A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Sorozat+ műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.
A Sorozat+ tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.
Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Sorozat+ tv programról.
Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.
Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!
Jesse Cardoza épp azokon a bizonyítékokon dolgozik, amelyek perdöntőek lehetnek Bob Starling bűnösségének megállapításában, amikor mérges gáz kerül a labor levegőjébe, és kis híján mindenkivel végez. Horatio az utolsó pillanatban érkezik, ám Cardozát már nem tudja megmenteni. A merénylet egyértelműen Starling műve, aki az egész várost romba akarja dönteni. ║ A CSI: Miami helyszínelők Miamiban, illetve Miami Beachen játszódik, Floridában. A csapat rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. Emellett epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak a mindennapi, korántsem megszokott életébe és a nyomozókkal való együttműködés részleteibe. A helyszínelők vezetője Horatio Caine (David Caruso) rendőrhadnagy. A miami helyszínelők az ő vezetésével és megérzéseire támaszkodva továbbra is a rejtélyes és s
Egy rejtélyes öregember megöli azokat a tudósokat, akik egy kriobiológiai vegyület fejlesztésén dolgoznak. Egy olyan vegyülettel fagyasztja halálra őket, amely a tudomány szerint még nem is létezik. ║ A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fonódik a veszélyes helyzetek és az őket körülvevő fenyegető világ szorításában, ahol legtöbbször csak egymásra szá
Semir épp amiatt van felháborodva, hogy a bankja nem ad neki hitelt, amikor riasztást kapnak a központból, hogy egy bankot kiraboltak, ráadásul épp azt, amelyiknek Semir az ügyfele. A két nyomozó a menekülő rablók nyomába ered, ám a tömegbalesettel végződő üldözés során egy teherautóról mérgező anyag kerül a levegőbe, és Ben kis híján megvakul. Semir egyedül ered a bankrablók nyomába. Első perctől nem szíveli a menedzsert, mint kiderül, nem alaptalanul. ║ A lélegzetelállító autósüldözések újra a képernyőn: a Cobra 11, az európai filmgyártás egyik legsikeresebb akciósorozata visszatér a képernyőkre. Semir Gerkhan és társa, az autópálya-rendőrség két renegát tagja nem kíméli magát, ha az autópályán közlekedők biztonságáról van szó. Autótolvajok, drog-futárok, fegyvercsempészek, menekülő gyilkosok és ámokfutó autósok _ az autópálya-rendőrség szürkének aligha mondható hétköznapjainak visszatérő szereplői. Biztonsági öveket bekapcsolni! Indul a Cobra 11! A 14. évad Semir (Erdogan Atalay) és
Hans Breitnert elbocsátják a klinikáról, ráadásul a felesége is el akarja hagyni. A férfi nem bírja elviselni a sorozatos megaláztatást és rálő a feleségére, majd elrohan otthonról. A mentőhelikopter azonnal a helyszínre siet, de Breitner vad ámokfutásba kezd, leüti a szomszédját, megszerzi a fegyverét és visszalopózik volt munkahelyére, hogy bosszút álljon... ║ Az izgalmas akciósorozat két helikopteres mentőcsapat kalandos hétköznapjairól szól. A bevetések során pilótáknak, orvosoknak, mentősöknek egyaránt életről és halálról kell dönteniük, s nem mindennapi beavatkozást igénylő helyzeteket kell megoldaniuk. A fordulatos történetnek, a lélegzetelállító jeleneteknek _ melyekben sokszor maguk a színészek vállalkoznak hajmeresztő mutatványokra _ és a páratlan szépségű tájnak köszönhetően a Medicopter 117 méltán vált az egyik legnépszerűbb filmsorozattá.
A békésnek tűnő tiroli városkában Karin Kofler (Kristina Sprenger) nyomozónő és a bűnügyi pszichológiára szakosodott kollégája, Lukas Roither (Jakob Seeböck) próbálnak véget vetni a helyi bűnözők tevékenységének.
Jim elhívja Melindát egy randira, ezért a nő rábízza az újonnan felbukkant szellemlány esetét Elira. A férfi így egy főiskolai csoport beavatási szertartása során életét vesztett lányon próbál meg segíteni. A szellem azt sugallja, hogy a csoport vezetőjének, Emilynek is köze van a halálához. Melinda eközben azonban rájön, hogy egy '86-ban elhunyt lány tartja kézben az események alakulását. ║ A fiatal és nagyon csinos Melinda Gordon (Jennifer Love Hewitt) életének legboldogabb pillanatait különös dolgok zavarják meg. Éppen most ment feleségül nagy szerelméhez, Jim Clancyhez (David Conrad), de a közös családi fészek baljóslatú hellyé változik, amikor egy este a vacsora közben az ablakon kirajzolódni látszik valami. Melinda először rettenetesen megijed, mégis azonnal tudja, hogy egy szellem kéri a segítségét. Kiderül, hogy különleges képessége van: képes beszélni a halottak lelkével.
A részeg Stottlemeyer hívására Adrian Monk kimozdulva kedvenc városából, hirtelen Las Vegas forgatagában találja magát. A felügyelő ugyanis egy gyilkossági ügy megoldására kéri fel _ a gond csak az, hogy az átmulatott éjszaka után a százados nem emlékszik, hogy mi is volt az általa talált perdöntő bizonyíték. ║ Adrian Monk (Tony Shalhoub), a zseniális San Franciscó-i nyomozó felesége rejtélyes halála után elveszti az állását, ám továbbra is a rendőrségnek dolgozik magán tanácsadóként. Egykori asszisztensével és főnökével elképesztő hatékonysággal tudja megoldani a megoldhatatlan ügyeket, miközben kényszeresen retteg a baktériumoktól és a szennyeződésektől.
Öt elszánt vermonti iskoláslány kopogtat Magnum ajtaján. Azt állítják, hogy tanáruk nyomtalanul eltűnt, és senki sem veszi őket komolyan. Magnum elvállalja az ügyet, ám a nyomozás sokkal drámaibb fordulatot vesz, mint azt gondolta. ║ Az egykori haditengerész, Thomas Sullivan Magnum (Tom Selleck) elfogadja barátja, Robin Masters, a világhírű író meghívását a hawaii otthonába. A luxus birtokon folyamatos a súrlódás Higginsszel, a gondnokkal, ezért Magnum magánnyomozónak áll, és barátai, TC és Rick segítségével a legextrémebb ügyeket is megoldják.
Nick üldözőbe vesz egy rablót, aki végül kétségbeesésében leugrik több emelet magasból. A férfi egy szemeteskonténerben landol egy fiatal női holttest mellett. A nőről kiderül, hogy egy éjszakai bárban dolgozott egyetemista létére. A csapat új munkatársat kap, aki Warrick helyét veszi át. Riley Adams nem ijed meg az árnyékától, és pillanatok alatt alkalmazkodik a csoporthoz, annak ellenére, hogy Grissom, Catherine és Nick senkit nem lát szívesen a történtek után. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. A 9. évad Grissomnak és csapatának új időszak kezdődik Warrick halálával, aki meglehetősen rejtélyes körülmények között hal meg. Eddig kint, a városban kellett helytállniuk, most azonban egy belső ellenséggel állnak szemben, aki tökéletes v
Mac egy 2002-ben eltűnt kislányt keres. A lány akkoriban tanúja volt néhány betörés alkalmával elkövetett gyilkosságnak. ║ A helyszínelők ezúttal saját laborjuk múltjában kutatnak, miután egy esetben kapcsolatot találtak egy 1950-es évekbeli üggyel, amely segíthet kideríteni, miért öltek meg egy labortechnikust. ║ Jerry Bruckheimer (Karib-tenger kalózai, Con Air fegyencjárat) csak Spielberghez hasonlítható filmes géniusz. Nagy nevű kollégájához hasonló tévedhetetlenséggel nyúl a legjobb témákhoz és készít belőlük világra szóló sikerfilmeket. Mr. Bruckheimer azonban nem csak a moziban mozog otthonosan, hanem a tévé világában is, ahol szintén csak a legnagyobbak között említhetjük. Olyan televíziós sikerszériák fűződnek a nevéhez, mint a Titkos küldetés (E-ring), vagy a Döglött akták (Cold Case) és mindenek előtt a legnagyobb sikersorozatot arató CSI: A helyszínelők. A Las Vegas-i bűnügyi helyszínelők munkáját bemutató sorozat olyan népszerűségre tett szert az évek folyamán, hogy Bruckhe
Davide egy jótékonysági pókerestre hivatalos az unokahúgával, természetesen Rexet is magával viszi. Az estélyt betörők zavarják meg, akik a széf számkombinációját akarják kiszedni a házigazdából. Davide szabadítja ki szorongatott helyzetéből és egy másik tússzal együtt kiküldi a kertbe, ahol a rendőrség már körülvette a házat. A helyzetet nehezíti, hogy a behatolók mindenkit egyforma kezeslábasba öltöztetnek és a túszok megölésével fenyegetőznek, ha nem tesznek eleget követeléseiknek. A házon belül rekedt felügyelőnek sikerül kiderítenie a túszejtők tervét és Rex segítségével meg is akadályozza őket tervük végrehajtásában.
Carter bankhitelért folyamodik, mert szeretne családjáról anyagilag is leválni. Sor kerül Morgenstern és Benton közös műtétjének szakmai tárgyalására. Egy családtervezéssel foglalkozó klinikára bombát dobnak. Bentont a szakmai testület felfüggeszti. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
amerikai akciófilm, 1990 ║ John Hatcher (Steven Seagal) különleges ügynök évtizedeken keresztül dolgozott a kábítószer osztályon. Amikor azonban egy utcai lövöldözés során lelövik a legjobb barátját, úgy érzi, betelt a pohár. Úgy tervezi, hogy felhagy a veszélyes hivatással és visszavonul nyugodt, külvárosi otthonába. Számításait azonban keresztülhúzza a maffia. A külváros érintetlensége, nyugalma már nem a régi - kábítószer-háború dúl a szomszédságban a jamaikai és kolumbiai kábítószer-kereskedők között a terület uralmáért. Amikor Sebhelyes, a jamaikaiak vezére kegyetlen módon leszámol a kolumbiaiakkal, Hatcher kerül az első helyre a maffiafőnök halállistáján. Hogy kicsalják otthonából, Hatcher húgának családját támadják meg, súlyosan megsebesítve a férfi unokahúgát. Sebhelyes elérte célját, az egykori ügynök ismét fegyveréhez nyúl, és elindul, hogy rendet teremtsen.
thaiföldi akcióthriller, 2005 ║ Bangkokban a fiatal Kham apjával a dzsungel egyik kis falujában nevelkedett, elefántok között. A falu lakói az elefántokat a legjobb barátjuknak tekintik. Amikor a legöregebb elefántot és annak gyermekét elrabolják a faluból Kham bosszút esküszik és elindul, hogy megkeresse legféltettebb barátját. A nyomok Ausztráliába vezetnek, ahol Kham rájön, hogy az elefántot az ott uralkodó thai maffia klán vezérének, Madame Rose-nak rabolták el. Kham minden kung-fu tudását beveti, hogy kiszabadíthassa az állatot.
amerikai-ausztrál akció-vígjáték, 2000 ║ 1958-ban az amerikai légierő parancsnoksága kiválasztotta négy legjobb és legmerészebb pilótáját, hogy felkészítse őket az első űrutazásra. Ám a tervek végül másképp alakultak, és az űrkísérlettel járó dicsőséget egy kísérleti majom aratta le. Az egykori nagy csapat négy évtizeddel később azonban újra szolgálatba lép. Egy orosz műhold irányítórendszere felmondja a szolgálatot, és a hatalmas gépezet egyenest a föld felé zuhan. A szatelit olyan elavult, hogy az USA válságmegoldó szakértői közül senki sem tudja, hogyan lehetne irányítani. Ismét szükség van a régiekre. A csapat egykori parancsnoka Frank (Clint Eastwood), ha kis késéssel is, végre megkapja élete nagy lehetőségét. Ám ő csak akkor vállalja a küldetést, ha régi társait is magával viheti. Összeáll tehát a régi gárda, és felkészül élete első űr-mentőakciójára. Tagjai nem tudják, hogy ami ott fenn vár rájuk, arra úgy sem lehet felkészülni.
amerikai romantikus film, 1998 ║ Birdee (Sandra Bullock) élete darabjaira hullik, amikor megtudja, hogy férje megcsalta. Kislányával elindul haza, a szülővárosába. Ám otthon sem könnyebb az élete, meg kell próbálnia együtt élni anyjával, akit igazán sosem ismert, s meg kell vigasztalnia lányát, akinek nagyon hiányzik az apja, és szembe kell néznie egy új szerelem lehetőségével.
amerikai akciófilm, 2018 ║ Danny Ocean nagy volt, de nem elég nagy. Háromszor is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott... de van, aki még nála is ravaszabb, bátrabb és vonzóbb: a húga, Debbie.
amerikai akciófilm, 1991 ║ Japánban már több mint 400 éve tevékenykedik az a titkos bűnszövetkezet, amely mind a mai napig uralja az ország alvilágát. A Yakuza ezúttal nagyon merész lépésre szánja el magát: egy új, halálos szerrel akarnak betörni az amerikai drogpiacra. Amerikában azonban méltó ellenfélre találnak két helyi zsaru személyében. Egyikük egy amerikai, aki Japánban nevelkedett, észjárása akár egy szamurájé, ereje pedig félelmetes. Másikuk viszont Kaliforniában született, japán szülők gyermekeként, de ízig-vérig amerikai, akinek kedvence a pizza és a Music TV.
angol-amerikai akciófilm, 2002 ║ James Bond 40 éve a legkedveltebb titkosügynök és nem hiába. A huszadik, jubileumi film sem okozhatott csalódást, sőt sokak szerint a sorozat egyik legjobb epizódja. A 007-es ügynök (Pierce Brosnan) körül gyorsan zajlanak az események. Bond ezúttal az Észak- és Dél-Korea közötti acsarkodásokban vesz részt. Az északiak mindenre kapható banditája, Zao (Rick Yune) foglyul ejti. Szabadulásakor Bond bosszút esküszik ellene. Következő megbízatása egy rejtélyes milliomos, Gustav Graves (Toby Stephens) ellen szól, akinek nagy tervei vannak a világ leigázására. Két hölgy is nehezíti Bond dolgát: Jinx (Halle Berry), a gyönyörű gyémántcsempész és a nyugtalanító Miranda Frost (Rosamund Pike). Koreába Londonon és Kubán át vezetnek vissza a szövevényes szálak. ║ A brit titkosszolgálat ügynöke, a 007-es James Bond (Pierce Brosnan) egy Észak-Koreai küldetés során fogságba esik. Az ezt követő 14 hónapos vallatás és kínzás után nem sikerül megtörni őt, amikor is egy cser
amerikai akcióthriller, 2007 ║ Bob Lee Swagger mesterlövész korábban a tengerészetnél szolgált, majd örökre hátat fordított a munkájának, miután árulás áldozata lett. Csalódott amerikai hős, aki elzárkózott a világtól, és egy gyönyörű hegyvidéken él visszavonulva. Ekkor keresi fel az immár nyugdíjas Isaac Johnson ezredes (Danny Glover), és azt állítja, hogy a hazájának azonnal szüksége van rá, mivel az amerikai elnök ellen merénylet készül, amit csak Swagger tud megakadályozni kivételes képességeinek és a nagy hatótávolságú lövedékek terén szerzett tapasztalatainak köszönhetően.
francia akciófilm, 2014 ║ Bryan Mills (Liam Neeson) volt CIA-ügynök számára a legfontosabb küldetés mindig is a családja védelme volt. Mikor már azt hitte, minden ellenségével leszámolt, és sötét múltja nem érheti utol, egy váratlan esemény teljesen felborítja addigi nyugodt életét. Volt feleségét holtan találja otthonában, és minden bizonyíték az ő bűnösségére utal. Miközben a vérprofi Mills mindent bevet, hogy megtalálja és kiiktassa a valódi bűnösöket, a nyomába ered egy elszánt nyomozó (Forest Withaker), valamint a CIA és az FBI. De nemcsak az ő élete forog veszélyben: a lánya, Kim (Maggie Grace) is a kegyetlen gyilkosok célpontjává válik. Az exügynök felforgatja egész Los Angelest, nem törődve semmivel és senkivel. Két cél lebeg a szeme előtt: biztonságban tudni a lányát, és végrehajtani a halálos ítéletet a brutális gyilkosok felett.
amerikai kalandfilm, 2001 ║ 1933, London: tíz évvel az előző történet megrázó eseményei után. A régész Rick O'Connell (Brendan Fraser) boldog házasságban él Evelynnel (Rachel Weisz) és nyolcéves kisfiukkal, Alex-szel (Freddie Boath) Londonban. A British Museumban pihenő Imhotep fáraó (Arnold Vosloo) újra feléled, miután az átok véletlenül megtört. A bosszúszomjas fáraó múmiája az öröklétet akarja visszaszerezni. Azonban egy nálánál még nagyobb erő is feltámad ugyanakkor: a Skorpió király szelleme. A világ két kimondhatatlanul gonosz, ősi ereje ütközik meg Anglia fővárosában. Az O'Connell-család legfiatalabb tagja a világ sorsának záloga. ║ 1935-ben, tíz évvel a mumifikált egyiptomi pappal, Imhotep-pel történt szörnyű találkozás után Rick O'Connell és Evelyn boldog házasok, és egy eszes kissrác, a nyolc éves Alex szülei. A fiú az apjától örökölte kalandvágyát és humorérzékét, anyjától pedig az ősi kultúrákhoz való vonzódását. Ha pedig a lurkó élénk fantáziáját kell felpiszkálni, mindig
amerikai akcióthriller, dráma, 2018 ║ Riley North (Jennifer Garner), szerető anya és feleség élete egy pillanat alatt összeomlik, mikor férjét és kislányát egy brutális támadásban megölik. A kómából felébredt nő igazságot akar, de az elkövetőket – egy befolyásos kartell tagjait – a korrupt bíróság felmenti. Riley nem nyugszik, amíg le nem számol a tettesekkel: vérbeli harcossá képezi ki magát, hogy egytől-egyig kiiktassa a családja haláláért felelős bűnözőket. A mindenre elszánt magányos harcosnak nem csak az alvilág felbőszült embereit, de a rendőrséget, és az FBI ügynökeit is ki kell játszania, hogy kíméletlen bosszúhadjáratát beteljesítse. Pierre Morel ikonikus akciósztárrá tette Liam Neesont a 2008-as nagy sikerű Elrabolva filmmel. A francia rendező egy évtized után egy kemény, mindenre elszánt anyával, azaz Jennifer Garnerrel tér vissza a zsánerhez. Az Alias-sorozaton edzett Golden Globe-díjas színésznő a bosszú angyalaként végre megmutatja mennyire jól áll neki a vérbeli akcióhős
magyar vígjáték, 2005 ║ Egyszer volt, hol nem volt egy ember, bizonyos Nikos a Baross téri aluljáró egy zugában. Itt talál rá két görög hagyatéki ügyvéd öltönyös-táskásan, és velük együtt a csoda. Vagyis valami Nikosi szemmel elképzelhetetlen örökség: igazi luxusszálloda egy félszigetnyi területen, egy görög rokon végrendelkezésének köszönhetően. Először nem is érti, aztán meg ugyan érti, de nem hiszi. Repülőre ül hát, hogy Krétán átvegye örökségét, a Capsis szállodát. Persze ott sem tudja megtagadni önmagát: fűnyírók közt alszik, hajszál híján felgyújtja a nagy múltú szállodát, reflexszerűen üres üvegeket szedeget a tengerparton, mohón tömni magába a leszedett tányérok maradékát? És hogy még mi szakad a nyakába? Egy magyarul furán-viccesen beszélő görög ügyvéd; egy katonás igazgatónő, kinek érző szívét kemény páncél borítja; egy charter-nyi fékezhetetlen jókedvű hajléktalan Budapestről, egy fiatal zongorista; egy pénzéhes nagynéni és egy volt feleség; egész népes, örökségvadász rokons
olasz akció-vígjáték, 1982 ║ Tony Roma (Tomas Milian), az olasz származású dzsigoló elcsábítja a szenátor feleségét és megszabadítja drága ékszereitől. A rendőrség tehetetlen, így a különleges osztályról Parker hadnagyot (Bud Spencer) kérik meg, hogy csípje el a gazfickót. Egy ügyes csellel sikerül is a feladat, ám hamarosan megszökik a fickó. Szerencsétlenségére tanúja lesz, ahogy a helyi maffia főnöke lelő egy embert. Így a piti tolvaj nyomába ered az egész alvilági szervezet. Tony természetesen Parkernál keres menedéket, és együtt vetik magukat a szédült kalandokba.
olasz vígjáték, kalandfilm, 2018 ║ 1650 táján, vagy valahogy úgy, 30 évvel a királyi háznak tett dicsőséges szolgálat után a négy muskétás öregesen éli hétköznapi életét. D'Artagnan (Pierfrancesco Favino) disznópásztor lett, fáj a térde és a könyöke, Athos (Rocco Papaleo) biszex partikkal szórakoztatja magát, Porthos (Valerio Mastandrea) lefogyott, szomorú és boldogtalan, az ópium és a bor rabja, Aramis (Sergio Rubini) szerzetes egy rendházban, azóta se fogott fegyvert. Amikor Anna királynő, aki fia, a kiskorú XIV. Lajos király helyett uralkodik, egy utolsó(előtti) szolgálatra hívja a muskétások, mind a négyen azonnal újra lóra pattannak, és új értelmet próbálnak szerezni a ",Mindenki egyért, egy mindenkiért! " jelszónak. ║ 1650 táján, vagy valahogy úgy, 30 évvel a királyi háznak tett dicsőséges szolgálat után a négy muskétás öregesen éli hétköznapi életét. D'Artagnan (Pierfrancesco Favino) disznópásztor lett, fáj a térde és a könyöke, Athos (Rocco Papaleo) biszex partikkal szórakoztatj
amerikai kalandfilm, 2003 ║ A napóleoni háborúk idején támadás éri a Surprise nevű angol hadihajót. A csatában a hajó súlyosan megrongálódik, és a legénység tagjai közül is sokan megsebesülnek. Jack Aubrey kapitány kétségek közt vívódik. Nem tudja eldönteni, hogy barátjára, Stephen Maturin hajóorvosra hallgasson, vagy inkább a kötelességét teljesítse, és harcoljon. Végül mégis útra kel, hogy két óceánon keresztül üldözze, utolérje és legyőzze francia ellenfelét. A küldetés megalapozhatja hírnevét, vagy elpusztíthatja őt és legénységét is. ║ A történet a napóleoni háborúk idején játszódik, főszereplői a Patrick O'Brian regényeiből ismert Jack Aubrey, azaz Lucky kapitány, az angol flotta harcias tisztje és Stephen Maturin, a hajó orvosa. Hajójukat, a Surprise-t, ellenséges támadás éri, amelyben az súlyosan megrongálódik, és a legénység tagjai közül is sokan megsebesülnek. Aubrey nem tudja eldönteni, hogy barátjára, az orvosra hallgasson, vagy a kötelességét teljesítse-e inkább. Végül még
amerikai-új-zélandi-japán történelmi kalandfilm, 2003 ║ A polgárháborúnak vége. Az egykori hős, Nathan Algren (Tom Cruise) nem találja a helyét a békés, egyre praktikusabb országban. A vakmerőség, az önfeláldozás, a hűség - az ő katonaerényei - itt már értéktelenné váltak. Ebből az állapotból egy sok pénzzel kecsegtető ajánlat mozdítja ki. Algrennek Japánba kell utaznia, ahol a fiatal, Amerika-barát császár modern hadseregébe kiképzőtisztnek szerződteti. Az új haderőnek a régi hagyományokat tisztelő és követő szamurájokkal kell leszámolnia. Az első csapást maga Algren vezeti. Az elkapkodott előkészületek miatt hiába a modern fegyverzet, a szamurájok diadalmaskodnak, és Algren fogságba esik. A szamurájok parancsnoka azonban nem végez az idegennel, hanem megpróbálja megismerni. Az amerikai pedig lassan megtapasztalja, hogy a szamurájok értékrendje sokkal közelebb áll hozzá.
amerikai thriller, 2017 ║ Tom Cruise új filmje egy elképesztő igaz történetet dolgoz fel.