A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Private TV műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.
A Private TV tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.
Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Private TV tv programról.
Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.
Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!
(II / 10) Az Ördög Nóra műsorvezetésével folytatódó szériában profi szakemberek ismét olyan rászoruló családok otthonát alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Idén az eddigieknél is több család álma válik valóra. Az előző évadban 6 család élete változott meg a műsor segítségével, és a mostani epizódokban is számos izgalmas, érzelmes pillanatra és nem várt fordulatra számíthatnak a nézők. Az Újratervezés követői minden héten egy új család történetét kísérhetik nyomon, akik pénteken aztán be is költöznek újjávarázsolt otthonukba.
(I / 14) Az aktuális rész ismertetője: Thomas megmenti egy ló életét és emiatt Pankraz fölöslegesnek kezdi érzi magát. Franzi rájön, hogy Zimmerer titokban orvvadászik és eladja az elejtett vadat a polgármesternek. A műsor ismertetése: Dr. Thomas Burgner egy ismert és elismert orvos, aki a fiával együtt Münchenben él. Ám egy napon, családi okok miatt el kell hagynia szeretett otthonát, hogy a súlyosan beteg apósát kezelhesse, aki nem akar kezelést, főleg nem Thomas-tól... Szereplők: Gerhard Lippert, Anita Zagaria, Manuel Guggenberger
(VIII / 1) Az aktuális rész ismertetője: A légi baleset után, Walker és Alex a partra úsznak. Jelzőtüzet gyújtanak, ám csak az üldözőik találnak rájuk. A vadonban zsoldosok elől menekülve Walker megsebesül, de minden erejükkel azon vannak, hogy a perdöntő bizonyíték időben a bíróságra kerüljön. Közben a szövetségi tárgyalást már nem lehet tovább halasztani, és a bírónő kénytelen kimondani, hogy a vádlott óvadék ellenében szabadlábon védekezhet… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű
Eder mester asztalosműhelyében a sok szerszám, festék és ecset között hogy, hogy nem egyszer csak életre kel egy piciny apró fiucska, Pumukli. Vörös haja égnek áll, rettentő kíváncsi és rettentő neveletlen. Eder apó kénytelen kezelésbe venni, az egyébként csak számára látható kis emberke nevelését. A műhely látogatói, a szomszédok és barátok csak bizonyos tárgyak gyanús "önmozgását", érthetetlen jelenségeket vesznek észre, de arra senki sem gondol, hogy mellettük, felettük, alattuk, rajtuk egy pici manócska ugrál, bujkál. Pumukli felfedezi magának a világot, megismerkedik a macskával, egérrel, tűzzel és vízzel, autóval, de elkíséri a mestert a hegyekbe, a horgászatra, és megtanulja, mi az hogy zene, mi az, hogy segítség, mi az hogy karácsony. A sorozat végén Pumukli a fejlődésben odáig jut, hogy asztalos akar lenni, de ki hiszi el ezt ennek a kópénak? Szereplők: Gustl Bayrhammer, Hans Clarin, Toni Berger
Az aktuális rész ismertetője: A mese egy öreg királyról szól, aki féltésből nem akarta a lányát férjhez adni. Egy bátor herceg azonban kiszabadítja őt apja fogságából, csókjaival pedig visszaváltoztatja a sorra nyuszivá, oroszlánná és sárkánnyá vált királylányt. A menyegzőn megbékél az öreg király is, így a fiatalok boldogan kelhettek egybe. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
Dr. Bubó, a bölcs bagoly doktorátusát megkapva egy fa tetején praktizál az erdő közepén. Asszisztense, Ursula a medve, akinek segítségével orvosolja az erdőben lakó állatok minden gondját-baját. Dr. Bubó tanácsára számít az erdei rend őre, Csőrmester is, aki a törvény szigorú erejével csap le a szabálysértőkre. Szereplők: Szabó Gyula, Csala Zsuzsa, Bodrogi Gyula
A Mézga család izgalmas nyári kalandjait követhetjük nyomon például egy lakatlan szigeten, amely talán mégse lakatlan? Majd hogyan lesz Máris szomszédból Egészségügyi Miniszter? És hogyan szabadul ki a Mézga család a maffia fogságából? Minden kiderül, ha megnézitek a Mézga család vakációjának történeteit. Szereplők: Harkányi Endre, Győri Ilona, Földessy Margit
A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak. Szereplők: Alan Reed, Jean Vander Pyl, Mel Blanc
Egy utazás nem is arról szól valójában, hogy mit látunk, hanem arról, amit közben átélünk. A megszerzett élményeket pedig nem veheti el tőlünk senki. Mi abban segítünk a nézőknek, hogy minél több új élményt átélhessenek, és mindig emlékezzenek rájuk. A TV2 új turisztikai magazinja pedig pont ebben az élményszerzésben segít. A Poggyász egy utazási magazin, amely hétről hétre új ötletekkel szolgál az egész családnak, hogy hol töltsék szabadidejüket, vagy éppen milyen programmal, kikapcsolódással színesítsék a hétvégéiket. Legyen szó természetjárásról, ismeretterjesztő programokról, gasztronómiáról, kultúráról, wellnessről, aktív pihenésről, mi bemutatjuk a legizgalmasabb úti célokat belföldön és külföldön egyaránt. A műsor segítségével felfedezhetik Magyarország érdekességeit és a világ csodáit. Falvak, városok, természeti értékek, építészet, sport, kalandturizmus: az utazási magazin minden alkalommal hasznos és sokszínű információval szolgál az utazás világából. A Poggyász úti filmjeibe
(I / 11) SVENK _ a magyar filmek mozimagazinja! A hetente képernyőre kerülő műsor célja, hogy a nagyközönséggel megismertesse a magyar filmipar múltját, jelenét és jövőjét, emellett naprakészen beszámoljon minden olyan történésről, amely az egyre sikeresebb hazai filmgyártáshoz kapcsolódik. Műsorvezető: Seres Gerda
Alexandre Dumas regénye alapján! XIII. Lajost a dölyfös XIV. Lajos követi a trónon, akinek uralkodása alatt egész Franciaország éhezik. A király az egykori testőrének, Athos fiának menyasszonyát szemeli ki ágyasául. Hogy megszabaduljon riválisától, a fiút végzetes csatába küldi. Athos haragjában felkeresi régi bajtársait, Porthos-t, Aramis-t és D'Artagnan-t, hogy segítsenek végrehajtani tervét. Ki akarja szabadítani a piperkőc király börtönében raboskodó rejtélyes foglyot. A mendemonda szerint a vasálarcos férfi nem más, mint a király ikertestvére. A népet sanyargató király helyett így őt akarják trónra ültetni... Szereplők: Leonardo DiCaprio, John Malkovich, Gérard Depardieu
A terv tökéletes. A melót hibátlanul megcsinálták, a menekülés is tiszta ügy volt. Az egyetlen bökkenő, amire Charlie Croker mestertolvaj álmában sem gondolt, saját csapatának egyik tagja lett. Miután sikerült végrehajtaniuk egy elképesztő aranyrúdrablást Velence egyik szigorúan őrzött palotájában, Charlie és bandája nem akarnak hinni a szemüknek és az eszüknek, amikor egyik társukról kiderül, hogy kettős játékot űzött. Innentől nem a kassza a tét, hanem a bosszú! Ekkor lép a képbe Stella, a gyönyörű, acélidegzetű kasszafúró, aki csatlakozik Charlie csapatához, amikor vissza akarják lopni az aranyat. Mégpedig úgy, hogy betörnek Los Angeles közlekedésfelügyeleti központjába, megbabrálják a jelzőlámpákat, és a város történetének legnagyobb közlekedési dugóját idézik elő… Az 1969-es klasszikus modern változata tele van fordulatokkal, izgalmas kaszkadőrmutatványokkal, páncélkocsikkal, motorokkal, helikopterekkel, beláthatatlanul vad kanyarokkal, akcióval és izgalommal! Szereplők: Mark Wahlberg, C
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
(II / 11) Pachmann Péter műsorvezetésével ismét elstartol a TV2 műsorkínálatában a Napló. Hazánk ikonikus riportmagazinja a legizgalmasabb aktualitásokat dolgozza fel, köztük az országot megrázó bűnügyeket, fontos közéleti eseményeket, vagy éppen döbbenetes élettörténeteket, eddig megválaszolatlan rejtélyeket. A műsorban a nézők is állást foglalhatnak, és nem csupán szavazhatnak, de nyerhetnek is. Napló _ A valóság testközelből: május 4-től, élőben, vasárnap esténként, közvetlenül a Tények után, a TV2 műsorán!
(VIII / 9) A tavalyi nagysikerű visszatérést követően, február 15-én nyolcadik szériájával rajtol el A Nagy Duett, amelyben ezúttal 9 páros, és egy trió is megméretteti magát a megújult zsűricsapat _ Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András, Horváth Tamás és Kasza Tibi _ és a közönség előtt. A már megszokott módon a profi énekesek és énekhanggal kevésbé megáldott, ismert párjaik bizonyíthatnak vasárnap esti élő show-kban. A versenyzők között most két szerelmespár, Curtis és Barnai Judie, valamint Vastag Csaba és Domján Evelin is színpadra lép majd, és eddig nem látott, hármas felállásban ragad mikrofont Bódi Hunor és Bódi Megyer, profi partnerük, Péterffy Lili Lelle oldalán. Míg az ellenfelek táborát erősíti: Kovács Áron és Gesztesi Panka, Gallusz Nikolett és Gajdos Tamás, Tolvai Reni és Lakatos Laci, Lengyel Johanna és Schobert Norbi JR. , Komonyi Zsuzsi és Fekete Pákó, Galambos Lajcsi és Stana Alexandra, Peter Srámek és Gáspár Bea kettőse. A műsorvezetők ezúttal is Liptai Claudia és Tilla.
Beck, a behajtó végigmegy a kincsvadászok ösvényein, ugyanis utolsó feladata, hogy megkeresse és visszaszállítmányozza a főnöke kalandor fiát, Travis-t, aki épp régész kíván lenni és az indiánok rég elveszett kincsét keresi a dzsungelben. Kezdetét veszi hát az őrült hajsza: a kincskereső, az embervadász, a sűrűben bujkáló gerillák, az aranybánya szeszélyes és kegyetlen tulajdonosa, egy skót dudás, egy bombázó csapos-lány és egy csapat túlfejlett humorérzékű pávián kergetőzik a fák között, a kincs körül, az aranybányákban és egy katonai táborban... Szereplők: Dwayne Johnson, Rosario Dawson, Christopher Walken
Egy férfi és lánya segítséget és menedéket nyújtanak egy sérült nőnek az erdőben álló eldugott házukban. Hamarosan azonban kétségbeesett küzdelmet kell vívniuk a túlélésért, amikor egy kegyetlen drogbáró és emberei megérkeznek, hogy elvigyék a nőt. Szereplők: Mel Gibson, Shelley Hennig, Sofia Hublitz
Daggerhorn falu lakosai évtizedeken át állatáldozatokkal csillapították a közeli erdőben lakó vérfarkas étvágyát. A teliholdkor portyázó fenevad azonban most saját zsákmányt ejt, megöli Valerie nővérét. Valerie-t a szülei a gazdag Henrynek szánják, ő azonban a szegény favágóba, Peterbe szerelmes. El is határozták, hogy elszöknek, ám a vérfarkas tette mindent megváltoztat. A falusiak felfogadják a hírhedt vadászt, Salamon atyát, hogy szabadítsa meg őket a fenevadtól. Salamon nem kevesebbet állít, minthogy a szörny napközben emberalakot öltve közöttük él. Szereplők: Amanda Seyfried, Max Irons, Gary Oldman
Iskola utáni lógás közben Charlie és barátai felfedezik a világ legerősebb szuperhősének a háza alatt elrejtett főhadiszállását. Amikor gonosztevők támadnak, össze kell fogniuk, hogy megvédjék a főhadiszállást és megmentsék a világot. Szereplők: Owen Wilson, Michael Peña, Jesse Williams
1926-ban Newt Scamander varázslótanonc világkörüli útja során New Yorkba érkezik, hogy varázslényeket kutasson és mentsen, amikor valami rejtélyes dolog pusztítás nyomát hagyja a városban, és azzal fenyeget, hogy leleplezi a varázsvilágot. Szereplők: Eddie Redmayne, Ezra Miller, Jon Voight
Az afrikai Zamunda jövendő uralkodója nem akarja feleségül venni a szülei által kijelölt lányt, ezért New Yorkba megy megtalálni az igazit, s ott szegény diáknak adja ki magát. Nemsokára alkalmas jelöltre akad egy gyorsbüfé tulajdonosának lányában, ezért beáll a büfébe dolgozni. Ám a jómódú apa nem repes az örömtől, hogy egy csóró afrikai legyeskedik a lány körül, és a herceg szülei is gyanút fognak…Szereplők: Eddie Murphy, Shari Headley, Arsenio Hall
Lloyd Christmas (Jim Carrey), a Rhode Island-i sofőr a bárgyúság megtestesítője. Álmai netovábbja, hogy megtalálja a nőt, aki üres életét bearanyozná. Egyik nap szinte elakad a lélegzete, amikor megpillantja gyönyörű utasát, Mary Swansont (Lauren Holly), s rádöbben, hogy megtalálta a hőn áhított lelki társat. Amikor megérkeznek a repülőtérre, úgy tűnik Mary örökre kisétál az életéből, ám szerencséjére a lány az ülésen felejti a tárcáját. Lloyd az égvilágon mindent bevet, hogy visszajutassa neki az elveszett holmit, azonban barátjával, Harryvel (Jeff Daniels) váratlanul egy szövevényes emberrablás közepén találják magukat. Szereplők: Jim Carrey, Jeff Daniels, Lauren Holly
Az ifjú Sean Anderson vészjelzéseket kap vállalkozó kedvű nagyapjától, Alexandertől egy titokzatos szigetről. Az egyetlen baj csak az, hogy a térkép szerint az a sziget nem létezik. Sean azonnal útnak indul mostohaapja, Hank minden tiltakozása ellenére, aki végül kénytelen Seannal tartani. A hihetetlen kalandba belekeveredik a világ legrozogább gépével rendelkező pilóta, Gabato és szemrevaló lánya, Kailani is. Szereplők: Dwayne Johnson, Josh Hutcherson, Michael Caine
A Sárkánycsászár egykor Kína rettegett uralkodója volt, mígnem egy varázslónő örök álomba küldte őt a tengernyi harcosával együtt. Így lett belőlük egy hatalmas, néma agyaghadsereg, amely csak arra vár, hogy valaki újra felélessze katonáit. Ez a valaki pedig nem más, mint a felcseperedett Alex O'Connell, akinek a híres-hírhedt apjával, Rick-kel és bájos anyjával, Evelyn-nel együtt szembe kell néznie az új életre kelt, elátkozott császárral, aki meg akarja szerezni a hatalmat a világ fölött. A szédítő kaland pedig az ősi katakombákból a háború utáni Sanghaj utcáin át, a Himalája jeges csúcsaira vezet... Szereplők: Brendan Fraser, Jet Li, Maria Bello
Egy terrorista, aki Simon-nak nevezi magát. Azzal fenyegetőzik, hogy ha a New York-i rendőrség nem teljesíti az utasításait. Azt engedetlenségnek tekinti és robbantani fog egy kellően zsúfolt helyen a városban. Simon, ahhoz is ragaszkodik, ismeretlen okból, hogy az utasításait John McClane rendőr hadnagy hajtsa végre. Aki nincs a legjobb formában, viszont az első utasítás teljesítése során, nem várt segítséget is kap Zeus-tól, egy Harlem-i lakostól. Aki ekkor még nem is tudta, hogy mibe keveredik bele. Simon Zeus-t is meghívja a játszmára. Így John és Zeus közösen fog versenyezni az idővel és próbálják teljesíteni, Simon utasításait…Szereplők: Bruce Willis, Jeremy Irons, Samuel L. Jackson
Jerry Bruckheimer producer legendás akcióvígjátékok sorát készítette (A Karib-tenger kalózai, A nemzet aranya, A Sólyom végveszélyben, Armageddon és még sok mást), de a legnagyobb találmánya valószínűleg a Will Smith és Martin Lawrence párosával kitalált Bad Boys, ami az elképesztően látványos, őrült akcióival és még őrültebb poénjaival írta bele magát a filmtörténetbe. Hosszú várakozás után újra megbizonyosodhatunk róla: a Rosszfiúk egyre jobbak! Szereplők: Will Smith, Martin Lawrence, Derrick Gilbert
Eddie Brock nagyjából boldogan élt. Volt barátnője, munkája… aztán úgy alakult, hogy egy űrből érkezett, pusztító étvágyú szörny érkezett a földre, és pont őt választotta gazdatestnek. Azóta Eddie magányos, meggyötört… és legyőzhetetlen. Ha bajba kerül, a benne rejtőző szörny előbújik belőle, és kérlelhetetlenül felzabálja a támadókat. Meg egy kis rendetlenséget csinál közben. Szereplők: Tom Hardy, Reid Scott, Stephen Graham
Leon, a magányos bérgyilkos New Yorkban él. A szomszédjában lakó család áldozatául esik Stansfield nyomozó kegyetlenségének, aki lemészárolja a szülőket. Az egyetlen túlélő, a 12 éves Mathilda Leonhoz menekül. Idővel a szenvtelen bérgyilkos úgy gondoskodik Mathilda-ról, mintha a saját lánya lenne. Stansfield azonban nagyszabású kommandós akció keretében készül megostromolni Leon lakását, hogy végezzen a kis szemtanúval. Ám nem számol Leon profizmusával, aki ráadásul az élete árán is hajlandó megvédeni a lányt... Szereplők: Jean Reno, Natalie Portman, Peter Appel
Zhong Wen rendőrtisztnek ezúttal egy emberrablási ügyet kell megoldania, amikor a lánya kedvéért egy szilveszteri buliba látogat. Ő csak szeretné rendezni viharos kapcsolatát lányával, amikor egy bűnözőkből álló banda elzárja őket a világtól, túszul ejtve őket, illetve még az ott szórakozó csapat idegent is. Szereplők: Jackie Chan, Ye Liu, Tian Jing
John Rambo (Sylvester Stallone), a vietnami veterán teljes inkognitóban él Thaiföldön. A baj hamar rátalál, amikor egy csoport keresztény emberjogi misszionárius, Sarah Miller (Julie Benz) vezetésével kibéreli a hajóját, hogy a folyón Burmába utazzanak. Rambo sikeresen eljuttatja őket a háborús övezeten keresztül a burmai faluba, ahol maga a pokol várja őket. A szadista Pa Tee Tint őrnagy és zsoldosai rajtaütnek a falun, lemészárolják a helyieket, a misszionáriusokat pedig fogságba ejtik és megkínozzák. A misszionárius vezetőjének gyanússá válik az emberei eltűnése, ezért összegyűjt egy csapat zsoldost, és megkéri Rambót, hogy juttassa fel őket a faluba. Rambo vállalja a feladatot, és csatlakozik a mentőakcióhoz, ami eddigi élete talán leghalálosabb küldetésének ígérkezik. Szereplők: Sylvester Stallone, Julie Benz, Paul Schulze
A Fikász család megszállja a Balaton-partot. Pista (Szarvas József) és Csárli (Növényi Norbert) ezúttal egy romos kastélyt szeretnének szállodává alakítani. Bár előre figyelmeztetik őket, hogy a kastély el van átkozva, ők kölcsönöket felvéve nekilátnak a munkálatoknak. Persze a várt siker elmarad, így az az ötletük támad, hogy kihasználják a kastély rossz hírét és elterjesztik, hogy a szállodában kísértetek járnak. A trükk sikeresnek bizonyul mindaddig, amíg Feri (Reviczky Gábor) egy éjjel nem találkozik egy valódi szellemmel (Molnár Piroska). Szereplők: Reviczky Gábor, Szarvas József, Pogány Judit
Albert (Jason Schwartzman), az érzékeny költő felbéreli a híres nyomozópárost, Bernardt (Dustin Hoffman) és Viviant (Lily Tomlin), hogy nyomozzanak három véletlen egybeesés jelentése után, ami talán az élet értelmének a kulcsa. Az ügynek egyre többen keverednek bele. A szenvedélyes tűzoltó, Tommy (Mark Wahlberg), a dörzsölt értékesítési vezető, Brad (Jude Law), és az önértékelési zavarokkal küzdő modell, Dawn (Naomi Watts). A nyomozást tovább bonyolítja, hogy egy vonzó francia nő, Caterine (Isabelle Huppert) lépre csalja Albertet és Tommy-t. Szereplők: Jason Schwartzman, Dustin Hoffman, Lily Tomlin
A dzsungelben évek óta békesség honol, mióta Maurice, a hatalmas tigris harcos és kis csapata tartja fenn a rendet. A békés korszak véget ér, amikor megjelenik Igor, a legveszedelmesebb ellenfelük, akinek egyetlen célja a világon, hogy megsemmisítse a dzsungelt. Igor, a gonosz koala bármire képes, hogy elérje célját. Hamarosan rájönnek, ahhoz, hogy a koalát megállítsák, nem elég a kis csapatnak egyesítenie minden tudását és erejét. Segítségül kell hívniuk a bajnokokat, a dzsungel legendás védelmezőit is.
Huncutka (Alisan Porter), a kilenc éves árva kislány és apja, Bill Dancer (James Belushi) munka és hajlék nélkül járják az utcákat. Egy vacsoraszerzés ürügyén megismerkednek Grey-jel (Kelly Lynch), a gazdag ügyvédnővel, akit rabul ejt a bájos fürtöske és torzonborz testőre. Ám Grey féltékeny barátja azonnal tárcsázza a gyámhatóság számát, s úgy tűnik sikerül Billt börtönbe, Huncutkát pedig az árvaházba juttatnia. Nem számol azonban a Huncutkáékhoz ragaszkodó barátnőjével. Szereplők: James Belushi, Alisan Porter, Kelly Lynch
Walter (Tom Hanks) és friss felesége, Anna (Shelley Long) pokoli szerencsének tudják be, amikor szinte fillérekért jutnak hozzá új otthonukhoz, egy csodálatos, palota méretű házhoz. Hamarosan azonban rá kell döbbenniük, hogy a ház csak látszatra tökéletes, belül a gravitáció sokkal erősebb. Amikor a mennyezet is beomlik, kénytelenek felújításba kezdeni. Csakhogy egyik rossz hírt követi a másik, és a közös otthonnak hitt hely lassanként háborús övezetté válik. Szereplők: Tom Hanks, Shelley Long, Alexander Godunov
Ha van valami, amit a kínosan precíz Scott Turner (Tom Hanks) képtelen elviselni, az a rendetlenség. Ám amikor örökbe kell fogadnia Hoochot, a kifejezetten szemtelen ebet, romba dől gondosan szabályozott világa. A blöki nem elég, hogy zavart okoz Turner és Emily (Mare Winningham) bimbózó idilljében, még arra is képes, hogy befolyásolja gazdája karrierjét. Turnernek azonban nincs sok választása, hiszen egyedül Hooch ismeri fel gazdája gyilkosát. A szokatlan, cseppet sem összeillő ember-kutya páros tagjai háborút indítanak egymás ellen, melynek során szinte a szó szoros értelmében egymás torkának esnek. Szereplők: Tom Hanks, Mare Winningham, John McIntire
Kay (Tommy Lee Jones) és Jay (Will Smith) különleges ügynök nem a CIA-nak, és még csak nem is az FBI-nak dolgozik. Ők egy sokkal titkosabb szervezet ügynökei, akiknek az a feladata, hogy figyelemmel kísérjék a földönkívüliek aktivitását bolygónkon. Ügyfeleik, létformától függetlenül, galaxis-szerte rettegik nevüket, s ebből akkor sem engednek, amikor szervezetük végzetes összeesküvést észlel. Egy veszélyes intergalaktikus terrorista a Földön akar megölni két galaktikus nagykövetet. A sötét zsaruk a csillagközi háború megelőzése érdekében azonnal akcióba lépnek. Szereplők: Will Smith, Tommy Lee Jones, Vincent D'Onofrio
Bill Cage (Tom Cruise) katona, de eddig elkerülte a veszélyt. Amikor váratlanul mégis bevetik az idegenek elleni ütközetben, hamar hősi halált hal. Az egyik földönkívülivel való közvetlen érintkezés miatt azonban feltámad, és egy időhurokba kerül. Kénytelen számtalanszor végig élni ugyanazt a pokoli küzdelmet. Ám az esélyei egyre jobbak, különösen, amikor meggyőzi a legendás Angyalt (Emily Blunt), még az is lehetővé válik, hogy ne csak magát mentse meg, hanem az egész emberiséget. Szereplők: Tom Cruise, Emily Blunt, Lara Pulver
Douglas Quaid (Colin Farrell), az egyszerű gyári munkás rájön, hogy átverték, amikor elfogadta a Recall nevű cég virtuális vakációjának az emlékét. Az új emlékek beültetése közben valami balul sül el, melynek következtében kémnek bélyegzik, és menekülnie kell az életéért. A rémálom fokozódik, amikor Quaid rájön, hogy az egész élete átverés. Az igazság érdekében összefog a lázadó katonával, Melinával (Jessica Biel), hogy felkutassák Matthias-t (Bill Nighy), az ellenállási mozgalom vezetőjét, és segítségével megdöntsék a zsarnoki Cohaagen kancellár (Bryan Cranston) uralmát. Szereplők: Colin Farrell, Kate Beckinsale, Jessica Biel