A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Sorozat+ műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.
A Sorozat+ tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.
Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Sorozat+ tv programról.
Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.
Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!
A csapat igyekszik megállítani egy erőszakos ámokfutást, amely Hicks múltjának egy fájdalmas fejezetéhez kötődik. Mint kiderül, egy csapat álarcos fiatal, géppuskákkal felszerelve készül a véres leszámolásra. Hondo, Deacon és Street az életüket is kockára teszik parancsnokuk védelmében. ║ Daniel 'Harrelson (Shemar Moore), az egykori tengerészgyalogos és helyi születésű S. W. A. T. őrmester feladata a speciális taktikai egység vezetése, amely a Los Angeles-i bűnüldözés utolsó állomása. Hondo a szülőhelyéhez való hűség és a kék ruhás testvérei iránti elkötelezettsége között egyensúlyoz, és igyekszik áthidalni a két világ közötti szakadékot, miközben egy tinédzser törvényes gyámjaként próbál hozzászokni az új feladataihoz. A 6. évad Hondo és csapata a S. W. A. T. leghatékonyabb egységének számít. Összetartásuk legendás, ám a csapatnak ennek ellenére is nagy változásokkal kell szembenéznie, miután Chris, az egyetlen női kommandós távozni kényszerül. Ráadásul Hondo számára is változik a tét, miut
Három jó barát: Stefan, Bernhard és Lasse titkos találkát beszélnek meg egy régóta nem használt vegyi üzem területére. Stefan büszkén mutogatja a pisztolyát, amit az apjától lopott el, majd egy hordón próbálják ki a fegyvert, és nem veszik észre, hogy a találat helyén gáz szivárog. Amikor Stefan és Bernhard bezárják Lassét egy hatalmas csarnokba, a srác rémülten látja, hogy egy patkány elpusztul a földet lassan teljesen beterítő mérges gázfelhőben. Lasse megpróbál egy létrán felmászni az egyik ablakhoz, de megcsúszik, és eszméletlenül zuhan a földre. Stefan és Bernhard kétségbeesetten hívják a mentőket, de a csarnok kapuját nekik sem sikerül kinyitniuk. Kollmann doktornő ekkor egy tetőablakon keresztül ereszkedik le a szerencsétlenül járt fiúhoz, akinek már majdnem eléri az arcát a halálos gáz. Lassét sikerül épségben kijuttatni a helikopterhez, a doktornő azonban egy váratlan robbanás áldozatává válik.
A békésnek tűnő tiroli városkában Karin Kofler (Kristina Sprenger) nyomozónő és a bűnügyi pszichológiára szakosodott kollégája, Lukas Roither (Jakob Seeböck) próbálnak véget vetni a helyi bűnözők tevékenységének.
Hódi Izabella műszakvezetőként dolgozik egy szupermarketben. Együtt él férjével, Róberttel, aki mérnök, lányával, Emmával, aki fogorvosi asszisztensnek tanul és iskolás fiúkkal, Tomival. A család rendezett körülmények között Budapest egyik külső kerületében él. Izabella csinos, kedves, gondoskodó anya, aki nagy szeretettel látja el családját. Egy teljesen szokásos hétköznap reggelén, a közösen elfogyasztott reggeli után Izabella elbúcsúzik a családjától: munkába indul. Mielőtt elhagyja a házat, egy-egy csókot nyom Róbert, Tomi és Emma arcára _ a búcsú szenvedélyesebb a szokásosnál. Az asszony azonban nem a munkahelye felé vesz irányt, ahol dolgozik, hanem egészen másfelé hajt autójával. A bíróság elé érve látja, amint Szántó Mihály ügyvédje társaságában elégedetten jön kifelé. Izabella nem sokat teketóriázik: egy pisztollyal megcélozza Mihályt, és meghúzza a ravaszt! A férfi még a mentőben meghal. Izabellát még a helyszínen őrizetbe veszik. Amikor a család megtudja, hogy Izabella meggy
Brown atya ezúttal egy fondorlatos műkincsrablási ügybe keveredik, melynek középpontjában ismét régi ellenlábasa, Flambeau áll. A mestertolvaj a papot és barátait is fel akarja használni célja érdekében, ám valaki más is feltűnik a színen, akit a személyes bosszú szándéka vezérel.
Agatha Raisin (Ashley Jensen), a nagyvárosi PR-guru él-hal a rejtélyes ügyekért, és amikor leköltözik Cotswoldsba, a hangulatos kisvárosba, pillanatok alatt felforgatja a lakók életét amatőr detektív tevékenységével, amelyek komikusnál komikusabb szituációkat eredményeznek.
Carl Cooper, az egykori kommandós hét év után szabadul a börtönből. Első dolga bosszút állni egykori bűntársán, aki elárulta őt és a családját. Menekülés közben azonban autóbalesetet szenved, egy fiatal lány véletlenül belehajt a kocsijába. A váratlan esemény újabb gyilkosságra kényszeríti, megöli a lányt, Ally Sullivant is. A kiérkező helyszínelők nem értik, miért a vétlen autós menekült el a helyszínről. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. A 6. évad A Nickkel történt tragikus események hatására Grissom visszakapja régi csapatát. Warrick is új színben látja azóta az életét, és a munkatársak legnagyobb döbbenetére váratlanul megnősül. Catherine számára a legnehezebb a helyzet, hiszen főnöki posztjai is megszűnik, ráadásul Warrick háza
Jo lánya, Ellie egy metrós támadás szemtanúja lesz, és megtudja az igazat valódi édesanyjáról. ║ Az egykori chicagói tengerészgyalogos, Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját. A 7. évad Mac Taylor, a New York-i bűnügyi labor vezetője sokat vár az új kollégától, Jo Danville-től, aki fiatal kora ellenére rendkívül jó érzékkel rendelkezik a nyomok felismerésére és értelmezésére. Az egykori FBI-ügynök segítségére különösen nagy szükség van, miután Stellát nélkülöznie kell a csapatnak.
amerikai romantikus vígjáték , 2011 ║ Emma és Adam még a cserkésztáborban találkozott egymással, amikor a két tininek még forgalma sem volt arról, mi fán terem az igazi szex. Végül jó barátok lettek, akik évekkel később mégis kockára tesznek mindent, amikor ágyba bújnak egymással. Az érzelmi konfliktusok, a szerelem és a féltékenység és más párkapcsolati problémák elkerülése érdekében elhatározzák, hogy csak szex és más semmi nem lehet köztük. Úgy tűnik, az ötlet remekül beválik, ám egy idő után rá kell döbbenniük, hogy érzelmek nélkül a szex olyan, mint az étel fűszer nélkül. ║ Emma és Adam még a cserkésztáborban találkoztak egymással, amikor a két tininek még forgalma sem volt arról, mi fán terem az igazi szex. Végül jó barátok lettek, akik évekkel később mégis kockára tesznek mindent, amikor ágyba bújnak egymással. Az érzelmi konfliktusok, a szerelem és a féltékenység és más párkapcsolati problémák elkerülése érdekében elhatározzák, hogy csak szex és más semmi nem lehet köztük. Úgy
Egy gyermekpszichológiai központban dolgozó középkorú nőt megfojtanak. A takarítónő talál rá, s vallomása szerint az áldozat párja lehetett a gyilkos. Fabbri felügyelő, Morini és Katia, s nem utolsósorban Rex azonnal a helyszínre sietnek. A gyilkos gondosan ügyelt arra, hogy egy odacsempészett bizonyítékkal mást keverjen gyanúba. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy egy autista gyermek látta a gyilkost, ám ő sajnos nem beszél…
amerikai animációs sorozat ║ Animációs vígjáték sorozat, benne a Bolondos Dallamok világhírű szereplőgárdájával, akik gyerekek és családok generációit szórakoztatják évtizedek óta. Az igazi "furcsa páros", Tapsi Hapsi és Dodó kacsa, valamint világhírű barátaik, Cucu malac, Csőrike, Szilveszter és Gyalogkakukk bebizonyítják, hogy barátok nélkül az élet nehéz, velük viszont még nehezebb.
magyar rajzfilm sorozat ║ Mese egy szegény emberről, aki ravaszságot tanul a rókától, s végül még annak eszén is túljár. ║ Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
Mátyás király álruhában elvegyül a piactér forgatagában. Egy cigányasszony megjósolja, ha lopni nem megy mielőbb, meghal legelső nevenapján. Miután másnap Mátyás napra volt hivatalos a főkamaráshoz, éjjel bolondjával beosonnak hozzá, hogy egy apróságot elcsenjenek. Így tudja meg Mátyás király, hogy meg akarja mérgezni. A gonoszt megbünteti, s a cigányasszonyt megjutalmazza.
Eder mester asztalosműhelyében a sok szerszám, festék és ecset között hogy, hogy nem egyszer csak életre kel egy piciny apró fiucska, Pumukli. Vörös haja égnek áll, rettentő kíváncsi és rettentő neveletlen. Eder apó kénytelen kezelésbe venni, az egyébként csak számára látható kis emberke nevelését. A műhely látogatói, a szomszédok és barátok csak bizonyos tárgyak gyanús "önmozgását", érthetetlen jelenségeket vesznek észre, de arra senki sem gondol, hogy mellettük, felettük, alattuk, rajtuk egy pici manócska ugrál, bujkál. Pumukli felfedezi magának a világot, megismerkedik a macskával, egérrel, tűzzel és vízzel, autóval, de elkíséri a mestert a hegyekbe, a horgászatra, és megtanulja, mi az hogy zene, mi az, hogy segítség, mi az hogy karácsony. A sorozat végén Pumukli a fejlődésben odáig jut, hogy asztalos akar lenni, de ki hiszi el ezt ennek a kópénak?
Béninek annyira fáj a foga, hogy nyüszítésére még Frédiék is felébrednek. Frédinek sajátságos elképzelése van róla, hogyan kell ezt megszüntetni: kihúzással. Ettől Béninek már nem is fáj a foga. A fogorvosi díjat megspórolva, elmennek a Kőkorszak mérkőzésére. A fogorvos helyett végül állatorvos végzi el a fájdalmas műveletet. ║ A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.
Több mint TestŐr – élet, szépség, egészség Vámos Erikával! Egyre többen próbálnak meg egészségesen élni, ez azonban nem is olyan egyszerű, hiszen számtalan egészségmegőrző, megelőző és gyógyító módszer létezik, amelyek útvesztőjében nehéz megtalálni a számunkra legideálisabbat. Ebben segít a Több mint TestŐr hétről hétre, ahol nem csak Vámos Erika, hanem egy-egy ismert ember is kipróbálja a legújabb, legmegleglepőbb, és leghatásosabb módszereket!
angol-amerikai vígjáték, 2019 ║ Tudni kell élvezni az életet… a kor nem kifogás. Martha (Diane Keaton) élete egyik legbizarrabb kihívásával néz szembe, mikor a nyüzsgő New York-ból elköltözik egy csinos nyugdíjas otthonba, ahol a lakosok puccos golfautóval közlekednek, klubfoglalkozásokra járnak, és mindezt egy túlbuzgó biztonsági őr vigyázó szemei előtt teszik. Martha eleinte mindenkit lenéz, még az életvidám szomszédját, Sherylt (Jacki Weavert) is, aki csak igyekszik kimaxolni a helyi lehetőségeket némi alkohol és pár pókerparti kíséretében. Amikor a folyton csacsogó Sheryl rátalál Martha gimis hajrálány egyenruhájára, a nőből feltörnek az emlékek, mekkora boldogság is volt együtt szurkolni a lányokkal. Az újdonsült barátnők másnap fantasztikus ötlettel állnak elő: megalakítják a saját klubjukat, az első hatvan pluszos Pompon klubot, ahol végre felszabadultan, minden tabut megdöntve, szanaszét táncolhatják magukat. A vidámságra kiéhezett lakók között hamarosan megtalálják a legderűse
amerikai akciófilm, 2017 ║ Nem hívták mindig Wonder Womannek. Valaha ő volt Diana (Gal Gadot), az amazonok hercegnője, aki egy távoli, titkos szigeten, csupa nő között élt. Uralkodónak nevelték, legyőzhetetlen harcosnak képezték ki, de békében teltek a napjai.
amerikai vígjáték, 2013 ║ Az öt általános iskolai haver, hosszú szünet után, az egykori kosárlabda-edzőjük temetésén találkozott újra, és egy emlékezetes hétvégét töltött egymással. Három esztendővel később Lenny a családjával együtt a nyüzsgő Los Angelesből visszaköltözött az Isten háta mögötti szülővárosába, a régi haverokhoz. A suliban éppen befejeződik a tanítás, az utolsó nap mindenki számára tartogat valami meglepetést. Nem kivétel ezalól Lenny, Eric, Kurt és Marcus sem, akik meglátogatják a régi bányát, ahol gyerekkorukban úsztak. ║ Az öt általános iskolai haver, hosszú szünet után, az egykori kosárlabda-edzőjük temetésén találkozott újra, és egy emlékezetes hétvégét töltöttek egymással. Három esztendővel később Lenny a családjával együtt a nyüzsgő Los Angelesből visszaköltözött az Isten háta mögötti szülővárosába, a régi haverokhoz. A suliban éppen befejeződik a tanítás, az utolsó nap mindenki számára tartogat valami meglepetést. Nem kivétel ez alól Lenny, Eric, Kurt és Marcus
amerikai vígjáték, 2019 ║ Josephine Chesterfield elbűvölő brit hölgy, egy óriási házzal Beaumont-sur-Mer-ben, aki millióit a világ minden tájáról származó, hiszékeny és vagyonos emberek átejtésével keresi. Tökéletes és profin finanszírozott világába berobban az ausztrál Penny Rust, aki épp olyan szabados és szórakoztató, mint amilyen ravasz és számító Josephine. Míg Penny a környékbeli bárokban vadászva szerzi meg a kellő készpénzt, Josephine kaszinókban cserkészi be prédáját, hogy portyái eredményeként hatalmas gyémántokat csempésszen be széfjébe. Bár módszereik különböznek, mindketten a nőket bántalmazó férfiak megkopasztására hajtanak. Wilson testi adottságai és Hathaway borotvaéles agya robbanékony elegyet alkot, amikor a csalópáros mindent feltesz egy lapra, hogy megleckéztessenek egy naiv tech milliárdost.
amerikai akciófilm, kalandfilm, fantasy, 2019 ║ A Föld beteg, és az emberiség a betegség. De van egy gyógyszer, amely minden kórt elpusztít, és sok ezer éve itt él a világon láthatatlanul: a titánok törzse. Ezek az ősi szörnyek kegyetlenek, legyőzhetetlenek, hatalmasak és csodálatosak – ha egyszer elszabadulnak, mindent elpusztítanak, ami otthonuk ártalmára lehet. És most jönnek. Úgy érzik, az emberiség veszélyes: hát előbújnak földalatti fészkeikből, hogy egyszer és mindenkorra leszámoljanak velünk. Az ember önmagában gyenge. E mindent eldöntő, esélytelen csata során ahhoz kell segítségért fordulnia, akitől eddig rettegett: Godzillához.
amerikai filmdráma, 2008 ║ Walt Kowalski, a koreai veterán és nyugdíjas autószerelő felesége halála után egyedül él. A régi szomszédok is kihaltak vagy elköltöztek, a helyükre délkelet-ázsiai bevándorlók jöttek. Kowalski rossz szemmel nézi őket, nem rejti véka alá a velük kapcsolatos ellenérzését. Mindez csak fokozódik, amikor egyik éjjel a szomszéd fiú el akarja lopni a férfi féltve őrzött autóját, a gyönyörű 1972-es Gran Torinót. Kiderül, hogy a környéket uraló banda kényszerítette erre. Miután a srácot megmenti a bandától, a hálás szomszédok ragaszkodnak hozzá, hogy Thao neki dolgozzon. Különös kapcsolat veszi kezdetét. ║ Walt Kowalski, az egykori koreai veterán és nyugdíjas autószerelő felesége halála után egyedül él. Régi szomszédai kihaltak vagy elköltöztek, a helyükre délkelet-ázsiai bevándorlók jöttek. Kowalski nem rejti véka alá a velük kapcsolatos ellenérzését. Mindez pedig csak fokozódik, amikor az egyik éjjel a szomszéd fiú el akarja lopni a férfi féltve őrzött autóját, egy
amerikai akciófilm, 1997 ║ James Dunn őrmestert (Keenen Ivory Wayans) halálra ítélték tiszttársa meggyilkolása miatt, ezért nincs már vesztenivalója. Pontosan ilyen embereket keresnek egy szupertitkos akcióhoz. Egy lehetőséget kínálnak Dunnak: vagy beáll a kommandóba és közreműködik egy iparmágnás likvidálásában, vagy másnap végrehajtják rajta az ítéletet. Ám Dunn legelső bevetése balul sül el, későn jön rá, hogy ismét tőrbe csalták: ezúttal az elnök feleségének a meggyilkolását akarják rákenni. Szerencséjére videófelvétel is készült az akcióról, csakhogy immár mindkét oldal veszélyesnek találja Dunnt. ║ James Dunn őrmestert (Keenen Ivory Wayans) halálra ítélték tiszttársa meggyilkolása miatt, ezért már nincs vesztenivalója. Pontosan ilyen embereket keresnek egy szupertitkos akcióhoz. Egy lehetőséget kínálnak Dunn-nak: vagy beáll a kommandóba és közreműködik egy iparmágnás likvidálásában, vagy másnap végrehajtják rajta az ítéletet. Ám Dunn legelső bevetése balul sül el, mert későn jön
amerikai vígjáték, 2014 ║ Carl Casper (Jon Favreau) egy híres séf, aki mindent tud az ételről, de egyre kevesebbet a fiáról és az életről. A twitterről pedig azt sem tudja, hogy eszik-e vagy isszák. Döbbenten veszi tudomásul, hogy ezrek olvasták a sületlenségeket, amit egy komisz ételkritikus pikírt kritikájára válaszolt. Mikor munkanélküli lesz, volt neje (Sofía Vergara) unszolására elhatározza, hogy elfogadja a nagyképű volt pasijának (Robert Downey Jr. ) a segítségét és megvalósítja egy régi álmát: nekivág Amerikának egy büfékocsival. Az útra elkíséri a kisfia és hűséges séf barátja (John Leguizamo), hogy együtt segítsenek Caspernek rájönni miért is érdemes élni. Természetesen a kubai szendvicscsodákon kívül.
amerikai-angol fantasy, családi kalandfilm, 2018 ║ Dumbledore megpróbálja meghiúsítani Grindelwald tervét, hogy tiszta vérű varázslókat neveljen, akik uralkodni fognak minden nem mágikus lény felett. Segítségül hívja extanítványát, Göthe Salmandert, aki még nem is sejti, milyen veszélyek leselkednek rá. ║ Göthe Salmander (Eddie Redmayne) szerencsére nem változik. Most is ugyanaz a kétballábas, nagy tudású varázsló, aki él-hal a legendás állatokért, és mindent megtesz értük, akár a Roxfortban jár, akár a világ más, egzotikus tájain. A varázslények iránti rajongása azonban ismét újabb kalandba sodorja: ezúttal régi szerelme, Leta Lestrange is felbukkan, de mellette vannak az első részben megismert barátai, a két csinos varázslónő, a legilimentor Queenie (Alison Sudol) és az auror Propentina (Katherine Waterston) valamint a legjobb szívű mugli, Jacob. Meg persze a varázslók és emberek közötti békességet gyűlölő, nagyhatalmú és mindenkin átgázoló Gellert Grindelwald (Johnny Depp)…
amerikai kalandfilm, 1997 ║ Aki azt hitte, hogy a milliomos John Hammond őslényparkjának pusztulásával véget ért a hihetetlen rémálom, az nagyot tévedett. Az első kaland egyik túlélője, a káosz-elmélet megszállottja, Ian Malcolm elhűlve értesül Hammond-tól, hogy létezik egy második sziget is. Hammond arra kéri a férfit, hogy utazzon a szigetre és tanulmányozza az új élet kezdetét. A férfi természetesen hallani sem akar a dologról, mégis útra kel, amikor megtudja, hogy a barátnője, Sarah Harding paleontológus már a második bázison van. A szigeten a dínókon és a barátnőjén kívül azonban másokkal is találkozik. Egy filmes stábbal és egy fanatikus vadásszal, akinek már csak néhány őslény-trófea hiányzik a gyűjteményéből. Ian mindent megtesz, hogy megmentse a barátnőjét és megakadályozza, hogy a dínók elhagyják a szigetet. ║ Aki azt hitte, hogy a milliomos John Hammond őslényparkjának pusztulásával véget ért a hihetetlen rémálom, az nagyot tévedett. Az első kaland egyik túlélője, a káosz-el
amerikai akció-vígjáték, 2011 ║ Miután rejtélyes körülmények között meghal a nagyhatalmú, Los Angeles-i médiamágnás, birodalmának irányítását a léhűtő fia, Britt Reid veszi át. Az apja egykori titkára, az okos, csendes és hűséges Kato segítségével Britt megragadja az alkalmat, hogy végre valami hasznosat tegyen az életben: harcot hirdet a bűnözés ellen. A városban hamarosan felbukkan a Zöld Darázs nevű szuperhős, aki Kato és az okos szerkentyűi segítségével lecsap a bűnözőkre. A két harcművész Britt új titkárnője, Lenore segítségével a város alvilágának urát, Benjamin Chudnofskyt veszik célba. Ám a gonosztevő sem tétlenkedik.
amerikai családi vígjáték, 2022 ║ A Magic Mike alkotóinak legújabb filmjében Briggsre, a folyton harc után ácsingózó, hedonista élvezetekben tobzódó exkatonára élete talán legfontosabb küldetése vár. Útra kell kelnie Luluval, a belga juhászkutyával, hogy még időben odaérjenek az állat bevetésen elhalálozott gazdájának a temetésére – aki egyben Briggs legjobb barátja is volt.
amerikai kalandfilm, 1989 ║ Ezúttal a Szent Grál nyomában jár Indiana Jones, a kalandos életű régészprofesszor. A legendás kehelyben fogták fel Krisztus vérét, így nem csoda, hogy a vallási fanatikusok mellett a nácik érdeklődését is felkelti. Jones egy szakértőhöz, az apjához fordul segítségért, együtt indulnak az ereklye megszerzéséért. Útjuk Velencén és a náci Németországon át a Közel-Keletre vezet, ahol a kelyhet az utolsó keresztes lovag őrzi a csapdákkal védett szentélyben. Indiana Jones és az apja a legrosszabbkor jön rá, hogy a csinos régész, Elsa Schneider ellenük dolgozik.
amerikai-francia-angol akcióthriller, 2003 ║ Charlie Crocker agya a legtökéletesebb rablásokat terveli ki. A megvalósítás sikere viszont már emberein múlik. Egyszer számított csak rosszul: amikor Velencében egyik embere lelépett az egész szajréval. Egy évvel később Los Angelesben bukkan a rabolt arany nyomára. Úgy akarja visszarabolni jogos jussát és kereket oldani, hogy közben a város történetének legnagyobb forgalmi dugóját produkálja. Új bandáját egy számítógépes zseni, egy veterán páncélszekrény szakértő és egy pirotechnikus alkotja, akikhez csatlakoznak a bennfentesek és egy csinos hölgy, Stella, akinek kötélből vannak az idegei. Indulhat a bosszú.
ausztrál akciófilm, 2015 ║ A világvége olyan régen volt, hogy már alig akad, aki emlékezne rá. Az emberiség egykori dicsőségének hosszú ideje vége, a Föld egyetlen hatalmas sivatag; a kevés életben maradt kíméletlen gyilkossá, fosztogató ragadozóvá vált, és bármire képes, csak hogy egy nappal tovább bírja. De akadnak még olyanok, akik rendbe hozhatnák, ami, úgy tűnik, visszavonhatatlanul elromlott. Ketten vannak, és örök menekülés az életük. Az egyikük Max: hallgatag, harcos férfi, aki felesége és gyermeke halála után már csak a megbékélést keresi a vad káoszban. A másik Furiosa, a katonanő, aki úgy hiszi, túlélésének záloga az, ha eljut a sivatagon túlra, arra a tájra, ahol a gyerekkorát töltötte.
amerikai thriller, 2017 ║ Most, hogy Chris (Daniel Kaluuya, Sicario - A bérgyilkos) és a barátnője, Rose (Allison Williams, Csajok) elértek a kapcsolatukban ahhoz a ponthoz, hogy megismerjék egymás szüleit, a lány meghívja Christ egy hétvégére a családi birtokra.
amerikai kalandfilm, 1995 ║ Két sokat látott, kemény katona élete legnehezebb feladata előtt áll: egy elefántot kell a dzsungelen keresztül új otthonába szállítaniuk. Megkezdődik a rendkívüli utazás, földön, vízen, levegőben, ahol bevetnek minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközt és hadicselt. Hamarosan fura kis társaság verbuválódik a csapat köré, amelynek tagjai segíteni szeretnének ugyan, de úgy tűnik, több gondot okoznak, mint egy elefántcsorda. És ami a legcsodálatosabb az egészben: ez a bolond, fura, vidám történet megtörtént eseményeken alapul!
amerikai akciófilm, 1996 ║ Bowen, az Ősi Törvény lovagja kardforgatásra okítja Einon herceget. Amikor a herceg apját, a gonosz királyt megölik, a csatában Einon is halálos sebet kap. A királynő a Sárkány barlangjába viteti a herceget, ahol Draco, a sárkány felajánlja neki a fél szívét, ő pedig megesküszik, hogy igaz és jó király lesz. Csakhogy kiderül, hogy Einon még az apjánál is gonoszabb, és az elkeseredett Bowen ezt a sárkányszívnek tulajdonítja. Megfogadja, hogy addig nem nyugszik, amíg meg nem találja és el nem pusztítja a sárkányt. Ám a viadal váratlan fordulatot vesz, és a két ádáz ellenfél barátságot köt egymással.
olasz akció-vígjáték, 1972 ║ Kényszerleszállást hajt végre az ütött-kopott géppel Plata és Salud, a két vidám fickó. Így igyekeznek felszámolni megbízójuk anyagi nehézségeit. A kényszerleszállásból keletkezett kárt ugyanis a biztosító megtéríti, és a pilóták markát is üti némi pénz. A dél-amerikai dzsungelben, a valódi kényszerleszállásnál azonban már igazi problémával találják szemben magukat. Azonnal gépet és pénzt kell szerezniük. Kapóra jön hát az apró faluban lakó öregember...
amerikai sci-fi vígjáték, 2015 ║ A videójátékok kora lejárt. De mi lesz az egykor népszerű, mára elfeledett figurákkal és feladatokkal? Talán élvezik a békés nyugdíjas életet? Tévedés! Utálják a feledést, és ha eljön az idő, visszatérnek. És akkor lesz haddelhadd! Ebben az ellen-Tron filmben, PacMan, Tetris és társaik fellázadnak teremtőik ellen, kilépnek a monitorról, és háborút indítanak az egyre modernebb játékokra vágyó emberek ellen. Még szerencse, hogy egy mindenre kész csapat felveszi ellenük a harcot. ║ Sam (Adam Sandler) korának egyik legjobb videojátékosa volt, de ma már aligha rúghatna labdába egy profi gamer-versenyen, mégis neki jut a lehetőség hőssé válni. Ugyanis a NASA elküldte egy nemzetközi verseny összes videójátékáról készített felvételét az űrbe, hogy az intelligens lények többet tudjanak meg az emberekről. Az idegenek azonban kihívásként értelmezték az üzenetet, és a videójátékok mintájára támadást indítottak a Föld ellen. Most Samre és a többi függő játékosra vár
amerikai sci-fi akciófilm, 2013 ║ Jack Harper az egyik utolsó robotrepülő szerelő, aki a Földön állomásozik. Egy nagyszabású hadművelet része ő, melynek során az élethez nélkülözhetetlen forrásokat vonnak ki a Földről a több évtizedes háború után, és egy szörnyű fenyegetés árnyékában. Ám Jack küldetésének nemsokára vége.