0:35
Házibuli (12+)
Házibuli A szombat esténként jelentkező zenés házibuli műsor a legaktuálisabb magyar dalokat, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket mutatja be szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával. Emellett táncolni hívjuk a nézőt a magyar könnyűzene legnagyobb legendáinak dalaira is, akik kiemelt szerepet kapnak az adásban, egy-egy tematikus rovat keretében.
2:40
Kulisszák mögött az A38 hajón || Bari Laci (12+)
Kulisszák mögött az A38 hajón || Bari Laci Az aktuális rész ismertetője: Bari Laci dalai nagyívű hangszerelésekkel, szenvedélyes dallamokkal és őszinte, mély érzelmi töltettel bírnak. Repertoárján romantikus balladák, a lélekig ható R&B-s dallamok és a modern pop energiája találkoznak — mindez egy egyedülálló, intim, mégis monumentális atmoszférában. Bari Laci mára az ország egyik legjobb férfihangjaként vált ismertté, aki minden egyes dalában a teljes szívét és tehetségét adja. A műsor ismertetése: Beviszünk az A38 hajó backstage-ébe és együtt kísérjük a sztárokat fellépésre, a hajó gyomrába. Az A38 hajó színfalai mögül jelentkezünk és a riportok, interjúk mellett közvetítjük a magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek koncertjeit is a hajó gyomrából.
3:30
Csináljuk a fesztivált 5. évad - Válogatás || Csönded vagyok - Hegedűs Bori / A szerelemnek múlnia kell - Miller&Vágó (0+)
Csináljuk a fesztivált 5. évad - Válogatás || Csönded vagyok - Hegedűs Bori / A szerelemnek múlnia kell - Miller&Vágó Több mint hatvan ismert előadó, hatvan magyar dal, hatfős szakmai zsűri és egy fergeteges show. Ez a Csináljuk a fesztivált! A harmadik évadban a hatvanas évektől a kétezres évek elejéig keressük az évszázad magyar slágerét. A hangulatról ezalkalommal is a magyar zenei élet színe-java gondoskodik. A zsűriben a Táncdalfesztiválok háromszoros előadói- és közönségdíjasa: Korda György. A sziporkázó és utánozhatatlan: Balázs Klári. A két lábon járó magyar popzenetörténelem: Frenreisz Károly. A verbális és könnyűzenei meglepetések nagyasszonya: Janza Kata. A Junior Prima és Artisjus-díjas színész-énekes, producer: Feke Pál. Valamint a zsűri legfiatalabb tagja, az előadó, énekes, dalszerző, sőt profi tiktokker: Nagy Bogi. A két műsorvezető idén is Rókusfalvy Lili és Fodor Imre.
3:35
Mit kíván? (12+)
Mit kíván? A minden hétköznap jelentkező zenés kívánságműsor friss magyar slágereket, feltörekvő, fiatal zenei tehetségeket és igazi legendákat mutat be _ tökéletes összhangban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
4:05
Esti Kornél (12+)
Esti Kornél A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni _ így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
5:00
Mesélj nekem! || Az erdei anyóka (Grimm testvérek) (0+)
Mesélj nekem! || Az erdei anyóka (Grimm testvérek) Az aktuális rész ismertetője: Eredeti hang digitálisan Klasszikus meséket hallhatunk ismert színészek felolvasásában. Mesélő: Molnár Piroska. A műsor ismertetése: Klasszikus meséket hallhatunk ismert színészek felolvasásában.
5:05
Süni és barátai || Szobatorna (0+)
Süni és barátai || Szobatorna Az aktuális rész ismertetője: Röfi testedzéssel szeretne megszabadulni felesleges kilóitól,ezért közös tornagyakorlatok elvézésére szólitja fel lustának nevezett barátait: nagyképü magatartása miatt azonban Süni,Borzas és természetesen Kakukk is tréfára veszi a dolgot,a fogyózást egyáltalán nem szolgáló különleges tornagyakorlatokat javasol és mutat be Röfinek...
5:15
Leo és Fred II. sorozat || Járvány (0+)
Leo és Fred II. sorozat || Járvány Az aktuális rész ismertetője: Fred megbetegszik és megfertőzi Leot, végül az őket ápoló egész társulat lebetegszik. Az előadás estéjén azonban nem akarják cserben hagyni közönségüket, így mégis vállalkoznak a fellépésre. A porondra lépve azonban döbbenetes látvány fogadja őket.
5:25
Dörmögőék kalandjai || Az ajándékozók (0+)
Dörmögőék kalandjai || Az ajándékozók Az aktuális rész ismertetője: Szajkó postás jó hírt hoz Dörmögőéknek: Borzéknál ikrek születtek. A bocsok boldogan mennek látogatóba a kicsihez, kedvenc játékukból ajándékot is visznek: kártyát, mesekönyvet, vízfestéket. A borz babák azonnal tönkreteszik az ajándékokat. A három bocs kicsit szomorkodik, aztán rájönnek, hogy a készen kapott ajándéknál többet ér, ha segítenek Borz mamának...
5:35
Mirr-Murr kandúr kalandjai II. sorozat || Ferdinánd a gyalogbéka (0+)
Mirr-Murr kandúr kalandjai II. sorozat || Ferdinánd a gyalogbéka Az aktuális rész ismertetője: Mirr-Murr, Oriza Triznyák és Pintyőke vándorútjuk során egy varázserdőbe tévednek. Itt ismerkednek össze Ferdinánddal, akit előbb kiszabadítanak szorult helyzetéből, majd felvételi vizsga után felveszik a vándorcirkuszukba. A műsor ismertetése: Mirr-Murr egy bátor macska, aki hajléktalan cica-társával, Oriza Triznyákkal különféle érdekes és izgalmas kalandba keveredik. Csatlakozik hozzájuk még Samu a kis csacsi és sokan mások. Csukás István meséje alapján.
5:40
Frakk, a macskák réme IV. sorozat || A gyűjtemény (6+)
Frakk, a macskák réme IV. sorozat || A gyűjtemény Az aktuális rész ismertetője: Frakk bevásárlás közben megismerkedik egy foxival, aki macskafarkakat gyűjt a környéken. A pompás gyűjtemény láttán Frakkban is felébred a vadászszenvedély... Szereplők: Szabó Gyula, Schubert Éva, Váradi Hédi
5:50
A nagy ho-ho-ho horgász II. sorozat || A megszökött műhal (6+)
A nagy ho-ho-ho horgász II. sorozat || A megszökött műhal Az aktuális rész ismertetője: A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgászra bízzák keresztfiát. Elemérke kutyásat játszik, s a kanapé alatt megtalálja az elveszettnek hitt műhalat. Igen ám, de nem akarja visszaadni, így hát a Főkukac ajánlatára elindulnak a játékboltba... Szereplők: Balázs Péter, Mikó István
6:00
Ünneplőben || Költészet napja (0+)
Ünneplőben || Költészet napja Ünnep- és emléknapjaink egy átlagos család szemszögéből, ahol közvetlen hangnemben ismerjük meg nagyjelentőségű napjainkat levetkőzve ezáltal az ünnepi öltözet merevségét.
6:05
PöttömMag Tilda || A náthás birka (0+)
PöttömMag Tilda || A náthás birka Az aktuális rész ismertetője: Patrick, a birka, megfázik, és náthája a hidegben nehezen gyógyul. PöttömMag Tilda és Molly nagy munkával jó meleg sálat köt neki. Mikor az egész nyáj tüsszögni és köhécselni kezd, már a többi barát segítségére is szükség van.
6:10
PöttömMag Tilda || A trombitaszó (0+)
PöttömMag Tilda || A trombitaszó Az aktuális rész ismertetője: A Vadrózsa út megbolydul, mikor a mókusikrek egy trombitára akadnak a padláson. A békéjükből kizökkentett barátok megtalálják a módját, hogy a muzsikusok is gyakorolhassanak, és a nyugalom is visszatérjen az arra vágyók otthonába.
6:15
PöttömMag Tilda || A kincsvadászat (0+)
PöttömMag Tilda || A kincsvadászat Az aktuális rész ismertetője: PöttömMag Tilda egy séta alkalmával palackpostára akad, amelyben egy kincsestérkép lapul. Ruperttel lelkes kincsvadászatra indulnak, majd némi barangolás után Tilda kertjében kötnek ki.
6:25
Peppa malac 8. évad || Burgonya nyomozó (0+)
Peppa malac 8. évad || Burgonya nyomozó (VIII / 38) Az aktuális rész ismertetője: Peppa és Zsoli Burgonya nyomozót nézik a tévében. Amikor Papa malac nem találja az autóját a parkolóban, Burgonya nyomozó megjelenik és megmenti a helyzetet. A műsor ismertetése: A kis Peppa öccsével, anyukájával és apukájával él. A család mindennapjait, a gyerekek játékait, érdekes és szórakoztató történeteit láthatjuk, miközben a 2-4 éves korosztály számára hasznos információkat nyújt a sorozat, játékos keretek között. Szereplők: Randy Hamilton, Sarah Ann Kennedy, John Sparkes
6:30
Peppa malac 8. évad || Az elektromos autó (0+)
Peppa malac 8. évad || Az elektromos autó (VIII / 39) Az aktuális rész ismertetője: Papa malac egy új elektromos autóval érkezik haza. Az egész család elmegy egy körre, és meglepődnek, amikor az autó beszél és énekel. A műsor ismertetése: A kis Peppa öccsével, anyukájával és apukájával él. A család mindennapjait, a gyerekek játékait, érdekes és szórakoztató történeteit láthatjuk, miközben a 2-4 éves korosztály számára hasznos információkat nyújt a sorozat, játékos keretek között. Szereplők: Randy Hamilton, Sarah Ann Kennedy, John Sparkes
6:35
Daniel, a kis tigris || A hópihe-nap 1. rész (0+)
Daniel, a kis tigris || A hópihe-nap 1. rész Az aktuális rész ismertetője: Ma van a hópehely napja. A gyerekek műsorral készülnek. Mindenkinek megvan a maga feladata, hogy ez a buli felejthetetlen legyen. Szereplők: Jake Beale, Tommy Lioutas, Heather Bambrick
6:50
Daniel, a kis tigris || A hópihe-nap 1. rész (0+)
Daniel, a kis tigris || A hópihe-nap 1. rész Az aktuális rész ismertetője: Ma van a hópehely napja. A gyerekek műsorral készülnek. Mindenkinek megvan a maga feladata, hogy ez a buli felejthetetlen legyen. Szereplők: Jake Beale, Tommy Lioutas, Heather Bambrick
7:00
Lám, a láma || Egy nap a strandon / Anyák-napja (0+)
Lám, a láma || Egy nap a strandon / Anyák-napja (I / 12) Az aktuális rész ismertetője: Kicsi Láma nem nagyon tud úszni, ezért nem szívesen menne a strandra a többiekkel. Mama Láma ezért úszóleckéket ad neki, de később Nagypapi és a többiek is csatlakoznak hozzájuk... / Jön az Anyák-napja. Kicsi Láma megpróbálja kideríteni, hogy minek örülne igazából a Mamája, ám egy kis félreértés történik... Szereplők: Jennifer Garner, Islie Hirvonen, Brenden Sunderland
7:25
Rímerdő versfilmek || Petőfi Sándor: Arany Lacinak (0+)
Rímerdő versfilmek || Petőfi Sándor: Arany Lacinak Az aktuális rész ismertetője: Petőfi Sándor: Arany Lacinak című versét Katonka Milos mondja el.
7:30
Tip, a kisegér - 2. évad || A pizsamaparti (0+)
Tip, a kisegér - 2. évad || A pizsamaparti (II / 14) Az aktuális rész ismertetője: Szép nyári nap végén Tip egy pizsmapartit rendez a barátainak. Épp csak azzal nem számol, hogy Mami és Papi a házat festik, így igen nagy a felfordulás. Mielőtt a kisegér elkeseredhetne, a szülőknek támad egy remek ötletük.
7:40
Tip, a kisegér - 2. évad || Nekem nem megy (0+)
Tip, a kisegér - 2. évad || Nekem nem megy (II / 15) Az aktuális rész ismertetője: Tip, Jody és Betty papírrepülőt hajtogatnak, de a kisegér meglehetősen ügyetlen. Barátai biztatni próbálják, hogy ha kitartóan próbálkozik, előbb _ utóbb sikerülni fog. Tip hamarosan maga is rájön, hogy minden csak kitartó gyakorlás kérdése.
7:50
Békavári uraság és barátai - Legújabb kalandok || A kellemetlen vendég (0+)
Békavári uraság és barátai - Legújabb kalandok || A kellemetlen vendég (I / 41) Az aktuális rész ismertetője: Varangy hiúságával felbosszantja a barátait. Ám mikor Sir Robert megjelenik, akkor Varangy lesz az, akit felbosszantanak...
8:00
Békavári uraság és barátai - Legújabb kalandok || Varangy legnagyobb rajongója (0+)
Békavári uraság és barátai - Legújabb kalandok || Varangy legnagyobb rajongója (I / 42) Az aktuális rész ismertetője: Mikor egy kiskacsa kikel és elsőként Varangyot pillantja meg, Varangynak hirtelen egy új rajongója lesz. Ám Varangy később hatalmas veszélybe sodorja...
8:10
Nina és Olga || Anya-lánya nap (0+)
Nina és Olga || Anya-lánya nap Az aktuális rész ismertetője: Nináék anya-lánya napot tartanának, de az anyukája reggelre megbetegszik. Nina megígéri, hogy gondoskodik róla: reggelit készít, összepakol, ám inkább csak ront a dolgokon... Szereplők: Jaime Diaz, Chiara Francese, Lorenzo Salerno
8:20
Nina és Olga || Polly és a szemüveg (0+)
Nina és Olga || Polly és a szemüveg Az aktuális rész ismertetője: Polly nem hordja a szemüvegét, mert pár gyerek kigúnyolta őt. Nina, Teo és Olga mindent megtesznek, hogy Polly újra felvegye a szemüvegét... Szereplők: Jaime Diaz, Chiara Francese, Lorenzo Salerno
8:25
Rímerdő versfilmek || Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom (0+)
Rímerdő versfilmek || Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom Az aktuális rész ismertetője: Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom című versét Szabó Bence mondja el.
8:30
Nyuszi Péter || Kacsa néni tojásai (0+)
Nyuszi Péter || Kacsa néni tojásai (I / 7) Az aktuális rész ismertetője: Nyúl Péter túlságosan kalandkedvelő és kíváncsi természetű ahhoz, hogy hallgasson édesanyjára és megfogadja intelmeit. Képtelen távol tartani magát Gregor úr kertjétől, melyben oly hívogatóan növekednek a finomabbnál finomabb zöldségek. Komoly próbatétel ellenállni a saláta, a retek, zöldbab csábításának. Szereplők: Dave B. Mitchell, Gwenfair Vaughan, Colin DePaula
8:45
Nyuszi Péter || A négylevelű lóhere (0+)
Nyuszi Péter || A négylevelű lóhere (I / 7) Az aktuális rész ismertetője: Nyúl Péter túlságosan kalandkedvelő és kíváncsi természetű ahhoz, hogy hallgasson édesanyjára és megfogadja intelmeit. Képtelen távol tartani magát Gregor úr kertjétől, melyben oly hívogatóan növekednek a finomabbnál finomabb zöldségek. Komoly próbatétel ellenállni a saláta, a retek, zöldbab csábításának. Szereplők: Dave B. Mitchell, Gwenfair Vaughan, Colin DePaula
8:55
Bubbi Guppik - IV. évad || Cukrászverseny (0+)
Bubbi Guppik - IV. évad || Cukrászverseny (IV / 8) Az aktuális rész ismertetője: A guppik a konyháról, a konyhai eszközökről, és azok használatukról tanulnak. Sütnek közösen palacsintát és egy izgalmas viking kalandban is részt vesznek. Majd egy sütő versenyen vesznek részt, ahol nagyon fontos, hogy tudjanak csapatban dolgozni. Szereplők: Brianna Gentilella, Christopher Borger, Selena Gonzalez
9:20
Dó, Ré, Mi || Boldog fészekünnepet! (0+)
Dó, Ré, Mi || Boldog fészekünnepet! Az aktuális rész ismertetője: Csiripföld minden lakója a csodás fészek ünnepre készül. Dó, Ré és Mi süteményt sütnek, feldíszítik a fészkeket és lázasan készülődnek. Ám egyetlen dolog még hiányzik az ünnephez, a hó. Dó, Ré és Mi mindenképpen meg akarják lepni a madárkákat hóval, hogy tökéletes, havas fészek ünnepük legyen. Ám havat egyedül a Dalos Csúcson találnak. Dó szán találmányával elindulnak a hegyre hóért. Útközben pár hangszert magukhoz vesznek és végül hóval is sikerül megpakolniuk a szánt. Ám mire hazaérnek a hó elolvad és így a meglepetésből semmi nem marad. Ám barátaik boldogan próbálgatják a szánban talált hangszereket és kiderül, hogy a legcsodásabb ajándékot hozták el magukkal: a zene örömét. Zenei fogalmak: A valós világ hangjainak összehasonlítása a hangszerek hangjaival, hangszerhangok elismerése, a zene képes megragadni egy-egy érzést. Szereplők: Kristen Bell, Jackie Tohn, Luke Youngblood
9:45
Daisy és Ollie - 1. évad || Honnan szerzik a kalózok a kincseket? (0+)
Daisy és Ollie - 1. évad || Honnan szerzik a kalózok a kincseket? Az aktuális rész ismertetője: Daisyék kalózosdit játszanak, ehhez szükségük van kincsekre is. Vajon honnan szerzik a kalózok a kincseket? Apu elárulja nekik, hogy kincsvadászatokon kutatják. Ollie és Daisy máris elkezdenek a kertben kutakodni, sőt még térképet is készítenek... Szereplők: Sarah Hadland, Jason Manford, Jason Manford
9:50
Daisy és Ollie - 1. évad || Miért nem mozog még a fogam? (0+)
Daisy és Ollie - 1. évad || Miért nem mozog még a fogam? Az aktuális rész ismertetője: Ollie nagyon izgatott, mert mozog az egyik foga. Daisy szerint ez nem igazság, meg is kérdezi Aputól, hogy miért van ez. Apu a kertben a répákon mutatja be, hogy történik a fogváltás... Szereplők: Sarah Hadland, Jason Manford, Jason Manford
10:00
Ünneplőben || Költészet napja (0+)
Ünneplőben || Költészet napja Ünnep- és emléknapjaink egy átlagos család szemszögéből, ahol közvetlen hangnemben ismerjük meg nagyjelentőségű napjainkat levetkőzve ezáltal az ünnepi öltözet merevségét.
10:05
A bűvös körhinta - II. évad || Elég a varázslatból, Zizidor! (0+)
A bűvös körhinta - II. évad || Elég a varázslatból, Zizidor! Az aktuális rész ismertetője: Zizidor unalmában a barátai problémáival foglalkozik. Ám a megoldás helyett csak az elégedetlenséget növeli. Nem csoda, ha az Elvarázsolt Kert lakói megharagszanak a furfangos mágusra. Szerencsére Rozsda úr tudja a megoldást!
10:15
Caillou || A kalózkapitány kincse (0+)
Caillou || A kalózkapitány kincse (I / 1) Az aktuális rész ismertetője: Caillou frusztráltnak érzi magát, amikor Rosie megoldja nagymama és nagypapa tengerparti házában a kincsvadászat összes nyomát. A fantáziájában Caillou kalózkapitánynak adja ki magát egy süllyedő hajón, aki megtanulja, mennyire fontos hallgatnia csapatára.
10:25
Caillou || Sir Undorod (0+)
Caillou || Sir Undorod (I / 1) Az aktuális rész ismertetője: Caillou nem szereti apa csirkehúsvacsoráját, és azt mondja "Fúj". A fantáziájába merülve Caillou Ezüst Lovagnak adja ki magát, és főz egy nagyon válogatós királynak, apunak egy vacsorát és közben a tapasztalat megtanítja arra, hogy valami iránti nemtetszését udvariasabban fejezze ki.
10:40
Árny-mesék || Csónakos (0+)
Árny-mesék || Csónakos Az aktuális rész ismertetője: Csónakos dalolászik a vizen.
10:42
Sztárzöldség || Spenót (0+)
10:45
Kísérletezősdi || Cukorszivárvány (0+)
Kísérletezősdi || Cukorszivárvány A Kísérletezősdi egy olyan tudományos oktató és szórakoztató sorozat, ami egyszerű kísérletekkel mutatja meg, hogyan van jelen a mindennapjainkban a tudomány. Nimród hétköznapi eszközökkel és anyagokkal végez izgalmas kísérleteket.
10:47
Kutakodó időutazó || Sport (0+)
Kutakodó időutazó || Sport Az aktuális rész ismertetője: Kutakodó időutazó a sport történetének nyomába ered.
10:50
M2 matricák - Négyzetgyök || A gyerekszoba matematikája (0+)
M2 matricák - Négyzetgyök || A gyerekszoba matematikája Az aktuális rész ismertetője: Laci bácsi megmutatja, hogy egy gyerekszoba is tele van matematikával. Laci bácsi látogatóba megy Eszterékhez. A műsor ismertetése: A matematika könnyű és izgalmas. Ezt szeretné megmutatni a nézőknek Laci bácsi, azaz Major László matematikus. Játékos feladatokon keresztül ismerhetik meg a gyerekek a matematika problémáit, ezzel közelebb hozva őket ehhez a néha bonyolultnak tűnő tudományhoz.
10:55
M2 matricák - Triangulum || Cselló (0+)
M2 matricák - Triangulum || Cselló Az aktuális rész ismertetője: Tibus bohóc levelet kapott Lucától. A levélben az áll, hogy szívesen megtanítaná csellózni. Tibus bohóc ezért ellátogat Lucához, aki a hangszer minden titkát elárulja. A műsor ismertetése: Az M2 Matricák ismeretterjesztő sorozat zenével foglalkozó rovata a Triangulum, amelyben Tibus bohóc hangszereket próbál ki. Minden vágya az, hogy az összes hangszeren megtanulhasson játszani. Ebben gyerekek segítenek neki.
11:00
Hetedhét kaland - hétvége (0+)
Hetedhét kaland - hétvége Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába. műsorvezetők: Góczán Panni, Göröncséri Virág, Gyarmati Erik, Korcsog Laura, Pataky Szabolcs
11:15
Rímerdő versfilmek || Zelk Zoltán: Ákombákom (0+)
Rímerdő versfilmek || Zelk Zoltán: Ákombákom Az aktuális rész ismertetője: Zelk Zoltán: Ákombákom című versét Nagy Noel mondja el. A címszerepet Sánta László játsza.
11:20
M2 matricák - Lássuk a medvét! || Nem esik le az aranygyűrű az ujjáról (0+)
M2 matricák - Lássuk a medvét! || Nem esik le az aranygyűrű az ujjáról Az aktuális rész ismertetője: Közmondások és szólások jelentését megmagyarázó sorozat gyerekenek A műsor ismertetése: Az M2 Matricák ismeretterjesztő sorozatában a Lássuk a medvét! című rovat a magyar közmondásokat és szólásokat mutatja be mini szituációkon keresztül, Luca és Gergő segítségével.
11:25
Varázsdoki érdekességei || Ízlelés (0+)
Varázsdoki érdekességei || Ízlelés Meglepő, de hasznos érdekességek a testünkről, egészségről, betegségről _ mókás formában.
11:28
Jelnyelvi percek || Tigris, elefánt, láma (0+)
11:30
Topo Gigio 2. évad || Az óriásfánk (6+)
Topo Gigio 2. évad || Az óriásfánk Az aktuális rész ismertetője: Gigio ajándékba kap egy fánk alakú trambulint, amit meg is kell gyorsan mutatnia barátainak. De ennyivel nem elégszik meg, és szeretné, hogy az egész város részesüljön a mókába, ezért nagy terve van a trambulinnal kapcsolatban. Vajon sikerülni fog a fánk szállító akció vagy csak bajt fog okozni másoknak?
11:40
Topo Gigio 2. évad || Az új osztálytárs (6+)
Topo Gigio 2. évad || Az új osztálytárs Az aktuális rész ismertetője: Zoenak új osztálytársa lesz Julia, és nagyon jól kijönnek egymással, aminek Gigio nem örül, mivel barátjának semmi ideje nem marad vele foglalkozni. Bob és Gigio azt gondolják, hogy Julia egy szörny, aki kővé változtatja az embereket, ezért gyorsan meg kell állítaniuk mielőtt másnak baja esik.
11:55
Heidi 1. évad || Az ígéret (6+)
Heidi 1. évad || Az ígéret (I / 16) Az aktuális rész ismertetője: Rottenmeier kisasszony megtalálta Heidi kiscicáit. Büntetésből bezárta Heidit a pincébe, és megparancsolta Sebastiannak, hogy dobja kia a cicákat. Rudi és Clara segítségével Heidi megmenti a cicákat. Heidi és Clara egyezséget kötnek: Heidi megtanítja újra járni Clarat, így együtt visszamehetnek a hegyekbe... Szereplők: Benoît Allemane, Lucille Boudonnat, Thierry Gondet
12:20
Alvin és a mókusok IV. sorozat || Kétbalkezesek (6+)
Alvin és a mókusok IV. sorozat || Kétbalkezesek (IV / 2) Az aktuális rész ismertetője: Jeanette mindent elront, lever, tönkretesz. Az egyébként ügyes kislánnyal mostanában sok baj van. Vajon mi ennek az oka? Szereplők: Ross Bagdasarian Jr. , Janice Karman, Vanessa Bagdasarian
12:35
Alvin és a mókusok IV. sorozat || Gyerekcsősz-kaland (6+)
Alvin és a mókusok IV. sorozat || Gyerekcsősz-kaland (IV / 3) Az aktuális rész ismertetője: Alvin ráveszi Theodort, hogy helyette vigyázzon Nevillre. A rosszcsont kisfiú először sokat bosszantja a türelmes Theodort, de végül összebarátkoznak. Még azt is sikerül elérni, hogy Alvin is beszálljon a bébicsősz munkába. Szereplők: Ross Bagdasarian Jr. , Janice Karman, Vanessa Bagdasarian
12:45
Ranger Rob - I. évad || Ranger Rob eperkalandja (6+)
Ranger Rob - I. évad || Ranger Rob eperkalandja (I / 19) Az aktuális rész ismertetője: Ma van a Big Sky Park nagy szüreti mulatsága, mindenkit várnak az eperkóstolóra. Ranger Rob és Stomper elindulnak az erdőbe, hogy szedjenek még epret a vendégeknek. Teleteszik a kosarakat, ám hamarosan elkezd belőle hiányozni pár szem... Szereplők: Jonah Wineberg, Stephanie Anne Mills, Zachary Bennett
13:00
Ranger Rob - I. évad || A híres rangerman (6+)
Ranger Rob - I. évad || A híres rangerman (I / 20) Az aktuális rész ismertetője: Ranger Rob meglát egy elszabadult hógolyót, ami egyre nagyobb lesz, ezért sürgősen meg kell állítani. Ranger Rob, azaz Rangerman készen áll. Ráadásul a jeti őrzőt is biztonságba kell helyezni. A jó parkőr mindig ott segít, ahol kell és segítséget kér, ha szükséges... Szereplők: Jonah Wineberg, Stephanie Anne Mills, Zachary Bennett
13:10
Moncsicsik || Veszélyeztetett álom - 1. rész (6+)
Moncsicsik || Veszélyeztetett álom - 1. rész (I / 35) Az aktuális rész ismertetője: A Galádok ellopnak egy tsurut, mert ők is szeretnének szépeket álmodni. A tsuru végül Aikor kezébe kerül, de a moncsicsik utána mennek, hogy visszaszerezzék. Szereplők: Bernard Alane, Thierry Gondet, D. C. Douglas
13:25
Moncsicsik || Veszélyeztetett álom - 2. rész (6+)
Moncsicsik || Veszélyeztetett álom - 2. rész (I / 36) Az aktuális rész ismertetője: Sylvust ijesztő álmok gyötrik, a kis moncsicsik azonban felkerekednek, hogy megszerezzenek egy különleges pollent, ami megoldást jelenthet erre az áldatlan állapotra. Szereplők: Bernard Alane, Thierry Gondet, D. C. Douglas
13:40
Ready Jet Go! || Aszteorida őrjárat (6+)
Ready Jet Go! || Aszteorida őrjárat Az aktuális rész ismertetője: Amikor Sean megtudja, hogy aszteoridák lebegnek a Naprendszerben, elhatározza, hogy készít egy műszert, amivel megfigyelheti őket. Barátaival együtt nehezen boldogulnak, így Sean édesanyjának a segítségét kérik, aki boldogan szedi össze az aszteoridafigyelő alkatrészeit.
13:55
Archibald következő nagy dobása || Fény, kamera, Tojásföld!/Karaoké-zsoké (6+)
Archibald következő nagy dobása || Fény, kamera, Tojásföld!/Karaoké-zsoké Az aktuális rész ismertetője: Archibald állást kap egy filmsztár kaszkadőreként. Loy alacsony pontszámot kap Archibald karaoke videójátékában, és ez iszonyatosan felbosszantja. Szereplők: Matty Cardarople, Rosamund Pike, Tony Hale
14:15
MeteoHeroes - Együtt a Földért! 2. évad || Égő antikvitás (6+)
MeteoHeroes - Együtt a Földért! 2. évad || Égő antikvitás Az aktuális rész ismertetője: Vészhelyzet van Athénban. A kialakult szárazság miatt tűz pusztít a városban és nem csak az emberek, hanem az antikvitások is veszélybe kerültek. Thermo, Pluvia és Nix mennek erre a küldetésre...
14:30
MeteoHeroes - Együtt a Földért! 2. évad || Porördög (6+)
MeteoHeroes - Együtt a Földért! 2. évad || Porördög Az aktuális rész ismertetője: Homokvihar érte el Kína egyik városát, ami a látótávolságot is csökkenti, ezért kijárási tilalmat rendeltek el. Nix és Ventum mennek a küldetésre, ahol egy fagátat kell építeniük, ami megállítja a homokot. Segítségül hívják Giant Gigát is...
14:50
Mese a Bőség földjéről (12+)
Mese a Bőség földjéről Nagy a szegénység és a nélkülözés egy német kisvároskában, ahová éppen megérkezik Feuerstein, a mutatványos vándor. Egy fantasztikus helyről mesél a helyieknek, a Bőség földjéről, ahol a fákon arany és ezüst terem, és finom étkek, amerre csak a szem ellát. Magda és Paul egy szegény testvérpár, akik örömmel elmennének erre a mesebeli helyre, ahol többet nem kellene éhezniük. Mikor Magda megbetegszik Paul útra kel, hogy megkeresse a Bőség földjét. Szereplők: Ingmar Böske, Klara Deutschmann, Judith Engel
15:50
Süsü, a sárkány kalandjai || Süsü csapdába esik (6+)
Süsü, a sárkány kalandjai || Süsü csapdába esik Az aktuális rész ismertetője: Süsü az egyfejű sárkány elmegy vadkörtét szedni. A harcias szomszéd király katonáival csapdát állít Süsünek, aki bele is esik és nem tud belőle kijönni, a lábát is összeszurkálják a lándzsák. Torzonborz király eközben megtámadja az országot. A király kiszökik a vár titkos ajtaján segítségért, és abban bízva, hogy megtalálja Süsüt is. Szereplők: Bodrogi Gyula, Sztankay István, Hűvösvölgyi Ildikó
16:30
Kókusz Kokó, a kis sárkány II. évad || Baba féltékeny (6+)
Kókusz Kokó, a kis sárkány II. évad || Baba féltékeny Az aktuális rész ismertetője: Kókusz és Matilda azon ügyeskedik, hogy Karomné Babájával megszerettessék Tojglit. A műsor ismertetése: Kókusz Kokó egy kis tűzokádó sárkány, aki nap mint nap újabb és újabb kalandokba keveredik. A Sárkányok szigetén a tűzokádó sárkányok mellett, felfaló sárkányok is élnek, akik határtalan falánkságukról ismertek. A mulatságos izgalmakban általában Kokóval tart két barátja is: Matilda, a süni és Oszkár, a másik kissárkány.
16:40
Kókusz Kokó, a kis sárkány II. évad || Nemzeti Eledel (6+)
Kókusz Kokó, a kis sárkány II. évad || Nemzeti Eledel Az aktuális rész ismertetője: Szakács vacsorát rendez a Sziget Véneinek, de Oszkár megeszi a különleges hozzávalót. Barátaival együtt 800 krumplit kell meghámozniuk emiatt, de rosszul aprítják össze a krumplit.... A műsor ismertetése: Kókusz Kokó egy kis tűzokádó sárkány, aki nap mint nap újabb és újabb kalandokba keveredik. A Sárkányok szigetén a tűzokádó sárkányok mellett, felfaló sárkányok is élnek, akik határtalan falánkságukról ismertek. A mulatságos izgalmakban általában Kokóval tart két barátja is: Matilda, a süni és Oszkár, a másik kissárkány.
16:55
Pinokkió és barátai || Mese a tündérről (6+)
Pinokkió és barátai || Mese a tündérről Az aktuális rész ismertetője: Pinokkió azt szeretné megtudni ki az anyukája. Geppetto papa elmeséli neki, hogy született meg a Varázs Erdőben. Pinokkió, Freeda és Tücsök ezen felbuzdulva elindulnak megkeresni Pinokkió anyukáját. A nagy célja a fabábunak, hogy belőle is igazi kisfiú válhasson.
17:05
Pinokkió és barátai || Kanóc, a bajkeverő (6+)
Pinokkió és barátai || Kanóc, a bajkeverő Az aktuális rész ismertetője: Kanóc ellopja Geppetto papa boltjából az egyik űrhajót, hogy fel tudjon vele vágni a barátai előtt. Kiderül Kanóc csak a csapat tagja szeretne lenni, így Pinokkió elviszi őt Tündérhez, hogy teljesítse kívánságát. Ott hatalmas galibát okoznak Tündér varázspálcáival, míg nincs otthon.
17:20
Alvin és a mókusok IV. sorozat || Alvin asszisztense (6+)
Alvin és a mókusok IV. sorozat || Alvin asszisztense Az aktuális rész ismertetője: Kevin, aki szeretne bekerülni a zenei szakmába, ezért Alvin rábeszélésére elvállalja a személyi asszisztensi feladatokat Alvin mellett. Szerencsére Dave hamar felfigyel Kevin tehetségére. Szereplők: Ross Bagdasarian Jr. , Janice Karman, Vanessa Bagdasarian
17:30
Alvin és a mókusok IV. sorozat || Misztikobold manóklub (6+)
Alvin és a mókusok IV. sorozat || Misztikobold manóklub (IV / 4) Az aktuális rész ismertetője: Alvinnak és Simonnak titkos klubja van, amiből Theodort teljesen kihagyják, mert testvérük eddig minden titkos klubbot tönkretett. Theodor mégis besírja magát a klubba, és a történelem ismétli önmagát! Szereplők: Ross Bagdasarian Jr. , Janice Karman, Vanessa Bagdasarian
17:45
Vic, a viking || Tjure fia (6+)
Vic, a viking || Tjure fia (I / 17) Az aktuális rész ismertetője: Megszületik Dzsuri nyolcadik gyermeke. Azonban a baba egész éjszaka sír, és nem tudnak tőle aludni. Halvart Baltac kihívja egy csatára, de félő, hogy így elalszik harc közben. Vic rájön, hogy Dzsuri fiának szörnyű sikolyaival legyőzhetik Baltacot. Szereplők: Peter Callan, Cam Ralph, Paul Davies
17:55
Vic, a viking || Snorr szappanoz (6+)
Vic, a viking || Snorr szappanoz (I / 10) Az aktuális rész ismertetője: Nagy tavaszi ünnep ideje van a faluban. A falu legidősebb tagjaként Snorr édesanyja, Greta lesz az ünnepség házigazdája. Idén Snorr, a fia a szokásosnál is rosszabb szagú, miután beleesik egy heringgel teli dézsába. Greta nem hajlandó vendégül látni fiát addig, amíg meg nem mosakodott, amit persze makacsul visszautasít. Vicnek ezért minden képzeletét és tehetségét be kell vetnie ahhoz, hogy Snorr használja a szappant, ugyanis csak ezután kezdődhet el az ünnepség. Szereplők: Peter Callan, Cam Ralph, Paul Davies
18:10
Paddington kalandjai 3. évad || Paddington nyaralni megy / Paddington, a vízimentő (6+)
Paddington kalandjai 3. évad || Paddington nyaralni megy / Paddington, a vízimentő Az aktuális rész ismertetője: Brownék a tengerpartra utaznak vakációzni. Megismerik a világítótorony lakóját, Shantee-t. Paddington, Jonathan és Judy vízimentő-képzésen vesznek részt, majd Taylor, a vízimentő segítségével tényleg ki kell menteniük Brown bácsit a vízből. Szereplők: Ben Whishaw, Morwenna Banks, Phyllis Logan
18:35
Alice és Lewis || A szemölcs és a tükör (6+)
Alice és Lewis || A szemölcs és a tükör (I / 37) Az aktuális rész ismertetője: A királynő bohókás tükre eltünteti a királynő arcáról a szemölcsöt. Aliz és Lewis ígéretet tesznek az uralkodónak, hogy megoldást találnak a problémára. Teaidőig kapnak haladékot. Ha nem járnak sikerrel, a tükör és Lewis is egy cipősdobozba kerül, örökre...
18:45
Alice és Lewis || Szavazz Alizra! (6+)
Alice és Lewis || Szavazz Alizra! (I / 38) Az aktuális rész ismertetője: Alice megelégeli, hogy minden versenyt elveszít. Úgy dönt hát, hogy megméretteti magát Lewisszal szemben az Óramesteri pozícióért. A két jelölt élénk kampányba kezd a szavazatok megszerzéséért. A választást nagy meglepetésre Alice nyeri, ám tapasztalat híján képtelen kezelni az órát. Lehet, hogy hiba volt versenybe szállnia a legjobb barátjával?
18:55
Cracké || Születésnapi ajándékok (6+)
Cracké || Születésnapi ajándékok Az aktuális rész ismertetője: Ed születésnapi bulival készül a fiókáinak, ám egy varjú ellopja az összes ajándékot. Ednek vissza kell szereznie őket, mielőtt felébrednek a fiókák.
19:05
Cracké || Ünnepi mese (6+)
Cracké || Ünnepi mese Az aktuális rész ismertetője: Ed Télapó szerepét betöltve ajándékokat visz a fiókáinak, amikor varjak rabolják el. Meg kell szöknie, hogy célba érjenek az ajándékok, különben oda a meglepetés!
Korábbi műsorok a mai napról
19:10 19:20
Dinomit és Lucy || Éneklő bogár 6+ Az aktuális rész ismertetője: Dinomit meg akarja találni a legendás éneklő poloskát, amely csak néhány évtizedenként ébred fel álmából. Sajnos a rovar rendkívül éhesnek is bizonyul, és hamarosan az egész város a falánk bogarat üldözi.
19:20
Dinomit és Lucy || Vulkánok napja (6+)
Dinomit és Lucy || Vulkánok napja Az aktuális rész ismertetője: A nagy Vulkánok Napján az egész város fel akar menni a kráter falához, hogy megnézze a kitörést. Amikor Kova, Morgósné és Buzgó úr szédítő magasságban beragad a liftbe, Dinomitnak és Lucynak merész mentőakcióba kell kezdeniük.
19:35
Rímerdő versfilmek || Weöres Sándor: A tündér (0+)
Rímerdő versfilmek || Weöres Sándor: A tündér Az aktuális rész ismertetője: Weöres Sándor: A tündér című versét Nagy Máté Gyula mondja el.
19:40
Hetedhét kaland - hétvége (0+)
Hetedhét kaland - hétvége Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába. műsorvezetők: Góczán Panni, Göröncséri Virág, Gyarmati Erik, Korcsog Laura, Pataky Szabolcs
19:55
Rímerdő versfilmek || József Attila: Altató (0+)
20:00
Ricsi, a gólya és az elveszett kincs rejtélye (6+)
Ricsi, a gólya és az elveszett kincs rejtélye A különc "gólya" Ricsi, az észak-afrikai Nagy-tónál telel, amikor rájön, hogy nem ő lesz az, aki visszavezeti a rajt északra. Úgy dönt, egyedül repül haza. Kalandokkal teli útja során találkozik Samiával és verébrajával, akiket a mohó páva, Zamano irányítása alatt álló gonosz marabusok tartanak fogva. A verebek egyetlen esélye a szabadságra, ha megoldanak egy rejtvényt és megtalálják a Nagy Kincset, amihez igazi csapatmunkára, erőre és bátorságra lesz szükség. Szereplők: Simona Berman, Jay Myers, Kyra Jackson
21:20
Musi-Musi és a gombácskák - Egy emlékezetes nap || Egy emlékezetes nap (6+)
Musi-Musi és a gombácskák - Egy emlékezetes nap || Egy emlékezetes nap (II / 49) Az aktuális rész ismertetője: Csepp egy furcsa napra ébred, nem emlékszik semmire. Lángi és Musi-Musi segítségével megpróbálja kideríteni, hogy mi is történhetett. A nyomok egy alagútba vezetnek, ahol nagyon megijednek egy rajztól, ami egy féreginvázióról szól. Muspapi szerint pont aznap várható a támadás és így mindenki az alagútba menekül, ahol bevallják az egymás elleni csínytevéseiket... A műsor ismertetése: Musi-Musi és a Gombácskák gombasztikus kalandokra invitálnak! A sorozat szereplői az erdő apró védelmezői, akik azzal töltik idejük nagy részét, hogy felfedezzék a természet csodálatos és vad világát!
21:45
A Csodák Őrzői || Flóra koncertje (6+)
A Csodák Őrzői || Flóra koncertje Az aktuális rész ismertetője: Flóra a varázsfuvolájával táncoltatja a növényeket, ám mindezt éjjel teszi, amikor a virágoknak aludni kellene. De Flóra erről hallani sem akar, így a Csodák Őrzőinek kell rávenni a tündért, hogy hagyja pihenni a növényeket.
22:00
Házibuli (12+)
Házibuli A szombat esténként jelentkező zenés házibuli műsor a legaktuálisabb magyar dalokat, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket mutatja be szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával. Emellett táncolni hívjuk a nézőt a magyar könnyűzene legnagyobb legendáinak dalaira is, akik kiemelt szerepet kapnak az adásban, egy-egy tematikus rovat keretében.
0:05
Petőfi Rockszínpad (12+)
Petőfi Rockszínpad Rockzenei válogatás, melyben felidézzük az elmúlt 15 év legnépszerűbb koncertélményeit, zenés műsorait és dalait. A rocklegendák és a fiatalabb generáció előadói között feltűnnek a Petőfi Zenei Díjjal elismert művészeink is.
1:00
Petőfi Popszínpad || 3. rész (12+)
Petőfi Popszínpad || 3. rész Popzenei válogatás az elmúlt 15 év koncertjeiből és könnyűzenei műsoraiból. Felidézzük a korszak felejthetetlen előadóival, köztük a Petőfi Zenei Díjjal elismert művészekkel, a legkedveltebb slágereket.
1:10
Természetre hangolva || NovaN feat. Arulei (6+)
Természetre hangolva || NovaN feat. Arulei Az aktuális rész ismertetője: Természetre hangolva: ahol a kortárs magyar könnyűzene dallamai találkoznak a Balaton-felvidéki táj természeti kincseivel. Novai Gábor és Gálfalvi Rebecca élő improvizációja a Csobánc tetejéről.
1:55
A38 Eklektronika || Sirmo (12+)
A38 Eklektronika || Sirmo A sorozat a hazai underground elektronikus zene emblematikus alakjait mutatja be a csodálatos panorámával rendelkező A38-as hajóról.
2:15
Akusztik || Magyarul szeretjük (0+)
Akusztik || Magyarul szeretjük Az aktuális rész ismertetője: Ha ők játszanak, akkor végig magyar slágerek szólnak. De nem elég, hogy páratlan koncertélménnyel kényeztetik el a közönséget. Nem elég, hogy ezt az időutazást a fiataloktól a nagyszülőkig a család minden tagja élvezi, ez csak az alap. Eközben eleven kultúrtörténeti médiumként, könnyűzenei kalendáriumként működnek, professzionális színvonalon, folyamatos kapcsolatban a közönséggel, mindezt maximális spontaneitással. A műsor ismertetése: Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán.
3:00
Minden magyar - Minikoncert || Magna Cum Laude: Át a városon - Olyan virág (0+)
3:10
Az A38 hajó színpadán || Deep Forest (12+)
Az A38 hajó színpadán || Deep Forest Az aktuális rész ismertetője: A Deep Forest egy francia együttes, melyet Michel Sanchez és Eric Mouquet billentyűsök alapítottak 1992-ben. Hagyományos népdalokat elektronikus zenével ötvöző lemezeik rövid idő alatt nagy népszerűségnek örvendtek; többek között magyar nyelvű (cigány és csángó) dalokat is feldolgoztak. 1996-ban első francia együttesként Grammy-díjat kaptak. A műsor ismertetése: Az A38 Hajó színpadán _ televíziós sorozat az M2 műsorán, hétfőtől csütörtökig. Koncertfilmek, riportok, interjúk, magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek.
0:00
Újratervezés (12+)
Újratervezés (II / 10) Az Ördög Nóra műsorvezetésével folytatódó szériában profi szakemberek ismét olyan rászoruló családok otthonát alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Idén az eddigieknél is több család álma válik valóra. Az előző évadban 6 család élete változott meg a műsor segítségével, és a mostani epizódokban is számos izgalmas, érzelmes pillanatra és nem várt fordulatra számíthatnak a nézők. Az Újratervezés követői minden héten egy új család történetét kísérhetik nyomon, akik pénteken aztán be is költöznek újjávarázsolt otthonukba.
1:00
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
1:35
A hegyi doktor || Pankraz nagy napja (12+)
A hegyi doktor || Pankraz nagy napja (I / 14) Az aktuális rész ismertetője: Thomas megmenti egy ló életét és emiatt Pankraz fölöslegesnek kezdi érzi magát. Franzi rájön, hogy Zimmerer titokban orvvadászik és eladja az elejtett vadat a polgármesternek. A műsor ismertetése: Dr. Thomas Burgner egy ismert és elismert orvos, aki a fiával együtt Münchenben él. Ám egy napon, családi okok miatt el kell hagynia szeretett otthonát, hogy a súlyosan beteg apósát kezelhesse, aki nem akar kezelést, főleg nem Thomas-tól... Szereplők: Gerhard Lippert, Anita Zagaria, Manuel Guggenberger
2:30
A hegyi doktor || Egy karácsonyi történet Tirolból 1. rész (12+)
A hegyi doktor || Egy karácsonyi történet Tirolból 1. rész (VI / 1) Az aktuális rész ismertetője: Közeleg a Karácsony, Tirolban mindenki az év legszebb ünnepére készülődik. Thomas és Sabina első közös karácsonyukra készülődnek, de nem minden alakul terv szerint. Sabina első karácsonyi mézes csókját próbálja kinyújtani. Franzi, a kórus és a falu apraja-nagyja a betlehemes műsorra készülnek a templomban. Joseph, Jacob apja idős kora ellenére, még nem akarja átadni fiának a majort. Ráadásul más karácsonyi meglepetést is tartogat fia számára, bejelenti neki, hogy a fiatal Mathilde meg ő összeházasodnak. Jacob ultimátumot ad apjának, vagy átadja a családi majort Újévkor vagy nem látja soha többé. A műsor ismertetése: Dr. Thomas Burgner egy ismert és elismert orvos, aki a fiával együtt Münchenben él. Ám egy napon, családi okok miatt el kell hagynia szeretett otthonát, hogy a súlyosan beteg apósát kezelhesse, aki nem akar kezelést, főleg nem Thomas-tól... Szereplők: Gerhard Lippert, Anita Zagaria, Manuel Guggenberger
3:20
Walker, a texasi kopó || Rettegés - 2. rész (12+)
Walker, a texasi kopó || Rettegés - 2. rész (VIII / 1) Az aktuális rész ismertetője: A légi baleset után, Walker és Alex a partra úsznak. Jelzőtüzet gyújtanak, ám csak az üldözőik találnak rájuk. A vadonban zsoldosok elől menekülve Walker megsebesül, de minden erejükkel azon vannak, hogy a perdöntő bizonyíték időben a bíróságra kerüljön. Közben a szövetségi tárgyalást már nem lehet tovább halasztani, és a bírónő kénytelen kimondani, hogy a vádlott óvadék ellenében szabadlábon védekezhet… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű
4:10
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (VII / 13) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
5:00
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
6:10
Hupikék törpikék || Az elátkozott ország (12+)
Hupikék törpikék || Az elátkozott ország (I / 120) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék... Szereplők: Don Messick, Danny Goldman, Lucille Bliss
6:40
Pumukli || A rejtélyes kutya (12+)
Pumukli || A rejtélyes kutya Eder mester asztalosműhelyében a sok szerszám, festék és ecset között hogy, hogy nem egyszer csak életre kel egy piciny apró fiucska, Pumukli. Vörös haja égnek áll, rettentő kíváncsi és rettentő neveletlen. Eder apó kénytelen kezelésbe venni, az egyébként csak számára látható kis emberke nevelését. A műhely látogatói, a szomszédok és barátok csak bizonyos tárgyak gyanús "önmozgását", érthetetlen jelenségeket vesznek észre, de arra senki sem gondol, hogy mellettük, felettük, alattuk, rajtuk egy pici manócska ugrál, bujkál. Pumukli felfedezi magának a világot, megismerkedik a macskával, egérrel, tűzzel és vízzel, autóval, de elkíséri a mestert a hegyekbe, a horgászatra, és megtanulja, mi az hogy zene, mi az, hogy segítség, mi az hogy karácsony. A sorozat végén Pumukli a fejlődésben odáig jut, hogy asztalos akar lenni, de ki hiszi el ezt ennek a kópénak? Szereplők: Gustl Bayrhammer, Hans Clarin, Toni Berger
7:05
Magyar népmesék || A király, aki nem akarja férjhez adni a leányát (0+)
Magyar népmesék || A király, aki nem akarja férjhez adni a leányát Az aktuális rész ismertetője: A mese egy öreg királyról szól, aki féltésből nem akarta a lányát férjhez adni. Egy bátor herceg azonban kiszabadítja őt apja fogságából, csókjaival pedig visszaváltoztatja a sorra nyuszivá, oroszlánná és sárkánnyá vált királylányt. A menyegzőn megbékél az öreg király is, így a fiatalok boldogan kelhettek egybe. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:15
Magyar népmesék || A szegény ember hegedűje (0+)
Magyar népmesék || A szegény ember hegedűje Az aktuális rész ismertetője: Volt egy királynak három lánya, de a két idősebb annyira gonosz lelkű, hogy irigységből, _ mivel nem lehet övék a veres szoknya _ még a testvérgyilkosságtól sem riadnak vissza. Hiába rejtik el testvérüket egy hegedűbe, azonban a szegény favágó rátalál. Vándorlása során éppen annak a királynak a városába ér, akinek lányával ez a szörnyűség történt. A gonosz királylányok istentelenségére éppen az a csodálatos hegedű szomorú éneke derít fényt, amelyikbe legkisebb testvérüket rejtették. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:20
Magyar népmesék || A kékfestőinas (0+)
Magyar népmesék || A kékfestőinas Az aktuális rész ismertetője: A szegény fiúcska azt álmodja, hogy övé lesz egyszer a király lánya. De álmát senkinek nem árulja el, még a királynak sem, míg az valóra nem válik. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:30
Magyar népmesék || Hetet egy csapásra (0+)
Magyar népmesék || Hetet egy csapásra Az aktuális rész ismertetője: A szegény szűcs akkora vitézségre tesz szert ( hét legyet ütött egy csapásra ), hogy elindul szerencsét próbálni, és még az ördögök eszén is túljár. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:40
Kérem a következőt! || Kakukk-tojás (12+)
Kérem a következőt! || Kakukk-tojás Dr. Bubó, a bölcs bagoly doktorátusát megkapva egy fa tetején praktizál az erdő közepén. Asszisztense, Ursula a medve, akinek segítségével orvosolja az erdőben lakó állatok minden gondját-baját. Dr. Bubó tanácsára számít az erdei rend őre, Csőrmester is, aki a törvény szigorú erejével csap le a szabálysértőkre. Szereplők: Szabó Gyula, Csala Zsuzsa, Bodrogi Gyula
7:50
Vakáción a Mézga család || Egy rossz húzás (12+)
Vakáción a Mézga család || Egy rossz húzás A Mézga család izgalmas nyári kalandjait követhetjük nyomon például egy lakatlan szigeten, amely talán mégse lakatlan? Majd hogyan lesz Máris szomszédból Egészségügyi Miniszter? És hogyan szabadul ki a Mézga család a maffia fogságából? Minden kiderül, ha megnézitek a Mézga család vakációjának történeteit. Szereplők: Harkányi Endre, Győri Ilona, Földessy Margit
8:20
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki || Féltékenység (12+)
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki || Féltékenység A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak. Szereplők: Alan Reed, Jean Vander Pyl, Mel Blanc
8:50
Trendmánia (12+)
Trendmánia (I / 13) TRENDMÁNIA Görög Zitával! Legyen szó hajról, körömről, ruháról, vagy bármi másról Görög Zita jól tudja, mitől leszünk minden nap újra és újra frissek és naprakészek. Sokszor egy apró trükk bevetése elég, hogy egy igazi NŐ kiemelkedjen tömegből, és van, hogy olyan alkalomra igyekszünk, ahol külsőnknek minden apró részletében csillognia kell. A Trendmániában megtaláljuk a megoldásokat: a legújabb trendeket, legdivatosabb ruhákat, legfrissebb színeket, legjobb helyeket és arcokat.
9:25
Otthonteremtő Extra (12+)
Otthonteremtő Extra (III / 1) Az aktuális rész ismertetője: Műsorunk építkezők és otthontervezők számára kíván hasznos tartalommal, kellemes időtöltéssel szolgálni. Produkciónkban otthonunkhoz tartozó modern és költséghatékony megoldásokat, látványos kivitelezéseket, technológiákat, megtakarítási lehetőségeket mutatunk be. A műsorkészítők által szerkesztett riportok formájában érdemi információkat osztunk meg, melyek segíthetik nézőinket mindennapi döntéshozásaikban, életterük gazdaságosabbá és komfortosabbá tételében. Állandó, szerkesztett rovatok keretében érdekességekkel, exkluzív tartalommal, praktikus megoldásokkal, új vívmányokkal jelentkezünk és szerzünk tartalmas perceket az otthonteremtés és építőipar érdeklődéskörű nézők számára. Műsorvezető: Tamás Anita A műsor ismertetése: Műsorunk építkezők és otthontervezők számára kíván hasznos tartalommal, kellemes időtöltéssel szolgálni. Produkciónkban otthonunkhoz tartozó modern és költséghatékony megoldásokat, látványos kivitelezéseket, technológiákat,
10:00
Innovátor (12+)
Innovátor Az Innovátor című magazinműsor magyar kutatók fejlesztéseit, mérnöki bravúrokat, vállalkozások érdekesebbnél érdekesebb innovációit, műszaki megoldásait mutatja be, mindezt közérthető módon. A fejlesztéseket pedig a legkülönfélébb területről válogatjuk, legyen szó mezőgazdaságról, élelmiszeriparról, technológiáról vagy éppen sporteszközökről és kozmetikumokról. Az epizódok rávilágítanak arra, hogy a különböző innovációk hogyan hatnak életünkre, mi hasznunk van ezekből a hétköznapokban. Műsorrvezetők: Stohl Luca és Szekeres Nóra
10:40
Mancsok és Tappancsok (12+)
Mancsok és Tappancsok (II / 6) Minden társas kapcsolat minősége azon alapul, hogy a szereplők mennyi energiát adnak bele. Nincs ez másként a házi kedvenceinkkel való viszonyunkban sem. Magyarországon is a legelterjedtebb házi kedvencek a kutyák, ezért gondoltuk azt, hogy a felelős kutyatartással kapcsolatos tanácsaink azoknak is hasznosak lehetnek, akik nem, vagy nem csak kutyát tartanak otthon. Műsorvezetők: Veréb Tamás és Koltai Vivien
11:15
Poggyász (12+)
Poggyász Egy utazás nem is arról szól valójában, hogy mit látunk, hanem arról, amit közben átélünk. A megszerzett élményeket pedig nem veheti el tőlünk senki. Mi abban segítünk a nézőknek, hogy minél több új élményt átélhessenek, és mindig emlékezzenek rájuk. A TV2 új turisztikai magazinja pedig pont ebben az élményszerzésben segít. A Poggyász egy utazási magazin, amely hétről hétre új ötletekkel szolgál az egész családnak, hogy hol töltsék szabadidejüket, vagy éppen milyen programmal, kikapcsolódással színesítsék a hétvégéiket. Legyen szó természetjárásról, ismeretterjesztő programokról, gasztronómiáról, kultúráról, wellnessről, aktív pihenésről, mi bemutatjuk a legizgalmasabb úti célokat belföldön és külföldön egyaránt. A műsor segítségével felfedezhetik Magyarország érdekességeit és a világ csodáit. Falvak, városok, természeti értékek, építészet, sport, kalandturizmus: az utazási magazin minden alkalommal hasznos és sokszínű információval szolgál az utazás világából. A Poggyász úti filmjeibe
11:50
SVENK film_ és mozimagazin (12+)
SVENK film_ és mozimagazin (I / 11) SVENK _ a magyar filmek mozimagazinja! A hetente képernyőre kerülő műsor célja, hogy a nagyközönséggel megismertesse a magyar filmipar múltját, jelenét és jövőjét, emellett naprakészen beszámoljon minden olyan történésről, amely az egyre sikeresebb hazai filmgyártáshoz kapcsolódik. Műsorvezető: Seres Gerda
12:30
A vasálarcos (12+)
A vasálarcos Alexandre Dumas regénye alapján! XIII. Lajost a dölyfös XIV. Lajos követi a trónon, akinek uralkodása alatt egész Franciaország éhezik. A király az egykori testőrének, Athos fiának menyasszonyát szemeli ki ágyasául. Hogy megszabaduljon riválisától, a fiút végzetes csatába küldi. Athos haragjában felkeresi régi bajtársait, Porthos-t, Aramis-t és D'Artagnan-t, hogy segítsenek végrehajtani tervét. Ki akarja szabadítani a piperkőc király börtönében raboskodó rejtélyes foglyot. A mendemonda szerint a vasálarcos férfi nem más, mint a király ikertestvére. A népet sanyargató király helyett így őt akarják trónra ültetni... Szereplők: Leonardo DiCaprio, John Malkovich, Gérard Depardieu
15:30
Az olasz meló (12+)
Az olasz meló A terv tökéletes. A melót hibátlanul megcsinálták, a menekülés is tiszta ügy volt. Az egyetlen bökkenő, amire Charlie Croker mestertolvaj álmában sem gondolt, saját csapatának egyik tagja lett. Miután sikerült végrehajtaniuk egy elképesztő aranyrúdrablást Velence egyik szigorúan őrzött palotájában, Charlie és bandája nem akarnak hinni a szemüknek és az eszüknek, amikor egyik társukról kiderül, hogy kettős játékot űzött. Innentől nem a kassza a tét, hanem a bosszú! Ekkor lép a képbe Stella, a gyönyörű, acélidegzetű kasszafúró, aki csatlakozik Charlie csapatához, amikor vissza akarják lopni az aranyat. Mégpedig úgy, hogy betörnek Los Angeles közlekedésfelügyeleti központjába, megbabrálják a jelzőlámpákat, és a város történetének legnagyobb közlekedési dugóját idézik elő… Az 1969-es klasszikus modern változata tele van fordulatokkal, izgalmas kaszkadőrmutatványokkal, páncélkocsikkal, motorokkal, helikopterekkel, beláthatatlanul vad kanyarokkal, akcióval és izgalommal! Szereplők: Mark Wahlberg, C
18:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Korábbi műsorok a mai napról
18:55 19:45
Napló - A valóság testközelből 12+ (II / 11) Pachmann Péter műsorvezetésével ismét elstartol a TV2 műsorkínálatában a Napló. Hazánk ikonikus riportmagazinja a legizgalmasabb aktualitásokat dolgozza fel, köztük az országot megrázó bűnügyeket, fontos közéleti eseményeket, vagy éppen döbbenetes élettörténeteket, eddig megválaszolatlan rejtélyeket. A műsorban a nézők is állást foglalhatnak, és nem csupán szavazhatnak, de nyerhetnek is. Napló _ A valóság testközelből: május 4-től, élőben, vasárnap esténként, közvetlenül a Tények után, a TV2 műsorán!
19:45
A Nagy Duett (12+)
A Nagy Duett (VIII / 9) A tavalyi nagysikerű visszatérést követően, február 15-én nyolcadik szériájával rajtol el A Nagy Duett, amelyben ezúttal 9 páros, és egy trió is megméretteti magát a megújult zsűricsapat _ Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András, Horváth Tamás és Kasza Tibi _ és a közönség előtt. A már megszokott módon a profi énekesek és énekhanggal kevésbé megáldott, ismert párjaik bizonyíthatnak vasárnap esti élő show-kban. A versenyzők között most két szerelmespár, Curtis és Barnai Judie, valamint Vastag Csaba és Domján Evelin is színpadra lép majd, és eddig nem látott, hármas felállásban ragad mikrofont Bódi Hunor és Bódi Megyer, profi partnerük, Péterffy Lili Lelle oldalán. Míg az ellenfelek táborát erősíti: Kovács Áron és Gesztesi Panka, Gallusz Nikolett és Gajdos Tamás, Tolvai Reni és Lakatos Laci, Lengyel Johanna és Schobert Norbi JR. , Komonyi Zsuzsi és Fekete Pákó, Galambos Lajcsi és Stana Alexandra, Peter Srámek és Gáspár Bea kettőse. A műsorvezetők ezúttal is Liptai Claudia és Tilla.
23:40
Az Amazonas kincse (12+)
Az Amazonas kincse Beck, a behajtó végigmegy a kincsvadászok ösvényein, ugyanis utolsó feladata, hogy megkeresse és visszaszállítmányozza a főnöke kalandor fiát, Travis-t, aki épp régész kíván lenni és az indiánok rég elveszett kincsét keresi a dzsungelben. Kezdetét veszi hát az őrült hajsza: a kincskereső, az embervadász, a sűrűben bujkáló gerillák, az aranybánya szeszélyes és kegyetlen tulajdonosa, egy skót dudás, egy bombázó csapos-lány és egy csapat túlfejlett humorérzékű pávián kergetőzik a fák között, a kincs körül, az aranybányákban és egy katonai táborban... Szereplők: Dwayne Johnson, Rosario Dawson, Christopher Walken
1:50
Bűnös vadászidény (18+)
Bűnös vadászidény Egy férfi és lánya segítséget és menedéket nyújtanak egy sérült nőnek az erdőben álló eldugott házukban. Hamarosan azonban kétségbeesett küzdelmet kell vívniuk a túlélésért, amikor egy kegyetlen drogbáró és emberei megérkeznek, hogy elvigyék a nőt. Szereplők: Mel Gibson, Shelley Hennig, Sofia Hublitz
3:25
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (VII / 9) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
2:15
A lány és a farkas (12+)
A lány és a farkas Daggerhorn falu lakosai évtizedeken át állatáldozatokkal csillapították a közeli erdőben lakó vérfarkas étvágyát. A teliholdkor portyázó fenevad azonban most saját zsákmányt ejt, megöli Valerie nővérét. Valerie-t a szülei a gazdag Henrynek szánják, ő azonban a szegény favágóba, Peterbe szerelmes. El is határozták, hogy elszöknek, ám a vérfarkas tette mindent megváltoztat. A falusiak felfogadják a hírhedt vadászt, Salamon atyát, hogy szabadítsa meg őket a fenevadtól. Salamon nem kevesebbet állít, minthogy a szörny napközben emberalakot öltve közöttük él. Szereplők: Amanda Seyfried, Max Irons, Gary Oldman
4:45
Apám, az őr (12+)
Apám, az őr Iskola utáni lógás közben Charlie és barátai felfedezik a világ legerősebb szuperhősének a háza alatt elrejtett főhadiszállását. Amikor gonosztevők támadnak, össze kell fogniuk, hogy megvédjék a főhadiszállást és megmentsék a világot. Szereplők: Owen Wilson, Michael Peña, Jesse Williams
6:30
Legendás állatok és megfigyelésük (12+)
Legendás állatok és megfigyelésük 1926-ban Newt Scamander varázslótanonc világkörüli útja során New Yorkba érkezik, hogy varázslényeket kutasson és mentsen, amikor valami rejtélyes dolog pusztítás nyomát hagyja a városban, és azzal fenyeget, hogy leleplezi a varázsvilágot. Szereplők: Eddie Redmayne, Ezra Miller, Jon Voight
8:55
Amerikába jöttem (12+)
Amerikába jöttem Az afrikai Zamunda jövendő uralkodója nem akarja feleségül venni a szülei által kijelölt lányt, ezért New Yorkba megy megtalálni az igazit, s ott szegény diáknak adja ki magát. Nemsokára alkalmas jelöltre akad egy gyorsbüfé tulajdonosának lányában, ezért beáll a büfébe dolgozni. Ám a jómódú apa nem repes az örömtől, hogy egy csóró afrikai legyeskedik a lány körül, és a herceg szülei is gyanút fognak…Szereplők: Eddie Murphy, Shari Headley, Arsenio Hall
11:00
Dumb és Dumber - Dilibogyók (12+)
Dumb és Dumber - Dilibogyók Lloyd Christmas (Jim Carrey), a Rhode Island-i sofőr a bárgyúság megtestesítője. Álmai netovábbja, hogy megtalálja a nőt, aki üres életét bearanyozná. Egyik nap szinte elakad a lélegzete, amikor megpillantja gyönyörű utasát, Mary Swansont (Lauren Holly), s rádöbben, hogy megtalálta a hőn áhított lelki társat. Amikor megérkeznek a repülőtérre, úgy tűnik Mary örökre kisétál az életéből, ám szerencséjére a lány az ülésen felejti a tárcáját. Lloyd az égvilágon mindent bevet, hogy visszajutassa neki az elveszett holmit, azonban barátjával, Harryvel (Jeff Daniels) váratlanul egy szövevényes emberrablás közepén találják magukat. Szereplők: Jim Carrey, Jeff Daniels, Lauren Holly
13:00
Utazás a rejtélyes szigetre (12+)
Utazás a rejtélyes szigetre Az ifjú Sean Anderson vészjelzéseket kap vállalkozó kedvű nagyapjától, Alexandertől egy titokzatos szigetről. Az egyetlen baj csak az, hogy a térkép szerint az a sziget nem létezik. Sean azonnal útnak indul mostohaapja, Hank minden tiltakozása ellenére, aki végül kénytelen Seannal tartani. A hihetetlen kalandba belekeveredik a világ legrozogább gépével rendelkező pilóta, Gabato és szemrevaló lánya, Kailani is. Szereplők: Dwayne Johnson, Josh Hutcherson, Michael Caine
14:45
A Múmia - A Sárkánycsászár sírja (12+)
A Múmia - A Sárkánycsászár sírja A Sárkánycsászár egykor Kína rettegett uralkodója volt, mígnem egy varázslónő örök álomba küldte őt a tengernyi harcosával együtt. Így lett belőlük egy hatalmas, néma agyaghadsereg, amely csak arra vár, hogy valaki újra felélessze katonáit. Ez a valaki pedig nem más, mint a felcseperedett Alex O'Connell, akinek a híres-hírhedt apjával, Rick-kel és bájos anyjával, Evelyn-nel együtt szembe kell néznie az új életre kelt, elátkozott császárral, aki meg akarja szerezni a hatalmat a világ fölött. A szédítő kaland pedig az ősi katakombákból a háború utáni Sanghaj utcáin át, a Himalája jeges csúcsaira vezet... Szereplők: Brendan Fraser, Jet Li, Maria Bello
16:45
Die Hard 3: Az élet mindig drága (12+)
Die Hard 3: Az élet mindig drága Egy terrorista, aki Simon-nak nevezi magát. Azzal fenyegetőzik, hogy ha a New York-i rendőrség nem teljesíti az utasításait. Azt engedetlenségnek tekinti és robbantani fog egy kellően zsúfolt helyen a városban. Simon, ahhoz is ragaszkodik, ismeretlen okból, hogy az utasításait John McClane rendőr hadnagy hajtsa végre. Aki nincs a legjobb formában, viszont az első utasítás teljesítése során, nem várt segítséget is kap Zeus-tól, egy Harlem-i lakostól. Aki ekkor még nem is tudta, hogy mibe keveredik bele. Simon Zeus-t is meghívja a játszmára. Így John és Zeus közösen fog versenyezni az idővel és próbálják teljesíteni, Simon utasításait…Szereplők: Bruce Willis, Jeremy Irons, Samuel L. Jackson
Korábbi műsorok a mai napról
19:00 21:10
Bad Boys: Mindent vagy többet 16+ Jerry Bruckheimer producer legendás akcióvígjátékok sorát készítette (A Karib-tenger kalózai, A nemzet aranya, A Sólyom végveszélyben, Armageddon és még sok mást), de a legnagyobb találmánya valószínűleg a Will Smith és Martin Lawrence párosával kitalált Bad Boys, ami az elképesztően látványos, őrült akcióival és még őrültebb poénjaival írta bele magát a filmtörténetbe. Hosszú várakozás után újra megbizonyosodhatunk róla: a Rosszfiúk egyre jobbak! Szereplők: Will Smith, Martin Lawrence, Derrick Gilbert
21:10
Venom - Az utolsó menet (16+)
Venom - Az utolsó menet Eddie Brock nagyjából boldogan élt. Volt barátnője, munkája… aztán úgy alakult, hogy egy űrből érkezett, pusztító étvágyú szörny érkezett a földre, és pont őt választotta gazdatestnek. Azóta Eddie magányos, meggyötört… és legyőzhetetlen. Ha bajba kerül, a benne rejtőző szörny előbújik belőle, és kérlelhetetlenül felzabálja a támadókat. Meg egy kis rendetlenséget csinál közben. Szereplők: Tom Hardy, Reid Scott, Stephen Graham
23:00
Leon, a profi (15+)
Leon, a profi Leon, a magányos bérgyilkos New Yorkban él. A szomszédjában lakó család áldozatául esik Stansfield nyomozó kegyetlenségének, aki lemészárolja a szülőket. Az egyetlen túlélő, a 12 éves Mathilda Leonhoz menekül. Idővel a szenvtelen bérgyilkos úgy gondoskodik Mathilda-ról, mintha a saját lánya lenne. Stansfield azonban nagyszabású kommandós akció keretében készül megostromolni Leon lakását, hogy végezzen a kis szemtanúval. Ám nem számol Leon profizmusával, aki ráadásul az élete árán is hajlandó megvédeni a lányt... Szereplők: Jean Reno, Natalie Portman, Peter Appel
1:00
Rendőrsztori - Lezárás (12+)
Rendőrsztori - Lezárás Zhong Wen rendőrtisztnek ezúttal egy emberrablási ügyet kell megoldania, amikor a lánya kedvéért egy szilveszteri buliba látogat. Ő csak szeretné rendezni viharos kapcsolatát lányával, amikor egy bűnözőkből álló banda elzárja őket a világtól, túszul ejtve őket, illetve még az ott szórakozó csapat idegent is. Szereplők: Jackie Chan, Ye Liu, Tian Jing
1:45
John Rambo (18+)
John Rambo John Rambo (Sylvester Stallone), a vietnami veterán teljes inkognitóban él Thaiföldön. A baj hamar rátalál, amikor egy csoport keresztény emberjogi misszionárius, Sarah Miller (Julie Benz) vezetésével kibéreli a hajóját, hogy a folyón Burmába utazzanak. Rambo sikeresen eljuttatja őket a háborús övezeten keresztül a burmai faluba, ahol maga a pokol várja őket. A szadista Pa Tee Tint őrnagy és zsoldosai rajtaütnek a falun, lemészárolják a helyieket, a misszionáriusokat pedig fogságba ejtik és megkínozzák. A misszionárius vezetőjének gyanússá válik az emberei eltűnése, ezért összegyűjt egy csapat zsoldost, és megkéri Rambót, hogy juttassa fel őket a faluba. Rambo vállalja a feladatot, és csatlakozik a mentőakcióhoz, ami eddigi élete talán leghalálosabb küldetésének ígérkezik. Szereplők: Sylvester Stallone, Julie Benz, Paul Schulze
6:25
Zimmer Feri 2 (12+)
Zimmer Feri 2 A Fikász család megszállja a Balaton-partot. Pista (Szarvas József) és Csárli (Növényi Norbert) ezúttal egy romos kastélyt szeretnének szállodává alakítani. Bár előre figyelmeztetik őket, hogy a kastély el van átkozva, ők kölcsönöket felvéve nekilátnak a munkálatoknak. Persze a várt siker elmarad, így az az ötletük támad, hogy kihasználják a kastély rossz hírét és elterjesztik, hogy a szállodában kísértetek járnak. A trükk sikeresnek bizonyul mindaddig, amíg Feri (Reviczky Gábor) egy éjjel nem találkozik egy valódi szellemmel (Molnár Piroska). Szereplők: Reviczky Gábor, Szarvas József, Pogány Judit
8:20
I love Huckabees - Multik, haza! (12+)
I love Huckabees - Multik, haza! Albert (Jason Schwartzman), az érzékeny költő felbéreli a híres nyomozópárost, Bernardt (Dustin Hoffman) és Viviant (Lily Tomlin), hogy nyomozzanak három véletlen egybeesés jelentése után, ami talán az élet értelmének a kulcsa. Az ügynek egyre többen keverednek bele. A szenvedélyes tűzoltó, Tommy (Mark Wahlberg), a dörzsölt értékesítési vezető, Brad (Jude Law), és az önértékelési zavarokkal küzdő modell, Dawn (Naomi Watts). A nyomozást tovább bonyolítja, hogy egy vonzó francia nő, Caterine (Isabelle Huppert) lépre csalja Albertet és Tommy-t. Szereplők: Jason Schwartzman, Dustin Hoffman, Lily Tomlin
10:25
Dzsungel-mentőakció (12+)
Dzsungel-mentőakció A dzsungelben évek óta békesség honol, mióta Maurice, a hatalmas tigris harcos és kis csapata tartja fenn a rendet. A békés korszak véget ér, amikor megjelenik Igor, a legveszedelmesebb ellenfelük, akinek egyetlen célja a világon, hogy megsemmisítse a dzsungelt. Igor, a gonosz koala bármire képes, hogy elérje célját. Hamarosan rájönnek, ahhoz, hogy a koalát megállítsák, nem elég a kis csapatnak egyesítenie minden tudását és erejét. Segítségül kell hívniuk a bajnokokat, a dzsungel legendás védelmezőit is.
12:25
Huncutka (12+)
Huncutka Huncutka (Alisan Porter), a kilenc éves árva kislány és apja, Bill Dancer (James Belushi) munka és hajlék nélkül járják az utcákat. Egy vacsoraszerzés ürügyén megismerkednek Grey-jel (Kelly Lynch), a gazdag ügyvédnővel, akit rabul ejt a bájos fürtöske és torzonborz testőre. Ám Grey féltékeny barátja azonnal tárcsázza a gyámhatóság számát, s úgy tűnik sikerül Billt börtönbe, Huncutkát pedig az árvaházba juttatnia. Nem számol azonban a Huncutkáékhoz ragaszkodó barátnőjével. Szereplők: James Belushi, Alisan Porter, Kelly Lynch
14:40
A pénznyelő (12+)
A pénznyelő Walter (Tom Hanks) és friss felesége, Anna (Shelley Long) pokoli szerencsének tudják be, amikor szinte fillérekért jutnak hozzá új otthonukhoz, egy csodálatos, palota méretű házhoz. Hamarosan azonban rá kell döbbenniük, hogy a ház csak látszatra tökéletes, belül a gravitáció sokkal erősebb. Amikor a mennyezet is beomlik, kénytelenek felújításba kezdeni. Csakhogy egyik rossz hírt követi a másik, és a közös otthonnak hitt hely lassanként háborús övezetté válik. Szereplők: Tom Hanks, Shelley Long, Alexander Godunov
16:40
Egyik kopó, másik eb (12+)
Egyik kopó, másik eb Ha van valami, amit a kínosan precíz Scott Turner (Tom Hanks) képtelen elviselni, az a rendetlenség. Ám amikor örökbe kell fogadnia Hoochot, a kifejezetten szemtelen ebet, romba dől gondosan szabályozott világa. A blöki nem elég, hogy zavart okoz Turner és Emily (Mare Winningham) bimbózó idilljében, még arra is képes, hogy befolyásolja gazdája karrierjét. Turnernek azonban nincs sok választása, hiszen egyedül Hooch ismeri fel gazdája gyilkosát. A szokatlan, cseppet sem összeillő ember-kutya páros tagjai háborút indítanak egymás ellen, melynek során szinte a szó szoros értelmében egymás torkának esnek. Szereplők: Tom Hanks, Mare Winningham, John McIntire
Korábbi műsorok a mai napról
18:40 20:40
Men in Black - Sötét zsaruk 12+ Kay (Tommy Lee Jones) és Jay (Will Smith) különleges ügynök nem a CIA-nak, és még csak nem is az FBI-nak dolgozik. Ők egy sokkal titkosabb szervezet ügynökei, akiknek az a feladata, hogy figyelemmel kísérjék a földönkívüliek aktivitását bolygónkon. Ügyfeleik, létformától függetlenül, galaxis-szerte rettegik nevüket, s ebből akkor sem engednek, amikor szervezetük végzetes összeesküvést észlel. Egy veszélyes intergalaktikus terrorista a Földön akar megölni két galaktikus nagykövetet. A sötét zsaruk a csillagközi háború megelőzése érdekében azonnal akcióba lépnek. Szereplők: Will Smith, Tommy Lee Jones, Vincent D'Onofrio
20:40
A holnap határa (12+)
A holnap határa Bill Cage (Tom Cruise) katona, de eddig elkerülte a veszélyt. Amikor váratlanul mégis bevetik az idegenek elleni ütközetben, hamar hősi halált hal. Az egyik földönkívülivel való közvetlen érintkezés miatt azonban feltámad, és egy időhurokba kerül. Kénytelen számtalanszor végig élni ugyanazt a pokoli küzdelmet. Ám az esélyei egyre jobbak, különösen, amikor meggyőzi a legendás Angyalt (Emily Blunt), még az is lehetővé válik, hogy ne csak magát mentse meg, hanem az egész emberiséget. Szereplők: Tom Cruise, Emily Blunt, Lara Pulver
23:00
Az emlékmás (16+)
Az emlékmás Douglas Quaid (Colin Farrell), az egyszerű gyári munkás rájön, hogy átverték, amikor elfogadta a Recall nevű cég virtuális vakációjának az emlékét. Az új emlékek beültetése közben valami balul sül el, melynek következtében kémnek bélyegzik, és menekülnie kell az életéért. A rémálom fokozódik, amikor Quaid rájön, hogy az egész élete átverés. Az igazság érdekében összefog a lázadó katonával, Melinával (Jessica Biel), hogy felkutassák Matthias-t (Bill Nighy), az ellenállási mozgalom vezetőjét, és segítségével megdöntsék a zsarnoki Cohaagen kancellár (Bryan Cranston) uralmát. Szereplők: Colin Farrell, Kate Beckinsale, Jessica Biel

M2 műsor

Az M2 (2015 óta M2 Petőfi) 2012 december 22-én gyerekcsatornává alakult. Műsora az összes szolgáltató kínálatában megtalálható. Programjában elsősorban korszerű animációs és élőszereplős filmsorozatok szerepelnek. Az új célközönség a 0-12 éves korosztály lett.

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti M2 műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

Az M2 műsorának vetítését 1973-ban kezdte meg (ezt két éves próbaadások előzték meg) elsőként MTV-2, TV-2, MTV 2, Magyar 2, majd a már ismert M2 néven. A csatorna társadói többek között a Duna, Duna World, M1, M4 Sport és M5 csatornák. A televízióadó a Közszolgálati Közalapítványhoz tartoziki, jelenlegi székhelye Budapest. Érdekesség, hogy a csatornán az első nagy felbontásban (azaz HD minőségben) közvetített műsor a 2008-as pekingi olimpia volt.

Az M2 tv csatorna legnépszerűbb műsorai: Kukori és Kotkoda, Mekk Elek az ezermester, Misi Mókus kalandjai, Kék Egér, Magyar népmesék, Helen sulija, Micimackó, Mikrobi, Pom Pom meséi és a Frakk, a macskák réme.