A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti RTL Gold műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.
A RTL Gold tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.
Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott RTL Gold tv programról.
Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.
Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!
Kriszta (39) két évig volt együtt a párjával, Gyulával (37). A férfi sok esetben lebukott előtte, hogy nőkkel írogat telefonon, interneten. Kb. egy éve annyira megromlott a viszonyuk, hogy se veled se nélküled kapcsolatban vannak. A nőnek ebből már teljesen elege van, azért jön, hogy ultimátumot adjon Gyulának: vagy változik, vagy zárják le ezt az egészet. Péter (29) unalmasnak tartja a kapcsolatát a párjával, Marival (31). A férfi szeretné feldobni a szexuális életüket, minden vágya, hogy extrém helyeken tegye magáévá szíve választottját. Sarolta (25) kb. fél éve ismerte meg Sacit, (18), akiben legjobb barátra lelt. Nagyon bensőséges a kapcsolatuk, de egy titkot még nem osztott meg vele: eddig még nem volt nővel, de Saci beindította a fantáziáját… Robi (28) egy tárkereső oldalon ismerte meg Anettet (19). Első találkozásuk után Robit teljesen levette a lábáról Anett, viszont a férfi elkövetett egy baklövést, ami nagyon nem tetszett a lánynak. A fiút azért jön, hogy ezt helyrehozza.
Nem szereti, ha dr. Twitternek szólítják, a tudomány és a sport kettősségével éli mindennapjait, és hamar eldöntötte, hogy Nobel-díjat kapni esélyesebb, mint a Barcelona futballcsapatában játszani. Dr. Meskó Bertalannak legalábbis, aki Magyarország első számú kutatóorvosa, a közösségi média és az orvoslás kapcsolatának fejlesztésében. Technológiai cunamiról beszél, amelyet csak úgy vészelhetünk át, ha felszállunk egy szörfdeszkára, azaz fel kell készülnünk mindannyiunknak a technológiai robbanásra, amely itt kopogtat a hétköznapjaink ajtajában. Mesterséges intelligenciával közelednek felénk, ez félelmetesen hangzik, Berci szerint félelmetes is. Az ifjú kutatóorvos nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint, hogy a magyar egészségügyet gyökeresen megváltoztassa. Ennek fokozott újdonságkereséssel, állandó megújulni vágyással tesz eleget. Bertalan tele van energiával, nagyon sokat tesz az egészségéért, az egészséges életre való felkészülést pedig, 6 éves kortól iskolában oktatná. Ha gyermek
Ezen a héten ez történik a barátok házatáján: A nyári szünet előtti utolsó héten Eszter újabb ajánlatot kap az ügynökségtől, de ezúttal nem titkolózik az apja előtt. Mónikának súlyos gondjai vannak, s nem tudja megosztani senkivel. Miközben a Berényi család a kis Bandi keresztelőjén vesz részt, Nagy Ferenc élete fenekestül felfordul. ║ Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András fe
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyoda
Angéla rájön, imponál neki a határozott Márk. Egy munka újra összehozza őket, amikor Márknak sminkesre van szüksége egy fiatal énekesnő fotózásához. Hajnal és János görbe estéje botrányba fullad. Béla ismét hazudik Pirosnak, de nem veszi be a maszlagot. Meddig sikerül még Bélának titkolnia az anyagi gondokat? ║ Az Oltári csajok Budapesten játszódó, mai ihletésű romantikus telenovella amiben az Erdész nővérek, három fiatal lány a boldogságot, a sikert és a szerelmet keresi. A három, vidékről a fővárosba költözött lány kalandjai és egy mesés esküvő lehetősége adja a történet gerincét. Angéla, Hajnal és Piros gazdag nagynénje jóvoltából a lányok egyikére mesés hozomány is vár. Ám rögtön az első epizódban olyan váratlan esemény történik, ami teljesen felforgatja az egész család életét. Az Erdész család középső lánya, Hajnal eljegyzésre készül. A barátság vagy szerelem az erősebb? Hol van a határa a testvéri rivalizálásnak? Meddig őrizhető meg egy súlyos titok a család elől? Létezik-e utols
Az átütő gameshow fergeteges újításokkal, valamint két ikonikus műsorvezető párossal tér vissza az RTL képernyőjére. Az első adás igazi médiatörténeti esemény is, mivel Majka és Sebestyén Balázs most először vezetnek együtt műsort és közösen borzolják majd a celebek idegeit. Ebben segítségükre lesz Pápai Joci is, aki a továbbiakban Majkához, míg Istenes Bence Sebestyén Balázshoz csatlakozik majd a műsor során. A verhetetlen szuperduókon túl a játék is vicces kihívások elé állítja a sztárokat, akikre érdekesebbnél érdekesebb tematikájú, illusztrátor által megrajzolt falak várnak, vagy éppen az eddig még sohasem látott, új kihívást jelentő Pénzfal. A játékosok feladata, hogy felvegyék a falon kivágott formának megfelelő alakzatot egyedül, vagy csoportosan és átjussanak azon. Ha ez nem sikerül, akkor a medencében végzik. Az pedig, hogy mi ér többet: a falon való átjutás, vagy egy eredeti csobbanás a medencébe, kiderül a műsorból. A Kalandra fal! (gyártó: UFA Magyarország) versenye is megú
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b]
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Davidét volt barátnője egy rémálomnak tűnő történettel hívja fel: vőlegénye élettelen testét látta felakasztva a kert egyik fáján. Mire Davide odaér, a szörnyűségnek semmi nyoma. Ki játssza ezt a morbid játékot és miért?
Jeannie nem hagyja annyiban elbocsátásának ügyét és ezzel komoly fejfájást okoz Anspaghnak és Carrie Weawernek is. A Synergies cég új számítógépes rendszert telepít a sürgősségi osztályra. Peter és Lizzie erősen rivalizálnak a sebészeten. Mark ügyvédje különös kórházi gyakorlatra jelentkezik. Visszaérkezik Doug Ross. Carter-t letartóztatják a hatóság akadályoztatása miatt. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
Vajon mennyire lehet veszélyes az, ha egy anya a legjobbat akarja a lányának? A duci Lilla édesanyja ugyanis mindent megmozgat, hogy lefogyassza tinédzser lányát. A mackós testalkatú elvált édesapa döbbenten figyeli az akciót, és úgy érzi, lánya veszélyben van. Vajon mit tehet ebben a helyzetben?
A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
amerikai akcióthriller, 2021 ║ Teddy Murrettót (Frank Grillo) üldözik, tudja, hogy vérdíj van a fején, ezért hirtelen improvizálva úgy dönt, nagyobb biztonságban lesz a rács mögött, és megüt egy rendőrnőt. Le is csukják rögtön, csakhogy a rá vadászó bérgyilkos, Bob Viddick (Gerard Butler) is pont ezt teszi – nem üt meg rendőrt, de mondvacsinált okkal lecsukatja magát. Ám az ő számítása sem jön be, mert egy másik cellába kerül, és onnan, mit fog tenni vele, ám hamarosan megjelenik egy konkurens gyilkos (Toby Huss), aki teljesen kattant, és Teddyvel együtt a kollégát és a velük összezárt fiatal, de nagyon tökös rendőrnőt (Alexis Louder) is kiiktatná, ha már ott van. Mert szeret ölni, és tud is.
amerikai animációs film, 2012 ║ Alex, az oroszlán, Marty, a zebra, Gloria, a víziló és Melman, a zsiráf még mindig azon küszködnek, hogy hazajussanak szeretett városukba, New Yorkba, és persze Julien király és a pingvinek is csatlakoznak a komikus kalandhoz. Útjuk során átszelik Európát, ahol megtalálják a tökéletes álcát: egy vándorcirkuszt, amit átalakítanak – persze Madagaszkár stílusban... ║ Alex, az oroszlán, Marty, a zebra, Gloria, a víziló, és Melman, a zsiráf még mindig azon küszködnek, hogy hazajussanak szeretett városukba, New Yorkba, és persze Julien király és a pingvinek sem maradnak ki a kalandokból. Útjuk során átszelik Európát, ahol megtalálják a tökéletes álcát: egy vándorcirkuszt, és újabb barátokat szereznek. Közben Dubois kapitány többször keresztezi útjukat…
amerikai-német romantikus vígjáték , 2003 ║ Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője, aki hétről hétre remek tanácsokkal látja el női olvasóit a közkedvelt "Hogyan"-rovat hasábjain. Legújabb témájához egyik kolléganője sanyarú sorsából merít ihletet és már meg is van a következő havi cím: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? Ehhez azonban villámgyorsan fel kell szednie egy pasit, akit aztán 10 nap alatt furfangosabbnál furfangosabb módszerekkel kergethet a szakításba és az őrületbe.
amerikai akcióthriller, 2008 ║ Jerry és Rachel két idegen, akiket összehoz egy rejtélyes telefonhívás. A hívó fél egy nő, akit egyikük sem ismer, és aki az életüket és a családjukat fenyegetve egyre veszélyesebb helyzetekbe hajszolja Jerryt és Rachelt, miközben a hétköznapok technológiáját használva követi minden lépésüket, és úgy tűnik, mindent lát. Ahogy a hajmeresztő történet halad, a két átlagemberből az ország két legveszélyesebb bűnözője lesz, akiknek össze kell fogniuk, hogy kiderítsék, mi is történik, de ami még fontosabb, hogy miért. ║ Jerry és Rachel két idegen, akiket összehoz egy rejtélyes telefonhívás. A hívó fél egy nő, akit egyikük sem ismer és, aki az életüket és a családjukat fenyegetve egyre veszélyesebb helyzetekbe hajszolja Jerry-t és Rachel-t, miközben a hétköznapok technológiáját használva követi minden lépésüket, és úgy tűnik, hogy mindent lát. Ahogy a hajmeresztő történet halad, a két átlagemberből az ország két legveszélyesebb bűnözője lesz, akiknek össze kell
amerikai sci-fi akciófilm, 2014 ║ Detroit, 2028. Az OmniCorp nemzetközi óriáscég harci robotjait már évek óta sikerrel használja a hadsereg a tengerentúlon. A cég a közbiztonság megerősítése érdekében Amerikában is szeretné csatasorba állítani a vitatott technológiát. Minderre jó alkalom kínálkozik, amikor Alex Murphy, a szerető férj és apa, valamint remek zsaru súlyosan megsérül szolgálat közben. Murphyből létrehoznak egy félig ember, félig robot rendőrtisztet. Ám azzal nem számolnak, hogy a robottesten belül emberi szív dobog. ║ Detroitban szolgálata teljesítése közben egy bűnöző banda meggyilkol egy rendőrt, Alex Murphy-t. A rendőr holttestét azonban a legújabb technológiák segítségével sikerül újraéleszteni. De az Alex-en végzett kísérlet itt még nem ér véget. A rendőrség és az azt irányító szervezet ugyanis Murphy elroncsolódott végtagjai és szervei helyett mesterséges karokat és szerveket ültet a férfiba. Így változik át Alex Murphy a világ legkorszerűbb "rendőrévé" a félig robot
amerikai-angol akciófilm, 1997 ║ Valaki egymás torkának akarja ugrasztani a világ nagyhatalmait. A nyomok Elliott Carver-hez, a nagy befolyású sajtómogulhoz vezetnek, aki hatalmas médiabirodalma segítségével könnyedén manipulál bárkit. Ha Carver-en múlik, az egész világon úrrá lesz a káosz. Itt csakis egyvalaki csinálhat rendet. Bond, James Bond. Bond először Carver szexis feleségét, - korábbi barátnőjét - Parist próbálja megkörnyékezni, majd egyesíti erőit Wai Linnel, a lélegzetelállítóan gyönyörű kínai ügynöknővel. ║ Valaki egymás torkának akarja ugrasztani a világ nagyhatalmait. A nyomok Elliott Carver-hez, a nagy befolyású sajtómogulhoz vezetnek, aki hatalmas médiabirodalma segítségével könnyedén manipulál bárkit. Ha Carver-en múlik, az egész világon úrrá lesz a káosz. Itt csakis egyvalaki csinálhat rendet. Bond, James Bond. Bond először Carver szexis feleségét, _ korábbi barátnőjét _ Paris-t próbálja megkörnyékezni, majd egyesíti erőit Wai Lin-nel, a lélegzetelállítóan gyönyörű kí
amerikai fantasztikus akciófilm, 1998 ║ A francia titkosszolgálat az egyik polinéziai szigeten atomrobbantást hajt végre, melynek hatására a sziget állatvilágában mutáció következik be. A kísérlet következtében gigantikusra nőtt, agresszív hüllő, Godzilla az éhségtől és dühtől hajtva megtámadja New Yorkot. A várost romba döntő szörnyeteget képtelenek a hadsereg csapatai megfékezni, s hamarosan kitör a pánik. Egy atomtudós (Matthew Broderick) és egy különös francia férfi (Jean Reno) közös erővel próbálják megfejteni az irtózatos méretű lény rejtélyét és megállítani a pusztítást, amíg még nem késő. ║ A francia titkosszolgálat az egyik polinéziai szigeten atomrobbantást hajt végre, melynek hatására a sziget állatvilágában mutáció következik be. A kísérlet következtében gigantikusra nőtt, agresszív hüllő, a Godzilla az éhségtől és dühtől hajtva megtámadja New Yorkot. A várost romba döntő szörnyeteget képtelenek a hadsereg csapatai megfékezni, s hamarosan kitör a pánik. Egy atomtudós (Matth
amerikai-német akciófilm, 2000 ║ Amikor Walter Wade, az elkényeztetett egyetemista megöl egy fiatal fekete diákot, John Shaft hajtja végre a letartóztatást. Walter kicsúszik az igazságszolgáltatás kezei közül és meglép az országból, ám kétévnyi várakozás után, amint Walter titokban visszatér az államokba, Shaft ismét őrizetbe veszi. Walter tehetős apja azonban megint leteszi fiacskájáért az óvadékot, úgyhogy az - immár újra szabadlábon - csak az alkalmat lesi, hogy hullaházba küldje Shaftot. Ugyanerre az alkalomra vár Shaft két korrupt kollégája Jack Roselli és Jimmy Grovitch is, csakúgy, mint Poeples Hernandez, egy dominikai kábítószer-kereskedő kiskirály, aki azért esküdött bosszút Shaft ellen, mert az megszégyenítette őt a fennhatósága alatt álló körzetben. A nyomozó csak két legközelebbi barátjára támaszkodhat: Carmenre, aki szintén zsaru, és utcai ügyekben bennfentesnek számító bizalmasára Rasaanra. Közben Shaftnak még fel kell kutatnia a gyilkosság egyetlen tanúját, Diane Palmier
thaiföldi akcióthriller, 2005 ║ Bangkokban a fiatal Kham apjával a dzsungel egyik kis falujában nevelkedett, elefántok között. A falu lakói az elefántokat a legjobb barátjuknak tekintik. Amikor a legöregebb elefántot és annak gyermekét elrabolják a faluból Kham bosszút esküszik és elindul, hogy megkeresse legféltettebb barátját. A nyomok Ausztráliába vezetnek, ahol Kham rájön, hogy az elefántot az ott uralkodó thai maffia klán vezérének, Madame Rose-nak rabolták el. Kham minden kung-fu tudását beveti, hogy kiszabadíthassa az állatot.
amerikai-spanyol-német akcióthriller, 2017 ║ Lucas (Sam Worthington), a magányos farkas profi bérgyilkos. Újabb célpontja a fiatal, gyönyörű Ella (Odeya Rush). A férfi elől nincs menekvés, ám most mégis minden másképp történik. Lucas és Ella együtt lép le, s mivel a megbízó örökre el akarja hallgattatni Ellát, megindul a hajsza egész Európán át, most már mindkettőjük után. A túlélésre csak egy reményük marad: meg kell találniuk Ella családjának gyilkosait.
angol-amerikai sci-fi, 2017 ║ A galaxis egy távol bolygója felé tartó űrhajó, a Covenant legénysége felfedez egy csodás bolygót, egy eddig ismeretlen Paradicsomot. Ám az új világ igazából sötét és veszélyes - egyetlen lakója a szintetikus David (Michael Fassbender), a szomorú végű Prometheus-expedíció utolsó túlélője.
amerikai akciófilm, 2015 ║ A 47-es ügynököt (Rupert Friend) még senki sem látta. Aki látta, nem ismeri fel. Aki felismerte, nem élte túl. Tökéletes fegyver, tökéletes katona. Gyors, kegyetlen, embertelen. Nem is ember igazán: egy génlaboratóriumban született, és minden tulajdonságát úgy alakították ki, hogy megfeleljen a célnak, és kétely nélkül, halálos pontossággal teljesítsen bármilyen parancsot. Ám úgy látszik, nincs tökéletes gyilkológép. A 47-es szembekerül a legendás bérgyilkossal, John Smithszel (Zachary Quinto): mindketten egy bajba került nőn (Hannah Ware) próbálnak segíteni. Ám a játszma sokkal bonyolultabb ennél: a kialakuló háromszög-történetben mindenki egyszerre áruló és áldozat. Valaki mégis győzni fog.
magyar vígjáték, 2000 ║ Szűcs János, egy nagy budapesti üzletközpont igazgatótanácsának elnöke. Harmincöt éves, gazdag, sikeres és még nőtlen. Évek óta először hosszabb szabadságra készül. Ennek örömére gyönyörű autót vásárol autókereskedő nagybátyjától, Péterfitől. Szűcsnek a mesés autóval már az első napon sikerül fellöknie egy görkorcsolyával száguldozó fiatal lányt, Kovács Verát. Szerencsére nagyobb baj nem történik, hacsak azt nem számítjuk, hogy az elnök beleszeret a lányba.
német dráma, vígjáték, kalandfilm, 2018 ║ Közel harminc év szünet után találkozik egymással édesapjuk temetésén Christian és bátyja, Georg. A találkozás felszínre hozza a régi sérelmeket és a testvéreknek a békés megemlékezés helyett sikerül hatalmas nagy balhét rendezni. Miután ökölharcban sikerül valamelyest enyhíteni a köztük lévő ellentétet, a két férfi úgy dönt, megvalósítják gyerekkori álmukat, és átszelik az országot két apró kis mopeden. Nem is sejtik, hogy ez lesz életük legnagyobb kalandja.
emirátusokbeli-amerikai életrajzi dráma, 2010 ║ A volt CIA-ügynök, Valerie Plame feljegyzései alapján készült. Plame CIA-ügynök státuszát nyilvánosságra hozza a Fehér Ház tisztviselői számára, állítólag annak érdekében, hogy lejárassák a férjét, aki 2003-ban a New York Times-ba írt egy cikket, amelyben azt állította, hogy a Bush féle közigazgatás manipulálta az irakiak kezében lévő tömegpusztító eszközökről és az iraki megszállásról szóló jelentéseket.
amerikai akciófilm, 2010 ║ Evelyn Salt a Központi Hírszerző Iroda titkos ügynöke. A nyugalmasnak eddig sem nevezhető élete fenekestől felfordul, amikor egy orosz disszidens azt állítja róla, hogy a KGB alvó ügynöke, akit nem akármilyen feladat miatt "élesítettek": az Egyesült Államokba látogató orosz elnököt kell megölnie. A CIA persze semmit nem bíz a véletlenre, el akarja kapni, ám Salt ügynök menekülésre fogja a dolgot. Ez az egyetlen módja ugyanis annak, hogy bizonyítsa az ártatlanságát. Szerencsére jó kiképzést kapott. Minden tudására szükség van, hogy kijátssza a két titkosszolgálat embereit, és kiderítse, ki volt az áruló.
amerikai-ausztrál akciófilm, 2004 ║ Cary (Martin Henderson) több motort is ellopott az egyik motoros banda főnökétől, Henrytől (Matt Schulze). Csakhogy a motorokban elrejtve ott lapult valami, ami nagyon értékes volt, ezért Henry meg akarja leckéztetni azt, aki túljárt az eszén. Amikor megölnek egy rivális motorost, Carynek menekülnie kell, mivel minden nyom hozzá vezet. Hogy tisztázza magát, el kell kapnia az igazi gyilkost, persze úgy, hogy közben elkerülje a nyomában járó FBI-ügynököt és a bosszúszomjas Henryt is.
amerikai akció-vígjáték, kalandfilm, 2019 ║ Pókember nem pihenhet. Az már kiderült, hogy az ifjú pók (Tom Holland) egyedül is képes megmenteni a világot, és csoportban is megállja a helyét, de közben ő úgy érzi, hogy neki is jár mindaz, ami bármelyik középiskolásnak: és a haverjaival európai utazásra indul. De éppen, amikor végre élvezhetné mindazt, amit a baráti lazulás kínálhat, újabb kihívás elé kell néznie. A rejtélyes Mysterio (Jake Gyllenhaal) miatt új kalandba indul, és könnyen lehet, hogy Pókember, aki nagy nehezen próbálja a hátizsákos utazást a hősi küzdelemmel összehangolni, kénytelen régi Bosszúálló társaitól segítséget kérni Az új Pókember-film, a Hazatérés szellemében folytatódik. Fiatalos, laza és csupa vicc, de közben nagyon látványos, és jó néhány Bosszúálló közreműködik benne.
amerikai sci-fi akciófilm, 2021 ║ Pókembernek sok és sokféle kalandja volt már, de ilyen még soha. Lekerült róla a maszk, a világ megtudta, kicsoda ő igazából, és most egy egészen új veszéllyel is számolnia kell: a nyilvánossággal. Többé nem tudja, kényelmesen kettéválasztani a magánéletét és a szuperhős-világot. Doktor Strange-hez fordul segítségért, de attól csak még jobban megkavarodik a helyzet. Pókembernek olyan veszélyekkel kell megküzdenie, amelyeknek a létezéséről eddig nem is tudott. De ha túléli őket, talán jobban megérti, mit jelent igazából pókembernek lenni. Ismerős szuperhősök és szupergonoszok nagy találkozója a film, amely a szuperlátványos akciójelenetek közben is szállítja azt, ami megkülönbözteti Pókembert az összes társától: a szellemes, lazán szórakoztató hangulatot.
amerikai akcióthriller, 2006 ║ A rejtélyes Dalton (Clive Owen) kiagyalja a tökéletes bankrablás tervét, és merész akciója során több tucat embert ejt túszul az épületben. Frazier, a kőkemény nyomozó (Denzel Washington) kapja a feladatot, hogy tárgyaljon a zseniális bűnözővel. Ahogy a veszedelmes macska-egér játék kezd kibontakozni, Frazier gyanút fog, hogy ebben az ügyben talán nem minden az, aminek látszik. Ráadásul felbukkan a színen a felsőbb érdekeket képviselő Madeleine (Jodie Foster), aki kiszámíthatatlanságával még tovább bonyolítja az amúgy is robbanásveszélyes helyzetet…