M5
0:00
Agenda (0+)
Agenda Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
0:15
Librettó (12+)
Librettó Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.
1:10
A Jagellók konyhája || A város, ami egyszerre lengyel és zsidó - azaz sörleves és hagymáslepény (6+)
A Jagellók konyhája || A város, ami egyszerre lengyel és zsidó - azaz sörleves és hagymáslepény Az aktuális rész ismertetője: Lengyelországban már a középkorban megtelepedtek a zsidók. A két nép konyhája nagy hatással volt egymásra az évszázadok folyamán. Ebben az epizódban az Európában is jól ismert sörleves és a hagymáslepény elkészítését mutatják be.
1:40
Álomkeringő (12+)
Álomkeringő A bécsi opera ünnepelt sztárja, Turi Gábor (Sárdy János) visszavonul a színpadtól, mert hatalmas földbirtokot örökölt Magyarországon azzal a feltétellel, hogy lemond az énekesi karrierről. Impresszáriójával, Dorettivel (Latabár Kálmán) leutazik a birtokra és átveszi annak irányítását, noha nem ért hozzá. Egy napon megjelenik a kastélyban egy távoli rokon, Ágnes, aki szintén igényt tart az örökségre. Fondorlatos módon ráveszi Gábort, hogy megszegje fogadalmát és ismét színpadra lépjen. Terve mégsem úgy sikerül, mint ahogy elképzelte, mivel közben beleszeret a férfibe. Szereplők: Sárdy János, Zsilley Margit, Erdélyi Mici
3:05
M5 História röviden || Liszt Ferenc és '48 ügye (12+)
3:10
Fülszöveg || Karády Anna (0+)
Fülszöveg || Karády Anna Az aktuális rész ismertetője: A Fülszöveg című irodalmi műsor hétről-hétre bemutatja a kortárs magyar irodalom szerzőit és legújabb munkáikat, emellett könyvajánlót kínál a nézőknek olyan művekről, amiket olvasni érdemes. A Fülszöveg adásában Farkas Adrienne vendége Karády Anna írónő. A legújabb kötete A kegyúr címet kapta. Mesél a kötet megírásáról, kutató munkájáról, mennyi készülést igényelt ez a történet, ami igencsak visszaugrik az időben. A kötet főszereplője egy történelmi személy, de vajon mennyire ismerjük a történetét? A műsorban szó lesz még a Zserbó sorozat legújabb részéről is. A műsor ismertetése: Bán János műsora a kortárs magyar irodalmi életbe enged betekintést. A műsor célja, hogy a közönséggel megismertesse és megszerettesse a kortárs magyar irodalom szerzőit és legújabb műveiket. A 26 perces műsorban a nézők izgalmas életutakkal, felfedezendő könyvekkel és megérintő idézetekkel találkozhatnak.
3:40
India mesél (12+)
India mesél Az aktuális rész ismertetője: Bojti András üvegművész-operatőr indiai benyomásai filmesszévé fűzve.
4:30
Ön is tudja? (0+)
Ön is tudja? Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
5:00
Másfélmillió lépés Magyarországon - 32 év múlva || Bakony 2. - A remeték csöndje (0+)
Másfélmillió lépés Magyarországon - 32 év múlva || Bakony 2. - A remeték csöndje Az aktuális rész ismertetője: Rockenbauer Pál és csapata 1979 nyarán indult neki az Országos Kéktúra megtételének, annak akkori keleti végpontjából, a Nagy-Milictől. Az akkor még kamasz fiúra, Bayer Zsoltra nagy hatással volt a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat. 32 évvel később, 2011-ben társaival úgy döntöttek, hogy Rockenbauerék nyomdokain haladva újra végigjárják ugyanazt az utat, felkeresik ugyanazokat a helyeket. Vajon mi minden változott bő három évtized alatt? 11. rész: Borza vár-Kőrishegy-Bakonybél-Vámos patak-Városlőd-Urkút-Kaphegy-Nagyvázsony feletti sík-Nagyvázsony A műsor ismertetése: Rockenbauer Pál és csapata 1979 nyarán indult neki az Országos Kéktúra megtételének, annak akkori keleti végpontjából, a Nagy-Milictől. Az akkor még kamasz fiúra, Bayer Zsoltra nagy hatással volt a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat. 32 évvel később, 2011-ben társaival úgy döntöttek, hogy Rockenbauerék nyomdokain haladva újra végigjárják ugyanazt az utat, felkeresik ug
5:50
Pannonia 3 keréken || Tivadartól Nagyecsedig (12+)
Pannonia 3 keréken || Tivadartól Nagyecsedig Az aktuális rész ismertetője: Csabi és Gyuri ezúttal a tivadari homokpadról veti magát a Tiszába, majd a szomszédos Nagyaron megnézi a Petőfi fát, mivel az egyik legenda szerint ez az a hely, ahol a Tisza című vers ihletődött. Innen Túristvándiba gurulnak, ahol újabb csoda várja őket: a vízimalom, Magyarország, sőt Közép-Európa egyetlen működő, háromkerekű vízimalma. Innen irány Szatmárcseke, ahol a lemenő napban megnézik a falu komor csónakfás temetőjét. Tiszabecsnél elhagyják hűséges kísérőjüket, a Tiszát, majd elindulnak a K-pont keresésére _ az ország legkeletibb pontja -, melyet Garbolc határában meg is találnak.
6:20
Multiverzum (0+)
Multiverzum A Multiverzum a tudományos eredmények- és kalandok műsora. Rendszeresen beszámol a magyar tudományos közélet eredményeiről, ugyanakkor nem feledi azt sem, hogy a tudomány történései a szélesebb közönség számára csak abban az esetben izgalmasak, ha azok a nézők nyelvén szólalnak meg. A Multiverzumot ezért minden érdekli, ami tudomány: tartalmai között jelen vannak az orvoslás legfrissebb kutatásai, a bioetika kérdései vagy a hétköznapi fantasztikum témái. A Multiverzum ilyen értelemben az érdeklődő polihisztorok magazinja, akik nem riadnak el a komolyabb tartalmaktól, ugyanakkor keresik a rendhagyó, ám igényes témákat.
6:50
Agenda (0+)
Agenda Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
7:05
MMA portré || "Törést csinálni a fénynek" - Ráckevei Anna színművész (12+)
MMA portré || Törést csinálni a fénynek - Ráckevei Anna színművész Az aktuális rész ismertetője: Miközben a film felidézi Ráckevei Anna pályájának meghatározó állomásait, megismerhetjük a családját, szüleinek és gyermekkorának történetét, valamint időről-időre bepillanthatunk a Szabó Magda regénye alapján írt FÜR ELISE című színházi előadás készítési folyamatába a debreceni Csokonai Színházban, melynek során tanúi lehetünk, miként küzd meg a népszerű és kiváló színésznő élete első színházrendezői feladatával. rendező: Mispál Attila operatőr: Vépy Zoltán A műsor ismertetése: Az MMA Fotó- és Filmművészeti Tagozatán belül működő Szőts István Mozgókép Műhely 2012-től szervezi 52 perces portréfilmek és "In memoriam" összeállítások készítését művészekről, az MMA akadémikusairól, illetve néhai tagjairól. Az elkészült portrék közül eddig már több mint félszáz alkotást mutatott be a köztelevízió, valamint az így bemutatott filmekkel később a tagozat Akadémikusportrék című vetítéssorozatában is találkozhat a közönség a Pesti Vigadóban.
8:00
Kunszt - Mindent a szemnek! (12+)
Kunszt - Mindent a szemnek! Művészet a hétköznapi érzékelés kiterjesztése, az összes érzékszerv által közvetített benyomás és tapasztalás egyetlen, integrált élménye. Olyan összetett tapasztalás, melyet körülményes magyarázni, csupán lefesteni, leírni, lefotózni, eltáncolni, elénekelni, egyszóval kifejezni lehet. A Kunszt a képzőművészet, a vizualitás és az esztétika lenyűgöző labirintusában barangol hétről hétre. Azt kutatja, ami katarzist okoz, ami személyes, ami hatást gyakorol, ami kérdést vet föl, vagy éppenséggel provokál.
8:30
A Nagyok || Turi Attila (12+)
A Nagyok || Turi Attila A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
8:55
Kommentár Klub || Színes forradalmak kora (12+)
Kommentár Klub || Színes forradalmak kora Kultúrpolitika, világnézet, értékek – a Kommentár folyóirat szakmai támogatásával. Az M5 kulturális csatorna új magazinműsora a lap munkatársainak részvételével elemzi az aktuális eseményeket, jelenségeket és folyamatokat. A Kommentár Klub házigazdája Horváth Szilárd, akit a közmédia nézői és hallgatói több műsorból ismerhetnek már. A program meghatározó tematikái a nemzeti identitással kapcsolatos, a kulturális küzdelmekhez, kultúrharchoz kötődő ügyek.
9:55
Kiállítások a nagyvilágból || Leonardo művei - Második rész (12+)
Kiállítások a nagyvilágból || Leonardo művei - Második rész Az aktuális rész ismertetője: Leonardo első ízben zenei tudásának köszönhetően ment Firenzéből Milánóba, nem pedig művészi vagy mérnöki képességei miatt. Diplomáciai ajándékba küldték a milánói herceghez, akinek láthatóan nagyon tetszett a lira da braccio hangja, amely egy hegedűfajta, amelyen különösen jól lehet improvizálni. Vallotta, hogy a zene hasonlít a festészetre, mert ugyanúgy, ahogy a végtagok arányosak egymással, amit például a vitruviusi embernél látunk, ugyanez a matematikán alapuló összefüggés létezik a zenében is. És ahogy a festészet a láthatóvá tett tudomány, a tudomány ugyanúgy hallható a zenében.
11:00
Agenda plusz (0+)
11:01
Antarktika a magasból (12+)
11:55
Mahler Budapesten (12+)
Mahler Budapesten Az aktuális rész ismertetője: Gustav Mahler 1888-ban Budapestre szerződött 10 évre a négy éve épült, akkor Európa legmodernebb dalszínházának, a Magyar Királyi Opera művészeti igazgatója és vezető karnagya lett. 1889. január 29-én mutatkozott be a magyar közönségnek, A Rajna kincse első magyar nyelvű előadásával. Az előadás elején színpadi tűz ütött ki, oltás után hatalmas sikerrel végigjátszották az operát. Az Első szimfóniáját a közönség vegyesen fogadta. A Pietro Mascagni Parasztbecsület című operája a budapesti siker után indult világhódító útjára. Talán a legnagyobb siker a Mozart Don Giovannijának 1890. december 16-i előadása volt, melyen részt vett Johannes Brahms is. A film lehetőséget enged az Állami Operaház és a hazai komolyzenei életbe való betekintésre.
12:45
Agenda plusz (0+)
12:50
Három arckép || Szirtes Ádám (12+)
13:50
Hintónjáró szerelem (12+)
Hintónjáró szerelem A Balaton-parti kis faluban Peczöliék az egyetlenek, akik nem léptek be a szövetkezetbe. Ráadásul a szövetkezet vezetői azzal idegesítik Peczölinét, hogy mindenhová hintón járnak. Miközben a család és a tsz között viszály dúl, Vilma, Peczöli lánya és Berci, a tsz elnök fia egymásba szeretnek…Szereplők: Szirtes Ádám, Medgyesi Mária, Makláry Zoltán
15:15
Delta || Nyelv (0+)
Delta || Nyelv Az aktuális rész ismertetője: NYELV "Nyelvében él a nemzet! " _ Ezt mindenképp hangsúlyozzuk a Delta Nyelvről szóló részében, amelyben nemcsak a nyelvünk egyediségéről és történelmi fejlődéséről beszélgetünk, de azt is megmutatjuk, hogyan kommunikálunk manapság az okostelefonok és a hangulatjelek világában. Ehhez pedig a virtuális térben egyszerre elevenítjük meg a korábbi századokra jellemző motívumokat, nyelvi formákat és egy mai, modern tv-s vetélkedő stúdióját, amelyben a műsorvezető, Fejős Ádám maga is kvízmester lehet egy jelenet erejéig.
15:45
Könyvjelző - Takaró Mihály műsora || Jókai Mór (0+)
Könyvjelző - Takaró Mihály műsora || Jókai Mór Az aktuális rész ismertetője: 1825. február 18-án született Jókay Móric, a későbbi Jókai Mór, regényíró, a márciusi ifjak egyike, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia igazgató-tanácsának tagja, a Kisfaludy Társaság tagja, 1876-tól 1903-ig a Petőfi Társaság elnöke. A Könyvjelző február 15-i adásában, születésének 200. évfordulója alkalmából tisztelgünk a "nagy mesemondó" előtt. Takaró Mihály vendége Nyilasy Balázs irodalomtörténész. Beszélgetésükből megismerhetjük az író családját és gyermekkorát, életének legfontosabb állomásait, Petőfi Sándorhoz köthető barátságát és szerepét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt. Felelevenítjük mindannyiunk által ismert nagyregényeit, megismerhetjük Jókait mint politikust és közéleti embert. A műsor ismertetése: A Könyvjelző _ Takaró Mihály műsora minden héten szombaton jelentkezik az M5 csatornán. A műsorban a magyar kultúra különböző területeire kalauzoljuk a nézőket, a témák között szerepel a képzőművészet, a zene, iroda
16:10
Agenda plusz (0+)
16:20
Kontúr || Kokas Katalin (0+)
Kontúr || Kokas Katalin PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK _ Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel minden szombat este az M5 műsorán.
17:00
A hét műtárgya || Szinyei Merse Pál: Szerelmespár (0+)
A hét műtárgya || Szinyei Merse Pál: Szerelmespár Az aktuális rész ismertetője: Két, korábban rajzvázlatban "megfogalmazott" alak, akik Szinyei Merse Pál által váltak szerelmespárrá. A festmény egy idillikus pillanatkép, amit a Magyar Nemzeti Galériában tekinthetünk meg. A műsor ismertetése: A hét műtárgya epizódjaiban feltárulnak a műalkotások titkai, mintha csak egy múzeumi látogató bőrébe bújnánk. A műsor nem csupán a különleges tárgyak bemutatására fókuszál, hanem megismerhetik az alkotót, mint embert, a festékrétegek vagy matériák mögötti történeteket, és, a műtárgyak jelentőségét.
17:05
Mesterember leszek || Fogtechnikus (0+)
Mesterember leszek || Fogtechnikus Az aktuális rész ismertetője: A fogtechnikusok minősített fogtechnikai laboratóriumokban fogpótlásokat, fogműveket készítenek. Munkájuk célja, hogy pótolják a hiányzó természetes, maradandó fogakat, megoldják a funkcionális és esztétikai problémákat. A képzés elmúlt tíz évében jelentős változások történtek, a szakma fejlődése rendkívül gyors és összetett, folyamatosan megújul. A Budapesti Komplex SZC Kézművesipari Technikumban mutatjuk be a mesterséget. A műsor ismertetése: A Mesterember című műsor nektek, pályaválasztó fiataloknak szól! Ötleteket adunk a hozzátok legközelebb álló szakma kiválasztásához. Hétről hétre jelentkező sorozatunkban a színes, érdekes és divatos mesterségek mellett bemutatjuk a kevésbé felkapott vagy ismert, illetve fizikai munkavégzést igénylő hiányszakmákat is. Ugye velünk tartotok? !
17:30
Vers mindenkinek || Juhász Gyula: Szerelem (Für Anikó) (0+)
Vers mindenkinek || Juhász Gyula: Szerelem (Für Anikó) Az aktuális rész ismertetője: Juhász Gyula Szerelem című versét Für Anikó adja elő.
17:40
Agenda (0+)
Agenda Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
17:50
Álmok álmodói || Jókai Mór (0+)
Álmok álmodói || Jókai Mór Az aktuális rész ismertetője: Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot. Ebben a részben Jókai Mór munkásságát mutatjuk be. A műsor ismertetése: Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiem
18:00
Pusztaház örökösei (12+)
Pusztaház örökösei Az aktuális rész ismertetője: Richard kezdeti lelkesedése a jogtudomány iránt hamarosan alábbhagy. John Jarndyce egyáltalán nincs megelégedve a fiú teljesítménéyével, ezt a véleményét ki is fejezi Esther és Ada jelenlétében, amit Richard nehezményez. Tulkinghorn nyomozása Nemo ügyében újabb fordulatot vesz, melyben szerepet kap Lady Deadlock bosszús komornája és akaratlanul George is, Nemo egykori kis pártfogoltja. Szereplők: Gillian Anderson, Anna Maxwell Martin, Patrick Kennedy
19:00
M5 História || Budapest ostroma (12+)
M5 História || Budapest ostroma Az M5 csatorna História című magazinfolyama fókuszában a magyar történelem fontos, sorsfordító eseményei, vitatott kérdései és rejtélyes eseményei állnak. Bár a fókusz a magyarság sorsán nyugszik, a műsor feladatának tekinti, hogy rendszeresen nemzetközi kontextusba helyezze a honi eseményeket, illetve párhuzamosan vizsgálja az izgalmas nemzetközi történéseket. Mindezt a legkorszerűbb kutatások alapján, a legelismertebb történészek, művelődéstörténészek, művészek, színészek segítségével.
19:40
Mesék a takarásból || Bodóczkiék (0+)
Mesék a takarásból || Bodóczkiék Az aktuális rész ismertetője: Koltai Bori hetente jelentkező riportsorozata a kulturális élet olyan egyéniségeinek történetét meséli el, akikre idáig nem irányult reflektorfény. A háromgyermekes Bodóczki házaspár meséje, akik a stresszes belvárosi életet a faluszéli nyugalomra cserélték. A műsor ismertetése: Koltai Bori hetente jelentkező riportsorozata a kulturális élet olyan egyéniségeinek történetét meséli el, akikre idáig nem irányult reflektorfény.
Korábbi műsorok a mai napról
20:00 22:45
Te rongyos élet - Operett Gála Kálmán Imre legismertebb műveiből 0+ Az aktuális rész ismertetője: Az operett kétségtelenül az egyik legmeghatározóbb eleme Magyarország kulturális gazdagságának, méltán gyarapítja a Hungarikumok sorát. A műfaj rangját legendás színészei és kiváló komponistái adták meg. Kámlán Imre szerepe kulcsfontosságú abban, hogy hazánk _ túlzás nélkül _ operett-nagyhatalommá vált. A szerző tüzes csárdásmuzsikái, feszes verbunkos dallamai és szívszorító melódiái egyaránt hatalmas sikert aratnak itthon és a nagyvilágban. A Budapesti Operettszínház egy pompás, álomszép előadással tiszteleg az idén 140 éve született komponista művészete előtt. A gálaesten a műfaj prominens és közkedvelt előadói a legszebb gyöngyszemeket keltik életre az operettkirályként is emlegetett alkotó szerzeményeiből. A magyar temperamentummal "fűszerezett" produkció felejthetetlen élményt és szórakozást kínál a legszélesebb közönségréteg számára is.
22:45
MÜPART 2022 || Avishai Cohen Trio (0+)
MÜPART 2022 || Avishai Cohen Trio Az aktuális rész ismertetője: Avishai Cohen közmegegyezés szerint a nagybőgő egyik kortárs zsenije, aki koncertezett Chick Coreával, Bobby McFerrinnel vagy épp Herbie Hancockkal. Saját stílusát és lemezeit az általa sikerre vitt, hatására a fősodorba került közel-keleti (arab, zsidó) és andalúz elemekkel, valamint nagyon komplex ritmikával dúsított jazz jellemzi. Változó felállású triója 2008-ban jelentette meg a kultstátuszú Gently Disturbed albumot, jelenlegi zongoristáját, az 1982-es születésű Shirinovot pedig ismerhetjük egy magyar vonatkozású kiadványról is: 2017-ben Dés Andrással, Fenyvesi Mártonnal és Szandai Mátyással zenélt a Maiden Tower című remek albumon. Az aktuális dobos szintén izraeli tehetség, és már a 21. század gyermeke: Roni Kaspi jelenleg a Berklee-n tanul ösztöndíjjal, Cohennel először az online térben játszottak együtt, ez vezetett az első közös koncertekhez 2020 őszén. A három zenész közötti interakció nagy érzelmeket képes megjeleníteni, az Arvoles lemez anyaga
0:45
Agenda (0+)
Agenda Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
0:55
M5 História || Budapest ostroma (12+)
M5 História || Budapest ostroma Az M5 csatorna História című magazinfolyama fókuszában a magyar történelem fontos, sorsfordító eseményei, vitatott kérdései és rejtélyes eseményei állnak. Bár a fókusz a magyarság sorsán nyugszik, a műsor feladatának tekinti, hogy rendszeresen nemzetközi kontextusba helyezze a honi eseményeket, illetve párhuzamosan vizsgálja az izgalmas nemzetközi történéseket. Mindezt a legkorszerűbb kutatások alapján, a legelismertebb történészek, művelődéstörténészek, művészek, színészek segítségével.
1:35
Könyvjelző - Takaró Mihály műsora || Jókai Mór (0+)
Könyvjelző - Takaró Mihály műsora || Jókai Mór Az aktuális rész ismertetője: 1825. február 18-án született Jókay Móric, a későbbi Jókai Mór, regényíró, a márciusi ifjak egyike, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia igazgató-tanácsának tagja, a Kisfaludy Társaság tagja, 1876-tól 1903-ig a Petőfi Társaság elnöke. A Könyvjelző február 15-i adásában, születésének 200. évfordulója alkalmából tisztelgünk a "nagy mesemondó" előtt. Takaró Mihály vendége Nyilasy Balázs irodalomtörténész. Beszélgetésükből megismerhetjük az író családját és gyermekkorát, életének legfontosabb állomásait, Petőfi Sándorhoz köthető barátságát és szerepét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt. Felelevenítjük mindannyiunk által ismert nagyregényeit, megismerhetjük Jókait mint politikust és közéleti embert. A műsor ismertetése: A Könyvjelző _ Takaró Mihály műsora minden héten szombaton jelentkezik az M5 csatornán. A műsorban a magyar kultúra különböző területeire kalauzoljuk a nézőket, a témák között szerepel a képzőművészet, a zene, iroda
2:00
Kontúr || Kokas Katalin (0+)
Kontúr || Kokas Katalin PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK _ Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel minden szombat este az M5 műsorán.
2:45
Mesterember leszek || Fogtechnikus (0+)
Mesterember leszek || Fogtechnikus Az aktuális rész ismertetője: A fogtechnikusok minősített fogtechnikai laboratóriumokban fogpótlásokat, fogműveket készítenek. Munkájuk célja, hogy pótolják a hiányzó természetes, maradandó fogakat, megoldják a funkcionális és esztétikai problémákat. A képzés elmúlt tíz évében jelentős változások történtek, a szakma fejlődése rendkívül gyors és összetett, folyamatosan megújul. A Budapesti Komplex SZC Kézművesipari Technikumban mutatjuk be a mesterséget. A műsor ismertetése: A Mesterember című műsor nektek, pályaválasztó fiataloknak szól! Ötleteket adunk a hozzátok legközelebb álló szakma kiválasztásához. Hétről hétre jelentkező sorozatunkban a színes, érdekes és divatos mesterségek mellett bemutatjuk a kevésbé felkapott vagy ismert, illetve fizikai munkavégzést igénylő hiányszakmákat is. Ugye velünk tartotok? !
3:10
Mesék a takarásból || Bodóczkiék (0+)
Mesék a takarásból || Bodóczkiék Az aktuális rész ismertetője: Koltai Bori hetente jelentkező riportsorozata a kulturális élet olyan egyéniségeinek történetét meséli el, akikre idáig nem irányult reflektorfény. A háromgyermekes Bodóczki házaspár meséje, akik a stresszes belvárosi életet a faluszéli nyugalomra cserélték. A műsor ismertetése: Koltai Bori hetente jelentkező riportsorozata a kulturális élet olyan egyéniségeinek történetét meséli el, akikre idáig nem irányult reflektorfény.
3:25
Kunszt - Mindent a szemnek! (12+)
Kunszt - Mindent a szemnek! Művészet a hétköznapi érzékelés kiterjesztése, az összes érzékszerv által közvetített benyomás és tapasztalás egyetlen, integrált élménye. Olyan összetett tapasztalás, melyet körülményes magyarázni, csupán lefesteni, leírni, lefotózni, eltáncolni, elénekelni, egyszóval kifejezni lehet. A Kunszt a képzőművészet, a vizualitás és az esztétika lenyűgöző labirintusában barangol hétről hétre. Azt kutatja, ami katarzist okoz, ami személyes, ami hatást gyakorol, ami kérdést vet föl, vagy éppenséggel provokál.
3:50
Szakcsi Jazzszínpad (0+)
Szakcsi Jazzszínpad Ünnepeljük és élvezzük együtt a magyar jazz sokoldalúságát, egyúttal ismerjük meg a műfaj kiváló hazai képviselőit! Koncert válogatás a magyar jazz élet legjobb koncertjeiből minden vasárnap.
0:00
Gyilkos ügyek || Összeesküvés-elmélet - 4. rész (16+)
Gyilkos ügyek || Összeesküvés-elmélet - 4. rész (VI / 9) Az aktuális rész ismertetője: Az egészségi állapota miatt Sharonnak komoly döntést kell hoznia: vállalja, hogy beültetnek egy implantátumot a szívébe, vagy vár, amíg találnak számára egy megfelelő donort. Az orvos határozott utasítására elhatározza, hogy egy hosszabb betegszabadságra megy. Ám előtte még szeretné lezárni az ügyet, amelyben több pincérnőt is megerőszakoltak, és megöltek. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az első számú gyanúsítottat, doktor Bill Landont is megölik. Szereplők: Mary McDonnell, G. W. Bailey, Michael Paul Chan
1:00
Gyilkos ügyek || Mindenáron - 1. rész (18+)
Gyilkos ügyek || Mindenáron - 1. rész (VI / 10) Az aktuális rész ismertetője: Sharon temetése után nem sokkal holtan találják Emma Rios kerületi ügyész-helyettest a medencéjében. Provenza hadnagy szerint egyértelmű, hogy Stroh ölte meg a nőt. Amíg a rendőrség a bizonyítékokat gyűjti, Stroh ismét lecsap, ezúttal egy ingatlanfejlesztő az áldozata. Flynn hadnagy nehezen teszi túl magát Sharon elvesztésén, ezért újra és újra megnézi a videóüzenetet, amit a felesége kevéssel a halála előtt készített. Szereplők: Mary McDonnell, G. W. Bailey, Michael Paul Chan
2:00
Walker, a texasi kopó || A fekete öböl titka 2. (12+)
Walker, a texasi kopó || A fekete öböl titka 2. (II / 8) Az aktuális rész ismertetője: Trivette-nek az az érzése, hogy a Clayton család azért nem fogadta őket kitörő lelkesedéssel, mert titokban kábítószer kereskedelemmel foglalkoznak. Gyanúja hamarosan bebizonyosodni látszik, amikor is a mocsár közelében álló ház körül furcsa szagokra lesz figyelmes. Feltételezhető tehát, hogy Clayton-ék rejtett laboratóriumára bukkantak, ahol az illegális szereket állítják elő. Ám még mielőtt erről meggyőződhetnének, a drog-labor porig ég. Eközben Walker-t szörnyű álmok kínozzák Vietnámban töltött éveiről… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei hel
3:00
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (IX / 10) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
4:00
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
5:10
Hupikék törpikék || Törpleves (12+)
Hupikék törpikék || Törpleves A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék... Szereplők: Don Messick, Danny Goldman, Lucille Bliss
5:40
Hupikék törpikék || Pamacstámadás / Nem mind arany, ami fénylik (12+)
Hupikék törpikék || Pamacstámadás / Nem mind arany, ami fénylik (I / 6) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék... Szereplők: Don Messick, Danny Goldman, Lucille Bliss
6:10
Magyar népmesék || Zöld Péter (12+)
Magyar népmesék || Zöld Péter Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
6:20
Magyar népmesék || Méhek a vonaton (12+)
Magyar népmesék || Méhek a vonaton Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
6:30
Magyar népmesék || Az égig érő paszuly (12+)
Magyar népmesék || Az égig érő paszuly Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
6:40
Magyar népmesék || A kicsi dió (12+)
Magyar népmesék || A kicsi dió Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
6:50
Magyar népmesék || A szegény csizmadia és a szélkirály (12+)
Magyar népmesék || A szegény csizmadia és a szélkirály Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:00
Magyar népmesék || Király kis Miklós (12+)
Magyar népmesék || Király kis Miklós Az aktuális rész ismertetője: Egyszer az öreg király három lányát el akarják vinni a sötét fellegek. A király visszautasítja, ezért elviszik a napot, a holdat és a csillagokat. Szerencsére akad egy bátor kérő, Miklós, aki számos kalandon át, életét kockáztatva visszaszerzi az ellopott égitesteket. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:05
Hupikék törpikék || A harcsagyökér futam (12+)
Hupikék törpikék || A harcsagyökér futam (II / 49) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...
7:15
Hupikék törpikék || Hókuszpók, a bálkirálynő (12+)
Hupikék törpikék || Hókuszpók, a bálkirálynő (II / 50) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...
7:30
Hupikék törpikék || A szerelemguru (12+)
Hupikék törpikék || A szerelemguru (II / 51) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...
7:40
Hupikék törpikék || Házi vizit (12+)
Hupikék törpikék || Házi vizit (II / 52) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...
7:55
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki || Vilma pénze volt, nincs (12+)
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki || Vilma pénze volt, nincs A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak. Szereplők: Alan Reed, Jean Vander Pyl, Mel Blanc
8:25
Trendmánia (12+)
Trendmánia (I / 6) TRENDMÁNIA Görög Zitával! Legyen szó hajról, körömről, ruháról, vagy bármi másról Görög Zita jól tudja, mitől leszünk minden nap újra és újra frissek és naprakészek. Sokszor egy apró trükk bevetése elég, hogy egy igazi NŐ kiemelkedjen tömegből, és van, hogy olyan alkalomra igyekszünk, ahol külsőnknek minden apró részletében csillognia kell. A Trendmániában megtaláljuk a megoldásokat: a legújabb trendeket, legdivatosabb ruhákat, legfrissebb színeket, legjobb helyeket és arcokat.
9:05
Fitt Life - A diéta, egészség és sport műsora (12+)
Fitt Life - A diéta, egészség és sport műsora (I / 5) Az újév tökéletes alkalom a változásra. Műsorunkban szakértők segítenek eligazodni az egészséges táplálkozás, diéta, a hatékony edzés és az életmódváltás világában. Kezdd velünk az utat az egészségesebb élet felé! Műsorvezető: Faragó Melinda
9:40
Hungarikumokkal a világ körül (12+)
Hungarikumokkal a világ körül (VIII / 7) A Hungarikumokkal a világ körül csapata az elmúlt hét évad során öt kontinens magyar lábnyomait fedezte fel nekünk. Az utolsó előtti évadban azonban a csapat fordított egyet a koncepción, és a Kárpát-medencében fedezi fel azokat a nem hazánk szülötte nőket és férfiakat, akik mind-mind hozzátettek a közös kultúránkhoz. A nyolc epizód során megismerhetünk egy csipet Európát, Ázsiát, Afrikát és Amerikát Brassótól-Pécsig, Széktől-Budapestig. Tartsatok a Hungarikumokkal a világ körül csapatával és ismerjük meg együtt mind a huszonnyolc interjúalany történetét, és rajtuk keresztül egy kicsit magunkat is. Műsorvezető: Kurucz Dániel
10:20
Brandépítők (12+)
Brandépítők (V / 7) Az első olyan márkaismertető magazinműsor, amely széles körben bemutatja az adott brand történetét, filozófiáját, és jövőképét. Minden cégnek, és minden terméknek van brandje, azaz márkája. De mégis hogyan épült fel maga a brand? Ki az alapító? Mi inspirálta őt az út elején? Hogyan tud egy cég olyan márkát építeni mely kiemelkedik versenytársai közül és hűséges fogyasztókkal ajándékozza meg? Mi a siker titka? Vajon elég egy nagy adag szerencse? Vagy csak egy jó marketinges a brand sikerének a kulcsa? Ezekre a kérdésekre keressük a választ. Hasznos tudnivalókra és érdekességekre derül fény, hiszen ki ne lenne kíváncsi egy picit arra, mi van a kulisszák mögött.
10:55
Poggyász (12+)
Poggyász (X / 7) Egy utazás nem is arról szól valójában, hogy mit látunk, hanem arról, amit közben átélünk. A megszerzett élményeket pedig nem veheti el tőlünk senki. Mi abban segítünk a nézőknek, hogy minél több új élményt átélhessenek, és mindig emlékezzenek rájuk. A TV2 új turisztikai magazinja pedig pont ebben az élményszerzésben segít. A Poggyász egy utazási magazin, amely hétről hétre új ötletekkel szolgál az egész családnak, hogy hol töltsék szabadidejüket, vagy éppen milyen programmal, kikapcsolódással színesítsék a hétvégéiket. Legyen szó természetjárásról, ismeretterjesztő programokról, gasztronómiáról, kultúráról, wellnessről, aktív pihenésről, mi bemutatjuk a legizgalmasabb úti célokat belföldön és külföldön egyaránt. A műsor segítségével felfedezhetik Magyarország érdekességeit és a világ csodáit. Falvak, városok, természeti értékek, építészet, sport, kalandturizmus: az utazási magazin minden alkalommal hasznos és sokszínű információval szolgál az utazás világából. A Poggyász úti f
11:35
Csapdába csalva (12+)
Csapdába csalva (IV / 64) Az aktuális rész ismertetője: Clara kalitkába zárva érzi magát. Mióta nővére meghalt egy balesetben, azóta a lányra édesanyja még jobban vigyáz. A 16 éves lány végül tanárához fordul segítségért, aki kemény szavakkal illeti az édesanya túlzott féltését. A műsor ismertetése: Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg... Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban olyan történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be... Szereplők: J. W. Carsle, Till Kraemer
12:10
Gagyi mami 2 (12+)
Gagyi mami 2 Most visszatér a minden lében kanál, gigantikus nagyi, azaz újabb megpróbáltatás vár Malcolm Turner FBI-ügynökre. Ezúttal egy látszólag hétköznapi családba kell beépülnie, hogy elhárítson egy, a nemzet biztonságát veszélyeztető katasztrófát. A családfő ugyanis olyan számítógépes vírus kifejlesztésén dolgozik, amellyel megbéníthatja az ország informatikai rendszereit. Mindez azonban eltörpül azon problémák mellett, amikor a házvezetőnőnek álcázott hősünk egy szétesett, nem működő családdal találkozik. Ráadásul Malcolm állapotos kedvese persze mit sem tud az akcióról…Szereplők: Martin Lawrence, Nia Long, Emily Procter
14:15
Need for Speed (12+)
Need for Speed Az autószerelő Tobey versenyautókban utazik. Amikor a csőd szélére kerül, vonakodva, de összeáll a gazdag és arrogáns egykori NASCAR-pilótával, Dino Brewster-rel. A fickó azonban átveri és Tobey ártatlanul rács mögé kerül. Két évvel később szabadulva bosszút akar állni Dino-n. Ehhez kapóra jön a hírhedt De Leon-futam. Ám ahhoz, hogy időben befusson a versenyre, minden akadályt _ beleértve a zsarukat és Dino embereit _ le kell küzdenie a keleti parttól a nyugati partig... Szereplők: Aaron Paul, Dominic Cooper, Michael Keaton
17:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
17:55
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:45
Sötét múlt (12+)
Sötét múlt A film történetében megismerjük Travis Blockot (Liam Neeson), aki a kormánynak dolgozik, egy olyan "szakértőként", aki képes megoldani a felmerülő problémákat. Travis rájön, hogy amit csinál az nem helyes és inkább nyugisabb életre vágyik. Ekkor azonban családját használják fel ellene, ám ekkor kénytelen újra elszabadulni, és ha egyszer ezt megteszi, akkor nincs kegyelem. Szereplők: Liam Neeson, Tim Draxl, Aidan Quinn
Korábbi műsorok a mai napról
20:55 23:25
Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) 16+ Harley Quinn (Margot Robbie) sosem volt jó kislány. Sem normális. De amióta Gotham legizgalmasabb nője szakított Jokerrel, megváltozott benne valami. Feladja addigi magányát, és három nem kevésbé életveszélyes barátnőjével, Fekete Kanárival, Vadásznővel és Renee Montoyával indul újabb kalandokra. És amikor egy gonosz maffiavezér elrabol egy fiatal lányt, úgy dönt, társnőivel együtt kipróbálja, milyen érzés, ha egyszer a jó oldalon harcol. Hát, furcsa. Lehet, hogy nem is bírja így sokáig. Szereplők: Margot Robbie, Ewan McGregor, Mary Elizabeth Winstead
23:25
Schindler listája (16+)
Schindler listája Egyetlen ember is képes lehet arra, hogy a körülmények ellenére megváltoztassa a dolgok menetét. A mondás igazát mi sem bizonyítja jobban, mint Oskar Schindler története. Steven Spielberg nem sokkal a megjelenése után elolvasta az ausztrál Thomas Keneally regényét, mégis 10 évnek kellett eltelnie, hogy elég érettnek tartsa magát a Schindler listája filmre vitelére. A film főhőse, Oskar Schindler született üzletember és szerencsejátékos. A második világháború legelején elkerül a megszállt Lengyelországba és azonnal megérzi, milyen hatalmas üzleti lehetőségek nyílhatnak meg előtte. Baráti kapcsolatok és némi ügyeskedés révén megszerez magának egy gyárat _ a Deutsche Emailware Fabrikot _ és nem győz eleget tenni a beözönlő megrendeléseknek. Könyvelője, Itzhak Stern rábeszéli arra, hogy minél nagyobb számban foglalkoztasson zsidókat, így nemcsak olcsó munkaerőt talál magának, hanem segíthet a koncentrációs táborokban szenvedő embereken. A gyár hamarosan a zsidók egyetlen menedéke lesz. 1944
2:35
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (IV / 128) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:05
Walker, a texasi kopó || A mundér becsülete (12+)
Walker, a texasi kopó || A mundér becsülete (III / 1) Az aktuális rész ismertetője: Walker és Trivette egy szökött rabot szállítanak Dallas-ba, miközben éjszakára egy kisvárosban szállnak meg. Adelaide városát a helyi seriff kegyetlen módszerekkel tartja kézben. Kiderül, hogy Beau Langley seriffet Walker régről már ismeri, de nem túl jó véleménnyel van róla. A városban rend van és fegyelem, de mindezt rendőri erőszakkal és különféle tilalmakkal érik el. Trivette pedig a saját bőrén tapasztalja Langley feketékkel való bánásmódját… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez,
3:55
Nem beszélek zöldségeket! (12+)
Nem beszélek zöldségeket! Vannak filmek, melyek a maguk csendes módján, leheletfinom eszközökkel mesélnek kis csodákról. Germain (Gérard Depardieu) amolyan ügyefogyott mackóként, francia Forrest Gumpként csetlik-botlik az életben, alkalmi munkákból él. Sörözik a haverokkal, gondozza a veteményét, s az anyja házának kertjében lakik egy lerobbant lakókocsiban. Az egykori lassú felfogású, rossz tanuló ma is nehezen tud olvasni, hadilábon áll a szavakkal, a mindennapokat a maga egyszerű módján éli meg. A szeretettelenségben töltött gyerekkor, a rideg anya által meghatározott felnőtt mindennapok sivársága után Germain csak abban lelheti örömét, hogy napközben a városka parkjában üldögél a padon, és eteti a galambokat. Itt hozza össze a sors Margueritte-tel (Gisele Casadesus), a törékeny, nyugdíjas tudóssal, aki minden idejét az irodalomnak, a könyveinek és a szavak "hatalmának" szenteli. A két ember szokatlan barátsága észrevétlenül kovácsolódik ott a padon, a galambok közt. Az egyszerű, de szeretetéhes fickó, és a
4:25
Spárta a köbön (12+)
Spárta a köbön A (film)történelem ismétli önmagát. Alig egy esztendővel azután, hogy Leonidasz spártai király háromszáz katonájával a Thermopülai-szorosnál megállította Xerxész hadát, a perzsák újra beindulnak. Az új életre kelt spártai király megint bazi nagy dobásra készül a szorosnál. Egy szál bőrgatyában és csuklyával indul a tizenhárom embere élén, hogy megvédje honát. A nagy kaland során számos ismerős ismeretlennel találkoznak, a Szellemlovastól kezdve a Pókemberig, a Transformerektől a púpos Paris Hiltonig... A vígjáték az elmúlt évek szuperfilmjeit parodizálja. Szereplők: Sean Maguire, Carmen Electra, Ken Davitian
5:25
Spárta a köbön (12+)
Spárta a köbön A (film)történelem ismétli önmagát. Alig egy esztendővel azután, hogy Leonidasz spártai király háromszáz katonájával a Thermopülai-szorosnál megállította Xerxész hadát, a perzsák újra beindulnak. Az új életre kelt spártai király megint bazi nagy dobásra készül a szorosnál. Egy szál bőrgatyában és csuklyával indul a tizenhárom embere élén, hogy megvédje honát. A nagy kaland során számos ismerős ismeretlennel találkoznak, a Szellemlovastól kezdve a Pókemberig, a Transformerektől a púpos Paris Hiltonig... A vígjáték az elmúlt évek szuperfilmjeit parodizálja.
5:55
Shrek (12+)
Shrek Hol volt, hol nem volt, egy messzi mocsárban, meghitt magányban élt egyszer egy morcos ogre, akit Shrek-nek hívtak. Ám a zöld szörny nyugalmát és életét egy napon fenekestül felbolygatta egy különös esemény: mesebeli lények lepték el a mocsarat _ és lepték meg gyanútlan hősünket. A három vak egér futkározott a vacsoráján, a nagy, gonosz farkas feküdt az ágyában, a hét törpe Hófehérke koporsóját tette az asztalára, kunyhója előtt pedig ott nyüzsgött a három hajléktalan kismalac, és mindenféle más varázslatos figurák, akiket a gonosz Farquaad nagyúr űzött el otthonukból. Shrek tehát elment a nagyúrhoz, hogy visszakövetelje mocsarát, de ehhez előbb meg kell mentenie a szörnyű tűzokádó sárkány karmaiból Fiona királylányt, hogy Farquaad feleségül vehesse, és így király lehessen. A nagy kalandban társa is akad az ogrének: a szószátyár Szamár, aki bármit megtenne Shrek-ért, egy valamit kivéve: a világ minden kincséért sem hajlandó befogni a száját. Hamarosan azonban kiderül, hogy a sárkánynál
6:55
Shrek (12+)
Shrek Hol volt, hol nem volt, egy messzi mocsárban, meghitt magányban élt egyszer egy morcos ogre, akit Shrek-nek hívtak. Ám a zöld szörny nyugalmát és életét egy napon fenekestül felbolygatta egy különös esemény: mesebeli lények lepték el a mocsarat _ és lepték meg gyanútlan hősünket. A három vak egér futkározott a vacsoráján, a nagy, gonosz farkas feküdt az ágyában, a hét törpe Hófehérke koporsóját tette az asztalára, kunyhója előtt pedig ott nyüzsgött a három hajléktalan kismalac, és mindenféle más varázslatos figurák, akiket a gonosz Farquaad nagyúr űzött el otthonukból. Shrek tehát elment a nagyúrhoz, hogy visszakövetelje mocsarát, de ehhez előbb meg kell mentenie a szörnyű tűzokádó sárkány karmaiból Fiona királylányt, hogy Farquaad feleségül vehesse, és így király lehessen. A nagy kalandban társa is akad az ogrének: a szószátyár Szamár, aki bármit megtenne Shrek-ért, egy valamit kivéve: a világ minden kincséért sem hajlandó befogni a száját. Hamarosan azonban kiderül, hogy a sárkánynál
7:45
Mission: Impossible 3. (12+)
Mission: Impossible 3. Tom Cruise, alias Ethan Hunt, a szuperügynök és csapata immár harmadszor tér vissza a filmvászonra, hogy két szórakoztató órával ajándékozza meg a közönséget. A veszélyt ezúttal egy rejtélyes és rendkívül veszélyes gonosztevő jelenti, aki nem a világot fenyegeti elsősorban, hanem Hunt frissen eljegyzett, és elragadóan bájos menyasszonyát. A küldetés tehát nem csak lehetetlen, de személyes is, s a feltételek pedig jóval halálosabbak a megszokottnál. Szereplők: Tom Cruise, Philip Seymour Hoffman, Ving Rhames
8:45
Mission: Impossible 3. (12+)
Mission: Impossible 3. Tom Cruise, alias Ethan Hunt, a szuperügynök és csapata immár harmadszor tér vissza a filmvászonra, hogy két szórakoztató órával ajándékozza meg a közönséget. A veszélyt ezúttal egy rejtélyes és rendkívül veszélyes gonosztevő jelenti, aki nem a világot fenyegeti elsősorban, hanem Hunt frissen eljegyzett, és elragadóan bájos menyasszonyát. A küldetés tehát nem csak lehetetlen, de személyes is, s a feltételek pedig jóval halálosabbak a megszokottnál.
10:20
James Bond - A világ nem elég (12+)
James Bond - A világ nem elég A brit titkosszolgálat ügynöke, a 007-es James Bond (Pierce Brosnan) feladata, hogy kiderítse ki a felelős azokért a merényletekért, amit Mr. King és a vállalata ellen követnek el. Mr. Bond nyomozása során a szálak Renard-hoz (Robert Carlyle) vezetnek. A terroristához, akinek már rég közös a múltja a King családdal. Ő volt az, aki korábban váltságdíjért elrabolta Mr. King lányát, Elektrát (Sophie Marceau). Ám a terve kudarccal végződött, köszönhetően főként M (Judi Dench) közbenjárásáért. Aki megkérte régi barátját, Mr. King-et, hogy ne tárgyaljon a terroristákkal. Renard-ot valószínűleg azóta is a bosszú hajtja, és az ideje fogytán van…Szereplők: Pierce Brosnan, Sophie Marceau, Robert Carlyle
11:20
James Bond - A világ nem elég (12+)
James Bond - A világ nem elég A brit titkosszolgálat ügynöke, a 007-es James Bond (Pierce Brosnan) feladata, hogy kiderítse ki a felelős azokért a merényletekért, amit Mr. King és a vállalata ellen követnek el. Mr. Bond nyomozása során a szálak Renard-hoz (Robert Carlyle) vezetnek. A terroristához, akinek már rég közös a múltja a King családdal. Ő volt az, aki korábban váltságdíjért elrabolta Mr. King lányát, Elektrát (Sophie Marceau). Ám a terve kudarccal végződött, köszönhetően főként M (Judi Dench) közbenjárásáért. Aki megkérte régi barátját, Mr. King-et, hogy ne tárgyaljon a terroristákkal. Renard-ot valószínűleg azóta is a bosszú hajtja, és az ideje fogytán van…
13:00
A függetlenség napja (12+)
A függetlenség napja Az emberiséget, először a történelme során a kihalás veszélye fenyegeti. Egy idegen, földönkívüli faj indít inváziós támadást a Föld ellen. Két célja van a támadóknak: Az emberi faj kiírtása és a Föld bolygó erőforrásainak kimerítése. Az emberi faj viszont, ezt nem tűri némán és felveszi a harcot a hódítókkal. Az elenállás három ikonikus alakja Steven Hiller Kapitány (Will Smith), David Levinson kábeltévészerelő (Jeff Goldblum) és az Egyesült államok elnöke, Mr. Withmore (Bill Pullman), akik a végsőkig is harcolnak, ha szükséges…Szereplők: Will Smith, Bill Pullman, Jeff Goldblum
14:00
A függetlenség napja (12+)
A függetlenség napja Az Egyesült Államok nyomkövető rendszerei 550 km átmérőjű, gigantikus űrhajó közeledtét jelzik. A tévéhíradók a világ legnagyobb városai fölött lebegő óriási űrhajókról tudósítanak. Másnap az elnököt biztonságos helyre menekítik. A Washington D. C. -t ért támadást követően az egész országban úrrá lesz a káosz. Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy az idegenek célja a Föld totális megsemmisítése. A világ összes hadserege készen áll, hogy felvegye a harcot a gonosz betolakodókkal szemben.
16:00
A Nagy Fal (12+)
A Nagy Fal Egy elit osztag az emberiség utolsó harcát vívja a világ legikonikusabb építményén, a Nagy Falon. Egy olyan ellenséget igyekeznek megállítani, amely nemcsak az országot, de az egész világot elpusztíthatja. Szereplők: Matt Damon, Willem Dafoe, Pedro Pascal
17:00
A Nagy Fal (12+)
A Nagy Fal Zhang Yimou (Hős, A repülő tőrök klánja) rendkívül látványos és izgalmas új filmje egy 3D-s akcióthriller Matt Damon főszereplésével. Egy elit osztag az emberiség utolsó harcát vívja a világ legikonikusabb építményén, a Nagy Falon...
18:00
Utazás a Föld középpontja felé (12+)
Utazás a Föld középpontja felé Trevor Anderson professzor (Brendan Fraser) az unokaöccse, Sean (Josh Hutcherson) és a csinos izlandi idegenvezető, Hannah oldalán nekivág, hogy megtalálja a vulkánt, ami eltűnt testvére szerint a Föld kérge alatti rejtélyes világba vezet. Rá is bukkannak a különleges átjáróra, ahol kezdetét veszi életük legnagyobb kalandja. Föld alatti szörnyek, lávafolyamok és úszó szigetek között próbálják túlélni az utazást, melynek során az eltűnt fivér körüli titkokra is fény derül. Szereplők: Brendan Fraser, Giancarlo Caltabiano, Anita Briem
19:00
Utazás a Föld középpontja felé (12+)
Utazás a Föld középpontja felé Trevor Anderson professzor (Brendan Fraser) az unokaöccse, Sean (Josh Hutcherson) és a csinos izlandi idegenvezető, Hannah oldalán nekivág, hogy megtalálja a vulkánt, ami eltűnt testvére szerint a Föld kérge alatti rejtélyes világba vezet. Rá is bukkannak a különleges átjáróra, ahol kezdetét veszi életük legnagyobb kalandja. Föld alatti szörnyek, lávafolyamok és úszó szigetek között próbálják túlélni az utazást, melynek során az eltűnt fivér körüli titkokra is fény derül.
Korábbi műsorok a mai napról
20:00 22:15
Rampage: Tombolás 15+ Davis Okoye, a San Diego-i Vadrezervátumban dolgozó tudós, különleges kapcsolatot ápol egy intelligens gorillával, akinek a neve George. Egy balul sikerült genetikai kísérlet azonban mindent megváltoztat: a barátságos emberszabású félelmetes, dühöngő szörnyeteggé válik, aki elhagyja otthonát és pusztító útra indul Észak-Amerikán keresztül. Ahol George megjelenik, tombolás és káosz követi őt. Davis mindent meg akar tenni azért, hogy visszahozza egykori barátját, ezért egy genetikus, Kate Caldwell segítségével az állat nyomába ered. A csatatér folyton változik, és amikor két másik, szintén genetikailag módosított nagyvad is tombolásba kezd, valósággal elszabadul a pokol. Ha Davis sikert arat, megmenekül a majom, és megmenekülnek Amerika nagyvárosai. Ha viszont elbukik, nem csupán az egykori barátjáról kell lemondania, hanem az egész világról. Szereplők: Dwayne Johnson, Naomie Harris, Jeffrey Dean Morgan
Korábbi műsorok a mai napról
21:00 23:15
Rampage: Tombolás 15+ Davis Okoye, a San Diego-i Vadrezervátumban dolgozó tudós, különleges kapcsolatot ápol egy intelligens gorillával, akinek a neve George. Egy balul sikerült genetikai kísérlet azonban mindent megváltoztat: a barátságos emberszabású félelmetes, dühöngő szörnyeteggé válik, aki elhagyja otthonát és pusztító útra indul Észak-Amerikán keresztül. Ahol George megjelenik, tombolás és káosz követi őt. Davis mindent meg akar tenni azért, hogy visszahozza egykori barátját, ezért egy genetikus, Kate Caldwell segítségével az állat nyomába ered. A csatatér folyton változik, és amikor két másik, szintén genetikailag módosított nagyvad is tombolásba kezd, valósággal elszabadul a pokol. Ha Davis sikert arat, megmenekül a majom, és megmenekülnek Amerika nagyvárosai. Ha viszont elbukik, nem csupán az egykori barátjáról kell lemondania, hanem az egész világról.
22:15
Rambo 5. - Utolsó vér (15+)
Rambo 5. - Utolsó vér John Rambo békésen próbálja élni a mindennapjait arizonai farmján, bár háborús múltjából felbukkanó belső démonaival továbbra is viaskodik. Egy nap azonban házvezetőnője, María unokáját elrabolják. Rambo felveszi a harcot a kegyetlen szex- és drogkereskedő mexikói kartellel, amely több lányt is fogságban tart. Segítője a halálos küzdelemben Carmen, aki a húga után kutat... Szereplők: Sylvester Stallone, Paz Vega, Joaquín Cosio
23:15
Rambo 5. - Utolsó vér (15+)
Rambo 5. - Utolsó vér John Rambo békésen próbálja élni a mindennapjait arizonai farmján, bár háborús múltjából felbukkanó belső démonaival továbbra is viaskodik. Egy nap azonban házvezetőnője, María unokáját elrabolják. Rambo felveszi a harcot a kegyetlen szex- és drogkereskedő mexikói kartellel, amely több lányt is fogságban tart. Segítője a halálos küzdelemben Carmen, aki a húga után kutat...
0:15
A végső állomás (15+)
A végső állomás A főiskolás Nick (Bobby Kampo) az autóversenyzés szerelmese. Az egyik verseny során hirtelen látomása támad, melyben egy autóbaleset hatására összeomlik a pálya és rengeteg ember meghal. Amikor a látomása valóra válik, az események felgyorsulnak. Nick egyre több tragikus kimenetelű eseményt lát, melyek mind bekövetkeznek. A szokatlan jelenség miatt egyre többen vélik úgy, hogy maga Nick idézi elő a katasztrófákat, ám barátnője, Lori (Shantel VanSanten) segít kideríteni az igazságot. Szereplők: Bobby Campo, Haley Webb, Nick Zano
1:15
A végső állomás (15+)
A végső állomás A főiskolás Nick (Bobby Kampo) az autóversenyzés szerelmese. Az egyik verseny során hirtelen látomása támad, melyben egy autóbaleset hatására összeomlik a pálya és rengeteg ember meghal. Amikor a látomása valóra válik, az események felgyorsulnak. Nick egyre több tragikus kimenetelű eseményt lát, melyek mind bekövetkeznek. A szokatlan jelenség miatt egyre többen vélik úgy, hogy maga Nick idézi elő a katasztrófákat, ám barátnője, Lori (Shantel VanSanten) segít kideríteni az igazságot.
1:50
A 19. sor (15+)
A 19. sor Egy fiatal doktornő 6 éves kislányával egy éjszakai repülőjáraton szörnyű viharba keveredik. A félig üres kabinban szembesül utastársai megmagyarázhatatlan halálával, elveszíti a valóságérzékét, és újra átéli gyermekkora legrosszabb rémálmát. Szereplők: Svetlana Ivanova, Ekaterina Vilkova, Anatoliy Kot
0:25
Hellboy (18+)
Hellboy Közeleg az apokalipszis. Nimue (Milla Jovovich), a gonosz varázslónő bosszút forral az emberiség ellen, és egyesíti a boszorkányokból, alvilági szörnyekből álló vérszomjas seregét. Minden azon múlik, hogy Hellboy (David Harbour) beteljesíti-e a végzetét, és démoni fenevad képében leigázza a Földet, vagy képes lesz szembenézni a sorsával, és igazi szuperhősként megmenti a világot? Szereplők: Milla Jovovich, David Harbour, Ian McShane
4:50
Asterix, a gall (12+)
Asterix, a gall Krisztus születése előtt ötvenben a franciák őseit, a gallokat hosszú harcok után legyőzték a rómaiak. Egész Galliát elfoglalták, pontosabban nem is az egészet, mivel hogy egyetlen tartomány győzedelmesen ellenáll a hódítók támadásainak. E kicsiny falucskában _ amelyet a rómaiak erődrendszere vesz körül _ él Asterix harcos és bátor hadviselt társa, Obelix, és a csodavarázsló, Panoramix. Asterix vadászat előtt-közben, hogy-hogy nem, mindig római szagot érez. Olyan időket élnek, mikorra már a rómaiak latinul is elfelejtettek. A nagysikerű képregény egyik első, rajzfilmes feldolgozása. Szereplők: Pierre Tornade, Roger Carel, Henri Labussiere
6:15
I love Huckabees - Multik, haza! (12+)
I love Huckabees - Multik, haza! Albert (Jason Schwartzman), az érzékeny költő felbéreli a híres nyomozópárost, Bernardt (Dustin Hoffman) és Viviant (Lily Tomlin), hogy nyomozzanak három véletlen egybeesés jelentése után, ami talán az élet értelmének a kulcsa. Az ügynek egyre többen keverednek bele. A szenvedélyes tűzoltó, Tommy (Mark Wahlberg), a dörzsölt értékesítési vezető, Brad (Jude Law), és az önértékelési zavarokkal küzdő modell, Dawn (Naomi Watts). A nyomozást tovább bonyolítja, hogy egy vonzó francia nő, Caterine (Isabelle Huppert) lépre csalja Albertet és Tommy-t. Szereplők: Jason Schwartzman, Dustin Hoffman, Lily Tomlin
8:15
Családi vakáció (12+)
Családi vakáció Clark Griswold elhatározza, hogy kerül amibe kerül, elviszi feleségét és két gyermekét Chicagóból Kaliforniába, hogy kikapcsolódjanak egy mesésen szórakoztató vidámparkban. A kirándulás nem egészen úgy sikerül, ahogyan elképzelték, ráadásul csatlakozik hozzájuk egy idős rokon, Edna néni és egy harapós kutya. A melléfogások ellenére sok vidám kalandban van részük. Erre biztosíték a főszereplő komikus-zseni, Chevy Chase. Szereplők: Chevy Chase, Beverly D'Angelo, Anthony Michael Hall
10:15
Huncutka (12+)
Huncutka Huncutka (Alisan Porter), a kilenc éves árva kislány és apja, Bill Dancer (James Belushi) munka és hajlék nélkül járják az utcákat. Egy vacsoraszerzés ürügyén megismerkednek Grey-jel (Kelly Lynch), a gazdag ügyvédnővel, akit rabul ejt a bájos fürtöske és torzonborz testőre. Ám Grey féltékeny barátja azonnal tárcsázza a gyámhatóság számát, s úgy tűnik sikerül Billt börtönbe, Huncutkát pedig az árvaházba juttatnia. Nem számol azonban a Huncutkáékhoz ragaszkodó barátnőjével. Szereplők: James Belushi, Alisan Porter, Kelly Lynch
12:25
Kutyák és macskák (12+)
Kutyák és macskák A dorombolás kora lejárt. Az orrunk előtt titkos háború zajlik. A felek foggal-körömmel küzdenek: ezt a háborút kutyák és macskák vívják, és épp a macskák állnak jobban. Új vezérük, a kérlelhetetlen sziámi cica velőscsontot nem kímélve tör végső célja, a Föld teljes elmacskásítása felé. A kutyák ügynökei az utolsó pillanatban kiszagolják a bajt, és az ebkommandó mindent elkövet, hogy megállítsa a diktátort. A négylábúak háborújába Brody professzor (Jeff Goldblum) is belekeveredik, aki épp olyan anyagon kísérletezik, amely mindkét fél számára veszettül fontos. Szereplők: Jeff Goldblum, Tobey Maguire, Elizabeth Perkins
14:20
Vén rókák (12+)
Vén rókák Egy nyugdíjas is nyugodtan rabolhat bankot. Sőt, egy nyugdíjas sokkal nyugodtabban rabol bankot, mint a pánikra és izgalomra hajlamos fiatalok. A három elszegényedett jóbarát, Joe (Michael Caine), Willie (Morgan Freeman) és Albert (Alan Arkin) megelégelik a bank fenyegetését, és úgy döntenek, hogy a saját kezükbe veszik a folyószámlájuk és a jelzáloghitelük sorsát. Ha nem lehet ésszerűen tárgyalni, más módszerekhez kell folyamodni. Tervet készítenek, elpróbálják, és akcióba lépnek. Kezdetét veszi életük utolsó nagy kalandja, ami könnyen egy infarktusban végződhet. Szereplők: Morgan Freeman, Michael Caine, Alan Arkin
16:20
Aquaman (12+)
Aquaman Arthur Curry (Jason Momoa) próbál átlagos életet élni, de ez nagyon nehéz olyan adottságokkal, amelyekkel ő rendelkezik. Még zavarodottabbá válik, amikor megtudja, hogy a földiek által csak legendának tartott Atlantis az óceán mélyében nagyon is létezik, és a víz alatti királyság trónja rá vár. Mint törvényes örökösnek, neki kell elfogadnia a koronát, hogy csatába vezesse a népét. Testvére, Orm (Patrick Wilson) azonban párbajra hívja a trónért. Nereus király (Dolph Lundgren) Valkót (Willem Dafoe) bízza meg Arthur kiképzésével. Nem is sejtik, hogy míg a trónért és a gyönyörű Mera (Amber Heard) kegyeiért viaskodnak, egy minden eddiginél pusztítóbb háború van kibontakozóban. Szereplők: Jason Momoa, Amber Heard, Nicole Kidman
Korábbi műsorok a mai napról
19:15 22:00
Waterworld - Vízivilág 12+ A sarki jégtakarók megolvadása után a Föld egyetlen hatalmas tengerré válik. A Szárazföld talán már csak a mesében létezik. Minden túlélő azt keresi, de senki sem tudja, merre lehet. A mesterséges zátonyok lakói és a tenger hajósai egymással és a kalózokkal hadakoznak. A végtelen vizeket járja a magányos Tengerész (Kevin Costner), akinek lábujjai között úszóhártya, füle mögött pedig kopoltyú nőtt. Egy összecsapás után a hajójára vesz egy tízéves kislányt és az anyját. Hamarosan kalózok erednek a nyomukba. A kislány kell nekik, aki különös tetoválást, a Szárazföldhöz vezető út térképét viseli a hátán. Szereplők: Kevin Costner, Dennis Hopper, Jeanne Tripplehorn
22:00
300 (16+)
300 Leonidasz (Gerard Butler) spártai király a szenátus vezetője, Theron (Dominic West) és a jósok tiltakozása ellenére összeszedi 300 legjobb harcosát, hogy megvédje népét Xerxész (Rodrigo Santoro) hadseregével szemben. A több ezer harcos ellen semmi esélyük, ám Leonidasz egy szűk kanyonba csalja ellenfeleit, ahol a perzsák nem tudnak élni létszámbeli fölényükkel. Mindannyian tudják, hogy ez a csata öngyilkos vállalkozás, amellyel időt próbálnak nyerni Gorgo királynőnek (Lena Heady), aki a szenátustól és a görögöktől kér segítséget. Szereplők: Gerard Butler, Lena Headey, Dominic West

M5 műsor

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti M5 műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A M5 tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.

Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott M5 tv programról.

Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.

Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!