A Viasat 3 Magyarország egyik legnagyobb és legkedveltebb kereskedelmi televíziócsatornája. Programján főként vígjáték-, krimi- és akcióvígjáték-sorozatokat találhatunk. A Viasat 3 tv adó műsora az összes szolgáltató kínálatában megtalálható. A csatorna a népszerű filmek és sorozatok mellett szórakoztató saját gyártású műsorokat is sugároz.
A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Viasat 3 műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.
A Viasat 3 műsorának vetítését 2000-ben kezdte meg a Viasat Hungária Zrt. A társaság tulajdonosa a Sony Pictures Television. A Viasat 3 mai műsorának társadói a Viasat 6, az AXN, a Sony Movie Channel és a Sony Max. A Viasat 3 tv csatorna székhelye Budapest. A Viasat 3 sugározta Magyarország első valóságshowját (és ezzel úttörő volt a tematikában) 2001. március 5-én Bár címmel. 2006-tól egy ideig kizárólagos és hivatalos közvetítője volt Magyarországon az UEFA Bajnokok Ligájának.
A Viasat 3 tv csatorna legnépszerűbb műsorai: Észbontók, Jóbarátok, Agymenők, Szívek szállodája, Doktor House, Castle, A mentalista.
Davidnek a tanulás és munka kombinációja kezd túl sok lenni, amikor a félév közepi vizsgák közelednek, ezért elkezd kristálymetet használni. Furcsa viselkedése aggasztja Donnát és Kellyt. Dylan segíteni akar Suzanne anyagi gondjain úgy, hogy adna neki 10 000 dollárt, de Jim ragaszkodik hozzá, hogy először nézzen utána. Steve a John Sears iránti gyanúját a testvériségük elnökével osztja meg. Brandon tovább folytatja D'Shawn szociológiai korrepetálását, de úgy érzi, hogy Randall professzor még mindig kivételezik vele. Egy kosármeccs során D'Shawn megsérül, amitől fél, hogy veszélybe sodorja jövőbeli karrierjét. Andrea megtudja az új szobatársától, hogy Dan Rubin átkerült egy másik kollégiumba. ║ Davidnek a tanulás és munka kombinációja kezd túl sok lenni, amikor a félév közepi vizsgák közelednek, ezért elkezd kristálymetet használni. Furcsa viselkedése aggasztja Donnát és Kellyt. Dylan segíteni akar Suzanne anyagi gondjain úgy, hogy adna neki 10 000 dollárt, de Jim ragaszkodik hozzá, hog
Chloe tovább nyomoz Lucifer valódi személyazonossága után, miközben egy valóságshow forgatásán történt gyilkosságot vizsgálnak. ║ Ha az alvilág már Lucifer számára is unalmas, akkor az ördög az Angyalok városába megy _ és pokolian jó mulatság veszi kezdetét. Lucifer Morningstar (Tom Ellis) sármos és ellenállhatatlan emberi alakot öltve a város lakóinak legsötétebb titkai után vizslat. Amikor egyik kiszemeltje brutális gyilkosság áldozata lesz, a férfi belebotlik az ügyet vizsgáló Chloe Decker (Lauren German) nyomozóba, és a fejébe veszi: segít a tettes kézre kerítésében. Hiszen mi okozhatna nagyobb örömöt az ördögnek a Földön, mint az, amit a pokolban is naphosszat végez: a gonoszak büntetése. A probléma csak az, hogy Lucifer nemcsak az ügy, hanem Chloe iránt is mind jobban érdeklődik. A nőre ugyanis láthatóan nem hat a férfi ördögi bája, ez pedig igencsak bosszantja Lucifert, akit számára eddig ismeretlen érzések _ például a szimpátia _ is ostromolnak. Nem is csoda, ha a férfi agyturk
Dexter meghallgat egy történetet egy férjről, aki anyagi haszonért meggyilkolt két feleséget, és Biminiig követi a férfit. Eközben Ritának orvosi vészhelyzete adódik, miközben Dexter eltűnt.
Alex ráébred, hogy sok minden megváltozott a kórházban, mióta elment; Jo nehéz döntés előtt áll egy eset kapcsán; Arizona próbál távolságot tartani Elizától. ║ A történet középpontjában Meredith Grey áll, az a céltudatos nő, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy teljes életet élhessen egy olyan felelősségteljes munka mellett, ami mindezt lehetetlenné teszi. Elsőéves sebészeti gyakornokként dolgozik a Seattle Grace Kórházban barátaival, a szintén rezidensi évüket töltő Cristina Yanggal, Izzie Stevensszel, George O'Malley-vel és Alex Karevvel, akikkel tegnap még az iskolapadban ültek. Ma azonban már életek múlnak rajtuk. Az öt gyakornok a lehető legstresszesebb környezetben próbálja magánéletét egyenesben tartani. Meredith Grey orvosi ambíciója mögött egy sötét titok lappang: édesanyja szörnyű betegségben szenved. Cristina Yang az ellentmondások embere: minden lehetőséget megragad, ami előreviheti, mégis képtelen előbbre jutni. Izobel "Izzie" Stevens, a kisvárosi lány fehérnemű-model
Simon és Hetty befektetőt szeretne a Fehér Homok szállóba, a tanácsadó azonban csak akkor fektet be pénzt, ha modernizálhatja a szállodát. Eközben a városi iskolát be akarják záratni, de Hetty itt sem hagyja magát. ║ Egy fiatal lányt elküldenek, hogy édesanyja rokonainál éljen Prince Edward-szigeten. Az 1900-as évek elején játszódó sorozat követi az ő kalandjait, valamint ahogyan családja és a falu lakói megélik mindennapjaikat Avonlea-ban.
Lorelai segít Luke-nak ajándékot választani Rachel szülinapjára. Roryt kikészíti, hogy a legjobb barátnője és az exbarátja együtt tanulnak és főleg, hogy ezt eltitkolták előle. Azt is Maxtól kell megtudnia, hogy egy ideje újra randiznak Lorelaijal. Rory sértődöttségében és bánatában anélkül, hogy bárkinek is szólna a nagyihoz "menekül"... ║ Lorelai segít Luke-nak ajándékot választani Rachel szülinapjára. Roryt kikészíti, hogy a legjobb barátnője és az exbarátja együtt tanulnak és főleg, hogy ezt eltitkolták előle. Azt is Maxtól kell megtudnia, hogy egy ideje újra randiznak Lorelaijal. Rory sértődöttségében és bánatában anélkül, hogy bárkinek is szólna a nagyihoz "menekül"...
amerikai vígjáték, 1996 ║ Jerry Maguire életében minden együtt van ahhoz, hogy megtestesítse korunk ideálját: sikeres sportmenedzser rengeteg ügyféllel, rengeteg pénzzel és egy szintén sikeres menedzser-menyasszonnyal. Jerry azonban egyszercsak rádöbben arra, hogy a sok munka és a pénz utáni kíméletlen hajsza kiölte belőle az embert. Egyetlen éjszaka alatt kiáltványt fogalmaz, melyet másnap mindenki kitörő lelkesedéssel fogad a munkahelyén. Hamarosan azonban rá kell ébrednie, hogy a szép elvek és a sikerorientált gyakorlat között áthidalhatatlan szakadék tátong - egyik percről a másikra kirúgják állásából. Cserbenhagyják ügyfelei, a neves sportolók és menyasszonya is szakít vele. Csak ketten állnak mellé: egy másodosztályú focista és a kisfiát egyedül nevelő bájos könyvelőnő. Hármasban vágnak neki, hogy meghódítsák a világot.
Egy átvágott torkú áldozatnál az olasz hadsereg által használt pisztolyt találnak. Ez a nyomozás kiindulópontja. Egy nő önként jelentkezik a rendőrségen, hogy ő a tettes, pontosabban az áldozatot miatta ölték meg. Férje az afgán hadszíntéren halt meg, de a szelleme visszajár a túlvilágról, hogy vigyázzon a feleségére. A zavaros történetből egy hús-vér, Afganisztánban szolgált katona képe bontakozik ki, aki őrmestere élete árán szabadult ki a tálibok fogságából, és cserébe megfogadta, hogy megvédelmezi felettese feleségét. Olyan elszánt, hogy még Rex élete is veszélybe kerül miatta. Davide, amennyire lehetséges, próbálja egyengetni a sokat szenvedett ember sorsának további alakulását.
A környéken újabb áldozatokat szed a még mindig szabadon garázdálkodó erőszakos gyilkos. Cynthia sejtetni engedi, hogy szívesen összeköltözne Mark Greene-nel. Benton meghökkentő ajánlatot kap kolléganőjétől. Carol viszont idők kér Dougtól az esküvő kitűzésével kapcsolatban. Carrie Weavernek komoly kétségei támadnak a Synergies-zel folytatott együttműködést illetően. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
amerikai animációs sorozat ║ Animációs vígjáték sorozat, benne a Bolondos Dallamok világhírű szereplőgárdájával, akik gyerekek és családok generációit szórakoztatják évtizedek óta. Az igazi "furcsa páros", Tapsi Hapsi és Dodó kacsa, valamint világhírű barátaik, Cucu malac, Csőrike, Szilveszter és Gyalogkakukk bebizonyítják, hogy barátok nélkül az élet nehéz, velük viszont még nehezebb.
Volt egyszer egy királyfi, aki nem akart meghalni. Elment ezért Halhatatlanországba, ott is annak királynéjához. Egy idő után azonban meg akarta látogatni öreg szüleit. Ám kiderült, hogy közben háromezer év telt el, így szüleit nem találta meg. Viszont rátalált a halál, aki azonnal el akarta ragadni, ám a halhatatlan királynétól kapott cipő segítségével vissza tudott menekülni Halhatatlanországba, ahol még most is él, hacsak meg nem halt.
A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.
Egy utazás nem is arról szól valójában, hogy mit látunk, hanem arról, amit közben átélünk. A megszerzett élményeket pedig nem veheti el tőlünk senki. Mi abban segítünk a nézőknek, hogy minél több új élményt átélhessenek, és mindig emlékezzenek rájuk. A TV2 új turisztikai magazinja pedig pont ebben az élményszerzésben segít. A Poggyász egy utazási magazin, amely hétről hétre új ötletekkel szolgál az egész családnak, hogy hol töltsék szabadidejüket, vagy éppen milyen programmal, kikapcsolódással színesítsék a hétvégéiket. Legyen szó természetjárásról, ismeretterjesztő programokról, gasztronómiáról, kultúráról, wellnessről, aktív pihenésről, mi bemutatjuk a legizgalmasabb úti célokat belföldön és külföldön egyaránt. A műsor segítségével felfedezhetik Magyarország érdekességeit és a világ csodáit. Falvak, városok, természeti értékek, építészet, sport, kalandturizmus: az utazási magazin minden alkalommal hasznos és sokszínű információval szolgál az utazás világából. A Poggyász úti filmjeibe
amerikai vígjáték, 2008 ║ Carl Allen (Jim Carrey) a válása után teljesen bezárkózik, és csak kedvenc horrorfilmjeinek él. Hiába próbálja őt barátja, Peter (Bradley Cooper) kirángatni a gödörből, mindig mindenre nemet mond. Egészen addig, amíg össze nem hozza a sors egy félőrültnek látszó ismerősével, aki elcipeli őt Terrence (Terence Trump) szemináriumára. Maga sem tudja, hogyan és miért, de fogadalmat tesz, hogy mostantól mindenre igent mond. Az igeneknek köszönhetően az utcai verekedéstől az előléptetésig mindent átél, még a nagy szerelmet és annak az elvesztését is.
amerikai-német-holland romantikus vígjáték , 2009 ║ Beth, Anna, Mary és Gigi megpróbálják a lehetetlent: kiismerni a férfiakat. Nézzünk szembe a ténnyel: sosem tudni, mi jár a másik fejében, amikor rád néz, amikor meghív egy italra és elkéri a telefonszámodat. Tudja-e bárki is, miért nem hív vissza, miért tagadtatja le magát, és miért tűnt úgy, hogy akar, és most miért nem akar? A nők tévelyegnek, a férfiak botladoznak, mert az élet nem más, mint a be nem teljesedő kapcsolatok, a félbehagyott, elbénázott, észre sem vett lehetőségek sora... (Eredeti hang digitálisan. )
amerikai krimi, akcióthriller, 2017 ║ Eddie egy veterán katona, aki becsületes munkát keres. Egy plázába kerül biztonsági őrként, az első műszakja azonban nem lesz bonyodalmaktól mentes. Az éjszaka közepén egy ijedt, kimerült tizenéves lány kopogtat a pláza ajtaján. Kiderül, hogy egy bűnszervezet elől menekül, akik ellen tanúskodni akar. Hamarosan a plázát állig felfegyverzett profi gyilkosok veszik körül…
francia-amerikai vígjáték, 1993 ║ Sarah Mathews (Whoopi Goldberg) afro-amerikai létére sikeres üzletasszony, akinek jól menő könyvkereskedése van. Ám valami mégis hiányzik az életéből: a gyerek. Férj híján Sarah egy spermabankhoz fordul segítségért és csak annyi a kikötése, hogy gyermeke apja is színes bőrű legyen, intelligens és nem túl nagy darab. Megszületik Zora (Nia Long), aki szép is, okos is, ám kiderül, hogy Zorának nem lehet a megboldogult Mr. Mathews az apja. Elkezdődik a kutatás és a szálak Halbert Jacksonhoz (Ted Danson) vezetnek, az autókereskedőhöz, aki nem mondható túlzottan intelligensnek, s ez csak a legkisebb probléma.
amerikai vígjáték, 2010 ║ Hiába a két gyerek, a rengeteg akadály legyőzése, Greg még ma is, tíz évvel az első találkozásuk óta jelentéktelennek érzi magát a szigorú apósa, Jack mellett. De legalább megbékélt a helyzettel. Ám elérkezik az idő, amikor be kell bizonyítania a gyanakvó apósának, alkalmas arra, hogy átvegye a családfő szerepét. Miközben a Beckur-Byrnes família tagjai a szülinapi zsúrra készülnek, Gregnek el kell nyernie az ikrek suliját vezető igazgatónő jóindulatát, túl kell járnia a házát renováló simlis kivitelező eszén, és ki kell védenie a gyógyszergyár csinos területi képviselőjének nyomulását. ║ Hiába a két gyerek, a rengeteg akadály legyőzése, Greg még ma is, tíz évvel az első találkozásuk óta jelentéktelennek érzi magát a szigorú apósa, Jack mellett. De legalább megbékélt a helyzettel. Ám elérkezik az idő, amikor be kell bizonyítania gyanakvó apósának, hogy alkalmas arra, hogy átvegye a családfő szerepét. Miközben a Beckur-Byrnes família tagjai a szülinapi zsúrra ké
amerikai horror, sci-fi, akciófilm, 2021 ║ Mind tudtuk, hogy egyszer megtörténik. Világunk szörnyei nem kerülhetik el egymást. A legnagyobbaknak előbb-utóbb szembe kell találkozniuk, hogy összemérjék az erejüket. De ahol King Kong és Godzilla csatázik, ott senki más nincs biztonságban. Godzilla nemrég legyőzte a többi titánt, és aki életben maradt, az mind engedelmes szolgája lett. De a Koponya-szigeten élő magányos óriás, Kong nem tartozik a hordába. És a 70-es években lezajlott, szerencsétlen végű expedíció óta csak egyre nagyobb és erősebb lett. A MonsterVerse egyre izgalmasabb fordulatokat vesz: a Kong: Koponya-sziget és a Godzilla II. – A szörnyek királya után az alkotók alaposan felturbózták az eddigieket, és összeeresztik a filmtörténet két legnagyobb legendájú, legfélelmetesebb szörnyét...
amerikai kalandfilm, 1999 ║ Az ókori Théba falai között tiltott szerelemre lobbant Imhotep főpap és a fáraó szeretője. Bűnükért halálra ítélik Osiris főpapját és a lányt. Imhotep férgektől nyüzsgő teteme háromezer évig feküdt Hamunaptra elveszett városában. 1925 nyarán azonban néhány elszánt kincsvadász rábukkan az ősi sírra. Akaratukon kívül kiszabadítják Imhotep szellemét, amely egy elátkozott egyiptomi papban kel új életre. Rick O'Connell és a többi kalandor igyekeznek megszabadulni a szörnyű átoktól, amely a borzalmak 3000 éves szellemének feltámadásával fenyegeti őket és az emberiséget. ║ Időszámításunk előtt 1719-ben az egyiptomi Théba falai között tiltott szerelemre lépett Imhotep főpap és a fáraó szeretője. Bűnükért megfizettek: a lány elvette saját életét, Imhotep mumifikált teste pedig örökké kísérteni fog, amíg a Földre nem szabadítják... Most 1925-öt írunk. A Szahara perzselő homokját néhány elszánt kincsvadász rója. A meggazdagodás reményében vállalták a megpróbáltatásokat,
amerikai akciófilm, kalandfilm, 2021 ║ A látványos és izgalmas akció-kalandfilm a G. I. Joe univerzum egyik legrejtélyesebb és legkedveltebb karakterének eredettörténete. Miután apját meggyilkolják, Kígyószem elindul a bosszú sötét útján, amely elvezeti őt Tommyhoz, a nemes japán harcoshoz. Tommy Japánba viszi a fiút, hogy ott az Arasikage klánnál kapjon kiképzést. Az Arasikage értékrendje arra ösztönzi Kígyószemet, hogy feltegye a kérdést: vajon jó-e az, ha a bosszú keresése a fő vezérlő erő az életben. Tommyval kötött barátsága és a férfiba vetett bizalma egyre nő, ugyanakkor a sötét titok, amit őriz, próbára teszi a klán iránti lojalitását, és végső soron ettől függ, hogy hős lesz belőle, vagy gonosztevő...
amerikai sci-fi, akcióthriller, 2017 ║ A klímaváltozás biztos és elkerülhetetlen. És semmi kétség: a Föld lakóinak az életébe kerülhet. A rémítő lehetőség végre szövetségbe kényszerítette a világ vezetőit, akik együtt hozták létre az egyetlen technikai megoldást, ami a menekülés lehetőségét kínálja. Egy műholdakból álló, a Föld körül keringő gyűrűt, amelynek különleges geotechnológiai megoldásai elháríthatják a természetet fenyegető veszélyeket.
amerikai katasztrófa film, 1995 ║ Sam Daniels ezredes halálos vírust tanulmányoz Afrikában, amely az egyik faluban szinte teljesen kiírtotta a lakosságot. A vírus veszélyesebb, mint a pestis és könnyebben fertőz, mint a nátha. Sam rádöbben, hogy a fertőzés eljuthat az Egyesült Államokba és 48 órán belül megfertőzheti az egész országot. Gyanúja beigazolódik, egy amerikai kisvárosban több ember is szörnyű kínok közt hal meg. A sereg karantént von a város köré, míg Sam volt feleségével a vírus ellenszerét keresik. Azonban váratlanul felettese kizárja az ügyből. Sam hamarosan kénytelen rádöbbenni, hogy a vírust az amerikai hadsereg fejlesztette ki és le akarja bombázni a várost, hogy így fékezze meg a mutálódott vírost, s hogy eltussolhassa az ügyet.
német dráma, vígjáték, kalandfilm, 2018 ║ Közel harminc év szünet után találkozik egymással édesapjuk temetésén Christian és bátyja, Georg. A találkozás felszínre hozza a régi sérelmeket és a testvéreknek a békés megemlékezés helyett sikerül hatalmas nagy balhét rendezni. Miután ökölharcban sikerül valamelyest enyhíteni a köztük lévő ellentétet, a két férfi úgy dönt, megvalósítják gyerekkori álmukat, és átszelik az országot két apró kis mopeden. Nem is sejtik, hogy ez lesz életük legnagyobb kalandja.
angol családi film, romantikus vígjáték , 2018 ║ Sarah (Beattie Edmondson) meglehetősen maga alatt van, miután otthagyta a szerelme. Az utolsó dolog, amire vágyik, hogy valakit a nyakába varrjanak, aki nyáladzik, horkol és széttúrja a konyhai szemetest, valahányszor enni támad kedve. De tetszik vagy sem, nagymamája a halála előtt ráhagyta imádott mopszliját, a végletekig elkényeztetett Patricket, aki Sarah minden eddigi pasiján túltesz, ami a rendetlenséget illeti. A négylábú veszedelem totális káoszba taszítja a lány életét, aki sehogy sem érti, miért tette ezt vele a mami. Ám egyszer csak azon kapja magát, hogy Patrick a maga bumfordi módján sokkal jobb hatással van rá, mint valaha is hitte volna – beleértve a szerelmi életét is. Ebben a szórakoztató, életvidám brit romantikus vígjátékban egy izgága mopszli hozza el a válaszokat az élet nagy kérdéseire… legalábbis néhányra.
amerikai animációs vígjáték, kalandfilm, 2020 ║ Croodéknak kijutott a veszélyekből és a katasztrófákból, az agyaras ősállatoktól a világvége túléléséig, de most az eddigi legnagyobb kihívással kell szembenézniük: egy másik családdal. Croodéknak szükségük van egy új élőhelyre, így aztán az első őscsalád a nyakába veszi a világot, hogy biztonságosabb otthont keressenek. Kisvártatva rábukkannak egy falakkal körülvett édenkertre, amely minden igényüknek megfelel… egy valamit kivéve. Már lakik ott egy másik család: a Jobbagyék. Jobbagyék (hangsúly a „jobb”-on) a míves lombkunyhójukkal, elképesztő találmányaikkal és több hektárnyi frissen öntözött terményeikkel jó pár fokkal Croodék fölött állnak az evolúciós lépcsőn. Amikor befogadják Croodékat - a világ első vendégeit - nem kell sok hozzá, hogy feszültség támadjon az őscsalád és a modern család között. Amikor már minden veszni látszik, egy új veszély mindkét családot nagyszabású kalandba taszítja a falakon kívül, és félre kell tenniük elle
amerikai vígjáték, 1988 ║ Julius (Arnold Schwarzenegger) és Vincent Benedict (Danny DeVito) különös ikertestvérek. Egy tökéletes gyermek létrehozásáért indult kutatási programnak köszönhetik létüket. Kettejük közül Julius a tökéletes atléta megtestesítője, az apró, tömzsi Vincent pedig a kakukktojás. Vincent árvaházba kerül, Julius pedig egy déltengeri szigetre, ahol a lehető legjobb oktatásban, neveltetésben lesz része. Vincent piszkos üzelmekbe keveredik és veszélyben az élete. Szerencsére Juliusnak akkora már tudomására jut, hogy van egy ikertestvére, s azonnal elindul, hogy felkutassa Vincentet.
amerikai sci-fi, akció-horror, 2018 ║ Az űrből jön, és csak akkor létezik, ha egy másik lényen élősködhet. Gazdateste Eddie Brock (Tom Hardy) újságíró, de ő maga hidegfejű szadista, aki a világ létét fenyegeti, ám néha mégis kiáll az ártatlanokért. Pókember egyik különleges erejű, veszélyes és kiismerhetetlen ellenfele maga sem tudja, hogy a fény vagy a sötétség oldalán áll-e: különleges betegsége (mely egyben az emberek fölé emeli) néha a jók, néha a gonoszak közé sodorja. Abban az egész Univerzumot megrázó csatában, amely most vár rá, a jóságára és a gonoszságára is szüksége van. A Marvel-univerzum egyik legizgalmasabb figurája végre filmet kap, és megvan hozzá a méltó főszereplő, Tom Hardy, akit a Zombieland rendezője irányít. ║ Eddie Brock (Tom Hardy) oknyomozó riportert kirúgják az állásából, amikor megvádolja Carlton Drake-et (Riz Ahmed), az Élet Alapítvány vezetőjét, hogy kísérteties kutatásával embereket öl meg. Amikor Drake egyik munkatársával, Dora Skirth (Jenny Slate) kutató
amerikai kalandfilm, 2017 ║ Az ókori királynő, kinek életét igazságtalanul oltották ki, évezredek óta nyugszik kriptájába temetve, mélyen a sivatag kérlelhetetlen homoktengere alatt. Legalább is eddig így hittük. Ám most életre kel, és a világra szabadítja régóta felgyülemlett bosszúvágyát, és az ezzel járó elképzelhetetlen borzalmakat.