A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Sorozat+ műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.
A Sorozat+ tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.
Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Sorozat+ tv programról.
Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.
Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!
Egy ügyvédet elgázolnak az utcán, majd nem sokkal késobb lelőnek egy férfit egy kávézóban. Az egyetlen közös kapcsolat a két eset között, hogy mindketten szerepeltek pedofíliával kapcsolatos videofelvételen. A csapat vadászik az önkényes megtorlóra...
Miután egy zsidó férfit meggyilkolnak egy zsidó közösségben, nem sokkal később a gyilkosokat is holtan találják. Muldernek és Scullynak meg kell állapítaniuk, hogy valaki bosszút állt, vagy nagyobb erők működnek a háttérben. ║ A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fonódik a veszélyes helyzetek és az őket körülvevő fenyegető világ szorításában, ahol leg
Egy drogfüggő beteg kezelése arra készteti Houset, hogy átgondolja az életét, a jövőjét, és szembenézzen saját démonaival. Ez a kényszerítő eset lehet egy új, felemelő kezdet a számára. ║ Dr. House (Hugh Laurie), a diagnosztizálásra szakosodott, antiszociális, különc orvos messziről kerüli a betegeit, mert úgy véli, hogy hazugságaikkal csak gátolják a helyes diagnózist. Fiatalokból álló kiváló csapatával mindent megtesz, hogy megoldja az útjába kerülő rejtélyes eseteket.
Vivian, Jens és Hanno, a három jó barát kirándulni indul. Miközben Hanno és Jens versenyeznek, Hanno bevallja a barátjának, hogy elcsábította a barátnőjét. Jens dühe nem ismer határokat, és fogcsikorgatva akarja legyőzni ellenfelét. Hanno felborul, egy sziklának ütközik, és a kórházban köt ki, Jens pedig őrült sziklamászásba kezd. ║ Az izgalmas akciósorozat két helikopteres mentőcsapat kalandos hétköznapjairól szól. A bevetések során pilótáknak, orvosoknak, mentősöknek egyaránt életről és halálról kell dönteniük, s nem mindennapi beavatkozást igénylő helyzeteket kell megoldaniuk. A fordulatos történetnek, a lélegzetelállító jeleneteknek _ melyekben sokszor maguk a színészek vállalkoznak hajmeresztő mutatványokra _ és a páratlan szépségű tájnak köszönhetően a Medicopter 117 méltán vált az egyik legnépszerűbb filmsorozattá.
A békésnek tűnő tiroli városkában Karin Kofler (Kristina Sprenger) nyomozónő és a bűnügyi pszichológiára szakosodott kollégája, Lukas Roither (Jakob Seeböck) próbálnak véget vetni a helyi bűnözők tevékenységének.
Melinda összeszedi minden bátorságát, és elhívja Sam-et egy bálba, ahol Delia kérésére, a diákokra kell felügyelniük. A randi addig tökéletes is, amíg egy szellem segítséget nem kér Melinda-tól. Mrs. Marks ugyanis aggódik a lányáért, aki egy vad külsejű fiúval távozik a bálról. Az asszony egyáltalán nem akarja, hogy a két fiatal együtt legyen, ami azért is furcsa, mert később kiderül, hogy Tim Mrs. Marks tanítványa volt... ║ A fiatal és nagyon csinos Melinda Gordon (Jennifer Love Hewitt) életének legboldogabb pillanatait különös dolgok zavarják meg. Éppen most ment feleségül nagy szerelméhez, Jim Clancyhez (David Conrad), de a közös családi fészek baljóslatú hellyé változik, amikor egy este a vacsora közben az ablakon kirajzolódni látszik valami. Melinda először rettenetesen megijed, mégis azonnal tudja, hogy egy szellem kéri a segítségét. Kiderül, hogy különleges képessége van: képes beszélni a halottak lelkével.
Adrian Monk egy gyilkosság szemtanúja és a bírósági ügy koronatanúja lesz, ezért a tanúvédelmi program keretében egy isten háta mögötti helyre viszik a tárgyalás kezdetéig. Természetesen kedvenc nyomozónkat nem abból a fából faragták, hogy a természet lágy ölén ne szimatoljon ki egy gyilkosságot. ║ Adrian Monk (Tony Shalhoub), a zseniális San Franciscó-i nyomozó felesége rejtélyes halála után elveszti az állását, ám továbbra is a rendőrségnek dolgozik magán tanácsadóként. Egykori asszisztensével és főnökével elképesztő hatékonysággal tudja megoldani a megoldhatatlan ügyeket, miközben kényszeresen retteg a baktériumoktól és a szennyeződésektől.
Pintér Eszter hosszú évek óta eladóként dolgozik egy kisebb bútorüzletben. Zalánt, akivel 20 éve házasok, a munkahelyén ismerte meg. Zalán asztalosként dolgozik. A házaspárnak van egy 17 éves lánya, Juli. Életük irigylésre méltóan harmonikus, ám egy jelentéktelennek tűnő dolog, hamarosan beárnyékolja boldogságukat. Eszter egy fárasztó nap után későn megy haza a munkából. Nem volt ideje bevásárolni, ezért munkahelyéről a dolgozók közös hűtőjéből hazavitt egy liter tejet. Amikor főnökasszonya tudomást szerez erről, azonnal felmond a nőnek. Eszter kétségbeesik. Senki sem érti a történteket; kollégái is döbbenten vesznek tudomást a hírről. Eszter megbízható és rendkívül precíz láncszem a gépezetben, sosem volt rá semmi panasz. A kirúgás csupán mondvacsinált oknak tűnik. Az eladónő, miután felfogja, hogy mi is történt, nem akarja küzdelem nélkül elfogadni a felmondást, ezért ügyvédet fogad félretett pénzükből. Később a sajtóhoz fordul, hogy ezzel is védje ártatlanságát. De ezzel csak tovább
Archie Harper magánnyomozót megölik, akit titokban Warrick bérelt fel, hogy derítse ki, ki áll az örömlány megölése mögött. Warrick biztos benne, hogy csőbe akarják húzni, és ez be is igazolódik, amikor újabb gyilkosság helyszínén ébred fel teljes amnéziában. Grissom és csapata ezúttal is kihúzzák a bajból, ám Warricknak eszében sincs leállni. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. [b]A 8. évad[/b] Grissom kénytelen szembenézni saját érzelmeivel, melyeket Sarah iránt táplál. Az egész csapatot megviseli a kolléganőjük ellen elkövetett merénylet, és új szabályokat vezetnek be egymás védelme érdekében.
Mac és a csapat egy küzdősportoló meggyilkolásának ügyén dolgozik. ║ Jerry Bruckheimer (Karib-tenger kalózai, Con Air fegyencjárat) csak Spielberghez hasonlítható filmes géniusz. Nagy nevű kollégájához hasonló tévedhetetlenséggel nyúl a legjobb témákhoz és készít belőlük világra szóló sikerfilmeket. Mr. Bruckheimer azonban nem csak a moziban mozog otthonosan, hanem a tévé világában is, ahol szintén csak a legnagyobbak között említhetjük. Olyan televíziós sikerszériák fűződnek a nevéhez, mint a Titkos küldetés (E-ring), vagy a Döglött akták (Cold Case) és mindenek előtt a legnagyobb sikersorozatot arató CSI: A helyszínelők. A Las Vegas-i bűnügyi helyszínelők munkáját bemutató sorozat olyan népszerűségre tett szert az évek folyamán, hogy Bruckheimernek, ha akarta volna sem marad más választása, minthogy a hatalmas sikert meglovagolva elkészítse annak testvérsorozatait. Elsőként a napfényes Miamiban vetették meg a lábukat, majd New Yorkban is megjelentek a helyszínelők. Az új, New York-i
Egy szappanopera forgatásán, felvétel közben a kellékpisztoly elsül, Sophia Lombardini életét veszti. Megvan a gyilkos fegyver, pontosan lehet tudni, ki sütötte el, de ki a gyilkos? Rex nyomozás közben belekóstol a filmsztárok életébe, a kamerák előtt is megállja a helyét.
Robbanás történik egy vegyi üzemben. Éppen ezen a napon tölti gyakorlatát a mentősöknél Elizabeth Colby is, aki csodálatraméltó lélekjelenlétről tesz tanúbizonyságot a nehéz helyzetben. A sürgősségi osztályt is megtöltik a robbanás sebesültjei. Amikor figyelmetlenségből mérgező vegyülettel szennyezett áldozatok is kerülnek a kórházba, igazi vészhelyzet alakul ki. Carter ebben a nehéz pillanatban a helyzet magaslatán áll.
Tímea és Ferenc boldogan nevelgetik a gyerekeiket, amikor is egy nap megjelenik egy szemtelen kamaszlány, és közli Tímeával, hogy ő Ferenc lánya. Mit tegyen az asszony, higgyen az ismeretlennek? Tímea inkább nyomozásba kezd. ║ Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
amerikai akciófilm, 2002 ║ Gordy Brewer (Arnold Schwarzenegger) a Los Angeles-i Tűzoltóság parancsnoka egy röpke pillanat alatt mindent elveszít, ami valaha fontos volt számára: fia és felesége meghalnak egy terrortámadásban. A robbantást El Lobónak, a Farkasnak tulajdonítják, aki a kolumbiai polgárháború hírhedt vezére. Gordy bízik az igazságszolgáltatásban, ám hetekkel később látnia kell, hogy a hivatalos nyomozás holtpontra jutott. Barátai és Brandt CIA-ügynök (Elias Koteas) figyelmeztetése ellenére Gordy Kolumbiába indul, hogy maga kutassa fel a Farkast.
amerikai vígjáték, 2004 ║ Cady Heron afrikai vidékeken nőtt fel zoológus szülei mellett, és 15 éves koráig csak hírből ismerte az iskolát. A család azonban visszatér Chicagóba, és Cady egy átlagos gimnáziumban találja magát, ahol hamar megtanulja az első leckét: semmit sem tud azokról a vad dolgokról, melyek az úgynevezett civilizációban - esetünkben egy középiskolában - előfordulnak.
amerikai vígjáték, 1988 ║ Az őrületes humorú Airplane, Top Secret és Nagy durranás alkotói ezúttal a "Nagyon Különleges Ügyosztály" aktái között bukkantak a kincsek kincsére! A főhős természetesen ismét Frank Drebin, a gránit állkapcsú, sziklakemény zsaru, a magasztos értékek utolsó megvesztegethetetlen védelmezője. Miközben vadul igyekszik megakadályozni az angol királynő ellen kifundált merényletet, ádáz bűnözőkkel és kéjsóvár asszonyokkal kell összemérnie a fegyverét. Az ügynek még részese egy szitává lőtt, de amúgy jó színben levő ügynök, egy szőke szexbomba, két baseballcsapat és megszámlálhatatlan fura figura. Igazi ellenfele azonban csak kettő akad: két balkeze, melyek képtelennél képtelenebb helyzetekbe sodorják.
amerikai sci-fi akciófilm, 2011 ║ Az álcák elleni háború hőse, Sam postázóként dolgozik. Egy nap különös módon tudomást szerez a Hold sötét oldalán lévő titokról, az álcák újabb összeesküvéséről. Mivel emiatt meg akarják ölni, megint az autobotoknál köt ki. Kiderül, az áruló Sentinel Bárkája zuhant le a Holdon. Sentinel Megatronnal akart találkozni, hogy felajánlja az űrhidat, melynek segítségével az álcák leigázhatnák a Földet. Sentinelt elfogják az autobotok, de kiszabadul, és aktiválja az űrhidat. Ezen keresztül álcák serege érkezik a Földre. Újra Samre és barátaira vár a feladat, megállítani őket. ║ Az álcák elleni háború hőse, Sam most postázóként dolgozik. Egy nap különös módon tudomást szerez a Hold sötét oldalán lévő titokról, az álcák újabb összeesküvéséről. Mivel emiatt meg akarják őt ölni, ismét az autobotoknál köt ki. Kiderül, hogy az áruló Sentinel Bárkája zuhant le a Holdon. Sentinel Megatron-nal akart találkozni, hogy felajánlja az űrhidat, amelynek segítségével az álcák
amerikai akciófilm, kalandfilm, 2021 ║ A látványos és izgalmas akció-kalandfilm a G. I. Joe univerzum egyik legrejtélyesebb és legkedveltebb karakterének eredettörténete. Miután apját meggyilkolják, Kígyószem elindul a bosszú sötét útján, amely elvezeti őt Tommyhoz, a nemes japán harcoshoz. Tommy Japánba viszi a fiút, hogy ott az Arasikage klánnál kapjon kiképzést. Az Arasikage értékrendje arra ösztönzi Kígyószemet, hogy feltegye a kérdést: vajon jó-e az, ha a bosszú keresése a fő vezérlő erő az életben. Tommyval kötött barátsága és a férfiba vetett bizalma egyre nő, ugyanakkor a sötét titok, amit őriz, próbára teszi a klán iránti lojalitását, és végső soron ettől függ, hogy hős lesz belőle, vagy gonosztevő...
amerikai-német kalandfilm, 2002 ║ A legendás egyiptomi harcos ihlette film 5000 évvel ezelőtt játszódik Gomorra hírhedt városában, ahol egy gonosz uralkodó elhatározza, hogy kiirtja a sivatag minden nomád népét. A néhány megmaradt törzsnek, akik sosem voltak szövetségesek, most egyesülniük kell, vagy elpusztulnak. Tudván, hogy ellenségük egy varázsló látomásaira támaszkodik, felbérelnek egy profi gyilkost, Mathayust (Dwayne Johnson), hogy tegye el láb alól a látnokot. Miután behatolt az ellenséges táborba, Mathayus rájön, hogy a varázsló valójában egy gyönyörű nő. Ahelyett, hogy megölné, magával viszi a sivatag mélyére, tudva azt, hogy az uralkodó csatlósai minden áron megpróbálják kiszabadítani és visszavinni. A csatában súlyosan megsérülő Mathayusnak össze kell szednie az erejét, hogy a szövetségesek szedett-vedett csapatát visszavezesse Gomorrába egy végső összecsapásra.
francia akciófilm, 2011 ║ A kilencéves Cataleyának (Amandla Stenberg) a szeme láttára ölik meg a szüleit. Miután megússza a mészárlást, gengszter nagybátyjához, Emilióhoz (Cliff Curtis) menekül az Egyesült Államokba. Tizenöt évvel később már profi bérgyilkosként dolgozik neki. Névjegye az áldozatai mellkasára rajzolt orchidea, amely egyben üzenet is a szülei gyilkosainak. Cataleya (Zoe Saldana) mindenáron bosszút akar állni, még ha ez azt jelenti is, hogy mindent elveszíthet.
amerikai akciófilm, kalandfilm, horror, 2018 ║ Shane Black friss vért fecskendez a Predator-sorozatba ezzel a kirobbanó új résszel, amelyben a vadászat a világűr távoli zugaitól a külvárosi utcákig terjed. Az univerzum legveszedelmesebb ragadozói más fajok DNS-ét használva genetikailag módosították magukat, így most erősebbek, okosabbak és halálosabbak, mint bármikor. Mikor egy kisfiú tudtán kívül a Földre vonzza őket, csupán egy exkatonákból álló szedett-vedett csapat és egy morózus technikatanárnő állhat az emberiség pusztulásának útjába.
francia-belga vígjáték, 2018 ║ Angela élete maga a tökély, szépséges tinédzser lánya és jóképű férj várja őt minden nap gyönyörű nizzai otthonukban. Ám egy napon minden megváltozik, lánya összeköltözik barátjával, férje pedig elhagyja. Ám Angela nem esik kétségbe, megtanulja kezelni a helyzetet és megélni a boldogságot. ║ Angela (Michèle Laroque) élete maga a tökély, szépséges tinédzser lánya és jóképű férj várja őt minden nap gyönyörű nizzai otthonukban. Ám egy napon minden megváltozik. Lánya összeköltözik barátjával, férje pedig elhagyja. Bonyolítja a helyzetet, hogy legfőbb bizalmasa, aki egyben a pszichológusa is, fülig szerelmes belé. Ám Angela nem esik kétségbe, megtanulja kezelni a helyzetet és megélni a boldogságot.
amerikai családi film, 1986 ║ A film első részében megismert hősöket, az ifjú bajnokot és bölcs mesterét ezúttal Japánban látjuk viszont, ahol Miyagi egy régi ellenségével és gonosz unokaöccsével kerülnek szembe. Továbbra is csattannak a pofonok, lendülnek a lábak és repülnek a testek. A karatefilmek hagyományait követő alkotás izgalmas harci jelenetekben bővelkedő, fordulatos, izgalmas perceket szerez a képernyő előtt. ║ A film első részében megismert szereplőket, az ifjú bajnokot és bölcs mesterét ezúttal Japánban látjuk viszont, ahol Miyagi (Pat Morita) egy régi ellenségével és gonosz unokaöccsével kerülnek szembe. Továbbra is csattannak a pofonok, lendülnek a lábak és repülnek a tehetetlen testek. A karate-filmek haladó hagyományait követő alkotás se többet se kevesebbet nem ígér, mint amit várunk tőle: egy izgalmas harci jelenetekben bővelkedő, fordulatos, izgalmas másfél órát a képernyő előtt.
amerikai-ausztrál akciófilm, 2004 ║ Cary (Martin Henderson) több motort is ellopott az egyik motoros banda főnökétől, Henrytől (Matt Schulze). Csakhogy a motorokban elrejtve ott lapult valami, ami nagyon értékes volt, ezért Henry meg akarja leckéztetni azt, aki túljárt az eszén. Amikor megölnek egy rivális motorost, Carynek menekülnie kell, mivel minden nyom hozzá vezet. Hogy tisztázza magát, el kell kapnia az igazi gyilkost, persze úgy, hogy közben elkerülje a nyomában járó FBI-ügynököt és a bosszúszomjas Henryt is.
amerikai sci-fi akciófilm, 2021 ║ Pókembernek sok és sokféle kalandja volt már, de ilyen még soha. Lekerült róla a maszk, a világ megtudta, kicsoda ő igazából, és most egy egészen új veszéllyel is számolnia kell: a nyilvánossággal. Többé nem tudja, kényelmesen kettéválasztani a magánéletét és a szuperhős-világot. Doktor Strange-hez fordul segítségért, de attól csak még jobban megkavarodik a helyzet. Pókembernek olyan veszélyekkel kell megküzdenie, amelyeknek a létezéséről eddig nem is tudott. De ha túléli őket, talán jobban megérti, mit jelent igazából pókembernek lenni. Ismerős szuperhősök és szupergonoszok nagy találkozója a film, amely a szuperlátványos akciójelenetek közben is szállítja azt, ami megkülönbözteti Pókembert az összes társától: a szellemes, lazán szórakoztató hangulatot.
amerikai akciófilm, 2013 ║ Két ember bujkál a Fehér Házban. Árnyékként osonnak végig a folyosókon, liftaknában húzzák meg magukat, a medence körül lapulnak. Az elnök az (Jamie Foxx), akit a CIA utolsó talpon maradt ügynöke (Channing Tatum) véd.