Sorozat+
0:50
CSI: Miami helyszínelők ║ Jog és káosz ║ X / 18. rész
CSI: Miami helyszínelők ║ Jog és káosz ║ X / 18. rész Horatio és egyik régi ellensége újra összecsapnak egy botrány kapcsán. Calleigh-nek egy olyan döntést kell meghoznia, mely kihathat a karrierjére és Eric-kel való kapcsolatára is. ║ Egy zsúfolt szórakozóhely előtt halálra gázolnak egy fiatal nőt. A halottkém jelentése alapján egyértelművé válik, hogy az áldozatot korábban idegméreggel mérgezték meg a bárban, és már a földön feküdt, mire az autó odaért. Néhány órával később Frank Tripp nyomozót tőrbe csalják és megtámadják. ║ A CSI: Miami helyszínelők Miamiban, illetve Miami Beachen játszódik, Floridában. A csapat rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. Emellett epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak a mindennapi, korántsem megszokott életébe és a nyomozókkal való együttműködés részleteibe. A helyszínelők vezetője Horatio Caine (Davi
1:50
X-akták ║ Skinner őrangyala ║ III / 21. rész
X-akták ║ Skinner őrangyala ║ III / 21. rész Skinner, akit lehangol a felesége válása, egyéjszakás kalandot folytat egy idegennel, akit másnap reggel holtan találnak. Mulder megpróbálja bizonyítani Skinner ártatlanságát, de főnöke valamilyen oknál fogva nem hajlandó együttműködni. ║ A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fonódik a veszélyes helyzetek és az őket körülvevő fenyegető világ szorításáb
2:55
X-akták ║ Veszélyes vizeken ║ III / 22. rész
X-akták ║ Veszélyes vizeken ║ III / 22. rész Mulder azt gyanítja, hogy egy Loch Ness-i szörnyhöz hasonló teremtmény a felelős azoknak az embereknek a haláláért, akik egy nagy tó közelében tartózkodnak. Követeli, hogy zárják le a környéket, ám a helyi seriff létszám hiányra hivatkozva nem hajlandó intézkedni a turisták által kedvelt helyen. ║ A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fonódik a veszély
3:55
Dr. House ║ Chase ║ Senki sem hibás ║ VIII / 12. rész
Dr. House ║ Chase ║ Senki sem hibás ║ VIII / 12. rész Egy beteggel kapcsolatos erőszakos incidens súlyos következményekkel jár. Az esetet Dr. Walter Cofield, Foreman egykori mentora és a neurológiai osztály jelenlegi vezetője vizsgálja ki, aki egyesével hallgatja ki House csapatát a beteg kezeléséről. Cofieldnak mérlegelnie kell a csapat életmentő képességeit.
5:00
Medicopter 117 - A légimentők ║ Út a pokolba ║ III / 5. rész
Medicopter 117 - A légimentők ║ Út a pokolba ║ III / 5. rész Három környezetvédelmi aktivista: Ronny, Sonja és Achim tiltakozó akciót szervez egy szemétégető ellen, a biztonságiak azonban lefülelik őket, és a dulakodásban Ronny leesik a tetőről. Miközben az ott dolgozók hívják a légimentőket, Sonjának és Achimnak sikerül elmenekülnie. De hamarosan visszatérnek, hogy a tetőhöz láncolva felhívják a sajtó figyelmét az ügyre. Amikor feljutnak az épület tetejére, Achim alatt beszakad a tetőablak és a fiú a szállítószalagra zuhan, ami meghatározott időközönként a szemetet a hatalmas kohóba továbbítja. Megpróbál ugyan lemászni a szalagról, a csuklóján lévő bilincs azonban beleakad a fogaskerekekbe. Sonja ijedten fordul segítségért a gondnokhoz, de a gép motorjához nem tudnak bejutni, és szerelőt sem tudnak keríteni. Végső kétségbeesésükben megint a légimentőkhöz fordulnak, és doktor Lüdwitz hamarosan megérkezik a csapatával.
6:00
Medicopter 117 - A légimentők ║ Gyermekrablás ║ III / 6. rész
Medicopter 117 - A légimentők ║ Gyermekrablás ║ III / 6. rész Egy Edgar nevű férfi úgy akar bosszút állni régi főnökén, Susan Dorneren, aki elbocsátotta, amikor orvosilag megerősítették a férfi beszámíthatatlanságát, hogy elrabolja az asszony lányát, Júliát. Két segítőtársával úgy intézik, hogy a Júliát szállító iskolabusz balesetet szenvedjen, de a terv balul sül el, mert a kislány súlyosan megsebesül. Edgar ennek ellenére egy kis hegyi kunyhóban rejti el Júliát, és azt követeli a szülőktől, hogy a váltságdíjat a légimentők szállítsák el neki. Doktor Lüdwitz és csapata beleegyeznek a különleges kívánságba, de természetesen a rendőrséget sem hagyják ki a dologból. Edgar azonban megneszeli a csapdát, elmenekül, s a szülők kénytelenek egy újabb találkozót egyeztetni vele.
7:00
Hegyi zsaruk ║ Visszatérés a paradicsomba ║ XII / 155. rész
Hegyi zsaruk ║ Visszatérés a paradicsomba ║ XII / 155. rész A békésnek tűnő tiroli városkában Karin Kofler (Kristina Sprenger) nyomozónő és a bűnügyi pszichológiára szakosodott kollégája, Lukas Roither (Jakob Seeböck) próbálnak véget vetni a helyi bűnözők tevékenységének.
7:55
Szellemekkel suttogó ║ Vérvonal ║ IV / 5. rész
Szellemekkel suttogó ║ Vérvonal ║ IV / 5. rész Ned és a barátnője, Olivia éppen teniszeznek az iskola után, amikor Diana Morrison odamegy hozzájuk, majd a lányok veszekedni kezdenek. Kiderül, hogy régen a legjobb barátnők voltak, ám ennek mára vége. Diana azonban a vita után összeesik, és a kórházban meghal. A szelleme pedig nem kel át, hanem Olivia és az anyja nyomába ered. Melinda és Jim eközben megtudják, hogy az első babájukat elveszítették. ║ A fiatal és nagyon csinos Melinda Gordon (Jennifer Love Hewitt) életének legboldogabb pillanatait különös dolgok zavarják meg. Éppen most ment feleségül nagy szerelméhez, Jim Clancyhez (David Conrad), de a közös családi fészek baljóslatú hellyé változik, amikor egy este a vacsora közben az ablakon kirajzolódni látszik valami. Melinda először rettenetesen megijed, mégis azonnal tudja, hogy egy szellem kéri a segítségét. Kiderül, hogy különleges képessége van: képes beszélni a halottak lelkével.
8:55
Dr. House ║ Chase ║ VIII / 12. rész
Dr. House ║ Chase ║ VIII / 12. rész Chase végül elfogadja House ajánlatát, és visszatér. Első betege egy naív apáca, aki hamarosan leteszi végső fogadalmat. Bár továbbra is haragszik House-ra a történtek miatt, a segítségét kéri a betegével kapcsolatban. Közben House és Taub egymást próbálják felülmúlni csínytevésekkel. ║ Dr. House (Hugh Laurie), a diagnosztizálásra szakosodott, antiszociális, különc orvos messziről kerüli a betegeit, mert úgy véli, hogy hazugságaikkal csak gátolják a helyes diagnózist. Fiatalokból álló kiváló csapatával mindent megtesz, hogy megoldja az útjába kerülő rejtélyes eseteket.
9:50
Dr. House ║ A ház ura ║ VIII / 13. rész
Dr. House ║ A ház ura ║ VIII / 13. rész Egy házassági tanácsadó összeesik az egyik előadás közben. Alapos vizsgálat alá vonják, és hamarosan olyan megdöbbentő változásokat vesz észre a viselkedésében. Eközben House és újdonsült felesége, Dominika alkut kötnek, hogy meggyőzzék a Bevándorlási Hivatalt a boldog házasságukról. ║ Dr. House (Hugh Laurie), a diagnosztizálásra szakosodott, antiszociális, különc orvos messziről kerüli a betegeit, mert úgy véli, hogy hazugságaikkal csak gátolják a helyes diagnózist. Fiatalokból álló kiváló csapatával mindent megtesz, hogy megoldja az útjába kerülő rejtélyes eseteket.
10:50
Monk - A flúgos nyomozó ║ Mr. Monk és az áramszünet ║ III / 3. rész
Monk - A flúgos nyomozó ║ Mr. Monk és az áramszünet ║ III / 3. rész A flúgos nyomozó legújabb ügye egy egész San Fransiscó-ra kiterjedő áramszünet, aminek gyanúsítottja a rendőrségi akták szerint már majdnem 10 éve halott. Ráadásul Monk a nyomozás közben pszichiátere tanácsára, elhívja randevúra az ügy egyik szereplőjét is. ║ Adrian Monk (Tony Shalhoub), a zseniális San Franciscó-i nyomozó felesége rejtélyes halála után elveszti az állását, ám továbbra is a rendőrségnek dolgozik magán tanácsadóként. Egykori asszisztensével és főnökével elképesztő hatékonysággal tudja megoldani a megoldhatatlan ügyeket, miközben kényszeresen retteg a baktériumoktól és a szennyeződésektől.
11:45
Monk - A flúgos nyomozó ║ Mr. Monkot kirúgják ║ III / 4. rész
Monk - A flúgos nyomozó ║ Mr. Monkot kirúgják ║ III / 4. rész Súlyos csapás éri Adrian Monkot, ugyanis egy oda nem figyelés következtében elkövetett hiba miatt elveszíti magánnyomozói engedélyét és kénytelen civil állást vállalni. Persze mindezek ellenére fű alatt nyomozást folytat egy feldarabolt holttest és a rendőrfelügyelő kalapját elemelő tolvaj ügyében. ║ Adrian Monk (Tony Shalhoub), a zseniális San Franciscó-i nyomozó felesége rejtélyes halála után elveszti az állását, ám továbbra is a rendőrségnek dolgozik magán tanácsadóként. Egykori asszisztensével és főnökével elképesztő hatékonysággal tudja megoldani a megoldhatatlan ügyeket, miközben kényszeresen retteg a baktériumoktól és a szennyeződésektől.
12:50
A gyanú árnyékában ║ A fiam ütötte le a mostohaapját? ║ 34. rész
A gyanú árnyékában ║ A fiam ütötte le a mostohaapját? ║ 34. rész Budapesten él Vadász Tímea 16 éves fiával, Szabolccsal. Az eladónő egy éve vált el férjétől, Andrástól, mert egy Debrecenbe tett rövid utazás alatt halálosan beleszeretett egy férfiba. Iván három hónapja költözött fel Budapestre, Tímeához és fiához. Szabolcs nem titkolja, hogy ki nem állhatja anyja új barátját. Ezért állandóan veszekedésig fajulnak a dolgok. Iván nem érzi jól magát az új "családjában", ráadásul nagyon nehezen talál munkát is szakácsként Budapesten. Hogy anyagilag a víz felszínén tudjon maradni, elvállalt egy állást kisegítőként egy hamburgeres bódéban. Iván győzködi barátnőjét, hogy költözzön vele Debrecenbe, ahol lenne munkája apja éttermében. De a 16 éves Szabolcs nem valami lelkes az ötlettől. Hiszen az összes barátja itt él Budapestben, és pont most talált magának gyakorlati helyet, amit semmilyen körülmények között nem szeretne feladni. Egy nap, amikor Tímea hazaér a munkából, heves vitának lehet tanúja. A szócsata hevében Iván pofon vágja a 16 éves fiút. Erre a k
13:50
A gyanú árnyékában ║ Tudni akarom, ki az apám szeretője?! ║ 248. rész
A gyanú árnyékában ║ Tudni akarom, ki az apám szeretője?! ║ 248. rész A 16 éves Némedy Rita egy este, amikor hazatér, a lépcsőházban összefut feldúlt apjával, Némedy Miklóssal. A férfi minden magyarázat nélkül elhagyja a házat. A 16 esztendős lány csak anyjától, Némedyné Molnár Enikőtől tudja meg, hogy mi történt. A szülők veszekedtek, és az apa elhagyta a családját. A búra alatt nevelkedett Ritát ez csapásként éri, ami még nagyobb lesz, amikor tudomására jut, hogy apja nem "csak" _ mint kezdetben állította _ élet közepi válsága miatt hagyta el a családját, hanem egy másik nőért. Rita nyomozni kezd, hogy ki lehet az a bizonyos nő apja életében. A lány megdöbben, amikor kiderül, hogy nagyon is jól ismeri apja új barátnőjét, aki miatt még anyját is képes volt elhagyni. A fiatal lány nem tudja feldolgozni az új helyzetet. ║ A 16 éves Némedy Rita egy este, amikor hazatér, a lépcsőházban összefut feldúlt apjával, Némedy Miklóssal. A férfi minden magyarázat nélkül elhagyja a házat. A 16 esztendős lány csak anyjától, Némedyné Molnár Enikőtől tudja meg, hogy mi
14:55
CSI: A helyszínelők ║ Az anyós ║ VI / 21. rész
CSI: A helyszínelők ║ Az anyós ║ VI / 21. rész Diane Chase sztárügyvédnőt fia esküvői kocsijához kötözték a sörös dobozok közé. A nő még élt, amikor az ifjú pár, mit sem sejtve, bevontatta a násznép közé. Nick és Greg bajba keverednek, ugyanis a parkolóból ellopják az autójukat a helyszínen összegyűjtött bizonyítékokkal együtt. A belső ellenőrzés azonnal vizsgálatot indít, hogy elkerüljék a korrupció látszatát. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. A 6. évad A Nickkel történt tragikus események hatására Grissom visszakapja régi csapatát. Warrick is új színben látja azóta az életét, és a munkatársak legnagyobb döbbenetére váratlanul megnősül. Catherine számára a legnehezebb a helyzet, hiszen főnöki posztjai is megszűnik, ráadásul Warrick házassága szertefoszlatja legszebb reményeit.
15:55
CSI: A helyszínelők ║ Halálod beálltának ideje:.. ║ VI / 22. rész
CSI: A helyszínelők ║ Halálod beálltának ideje:.. ║ VI / 22. rész A fiatal és tehetséges dizájnert, Jeff Powellt holtan találják egy hotel közelében. Powell közvetlenül a halála előtt hatalmas nyereményt zsebelt be egy kaszinóban, felcsípett egy szőke szépséget, akivel Las Vegas legfelkapottabb butikjában hatalmas összegért vásárolt be. Az első számú gyanúsított Heidi, az alkalmi barátnő, akivel együtt vonult el egy luxuslakosztályba. Grissom azonban tudja, az ügy korántsem ilyen egyszerű. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. A 6. évad A Nickkel történt tragikus események hatására Grissom visszakapja régi csapatát. Warrick is új színben látja azóta az életét, és a munkatársak legnagyobb döbbenetére váratlanul megnősül. Catherine számára a legnehezebb a helyzet, hiszen főnöki posztjai is megszűnik, rá
16:55
CSI: New York-i helyszínelők ║ Gyilkos elegancia ║ VII / 14. rész
CSI: New York-i helyszínelők ║ Gyilkos elegancia ║ VII / 14. rész Egy lövöldözés után a helyszínelők egy megnyerő modorú bérgyilkos nyomába erednek, ám a szálak sokkal messzebbre nyúlnak. ║ Az egykori chicagói tengerészgyalogos, Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját. A 7. évad Mac Taylor, a New York-i bűnügyi labor vezetője sokat vár az új kollégától, Jo Danville-től, aki fiatal kora ellenére rendkívül jó érzékkel rendelkezik a nyomok felismerésére és értelmezésére. Az egykori FBI-ügynök segítségére különösen nagy szükség van, miután Stellát nélkülöznie kell a csapatnak.
18:00
CSI: New York-i helyszínelők ║ Önbíráskodás ║ VII / 15. rész
CSI: New York-i helyszínelők ║ Önbíráskodás ║ VII / 15. rész Amikor egy nemi erőszaktevőt holtan találnak. A csapatnak ki kell deríteni, hogy a nemi erőszakot elkövető férfi egyik áldozata-e a tettes. ║ Az egykori chicagói tengerészgyalogos, Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját. A 7. évad Mac Taylor, a New York-i bűnügyi labor vezetője sokat vár az új kollégától, Jo Danville-től, aki fiatal kora ellenére rendkívül jó érzékkel rendelkezik a nyomok felismerésére és értelmezésére. Az egykori FBI-ügynök segítségére különösen nagy szükség van, miután Stellát nélkülöznie kell a csapatnak.
18:55
CSI: Miami helyszínelők ║ Kutyaszorítóban ║ VI / 1. rész
CSI: Miami helyszínelők ║ Kutyaszorítóban ║ VI / 1. rész A CSI: Miami helyszínelők Miami Beachen, Floridában játszódik. A helyszínelők csapata rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. A helyszínelők vezetője Horatio Caine (David Caruso) rendőrhadnagy. Epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak mindennapi, korántsem megszokott életébe és a nyomozókkal való együttműködés részleteibe. ║ Horatiót megkeresi egy férfi, akit korábban maga Horatio juttatott a börtönbe. Most a rendőr segítségét kéri, hogy találja meg a fiát. A nyomozás kezdetén kiderül, hogy a fiú eltűnésében szerepet játszott a kábítószer is. Hamarosan Calleigh olyan fára bukkan a a segítséget kérő férfi háza közelében, amelybe több száz golyót lőttek. A temetőben egy másik fiú holttestére találnak. A kisebb-nagyobb nyomokat követve összeáll a kép, s Horátióék megsejtve a közelgő trag
19:55
CSI: Miami helyszínelők ║ Kibersztár ║ VI / 123. rész
CSI: Miami helyszínelők ║ Kibersztár ║ VI / 123. rész Miután az iskolai csapat úszóját, Candace Walkert a róla készült fotó azonnal internetes hírességgé teszi, számtalan rajongója lesz és nagy féltékenység tárgyává válik. Hamarosan veszélybe kerül, miután egy versenyen a barátját, Luke Selyant megöli egy nyíl, méghozzá az iskola íjászcsapatának egyik nyílvesszője. Candace biztonságát félve Horatio megkéri Ryant, aki még mindig rehabilitáción van, hogy legyen a versenyző testőre. ║ A krimisorozat napjaink Miamijában, Floridában játszódik, illetve Miami Beachen. A Horatio Caine rendőrhadnagy vezette csapat rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. Emellett más bűnügyeket is felgöngyölítenek, és epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak a mindennapi, korántsem megszokott életébe, a nyomozókkal való együttműködés részleteibe. A 6. évad Egy nap
20:55
CSI: A helyszínelők ║ Bumm-bumm ║ VI / 23. rész
CSI: A helyszínelők ║ Bumm-bumm ║ VI / 23. rész Mrs. Cutlert holtan találják az otthonában, majd kicsivel később, mikor a férjet próbálják előkeríteni a munkahelyén, kiderül, hogy az iroda alkalmazottait is megölték. William Cutler ügyes színjáték után túszul ejti az egyik kaszinó hölgyvendégét. Jim Brass nyomozó a nő megmentése érdekében komoly áldozatot hoz. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. A 6. évad A Nickkel történt tragikus események hatására Grissom visszakapja régi csapatát. Warrick is új színben látja azóta az életét, és a munkatársak legnagyobb döbbenetére váratlanul megnősül. Catherine számára a legnehezebb a helyzet, hiszen főnöki posztjai is megszűnik, ráadásul Warrick házassága szertefoszlatja legszebb reményeit.
21:55
CSI: A helyszínelők ║ Szép munka volt! ║ VI / 24. rész
CSI: A helyszínelők ║ Szép munka volt! ║ VI / 24. rész A csapat két ügyön is dolgozik. Egy férfit elkábítottak, s a vasúti pályán találtak rá. Míg a másik ügy egy szállodai szobába szólítja a helyszínelőket, ahol egy átmulatott éjszaka után egy filmsztárt holtan találtak. Jim Brass lőtt seb miatt kórházi műtétre szorul, kollégái aggódva várják a híreket. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. A 6. évad A Nickkel történt tragikus események hatására Grissom visszakapja régi csapatát. Warrick is új színben látja azóta az életét, és a munkatársak legnagyobb döbbenetére váratlanul megnősül. Catherine számára a legnehezebb a helyzet, hiszen főnöki posztjai is megszűnik, ráadásul Warrick házassága szertefoszlatja legszebb reményeit.
22:55
Az újonc ║ Üzemzavar ║ krimi-dráma
Az újonc ║ Üzemzavar ║ krimi-dráma A házfelújítás közben Bradford egy fegyverre bukkan a falban. Minden jel arra vall, hogy a fegyvert kétes hírű apja, Tom használta. Hamarosan kiderül, hogy apjának viszonya volt a szomszéd feleségével, aki nem hivatalosan bevallja a saját férje megölését, és azt állítja, hogy Tom segített neki a gyilkosságot eltussolni. Nolan már a házasságot fontolgatja a mit sem sejtő Baileyvel. ║ Három újonc, Nolan, Lucy és Jackson érkezik a kapitányságra, ahol általában szívesen fogadják őket. Ám John Nolan kivétel. A negyvenéves férfi csődbe ment élete után rendőrként próbál magára találni, és ennek sem a rendőrkapitány, sem pedig a kiképzőtisztek nem örülnek. Úgy vélik, hogy Nolan kapuzárási pánikban szenved, és kora miatt alkalmatlan arra, hogy rendőrként szemlélje az utcát. Csakhogy John Nolan agya másképp van huzalozva, és nemcsak gyorsan tanul, de nem ijed meg az extrém megoldásoktól sem. A 4. évad Nolan rendőrtiszt született tehetség, aki mentális képességeivel ugyanolyan hatékonyan oldja me
0:15
Rex felügyelő ║ Macskaszem ║ XI / 7. rész
Rex felügyelő ║ Macskaszem ║ XI / 7. rész Clotilde grófnő, 65 évesen egy éjszaka kizuhan lakása ablakából. A rendőrség öngyilkosságra gondol. A grófnő személyes jó barátja volt a főügyésznek, így Katia főfelügyelő a különös üggyel Fabbri felügyelőt és Morinit bízza meg a gyilkossági csoporttól, hogy minél előbb derítsék ki, valójában mi történt...
1:20
Rex felügyelő ║ A csillag neve ║ XI / 8. rész
Rex felügyelő ║ A csillag neve ║ XI / 8. rész Varinelli professzort egy éjszaka munkahelyén, a csillagászati obszervatóriumban megvakítják. Valaki savra cserélte a szemcseppjeit. A professzor ki akarta mosni a szemét vízzel, de valaki elzárta a főcsapot. Augusto Varinelli 1985-ben fedezte fel a róla elnevezett üstököst, s a távcsöve az obszervatórium múzeumában látható. Morini felügyelő szolgál még meglepetésekkel, szenvedélye az asztronómia. Mindent tud az úgynevezett Varinelli Üstökösről. Fabbri felügyelő és Morini két napot kap mindössze, hogy fényt derítsen a titokzatos esetre...
2:15
Vészhelyzet ║ Hathaway doktornő ║ III / 19. rész
Vészhelyzet ║ Hathaway doktornő ║ III / 19. rész Egy génmanipulált egér szökik be a sürgősségire. Eközben a jó vizsgaeredményei miatt Hathaway újragondolja karrierlehetőségeit. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
3:00
Vészhelyzet ║ Hirtelen döntések ║ III / 20. rész
Vészhelyzet ║ Hirtelen döntések ║ III / 20. rész Greene belekeveredik egy erőszakos incidensbe. Egy stroke-ot kapott beteg pedig életmentő kezelést kap. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
3:45
Szenes 100 - Andreával ║ I / 14. rész
Szenes 100 - Andreával ║ I / 14. rész Több mint 2000 dal, 200 színdarab, tucatnyi film és számos nagyon sikeres televíziós műsor fűződik Szenes Iván nevéhez. Mindenidők legjátszottabb magyar szerzője idén lenne 100 éves. Szenes Andreával kalandozunk a gyógyító Szenes slágerekkel 100 új adásban különböző hangulatú összeállításban. Egy biztos: a bánat, a magány és az egyhangúság ellen mindig számíthatunk Andreára és a Szenes dalseregre.
4:30
Zenehajó - Bodnár Attila és Pap Rita műsora ║ II / 16. rész
4:55
Zenehajó - Bodnár Attila és Pap Rita műsora ║ II / 17. rész
5:20
Családi titkok ║ Örök vesztes ║ 101. rész
Családi titkok ║ Örök vesztes ║ 101. rész Erzsi igazán nem vár sokat az élettől, mindössze egy szerető házastársra vágyik. A kiszemelt férfit szerencsére hamarosan meg is találja, terveibe azonban apró hiba csúszik. Szilárd nős, gyerekei vannak, és esze ágában sincs elválni a második feleségétől.
6:15
Mokka ║ 167. rész
Mokka ║ 167. rész A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
8:45
Mokkacino ║ 167. rész
Mokkacino ║ 167. rész A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
9:40
Teleshop ║ 233. rész
Teleshop ║ 233. rész Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
11:20
Csapdába csalva ║ IV / 42. rész
Csapdába csalva ║ IV / 42. rész Gisa nagyon szeretné az Olaffal való kapcsolatát hivatalossá tenni 20 év együttélés után, ám a férfi húzodózik ettől. Az asszony úgy véli, hogy ennek az alagsorukat bérlő fiatal lány lehet az oka… ║ Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg. Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban kitalált történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be.
12:00
TV2 Híradó délben ║ I / 20. rész
TV2 Híradó délben ║ I / 20. rész A TV2 Híradóval nem marad le semmiről. Magyarország és a világ legfontosabb történéseiről részletesen beszámolunk naponta többször jelentkező Híradóinkban. Műsorvezető: Fenyvesi Zoltán
12:30
Rex felügyelő ║ Döglött ügy ║ XI / 9. rész
Rex felügyelő ║ Döglött ügy ║ XI / 9. rész Öngyilkosságként zárta le a rendőrség egykor Milica Bilic halálát. 17 évvel később Lorenzo Fabbri megismerkedik egy fiatal lánnyal, aki másnap felkeresi és elmondja, hogy ő az elhunyt Milica lánya és máig nem hiszi, hogy édesanyja öngyilkos lett. Azzal próbálja meggyőzni Lorenzo felügyelőt, hogy édesanyja halálakor megállapították, hogy magas alkoholtartalmú volt a vére, pedig anyja soha nem ivott alkoholt. Továbbá az állandóan hordott medálja sem volt rajta. A felügyelő Rex hatásos segítségével mindent latba vet és egyre több gyanús körülmény kerül napvilágra.
13:30
Rex felügyelő ║ Maestro, zene! ║ XI / 10. rész
Rex felügyelő ║ Maestro, zene! ║ XI / 10. rész Lorenzo nem hitt a szemének, amikor megérkezett Flavio, a maestro meghívója Chopin koncertjére. A felügyelő ugyanis hónapok óta próbált jegyet szerezni. A maestro olvasott egy újságcikket Fabbri felügyelőről és híres kutyájáról, Rexről, amiben arról is beszélt, hogy mennyire szereti Chopint. Sajnos Rex nem mehetett el a koncertre. De sebaj, Rex kizárólag a U2-t szereti. A koncert után Fabbri felügyelő tiszteletét akarta tenni a maestro öltözőjében, de mire odaért, betörték Flavio koponyáját. Gyilkosság előre megfontolt szándékkal. A maestro zenehallgatás közben halt meg...
14:35
Egy új nap ígérete ║ Megingathatatlan elkötelezettség ║ 11. rész
Egy új nap ígérete ║ Megingathatatlan elkötelezettség ║ 11. rész Eljön Alba és Leonel esküvőjének a napja. Atocha és Amapola mindenáron meg akarja akadályozni az esküvőt. Camilot kiengedik a börtönből. Tonatiuh haragszik Malúra. ║ A történet Leonel Carranza és Camila életét kíséri végig. A főhős múltját sötét titkok és egy árulás árnyékolja be, míg Camila egy súlyos tragédia után próbálja újjáépíteni az életét. Az érzelmek, a drámai fordulatok mellett a megbocsátás és a tiszta újrakezdés fontosságát is figyelemmel kísérhetjük...
15:40
Isztambuli árvák ║ II / 71. rész
Isztambuli árvák ║ II / 71. rész Devran majdnem lebukik Hazar előtt. Pervinék elmennek megkérni Melis kezét. Zeliha meglátja, hogy eltűnt a félretett pénzük. Yavuz azt akarja, hogy Azize mellette legyen. ║ Hat árva testvér küzd a túlélésért Isztambul utcáin, miközben a hatóságok és a bűnözők fenyegetései elől menekülnek. Legidősebb nővérük, Azize vezetésével a kötelék az egyetlen, ami megmaradt közöttük, miközben kétségbeesetten keresnek biztonságos menedéket és új életet együtt...
16:45
Távoli város ║ II / 50. rész
Távoli város ║ II / 50. rész Zerrin magához tér a kórházban, és a babája után érdeklődik. Boran mindent bevet, hogy fiát maga mellé láncolja. Alya-t kétségek gyötrik, hogy elveszíti Deniz-t. ║ Alya, az ötéves kisfiával Mardinba érkezik az apa temetésére, hogy teljesítse férje utolsó kívánságát. A helyszínre érve számos bizonytalansággal kell megküzdenie, ráadásul az Albora család őt okolja a férfi haláláért...
18:00
TV2 Híradó ║ I / 31. rész
TV2 Híradó ║ I / 31. rész A TV2 Híradóval nem marad le semmiről. Magyarország és a világ legfontosabb történéseiről részletesen beszámolunk naponta többször jelentkező Híradóinkban. Műsorvezetők: Pachmann Péter és Szedmák Zita, valamint Ambrus István és Farkas Fanni
18:45
Aktív ║ 23. rész
Aktív ║ 23. rész A TV2 történetének egyik legsikeresebb formátuma az Aktív most új köntösben tér vissza a képernyőre. Szenzációs emberi történetek, exkluzív interjúk, hírességek vallomásai, lebuktatások és izgalmas oknyomozó riportok, amelyekkel minden nap jelentkezik a TV2 új riportmagazinja. Műsorvezetők: Czippán Anett, Gelencsér Tímea, Iszak Eszter
19:50
Házasság első látásra ║ IV / 3. rész
Házasság első látásra ║ IV / 3. rész Augusztus 31-én indul a Házasság első látásra új évada! Visszatér a TV2 kedvenc párkereső realityje. Új szereplők, már jól ismert szakértők és izgalmas fordulatok várják a nézőket. Az izgalmas párkereső realitybe ezúttal is 6 nő és 6 férfi vág bele, akiknek legnagyobb vágyuk az, hogy társra leljenek. Ezúttal is 4 elismert szakértő kíséri őket az úton, akik abban segítenek, hogy tudományos módszerek, és személyes tapasztalatok alapján a műsorba jelentkezők közül megpróbálják azokat a szingliket megtalálni, akik tökéletes társai lehetnek egymásnak. Hogy kik ők? Gaál Viktor pszichológus, fő szakterülete az érzelmi intelligencia kutatása, Tóth Melinda pszichológus kötődéssel, elköteleződéssel kapcsolatos problémák kezelésével foglalkozik, Liszkay Judit okleveles kínai és nyugati asztrológus, akinek szakterülete a teljes személyiség analízis, valamint Rozs Erika szexuálpszichológiai szakpszichológus, autogén tréner és szimbólum terapeuta. A hat esküvői ceremónia mind lenyűgöző díszletek köz
21:20
Farm VIP ║ VI / 3. rész
Farm VIP ║ VI / 3. rész Újabb 16 híresség fordít hátat a modern élet kényelmének, és nomád körülmények között próbálja megállni a helyét. A szereplők ezúttal is Zsolti gazda farmján élnek majd, ahol a telefon, a wifi, a mosogatógép és minden megszokott infrastruktúra nélkül kell boldogulniuk. A farmon csak a két kezükre, az eszükre és egymásra számíthatnak: fizikai munkát végeznek, termelési feladatokat oldanak meg, és hétről hétre szembenéznek a Demcsák Zsuzsa által vezetett farmgyűléssel és a párbajokkal. A természet kiszámíthatatlan, a komfortzóna pedig messze van _ a kihívás nemcsak fizikai, hanem komoly mentális próbatétel is. A farm gazdaság induló értéke 15 millió forint, ha jól gazdálkodnak és nem veszítenek belőle, ez az összeg üti a végső győztes markát. A Piros csapat tagjai: a Jászai Mari-díjas színművész Anger Zsolt, az extravagáns énekesnő Horányi Juli, a felnőttfilmes Rocco Siffredi fia, Lorenzo Tano, az Ázsia Expressz-bajnok légtornász Sáfrány Emese, az ex-Exatlonos profi pofonosztó Szabó Fran
2:10
It Ends with Us - Velünk véget ér
It Ends with Us - Velünk véget ér amerikai romantikus dráma, 2024 ║ Lily (Blake Lively) új életet kezdett. Nem volt könnyű gyerekkora, bőven van mit elfelejtenie, de minden rosszon sikerült túllépnie, Bostonba költözött, és új, boldog élet várja. Mindig egy saját boltra vágyott, most talán ez is teljesül. Sőt, ha ez nem volna elég: megismerkedik egy rokonszenves férfival, aki kedves, jó fej és jóképű – hát persze, hogy szerelem lesz belőle. De az intenzív boldogság átmeneti. Lily csapdába kerül, és nem tud kijutni belőle. A múltja utoléri, és ő elköveti az összes hibát, ami elől menekült. Szabadulni próbál. Küszködik, nagyon nehéz helyzeteken igyekszik keresztülverekedni magát. Még szerencse, hogy találkozik egy réges-régi baráttal, aki talán segít neki. De a legnehezebb döntést neki egyedül kell meghoznia. Ha képes rá… A világsikerű, izgalmas regényről már a megjelenésekor ordított, hogy ebből filmnek kell lennie. Az érzelmes, felkavaró és fordulatos mozi igazán különleges lett, és ennek az egyik kulcsa Blake Lively e
4:10
Távol az ég
Távol az ég film, 2022 ║ A rendkívüli, hitről és túlélésről szóló igaz történet Doug White megrázó utazását követi nyomon, aki a pilóta váratlan halála után biztonságosan le akarja tenni a repülőgépet, és megmenteni egész családját a leküzdhetetlen veszélytől.
5:45
Legendás állatok: Grindelwald bűntettei ║ Legendás állatok – Grindelwald bűntettei
Legendás állatok: Grindelwald bűntettei ║ Legendás állatok – Grindelwald bűntettei amerikai-angol fantasy, családi kalandfilm, 2018 ║ Dumbledore megpróbálja meghiúsítani Grindelwald tervét, hogy tiszta vérű varázslókat neveljen, akik uralkodni fognak minden nem mágikus lény felett. Segítségül hívja extanítványát, Göthe Salmandert, aki még nem is sejti, milyen veszélyek leselkednek rá. ║ Göthe Salmander (Eddie Redmayne) szerencsére nem változik. Most is ugyanaz a kétballábas, nagy tudású varázsló, aki él-hal a legendás állatokért, és mindent megtesz értük, akár a Roxfortban jár, akár a világ más, egzotikus tájain. A varázslények iránti rajongása azonban ismét újabb kalandba sodorja: ezúttal régi szerelme, Leta Lestrange is felbukkan, de mellette vannak az első részben megismert barátai, a két csinos varázslónő, a legilimentor Queenie (Alison Sudol) és az auror Propentina (Katherine Waterston) valamint a legjobb szívű mugli, Jacob. Meg persze a varázslók és emberek közötti békességet gyűlölő, nagyhatalmú és mindenkin átgázoló Gellert Grindelwald (Johnny Depp)…
8:10
A pofonok földje
A pofonok földje kínai-hongkongi akció-vígjáték, 2004 ║ Szutyok köz szegény lakói békésen élnék borzasztó életüket, ha nem zavarná meg őket néhány kegyetlen bandita. A Szutyok köziek addig csupán a házinéni önkényeskedését, üvöltözését és csúf hajcsavaróit voltak kénytelenek elviselni, de mert a házbérfizetést úgyis mindig ellógták, ezekért sem haragudtak rá.
A Baltás banda felbukkanása azonban már más eset: egész Hongkong tőlük fél: ha ők védelmi pénzt követelnek, csak a nagyhatalmú Kung-fu Mesterek vagy a komplett bolondok szállnának szembe velük. Szerencsére mindkettőből akad erre néhány. A Baltás banda tagjai hozzászoktak a gyors sikerhez - és most a legváratlanabb helyzetekben kénytelenek megtanulni, milyen a kudarc íze. A banda újabb és újabb, egyre különlegesebb képességű harcost, bérgyilkost és vak zenészt küld a Szutyok köz lakói ellen, ám mindegyik verve távozik. A főbalta ekkor szerződteti Sing-et, a kisstílű tolvajt, aki már úgyis nagyon régen szeretne hivatásos bérgyilkossá előlépni. Há
10:00
Vejedre ütök
Vejedre ütök amerikai vígjáték, 2004 ║ Négy évvel ezelőtt a közönség láthatta, amint Greg Beckur egyetlen hétvége leforgása alatt elveszti poggyászát, felgyújtja a kertet, kicsit elveti a sulykot vízi röplabdázás közben, befest egy macskát, és hazugságvizsgálaton esik keresztül, mégpedig Jack Byrnes jóvoltából - aki nem más, mint a barátnőjének apja, akiről kiderül, hogy nem is ritka virágokkal foglalkozik, hanem ex-CIA ügynök, és ritka kemény csávó. Ez volt az Apádra ütök, a kirobbanó sikerű vígjáték, mely több mint 300 millió dollárt kaszált világszerte. Most Greg végre bekerült a Bizalom Körébe, és minden remekül megy. Menyasszonyával, Pammel izgatottan tervezik az esküvőt, és már csak egy incuri-pincuri apróság maradt, ami hiányzik az oltár felé vezető úton: a leendő apósoknak-anyósoknak együtt kéne tölteniük egy hétvégét. Így hát Greg és a Byrnes család Jack vadiúj (golyóálló karosszériával és öt centis plexiüveggel felturbózott) lakókocsijával elindulnak a Beckur Szigetre, Bernie és Roz Becku
12:10
Transformers
Transformers amerikai sci-fi akciófilm, 2007 ║ Évszázadok óta dúl a háború űrbéli robotok két faja, az Autobotok és az Álcák között, és a harc tétje az univerzum sorsa. Amikor a viszálykodó gépek a Földre érkeznek, csak egy fiatal fiú, Sam Witwicky (Shia LaBeouf), akadályozhatja meg, hogy a gonosz Álcák magukhoz ragadják a hatalmat. Sam átlagos tini, akit leginkább az iskola, a barátai, az autók és a lányok foglalkoztatnak. Addig nem veszi észre, hogy egyedül ő mentheti meg az emberiséget, amíg ő és barátnője, Mikaela (Megan Fox), bele nem csöppennek az Autobotok és az Álcák küzdelmébe. Sam rájön, hogy a világ jövője forog kockán, és megérti, mit jelent a Witwicky család jelszava: "Áldozatok nélkül nincs győzelem! " ║ Évszázadok óta dúl a háború az űrbéli robotok két faja, az Autobotok és az Álcák között, és a harc tétje nem más, mint az Univerzum sorsa. Amikor a viszálykodó gépek a Földre érkeznek, csak egy fiatal fiú, Sam Witwicky akadályozhatja meg, hogy a gonosz Álcák magukhoz ragadják a hatalma
14:45
Utazók
Utazók amerikai sci-fi kalandfilm, 2016 ║ Csodálatos a jövő. Az Avalon nevű űrhajó 5259 utassal a fedélzetén 120 éven át siklik elegánsan távoli célja felé, ahol az érkezők majd új életet kezdhetnek. Addig pedig a vele utazók biztonságosan lefagyasztva alusszák kiro-álmukat, és új otthonukban frissen, fiatalon ébredhetnek fel.
Elvileg.
A programba hiba csúszik, kiolvaszt két hibernációs ágyat, és két embert felébreszt. Jim (Chris Pratt) és Aurora (Jennifer Lawrence) maga sem tudja, miért és hogyan, egy hatalmas, néma űrhajó fedélzetén találja magát - és még 90 év van hátra, míg elérik úti céljukat.
Olyanok, mint két hajótörött, a lakatlan szigeten. De segítségben nem is reménykedhetnek. Saját erejükből próbálják megoldani a helyzetet, ám egyre újabb nehézségekbe és rejtélyekbe ütköznek.
Ha életben akarnak maradni, meg kell érteniük, mi történt velük...
16:50
Taxi 5
Taxi 5 francia akciófilm, 2018 ║ A párizsi szuperzsarut, Sylvain Marot-t, akarata ellenére a marseille-i rendőrségre helyezik át azzal a megbízással, hogy megállítson egy olasz bandát, akik felturbózott Ferrarikkal borzolják Gibert ex-felügyelő idegeit és tartják rettegésben a várost. Segítségül kapja Marseille legrosszabb sofőrjét, Daniel unokaöccsét, aki történetesen a legendás fehér TAXI örököse is.
18:45
Indiana Jones és a kristálykoponya királysága
Indiana Jones és a kristálykoponya királysága amerikai kalandfilm, 2008 ║ Javában dúl a hidegháború. Indiana Jones tevékenysége is szemet szúr a hatóságoknak, a régészprofesszort ki akarják rúgni az egyetemről. Jones találkozik az ifjú Mutt-tal, aki a segítségével meg akarja szerezni a legendás kincset, Akator kristálykoponyáját. A két kincsvadász Peruba utazik, ám kiderül, hogy a szovjetek személyében vetélytársuk is akad. Az oroszok ugyanis azt hiszik, hogy a koponya segítségével leigázhatják a világot. Csapatukat a jéghideg szépség, Irina Spalko vezeti. Indiana és Mutt meg akarja akadályozni, hogy a varázslatos erejű koponya az ellenség kezébe kerüljön. ║ Javában dúl a hidegháború. Indiana Jones tevékenysége is szemet szúr a hatóságoknak, így a régészprofesszort ki akarják rúgni az egyetemről. Jones azonban találkozik az ifjú Mutt-tal, aki a segítségével meg akarja szerezni a legendás kincset, Akator kristálykoponyáját. A két kincsvadász ezért Peruba utazik, ám kiderül, hogy az oroszok személyében vetélytársuk is akad. Ők ugyan
21:00
Tűzgyűrű
Tűzgyűrű amerikai sci-fi, 2013 ║ A Csendes-óceán mélyén megnyílik egy átjáró, amelyen keresztül óriásszörnyek támadnak a Földre, hogy megszerezzék világunkat. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a háború nem tarthat sokáig, az emberiség napjai meg vannak számlálva. Még a hatalmas robotok - amelyeket több pilóta irányít, akiknek agya neuronhidakkal van összekapcsolva - sem segítenek. A volt pilóta és egy újonc azonban beindítanak egy kiselejtezett robotot, és elindulnak, hogy megállítsák a betolakodókat, és megmentsék a Földet.
2:00
Coriolanus
Coriolanus angol történelmi dráma, 2011 ║ Róma polgárai éheznek és a városban lincshangulat uralkodik. Coriolanus (Ralph Fiennes), Róma hőse, a nagyszerű katona és a hajlíthatatlan, de önhitt ember szélsőséges nézeteivel lázadást szít, melynek következtében Róma vérbe borul. Az intrikák hálójában Coriolanust a politikusok, sőt saját anyja, Volumnia (Vanessa Redgrave) is kijátssza, ezért száműzik Rómából. Bosszúból szövetkezik esküdt ellenségével, Tullus Aufidiusszal (Gerard Butler), és a város ellen vonul.
5:00
Kis Vuk
Kis Vuk angol-magyar animációs film, 2008 ║ Vadászok törnek az erdőre, egyedül a helyi vadőr tolókocsihoz kötött fia és az ő nagyothalló kutyája próbálja megállítani a vadorzókat. A környék azonban nemcsak puskaropogástól hangos, egy vándorcirkusz is a közeli réten ver sátrat. A Trilibusz cirkusszal különös, hóbortos állatsereglet is érkezik, akiket Balfék és Jobbfék gondoz - ám a társulat igazi feje a direktor félelmetes felesége, a titokzatos múltú Arcadonna. Amikor Kis Vuk, a bátor növendékróka körülszaglászik a lakókocsik körül, az egyik plakáton a saját, rég nem látott apját ismeri fel és gondolkodás nélkül a kiszabadítására siet.
6:35
Asterix, a gall
Asterix, a gall francia-belga animációs film, 1967 ║ Krisztus születése előtt ötvenben a franciák őseit, a gallokat hosszú harcok után legyőzték a rómaiak. Egész Galliát elfoglalták, pontosabban nem is az egészet, mivel hogy egyetlen tartomány győzedelmesen ellenáll a hódítók támadásainak. E kicsiny falucskában - amelyet a rómaiak erődrendszere vesz körül - él Asterix harcos és bátor hadviselt társa, Obelix, és a csodavarázsló, Panoramix. Asterix vadászat előtt-közben, hogy-hogy nem, mindig római szagot érez. Olyan időket élnek, mikorra már a rómaiak latinul is elfelejtettek. A nagysikerű képregény egyik első, rajzfilmes feldolgozása.
7:55
Asterix és Kleopátra
Asterix és Kleopátra francia-belga rajzfilm, 1968 ║ Úgy kétezer évvel ezelőtt a királynők királynőjének, Kleopátrának uralma alatt az egyiptomiak különleges nyelvet beszéltek. Ezt a nyelvjárást egyes egyedül ők értették, különösképpen rettenthetetlen uralkodónőjük, Kleopátra, akinek Alexandriában hadvezérek hevertek a lábai előtt. Kleopátra egy napon magához rendelte legjobb építészét, s megparancsolta, hogy három hónap alatt építsen egy csodálatos palotát Julius Cézárnak. Az építész úgy megszeppent, hogy azonnal Galliába sietett Panoramix varázslóhoz. ║ Úgy kétezer évvel ezelőtt a királynők királynőjének, Kleopátrának uralma alatt az egyiptomiak különleges nyelvet beszéltek. Ezt a nyelvjárást egyes egyedül ők értették, különösképpen rettenthetetlen uralkodónőjük, Kleopátra, akinek Alexandriában hadvezérek hevertek a lábai előtt. Kleopátra egy napon magához rendelte legjobb építészét, s megparancsolta, hogy három hónap alatt építsen egy csodálatos palotát Julius Cézárnak. Az építész úgy megszeppent, hogy s
9:25
Gulliver utazásai
Gulliver utazásai angol-belga kalandfilm, 1977 ║ Jonathan Swift világszerte ismert, klasszikus regényének élőszereplős és animációs feldolgozása (az emberek élőszereplősek, Lilliput ország lakói pedig animációs figurák. A film 1974-ben, tehát sok-sok évvel a műfaj leghíresebb alkotása, a Rober nyuszi... előtt készült. Gulliver hosszú idő után végre munkához jut: hajóorvosként alkalmazzák egy tengerjáró hajón. Viharba kerülnek, majd hajótörést szenvednek, Gulliver pedig egy különös szigeten tér magához. Lilliputba, a törpék országába jutott, ahol először gyanakodva fogadják, majd egyre inkább barátságukba fogadják "az óriást".
11:10
Sztrogoff Mihály
Sztrogoff Mihály francia rajzfilm, 2004 ║ II. Sándor cár veszélyes feladatot bíz kapitányára, Sztrogoff Mihályra, akinek Irkutszkba kell eljutnia a cár üzenetével. Dimitrij nagyherceget, a cár öccsét, és katonáit ugyanis itt zárták körbe a tatár hordák. A fiatal tiszt útnak indul a zord Ural hegységen át, és hamarosan találkozik Nádjával, egy politikai száműzött lányával, aki ugyanabba a városba tart, hogy csatlakozzon az apjához. Kettejük kalandos utazása ezzel elkezdődik.
Jules Verne világhírű regényének rajzfilmváltozata.
13:10
Isten megbocsát, én nem!
Isten megbocsát, én nem! spanyol-olasz western-vígjáték, 1967 ║ Stevens és Bessy a 300 ezer dollár értékű aranyat elraboló Kegyetlen Bill-t és bandáját üldözi. A mulatságos és izgalmas kalandok során hatalmas pofonok csattannak, amit csak a kacagtató poénok száma múlhat felül. A végén persze a gonoszok elnyerik méltó büntetésüket és az arany is megkerül... ║ Stevens (Bud Spencer) és Bessy (Terence Hill) a 300 ezer dollár értékű aranyat elrabló Kegyetlen Billt (Frank Wolff) és bandáját üldözi. A mulatságos és izgalmas kalandok során hatalmas pofonok csattannak, amit csak a kacagtató poénok száma múl felül. A végén persze a gonoszok elnyerik méltó büntetésüket, az arany is megkerül, mi pedig gazdagabbak leszünk egy kellemes élménnyel.
15:25
Apollo 13
Apollo 13 amerikai filmdráma, 1995 ║ 1970. április 11-én az Apollo 13 három fős legénysége nekivág a végtelen világűrnek. Küldetésük nem mindennapi: leszállni a Holdra. A kilövés simán megy, a mérnökökből, tudósokból és matematikusokból álló houstoni irányító központ felügyeli a repülést. Az űrhajó majdnem eléri a Holdat, amikor a következő üzenet érkezik 330 ezer kilométer messzeségből a Földre: "Houston, baj van. " A három űrhajóst egy hibás alkatrész miatt bekövetkezett robbanás megfosztja az oxigéntől, az energiától és a hajó irányításának lehetőségétől. A tét többé már nem a Hold elérése, hanem az életben maradás. ║ Történelmi jelentőségű küldetésre készül Jim Lovell (Tom Hanks), Jack Swigert (Kevin Bacon) és Fred Haise (Bill Paxton) űrhajós. Az Apollo 12 sikere után végre ők is a Holdra szállhatnak. Az űrutazás első pár napja a tervek szerint zajlik. Ám mielőtt céljukat elérnék, váratlan robbanás történik, melynek következtében ismeretlen anyag kezd szivárogni az űrhajó testéből. Kiderül, h
18:25
Feledés
Feledés amerikai sci-fi akciófilm, 2013 ║ Jack Harper az egyik utolsó robotrepülő szerelő, aki a Földön állomásozik. Egy nagyszabású hadművelet része ő, melynek során az élethez nélkülözhetetlen forrásokat vonnak ki a Földről a több évtizedes háború után, és egy szörnyű fenyegetés árnyékában. Ám Jack küldetésének nemsokára vége.
Több ezer méter magasan járőrözik a lélegzetelállító égbolton, de az élete a feje tetejére áll, amikor megment egy gyönyörű idegent egy lezuhant űrhajóból. A nő érkezése olyan események láncolatát indítja be, melyek során Jack kénytelen megkérdőjelezni mindent, amit tud, és az emberiség sorsa az ő kezébe kerül.
21:00
Az ember gyermeke
Az ember gyermeke angol-amerikai sci-fi, 2006 ║ A Föld tartalékai teljesen kimerültek, a jövő kilátástalan, 19 éve nem született gyerek. A széthulló társadalmi rendszerek közül egyedül Nagy-Britannia élte túl a belső harcokat. A rendszer diktatórikus eszközökkel tartja fenn a hatalmat, és erőszakkal lép fel az illegális bevándorlók ellen: táborokba hurcolják és deportálják őket. Theo egykor a változás élharcosa volt, de mára kiégett, megkeseredett ember. Minden megváltozik, amikor egykori szerelme, Julian szívességet kér tőle. Egy fiatal nőt kell kijuttatnia az országból. Hamarosan kiderül, hogy Kee nem egyszerű menekült.

Sorozat+ műsor (2026. 09. 02.)

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Sorozat+ műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A Sorozat+ tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.

Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Sorozat+ tv programról.

Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.

Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!