0:40
911 L.A. || Te mit szeretnél? (15+)
911 L.A. || Te mit szeretnél? (VI / 8) Az aktuális rész ismertetője: Miközben Buckra hárul a feladat, hogy vigyázzon Jee-Yunra, Eddie és Carla felkészítik Christophert az első iskolabáljára… A műsor ismertetése: Mentősök, rendőrök, tűzoltók és diszpécserek. Mindent megtesznek azokért a bajbajutottakért, akik a legfélelmetesebb, legmegrázóbb vagy éppen legszívfacsaróbb helyzetbe kerülnek. Mindennapi hőseinknek nap mint nap veszélyesebbnél veszélyesebb helyzeteket kell úgy átélniük, hogy közben a saját életükben is megtalálják a harmóniát és egyensúlyt. Nem könnyű feladat, de a tét hatalmas: emberi életet menteni. Szereplők: Angela Bassett, Peter Krause, Oliver Stark
1:35
Dr. Csont || Halál a parókián (15+)
Dr. Csont || Halál a parókián (II / 17) Az aktuális rész ismertetője: Egy plébánia temetőjében több különös maradvány is a felszínre kerül. A helyi pap állítása szerint már évtizedek óta nem temettek ide embereket, a megtalált férfi azonban mindössze három éve halhatott meg. A hívők felismerik a halottról készült fantomképről az eltűnt atyát, akit a hívők pedofiliával vádoltak. A gyilkos kihasználta az alaptalan szóbeszédet és a hatalmát a közösségen belül. A műsor ismertetése: Dr. Temperance Brennan (Emily Deschanel), alias Dr. Bones briliáns, ugyanakkor meglehetősen magányos antropológus, akit megkörnyékez egy ambiciózus FBI-ügynök, Seeley Booth (David Boreanaz), hogy kivételes tudásával segítsen az iroda megoldhatatlan ügyeinek felderítésben. Feladata a legkülönfélébb bűncselekmények ismeretlen áldozatainak azonosítása a holttestek megmaradt csontjainak alapján. A közös munka során, Booth és Dr. Brennan, valamint az irányításuk alatt dolgozó csapat újra és újra szembetalálja magát a nyomozást ellehetetlenítő kor
2:20
NCIS || Apák és lányok (15+)
NCIS || Apák és lányok (XVI / 24) Az aktuális rész ismertetője: Fornell lánya életveszélyes állapotban kerül kórházba, valaki megmérgezte a lányt. Gibbs mindenben segít a férfinek, azonban a férfinek váratlan látogatója érkezik. A műsor ismertetése: Az NCIS a tengerészeti helyszínelők elit csapata, amely a haditengerészethez köthető bűncselekmények után nyomoz Leroy Jethro Gibbs, különleges ügynök vezetésével, aki valaha maga is a tengerészetnél szolgált... Szereplők: Mark Harmon, Michael Weatherly, Pauley Perrette
3:05
A médium || Phoenixi Fantom - 2. rész (12+)
A médium || Phoenixi Fantom - 2. rész (II / 1) Az aktuális rész ismertetője: Miközben Push kapitány haldoklik, Allisonnak meg kell fejtenie az általa hagyott nyomokat a sorozatgyilkos megtalálásához, mielőtt újra ölne. A műsor ismertetése: A médium című misztikus krimi-sorozat kulcsfigurája a Patricia Arquette által megformált Allison Dubois. A valós személy által ihletett jogászhallgatónak furcsa álmai vannak: élethű víziók, melyekben valamilyen bűntény vagy annak előjátéka történik meg. Allison férje egy nap elküldi felesége néhány álom-leírását a kerületi ügyészségre, hátha ott ráismernek néhány régi bűntényre. És így is történik. Ám ezek nem lezárt, hanem jelenleg is aktuális, megoldatlan ügyek, így Allison rövidesen az ügyészségnek kezd dolgozni. Őt hívják az olyan ügyekhez, melyeket hagyományos úton nem lehet megoldani, s Allison a különleges adottságával segíti a nyomozók munkáját. Szereplők: Patricia Arquette, Miguel Sandoval, Sofia Vassilieva
3:50
NCIS: Los Angeles || A csend hangja (12+)
NCIS: Los Angeles || A csend hangja (X / 12) Az aktuális rész ismertetője: Kensi és Deekes a nászútjukat tervezik, de nem tudnak megegyezni. Közben érkezik egy ügy, melyben egy esetleges terrorista fenyegetést kell kivizsgálni. Kiderül hogy a haditengerészeti állomás logisztikai főnökét valaki távol akarja tartani amíg ellopnak egy fegyvert. A műsor ismertetése: A Los Angelesben működő, különleges ügynökökből álló csapattal már megismerkedhettünk az NCIS című sorozat korábbi epizódjaiban. Amikor is Callen ügynök a tapasztalatával és tudásával segítette a tengerészeti nyomozók egyik munkáját. Ezúttal azonban a csapat többi tagjának életébe is betekintést nyerhetünk, miközben versenyt futnak az idővel, hogy a végére járjanak a komoly szakértelmet igénylő ügyeknek... Szereplők: Chris O'Donnell, LL Cool J, Daniela Ruah
4:35
Halálos fegyver || Romba dőlt karácsony (12+)
Halálos fegyver || Romba dőlt karácsony (II / 10) Az aktuális rész ismertetője: Mindenki alig várja már a karácsonyt. Riggs meghívást kap Mollyékhoz, a Murtaugh család pedig Hawaiin tervezi tölteni az ünnepeket. Azonban közvetlenül az utazás előtt megölik Murtaugh egy régi pártfogoltját, Diegót. A nyomozás során eljutnak a fiú volt munkahelyére, egy elit klubba, ahol egy olyan kaliberű fegyvert találnak az egyik alkalmazott szekrényében, amilyennel Diegót megölték. A műsor ismertetése: Martin Riggs (Clayne Crawford), texasi nyomozó a felesége tragkus halála miatt betegesen veti bele magát a legveszélyesebb helyzetekbe. A veterán nyomozó, Roger Murtaugh (Damon Wayans) társa lesz, aki éppen túl van egy súlyos szívinfarktuson, és ezért minden igyekezetével azon van, hogy izgalmaktól mentes, nyugodt életet éljen. Ám Martin Riggs mellett ez korántsem egyszerű feladat... Szereplők: Clayne Crawford, Damon Wayans, Dante Brown
5:50
Legyen mindig tavasz || Karácsonyi csoda - 2. rész (12+)
Legyen mindig tavasz || Karácsonyi csoda - 2. rész Az aktuális rész ismertetője: Karácsony előtt Katja Baumann egy súlyos síbaleset szemtanúja lesz: a kis Emily élete veszélyben forog, és csak egy eltűnt sebész, Gabriel professzor mentheti meg. Katja lányával versenyt fut az idővel, hogy rátaláljanak. Közben a balesetet okozó Lutz Engel családján is próbál segíteni, ahol anyagi gondok és alkoholproblémák árnyékolják be az ünnepet. Katjára hárul a feladat, hogy reményt vigyen Frühling házaiba karácsonyra. A műsor ismertetése: A film Katja Baumannról, a falusi tanárnőről szól. Luise Böhm, a háromgyerekes anya autóbalesetet szenved. A súlyos fejsérülés miatt kómába esik. Az orvosa egy dobozkát ad Katjának, amelyben a legkisebb lányának szóló áldozási ajándék van. Amikor Katja a Böhm család házába megy, összefut a pappal, Hendrik Kleinnel, aki odaadóan foglalkozik Luise gyerekeivel. Hamarosan kiderül, hogy a pap régóta őriz egy titkot. Szereplők: Simone Thomalla, Marco Girnth, Carolyn Genzkow
6:45
Legyen mindig tavasz || Élvezd a pillanatot! - 1. rész (12+)
Legyen mindig tavasz || Élvezd a pillanatot! - 1. rész Az aktuális rész ismertetője: Felfordulás támad Frühlingben, amikor egy motorbalesetben elhunyt férfi özvegye nem jelenik meg a temetésen. Lánya, Johanna kétségbeesetten keresi, miközben Katja Baumann rátalál az asszonyra, aki mit sem sejtve férjére vár a buszmegállóban. Hamar kiderül, hogy az özvegy nem emlékszik férje halálára. Katja próbálja kideríteni, vajon trauma vagy más áll a különös viselkedés hátterében. A műsor ismertetése: A film Katja Baumannról, a falusi tanárnőről szól. Luise Böhm, a háromgyerekes anya autóbalesetet szenved. A súlyos fejsérülés miatt kómába esik. Az orvosa egy dobozkát ad Katjának, amelyben a legkisebb lányának szóló áldozási ajándék van. Amikor Katja a Böhm család házába megy, összefut a pappal, Hendrik Kleinnel, aki odaadóan foglalkozik Luise gyerekeivel. Hamarosan kiderül, hogy a pap régóta őriz egy titkot. Szereplők: Simone Thomalla, Marco Girnth, Carolyn Genzkow
7:40
Legyen mindig tavasz || Élvezd a pillanatot! - 2. rész. (12+)
Legyen mindig tavasz || Élvezd a pillanatot! - 2. rész. Az aktuális rész ismertetője: Felfordulás támad Frühlingben, amikor egy motorbalesetben elhunyt férfi özvegye nem jelenik meg a temetésen. Lánya, Johanna kétségbeesetten keresi, miközben Katja Baumann rátalál az asszonyra, aki mit sem sejtve férjére vár a buszmegállóban. Hamar kiderül, hogy az özvegy nem emlékszik férje halálára. Katja próbálja kideríteni, vajon trauma vagy más áll a különös viselkedés hátterében. A műsor ismertetése: A film Katja Baumannról, a falusi tanárnőről szól. Luise Böhm, a háromgyerekes anya autóbalesetet szenved. A súlyos fejsérülés miatt kómába esik. Az orvosa egy dobozkát ad Katjának, amelyben a legkisebb lányának szóló áldozási ajándék van. Amikor Katja a Böhm család házába megy, összefut a pappal, Hendrik Kleinnel, aki odaadóan foglalkozik Luise gyerekeivel. Hamarosan kiderül, hogy a pap régóta őriz egy titkot. Szereplők: Simone Thomalla, Marco Girnth, Carolyn Genzkow
8:35
NCIS: Sydney || Kánikulai délután kutyákkal (12+)
NCIS: Sydney || Kánikulai délután kutyákkal (I / 5) Az aktuális rész ismertetője: Mackey különleges ügynöknek és csapatának ezúttal a terrorelhárítással kell együttműködnie, miután több embert foglyul ejtenek egy kávézóban. A műsor ismertetése: Amerikai elődjeihez hasonlóan az NCIS: Sydney is a tengerészeti bűnügyi nyomozószolgálat tagjait követi, de ezúttal az ausztrál szövetségi rendőrséggel összefogva próbálnak reagálni az Indo-csendes-óceáni térségben növekvő feszültségekre. Szereplők: Olivia Swann, Kate Jenkinson, Todd Lasance
9:30
NCIS: Sydney || Kivonás (12+)
NCIS: Sydney || Kivonás (I / 6) Az aktuális rész ismertetője: Az NCIS egy fiatal férfi halála után kezd nyomozni, aki a kabátja alapján tengerész, de az adatbázisban nem szerepel. Később kiderül, hogy az első számú gyanúsított kapcsolatban áll Cooper ügynökkel. A műsor ismertetése: Amerikai elődjeihez hasonlóan az NCIS: Sydney is a tengerészeti bűnügyi nyomozószolgálat tagjait követi, de ezúttal az ausztrál szövetségi rendőrséggel összefogva próbálnak reagálni az Indo-csendes-óceáni térségben növekvő feszültségekre. Szereplők: Olivia Swann, Kate Jenkinson, Todd Lasance
10:25
NCIS: Hawaii || Töréspont (12+)
NCIS: Hawaii || Töréspont (I / 17) Az aktuális rész ismertetője: Amikor egy zsarolóvírus miatt egy duzzasztógát leáll, Ernie és egy hackercsapat azt a feladatot kapja, hogy még az előtt találják meg a tettest, mielőtt a szigeten teljesen leállna az áram- és a vízszolgáltatás. Lucy és Whistler együtt dolgoznak az ügyön, ami lehetőséget ad, hogy rendbe hozzák a köztük levő viszonyt. Szereplők: Vanessa Lachey, Alex Tarrant, Noah Mills
11:20
NCIS: Hawaii || TNT (12+)
NCIS: Hawaii || TNT (I / 18) Az aktuális rész ismertetője: Nick Torres és Jessica Knight, az NCIS ügynökei Hawaiira utaznak, amikor megtudják, hogy az egyik régi ügyükben egy kulcsfontosságú tanú bukkant fel ott döntő bizonyítékokkal. Szereplők: Vanessa Lachey, Alex Tarrant, Noah Mills
12:15
911 L.A. || Betöréssorozat (15+)
911 L.A. || Betöréssorozat (VI / 5) Az aktuális rész ismertetője: Miután Athena visszatér Los Angelesbe, rövid időn belül kettő lakásbetöréshez is riasztják őket. Eközben Hen a gyakorlati vizsgára készül, hogy orvos lehessen belőle… A műsor ismertetése: Mentősök, rendőrök, tűzoltók és diszpécserek. Mindent megtesznek azokért a bajbajutottakért, akik a legfélelmetesebb, legmegrázóbb vagy éppen legszívfacsaróbb helyzetbe kerülnek. Mindennapi hőseinknek nap mint nap veszélyesebbnél veszélyesebb helyzeteket kell úgy átélniük, hogy közben a saját életükben is megtalálják a harmóniát és egyensúlyt. Nem könnyű feladat, de a tét hatalmas: emberi életet menteni. Szereplők: Angela Bassett, Peter Krause, Oliver Stark
13:05
911 L.A. || Holnap (15+)
911 L.A. || Holnap (VI / 6) Az aktuális rész ismertetője: Hen attól tart, hogy Karen élete veszélyben van, miután kiderül, hogy robbanás történt a munkahelyén… A műsor ismertetése: Mentősök, rendőrök, tűzoltók és diszpécserek. Mindent megtesznek azokért a bajbajutottakért, akik a legfélelmetesebb, legmegrázóbb vagy éppen legszívfacsaróbb helyzetbe kerülnek. Mindennapi hőseinknek nap mint nap veszélyesebbnél veszélyesebb helyzeteket kell úgy átélniük, hogy közben a saját életükben is megtalálják a harmóniát és egyensúlyt. Nem könnyű feladat, de a tét hatalmas: emberi életet menteni. Szereplők: Angela Bassett, Peter Krause, Oliver Stark
14:00
Egyszerűen bonyolult (12+)
Egyszerűen bonyolult Jane három felnőtt gyermek anyja, jól menő péksége és étterme van. Ráadásul tíz évvel a válásuk után is baráti kapcsolatot ápol az ügyvéd ex-férjével. Jane és Jake a fiúk diplomaosztójára készülve összefutnak egy étteremben. A vacsora borozgatásba torkollik, majd némi nosztalgiázás után az ágyban kötnek ki. A helyzet egyszerűen bonyolult, hiszen Jake-nek csinos, ifjú felesége van, meg egy mostohagyereke. Jane-nek viszont egy félszeg, elvált építész csapná a szelet. A férfi pedig megint belehabarodik a volt asszonyába, akinek az életében nincs igazán helye az exnek... Szereplők: Meryl Streep, John Krasinski, Steve Martin
Korábbi műsorok a mai napról
16:15 19:00
James Bond - Casino Royale 12+ A brit titkosszolgálat ügynöke, a 007-es James Bond (Daniel Craig), újabb megbízást kap felettesétől, M-től (Judi Dench). Mr. Bond-nak most az lesz a feladata, hogy elhárítson egy feltehetően valós terroristatámadást. Ezt sikerül is végrehajtania, azonban Mr. Bond sikere másnak hatalmas veszteség. Le Chiffre (Mads Mikkelsen) a terroristák hírhedt bankára, hatalmas összeget bukott a tőzsdén, azáltal hogy merénylete meghiúsult. Le Chiffre lába alól úgy tűnik, kezd kicsúszni a talaj, sürgősen pénzt kell szereznie vagy különben végeznek vele a már korántsem szívélyes terrorista kapcsolatai, akiktől kölcsönözte az elbukott, több mint 100 millió dollárt. Ezért Montenegróba utazik, ahol a világ egyik legnagyobb díjazású pókerversenyét rendezik. Itt szeretné megnyerni az összeget, amivel visszafizetné a tartozását. Természetesen Mr. Bond-ot is beszervezi a Brit titkosszolgálat a versenyre, egy csinos segítővel Vesper Lynd-el (Eva Green). A feladatuk az információ szerzés és megakadályozni a ter
19:00
Fekete szépség (12+)
Fekete szépség Az amerikai vadnyugaton szabadon született lovat befogják és a Birtwick istállóba viszik, ahol megbarátkozik a temperamentumos tinédzserrel, Jo Greennel. A kettejük közötti szoros kötelék pedig végigkíséri őket a kihívásokon és a kalandokon... Szereplők: Kate Winslet, Claire Forlani, Mackenzie Foy
21:00
Másnaposok 3 (12+)
Másnaposok 3 Úgy hívják magukat: Farkasfalka. Nem mintha bármi közük volna a farkasokhoz. Nem vadak, nem veszélyesek, a prérin egy napig sem bírnák ki. Csak jó barátok, akik nagyon szeretnek bulizni, és nincs szerencséjük. Először egy Las Vegas-i, azután egy thaiföldi lagzi ürügyén ütötték ki magukat úgy, hogy teljesen elfelejtették mindazt az őrült, lehetetlen, felfoghatatlan és életveszélyes kalandot, amin egy éjszaka alatt keresztülmentek. Most nincs esküvő. Nincs legénybúcsú. Nem történhet semmi baj elvileg. Mert ha a Farkasfalka beindul, jó eséllyel követi őket a katasztrófa is. Szereplők: Bradley Cooper, Ed Helms, Zach Galifianakis
23:00
A nagy visszatérők (15+)
A nagy visszatérők Max Barber producer (Robert De Niro) új filmje hatalmas bukás a mozikban. Mivel emiatt az adósságát sem tudja visszafizetni, a hírhedt maffiafőnök, Reggie Fontaine (Morgan Freeman) markába kerül. Max úgy próbálja menteni az irháját, hogy meggyőzi Reggie-t, finanszírozzon egy újabb forgatást. Ez azonban már nem a nézők kedvéért készül, csupán azért, hogy egy biztosítási csalással óriási összeget zsebeljenek be. A vén, részeges főszereplő, Duke Montana (Tommy Lee Jones) azonban áthúzza minden számításukat…Szereplők: Robert De Niro, Morgan Freeman, Emile Hirsch
1:00
Marlowe (15+)
Marlowe 1939-ben Los Angelesben a gazdag örökösnő, Clare Cavendish megbízza Philip Marlowe magánnyomozót, hogy találja meg eltűnt szeretőjét, Nico Petersont, a Pacific Filmstúdió kellékesét. Marlowe rájön, hogy Petersont halottnak hiszik, miután állítólag részegen elesett, és egy exkluzív klub előtt elütötte egy autó. Marlowe azonban kételkedik Peterson feltételezett halálának körülményeiben, és annak ellenére, hogy barátja, Joe Green gyilkossági nyomozó nem tanúsít érdeklődést, további nyomozásba kezd. Marlowe egyre mélyebbre ássa magát az ügyben, és a város elitjét érintő csalás és korrupció hálózatát tárja fel. Szereplők: Liam Neeson, Diane Kruger, Ian Hart
2:55
NCIS: Hawaii || Töréspont (12+)
NCIS: Hawaii || Töréspont (I / 17) Az aktuális rész ismertetője: Amikor egy zsarolóvírus miatt egy duzzasztógát leáll, Ernie és egy hackercsapat azt a feladatot kapja, hogy még az előtt találják meg a tettest, mielőtt a szigeten teljesen leállna az áram- és a vízszolgáltatás. Lucy és Whistler együtt dolgoznak az ügyön, ami lehetőséget ad, hogy rendbe hozzák a köztük levő viszonyt. Szereplők: Vanessa Lachey, Alex Tarrant, Noah Mills
3:40
NCIS: Hawaii || TNT (12+)
NCIS: Hawaii || TNT (I / 18) Az aktuális rész ismertetője: Nick Torres és Jessica Knight, az NCIS ügynökei Hawaiira utaznak, amikor megtudják, hogy az egyik régi ügyükben egy kulcsfontosságú tanú bukkant fel ott döntő bizonyítékokkal. Szereplők: Vanessa Lachey, Alex Tarrant, Noah Mills
0:00
Újratervezés (12+)
Újratervezés (II / 10) Az Ördög Nóra műsorvezetésével folytatódó szériában profi szakemberek ismét olyan rászoruló családok otthonát alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Idén az eddigieknél is több család álma válik valóra. Az előző évadban 6 család élete változott meg a műsor segítségével, és a mostani epizódokban is számos izgalmas, érzelmes pillanatra és nem várt fordulatra számíthatnak a nézők. Az Újratervezés követői minden héten egy új család történetét kísérhetik nyomon, akik pénteken aztán be is költöznek újjávarázsolt otthonukba.
1:00
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
1:35
A hegyi doktor || Pankraz nagy napja (12+)
A hegyi doktor || Pankraz nagy napja (I / 14) Az aktuális rész ismertetője: Thomas megmenti egy ló életét és emiatt Pankraz fölöslegesnek kezdi érzi magát. Franzi rájön, hogy Zimmerer titokban orvvadászik és eladja az elejtett vadat a polgármesternek. A műsor ismertetése: Dr. Thomas Burgner egy ismert és elismert orvos, aki a fiával együtt Münchenben él. Ám egy napon, családi okok miatt el kell hagynia szeretett otthonát, hogy a súlyosan beteg apósát kezelhesse, aki nem akar kezelést, főleg nem Thomas-tól... Szereplők: Gerhard Lippert, Anita Zagaria, Manuel Guggenberger
2:30
A hegyi doktor || Egy karácsonyi történet Tirolból 1. rész (12+)
A hegyi doktor || Egy karácsonyi történet Tirolból 1. rész (VI / 1) Az aktuális rész ismertetője: Közeleg a Karácsony, Tirolban mindenki az év legszebb ünnepére készülődik. Thomas és Sabina első közös karácsonyukra készülődnek, de nem minden alakul terv szerint. Sabina első karácsonyi mézes csókját próbálja kinyújtani. Franzi, a kórus és a falu apraja-nagyja a betlehemes műsorra készülnek a templomban. Joseph, Jacob apja idős kora ellenére, még nem akarja átadni fiának a majort. Ráadásul más karácsonyi meglepetést is tartogat fia számára, bejelenti neki, hogy a fiatal Mathilde meg ő összeházasodnak. Jacob ultimátumot ad apjának, vagy átadja a családi majort Újévkor vagy nem látja soha többé. A műsor ismertetése: Dr. Thomas Burgner egy ismert és elismert orvos, aki a fiával együtt Münchenben él. Ám egy napon, családi okok miatt el kell hagynia szeretett otthonát, hogy a súlyosan beteg apósát kezelhesse, aki nem akar kezelést, főleg nem Thomas-tól... Szereplők: Gerhard Lippert, Anita Zagaria, Manuel Guggenberger
3:20
Walker, a texasi kopó || Rettegés - 2. rész (12+)
Walker, a texasi kopó || Rettegés - 2. rész (VIII / 1) Az aktuális rész ismertetője: A légi baleset után, Walker és Alex a partra úsznak. Jelzőtüzet gyújtanak, ám csak az üldözőik találnak rájuk. A vadonban zsoldosok elől menekülve Walker megsebesül, de minden erejükkel azon vannak, hogy a perdöntő bizonyíték időben a bíróságra kerüljön. Közben a szövetségi tárgyalást már nem lehet tovább halasztani, és a bírónő kénytelen kimondani, hogy a vádlott óvadék ellenében szabadlábon védekezhet… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű
4:10
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (VII / 13) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
5:00
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
6:10
Hupikék törpikék || Az elátkozott ország (12+)
Hupikék törpikék || Az elátkozott ország (I / 120) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék... Szereplők: Don Messick, Danny Goldman, Lucille Bliss
6:40
Pumukli || A rejtélyes kutya (12+)
Pumukli || A rejtélyes kutya Eder mester asztalosműhelyében a sok szerszám, festék és ecset között hogy, hogy nem egyszer csak életre kel egy piciny apró fiucska, Pumukli. Vörös haja égnek áll, rettentő kíváncsi és rettentő neveletlen. Eder apó kénytelen kezelésbe venni, az egyébként csak számára látható kis emberke nevelését. A műhely látogatói, a szomszédok és barátok csak bizonyos tárgyak gyanús "önmozgását", érthetetlen jelenségeket vesznek észre, de arra senki sem gondol, hogy mellettük, felettük, alattuk, rajtuk egy pici manócska ugrál, bujkál. Pumukli felfedezi magának a világot, megismerkedik a macskával, egérrel, tűzzel és vízzel, autóval, de elkíséri a mestert a hegyekbe, a horgászatra, és megtanulja, mi az hogy zene, mi az, hogy segítség, mi az hogy karácsony. A sorozat végén Pumukli a fejlődésben odáig jut, hogy asztalos akar lenni, de ki hiszi el ezt ennek a kópénak? Szereplők: Gustl Bayrhammer, Hans Clarin, Toni Berger
7:05
Magyar népmesék || A király, aki nem akarja férjhez adni a leányát (0+)
Magyar népmesék || A király, aki nem akarja férjhez adni a leányát Az aktuális rész ismertetője: A mese egy öreg királyról szól, aki féltésből nem akarta a lányát férjhez adni. Egy bátor herceg azonban kiszabadítja őt apja fogságából, csókjaival pedig visszaváltoztatja a sorra nyuszivá, oroszlánná és sárkánnyá vált királylányt. A menyegzőn megbékél az öreg király is, így a fiatalok boldogan kelhettek egybe. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:15
Magyar népmesék || A szegény ember hegedűje (0+)
Magyar népmesék || A szegény ember hegedűje Az aktuális rész ismertetője: Volt egy királynak három lánya, de a két idősebb annyira gonosz lelkű, hogy irigységből, _ mivel nem lehet övék a veres szoknya _ még a testvérgyilkosságtól sem riadnak vissza. Hiába rejtik el testvérüket egy hegedűbe, azonban a szegény favágó rátalál. Vándorlása során éppen annak a királynak a városába ér, akinek lányával ez a szörnyűség történt. A gonosz királylányok istentelenségére éppen az a csodálatos hegedű szomorú éneke derít fényt, amelyikbe legkisebb testvérüket rejtették. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:20
Magyar népmesék || A kékfestőinas (0+)
Magyar népmesék || A kékfestőinas Az aktuális rész ismertetője: A szegény fiúcska azt álmodja, hogy övé lesz egyszer a király lánya. De álmát senkinek nem árulja el, még a királynak sem, míg az valóra nem válik. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:30
Magyar népmesék || Hetet egy csapásra (0+)
Magyar népmesék || Hetet egy csapásra Az aktuális rész ismertetője: A szegény szűcs akkora vitézségre tesz szert ( hét legyet ütött egy csapásra ), hogy elindul szerencsét próbálni, és még az ördögök eszén is túljár. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:40
Kérem a következőt! || Kakukk-tojás (12+)
Kérem a következőt! || Kakukk-tojás Dr. Bubó, a bölcs bagoly doktorátusát megkapva egy fa tetején praktizál az erdő közepén. Asszisztense, Ursula a medve, akinek segítségével orvosolja az erdőben lakó állatok minden gondját-baját. Dr. Bubó tanácsára számít az erdei rend őre, Csőrmester is, aki a törvény szigorú erejével csap le a szabálysértőkre. Szereplők: Szabó Gyula, Csala Zsuzsa, Bodrogi Gyula
7:50
Vakáción a Mézga család || Egy rossz húzás (12+)
Vakáción a Mézga család || Egy rossz húzás A Mézga család izgalmas nyári kalandjait követhetjük nyomon például egy lakatlan szigeten, amely talán mégse lakatlan? Majd hogyan lesz Máris szomszédból Egészségügyi Miniszter? És hogyan szabadul ki a Mézga család a maffia fogságából? Minden kiderül, ha megnézitek a Mézga család vakációjának történeteit. Szereplők: Harkányi Endre, Győri Ilona, Földessy Margit
8:20
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki || Féltékenység (12+)
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki || Féltékenység A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak. Szereplők: Alan Reed, Jean Vander Pyl, Mel Blanc
8:50
Trendmánia (12+)
Trendmánia (I / 13) TRENDMÁNIA Görög Zitával! Legyen szó hajról, körömről, ruháról, vagy bármi másról Görög Zita jól tudja, mitől leszünk minden nap újra és újra frissek és naprakészek. Sokszor egy apró trükk bevetése elég, hogy egy igazi NŐ kiemelkedjen tömegből, és van, hogy olyan alkalomra igyekszünk, ahol külsőnknek minden apró részletében csillognia kell. A Trendmániában megtaláljuk a megoldásokat: a legújabb trendeket, legdivatosabb ruhákat, legfrissebb színeket, legjobb helyeket és arcokat.
9:25
Otthonteremtő Extra (12+)
Otthonteremtő Extra (III / 1) Az aktuális rész ismertetője: Műsorunk építkezők és otthontervezők számára kíván hasznos tartalommal, kellemes időtöltéssel szolgálni. Produkciónkban otthonunkhoz tartozó modern és költséghatékony megoldásokat, látványos kivitelezéseket, technológiákat, megtakarítási lehetőségeket mutatunk be. A műsorkészítők által szerkesztett riportok formájában érdemi információkat osztunk meg, melyek segíthetik nézőinket mindennapi döntéshozásaikban, életterük gazdaságosabbá és komfortosabbá tételében. Állandó, szerkesztett rovatok keretében érdekességekkel, exkluzív tartalommal, praktikus megoldásokkal, új vívmányokkal jelentkezünk és szerzünk tartalmas perceket az otthonteremtés és építőipar érdeklődéskörű nézők számára. Műsorvezető: Tamás Anita A műsor ismertetése: Műsorunk építkezők és otthontervezők számára kíván hasznos tartalommal, kellemes időtöltéssel szolgálni. Produkciónkban otthonunkhoz tartozó modern és költséghatékony megoldásokat, látványos kivitelezéseket, technológiákat,
10:00
Innovátor (12+)
Innovátor Az Innovátor című magazinműsor magyar kutatók fejlesztéseit, mérnöki bravúrokat, vállalkozások érdekesebbnél érdekesebb innovációit, műszaki megoldásait mutatja be, mindezt közérthető módon. A fejlesztéseket pedig a legkülönfélébb területről válogatjuk, legyen szó mezőgazdaságról, élelmiszeriparról, technológiáról vagy éppen sporteszközökről és kozmetikumokról. Az epizódok rávilágítanak arra, hogy a különböző innovációk hogyan hatnak életünkre, mi hasznunk van ezekből a hétköznapokban. Műsorrvezetők: Stohl Luca és Szekeres Nóra
10:40
Mancsok és Tappancsok (12+)
Mancsok és Tappancsok (II / 6) Minden társas kapcsolat minősége azon alapul, hogy a szereplők mennyi energiát adnak bele. Nincs ez másként a házi kedvenceinkkel való viszonyunkban sem. Magyarországon is a legelterjedtebb házi kedvencek a kutyák, ezért gondoltuk azt, hogy a felelős kutyatartással kapcsolatos tanácsaink azoknak is hasznosak lehetnek, akik nem, vagy nem csak kutyát tartanak otthon. Műsorvezetők: Veréb Tamás és Koltai Vivien
11:15
Poggyász (12+)
Poggyász Egy utazás nem is arról szól valójában, hogy mit látunk, hanem arról, amit közben átélünk. A megszerzett élményeket pedig nem veheti el tőlünk senki. Mi abban segítünk a nézőknek, hogy minél több új élményt átélhessenek, és mindig emlékezzenek rájuk. A TV2 új turisztikai magazinja pedig pont ebben az élményszerzésben segít. A Poggyász egy utazási magazin, amely hétről hétre új ötletekkel szolgál az egész családnak, hogy hol töltsék szabadidejüket, vagy éppen milyen programmal, kikapcsolódással színesítsék a hétvégéiket. Legyen szó természetjárásról, ismeretterjesztő programokról, gasztronómiáról, kultúráról, wellnessről, aktív pihenésről, mi bemutatjuk a legizgalmasabb úti célokat belföldön és külföldön egyaránt. A műsor segítségével felfedezhetik Magyarország érdekességeit és a világ csodáit. Falvak, városok, természeti értékek, építészet, sport, kalandturizmus: az utazási magazin minden alkalommal hasznos és sokszínű információval szolgál az utazás világából. A Poggyász úti filmjeibe
11:50
SVENK film_ és mozimagazin (12+)
SVENK film_ és mozimagazin (I / 11) SVENK _ a magyar filmek mozimagazinja! A hetente képernyőre kerülő műsor célja, hogy a nagyközönséggel megismertesse a magyar filmipar múltját, jelenét és jövőjét, emellett naprakészen beszámoljon minden olyan történésről, amely az egyre sikeresebb hazai filmgyártáshoz kapcsolódik. Műsorvezető: Seres Gerda
12:30
A vasálarcos (12+)
A vasálarcos Alexandre Dumas regénye alapján! XIII. Lajost a dölyfös XIV. Lajos követi a trónon, akinek uralkodása alatt egész Franciaország éhezik. A király az egykori testőrének, Athos fiának menyasszonyát szemeli ki ágyasául. Hogy megszabaduljon riválisától, a fiút végzetes csatába küldi. Athos haragjában felkeresi régi bajtársait, Porthos-t, Aramis-t és D'Artagnan-t, hogy segítsenek végrehajtani tervét. Ki akarja szabadítani a piperkőc király börtönében raboskodó rejtélyes foglyot. A mendemonda szerint a vasálarcos férfi nem más, mint a király ikertestvére. A népet sanyargató király helyett így őt akarják trónra ültetni... Szereplők: Leonardo DiCaprio, John Malkovich, Gérard Depardieu
15:30
Az olasz meló (12+)
Az olasz meló A terv tökéletes. A melót hibátlanul megcsinálták, a menekülés is tiszta ügy volt. Az egyetlen bökkenő, amire Charlie Croker mestertolvaj álmában sem gondolt, saját csapatának egyik tagja lett. Miután sikerült végrehajtaniuk egy elképesztő aranyrúdrablást Velence egyik szigorúan őrzött palotájában, Charlie és bandája nem akarnak hinni a szemüknek és az eszüknek, amikor egyik társukról kiderül, hogy kettős játékot űzött. Innentől nem a kassza a tét, hanem a bosszú! Ekkor lép a képbe Stella, a gyönyörű, acélidegzetű kasszafúró, aki csatlakozik Charlie csapatához, amikor vissza akarják lopni az aranyat. Mégpedig úgy, hogy betörnek Los Angeles közlekedésfelügyeleti központjába, megbabrálják a jelzőlámpákat, és a város történetének legnagyobb közlekedési dugóját idézik elő… Az 1969-es klasszikus modern változata tele van fordulatokkal, izgalmas kaszkadőrmutatványokkal, páncélkocsikkal, motorokkal, helikopterekkel, beláthatatlanul vad kanyarokkal, akcióval és izgalommal! Szereplők: Mark Wahlberg, C
Korábbi műsorok a mai napról
18:00 18:55
Tények 0+ A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:55
Napló - A valóság testközelből (12+)
Napló - A valóság testközelből (II / 11) Pachmann Péter műsorvezetésével ismét elstartol a TV2 műsorkínálatában a Napló. Hazánk ikonikus riportmagazinja a legizgalmasabb aktualitásokat dolgozza fel, köztük az országot megrázó bűnügyeket, fontos közéleti eseményeket, vagy éppen döbbenetes élettörténeteket, eddig megválaszolatlan rejtélyeket. A műsorban a nézők is állást foglalhatnak, és nem csupán szavazhatnak, de nyerhetnek is. Napló _ A valóság testközelből: május 4-től, élőben, vasárnap esténként, közvetlenül a Tények után, a TV2 műsorán!
19:45
A Nagy Duett (12+)
A Nagy Duett (VIII / 9) A tavalyi nagysikerű visszatérést követően, február 15-én nyolcadik szériájával rajtol el A Nagy Duett, amelyben ezúttal 9 páros, és egy trió is megméretteti magát a megújult zsűricsapat _ Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András, Horváth Tamás és Kasza Tibi _ és a közönség előtt. A már megszokott módon a profi énekesek és énekhanggal kevésbé megáldott, ismert párjaik bizonyíthatnak vasárnap esti élő show-kban. A versenyzők között most két szerelmespár, Curtis és Barnai Judie, valamint Vastag Csaba és Domján Evelin is színpadra lép majd, és eddig nem látott, hármas felállásban ragad mikrofont Bódi Hunor és Bódi Megyer, profi partnerük, Péterffy Lili Lelle oldalán. Míg az ellenfelek táborát erősíti: Kovács Áron és Gesztesi Panka, Gallusz Nikolett és Gajdos Tamás, Tolvai Reni és Lakatos Laci, Lengyel Johanna és Schobert Norbi JR. , Komonyi Zsuzsi és Fekete Pákó, Galambos Lajcsi és Stana Alexandra, Peter Srámek és Gáspár Bea kettőse. A műsorvezetők ezúttal is Liptai Claudia és Tilla.
23:40
Az Amazonas kincse (12+)
Az Amazonas kincse Beck, a behajtó végigmegy a kincsvadászok ösvényein, ugyanis utolsó feladata, hogy megkeresse és visszaszállítmányozza a főnöke kalandor fiát, Travis-t, aki épp régész kíván lenni és az indiánok rég elveszett kincsét keresi a dzsungelben. Kezdetét veszi hát az őrült hajsza: a kincskereső, az embervadász, a sűrűben bujkáló gerillák, az aranybánya szeszélyes és kegyetlen tulajdonosa, egy skót dudás, egy bombázó csapos-lány és egy csapat túlfejlett humorérzékű pávián kergetőzik a fák között, a kincs körül, az aranybányákban és egy katonai táborban... Szereplők: Dwayne Johnson, Rosario Dawson, Christopher Walken
1:50
Bűnös vadászidény (18+)
Bűnös vadászidény Egy férfi és lánya segítséget és menedéket nyújtanak egy sérült nőnek az erdőben álló eldugott házukban. Hamarosan azonban kétségbeesett küzdelmet kell vívniuk a túlélésért, amikor egy kegyetlen drogbáró és emberei megérkeznek, hogy elvigyék a nőt. Szereplők: Mel Gibson, Shelley Hennig, Sofia Hublitz
3:25
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (VII / 9) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
2:15
A lány és a farkas (12+)
A lány és a farkas Daggerhorn falu lakosai évtizedeken át állatáldozatokkal csillapították a közeli erdőben lakó vérfarkas étvágyát. A teliholdkor portyázó fenevad azonban most saját zsákmányt ejt, megöli Valerie nővérét. Valerie-t a szülei a gazdag Henrynek szánják, ő azonban a szegény favágóba, Peterbe szerelmes. El is határozták, hogy elszöknek, ám a vérfarkas tette mindent megváltoztat. A falusiak felfogadják a hírhedt vadászt, Salamon atyát, hogy szabadítsa meg őket a fenevadtól. Salamon nem kevesebbet állít, minthogy a szörny napközben emberalakot öltve közöttük él. Szereplők: Amanda Seyfried, Max Irons, Gary Oldman
4:45
Apám, az őr (12+)
Apám, az őr Iskola utáni lógás közben Charlie és barátai felfedezik a világ legerősebb szuperhősének a háza alatt elrejtett főhadiszállását. Amikor gonosztevők támadnak, össze kell fogniuk, hogy megvédjék a főhadiszállást és megmentsék a világot. Szereplők: Owen Wilson, Michael Peña, Jesse Williams
6:30
Legendás állatok és megfigyelésük (12+)
Legendás állatok és megfigyelésük 1926-ban Newt Scamander varázslótanonc világkörüli útja során New Yorkba érkezik, hogy varázslényeket kutasson és mentsen, amikor valami rejtélyes dolog pusztítás nyomát hagyja a városban, és azzal fenyeget, hogy leleplezi a varázsvilágot. Szereplők: Eddie Redmayne, Ezra Miller, Jon Voight
8:55
Amerikába jöttem (12+)
Amerikába jöttem Az afrikai Zamunda jövendő uralkodója nem akarja feleségül venni a szülei által kijelölt lányt, ezért New Yorkba megy megtalálni az igazit, s ott szegény diáknak adja ki magát. Nemsokára alkalmas jelöltre akad egy gyorsbüfé tulajdonosának lányában, ezért beáll a büfébe dolgozni. Ám a jómódú apa nem repes az örömtől, hogy egy csóró afrikai legyeskedik a lány körül, és a herceg szülei is gyanút fognak…Szereplők: Eddie Murphy, Shari Headley, Arsenio Hall
11:00
Dumb és Dumber - Dilibogyók (12+)
Dumb és Dumber - Dilibogyók Lloyd Christmas (Jim Carrey), a Rhode Island-i sofőr a bárgyúság megtestesítője. Álmai netovábbja, hogy megtalálja a nőt, aki üres életét bearanyozná. Egyik nap szinte elakad a lélegzete, amikor megpillantja gyönyörű utasát, Mary Swansont (Lauren Holly), s rádöbben, hogy megtalálta a hőn áhított lelki társat. Amikor megérkeznek a repülőtérre, úgy tűnik Mary örökre kisétál az életéből, ám szerencséjére a lány az ülésen felejti a tárcáját. Lloyd az égvilágon mindent bevet, hogy visszajutassa neki az elveszett holmit, azonban barátjával, Harryvel (Jeff Daniels) váratlanul egy szövevényes emberrablás közepén találják magukat. Szereplők: Jim Carrey, Jeff Daniels, Lauren Holly
13:00
Utazás a rejtélyes szigetre (12+)
Utazás a rejtélyes szigetre Az ifjú Sean Anderson vészjelzéseket kap vállalkozó kedvű nagyapjától, Alexandertől egy titokzatos szigetről. Az egyetlen baj csak az, hogy a térkép szerint az a sziget nem létezik. Sean azonnal útnak indul mostohaapja, Hank minden tiltakozása ellenére, aki végül kénytelen Seannal tartani. A hihetetlen kalandba belekeveredik a világ legrozogább gépével rendelkező pilóta, Gabato és szemrevaló lánya, Kailani is. Szereplők: Dwayne Johnson, Josh Hutcherson, Michael Caine
14:45
A Múmia - A Sárkánycsászár sírja (12+)
A Múmia - A Sárkánycsászár sírja A Sárkánycsászár egykor Kína rettegett uralkodója volt, mígnem egy varázslónő örök álomba küldte őt a tengernyi harcosával együtt. Így lett belőlük egy hatalmas, néma agyaghadsereg, amely csak arra vár, hogy valaki újra felélessze katonáit. Ez a valaki pedig nem más, mint a felcseperedett Alex O'Connell, akinek a híres-hírhedt apjával, Rick-kel és bájos anyjával, Evelyn-nel együtt szembe kell néznie az új életre kelt, elátkozott császárral, aki meg akarja szerezni a hatalmat a világ fölött. A szédítő kaland pedig az ősi katakombákból a háború utáni Sanghaj utcáin át, a Himalája jeges csúcsaira vezet... Szereplők: Brendan Fraser, Jet Li, Maria Bello
Korábbi műsorok a mai napról
16:45 19:00
Die Hard 3: Az élet mindig drága 12+ Egy terrorista, aki Simon-nak nevezi magát. Azzal fenyegetőzik, hogy ha a New York-i rendőrség nem teljesíti az utasításait. Azt engedetlenségnek tekinti és robbantani fog egy kellően zsúfolt helyen a városban. Simon, ahhoz is ragaszkodik, ismeretlen okból, hogy az utasításait John McClane rendőr hadnagy hajtsa végre. Aki nincs a legjobb formában, viszont az első utasítás teljesítése során, nem várt segítséget is kap Zeus-tól, egy Harlem-i lakostól. Aki ekkor még nem is tudta, hogy mibe keveredik bele. Simon Zeus-t is meghívja a játszmára. Így John és Zeus közösen fog versenyezni az idővel és próbálják teljesíteni, Simon utasításait…Szereplők: Bruce Willis, Jeremy Irons, Samuel L. Jackson
19:00
Bad Boys: Mindent vagy többet (16+)
Bad Boys: Mindent vagy többet Jerry Bruckheimer producer legendás akcióvígjátékok sorát készítette (A Karib-tenger kalózai, A nemzet aranya, A Sólyom végveszélyben, Armageddon és még sok mást), de a legnagyobb találmánya valószínűleg a Will Smith és Martin Lawrence párosával kitalált Bad Boys, ami az elképesztően látványos, őrült akcióival és még őrültebb poénjaival írta bele magát a filmtörténetbe. Hosszú várakozás után újra megbizonyosodhatunk róla: a Rosszfiúk egyre jobbak! Szereplők: Will Smith, Martin Lawrence, Derrick Gilbert
21:10
Venom - Az utolsó menet (16+)
Venom - Az utolsó menet Eddie Brock nagyjából boldogan élt. Volt barátnője, munkája… aztán úgy alakult, hogy egy űrből érkezett, pusztító étvágyú szörny érkezett a földre, és pont őt választotta gazdatestnek. Azóta Eddie magányos, meggyötört… és legyőzhetetlen. Ha bajba kerül, a benne rejtőző szörny előbújik belőle, és kérlelhetetlenül felzabálja a támadókat. Meg egy kis rendetlenséget csinál közben. Szereplők: Tom Hardy, Reid Scott, Stephen Graham
23:00
Leon, a profi (15+)
Leon, a profi Leon, a magányos bérgyilkos New Yorkban él. A szomszédjában lakó család áldozatául esik Stansfield nyomozó kegyetlenségének, aki lemészárolja a szülőket. Az egyetlen túlélő, a 12 éves Mathilda Leonhoz menekül. Idővel a szenvtelen bérgyilkos úgy gondoskodik Mathilda-ról, mintha a saját lánya lenne. Stansfield azonban nagyszabású kommandós akció keretében készül megostromolni Leon lakását, hogy végezzen a kis szemtanúval. Ám nem számol Leon profizmusával, aki ráadásul az élete árán is hajlandó megvédeni a lányt... Szereplők: Jean Reno, Natalie Portman, Peter Appel
1:00
Rendőrsztori - Lezárás (12+)
Rendőrsztori - Lezárás Zhong Wen rendőrtisztnek ezúttal egy emberrablási ügyet kell megoldania, amikor a lánya kedvéért egy szilveszteri buliba látogat. Ő csak szeretné rendezni viharos kapcsolatát lányával, amikor egy bűnözőkből álló banda elzárja őket a világtól, túszul ejtve őket, illetve még az ott szórakozó csapat idegent is. Szereplők: Jackie Chan, Ye Liu, Tian Jing
1:45
John Rambo (18+)
John Rambo John Rambo (Sylvester Stallone), a vietnami veterán teljes inkognitóban él Thaiföldön. A baj hamar rátalál, amikor egy csoport keresztény emberjogi misszionárius, Sarah Miller (Julie Benz) vezetésével kibéreli a hajóját, hogy a folyón Burmába utazzanak. Rambo sikeresen eljuttatja őket a háborús övezeten keresztül a burmai faluba, ahol maga a pokol várja őket. A szadista Pa Tee Tint őrnagy és zsoldosai rajtaütnek a falun, lemészárolják a helyieket, a misszionáriusokat pedig fogságba ejtik és megkínozzák. A misszionárius vezetőjének gyanússá válik az emberei eltűnése, ezért összegyűjt egy csapat zsoldost, és megkéri Rambót, hogy juttassa fel őket a faluba. Rambo vállalja a feladatot, és csatlakozik a mentőakcióhoz, ami eddigi élete talán leghalálosabb küldetésének ígérkezik. Szereplők: Sylvester Stallone, Julie Benz, Paul Schulze
6:25
Zimmer Feri 2 (12+)
Zimmer Feri 2 A Fikász család megszállja a Balaton-partot. Pista (Szarvas József) és Csárli (Növényi Norbert) ezúttal egy romos kastélyt szeretnének szállodává alakítani. Bár előre figyelmeztetik őket, hogy a kastély el van átkozva, ők kölcsönöket felvéve nekilátnak a munkálatoknak. Persze a várt siker elmarad, így az az ötletük támad, hogy kihasználják a kastély rossz hírét és elterjesztik, hogy a szállodában kísértetek járnak. A trükk sikeresnek bizonyul mindaddig, amíg Feri (Reviczky Gábor) egy éjjel nem találkozik egy valódi szellemmel (Molnár Piroska). Szereplők: Reviczky Gábor, Szarvas József, Pogány Judit
8:20
I love Huckabees - Multik, haza! (12+)
I love Huckabees - Multik, haza! Albert (Jason Schwartzman), az érzékeny költő felbéreli a híres nyomozópárost, Bernardt (Dustin Hoffman) és Viviant (Lily Tomlin), hogy nyomozzanak három véletlen egybeesés jelentése után, ami talán az élet értelmének a kulcsa. Az ügynek egyre többen keverednek bele. A szenvedélyes tűzoltó, Tommy (Mark Wahlberg), a dörzsölt értékesítési vezető, Brad (Jude Law), és az önértékelési zavarokkal küzdő modell, Dawn (Naomi Watts). A nyomozást tovább bonyolítja, hogy egy vonzó francia nő, Caterine (Isabelle Huppert) lépre csalja Albertet és Tommy-t. Szereplők: Jason Schwartzman, Dustin Hoffman, Lily Tomlin
10:25
Dzsungel-mentőakció (12+)
Dzsungel-mentőakció A dzsungelben évek óta békesség honol, mióta Maurice, a hatalmas tigris harcos és kis csapata tartja fenn a rendet. A békés korszak véget ér, amikor megjelenik Igor, a legveszedelmesebb ellenfelük, akinek egyetlen célja a világon, hogy megsemmisítse a dzsungelt. Igor, a gonosz koala bármire képes, hogy elérje célját. Hamarosan rájönnek, ahhoz, hogy a koalát megállítsák, nem elég a kis csapatnak egyesítenie minden tudását és erejét. Segítségül kell hívniuk a bajnokokat, a dzsungel legendás védelmezőit is.
12:25
Huncutka (12+)
Huncutka Huncutka (Alisan Porter), a kilenc éves árva kislány és apja, Bill Dancer (James Belushi) munka és hajlék nélkül járják az utcákat. Egy vacsoraszerzés ürügyén megismerkednek Grey-jel (Kelly Lynch), a gazdag ügyvédnővel, akit rabul ejt a bájos fürtöske és torzonborz testőre. Ám Grey féltékeny barátja azonnal tárcsázza a gyámhatóság számát, s úgy tűnik sikerül Billt börtönbe, Huncutkát pedig az árvaházba juttatnia. Nem számol azonban a Huncutkáékhoz ragaszkodó barátnőjével. Szereplők: James Belushi, Alisan Porter, Kelly Lynch
14:40
A pénznyelő (12+)
A pénznyelő Walter (Tom Hanks) és friss felesége, Anna (Shelley Long) pokoli szerencsének tudják be, amikor szinte fillérekért jutnak hozzá új otthonukhoz, egy csodálatos, palota méretű házhoz. Hamarosan azonban rá kell döbbenniük, hogy a ház csak látszatra tökéletes, belül a gravitáció sokkal erősebb. Amikor a mennyezet is beomlik, kénytelenek felújításba kezdeni. Csakhogy egyik rossz hírt követi a másik, és a közös otthonnak hitt hely lassanként háborús övezetté válik. Szereplők: Tom Hanks, Shelley Long, Alexander Godunov
16:40
Egyik kopó, másik eb (12+)
Egyik kopó, másik eb Ha van valami, amit a kínosan precíz Scott Turner (Tom Hanks) képtelen elviselni, az a rendetlenség. Ám amikor örökbe kell fogadnia Hoochot, a kifejezetten szemtelen ebet, romba dől gondosan szabályozott világa. A blöki nem elég, hogy zavart okoz Turner és Emily (Mare Winningham) bimbózó idilljében, még arra is képes, hogy befolyásolja gazdája karrierjét. Turnernek azonban nincs sok választása, hiszen egyedül Hooch ismeri fel gazdája gyilkosát. A szokatlan, cseppet sem összeillő ember-kutya páros tagjai háborút indítanak egymás ellen, melynek során szinte a szó szoros értelmében egymás torkának esnek. Szereplők: Tom Hanks, Mare Winningham, John McIntire
Korábbi műsorok a mai napról
18:40 20:40
Men in Black - Sötét zsaruk 12+ Kay (Tommy Lee Jones) és Jay (Will Smith) különleges ügynök nem a CIA-nak, és még csak nem is az FBI-nak dolgozik. Ők egy sokkal titkosabb szervezet ügynökei, akiknek az a feladata, hogy figyelemmel kísérjék a földönkívüliek aktivitását bolygónkon. Ügyfeleik, létformától függetlenül, galaxis-szerte rettegik nevüket, s ebből akkor sem engednek, amikor szervezetük végzetes összeesküvést észlel. Egy veszélyes intergalaktikus terrorista a Földön akar megölni két galaktikus nagykövetet. A sötét zsaruk a csillagközi háború megelőzése érdekében azonnal akcióba lépnek. Szereplők: Will Smith, Tommy Lee Jones, Vincent D'Onofrio
20:40
A holnap határa (12+)
A holnap határa Bill Cage (Tom Cruise) katona, de eddig elkerülte a veszélyt. Amikor váratlanul mégis bevetik az idegenek elleni ütközetben, hamar hősi halált hal. Az egyik földönkívülivel való közvetlen érintkezés miatt azonban feltámad, és egy időhurokba kerül. Kénytelen számtalanszor végig élni ugyanazt a pokoli küzdelmet. Ám az esélyei egyre jobbak, különösen, amikor meggyőzi a legendás Angyalt (Emily Blunt), még az is lehetővé válik, hogy ne csak magát mentse meg, hanem az egész emberiséget. Szereplők: Tom Cruise, Emily Blunt, Lara Pulver
23:00
Az emlékmás (16+)
Az emlékmás Douglas Quaid (Colin Farrell), az egyszerű gyári munkás rájön, hogy átverték, amikor elfogadta a Recall nevű cég virtuális vakációjának az emlékét. Az új emlékek beültetése közben valami balul sül el, melynek következtében kémnek bélyegzik, és menekülnie kell az életéért. A rémálom fokozódik, amikor Quaid rájön, hogy az egész élete átverés. Az igazság érdekében összefog a lázadó katonával, Melinával (Jessica Biel), hogy felkutassák Matthias-t (Bill Nighy), az ellenállási mozgalom vezetőjét, és segítségével megdöntsék a zsarnoki Cohaagen kancellár (Bryan Cranston) uralmát. Szereplők: Colin Farrell, Kate Beckinsale, Jessica Biel

PRIME műsor

A PRIME Magyarország egyik általános kereskedelmi és szórakoztató televízióadója. A PRIME műsora a TV2 Média Csoport Zrt. jóvoltából kerül képernyőre, csak úgy mint a FEM3 és a PRO4 kábelcsatornák. A tévéadó elsődleges célja a szórakoztató műsorok sugárzása.

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti PRIME műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A PRIME programja elsősorban külföldi sorozatokból áll. Akció, krimi, dráma és romantikus sorozatok egyaránt megtalálhatóak a műsoron, de láthatunk a csatornán bűnügyi és docu-reality sorozatokat is. Érdekesség, hogy a tévéadó eredetileg a ma is működő FEM3 helyét foglalta volna el, de a TV2 Média Csoport Zrt. végleges döntése alapján a Joy TV elindítását védjegybitorlásból kifolyólag elvetette, így ezt pótolva indították el a PRIME-ot, áttéve a FEM3-at egy másik, vetítésre alkalmas adóhelyre. A PRIME műsorközvetítésének székhelye London.

A PRIME tv csatorna legnépszerűbb műsorai: Aranyélet, A Grace klinika, Dr. Csont, Charly, majom a családban, NCIS, Nyomtalanul, Váratlan utazás és a Gyilkos számok.