Sorozat+
0:50
CSI: Miami helyszínelők ║ Kutyaszorítóban ║ VI / 1. rész
CSI: Miami helyszínelők ║ Kutyaszorítóban ║ VI / 1. rész A CSI: Miami helyszínelők Miami Beachen, Floridában játszódik. A helyszínelők csapata rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. A helyszínelők vezetője Horatio Caine (David Caruso) rendőrhadnagy. Epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak mindennapi, korántsem megszokott életébe és a nyomozókkal való együttműködés részleteibe. ║ Horatiót megkeresi egy férfi, akit korábban maga Horatio juttatott a börtönbe. Most a rendőr segítségét kéri, hogy találja meg a fiát. A nyomozás kezdetén kiderül, hogy a fiú eltűnésében szerepet játszott a kábítószer is. Hamarosan Calleigh olyan fára bukkan a a segítséget kérő férfi háza közelében, amelybe több száz golyót lőttek. A temetőben egy másik fiú holttestére találnak. A kisebb-nagyobb nyomokat követve összeáll a kép, s Horátióék megsejtve a közelgő trag
1:50
X-akták ║ Agymosógép ║ III / 23. rész
X-akták ║ Agymosógép ║ III / 23. rész Mulder és Scully egy sor olyan gyilkosságot vizsgálnak, amelyek egy rejtélyes televíziós műsorhoz kapcsolódnak. Scully komolyan beleássa magát az ügybe, és számtalan videokazettát vizsgál át. Hamarosan Scully is a hatása alá kerül a paranoid hallucinációnak, amit az adásokon keresztül sugárzott jelek okoznak. ║ A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fon
2:55
X-akták ║ Kelj fel leány ║ III / 24. rész
X-akták ║ Kelj fel leány ║ III / 24. rész Miután édesanyja furcsa körülmények között agyvérzést kap, Mulder felkeres egy különös, de jóindulatú idegen férfit, aki csodálatos gyógyító erővel rendelkezik. Scully komolyan aggódik Mulder mentális állapota miatt. ║ A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fonódik a veszélyes helyzetek és az őket körülvevő fenyegető világ szorításában, ahol legtöbbször
4:00
Dr. House ║ A ház ura ║ VIII / 13. rész
Dr. House ║ A ház ura ║ VIII / 13. rész Egy házassági tanácsadó összeesik az egyik előadás közben. Alapos vizsgálat alá vonják, és hamarosan olyan megdöbbentő változásokat vesz észre a viselkedésében. Eközben House és újdonsült felesége, Dominika alkut kötnek, hogy meggyőzzék a Bevándorlási Hivatalt a boldog házasságukról. ║ Dr. House (Hugh Laurie), a diagnosztizálásra szakosodott, antiszociális, különc orvos messziről kerüli a betegeit, mert úgy véli, hogy hazugságaikkal csak gátolják a helyes diagnózist. Fiatalokból álló kiváló csapatával mindent megtesz, hogy megoldja az útjába kerülő rejtélyes eseteket.
5:00
Medicopter 117 - A légimentők ║ Gyermekrablás ║ III / 6. rész
Medicopter 117 - A légimentők ║ Gyermekrablás ║ III / 6. rész Egy Edgar nevű férfi úgy akar bosszút állni régi főnökén, Susan Dorneren, aki elbocsátotta, amikor orvosilag megerősítették a férfi beszámíthatatlanságát, hogy elrabolja az asszony lányát, Júliát. Két segítőtársával úgy intézik, hogy a Júliát szállító iskolabusz balesetet szenvedjen, de a terv balul sül el, mert a kislány súlyosan megsebesül. Edgar ennek ellenére egy kis hegyi kunyhóban rejti el Júliát, és azt követeli a szülőktől, hogy a váltságdíjat a légimentők szállítsák el neki. Doktor Lüdwitz és csapata beleegyeznek a különleges kívánságba, de természetesen a rendőrséget sem hagyják ki a dologból. Edgar azonban megneszeli a csapdát, elmenekül, s a szülők kénytelenek egy újabb találkozót egyeztetni vele.
6:00
Medicopter 117 - A légimentők ║ Rendszerhiba ║ III / 7. rész
Medicopter 117 - A légimentők ║ Rendszerhiba ║ III / 7. rész Egy nitrogéngyár elektronikus központjába új számítógépes vezérlőegységet telepítenek, azonban valami hiba folytán az egyik figyelmeztető lámpa kigyullad és az egyik mérnök, Robert Kanter lemegy az üzemcsarnokba, hogy ellenőrizze a nitrogén tankokat. Ahogy belép a terembe, az egyik szelep felrobban, és sűrű füst tör elő a sérült tartályból, a robbanás ereje pedig ledönti Kantert a lábáról. Az irányító központban a korábbi hibáról az az információ érkezik, hogy kijavították, így senkinek sem fordul meg a fejében, hogy esetleg komolyabb baj lehet. Mindenkit váratlanul ér, amikor szinte egyszerre gyullad ki az összes veszélyt jelző lámpa, s miközben a munkások a sérült mérnököt keresik, a szakemberek mindent megtesznek azért, hogy hűteni tudják a hatalmas mennyiségű nitrogént, hiszen ha ez nem sikerül, bármelyik pillanatban a levegőbe röpülhet az egész gyár. A vészhelyzetben a légimentők segítségére is szükség van, s doktor Christberg első alkalommal indul bevetésre a B-csoporttal.
7:00
Hegyi zsaruk ║ Kiltbe bújt gyilkos ║ XII / 1. rész
Hegyi zsaruk ║ Kiltbe bújt gyilkos ║ XII / 1. rész A békésnek tűnő tiroli városkában Karin Kofler (Kristina Sprenger) nyomozónő és a bűnügyi pszichológiára szakosodott kollégája, Lukas Roither (Jakob Seeböck) próbálnak véget vetni a helyi bűnözők tevékenységének.
7:55
Szellemekkel suttogó ║ Képzeletbeli barátok és ellenségek ║ IV / 6. rész
Szellemekkel suttogó ║ Képzeletbeli barátok és ellenségek ║ IV / 6. rész Mialatt Melinda és Jim barátjuk esküvőjén vannak, egy kislány képzelt barátja veszélyes bújócskát játszik. Melindán a sor, hogy lenyugtassa a szellemet, hogy az ne okozzon több pusztítást. ║ A fiatal és nagyon csinos Melinda Gordon (Jennifer Love Hewitt) életének legboldogabb pillanatait különös dolgok zavarják meg. Éppen most ment feleségül nagy szerelméhez, Jim Clancyhez (David Conrad), de a közös családi fészek baljóslatú hellyé változik, amikor egy este a vacsora közben az ablakon kirajzolódni látszik valami. Melinda először rettenetesen megijed, mégis azonnal tudja, hogy egy szellem kéri a segítségét. Kiderül, hogy különleges képessége van: képes beszélni a halottak lelkével.
8:55
Dr. House ║ A ház ura ║ VIII / 13. rész
Dr. House ║ A ház ura ║ VIII / 13. rész Egy házassági tanácsadó összeesik az egyik előadás közben. Alapos vizsgálat alá vonják, és hamarosan olyan megdöbbentő változásokat vesz észre a viselkedésében. Eközben House és újdonsült felesége, Dominika alkut kötnek, hogy meggyőzzék a Bevándorlási Hivatalt a boldog házasságukról. ║ Dr. House (Hugh Laurie), a diagnosztizálásra szakosodott, antiszociális, különc orvos messziről kerüli a betegeit, mert úgy véli, hogy hazugságaikkal csak gátolják a helyes diagnózist. Fiatalokból álló kiváló csapatával mindent megtesz, hogy megoldja az útjába kerülő rejtélyes eseteket.
9:50
Dr. House ║ A szerelem vak ║ VIII / 14. rész
Dr. House ║ A szerelem vak ║ VIII / 14. rész Egy vak férfi éppen eljegyzési gyűrűt készül venni, és miközben vásárol, a hallása hirtelen szuperérzékennyé válik. Elsőre mindenki arra gondol, még a beteg is, hogy csak egy váratlan és egyszeri roham, de a vizsgálatok másra utalnak. House anyja nagy meglepetéssel érkezik. ║ Dr. House (Hugh Laurie), a diagnosztizálásra szakosodott, antiszociális, különc orvos messziről kerüli a betegeit, mert úgy véli, hogy hazugságaikkal csak gátolják a helyes diagnózist. Fiatalokból álló kiváló csapatával mindent megtesz, hogy megoldja az útjába kerülő rejtélyes eseteket.
10:50
Monk - A flúgos nyomozó ║ Mr. Monkot kirúgják ║ III / 4. rész
Monk - A flúgos nyomozó ║ Mr. Monkot kirúgják ║ III / 4. rész Súlyos csapás éri Adrian Monkot, ugyanis egy oda nem figyelés következtében elkövetett hiba miatt elveszíti magánnyomozói engedélyét és kénytelen civil állást vállalni. Persze mindezek ellenére fű alatt nyomozást folytat egy feldarabolt holttest és a rendőrfelügyelő kalapját elemelő tolvaj ügyében. ║ Adrian Monk (Tony Shalhoub), a zseniális San Franciscó-i nyomozó felesége rejtélyes halála után elveszti az állását, ám továbbra is a rendőrségnek dolgozik magán tanácsadóként. Egykori asszisztensével és főnökével elképesztő hatékonysággal tudja megoldani a megoldhatatlan ügyeket, miközben kényszeresen retteg a baktériumoktól és a szennyeződésektől.
11:45
Monk - A flúgos nyomozó ║ Mr. Monk és a Keresztapa ║ III / 5. rész
Monk - A flúgos nyomozó ║ Mr. Monk és a Keresztapa ║ III / 5. rész Egy maffiafőnök Monkot kéri meg, hogy találja meg, ki ölte meg a család több tagját. Monk vonakodva vállalja az ügyet, amikor az FBI felajánlja, hogy az általa összegyűjtött információkért cserébe segít visszahelyezni őt a szolgálatba. ║ Adrian Monk (Tony Shalhoub), a zseniális San Franciscó-i nyomozó felesége rejtélyes halála után elveszti az állását, ám továbbra is a rendőrségnek dolgozik magán tanácsadóként. Egykori asszisztensével és főnökével elképesztő hatékonysággal tudja megoldani a megoldhatatlan ügyeket, miközben kényszeresen retteg a baktériumoktól és a szennyeződésektől.
12:45
A gyanú árnyékában ║ Anya halálos balesetet okozott! ║ 36. rész
A gyanú árnyékában ║ Anya halálos balesetet okozott! ║ 36. rész A 34 éves Bokorné Csilla együtt él férjével, Ferenccel és az előző házasságából született két kamasz fiával. Csilla erős idegzetű, kemény asszony, aki nem omlik össze a családját érő sokadik csapás súlya alatt sem. Ám egy nap váratlan telefonhívást kap a rendőrségtől. Csilla édesanyját, Erzsébetet meggyanúsítják azzal, hogy autójával halálra gázolt egy nőt, majd elhajtott. Az asszony néha a pohár fenekére néz, akkor is másnapos volt, amikor a rendőrök beállítottak hozzá és meggyanúsították azzal, hogy bűncselekményt követett el. Erzsébet azonban állítja, semmi köze a balesethez és nem ütött el senkit részegen. Kiderül, hogy az autó pótkulcsa, mellyel a balesetet elkövették, nincs meg… A rendőrség kihallgatja Csilla gyermekeit is. A nyomozás során Csilla egyik fiára, a 16 éves Balázsra terelődik a gyanú, ám ő is tagadja bűnösségét, akárcsak a nagymamája, Erzsébet. Amikor Csilla azt hiszi, hogy nagyobb csapás nem jöhet, a rendőrség újabb lehetséges elkövetőt jelöl meg… Akkor ki a valódi
13:55
A gyanú árnyékában ║ Az a férfi az apád lehetne! ║ 37. rész
A gyanú árnyékában ║ Az a férfi az apád lehetne! ║ 37. rész A Márkus család: Imre, Mónika és a fodrásztanuló lányuk, Szilva Budapesten élnek. A 17 éves Márkus Szilviának viszonya van a 43 éves, jómódú étteremtulajdonossal, Dezsővel, vagy ahogy hívatja magát, "Denisz"-szel. Amikor ezt Szilvia apja megneszeli, leteremti lányát: vagy azonnal befejezi a kapcsolatot a férfival, vagy ne is lássák többé. A dühös, meg nem értett kamaszlány összepakol és Deniszhez költözik. Imre és Mónika nem tudják észhez téríteni lányukat, és hiába próbálják hazahozni Szilviát Denisz lakásából, a lány marad. A szülőket sokkolja lányuk döntése. Előbb a rendőrséghez, majd a gyámhivatalhoz fordulnak, de egyik helyen sem kapnak segítséget. Ám egy nap Szilvia újra betoppan a szülői házba. Igaz, csak azért, hogy maradék ruháit elhozza. Imre ismét ügyetlenül és erőszakosan próbálja jobb belátásra bírni lányát, de Szilvia megvetően otthagyja vaskalapos szüleit, akik szerinte szemben Denisszel nem vitték semmire. A következő nap Mónika lánya lakáskulcsát a postaládában találja
14:55
CSI: A helyszínelők ║ Bumm-bumm ║ VI / 23. rész
CSI: A helyszínelők ║ Bumm-bumm ║ VI / 23. rész Mrs. Cutlert holtan találják az otthonában, majd kicsivel később, mikor a férjet próbálják előkeríteni a munkahelyén, kiderül, hogy az iroda alkalmazottait is megölték. William Cutler ügyes színjáték után túszul ejti az egyik kaszinó hölgyvendégét. Jim Brass nyomozó a nő megmentése érdekében komoly áldozatot hoz. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. A 6. évad A Nickkel történt tragikus események hatására Grissom visszakapja régi csapatát. Warrick is új színben látja azóta az életét, és a munkatársak legnagyobb döbbenetére váratlanul megnősül. Catherine számára a legnehezebb a helyzet, hiszen főnöki posztjai is megszűnik, ráadásul Warrick házassága szertefoszlatja legszebb reményeit.
15:55
CSI: A helyszínelők ║ Szép munka volt! ║ VI / 24. rész
CSI: A helyszínelők ║ Szép munka volt! ║ VI / 24. rész A csapat két ügyön is dolgozik. Egy férfit elkábítottak, s a vasúti pályán találtak rá. Míg a másik ügy egy szállodai szobába szólítja a helyszínelőket, ahol egy átmulatott éjszaka után egy filmsztárt holtan találtak. Jim Brass lőtt seb miatt kórházi műtétre szorul, kollégái aggódva várják a híreket. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. A 6. évad A Nickkel történt tragikus események hatására Grissom visszakapja régi csapatát. Warrick is új színben látja azóta az életét, és a munkatársak legnagyobb döbbenetére váratlanul megnősül. Catherine számára a legnehezebb a helyzet, hiszen főnöki posztjai is megszűnik, ráadásul Warrick házassága szertefoszlatja legszebb reményeit.
16:55
CSI: New York-i helyszínelők ║ Érinthetetlenek ║ VII / 16. rész
CSI: New York-i helyszínelők ║ Érinthetetlenek ║ VII / 16. rész Egy nő egy gyilkosságról szerzett információkkal keresi fel Macet. Mire Mac találkozna vele, a nőt holtan találják. ║ Az egykori chicagói tengerészgyalogos, Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját. A 7. évad Mac Taylor, a New York-i bűnügyi labor vezetője sokat vár az új kollégától, Jo Danville-től, aki fiatal kora ellenére rendkívül jó érzékkel rendelkezik a nyomok felismerésére és értelmezésére. Az egykori FBI-ügynök segítségére különösen nagy szükség van, miután Stellát nélkülöznie kell a csapatnak.
18:00
CSI: New York-i helyszínelők ║ Halálos lecke ║ VII / 17. rész
CSI: New York-i helyszínelők ║ Halálos lecke ║ VII / 17. rész Egy fiatal nő halálakor Mac csapatának tisztáznia kell, hogy valóban gyilkosság történt-e, és azt is, hogy az emberölés kapcsolatban lehetett-e a Bradford Akadémián készült botrányos videókkal. ║ Az egykori chicagói tengerészgyalogos, Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját. A 7. évad Mac Taylor, a New York-i bűnügyi labor vezetője sokat vár az új kollégától, Jo Danville-től, aki fiatal kora ellenére rendkívül jó érzékkel rendelkezik a nyomok felismerésére és értelmezésére. Az egykori FBI-ügynök segítségére különösen nagy szükség van, miután Stellát nélkülöznie kell a csapa
18:55
CSI: Miami helyszínelők ║ Kifordítva ║ VI / 3. rész
CSI: Miami helyszínelők ║ Kifordítva ║ VI / 3. rész A rablógyilkos Julio Rentoria kétmillió dollárt ígért annak, aki segít neki megszökni. A szöktetésre a börtönbuszon kerül sor, melynek következtében megölnek egy járókelőt. A buszon utazik Kyle Harmon, az a fiatal elítélt, aki nem más, mint Horatio kamasz fia, és akit egy másik rab felhasznál a szökéshez. Horatio hajtóvadászatot indít, hogy megtalálja a két bűnözőt, és megmentse a fiát. ║ A krimisorozat napjaink Miamijában, Floridában játszódik, illetve Miami Beachen. A Horatio Caine rendőrhadnagy vezette csapat rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. Emellett más bűnügyeket is felgöngyölítenek, és epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak a mindennapi, korántsem megszokott életébe, a nyomozókkal való együttműködés részleteibe. A 6. évad Egy napszemüveget tudni kell hordani, és ennek n
19:55
CSI: Miami helyszínelők ║ Adósság törlesztve ║ VI / 4. rész
CSI: Miami helyszínelők ║ Adósság törlesztve ║ VI / 4. rész Két egyetemista, Brandon Fox és Jessica Taylor autója kigyullad, és a lány meghal. A fiú csodával határos módon túléli a tragédiát, és súlyosan megsebesülve, néhány méterrel arrébb, egy árokban találnak rá. Minden jel arra vall, hogy egy szabotőr vágta el a fékfolyadékot, ám váratlanul előkerül egy hitelkártya-tartozással kapcsolatos öngyilkossági szerződés. Úgy tűnik, hogy Jessica súlyosan eladósodott Keith Reynolds cégénél, és az életére kötött biztosítás volt a fedezet. ║ A krimisorozat napjaink Miamijában, Floridában játszódik, illetve Miami Beachen. A Horatio Caine rendőrhadnagy vezette csapat rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. Emellett más bűnügyeket is felgöngyölítenek, és epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak a mindennapi, korántsem megszokott életébe, a nyomozókkal va
20:55
CSI: A helyszínelők ║ Élő remekmű ║ VIII / 1. rész
CSI: A helyszínelők ║ Élő remekmű ║ VIII / 1. rész Grissom biztos benne, hogy Sarah még életben van, ám semmilyen nyomon sem tudnak elindulni, a sivatagban ugyanis bárhol lehet. Nick véletlen folytán felfedezi egy autókölcsönző címét a gyilkos lakásán. Kiderül, hogy a skizofrén modellező művész, a sorozatgyilkos Natalie Davis már rég kiszemelte Sarah-t, és hogy létrehozhassa élő remekművét valahol a hatalmas sivatagban. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. [b]A 8. évad[/b] Grissom kénytelen szembenézni saját érzelmeivel, melyeket Sarah iránt táplál. Az egész csapatot megviseli a kolléganőjük ellen elkövetett merénylet, és új szabályokat vezetnek be egymás védelme érdekében.
21:55
CSI: A helyszínelők ║ Hogyan tovább? ║ VIII / 2. rész
CSI: A helyszínelők ║ Hogyan tovább? ║ VIII / 2. rész Conrad, az iroda vezetője vizsgálatot indít Sara és Gil ellen, miután napvilágra kerül közös magánéletük. A szabályzat szerint ugyanis a munkatársak és beosztottak között nem lehet romantikus viszony. Gil nem csinál titkot az érzéseiből, ahogy Sara sem ijed meg Ecklie fenyegetésétől. Mindketten készek szembenézni a következményekkel akkor is, ha valamelyikőjüknek távoznia kell. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. [b]A 8. évad[/b] Grissom kénytelen szembenézni saját érzelmeivel, melyeket Sarah iránt táplál. Az egész csapatot megviseli a kolléganőjük ellen elkövetett merénylet, és új szabályokat vezetnek be egymás védelme érdekében.
23:00
Az újonc ║ Szívfájdalom ║ krimi-dráma
Az újonc ║ Szívfájdalom ║ krimi-dráma Nolan megdöbben, amikor kiderül, hogy hazalátogató fia baráti kapcsolatot ápol több kollégájával is. Sőt West és Chen szinte már jobban ismerik Henryt a közösségi médiának köszönhetően, mint ő. Bradford és Bishop összecsapnak az eljáráson, mivel mindketten megszokták, hogy ők a főnökök, ha újonc van közöttük. Nolan beleegyezik abba, hogy minden sikeres szolgálati nap után megnyugtató kódszót küld a fiának. ║ Három újonc, Nolan, Lucy és Jackson érkezik a kapitányságra, ahol általában szívesen fogadják őket. Ám John Nolan kivétel. A negyvenéves férfi csődbe ment élete után rendőrként próbál magára találni, és ennek sem a rendőrkapitány, sem pedig a kiképzőtisztek nem örülnek. Úgy vélik, hogy Nolan kapuzárási pánikban szenved, és kora miatt alkalmatlan arra, hogy rendőrként szemlélje az utcát. Csakhogy John Nolan agya másképp van huzalozva, és nemcsak gyorsan tanul, de nem ijed meg az extrém megoldásoktól sem. A 4. évad Nolan rendőrtiszt született tehetség, aki mentális képességeivel ugya
0:15
Rex felügyelő ║ Döglött ügy ║ XI / 9. rész
Rex felügyelő ║ Döglött ügy ║ XI / 9. rész Öngyilkosságként zárta le a rendőrség egykor Milica Bilic halálát. 17 évvel később Lorenzo Fabbri megismerkedik egy fiatal lánnyal, aki másnap felkeresi és elmondja, hogy ő az elhunyt Milica lánya és máig nem hiszi, hogy édesanyja öngyilkos lett. Azzal próbálja meggyőzni Lorenzo felügyelőt, hogy édesanyja halálakor megállapították, hogy magas alkoholtartalmú volt a vére, pedig anyja soha nem ivott alkoholt. Továbbá az állandóan hordott medálja sem volt rajta. A felügyelő Rex hatásos segítségével mindent latba vet és egyre több gyanús körülmény kerül napvilágra.
1:20
Rex felügyelő ║ Maestro, zene! ║ XI / 10. rész
Rex felügyelő ║ Maestro, zene! ║ XI / 10. rész Lorenzo nem hitt a szemének, amikor megérkezett Flavio, a maestro meghívója Chopin koncertjére. A felügyelő ugyanis hónapok óta próbált jegyet szerezni. A maestro olvasott egy újságcikket Fabbri felügyelőről és híres kutyájáról, Rexről, amiben arról is beszélt, hogy mennyire szereti Chopint. Sajnos Rex nem mehetett el a koncertre. De sebaj, Rex kizárólag a U2-t szereti. A koncert után Fabbri felügyelő tiszteletét akarta tenni a maestro öltözőjében, de mire odaért, betörték Flavio koponyáját. Gyilkosság előre megfontolt szándékkal. A maestro zenehallgatás közben halt meg...
2:15
Vészhelyzet ║ Születésnapi jókívánság ║ III / 21. rész
Vészhelyzet ║ Születésnapi jókívánság ║ III / 21. rész Greene visszatér a sürgősségire, de nehezen illeszkedik be. Hathaway eközben nem igazán hajlandó foglalkozni a születésnapjával. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
3:00
Vészhelyzet ║ Búcsúpohár ║ III / 22. rész
Vészhelyzet ║ Búcsúpohár ║ III / 22. rész Charlie megjelenik a sürgősségin, ahol Greene még mindig nem ismeri be, hogy segítségre van szüksége. Carter igyekszik kijönni Anspaugh-val. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
3:45
Szenes 100 - Andreával ║ I / 15. rész
Szenes 100 - Andreával ║ I / 15. rész Több mint 2000 dal, 200 színdarab, tucatnyi film és számos nagyon sikeres televíziós műsor fűződik Szenes Iván nevéhez. Mindenidők legjátszottabb magyar szerzője idén lenne 100 éves. Szenes Andreával kalandozunk a gyógyító Szenes slágerekkel 100 új adásban különböző hangulatú összeállításban. Egy biztos: a bánat, a magány és az egyhangúság ellen mindig számíthatunk Andreára és a Szenes dalseregre.
4:30
Zenehajó - Bodnár Attila és Pap Rita műsora ║ II / 17. rész
4:55
Zenehajó - Bodnár Attila és Pap Rita műsora ║ II / 18. rész
5:20
Családi titkok ║ Anya eltűnt! ║ 103. rész
Családi titkok ║ Anya eltűnt! ║ 103. rész Nem könnyű az egyedülálló szülők sorsa. És nem könnyű egy 12 éves kisfiúnak, amikor eltűnik az édesanyja. Az első lépések maguktól értetődőek: értesíteni kell a rendőrséget és a gyerek apját. A valódi problémák azonban csak akkor kezdődnek, amikor az anya újra előkerül.
6:15
Mokka ║ 168. rész
Mokka ║ 168. rész A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
8:45
Mokkacino ║ 168. rész
Mokkacino ║ 168. rész A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
9:40
Teleshop ║ 234. rész
Teleshop ║ 234. rész Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
11:20
Csapdába csalva ║ IV / 43. rész
Csapdába csalva ║ IV / 43. rész Dani nagyon aggódik a szülei házassága miatt, mert az édessapja és az édesanyja állandóan veszekszenek. A kislány nem is sejti, hogy a helyzet annyira súlyos, hogy hamarosan gyermekvédelmi felügyelet alá kerül. ║ Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg. Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban kitalált történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be.
12:00
TV2 Híradó délben ║ I / 21. rész
TV2 Híradó délben ║ I / 21. rész A TV2 Híradóval nem marad le semmiről. Magyarország és a világ legfontosabb történéseiről részletesen beszámolunk naponta többször jelentkező Híradóinkban. Műsorvezető: Fenyvesi Zoltán
12:30
Rex felügyelő ║ Az eltűnt lány ║ XI / 11. rész
Rex felügyelő ║ Az eltűnt lány ║ XI / 11. rész Anna Kirilenko egy éjszakai bár "alkalmazottja", azaz rúdtáncos Rómában. A bártulajdonos kétszázezer eurót kap Annáért egy japán "úrtól". Anna kihallgatja a két férfi beszélgetését, így az éjszakát a bártulajdonossal tölti és ellopja a pénzt. Anna barátjával egy luxus tengerjáró hajóra vált jegyet, és láss csodát, Lorenzo és Gloria is ugyanezen a hajón utazik. Sőt mi több, Rex is potyautas... ║ Anna Kirilenko egy éjszakai bár "alkalmazottja", azaz rúdtáncos Rómában. A bártulajdonos kétszázezer eurót kap Annáért egy japán "úrtól". Anna kihallgatja a két férfi beszélgetését, így az éjszakát a bártulajdonossal tölti és ellopja a pénzt. Anna barátjával egy luxus tengerjáró hajóra vált jegyet, és láss csodát, Lorenzo és Gloria is ugyanezen a hajón utazik. Sőt mi több, Rex is potyautas...
13:30
Rex felügyelő ║ A Caravaggio átka ║ XI / 12. rész
Rex felügyelő ║ A Caravaggio átka ║ XI / 12. rész Ranieri professzor Málta szigetén Caravaggio "Szent Magdolna" festményének eredetiségét vizsgálja, hónapok óta. Bejelentés érkezik a helyi rendőrségre, hogy a Nemzeti Könyvtárban meghalt egy professzor, az asztalnál ülve. Úgy nézett ki, mintha aludna. A könyvtárosok azonnal hívták a rendőrséget. Értesíteni kell az olasz követséget is, mert Gaetano Ranieri professzor olasz állampolgár volt Rómából, művészettörténész. Hogy-hogy nem, Fabbri felügyelő és Morini is éppen Málta szigetén tartózkodnak, 3 csodás szabadnapjuk lehetne, ha nem történt volna meg ez a titokzatos bűntény. Az állítólagos Caravaggio-festmény is eltűnik, Rex pedig művészettörténészként beleugat a történtekbe... Lorenzo szerencséjére. ║ Ranieri professzor Málta szigetén Caravaggio "Szent Magdolna" festményének eredetiségét vizsgálja, hónapok óta. Bejelentés érkezik a helyi rendőrségre, hogy a Nemzeti Könyvtárban meghalt egy professzor, az asztalnál ülve. Úgy nézett ki, mintha aludna. A könyvtárosok azonnal hívták a rendő
14:35
Egy új nap ígérete ║ Az ördögnek sok alakja van ║ 12. rész
Egy új nap ígérete ║ Az ördögnek sok alakja van ║ 12. rész Amapola elmondja Albanak, hogy több van közte és Leonel között, mint munkakapcsolat. Gustavo megharagszik az apjára. Leonel elvárja Albatól, hogy azt csinálja, amit ő mond. ║ A történet Leonel Carranza és Camila életét kíséri végig. A főhős múltját sötét titkok és egy árulás árnyékolja be, míg Camila egy súlyos tragédia után próbálja újjáépíteni az életét. Az érzelmek, a drámai fordulatok mellett a megbocsátás és a tiszta újrakezdés fontosságát is figyelemmel kísérhetjük...
15:40
Isztambuli árvák ║ II / 72. rész
Isztambuli árvák ║ II / 72. rész Mesut és Devran elmennek Haydarhoz. Devran leleplezi Hazar valódi arcát. Melis élete Hazar kezében van. Gülsüm mindent elmond, amit Hazar tett. ║ Hat árva testvér küzd a túlélésért Isztambul utcáin, miközben a hatóságok és a bűnözők fenyegetései elől menekülnek. Legidősebb nővérük, Azize vezetésével a kötelék az egyetlen, ami megmaradt közöttük, miközben kétségbeesetten keresnek biztonságos menedéket és új életet együtt...
16:45
Távoli város ║ II / 51. rész
Távoli város ║ II / 51. rész Alya, az ötéves kisfiával Mardinba érkezik az apa temetésére, hogy teljesítse férje utolsó kívánságát. A helyszínre érve számos bizonytalansággal kell megküzdenie, ráadásul az Albora család őt okolja a férfi haláláért...
18:00
TV2 Híradó ║ I / 32. rész
TV2 Híradó ║ I / 32. rész A TV2 Híradóval nem marad le semmiről. Magyarország és a világ legfontosabb történéseiről részletesen beszámolunk naponta többször jelentkező Híradóinkban. Műsorvezetők: Pachmann Péter és Szedmák Zita, valamint Ambrus István és Farkas Fanni
18:45
Aktív ║ 24. rész
Aktív ║ 24. rész A TV2 történetének egyik legsikeresebb formátuma az Aktív most új köntösben tér vissza a képernyőre. Szenzációs emberi történetek, exkluzív interjúk, hírességek vallomásai, lebuktatások és izgalmas oknyomozó riportok, amelyekkel minden nap jelentkezik a TV2 új riportmagazinja. Műsorvezetők: Czippán Anett, Gelencsér Tímea, Iszak Eszter
19:50
Házasság első látásra ║ IV / 4. rész
Házasság első látásra ║ IV / 4. rész Augusztus 31-én indul a Házasság első látásra új évada! Visszatér a TV2 kedvenc párkereső realityje. Új szereplők, már jól ismert szakértők és izgalmas fordulatok várják a nézőket. Az izgalmas párkereső realitybe ezúttal is 6 nő és 6 férfi vág bele, akiknek legnagyobb vágyuk az, hogy társra leljenek. Ezúttal is 4 elismert szakértő kíséri őket az úton, akik abban segítenek, hogy tudományos módszerek, és személyes tapasztalatok alapján a műsorba jelentkezők közül megpróbálják azokat a szingliket megtalálni, akik tökéletes társai lehetnek egymásnak. Hogy kik ők? Gaál Viktor pszichológus, fő szakterülete az érzelmi intelligencia kutatása, Tóth Melinda pszichológus kötődéssel, elköteleződéssel kapcsolatos problémák kezelésével foglalkozik, Liszkay Judit okleveles kínai és nyugati asztrológus, akinek szakterülete a teljes személyiség analízis, valamint Rozs Erika szexuálpszichológiai szakpszichológus, autogén tréner és szimbólum terapeuta. A hat esküvői ceremónia mind lenyűgöző díszletek köz
21:20
Farm VIP ║ VI / 4. rész
Farm VIP ║ VI / 4. rész Újabb 16 híresség fordít hátat a modern élet kényelmének, és nomád körülmények között próbálja megállni a helyét. A szereplők ezúttal is Zsolti gazda farmján élnek majd, ahol a telefon, a wifi, a mosogatógép és minden megszokott infrastruktúra nélkül kell boldogulniuk. A farmon csak a két kezükre, az eszükre és egymásra számíthatnak: fizikai munkát végeznek, termelési feladatokat oldanak meg, és hétről hétre szembenéznek a Demcsák Zsuzsa által vezetett farmgyűléssel és a párbajokkal. A természet kiszámíthatatlan, a komfortzóna pedig messze van _ a kihívás nemcsak fizikai, hanem komoly mentális próbatétel is. A farm gazdaság induló értéke 15 millió forint, ha jól gazdálkodnak és nem veszítenek belőle, ez az összeg üti a végső győztes markát. A Piros csapat tagjai: a Jászai Mari-díjas színművész Anger Zsolt, az extravagáns énekesnő Horányi Juli, a felnőttfilmes Rocco Siffredi fia, Lorenzo Tano, az Ázsia Expressz-bajnok légtornász Sáfrány Emese, az ex-Exatlonos profi pofonosztó Szabó Fran
1:40
Az elrabolt lány
Az elrabolt lány amerikai-angol akciófilm, 2025 ║ A megtörtént eseményeket feldolgozó film Maureen Dabbagh története, egy amerikai nőé, akinek volt férje elrabolta kétéves lányukat, és 1992-ben a Közel-Keletre vitte. Maureen több mint egy évtizedet töltött azzal, hogy rátaláljon a lányára. Eközben csatlakozik egy olyan speciális egységhez, amely elrabolt gyerekek felkutatásával és visszaszerzésével foglalkozik. Egyik halálos küldetés követi a másikat, Maureen pedig mindeközben nem tesz le arról, hogy egy nap a saját lányát is megtalálja.
3:15
Több, mint kertész
Több, mint kertész 2025 ║ Serge egy államtitkot őriz. Ő, a családja és a kertész Leo szerepelnek a kormány halállistáján. Megpróbálnak tervet kidolgozni, hogy életben maradjanak.
4:55
A séf
A séf amerikai vígjáték, 2014 ║ Carl Casper (Jon Favreau) egy híres séf, aki mindent tud az ételről, de egyre kevesebbet a fiáról és az életről. A twitterről pedig azt sem tudja, hogy eszik-e vagy isszák. Döbbenten veszi tudomásul, hogy ezrek olvasták a sületlenségeket, amit egy komisz ételkritikus pikírt kritikájára válaszolt. Mikor munkanélküli lesz, volt neje (Sofía Vergara) unszolására elhatározza, hogy elfogadja a nagyképű volt pasijának (Robert Downey Jr. ) a segítségét és megvalósítja egy régi álmát: nekivág Amerikának egy büfékocsival. Az útra elkíséri a kisfia és hűséges séf barátja (John Leguizamo), hogy együtt segítsenek Caspernek rájönni miért is érdemes élni. Természetesen a kubai szendvicscsodákon kívül.
6:50
A frontvonal mögött
A frontvonal mögött amerikai akciófilm, 1997 ║ Nincs még egy olyan kőkemény harcos a seregben, mint Mike Weston. Egy titkos küldetés teljesítése közben azonban társával együtt csapdába esik nem messze a kínai határtól. Az ellenséges kormánytól ellopott nukleáris fegyvereket ugyan elrejtik egy folyóban, de menekülés közben társát lelövik, és csak ő szabadul ki a dzsungelből. Egy évvel később a CIA újra a frontvonal mögé akarka küldeni, hogy visszaszerezze az elrejtett fegyvereket. Weston egészen addig elutasítja az ajánlatot, amíg cáfolhatatlan bizonyítékot nem szerez arra, hogy társa még életben van egy vietnámi fegyenctáborban. ║ Nincs még egy olyan kőkemény harcos a seregben, mint Mike Weston. Egy titkos küldetés teljesítése közben azonban társával együtt csapdába esik _ nem messze a kínai határtól. Az ellenséges kormánytól ellopott nukleáris fegyvereket ugyan elrejtik egy folyóban, de menekülés közben társát lelövik, és csak ő szabadul ki a dzsungelből. Egy évvel később a CIA újra a frontvonal mögé aka
8:30
Ocean's Thirteen - A játszma folytatódik
Ocean's Thirteen - A játszma folytatódik amerikai krimi vígjáték, 2007 ║ Willy Bank, a könyörtelen kaszinótulajdonos kórházba juttatta Danny Ocean barátját és mentorát, Reubent. Álmában sem gondolta volna, hogy ezek után szemben találja magát a díszes társasággal. De Bank elszámította magát, a fiúk nem hagyják annyiban a dolgot. Mindent megtesznek, hogy visszavágjanak, mégpedig Bank nagy napján, a róla elnevezett kaszinó megnyitóján. Először meg akarják kopasztani, majd meg akarják fosztani a dicsőségtől, a szállodáiért kapott Öt gyémánt-díjaktól. A terv veszélyes, és majdnem lehetetlen végrehajtani, de a fiúk nem ismerik ezt a szót.
10:45
Zöld darázs
Zöld darázs amerikai akció-vígjáték, 2011 ║ Miután rejtélyes körülmények között meghal a nagyhatalmú, Los Angeles-i médiamágnás, birodalmának irányítását a léhűtő fia, Britt Reid veszi át. Az apja egykori titkára, az okos, csendes és hűséges Kato segítségével Britt megragadja az alkalmat, hogy végre valami hasznosat tegyen az életben: harcot hirdet a bűnözés ellen. A városban hamarosan felbukkan a Zöld Darázs nevű szuperhős, aki Kato és az okos szerkentyűi segítségével lecsap a bűnözőkre. A két harcművész Britt új titkárnője, Lenore segítségével a város alvilágának urát, Benjamin Chudnofskyt veszik célba. Ám a gonosztevő sem tétlenkedik.
12:50
A hét mesterlövész
A hét mesterlövész amerikai western, 2016 ║ Adott egy álmos kisváros, Rose Creek, amelyet az iparmágnás Bartholomew Bogue (Peter Sarsgaard) tart elnyomás alatt. A város kétségbeesett lakói, élükön Emma Cullennel (Haley Bennett), egy sor törvényenkívülihez fordulnak segítségért.
A csapat tagjai között akad fejvadász, szerencsejátékos és bérgyilkos is: Sam Chisolm (Denzel Washington), Josh Faraday (Chris Pratt), Jóéjt Robicheaux (Ethan Hawke), Jack Horne (Vincent D'Onofrio), Billy Rocks (Byung-Hun Lee), Vasquez (Manuel Garcia-Rulfo) és Véres Aratás (Martin Sensmeier) feladata lesz leszámolni Bogue-gal. Ahogy a végső összecsapásra készülnek, a hét mesterlövész ráébred, hogy amiért küzdenek, az több a puszta fizetségüknél.
15:20
Személyiségtolvaj
Személyiségtolvaj amerikai vígjáték, 2013 ║ A kimeríthetetlen pénzkeret lehetővé teszi Diana számára, hogy flancoljon Miamiban, és megvegye, amire csak kedve szottyan. Csak egy a bökkenő: a kártya, amit a vásárlási ámokfutáshoz használ Sandy Bigelow Patterson nevére szól, aki egy számlakezelő, és az Államok túlsó felén lakik. Az igazi Sandy Bigelow Pattersonnak egy hete van, hogy levadássza a szélhámost, mielőtt a világa összeomlik, így délre indul, hogy kérdőre vonja a nőt, akinek szabad belépőkártyája van az ő életébe. Próbálkozik vesztegetéssel, hízelgéssel, veszekedéssel, de kénytelen rádöbbenni, milyen kemény meló visszaszerezni a saját nevét. ║ A kimeríthetetlen pénzkeret lehetővé teszi Diana számára, hogy flancoljon Miamiban, és megvegye, amire csak kedve szottyan. Csak egy a bökkenő: a kártya, amit a vásárlási ámokfutáshoz használ Sandy Bigelow Patterson nevére szól, aki egy számlakezelő, és az Államok túlsó felén lakik. Az igazi Sandy Bigelow Patterson-nak egy hete van, hogy levadássza a szélhá
17:20
Az olasz meló
Az olasz meló amerikai-francia-angol akcióthriller, 2003 ║ Charlie Crocker agya a legtökéletesebb rablásokat terveli ki. A megvalósítás sikere viszont már emberein múlik. Egyszer számított csak rosszul: amikor Velencében egyik embere lelépett az egész szajréval. Egy évvel később Los Angelesben bukkan a rabolt arany nyomára. Úgy akarja visszarabolni jogos jussát és kereket oldani, hogy közben a város történetének legnagyobb forgalmi dugóját produkálja. Új bandáját egy számítógépes zseni, egy veterán páncélszekrény szakértő és egy pirotechnikus alkotja, akikhez csatlakoznak a bennfentesek és egy csinos hölgy, Stella, akinek kötélből vannak az idegei. Indulhat a bosszú.

Az elmés megoldásokkal teli izgalmas film a krimi műfaj egyik 1969-es klasszikusának újraforgatott változata, Michael Caine nélkül. ║ A terv tökéletes. A melót hibátlanul megcsinálták, a menekülés is tiszta ügy volt. Az egyetlen bökkenő, amire Charlie Croker mestertolvaj álmában sem gondolt, saját csapatának egyik tagja lett. Miu
19:25
Kobra
Kobra amerikai akciófilm, 1986 ║ Az igazi neve Cobretti. De azoknak, akik ismerik és azoknak, akik azt kívánják, bárcsak ne ismernék, ő egyszerűen csak Kobra. Ha a bűn betegség, Kobra a legjobb gyógyszer ellene. Kobra a nagyváros utcáin edződött specialista: azokra az ügyekre szakosodott, amelyekről a többiek azt állítják, hogy lehetetlen őket megoldani és vagy nem merik, vagy nem akarják leleplezni az igazi tettest. Kobra neve hallatán hideg rázza még a legagyafúrtabb bűnözőt is, hiszen szokatlan, eredeti módszerei, elszántsága, célratörése még saját kollégáit is gyakran őrületbe kergeti. De most, amikor elszabadult a bűn a nagyvárosban, a rendőrség Kobrát küldi az ártatlan áldozatokat sorozatban gyilkoló, bestiálisan kegyetlen ismeretlen bűnöző nyomába. De vajon ez a gyilkos egyedül hajtja végre tetteit, vagy mások is beleártották magukat az ügybe? Eredeti forgalmazó: Intercom
21:00
A festő
A festő 2024 ║ Egy volt CIA-ügynök visszakerül egy veszélyes világba, amikor egy titokzatos nő bukkan fel a múltjából. Most, hogy lelepleződött és egy könyörtelen gyilkos és egy titkos műveleti program célpontjává válik, azokra a képességeire kell támaszkodnia, amelyeket már rég hátrahagyottnak hitt.
1:50
Élet
Élet amerikai sci-fi, horror, thriller, 2017 ║ Egy űrhajóscsapat a Mars-kutatás eddigi legnagyobb áttörését éri el: élet jeleire találnak a vörös bolygón. De a siker megrészegíti és felelőtlenné teszi őket. Daniel Espinosa filmje. ║ Rory (Ryan Reynolds), a hat űrhajós egyike az életét kockáztatja, hogy megszerezze a Marsról gyűjtött mintát, amely bizonyítékot szolgáltathat a földönkívüli életre. A legénység kutatóorvosa hamarosan megállapítja, hogy az ártalmatlannak látszó földönkívüli minta egy nagyméretű, egysejtű organizmustól származik. Ám a dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. Az idegen életforma hihetetlen fejlődésnek indul, és sokkal intelligensebbnek és agresszívebbnek bizonyul, mint amire számítanak. A biztonságért felelős David (Jake Gyllenhaal) és Miranda (Rebecca Ferguson) mindent elkövetnek, hogy az emberi életre halálos lény ne juthasson a Föld légkörébe.
5:00
Megy a gőzös
Megy a gőzös magyar vígjáték, 2007 ║ Ivaros álmos kis állomás, a helybéliek, élükön az állomásfőnökkel (Koltay Róbert) élik a maguk egyhangú, kicsinyes intrikákkal teli életüket. A legfőbb nemzeti ereklyét hordozó díszvonat érkezése azonban szó szoros értelmében feldúlja nyugalmukat. Ugyanis a véletlenek összjátéka folytán a gőzös, csendőröstől, cigányvajdástól, ereklyéstől a disznóólban köt ki. Őrületes kavarodás veszi kezdetét, melyben minden visszájára fordul. ║ Ivaros álmos kis állomás, a helybéliek, élükön az állomásfőnökkel (Koltay Róbert) élik a maguk egyhangú, kicsinyes intrikákkal teli életüket. A legfőbb nemzeti ereklyét hordozó díszvonat érkezése azonban szó szoros értelmében feldúlja nyugalmukat. Ugyanis a véletlenek összjátéka folytán a gőzös, csendőröstől, cigányvajdástól, ereklyéstől a disznóólban köt ki. Őrületes kavarodás veszi kezdetét, melyben minden visszájára fordul...
6:50
A múmia bosszúja
A múmia bosszúja kínai-ausztrál-orosz-thaiföldi akció-horror, 2018 ║ Jia (Binbing Li) nem tudta túltenni magát szülei különös halálán. Mindennél jobban félti testvérét, Luke-ot (Chun Wu), aki egy Krisztus előtti múmia után nyomoz KÍnában. A legendás kínai császár birtokolta az örökélet elixírjét, ami valahol mélyen a föld alatt rejlik. Amikor Luke, Jia öccse eltűnik, a kutatás szponzora, Mason (Kelsey Grammer) megbízza Ridley-t (Kellan Lutz), hogy állítsa össze a mentőcsapatot. Jia is velük tart, mint a pókok szakértője, arra azonban nem számít, ami a barlangban fogadja. Olyant fedeznek fel, aminek örökre titokban kellett volna maradnia.
8:30
Gulliver utazásai
Gulliver utazásai angol-belga kalandfilm, 1977 ║ Jonathan Swift világszerte ismert, klasszikus regényének élőszereplős és animációs feldolgozása (az emberek élőszereplősek, Lilliput ország lakói pedig animációs figurák. A film 1974-ben, tehát sok-sok évvel a műfaj leghíresebb alkotása, a Rober nyuszi... előtt készült. Gulliver hosszú idő után végre munkához jut: hajóorvosként alkalmazzák egy tengerjáró hajón. Viharba kerülnek, majd hajótörést szenvednek, Gulliver pedig egy különös szigeten tér magához. Lilliputba, a törpék országába jutott, ahol először gyanakodva fogadják, majd egyre inkább barátságukba fogadják "az óriást".
10:10
Sztrogoff Mihály
Sztrogoff Mihály francia rajzfilm, 2004 ║ II. Sándor cár veszélyes feladatot bíz kapitányára, Sztrogoff Mihályra, akinek Irkutszkba kell eljutnia a cár üzenetével. Dimitrij nagyherceget, a cár öccsét, és katonáit ugyanis itt zárták körbe a tatár hordák. A fiatal tiszt útnak indul a zord Ural hegységen át, és hamarosan találkozik Nádjával, egy politikai száműzött lányával, aki ugyanabba a városba tart, hogy csatlakozzon az apjához. Kettejük kalandos utazása ezzel elkezdődik.
Jules Verne világhírű regényének rajzfilmváltozata.
11:55
Balhés nyaralás
Balhés nyaralás francia vígjáték, 2024 ║ Egy előkelő család minden évben Görögországba utazik nyaralni, ám anyagi gondok miatt most a franciaországi Korzika mellett döntenek, a családfő ugyanis a legrosszabbkor vásárolt bitcoint. A szinte pénz nélkül maradt férfinak sikerül kölcsönkérnie egy korzikai villát, hogy a balszerencséjét megpróbálja valamivel ellensúlyozni. A férfi azonban véletlenül elüt egy tehenet, ami rendkívül feldühíti a szomszédokat, a baleset után pedig képtelen és mókás félreértések sorozata kezdődik a szigetlakók és a család tagjai között. ║ A pénzére mindig gondos Rousselot család egy rosszkor vett bitcoin miatt elveszíti a vagyonát, ezért kénytelenek egy kölcsönkapott korzikai villában lebonyolítani a család vakációt, távol a megszokott görögországi luxustól. A már alapból rosszul induló nyaralás újabb baljós fordulatot vesz, amikor Christian (Gérard Jugnot) véletlenül elüt egy tehenet, magára haragítva a fél szigetet, ráadásul a házban már eleve ott lakik egy helyi srác és még v
13:45
Kincseim
Kincseim francia krimi vígjáték, 2017 ║ Patrique-ot, a nagystílű betörőt legnagyobb akciójuk után társa becsapja és kishíján megöli. Ellhatározza hát, hogy bosszút áll. Ravasz csellel magához hívja a mesés svájci Alpokba két lányát, akiket még sohasem látott. A két anyától származó Carole és Caroline nem is különbözhetne jobban egymástól. A csúnyácska Carole még mindig anyjával él és nem mellékesen kiválóan ért a számítógéphez. A bombázó Caroline apjához hasonlóan csalásból, lopásból él. A három családtagból - érthető csetepaték után - profi trió alakul, akik zseniális tervet eszelnek ki, hogy egy életre megleckéztessék az árulót és nem mellékesen ők is jól megszedjék magukat. De egy aprócska hiba csúszik a számításaikba...
15:45
Arsene Lupin
Arsene Lupin francia-olasz-spanyol-angol kalandfilm, 2004 ║ 1894-et írunk, a helyszín Normandia. Egy tüzesen szenvedélyes, csábító fiatalember, aki még a húszas évei elején jár, úgy dönt, hogy enged tolvaj-szenvedélyének, és olyan kalandokba veti magát, amelyek majd híressé teszik a nevét. Ez a fiatalember Arsene Lupin... Elcsen mindent, amit csak tud, a grófnők családi ékszereitől a csillagok konstellációjában rejlő legbensőbb titkokig.

Ebben az új feldolgozásban, amely Caux sziklás vidékéről egészen a korabeli Párizs borongós világáig viszi a nézőt, a fiatal Lupin figurájának néhány olyan vonását is megismerhetjük, amelyeket eddig homály fedett. Nyomon követjük, ahogyan művelődik és tanul, de tanúi vagyunk komoly elhatározásának is, hogy a legmélyebb emberi érzelmekkel megbirkózzék.
18:20
Waterworld - Vízivilág
Waterworld - Vízivilág amerikai fantasztikus kalandfilm, 1995 ║ A sarki jégtakarók megolvadása után a Föld egyetlen hatalmas tengerré válik. A Szárazföld talán már csak a mesében létezik. Minden túlélő azt keresi, de senki sem tudja, merre lehet. A mesterséges zátonyok lakói és a tenger hajósai egymással és a kalózokkal hadakoznak. A végtelen vizeket járja a magányos Tengerész, akinek lábujjai között úszóhártya, füle mögött pedig kopoltyú nőtt. Egy összecsapás után a hajójára veszi a tízéves kislányt és az anyját. Hamarosan kalózok erednek a nyomukba. A kislány kell nekik, aki különös tetoválást, a Szárazföldhöz vezető út térképét viseli a hátán. ║ A sarki jégtakarók megolvadása után a Föld egyetlen hatalmas tengerré válik. A Szárazföld talán már csak a mesében létezik. Minden túlélő azt keresi, de senki sem tudja, merre lehet. A mesterséges zátonyok lakói és a tenger hajósai egymással és a kalózokkal hadakoznak. A végtelen vizeket járja a magányos Tengerész (Kevin Costner), akinek lábujjai között úszóhártya
21:00
Pókember - Idegenben ║ Pókember: Idegenben
Pókember - Idegenben ║ Pókember: Idegenben amerikai akció-vígjáték, kalandfilm, 2019 ║ Pókember nem pihenhet. Az már kiderült, hogy az ifjú pók (Tom Holland) egyedül is képes megmenteni a világot, és csoportban is megállja a helyét, de közben ő úgy érzi, hogy neki is jár mindaz, ami bármelyik középiskolásnak: és a haverjaival európai utazásra indul. De éppen, amikor végre élvezhetné mindazt, amit a baráti lazulás kínálhat, újabb kihívás elé kell néznie. A rejtélyes Mysterio (Jake Gyllenhaal) miatt új kalandba indul, és könnyen lehet, hogy Pókember, aki nagy nehezen próbálja a hátizsákos utazást a hősi küzdelemmel összehangolni, kénytelen régi Bosszúálló társaitól segítséget kérni Az új Pókember-film, a Hazatérés szellemében folytatódik. Fiatalos, laza és csupa vicc, de közben nagyon látványos, és jó néhány Bosszúálló közreműködik benne.

Sorozat+ műsor (2026. 09. 03.)

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Sorozat+ műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A Sorozat+ tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.

Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Sorozat+ tv programról.

Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.

Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!