A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Sorozat+ műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.
A Sorozat+ tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.
Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Sorozat+ tv programról.
Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.
Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!
Alisha Reilly modellt halálos áramütés éri a híres tervező, Hauser divatbemutatóján. A nyomozás során kiderül, hogy az ügy egy befolyásos heroincsempész-körhöz köthető. Horatiót érzékenyen érinti az ügy, ugyanis az áldozat annak a szörnyeteg Joe LeBrocknak volt a felesége, aki börtönbe juttatta, majd túszul ejtette Kyle Harmont, Horatio házasságon kívüli fiát. A sarokba szorított Joe most azzal fenyegeti meg Horatiót, hogy újra lecsap Kyle-ra. ║ A krimisorozat napjaink Miamijában, Floridában játszódik, illetve Miami Beachen. A Horatio Caine rendőrhadnagy vezette csapat rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. Emellett más bűnügyeket is felgöngyölítenek, és epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak a mindennapi, korántsem megszokott életébe, a nyomozókkal való együttműködés részleteibe.
Mulder és Scully az egyik világvégére készülő vallási szektát vizsgálják. A nyomozás során Mulder akaratlanul is felidéz egy előző életet, amelyben Scully és mások is ott voltak vele azon a mezőn, ahol az amerikai polgárháborúban meghalt. ║ A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fonódik a veszélyes helyzetek és az őket körülvevő fenyegető világ szorítás
Egy hokis jégen folytatott verekedése súlyos következményekkel jár. Bár látszólag a szeme sérült, a csapat szinte biztos, hogy komoly agysérülést is szenvedett. Chase megengedi, hogy Park beköltözzön hozzá, aki szeretne eltávolodni egy kicsit a családjától. ║ Dr. House (Hugh Laurie), a diagnosztizálásra szakosodott, antiszociális, különc orvos messziről kerüli a betegeit, mert úgy véli, hogy hazugságaikkal csak gátolják a helyes diagnózist. Fiatalokból álló kiváló csapatával mindent megtesz, hogy megoldja az útjába kerülő rejtélyes eseteket.
Karl Kossak, a börtönbüntetését töltő kéjgyilkos egy fogdai verekedés alkalmával súlyosan megsebesül, és a börtönőrök a Medicopter segítségét kérik ahhoz, hogy kórházba szállítsák. A csoportot vezető Dr. Thaler felkelti Kossak figyelmét, és amikor egy halott asszony koporsójában sikerül megszöknie a kórházból, elhatározza, hogy megkeresi a csinos doktornőt. Miután sikerül kiderítenie a címét, egy váratlan pillanatban rátámad, és magával hurcolja egy régóta nem használt szállodába. A rendőrség ugyan gyanítja, hogy a doktornő a kéjgyilkos fogságában van, de semmi nyomot nem találnak, amely segítené őket a megtalálásukban. Ralf Staller barátnője azonban véletlenül felfedezi a doktornő kocsiját a kihalt szálloda előtt és értesíti a légimentőket. Dr. Lüdwitz gondolkodás nélkül kollégája segítségére indul…
A békésnek tűnő tiroli városkában Karin Kofler (Kristina Sprenger) nyomozónő és a bűnügyi pszichológiára szakosodott kollégája, Lukas Roither (Jakob Seeböck) próbálnak véget vetni a helyi bűnözők tevékenységének.
Melinda rájön a titokra, ami egy 12 éve eltűnt lány esete mögött áll. Félre kell tennie Sam iránti aggodalmát, mikor a lány szelleme megjelenik a férfi munkahelyén. ║ A fiatal és nagyon csinos Melinda Gordon (Jennifer Love Hewitt) életének legboldogabb pillanatait különös dolgok zavarják meg. Éppen most ment feleségül nagy szerelméhez, Jim Clancyhez (David Conrad), de a közös családi fészek baljóslatú hellyé változik, amikor egy este a vacsora közben az ablakon kirajzolódni látszik valami. Melinda először rettenetesen megijed, mégis azonnal tudja, hogy egy szellem kéri a segítségét. Kiderül, hogy különleges képessége van: képes beszélni a halottak lelkével.
Vajon kinek állhatott érdekében megölni az ötvenes éveiben járó bolti alkalmazottat, Ednát, aki csak a munkájának élt és sorban nyerte el a hónap dolgozója címeket? Adrian Monk, akit megbíznak az ügy felderítésével, álcázva magát bolti eladó lesz a szupermarketben, hogy kiderítse az igazságot. ║ Adrian Monk (Tony Shalhoub), a zseniális San Franciscó-i nyomozó felesége rejtélyes halála után elveszti az állását, ám továbbra is a rendőrségnek dolgozik magán tanácsadóként. Egykori asszisztensével és főnökével elképesztő hatékonysággal tudja megoldani a megoldhatatlan ügyeket, miközben kényszeresen retteg a baktériumoktól és a szennyeződésektől.
Pilisi Elvira és Horváth Dezső hét éve élnek együtt. A családjukba tartozik még a 15 éves Krisztián, Dezső fia és Elvira lánya, Sári, aki nővértanuló és egy nővérszállón él. Sári egy nap meglátogatja Elvirát, aki a teljesen zavarodott édesanyját a földön kuporogva találja a nappaliban. A kanapén Dezső alszik részegen. Megverte Elvirát. Dezső korábban is emelt már kezet az asszonyra, de ilyen durva még soha nem volt. Sári rábeszéli Elvirát, hogy nála, a szálláson keressen menedéket. Azt akarja, hogy az édesanyja hagyja el a brutális barátját. De Elvira szerelem és kétségbeesés között vergődik. Amikor Dezső kialudta a részegségét, elindul Elvira keresésére. Randalírozni kezd a nővérszálló előtt, ahol kihívják a rendőrséget. Egy rendőrnő segítségével Sárinak sikerül meggyőznie az édesanyját, hogy egy átmeneti otthonba meneküljön, ahol mindenki arról próbálja meggyőzni Elvirát, hogy ne menjen vissza Dezsőhöz, azonban a nő hajthatatlan és a döntése végzetes következményeket hoz.
Az idén már a harmadik lány ugrik le az egyetem kollégiumának a tetejéről. A helyszínen hamar kiderül, hogy az első évfolyamba járó egyetemista, Keira Dillinger egyedül nem juthatott fel a tetőre. A szobájában megtalált bizonyítékok alapján egyértelművé válik, hogy kidobták a szobájából. Sarah egyre furcsábban viselkedik, amikor elvállalja a felmentett gyilkos, Marlon West újabb ügyét. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. [b]A 8. évad[/b] Grissom kénytelen szembenézni saját érzelmeivel, melyeket Sarah iránt táplál. Az egész csapatot megviseli a kolléganőjük ellen elkövetett merénylet, és új szabályokat vezetnek be egymás védelme érdekében.
Mac egy 2002-ben eltűnt kislányt keres. A lány akkoriban tanúja volt néhány betörés alkalmával elkövetett gyilkosságnak. ║ Az egykori chicagói tengerészgyalogos, Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját. A 7. évad Mac Taylor, a New York-i bűnügyi labor vezetője sokat vár az új kollégától, Jo Danville-től, aki fiatal kora ellenére rendkívül jó érzékkel rendelkezik a nyomok felismerésére és értelmezésére. Az egykori FBI-ügynök segítségére különösen nagy szükség van, miután Stellát nélkülöznie kell a csapatnak.
Grossi ügyvéd önként jelentkezik a rendőrségen, hogy féltékenységből megölte a feleségét, azzal azonban nem számol, hogy Giulia, halála előtt egy saját nevére címzett borítékot dobott a postaládába. Davide, az új felügyelő, régóta ismeri Grossit, a tárgyalótermek császárát. A nyomozás során egyre ellentmondásosabb információk birtokába jut, végül rájön, hogy kezdettől fogva megpróbálták tévútra vezetni.
Mark egyre keserűbb és könnyen indulatossá válik. A küszöbön álló műhibaper egyre jobban nyomasztja. Carol anya-, és gyermekvédelmi szolgálatot szeretne bevezetni a kórházban. Carrie Weaver a tőle megszokott céltudatossággal irányítja a sürgősségi részleg munkáját és közben többeknek a sarkára hág. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
Kevés borzalmasabb dolgot lehet elképzelni annál, minthogy az ember hamvas, szépséges lánya egy harmincas, iszákos fickó kezét szorongatva állít be az ajtón. Márpedig a tizenkilenc éves Vanda szíve most éppen a gyanús Gyuriért dobog - ráadásul nem ő az egyetlen, aki így érez a családban.
A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
angol-amerikai thriller, 2018 ║ Michael MacCauley (Liam Neeson) biztosítási ügynökként éli mindennapjait. Egy nap azonban hirtelen izgalmas fordulatot vesz az élete, amikor egy titokzatos idegen, Joanna (Vera Farmiga) leszólítja a vonaton, és arra kéri, találjon meg egy utast, még mielőtt beérnek a végállomásra. Miközben versenyt fut az idővel, hogy megoldja a rejtélyt, egy halálos terv körvonalazódik, ami veszélyezteti nemcsak saját, de utastársai életét is.
amerikai romantikus vígjáték , 2016 ║ Hogy a sok ouzo-e az oka (hoppá! ) vagy éppen a Windex, nem tudhatjuk, de a Portokalos klán tagjain tizenhárom év se hagyott nyomot: egytől-egyig visszatérnek (igen, még a nagymama is), és jobban néznek ki, mint valaha!
amerikai akciófilm, 1998 ║ A középkori Japánban a szamuráj harcosok felesküdtek, hogy urukat életük árán is megvédik. Óriási szégyen volt ezért rájuk nézve, ha gazdájukat mégis megölték. A gazdátlan szamurájok kóboroltak az országban, zsoldosnak szegődtek, vagy útonállásból próbáltak tengődni. Az ilyen harcosokat többé nem hívták szamurájoknak. Az lett a nevük: Ronin.
francia akciófilm, 2018 ║ A párizsi szuperzsarut, Sylvain Marot-t, akarata ellenére a marseille-i rendőrségre helyezik át azzal a megbízással, hogy megállítson egy olasz bandát, akik felturbózott Ferrarikkal borzolják Gibert ex-felügyelő idegeit és tartják rettegésben a várost. Segítségül kapja Marseille legrosszabb sofőrjét, Daniel unokaöccsét, aki történetesen a legendás fehér TAXI örököse is.
amerikai sci-fi akciófilm, 2009 ║ Optimus fővezér és katonái legyőzték az Álcákat. Úgy tűnik, végre béke és nyugalom köszönt a Földre. Sam is az egyetemi tanulmányaira készül. A nyugalom azonban látszólagos. A Scorpinox nevű álca ellopja Megatron holttestét, és föltámasztja halottaiból. Az új életre kelt Megatron és cinkosa, Üstökös bosszút esküszik az Autobotok ellen, és minden korábbinál nagyobb erőt gyűjt, hogy legyőzze az ellenfeleit. Nem számol azonban Sammel, akinek sorsa továbbra is a robotokhoz van kötve. Sam ismét összefog az Autobotokkal, hogy felvegye a harcot az Álcákkal. ║ Optimus fővezér és katonái legyőzték az Álcákat. Úgy tűnik, hogy végre béke és nyugalom köszönt a Földre. S közben Sam is az egyetemi tanulmányaira készül, ám a nyugalom csak látszólagos. A Scorpinox nevű Álca ugyanis ellopja Megatron holttestét, és föltámasztja halottaiból. Az új életre kelt Megatron és cinkosa, Üstökös így bosszút esküsznek az Autobotok ellen, és minden korábbinál nagyobb erőt gyűjtene
amerikai sci-fi, 2013 ║ A Csendes-óceán mélyén megnyílik egy átjáró, amelyen keresztül óriásszörnyek támadnak a Földre, hogy megszerezzék világunkat. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a háború nem tarthat sokáig, az emberiség napjai meg vannak számlálva. Még a hatalmas robotok - amelyeket több pilóta irányít, akiknek agya neuronhidakkal van összekapcsolva - sem segítenek. A volt pilóta és egy újonc azonban beindítanak egy kiselejtezett robotot, és elindulnak, hogy megállítsák a betolakodókat, és megmentsék a Földet.
amerikai kalandfilm, 2008 ║ Javában dúl a hidegháború. Indiana Jones tevékenysége is szemet szúr a hatóságoknak, a régészprofesszort ki akarják rúgni az egyetemről. Jones találkozik az ifjú Mutt-tal, aki a segítségével meg akarja szerezni a legendás kincset, Akator kristálykoponyáját. A két kincsvadász Peruba utazik, ám kiderül, hogy a szovjetek személyében vetélytársuk is akad. Az oroszok ugyanis azt hiszik, hogy a koponya segítségével leigázhatják a világot. Csapatukat a jéghideg szépség, Irina Spalko vezeti. Indiana és Mutt meg akarja akadályozni, hogy a varázslatos erejű koponya az ellenség kezébe kerüljön. ║ Javában dúl a hidegháború. Indiana Jones tevékenysége is szemet szúr a hatóságoknak, így a régészprofesszort ki akarják rúgni az egyetemről. Jones azonban találkozik az ifjú Mutt-tal, aki a segítségével meg akarja szerezni a legendás kincset, Akator kristálykoponyáját. A két kincsvadász ezért Peruba utazik, ám kiderül, hogy az oroszok személyében vetélytársuk is akad. Ők ugyan
amerikai akciófilm, kalandfilm, 2021 ║ A látványos és izgalmas akció-kalandfilm a G. I. Joe univerzum egyik legrejtélyesebb és legkedveltebb karakterének eredettörténete. Miután apját meggyilkolják, Kígyószem elindul a bosszú sötét útján, amely elvezeti őt Tommyhoz, a nemes japán harcoshoz. Tommy Japánba viszi a fiút, hogy ott az Arasikage klánnál kapjon kiképzést. Az Arasikage értékrendje arra ösztönzi Kígyószemet, hogy feltegye a kérdést: vajon jó-e az, ha a bosszú keresése a fő vezérlő erő az életben. Tommyval kötött barátsága és a férfiba vetett bizalma egyre nő, ugyanakkor a sötét titok, amit őriz, próbára teszi a klán iránti lojalitását, és végső soron ettől függ, hogy hős lesz belőle, vagy gonosztevő...
amerikai krimi, akcióthriller, 2017 ║ Eddie egy veterán katona, aki becsületes munkát keres. Egy plázába kerül biztonsági őrként, az első műszakja azonban nem lesz bonyodalmaktól mentes. Az éjszaka közepén egy ijedt, kimerült tizenéves lány kopogtat a pláza ajtaján. Kiderül, hogy egy bűnszervezet elől menekül, akik ellen tanúskodni akar. Hamarosan a plázát állig felfegyverzett profi gyilkosok veszik körül…
angol-amerikai sci-fi, 2006 ║ A Föld tartalékai teljesen kimerültek, a jövő kilátástalan, 19 éve nem született gyerek. A széthulló társadalmi rendszerek közül egyedül Nagy-Britannia élte túl a belső harcokat. A rendszer diktatórikus eszközökkel tartja fenn a hatalmat, és erőszakkal lép fel az illegális bevándorlók ellen: táborokba hurcolják és deportálják őket. Theo egykor a változás élharcosa volt, de mára kiégett, megkeseredett ember. Minden megváltozik, amikor egykori szerelme, Julian szívességet kér tőle. Egy fiatal nőt kell kijuttatnia az országból. Hamarosan kiderül, hogy Kee nem egyszerű menekült.
magyar filmdráma, 2005 ║ December 6-án, Misut (Cserhalmi György) felveszik reklám-Mikulásnak egy áruházhoz. Ugyanezen a téli napon Liza (Szilasi Blanka) megszökik a gyerekotthonból, mert egyszer régen, az anyukája azt ígérte neki, hogy ha majd 8 éves lesz, kap egy biciklit a Mikulástól. Liza váratlanul odalép Misuhoz és kéri a biciklit. Csakhogy Misunak, az önző bárzongoristának esze ágában sincs biciklit venni, viszont Liza sem tágít mellőle, amíg nem teljesül a kívánsága.
francia-belga animációs film, 1971 ║ A vadnyugaton felépül a szorgalmas telepesek városa, Daisy Town, miután sikerül egyezséget kötni az indiánokkal. Minden rendben is lenne, ha nem jelennének meg a környéken a rabló Dalton-fivérek. Lucky Luke a seriff és hűséges beszélő lova, Jolly Jumper feladata lesz, hogy helyreállítsák a környék nyugalmát.
kanadai-amerikai-dél-koreai családi animációs film, 2017 ║ Grimbusz és barátai, Haver, Andie és Bizsu élnek, mint hal a vízben, jobban mondva, mint rágcsáló a mogyiboltban. Ám az idilli állapotnak egyszeriben vége szakad, amikor imádott éléskamrájuk a levegőbe repül. Fedél nélkül maradni még egy mókusnak is kemény dió, szerencsére azonban az árnyas Szabadság parkban hőseink hamarosan régi-új otthonra lelnek. Csak egy a bökkenő: a város pénzéhes polgármestere nagy profit reményében vidámparkot készül építeni, éppen ott, ahol Grimbuszék vertek tanyát.
amerikai-spanyol-olasz akció-vígjáték, 1980 ║ David Speed (Terence Hill) átlagos rendőrnyomozó, ám egy rendkívüli akció során gyökeresen megváltozik az élete. Éppen egy egykori indián rezervátumban teljesít szolgálatot, amikor a magasban egy rakétára figyel fel. A nukleáris töltetű rakéta sugárzása új, szinte földöntúli képességekkel ruházza fel a zsarut. Dave ezentúl képes lesz a telepátiára, elég egy gondolat, és bármilyen tárgyat képes elmozdítani a helyéről. Újonnan szerzett tulajdonságai segítségével nem okoz számára nehézséget a legrejtélyesebb bűntény felderítése sem, sőt, ha a helyzet azt kívánja, akár egy felhőkarcoló tetejéről is leugrik. Míg más a nyakát törné, neki egy haja szála sem görbül meg. De varázserő ide vagy oda, hősünknek is van egy gyenge pontja.
emirátusokbeli-amerikai életrajzi dráma, 2010 ║ A volt CIA-ügynök, Valerie Plame feljegyzései alapján készült. Plame CIA-ügynök státuszát nyilvánosságra hozza a Fehér Ház tisztviselői számára, állítólag annak érdekében, hogy lejárassák a férjét, aki 2003-ban a New York Times-ba írt egy cikket, amelyben azt állította, hogy a Bush féle közigazgatás manipulálta az irakiak kezében lévő tömegpusztító eszközökről és az iraki megszállásról szóló jelentéseket.
amerikai-ausztrál akciófilm, 2004 ║ Cary (Martin Henderson) több motort is ellopott az egyik motoros banda főnökétől, Henrytől (Matt Schulze). Csakhogy a motorokban elrejtve ott lapult valami, ami nagyon értékes volt, ezért Henry meg akarja leckéztetni azt, aki túljárt az eszén. Amikor megölnek egy rivális motorost, Carynek menekülnie kell, mivel minden nyom hozzá vezet. Hogy tisztázza magát, el kell kapnia az igazi gyilkost, persze úgy, hogy közben elkerülje a nyomában járó FBI-ügynököt és a bosszúszomjas Henryt is.
amerikai akciófilm, 2010 ║ Evelyn Salt a Központi Hírszerző Iroda titkos ügynöke. A nyugalmasnak eddig sem nevezhető élete fenekestől felfordul, amikor egy orosz disszidens azt állítja róla, hogy a KGB alvó ügynöke, akit nem akármilyen feladat miatt "élesítettek": az Egyesült Államokba látogató orosz elnököt kell megölnie. A CIA persze semmit nem bíz a véletlenre, el akarja kapni, ám Salt ügynök menekülésre fogja a dolgot. Ez az egyetlen módja ugyanis annak, hogy bizonyítsa az ártatlanságát. Szerencsére jó kiképzést kapott. Minden tudására szükség van, hogy kijátssza a két titkosszolgálat embereit, és kiderítse, ki volt az áruló.