0:05
Lime (12+)
Lime (15. rész) A magazin célja bemutatni Magyarország különböző régióit, körüljárva annak lehetőségeit és az általuk kínált élmények lehetőségét. Minden egyes epizódban egy-egy térséget, szállást vagy kikapcsolódási attrakciót mutatunk be, magas színvonalú jellemzőivel és érdekességeivel, mindezt két műsorvezetőnk, Farkas Betti, Schönekker László segítségével, akik felkészülve a témából, interaktívan, élményszerűen, testközelből mutatják be az adott helyszínt, témát. Megszólaltatjuk az aktuális téma szakértőjét, és mindazokat a személyeket, akik befolyással lehetnek a célközönség döntéseire egy desztináció kiválasztásánál. A műsor a lehetőségek széles spektrumának bemutatásával alternatívát kínál a nézőknek, hogy könnyebben döntsenek a kikapcsolódásról, ezáltal növelve a turisztikai cél, térség népszerűségét. Beszélgető partnereink számára mindig készülünk humorral fűszerezett Lime-os meglepetéssel, ami emlékezetessé teszi a forgatást. Lime _ minden szombaton premier adással az RTL műsorán
0:30
CSI: New York-i helyszínelők || Dermesztő rémület (16+)
CSI: New York-i helyszínelők || Dermesztő rémület (7. évad 8. rész) A New York-i széria a Miami helyszínelők harmadik évadjában mutatkozott be, amikor Horatio Caine New Yorkba utazott egy Miamiból megszökött gyanúsított nyomában. Már itt megismerhettük az új sorozat fontosabb szereplőit és egyedi képi világát. Horatio New York-i párja Mac Taylor nyomozó, akit kitűnő szakemberek segítenek a város legelvetemültebb gazembereinek kézre kerítésében. A tapasztalt Stella Bonasera nyomozónő nem csak munkakapcsolatban áll Mac-kel, hanem ő az egyetlen, aki lelkileg is közel tud hozzá kerülni. A két rutinos rendőr keze alá dolgozik még dr. Hawkes patológus, a szerencsétlenül járt áldozatok testének szóra bírója, és két, energikus fiatal rendőr, Danny Messer és Aiden Burn.
0:55
CSI: New York-i helyszínelők || Lesben (16+)
CSI: New York-i helyszínelők || Lesben (7. évad 7. rész) A New York-i széria a Miami helyszínelők harmadik évadjában mutatkozott be, amikor Horatio Caine New Yorkba utazott egy Miamiból megszökött gyanúsított nyomában. Már itt megismerhettük az új sorozat fontosabb szereplőit és egyedi képi világát. Horatio New York-i párja Mac Taylor nyomozó, akit kitűnő szakemberek segítenek a város legelvetemültebb gazembereinek kézre kerítésében. A tapasztalt Stella Bonasera nyomozónő nem csak munkakapcsolatban áll Mac-kel, hanem ő az egyetlen, aki lelkileg is közel tud hozzá kerülni. A két rutinos rendőr keze alá dolgozik még dr. Hawkes patológus, a szerencsétlenül járt áldozatok testének szóra bírója, és két, energikus fiatal rendőr, Danny Messer és Aiden Burn.
1:35
Napszállta (16+)
Napszállta Leiter Írisz (Jakab Juli) hosszú évek után tér vissza Triesztből a Monarchia-beli Budapestre. A korán árván maradt lány a családja legendás kalapszalonjában szeretne dolgozni, ám az új tulajdonos, Brill Oszkár (Vlad Ivanov) elutasítja. Úgy tűnik, el kell hagynia a várost, amikor váratlanul egy idegen keresi fel, és a bátyja hollétét tudakolja tőle. Írisz ekkor döbben rá, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Nyomozásba kezd, és bátyja után kutatva egyre sötétebb titkok tárulnak fel a szülei halálával kapcsolatban.
4:00
A semmi közepén || Kötelező nyaralás 2. rész (12+)
A semmi közepén || Kötelező nyaralás 2. rész (3. évad 2. rész) A Heck család semmiképp se mondható átlagosnak. Frankie és Mike három gyereket nevelnek. Ott a kétballábas csúnyácska, fogszabályozós Sue, akit semmilyen csapatba nem vesznek fel, hiába próbálkozik, Axl igazi kamaszfiú, sehogy se lehet rávenni, hogy ne alsónadrágban járkáljon otthon, és az okoska Brick, a legkisebb fiú, aki kissé fura, és egyáltalán nem képes beilleszkedni a korosztályába. A 3. évad Mike számtalan változást szeretne bevezetni a család életébe, melyek látszólag jó ötletnek tűnnek. Ám a többiek egészen sajátos módon értelmezik a változásokat. Semmi sem úgy történik, ahogy Mike elképzelte, és ez leginkább a családi eseményekre igaz.
4:20
Molly és Emily (12+)
Molly és Emily A háború az amerikai családokat is eléri. A kis Molly (Maya Ritter) egy nap megtudja, hogy imádott édesapja önkéntesnek állt, és katonaorvosként a frontra utazik. Míg dúl a háború, Molly és barátnői pedig egy táncversennyel próbálják elterelni a figyelmüket a háború fenyegetéséről. Mollyt újabb csapás éri, amikor a családja váratlanul befogad egy angol kislányt, Emilyt (Tory Green). Az új jövevény meglehetősen fennhordja az orrát, és komoly riválisnak tűnik minden téren.
5:50
Mölang (6+)
Mölang (6. évad 39. rész) A rajzfilmsorozat szeretetteljes és humoros szemszögből mutatja be egy különc, ám vidám és lelkes nyuszi, valamint egy félénk és visszahúzódó kiscsibe barátságát. A rövid történetek Molang és Piu Piu mindennapjait tárja fel ellenállhatatlan kedvességgel és bájos humorral.
6:00
Mölang (6+)
Mölang (6. évad 40. rész) A rajzfilmsorozat szeretetteljes és humoros szemszögből mutatja be egy különc, ám vidám és lelkes nyuszi, valamint egy félénk és visszahúzódó kiscsibe barátságát. A rövid történetek Molang és Piu Piu mindennapjait tárja fel ellenállhatatlan kedvességgel és bájos humorral.
6:10
Bat Pat || Kérlek, ne kívánj semmit (6+)
Bat Pat || Kérlek, ne kívánj semmit (1. évad 26. rész) Bat Pat, a szeretnivaló és bájos lila színű denevér körül mindig történik valami rejtélyes dolog. Iskolába járó barátaival, Rebekával, Martinnal és Leóval számtalan izgalmas kalandba keveredik. Közös erővel azonban mindig megoldják a veszélyesnek látszó feladatokat.
6:15
Mouk || Az indiai váza (6+)
Mouk || Az indiai váza (1. évad 26. rész) Mouk egy 7 éves medvebocs. Világraszóló kalandokról, egzotikus tájakról álmodik, és szeret messzi tájakon lévő barátaival beszélgetni elektronikus táblája segítségével. Popo és Chavapa a két legjobb barátja, és hárman fergeteges triót alkotnak.
6:25
Bat Pat || A szellembicikli (6+)
Bat Pat || A szellembicikli (1. évad 27. rész) Bat Pat, a szeretnivaló és bájos lila színű denevér körül mindig történik valami rejtélyes dolog. Iskolába járó barátaival, Rebekával, Martinnal és Leóval számtalan izgalmas kalandba keveredik. Közös erővel azonban mindig megoldják a veszélyesnek látszó feladatokat.
6:30
Draco, a borzasztó (12+)
Draco, a borzasztó Nincs annál nagyobb csapás egy vámpír számára, mint a vérallergia. A kis Draco így nem tud elég borzasztó lenni, vérszívás nélkül ugyanis nincsenek vámpír képességei, és ha ez kiderül, nevetség tárgyává válik a suliban. Segítségére siet a tini vérfarkas és Frankenstein legifjabb szörnye, akikkel együtt dolgozik elképesztő találmányain. Csakhogy a tanárok között van, aki ezt nem nézi jó szemmel. A Szörnyképző Intézet tanulói a nyári szünetből visszatérve szembetalálják magukat az új tanárnővel, Mandragórával. Mandragóra utálja a gyerekeket, mert akadályozzák őt álmai megvalósításában, hogy zenei karrierbe kezdjen. Csak egyetlen megoldás lehetséges, ha felgyorsítja a gyerekek fejlődését.
6:40
Draco, a borzasztó (12+)
Draco, a borzasztó Nincs annál nagyobb csapás egy vámpír számára, mint a vérallergia. A kis Draco így nem tud elég borzasztó lenni, vérszívás nélkül ugyanis nincsenek vámpír képességei, és ha ez kiderül, nevetség tárgyává válik a suliban. Segítségére siet a tini vérfarkas és Frankenstein legifjabb szörnye, akikkel együtt dolgozik elképesztő találmányain. Csakhogy a tanárok között van, aki ezt nem nézi jó szemmel. A Szörnyképző Intézet tanulói a nyári szünetből visszatérve szembetalálják magukat az új tanárnővel, Mandragórával. Mandragóra utálja a gyerekeket, mert akadályozzák őt álmai megvalósításában, hogy zenei karrierbe kezdjen. Csak egyetlen megoldás lehetséges, ha felgyorsítja a gyerekek fejlődését.
6:55
Draco, a borzasztó (12+)
Draco, a borzasztó Nincs annál nagyobb csapás egy vámpír számára, mint a vérallergia. A kis Draco így nem tud elég borzasztó lenni, vérszívás nélkül ugyanis nincsenek vámpír képességei, és ha ez kiderül, nevetség tárgyává válik a suliban. Segítségére siet a tini vérfarkas és Frankenstein legifjabb szörnye, akikkel együtt dolgozik elképesztő találmányain. Csakhogy a tanárok között van, aki ezt nem nézi jó szemmel. A Szörnyképző Intézet tanulói a nyári szünetből visszatérve szembetalálják magukat az új tanárnővel, Mandragórával. Mandragóra utálja a gyerekeket, mert akadályozzák őt álmai megvalósításában, hogy zenei karrierbe kezdjen. Csak egyetlen megoldás lehetséges, ha felgyorsítja a gyerekek fejlődését.
7:15
Gondolkozz kutyául! (12+)
Gondolkozz kutyául! Oliver (Gabriel Bateman) a technika megszállottja. Olyan gépen dolgozik, amivel az agyi hullámokat felerősítve hallja mások gondolatait. Mivel egyik kísérlete során kutyájára, Henryre, teszi a jeladót, sikerül kommunikálnia a kutyával. Henry kihallgat egy telefonbeszélgetést, és elmondja Olinak, hogy apja új állása miatt talán egy másik városba költöznek. Ekkor derül ki, hogy a szülők válni készülnek. Oli és Henry ezt mindenáron meg akarja akadályozni. Közben Ram Mills tech mogul meg akarja szerezni Oliver találmányát, ezért elrabolja a kutyát.
9:10
A szerelem hálójában (12+)
A szerelem hálójában Kathleen Kelly (Meg Ryan) a világ talán legszebb gyermekkönyvboltjának a tulajdonosa. Egy nap azonban az utca túloldalán Joe Fox (Tom Hanks) megnyitja könyváruházát, ami korántsem olyan meghitt, viszont sokkal nagyobb, mint Kathleené. A két magányos üzletvezető és harcias ellenfél éjszakánként NY152 és Shopgirl álnév alatt ismerkedik, és hamarosan egymásra is találnak a hálón. Álnéven egymásnak tanácsokat adnak, és még egymásba is szeretnek. De eljön a nap, amikor fény derül kilétükre.
11:45
A törött szívek múzeuma (12+)
A törött szívek múzeuma Mi lenne, ha minden kapcsolatunkból, amiben valaha benne voltunk, megtartanánk egy emléktárgyat? A film főszereplője a húszas éveiben járó, mindig egyedi Lucy, aki művészeti asszisztensként dolgozik egy New York-i galériában, és nem mellesleg notórius gyűjtögető, aki képtelen megválni a tárgyaktól. Miután legutóbbi barátja dobja, Lucy létrehozza az "Összetört Szívek Galériáját", ahol a szakítás után otthagyott tárgyak otthonra lelhetnek. Idővel a galéria híre terjedni kezd, és egy egész mozgalom nő ki belőle, inspirációt nyújtva minden romantikus lélek, köztük Lucy számára is.
14:15
Micsoda nő! (12+)
Micsoda nő! A jóképű és sikeres Edward Lewis (Richard Gere) üzleti ügyben Los Angelesben tartózkodik, amikor egyik este szórakozásképpen felcsípi az utcán sétáló csinos, de kezdő örömlányt, Viviant (Julia Roberts). Az este kellemesen telik, s másnap a férfi különös ajánlatot tesz a nőnek: megkéri, vegye át partnere szerepét egy igen fontos üzleti héten. Viviannek tetszik az ajánlat, bár gyakran nehéz feladatok elé kerül, ám varázslatos természetességgel és különös megérzéseivel oldja meg a kihívásokat. A különleges és izgalmas lánynak még végül a jégszívű üzletember sem állhat ellen.
17:00
RTL Híradó Esti kiadás
RTL Híradó Esti kiadás Az RTL Klubon mindennap többször is láthatjuk, mi történt a nagyvilágban. Nem csupán a fontosabb bel- és külpolitikai hírekről, hanem gazdasági, sport és kulturális vonatkozású eseményekről is tájékoztatnak bennünket a műsorvezetők.
17:55
Fókusz (12+)
Fókusz Hétköznaponként jelentkező riportmagazin a legfrissebb hírekkel, aktuális információkkal, eseményekkel, emberi sorsokkal, érdekes történetekkel és helyszínekkel a világ minden részéről az RTL Gold-on is. Az RTL Klub mai adása felvételről.
19:00
Az álommeló (12+)
Az álommeló (2. évad 28. rész)
20:20
Anyád napja (12+)
Anyád napja Charlotte (Jennifer Lopez) végre megtalálta álmai férfiját. Vele együtt viszont megkapta rémálmai anyósát, Violát (Jane Fonda) is, aki a televízió primadonnája volt míg a közelmúltban ki nem rúgták. Viola most attól retteg, hogy hamarosan elveszti a fiát, ahogy elvesztette imádott munkáját is. Elhatározza hát, hogy a világ legrosszabb anyósává alakulva örökre elijeszti Kevin újdonsült menyasszonyát. Charlie nem esik kétségbe, és úgy dönt, felveszi az elé vetett kesztyűt. Megkezdődik a harc, amelynek nem kisebb a tétje, mint hogy melyikük legyen a család Első Asszonya.
20:20
Házasodna a gazda (12+)
Házasodna a gazda (6. évad 13. rész) A társkeresés mellett azt mutatja be a műsor, milyen különleges és egyedi romantikája van a vidéki életnek, ehhez pedig kapcsolódnak az állattartással járó teendők és a mezőgazdasági munkák.
20:25
Házasodna a gazda (12+)
Házasodna a gazda (6. évad 3. rész) Az RTL nagy sikerű társkereső realityjének 6. évada minden hétköznap este a csatornán. Az epizódok az RTL Most platformon is megtekinthetők. A Házasodna a gazda társkereső realityben (Gyártó: UFA Ma-gyarország Kft. ) négy gazda párkeresését követhetik nyomon a nézők. Anna, Gergő, Józsi és Kevin gazda végre találkozhatnak azokkal a társra vágyó jelentkezőkkel, akik szeretnének velük megismerkedni. A műsor idén is minden hétköznap este látható, így napi rendszerességgel követhetik nyomon a nézők a szerelmi szálak alakulását. Az első adásokban, a rapid randik láthatóak. A gazdák csodás helyszíneken fogadják a levelek alapján kiválasztott hölgyeket és urakat. A szingli párkeresők tehát rögtön megtapasztalhatják a vidéki élet különleges miliőjét. A kiválasztottak pedig az első találkozást követően ott is maradhatnak a gazdánál. Az idei évadban az erdélyi Gergő gazda és az Ausztriában élő Kevin gazda és is vállalkozott arra, hogy kamerák előtt keressen párt, így a műsor idén
22:30
Jack és Jill (12+)
Jack és Jill A reklámszakember Jack (Adam Sandler) elégedett az életével. Gyönyörű felesége, Erin (Katie Holmes) és nagyszerű gyerekei alig várják, hogy megérkezzen hozzájuk Jack ikertestvére. Jillt (Adam Sandler) azonban egyszerűen képtelenség kibírni, hisztis, akaratos és kiszámíthatatlan nőszemély. Legalább is Jack szerint. Látogatása idejére a ház és a kert háborús övezetté válik, ráadásul Al Pacinótól sem lehet megszabadulni.
23:40
Főszerepben || Gálvölgyi János (12+)
Főszerepben || Gálvölgyi János (1. évad 13. rész) Mindenki ismeri "a Gálvölgyit". Aztán kiderül, hogy nem ismerjük eléggé. Nem tudjuk, mit gondol a színjátszásról, a szakmai alázatról, mit tesz azokkal a kollégákkal, akikből kiveszett a tisztelet. És a már elhunyt színésznagyságok is szóba kerülnek, valamint az a kezdeményezése, hogy emléktáblát állítson nekik. Két színházi ember remek beszélgetése 50 percben. https://rtl. hu/kultura/2022/12/31/galvolgyi-janos-alfoldi-robert-foszerepben
0:25
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
1:00
Walker, a texasi kopó || Egy feddhetetlen ember (12+)
Walker, a texasi kopó || Egy feddhetetlen ember (III / 19) Az aktuális rész ismertetője: Alex és Walker egy idős bíróval találkozik a saját farmján, amikor váratlanul megtámadják őket és a férfit szabályosan kivégzik. A gyilkost sikerül elkapni, s Walker egyezséget ajánl fel neki. Felmentik őt, amennyiben mindent kipakol arról, hogy kinek és miért állhatott érdekében, hogy a bírót eltakarítsa az útból. A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norris, már ''72-ben fel
1:45
A hegyi doktor || Szabina (12+)
A hegyi doktor || Szabina (I / 7) Az aktuális rész ismertetője: Markus és Alexandra balesete után Alexandra elvesztette a gyerekét és nem szülhet többet. Bűntudat kínozza Markust ezért elutazik. Alexandra elszökik a kórházból, hogy beszéljen Markus-szal. Dr. Thomas Burgner és Mrs. Sabina Spretije a keresésére indulnak, és ki is alakul köztük a vonzalom. A műsor ismertetése: Dr. Thomas Burgner egy ismert és elismert orvos, aki a fiával együtt Münchenben él. Ám egy napon, családi okok miatt el kell hagynia szeretett otthonát, hogy a súlyosan beteg apósát kezelhesse, aki nem akar kezelést, főleg nem Thomas-tól... Szereplők: Gerhard Lippert, Anita Zagaria, Manuel Guggenberger
2:30
A hegyi doktor || A vonós Joscha (12+)
A hegyi doktor || A vonós Joscha (I / 8) Az aktuális rész ismertetője: A farmer Alfred Steiger, a balesete miatt nem tudja elvégezni a feladatait, ezért adósságba keveredik. Annemarie-nak, a feleségének eközben kapcsolata van a farmon dolgozó Aldo-val, akivel elhatározzák, hogy megölik Steiger-t. Ám nem számolnak Joscha-val, Alfred testvérével, aki váratlanul megjelenik a faluban a hazaköltözés reményében... A műsor ismertetése: Dr. Thomas Burgner egy ismert és elismert orvos, aki a fiával együtt Münchenben él. Ám egy napon, családi okok miatt el kell hagynia szeretett otthonát, hogy a súlyosan beteg apósát kezelhesse, aki nem akar kezelést, főleg nem Thomas-tól... Szereplők: Gerhard Lippert, Anita Zagaria, Manuel Guggenberger
3:15
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (III / 54) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:35
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (V / 12) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
4:20
Családi Titkok || Bűnös játszma (12+)
Családi Titkok || Bűnös játszma Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
5:10
Tűsarok (12+)
Tűsarok Az aktuális rész ismertetője: Megmutatjuk, hogy milyen egy ízig-vérig nő világa. Ebben segítségünkre lesz Barbi, aki humoros hangvételével egyedivé varázsolja a műsort. Olyan ez, mint egy hatalmas női táska. Rengeteg izgalmat tartogat, ugyanakkor teljesen hétköznapi. Műsorvezető: Orosz Barbara A műsor ismertetése: Megmutatjuk, milyen egy ízig-vérig nő világa. Ebben segítségünkre lesz Barbi, aki humoros hangvételével egyedivé varázsolja a műsort. Olyan ez, mint egy hatalmas női táska. Rengeteg izgalmat tartogat, ugyanakkor teljesen hétköznapi... Kiemelt tartalmak: Magyar Divattervezők, Sikeres Nők, Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek, Nemzetközi divatvilág, Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával
5:15
Mokka (12+)
Mokka A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
7:45
Mokkacino (12+)
Mokkacino A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
8:40
Napsütötte Toszkána (12+)
Napsütötte Toszkána Frances (Diane Lane) sikeres és boldog írónő volt egészen addig, amíg házassága zátonyra nem futott. Az alkotói válságát is képtelen legyűrni, ezért barátnője egy repülőjeggyel ajándékozza meg, és elküldi Olaszországba pihenni és feltöltődni. Frances az elhanyagolt, ódon villában kap szállást és szinte pillanatok alatt elvarázsolja a környezet szépsége, a kisváros és lakóinak melegsége. Hirtelen ötlettől vezérelve elhatározza, hogy hátat fordít eddigi életének és megvásárolja a villát. Szereplők: Diane Lane, Raoul Bova, Sandra Oh
10:55
Madagaszkár 2. (12+)
Madagaszkár 2. A Madagaszkár távoli partjaira vetodött New York-iak olyan orült ötlettel állnak elo, amely még akár be is válhat! A pingvinek ugyanis katonás precizitással helyrepofoznak egy régi repülogéproncs-féleséget. A díszes kompánia így a levegobe emelkedik _ és ott is marad egy darabig. Épp csak annyi ideig, amely elegendo ahhoz, hogy eljussanak a legvadabb helyre, Afrika kies szavannáira, ahol állatkerti barátaink elso ízben találkozhatnak szabadon élo társaikkal. Miközben a gyökereiket keresik, hamar rájönnek, hogy mi is a különbség a betondzsungel és az afrikai vadon között. A régen látott rokonok, a romantikus vetélytársak és az ármánykodó vadászok ellenére is úgy tunik, hogy Afrika nagyon "tutkeráj" hely, de vajon jobb, mint hoseink otthona a Central Parkban? (DVD)Szereplők: Ben Stiller, David Schwimmer, Chris Rock
12:45
Mancs őrjárat: A film (12+)
Mancs őrjárat: A film A Mancs őrjárat bevetésre kész! Amikor legnagyobb riválisuk, Humdinger lesz a közeli Kalandváros polgármestere, és egymás után csinálja a kalamajkákat, Ryder, és mindenki kedvenc hős kutyijai nagy sebességre kapcsolnak, hogy szembenézzenek a kihívással. Miközben az egyik kutyusnak zűrös múltja van Kalandvárossal, a csapat segítséget kap egy új szövetségestől, Libertytől, a dörzsölt tacskótól. Együtt, a legújabb kütyükkel, szerkókkal és járgányokkal felszerelkezve a Mancs őrjárat beveti magát, hogy megmentse Kalandváros lakóit, mert a Mancs őrjárat sosem fáradt! Szereplők: Iain Armitage, Raoul Bhaneja, Lilly Bartlam
14:25
A tanú (12+)
A tanú Pelikán József hithű kommunista, aki végig harcolta elvbarátaival a vészterhes éveket. Most, győzelmük után, a személyi kultusz idején, gátőrként is elkötelezett munkát végez. Lecsap az orvhorgászra, akiről kiderül, régi barátja és harcostársa, Dániel Zoltán, aki jelenleg miniszter. Épp ez a kedves barát buktatja le akaratán kívül, amikor feketevágás miatt megjelenik a hatóság. Pelikán börtönbe kerül, ahonnan egyre magasabb beosztásba helyezik. Ő lesz a vidámpark, az uszoda, majd később egy narancstermelő gazdaság igazgatója. Természetesen mindez nem ajándék. Virág elvtárs minden alkalommal hangsúlyozza, hogy egyszer még kérnek Pelikántól valamit. És ez az egyszer el is érkezik, amikor Dániel Zoltánt koholt vádakkal letartóztatják…Szereplők: Kállai Ferenc, Őze Lajos, Fábri Zoltán
17:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
17:45
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:55
Zsákbamacska (12+)
Zsákbamacska (II / 3) Új műsorvezető párokkal és új játékokkal tér vissza a TV2 képernyőjére a Zsákbamacska. A második évadban Szente Vajk és T. Danny, valamint Marics Peti és Pető Brúnó garantálják a jó hangulatot. A megújult game-show április 29-én folytatódik minden hétköznap este, és ezúttal is közel 60 féle játékot próbálhatnak ki a szereplők. A régi jól beváltak mellett olyan látványos és izgalmas próbatételek is lesznek, mint például az óriás társasjáték, ahol a játékos maga a bábu, aki lépked a pályán, de lesz pénzlapátolás bekötött szemmel, és egy különleges golyóderbi, ahol minden a száguldó golyókon múlik, na meg a szerencsén. A műsorvezetőket most is egy-egy hölgy segíti a vetélkedőben: Kárpáti Rebeka és Stana Alexandra.
20:55
Kölcsönlakás (12+)
Kölcsönlakás Nem is lehetne két egymástól jobban különböző férj, mint Balázs (Haumann Máté) és Henrik (Klem Viktor). Balázsnak a család fontos meg az otthona _ amit éppen felújítanak. Henriknek viszont a csábítás fontos meg az otthon _ amit a haverja éppen felújít, _ hogy legyen hova meghívni legújabb hódítását. A két férj és feleségeik: a gyerekre vágyó Anikó (Balla Eszter) meg a férjén minden áron bosszút állni vágyó Linda (Martinovics Dorina), valamint a lakást felújító dizájner (Szabó Simon) és az őt rajongásával üldöző csaj (Kopek Janka) mind arra vágyik, hogy végre egyedül maradhasson a felújítás alatt álló lakásban, és belépjen a nagy Ő. De sajnos túl nagy az átmenő forgalom. Egyetlen, zűrzavaros napon egymásba botlik, akinek nem kéne, lebukik, aki ártatlan, és elcsábul, aki hűséges. Nagy szívű, ám még nagyobbakat füllentő hőseink vágyak, szerelmek, átverések hálójából próbálnak kikecmeregni, amibe egyre jobban belegabalyodnak. Néha, egy-egy pillanatra az őszinteséggel próbálkoznak _ és abbó
1:35
Börtönregény (15+)
Börtönregény Driver-t, a hivatásos bűnözőt lekapcsolja a mexikói rendőrség, amikor a kocsijában egy rakás lopott pénzzel kétségbeesetten próbál átjutni a határon. Hamarosan egy vad börtönbe zárják. A férfi ekkor egy 9 éves kisfiú segítségével próbál életben maradni a káosz és korrupció uralta börtönben. Vakmerő tervet eszel ki, hogy megszökjön a fiúval, s annak anyjával, valamint a pénzzel... Szereplők: Mel Gibson, Peter Stormare, Dean Norris
3:05
Az utolsó léghajlító (12+)
Az utolsó léghajlító A világon négy nemzetség osztozik, a Levegő, a Víz, a Föld és a Tűz, melyek néhány tagja képes uralni az elemeket. A Tűz népe magának akarja megszerezni a hatalmat, ezért háborút indít a többiek ellen. Száz esztendeje dúl a harc, és egy régi legenda szerint csak egy Avatar mentheti meg a világot a teljes pusztulástól. Ez pedig nem más, mint az ifjú Aang, az utolsó léghajlító, aki különleges képességeinek köszönhetően képes uralni mind a négy elemet. Aang a vízhajlító Katara-val és a lány bátyjával, Sokka-val együtt elindul hát, hogy újra egyensúlyba hozza a világot... Szereplők: Noah Ringer, Jackson Rathbone, Nicola Peltz
4:45
Happy, a flúgos golfos (12+)
Happy, a flúgos golfos Happy Gilmore világéletében profi hokis szeretett volna lenni, ám nem tud egyebet, mint nagyot ütni, rondán beszélni és kiválóan bunyózni. Miután sokadszorra rúgják ki a válogatásról, ráadásul a nagyitól is elvették a házat, Happy _ hogy összegyűjtse a pénzt a nagyinak _ golfosnak áll. Hamarosan pedig hatalmas sikert arat a közönség soraiban négyszáz méterre elütött labdáival és képernyőt nem tűrő stílusával. Ezzel azonban magára vonja Shooter McGavin haragját, aki a golfbajnokság aranyzakójára pályázik…Szereplők: Adam Sandler, Christopher McDonald, Julie Bowen
6:40
Roger nyúl a pácban (12+)
Roger nyúl a pácban Hollywood az 1940-es években. Roger nyúl szeretetre méltó, lógófülű, hadari beszédű balfácán, a rajzfilmsztár Baby Herman partnere. A tapsifülesnek oltári nagy szíve van, mindenkit imád, de a kis piros leginkább a feleségéért, a szexi Jessicáért dobog. Az asszony hűtlenségével kapcsolatos pletyka rossz hatással van kétdimenziós barátunk színészi teljesítményére. A stúdió felbéreli Eddie Valiant magándetektívet, hogy szaglásszon körül az ügyben. Amikor meggyilkolják Marvin Acme-t, az egyik éjszakai klub tulajdonosát, Roger nyúl lesz a bűntény elsőszámú gyanúsítottja. Szereplők: Bob Hoskins, Christopher Lloyd, Charles Fleischer
8:40
Az erdő kapitánya (12+)
Az erdő kapitánya Elöljáróban le kell szögezni, hogy a rendőrök élete nem fenékig tejfel. Különösen nem abban a városban, ahol maga a nagy Zéró ütötte fel tanyáját. Ő a bűnözők koronázatlan királya, akit már réges-rég rács mögött szeretne látni a Kapitány. Zéró az évszázad bulijára készül, amelynek célpontja a Kerek Erdő és annak lakói. Azt eszelte ki, hogy egy zsák pénzért eladja az erdőt egy fakitermeléssel foglalkozó vállalatnak, az erdőlakók pedig szaladhatnak, amerre látnak. A Kapitány és segédei _ Eleméri Ede tizedes és Góliát titkosrendőr _ azonban kiszimatolják a veszélyt és akcióba lépnek. Nehezen birkóznak meg az akadályokkal, mert a ravasz Zéró mindig másvalaki bőrében jelenik meg. Szerencsére az agyafúrt Kapitány leleplezi a gazfickókat és megmenti az erdőt a pusztulástól! Szereplők: Csákányi László, Gálvölgyi János, Székhelyi József
10:10
Ben Hur (12+)
Ben Hur Judah Ben-Hur herceg története, akit fogadott testvére, Messala, a római hadsereg tisztje hamisan vádol árulással. Nemesi címétől megfosztják és rabszolgaságba kényszerítik, ezért hátra kell hagynia családját és szerelmét. Több évet tölt a tengeren hánykolódva, mielőtt bosszúra szomjazva hazatérne. Ehelyett azonban megváltást talál... Szereplők: Jack Huston, Toby Kebbell, Morgan Freeman
12:40
Az aszfalt királyai (12+)
Az aszfalt királyai Az igaz történet alapján készült filmben, 1963-ban Henry Ford II, a Ford Motor Company tulajdonosa arra utasítja az alkalmazottait, hogy álljanak elő jobbító javaslatokkal a cég autóit illetően, amivel növelni lehetne az eladásokat. Az alelnök, Lee Iacocca azzal a javaslattal áll elő, hogy készítsenek egy sportkocsit, amivel meg lehetne nyerni a 24-órás francia Le Mans autóversenyt. Erre a feladatra Iacocca felbérli a látnoki erővel bíró autótervezőt, Carroll Shelby-t. Shelby, a vakmerő és brit születésű autóversenyzőt, Ken Miles-t hozza magával a munkához. Ők ketten együtt küzdenek meg a vállalati beavatkozással, a fizika törvényeivel és saját démonjaikkal, hogy megépíthessenek egy forradalmi versenyautót a Ford Motor Companynek, amivel legyőzhetik Enzo Ferrari autóit az 1966-os Le Mans-i 24 órás versenyen. Szereplők: Christian Bale, Matt Damon, JJ Feild
15:45
A majmok bolygója: Lázadás (12+)
A majmok bolygója: Lázadás Will Rodman Alzheimer-kór kutató kifejleszt egy ellenszert, amelyet a beteg apján, és a kísérleti csimpánzokon is kipróbál. Az apja állapota az átmeneti javulás után rosszabbodik, a majmok agya viszont fejlődést mutat. Cézár, a legokosabb majom Will otthonában él, ám az érzelmeit az emberek rendre félreértelmezik. Emiatt az állatmenhelyen köt ki, ahol rosszul bánnak vele. Egy idő után Cézár megelégeli a rabságot, fellázítja sorstársait, majd az élükre állva kitör a rácsok mögül. A lázadás pedig káoszba borítja San Franciscót... Szereplők: James Franco, Freida Pinto, John Lithgow
17:50
Az elveszett város (12+)
Az elveszett város A briliáns, de zárkózott írónő, Loretta Sage (Sandra Bullock) pályája során mindig egzotikus helyekről írt a népszerű romantikus kalandregényeiben, melyek címlapján a Dash nevű hőst megjelenítő, jóképű borítómodell, Alan (Channing Tatum) feszít, aki erre a karakterre tette fel az életét. Miközben épp új könyvét promotálja Alannel, Lorettát elrabolja egy különc milliárdos (Daniel Radcliffe), mert azt reméli, hogy az írónő elvezeti őt a legutóbbi könyvében található ősi elveszett város kincséhez. Alan bizonyítani szeretné, hogy a való életben is hős tud lenni, nemcsak a könyvek lapjain, így nekivág, hogy megmentse a nőt. A nagyszabású dzsungelkalandba pottyant furcsa párnak össze kell dolgoznia, hogy túléljék az elemek és a gonosztevők csapásait, és megtalálják az ősi kincset, mielőtt az örökre elveszne... Szereplők: Brad Pitt, Daniel Radcliffe, Sandra Bullock
20:00
King's Man: A kezdetek (15+)
King's Man: A kezdetek A történelem legszörnyűbb zsarnokainak és bűnözőinek egy csoportja, köztük Raszputyin (Rhys Ifans), összegyűlt, hogy kiterveljenek egy elsöprő háborút, amely ártatlan emberek millióit fogja kiirtani az egész világon. Ekkor lép színre a Kingsman, a világ legelső független hírszerző ügynöksége. A halálos, kifogástalanul képzett kémek, akik felesküdtek, hogy a legmagasabb szintű etikusság és diszkréció mellett működnek, egy elegáns rövidáru boltot használnak a szervezet fedőszervezeteként. A Kingsman alapító tagja, Oxford hercege (Ralph Fiennes), aki elkötelezett a közelgő vérengzés megállítása mellett, egy pártfogoltját, Conradot (Harris Dickinson) is beszervezi, hogy csatlakozzon a szervezethez, és segítsen visszafordítani a folyamtokat a jó irányba. Szereplők: Gemma Arterton, Aaron Taylor-Johnson, Harris Dickinson
0:55
A rend őrzője (16+)
A rend őrzője Rudy (Jean-Claude Van Damme), a nemzetközi hírű régész fia inkognitóban műkincsrablóként tevékenykedik. Amikor Izraelben titokzatos körülmények között elrabolják az apját a közel-keleti országba siet, hogy kiszabadíthassa. A mentőakció viszont egyre veszélyesebbé válik mígnem ki akarják toloncolni az országból. Sikerül azonban rábeszélnie Daliát, a rendőrnőt, hogy ne tegye fel a repülőre, hanem engedje tovább keresni édesapját. Menekülés közben egyre világosabbá válik számára, hogy titkos, vallási szervezetek közti háborúba csöppent... Szereplők: Jean-Claude Van Damme, Sofia Milos, Charlton Heston
2:15
Az alvilág harcosa (16+)
Az alvilág harcosa David Goran (Gary Daniels), a küzdősportok verhetetlen bajnoka volt. Visszavonultan él, de egy nap, amikor barátnőjét (Sissi Fleitas) elrabolja a mexikói drogkartell nagy hatalmú ura arra kényszerül, hogy semmit és senkit nem kímélve részt vegyen egy életre-halálra szóló illegális küzdelemben. Közben a mexikói szövetségi rendőrség is nyomoz az illegális harcok ügyében, mert újabb és újabb halott versenyző holttestére bukkannak. David az egyik ügynök segítségét kéri, hogy megtalálják a barátnőjét, de úgy tűnik, magára marad. A drogkartell titkos vezetőjének zsarolása miatt David élete utolsó harcára készül, amelynek kimenetelétől barátnője és saját sorsa függ. Szereplők: Gary Daniels, Eddie J. Fernandez, Luis Gatica
4:00
Egy bajnok születése: A Boris Becker-sztori (12+)
Egy bajnok születése: A Boris Becker-sztori A teniszedző, Günther Bosch 1982-ben felfedezi a tehetséges, ám meglehetősen önfejű Boris Beckert. Mivel a fiú nem éppen a példás viselkedésével vonja fel magára a figyelmet, büntetésből a lányokkal kell edzenie. Bosch úgy dönt, hogy szárnyai alá veszi a kis lázadót. A különc menedzserrel, Ion Tiriackal együtt végül sikeres csapattá alakulnak, majd Beckert a valaha volt legfiatalabb wimbledoni bajnokká, és egyben globális szupersztárrá teszik. Boschnakezután is résen kell lennie, hogy a megasztár két lábbal a földön maradjon, és a győzelem ne csak egyszeri alkalom legyen. Szereplők: Bruno Alexander, Samuel Finzi, Misel Maticevic
6:15
Patrick - Ebbel szebb az élet (12+)
Patrick - Ebbel szebb az élet Sarah (Beattie Edmondson) meglehetősen maga alatt van, miután otthagyta a szerelme. Az utolsó dolog, amire vágyik, hogy valakit a nyakába varrjanak, aki nyáladzik, horkol és széttúrja a konyhai szemetest, valahányszor enni támad kedve. De tetszik vagy sem, nagymamája a halála előtt ráhagyta imádott mopszliját, a végletekig elkényeztetett Patricket, aki Sarah minden eddigi pasiján túltesz, ami a rendetlenséget illeti. A négylábú veszedelem totális káoszba taszítja a lány életét, aki sehogy sem érti, miért tette ezt vele a mami. Ám egyszer csak azon kapja magát, hogy Patrick a maga bumfordi módján sokkal jobb hatással van rá, mint valaha is hitte volna – beleértve a szerelmi életét is. Szereplők: Beattie Edmondson, Tom Bennett, Ed Skrein
8:00
Marmaduke - A kutyakomédia (12+)
Marmaduke - A kutyakomédia A kansasi Phil Winslow (Lee Pace) és családja életét alaposan felforgatja Marmaduke, a nagyra nőtt, ám igencsak játékos dán dog. Marmaduke káoszt okoz, ahol csak megfordul. Amikor Phil új állást kap, a család Kaliforniába költözik. A helyzet persze itt sem lesz jobb. Marmaduke szokás szerint rengeteg zűrt csinál, ám a szomszédban lakó afgán agár "hölgy", Jezebel kedvéért a hajlandó lenne megváltozni. Szereplők: William H. Macy, Judy Greer, Lee Pace
9:45
Kutyám, Skip (12+)
Kutyám, Skip Javában dúl a második világháború, és ez Yazoo lakóinak hangulatára is rányomja a bélyegét. A nyolcéves Willie (Frankie Muniz) azonban nem emiatt szomorú. Nehezen illeszkedik be a közösségbe, nem talál barátot magának és a lányokkal sem ért szót. Kilencedik születésnapjára egy kutyát kap: Skipet. Az új jó barát teljesen megváltoztatja az életét. Skipnek köszönhetően a többi fiú is lassan befogadja Willie-t, tagja lehet a focicsapatnak, és az iskola legszebb lánya sem fordít hátat többé neki! Szereplők: Frankie Muniz, Kevin Bacon, Diane Lane
11:45
A kiütés (12+)
A kiütés Henry Sharp, a Penge (Sylvester Stallone) és Billy McDonnen, a Kölyök (Robert De Niro) két helyi, pittsburghi bokszoló, akiket a rivalizálásuk állított reflektorfénybe harminc esztendővel korábban. Azon az estén, amikor a sorsdöntő harmadik összecsapásukra készültek, hogy eldöntsék, ki a jobb közülük, mindenki megdöbbenésére Penge a meccs előtt nem sokkal váratlanul bejelentette a visszavonulását. Három évtizeddel később a nagy rajongó, Dante Slate, Jr. promóter (Kevin Hart) elhatározza, hogy újra egymásnak ereszti a két öregedő sztárt. Szereplők: Robert De Niro, Jon Bernthal, Sylvester Stallone
14:10
Spárta a köbön (12+)
Spárta a köbön A (film)történelem ismétli önmagát. Alig egy esztendővel azután, hogy Leonidasz spártai király háromszáz katonájával a Thermopülai-szorosnál megállította Xerxész hadát, a perzsák újra beindulnak. Az új életre kelt spártai király megint bazi nagy dobásra készül a szorosnál. Egy szál bőrgatyában és csuklyával indul a tizenhárom embere élén, hogy megvédje honát. A nagy kaland során számos ismerős ismeretlennel találkoznak, a Szellemlovastól kezdve a Pókemberig, a Transformerektől a púpos Paris Hiltonig. A vígjáték az elmúlt évek szuperfilmjeit parodizálja. Szereplők: Sean Maguire, Carmen Electra, Ken Davitian
15:50
Trója (12+)
Trója Parisz, a trójai herceg (Orlando Bloom) elszereti és megszökteti Helénát (Diane Kruger) férjétől, Menelaosz spártai királytól (Brendan Gleeson). Az eset az ókori Görögországban nem maradhatott megtorlás nélkül. Így hát Menelaosz bátyja, Agamemnón, a nagy hatalmú mükénéi király (Brian Cox) azonnal hadba hívja a görög seregeket, hogy Trója ellen vonuljanak. Trója fellegvárát, amelyet még soha egyetlen sereg sem tudott bevenni, a bölcs Priamosz király (Peter O'Toole) irányítja és fia, a nagyszerű katona, Hektór herceg (Eric Bana) védelmezi. Hogy Trója győz, vagy elbukik, az egyetlen ember döntésén múlik: sikerül-e megnyerni a háborúnak Akhilleuszt (Brad Pitt), az ókor leghatalmasabb és legtekintélyesebb harcosát? Szereplők: Brad Pitt, Eric Bana, Orlando Bloom
19:10
Aquaman (12+)
Aquaman Arthur Curry (Jason Momoa) próbál átlagos életet élni, de ez nagyon nehéz olyan adottságokkal, amelyekkel ő rendelkezik. Még zavarodottabbá válik, amikor megtudja, hogy a földiek által csak legendának tartott Atlantis az óceán mélyében nagyon is létezik, és a víz alatti királyság trónja rá vár. Mint törvényes örökösnek, neki kell elfogadnia a koronát, hogy csatába vezesse a népét. Testvére, Orm (Patrick Wilson) azonban párbajra hívja a trónért. Nereus király (Dolph Lundgren) Valkót (Willem Dafoe) bízza meg Arthur kiképzésével. Nem is sejtik, hogy míg a trónért és a gyönyörű Mera (Amber Heard) kegyeiért viaskodnak, egy minden eddiginél pusztítóbb háború van kibontakozóban. Szereplők: Jason Momoa, Amber Heard, Nicole Kidman
22:00
300 (16+)
300 Leonidasz (Gerard Butler) spártai király a szenátus vezetője, Theron (Dominic West) és a jósok tiltakozása ellenére összeszedi 300 legjobb harcosát, hogy megvédje népét Xerxész (Rodrigo Santoro) hadseregével szemben. A több ezer harcos ellen semmi esélyük, ám Leonidasz egy szűk kanyonba csalja ellenfeleit, ahol a perzsák nem tudnak élni létszámbeli fölényükkel. Mindannyian tudják, hogy ez a csata öngyilkos vállalkozás, amellyel időt próbálnak nyerni Gorgo királynőnek (Lena Heady), aki a szenátustól és a görögöktől kér segítséget. Szereplők: Gerard Butler, Lena Headey, Dominic West

RTL Klub műsor (2024. 05. 01.)

Az RTL Klub Magyarország egyik legismertebb tv adója. Műsorát 1997 óta sugározza. Filmek, sorozatok, valóságshow-k, beszélgetős reggeli műsorok és egész estés mozifilmek, híradók és még sok más szórakoztató és ismeretterjesztő tartalom is egyaránt megtalálhatóak a televízió műsorújságában.

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti RTL Klub műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A RTL 2012-ben indította útjára saját kábelcsatornáját, az RTL II-t, melyen mai napig hazai gyártású műsorok és sorozatok is szerepelnek. Ezt követően 2014-ben a PrizmaTV-t felváltotta az RTL+, majd 2017-ben megjelent az RTL Csoport szintén saját gyártású csatornája, az RTL Gold.

Az RTL Klub ismertebb műsorvezetői: Sebestyén Balázs (pl: X-faktor, A széf, Pókerarc, Való Világ, A fal, Gyertek át!), Istenes Bence (X-faktor, Szenzációs Négyes, Survivor, Álarcos énekes, Neked való), Erős Antónia (RTL híradó, Akták), Szellő István (RTL híradó, AKták), Papp Gergely (Reggeli, Fókusz portré), Nádai Anikó (Reggeli, Farm, Házasodna a gazda), Miller Dávid (Reggeli, X-faktor), Fördős Zé (A konyhafőnök), Kovalcsik Ildikó “Lilu” (Csillag születik, X-faktor, Való világ, Reggeli, Keresem a családom, Szerelem a legfölsőbb szinteken), Boros Krisztina (Házon kívül)

Az RTL Klub tv csatorna legnépszerűbb műsorai: Barátok Közt, X-Faktor, RTL Híradó, Fókusz, A mi kis falunk, Való Világ, Éjjel-nappal Budapest, és A Konyhafőnök.