Sorozat+
0:50
S.W.A.T. - Különleges egység ║ Nyomról nyomra ║ VI / 5. rész
S.W.A.T. - Különleges egység ║ Nyomról nyomra ║ VI / 5. rész A csapat megakadályoz egy áruházi rablást, viszont attól tartanak, hogy az egész csak elterelés. Nagy valószínűséggel a bűncselekménnyel az volt a tervük, hogy eltereljék a figyelmet egy sokkal veszélyesebbről. Hondo megkéri Streetet, hogy lépjen kapcsolatba Powell-lel, miután figyelmen kívül hagyta a terepen kapott parancsokat. ║ Daniel 'Harrelson (Shemar Moore), az egykori tengerészgyalogos és helyi születésű S. W. A. T. őrmester feladata a speciális taktikai egység vezetése, amely a Los Angeles-i bűnüldözés utolsó állomása. Hondo a szülőhelyéhez való hűség és a kék ruhás testvérei iránti elkötelezettsége között egyensúlyoz, és igyekszik áthidalni a két világ közötti szakadékot, miközben egy tinédzser törvényes gyámjaként próbál hozzászokni az új feladataihoz. A 6. évad Hondo és csapata a S. W. A. T. leghatékonyabb egységének számít. Összetartásuk legendás, ám a csapatnak ennek ellenére is nagy változásokkal kell szembenéznie, miután Chris, az egyetlen női kommandós távozni kényszerül. Ráa
1:50
Szokások hálójában ║ Kényszerképzet ║ I / 1. rész
Szokások hálójában ║ Kényszerképzet ║ I / 1. rész Alec Mercer professzor egy látszólag egyértelmű gyilkossági ügyben segít, ahol egy függőséggel küzdő veterán beismerő vallomása mögött sötétebb titkok rejlenek. A viselkedéskutató zseni bebizonyítja, hogy az emlékezet csalóka, és a logikátlan döntések mögött gyakran kényszer áll. Közben felsejlenek Mercer múltjának sebei is. ║ Alec Mercer, a neves pszichológus professzor különleges módszereivel segíti az FBI-t a legbizarrabb és legésszerűtlenebb bűntények megoldásában. A Dan Ariely sikerkönyve alapján készült bűnügyi sorozatban Dr. Mercer (Jesse L. Martin) az emberi döntéshozatali hibák szakértője. Miközben rejtélyes gyilkosságokat és túsztárgyalásokat elemez, saját múltjának traumáival _ egy titokzatos robbantás emlékeivel _ is szembe kell néznie. Maró humorú, tudományos alapokon nyugvó nyomozati dráma az emberi elme kiszámíthatatlanságról.
2:55
Szokások hálójában ║ Az élő halott ║ I / 2. rész
Szokások hálójában ║ Az élő halott ║ I / 2. rész Mercert egy halálos idegméreggel megmérgezett oknyomozó riporter kéri fel, hogy találja meg a gyilkosát, mielőtt az időzített méreg végez vele. A professzor régi ismerőse, CJ versenyt fut az idővel, miután egy riportja miatt valószínűleg politikai merénylet áldozata lett. Alec Mercernek a viselkedéskutatás és a pszichológia eszközeivel kell rájönnie, ki állhat a profi, vélhetően orosz módszerekkel végrehajtott támadás mögött, mielőtt a barátja szervezete feladja a harcot. ║ Alec Mercer, a neves pszichológus professzor különleges módszereivel segíti az FBI-t a legbizarrabb és legésszerűtlenebb bűntények megoldásában. A Dan Ariely sikerkönyve alapján készült bűnügyi sorozatban Dr. Mercer (Jesse L. Martin) az emberi döntéshozatali hibák szakértője. Miközben rejtélyes gyilkosságokat és túsztárgyalásokat elemez, saját múltjának traumáival _ egy titokzatos robbantás emlékeivel _ is szembe kell néznie. Maró humorú, tudományos alapokon nyugvó nyomozati dráma az emberi elme kiszámíthatatlanságr
3:55
S.W.A.T. - Különleges egység ║ Tébolyult ║ VI / 4. rész
S.W.A.T. - Különleges egység ║ Tébolyult ║ VI / 4. rész Egy elítélt gyilkos megszökik a börtönből, azzal a céllal, hogy bosszút álljon mindazokon, akik börtönbe juttatták. A csapat lázasan dolgozik azon, hogy megvédje a gyilkos listáján szereplő célpontokat, ami emberfeletti feladatnak bizonyul. Közben Hondo váratlanul összefut egy korábbi szerelmével. ║ Daniel 'Harrelson (Shemar Moore), az egykori tengerészgyalogos és helyi születésű S. W. A. T. őrmester feladata a speciális taktikai egység vezetése, amely a Los Angeles-i bűnüldözés utolsó állomása. Hondo a szülőhelyéhez való hűség és a kék ruhás testvérei iránti elkötelezettsége között egyensúlyoz, és igyekszik áthidalni a két világ közötti szakadékot, miközben egy tinédzser törvényes gyámjaként próbál hozzászokni az új feladataihoz. A 6. évad Hondo és csapata a S. W. A. T. leghatékonyabb egységének számít. Összetartásuk legendás, ám a csapatnak ennek ellenére is nagy változásokkal kell szembenéznie, miután Chris, az egyetlen női kommandós távozni kényszerül. Ráadásul Hondo számára is változik
5:00
Medicopter 117 - A légimentők ║ Élve eltemetve ║ IV / 11. rész
Medicopter 117 - A légimentők ║ Élve eltemetve ║ IV / 11. rész Reinhold Knaus egy régi, már bezárt szeszfőzdét ellenőriz társával. Hirtelen felfedezik a kis Sofie-t, aki a játékban elmerülve belezuhan egy aknába. Knaus ki akarja menteni a kislányt, de a cigarettája egy másik aknában köt ki, és lángra lobban az egész épület. A mentőhelikopter szinte azonnal érkezik, de így is iszonyú versenyfutást kell folytatni az idővel, hiszen az oxigén egyre fogy… ║ Az izgalmas akciósorozat két helikopteres mentőcsapat kalandos hétköznapjairól szól. A bevetések során pilótáknak, orvosoknak, mentősöknek egyaránt életről és halálról kell dönteniük, s nem mindennapi beavatkozást igénylő helyzeteket kell megoldaniuk. A fordulatos történetnek, a lélegzetelállító jeleneteknek _ melyekben sokszor maguk a színészek vállalkoznak hajmeresztő mutatványokra _ és a páratlan szépségű tájnak köszönhetően a Medicopter 117 méltán vált az egyik legnépszerűbb filmsorozattá.
6:00
Medicopter 117 - A légimentők ║ Bosszúvágy ║ IV / 12. rész
Medicopter 117 - A légimentők ║ Bosszúvágy ║ IV / 12. rész Lena, az ifjú orvos és pilóta barátja, Martin csatlakozik az egységhez. De a kiképzés során Wächter úgy érzi, Martin túlságosan vakmerő és nem illik a csapatba. Egy mentés során, melyben Harland és Wächter is részt vesz, baleset történik, és Lena életét veszti. Martin meg van győződve arról, hogy barátnője haláláért Wächter a felelős. ║ Az izgalmas akciósorozat két helikopteres mentőcsapat kalandos hétköznapjairól szól. A bevetések során pilótáknak, orvosoknak, mentősöknek egyaránt életről és halálról kell dönteniük, s nem mindennapi beavatkozást igénylő helyzeteket kell megoldaniuk. A fordulatos történetnek, a lélegzetelállító jeleneteknek _ melyekben sokszor maguk a színészek vállalkoznak hajmeresztő mutatványokra _ és a páratlan szépségű tájnak köszönhetően a Medicopter 117 méltán vált az egyik legnépszerűbb filmsorozattá.
7:00
Hegyi zsaruk ║ Gyilkolni ezüst ║ X / 5. rész
Hegyi zsaruk ║ Gyilkolni ezüst ║ X / 5. rész A békésnek tűnő tiroli városkában Karin Kofler (Kristina Sprenger) nyomozónő és a bűnügyi pszichológiára szakosodott kollégája, Lukas Roither (Jakob Seeböck) próbálnak véget vetni a helyi bűnözők tevékenységének.
7:55
Szellemekkel suttogó ║ Sokkterápia ║ IV / 17. rész
Szellemekkel suttogó ║ Sokkterápia ║ IV / 17. rész Sam számára talán túl nagy falat Melinda világának megértése, melyben ezúttal egy ovisokat kísértő szellemmel van dolga Suttogónknak. ║ A fiatal és nagyon csinos Melinda Gordon (Jennifer Love Hewitt) életének legboldogabb pillanatait különös dolgok zavarják meg. Éppen most ment feleségül nagy szerelméhez, Jim Clancyhez (David Conrad), de a közös családi fészek baljóslatú hellyé változik, amikor egy este a vacsora közben az ablakon kirajzolódni látszik valami. Melinda először rettenetesen megijed, mégis azonnal tudja, hogy egy szellem kéri a segítségét. Kiderül, hogy különleges képessége van: képes beszélni a halottak lelkével.
8:55
Szellemekkel suttogó ║ Vakhit ║ IV / 18. rész
Szellemekkel suttogó ║ Vakhit ║ IV / 18. rész Dr. Byrd úgy dönt, hogy bosszút áll Melindán, amiért az átvezette a fénybe a félelemben tartott pácienseit. Így aztán Bent, a Jimhez hasonló átmentett-lelket, elvezeti a lányhoz. Melinda azonban rájön, hogy az orvos csak kísérletezik és saját magának akar testet, hogy újra élhessen. Melinda később ráadásul csapdába esik a föld alatt, amikor Ben életét akarja megmenteni, s ekkor Sam siet a segítségére. ║ A fiatal és nagyon csinos Melinda Gordon (Jennifer Love Hewitt) életének legboldogabb pillanatait különös dolgok zavarják meg. Éppen most ment feleségül nagy szerelméhez, Jim Clancyhez (David Conrad), de a közös családi fészek baljóslatú hellyé változik, amikor egy este a vacsora közben az ablakon kirajzolódni látszik valami. Melinda először rettenetesen megijed, mégis azonnal tudja, hogy egy szellem kéri a segítségét. Kiderül, hogy különleges képessége van: képes beszélni a halottak lelkével.
9:55
Az újonc ║ A betöltős nap ║ krimi-dráma
Az újonc ║ A betöltős nap ║ krimi-dráma A szakszervezeti elnök büntetése miatt Nolan kénytelen egy hetet egy eldugott, jelentéktelennek tűnő kisvárosban tölteni, ahol megismerkedik az egyetlen rendőrrel. Bradford és Chen rémülten fedezik fel, hogy Tamra frissen vásárolt autójában nagy mennyiségű kábítószer van. Megpróbálják megtalálni az előző tulajdonost, és megdöbbenve tapasztalják, hogy a férfi teljesen úgy néz ki, mint Bradford. ║ Három újonc, Nolan, Lucy és Jackson érkezik a kapitányságra, ahol általában szívesen fogadják őket. Ám John Nolan kivétel. A negyvenéves férfi csődbe ment élete után rendőrként próbál magára találni, és ennek sem a rendőrkapitány, sem pedig a kiképzőtisztek nem örülnek. Úgy vélik, hogy Nolan kapuzárási pánikban szenved, és kora miatt alkalmatlan arra, hogy rendőrként szemlélje az utcát. Csakhogy John Nolan agya másképp van huzalozva, és nemcsak gyorsan tanul, de nem ijed meg az extrém megoldásoktól sem. A 4. évad Nolan rendőrtiszt született tehetség, aki mentális képességeivel ugyanolyan hatéko
10:45
Monk - A flúgos nyomozó ║ Mr. Monk és a gyerek ║ III / 16. rész
Monk - A flúgos nyomozó ║ Mr. Monk és a gyerek ║ III / 16. rész Egy bizarr ügyben egy két éves kisfiú emberi ujjat talál egy parkban _ Adrian Monk pedig nekiáll a nyomozásnak. Érdekes módon azonban nem is ez köti le igazán a figyelmét, hanem az, hogy a kis Tommy, amellett, hogy folyton Monk nevét ismételgeti, kísértetiesen hasonló módon viselkedik, mint a flúgos nyomozó. ║ Adrian Monk (Tony Shalhoub), a zseniális San Franciscó-i nyomozó felesége rejtélyes halála után elveszti az állását, ám továbbra is a rendőrségnek dolgozik magán tanácsadóként. Egykori asszisztensével és főnökével elképesztő hatékonysággal tudja megoldani a megoldhatatlan ügyeket, miközben kényszeresen retteg a baktériumoktól és a szennyeződésektől.
11:45
Monk - A flúgos nyomozó ║ Mr. Monk és a másik nyomozó ║ IV / 1. rész
Monk - A flúgos nyomozó ║ Mr. Monk és a másik nyomozó ║ IV / 1. rész Monknak különös konkurenciával találja magát szemben. A halott ékszerbolt-tulajdonos ügyének megoldása során rossz hírnévvel rendelkező magánnyomozó hirtelen még Monkénál is elképesztőbb képességekről tesz tanúbizonyságot. ║ Adrian Monk (Tony Shalhoub), a zseniális San Franciscó-i nyomozó felesége rejtélyes halála után elveszti az állását, ám továbbra is a rendőrségnek dolgozik magán tanácsadóként. Egykori asszisztensével és főnökével elképesztő hatékonysággal tudja megoldani a megoldhatatlan ügyeket, miközben kényszeresen retteg a baktériumoktól és a szennyeződésektől.
12:45
Magnum ║ Fejlövés ║ I / 6. rész
Magnum ║ Fejlövés ║ I / 6. rész Az egykori haditengerész, Thomas Sullivan Magnum (Tom Selleck) elfogadja barátja, Robin Masters, a világhírű író meghívását a hawaii otthonába. A luxus birtokon folyamatos a súrlódás Higginsszel, a gondnokkal, ezért Magnum magánnyomozónak áll, és barátai, TC és Rick segítségével a legextrémebb ügyeket is megoldják.
13:50
Magnum ║ Nem voltak kis halak ║ I / 7. rész
Magnum ║ Nem voltak kis halak ║ I / 7. rész Két idős holokauszt-túlélő kér segítséget Magnumtól. Azt állítják, hogy nácik üldözik őket, méghozzá itt, Hawaiin. A nyomozó hamar rájön, hogy a múlt rémei még mindig élnek, és készek újra lecsapni. ║ Az egykori haditengerész, Thomas Sullivan Magnum (Tom Selleck) elfogadja barátja, Robin Masters, a világhírű író meghívását a hawaii otthonába. A luxus birtokon folyamatos a súrlódás Higginsszel, a gondnokkal, ezért Magnum magánnyomozónak áll, és barátai, TC és Rick segítségével a legextrémebb ügyeket is megoldják.
15:00
CSI: A helyszínelők ║ A zenész ║ IX / 8. rész
CSI: A helyszínelők ║ A zenész ║ IX / 8. rész A rendkívül népszerű tehetségkutató verseny egyik nagy esélyesét holtan találják egy parkolóházban. Layla minden szó nélkül elhagyta a szereplők számára kijelölt épületet. A halottkém jelentéséből kiderül, hogy nyolc hetes terhes volt, amit eltitkolt a szervező, különösen az agresszív producer elől. Layla a halála előtti órákban több örökbefogadással foglalkozó oldalt is felkeresett az interneten. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. A 9. évad Grissomnak és csapatának új időszak kezdődik Warrick halálával, aki meglehetősen rejtélyes körülmények között hal meg. Eddig kint, a városban kellett helytállniuk, most azonban egy belső ellenséggel állnak szemben, aki tökéletes védelmet élvez, és mindenre fel van készülve. Riley Adams, a kissé a
16:00
CSI: A helyszínelők ║ Visszaszámlálás ║ IX / 9. rész
CSI: A helyszínelők ║ Visszaszámlálás ║ IX / 9. rész Megölnek egy férfit a saját lakásában, majd bezsákolják, és nem sokkal később a holttestet egy elhagyatott erdei patakba hajítják. Grissom talál rá a szabadidejében, ami végképp megerősíti döntésében. A csoport hamar rájön, hogy sorozatgyilkos áll a háttérben, akinek bűntársa is van. Ám az furcsa, hogy az áldozat vélhetően ismerte az elkövetőt, mert semmilyen ellenállást nem tanúsított. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. A 9. évad Grissomnak és csapatának új időszak kezdődik Warrick halálával, aki meglehetősen rejtélyes körülmények között hal meg. Eddig kint, a városban kellett helytállniuk, most azonban egy belső ellenséggel állnak szemben, aki tökéletes védelmet élvez, és mindenre fel van készülve. Riley Adams, a kissé arrogáns hel
17:00
CSI: New York-i helyszínelők ║ A halál küszöbén ║ VIII / 18. rész
CSI: New York-i helyszínelők ║ A halál küszöbén ║ VIII / 18. rész Egy komoly lövöldözés után Mac élet és halál közt lebeg. Mialatt főnökük az életéért küzd, a csapat igyekszik előkeríteni a brutális lövöldözőt. ║ Jerry Bruckheimer (Karib-tenger kalózai, Con Air fegyencjárat) csak Spielberghez hasonlítható filmes géniusz. Nagy nevű kollégájához hasonló tévedhetetlenséggel nyúl a legjobb témákhoz és készít belőlük világra szóló sikerfilmeket. Mr. Bruckheimer azonban nem csak a moziban mozog otthonosan, hanem a tévé világában is, ahol szintén csak a legnagyobbak között említhetjük. Olyan televíziós sikerszériák fűződnek a nevéhez, mint a Titkos küldetés (E-ring), vagy a Döglött akták (Cold Case) és mindenek előtt a legnagyobb sikersorozatot arató CSI: A helyszínelők. A Las Vegas-i bűnügyi helyszínelők munkáját bemutató sorozat olyan népszerűségre tett szert az évek folyamán, hogy Bruckheimernek, ha akarta volna sem marad más választása, minthogy a hatalmas sikert meglovagolva elkészítse annak testvérsorozatait. Elsőként a napfényes Miamiban vetették meg
18:00
CSI: New York-i helyszínelők ║ Újrakezdés ║ IX / 1. rész
CSI: New York-i helyszínelők ║ Újrakezdés ║ IX / 1. rész Amikor Mac barátja, egy tűzoltóparancsnok szolgálat közben benn ég egy különösen heves tűzben, a helyszínelők rájönnek, hogy a tüzet ugyanazzal a technikával okozták, mint egy nemrégiben történt gyújtogatás során. ║ Jerry Bruckheimer (Karib-tenger kalózai, Con Air fegyencjárat) csak Spielberghez hasonlítható filmes géniusz. Nagy nevű kollégájához hasonló tévedhetetlenséggel nyúl a legjobb témákhoz és készít belőlük világra szóló sikerfilmeket. Mr. Bruckheimer azonban nem csak a moziban mozog otthonosan, hanem a tévé világában is, ahol szintén csak a legnagyobbak között említhetjük. Olyan televíziós sikerszériák fűződnek a nevéhez, mint a Titkos küldetés (E-ring), vagy a Döglött akták (Cold Case) és mindenek előtt a legnagyobb sikersorozatot arató CSI: A helyszínelők. A Las Vegas-i bűnügyi helyszínelők munkáját bemutató sorozat olyan népszerűségre tett szert az évek folyamán, hogy Bruckheimernek, ha akarta volna sem marad más választása, minthogy a hatalmas sikert meglovagolva elkészíts
18:55
CSI: Miami helyszínelők ║ Horogra akadva ║ IX / 7. rész
CSI: Miami helyszínelők ║ Horogra akadva ║ IX / 7. rész Amikor egy halásznak épphogy sikerül megúsznia, hogy megöljék, a helyszínelőknek mindent meg kell tenniük, hogy a férfit életben tartsák és rájöjjenek, hogy ki vadászik ilyen elszántan utána. ║ Egy fiatal férfi arra készül, hogy leugrik a hídról. Brad Webb a motorcsónakjában felfigyel a férfira és azonnal a segítségére siet, hogy lebeszélje. Ám amint közelebb ér, váratlanul golyózáport kap a nyakába, és épp hogy túléli a merényletet. Horatio és csapata átvizsgálják a férfi múltját, amely makulátlannak tűnik. Akkor válik gyanússá, amikor a rendőrségen is megtámadják a férfit. ║ A CSI: Miami helyszínelők Miamiban, illetve Miami Beachen játszódik, Floridában. A csapat rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. Emellett epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak a mindennapi, korántsem megszok
19:55
CSI: Miami helyszínelők ║ Boldog születésnapot ║ IX / 8. rész
CSI: Miami helyszínelők ║ Boldog születésnapot ║ IX / 8. rész Amikor egy terhes nőt megtámadnak, Horatio és a csapat a nő és a gyermeke életéért küzd, miközben megpróbálják megtalálni a támadóját. ║ A külső autópályán egy kétségbeesett férfi állítja meg Horatio autóját. Horatio megdöbben, amikor rátalál egy állapotos nőre, akit összeverve kidobtak az autójából. A 8. hónapban járó kismama állapota válságos, és a magzat élete is veszélyben van. A helyszínelők és a nyomozók megkettőzött erővel dolgoznak az ügyön, és egy meglehetősen szövevényes, sok szereplős bűncselekmény bontakozik ki előttük. ║ A CSI: Miami helyszínelők Miamiban, illetve Miami Beachen játszódik, Floridában. A csapat rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. Emellett epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak a mindennapi, korántsem megszokott életébe és a nyomozókkal való együttműkö
20:55
CSI: A helyszínelők ║ Az utolsó ║ IX / 10. rész
CSI: A helyszínelők ║ Az utolsó ║ IX / 10. rész Grissom egy sorozatgyilkos ügyén dolgozik, ezúttal ez az utolsó munkája. Nate Haskell, a börtönbüntetését töltő professzor még a sitten sem áll le. Ördögi módon irányítja diákjait, akik gondolkodás nélkül követik utasításait. Akárcsak Haskell, követője is fiatal párokra csap le, a férfiakkal a helyszínen végez, a nőket azonban a búvóhelyére viszi, és napokig életben tartja. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. A 9. évad Grissomnak és csapatának új időszak kezdődik Warrick halálával, aki meglehetősen rejtélyes körülmények között hal meg. Eddig kint, a városban kellett helytállniuk, most azonban egy belső ellenséggel állnak szemben, aki tökéletes védelmet élvez, és mindenre fel van készülve. Riley Adams, a kissé arrogáns helyszínelő tölt
21:55
CSI: A helyszínelők ║ Éjszakai műszak ║ IX / 11. rész
CSI: A helyszínelők ║ Éjszakai műszak ║ IX / 11. rész Dr. Raymond Langston elfogadja Grissom ajánlatát, és belép a helyszínelők közé. Első napja rázósabb nem is lehetne, több bakit is vét a helyszínen. Catherine átveszi a vezetői posztot és Nicknek adja Grissom irodáját. Langston tehetsége hamar megmutatkozik, amikor zseniálisan megoldja az ellentmondásos ékszerrablási ügyet. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. A 9. évad Grissomnak és csapatának új időszak kezdődik Warrick halálával, aki meglehetősen rejtélyes körülmények között hal meg. Eddig kint, a városban kellett helytállniuk, most azonban egy belső ellenséggel állnak szemben, aki tökéletes védelmet élvez, és mindenre fel van készülve. Riley Adams, a kissé arrogáns helyszínelő tölti be Warrick után a megüresedett posztot. Grissom vá
22:55
Újoncok: FBI ║ Az első nap ║ I / 1. rész
Újoncok: FBI ║ Az első nap ║ I / 1. rész Simone és Brendon, a két jó barát frissen végzett az FBI Akadémián, és együtt kezdi meg gyakorlatát Los Angelesben. Próbaidős helyükön Garza felügyelő szárnyai alatt belecsöppennek az irodán belüli hatalmi harcba, ráadásul saját kiképzőtisztjeik is problémásnak bizonyulnak. Az új kihívások ellenére segítenek elfogni egy bandát, amely agyafúrt tervvel próbál a Jegybank széfjébe betörni. ║ Nem számít, hogy hány éves vagy, bármikor lehetsz újonc. A negyvenes évei végén járó Simone frissen végzett az FBI-akadémián, méghozzá a legjobb barátjával, az egykori színész Brendonnal. Együtt kerülnek Los Angelesbe, Garza felügyelő csapatába, ahol a minden lében kanál Simone éles eszével és a hagyományostól eltérő megoldásaival segíti a csapatot az ügyek megoldásában, míg Brendon zseniálisan aknázza ki a filmszakmában szerzett tapasztalatait.
Korábbi műsorok a mai napról
23:50 0:50
CSI: Miami helyszínelők ║ Horogra akadva ║ IX / 7. rész Amikor egy halásznak épphogy sikerül megúsznia, hogy megöljék, a helyszínelőknek mindent meg kell tenniük, hogy a férfit életben tartsák és rájöjjenek, hogy ki vadászik ilyen elszántan utána. ║ Egy fiatal férfi arra készül, hogy leugrik a hídról. Brad Webb a motorcsónakjában felfigyel a férfira és azonnal a segítségére siet, hogy lebeszélje. Ám amint közelebb ér, váratlanul golyózáport kap a nyakába, és épp hogy túléli a merényletet. Horatio és csapata átvizsgálják a férfi múltját, amely makulátlannak tűnik. Akkor válik gyanússá, amikor a rendőrségen is megtámadják a férfit. ║ A CSI: Miami helyszínelők Miamiban, illetve Miami Beachen játszódik, Floridában. A csapat rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. Emellett epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak a mindennapi, korántsem megszok
0:50
CSI: Miami helyszínelők ║ Boldog születésnapot ║ IX / 8. rész
CSI: Miami helyszínelők ║ Boldog születésnapot ║ IX / 8. rész Amikor egy terhes nőt megtámadnak, Horatio és a csapat a nő és a gyermeke életéért küzd, miközben megpróbálják megtalálni a támadóját. ║ A külső autópályán egy kétségbeesett férfi állítja meg Horatio autóját. Horatio megdöbben, amikor rátalál egy állapotos nőre, akit összeverve kidobtak az autójából. A 8. hónapban járó kismama állapota válságos, és a magzat élete is veszélyben van. A helyszínelők és a nyomozók megkettőzött erővel dolgoznak az ügyön, és egy meglehetősen szövevényes, sok szereplős bűncselekmény bontakozik ki előttük. ║ A CSI: Miami helyszínelők Miamiban, illetve Miami Beachen játszódik, Floridában. A csapat rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. Emellett epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak a mindennapi, korántsem megszokott életébe és a nyomozókkal való együttműkö
1:50
X-akták ║ A kezdet ║ VI / 1. rész
X-akták ║ A kezdet ║ VI / 1. rész Mulder és Scully új főnöke, Kersh nem bízik eléggé a párosban, ezért Spender és Fowley ügynököket bízza meg helyettük az X-akták további felgöngyölítésével. Mulder azonban ezt figyelmen kívül hagyja, és Scullyval egy tomboló idegen felderítésére indulnak. ║ A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fonódik a veszélyes helyzetek és az őket körülvevő fenyege
2:50
X-akták ║ Száguldás ║ VI / 2. rész
X-akták ║ Száguldás ║ VI / 2. rész Egy férfi, akit olyan éles hang kínoz, hogy a feje felrobbanhat, amennyiben nem indul el a lehető leggyorsabban nyugat felé, túszul ejti Muldert. Muldernek kell vezetnie, miközben Scully sietve próbálja kideríteni a baj okát, ami a férfi feleségét is megölte. ║ A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fonódik a veszélyes helyzetek és az őket körülvevő fen
2:20
A zodiákus lovagjai
A zodiákus lovagjai 2023 ║ Az önfejű, tini Seiya azzal tölti az idejét, hogy pénzért harcol, miközben elrabolt húgát keresi. Egy csata során misztikus erőkhöz jut, és belecsöppen a harcoló istenségek mágikus világába, ahol egy testet öltött istennő védelmére kell kelnie
4:05
Boldog órák - Így kell ezt csinálni ║ I / 4. rész
Boldog órák - Így kell ezt csinálni ║ I / 4. rész Boldog órák _ Így kell ezt csinálni vadonatúj könnyűzenei műsor Katicával _ a Zenebutik csatornán!
4:30
Boldog órák - Így kell ezt csinálni ║ I / 5. rész
Boldog órák - Így kell ezt csinálni ║ I / 5. rész Boldog órák _ Így kell ezt csinálni vadonatúj könnyűzenei műsor Katicával _ a Zenebutik csatornán!
4:55
Boldog órák - Így kell ezt csinálni ║ I / 6. rész
Boldog órák - Így kell ezt csinálni ║ I / 6. rész Boldog órák _ Így kell ezt csinálni vadonatúj könnyűzenei műsor Katicával _ a Zenebutik csatornán!
5:20
Családi titkok ║ Apai örökség ║ 117. rész
Családi titkok ║ Apai örökség ║ 117. rész Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
6:15
Mokka ║ 180. rész
Mokka ║ 180. rész A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
8:45
Mokkacino ║ 180. rész
Mokkacino ║ 180. rész A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
9:40
Teleshop ║ 252. rész
Teleshop ║ 252. rész Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
11:20
Csapdába csalva ║ IV / 57. rész
Csapdába csalva ║ IV / 57. rész Marina és Birgit rossz szemmel nézik, hogy a családfő minden szabadidejét egy bunker őrzésével tölti. A lány akkor borul ki igazán, amikor kiderül, hogy barátját is érdekli az apja hobbija, és egyre több időt kezd el vele tölteni a kapcsolatuk rovására. ║ Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg. Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban kitalált történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be.
12:00
TV2 Híradó délben ║ I / 33. rész
TV2 Híradó délben ║ I / 33. rész A TV2 Híradóval nem marad le semmiről. Magyarország és a világ legfontosabb történéseiről részletesen beszámolunk naponta többször jelentkező Híradóinkban. Műsorvezető: Fenyvesi Zoltán
12:30
Rex felügyelő ║ A szürke ║ V / 12. rész
Rex felügyelő ║ A szürke ║ V / 12. rész Ipari kémkedés, lövöldözés egy raktárban. Feltűnik egy régi kolléga Paolo Miano, és egy régi közös ellenség, a bűnöző, akinek nincs arca, és sosem hagy nyomot maga után, akit még senki sem látott, és mindenki csak úgy emleget, a Szürke. Szövevényes nyomozás veszi kezdetét, a háttérben a titkos szolgálat működése sejthető, senki nem bízhat meg senkiben...
13:30
Rex felügyelő ║ Diplomaosztó ║ VI / 1. rész
Rex felügyelő ║ Diplomaosztó ║ VI / 1. rész De Giorgi antropológia professzort holtan találják egy Róma környéki parkban. A szálak egy szektához vezetnek. Larát és Giuliót, a professzor tanítványait is beszippantja a szekta, minden pénzüket elszedik és folyamatos fenyegetés alatt tartják őket. A nyomozás során kiderül, hogy a professzor ki akarta menteni Giuliót, de közben felfedezte a szekta bűnös titkait. Ezért kellett meghalnia. Terzani, az új felügyelő beépül a szektába, hogy bizonyítékokat szerezzen. A veszélyes akció Rex segítségével szerencsés véget ér.
14:35
Egy új nap ígérete ║ Mindenben benne van a kezem ║ I / 24. rész
Egy új nap ígérete ║ Mindenben benne van a kezem ║ I / 24. rész Albanak nagy fájdalmai vannak. Malú és Blas újra közelebb kerülnek egymáshoz. Leonel mindenben segít Albanak. Miri elmondja Fatimának, hogy Gustavo azt mondta neki, hogy ő tehet a testvére haláláról. ║ A történet Leonel Carranza és Camila életét kíséri végig. A főhős múltját sötét titkok és egy árulás árnyékolja be, míg Camila egy súlyos tragédia után próbálja újjáépíteni az életét. Az érzelmek, a drámai fordulatok mellett a megbocsátás és a tiszta újrakezdés fontosságát is figyelemmel kísérhetjük...
15:40
Egy éjszaka meséje ║ I / 6. rész
Egy éjszaka meséje ║ I / 6. rész Orhan gyanakodni kezd kollégáira. Mahir távoli rokonsága úgy dönt, hogy meglátogatják őt. Canfeza alkut köt Selimmel, így hatalmas a tét: örökre a férfi társa lesz, vagy megmenekül tőle? ║ A történet egy mindentől elzárt hegyi faluban indul, ahol Canfeza, a makacs és büszke fiatal lány a saját szabályai szerint él. Egy váratlan fordulat azonban összehozza Mahirral, amely mindkettőjük életét felkavarja...
16:45
Távoli város ║ II / 63. rész
Távoli város ║ II / 63. rész Nare vacsorázni invitálja Cihan-t, hogy segítse Alya-t. Az este folyamán a testvérek és Sahin egy étteremben töltik idejüket, miközben Sadakat, Alya és Deniz végrehajtják tervüket. Cihan telefonon értesül Eroltól, hogy ejtették a vádat Alya ellen.
18:00
TV2 Híradó ║ I / 50. rész
TV2 Híradó ║ I / 50. rész A TV2 Híradóval nem marad le semmiről. Magyarország és a világ legfontosabb történéseiről részletesen beszámolunk naponta többször jelentkező Híradóinkban. Műsorvezetők: Pachmann Péter és Szedmák Zita, valamint Ambrus István és Farkas Fanni
18:45
Aktív ║ 36. rész
Aktív ║ 36. rész A TV2 történetének egyik legsikeresebb formátuma az Aktív most új köntösben tér vissza a képernyőre. Szenzációs emberi történetek, exkluzív interjúk, hírességek vallomásai, lebuktatások és izgalmas oknyomozó riportok, amelyekkel minden nap jelentkezik a TV2 új riportmagazinja. Műsorvezetők: Czippán Anett, Gelencsér Tímea, Iszak Eszter
19:50
Házasság első látásra ║ IV / 18. rész
Házasság első látásra ║ IV / 18. rész Augusztus 31-én indul a Házasság első látásra új évada! Visszatér a TV2 kedvenc párkereső realityje. Új szereplők, már jól ismert szakértők és izgalmas fordulatok várják a nézőket. Az izgalmas párkereső realitybe ezúttal is 6 nő és 6 férfi vág bele, akiknek legnagyobb vágyuk az, hogy társra leljenek. Ezúttal is 4 elismert szakértő kíséri őket az úton, akik abban segítenek, hogy tudományos módszerek, és személyes tapasztalatok alapján a műsorba jelentkezők közül megpróbálják azokat a szingliket megtalálni, akik tökéletes társai lehetnek egymásnak. Hogy kik ők? Gaál Viktor pszichológus, fő szakterülete az érzelmi intelligencia kutatása, Tóth Melinda pszichológus kötődéssel, elköteleződéssel kapcsolatos problémák kezelésével foglalkozik, Liszkay Judit okleveles kínai és nyugati asztrológus, akinek szakterülete a teljes személyiség analízis, valamint Rozs Erika szexuálpszichológiai szakpszichológus, autogén tréner és szimbólum terapeuta. A hat esküvői ceremónia mind lenyűgöző díszletek köz
21:30
Farm VIP ║ VI / 16. rész
Farm VIP ║ VI / 16. rész Újabb 16 híresség fordít hátat a modern élet kényelmének, és nomád körülmények között próbálja megállni a helyét. A szereplők ezúttal is Zsolti gazda farmján élnek majd, ahol a telefon, a wifi, a mosogatógép és minden megszokott infrastruktúra nélkül kell boldogulniuk. A farmon csak a két kezükre, az eszükre és egymásra számíthatnak: fizikai munkát végeznek, termelési feladatokat oldanak meg, és hétről hétre szembenéznek a Demcsák Zsuzsa által vezetett farmgyűléssel és a párbajokkal. A természet kiszámíthatatlan, a komfortzóna pedig messze van _ a kihívás nemcsak fizikai, hanem komoly mentális próbatétel is. A farm gazdaság induló értéke 15 millió forint, ha jól gazdálkodnak és nem veszítenek belőle, ez az összeg üti a végső győztes markát. A Piros csapat tagjai: a Jászai Mari-díjas színművész Anger Zsolt, az extravagáns énekesnő Horányi Juli, a felnőttfilmes Rocco Siffredi fia, Lorenzo Tano, az Ázsia Expressz-bajnok légtornász Sáfrány Emese, az ex-Exatlonos profi pofonosztó Szabó Fran
Korábbi műsorok a mai napról
23:00 0:15
Will Trent ║ Új vizeken ║ III / 3. rész Miközben egy családi vállalkozáson belüli viszály több mérgezéshez vezet, Angie szeretne visszatérni a rendőrséghez... ║ A Karin Slaughter New York Times-bestsellere alapján készült sorozat Will Trent különleges ügynökről szól, a Georgiai Nyomozóiroda (GBI) munkatársáról, akit születésekor elhagytak, és kemény gyerekkora volt Atlanta túlterhelt nevelőszülői intézményrendszerében. Ám Will Trentnek, aki elhatározta, hogy élve egyedi nézőpontjával gondoskodik róla, hogy senkit se hagyjanak el úgy, mint őt, a legmagasabb a bűnügyfelderítési rátája a Nyomozóiroda kötelékében.
Korábbi műsorok a mai napról
23:15 0:25
Will Trent ║ Új vizeken ║ III / 3. rész Miközben egy családi vállalkozáson belüli viszály több mérgezéshez vezet, Angie szeretne visszatérni a rendőrséghez... ║ A Karin Slaughter New York Times-bestsellere alapján készült sorozat Will Trent különleges ügynökről szól, a Georgiai Nyomozóiroda (GBI) munkatársáról, akit születésekor elhagytak, és kemény gyerekkora volt Atlanta túlterhelt nevelőszülői intézményrendszerében. Ám Will Trentnek, aki elhatározta, hogy élve egyedi nézőpontjával gondoskodik róla, hogy senkit se hagyjanak el úgy, mint őt, a legmagasabb a bűnügyfelderítési rátája a Nyomozóiroda kötelékében.
0:15
Rex felügyelő ║ A szürke ║ V / 12. rész
Rex felügyelő ║ A szürke ║ V / 12. rész Ipari kémkedés, lövöldözés egy raktárban. Feltűnik egy régi kolléga Paolo Miano, és egy régi közös ellenség, a bűnöző, akinek nincs arca, és sosem hagy nyomot maga után, akit még senki sem látott, és mindenki csak úgy emleget, a Szürke. Szövevényes nyomozás veszi kezdetét, a háttérben a titkos szolgálat működése sejthető, senki nem bízhat meg senkiben...
0:25
Rex felügyelő ║ A szürke ║ V / 12. rész
Rex felügyelő ║ A szürke ║ V / 12. rész Ipari kémkedés, lövöldözés egy raktárban. Feltűnik egy régi kolléga Paolo Miano, és egy régi közös ellenség, a bűnöző, akinek nincs arca, és sosem hagy nyomot maga után, akit még senki sem látott, és mindenki csak úgy emleget, a Szürke. Szövevényes nyomozás veszi kezdetét, a háttérben a titkos szolgálat működése sejthető, senki nem bízhat meg senkiben...
1:20
Rex felügyelő ║ Diplomaosztó ║ VI / 1. rész
Rex felügyelő ║ Diplomaosztó ║ VI / 1. rész De Giorgi antropológia professzort holtan találják egy Róma környéki parkban. A szálak egy szektához vezetnek. Larát és Giuliót, a professzor tanítványait is beszippantja a szekta, minden pénzüket elszedik és folyamatos fenyegetés alatt tartják őket. A nyomozás során kiderül, hogy a professzor ki akarta menteni Giuliót, de közben felfedezte a szekta bűnös titkait. Ezért kellett meghalnia. Terzani, az új felügyelő beépül a szektába, hogy bizonyítékokat szerezzen. A veszélyes akció Rex segítségével szerencsés véget ér.
1:35
Rex felügyelő ║ Diplomaosztó ║ VI / 1. rész
Rex felügyelő ║ Diplomaosztó ║ VI / 1. rész De Giorgi antropológia professzort holtan találják egy Róma környéki parkban. A szálak egy szektához vezetnek. Larát és Giuliót, a professzor tanítványait is beszippantja a szekta, minden pénzüket elszedik és folyamatos fenyegetés alatt tartják őket. A nyomozás során kiderül, hogy a professzor ki akarta menteni Giuliót, de közben felfedezte a szekta bűnös titkait. Ezért kellett meghalnia. Terzani, az új felügyelő beépül a szektába, hogy bizonyítékokat szerezzen. A veszélyes akció Rex segítségével szerencsés véget ér.
2:15
Vészhelyzet ║ A lovakat kezelik, ugye? ║ V / 3. rész
Vészhelyzet ║ A lovakat kezelik, ugye? ║ V / 3. rész Benton műtétet végez egy bombához kötött emberen. Greene a lánya könyörgésére egy szenvedő lovat gyógykezel. Ross jó híreket kap, aminek azonban Weaver nem örül. Jeanie Boulet visszatér a szabadságáról. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
2:30
Vészhelyzet ║ A lovakat kezelik, ugye? ║ V / 3. rész
Vészhelyzet ║ A lovakat kezelik, ugye? ║ V / 3. rész Benton műtétet végez egy bombához kötött emberen. Greene a lánya könyörgésére egy szenvedő lovat gyógykezel. Ross jó híreket kap, aminek azonban Weaver nem örül. Jeanie Boulet visszatér a szabadságáról. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
3:00
Vészhelyzet ║ A kóbor halott ║ V / 4. rész
Vészhelyzet ║ A kóbor halott ║ V / 4. rész Greene-t megharapja egy kutya, amikor a mentősöknek segít egy baleset helyszínén. Hathaway elárulja Ross-nak, hogy lehet, hogy terhes, de később kiderül, hogy mégsem. Corday-nek gondjai vannak a képességeivel, a magabiztossága kezd elszállni. Hathaway-nek és Evans-nek egy maffiózóval kell megbirkóznia, aki szúrt sebekkel érkezett az osztályra, és nem hajlandó együttműködni a rendőrséggel, mert sajátos bosszút akar állni. Elhagyja a kórházat, majd lőtt sebekkel tér vissza. Jeanie pedig egy májátültetéses beteggel foglalkozik, majd egy szívbeteg gyerekkel. A gyerek nem kaphat segítséget, mert illegális bevándorló.
3:10
Vészhelyzet ║ A kóbor halott ║ V / 4. rész
Vészhelyzet ║ A kóbor halott ║ V / 4. rész Greene-t megharapja egy kutya, amikor a mentősöknek segít egy baleset helyszínén. Hathaway elárulja Ross-nak, hogy lehet, hogy terhes, de később kiderül, hogy mégsem. Corday-nek gondjai vannak a képességeivel, a magabiztossága kezd elszállni. Hathaway-nek és Evans-nek egy maffiózóval kell megbirkóznia, aki szúrt sebekkel érkezett az osztályra, és nem hajlandó együttműködni a rendőrséggel, mert sajátos bosszút akar állni. Elhagyja a kórházat, majd lőtt sebekkel tér vissza. Jeanie pedig egy májátültetéses beteggel foglalkozik, majd egy szívbeteg gyerekkel. A gyerek nem kaphat segítséget, mert illegális bevándorló.
0:45
Waldo
Waldo amerikai akcióthriller, 2021 ║ A Last Looks története szerint Charlie Waldo, Los Angeles-i zsaru maga mögött hagyja az állományt, majd úgy dönt, hogy ezentúl elvonultan él majd az erdő mélyén. A szükség azonban hamar megtalálja hősünke, miután az excentrikus színész, Alistair Pinch feleségét meggyilkolják. Úgy tűnik, hogy Charlie-ra vár az ügy felderítésre, ami persze nem lesz egyszerű, hiszen Pinch az elmúlt évek során rengeteg ellenséget szerzett magának, akik rá akarják kenni az ügyet.
2:45
Halálra jelölve
Halálra jelölve amerikai akciófilm, 1990 ║ John Hatcher (Steven Seagal) különleges ügynök évtizedeken keresztül dolgozott a kábítószer osztályon. Amikor azonban egy utcai lövöldözés során lelövik a legjobb barátját, úgy érzi, betelt a pohár. Úgy tervezi, hogy felhagy a veszélyes hivatással és visszavonul nyugodt, külvárosi otthonába. Számításait azonban keresztülhúzza a maffia. A külváros érintetlensége, nyugalma már nem a régi - kábítószer-háború dúl a szomszédságban a jamaikai és kolumbiai kábítószer-kereskedők között a terület uralmáért. Amikor Sebhelyes, a jamaikaiak vezére kegyetlen módon leszámol a kolumbiaiakkal, Hatcher kerül az első helyre a maffiafőnök halállistáján. Hogy kicsalják otthonából, Hatcher húgának családját támadják meg, súlyosan megsebesítve a férfi unokahúgát. Sebhelyes elérte célját, az egykori ügynök ismét fegyveréhez nyúl, és elindul, hogy rendet teremtsen.
4:40
Ne játssz a tűzzel
Ne játssz a tűzzel amerikai vígjáték, 2019 ║ Tűzhöz riasztják Jake Carson elit tűzoltóegységét. A csapat három gyermeket ment ki egy lángoló házból. Kiváló felkészülésüknek köszönhetően a tüzet gyorsan eloltják, arra azonban senki sem készítette fel őket, mekkora kihívást jelent három gézengúzra felügyelni, gondoskodni róluk. A gyerekek szüleit ugyanis nem sikerül megtalálni. Az erdőtüzek oltására specializálódott, marcona tűzoltóosztag tagjai bizony emberükre akadnak a három izgága, csintalan csemetében.
6:10
Csalóból csali
Csalóból csali amerikai-kanadai akció-vígjáték, 2005 ║ Malcolm King (Anthony Anderson) a világ legarcátlanabb, legönteltebb üzletembere. Válása után Renee (Kellita Smith), a volt felesége mindenéből ki akarja forgatni. Hogy a tekintélyes vagyon ne kerüljön az asszony kezébe, Malcolm a butácska szeretője, Peaches (Regina Hall) és a lány börtönviselt testvére, Charlie közreműködésével megszervezi a saját elrablását. A kezdeti lendület után azonban a tervbe hiba csúszik, a váltságdíjra ugyanis mások is szemet vetettek. ║ Malcolm King a világ legarcátlanabb, legönteltebb üzletembere. Válása után volt felesége, Renee, mindenéből ki akarja forgatni. Hogy a tekintélyes vagyon ne kerüljön az asszony kezébe, Malcolm újdonsült szeretője, Peaches és a lány börtönviselt testvére, Charlie közreműködésével megszervezi a saját elrablását. Azonban a kezdeti lendület után a tervbe hiba csúszik, mivel a váltságdíjra mások is szemet vetnek. A tökéletes kamu rablás így hamarosan egy valódi emberrablássá eszkalálódik.
7:50
Ocean's Eight - Az évszázad átverése ║ Ocean's 8 - Az évszázad átverése
Ocean's Eight - Az évszázad átverése ║ Ocean's 8 - Az évszázad átverése amerikai akciófilm, 2018 ║ Danny Ocean nagy volt, de nem elég nagy. Háromszor is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott... de van, aki még nála is ravaszabb, bátrabb és vonzóbb: a húga, Debbie.
Debbie Ocean (Sandra Bullock) tudja, mitől döglik a légy. Sosem fél és sosem hagyja cserben a humora. Ráadásul ravaszabb bármelyik férfinál. Legújabb célpontja az évente megrendezésre kerülő, az ország összes milliomosa, sznobja és szélhámosa számára kihagyhatatlan nagy esemény, a New York-i Met Gala – amelyen történetesen egy hűtlen expasija (Richard Armitage) is részt vesz. De egy ilyen nagy buli végrehajtásához szüksége van a tökéletes csapatra, így aztán nekiáll, hogy összeszedje a legjobbakat. Jön a bűn legvonzóbb válogatottja: Lou, Rose, Daphne, Kluger, Nine Ball, Tammy, Amita és Constance. Vagyis Cate Blanchett, Helena Bonham Carter, Anne Hathaway, Rihanna, Mindy Kaling, Sarah Paulson és Awkwafina.
9:45
Nyerő páros
Nyerő páros amerikai akciófilm, 1997 ║ Jack Quinn (Jean-Claude Van Damme) terroristaelhárító vissza akar vonulni. Ám a szervezet nem hajlandó elengedni, és új feladattal bízza meg: Stavros (Mickey Rourke), a világ legveszedelmesebb terroristája egy minden eddiginél veszélyesebb akcióra készül. Quinn az egyetlen ember, aki megfékezheti. A veszélyes küldetésben csak saját eszére és erejére számíthat, no meg egy izgága, kétméteres kolosszusra (Dennis Rodman), aki alaposan megszínesíti amúgy sem szokványos hétköznapjait. A nyerő páros minden trükköt bevet, hogy megállítsa Stavrost bosszúhadjáratában. ║ Nehéz a terroristaelhárítók élete. Hiába próbálnak kiszállni a buliból, normális ember módjára élni, családot alapítani, gyereket nevelni, ez nem olyan munka, amelyet egyik napról a másikra abba lehetne hagyni. Ezzel a problémával szembesül Jack Quinn is, aki békésen éldegél állapotos feleségével a francia Riviérán, amikor váratlanul olyan megbízást kap, amelyet lehetetlen visszautasítani. Stavros, a vi
11:30
Az elnök zsoldosa 2: Végveszélyben ║ Az elnök zsoldosa 2.: Végveszélyben
Az elnök zsoldosa 2: Végveszélyben ║ Az elnök zsoldosa 2.: Végveszélyben amerikai akciófilm, 2002 ║ Az iraki terrorista, Rashid a dzsihad nevében véres terrortámadásokat követ el a világ több városában, köztük az Egyesült Államokban is. Az orosz kormány arról tájékoztatja az amerikai elnököt, hogy nagy mennyiségű plutónium tűnt el a raktáraiból. Matthews elnök felkészül a legrosszabbra, és amint várta, Rashid hamarosan benyújtja követeléseit. Amennyiben nem engedik szabadon három emberét és az amerikai katonák nem vonulnak ki az iszlám területekről, úgy nukleáris robbantást hajt végre az egyik amerikai nagyvárosban. Az elnök McCordot és csapatát bízza meg, hogy elkapja Rashidot. ║ Az iraki terrorista, Rashid a dzsihad nevében véres terrortámadásokat követ el a világ több városában, köztük az Egyesült Államokban is. Az orosz kormány arról tájékoztatja az amerikai elnököt, hogy nagy mennyiségű plutónium tűnt el a raktáraiból. Matthews elnök felkészül a legrosszabbra, és amint várta, Rashid hamarosan benyújtja a követeléseit. Amennyiben nem engedik szabadon há
13:10
Krokodil Dundee 2 ║ Krokodil Dundee 2.
Krokodil Dundee 2 ║ Krokodil Dundee 2. ausztrál-amerikai kalandfilm, 1988 ║ Amikor Michael J. "Krokodil" Dundee rájön, hogy a barátnőjét, a csinos amerikai újságírónőt fogva tartja Rico, a kegyetlen drogbáró, látványos mentési akcióba kezd. Rá kell jönnie azonban, hogy New York City zsúfolt utcáin és egymás hegyén-hátán álló épületei között lehetetlen búvóhelyet találni. Különösen akkor nem, amikor profi gyilkosok bandája ered a nyomába. Így hát Rico és bandája ellen Mick egyetlen dolgot tehet, visszaviszi Sue-t a szülőhazájába, Ausztráliába, aminek minden zegét-zugát ismeri, ahol felkészülten várhatja Rico érkezését. Azonban ahogy ellenségei egyre beljebb hatolnak felségterületén, ismét a jól bevált fortélyhoz kell folyamodnia, eljátszani az emberbőrbe bújt krokodilt. ║ Amikor Michael J. "Krokodil" Dundee rájön, hogy a barátnőjét, a csinos amerikai újságírónőt fogva tartja Rico, a kegyetlen drogbáró, látványos mentési akcióba kezd. Rá kell jönnie azonban, hogy New York City zsúfolt utcáin és egymás hegyén-hátán álló épületei
15:15
Különösen veszélyes
Különösen veszélyes amerikai akció-vígjáték, 2015 ║ Megan Wals ahelyett hogy fiúkkal ismerkedne, bulizna, szórakozna, a legtitkosabb akciókban, nemzetközi kémügyekben vesz részt. A tini ügynöknek azonban már elege van ebből, minden vágya, hogy ő is a serdülők egyszerű, normális életét élje. Ezért megrendezi a halálát, majd cserediákként tűnik fel az egyik külvárosi középiskolában. Hamarosan a saját bőrén tapasztalja meg, hogy egy középiskolában legalább olyan nagy - ha nem nagyobb - kihívást jelent talpon maradni, mint a nemzetközi kémkedés világában.
17:00
Beverly Hills-i zsaru 2 ║ Beverly Hills-i zsaru 2.
Beverly Hills-i zsaru 2 ║ Beverly Hills-i zsaru 2. amerikai akció-vígjáték, 1987 ║ Axel Foley még mindig nevetőgörcsöt kap, ha arra az éjszakára gondol, amikor banánt dugott egy Beverly Hills-i rendőrautó kipufogócsövébe. Első kaliforniai látogatása során olyan hullámokat kavart maga körül, amilyet még nem látott Beverly Hills. Jelenleg azonban Detroitban tartózkodik, és nyomozói teendőit végzi, amikor hírt kap Beverly Hillsből, hogy az ottani rendőrfőnököt súlyosan megsebesítette egy orvlövész. Foley-nak természetesen nem kell kétszer mondani, hogy menjen segíteni, azonnal a helyszínre utazik. S amint megjelenik, Kalifornia legelitebb környékén azonnal elszabadul a pokol. ║ Axel Foley még mindig nevetőgörcsöt kap, ha arra az éjszakára gondol, amikor banánt dugott egy Beverly Hills-i rendőrautó kipufogócsövébe. Első kaliforniai látogatása során olyan hullámokat kavart maga körül, amilyet még nem látott Beverly Hills. Jelenleg azonban Detroitban tartózkodik, és nyomozói teendőit végzi, amikor hírt kap Beverly Hills-ből, hogy az ottani r
18:55
A Hunter Killer küldetés
A Hunter Killer küldetés amerikai-kínai akcióthriller, 2018 ║ Joe Glass tengeralattjáró-kapitány (Gerard Butler, Támadás a Fehér Ház ellen, 300) épp egy vészhelyzetbe került amerikai tengeralattjárót próbál előkeríteni a Jeges-tenger mélyén, amikor tudomására jut, hogy titokban orosz puccs készülődik, ami súlyos fenyegetést jelent a világrendre. Felismerve, hogy legénysége és országa egyaránt veszélyben van, Glass kapitánynak össze kell verbuválnia egy elit tengerészgyalogosokból álló csapatot, hogy kiszabadítsák az elrabolt orosz elnököt, és az ellenséges vizekre behatolva megakadályozzák a harmadik világháború kitörését. A tengeren és szárazföldön is játszódó Hunter Killer küldetés vérfagyasztóan izgalmas thriller, amelynek további szerepeiben olyan színészeket láthatunk, mint az Oscar®-díjas Gary Oldman (A legsötétebb óra), Common (John Wick: 2. felvonás), Linda Cardellini (Bosszúállók: Ultron kora) és Toby Stephens (Halj meg máskor).
21:00
Mátrix - Újratöltve ║ Mátrix – Újratöltve
Mátrix - Újratöltve ║ Mátrix – Újratöltve amerikai akciófilm, 2003 ║ Mi történne, ha a prófécia igaznak bizonyulna? Mi lenne, ha holnap véget érne a harc? Thomas "Neo" Anderson (Keanu Reeves) úgy dönt, szembenéz a kérdéssel, amelyet Morpheus (Laurence Fishburne) és Trinity (Carrie-Anne Moss) sugallt neki. Elindul, hogy felkutassa és megismerje az igazságot, és értelmét kiszabadítsa a Mátrix rabságából.
A trilógia második epizódjában Neo elhatározza, hogy a benne rejlő erőket még jobban uralma alá hajtja. A gépek hadserege támadást indít Zion városa ellen. Órák kérdése csupán, hogy a Föld utolsó ember uralta területét is elfoglalják az emberiség elpusztítására beprogramozott gépek. Morpheusnak azonban sikerül felráznia Zion polgárait, és meggyőznie őket arról, hogy be fog teljesülni a jóslat, és a Kiválasztott véget fog vetni a gépekkel vívott háborúnak. Szerelmükkel és egymásba vetett hitükkel felvértezve Neo és Trinity úgy döntenek, visszatérnek a Mátrixba, hogy különleges képességeiket és fegyvereiket latba vetve szembesz
Korábbi műsorok a mai napról
23:25 1:15
Veszélyes amerikai akcióthriller, 2021 ║ Dylan Forrester, egy bűnös múltú szociopata, a feltételes szabadlábra helyezését nyugodt körülmények közt szeretné tölteni, az antidepresszánsok és a különös pszichiátere segítségével. Egy nap azonban Dylan testvére, Sean Forrester professzor rejtélyes körülmények közt meghal. Dylan elhatározza, hogy utánajár az igazságnak. Eközben nemcsak az FBI ered a nyomába, hanem egy csapat felfegyverezett zsoldos is a színre lép, hogy megszerezzenek valamit, amit Dylan testvére rejtegetett. Dylannek a túléléshez minden taktikai képességére szüksége lesz. A film rendezője, David Hackl már több akciódús thrillert is rendezett, pályafutását a Fűrész-sorozat ötödik részével kezdte. A Veszélyes főszereplője a színész-rendező legenda, Clint Eastwood fia, Scott Eastwood (Halálos iramban 8, Suicide Squad – Öngyilkos osztag). Mellette a filmben feltűnik Famke Janssen (X-Men-filmek, Elrabolva-filmek, Aranyszem), Tyrese Gibson (Halálos iramban, Transformers-filmek) és a kétsze
1:15
Az elveszett könyvtár fosztogatói
Az elveszett könyvtár fosztogatói 2022 ║ A moszkvai metró egyik alagútjának ásása közben munkások egy börtön romjait tárják fel. A lelet kulcsot jelent Rettegett Ivan felbecsülhetetlen értékű ősi könyvtárának titkos helyéhez. Évtizedekkel később a művezető unokája, Ilya egy halom régi limlom között fedezi fel az ősi leletet. Ilya nem tudja, hogy az elveszett könyvtár keresése már évszázadok óta folyik, és most igen befolyásos emberek vadásznak rá. A családi örökség valódi értékétől mit sem sejtve, hamarosan egy titokzatos idegentől megtudja az igazságot. Ilya és a titokzatos idegen úgy döntenek, hogy szerencsét próbálnak a könyvtár megtalálásában. Hamarosan csatlakozik hozzájuk a gyönyörű filológus, Arina, aki magára vállalja az ősi műtárgyra vésett titkosított üzenet megfejtését. A vágyott felfedezéshez közelebb vivő nyomok keresése során a trió olyan kalandba kezd, amely veszélyes és rejtélyes helyszínekre viszi őket Oroszország egész területén, a föld felett és alatt, sőt, még a Kreml titkos katakombáiba is.
0:40
A gép
A gép amerikai-angol dráma, akcióthriller, 2023 ║ Brodie Torrance pilóta egy villámcsapás elől úgy menti meg utasait, hogy kockázatos kényszerleszállást hajt végre egy háborús övezetnek számító szigeten. Csakhamar ráébred, a zuhanórepülést élve megúszni csak a megpróbáltatások kezdete volt. Miután az utasokat elrabolják a veszedelmes helyi lázadók, Torrance egyetlen emberre számíthat: Louis Gaspare-ra, a gyilkossággal vádolt fegyencre, aki az FBI őrizetében ült a gépen. A túszok kiszabadításához a két férfinek össze kell fognia, s Torrance előtt az is világossá válik, hogy Gaspare nem az, akinek első látásra tűnt.
3:00
A külváros mélyén
A külváros mélyén francia vígjáték, 2012 ║ Bobigny-ból való színesbőrű rendőrhadnagy, a másik pedig a párizsi bűnügyi rendőrség kapitánya, az úrifiús allűrökkel rendelkező Francois Monge. Ousmane kideríti, hogy a meggyilkolt nő szerencsejáték-függő volt és hatalmas tételekben játszott egy zártkörű klubban, Bobigny-ban.
A belvárosi és a külvárosi nyomozó eltérő utat választanak: mindketten a saját módszerükkel és saját temperamentumuk szerint vágnak bele a "közös" munkába, ami nagyon sok konfliktus forrása lesz.. ║ Két mindenben különböző zsaru összefog, hogy kivizsgálják egy üzleti mogul feleségének meggyilkolását. Ousmane (Omar Sy), a külvárosi nagydumás zsaru és a párizsi bűnügyi rendőrség elitista kapitánya, Francois Monge (Laurent Lafitte) kénytelenek egymással dolgozni, miután Ousmane kideríti, hogy a meggyilkolt milliomos üzletasszony szerencsejáték-függő volt és hatalmas tételekben játszott egy zártkörű klubban, a külvárosban. Persze a belvárosi és a külvárosi nyomozó teljesen más módszerekbe
5:20
Kis Vuk
Kis Vuk angol-magyar animációs film, 2008 ║ Vadászok törnek az erdőre, egyedül a helyi vadőr tolókocsihoz kötött fia és az ő nagyothalló kutyája próbálja megállítani a vadorzókat. A környék azonban nemcsak puskaropogástól hangos, egy vándorcirkusz is a közeli réten ver sátrat. A Trilibusz cirkusszal különös, hóbortos állatsereglet is érkezik, akiket Balfék és Jobbfék gondoz - ám a társulat igazi feje a direktor félelmetes felesége, a titokzatos múltú Arcadonna. Amikor Kis Vuk, a bátor növendékróka körülszaglászik a lakókocsik körül, az egyik plakáton a saját, rég nem látott apját ismeri fel és gondolkodás nélkül a kiszabadítására siet.
6:55
Lucky Luke és a Daltonok öröksége ║ Lucky Luke - A Daltonok öröksége
Lucky Luke és a Daltonok öröksége ║ Lucky Luke - A Daltonok öröksége francia-német animációs film, 1978 ║ A hírhedt Dalton-fivérek a börtönben tudják meg, hogy nagybátyjuk meghalt és a végrendeletében őket nevezte meg örököseinek. Az örökséghez való hozzájutásnak viszont van egy feltétele: bosszút kell állniuk haláláért, vagyis végezniük kell minden esküdttel és a bíróval, akik börtönbe juttatták. Harry nagybácsi megbízott valakit, hogy a végrendeletben kitűzött feltételek teljesítését ellenőrizze. Ez a megbízott személy nem más, mint Lucky Luke...
8:40
Kincsvadászok Párizsban
Kincsvadászok Párizsban 2024 ║ Egy régész és családja Keopsz kincsére vadászik Párizsban, abban a meggyőződésben, hogy még Napóleon seregei hozták el Egyiptomból a kincset. Christian Robinson (Fabrice Luchini), a karizmatikus, szokatlan módszerekkel dolgozó régész azóta biztos ebben, amióta egy rejtélyes feliratra bukkant a kairói ásatások során. A Louvre első igazgatója, Dominique Vivant Denon által hátrahagyott nyomok megfejtésével rendkívüli kutatásba kezd, bejárva Párizst a Louvre poros boltozataitól a Malmaison titkos kamrákig. Az elképesztő kalandra magával viszi lányát és unokáját is, abban a merész reményben, hogy Párizs szívében teszi meg a 21. század legnagyobb régészeti felfedezését.
10:20
Sárkányszív: Bosszú
Sárkányszív: Bosszú 2020 ║ Lukas (Jack Kane), az árván maradt fiatal földműves elindul, hogy igazságot szolgáltasson szülei haláláért. Razvan városában próbál szövetségeseket találni, de csak Darius (Joseph Millson), a kardforgató zsoldos csatlakozik hozzá a gyilkosok üldözésében. Lukas kétségbeesésében a számkivetett sárkány, Siveth segítségét kéri, aki először elutasítja. Sorsuk azonban összefonódik, és hamarosan együtt küzdenek a fosztogatók ellen.
12:15
Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán
Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán amerikai kalandfilm, 2003 ║ A napóleoni háborúk idején támadás éri a Surprise nevű angol hadihajót. A csatában a hajó súlyosan megrongálódik, és a legénység tagjai közül is sokan megsebesülnek. Jack Aubrey kapitány kétségek közt vívódik. Nem tudja eldönteni, hogy barátjára, Stephen Maturin hajóorvosra hallgasson, vagy inkább a kötelességét teljesítse, és harcoljon. Végül mégis útra kel, hogy két óceánon keresztül üldözze, utolérje és legyőzze francia ellenfelét. A küldetés megalapozhatja hírnevét, vagy elpusztíthatja őt és legénységét is. ║ A történet a napóleoni háborúk idején játszódik, főszereplői a Patrick O'Brian regényeiből ismert Jack Aubrey, azaz Lucky kapitány, az angol flotta harcias tisztje és Stephen Maturin, a hajó orvosa. Hajójukat, a Surprise-t, ellenséges támadás éri, amelyben az súlyosan megrongálódik, és a legénység tagjai közül is sokan megsebesülnek. Aubrey nem tudja eldönteni, hogy barátjára, az orvosra hallgasson, vagy a kötelességét teljesítse-e inkább. Végül még
15:15
Az utolsó szamuráj
Az utolsó szamuráj amerikai-új-zélandi-japán történelmi kalandfilm, 2003 ║ A polgárháborúnak vége. Az egykori hős, Nathan Algren (Tom Cruise) nem találja a helyét a békés, egyre praktikusabb országban. A vakmerőség, az önfeláldozás, a hűség - az ő katonaerényei - itt már értéktelenné váltak. Ebből az állapotból egy sok pénzzel kecsegtető ajánlat mozdítja ki. Algrennek Japánba kell utaznia, ahol a fiatal, Amerika-barát császár modern hadseregébe kiképzőtisztnek szerződteti. Az új haderőnek a régi hagyományokat tisztelő és követő szamurájokkal kell leszámolnia. Az első csapást maga Algren vezeti. Az elkapkodott előkészületek miatt hiába a modern fegyverzet, a szamurájok diadalmaskodnak, és Algren fogságba esik. A szamurájok parancsnoka azonban nem végez az idegennel, hanem megpróbálja megismerni. Az amerikai pedig lassan megtapasztalja, hogy a szamurájok értékrendje sokkal közelebb áll hozzá.
18:20
A szökevény
A szökevény amerikai akciófilm, 1993 ║ A jóhírű Dr. Richard Kimble (Harrison Ford) élete gyökeresen megváltozik, amikor feleségét holtan találja. Kimble hiába áll elő látszólag perdöntő bizonyítékkal, mint a gyilkosság első számú gyanúsítottját, perbe fogják és halálra ítélik. Richardnak azonban sikerül megszöknie. Halálos menekülés veszi kezdetét, ahol a mindenre elszánt orvos nemcsak a sarkában loholó rendőrökkel és az FBI-különleges ügynökével, Gerarddal (Tommy Lee Jones) fut versenyt, de az igazsággal is. És ahogy közeledik a végkifejlet, úgy válik az igazság egyre hihetetlenebbé, sőt rettentővé. ║ A jó hírű Dr. Richard Kimble (Harrison Ford) élete gyökeresen megváltozik, amikor feleségét holtan találja. Kimble hiába áll elő látszólag perdöntő bizonyítékkal, mint a gyilkosság első számú gyanúsítottját, perbe fogják, és halálra ítélik. Richardnak azonban sikerül megszöknie. Halálos menekülés veszi kezdetét, ahol a mindenre elszánt orvos nemcsak a sarkában loholó rendőrökkel és az FBI-különleges
21:00
Vörös sárkány ║ A vörös sárkány
Vörös sárkány ║ A vörös sárkány amerikai-német thriller, 2002 ║ Will Graham, a kiváló nyomozó azért hagyta ott az FBI-t, mert majdnem az életébe került elkapni Dr. Hannibal Lectert, a zseniális őrültet. Most, évek múltán azonban, amikor egy sor különösen szörnyű gyilkosság tartja rettegésben a közvéleményt, Graham vonakodva bár, de hajlandó visszatérni önként vállalt száműzetéséből és segédkezni az ügyben. Ám hamarosan rá kell döbbennie, hogy a Fogtündér néven elhíresült sorozatgyilkos elfogásához meg kell próbálnia a gyilkos agyával gondolkodni. Ehhez pedig ki kéne fürkésznie egy másik gyilkos elméjét, amely ugyanilyen briliáns - és ugyanilyen beteg. Graham számára ez azt jelenti, hogy szembe kell néznie múltjával és ősi ellenségével, a jelenleg bebörtönzött Lecterrel.
Korábbi műsorok a mai napról
23:30 2:20
Hannibal angol-amerikai thriller, 2001 ║ A világ legrémesebb gonosztevője, Hannibal Lecter (Anthony Hopkins) megszökött és Firenzében éli a jómódúak boldog életét. Egyik áldozata, az emberi roncsként vegetáló milliomos, Mason Verger (Gary Oldman) bosszúra éhesen kutatja a vérszomjas doktort. Egy tanú felbukkanását követően ismét remény nyílik rá, hogy elfogja Lectert, akit azonban csak egyetlen személy tud Amerikába csalogatni: Clarice Starling (Julianne Moore) FBI-ügynök. Ha sikerül őt rávenni arra, hogy újra az emberevő pszichológus nyomába eredjen, Hannibal végre előjön rejtekhelyéről, hogy befejezze a halálos játékot.

Sorozat+ műsor

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Sorozat+ műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A Sorozat+ tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.

Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Sorozat+ tv programról.

Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.

Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!