Hír TV
0:00
Radar (0+)
Radar Riportműsorunk izgalmas témákkal és megközelítéssel próbál a hétköznapi embereknek segíteni olyan problémák feltárásával és megoldásával, amely a nagyközönséget érinti. A műsor házigazdái Budai Ivett és Eper Márton.
1:00
Hazahúzó (0+)
Hazahúzó A műsor a hazai üdülési és szabadidős lehetőségeket mutatja be.
2:00
Televíziós vásárlási műsorablak (0+)
Televíziós vásárlási műsorablak A hirdetés árunak, szolgáltatásnak a forgalmazóval vagy szolgáltatóval való kapcsolatteremtés útján történő értékesítésére vagy más módon történő igénybevételére tartalmaz közvetlen ajánlatot.
3:00
Vetítő || Mese a somogyországi patakgörbítőkről (12+)
Vetítő || Mese a somogyországi patakgörbítőkről Az aktuális rész ismertetője: Rendező: Sáfrány József Az elmúlt évszázadban a folyók, vizes területek kiszárítása folyt Magyarországon. A folyókat kiegyenesítették, hogy onnan a vizeket levezessék. Nagyon sok mocsaras, vizes területet "szabadítottak fel", ahol aztán ritkulni kezdett a növényzet, kihaltak az ott tanyázó állatok. Napjainkban ezen vízkezelési felfogás megváltoztatása vált szükségessé, mert kiderült, hogy a kiszárított területekről eltűnnek az élővilág fontos részei, ritka növények, jellegzetes, védendő állatfajok, amelyek az élővilág láncolatának fontos tényezői. A Somogy Természetvédelmi Egyesület a Balatontól délre eső területeken kezdett hozzá a korábban lecsapolási szándékkal kiegyenesített vízelvezetők, patakok visszagörbítéséhez. A cél az, hogy a területen maradjon az a víz, ami a téli hó és a bőséges tavaszi esők után eddig leszaladt a folyókon. A mostanában egyre szárazabb nyarakon is legyen valamennyi víz a patakokban, tocsogókban és a mocsaras területeken. Ennek
4:00
Napindító + (0+)
Napindító + A műsorban életviteli tanácsok és a nagyközönség számára érdekes információval rendelkező meghívott vendégek szerepelnek.
4:20
Vezércikk - Olvasunk a sorok között (0+)
Vezércikk - Olvasunk a sorok között A műsorban újságírók elemzik az adott napon a sajtóban megjelent cikkeket, de ezen felül Magyarországon egyedülállóan bemutatják, hogy a másnapi újságok, weboldalak miről fognak írni. Műsorvezető: M. Kovács Róbert.
5:00
Háború Ukrajnában (0+)
Háború Ukrajnában Legfrissebb hírek az orosz-ukrán háborúról.
6:00
Napi aktuális (0+)
Napi aktuális Az aktuális rész ismertetője: A Napi aktuálisban politikusok, szakértők elemzik a nap legfontosabb eseményeit. A műsor kitüntetett figyelmet fordít a vidék Magyarországára és a Kárpát-medence magyar kisebbségeket érintő főbb eseményeire, a fővároson kívül történt, országos érdeklődésre számot tartható politikai eseményekre. A műsor célcsoportja azok a rendszeres hírfogyasztók, akik átlagos műveltséggel rendelkeznek a közéletről, és érdeklődnek a mélyebb összefüggések iránt. Műsorvezető: Pálffy István A műsor ismertetése: A Napi aktuálisban politikusok, szakértők elemzik a nap legfontosabb eseményeit. A műsor kitüntetett figyelmet fordít a vidék Magyarországára és a Kárpát-medence magyar kisebbségeket érintő főbb eseményeire, a fővároson kívül történt, országos érdeklődésre számot tartható politikai eseményekre. A műsor célcsoportja azok a rendszeres hírfogyasztók, akik átlagos műveltséggel rendelkeznek a közéletről, és érdeklődnek a mélyebb összefüggések iránt.
6:50
Napindító (0+)
Napindító Szakértők elemzik az orosz-ukrán háború legfontosabb eseményeit. A műsorban a kulturális élet szereplői mellett a közszolgálati témák szerepelnek.
7:00
Híradó (0+)
Híradó A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel. Politikai és közéleti témák, szociális, pénzügyi, gazdasági kérdések kerülnek terítékre, helyszíni tudósításokkal és élő bejelentkezésekkel kiegészítve.
8:00
Napindító (0+)
Napindító Szakértők elemzik az orosz-ukrán háború legfontosabb eseményeit. A műsorban a kulturális élet szereplői mellett a közszolgálati témák szerepelnek.
9:30
Napindító + (0+)
Napindító + A műsorban életviteli tanácsok és a nagyközönség számára érdekes információval rendelkező meghívott vendégek szerepelnek.
10:00
Televíziós vásárlási műsorablak (0+)
Televíziós vásárlási műsorablak A hirdetés árunak, szolgáltatásnak a forgalmazóval vagy szolgáltatóval való kapcsolatteremtés útján történő értékesítésére vagy más módon történő igénybevételére tartalmaz közvetlen ajánlatot.
11:00
Vetítő || Ballada egy szolgafiú emlékére (12+)
Vetítő || Ballada egy szolgafiú emlékére Az aktuális rész ismertetője: Rendező: Moharos Attila Levente és bátyja, Csaba a székelyföldi Sóvidéken születtek. Kis korukban a gyermekcselédek szolgasorsa jutott nekik, itt, a XXI. században. Szüleik alkoholisták voltak, hét testvérüket árvaházba adták, míg a fiúk úgy lettek "szabadok", hogy az apjuk dolgozni szegődtette el őket egy gazdához. Csaba és Levente időközben felnőttek, ugyanabban a faluban élnek és próbálnak megélni. De vajon felnőttként sikerül-e megvalósítaniuk közös álmukat, hogy együtt vesznek házat, földet és ne legyenek olyan szegények, mint édesapjuk volt. A műsor ismertetése: Dokumentumfilm rovatunk a hét minden napján jelentkezik délelőtt 11 órától és hajnali egy órától. Magyar alkotók magyar vonatkozású dokumentumfilmjeit tűzzük műsorra, melyek között megtalálható portréfilm ( Polgár Judit 40 c. film ), életrajzi film ( Bartók c. film ) történelmi témájú ( Négy nap _ Kádár János árulása c. film. ), aktuális eseményeket feldolgozó ( Tiltott kastélyok _ Marosvécsi
12:00
Híradó (0+)
Híradó A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel. Politikai és közéleti témák, szociális, pénzügyi, gazdasági kérdések kerülnek terítékre, helyszíni tudósításokkal és élő bejelentkezésekkel kiegészítve.
13:00
Háború Ukrajnában (0+)
Háború Ukrajnában Legfrissebb hírek az orosz-ukrán háborúról.
14:00
Vezércikk - Olvasunk a sorok között (0+)
Vezércikk - Olvasunk a sorok között A műsorban újságírók elemzik az adott napon a sajtóban megjelent cikkeket, de ezen felül Magyarországon egyedülállóan bemutatják, hogy a másnapi újságok, weboldalak miről fognak írni. Műsorvezető: M. Kovács Róbert.
15:00

Korábbi műsorok a mai napról
15:30 17:00
Paláver 0+ A Paláver a Hír TV és a Karc FM interaktív, a közügyeket, aktuálpolitikai eseményeket tárgyaló, a polgárok véleményét hallhatóvá tévő műsora. Nincs tabu téma, nincs tabu kérdés. Mindazokat várják a műsorvezetők, akik alakítani akarják a közbeszédet, akik véleményükkel hozzájárulnának a közös gondolkodáshoz, akik vitatkozni akarnak közös ügyekről.
17:00
Híradó (0+)
Híradó A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel. Politikai és közéleti témák, szociális, pénzügyi, gazdasági kérdések kerülnek terítékre, helyszíni tudósításokkal és élő bejelentkezésekkel kiegészítve.
17:30
Radar (0+)
Radar Riportműsorunk izgalmas témákkal és megközelítéssel próbál a hétköznapi embereknek segíteni olyan problémák feltárásával és megoldásával, amely a nagyközönséget érinti. A műsor házigazdái Budai Ivett és Eper Márton.
18:30

19:30
Napi aktuális (0+)
Napi aktuális Az aktuális rész ismertetője: A Napi aktuálisban politikusok, szakértők elemzik a nap legfontosabb eseményeit. A műsor kitüntetett figyelmet fordít a vidék Magyarországára és a Kárpát-medence magyar kisebbségeket érintő főbb eseményeire, a fővároson kívül történt, országos érdeklődésre számot tartható politikai eseményekre. A műsor célcsoportja azok a rendszeres hírfogyasztók, akik átlagos műveltséggel rendelkeznek a közéletről, és érdeklődnek a mélyebb összefüggések iránt. Műsorvezető: Pálffy István A műsor ismertetése: A Napi aktuálisban politikusok, szakértők elemzik a nap legfontosabb eseményeit. A műsor kitüntetett figyelmet fordít a vidék Magyarországára és a Kárpát-medence magyar kisebbségeket érintő főbb eseményeire, a fővároson kívül történt, országos érdeklődésre számot tartható politikai eseményekre. A műsor célcsoportja azok a rendszeres hírfogyasztók, akik átlagos műveltséggel rendelkeznek a közéletről, és érdeklődnek a mélyebb összefüggések iránt.
20:55
Vezércikk - Olvasunk a sorok között (0+)
Vezércikk - Olvasunk a sorok között A műsorban újságírók elemzik az adott napon a sajtóban megjelent cikkeket, de ezen felül Magyarországon egyedülállóan bemutatják, hogy a másnapi újságok, weboldalak miről fognak írni. Műsorvezető: M. Kovács Róbert.
22:00

23:00
Napi aktuális (0+)
Napi aktuális Az aktuális rész ismertetője: A Napi aktuálisban politikusok, szakértők elemzik a nap legfontosabb eseményeit. A műsor kitüntetett figyelmet fordít a vidék Magyarországára és a Kárpát-medence magyar kisebbségeket érintő főbb eseményeire, a fővároson kívül történt, országos érdeklődésre számot tartható politikai eseményekre. A műsor célcsoportja azok a rendszeres hírfogyasztók, akik átlagos műveltséggel rendelkeznek a közéletről, és érdeklődnek a mélyebb összefüggések iránt. Műsorvezető: Pálffy István A műsor ismertetése: A Napi aktuálisban politikusok, szakértők elemzik a nap legfontosabb eseményeit. A műsor kitüntetett figyelmet fordít a vidék Magyarországára és a Kárpát-medence magyar kisebbségeket érintő főbb eseményeire, a fővároson kívül történt, országos érdeklődésre számot tartható politikai eseményekre. A műsor célcsoportja azok a rendszeres hírfogyasztók, akik átlagos műveltséggel rendelkeznek a közéletről, és érdeklődnek a mélyebb összefüggések iránt.
0:00
Radar (0+)
Radar Riportműsorunk izgalmas témákkal és megközelítéssel próbál a hétköznapi embereknek segíteni olyan problémák feltárásával és megoldásával, amely a nagyközönséget érinti. A műsor házigazdái Budai Ivett és Eper Márton.
1:00
Hazahúzó (0+)
Hazahúzó A műsor a hazai üdülési és szabadidős lehetőségeket mutatja be.
2:00
Televíziós vásárlási műsorablak (0+)
Televíziós vásárlási műsorablak A hirdetés árunak, szolgáltatásnak a forgalmazóval vagy szolgáltatóval való kapcsolatteremtés útján történő értékesítésére vagy más módon történő igénybevételére tartalmaz közvetlen ajánlatot.
3:00
Vetítő || Ballada egy szolgafiú emlékére (12+)
Vetítő || Ballada egy szolgafiú emlékére Az aktuális rész ismertetője: Rendező: Moharos Attila Levente és bátyja, Csaba a székelyföldi Sóvidéken születtek. Kis korukban a gyermekcselédek szolgasorsa jutott nekik, itt, a XXI. században. Szüleik alkoholisták voltak, hét testvérüket árvaházba adták, míg a fiúk úgy lettek "szabadok", hogy az apjuk dolgozni szegődtette el őket egy gazdához. Csaba és Levente időközben felnőttek, ugyanabban a faluban élnek és próbálnak megélni. De vajon felnőttként sikerül-e megvalósítaniuk közös álmukat, hogy együtt vesznek házat, földet és ne legyenek olyan szegények, mint édesapjuk volt. A műsor ismertetése: Dokumentumfilm rovatunk a hét minden napján jelentkezik délelőtt 11 órától és hajnali egy órától. Magyar alkotók magyar vonatkozású dokumentumfilmjeit tűzzük műsorra, melyek között megtalálható portréfilm ( Polgár Judit 40 c. film ), életrajzi film ( Bartók c. film ) történelmi témájú ( Négy nap _ Kádár János árulása c. film. ), aktuális eseményeket feldolgozó ( Tiltott kastélyok _ Marosvécsi
4:00
Napindító + (0+)
Napindító + A műsorban életviteli tanácsok és a nagyközönség számára érdekes információval rendelkező meghívott vendégek szerepelnek.
4:20
Vezércikk - Olvasunk a sorok között (0+)
Vezércikk - Olvasunk a sorok között A műsorban újságírók elemzik az adott napon a sajtóban megjelent cikkeket, de ezen felül Magyarországon egyedülállóan bemutatják, hogy a másnapi újságok, weboldalak miről fognak írni. Műsorvezető: M. Kovács Róbert.
5:00
Háború Ukrajnában (0+)
Háború Ukrajnában Legfrissebb hírek az orosz-ukrán háborúról.
0:20
NCIS || Rossz szem (18+)
NCIS || Rossz szem (XX / 13) Az aktuális rész ismertetője: Miközben Knight ügynök azt a feladatot kapja, hogy segítsen felkészíteni Chloe Marlene-t egy különleges szerepre, az NCIS egy brutális gyilkosság után kezd nyomozni a norfolki hajómúzeumban. A műsor ismertetése: Az NCIS a tengerészeti helyszínelők elit csapata, amely a haditengerészethez köthető bűncselekmények után nyomoz Leroy Jethro Gibbs, különleges ügynök vezetésével, aki valaha maga is a tengerészetnél szolgált... Szereplők: Mark Harmon, Michael Weatherly, Pauley Perrette
1:20
Zsaruvér || Költői igazságszolgáltatás (16+)
Zsaruvér || Költői igazságszolgáltatás (XIII / 8) Az aktuális rész ismertetője: Danny és Baez elkapnak egy önjelölt igazságosztót, aki végül segít lebuktatni egy bűnözőt. Anthony próbál Erin segítségére lenni, ám túlmegy egy határon. Jamie lehetőséget kap, hogy elnyerje főnöke bizalmát ám ehhez Eddie körül kell nyomoznia. A műsor ismertetése: A New York-i zsaruk akció-dús mindennapjait bemutató sorozat főszereplője, Tom Selleck (Magnum) személye már önmagában is garancia a sikerre! A sorozat egy rendőrtisztekből álló családról szól. Tom Selleck, aki Frank Reagant alakítja, New York City bátor rendőrkapitánya. Legidősebb fia, Danny (Donnie Wahlberg) nyomozó, aki nem mindig tartja be a szabályokat, lánya, Erin (Bridget Moynahan) pedig a kerületi ügyész helyettese. Amikor Frank legfiatalabb fia, Jamie (Will Estes) megkezdi rendőrkarrierjét, megkeresi őt az FBI, hogy segítsen nekik egy rendőrségen belüli titkos szervezet ügyében nyomozni... Szereplők: Tom Selleck, Donnie Wahlberg, Bridget Moynahan
2:20
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (I / 48) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
2:55
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (I / 49) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:25
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (I / 50) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
4:00
Slágergyárosok (12+)
Slágergyárosok (I / 5) A 20 részes sorozatnak olyan legendás magyar dalszerzők a főszereplői, akiket a népszerű énekes- szinésznő személyesen ismert, vagy a dalaikkal találkozott színészi pályafutása során. Az örökzöld slágerekkel fűszerezett zenés-táncos műsorban Kata jónéhány kulisszatitkot is elárul a slágergyárosok: Kálmán Imre, Fényes Szabolcs, Fenyő Miklós, Geszti Péter, Szenes Iván, Presser Gábor, Máté Péter... és persze S. Nagy István életéről is.
4:30
Slágergyárosok (12+)
Slágergyárosok (I / 6) A 20 részes sorozatnak olyan legendás magyar dalszerzők a főszereplői, akiket a népszerű énekes- szinésznő személyesen ismert, vagy a dalaikkal találkozott színészi pályafutása során. Az örökzöld slágerekkel fűszerezett zenés-táncos műsorban Kata jónéhány kulisszatitkot is elárul a slágergyárosok: Kálmán Imre, Fényes Szabolcs, Fenyő Miklós, Geszti Péter, Szenes Iván, Presser Gábor, Máté Péter... és persze S. Nagy István életéről is.
5:00
Családi Titkok (12+)
Családi Titkok Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
6:15
Mokka (12+)
Mokka A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
8:45
Mokkacino (12+)
Mokkacino A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
9:40
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
11:20
Csapdába csalva || Nyomkeresés (12+)
Csapdába csalva || Nyomkeresés (VII / 21) Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg... Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban olyan történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be... Szereplők: J. W. Carsle, Till Kraemer
12:00
Tények Délben (0+)
Tények Délben A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
12:30
Walker, a texasi kopó || Megtorlás (12+)
Walker, a texasi kopó || Megtorlás (IX / 8) Az aktuális rész ismertetője: Gage és Sydney Dallasba szállítja az egyik maffiavezér könyvelőjét, hogy terhelő vallomást tegyen. Az Elnök _ a Bűvész segítségével _ kétségbeesetten igyekszik megakadályozni, hogy a könyvelőt szállító repülőgép célba érjen, de minden igyekezetük kudarcot vall. Gage ugyanis Walker és Dongó irányításával, megmenti a gép utasait. Walker pedig végre szemtől-szemben találja magát az Elnökkel, amikor az elrabolja Alex-et... A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberá
13:30
A sziget meséje (12+)
A sziget meséje Az aktuális rész ismertetője: Idilt mélyen érintik Batu szavai, úgy érzi eljött az ideje, hogy megváltozzon és közel kerül Biricikhez. Görkem meggyőzi Hazirant és Melisát, hogy rúgjanak ki a hámból. Fatih elhívja randevúra Selmát. A műsor ismertetése: A városi üzletasszony, Haziran és a jóképű és segítőkész fiatalember, Poyraz útja a Fecske-szigeten keresztezi egymást, és a két ellentétes karakter nézeteltéréseiből szerelem szövődik. Szereplők: Ayça Turan, Alp Navruz, Nihan Büyükagaç
14:35
A mostoha (12+)
A mostoha Az aktuális rész ismertetője: Idilt mélyen érintik Batu szavai, úgy érzi eljött az ideje, hogy megváltozzon és közel kerül Biricikhez. Görkem meggyőzi Hazirant és Melisát, hogy rúgjanak ki a hámból. Fatih elhívja randevúra Selmát. A műsor ismertetése: A városi üzletasszony, Haziran és a jóképű és segítőkész fiatalember, Poyraz útja a Fecske-szigeten keresztezi egymást, és a két ellentétes karakter nézeteltéréseiből szerelem szövődik. Szereplők: Ayça Turan, Alp Navruz, Nihan Büyükagaç
15:40
Testvérek (12+)
Testvérek (III / 33) Az aktuális rész ismertetője: Afra számonkéri Sarpot a megaláztatásért. Leyla úgy dönt, hogy a történtek ellenére alkut köt Berkkel, hogy anyagilag támogassa új életük tervét testvérével. Akif falakba ütközik Nebahatnál, miután Ahmet elbocsátotta a klubból. A műsor ismertetése: Veli és Hatice szeretetben nevelik négy gyermeküket, a 19 éves Kadirt, a 17 éves ikreket, Ömert és Asiye-t, valamint a 6 éves Emelt. Egy nap azonban Hatice rájön, hogy a főnöke az üzlettársa feleségével folytat viszonyt. A szerencsétlen események sorozata folytatódik, és a négy testvér elveszíti édesanyját és édesapját is. Miközben szüleiket gyászolják, és próbálnak túlélni, nem is sejtik, hogy szüleik halálát apjuk egykori főnöke, Akif Atakul okozta. A férfi, hogy fedezze bűneit, állást ajánl Kadirnak, és felveszi Ömert és Asiye-t a tulajdonában lévő magániskolába. A négy nehézsorsú testvér útja keresztezi a gazdagok gyermekeinek világát, ezzel pedig kiszámíthatatlan barátságok és lehetetlen szerelme
Korábbi műsorok a mai napról
16:45 18:00
Az aranyifjú 12+ Az aktuális rész ismertetője: Ferit vakmerő tervet eszel ki. Pelin nem tudja kezelni az érzelmeit. Seyran az apja haragjától retteg…. A műsor ismertetése: Az aranyifjú című sorozat egy kényszerházasság története sok intrikával, hazugsággal és sötét családi titkokkal! A főszereplő egy vagyonos család tékozló fia, Ferit. Nagy nőcsábász, élvezi a jólétet és kicsit sem kíván részt venni a családi ékszerbirodalommal járó teendőkben. Nagyapja, Halis rossz szemmel nézi unokája csapodár életét, ezért úgy dönt, feleséget keres neki. A tervről egy testvérpár, Suna és Seyran zsarnok apja is tudomást szerez, akinek más célja sincs, mint jól férjhez adni a lányait. Míg Suna saját családról álmodozik és új otthonra vágyik, testvére, Seyran egyetemre készül. Előbbit választja ki Halis az unokája számára, aki azonban sokkal inkább Seyran iránt érdeklődik. Az eljegyzés éjszakáján váratlan fordulat történik, és miközben Seyran foggal-körömmel küzd a házasság ellen, Ferit jól szórakozik a lány kétségbees
18:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:45
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
19:55
Séfek séfe (12+)
Séfek séfe (V / 14) Egy teljesen új fejezet kezdődik a Séfek Séfe életében, vadonatúj részekkel és Ördög Nórával jön a 3. évad. A minden hétköznap este jelentkező gasztro-tehetségkutatóban most is amatőr és profi szakácsok próbálják meggyőzni a műsor három profi séfjét, Krausz Gábort, Wolf Andrást és Vomberg Frigyest. Izgalomban, humorban és feszültségben most sem lesz hiány! Eddigi legkeményebb évadával érkezik a Séfek Séfe, amelyben nemcsak a versenyzők, de a séfek is a legnagyobb harcaikat vívják majd. A válogatók alatt az eddigieknél is sokszínűbb karakterekkel találkozhat Krausz Gábor, Wolf András és Vomberg Frigyes, akik számtalan feledhetetlen és sokszor számukra is meghökkentő pillanatnak lesznek majd tanúi. Most is futószalagon érkeznek hozzájuk a kreációk, amelyekről fogalmuk sincs, ki készítette. Kizárólag a kapott tányér alapján döntik el, kit juttatnak tovább a versenyben, majd kegyelmet nem ismerve, újabb kihívások elé állítva a versenyzőket kiválasztják 6 fős csapataikat, hogy aztá
22:25
Kőgazdag fiatalok - Rich Kids Hungary (16+)
Kőgazdag fiatalok - Rich Kids Hungary (I / 4) Szeptember 18-tól minden hétköznap este a TV2 nézői betekintést nyerhetnek nyolc jómódú magyar fiatal mindennapjaiba. A Rich Kids formátum nem az első tévéműsor Magyarországon, ami kiemelkedő jómódban élő magyarokat mutat be, a több évadot megélt Luxusfeleségek is például hasonló tematikával készült A közösségi médiának köszönhetően a Kőgazdag fiatalok főszereplői már többszázezres követőtáborral rendelkeznek, ahol eddig is megosztottak részleteket a nem mindennapi életükből, szeptember 18-tól azonban ennél sokkal többet fognak. Kik ők? Hogyan élnek? Mennyit költenek? Mit csinálnak, míg mások dolgoznak? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kap mindenki, aki a Kőgazdag fiatalokra kapcsol.
23:45
Tények gazdasági különkiadás (0+)
Tények gazdasági különkiadás (II / 38) Heti gazdasági hírek a TV2-n.
23:50
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
0:25
NCIS || Régi sebek (16+)
NCIS || Régi sebek (XX / 14) Az aktuális rész ismertetője: Az NCIS csapata egy fiatal zászlós halálának körülményeit vizsgálják, aki egy szigorúan titkos csomagot szállított volna Reston-ba. A nyomozás során kiderül, hogy a gyanúsított az a Clayton Wills, akit Parker még FBI-osként tartóztatott le… A műsor ismertetése: Az NCIS a tengerészeti helyszínelők elit csapata, amely a haditengerészethez köthető bűncselekmények után nyomoz Leroy Jethro Gibbs, különleges ügynök vezetésével, aki valaha maga is a tengerészetnél szolgált... Szereplők: Mark Harmon, Michael Weatherly, Pauley Perrette
1:25
Zsaruvér || Semmi sem szent (16+)
Zsaruvér || Semmi sem szent (XIII / 9) Az aktuális rész ismertetője: Jo születésnapján Frank kilátogat a fiához a temetőbe, ám egy megrongált sírt talál csak. Eddie és társa egy kislány vallomása alapján próbálnak kinyomozni egy lopást. Danny egy régi társának a felesége, kétségbeesett keresi fel, hogy a segítségét kérje. A műsor ismertetése: A New York-i zsaruk akció-dús mindennapjait bemutató sorozat főszereplője, Tom Selleck (Magnum) személye már önmagában is garancia a sikerre! A sorozat egy rendőrtisztekből álló családról szól. Tom Selleck, aki Frank Reagant alakítja, New York City bátor rendőrkapitánya. Legidősebb fia, Danny (Donnie Wahlberg) nyomozó, aki nem mindig tartja be a szabályokat, lánya, Erin (Bridget Moynahan) pedig a kerületi ügyész helyettese. Amikor Frank legfiatalabb fia, Jamie (Will Estes) megkezdi rendőrkarrierjét, megkeresi őt az FBI, hogy segítsen nekik egy rendőrségen belüli titkos szervezet ügyében nyomozni... Szereplők: Tom Selleck, Donnie Wahlberg, Bridget Moynahan
2:25
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (I / 50) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:00
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (I / 51) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:30
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (I / 52) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
4:00
Slágergyárosok (12+)
Slágergyárosok (I / 7) A 20 részes sorozatnak olyan legendás magyar dalszerzők a főszereplői, akiket a népszerű énekes- szinésznő személyesen ismert, vagy a dalaikkal találkozott színészi pályafutása során. Az örökzöld slágerekkel fűszerezett zenés-táncos műsorban Kata jónéhány kulisszatitkot is elárul a slágergyárosok: Kálmán Imre, Fényes Szabolcs, Fenyő Miklós, Geszti Péter, Szenes Iván, Presser Gábor, Máté Péter... és persze S. Nagy István életéről is.
4:30
Slágergyárosok (12+)
Slágergyárosok (I / 8) A 20 részes sorozatnak olyan legendás magyar dalszerzők a főszereplői, akiket a népszerű énekes- szinésznő személyesen ismert, vagy a dalaikkal találkozott színészi pályafutása során. Az örökzöld slágerekkel fűszerezett zenés-táncos műsorban Kata jónéhány kulisszatitkot is elárul a slágergyárosok: Kálmán Imre, Fényes Szabolcs, Fenyő Miklós, Geszti Péter, Szenes Iván, Presser Gábor, Máté Péter... és persze S. Nagy István életéről is.
5:00
Családi Titkok (12+)
Családi Titkok Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
2:00
Mélytengeri pokol (15+)
Mélytengeri pokol Mike Williamsnek (Mark Wahlberg), a Deepwater Horizon olajfúró torony vezető elektrotechnikusának ismét maga mögött kell hagynia feleségét (Kate Hudson) és kislányát. Ezúttal a Mexikói-öbölben megépített óriási úszó szigeten 125 kollégájával együtt (Kurt Russell, Dylan O'Brien és Gina Rodriguez) kell felügyelnie a munkálatokat. Mike hozzá van szokva a kemény munkakörülményekhez és a fizikai igénybevételhez, de ami egy április éjszakán vár rá, arra sem ő, sem a tornyon dolgozók nincsenek felkészülve. Amikor a Deepwater Horizont üzemeltető BP olajcég egyik befolyásos embere (John Malkovich) a kétes teszteredményeket követően kierőszakolja a kísérleti fúrásokat, hirtelen veszélyes gázok törnek át a kutat lezáró betonon. A kifinomult biztonsági rendszer csődöt mond. Hatalmas robbanás rázza meg a tornyot, ami pillanatok alatt pusztító tűzviharrá fajul. Mike-nak és munkatársainak minden bátorságukra és lelkierejükre szükségük van, hogy kijussanak az áthatolhatatlan lángtengerből, és élve elh
4:15
Zuhanás (12+)
Zuhanás Dutch Van Den Broeck, a washingtoni rendőrkapitányság belső ügyeket vizsgáló osztályának tisztje és Kay Chandler, New Hampshire-i képviselőnő valószínűleg sosem találkoztak volna, ha nem történik az a katasztrófa. Életük stabil pilléreken nyugodott, az igazság és a bizalom jegyében teltek napjaik _ ettől függött karrierjük, erre épült a házasságuk. Legalábbis így gondolták. Egy repülőgép-szerencsétlenség azonban mindent megváltoztatott. A gépen utazott Dutch felesége, Peyton és Kay férje, Cullen is, és halálukkal egy sor rejtély kerül napvilágra, melyek végén megdöbbentő felfedezés várja az életben maradt házastársakat. Kiderül ugyanis, hogy Cullen és Peyton mint férj és feleség egymás mellett utaztak a repülőn, sőt egyforma kulcsokat is találtak a zsebükben. A két lesújtott házastársat pedig már nemcsak a gyász fűzi össze, hanem az ellenük elkövetett árulás is... Szereplők: Harrison Ford, Kristin Scott Thomas, Susanna Thompson
6:50
Skiptrace: A zűrös páros (12+)
Skiptrace: A zűrös páros Bennie Chan hongkongi nyomozó nagyon szeretné elkapni a kínai gengszterfőnököt, Victor Wongot. Amikor keresztlánya is belekeveredik a maffia ügyeibe, Bennie Chan szövetkezik azzal az amerikai szerencsejátékossal, aki miatt ez megtörténhetett. Együtt készülnek leszámolni a hírhedt maffiafőnökkel. Szereplők: Jackie Chan, Johnny Knoxville, Bingbing Fan
9:00
Csábítunk és Védünk (12+)
Csábítunk és Védünk A Csábítunk és Védünk egy precíz és pedáns rendőrnő története, akinek egy szexi, kikapós vígözvegyet kell védelmeznie egy drogbárótól. Eközben különböző rosszfiúk üldözik őket Texason keresztül, köztük korrupt rendőrökkel és bérgyilkosokkal... Szereplők: Reese Witherspoon, Sofía Vergara, Michael Mosley
10:50
Ébredő sötétség (12+)
Ébredő sötétség Will Stanton a 14. születésnapján megtudja, hogy egy különleges rend tagja, akik életüket a sötétség, a gonosz elleni küzdelemnek, a fény védelmének szentelték. A társaság tagjai, az Őrzők tudják, hogy Will a Kereső. A fény harcosai, Miss Greythorne, Lyon és a többiek segítik őt. Ám Will-nek kell időn és téren át utazva hat különböző jelet megtalálni, hogy az ötödik napon megállíthassák és legyőzzék a pusztító gonoszt, a félelmetes Sötétség Lovasát. A következő napok Will számára sosem látott kalandokat, csodákat és küzdelmet tartogatnak... Szereplők: Alexander Ludwig, Christopher Eccleston, Frances Conroy
12:50
G.I. Joe - Megtorlás (12+)
G.I. Joe - Megtorlás A nagy amerikai hősök a Pakisztán nukleáris arzenáljának semlegesítésére irányuló akció sikerét ünneplik, amikor váratlanul lerohanja őket egy ismeretlen ellenség, alaposan megtizedelve az egységet. A csapat összeszedi magát, és néhány új taggal kiegészülve újra fölveszi a harcot a régi halálos ellenséggel, a Kobrával, miközben azzal is szembe kell nézniük, hogy az ellenség a legmagasabb politikai körökbe is beszivárgott. Az elnök közvetlen közeléből érkező fenyegetés a létüket veszélyezteti. Szereplők: Channing Tatum, Bruce Willis, Dwayne Johnson
Korábbi műsorok a mai napról
15:00 17:20
Red 12+ Frank, Joe, Marvin és Victoria egykor a CIA legjobb ügynökei voltak. Ismerik a szervezet minden titkos és kompromittáló anyagát, és most éppen emiatt válnak a CIA célpontjává. A visszavonult szuperkémeknek minden tudásukra szükségük van, hogy profi csapatként egy lépéssel üldözőik előtt járjanak, megpróbáljanak életben maradni a folyamatos merényletek közben és rájönni, hogy vajon melyik információ az, amiért az életükkel kell fizetniük. Frank és csapata úgy dönt, a legjobb védekezés a támadás. Szereplők: Bruce Willis, Morgan Freeman, Mary-Louise Parker
17:20
Istent játszva (12+)
Istent játszva Egy szélhámospáros felbéreli egykori mentorát, hogy "játssza el" Istent, hogy átverjen egy gyászoló milliárdost. Szereplők: Hannah Kasulka, Luke Benward, Jude Demorest
19:20
A szállító 2. (12+)
A szállító 2. A szállító hallgatag férfi. Sohasem kérdez, csak megbízásokat teljesít. Hideg és érzelemmentes. Frank Martin (Jason Statham) megbízatása ezúttal minden eddiginél egyszerűbb: egy kisfiút fuvaroz az iskolába. Nem is sejti, hogy hamarosan halálos játszmába keveredik a gyermekkel, amikor az egyik kolumbiai drogbáró végezni akar egy összejövetelen Amerika legjobb kábítószer-ellenes nyomozóival... Szereplők: Jason Statham, Amber Valletta, Alessandro Gassman
21:00
Fortress: Az erődítmény (15+)
Fortress: Az erődítmény Egy bűnbanda, amelyet Robert egykori ellensége, a bosszúra szomjazó Balzary vezet, egy high-tech bunkerbe kényszeríti a nyugalmazott CIA-ügynököt és eltávolodott fiát. Vajon a vastag falak és a védelem elég erős lesz-e Balzary erőivel szemben. Szereplők: Jesse Metcalfe, Bruce Willis, Chad Michael Murray
23:00
Revolver (15+)
Revolver Jake Green (Jason Statham) egy megszállott szerencsejátékos, akit már szinte az összes kaszinóból kitiltottak, mert folyton nyer. Egyik este a két bátyjával, Billy-vel (Andrew Howard) és Joe-val (Stephen Walters) együtt meghívást kap egy exkluzív játékra egy maffiafőnökkel, Dorothy Macha-val (Ray Liotta). Jake-nek elvileg veszítenie kellene Macha ellen, de ő nem ezt teszi, megveri a maffiózót a játékban, sőt, még provokálja is. Ezután mindhármuknak menekülniük kell, mert Macha bérgyilkost fogad fel Jake megölésére. Jake egy testvérpárosnak kezd el dolgozni, Avi-nak (André Benjamin) és Zack-nek (Vincent Pastore), akik le akarnak számolni Macha-val és ezért pártfogásukba veszik Jake-et és testvéreit. Szereplők: Jason Statham, Ray Liotta, Mark Strong
1:15
Hitman: A 47-es ügynök (15+)
Hitman: A 47-es ügynök A 47-es ügynököt (Rupert Friend) még senki sem látta. Aki látta, nem ismeri fel. Aki felismerte, nem élte túl. Tökéletes fegyver, tökéletes katona. Gyors, kegyetlen, embertelen. Nem is ember igazán: egy génlaboratóriumban született, és minden tulajdonságát úgy alakították ki, hogy megfeleljen a célnak, és kétely nélkül, halálos pontossággal teljesítsen bármilyen parancsot. Ám úgy látszik, nincs tökéletes gyilkológép. A 47-es szembekerül a legendás bérgyilkossal, John Smith-szel (Zachary Quinto), amikor mindketten egy bajba került nőn (Hannah Ware) próbálnak segíteni. Ám a játszma sokkal bonyolultabb ennél: a kialakuló háromszög-történetben mindenki egyszerre áruló és áldozat. Valaki mégis győzni fog... Szereplők: Rupert Friend, Zachary Quinto, Emilio Rivera
3:15
Karátos védelem (15+)
Karátos védelem Shepherd (Chuck Norris) magándetektívként keresi kenyerét, mivel egy tragikusan félresikerült akció miatt kilépett a seregből. Egy napon egy nő azzal keresi fel, hogy segítsen neki megtalálni elveszett nagyapját. Hamarosan kiderül, hogy az öreget egy náci háborús bűnös rabolta el, akinek csak egy valami kell: egy tökéletesre csiszolt gyémántritkaság, amelyet csak az idős ember tud elkészíteni. Szereplők: Chuck Norris, Joanna Pacula, Daniel Bernhardt
1:45
Tisztítótűz (18+)
Tisztítótűz A kiváló pszichológiai érzékkel rendelkező Jack Cole nyomozó már évek óta felhagyott eredeti tevékenységével. Ám amikor Los Angelesben útjára indul egy tébolyodott sorozatgyilkos, a hatóságok kénytelenek a segítségét kérni. Cole azonban nem dolgozhat egyedül, új társat kap Jim Campbell nyomozó személyében, akivel az első pillanattól kezdve gyűlölik egymást. De le kell küzdeniük a kölcsönös ellenszenvet ahhoz, hogy elkaphassák a gyilkost, akinek legutolsó áldozata Cole volt felesége és annak legújabb férje. Szereplők: Steven Seagal, Keenen Ivory Wayans, Bob Gunton
6:30
Szavak és érzések (12+)
Szavak és érzések A 11 éves Eliza (Flora Cross) nagyon szeretné, ha apja figyelne rá, ám Sault (Richard Gere) igazából csak a munkája, a teológia érdekli. Szülei beleegyezése nélkül indul a helyesírási versenyen, és olyan kimagasló eredményt ér el, amire már az apja is felfigyel. Saul váratlanul felkarolja, cserébe azonban teljesen elhanyagolja a feleségét, Miriamet (Juliette Binoche) és a kamaszodó Aaront (Max Minghella). Eliza újonnan felismert tehetsége nemcsak örömet hoz a család életébe. Olyan, korábban nem sejtett titok bukkan napvilágra, melynek következtében anyja a pszichiátriára kerül. Szereplők: Richard Gere, Juliette Binoche, Flora Cross
8:30
Kurszk (12+)
Kurszk Az orosz Kurszk atomtengeralattjáró gyakorlatozni indul, rajta Mihaillal (Matthias Schoenaerts) és hűséges legénységével. Az egyik robbanófej azonban túl gyorsan melegszik, Mihail pedig még nem adhatja ki a parancsot a kilövésére. A bomba felrobban, és a tengeralattjáró a tengerfenékre zuhan. A robbanást huszonhárom tengerész éli túl, akik elkeseredetten várják, hogy Petrenko (Max von Sydow) engedélyezze a mentőakciót. Grudzsinszkij admirális (Peter Simonischek) titokban régi barátjához, az angol haditengerészet irányítójához fordul segítségért. David Russell parancsnok (Colin Firth) tisztában van azzal, hogy az oroszok egyetlen mentőhajója valójában egy használhatatlan roncs. Szereplők: Léa Seydoux, Colin Firth, Peter Simonischek
10:50
Midway (12+)
Midway Az amerikai haditengerészet csendes-óceáni flottáját fél évre megbénította a japán légierő, mikor lebombázták Pearl Harbort. Az egyik legnagyobb hírszerzési kudarcnak titulálták a történteket. Azonban ez a veszteség nem tántorította el az amerikai hadsereg hős katonáit, hogy véghez vigyék a II. világháború egyik legnagyobb bravúrját a Midway-szigeteknél. A legelszántabb harcosok állhatatossága és küzdeni akarása sorsdöntő fordulathoz vezetett a II. világháború kimenetelében. Szereplők: Luke Evans, Patrick Wilson, Woody Harrelson
13:40
A burok (12+)
A burok A burok a szerelem és az áldozathozatal története a közeli jövőben, amikor az egész emberiség sorsa veszélybe kerül. A Földet békés idegenek, a lelkek foglalják el. A lelkek átveszik az irányítást a legtöbb ember elméje fölött, testüket azonban érintetlenül hagyják, és beleköltözve buroknak használják. A kevés emberi ellenálló egyikét, Melanie-t (Saoirse Ronan) elfogja a hajtók egyike (Diane Kruger), akik az utolsó emberektől védik az új fajt. Kétségbeesett csata után Melanie testébe beleoperálnak egy Vándor nevű lelket. Vándort figyelmeztetik, hogy a heves érzelmek, a szenvedély és az élénk emlékek miatt nem könnyű egy emberben élni, ám van valami, amire nem számított: teste korábbi lakója nem hajlandó átadni az elméje fölötti uralmat. Szereplők: Saoirse Ronan, Diane Kruger, William Hurt
Korábbi műsorok a mai napról
16:15 18:45
A végzet ereklyéi - Csontváros 12+ Clary Fray (Lily Collins) egy rejtélyes gyilkosságot követően rájön, hogy különleges képességekkel rendelkezik, és a világ, amiben eddig élt nem is olyan átlagos, mint amilyennek képzelte. Amikor édesanyja, Jocelyn (Lena Headey) eltűnik, Clary csatlakozik az Árnyvadászok csapatához, akik megmutatják neki New York valódi arcát. A várost démonok, vámpírok, vérfarkasok, s más félelmetes lények lakják. Clary az Árnyvadászokkal együtt veszi fel a harcot a démonok ellen, s így ő is részesévé válik az ősidők óta folyó küzdelemnek. Szereplők: Lily Collins, Jonathan Rhys-Meyers, Aidan Turner
18:45
Nincs kettő négy nélkül (12+)
Nincs kettő négy nélkül Greg (Bud Spencer) és Eliot (Terence Hill) egy furcsa állásajánlat kapcsán találkozik először. Fejenként egymillió dollárért helyettesíteniük kell két riói milliomost, a Coimbra fivéreket, akik nemrégiben életveszélyes fenyegetéseket kaptak. A munka nem tűnik nehéznek: a két vagány pontos hasonmása a két milliomosnak. Néhány probléma mégiscsak felmerül: Greg és Eliot az első pillanattól kezdve ki nem állhatja egymást. Az egymillió dollárért azonban úgy gondolják, hajlandók lesznek elviselni a helyzetet egy hétig. Szereplők: Bud Spencer, Terence Hill, April Clough
21:00
A Védelmező (16+)
A Védelmező Robert McCall (Denzel Washington) teljesen maga mögött hagyta a múltját, és vele együtt a saját személyét is eltemette. Azóta gondtalanul élvezi az új, békés életét, senki sem tudja, hogy ki ő valójában. Ám amikor megismerkedik Terivel (Chloë Grace Moretz), a fiatal lánnyal, akit erőszakos orosz gengszterek terrorizálnak, McCallben feltámad a régi, kommandós énje. Újra aktivizálja magát, és ezzel olyan kaput nyit ki, ahová soha nem akart belépni. A különleges képességeit a rászorultak szolgálatába állítja, és igazságot szolgáltat számukra. Szereplők: Denzel Washington, Chloë Grace Moretz, Vladimir Kulich
23:45
Letaszítva (16+)
Letaszítva John Hobbes nyomozó (Denzel Washington) és társa, Jonesy (John Goodman) fellélegeznek, amikor kivégzik az általuk elfogott démonikus gyilkosságsorozat tettesét. Napokkal később ismerősök és ismeretlen emberek egyaránt azt a dallamot éneklik Hobbesnak cinikusan, amit a halálraítélt dúdolt neki a gázkamrából. A rémtettek ráadásul tovább folytatódnak és kísértetiesen hasonlítanak ez előzőekhez. Ekkor kezdődnek Hobbes lidércnyomásos napjai: egyre több gyanús jel utal arra, hogy neki is köze lehet az újabb gyilkosságokhoz. Az őrjítő jelenség nyomában eljut a fekete mágia tiltott világáig... Szereplők: Denzel Washington, John Goodman, Donald Sutherland
2:25
A zátony (16+)
A zátony A gyönyörű Nancy (Blake Lively) a szörf szerelmese, és él-hal a kihívásokért. Amikor egy eldugott tengerparton szörfözik, váratlanul rátámad egy nagy fehér cápa, és csapdába esik. Bár a parttól mindössze 200 méterre egy homokzátonyon esik csapdába, az élete a kitartásán és a leleményességén múlik. Szereplők: Blake Lively, Óscar Jaenada, Sedona Legge

Hír TV műsor

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Hír TV műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A Hír TV tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.

Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Hír TV tv programról.

Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.

Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!