A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti FilmBox Stars műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.
A FilmBox Stars tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.
Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott FilmBox Stars tv programról.
Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.
Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!
holland krimi, 2011 ║ Az 1930-as években járunk. A holland Oss városát bűnözési hullám borítja be, és már a katonai rendőrséget is kivezényelték, hogy leszámoljon az Ossi Banda néven futó bűnszövetkezettel. De már késő: a bűnözés a legfelsőbb körökbe is beszivárgott, és más városokra is továbbterjed, végül a helyzet olyannyira elmérgesedik, hogy nyílt háború alakul ki a katolikus dél és a protestáns észak között, ez pedig az egész országot alapjaiban rengeti meg. ║ Az 1930-as években járunk. A holland Oss városát bűnözési hullám borítja be, és már a katonai rendőrséget is kivezényelték, hogy leszámoljon az Ossi Banda néven futó bűnszövetkezettel. De már késő: a bűnözés a legfelsőbb körökbe is beszivárgott, és más városokra is továbbterjed, végül a helyzet olyannyira elmérgesedik, hogy nyílt háború alakul ki a katolikus dél és a protestáns észak között, ez pedig az egész országot alapjaiban rengeti meg. Az események sodrásában ismerjük meg Johanna Van Heescht (Sylvia Hoeks, Senki többet
amerikai életrajzi dráma, 2010 ║ Matt Hamill süketen született, de ez a fogyatéka soha akadályoztatta abban, hogy addig menjen előre, míg el nem éri célját, azaz hogy kiváló sportoló legyen. Eltökéltségének, odaadásának és nem utolsósorban találékonyságának hála - mellyel fogyatékából előnyt kovácsolt - nem csupán a világ első olyan süketnéma birkózójává vált, aki megnyerte a Nemzeti Főiskolai Birkózóversenyt, de inspirációul szolgált fogyatékkal élő és egészséges sportolók ezreinek egyaránt ebben a valós eseményeket feldolgozó, nagyhatású sportdrámában.
francia-német-lengyel vígjáték, 2011 ║ Két tizenegy éves forma srác összeakasztja a bajszát a helyi játszótéren. Az eredmény: felduzzadt ajkak és törött fogak. Ezután az "áldozat" szülei meghívják a "támadó" szüleit az otthonukba, hogy megbeszéljék a történteket. A szívélyes csacsogásból azonban hamar borotvaéles szituáció lesz, ugyanis kiderül, hogy mind a négy szülő nevetséges elképzelésekkel és groteszk előítéletekkel rendelkezik. Egyikük sem úszhatja meg a küszöbön álló csetepatét. ║ Két tizenegy éves forma srác összeakasztja a bajszát a helyi játszótéren. Az eredmény: felduzzadt ajkak és törött fogak. Ezután az "áldozat" szülei meghívják a "támadó" szüleit az otthonukba, hogy megbeszéljék a történteket. A szívélyes csacsogásból azonban hamar borotvaéles szituáció lesz, ugyanis kiderül, hogy mind a négy szülő nevetséges elképzelésekkel és groteszk előítéletekkel rendelkezik. Egyikük sem úszhatja meg a küszöbön álló csetepatét.
amerikai filmdráma, 2014 ║ George (Richard Gere) egy hajléktalan, mentálisan beteg ember, aki képtelen évekig egy munkahelyen dolgozni. A várost rója egész nap, munka, étel és alkohol után kutatva. Közben megpróbál elhidegült lányával (Jena Malone) is kapcsolatba kerülni. Végül George elfogadja a szociális segítséget, amelyet New York városa biztosítana számára. Egy baj van csupán: nincsenek meg az ehhez szükséges papírjai. Időközben összebarátkozik egy másik hajléktalannal (Ben Vereen), aki azt állítja, sikeres jazz zenész volt. Oren Moverman drámáját Torontóban mutatták be először a 2014-es nemzetközi filmfesztiválon.
amerikai filmdráma, 2013 ║ 2005. augusztus 29-én, miközben a Katrina hurrikán pusztítása zajlik New Orleansben, Nolan Hayes kórházba viszi várandós feleségét, mert megindult a szülés. Abigail belehal a szülésbe, gyermeke pedig inkubátorban küzd az életéért, miközben a hurrikán egyre jobban tombol. Hamarosan megkezdődik a kórház evakuálása, ám a férfi nem hagyja magára gyermekét, aki az inkubátor nélkül valószínűleg nem élné túl az éjszakát sem. Az idő vészesen fogy, az áram kimarad, a generátor felmondja a szolgálatot, a víz pedig szép lassan mindent elönt. ║ 2005. augusztus 29-én Nolan megérkezik a New Orleans-i kórházba, ugyanis állapotos feleségénél, Abigailnél megindult a szülés. Nolan életének legszebb napja azonban egy szemvillanás alatt rémálommá változik: felesége belehal a szülésbe, gyermeke pedig inkubátorban küzd az életéért, mindeközben pedig a Katrina hurrikán is egyre jobban tombol. Hamarosan megkezdődik a kórház evakuálása, ám a férfi nem hagyja magára gyermekét, aki az
amerikai akcióthriller, 2014 ║ Cam Gigandet (Alkonyat), Rachael Leigh Cook (A csaj nem jár egyedül), Shane West (Vészhelyzet), Bill Pullman (A Függetlenség napja) és Brian Krause (Alvajárók) játssza a főszerepet ebben a magas fordulatszámon pörgő akciófilmben, melyben egy csapat független repülőpilóta próbál megakadályozni egy háborús katasztrófát. Butch Masters-et (Gigandet), az egykori vadászgéppilótát anno egy tragédiába torkolló akció után menesztették a légierőtől, most viszont kap még egy lehetőséget, hogy egy maréknyi visszavonult pilóta élén titkos küldetésre induljon Iránba, melynek célja egy tömegpusztító fegyver és annak rejtekhelyének elpusztítása. Külső segítség és aktív háborús tapasztalat híján a küldetés öngyilkosnak tűnik, Masters mégis belemegy, és a becsülete megmentése érdekében szembenéz a pokollal.
francia-német-angol filmdráma, 2010 ║ A cselekmény középpontjában a "szellemíró" (aki híres emberek helyett, az ő nevük alatt írja meg bestsellernek szánt önéletrajzi műveiket) tehetséges angol író áll, akit meggyőz az ügynöke, hogy van számára egy soha vissza nem térő munkalehetőség, amely csak egyszer adódik az életben. Segítenie kell a brit ex-miniszterelnöknek, Adam Lang-nek (Pierce Brosnan) befejezni az emlékiratait, miután az előzőleg felkért író rejtélyes körülmények között elhalálozott. Miután a szellemíró (Ewan McGregor) megérkezik az Egyesült Államokban található távoli villába, hogy megkezdje a munkát az ex-miniszterelnökkel, Lang-et háborús bűncselekményekkel vádolják meg, amelyet állítólag még korábbi kormányminisztersége idején követett el. A tüntetők és a riporterek áradata közepette a szellemíró a befejezetlen kézirat mélyére ás, és arra a következtetésre jut, hogy elődjének azért kellett meghalnia, mert titkos kapcsolatot fedezett fel Lang és a CIA között. És minél töb
amerikai fekete komédia, 2011 ║ Bernie egy vidéki városban temetkezési vállalkozó. Tanít és mellette énekel a templomi kórusban. Mindenki szereti, mert nem csak jópofa, hanem segítőkész is. Egy alkalommal megismerkedik Marjorie-val, egy gazdag özveggyel, akivel egyre szorosabb kapcsolatot kezd kialakítani. Pici idő elteltével a nő már a saját pénzügyeinek irányítását is rábízza. Marjorie meghal, amiről a lakók hosszú ideig nem is tudnak. Kiderül, hogy gyilkosság történt. A város lakossága Berniet vádolja.
Mario Leone a fiatal építőmunkás rejtélyes körülmények között lezuhan egy épülő ház állványzatáról. Senki nem látott semmit, az áldozatot mindenki szerette. Talán csak Terzia Miranténak volt indítéka megölni, neki viszont sziklaszilárd alibije van. Megkezdődik a versenyfutás bűnözők, bűnüldözők és Rex között.
Morgenstern doktor visszatér az osztályra. Scott Anspagh és Jeannie között egészen bensőséges kapcsolat alakul ki a gyerek betegsége során. Romano nem egykönnyen bocsát meg Elizabethnek. Doug Ross azt tervezi, elhagyja a kórházat. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
német-ausztrál-kanadai-francia akció-horror, 2016 ║ A világ már sosem lesz jobb hely. Az élőhalottak hordái mindent elpusztítanak, és fogalmuk sincs róla, hogy őket meg azt a keveset, ami megmaradt a civilizációból, egyetlen óriásvállalat, az Umbrella irányítja.
német-amerikai akciófilm, 2013 ║ Miután gyerekként rákaptak a vér ízére, János (Jeremy Renner) és Júlia (Gemma Arterton) önbíráskodó bosszúállók lettek, a megtorlás elszánt angyalai. Ám sejtelmük sincs róla, hogy most ők válnak prédává, és a boszorkányoknál sokkal hatalmasabb gonosszal kell szembenézniük. Muriel (Famke Janssen), a boszorkányok királynője szembesíti őket múltjukkal, amiről semmit sem tudtak. A kétségbeesett testvérek nem is sejtik, hogy milyen szerepet szántak nekik egy szörnyű tervben. ║ Miután gyerekként rákaptak a vér ízére, János (Jeremy Renner) és Júlia (Gemma Arterton) önbíráskodó bosszúállók lettek, a megtorlás elszánt angyalai. Ám sejtelmük sincs róla, hogy most ők válnak prédává, és a boszorkányoknál sokkal hatalmasabb gonosszal kell szembenézniük. Muriel (Famke Janssen), a boszorkányok királynője szembesíti őket múltjukkal, amiről semmit sem tudtak. A kétségbeesett testvérek nem is sejtik, hogy milyen szerepet szántak nekik egy szörnyű tervben...
amerikai vígjáték, 2005 ║ Sarah (Jennifer Aniston), a New York-i újságíró már menyasszony, de halogatja a házasságot és nem szívesen utazik haza vidékre, a húga esküvőjére. Ám a vendégség másképp alakul, mint hitte. Megismerkedik egy milliomos sármőrrel, Beau Burrough-val (Kevin Costner) és bár eleinte úgy néz ki, szerelem lesz a dologból, a románc balul sül el. A férfi néhány megjegyzése alapján Sarah nyomozni kezd és elképesztő családi titkokra derít fényt: az ő nagymamája volt a Diploma előtt című klasszikus vígjátékot ihlető történet hősnője.
amerikai katasztrófa film, 2016 ║ Mike Williamsnek (Mark Wahlberg), a Deepwater Horizon olajfúró torony vezető elektrotechnikusának ismét maga mögött kell hagynia feleségét (Kate Hudson) és kislányát. Ezúttal a Mexikói-öbölben megépített óriási úszó szigeten 125 kollégájával együtt (Kurt Russell, Dylan O'Brien és Gina Rodriguez) kell felügyelnie a munkálatokat. Mike hozzá van szokva a kemény munkakörülményekhez és a fizikai igénybevételhez, de ami egy április éjszakán vár rá, arra sem ő, sem a tornyon dolgozók nincsenek felkészülve.
amerikai-angol akciófilm, 1999 ║ James Bondnak egy meggyilkolt olajmágnás látszólag védtelen lányát kell megvédenie a rá leselkedő veszélyektől. Egy szó szerint "agyafúrt" gonosztevővel kell felvennie a harcot: Renarddal, akiről nem tudni, hogy őrült tervei az agyában megragadt puskagolyónak köszönhetően születtek, vagy éppen őrült tervei miatt kapta a golyót. Ami biztos: a "baleset" óta még veszélyesebb, mint valaha, ugyanis azóta nem érez fájdalmat. Bondnak a mundér becsületét is védenie kell: a szolgálat főhadiszállását terrortámadás éri és a 007-es szeretett főnöke, M is a gonosztevők fogságába esik.
amerikai sci-fi akciófilm, 2015 ║ John Connor (Jason Clarke), az emberi ellenállás vezetője visszaküldi 1984-be Kyle Reese őrmestert (Jai Courtney), hogy védje meg Sarah Connort (Emilia Clarke) és oltalmazza a jövőt, ám az események váratlan fordulata töredezett idővonalat hoz létre. Reese őrmester a múlt ismeretlen változatában találja magát, ahol különös szövetségesekre talál, köztük egy új T-800-as Terminátorra, a Védelmezőre (Arnold Schwarzenegger). Veszélyes új ellenségekből sincs hiány, és szokatlan a küldetés is: helyre kell állítani a jövőt. ║ 2029, Los Angeles, John Connor (Jason Clarke), az emberi ellenállás vezetőjének parancsára, egy Colorado-i különleges egység elpusztítja a Skynet-et. Ám John a múltja miatt tudja, hogy ezzel még a diadal messze nem az övék. Mivel a Skynet közben visszaküld 1984-be egy T-800-as terminátort (Arnold Schwarzenegger), hogy végezzen John édesanyjával, Sarah Connor-al (Emilia Clarke), még azelőtt hogy ő megfoganhatna. Ezt akadályozná meg azon te
amerikai akciófilm, 2011 ║ Egy tengerészgyalogos-egységet Nantz őrmester (Aaron Eckhart) vezetésével Los Angeles-be vezényelnek ismeretlen küldetéssel. A katonáknak váratlanul szembe kell nézniük a különös ellenséggel. Az űrből jött lények a tenger felől érkeznek, és a partraszállás során válogatás nélkül mindenkit azonnal megölnek. A szakasz már csak annyit tehet, hogy kimenti az utolsó túlélőket. Totális háború veszi kezdetét, és úgy tűnik, a Földön élők, kivétel nélkül, mind elpusztulnak. A katonák mégis kitartanak a végsőkig. A kétségbeesett menekülés során felbukkan még egy szakasz, és vezetőjük, Elena (Michelle Rodriguez) új haditervet eszel ki. A menekülés helyett vadászni kezdenek, hogy megtalálják az ellenség gyenge pontját.
amerikai akciófilm, 1993 ║ Phoenix, Los Angeles legelvetemültebb bűnözője összetűzésbe kerül minden idők legbrutálisabb zsarujával, Spartannal. Bár a harc döntetlennel ér véget, mindketten Kalifornia kirogenikus börtönébe kerülnek, ahol mélyfagyasztott állapotban várják büntetésük végét. 2032-ben azonban a tökéletesen erőszakmentes társadalomban Phoenix kiszabadul és ismét pokoli időszak köszönt a városra, melynek irányítói rövidesen belátják, csak egy ember képes megfékezni a fékevesztett terminátort: a nála is durvább Pusztító.
francia akcióthriller, 2016 ║ John Link (Mel Gibson) a korábbi keménymotoros és elítélt zavaros élete pillanatok alatt még inkább viharossá válik, amikor egy nap feltűnik az évek óta eltűnt kislánya, Lydia (Erin Moriarty). Ő azonban nem önszántából tűnt fel ismét, hogy a kis család újra egymásra találjon. Segítségre van szüksége, mert egy mexikói drogkartell szeretné őt levadászni. Így veszi kezdetét az a meredek kaland avagy hajsza, amit apa és lánya most együtt élhet át, hosszú évek után...
magyar vígjáték, 1998 ║ Ámbár tanár úr, becsületes nevén ifjabb Baradlay Rómeó, édesapjával, idősebb Baradlay Rómeó nyugalmazott, de még hiperaktív zenetanárral és egy kakaduval él. Bűvésznek készült, de matematika-fizika szakos tanár lett. Ami a nézeteit illeti, legalább száz év lemaradásban van, de gyorsabban számol, mint a legkorszerűbb számítógépek. Szereti alaposan körüljárni a dolgokat, de ettől néha kissé körülményesnek tűnik, ezért is hívják Ámbárnak. A Bajza Gimnáziumban nem bíznak rá osztályt, ő a tartalék tanerő, akit mindig be lehet küldeni egy-egy lyukasórára. Egy látszólag átlagos nap azonban döntő változást hoz Ámbár tanár úr életében: a 4/c németóráján kell helyettesítenie. Hamarosan megindul a lavina: Ámbár tanár úr beleszeret az osztály csodaszép sportcsillagába, Tímeába (Dobó Kata) osztályfőnöki kinevezést kap, félreértések áldozata lesz, osztálykirándulást vezet, vívóleckéket vesz és... és még hosszan sorolhatnánk a "happy end"-ig vezető megpróbáltatásokat.
magyar filmdráma, 2005 ║ December 6-án, Misut (Cserhalmi György) felveszik reklám-Mikulásnak egy áruházhoz. Ugyanezen a téli napon Liza (Szilasi Blanka) megszökik a gyerekotthonból, mert egyszer régen, az anyukája azt ígérte neki, hogy ha majd 8 éves lesz, kap egy biciklit a Mikulástól. Liza váratlanul odalép Misuhoz és kéri a biciklit. Csakhogy Misunak, az önző bárzongoristának esze ágában sincs biciklit venni, viszont Liza sem tágít mellőle, amíg nem teljesül a kívánsága.
magyar animációs film, 2007 ║ Grabowskit újra akcióba szólítják. A dzsungel mélyén élő macskapopuláció ugyanis továbbra sem hagyott fel az egerek üldözésével. Vadászat közben elkapják a Stanley nevű újságíró egeret, akinek persze eljár a szája. A lényeg, hogy a cicók és a sajtzabálók ismét egymásnak esnek. A küzdelemből természetesen nem maradhat ki Fusimisi professzor zseniális találmánya, ami az elmúlt húsz évben majdnem berozsdásodott, és persze Grabowski sem. Ugyan az évek felette sem szálltak el nyomtalanul, kész megmutatni, hogy még mindig egér a talpán. ║ Grabowskit újra akcióba szólítják. A dzsungel mélyén élő macskapopuláció ugyanis továbbra sem hagyott fel az egerek üldözésével. Vadászat közben elkapják a Stanley nevű újságíró egeret, akinek persze eljár a szája. A lényeg, hogy a cicók és a sajtzabálók ismét egymásnak esnek. A küzdelemből természetesen nem maradhat ki Fusimisi professzor zseniális találmánya, amely az elmúlt húsz évben majdnem berozsdásodott, és persze Grabow
amerikai animációs vígjáték, kalandfilm, 2020 ║ Croodéknak kijutott a veszélyekből és a katasztrófákból, az agyaras ősállatoktól a világvége túléléséig, de most az eddigi legnagyobb kihívással kell szembenézniük: egy másik családdal. Croodéknak szükségük van egy új élőhelyre, így aztán az első őscsalád a nyakába veszi a világot, hogy biztonságosabb otthont keressenek. Kisvártatva rábukkannak egy falakkal körülvett édenkertre, amely minden igényüknek megfelel… egy valamit kivéve. Már lakik ott egy másik család: a Jobbagyék. Jobbagyék (hangsúly a „jobb”-on) a míves lombkunyhójukkal, elképesztő találmányaikkal és több hektárnyi frissen öntözött terményeikkel jó pár fokkal Croodék fölött állnak az evolúciós lépcsőn. Amikor befogadják Croodékat - a világ első vendégeit - nem kell sok hozzá, hogy feszültség támadjon az őscsalád és a modern család között. Amikor már minden veszni látszik, egy új veszély mindkét családot nagyszabású kalandba taszítja a falakon kívül, és félre kell tenniük elle
amerikai vígjáték, 1988 ║ Julius (Arnold Schwarzenegger) és Vincent Benedict (Danny DeVito) különös ikertestvérek. Egy tökéletes gyermek létrehozásáért indult kutatási programnak köszönhetik létüket. Kettejük közül Julius a tökéletes atléta megtestesítője, az apró, tömzsi Vincent pedig a kakukktojás. Vincent árvaházba kerül, Julius pedig egy déltengeri szigetre, ahol a lehető legjobb oktatásban, neveltetésben lesz része. Vincent piszkos üzelmekbe keveredik és veszélyben az élete. Szerencsére Juliusnak akkora már tudomására jut, hogy van egy ikertestvére, s azonnal elindul, hogy felkutassa Vincentet.
olasz akció-vígjáték, 1984 ║ Greg és Eliot egy furcsa állásajánlat kapcsán találkozik először. Fejenként egymillió dollárért helyettesíteniük kell két riói milliomost, akik nemrégiben életveszélyes fenyegetéseket kaptak. A munka nem tűnik nehéznek: a két vagány pontos hasonmása a két milliomosnak. Néhány probléma mégiscsak felmerül: Greg és Eliot az első pillanattól kezdve ki nem állhatja egymást. Az egymillió dollárért azonban úgy gondolják, hajlandók lesznek elviselni a helyzetet egy hétig. Arról persze nem tehetnek, hogy a külvilág egy kissé csodálkozik, amikor a két elegáns, visszafogott milliomos rövid idő alatt keményöklű, nagyhangú, belevaló fickóvá változik.
amerikai-angol kalandfilm, 2007 ║ 2057, a Nap haldoklik. Már nem képes biztosítani azt az energiát és fényt, amire az emberiségnek szüksége van. A Föld utolsó reménysége az Ikarosz 2 nevű űrhajó. A küldetés során a nyolcfős legénységnek nukleáris eszközt kell a Napba juttatnia, a robbanás talán új életre kelti. Miután megszakad a kapcsolat az otthoniakkal, rábukkannak az előttük ott járt Ikarosz 1 űrhajóra, melyet hét évvel korábban, hasonló céllal indítottak útnak. És ettől kezdve a dolgok rosszra fordulnak. A csapat tagjai egyszerre harcolnak a saját életükért és az emberiség jövőjéért.