Sorozat+
0:55
S.W.A.T. - Különleges egység ║ Hé, Betty! ║ VI / 3. rész
S.W.A.T. - Különleges egység ║ Hé, Betty! ║ VI / 3. rész Luca összeomlik, amikor egy csapat terrorista ellopja Bettyt, a SWAT páncélozott járművét, ráadásul a teljes fegyverarzenáljával együtt. Úgy érzi, hogy ő a felelős, és talán itt az ideje kiszállni. Hondo örömmel fogadja Jackie Vasquez FBI-ügynök segítségét, akivel régóta jó barátságot ápol. Közös erővel próbálják megakadályozni a terroristákat, hogy bevessék Bettyt, amivel az egész város lerombolható. ║ Daniel 'Harrelson (Shemar Moore), az egykori tengerészgyalogos és helyi születésű S. W. A. T. őrmester feladata a speciális taktikai egység vezetése, amely a Los Angeles-i bűnüldözés utolsó állomása. Hondo a szülőhelyéhez való hűség és a kék ruhás testvérei iránti elkötelezettsége között egyensúlyoz, és igyekszik áthidalni a két világ közötti szakadékot, miközben egy tinédzser törvényes gyámjaként próbál hozzászokni az új feladataihoz. A 6. évad Hondo és csapata a S. W. A. T. leghatékonyabb egységének számít. Összetartásuk legendás, ám a csapatnak ennek ellenére is nagy változásokkal kell sze
1:55
Szokások hálójában ║ A robbantó ║ I / 10. rész
Szokások hálójában ║ A robbantó ║ I / 10. rész Alecet és csapatát túszul ejti a férfi, akit a múltbeli templomi robbantással gyanúsítanak. A merénylő testére szerelt bomba bármelyik pillanatban robbanhat. A feszült túszdráma során a professzor gyanút fog: a férfi viselkedése nem egy hidegvérű gyilkosra vall. Alec kockázatos döntést hoz, és követi a gyanúsítottat annak lányához, hogy kiderítse az igazságot a tragédiáról, amelyben ő maga is súlyos égési sérüléseket szenvedett. Azonban az igazság küszöbén egy orvlövész golyója véget vet a vallomásnak, újabb kérdéseket vetve fel a valódi tettes kilétéről.
2:55
Szokások hálójában ║ Forró nyomon ║ I / 11. rész
Szokások hálójában ║ Forró nyomon ║ I / 11. rész Alec és Marisa versenyfutásba kezd az idővel, hogy leleplezzék a templomi robbantás valódi felelősét, miközben a szálak a legfelsőbb politikai körökhöz vezetnek. Jace tragikus halála után Marisa minden erőforrását a nyomozásra fordítja, Alec pedig a "kölcsönösség elvét" és a hatalmi dinamikákat elemzi, hogy csapdába csalja a láthatatlan ellenséget. Az évadzáró epizód minden kérdésre választ ígér: vajon ki volt az a befolyásos ember, aki évekkel ezelőtt elrendelte a merényletet, és miért kellett Alecnek és annyi ártatlannak bűnhődnie? ║ Alec és Marisa versenyfutásba kezd az idővel, hogy leleplezzék a templomi robbantás valódi felelősét, miközben a szálak a legfelsőbb politikai körökhöz vezetnek. Jace tragikus halála után Marisa minden erőforrását a nyomozásra fordítja, Alec pedig a "kölcsönösség elvét" és a hatalmi dinamikákat elemzi, hogy csapdába csalja a láthatatlan ellenséget. Az évadzáró epizód minden kérdésre választ ígér: vajon ki volt az a befolyásos ember, aki évekkel ezelőtt e
3:55
S.W.A.T. - Különleges egység ║ Thai viszály 2. rész ║ VI / 2. rész
S.W.A.T. - Különleges egység ║ Thai viszály 2. rész ║ VI / 2. rész Hondo, Deacon és Tan összefog a thaiföldi elit S. W. A. T. csapattal, hogy megállítsanak egy könyörtelen drogbárót, akinek heroinüzlete messzemenő kapcsolatokat ápol Los Angelesben. Ráadásul Hondónak ez szívügye, ugyanis ígéretet tett a fogvatartott fiúnak, hogy kiszabadítja. ║ Daniel 'Harrelson (Shemar Moore), az egykori tengerészgyalogos és helyi születésű S. W. A. T. őrmester feladata a speciális taktikai egység vezetése, amely a Los Angeles-i bűnüldözés utolsó állomása. Hondo a szülőhelyéhez való hűség és a kék ruhás testvérei iránti elkötelezettsége között egyensúlyoz, és igyekszik áthidalni a két világ közötti szakadékot, miközben egy tinédzser törvényes gyámjaként próbál hozzászokni az új feladataihoz. A 6. évad Hondo és csapata a S. W. A. T. leghatékonyabb egységének számít. Összetartásuk legendás, ám a csapatnak ennek ellenére is nagy változásokkal kell szembenéznie, miután Chris, az egyetlen női kommandós távozni kényszerül. Ráadásul Hondo számára is változik a tét, miután felesége, N
5:00
Medicopter 117 - A légimentők ║ Hidegvérrel ║ IV / 10. rész
Medicopter 117 - A légimentők ║ Hidegvérrel ║ IV / 10. rész Clarissa és Joachim ördögi tervet agyalnak ki, hogy megkaparintsák Klaus és Angelika Sauter vagyonát. Joachim eljátssza, hogy szerelmes Angelikába, eléri, hogy az asszony elváljon a férjétől és hozzámenjen feleségül. Clarissa és Joachim már azt tervezi, hogyan szabadulhatnak meg úgy Angelikától, hogy a gyanú a volt férjre terelődjön. Egy valamire nem gondolnak: Klaus és Angelika kislánya, Pia szemtanúja lesz a gyilkosságnak... ║ Az izgalmas akciósorozat két helikopteres mentőcsapat kalandos hétköznapjairól szól. A bevetések során pilótáknak, orvosoknak, mentősöknek egyaránt életről és halálról kell dönteniük, s nem mindennapi beavatkozást igénylő helyzeteket kell megoldaniuk. A fordulatos történetnek, a lélegzetelállító jeleneteknek _ melyekben sokszor maguk a színészek vállalkoznak hajmeresztő mutatványokra _ és a páratlan szépségű tájnak köszönhetően a Medicopter 117 méltán vált az egyik legnépszerűbb filmsorozattá.
6:00
Medicopter 117 - A légimentők ║ Élve eltemetve ║ IV / 11. rész
Medicopter 117 - A légimentők ║ Élve eltemetve ║ IV / 11. rész Reinhold Knaus egy régi, már bezárt szeszfőzdét ellenőriz társával. Hirtelen felfedezik a kis Sofie-t, aki a játékban elmerülve belezuhan egy aknába. Knaus ki akarja menteni a kislányt, de a cigarettája egy másik aknában köt ki, és lángra lobban az egész épület. A mentőhelikopter szinte azonnal érkezik, de így is iszonyú versenyfutást kell folytatni az idővel, hiszen az oxigén egyre fogy… ║ Az izgalmas akciósorozat két helikopteres mentőcsapat kalandos hétköznapjairól szól. A bevetések során pilótáknak, orvosoknak, mentősöknek egyaránt életről és halálról kell dönteniük, s nem mindennapi beavatkozást igénylő helyzeteket kell megoldaniuk. A fordulatos történetnek, a lélegzetelállító jeleneteknek _ melyekben sokszor maguk a színészek vállalkoznak hajmeresztő mutatványokra _ és a páratlan szépségű tájnak köszönhetően a Medicopter 117 méltán vált az egyik legnépszerűbb filmsorozattá.
7:00
Hegyi zsaruk ║ Szellemvadászok ║ X / 4. rész
Hegyi zsaruk ║ Szellemvadászok ║ X / 4. rész A békésnek tűnő tiroli városkában Karin Kofler (Kristina Sprenger) nyomozónő és a bűnügyi pszichológiára szakosodott kollégája, Lukas Roither (Jakob Seeböck) próbálnak véget vetni a helyi bűnözők tevékenységének.
7:55
A gyanú árnyékában ║ A férjem nem árulja el a titkát ║ 59. rész
A gyanú árnyékában ║ A férjem nem árulja el a titkát ║ 59. rész Temesi Máté és felesége, Csilla boldogan élnek lányukkal, Sárával. Éppen Csilla születésnapjára készülnek, amikor is Máté nem érkezik haza. Csilla aggódni kezd, hogy hol lehet a férje. Mikor másnap se jön haza, még a rendőrségen is feljelentést tesz. Máté csak három nap múlva bukkan újra fel és nem hajlandó senkinek semmi sem megmondani, hogy merre járt. A család nem érti a furcsán viselkedő apát. Csilla magán kívül van. Vajon megcsalta a férje? Mivel Máté folyamatosan hazudik, Csillának nincs más választása, mint kidobni a férjét a közös lakásukból. Máté megenyhül és elmondja, hogy mi történt. Azt állítja, hogy egy trafik tulajdonosnője leütötte, és bezárta. Csilla nem hisz neki, úgy érzi, hogy ez csak valami gyenge mellébeszélés és férje továbbra is csak hazudik. Az asszony nem adja fel a nyomozást, és a pincéjükben egy dobozban több millió forintot talál. Kétségbeesik, és nem érti, hogy mit tett férje, talán valami bűnténybe keveredett, vagy annál is rosszabb dolog történt?
8:55
A gyanú árnyékában ║ Tini lányokat molesztál a párom? ║ 60. rész
A gyanú árnyékában ║ Tini lányokat molesztál a párom? ║ 60. rész A sportegyesület egyik buliján Lénárt Bea élettársára, Kemény Imrére rátámadtak a szülők, és azzal vádolják meg a férfit, hogy fiatal lányokat molesztál. Szélsebesen elterjed ez a szóbeszéd, és attól kezdve az emberek zaklatják a fiatal párt. Ám azt senki nem akarja megmondani, hogy mi is Imre bűne pontosan. Mindketten azt gyanítják, hogy Imre volt párja, Dóka Krisztina áll a történtek hátterében, de ő csak egy kis csavar a gépezetben. Beáta akkor kezd először kételkedni párjában, amikor a volt barátnő azt állítja, hogy annak idején Imre az ő kislányát is "úgy" bámulta. De a legnagyobb arculcsapás még csak most következik: Imre állítólag megerőszakolta a 15 éves Annát Bea első házasságából született lányát. ║ A sportegyesület egyik buliján Lénárt Bea élettársára, Kemény Imrére rátámadtak a szülők, és azzal vádolják meg a férfi, hogy fiatal lányokat molesztál. Szélsebesen elterjed ez a szóbeszéd, és attól kezdve az emberek zaklatják a fiatal párt. Ám azt senki nem akarja megmondani, hog
9:55
A gyanú árnyékában ║ A férjemnek két családja van! ║ 61. rész
A gyanú árnyékában ║ A férjemnek két családja van! ║ 61. rész Székely József pár hete elhalálozott szívinfarktusban. Felesége, a 45 éves Györgyi és gyermekei, a 21 éves Diána és a 13 éves Viktor gyászolják. A hagyatéki tárgyaláson a család még fel sem ocsúdik tragédia után, amikor újabb megrázkódtatás éri őket. Az özvegyen kívül a 20 éves Kozma Kinga is részt vesz a tárgyaláson. Kiderül, hogy Kinga József törvénytelen gyermeke, s József a végrendeletébe foglalta, hogy a házának egyharmadát örökölje. Kinga úgy dönt, beköltözik elhunyt apja házába. Kingához később csatlakozik édesanyja, Zsuzsanna is. A házban egymást érik a határviták és a súrlódások. A két harcos asszony, Györgyi és Zsuzsa a közértben egymás torkának ugranak, majd a rendőrségen kötnek ki. A kínos viaskodás után Györgyi hadat üzen és eldönti, megszabadul a hirtelen jött gyerektől és édesanyjától…
11:00
Brown atya ║ Eltűntnek nyilvánítva ║ IV / 7. rész
Brown atya ║ Eltűntnek nyilvánítva ║ IV / 7. rész Egy halottnak hitt pilóta nyolc év után hazatér, éppen akkor, amikor Brown atya éppen hozzá készül adni feleségét a fivéréhez. Amikor a férfit fejlövéssel holtan találják, és a talált bizonyítékok alapján Mallory felügyelő a feleséget gyanúsítja, Brown atya figyelmét a lány vallomása tereli más irányba. Azt állítja ugyanis, hogy egy másik nőt látott belépni a házba a gyilkosság pillanata előtt.
11:55
Brown atya ║ A hullarablók ║ IV / 8. rész
Brown atya ║ A hullarablók ║ IV / 8. rész Egy közelmúltban eltemetett halott nincs a koporsóban, amikor a sírt felnyitják, viszont később előkerül egy másik temetkezési vállalkozónál. A rejtélyt fokozza, hogy a motorkerékpár-balesetben lefejezett áldozat testén nem látszik sérülés nyoma. A temetkezési vállalkozót, aki igen rossz viszonyban van az áldozat anyjával, letartóztatják, de az ellenségeskedés teljes hátterét csak Brown atya tudja kideríteni.
13:00
Agatha Raisin ║ A tünékeny tündérek - 1. rész ║ II / 3. rész
Agatha Raisin ║ A tünékeny tündérek - 1. rész ║ II / 3. rész Agatha Raisin (Ashley Jensen), a nagyvárosi PR-guru él-hal a rejtélyes ügyekért, és amikor leköltözik Cotswoldsba, a hangulatos kisvárosba, pillanatok alatt felforgatja a lakók életét amatőr detektív tevékenységével, amelyek komikusnál komikusabb szituációkat eredményeznek.
13:55
Agatha Raisin ║ A tünékeny tündérek - 2. rész ║ II / 4. rész
Agatha Raisin ║ A tünékeny tündérek - 2. rész ║ II / 4. rész Agatha Raisin (Ashley Jensen), a nagyvárosi PR-guru él-hal a rejtélyes ügyekért, és amikor leköltözik Cotswoldsba, a hangulatos kisvárosba, pillanatok alatt felforgatja a lakók életét amatőr detektív tevékenységével, amelyek komikusnál komikusabb szituációkat eredményeznek.
15:00
CSI: A helyszínelők ║ A többi maradjon ki belőle! ║ IX / 5. rész
CSI: A helyszínelők ║ A többi maradjon ki belőle! ║ IX / 5. rész Késő este egy férfi holttesthez hívják ki Grissomot és a csoportot. Az áldozatot egy autóhoz kötözve hosszasan vontatták végig az aszfalton, és feltehetően ebbe halt bele. A helyszíni vizsgálatok azonban egészen másra utalnak. Grissom a különös ügy miatt felkeresi egykori kolléganőjét, a szexterápiával foglalkozó pszichiáternőt, aki titkos tanácsadóként bekapcsolódik az ügybe, amikor a gyilkos második áldozatát is megtalálják. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. A 9. évad Grissomnak és csapatának új időszak kezdődik Warrick halálával, aki meglehetősen rejtélyes körülmények között hal meg. Eddig kint, a városban kellett helytállniuk, most azonban egy belső ellenséggel állnak szemben, aki tökéletes védelmet élvez, és mindenre fel van ké
16:00
CSI: A helyszínelők ║ A nagybátyám ║ IX / 6. rész
CSI: A helyszínelők ║ A nagybátyám ║ IX / 6. rész Megölnek két koreai menekültet a nyílt utcán. Érdekes módon, a tömegben senki nem látott semmit. A rendőrség bandaháborúra gyanakszik, ám a helyszíni vizsgálatok ezt nem támasztják alá. A nyomokból kiderül, hogy a két áldozat közvetlen közelében állt egy gyerek is, aki mindent látott, ám nyomtalanul eltűnt. A két áldozat vérmintájából egyértelművé válik, hogy a 8 éves fiú családtag és HIV pozitív, ezért létfontosságú, hogy mielőbb megtalálják. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. A 9. évad Grissomnak és csapatának új időszak kezdődik Warrick halálával, aki meglehetősen rejtélyes körülmények között hal meg. Eddig kint, a városban kellett helytállniuk, most azonban egy belső ellenséggel állnak szemben, aki tökéletes védelmet élvez, és mi
17:00
CSI: A helyszínelők ║ Halálos tévedés ║ IX / 7. rész
CSI: A helyszínelők ║ Halálos tévedés ║ IX / 7. rész Holtan találnak egy anyát, mellette egy súlyosan sérült kislánnyal. A nyomozók a férjet gyanúsítják, aki azt állítja, hogy aznap vadászaton volt. A kislányt életveszélyes fejsérüléssel szállítják kórházba, így szemtanúként nem tudják kihallgatni. Nick két száguldozó diák balesetének a helyszínén vizsgálódik, s hamarosan egyértelmű bizonyítékokat talál arra, hogy szándékos emberölés történt. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. A 9. évad Grissomnak és csapatának új időszak kezdődik Warrick halálával, aki meglehetősen rejtélyes körülmények között hal meg. Eddig kint, a városban kellett helytállniuk, most azonban egy belső ellenséggel állnak szemben, aki tökéletes védelmet élvez, és mindenre fel van készülve. Riley Adams, a kissé arrogáns
18:00
CSI: A helyszínelők ║ A zenész ║ IX / 8. rész
CSI: A helyszínelők ║ A zenész ║ IX / 8. rész A rendkívül népszerű tehetségkutató verseny egyik nagy esélyesét holtan találják egy parkolóházban. Layla minden szó nélkül elhagyta a szereplők számára kijelölt épületet. A halottkém jelentéséből kiderül, hogy nyolc hetes terhes volt, amit eltitkolt a szervező, különösen az agresszív producer elől. Layla a halála előtti órákban több örökbefogadással foglalkozó oldalt is felkeresett az interneten. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. A 9. évad Grissomnak és csapatának új időszak kezdődik Warrick halálával, aki meglehetősen rejtélyes körülmények között hal meg. Eddig kint, a városban kellett helytállniuk, most azonban egy belső ellenséggel állnak szemben, aki tökéletes védelmet élvez, és mindenre fel van készülve. Riley Adams, a kissé a
18:55
CSI: A helyszínelők ║ Visszaszámlálás ║ IX / 9. rész
CSI: A helyszínelők ║ Visszaszámlálás ║ IX / 9. rész Megölnek egy férfit a saját lakásában, majd bezsákolják, és nem sokkal később a holttestet egy elhagyatott erdei patakba hajítják. Grissom talál rá a szabadidejében, ami végképp megerősíti döntésében. A csoport hamar rájön, hogy sorozatgyilkos áll a háttérben, akinek bűntársa is van. Ám az furcsa, hogy az áldozat vélhetően ismerte az elkövetőt, mert semmilyen ellenállást nem tanúsított. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. A 9. évad Grissomnak és csapatának új időszak kezdődik Warrick halálával, aki meglehetősen rejtélyes körülmények között hal meg. Eddig kint, a városban kellett helytállniuk, most azonban egy belső ellenséggel állnak szemben, aki tökéletes védelmet élvez, és mindenre fel van készülve. Riley Adams, a kissé arrogáns hel
19:55
CSI: New York-i helyszínelők ║ Maradj a földön! ║ VIII / 2. rész
CSI: New York-i helyszínelők ║ Maradj a földön! ║ VIII / 2. rész Az egykori chicagói tengerészgyalogos, Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja Danny, Hawks, Aiden és Flack, azaz az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját. ║ Jerry Bruckheimer (Karib-tenger kalózai, Con Air fegyencjárat) csak Spielberghez hasonlítható filmes géniusz. Nagy nevű kollégájához hasonló tévedhetetlenséggel nyúl a legjobb témákhoz és készít belőlük világra szóló sikerfilmeket. Mr. Bruckheimer azonban nem csak a moziban mozog otthonosan, hanem a tévé világában is, ahol szintén csak a legnagyobbak között említhetjük. Olyan televíziós sikerszériák fűződnek a nevéhez, mint a Titkos küldetés (E-ring), vagy a
20:55
CSI: New York-i helyszínelők ║ Az ugró lovacska ║ VIII / 3. rész
CSI: New York-i helyszínelők ║ Az ugró lovacska ║ VIII / 3. rész Danny és a csapat bizarr ügyön dolgozik. Ferrarik belsejében elhelyezett női holttestekre bukkannak. ║ Jerry Bruckheimer (Karib-tenger kalózai, Con Air fegyencjárat) csak Spielberghez hasonlítható filmes géniusz. Nagy nevű kollégájához hasonló tévedhetetlenséggel nyúl a legjobb témákhoz és készít belőlük világra szóló sikerfilmeket. Mr. Bruckheimer azonban nem csak a moziban mozog otthonosan, hanem a tévé világában is, ahol szintén csak a legnagyobbak között említhetjük. Olyan televíziós sikerszériák fűződnek a nevéhez, mint a Titkos küldetés (E-ring), vagy a Döglött akták (Cold Case) és mindenek előtt a legnagyobb sikersorozatot arató CSI: A helyszínelők. A Las Vegas-i bűnügyi helyszínelők munkáját bemutató sorozat olyan népszerűségre tett szert az évek folyamán, hogy Bruckheimernek, ha akarta volna sem marad más választása, minthogy a hatalmas sikert meglovagolva elkészítse annak testvérsorozatait. Elsőként a napfényes Miamiban vetették meg a lábukat, majd New Yorkban is megjelentek
21:55
Szokások hálójában ║ Kényszerképzet ║ I / 1. rész
Szokások hálójában ║ Kényszerképzet ║ I / 1. rész Alec Mercer professzor egy látszólag egyértelmű gyilkossági ügyben segít, ahol egy függőséggel küzdő veterán beismerő vallomása mögött sötétebb titkok rejlenek. A viselkedéskutató zseni bebizonyítja, hogy az emlékezet csalóka, és a logikátlan döntések mögött gyakran kényszer áll. Közben felsejlenek Mercer múltjának sebei is. ║ Alec Mercer, a neves pszichológus professzor különleges módszereivel segíti az FBI-t a legbizarrabb és legésszerűtlenebb bűntények megoldásában. A Dan Ariely sikerkönyve alapján készült bűnügyi sorozatban Dr. Mercer (Jesse L. Martin) az emberi döntéshozatali hibák szakértője. Miközben rejtélyes gyilkosságokat és túsztárgyalásokat elemez, saját múltjának traumáival _ egy titokzatos robbantás emlékeivel _ is szembe kell néznie. Maró humorú, tudományos alapokon nyugvó nyomozati dráma az emberi elme kiszámíthatatlanságról.
22:55
Szokások hálójában ║ Az élő halott ║ I / 2. rész
Szokások hálójában ║ Az élő halott ║ I / 2. rész Mercert egy halálos idegméreggel megmérgezett oknyomozó riporter kéri fel, hogy találja meg a gyilkosát, mielőtt az időzített méreg végez vele. A professzor régi ismerőse, CJ versenyt fut az idővel, miután egy riportja miatt valószínűleg politikai merénylet áldozata lett. Alec Mercernek a viselkedéskutatás és a pszichológia eszközeivel kell rájönnie, ki állhat a profi, vélhetően orosz módszerekkel végrehajtott támadás mögött, mielőtt a barátja szervezete feladja a harcot. ║ Alec Mercer, a neves pszichológus professzor különleges módszereivel segíti az FBI-t a legbizarrabb és legésszerűtlenebb bűntények megoldásában. A Dan Ariely sikerkönyve alapján készült bűnügyi sorozatban Dr. Mercer (Jesse L. Martin) az emberi döntéshozatali hibák szakértője. Miközben rejtélyes gyilkosságokat és túsztárgyalásokat elemez, saját múltjának traumáival _ egy titokzatos robbantás emlékeivel _ is szembe kell néznie. Maró humorú, tudományos alapokon nyugvó nyomozati dráma az emberi elme kiszámíthatatlanságr
0:55
Géppisztolyos prédikátor
Géppisztolyos prédikátor amerikai akciófilm, 2011 ║ Sam Childers az egyik motoros banda tagjaként kábítószerrel üzletelt. A férfi azonban hátat fordít a bűnös életének, és a kelet-afrikai Szudánba utazik, hogy segítsen a polgárháború sújtotta ország újjáépítésében. A kemény férfi megdöbben az ott látott tengernyi szenvedésen, melynek legfőbb áldozatai a gyerekek. Árvaházat akar alapítani, amivel kivívja a környéket uraló milícia ellenszenvét, amelynek tagjai gyerekkatonákat képeznek ki erőszakkal. Sam akciót szervez az elrabolt gyerekek kiszabadítására.
3:05
Kavalkád ║ I / 1. rész
Kavalkád ║ I / 1. rész Kavalkád _ Egy tv műsor, ahol az énekesek mellett a táncosok is reflektorfénybe kerülnek! A kedvelt énekesnő Katica a háziasszonya a legújabb zenés-táncos műsornak, melyben lehetőséget biztosítanak amatőr táncosok bemutatkozására. Ebben a különleges műsorban az amatőr táncosok versenyeznek egymással, ismert előadók dalaira, öt kategóriában. Megcsillogtathatják tánctudásukat pop, mulatós, rock and roll, táncdal és operett műfajban is. Profi táncosaink is segítik őket, hiszen néha ellesnek tőlük néhány táncmozdulatot és beépítik a saját koreográfiájukba. A zsűri Beleznay Endre, Madár Veronika, Szűcs Balázs és Amanda Ardens hétről-hétre értékelik a versenyszámokat. Állandó zenekarunk Rácz Olivér és a Centrál Zenekar húzza a talpalávalót az ismert előadók mögött. Érdemes izgulni a táncosokért, hiszen minden héten jobbnál-jobb produkciókat láthatnak tőlük a nézők, miközben az örökzöld slágereket hallgatják.
3:50
Boldog órák - Így kell ezt csinálni ║ I / 1. rész
Boldog órák - Így kell ezt csinálni ║ I / 1. rész Boldog órák _ Így kell ezt csinálni vadonatúj könnyűzenei műsor Katicával _ a Zenebutik csatornán!
4:15
Boldog órák - Így kell ezt csinálni ║ I / 2. rész
Boldog órák - Így kell ezt csinálni ║ I / 2. rész Boldog órák _ Így kell ezt csinálni vadonatúj könnyűzenei műsor Katicával _ a Zenebutik csatornán!
4:35
Boldog órák - Így kell ezt csinálni ║ I / 3. rész
Boldog órák - Így kell ezt csinálni ║ I / 3. rész Boldog órák _ Így kell ezt csinálni vadonatúj könnyűzenei műsor Katicával _ a Zenebutik csatornán!
5:00
Teleshop ║ 251. rész
Teleshop ║ 251. rész Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
6:10
Hupikék törpikék ║ A békaherceg ║ I / 169. rész
Hupikék törpikék ║ A békaherceg ║ I / 169. rész A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...
6:40
Tom és Jerry új kalandjai ║ Hárman bajban/A bikaviadal/A hajóút ║ 15. rész
Tom és Jerry új kalandjai ║ Hárman bajban/A bikaviadal/A hajóút ║ 15. rész A jól ismert macska-egér páros nem egymás életének megkeserítésén fáradozik, hanem barátokként próbálják megoldani a problémákat, amikbe általában más állatok/emberek keverik bele őket. Ettől függetlenül előfordul jó néhány ellentét is hőseink között...
7:05
Dexter laboratóriuma ║ Keresd Dee Dee-t / Adólopás / Dexter könyvtár ║ Udvarlovaglás / Emlékszel rám / Riváli-sokk ║ IV / 2. rész
Dexter laboratóriuma ║ Keresd Dee Dee-t / Adólopás / Dexter könyvtár ║ Udvarlovaglás / Emlékszel rám / Riváli-sokk ║ IV / 2. rész A sorozat Dextert követi, a lelkes, ifjú zsenit, akinek a hálószobájában tudományos laboratórium van, amelyet titokban tart gyanútlan szülei előtt. Dexter állandó konfliktusban van nővérével, Dee Dee-vel, aki rendszeresen bejut a laboratóriumba, és véletlenül meghiúsítja a kísérleteit.
7:30
Újabb bolondos dallamok: Együtt a csapat ║ Bowling vagy nem bowling
Újabb bolondos dallamok: Együtt a csapat ║ Bowling vagy nem bowling amerikai animációs sorozat ║ Dodó újságjának nyoma vész és ő a szomszédot vádolja majd mesteri csapdát állít neki Tapsi vacsoraestjén. Az ördögi tasmán című dalban a Tasmán ördög kiissza Tapsi medencéjét majd a Farkastempó következik ahol a Prérifarkas űrhajóval és lézerrel ered a Gyalog kakukk nyomába. ║ Animációs vígjáték sorozat, benne a Bolondos Dallamok világhírű szereplőgárdájával, akik gyerekek és családok generációit szórakoztatják évtizedek óta. Az igazi "furcsa páros", Tapsi Hapsi és Dodó kacsa, valamint világhírű barátaik, Cucu malac, Csőrike, Szilveszter és Gyalogkakukk bebizonyítják, hogy barátok nélkül az élet nehéz, velük viszont még nehezebb.
7:55
Csak lazán, Scooby-Doo! ║ Ha nem komálod a sittet, ne lopj ║ I / 8. rész
Csak lazán, Scooby-Doo! ║ Ha nem komálod a sittet, ne lopj ║ I / 8. rész A Csak lazán, Scooby-Doo! visszatér a Rejtély Rt. gyökereihez és bemutatja a srácok megismerkedését. Utolsó középiskolás évüket befejezve Fred, Diána, Vilma, Bozont és Scooby-Doo vakációra indulnak, hogy eltöltsék utolsó, közös nyári szünetüket. Néhány pusztítást végző szörny azonban nem hagyja, hogy nyugodtan ki tudják pihenni magukat...
8:20
Magyar népmesék ║ A király, aki nem akarja férjhez adni a leányát
Magyar népmesék ║ A király, aki nem akarja férjhez adni a leányát magyar rajzfilm sorozat ║ A mese egy öreg királyról szól, aki féltésből nem akarta a lányát férjhez adni. Egy bátor herceg azonban kiszabadítja őt apja fogságából, csókjaival pedig visszaváltoztatja a sorra nyuszivá, oroszlánná és sárkánnyá vált királylányt. A menyegzőn megbékél az öreg király is, így a fiatalok boldogan kelhettek egybe.
8:25
Magyar népmesék ║ A szegény ember hegedűje
Magyar népmesék ║ A szegény ember hegedűje magyar rajzfilm sorozat ║ Volt egy királynak három lánya, de a két idősebb annyira gonosz lelkű, hogy irigységből, _ mivel nem lehet övék a veres szoknya _ még a testvérgyilkosságtól sem riadnak vissza. Hiába rejtik el testvérüket egy hegedűbe, azonban a szegény favágó rátalál. Vándorlása során éppen annak a királynak a városába ér, akinek lányával ez a szörnyűség történt. A gonosz királylányok istentelenségére éppen az a csodálatos hegedű szomorú éneke derít fényt, amelyikbe legkisebb testvérüket rejtették.
8:35
Magyar népmesék ║ A kékfestőinas
Magyar népmesék ║ A kékfestőinas magyar rajzfilm sorozat ║ A szegény fiúcska azt álmodja, hogy övé lesz egyszer a király lánya. De álmát senkinek nem árulja el, még a királynak sem, míg az valóra nem válik. ║ Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
8:40
Pumukli legújabb kalandjai ║ Pumukli és a szülinapi meglepetés ║ I / 6. rész
Pumukli legújabb kalandjai ║ Pumukli és a szülinapi meglepetés ║ I / 6. rész Hosszú évek után ismét működésbe lép Eder mester asztalosműhelye, ugyanis unokaöccse és unokahúga megörökölve a helyiséget, el akarják adni. Ám amikor körbevezetik a vevőt, Florian Eder véletlenül felborítja az enyvet, és megjelenik a műhelyben lakó kobold, Pumukli, akinek a "koboldtörvény" miatt most már mindig Floriannál kell maradnia. Florian végül úgy dönt, hogy nem adja el a műhelyt, hanem ő maga viszi tovább. ║ Hosszú évek után ismét működésbe lép Eder mester asztalosműhelye, ugyanis unokaöccse és unokahúga megörökölve a helyiséget, el akarják adni. Ám amikor körbevezetik a vevőt, Florian Eder véletlenül felborítja az enyvet, és megjelenik a műhelyben lakó kobold, Pumukli, akinek a "koboldtörvény" miatt most már mindig Floriannál kell maradnia. Florian végül úgy dönt, hogy nem adja el a műhelyt, hanem ő maga viszi tovább.
9:10
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki ║ Csal a kancsal röntgenszem ║ 43. rész
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki ║ Csal a kancsal röntgenszem ║ 43. rész A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.
9:40
Babamánia ║ IV / 24. rész
Babamánia ║ IV / 24. rész A családalapítás már a gyermekvállalás gondolatával elkezdődik. Hosszú út vezet a lelki felkészüléstől kezdve addig, amíg a kisgyermekkor lezárásával átalakul a gyerekeinkhez fűződő viszonyunk. A szülővé válás időszaka, a kisbaba első évei az egész család életében meghatározóak. Már a teherbeesés körüli nehézségek, vagy épp egy küzdelmes várandósság is próbatétel elé állítja a szülőket. Amikor pedig megérkezik az új családtag, hirtelen minden megváltozik. Számos kérdés merülhet fel a fiatal szülőkben, amit nem mernének feltenni még a legközelebbi szeretteiknek sem, mert attól félnek, hogy nem elég jó szülők. Hétvégi magazinműsorunk tabuk nélkül válaszol minden, a családalapítással, terhességgel, szüléssel és kisgyermekkorral kapcsolatos kérdésre. Műsorvezetőként Kiss Ernő Zsolt fogadja a vendégeket és fogalmazza meg a nézők kérdéseit.
10:15
Több mint TestŐr ║ 35. rész
Több mint TestŐr ║ 35. rész Több mint TestŐr – élet, szépség, egészség Vámos Erikával! Egyre többen próbálnak meg egészségesen élni, ez azonban nem is olyan egyszerű, hiszen számtalan egészségmegőrző, megelőző és gyógyító módszer létezik, amelyek útvesztőjében nehéz megtalálni a számunkra legideálisabbat. Ebben segít a Több mint TestŐr hétről hétre, ahol nem csak Vámos Erika, hanem egy-egy ismert ember is kipróbálja a legújabb, legmegleglepőbb, és leghatásosabb módszereket!
10:55
Életmódi ║ II / 35. rész
Életmódi ║ II / 35. rész Az egészséges életmód kialakítása nem egyik napról a másikra megy, hanem egy folyamat eredményeként jön létre. E folyamatban több tényező is fontos szerepet játszik. Az egészséges életmód feltételeként általában 9 alapelvet említenek, melyek együttesen a testi-lelki harmónia megteremtését szolgálják. Alapvetően ezen alapelvek mentén építjük fel magazinműsorunkat, amelyben a könnyedebb hangvétel érdekeben csempészünk egy kis prevenciót, egy kis szépségápolást és egy kis stíluskalauzt is. Műsorvezetők: Győrfi Pál és Proksa Szandra
11:30
SuperCar ║ 35. rész
SuperCar ║ 35. rész Ez az a műsor, amely igyekszik mindenki számára érthetővé és szerethetővé tenni az autózás világát, megismertetni az autóimádókat és a felhasználókat az autógyárak újdonságaival. A paletta mindenre kiterjed, ami alkalmas a közlekedésre, legyen az egy egyszerű robogó, egy hibrid kerékpár vagy akár egy több mint 100 millió forintos Rolls Royce. Totti autós és motoros múltjával olyan képességekre vagy hiányosságokra tud rámutatni, ami mindenki számára érdekes lehet. Műsorvezető: Tóth Zoltán "Totti"
12:10
Balance magazin ║ I / 4. rész
Balance magazin ║ I / 4. rész Napjainkban egyre több család életét érintik különböző táplálkozással, anyagcserével és életmóddal összefüggő egészségügyi problémák. A cukorbetegség, az inzulinrezisztencia, az elhízás, a glutén- és laktózérzékenység, az ételintoleranciák, valamint a mozgásszegény életmódból fakadó civilizációs betegségek már nem csupán egy szűk réteget érintenek, hanem a magyar családok mindennapjainak részévé váltak. Miközben egyre több információ érhető el az egészséges életmódról, a nézők gyakran elvesznek az egymásnak ellentmondó tanácsok, divatdiéták és gyors megoldásokat ígérő trendek között. A magazin erre a problémára kíván választ adni, hiteles szakemberek segítségével, közérthetően. A műsor alapvetése, hogy az egészség nem kizárólag orvosi kérdés. A Balance magazin nem a betegségekről, hanem a megoldásokról szól. Műsorvezető: Lissák Laura
13:15
Rendőrakadémia 2: Az első bevetés ║ Rendőrakadémia 2.
Rendőrakadémia 2: Az első bevetés ║ Rendőrakadémia 2. amerikai vígjáték, 1985 ║ Pete Lassard kapitánynak alaposan meggyűlt a baja a körzetében tevékenykedő bandákkal. Ha nem sikerül leszámolnia velük sürgősen, elveszti az állását, amelyre már szemet is vetett Mauser hadnagy. Épp kapóra jön a rendőrakadémián frissen végzettek hada: Mahoney, aki soha nem akart zsaru lenni, Hightower, a fegyverbolond Tackleberry, a hangeffektusaival népszerű Jones és a többiek. És ezzel Lassardnak sikerül elérni azt, hogy immár nemcsak az utcákon, hanem a rendőrségen belül is teljes legyen a káosz.
15:15
Az ötödik elem
Az ötödik elem francia akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 1997 ║ Minden ötezredik évben feltárul egy kapu két dimenzió között. Az egyikben található az univerzum és benne mindenféle életforma. A másikban a Gonosz, melynek csupán egy célja van: elpusztítani az Életet. Csak a titokzatos ötödik elem mentheti meg a világot az ötezer évenként feltámadó Gonosz pusztításától. Így az univerzumnak minden ötezredik esztendőben szüksége van egy hősre. A XXIII. század veszélyekkel és furcsaságokkal teli univerzumában, New Yorkban egy nem mindennapi hős, Korben Dallas (Bruce Willis) szembeszáll a Gonosszal, hogy megvédelmezze az emberiséget.
18:00
TV2 Híradó ║ I / 49. rész
TV2 Híradó ║ I / 49. rész A TV2 Híradóval nem marad le semmiről. Magyarország és a világ legfontosabb történéseiről részletesen beszámolunk naponta többször jelentkező Híradóinkban. Műsorvezetők: Pachmann Péter és Szedmák Zita, valamint Ambrus István és Farkas Fanni
18:55
Sztárban sztár ║ XI / 1. rész
Sztárban sztár ║ XI / 1. rész Szeptember 20-tól vasárnap esténként Tilla műsorvezetésével ismét jön az ország legnagyobb házibulija, a Sztárban Sztár. A TV2 legendás műsorában idén hat női és hat férfi énekes lép színpadra, hogy az elkövetkezendő hetek alatt kiderüljön, melyikük a legnagyobb átalakuló, ki az, aki képes a nézőket és a Sztárban Sztár zsűrijét: Liptai Claudiát, Lékai-Kiss Ramónát, Stohl András és Papp Szabit lenyűgözni. A feladat nem változott, mindenkinek a lehető legtökéletesebben kell megformálnia a kapott előadót és előadnia annak ikonikus dalát. A zsűri pontozza majd a produkciókat, de ezúttal is a közönség dönt majd arról, ki emelheti magasba a Sztárban Sztár trófeáját. A tizenkét énekes, aki arra vállalkozik, hogy hétről hétre más bőrébe bújva lép színpadra a TV2 showműsorában: Gallusz Nikolett, Komonyi Zsuzsi, Lola, Mohamed Fatima, Ádám Szofi és a Megasztár felfedezettje, Tóth Abigél; Brasch Bence, a Megasztár győztese, Gudics Máté, Kohánszky Roy, Kovács Áron, Dr. Mátyás és Takács Nikolas.
0:45
John Wick
John Wick amerikai akcióthriller, 2014 ║ John Wick (Keanu Reeves) nyugodt életre vágyik. Magányosan akarja tölteni a napjait: kutyája, sportkocsija, üres, hideg lakása éppen elég neki - nincs szüksége többre. De egy nyugdíjas bérgyilkos nem pihenhet. És amikor bántják, ő sem marad tétlen. Előveszi rég elrejtett fegyvereit, és elindul véres bosszúhadjáratára. Egyetlen ember harcol gengszterek és bérgyilkosok egész hadserege ellen, New York pedig valódi csatatérré válik. És az őrült, véres ütközetben mégsem egyértelmű, ki fog győzni: a gyilkosok légiója vagy a magányos harcos. Hiszen ő John Wick.
2:30
Predator - A ragadozó
Predator - A ragadozó amerikai akciófilm, kalandfilm, horror, 2018 ║ Shane Black friss vért fecskendez a Predator-sorozatba ezzel a kirobbanó új résszel, amelyben a vadászat a világűr távoli zugaitól a külvárosi utcákig terjed. Az univerzum legveszedelmesebb ragadozói más fajok DNS-ét használva genetikailag módosították magukat, így most erősebbek, okosabbak és halálosabbak, mint bármikor. Mikor egy kisfiú tudtán kívül a Földre vonzza őket, csupán egy exkatonákból álló szedett-vedett csapat és egy morózus technikatanárnő állhat az emberiség pusztulásának útjába.
4:10
Maci Laci
Maci Laci új-zélandi-amerikai animációs film, 2010 ║ Maci Laci a Jellystone nemzeti park notórius bajkeverője. Az állandóan éhes mackó barátjával, Bubuval örökösen abban mesterkedik, hogy megszabadítsa a kirándulókat elemózsiájuktól. Nincs olyan trükk, amit be ne vetne a siker érdekében, miközben bohócot csinál legfőbb ellenségéből, Smith vadőrből. Ám a vidám életnek vége szakad. Brown polgármester elherdálta a város pénzét, s helyzetén úgy akar segíteni, hogy el akarja adni a parkot. Ha a fakitermelő vállalat kezébe kerül a terület, akkor Maci Laciéknak menniük kell. Ám a mackó nem hagyja annyiban a dolgot! Smith vadőrrel szövetkezve akcióba lép.
5:20
James Bond - A világ nem elég ║ James Bond: A világ nem elég
James Bond - A világ nem elég ║ James Bond: A világ nem elég amerikai-angol akciófilm, 1999 ║ James Bondnak egy meggyilkolt olajmágnás látszólag védtelen lányát kell megvédenie a rá leselkedő veszélyektől. Egy szó szerint "agyafúrt" gonosztevővel kell felvennie a harcot: Renarddal, akiről nem tudni, hogy őrült tervei az agyában megragadt puskagolyónak köszönhetően születtek, vagy éppen őrült tervei miatt kapta a golyót. Ami biztos: a "baleset" óta még veszélyesebb, mint valaha, ugyanis azóta nem érez fájdalmat. Bondnak a mundér becsületét is védenie kell: a szolgálat főhadiszállását terrortámadás éri és a 007-es szeretett főnöke, M is a gonosztevők fogságába esik.

Kapzsiság, bosszú, világuralom az olaj hatalmán keresztül, csúcstechnikájú terrorizmus. Ez csak néhány összetevője a 007-es ügynök kalandjának, mely Spanyolországban, a bilbaói Guggenheim Múzeumban kezdődik, és a Temzén folytatódik egy látványos, őrült tempójú hajósüldözéssel, ahonnan hősünk előbb a skót Felföldre megy, majd túlél egy lavinát a Kaukázuson és egy potenciális nukl
7:45
James Bond - Halj meg máskor! ║ James Bond: Halj meg máskor
James Bond - Halj meg máskor! ║ James Bond: Halj meg máskor angol-amerikai akciófilm, 2002 ║ James Bond 40 éve a legkedveltebb titkosügynök és nem hiába. A huszadik, jubileumi film sem okozhatott csalódást, sőt sokak szerint a sorozat egyik legjobb epizódja. A 007-es ügynök (Pierce Brosnan) körül gyorsan zajlanak az események. Bond ezúttal az Észak- és Dél-Korea közötti acsarkodásokban vesz részt. Az északiak mindenre kapható banditája, Zao (Rick Yune) foglyul ejti. Szabadulásakor Bond bosszút esküszik ellene. Következő megbízatása egy rejtélyes milliomos, Gustav Graves (Toby Stephens) ellen szól, akinek nagy tervei vannak a világ leigázására. Két hölgy is nehezíti Bond dolgát: Jinx (Halle Berry), a gyönyörű gyémántcsempész és a nyugtalanító Miranda Frost (Rosamund Pike). Koreába Londonon és Kubán át vezetnek vissza a szövevényes szálak. ║ A brit titkosszolgálat ügynöke, a 007-es James Bond (Pierce Brosnan) egy Észak-Koreai küldetés során fogságba esik. Az ezt követő 14 hónapos vallatás és kínzás után nem sikerül megtörni őt, amikor is egy cser
10:20
Támadás a Fehér Ház ellen 2. - London ostroma
Támadás a Fehér Ház ellen 2. - London ostroma amerikai-angol akciófilm, 2016 ║ A nagysikerű Támadás a Fehér Ház ellen című film folytatása, amely Londonban játszódik. A brit miniszterelnök rejtélyes körülmények között meghal, és temetése kötelező minden nyugati vezető számára. De ami a világ legjobban őrzött eseményének indul, kiderül, hogy egy jól tervezett halálos támadás a világ legbefolyásosabb emberei ellen, hogy elpusztítsák a brit főváros összes nevezetességét. Csak 3 ember tudja megállítani ezt: az Egyesült Államok elnöke, a titkosszolgálat vezetője és egy brit MI-6 ügynök, aki jogosan nem bízik senkiben.
12:15
Elrabolva 3
Elrabolva 3 francia akciófilm, 2014 ║ Bryan Mills (Liam Neeson) volt CIA-ügynök számára a legfontosabb küldetés mindig is a családja védelme volt. Mikor már azt hitte, minden ellenségével leszámolt, és sötét múltja nem érheti utol, egy váratlan esemény teljesen felborítja addigi nyugodt életét. Volt feleségét holtan találja otthonában, és minden bizonyíték az ő bűnösségére utal. Miközben a vérprofi Mills mindent bevet, hogy megtalálja és kiiktassa a valódi bűnösöket, a nyomába ered egy elszánt nyomozó (Forest Withaker), valamint a CIA és az FBI. De nemcsak az ő élete forog veszélyben: a lánya, Kim (Maggie Grace) is a kegyetlen gyilkosok célpontjává válik. Az exügynök felforgatja egész Los Angelest, nem törődve semmivel és senkivel. Két cél lebeg a szeme előtt: biztonságban tudni a lányát, és végrehajtani a halálos ítéletet a brutális gyilkosok felett.
14:20
A múmia visszatér
A múmia visszatér amerikai kalandfilm, 2001 ║ 1933, London: tíz évvel az előző történet megrázó eseményei után. A régész Rick O'Connell (Brendan Fraser) boldog házasságban él Evelynnel (Rachel Weisz) és nyolcéves kisfiukkal, Alex-szel (Freddie Boath) Londonban. A British Museumban pihenő Imhotep fáraó (Arnold Vosloo) újra feléled, miután az átok véletlenül megtört. A bosszúszomjas fáraó múmiája az öröklétet akarja visszaszerezni. Azonban egy nálánál még nagyobb erő is feltámad ugyanakkor: a Skorpió király szelleme. A világ két kimondhatatlanul gonosz, ősi ereje ütközik meg Anglia fővárosában. Az O'Connell-család legfiatalabb tagja a világ sorsának záloga. ║ 1935-ben, tíz évvel a mumifikált egyiptomi pappal, Imhotep-pel történt szörnyű találkozás után Rick O'Connell és Evelyn boldog házasok, és egy eszes kissrác, a nyolc éves Alex szülei. A fiú az apjától örökölte kalandvágyát és humorérzékét, anyjától pedig az ősi kultúrákhoz való vonzódását. Ha pedig a lurkó élénk fantáziáját kell felpiszkálni, mindig
16:50
Az 57-es utas
Az 57-es utas amerikai akciófilm, 1992 ║ Charles Rane (Bruce Payne), a világ egyik legveszedelmesebb bűnözője az FBI kíséretében a 163-as járat utasa, akárcsak John Cutter (Wesley Snipes) antiterrorista szakértő, aki épp új állomáshelyére tart. Cutter nem is sejti, hogy egy gépen utazik Rane-nel, ahogy azt sem, hogy az utasok között a terrorista jól értesült, állig felfegyverzett társai is elvegyültek. Röviddel a felszállás után a fegyveresek hatalmukba kerítik a gépet, megölik az FBI embereit és kiszabadítják főnöküket. És ekkor az egyik átlagosnak tűnő utas kezébe veszi az ügyet.
18:25
Jack Reacher
Jack Reacher amerikai akciófilm, 2012 ║ Amikor egy fegyveres megöl öt embert hat lövéssel, minden bizonyíték a letartóztatott gyanúsítottra utal. A kihallgatás során a gyanúsított csak egy cetlit nyújt át a következő szöveggel: "Kerítsék elő Jack Reachert! " Így kezdődik a rendhagyó hajsza az igazság után, melynek során Jack Reacher egy váratlan ellenféllel kerül szembe, aki mestere az erőszaknak, és súlyos titkot őriz. ║ Amikor egy fegyveres megöl öt embert hat lövéssel, minden bizonyíték a letartóztatott gyanúsítottra utal. A kihallgatás során azonban a gyanúsított csak egy cetlit nyújt át a következő szöveggel: "Kerítsék elő Jack Reacher-t! " Így kezdődik a rendhagyó hajsza az igazság után, amelynek során Jack Reacher egy váratlan ellenféllel kerül szembe, aki mestere az erőszaknak, miközben súlyos titkot őriz...
21:00
Venom - Az utolsó menet
Venom - Az utolsó menet amerikai sci-fi akciófilm, kalandfilm, 2024 ║ Eddie Brock (Tom Hardy) nagyjából boldogan élt. Volt barátnője, munkája… aztán úgy alakult, hogy egy űrből érkezett, pusztító étvágyú szörny érkezett a földre, és pont őt választotta gazdatestnek. Azóta Eddie magányos, meggyötört… és legyőzhetetlen. Ha bajba kerül, a benne rejtőző szörny előbújik belőle, és kérlelhetetlenül felzabálja a támadókat. Meg egy kis rendetlenséget csinál közben. De lehet, hogy van olyan ellenség, ami a szupererős Venomnak is sok – a saját bolygójáról érkező szörnyek rátalálnak, megérkeznek a földre, és persze nincs bennük kímélet. Az egész bolygót könnyedén elpusztíthatják. Venom azonban már inkább a földiek pártján van. Harcba száll az idegen lények ellen – de ahova ő megy, oda Eddie-nek is mennie kell. És ha ő halálos veszélybe kerül, akkor Eddie-nek is bőven van félnivalója.
0:20
Napfény
Napfény amerikai-angol kalandfilm, 2007 ║ 2057, a Nap haldoklik. Már nem képes biztosítani azt az energiát és fényt, amire az emberiségnek szüksége van. A Föld utolsó reménysége az Ikarosz 2 nevű űrhajó. A küldetés során a nyolcfős legénységnek nukleáris eszközt kell a Napba juttatnia, a robbanás talán új életre kelti. Miután megszakad a kapcsolat az otthoniakkal, rábukkannak az előttük ott járt Ikarosz 1 űrhajóra, melyet hét évvel korábban, hasonló céllal indítottak útnak. És ettől kezdve a dolgok rosszra fordulnak. A csapat tagjai egyszerre harcolnak a saját életükért és az emberiség jövőjéért.
2:40
Támad a Hold ║ Iron Sky: Támad a Hold
Támad a Hold ║ Iron Sky: Támad a Hold finn-német-ausztrál sci-fi akciófilm, 2012 ║ Az Iron Sky 2018-ban játszódik. Már a felütés is remek: egy amerikai űrhajó leszáll a Holdon, s a személyzet legnagyobb meglepetésére egy náci várost talál a sötét oldalon, ahol Udo Kier a Führer. Az invázióra készülő "holdiak", akik az 1945-ben odamenekült nácik leszármazottjai, rádöbbennek: itt az idő, hogy elfoglalják a Földet. ║ A Harmadik Birodalmat nem sikerült létrehozni a Földön, ezért a náci vezetés titokban a Hold árnyékos oldalán vetette meg a lábát. 70 év alatt felépítettek egy gigantikus űrerődöt, amelyhez repülő csészealjak hatalmas armadája tartozik. Amikor James Washington amerikai űrhajós véletlenül felfedezi a bázist, a Hold Führere (Udo Kier) úgy dönt, hogy a Föld visszafoglalásának dicsőséges pillanata elérkezett. A Negyedik Birodalom két náci tisztje, a kegyetlen Klaus (Götz Otto) és az idealista Renate (Julia Dietze) a Földre utazik, hogy előkészítsék az inváziót.
5:45
Foglalkozása: Szülő
Foglalkozása: Szülő francia vígjáték, 2020 ║ Alexandre házassága válságban, ráadásul a bankszámláját is befagyasztották. A felesége távollétében két hónapja van bebizonyítani, hogy egyedül is helytáll mind apaként, mind a munka világában. Bekerül egy startupba, és az élete egyszeriben a feje tetejére áll: a fiatalos környezetben cseppet sem mozog otthonosan, ráadásul el kell titkolnia, hogy gyerekei vannak.
7:40
Tökmag és Gázolaj - Vakáció négy keréken
Tökmag és Gázolaj - Vakáció négy keréken francia vígjáték, 2015 ║ Daniel nehezen találja meg a közös hangot kortársaival, csakúgy, mint Théo. Úgy tűnik, ez a nyár is olyan unalmas lesz, mint a többi. Ám amikor Ők ketten megismerkednek, rögtön egymásra találnak. És kiderül, ez a nyár nagyon is más lesz, mint a többi. Eltervezik, hogy beutazzák Franciaországot, méghozzá egy guruló házzal. ║ Daniel (Ange Dargent) és Théo (Théophile Baquet), a két gimis nem éppen a legnépszerűbbek a suliban. Daniel fülig szerelmes Laurába (Diane Besnier), ám kisfiús külseje miatt mindenki kisgyereknek nézi. Théo mindene a bordó bőrdzsekije és rockos megjelenése, szokatlan meglátásai a világról azonban nem emészthetők a többiek számára. A két fiú egymásra talál, és közös erővel építenek egy lakókocsit, amivel a nyári szünetben nekivágnak Franciaországnak. Utazásuk során elképesztő kalandokba keverednek, ami mindkettőjüket megváltoztatja.
9:45
Csak egy apa van 3. - Karácsonyi ramazuri
Csak egy apa van 3. - Karácsonyi ramazuri 2022 ║ Minden ötgyerekes szülő jogosan hiheti azt, hogy megérdemel némi nyugalmat. Javier (Santiago Segura) és Marisa (Toni Acosta) már látják a fényt az alagút végén, amikor újabb kihívások várnak rájuk. A gyerekek ugyanis összetörik az egyik jászolfigurát az apjuk gyűjteményéből, Sara szakít a barátjával, ráadásul Javier apósa is megjelenik, hogy további zűrzavart okozzon.
11:45
Talpig zűrben
Talpig zűrben amerikai vígjáték, 1990 ║ A hétéves Juniort, akit már harmincszor vittek vissza a Brutus árvaházba, ismét egy gyanútlan házaspár nyakába sózzák. Bennek és Flónak nem születhetett saját gyermeke, ezért az örökbefogadás tűnt számukra a legkézenfekvőbbnek. Junior, az elvetemült, vásott kölyök legmerészebb álmukat is felülmúlja. Hamar rájönnek arra, hogy nem egyszerűen a kezdő szülők nehézségeivel kell szembenézniük, hanem leginkább Big Ben Healy találja fején a szöget, miszerint: A Sátánt fogadtátok örökbe! ". Ben jó apa akar lenni, Juniort rendszeresen viszi meccsekre, szülinapi bulikba és kirándulni. Mindvégig próbál a kedvére tenni az örökbefogadott ördögfiókának. Junior azonban, mintha csak pusztításra született volna: tör-zúz mindenhol és tönkretesz mindent, amit ér, még Ben házasságát is. Ben mindezek ellenére kitart a fiú mellett, mert lát reményt arra, hogy végül elviselhetővé váljék közös életük. "
13:20
Richie Rich - Rosszcsont beforr ║ Richie Rich – Rosszcsont beforr
Richie Rich - Rosszcsont beforr ║ Richie Rich – Rosszcsont beforr amerikai vígjáték, 1994 ║ Kertjében ott a hullámvasút – a ringlispíl még nem jutott eszébe. Ha megéhezik, betér saját McDonald’s-ébe harapni valamit. És van valami közös ügye Claudia Schifferrel. Ő Richie Rich (Macaulay Culkin), a gézengúz milliomoskölyök. Életéből csak egyvalami hiányzik: a barátokat még a legtökéletesebb komornyik sem pótolhatja. Egy elvetemült banditának közben pont a Richie vagyonra fáj a foga. Richie szüleit elrabolják, őt, az egyedüli örököst pedig bérgyilkosok üldözik. A srác élete fenekestül felfordul. De nem hagyja magát – s talán végül igaz barátokat is talál.
15:25
A pláza ásza Vegasban
A pláza ásza Vegasban amerikai vígjáték, 2015 ║ Nem mindig az a kemény, aki nagy, erős és gumibotot hord. Paul (Kevin James) például puha, nem túl eszes és túlságosan is teli van jó szándékkal. Tiszteli a zsarukat és imádja az egyenruhát: de csak egy nagyáruház biztonsági őre. Eddig jutott a rendvédelmi szamárlétrán, és úgy tűnik, nem is nagyon fog már feljebb kapaszkodni. Paul a lányával Las Vegasba utazik, akkor sem a kaszinók érdeklik: egy biztonsági őrök számára szervezet Expón szeretne részt venni. De aki született kétballábas, azzal mindig történik valami. A játékbarlangok csillogó világában még a helyi biztonsági emberek is azt hiszik, sokat érnek - folyton megalázzák és kiröhögik a mackószerű gorillát. Amikor viszont egy csapat szuperveszélyes műkincstolvaj csap le a városra, ki az, aki egyedül szembeszáll velük? Hát persze, hogy az, aki nyilvánvalóan teljesen esélytelen. A pláza ásza
17:25
Vasember 3.
Vasember 3. amerikai-kínai akciófilm, 2013 ║ A legutóbbi küldetése után Tony Stark talonba tette a Vasembert. A tudós-szuperhős boldogan él egykori asszisztensével, ám álmatlanságban szenved, és pánikrohamok gyötrik. Amikor merényletek sora rázza meg a várost, Stark úgy dönt, hogy felveszi a (vas)kesztyűt, és szembeszáll a titokzatos ellenséggel. A Vasemberen végzett legújabb fejlesztése azonban még nem tökéletes, ráadásul felbukkan néhány korábbi ismerőse is. Az ösztönei és a találékonysága segítségével talán sikerül felülemelkedni a nehézségeken. ║ A legutóbbi küldetése után Tony Stark (Robert Downey Jr. ) szabadságra küldi a Vasembert, hogy a szépséges Pepperrel (Gwyneth Paltrow), egykori asszisztensével boldog párkapcsolatban éljen. Ám álmatlanságban szenved, és pánikrohamok gyötrik. Amikor merényletek sora rázza meg a várost, Stark úgy dönt, hogy szembeszáll a titokzatos ellenséggel. A Vasemberen végzett legújabb fejlesztése azonban még nem tökéletes, ráadásul felbukkan néhány korábbi ismerőse
20:00
Jurassic World: Bukott birodalom
Jurassic World: Bukott birodalom amerikai-spanyol kalandfilm, 2018 ║ A filmtörténet egyik legnépszerűbb és legsikeresebb sorozatának új részében visszatérnek a csodák, a kalandok, az izgalmak, a kedvenc szereplők, a már ismert dinoszauruszok - és felbukkannak teljesen új fajok is, amelyek döbbenetesebbek és félelmetesebbek minden eddigi
őslénynél. Íme, a JURASSIC WORLD - BUKOTT BIRODALOM.
Visszatérnek az előző rész főszereplői, Chris Pratt és Bryce Dallas Howard, és hozzájuk csatlakozik James Cromwell, Ted Levine, Justice Smith, Geraldine Chaplin, Daniella Pineda, Toby Jones, Rafe Spall, valamint a sorozat két veteránja, BD Wong és Jeff Goldblum.

Sorozat+ műsor (2026. 09. 20.)

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Sorozat+ műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A Sorozat+ tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.

Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Sorozat+ tv programról.

Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.

Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!