A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Sorozat+ műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.
A Sorozat+ tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.
Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Sorozat+ tv programról.
Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.
Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!
A bangkoki utazás során Hondo és egykori katonatársa, Joe széles körű, Los Angeles-ig terjedő heroin-műveletbe botlik. A bajtársak megpróbálják szabotálni az akciót, ám hamarosan egy kegyetlen drogkirály prédáivá válnak, aki mihamarabb holtan akarja őket látni. ║ Daniel 'Harrelson (Shemar Moore), az egykori tengerészgyalogos és helyi születésű S. W. A. T. őrmester feladata a speciális taktikai egység vezetése, amely a Los Angeles-i bűnüldözés utolsó állomása. Hondo a szülőhelyéhez való hűség és a kék ruhás testvérei iránti elkötelezettsége között egyensúlyoz, és igyekszik áthidalni a két világ közötti szakadékot, miközben egy tinédzser törvényes gyámjaként próbál hozzászokni az új feladataihoz. A 6. évad Hondo és csapata a S. W. A. T. leghatékonyabb egységének számít. Összetartásuk legendás, ám a csapatnak ennek ellenére is nagy változásokkal kell szembenéznie, miután Chris, az egyetlen női kommandós távozni kényszerül. Ráadásul Hondo számára is változik a tét, miután felesége, Nichelle gyer
Jürgen Tirnhoff autójában üzlettárásától, Szergej Limovtól hazatérőben bomba robban. A rendőrség az orosz maffiára gyanakszik. Hiába a mentőhelikopter legénységének minden szakértelme, Tirnhoff a kórházban belehal sérüléseibe. Limov emberei pedig elindulnak egy bizonyos Lüdwitz nyomában. ║ Az izgalmas akciósorozat két helikopteres mentőcsapat kalandos hétköznapjairól szól. A bevetések során pilótáknak, orvosoknak, mentősöknek egyaránt életről és halálról kell dönteniük, s nem mindennapi beavatkozást igénylő helyzeteket kell megoldaniuk. A fordulatos történetnek, a lélegzetelállító jeleneteknek _ melyekben sokszor maguk a színészek vállalkoznak hajmeresztő mutatványokra _ és a páratlan szépségű tájnak köszönhetően a Medicopter 117 méltán vált az egyik legnépszerűbb filmsorozattá.
A békésnek tűnő tiroli városkában Karin Kofler (Kristina Sprenger) nyomozónő és a bűnügyi pszichológiára szakosodott kollégája, Lukas Roither (Jakob Seeböck) próbálnak véget vetni a helyi bűnözők tevékenységének.
Miután egy tömegsírra bukkannak Grandview-ban, a várost elözönlik a szellemek. Ám Melinda leginkább Sam emlékei és döntése miatt aggódik. ║ A fiatal és nagyon csinos Melinda Gordon (Jennifer Love Hewitt) életének legboldogabb pillanatait különös dolgok zavarják meg. Éppen most ment feleségül nagy szerelméhez, Jim Clancyhez (David Conrad), de a közös családi fészek baljóslatú hellyé változik, amikor egy este a vacsora közben az ablakon kirajzolódni látszik valami. Melinda először rettenetesen megijed, mégis azonnal tudja, hogy egy szellem kéri a segítségét. Kiderül, hogy különleges képessége van: képes beszélni a halottak lelkével.
House úgy véli, hogy egy beteg páciensnek a betegsége testében és lelkében gyökerezik. Ennek tudatában Wilson és House megpróbálnak szembenézni és megbékélni a rákkal. ║ Dr. House (Hugh Laurie), a diagnosztizálásra szakosodott, antiszociális, különc orvos messziről kerüli a betegeit, mert úgy véli, hogy hazugságaikkal csak gátolják a helyes diagnózist. Fiatalokból álló kiváló csapatával mindent megtesz, hogy megoldja az útjába kerülő rejtélyes eseteket.
Adrian Monk egy gyilkosság szemtanúja és a bírósági ügy koronatanúja lesz, ezért a tanúvédelmi program keretében egy isten háta mögötti helyre viszik a tárgyalás kezdetéig. Természetesen kedvenc nyomozónkat nem abból a fából faragták, hogy a természet lágy ölén ne szimatoljon ki egy gyilkosságot. ║ Az utóbbi idők egy legvalószínűtlenebb bűntényében Adrian Monk egy olyan gyilkos után nyomoz, aki szinte biztos, hogy hat éve meghalt. A tetthelyen talált hajszálak azonban arról árulkodnak, hogy maga Disher hadnagy egyik bálványa, a harcművész-színész Kobra egy bosszú erejéig visszatért a túlvilágról.
Juhászné Szatmári Nóra nagy gondban van. A máskor oly szeretetreméltó lánya, a 17 éves Blanka egy buli után nem jön haza. Mivel Blanka barátnője, Eszter elmondja az édesanyának, hogy Blanka egyáltalán nem is ment el a buliba, hanem helyette beszállt egy idegen autójába, Nóra már a legrosszabbra gondol. Azonban másnap este a lánya váratlanul mégis hazajön. Viszont továbbra is rendkívül szokatlanul viselkedik. Még durvábban összeveszik szigorú apjával, Istvánnal, akivel már addig is problémás volt a viszonya. Az anyjával szemben is dacosan viselkedik, esténként a tiltás ellenére partikba jár, és lóg az iskolából. Nóra biztos benne, hogy többről van szó, mint egyszerű kamaszlázadásról. Nóra a lánya határidőnaplóját átnézve észreveszi, hogy Blankának időpontja volt egy orvosnál, ezért először arra gyanakszik, hogy a lány terhes, és azért viselkedik ilyen őrülten, mert nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel. Aztán az is felmerül, hogy a lányát esetleg megerőszakolták, méghozzá az az idegen,
Egy ittas gyanúsított szökést kísérel meg a kihallgatásról, és a nagy felfordulásban, mindenki megdöbbenésére kigyullad és az életét veszti. A helyszínelés során kiderül, hogy Choi rendőr kábítópisztolyával lőttek rá az áldozatra, ám arra nincs magyarázat, mitől gyulladt meg a férfi teste. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. [b]A 8. évad[/b] Grissom kénytelen szembenézni saját érzelmeivel, melyeket Sarah iránt táplál. Az egész csapatot megviseli a kolléganőjük ellen elkövetett merénylet, és új szabályokat vezetnek be egymás védelme érdekében.
A helyszínelők egy bíró meggyilkolása ügyén dolgoznak, mialatt Jo az FBI-tól való kilépését igyekszik feldolgozni. ║ Jerry Bruckheimer (Karib-tenger kalózai, Con Air fegyencjárat) csak Spielberghez hasonlítható filmes géniusz. Nagy nevű kollégájához hasonló tévedhetetlenséggel nyúl a legjobb témákhoz és készít belőlük világra szóló sikerfilmeket. Mr. Bruckheimer azonban nem csak a moziban mozog otthonosan, hanem a tévé világában is, ahol szintén csak a legnagyobbak között említhetjük. Olyan televíziós sikerszériák fűződnek a nevéhez, mint a Titkos küldetés (E-ring), vagy a Döglött akták (Cold Case) és mindenek előtt a legnagyobb sikersorozatot arató CSI: A helyszínelők. A Las Vegas-i bűnügyi helyszínelők munkáját bemutató sorozat olyan népszerűségre tett szert az évek folyamán, hogy Bruckheimernek, ha akarta volna sem marad más választása, minthogy a hatalmas sikert meglovagolva elkészítse annak testvérsorozatait. Elsőként a napfényes Miamiban vetették meg a lábukat, majd New Yorkban i
Egy ügyvédet elgázolnak az utcán, majd nem sokkal késobb lelőnek egy férfit egy kávézóban. Az egyetlen közös kapcsolat a két eset között, hogy mindketten szerepeltek pedofíliával kapcsolatos videofelvételen. A csapat vadászik az önkényes megtorlóra... ║ A krimisorozat napjaink Miamijában, Floridában játszódik, illetve Miami Beachen. A Horatio Caine rendőrhadnagy vezette csapat rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. Emellett más bűnügyeket is felgöngyölítenek, és epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak a mindennapi, korántsem megszokott életébe, a nyomozókkal való együttműködés részleteibe. A 6. évad Egy napszemüveget tudni kell hordani, és ennek nagymestere nem más, mint a legendás Horatio, aki ikonikussá vált szemüvegének fel- és levételével. Annyit Miami minden alvilági figurája m
amerikai vígjáték, 2000 ║ Violet (Piper Perabo) arról álmodik, hogy sztár lesz. Gitárral a kézben, saját dalait énekelve szeretne a reflektorfénybe kerülni, így New Yorkba költözik. Ám nem kapkodnak érte, ezért munkát vállal egy kocsmában, melyben öt lány dolgozik. Lassacskán rájön, hogy a Sakáltanyán megtalálta azt, amit keresett. Ez a kocsma ugyanis különleges hely: itt csak nők dolgoznak, a vendégek természetesen csak férfiak, akik azért jönnek, hogy a lányok magánszámaira tomboljanak, megfeledkezve a világról, miközben dübörög a zene. Öt gyönyörű lány: New York a lábaik előtt hever és ők nem haboznak elvenni azt, amit megkívánnak.
Az anya-lánya viszonyok gyakran nehezek. Főleg, ha az anya a lány főnökével jár, iszik és erőszakoskodik. A 17 éves Niki nem bírja tovább, és elköltözik. Csakhamar rájön azonban, hogy a testvéreit sem hagyhatja cserben. ║ Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
Egy szappanopera forgatásán, felvétel közben a kellékpisztoly elsül, Sophia Lombardini életét veszti. Megvan a gyilkos fegyver, pontosan lehet tudni, ki sütötte el, de ki a gyilkos? Rex nyomozás közben belekóstol a filmsztárok életébe, a kamerák előtt is megállja a helyét.
amerikai-angol-mexikói akciófilm, 2004 ║ Gyerekrablási hullám söpör végig Mexikón. John Creasy (Denzel Washington), az egykori CIA-ügynök barátja rábeszélésére elvállalja Samuel Ramos (Marc Anthony) iparmágnás gyermekének, a kilencéves Lupitának (Dakota Fanning) a védelmét. Creasy nagy nehezen összebarátkozik a kislánnyal, ám minden igyekezete ellenére elrabolják mellőle Lupitát, ő pedig kis híján meghal. Egy elszúrt csereakció után a rendőrség lemond a kislányról. A lány édesanyja, Lisa (Radha Mitchell) továbbra is megbízik Creasyben, és arra kéri, szabadítsa ki a lányát.
amerikai vígjáték, 2001 ║ Az őrület onnan folytatódik, ahol az első rész abbamaradt, tovább követhetjük Cindy Campbell sorsát, aki most már egyetemi hallgató. Egy tébolyult professzor titokban összehozza őt és néhány kalandvágyó diáktársát egy hétvégi szórakozásra valamiféle tudományos kísérlet ürügyén. Ez a hétvége sokkolóbb, mint valaha és sokszor a tanterven kívüli események esztelenül követik egymást, nem beszélve a fergeteges meglepetésekről, amelyek garantálják a non-stop szórakozást.
francia vígjáték, 2020 ║ Antione-t, a sikeres HR vezetőt már nem sok választja el attól, hogy előléptessék. A rafinált üzletember arra azonban nem számít, hogy imádott felesége fogja a legnagyobb próbatétel elé állítani: Isabelle ugyanis úgy dönt, vakációzik egyet egyedül. Bár gondosan lediktálja, hogy mik is a feladatok a gyerekekkel arra a 10 napra, amíg ő nem lesz otthon, de hamar kiderül, hogy ez édes kevés lesz Antoione boldogulásához. ║ Antoine-t, a sikeres HR vezetőt már nem sok választja el attól, hogy előléptessék. A rafinált üzletember arra viszont nem számít, hogy pont az imádott felesége fogja a legnagyobb próbatétel elé állítani: Isabelle ugyanis úgy dönt, vakációzik egyet nővérével. Bár gondosan lediktálja, hogy mik is a feladatok a gyerekekkel arra a 10 napra, amíg ő távol lesz, azonban hamar kiderül, hogy ez édes kevés lesz Antoine boldogulásához.
amerikai akciófilm, 2000 ║ Jonathon Chase, a Dallas-i Egyetem távol-keleti tanszékének karizmatikus professzora valójában kettős életet él, ő ugyanis az elnök egyik legbensőbb titkos embere, akit különösen bizalmas és veszélyes ügyekkel bíznak meg. Amikor a First Lady-t elrabolják és Rio de Janeiróba hurcolják, természetesen Jonathon-ra hárul a feladat, hogy kihozza az elnök feleségét az emberrablók fogságából.
amerikai-német krimi, 2009 ║ Ripley (Morgan Freeman), a világ legsikeresebb és legravaszabb műkincstolvaja rábeszéli Gabrielt (Antonio Banderas), feltörekvő riválisát egy közös akcióra, amelynek a tétje negyven millió dollár. A kiszemelt műkincseket azonban biztonságosabb helyen tárolják, mint a Pentagon, és hamar világossá válik, hogy a bejutás teljesen lehetetlen, a kijutás pedig még annál is nehezebb. Amikor azonban az oroszok elrabolják Alexet (Radha Mitchell), Gabriel megtáltosodik, és mindent egy lapra feltéve feladja inkognitóját.
ausztrál vígjáték, 1986 ║ A világszerte nagy sikerrel játszott vígjáték főhőse Mick Dundee kedélyes, és kissé faragatlan krokodilvadász, aki szinte egész életét az ausztráliai őserdőkben töltötte. Ám egy napon felfigyel rá a világ, amikor híre megy, hogy egyik expedíciója során egy krokodil majdnem letépte a fél lábát, ő pedig sebesülten egy teljes héten át vonszolta magát a dzsungelen keresztül segítségért, és csodával határos módon túlélte ezt a kalandot. Sue Carlton, egy vállalkozó szellemű New York-i riporternő elhatározza, hogy felkeresi a hőst és személyesen készít interjút vele. Pénzt és fáradságot nem sajnálva felkutatja Krokodil Dundee-t, hogy együtt - nem kevés kaland árán - rekonstruálják az eseményeket. Ám a sikeren felbuzdulva Sue ráveszi Mick-et, hogy kísérje el őt New Yorkba, ami elképesztő világ egy vadász számára, aki soha nem látott még nagyvárost, és több mint 40 embert egyszerre egy helyen. ║ A világszerte nagy sikerrel játszott vígjáték főhőse Mick Dundee kedélyes,
amerikai akció-vígjáték, 1984 ║ Axel Foley olyan rendőr, aki mindig bajba keveredik. Különösen akkor, amikor nem tudja megtagadni természetét és a detroiti rendőrségen állandóan összetűzésbe kerül a főnökével. A főnök legfőbb gondja Foley-val kapcsolatban az, hogy a zsaru szinte soha sem tartja magát a kiadott utasításokhoz, hanem sokkal inkább a saját elképzelései szerint végzi dolgát. Igaz, így is sikeresen! Egy napon megölik az egyik legrégebbi barátját a Los Angeles-i Beverly Hillsben. Foley pedig nem tehet mást, odarepül és elkezdi a nyomozást. ║ Axel Foley olyan rendőr, aki mindig bajba keveredik. Különösen akkor, amikor nem tudja megtagadni természetét és a Detroit-i rendőrségen állandóan összetűzésbe kerül a főnökével. A főnök legfőbb gondja Foley-val kapcsolatban az, hogy a zsaru szinte soha sem tartja magát a kiadott utasításokhoz, hanem sokkal inkább a saját elképzelései szerint végzi dolgát. Igaz, így is sikeresen! Egy napon megölik az egyik legrégebbi barátját a Los Angele
amerikai akciófilm, 2017 ║ A Csendes-óceán egy távoli, feltérképezetlen szigetére különös expedíció érkezik. Vegyes csapat: kutatók, természettudósok, üzletemberek és katonák is vannak köztük, de mindannyian a sziget belsejét szeretnék jobban megismerni. Az erdő ősi, háborítatlan Paradicsomnak látszik.
amerikai akció-vígjáték, 2010 ║ Jimmy Monroe (Bruce Willis) és Paul Hodges (Tracy Morgan) Brooklynban teljesítenek szolgálatot. Nem ők a nagymenők, igazán gázos páros, sem egymással, sem egymás nélkül nem tudnak létezni. Kapcsolatukat tovább bonyolítja egy értékes baseballkártya, amire Jimmy szemet vet, ebből szeretné ugyanis finanszírozni a lánya esküvőjét. Miközben a kártyára hajtanak, belekeverednek egy nagy leszámolásba, amelyben két maffiacsoport próbálja egymást lenullázni.
amerikai sci-fi, 1999 ║ Ahogy látjuk: Szürke, egyhangú világunk valóságos. A valóság: Ez a világ csak átverés, egy nagyszabású összeesküvés része, amelynek kiagyalói mesterséges intelligenciájú gépek. A hatalom az ő kezükben van és az emberek mind rabszolgák. Kemény! Eláll a lélegzeted a trükköktől, elszáll az agyad az akciójelenetektől és megáll az eszed a történettől. Keanu Reeves és Laurence Fishburne vezetik az emberiség felszabadításáért folytatott harcot a Mátrixban, a Wachowski fivérek (Fülledtség) korszakalkotó filmjében, amelyet nem lehet elégszer megnézni. A történet lebilincselő, a speciális effektusok páratlanul újszerűek - a film egyszerűen zseniális.
amerikai-angol sci-fi, 2014 ║ Caleb 24 éves, és programozó a világ legnagyobb internetes cégénél. Megnyer egy versenyt, amelynek díja, hogy egy hetet tölthet egy privát hegyi nyaralóban, amely Nathannek, a cég vezérigazgatójának tulajdona. Ám amikor Caleb megérkezik a mindentől távol eső luxusházba, rájön, hogy tulajdonképpen egy különös és lenyűgöző kísérletben kell részt vennie: kapcsolatba kell lépnie a világ első igazi mesterséges intelligenciájával, amely egy gyönyörű robotlány testében lakik. ║ A fiatal programozó, Caleb (Domhnall Gleeson) részt vehet egy formabontó kísérletben, amikor megnyeri a világ legnagyobb internetes cégének a versenyét. Egy hetet tölthet a tulajdonos, Nathan (Oscar Isaac) luxus hegyi menedékhelyén, ahol a világ első igazi mesterséges intelligenciáját kell tesztelnie, amely egy gyönyörű robotlány, Ava (Alicia Vikander) testében lakik. A tudományos utazás hamarosan hajmeresztő fordulatot vesz, amikor Ava és Caleb között romantikus érzelmek alakulnak ki, és
angol családi film, romantikus vígjáték , 2018 ║ Sarah (Beattie Edmondson) meglehetősen maga alatt van, miután otthagyta a szerelme. Az utolsó dolog, amire vágyik, hogy valakit a nyakába varrjanak, aki nyáladzik, horkol és széttúrja a konyhai szemetest, valahányszor enni támad kedve. De tetszik vagy sem, nagymamája a halála előtt ráhagyta imádott mopszliját, a végletekig elkényeztetett Patricket, aki Sarah minden eddigi pasiján túltesz, ami a rendetlenséget illeti. A négylábú veszedelem totális káoszba taszítja a lány életét, aki sehogy sem érti, miért tette ezt vele a mami. Ám egyszer csak azon kapja magát, hogy Patrick a maga bumfordi módján sokkal jobb hatással van rá, mint valaha is hitte volna – beleértve a szerelmi életét is. Ebben a szórakoztató, életvidám brit romantikus vígjátékban egy izgága mopszli hozza el a válaszokat az élet nagy kérdéseire… legalábbis néhányra.
svájci vígjáték, 2017 ║ Balz Näf gimnáziumi tanár egy svájci kisvárosban. Nagy álma, hogy múzeumot létesítsen Gottfried Kellernek, álmodozása azonban súlyos pénzügyi válsághoz vezet. Hogy mentse a bőrét, merész ötlete támad: sportfogadásokra akar felhasználni pályára berohanó embereket. Fodrászával új üzleti modellt dolgoznak ki. Az új trendsport szenzációs sikert arat, a tanár helyzetén azonban ez mit sem segít. Ellenkezőleg! „Hamisítatlan feelgood-bohózat” (Filmstarts. de)
német dráma, vígjáték, kalandfilm, 2018 ║ Közel harminc év szünet után találkozik egymással édesapjuk temetésén Christian és bátyja, Georg. A találkozás felszínre hozza a régi sérelmeket és a testvéreknek a békés megemlékezés helyett sikerül hatalmas nagy balhét rendezni. Miután ökölharcban sikerül valamelyest enyhíteni a köztük lévő ellentétet, a két férfi úgy dönt, megvalósítják gyerekkori álmukat, és átszelik az országot két apró kis mopeden. Nem is sejtik, hogy ez lesz életük legnagyobb kalandja.
amerikai családi film, 1986 ║ A film első részében megismert hősöket, az ifjú bajnokot és bölcs mesterét ezúttal Japánban látjuk viszont, ahol Miyagi egy régi ellenségével és gonosz unokaöccsével kerülnek szembe. Továbbra is csattannak a pofonok, lendülnek a lábak és repülnek a testek. A karatefilmek hagyományait követő alkotás izgalmas harci jelenetekben bővelkedő, fordulatos, izgalmas perceket szerez a képernyő előtt. ║ A film első részében megismert szereplőket, az ifjú bajnokot és bölcs mesterét ezúttal Japánban látjuk viszont, ahol Miyagi (Pat Morita) egy régi ellenségével és gonosz unokaöccsével kerülnek szembe. Továbbra is csattannak a pofonok, lendülnek a lábak és repülnek a tehetetlen testek. A karate-filmek haladó hagyományait követő alkotás se többet se kevesebbet nem ígér, mint amit várunk tőle: egy izgalmas harci jelenetekben bővelkedő, fordulatos, izgalmas másfél órát a képernyő előtt.
amerikai-kínai kalandfilm, 2015 ║ Steven Spielberg producerként tér vissza nagy sikerű, úttörő sorozatának legújabb részével, a Jurassic World rendkívül látványos, torokszorítóan izgalmas, nagyszabású kalandjával, melyben újra megnyílik a híres sziget őslény parkja. A helyszín az eredeti Nublar sziget, amely dinoszaurusz élményparkként működik, de nem túl sikeresen. Hogy feltornázzák a bevételeket megalkotnak egy genetikailag módosított hibrid dinoszauruszt, az Indominus Rexet, de természetesen semmi sem alakul a terv szerint. ║ Az új vidámparkban, amelyet a Jurassic Park eredeti helyén építettek, elszabadul egy genetikailag módosított hibrid dinoszaurusz, és hihetetlen pusztításba kezd. Huszonkét évvel a kudarccal végződő kísérlet után a tudósok létrehozzák a genetikailag módosított hibrid dinoszauruszt, az Indominus rexet. Ám amikor a rendkívül intelligens és veszélyes ragadozó kiszabadul, a parkban kitör a pánik és a látogatók élete veszélybe kerül. Owen Grady (Chris Pratt), a rapto
amerikai akció-horror, vígjáték, 2021 ║ Ha egyszer kiszabadulok innen, lesz egy kis vérontás” – mondta egy titokzatos fegyenc a Venom végén Eddie Brock-nak (Tom Hardy). Annak a vakmerő, nagyszájú tényfeltáró újságírónak, aki egy laboratóriumi felderítése során súlyosan megfertőződött: és azóta szimbiótaként, a testében élősködő gonosz Venommal együtt kénytelen élni. És kezdi megszeretni, hogy egy szupererős szörny lapul benne. Rá is szorul: mert mostantól nemcsak magával kell szembenéznie, hanem egy nála is erősebb, gonoszabb lénnyel, akit nem akar senki rövid pórázon tartani. Jön Vérontó (Woody Harrelson), hogy ígérete szerint pusztítson a világon. Meg kell állítani. Bármi áron. A Venom első része őrült siker volt, több mint 850 millió dollár bevételt termelt világszerte: az első rész sztárjai most mind visszatérnek, sőt, egy pompás főgonosszal egészülnek ki, hogy elbeszéljék a félig jó, félig gonosz Marvel-hős még vadabb, még arcátlanabb történetét.