Sorozat+
0:50
CSI: Miami helyszínelők ║ Kifordítva ║ VI / 3. rész
CSI: Miami helyszínelők ║ Kifordítva ║ VI / 3. rész A rablógyilkos Julio Rentoria kétmillió dollárt ígért annak, aki segít neki megszökni. A szöktetésre a börtönbuszon kerül sor, melynek következtében megölnek egy járókelőt. A buszon utazik Kyle Harmon, az a fiatal elítélt, aki nem más, mint Horatio kamasz fia, és akit egy másik rab felhasznál a szökéshez. Horatio hajtóvadászatot indít, hogy megtalálja a két bűnözőt, és megmentse a fiát. ║ A krimisorozat napjaink Miamijában, Floridában játszódik, illetve Miami Beachen. A Horatio Caine rendőrhadnagy vezette csapat rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. Emellett más bűnügyeket is felgöngyölítenek, és epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak a mindennapi, korántsem megszokott életébe, a nyomozókkal való együttműködés részleteibe. A 6. évad Egy napszemüveget tudni kell hordani, és ennek n
1:55
X-akták ║ A felsőbbrendű faj ║ IV / 1. rész
X-akták ║ A felsőbbrendű faj ║ IV / 1. rész Muldert üldözi az idegen fejvadász üldözi, miközben az anyja halálos beteg. Ezért arra az elhatározásra jut, hogy halálos veszélybe sodorja az idegen gyógyítót, és ezáltal végre leleplezi az idegen összeesküvés mögött rejlő teljes igazságot. ║ A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fonódik a veszélyes helyzetek és az őket körülvevő fenyegető világ szorí
2:55
X-akták ║ Az otthon ║ IV / 2. rész
X-akták ║ Az otthon ║ IV / 2. rész Egy meggyilkolt, eltorzult csecsemő maradványai felkavarják az ügynököket. A nyomok egy gyilkos, beltenyésztett, állatszerű testvérekből álló családhoz vezetnek, akik Pennsylvania félreeső részén, egy isten háta mögötti farmon élnek. ║ A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fonódik a veszélyes helyzetek és az őket körülvevő fenyegető világ szorításában,
4:00
Dr. House ║ A szerelem vak ║ VIII / 14. rész
Dr. House ║ A szerelem vak ║ VIII / 14. rész Egy vak férfi éppen eljegyzési gyűrűt készül venni, és miközben vásárol, a hallása hirtelen szuperérzékennyé válik. Elsőre mindenki arra gondol, még a beteg is, hogy csak egy váratlan és egyszeri roham, de a vizsgálatok másra utalnak. House anyja nagy meglepetéssel érkezik. ║ Dr. House (Hugh Laurie), a diagnosztizálásra szakosodott, antiszociális, különc orvos messziről kerüli a betegeit, mert úgy véli, hogy hazugságaikkal csak gátolják a helyes diagnózist. Fiatalokból álló kiváló csapatával mindent megtesz, hogy megoldja az útjába kerülő rejtélyes eseteket.
5:00
Medicopter 117 - A légimentők ║ Rendszerhiba ║ III / 7. rész
Medicopter 117 - A légimentők ║ Rendszerhiba ║ III / 7. rész Egy nitrogéngyár elektronikus központjába új számítógépes vezérlőegységet telepítenek, azonban valami hiba folytán az egyik figyelmeztető lámpa kigyullad és az egyik mérnök, Robert Kanter lemegy az üzemcsarnokba, hogy ellenőrizze a nitrogén tankokat. Ahogy belép a terembe, az egyik szelep felrobban, és sűrű füst tör elő a sérült tartályból, a robbanás ereje pedig ledönti Kantert a lábáról. Az irányító központban a korábbi hibáról az az információ érkezik, hogy kijavították, így senkinek sem fordul meg a fejében, hogy esetleg komolyabb baj lehet. Mindenkit váratlanul ér, amikor szinte egyszerre gyullad ki az összes veszélyt jelző lámpa, s miközben a munkások a sérült mérnököt keresik, a szakemberek mindent megtesznek azért, hogy hűteni tudják a hatalmas mennyiségű nitrogént, hiszen ha ez nem sikerül, bármelyik pillanatban a levegőbe röpülhet az egész gyár. A vészhelyzetben a légimentők segítségére is szükség van, s doktor Christberg első alkalommal indul bevetésre a B-csoporttal.
6:00
Medicopter 117 - A légimentők ║ A hajsza ║ III / 8. rész
Medicopter 117 - A légimentők ║ A hajsza ║ III / 8. rész Martin Baumler, a nyomozó egy meglehetősen kínos kábítószerügy felgöngyölítésén dolgozik, munkáját azonban megnehezíti, hogy számos rendőr is érintett a dologban. A nyomozónak sikerül egy lemezre szert tennie, amin az üzletek lebonyolításának részletei találhatók, a bűnözők azonban rájönnek, hogy mire készül, és hajtóvadászatot indítanak ellene. Baumler egy Jenny nevű callgirllel elindul, hogy megbízható helyre jutassa a lemezt, azonban az út során egy lövöldözés miatt kényszerleszállást kell végrehajtania a hegyekben, és sérülései miatt nem tudja folytatni küldetését, így Jennyt kéri meg arra, hogy juttassa biztonságos helyre a discet. A hegyi mentőszolgálat eközben a Medicopter segítségét kéri ahhoz, hogy Baumlert minél előbb kórházba szállítsák. A helyszínre érkező helikopter azonban csak a nyomozót tudja felvenni, Jennynek és egy mentősnek még várnia kell a többiekre.
7:00
Hegyi zsaruk ║ Fedezék nélkül ║ XII / 157. rész
Hegyi zsaruk ║ Fedezék nélkül ║ XII / 157. rész A békésnek tűnő tiroli városkában Karin Kofler (Kristina Sprenger) nyomozónő és a bűnügyi pszichológiára szakosodott kollégája, Lukas Roither (Jakob Seeböck) próbálnak véget vetni a helyi bűnözők tevékenységének.
7:55
Szellemekkel suttogó ║ Küszöb ║ IV / 7. rész
Szellemekkel suttogó ║ Küszöb ║ IV / 7. rész Jim nem akar még átkelni a fénybe, mert el szeretne köszönni Melindától. Ezért visszatér a házukba, de a lány nem látja őt, mert a mély gyásztól elveszítette a képességét. Közben azonban furcsa dolgok történnek, s egy szellem Melinda életére tör. Elérkezik a temetés napja, amelyre Jim édesanyja is Grandview-ba utazik. A búcsúztatón végre Melinda megpillantja Jimet. A lánynak ugyan fájdalmas a búcsú, de mindent megtesz azért, hogy rávegye a férjét az átkelésre. ║ A fiatal és nagyon csinos Melinda Gordon (Jennifer Love Hewitt) életének legboldogabb pillanatait különös dolgok zavarják meg. Éppen most ment feleségül nagy szerelméhez, Jim Clancyhez (David Conrad), de a közös családi fészek baljóslatú hellyé változik, amikor egy este a vacsora közben az ablakon kirajzolódni látszik valami. Melinda először rettenetesen megijed, mégis azonnal tudja, hogy egy szellem kéri a segítségét. Kiderül, hogy különleges képessége van: képes beszélni a halottak lelkével.
8:55
Dr. House ║ A szerelem vak ║ VIII / 14. rész
Dr. House ║ A szerelem vak ║ VIII / 14. rész Egy vak férfi éppen eljegyzési gyűrűt készül venni, és miközben vásárol, a hallása hirtelen szuperérzékennyé válik. Elsőre mindenki arra gondol, még a beteg is, hogy csak egy váratlan és egyszeri roham, de a vizsgálatok másra utalnak. House anyja nagy meglepetéssel érkezik. ║ Dr. House (Hugh Laurie), a diagnosztizálásra szakosodott, antiszociális, különc orvos messziről kerüli a betegeit, mert úgy véli, hogy hazugságaikkal csak gátolják a helyes diagnózist. Fiatalokból álló kiváló csapatával mindent megtesz, hogy megoldja az útjába kerülő rejtélyes eseteket.
9:50
Dr. House ║ Árulkodás ║ VIII / 15. rész
Dr. House ║ Árulkodás ║ VIII / 15. rész A csapatot egyre jobban megterheli, hogy nemcsak House, hanem Taub is egyre infantilisabb, gyerekes versengésük alaposan próbára teszi Foreman türelmét is. Közben egy beteg a családja és a becsületkódex kereszttüzébe kerül. ║ Dr. House (Hugh Laurie), a diagnosztizálásra szakosodott, antiszociális, különc orvos messziről kerüli a betegeit, mert úgy véli, hogy hazugságaikkal csak gátolják a helyes diagnózist. Fiatalokból álló kiváló csapatával mindent megtesz, hogy megoldja az útjába kerülő rejtélyes eseteket.
10:50
Monk - A flúgos nyomozó ║ Mr. Monk és a Keresztapa ║ III / 5. rész
Monk - A flúgos nyomozó ║ Mr. Monk és a Keresztapa ║ III / 5. rész Egy maffiafőnök Monkot kéri meg, hogy találja meg, ki ölte meg a család több tagját. Monk vonakodva vállalja az ügyet, amikor az FBI felajánlja, hogy az általa összegyűjtött információkért cserébe segít visszahelyezni őt a szolgálatba. ║ Adrian Monk (Tony Shalhoub), a zseniális San Franciscó-i nyomozó felesége rejtélyes halála után elveszti az állását, ám továbbra is a rendőrségnek dolgozik magán tanácsadóként. Egykori asszisztensével és főnökével elképesztő hatékonysággal tudja megoldani a megoldhatatlan ügyeket, miközben kényszeresen retteg a baktériumoktól és a szennyeződésektől.
11:45
Monk - A flúgos nyomozó ║ Mr. Monk és a lány, aki… ║ III / 6. rész
Monk - A flúgos nyomozó ║ Mr. Monk és a lány, aki… ║ III / 6. rész Az elég stresszes időszakot megélő Sharona egy parkolóházban titokzatos hullára bukkan, de mivel a holttest pár perc múlva eltűnik, senki sem hisz neki. Az ápolónő egyre fokozódó hallucinációi miatt úgy dönt, hogy nem képes tovább Monkra vigyázni és New Jersey-be költözik. ║ Adrian Monk (Tony Shalhoub), a zseniális San Franciscó-i nyomozó felesége rejtélyes halála után elveszti az állását, ám továbbra is a rendőrségnek dolgozik magán tanácsadóként. Egykori asszisztensével és főnökével elképesztő hatékonysággal tudja megoldani a megoldhatatlan ügyeket, miközben kényszeresen retteg a baktériumoktól és a szennyeződésektől.
12:50
A gyanú árnyékában ║ Apám új barátnője egy csaló? ║ 38. rész
A gyanú árnyékában ║ Apám új barátnője egy csaló? ║ 38. rész Darnay Csaba lányával, Kittivel Budapest kertvárosi részében él. Csaba nővérével, Beátával egy sikeres szállítmányozási céget működtet, ami tisztességes életszínvonalat biztosít számukra. Csaba felesége két éve életét vesztette egy közlekedési balesetben, néhány hónapja azonban úgy tűnik, a férfi élete ismét pozitív fordulatot vett: szerelmes lett Vandába, aki a Darnay-cégnél dolgozik könyvelőként, és pár hete már a főnökéhez is költözött. Az idillt mindazonáltal hamar megtépázza egy váratlan és kellemetlen közjáték. Egy éttermi vacsora után a parkolóban botrányos jelenetre kerül sor: Csaba, Vanda és Kitti épp be akar szállni az autóba, amikor egy ismeretlen férfi rájuk ront, rátámad Vandára, és teljesen más néven szólítja, mint ahogy Csaba és Kitti ismerné. Csaba barátnője védelmére kel, mire az ismeretlen leüti. Kitti értetlenül áll a történtek előtt, kutatni kezd Vanda után, mert a nő már korábban is, de az esett után egyre gyanúsabb lesz a lány számára. Kitti 6 millió forint készpé
13:55
A gyanú árnyékában ║ A barátnőmet zsarolja a férje ║ 39. rész
A gyanú árnyékában ║ A barátnőmet zsarolja a férje ║ 39. rész Cseri Olga boldog házasságban él férjével, Péterrel. Csak barátnője, Zsanett miatt aggódik. A két házaspár rendszeresen összejár, barátok. Az ápolónő Zsanett, nyolc éve házasodott össze a tűzoltó Istvánnal, aki már többször megcsalta. Zsanett végre elhatározza, hogy elhagyja Istvánt, és két gyermekével, az 5 éves Borival és húgával, Zsófival elköltöznek Olgáékhoz. De Olga a tervezett költözés napján megáll Zsanett ajtaja előtt, belép a lakásba, és azt látja, hogy az összes doboz ki van pakolva. Olgát majdnem megüti a guta, amikor Zsanett könnyes szemmel közli vele, hogy Istvánnal marad, mert állítólag szereti a férfit. Olga nem hisz neki és a következő napokban megpróbálja kideríteni, mi okozta Zsanett véleményének megváltozását. Attól tart, hogy István valamivel zsarolja a nőt. Végül már azt is gondolja, hogy a férfi veri a feleségét, aki csak félelemből marad mellette. De Zsanett továbbra is kiáll férje mellett. Egy nap azonban Zsanett eltűnik a gyerekekkel. Se István, de még Olga se
15:00
CSI: A helyszínelők ║ Élő remekmű ║ VIII / 1. rész
CSI: A helyszínelők ║ Élő remekmű ║ VIII / 1. rész Grissom biztos benne, hogy Sarah még életben van, ám semmilyen nyomon sem tudnak elindulni, a sivatagban ugyanis bárhol lehet. Nick véletlen folytán felfedezi egy autókölcsönző címét a gyilkos lakásán. Kiderül, hogy a skizofrén modellező művész, a sorozatgyilkos Natalie Davis már rég kiszemelte Sarah-t, és hogy létrehozhassa élő remekművét valahol a hatalmas sivatagban. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. [b]A 8. évad[/b] Grissom kénytelen szembenézni saját érzelmeivel, melyeket Sarah iránt táplál. Az egész csapatot megviseli a kolléganőjük ellen elkövetett merénylet, és új szabályokat vezetnek be egymás védelme érdekében.
16:00
CSI: A helyszínelők ║ Hogyan tovább? ║ VIII / 2. rész
CSI: A helyszínelők ║ Hogyan tovább? ║ VIII / 2. rész Conrad, az iroda vezetője vizsgálatot indít Sara és Gil ellen, miután napvilágra kerül közös magánéletük. A szabályzat szerint ugyanis a munkatársak és beosztottak között nem lehet romantikus viszony. Gil nem csinál titkot az érzéseiből, ahogy Sara sem ijed meg Ecklie fenyegetésétől. Mindketten készek szembenézni a következményekkel akkor is, ha valamelyikőjüknek távoznia kell. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. [b]A 8. évad[/b] Grissom kénytelen szembenézni saját érzelmeivel, melyeket Sarah iránt táplál. Az egész csapatot megviseli a kolléganőjük ellen elkövetett merénylet, és új szabályokat vezetnek be egymás védelme érdekében.
17:00
CSI: New York-i helyszínelők ║ Identitiás-zavar ║ VII / 18. rész
CSI: New York-i helyszínelők ║ Identitiás-zavar ║ VII / 18. rész Jo lánya, Ellie egy metrós támadás szemtanúja lesz, és megtudja az igazat valódi édesanyjáról. ║ Az egykori chicagói tengerészgyalogos, Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját. A 7. évad Mac Taylor, a New York-i bűnügyi labor vezetője sokat vár az új kollégától, Jo Danville-től, aki fiatal kora ellenére rendkívül jó érzékkel rendelkezik a nyomok felismerésére és értelmezésére. Az egykori FBI-ügynök segítségére különösen nagy szükség van, miután Stellát nélkülöznie kell a csapatnak.
18:00
CSI: New York-i helyszínelők ║ Emésztenivaló ║ VII / 19. rész
CSI: New York-i helyszínelők ║ Emésztenivaló ║ VII / 19. rész Egy élelmiszert szállító kamion tulajdonosával együtt felrobban. Mac csapatának tisztáznia kell, hogy a férfi ellen benyújtott panaszoknak van-e köze a vállalkozó halálához. ║ Az egykori chicagói tengerészgyalogos, Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját. A 7. évad Mac Taylor, a New York-i bűnügyi labor vezetője sokat vár az új kollégától, Jo Danville-től, aki fiatal kora ellenére rendkívül jó érzékkel rendelkezik a nyomok felismerésére és értelmezésére. Az egykori FBI-ügynök segítségére különösen nagy szükség van, miután Stellát nélkülöznie kell a csapatnak.
18:50
CSI: Miami helyszínelők ║ Mélyhűtő ║ VI / 126. rész
CSI: Miami helyszínelők ║ Mélyhűtő ║ VI / 126. rész A visszavonult sztárirányító, Doug McClain megfullad egy telefonbeszélgetés közben. Meglepő módon az áldozat nyaki artériáját sebészi pontossággal vágták el, és úgy tűnik, hogy a férfi nem is küzdött ellene. A boncolást azonban nem tudják elvégezni az akadékoskodó özvegy miatt, ami szinte lehetetlenné teszi a nyomozást. Az azonban hamar kiderül, hogy a sztárnak rengeteg sötét titka volt, és nemcsak rajongói, de gyűlölői is akadtak bőven, ráadásul már korábban is követtek el ellene merényletet. ║ A krimisorozat napjaink Miamijában, Floridában játszódik, illetve Miami Beachen. A Horatio Caine rendőrhadnagy vezette csapat rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. Emellett más bűnügyeket is felgöngyölítenek, és epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak a mindennapi, korántsem megszokott élet
19:55
CSI: Miami helyszínelők ║ Napvédő ║ VI / 127. rész
CSI: Miami helyszínelők ║ Napvédő ║ VI / 127. rész Megfojtják Ronnie Temple-t egy medencés partin a teljes napfogyatkozás alatt, aki valójában a medencés fiú belépőjével jutott be a házba. Nem sokkal később, az egyik éjjel Diana Long is ugyanerre a sorsra jut az otthonában. Horatio arra gyanakszik, hogy egy sorozatgyilkossal van dolguk, aki csak éjszaka veszi célba áldozatait. Furcsa kriminalisztikai adatok azt is sugallják, hogy egy farkasember-jelenség van a háttérben, ami Mario Monteróval hozható összefüggésbe, aki farkas DNS-sel kísérletezik magán. ║ A krimisorozat napjaink Miamijában, Floridában játszódik, illetve Miami Beachen. A Horatio Caine rendőrhadnagy vezette csapat rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. Emellett más bűnügyeket is felgöngyölítenek, és epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak a mindennapi, korántsem megszo
20:55
CSI: A helyszínelők ║ A keresztöltözésű férfi esete ║ VIII / 4. rész
CSI: A helyszínelők ║ A keresztöltözésű férfi esete ║ VIII / 4. rész A város melletti tónál felakasztott emberre bukkan egy helyi horgász. Az áldozat Brian Towne, aki baráti társaságával bulizott előző este a tónál. A vizsgálatok során kiderül, hogy Brian titokban hormonkezeléseken vett részt, mintha nővé akarta volna operáltatni magát. Közben Sarah egy építkezésen előásott holttest ügyében nyomoz. A férfi színész volt, aki Lincoln jelmezében került a föld alá. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. [b]A 8. évad[/b] Grissom kénytelen szembenézni saját érzelmeivel, melyeket Sarah iránt táplál. Az egész csapatot megviseli a kolléganőjük ellen elkövetett merénylet, és új szabályokat vezetnek be egymás védelme érdekében.
21:55
CSI: A helyszínelők ║ Rémségek kicsiny boltja ║ VIII / 5. rész
CSI: A helyszínelők ║ Rémségek kicsiny boltja ║ VIII / 5. rész Filmes stáb hívja ki a rendőrséget, mert hosszú ideje nem találják filmjük főszereplőjét. Weatherley Adamsre, a híres horrorszínésznőre az öltöző szobájában találnak rá saját horrordíszletébe rejtve. A kissé bizarr ügyben nehéz nyomokat találni, hisz az egész forgatáson vérrel és ahhoz hasonló festékkel dolgoznak. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. [b]A 8. évad[/b] Grissom kénytelen szembenézni saját érzelmeivel, melyeket Sarah iránt táplál. Az egész csapatot megviseli a kolléganőjük ellen elkövetett merénylet, és új szabályokat vezetnek be egymás védelme érdekében.
22:55
Az újonc ║ Végjáték ║ krimi-dráma
Az újonc ║ Végjáték ║ krimi-dráma Nolan azt hiszi, hogy Bailey-t felültette az exe, és úgy dönt, hogy be is bizonyítja. Harper segít Jamesnek, miután meggyűlt a baja egy drogdílerrel, aki üldözőbe vette. Chen és Bradford egy hajléktalan tinédzser meggyilkolása ügyében nyomoz. Közben Chen mindent megtesz, hogy segítsen az általa letartóztatott fiatalembernek, és hogy ne ítéljék el beszél az ügyésszel. ║ Három újonc, Nolan, Lucy és Jackson érkezik a kapitányságra, ahol általában szívesen fogadják őket. Ám John Nolan kivétel. A negyvenéves férfi csődbe ment élete után rendőrként próbál magára találni, és ennek sem a rendőrkapitány, sem pedig a kiképzőtisztek nem örülnek. Úgy vélik, hogy Nolan kapuzárási pánikban szenved, és kora miatt alkalmatlan arra, hogy rendőrként szemlélje az utcát. Csakhogy John Nolan agya másképp van huzalozva, és nemcsak gyorsan tanul, de nem ijed meg az extrém megoldásoktól sem. A 4. évad Nolan rendőrtiszt született tehetség, aki mentális képességeivel ugyanolyan hatékonyan oldja meg a legveszély
0:15
Rex felügyelő ║ Az eltűnt lány ║ XI / 11. rész
Rex felügyelő ║ Az eltűnt lány ║ XI / 11. rész Anna Kirilenko egy éjszakai bár "alkalmazottja", azaz rúdtáncos Rómában. A bártulajdonos kétszázezer eurót kap Annáért egy japán "úrtól". Anna kihallgatja a két férfi beszélgetését, így az éjszakát a bártulajdonossal tölti és ellopja a pénzt. Anna barátjával egy luxus tengerjáró hajóra vált jegyet, és láss csodát, Lorenzo és Gloria is ugyanezen a hajón utazik. Sőt mi több, Rex is potyautas... ║ Anna Kirilenko egy éjszakai bár "alkalmazottja", azaz rúdtáncos Rómában. A bártulajdonos kétszázezer eurót kap Annáért egy japán "úrtól". Anna kihallgatja a két férfi beszélgetését, így az éjszakát a bártulajdonossal tölti és ellopja a pénzt. Anna barátjával egy luxus tengerjáró hajóra vált jegyet, és láss csodát, Lorenzo és Gloria is ugyanezen a hajón utazik. Sőt mi több, Rex is potyautas...
1:20
Rex felügyelő ║ A Caravaggio átka ║ XI / 12. rész
Rex felügyelő ║ A Caravaggio átka ║ XI / 12. rész Ranieri professzor Málta szigetén Caravaggio "Szent Magdolna" festményének eredetiségét vizsgálja, hónapok óta. Bejelentés érkezik a helyi rendőrségre, hogy a Nemzeti Könyvtárban meghalt egy professzor, az asztalnál ülve. Úgy nézett ki, mintha aludna. A könyvtárosok azonnal hívták a rendőrséget. Értesíteni kell az olasz követséget is, mert Gaetano Ranieri professzor olasz állampolgár volt Rómából, művészettörténész. Hogy-hogy nem, Fabbri felügyelő és Morini is éppen Málta szigetén tartózkodnak, 3 csodás szabadnapjuk lehetne, ha nem történt volna meg ez a titokzatos bűntény. Az állítólagos Caravaggio-festmény is eltűnik, Rex pedig művészettörténészként beleugat a történtekbe... Lorenzo szerencséjére. ║ Ranieri professzor Málta szigetén Caravaggio "Szent Magdolna" festményének eredetiségét vizsgálja, hónapok óta. Bejelentés érkezik a helyi rendőrségre, hogy a Nemzeti Könyvtárban meghalt egy professzor, az asztalnál ülve. Úgy nézett ki, mintha aludna. A könyvtárosok azonnal hívták a rendő
2:15
Vészhelyzet ║ Lesben állva ║ IV / 1. rész
Vészhelyzet ║ Lesben állva ║ IV / 1. rész Kamerákat helyeznek el a sürgősségi osztály minden pontján, hogy az ott folyó, szerteágazó munkát dokumentálják a kívülállók számára is. A felvételek mindenkit más-más módon érintenek, de mód nyílik néhány mondatnyi önvallomásra is a feszített tempójú munka közepette. Morgenstern-t szívroham éri. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
3:00
Vészhelyzet ║ Az újdonság varázsa ║ IV / 2. rész
Vészhelyzet ║ Az újdonság varázsa ║ IV / 2. rész Morgenstern egy szívrohamot követően a kórház betege lesz. Doug Ross visszatér Carol életébe. Benton aggódóbb apa, mint azt valaha gondolta volna. Új munkatársak, illetve gyakornokok érkeznek a sürgősségi osztályra. Most már Carternek is van tanítványa. Jerry mellé pultost keres a részleg. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
3:45
Szenes 100 - Andreával ║ I / 16. rész
Szenes 100 - Andreával ║ I / 16. rész Több mint 2000 dal, 200 színdarab, tucatnyi film és számos nagyon sikeres televíziós műsor fűződik Szenes Iván nevéhez. Mindenidők legjátszottabb magyar szerzője idén lenne 100 éves. Szenes Andreával kalandozunk a gyógyító Szenes slágerekkel 100 új adásban különböző hangulatú összeállításban. Egy biztos: a bánat, a magány és az egyhangúság ellen mindig számíthatunk Andreára és a Szenes dalseregre.
4:30
Zenehajó - Bodnár Attila és Pap Rita műsora ║ II / 18. rész
4:55
Zenehajó - Bodnár Attila és Pap Rita műsora ║ II / 19. rész
5:20
Családi titkok ║ Ördögöt a falra ║ 104. rész
Családi titkok ║ Ördögöt a falra ║ 104. rész Katalin nem egy tipikus meny. Míg egy átlagos asszony valósággal rosszul van az anyósának látványától, ő maga kéri a férjét, Istvánt, hogy költözzenek annak anyjához vidékre. A faluban aztán annak rendje és módja szerint elszabadul a pokol. István szülei vádaskodni kezdenek, Katalin kivágott cuccokban vonul, István pedig kétségbeesetten próbálja helyreállítani a családi békét.
6:15
Mokka ║ 169. rész
Mokka ║ 169. rész A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
8:45
Mokkacino ║ 169. rész
Mokkacino ║ 169. rész A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
9:40
Teleshop ║ 235. rész
Teleshop ║ 235. rész Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
11:20
Csapdába csalva ║ IV / 44. rész
Csapdába csalva ║ IV / 44. rész Carola legjobb barátnője, Hannah, titokban tartotta a terhességét, és a baba megszületését sem akarja elmondani sem az anyjának, sem a kisfiú apjának. Carola megsajnálja a lányt, ezért befogadja a kisbabát, ám arra nem számít, hogy Hannah nem jön érte… ║ Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg. Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban kitalált történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be.
12:00
TV2 Híradó délben ║ I / 22. rész
TV2 Híradó délben ║ I / 22. rész A TV2 Híradóval nem marad le semmiről. Magyarország és a világ legfontosabb történéseiről részletesen beszámolunk naponta többször jelentkező Híradóinkban. Műsorvezető: Fenyvesi Zoltán
12:30
Rex felügyelő ║ Árnyékok ║ XII / 1. rész
Rex felügyelő ║ Árnyékok ║ XII / 1. rész Róma külvárosában egy férfi kutyasétáltatás közben emberi csontváz darabjaira bukkan egy építkezésen. A DNS benne van az adatbázisban, egy több éve eltűnt fiúé. Apja egy jól menő gyógyszercég igazgatója, aki helyett a testőre, egy volt titkosszolgálati ügynök végzi el a piszkos munkát. Lorenzónak feltűnik, hogy a fiúval egy időben egy fiatal lány is nyomtalanul eltűnt, akit azonban soha senki nem keresett.
13:30
Rex felügyelő ║ Farkasok közt ║ XIV / 2. rész
Rex felügyelő ║ Farkasok közt ║ XIV / 2. rész Simone elbúcsúzik a menyasszonyától, délutánra találkozót beszélnek meg, de a fiú már nem tud elmenni. Két pisztolylövés a mellkasba. Rex nem szeret iskolába járni, de a különórán hamar megtanulja, hogy lehet megmenteni egy cukorbeteg ember életét. Ennek a tudásnak hamarosan ő maga köszönheti az életét, amikor közelebbi kapcsolatba kerül egy régóta körözött bűnözővel. Az ügy olyan tragédiával végződik, amire senki nem számított… ║ Simone elbúcsúzik a menyasszonyától, délutánra találkozót beszélnek meg, de a fiú már nem tud elmenni. Két pisztolylövés a mellkasba. Rex nem szeret iskolába járni, de a különórán hamar megtanulja, hogyan lehet megmenteni egy cukorbeteg ember életét. Ennek a tudásnak hamarosan ő maga köszönheti az életét, amikor közelebbi kapcsolatba kerül egy régóta körözött bűnözővel. Az ügy olyan tragédiával végződik, amire senki nem számított...
14:35
Egy új nap ígérete ║ A sors gyakran szeszélyes ║ 13. rész
Egy új nap ígérete ║ A sors gyakran szeszélyes ║ 13. rész Tonatiuh megtudja, hogy Malúnak nincs barátja. Leonel belátja, hogy Alba jó hatással van a fiára. Albanak szerveznek egy meglepetést. Leonel meglátja együtt Albat és Sebastiant. ║ A történet Leonel Carranza és Camila életét kíséri végig. A főhős múltját sötét titkok és egy árulás árnyékolja be, míg Camila egy súlyos tragédia után próbálja újjáépíteni az életét. Az érzelmek, a drámai fordulatok mellett a megbocsátás és a tiszta újrakezdés fontosságát is figyelemmel kísérhetjük...
15:40
Isztambuli árvák ║ II / 73. rész
Isztambuli árvák ║ II / 73. rész Melis megpróbál elszökni Hazartól. Zeliha és Azize nem hajlandóak magukra hagyni Devránt és Yusufot. Zeliha már tudja, hogy hogy szeretné elnevezni a kislányát. ║ Hat árva testvér küzd a túlélésért Isztambul utcáin, miközben a hatóságok és a bűnözők fenyegetései elől menekülnek. Legidősebb nővérük, Azize vezetésével a kötelék az egyetlen, ami megmaradt közöttük, miközben kétségbeesetten keresnek biztonságos menedéket és új életet együtt...
16:45
Távoli város ║ II / 52. rész
Távoli város ║ II / 52. rész Alya, az ötéves kisfiával Mardinba érkezik az apa temetésére, hogy teljesítse férje utolsó kívánságát. A helyszínre érve számos bizonytalansággal kell megküzdenie, ráadásul az Albora család őt okolja a férfi haláláért...
18:00
TV2 Híradó ║ I / 33. rész
TV2 Híradó ║ I / 33. rész A TV2 Híradóval nem marad le semmiről. Magyarország és a világ legfontosabb történéseiről részletesen beszámolunk naponta többször jelentkező Híradóinkban. Műsorvezetők: Pachmann Péter és Szedmák Zita, valamint Ambrus István és Farkas Fanni
18:45
Aktív ║ 25. rész
Aktív ║ 25. rész A TV2 történetének egyik legsikeresebb formátuma az Aktív most új köntösben tér vissza a képernyőre. Szenzációs emberi történetek, exkluzív interjúk, hírességek vallomásai, lebuktatások és izgalmas oknyomozó riportok, amelyekkel minden nap jelentkezik a TV2 új riportmagazinja. Műsorvezetők: Czippán Anett, Gelencsér Tímea, Iszak Eszter
19:50
Házasság első látásra ║ Episode 5 ║ IV / 5. rész
Házasság első látásra ║ Episode 5 ║ IV / 5. rész Augusztus 31-én indul a Házasság első látásra új évada! Visszatér a TV2 kedvenc párkereső realityje. Új szereplők, már jól ismert szakértők és izgalmas fordulatok várják a nézőket. Az izgalmas párkereső realitybe ezúttal is 6 nő és 6 férfi vág bele, akiknek legnagyobb vágyuk az, hogy társra leljenek. Ezúttal is 4 elismert szakértő kíséri őket az úton, akik abban segítenek, hogy tudományos módszerek, és személyes tapasztalatok alapján a műsorba jelentkezők közül megpróbálják azokat a szingliket megtalálni, akik tökéletes társai lehetnek egymásnak. Hogy kik ők? Gaál Viktor pszichológus, fő szakterülete az érzelmi intelligencia kutatása, Tóth Melinda pszichológus kötődéssel, elköteleződéssel kapcsolatos problémák kezelésével foglalkozik, Liszkay Judit okleveles kínai és nyugati asztrológus, akinek szakterülete a teljes személyiség analízis, valamint Rozs Erika szexuálpszichológiai szakpszichológus, autogén tréner és szimbólum terapeuta. A hat esküvői ceremónia mind lenyűgöző díszletek köz
21:20
Farm VIP ║ VI / 5. rész
Farm VIP ║ VI / 5. rész Újabb 16 híresség fordít hátat a modern élet kényelmének, és nomád körülmények között próbálja megállni a helyét. A szereplők ezúttal is Zsolti gazda farmján élnek majd, ahol a telefon, a wifi, a mosogatógép és minden megszokott infrastruktúra nélkül kell boldogulniuk. A farmon csak a két kezükre, az eszükre és egymásra számíthatnak: fizikai munkát végeznek, termelési feladatokat oldanak meg, és hétről hétre szembenéznek a Demcsák Zsuzsa által vezetett farmgyűléssel és a párbajokkal. A természet kiszámíthatatlan, a komfortzóna pedig messze van _ a kihívás nemcsak fizikai, hanem komoly mentális próbatétel is. A farm gazdaság induló értéke 15 millió forint, ha jól gazdálkodnak és nem veszítenek belőle, ez az összeg üti a végső győztes markát. A Piros csapat tagjai: a Jászai Mari-díjas színművész Anger Zsolt, az extravagáns énekesnő Horányi Juli, a felnőttfilmes Rocco Siffredi fia, Lorenzo Tano, az Ázsia Expressz-bajnok légtornász Sáfrány Emese, az ex-Exatlonos profi pofonosztó Szabó Fran
1:55
47 méter mélyen 2.
47 méter mélyen 2. angol horror-dráma, kalandfilm, 2019 ║ Egy testvérpár és két osztálytársuk barlangi merülésre indul, hogy elsüllyedt romok után kutassanak. Ám hirtelen vadászni kezd rájuk egy kifinomult érzékekkel bíró cápa...
3:15
Transformers
Transformers amerikai sci-fi akciófilm, 2007 ║ Évszázadok óta dúl a háború űrbéli robotok két faja, az Autobotok és az Álcák között, és a harc tétje az univerzum sorsa. Amikor a viszálykodó gépek a Földre érkeznek, csak egy fiatal fiú, Sam Witwicky (Shia LaBeouf), akadályozhatja meg, hogy a gonosz Álcák magukhoz ragadják a hatalmat. Sam átlagos tini, akit leginkább az iskola, a barátai, az autók és a lányok foglalkoztatnak. Addig nem veszi észre, hogy egyedül ő mentheti meg az emberiséget, amíg ő és barátnője, Mikaela (Megan Fox), bele nem csöppennek az Autobotok és az Álcák küzdelmébe. Sam rájön, hogy a világ jövője forog kockán, és megérti, mit jelent a Witwicky család jelszava: "Áldozatok nélkül nincs győzelem! " ║ Évszázadok óta dúl a háború az űrbéli robotok két faja, az Autobotok és az Álcák között, és a harc tétje nem más, mint az Univerzum sorsa. Amikor a viszálykodó gépek a Földre érkeznek, csak egy fiatal fiú, Sam Witwicky akadályozhatja meg, hogy a gonosz Álcák magukhoz ragadják a hatalma
5:40
Zorro legendája
Zorro legendája amerikai kalandfilm, 2005 ║ Zorro álarcának örököse, Don Alejandro de la Vega legutóbbi kalandjuk óta feleségül vette a szépséges Elenát, fiuk, Joaquin pedig már 10 éves. A kisfiú rajong a hős Zorróért és nem is sejti, hogy apja a titokzatos fekete lovag. Elena viszont választás elé állítja férjét: vagy család, vagy hősködés. Don Alejandrónak pedig döntenie kell, hogy Kalifornia elesett emberein próbál-e meg segíteni, vagy családfői kötelességeit látja el inkább. ║ Zorro álarcának örököse, Don Alejandro de la Vega legutóbbi kalandjuk óta feleségül vette a szépséges Elena-t, fiuk, Joaquin pedig már 10 éves. A kisfiú rajong a hős Zorróért és nem is sejti, hogy apja a titokzatos fekete lovag. Elena viszont választás elé állítja férjét: vagy család, vagy hősködés. Don Alejandrónak pedig döntenie kell, hogy Kalifornia elesett emberein próbál-e meg segíteni, vagy családfői kötelességeit látja el inkább...
7:55
A testőr
A testőr amerikai krimi-dráma, 2006 ║ Pete Garrison ügynök felel a First Lady biztonságáért. Egyik társa bizalmas információt szeretne közölni vele, mielőtt azonban erre sor kerülne, a férfit holtan találják. Az ügy felderítését David Breckinridge-re, Garrison egykori pártfogoltjára és barátjára bízzák. Nemrég ugyanis összerúgták a port, mivel a férfi azt hiszi, hogy Garrison-nak viszonya van az ő volt feleségével. A főiskola befejezése után így Breckinridge csapatába kerül Jill Marin, az ambiciózus ügynöknő. Amikor kiderül, hogy az elnök ellen merénylet készül, rájönnek, hogy áruló van a titkosszolgálat munkatársai közt. A gyanú pedig egyértelműen Garrison-ra terelődik?
9:55
A nagy zsozsó
A nagy zsozsó amerikai akció-vígjáték, 2004 ║ A Hawaii-on éldegélő, önelégült selyemfiú békés életét egy lélegzetelállítóan gyönyörű nő forgatja fel egy szép napon. A laza szörfös, aki naphosszat csak a hasát süttette eddig, és piti lopásokkal segítette át magát egyik napról a másikra, élete nagy bulijához érkezik. A titokzatos nő terve roppant egyszerű: egy zsák pénzt szerezhetnek, ha Jack most az egyszer szót fogad és megcsinálja, amire kéri. ║ A Hawaii-on éldegélő, önelégült selyemfiú békés életét egy lélegzetelállítóan gyönyörű nő forgatja fel egy szép napon. A laza szörfös, aki naphosszat csak a hasát süttette eddig, és piti lopásokkal segítette át magát egyik napról a másikra, élete nagy bulijához érkezik. A titokzatos nő terve roppant egyszerű: egy zsák pénzt szerezhetnek, ha Jack most az egyszer szót fogad és megcsinálja, amire kéri...
11:25
7500
7500 német-osztrák thriller, 2019 ║ Ami egy átlagos munkanapnak indul, az gyorsan élet-halál harccá válik egy halk szavú amerikai másodpilóta (Joseph Gordon-Levitt) számára, amikor egy csapat terrorista megpróbálja átvenni az irányítást a Párizsba tartó gép felett. Most már nemcsak a saját, hanem az utasok és a személyzet életéért is küzdenie kell, mégpedig úgy, hogy megpróbál különleges kapcsolatot kialakítani az egyik gépeltérítővel.
13:10
Ki a faszagyerek?
Ki a faszagyerek? német-amerikai akció-vígjáték, 2005 ║ Az egyik kemény legény, a másik meg nyamvadt, akár egy túrós lepény. Összeillenek, mint borsó meg a héja? Fityfenét. Bár az élet mindig tartogat meglepetést. Vann ügynök a rosszfiúk réme. Elkapja a grabancukat, bár ezúttal valami más akad a kezei közé. Az üldözőbe vett fegyverkereskedő vevőjéről ugyanis kiderül, hogy csak egy egyszerű, szerencsétlen flótás, aki rossz időben volt rossz helyen. Vann azonban nem csügged, inkább ráveszi a szemlátomást beszédkényszerben szenvedő kisembert, hogy játssza tovább a szerepét.
14:40
Jurassic Park 2. - Az elveszett világ ║ Az elveszett világ: Jurassic Park
Jurassic Park 2. - Az elveszett világ ║ Az elveszett világ: Jurassic Park amerikai kalandfilm, 1997 ║ Aki azt hitte, hogy a milliomos John Hammond őslényparkjának pusztulásával véget ért a hihetetlen rémálom, az nagyot tévedett. Az első kaland egyik túlélője, a káosz-elmélet megszállottja, Ian Malcolm elhűlve értesül Hammond-tól, hogy létezik egy második sziget is. Hammond arra kéri a férfit, hogy utazzon a szigetre és tanulmányozza az új élet kezdetét. A férfi természetesen hallani sem akar a dologról, mégis útra kel, amikor megtudja, hogy a barátnője, Sarah Harding paleontológus már a második bázison van. A szigeten a dínókon és a barátnőjén kívül azonban másokkal is találkozik. Egy filmes stábbal és egy fanatikus vadásszal, akinek már csak néhány őslény-trófea hiányzik a gyűjteményéből. Ian mindent megtesz, hogy megmentse a barátnőjét és megakadályozza, hogy a dínók elhagyják a szigetet. ║ Aki azt hitte, hogy a milliomos John Hammond őslényparkjának pusztulásával véget ért a hihetetlen rémálom, az nagyot tévedett. Az első kaland egyik túlélője, a káosz-el
17:00
Ronin
Ronin amerikai akciófilm, 1998 ║ A középkori Japánban a szamuráj harcosok felesküdtek, hogy urukat életük árán is megvédik. Óriási szégyen volt ezért rájuk nézve, ha gazdájukat mégis megölték. A gazdátlan szamurájok kóboroltak az országban, zsoldosnak szegődtek, vagy útonállásból próbáltak tengődni. Az ilyen harcosokat többé nem hívták szamurájoknak. Az lett a nevük: Ronin.

A mai Franciaországban, az eldugott párizsi kiskocsmában egy hideg, esős éjszakán hat ember találkozik titokban, hogy megkapják életük legveszélyesebb megbízatását. Napjaink Roninjai ők, a nemzetközi helyzet enyhülésével munka nélkül maradt titkos-ügynökök, akiket már nem a lojalitás hajt, hanem a pénz. Belőlük toboroz bandát egy titokzatos megbízó. A cél pedig egy rendkívül szigorúan őrzött táska megszerzése. A hat profi nem ismeri a táska tartalmát, nem ismerik egymás szándékait és nem ismernek lehetetlent sem.
19:15
Herkules legendája
Herkules legendája amerikai akciófilm, 2014 ║ Herkules végzete születésekor elrendeltetett: Zeusz megjósolta, ő lesz az, aki legnagyobb harcosként a zsarnoki uralmat megdöntve elhozza a békét. Azonban az ifjú félisten még nem is sejti, mekkora utat kell megtennie, hogy sorsa beteljesedjen.
Egyetlen vágya, hogy igaz szerelmével, Hébével lehessen. A gyönyörű krétai hercegnőt viszont Herkules testvérének, Iphiklésznek szánták feleségül, így Herkules jelenléte nem kívánatossá válik a király számára. Hogy beteljesedjen a frigy, Herkulest Egyiptomba száműzik, rabszolgakereskedők kezére kerülve pedig eladják gladiátornak. Az egyre népszerűbb harcos nem adja fel a küzdelmet, bosszút akar állni a királyon, az összeesküvőkön.
Herkules rájön, hogy sokkal nagyobb erő lakozik benne, mint azt valaha is elképzelte: Zeusz fiaként isteni hatalommal bír. A vakmerő és bátor harcos visszatérve hazájába, az elnyomottak élére áll, és vezérükként indul a király elleni küzdelembe, hogy megszabadítsa a birodalmat a félelem
21:00
The Woman King – A harcos
The Woman King – A harcos amerikai történelmi dráma, akciófilm, 2022 ║ Afrika hatalmas, és ők voltak benne a legerősebbek: Dahomey királyság a 19. században nemcsak a kontinens, hanem az egész világ egyik legjelentősebb hatalma volt, és uralkodóját egy csupa nőből álló, különleges katonai egység védte. A harcos nők elszántak, kemények és különleges kiképzést kaptak. Ha az ország bajba kerül, ők az elsők, akik harcba indulnak, és nincs, aki ellenálljon nekik. Félelmetesek, gyorsak, kíméletlenek. Nanisca tábornok (az Oscar-díjas Viola Davis) képezi ki a csapatot. És amikor óriási hajóikkal európai katonák szállnak partra, hogy elfoglalják a királyságot és rabláncra fűzzék lakóit, akkor tudja: élete legfontosabb és legveszélyesebb bevetése áll előtte. Mert a következő csatán múlik az országa és egész Afrika sorsa…
2:40
Élet
Élet amerikai sci-fi, horror, thriller, 2017 ║ Egy űrhajóscsapat a Mars-kutatás eddigi legnagyobb áttörését éri el: élet jeleire találnak a vörös bolygón. De a siker megrészegíti és felelőtlenné teszi őket. Daniel Espinosa filmje. ║ Rory (Ryan Reynolds), a hat űrhajós egyike az életét kockáztatja, hogy megszerezze a Marsról gyűjtött mintát, amely bizonyítékot szolgáltathat a földönkívüli életre. A legénység kutatóorvosa hamarosan megállapítja, hogy az ártalmatlannak látszó földönkívüli minta egy nagyméretű, egysejtű organizmustól származik. Ám a dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. Az idegen életforma hihetetlen fejlődésnek indul, és sokkal intelligensebbnek és agresszívebbnek bizonyul, mint amire számítanak. A biztonságért felelős David (Jake Gyllenhaal) és Miranda (Rebecca Ferguson) mindent elkövetnek, hogy az emberi életre halálos lény ne juthasson a Föld légkörébe.
5:20
Idegölő
Idegölő magyar vígjáték, 2006 ║ Keszeg Közép-Európa legprofibb bérgyilkosa: hideg, érzelemmentes, kíméletlen és éppen rettenetesen fáj a foga. Mindez egy rutin munka kellős közepén Rodoszon éri őt, ahol kénytelen felkeresni a térség legvacakabb fogorvosát, Jorgoszt, akiben ráadásul aktuális megbízásának célszemélyét véli felfedezni. ║ Keszeg (Gesztesi Károly) Közép-Európa legprofibb bérgyilkosa: hideg, érzelemmentes, kíméletlen és éppen rettenetesen fáj a foga. Mindez egy rutin munka kellős közepén Rodoszon éri őt, ahol kénytelen felkeresni a térség legvacakabb fogorvosát, Jorgoszt (Yannis Zouganelis), akiben ráadásul aktuális megbízásának célszemélyét véli felfedezni.
7:25
Fedőneve: Oroszlán
Fedőneve: Oroszlán francia vígjáték, 2020 ║ Léo Milan (Dany Boon), a pszichiátria egyik betege azt állítja, hogy a Konstelláció titkos ügynöke, és a fedőneve Oroszlán. Kezelőorvosa, Romain (Philippe Katerine) nem veszi komolyan egészen addig, amíg el nem rabolják a barátnőjét. A kétségbeesett doki a rendőrségi megszégyenülés után már csak betegében bízhat. Egy őrült ötlettől vezérelve megszökteti és együtt vállalkoznak Louise (Anne Serra) megmentésére, aki korántsem olyan ártatlan, mint Romain hitte. Bár Léo minden szorult helyzetből kivágja magát, a doki fenntartja a lehetőségét annak, hogy talán ő maga is a megbolondulás útjára lépett.
9:15
Balhés nyaralás
Balhés nyaralás francia vígjáték, 2024 ║ Egy előkelő család minden évben Görögországba utazik nyaralni, ám anyagi gondok miatt most a franciaországi Korzika mellett döntenek, a családfő ugyanis a legrosszabbkor vásárolt bitcoint. A szinte pénz nélkül maradt férfinak sikerül kölcsönkérnie egy korzikai villát, hogy a balszerencséjét megpróbálja valamivel ellensúlyozni. A férfi azonban véletlenül elüt egy tehenet, ami rendkívül feldühíti a szomszédokat, a baleset után pedig képtelen és mókás félreértések sorozata kezdődik a szigetlakók és a család tagjai között. ║ A pénzére mindig gondos Rousselot család egy rosszkor vett bitcoin miatt elveszíti a vagyonát, ezért kénytelenek egy kölcsönkapott korzikai villában lebonyolítani a család vakációt, távol a megszokott görögországi luxustól. A már alapból rosszul induló nyaralás újabb baljós fordulatot vesz, amikor Christian (Gérard Jugnot) véletlenül elüt egy tehenet, magára haragítva a fél szigetet, ráadásul a házban már eleve ott lakik egy helyi srác és még v
10:50
Kincseim
Kincseim francia krimi vígjáték, 2017 ║ Patrique-ot, a nagystílű betörőt legnagyobb akciójuk után társa becsapja és kishíján megöli. Ellhatározza hát, hogy bosszút áll. Ravasz csellel magához hívja a mesés svájci Alpokba két lányát, akiket még sohasem látott. A két anyától származó Carole és Caroline nem is különbözhetne jobban egymástól. A csúnyácska Carole még mindig anyjával él és nem mellékesen kiválóan ért a számítógéphez. A bombázó Caroline apjához hasonlóan csalásból, lopásból él. A három családtagból - érthető csetepaték után - profi trió alakul, akik zseniális tervet eszelnek ki, hogy egy életre megleckéztessék az árulót és nem mellékesen ők is jól megszedjék magukat. De egy aprócska hiba csúszik a számításaikba...
12:45
Arsene Lupin
Arsene Lupin francia-olasz-spanyol-angol kalandfilm, 2004 ║ 1894-et írunk, a helyszín Normandia. Egy tüzesen szenvedélyes, csábító fiatalember, aki még a húszas évei elején jár, úgy dönt, hogy enged tolvaj-szenvedélyének, és olyan kalandokba veti magát, amelyek majd híressé teszik a nevét. Ez a fiatalember Arsene Lupin... Elcsen mindent, amit csak tud, a grófnők családi ékszereitől a csillagok konstellációjában rejlő legbensőbb titkokig.

Ebben az új feldolgozásban, amely Caux sziklás vidékéről egészen a korabeli Párizs borongós világáig viszi a nézőt, a fiatal Lupin figurájának néhány olyan vonását is megismerhetjük, amelyeket eddig homály fedett. Nyomon követjük, ahogyan művelődik és tanul, de tanúi vagyunk komoly elhatározásának is, hogy a legmélyebb emberi érzelmekkel megbirkózzék.
15:25
Apollo 13
Apollo 13 amerikai filmdráma, 1995 ║ 1970. április 11-én az Apollo 13 három fős legénysége nekivág a végtelen világűrnek. Küldetésük nem mindennapi: leszállni a Holdra. A kilövés simán megy, a mérnökökből, tudósokból és matematikusokból álló houstoni irányító központ felügyeli a repülést. Az űrhajó majdnem eléri a Holdat, amikor a következő üzenet érkezik 330 ezer kilométer messzeségből a Földre: "Houston, baj van. " A három űrhajóst egy hibás alkatrész miatt bekövetkezett robbanás megfosztja az oxigéntől, az energiától és a hajó irányításának lehetőségétől. A tét többé már nem a Hold elérése, hanem az életben maradás. ║ Történelmi jelentőségű küldetésre készül Jim Lovell (Tom Hanks), Jack Swigert (Kevin Bacon) és Fred Haise (Bill Paxton) űrhajós. Az Apollo 12 sikere után végre ők is a Holdra szállhatnak. Az űrutazás első pár napja a tervek szerint zajlik. Ám mielőtt céljukat elérnék, váratlan robbanás történik, melynek következtében ismeretlen anyag kezd szivárogni az űrhajó testéből. Kiderül, h
18:25
Pókember - Idegenben ║ Pókember: Idegenben
Pókember - Idegenben ║ Pókember: Idegenben amerikai akció-vígjáték, kalandfilm, 2019 ║ Pókember nem pihenhet. Az már kiderült, hogy az ifjú pók (Tom Holland) egyedül is képes megmenteni a világot, és csoportban is megállja a helyét, de közben ő úgy érzi, hogy neki is jár mindaz, ami bármelyik középiskolásnak: és a haverjaival európai utazásra indul. De éppen, amikor végre élvezhetné mindazt, amit a baráti lazulás kínálhat, újabb kihívás elé kell néznie. A rejtélyes Mysterio (Jake Gyllenhaal) miatt új kalandba indul, és könnyen lehet, hogy Pókember, aki nagy nehezen próbálja a hátizsákos utazást a hősi küzdelemmel összehangolni, kénytelen régi Bosszúálló társaitól segítséget kérni Az új Pókember-film, a Hazatérés szellemében folytatódik. Fiatalos, laza és csupa vicc, de közben nagyon látványos, és jó néhány Bosszúálló közreműködik benne.
21:00
A Vasember
A Vasember amerikai fantasztikus akciófilm, 2008 ║ Tony Stark, a zseniális feltaláló és különc milliárdos éppen legújabb szuperfegyverét mutatja be, amikor a csoportot támadás éri és Tony mellkasába vasszilánk fúródik, mely lassan halad a szíve felé. Ráadásul foglyul ejtik és azt követelik tőle, hogy építsen meg egy minden eddiginél pusztítóbb fegyvert. Tony meg is építi, azonban egy olyan páncélöltözet formájában, amely segítségére lehet a szökésben és távol tartja a vasszilánkot a szívétől. Így születik meg a legendás Vasember. ║ Tony Stark (Robert Downey Jr. ), a zseniális feltaláló és különc milliárdos éppen legújabb szuperfegyverét mutatja be, amikor a csoportot támadás éri és Tony mellkasába vasszilánk fúródik. A szilánk lassan halad a szíve felé, és csak idő kérdése, hogy mikor végez vele. Ráadásul foglyul ejtik és azt követelik tőle, hogy építsen meg egy minden eddiginél pusztítóbb fegyvert. Tony kijátssza fogva tartóit, és egy olyan páncélöltözetet épít, amely segítségére lehet a szökésbe

Sorozat+ műsor (2026. 09. 04.)

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Sorozat+ műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A Sorozat+ tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.

Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Sorozat+ tv programról.

Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.

Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!