A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Sorozat+ műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.
A Sorozat+ tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.
Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Sorozat+ tv programról.
Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.
Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!
A kora reggeli órákban elrabolnak egy családot az otthonukból. Külön élő, nagykorú lányuk értetlenül áll az eset előtt, hiszen szülei egyszerű, irodai dolgozók. Az alaposabb helyszíni vizsgálatból azonban bebizonyosodik, hogy a házban kokaint tároltak, méghozzá nagy mennyiségben. Nagyon úgy tűnik, hogy az apa droggal kereskedett, amit alátámaszt, hogy már két éve kilépett a munkahelyéről. ║ A CSI: Miami helyszínelők Miamiban, illetve Miami Beachen játszódik, Floridában. A csapat rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. Emellett epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak a mindennapi, korántsem megszokott életébe és a nyomozókkal való együttműködés részleteibe. A helyszínelők vezetője Horatio Caine (David Caruso) rendőrhadnagy. A miami helyszínelők az ő vezetésével és megérzéseire támaszk
A bolygók ritka együttállása két tizenéves lánynak gyilkos erejű telekinetikus képességeket ad, miközben kisvárosukat sátáni pánik hajtja az őrületbe. Mulder érdeklődése a helyi női nyomozó iránt féltékennyé teszi Scullyt. ║ A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fonódik a veszélyes helyzetek és az őket körülvevő fenyegető világ szorításában, ahol legtö
Egy ügyész a bíróságon rohamot kap, és abban a hitben kerül a kórházba, hogy szívrohama van. A vizsgálatok során kiderül, hogy kórosan szorongásos, és olyan hatalmas fegyverarzenálja van otthon, amiről a feleségének még csak sejtése sem volt. Taub megpróbálja összehozni Foremant egy nővérrel.
A legénységet a schwanenbergi bíróságra hívják egy bombariadóhoz. Nem csak a szokásos riasztásról van szó, mert bekövetkezik a robbanás is, amelyben Wertheim ügyvéd súlyosan megsérül, miközben testével Biggit védelmezi. Az ügyvédet kórházba szállítják, és közben az is kiderül, hogy az elkövető egy egykori rendőrségi robbantási szakértő, aki valamikori munkáltatóin akart bosszút állni. A robbantási szakértőnek egy akció nem elég, elrabolja volt főnökét, a rohamosztag parancsnokát, akit egy kihalt gyártelepen akar felrobbantani.
A békésnek tűnő tiroli városkában Karin Kofler (Kristina Sprenger) nyomozónő és a bűnügyi pszichológiára szakosodott kollégája, Lukas Roither (Jakob Seeböck) próbálnak véget vetni a helyi bűnözők tevékenységének.
Egy este tűz üt ki a Rockland Egyetemen, amelyhez Jimet is azonnal riasztják. Persze Melinda a barátjáért, Payne professzorért aggódik, ám szerencsére hamarosan kiderül, hogy Ricknek kutya baja. Később a kórházban Melinda megismerkedik egy túlélővel, egy Eli nevű nővel, és rájön, hogy ő is hasonló különleges képességekkel rendelkezik, azaz látja a szellemeket... ║ A fiatal és nagyon csinos Melinda Gordon (Jennifer Love Hewitt) életének legboldogabb pillanatait különös dolgok zavarják meg. Éppen most ment feleségül nagy szerelméhez, Jim Clancyhez (David Conrad), de a közös családi fészek baljóslatú hellyé változik, amikor egy este a vacsora közben az ablakon kirajzolódni látszik valami. Melinda először rettenetesen megijed, mégis azonnal tudja, hogy egy szellem kéri a segítségét. Kiderül, hogy különleges képessége van: képes beszélni a halottak lelkével.
Randy-t aggodalom tölti el, amikor anyja egy nála jóval fiatalabb férfihoz megy feleségül. Amikor a friss házasok elmennek egy párkapcsolati elvonulásra, megkéri Monkot és Sharonát, hogy tartsák szemmel a nőt. Ám ahhoz, hogy feltűnés nélkül csatlakozhassanak a csoporthoz, házaspárnak adják ki magukat. ║ Adrian Monk (Tony Shalhoub), a zseniális San Franciscó-i nyomozó felesége rejtélyes halála után elveszti az állását, ám továbbra is a rendőrségnek dolgozik magán tanácsadóként. Egykori asszisztensével és főnökével elképesztő hatékonysággal tudja megoldani a megoldhatatlan ügyeket, miközben kényszeresen retteg a baktériumoktól és a szennyeződésektől.
Simon Natália döbbenten szerez tudomást róla: férjét feljelentették, mert állítólag megerőszakolt egy nőt. Natália férje, József taxisként dolgozik és állítólag az egyik utasával erőszakoskodott. A férj mindent tagad, de azt nem hajlandó elárulni, hogy ki jelentette fel. Az asszony szeretné megosztani problémáit legjobb barátnőjével, de a nő sosem ér rá, ami egyre gyanúsabb lesz Nati számára. Egy nap nem bír tovább várni és meglátogatja Enikőt, aki nagy nehezen, de beengedi lakásába. Egy ideig úgy néz ki, hogy minden rendben van és Enikő tényleg csak elfoglalt volt az utóbbi napokban, de akkor megjelenik Nati férje, József is és férje és barátnője között vita alakul ki. Nati számára világossá válik, hogy József áldozata, akit állítólag megerőszakolt nem más, mint a legjobb barátnője, Enikő. Most már nem is kételkedik abban, hogy a vádak igazak, elvégre elképzelhetetlennek tartja, hogy barátnője kitalálta volna a történetet. József elveszíti taxisofőri állását, majd le is tartóztatják,
Lois O'Neill (Faye Dunaway), az egykori sztár partiján holtan találják az egyik személyzetist, a nőre pedig egy sötét szekrényben találnak rá halálra rémülve. A nyomok alapján úgy tűnik, hogy Louis volt a célpont, aki képtelen megbarátkozni az öregséggel és a fogyatkozó lehetőségekkel, ezért minden fiatal riválisát kikezdi. Ellenségei ezért akadnak szép számmal, bármelyiküknek lehetett oka a gyilkosságra. ║ Lois O'Neill (Faye Dunaway), az egykori sztár partiján holtan találják az egyik személyzetist, a nőre pedig egy sötét szekrényben találnak rá halálra rémülve. A nyomok alapján úgy tűnik, hogy Louis volt a célpont, aki képtelen megbarátkozni az öregséggel és a fogyatkozó lehetőségekkel, ezért minden fiatal riválisát kikezdi. Ellenségei ezért akadnak szép számmal, bármelyiküknek lehetett oka a gyilkosságra.
A csapat nyomozása összekapcsolódik egy fiúkat kereső pár kutatásával. ║ Az egykori chicagói tengerészgyalogos, Mac Taylor nyomozó (Gary Sinise) a New York-i rendőrség veteránja, aki szeptemberi terrortámadásban vesztette el a feleségét. Mac maximálisan szervezett, hatékony, elkötelezett és rendkívül korrekt stílusban vezeti csapatát. Helyettese és egyben legjobb barátja, Stella Bonasera nyomozó (Melina Kanakaredes), aki segít Macnek átvészelni a felesége halálának hatásait, és újjáépíteni a magánéletét, miközben koordinálja az éjszakai helyszínelő-csoport munkáját. A 7. évad Mac Taylor, a New York-i bűnügyi labor vezetője sokat vár az új kollégától, Jo Danville-től, aki fiatal kora ellenére rendkívül jó érzékkel rendelkezik a nyomok felismerésére és értelmezésére. Az egykori FBI-ügynök segítségére különösen nagy szükség van, miután Stellát nélkülöznie kell a csapatnak.
A sürgősségi egy forgalmas éjszakáján Greene a karrierjét kockáztatja, hogy megmentsen egy életet, Benton pedig megtudja Carter titkát. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
Rex és Lorenzo felügyelő Rómából Bécsbe utaznak, Kunz kérésére, hogy segítsenek egy gyilkossági nyomozásban. A foci EB alatt vízbe fulladt egy férfi, akit előtte csúnyán helyben hagytak, homlokán egy piros jellel megjelölve, a híd alatt. Az áldozat fogadásokat kötött nagy meccsekre. A gyilkosságnak valószínű köze van két focistához. Serkan és Nemec, két szupersztár focista, de jelenleg egyik sem játszik. Serkan egyenesen Barcelonából érkezett Bécsbe, a szuperrangadóra. Nemecet baleset érte, ezért nem lép pályára, apja foci edző és a csatornaműveknél vezető. Egy fiatal újságírónő, Lisa felfigyel a két fiatal és jóképű focistára… hetedik érzéke azt súgja, jó sztorira talált… Hamarosan egy újabb holtestre bukkan a rendőrség, a focikapunál…
Judit és Péter már 12 éve házasok, jómódban élnek Budapesten, de a kapcsolatuk mostanra csendes állóvízzé alakult. Egy nap megjelenik Péter régi barátja, a frissen elvált Endre, és kéri a házaspárt, hogy ideiglenesen náluk lakhasson, amíg össze nem szedi magát. Péter a barátja társaságában egyre többet marad ki éjszakára, és élvezni kezdi a hirtelen jött szabadságot - Judit rosszallása ellenére is. De vajon mi a régi barát felbukkanásának valódi oka?
A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
amerikai sci-fi akciófilm, 2012 ║ John (Scott Adkins) felébred a kómából, és ekkor kell szembesülnie, hogy lányát és feleségét egy brutális betörés során meggyilkolták. Hónapokkal később, amikor a férfit elengedik a kórházból, bosszút akar állni Luc Deveraux-n (Jean-Claude Van Damme), aki a gyilkosságokért felelős volt. Hamarosan azonban megtudja, hogy Luc Deveraux és Andrew Scott (Dolph Lundgren) az anarchia ellen harcol, és egy kormányzati felügyelet nélküli új rendet próbál megépíteni, felszabadítva ezzel a beültetett emlékek és hazugságok árnyékában élő társait. John eközben egyre közelebb kerül Deveraux-hoz és a genetikailag módosított tökéletes katonák seregéhez.
kanadai-amerikai fantasztikus akciófilm, kalandfilm, 2021 ║ Van, aki abból él, hogy bírja, ha ütik. Cole Young (Lewis Tan) ilyen. Pénzért bunyózik, és többnyire veszít. Nem tudja, hogy mennyivel többre hivatott, és milyen sok múlik rajta. Pedig csak el kellene gondolkodnia különös, sárkány alakú anyajegyén… A Külvidék császára elküldte legjobb harcosát, Sub-Zerót, hogy legyőzze a Földvilág harcosait. Már kilenc bajnokságon győztek: ha tizedszer is diadalmaskodnak, akkor birodalmukhoz csatolhatják a legyőzött világot. És megindul az ostrom. Cole nem nagyon érti, mi történik vele. Csak azt látja, hogy furcsábbnál furcsább vidékekre vetődik, egyre különösebb erejű, hatalmú és humorú harcosokkal találja szemben magát, és küzdenie kell. De most elképesztő tétje van a meccsnek… az egész világ. Minden idők egyik legnépszerűbb játéka, valamint a belőle készült filmek és képregények igazi kultuszt teremtettek a látványos, vad kézitusák, a különleges képességű harcosok és különleges fegyvereik k
amerikai családi kalandfilm, 2010 ║ A világon négy nemzetség osztozik, a Levegő, a Víz, a Föld és a Tűz, melyek néhány tagja képes uralni az elemeket. A Tűz népe magának akarja megszerezni a hatalmat, ezért háborút indít a többiek ellen. Száz esztendeje dúl a harc, és egy régi legenda szerint csak egy avatar mentheti meg a világot a teljes pusztulástól. Ez pedig nem más, mint az ifjú Aang, az utolsó léghajlító, aki különleges képességeinek köszönhetően képes uralni mind a négy elemet. Aang a vízhajlító Katarával és a lány bátyjával, Sokkával együtt elindul, hogy megpróbálja újra egyensúlyba hozni a világot.
amerikai családi vígjáték, 2004 ║ Garfield számára az élet nem is lehetne tökéletesebb. Minden nap ledobja magát a fotelba a tévé elé, nekilát a lasagna lakomának, és közben szívja imádott gazdája, Jon vérét. Ám egyik nap Jon beállít egy imádnivaló, édes és butuska kutyával, Ubullal. A talpraesett macska életében először nem talál szavakat. Ubul érkezése persze felborítja Garfield tökéletes világát. Ezért amikor a kutyus eltűnik a gonosz Happy Chapman karmai közt, azt gondolhatnánk, a macska örvendezik. Ám tőle szokatlan módon, azaz tele energiával, bátorsággal és önzetlenséggel, kiragadja saját magát lusta életéből, és akcióba lép…
amerikai kalandfilm, 1990 ║ A Daytona 500 autóverseny egyike a legkeményebbeknek. Csak a legedzettebb és legtapasztaltabb pilóták vághatnak neki a siker reményében. A reményteljes fiatal autóversenyző (aki élete legnagyobb próbatételére készül) és legnagyobb ellenfele súlyos balesetet szenvednek... Egy vakmerő pilóta azonban sohasem hagyja annyiban.
amerikai akció-vígjáték, 1994 ║ Stanley Ipkiss igazán szánalmas, kétbalkezes figura: bármibe fog, az homlokegyenest ellenkezőleg sül el. De csak addig, amíg rá nem vigyorog a bandzsa szerencse egy ősi maszk képében. Elegendő, ha az arcára húzza, és Stanley Ipkiss többé nem az, aki volt! Új énje szórakoztató, szívdöglesztő, és minden trükk a kisujjában van. Ám hamarosan a maszk új gazdához kerül, aki korántsem ilyen szórakoztató, s azt tervezi, hogy emberfeletti erejével uralma alá hajtja a várost. A kétbalkezes Stanley kénytelen akcióba lépni.
amerikai akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 2018 ║ 1987-ben Űrdongó menekülni kényszerül a Cybertronról, és egy kaliforniai tengerparti kisváros roncstelepén rejtőzik el. Charlie (Hailee Steinfeld) éppen 18 éves lesz, és keresi a helyét a világban. Ő talál rá az ütött-kopott, lerobbant Űrdongóra. Amikor Charlie életre kelti, hamar ráébred, hogy ez az autó nem csak egy közönséges Volkswagen Bogár...
amerikai filmszatíra, 1994 ║ A georgiai Savannah városka árnyas buszmegállójában különös mesemondó üldögél. Forrest Gump mindent látott és mindent átélt, de nem mindent értett. Nem éppen a legfényesebb elme. De hát az anyja is mindig azt mondta: "Csak az a hülye, aki hülyeséget csinál. " Forrest Gump pedig semmi egyebet nem csinált, mint jelen volt a XX. század minden fontos eseményén a focipályától a harctérig, az elnökök klubjától a médiavitákig, míg végül meg nem pihent egyetlen igaz szerelme karjában. Forrest Gump IQ-ja nem szárnyal az egekig, de rendkívül becsületes és jólelkű fiú. Különös véletlenek azonban hozzásegítik, hogy az 1950-es évektől 1970-ig Amerika minden jelentős eseményén részt vegyen, és minden jelentős személyiségével találkozzon, köztük: Elvis Presley-vel, JFK-vel, Lyndon Johnsonnal, Richard Nixonnal. Forrest elvégzi a főiskolát, harcol Vietnamban, élsportoló lesz, az egyetlen probléma csak az, hogy túl buta ahhoz, hogy megértse ezen fontos események jelentőségét.
amerikai akció-vígjáték, 2004 ║ A fordulatokkal teli, izgalmas akcióvígjátékban két mestertolvaj, Max (Pierce Brosnan) és csábító társa, Lola (Salma Hayek) az utolsó sikeres rablásuk után visszavonul a trópusokra. Stanley (Woody Harrelson), a ravasz FBI-ügynök azonban utánuk utazik. Azt gyanítja, hogy el akarják lopni Napóleon egy különleges gyémántját, amit egy luxushajón állítanak ki a közelben. Lola nem akar visszatérni régi szakmájába, de Max nehezen tud ellenállni. A férfira a helyi gengszter is erős nyomást gyakorol, hogy rabolja el számára az értékes kincset. Maxnek döntenie kell. Vajon veszélybe sodorja kapcsolatát szerelmével, hogy véghezvigye az utolsó gyémántrablást?
magyar akció-vígjáték, 1991 ║ Ötvös Csöpi ismét nagyot alakít. Segítségére siet a szétszórt és hebehurgya Kardos doktornak, mikor az, tanácstalanul vakargatja a fejét, látva a magyar kriminalisztika legnagyobb kábítószer ügyét. Jön Csöpi és kis barátja és lerántják, sőt letépik a leplet a drogcsempész banda tevékenységéről, annak ellenére, hogy a bűnözők rendkívül agyafúrt trükkökkel próbálkoznak. Nincs az a trükk, vagy trükkös bűnöző, aki meg tudna állni Ötvös Csöpi előtt, ha ő igazán bele melegszik a nyomozásba. Röpködnek a gyilkos poénok és a gyilkosabbnál gyilkosabb pofonok. ║ Ötvös Csöpi ismét nagyot alakít. Segítségére siet a szétszórt és hebehurgya Kardos doktornak, mikor az tanácstalanul vakargatja a fejét, látva a magyar kriminalisztika legnagyobb kábítószer-ügyét. Jön Csöpi és kis barátja és lerántják, sőt letépik a leplet a drogcsempész banda tevékenységéről, annak ellenére, hogy a bűnözők rendkívül agyafúrt trükkökkel próbálkoznak. Nincs azonban az a trükk, vagy trükkös bűn
amerikai akciófilm, 2011 ║ Miután Brian és Mia kiszabadította Domot mielőtt börtönbe került volna, az egyik régi haverjuknál, Vince-nél húzzák meg magukat Rio de Janeiróban. Azt hiszik, sikerül kijátszaniuk a hatóságokat, ám Luke Hobbs szövetségi ügynököt kemény fából faragták. Egy bulldog szívósságával követi a nyomaikat az embereivel. Vince közben nagy bulit ajánl a pénztelen menekülőknek, amellyel azonban kivívják a korrupt üzletember, Reyes haragját. Dom tudja, ha ki akarnak szállni, le kell számolniuk az üldözőikkel. ║ Miután Brian és Mia kiszabadította Dom-ot mielőtt az börtönbe került volna, az egyik régi haverjuknál, Vince-nél húzzák meg magukat Rio de Janeiróban. Azt hiszik, sikerül kijátszaniuk a hatóságokat, ám Luke Hobbs szövetségi ügynököt kemény fából faragták. Egy bulldog szívósságával követi a nyomaikat az embereivel. Vince közben nagy bulit ajánl a pénztelen menekülőknek, amellyel azonban kivívják a korrupt üzletember, Reyes haragját. Dom pedig tudja, ha ki akarnak szá
amerikai akcióthriller, dráma, 2018 ║ Riley North (Jennifer Garner), szerető anya és feleség élete egy pillanat alatt összeomlik, mikor férjét és kislányát egy brutális támadásban megölik. A kómából felébredt nő igazságot akar, de az elkövetőket – egy befolyásos kartell tagjait – a korrupt bíróság felmenti. Riley nem nyugszik, amíg le nem számol a tettesekkel: vérbeli harcossá képezi ki magát, hogy egytől-egyig kiiktassa a családja haláláért felelős bűnözőket. A mindenre elszánt magányos harcosnak nem csak az alvilág felbőszült embereit, de a rendőrséget, és az FBI ügynökeit is ki kell játszania, hogy kíméletlen bosszúhadjáratát beteljesítse. Pierre Morel ikonikus akciósztárrá tette Liam Neesont a 2008-as nagy sikerű Elrabolva filmmel. A francia rendező egy évtized után egy kemény, mindenre elszánt anyával, azaz Jennifer Garnerrel tér vissza a zsánerhez. Az Alias-sorozaton edzett Golden Globe-díjas színésznő a bosszú angyalaként végre megmutatja mennyire jól áll neki a vérbeli akcióhős
amerikai-angol-német vígjáték, 2004 ║ Bernard (Dustin Hoffman) és Vivian (Lily Tomlin) egy magándetektív-páros, akiket Albert (Jason Schwartzman), az érzékeny költő bérelt fel, hogy nyomozzanak három véletlen egybeesés jelentése után, ami talán az élet értelmének a kulcsa. Az ügynek egyre több érintettje van. A szenvedélyes tűzoltó, Tommmy (Mark Wahlberg), a dörzsölt értékesítési vezető, Brad (Jude Law), vagy az önértékelési zavarokkal küzdő modell, Dawn (Naomi Watts). A vidám esetet tovább bonyolítja, hogy egy fura francia nő, Caterine (Isabelle Huppert) lépre csalja Albertet és Tommmyt.
angol-francia fantasztikus film, családi film, 2020 ║ Az 1947-ben játszódó történetben a 12 éves kis Mary Lennox szülei meghalnak kolerában, a Brit-Indiában nevelkedő lányt nagybátyjához, Lord Archibald Cravenhez küldök a vidéki Angliába. A megkeseredett férfi ridegen bánik a gyerekkel, aki azonban hamarosan rögtön két felfedezést is tesz először megismerkedik a lord kerekesszékbe kényszerült fiával, Colinnal, majd talál egy titkos kertet a birtok területén. Hamarosan pedig még több titokra derül fény… F. H. Burnett regénye alapján. ║ Az árván maradt 10 éves Mary Lennox (Dixie Egerickx) Yorkshire-be kerül, ahol nagybátyja, Archibald Craven (Colin Firth) és a házvezetőnő, Mrs. Medlock (Julie Walters) lakják az ódon palotát. Mary hamarosan felfedezi, hogy a ház számos titkot rejt, és egyik bolyongása során rábukkan a kastélyban a beteg unokatestvérére, Colinra (Edan Hayhurst), aki ágyban tölti az egész életét. Ráadásul Mary megtalálja a titkos kert kulcsát, melyet nagybátyja évek óta zárv
olasz vígjáték, 1991 ║ Bull Webster taxisofőr munkahelyi gondokkal küzd. Rosszul megy az üzlet, s ezt kihasználva, a konkurens vállalat egy ügyvéd segítségével elhatározza, tönkreteszi a Webster-Taxi-Társaságot, hogy olcsón hozzájusson a vállalkozás területén lévő ingatlan tulajdonjogához. Bull anyagi ereje fogytán van, miközben a legkevésbé sem sejti, hogy zsebében egy lottószelvény bújik meg, amellyel megnyerheti a legnagyobb összeget, amelyet lottón valaha is nyertek. A 150 millió dollárral keresztülhúzhatja ellenfelei üzleti számításait. Ettől kezdve jövője izgatni kezdi a "különleges"" hatalmi érdekeket. A Paradicsomból az Angyal, a Pokolból az Ördög érkezik a Földre, hogy Bullt a Jóra ösztönözze, illetve a Bűnre csábítsa. Úgy tűnik, ez utóbbi könnyebb lesz: az Ördög személyes képviselője ugyanis egy gyönyörű lány, vörös ruhában.
angol-amerikai thriller, 2013 ║ Egy londoni piacon végrehajtott robbantást követően embervadászat indul egy terroristasejt ellen, amit egyetlen gyanúsított él túl. Farroukh Erdogan (Denis Moschitto) azonnal börtönbe kerül, és megkezdődnek az előkészületek az évszázad tárgyalásához. A vádemeléshez szükséges titkosított bizonyítékokhoz a kormány által kijelölt ügyész, Claudia Simmons-Howe (Rebecca Hall) fér hozzá, ő azonban nem oszthatja meg az információit azokkal, akikkel együtt dolgozik. A tárgyalás előtt Erdogan ügyvédje váratlanul meghal, és a vérprofi Martin Rose (Eric Bana) lép a helyébe, aki régen párkapcsolatban élt Claudiával. Claudia és Martin titokként őrzi egykori szerelmüket, de a lebukásnál jóval nagyobb veszéllyel kénytelenek szembenézni: a kirakós darabjainak összeillesztése során rájönnek, hogy egy komplex összeesküvés zajlik a fejük fölött, és helyzetük percről percre életveszélyesebb.
amerikai filmdráma, 1994 ║ 1946-ban egy Andy Dufresne nevű bankárt - noha makacsul hangoztatja ártatlanságát - kettős gyilkosság elkövetése miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélnek. Dufresne egy Maine állambeli büntetés-végrehajtó intézetbe kerül és hamar meg kell ismerkedjen a börtönélet kegyetlen mindennapjaival, a szadista börtönszemélyzettel, a szinte elállatiasodott rabokkal. Azonban Andy nem törik meg. A bankéletben szerzett tapasztalatai segítségével elnyeri az őrök kegyét és azzal, hogy elvállalja egyik rabtársa illegális akcióiból származó bevételeinek könyvelését, kivívja "társai" elismerését is. Cserébe viszont lehetőséget kap a börtön könyvtár fejlesztésére, ezzel némi emberi méltóságot csempészve a keserű körülmények között élő rabok mindennapjaiba.
amerikai akciófilm, 2018 ║ Will Sawyer (Dwayne Johnson), aki egykor az FBI túszmentő osztagát vezette, jelenleg felhőkarcolókra specializálódott biztonsági szakértőként dolgozik. Legújabb megbízása miatt Hongkongba utazik, amikor a világ legmagasabb épülete hirtelen kigyullad, és őt kiáltják ki felelősnek.