Sorozat+
0:50
CSI: Miami helyszínelők ║ Kigurulás ║ IX / 12. rész
CSI: Miami helyszínelők ║ Kigurulás ║ IX / 12. rész A helyszínelő csapatnak kell kiderítenie, hogy hogyan ölhették meg a helyi görkoris csapat sztárjátékosát, akit holtan találnak az öltözőben. ║ Egy látványos görkörcsolya derbin súlyosan megsérül, majd néhány perccel később meghal az egyik, Tomboló Connie nevű versenyző. A véres játékról amatőr viedófelvétel is készült, amely alapján az összes résztvevő gyanúsítottá válik. A harcias amazonok ugyanis akár a végsőkig is elmennek a sikerért. ║ A CSI: Miami helyszínelők Miamiban, illetve Miami Beachen játszódik, Floridában. A csapat rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. Emellett epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak a mindennapi, korántsem megszokott életébe és a nyomozókkal való együttműködés részleteibe. A helyszínelők vezetője Horatio Caine (David Caruso) rendőrhadnagy. A miami he
1:50
X-akták ║ Álomvilág 2. ║ VI / 5. rész
X-akták ║ Álomvilág 2. ║ VI / 5. rész Scully gyanítani kezdi, hogy Mulderrel valami baj van, furcsa viselkedése egyre megmagyarázhatatlanabb. Eközben a Fletcher ügynök testébe kényszerült Mulder azért küzd, hogy élete visszatérjen a normális kerékvágásba, mielőtt túl késő lenne. ║ A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fonódik a veszélyes helyzetek és az őket körülvevő fenyegető világ szorí
2:50
X-akták ║ Hogyan lopták el a kísértetek a karácsonyt ║ VI / 6. rész
X-akták ║ Hogyan lopták el a kísértetek a karácsonyt ║ VI / 6. rész Karácsony estéjén Mulder és Scully egy kísértetjárta házban találják magukat, ahol két szellem elszántan próbálja bebizonyítani, hogy milyen magányos lehet az ünnep. ║ A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fonódik a veszélyes helyzetek és az őket körülvevő fenyegető világ szorításában, ahol legtöbbször csak egymásra számíthatnak. A 11. évad A 10 epizód
3:55
Cobra 11 ║ Újoncok akcióban ║ Bűnös múlt ║ XVI / 2. rész
Cobra 11 ║ Újoncok akcióban ║ Bűnös múlt ║ XVI / 2. rész Ben és Semir egy gumidefektet kapott autónál állnak meg az autópályán. Az autó utasai váratlanul továbbhajtanak. Benék üldözóbe veszik. A csomagtartóban fegyvereket találnak, és egy nő címét. Felkeresik Alicia Schulzét, akit évekkel korábban a folyóból mentettek ki, és amnéziás lett. Szép lassan visszatérnek az emlékei, rájön, hogy korábban mesterlövész bérgyilkos volt. ║ A lélegzetelállító autósüldözések újra a képernyőn: a Cobra 11, az európai filmgyártás egyik legsikeresebb akciósorozata visszatér a képernyőkre. Semir Gerkhan és társa, az autópálya-rendőrség két renegát tagja nem kíméli magát, ha az autópályán közlekedők biztonságáról van szó. Autótolvajok, drog-futárok, fegyvercsempészek, menekülő gyilkosok és ámokfutó autósok _ az autópálya-rendőrség szürkének aligha mondható hétköznapjainak visszatérő szereplői. Biztonsági öveket bekapcsolni! Indul a Cobra 11! A 14. évad Semir (Erdogan Atalay) és új társa, Ben (Tom Beck) összecsiszolódtak, ám újabb változással kell szembenézniük.
0:25
Rex felügyelő ║ A csodák szobája ║ VI / 4. rész
Rex felügyelő ║ A csodák szobája ║ VI / 4. rész A négy tagból álló baráti társaság közös vadászatra indul, de egyikük nem éli túl. Vadászbalesetről szó sem lehet, egészen bizonyos, hogy valaki szándékosan lőtte le, közelről. Terzani felügyelő a legkézenfekvőbb nyomon indul el, a három barát közül melyiknek lehetett indítéka a gyilkosságra. Látszólag mind a háromnak...
1:35
Rex felügyelő ║ Osztályharc ║ VI / 5. rész
Rex felügyelő ║ Osztályharc ║ VI / 5. rész Az anconai gimnazisták osztálykirándulásra mennek Rómába. A szállodában társai bedrogozzák és csúnyán megalázzák Sara Borellit. Másnap az egész osztály a rendőrőrsön köt ki, ahol a Sarát megalázók egyike, Clara rejtélyes körülmények között kizuhan a mosdó ablakán. Clarának az osztályban sok ellensége volt, de képes lett volna valamelyikük megölni?
2:30
Vészhelyzet ║ A végkimerülés határán ║ V / 7. rész
Vészhelyzet ║ A végkimerülés határán ║ V / 7. rész Corday egy 36 órás műszak végén kimerülésében végzetes hibát vét. Greene-t mentős kollégái jóvoltából kellemetlen emlékek gyötrik. Jeanie és Ross egy kisfiút kezelnek, akinek gyermeteg édesanyja hatéves kislányától teszi függővé a döntéseit. Weaver újra felfedezi a gyógyítás örömét, miután nem őt választják osztályvezetőnek. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
3:10
Vészhelyzet ║ A harcot megharcoltam ║ V / 8. rész
Vészhelyzet ║ A harcot megharcoltam ║ V / 8. rész Egy kislány életéért küzdenek a sürgősségi osztályon, miközben Carter és Lucy a városban próbálják megtalálni az apát, mert egyedül ő adhat vért a gyermeknek. A közös cél érdekében Carter és Lucy végül képesek lesznek felülkerekedni ellentéteiken. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
3:55
Kavalkád ║ I / 8. rész
Kavalkád ║ I / 8. rész Kavalkád _ Egy tv műsor, ahol az énekesek mellett a táncosok is reflektorfénybe kerülnek! A kedvelt énekesnő Katica a háziasszonya a legújabb zenés-táncos műsornak, melyben lehetőséget biztosítanak amatőr táncosok bemutatkozására. Ebben a különleges műsorban az amatőr táncosok versenyeznek egymással, ismert előadók dalaira, öt kategóriában. Megcsillogtathatják tánctudásukat pop, mulatós, rock and roll, táncdal és operett műfajban is. Profi táncosaink is segítik őket, hiszen néha ellesnek tőlük néhány táncmozdulatot és beépítik a saját koreográfiájukba. A zsűri Beleznay Endre, Madár Veronika, Szűcs Balázs és Amanda Ardens hétről-hétre értékelik a versenyszámokat. Állandó zenekarunk Rácz Olivér és a Centrál Zenekar húzza a talpalávalót az ismert előadók mögött. Érdemes izgulni a táncosokért, hiszen minden héten jobbnál-jobb produkciókat láthatnak tőlük a nézők, miközben az örökzöld slágereket hallgatják.
0:40
Venom - Az utolsó menet
Venom - Az utolsó menet amerikai sci-fi akciófilm, kalandfilm, 2024 ║ Eddie Brock (Tom Hardy) nagyjából boldogan élt. Volt barátnője, munkája… aztán úgy alakult, hogy egy űrből érkezett, pusztító étvágyú szörny érkezett a földre, és pont őt választotta gazdatestnek. Azóta Eddie magányos, meggyötört… és legyőzhetetlen. Ha bajba kerül, a benne rejtőző szörny előbújik belőle, és kérlelhetetlenül felzabálja a támadókat. Meg egy kis rendetlenséget csinál közben. De lehet, hogy van olyan ellenség, ami a szupererős Venomnak is sok – a saját bolygójáról érkező szörnyek rátalálnak, megérkeznek a földre, és persze nincs bennük kímélet. Az egész bolygót könnyedén elpusztíthatják. Venom azonban már inkább a földiek pártján van. Harcba száll az idegen lények ellen – de ahova ő megy, oda Eddie-nek is mennie kell. És ha ő halálos veszélybe kerül, akkor Eddie-nek is bőven van félnivalója.
2:20
A sárkány bosszúja 2
A sárkány bosszúja 2 2013 ║ Siha Decho nagyurat brutálisan meggyilkolják. Fia, az ifjú Tien rabszolgasorba kerül. A gonosz kereskedők hatalmaskodásaival dacoló ifjút végül halálra ítélik. Pillanatokkal halála előtt azonban egy titkos ellenálló csoport vezetője, Cher Nung meglátja a hihetetlen lelki és szellemi képességeket a fiúban és megmenti őt. Ettől kezdve Tien élete a bosszú jegyében telik. Mestere és bajtársai megtanítják őt az összes létező harci stílusra, Tien pedig kiváló tanulónak bizonyul. Közeledik az idő, mikor végre útra kelhet és szembeszállhat a gonosz rabszolgakereskedőkkel, akik meggyilkolták apját. A fékezhetetlen lelkű harcos azonban nem tudja, hogy Rajasena nagyúr _ apja gyilkosa _ egy egész hadsereget tart irányítása alatt.
1:25
A 401-es szoba titka
A 401-es szoba titka francia krimi, 2007 ║ Jacques (Christopher Lambert), a magányos és lelkileg sérült rendőr, próbál túljutni a felesége halálán, amikor megismerkedik egy titokzatos nővel. Ez a nő, Victoria, nagyon hasonlít egy híres és vonzó színésznőre, aki 36 évvel korábban autóbalesetben meghalt. Jacques nyomozást indít a Hotel Riviera igazgatójának rejtélyes halála ügyében. Mindeközben betekintést nyer az igazgató tolószékes feleségének és különös családjának életébe, és fényt derít az igazgató titkos viszonyaira is.
Victoria mindig a legváratlanabb pillanatokban jelenik meg: vajon valódi ez a nő vagy csak illúzió? Miért pont Jacques-ra esett a választása, milyen titkok rejtőznek még a palota fényűző kulisszái mögött? Vajon mit akar ez a nő a múltból, és mi derülhet még ki az eltűnt személyekről?

Sorozat+ műsor, csütörtök (2026. 09. 24.)

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Sorozat+ műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A Sorozat+ tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.

Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Sorozat+ tv programról.

Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.

Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!