Duna World
0:20
Magyar Krónika ║ Nagy Lajos 700
Magyar Krónika ║ Nagy Lajos 700 magyar magazinműsor ║ Bár a magyar történelem egyik legsikeresebb uralkodója volt, a 700 éve született Nagy Lajos alakja ma mégis kevéssé ismert. A belső békét megteremtő belpolitikája a gazdasági és kulturális virágzás mellett a sikeres külpolitikához is biztos alapokat nyújtott. Hódításai olyan közép-európai dinasztikus államszövetség központjává tették Magyarországot, amely utódai számára is évszázadokon át mintaként szolgált. ║ A MAGYAR KRÓNIKA 26 perces, rendkívül magas színvonalú, hetente jelentkező kulturális magazinműsor. Kifejezetten azoknak szól, akik érdeklődnek mindazon tudományos és művészeti ismeretek iránt, melyek a magyarsággal valamilyen formában kapcsolatosak. A program a legváltozatosabb témákkal jelentkezik minden alkalommal: bemutat tehetséges alkotókat, művészeket, tudósokat, emléket állít az elmúlt időszakok magyar hírességeinek, figyelemre méltó történelmi eseményeket dolgoz fel, de a jelen problémáival is foglalkozik, pl. környezetvédelemmel, a tűzoltók mindenn
0:45
A Nagyok - Visszaemlékezések ║ Sebestyén Márta 3. rész
A Nagyok - Visszaemlékezések ║ Sebestyén Márta 3. rész 2025 ║ A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
0:50
Álmok álmodói ║ Fekete István
Álmok álmodói ║ Fekete István 2023 ║ Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot. Ebben a részben Fekete István életét mutatjuk be.
0:55
Himnusz
Himnusz zenefilm, 2019 ║ Magyarország himnusza.
Kölcsey Ferenc: Himnusz című költeménye, Erkel Ferenc megzenésítésében.
1:00
Hagyaték ║ Szent László - A magyar seregek örök ura
Hagyaték ║ Szent László - A magyar seregek örök ura magyar magazinműsor, 2012 ║ A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak. Ezek a mozaikdarabkák _ épületek, tárgyak, könyvek, emlékek, történetek, tájak, gondolatok és mindenekelőtt az azokat alkotó és alakító szellemek _ képernyőre kerülnek, hogy végül a soha el nem évülő egyetemes magyar szellemtörténet egészévé, a megújuló magyar hagyománnyá álljanak össze a nézők lelkében. Az epizód Szent László alakját idézi meg, akit a magyar hagyomány az erő, a bátorság, az igazságosság és a keresztény lovagi eszmény megtestesítőjeként őrzött meg. Legendái és a hozzá kapcsolódó templomi falképek évszázadokon át meséltek a lovagkirály hősiességéről, a hitért és az ország védelméért vállalt küzdelmeiről. Az epizód azt mutatja be, hogyan vált Szent László a magyar történelmi emlékezet egyik legnagyobb hősévé,
1:30
Időjárás-jelentés
Időjárás-jelentés 2024 ║ Részletes időjárás-jelentés. ║ Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
1:31
Századfordító magyarok ║ Molnár Tamás
Századfordító magyarok ║ Molnár Tamás magyar ismeretterjesztő filmsorozat ║ Szilárdan hitt abban, hogy a nemzeti érdekek érvényesítése Európában kulcskérdés, hogy mindenkinek vigyáznia kell a maga szuverenitására, kultúrájára, gazdaságára, integritására és önazonosságára. Éppen ezért volt számára fontos, hogy az Egyesült Államokban, a többnyelvűségben is megmaradjon magyarnak. Portré Molnár Tamásról, a Brüsszelben diplomázott, majd Amerikába emigrált és ott letelepedett magyar filozófusról.
2:25
Nyári játék
Nyári játék magyar tévéjáték, 1971 ║ A Wéber panzió a hegyek között fekszik, távol minden emberlakta vidéktől. Kis társaság nyaral itt, de mindenki folytatja régi életét: Corina reménykedik, hogy hamarosan felhívják Olaszországból, Madame Vintilla leveleket vár Bukarestből, Bogoiu úr mindennap felírja a dátumot és a napi hőmérsékletet egy nagy fekete táblára és így tovább. De megérkezik Stefan Valeriu, aki titokban elrontja a telefont, eltávolítja az autóbusz megállót jelző táblát, így posta sem érkezik, elrontja a rádiót is, sőt letörli Bogoiu úr táblafeliratait. Corina megpróbálja megoldani a helyzetet...
4:00
Kontúr ║ Eredics Áron
Kontúr ║ Eredics Áron 2024 ║ A Kontúr vendége Eredics Áron népzenész, tamburaművész, a Söndörgő együttes alapító tagja és művészeti vezetője, a Vujicsics együttes tagja.
4:40
Időjárás-jelentés
Időjárás-jelentés 2024 ║ Részletes időjárás-jelentés. ║ Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
4:44
Akusztik ║ Ya Ou és Békefi Viki
Akusztik ║ Ya Ou és Békefi Viki magyar zenés műsor ║ Az Akusztik színpadán Ya Ou és Békefi Viktória. ║ Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán.
5:40
Hetedhét kaland - hétvége ║ Hetedhét kaland
Hetedhét kaland - hétvége ║ Hetedhét kaland magyar ismeretterjesztő műsor, 2025 ║ Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán. ║ Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétvégén a Hetedhét kaland legjobb tartalmaiból válogatva, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába.
6:00
A Nagyok ║ Horváth Charlie 2.epizód ║ Horváth Charlie 2. epizód
A Nagyok ║ Horváth Charlie 2.epizód ║ Horváth Charlie 2. epizód magyar dokumentumfilm sorozat ║ A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
6:25
Időjárás-jelentés
Időjárás-jelentés 2024 ║ Részletes időjárás-jelentés. ║ Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
6:35
Élő egyház
Élő egyház magyar vallási műsor ║ Tudósítások a hazai és a határon túli magyar egyházak eseményeiről, valamint a világegyház aktuális híreiből. ║ A hétről-hétre jelentkező Kárpát-medencei "hírmondó" a hazai és külhoni magyar egyházak értékteremtő és értékmegőrző munkáját, társadalmi szerepvállalását mutatja be, szem előtt tartva a világegyházi aktualitásokat is.
6:55
Esély
Esély magazinműsor, 0 ║ Ma Magyarországon legalább hatszázezer embernek tartósan együtt kell élnie fogyatékosságával. Az Esély azonban nemcsak hozzájuk szól, hanem mindazokhoz, akiket érdekel, hogyan lehet sérültként is teljes életet élni.
7:20
Magyar nők ║ Zrínyi Ilona
Magyar nők ║ Zrínyi Ilona 2023 ║ A Magyar nők sorozatban Zrínyi Ilona kalandos, nem mindennapi életét mutatjuk be. Ellátogatunk a sárospataki Rákóczi-várba, ahol Zrínyi Ilonáról, azaz I. Rákóczi Ferenc feleségéről, a fejedelemasszonyról, Munkács várának várvédő hőséről beszélgetünk. ║ A Magyar nők sorozat célja, hogy bemutassa azokat az ismert vagy kevésbé ismert magyar történelemformáló nőket, akik hatással voltak korukra és a jövő nemzedékére. A műsor rámutat arra, hogy ezeknek a nőknek melyek a legnagyobb eredményeik, és milyen helyet foglaltak el abban a korban, amikor éltek. Szakértők segítségével megismerhetjük a családi életüket, és a közösségi életüket egyaránt.
7:45
Magyar Krónika ║ Nagy Lajos 700
Magyar Krónika ║ Nagy Lajos 700 magyar magazinműsor ║ Bár a magyar történelem egyik legsikeresebb uralkodója volt, a 700 éve született Nagy Lajos alakja ma mégis kevéssé ismert. A belső békét megteremtő belpolitikája a gazdasági és kulturális virágzás mellett a sikeres külpolitikához is biztos alapokat nyújtott. Hódításai olyan közép-európai dinasztikus államszövetség központjává tették Magyarországot, amely utódai számára is évszázadokon át mintaként szolgált. ║ A MAGYAR KRÓNIKA 26 perces, rendkívül magas színvonalú, hetente jelentkező kulturális magazinműsor. Kifejezetten azoknak szól, akik érdeklődnek mindazon tudományos és művészeti ismeretek iránt, melyek a magyarsággal valamilyen formában kapcsolatosak. A program a legváltozatosabb témákkal jelentkezik minden alkalommal: bemutat tehetséges alkotókat, művészeket, tudósokat, emléket állít az elmúlt időszakok magyar hírességeinek, figyelemre méltó történelmi eseményeket dolgoz fel, de a jelen problémáival is foglalkozik, pl. környezetvédelemmel, a tűzoltók mindenn
8:15
Erdei utakon
8:45
Családfamesék ║ HŰVÖSVÖLGYI ILDIKÓ Kossuth-díjas színművész
Családfamesék ║ HŰVÖSVÖLGYI ILDIKÓ Kossuth-díjas színművész 2024 ║ A Családfamesék Hűvösvölgyi Ildikó színművész családfáját mutatja be.
9:15
Zenés Önök kérték ║ Zenés Önök kérték válogatás
Zenés Önök kérték ║ Zenés Önök kérték válogatás 2025 ║ Önök kérték Válogatás a hét legnépszerűbb dalaiból.
9:30
Ízőrzők ║ Mohács
Ízőrzők ║ Mohács magyar ismeretterjesztő filmsorozat ║ Mohács Baranya soknemzetiségű, legdélibb Duna-parti települése. Legfőbb nevezetessége a farsangi busójárás, amellyel ma már az év bármely időszakában, a Busóudvarban is megismerkedhetünk. Az 1526-os csata jubileumi emlékévére történelmi és kulturális programokkal, egy megújuló várossal készülnek, várják a vendégeket. Mohács ipartörténeti ritkasága a Szent Miklós Vízi és Taposómalom. A Duna partjára épült hajdani Selyemgyár ma Rendezvényközpont és Közösségi Színtér. A Kanizsai Dorottya Múzeum "Népek találkozása a mohácsi Dunánál" című állandó kiállítása bemutatja az itt élő nemzetiségek néprajzát, valamint a város hely-és kultúrtörténetét. Mohács több nemzetiségű léte kultúrájában, de különleges ételeiben is megmutatkozik, melyek közül a következőket ismerhetik meg: a mohácsi sokac babot, a vaslapon sült krumplis lángost, a mohácsi halászlét és a lecsós pörköltet roma módra. ║ Mohács Baranya soknemzetiségű, legdélibb Duna-parti települése. Legfőbb n
10:00
Borbás Marcsi szakácskönyve ║ Dorozsmai molnárponty
Borbás Marcsi szakácskönyve ║ Dorozsmai molnárponty magyar szórakoztató műsor ║ Ezúttal hal kerül az asztalra, dorozsmai molnárponty házi tésztával, gombával. Vendégként Ruprecht László érkezik a pajtába, aki pedig harcsából készít egy remek fogást. ║ Egy klasszikus műfaj, egy igazi főzőműsor elevenedik meg a képernyőn, ám új lendülettel, magával ragadó képi világgal, a Marcsitól és csapatától megszokott színvonalon. A műsor helyszínéül egy régi pajtában kialakított stúdiókonyha szolgál, melyben a sparhelt és az indukciós főzőlap tökéletesen megfér egymás mellett. "A magyar gasztronómia lényege, hogy mi kerül otthon a családi asztalra. Ezért a legfontosabb szakács az, aki a szerettei, a családja elé nap mint nap leteszi az ételt. Vagyis: a legfontosabb szakács Te vagy! " _ mondja Marcsi, aki aktuális vendégével hétről hétre a legjobb receptekkel, konyhai praktikákkal és a minőségi alapanyagok ismertetésével segíti a nézőket, hogy mindannyian a gasztronómia mestereivé válhassanak. Leleplezzük a legnagyobb konyhai titkokat, leromboljuk a t
10:30
Hogy volt?! ║ Tompos Kátyára emlékezünk
Hogy volt?! ║ Tompos Kátyára emlékezünk magyar szórakoztató műsor ║ A Hogy volt! ? arra a kimeríthetetlen archívumra épül, ahol sok évtized műsoros dokumentumai sorakoznak a polcokon. Igaz, a filmtekercseket és a kazettákat felváltották a szerverek, de a lényeg nem változott, a műsor korszerűen mutatja be a múlt televíziózását és filmgyártását. A Hogy volt! ? vendégül látva az egykori alkotókat, szereplőket, egy kellemes, jó hangulatú múltidézésre hívja nézőit.
11:25
Álmok álmodói ║ Máté Péter
Álmok álmodói ║ Máté Péter 2023 ║ Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot. Ebben a részben Máté Péter életét mutatjuk be.
11:35
Ki ismeri őket? A nőket!
Ki ismeri őket? A nőket! 1981 ║ Összeállítás Molnár Ferenc írásaiból korabeli sanzonokkal.

Szereplők: Galambos Erzsi, Hámori Ildikó, Gálvölgyi János, Rátonyi Róbert, Tahi Tóth László, Balázsovits Lajos, Cseke Péter, Hernádi Judit, Kováts Adél, Moór Marianna, Bata János, Cseh Mária, Csongrádi Kata, Faragó Vera, Császár Angela, Horkai János, Moór Marianna, Ambrus Asma, Csere László, Herczeg Csilla, Gór Nagy Mária, Lengyel Erzsi, Makai Ágnes, Mayer Aranka, Ruttkai Ottó, Szabó Gábor, Vokó János, Rák Kati, Soproni Ágnes
13:00
HÍRADÓ
HÍRADÓ hírműsor, 2025 ║ A műsor naponta többször jelentkezik a Kárpát-medence és a nagyvilág legfrissebb híreivel.
13:25
Telesport
13:30
Időjárás-jelentés
Időjárás-jelentés 2024 ║ Részletes időjárás-jelentés. ║ Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
13:31
Pollenjelentés
Pollenjelentés 2025
13:32
Agenda plusz
Agenda plusz 2025
13:34
Szabadidő
Szabadidő sportműsor
14:00
Pecatúra ║ Pecatúra magazin
Pecatúra ║ Pecatúra magazin sportműsor ║ A minden héten csütörtökön jelentkező közel fél órás horgászműsorral kívánjuk a természetbe csábítani a nézőket. Horgászunk, szép vidékeket barangolunk be, remek halételeket készítünk, valamint beszámolunk a horgászvizeket és a horgászatot érintő aktualitásokról. A stáb szinte minden tagja horgászik vagy fogott már pecabotot a kezében, így hitelesen és bárki számára érthetően tudjuk, szeretnénk bemutatni ezt a remek sportot, illetve hobbit.
14:35
Góóól! ║ Góóól
Góóól! ║ Góóól sportműsor ║ Góóól! magazin 75 percben foglalja össze és mutatja meg a szombati hat élvonalbeli mérkőzés góljait, legizgalmasabb pillanatait állandó szakértőjükkel Bozsik Péterrel. Így a forduló napján hat órán keresztül, megszakítás nélkül láthatják a magyar futball kedvelői, mi történt kedvenc bajnokságuk aktuális fordulójában.
15:20
OTP Bank Liga
17:25
Szabadidő
Szabadidő sportműsor
17:35
Vízilabda magazin
17:50
Női röplabda Európa-bajnokság ║ Döntő
20:05
Kékek ║ Kékek. A Pick Szeged hivatalos klubtévéje
Kékek ║ Kékek. A Pick Szeged hivatalos klubtévéje magyar sportműsor
20:35
Forma-2 - Főfutam ║ Főfutam
22:05
Főmenü ║ Tüzes
Főmenü ║ Tüzes magyar főzős műsor ║ A Duna Tv gasztro műsorának új, immáron ötödik évadában, a Főmenü konyhájában Széll Tamás Bocuse d'Or nyertes mesterszakács társa továbbra is Böröcz Zsófia gasztromentor, aki amellett, hogy számos étterem indításában szerzett érdemeket, maga is kiválóan süt-főz. A menü ínycsiklandozó fogásait Széll Tamás és Böröcz Zsófi külön és együtt készítik el, olyan látványos és követhető módon, hogy akár el is leshetjük a praktikus ötleteket, mindezt olyan varázslatos hangulatban, hogy kedvünk támad a saját konyhánkban is megvalósítani a recepteket. A tematikus adásokba vendég is érkezik, aki mesél és kóstol.
22:30
Főmenü ║ Halas
Főmenü ║ Halas magyar főzős műsor ║ A Duna Tv gasztro műsorának új, immáron ötödik évadában, a Főmenü konyhájában Széll Tamás Bocuse d'Or nyertes mesterszakács társa továbbra is Böröcz Zsófia gasztromentor, aki amellett, hogy számos étterem indításában szerzett érdemeket, maga is kiválóan süt-főz. A menü ínycsiklandozó fogásait Széll Tamás és Böröcz Zsófi külön és együtt készítik el, olyan látványos és követhető módon, hogy akár el is leshetjük a praktikus ötleteket, mindezt olyan varázslatos hangulatban, hogy kedvünk támad a saját konyhánkban is megvalósítani a recepteket. A tematikus adásokba vendég is érkezik, aki mesél és kóstol.
23:00
Agapé
Agapé 2025 ║ Miért félünk életünk során ismeretlen útra lépni? Ahhoz, hogy döntéseket hozzunk, bátorság kell? De mit is jelent valójában bátornak lenni? És hogyan segítheti félelmeink legyőzését a bizalom? Az Agapé asztalánál ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat. Egy különleges asztaltársaság közös gondolkodása társadalmi kérdésekről, őszintén, keresztény szemmel. Azonos értékrend, de akár eltérő vélemények. Művészek, szakértők, papok és lelkészek ülnek hétről hétre egy asztalhoz, hogy megvitassák a mindennapi életünket meghatározó kérdéseket _ tabuk nélkül. ║ Emberi létünkhöz hozzátartoznak a fájdalmak és a veszteségek? Miként tekinthetünk ezekre a lelki sebekre? Fakadhat belőlük egy új élet? Milyen titkot tárnak fel előttünk Krisztus sebei? És miként élhetjük meg általuk a teljes gyógyulást? Az Agapé asztalánál ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat. Egy különleges asztaltársaság közös gondolkodása társadalmi kérdésekről, őszintén, keresztény szemmel. Azonos értékrend, de akár elté
0:30
Terror Párizsban
2:35
Rex felügyelő ║ Árnyékok ║ XII / 1. rész
Rex felügyelő ║ Árnyékok ║ XII / 1. rész Róma külvárosában egy férfi kutyasétáltatás közben emberi csontváz darabjaira bukkan egy építkezésen. A DNS benne van az adatbázisban, egy több éve eltűnt fiúé. Apja egy jól menő gyógyszercég igazgatója, aki helyett a testőre, egy volt titkosszolgálati ügynök végzi el a piszkos munkát. Lorenzónak feltűnik, hogy a fiúval egy időben egy fiatal lány is nyomtalanul eltűnt, akit azonban soha senki nem keresett.
3:20
Rex felügyelő ║ Farkasok közt ║ XIV / 2. rész
Rex felügyelő ║ Farkasok közt ║ XIV / 2. rész Simone elbúcsúzik a menyasszonyától, délutánra találkozót beszélnek meg, de a fiú már nem tud elmenni. Két pisztolylövés a mellkasba. Rex nem szeret iskolába járni, de a különórán hamar megtanulja, hogy lehet megmenteni egy cukorbeteg ember életét. Ennek a tudásnak hamarosan ő maga köszönheti az életét, amikor közelebbi kapcsolatba kerül egy régóta körözött bűnözővel. Az ügy olyan tragédiával végződik, amire senki nem számított… ║ Simone elbúcsúzik a menyasszonyától, délutánra találkozót beszélnek meg, de a fiú már nem tud elmenni. Két pisztolylövés a mellkasba. Rex nem szeret iskolába járni, de a különórán hamar megtanulja, hogyan lehet megmenteni egy cukorbeteg ember életét. Ennek a tudásnak hamarosan ő maga köszönheti az életét, amikor közelebbi kapcsolatba kerül egy régóta körözött bűnözővel. Az ügy olyan tragédiával végződik, amire senki nem számított...
4:05
Zenehajó - Bodnár Attila és Pap Rita műsora ║ II / 16. rész
4:35
Zenehajó - Bodnár Attila és Pap Rita műsora ║ II / 17. rész
5:00
Teleshop ║ 237. rész
Teleshop ║ 237. rész Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
6:10
Hupikék törpikék ║ Okoska lényege / Törpilla virága ║ I / 165. rész
Hupikék törpikék ║ Okoska lényege / Törpilla virága ║ I / 165. rész A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...
6:40
Dexter laboratóriuma ║ Hűha micsoda mizéria / Hajrá Dexter családja ║ III / 12. rész
Dexter laboratóriuma ║ Hűha micsoda mizéria / Hajrá Dexter családja ║ III / 12. rész A sorozat Dextert követi, a lelkes, ifjú zsenit, akinek a hálószobájában tudományos laboratórium van, amelyet titokban tart gyanútlan szülei előtt. Dexter állandó konfliktusban van nővérével, Dee Dee-vel, aki rendszeresen bejut a laboratóriumba, és véletlenül meghiúsítja a kísérleteit.
7:05
Újabb bolondos dallamok: Együtt a csapat ║ Partiképes agglegények
Újabb bolondos dallamok: Együtt a csapat ║ Partiképes agglegények amerikai animációs sorozat ║ Animációs vígjáték sorozat, benne a Bolondos Dallamok világhírű szereplőgárdájával, akik gyerekek és családok generációit szórakoztatják évtizedek óta. Az igazi "furcsa páros", Tapsi Hapsi és Dodó kacsa, valamint világhírű barátaik, Cucu malac, Csőrike, Szilveszter és Gyalogkakukk bebizonyítják, hogy barátok nélkül az élet nehéz, velük viszont még nehezebb.
7:30
Csak lazán, Scooby-Doo! ║ Az 51-es körzet és csatolmányai ║ I / 11. rész
Csak lazán, Scooby-Doo! ║ Az 51-es körzet és csatolmányai ║ I / 11. rész A Csak lazán, Scooby-Doo! visszatér a Rejtély Rt. gyökereihez és bemutatja a srácok megismerkedését. Utolsó középiskolás évüket befejezve Fred, Diána, Vilma, Bozont és Scooby-Doo vakációra indulnak, hogy eltöltsék utolsó, közös nyári szünetüket. Néhány pusztítást végző szörny azonban nem hagyja, hogy nyugodtan ki tudják pihenni magukat...
7:55
Magyar népmesék ║ Prücsök ║ II / 11. rész
Magyar népmesék ║ Prücsök ║ II / 11. rész Prücsök, a szegény csizmadia elhitette a világgal, hogy ő mindent tud. Meg is hallotta ezt a király, magához rendelte, és ráparancsolt, mondja meg, hogy hová tűnt a királyné kedvenc gyűrűje. Megijedt a csizmadia, hogy most majd kitudódik a turpisság, ám a szerencse melléje szegődött és hat nagy szekér arannyal térhetett haza.
8:05
Magyar népmesék ║ A kőleves ║ II / 12. rész
Magyar népmesék ║ A kőleves ║ II / 12. rész A rongyos, háborúból visszatérő katona kéregetni kezd a faluban élelemért, de senki nem szánja meg. Ekkor cselhez fordul: fazekat meg vizet kér egy öregasszonytól, hogy egy darab kőből levest főzzön. Rendre kicsal tőle aztán sót, zsírt, kolbászt és krumplit, és így elkészül a "kőleves". ║ A rongyos, háborúból visszatérő katona kéregetni kezd a faluban élelemért, de senki nem szánja meg. Ekkor cselhez fordul: fazekat meg vizet kér egy öregasszonytól, hogy egy darab kőből levest főzzön. Rendre kicsal tőle aztán sót, zsírt, kolbászt és krumplit, és így elkészül a "kőleves".
8:10
Magyar népmesék ║ A halhatatlanságra vágyó királyfi ║ II / 14. rész
Magyar népmesék ║ A halhatatlanságra vágyó királyfi ║ II / 14. rész Volt egyszer egy királyfi, aki nem akart meghalni. Elment ezért Halhatatlanországba, ott is annak királynéjához. Egy idő után azonban meg akarta látogatni öreg szüleit. Ám kiderült, hogy közben háromezer év telt el, így szüleit nem találta meg. Viszont rátalált a halál, aki azonnal el akarta ragadni, ám a halhatatlan királynétól kapott cipő segítségével vissza tudott menekülni Halhatatlanországba, ahol még most is él, hacsak meg nem halt.
8:20
Pumukli legújabb kalandjai ║ Pumukli a csomagban
8:50
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki ║ Zűr a zsűriben ║ 39. rész
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki ║ Zűr a zsűriben ║ 39. rész A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.
9:20
Babamánia ║ IV / 22. rész
Babamánia ║ IV / 22. rész A családalapítás már a gyermekvállalás gondolatával elkezdődik. Hosszú út vezet a lelki felkészüléstől kezdve addig, amíg a kisgyermekkor lezárásával átalakul a gyerekeinkhez fűződő viszonyunk. A szülővé válás időszaka, a kisbaba első évei az egész család életében meghatározóak. Már a teherbeesés körüli nehézségek, vagy épp egy küzdelmes várandósság is próbatétel elé állítja a szülőket. Amikor pedig megérkezik az új családtag, hirtelen minden megváltozik. Számos kérdés merülhet fel a fiatal szülőkben, amit nem mernének feltenni még a legközelebbi szeretteiknek sem, mert attól félnek, hogy nem elég jó szülők. Hétvégi magazinműsorunk tabuk nélkül válaszol minden, a családalapítással, terhességgel, szüléssel és kisgyermekkorral kapcsolatos kérdésre. Műsorvezetőként Kiss Ernő Zsolt fogadja a vendégeket és fogalmazza meg a nézők kérdéseit.
9:55
Több mint TestŐr ║ 33. rész
Több mint TestŐr ║ 33. rész Több mint TestŐr – élet, szépség, egészség Vámos Erikával! Egyre többen próbálnak meg egészségesen élni, ez azonban nem is olyan egyszerű, hiszen számtalan egészségmegőrző, megelőző és gyógyító módszer létezik, amelyek útvesztőjében nehéz megtalálni a számunkra legideálisabbat. Ebben segít a Több mint TestŐr hétről hétre, ahol nem csak Vámos Erika, hanem egy-egy ismert ember is kipróbálja a legújabb, legmegleglepőbb, és leghatásosabb módszereket!
10:35
Életmódi ║ II / 33. rész
Életmódi ║ II / 33. rész Az egészséges életmód kialakítása nem egyik napról a másikra megy, hanem egy folyamat eredményeként jön létre. E folyamatban több tényező is fontos szerepet játszik. Az egészséges életmód feltételeként általában 9 alapelvet említenek, melyek együttesen a testi-lelki harmónia megteremtését szolgálják. Alapvetően ezen alapelvek mentén építjük fel magazinműsorunkat, amelyben a könnyedebb hangvétel érdekeben csempészünk egy kis prevenciót, egy kis szépségápolást és egy kis stíluskalauzt is. Műsorvezetők: Győrfi Pál és Proksa Szandra
11:10
SuperCar ║ 33. rész
SuperCar ║ 33. rész Ez az a műsor, amely igyekszik mindenki számára érthetővé és szerethetővé tenni az autózás világát, megismertetni az autóimádókat és a felhasználókat az autógyárak újdonságaival. A paletta mindenre kiterjed, ami alkalmas a közlekedésre, legyen az egy egyszerű robogó, egy hibrid kerékpár vagy akár egy több mint 100 millió forintos Rolls Royce. Totti autós és motoros múltjával olyan képességekre vagy hiányosságokra tud rámutatni, ami mindenki számára érdekes lehet. Műsorvezető: Tóth Zoltán "Totti"
11:50
Balance magazin ║ I / 2. rész
Balance magazin ║ I / 2. rész Napjainkban egyre több család életét érintik különböző táplálkozással, anyagcserével és életmóddal összefüggő egészségügyi problémák. A cukorbetegség, az inzulinrezisztencia, az elhízás, a glutén- és laktózérzékenység, az ételintoleranciák, valamint a mozgásszegény életmódból fakadó civilizációs betegségek már nem csupán egy szűk réteget érintenek, hanem a magyar családok mindennapjainak részévé váltak. Miközben egyre több információ érhető el az egészséges életmódról, a nézők gyakran elvesznek az egymásnak ellentmondó tanácsok, divatdiéták és gyors megoldásokat ígérő trendek között. A magazin erre a problémára kíván választ adni, hiteles szakemberek segítségével, közérthetően. A műsor alapvetése, hogy az egészség nem kizárólag orvosi kérdés. A Balance magazin nem a betegségekről, hanem a megoldásokról szól. Műsorvezető: Lissák Laura
12:50
A három amigó
A három amigó amerikai vígjáték, 1986 ║ A három amígó története egy nagy kaland. Rég elfeledett komédiás időket idéz. Igazi western-paródia, nem kisebb komédiásokkal, mint Steve Martin és Chevy Cheese. A helyszín Mexikó, az időpont 1916. Santa Poco egy kis poros falu Mexikóban, melyet állandóan banditák fenyegetnek. El Guapo a banditák fejedelme, fullartárja Jefe. Carmen, a falu gyönyörűséges fiatal leánya és Rodrigo a közeli városba mennek segítségért. Carmen a templomban egy némafilmet lát három igazi férfiról, a bátor, az igazságos, az ártatlan és romantikus három amígóról. Carmen azonnal táviratot küld Californiába, a Hollywood Stúdióba, s üzen a három amigónak, hogy jöjjenek gyorsan, szálljanak szembe a rettegett El Guapo-val, s védjék meg falujukat. A díjazás sem marad el, Carmen 100 ezer pezót ajánl fel Santa Poco falunépe nevében.
15:00
Az ember, akit Ottónak hívnak
Az ember, akit Ottónak hívnak svéd-amerikai vígjáték, filmdráma, 2022 ║ Otto (Tom Hanks) a lakópark réme. Pedig nem hangos, nem rendetlen, nem szabálytalan. Sőt, az ellenkezője. Épp az a baj vele, hogy szuperrendes, őrületen visszafogott, és mániákusan ragaszkodik a szabályok betartásához. És ha meglátja, hogy valaki eltér az elveitől, azt nem fél figyelmeztetni. Sosem unja meg a szabálytalanul pisiltető kutyasétáltatók, a rossz helyen parkoló postások és biciklijével súlyos kihágásokra vetemedő lapkihordók leckéztetését. De a szomszédjába költözik egy Dél-Amerikából érkezett család, amelyik kicsit másképpen áll hozzá az élethez. Kicsit hangosabbak. Kicsit szabálytalanabbak. Kicsit közvetlenebbek. És hiába próbálja Otto meggyőzni őket, hogy a lakópark minél több szabályra vágyik, ők inkább úgy gondolják, hogy a szeretet a lényeg. Még ha az egy kis ricsajjal is jár.
18:00
TV2 Híradó ║ I / 35. rész
TV2 Híradó ║ I / 35. rész A TV2 Híradóval nem marad le semmiről. Magyarország és a világ legfontosabb történéseiről részletesen beszámolunk naponta többször jelentkező Híradóinkban. Műsorvezetők: Pachmann Péter és Szedmák Zita, valamint Ambrus István és Farkas Fanni
18:55
Házasság első látásra ║ valóságshow
Házasság első látásra ║ valóságshow Augusztus 31-én indul a Házasság első látásra új évada! Visszatér a TV2 kedvenc párkereső realityje. Új szereplők, már jól ismert szakértők és izgalmas fordulatok várják a nézőket. Az izgalmas párkereső realitybe ezúttal is 6 nő és 6 férfi vág bele, akiknek legnagyobb vágyuk az, hogy társra leljenek. Ezúttal is 4 elismert szakértő kíséri őket az úton, akik abban segítenek, hogy tudományos módszerek, és személyes tapasztalatok alapján a műsorba jelentkezők közül megpróbálják azokat a szingliket megtalálni, akik tökéletes társai lehetnek egymásnak. Hogy kik ők? Gaál Viktor pszichológus, fő szakterülete az érzelmi intelligencia kutatása, Tóth Melinda pszichológus kötődéssel, elköteleződéssel kapcsolatos problémák kezelésével foglalkozik, Liszkay Judit okleveles kínai és nyugati asztrológus, akinek szakterülete a teljes személyiség analízis, valamint Rozs Erika szexuálpszichológiai szakpszichológus, autogén tréner és szimbólum terapeuta. A hat esküvői ceremónia mind lenyűgöző díszletek köz
20:15
Megasztár ║ IX / 2. rész
Megasztár ║ IX / 2. rész Szeptember 5-től érkezik a Megasztár 9. évada, amelyben nemcsak a mestercsapat, és a műsorvezető-páros miatt várják újdonságok a nézőket. A TV2 ikonikus tehetségkutatójában idén Dallos Bogi, Herceg Erika, T. Danny és Marics Peti terelgeti majd a versenyzőket a hírnév felé, a Megasztár együtt most debütáló háziasszonyai pedig Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna lesznek. A széria jól megszokott előválogatói és középdöntői után extra meglepetésekkel és elemekkel bővül a struktúra is. A tét most sem kisebb, mint elnyerni az Év Hangja címet és az ezzel járó fődíjat, a tehetségek útját pedig idén először, egy női műsorvezető-páros kíséri végig az élő-showkon és az előtte lévő válogatókon. Az első hétvégén dupla adással, szeptember 5-én szombaton és szeptember 6-án vasárnap is érkezenek az előválogatók.
1:00
Mad Max - A harag útja ║ Mad Max – A harag útja
Mad Max - A harag útja ║ Mad Max – A harag útja ausztrál akciófilm, 2015 ║ A világvége olyan régen volt, hogy már alig akad, aki emlékezne rá. Az emberiség egykori dicsőségének hosszú ideje vége, a Föld egyetlen hatalmas sivatag; a kevés életben maradt kíméletlen gyilkossá, fosztogató ragadozóvá vált, és bármire képes, csak hogy egy nappal tovább bírja. De akadnak még olyanok, akik rendbe hozhatnák, ami, úgy tűnik, visszavonhatatlanul elromlott. Ketten vannak, és örök menekülés az életük. Az egyikük Max: hallgatag, harcos férfi, aki felesége és gyermeke halála után már csak a megbékélést keresi a vad káoszban. A másik Furiosa, a katonanő, aki úgy hiszi, túlélésének záloga az, ha eljut a sivatagon túlra, arra a tájra, ahol a gyerekkorát töltötte.
3:00
A festő
A festő 2024 ║ Egy volt CIA-ügynök visszakerül egy veszélyes világba, amikor egy titokzatos nő bukkan fel a múltjából. Most, hogy lelepleződött és egy könyörtelen gyilkos és egy titkos műveleti program célpontjává válik, azokra a képességeire kell támaszkodnia, amelyeket már rég hátrahagyottnak hitt.
4:55
Midway
Midway amerikai-kínai történelmi dráma, akciófilm, 2019 ║ A függetlenség napja rendezője, Roland Emmerich ezzel a hihetetlenül látványos, megindító, és minden percében izgalmas filmmel állít emléket a II. világháború egyik sorsdöntő ütközetében részt vett hős katonáknak. A főbb szerepekben olyan fantasztikus színészek remekelnek, mint Woody Harrelson, Patrick Wilson, Ed Skrein, Luke Evans, Mandy Moore, Dennis Quaid, Aaron Eckhart, és Nick Jonas. Az amerikai haditengerészet csendes-óceáni flottáját fél évre megbénította a japán légierő, mikor lebombázták Pearl Harbort. Az egyik legnagyobb hírszerzési kudarcnak titulálták a történteket. Azonban ez a veszteség nem tántorította el az amerikai hadsereg hős katonáit, hogy véghez vigyék a II. világháború egyik legnagyobb bravúrját a Midway szigeteknél. A legelszántabb harcosok állhatatossága és küzdeni akarása sorsdöntő fordulathoz vezetett a II. világháború kimenetelében.
7:15
Van az a pénz, ami megbolondít
Van az a pénz, ami megbolondít amerikai vígjáték, 2008 ║ Bridget túl az ötvenen, a kertvárosi, jómódú, középosztálybeli nők életét éli. Gyerekei már felnőttek, ő évtizedek óta háztartásbeli. Sajnos több mint egy éve már a családfenntartó férje is munkanélküli, és elfogytak a tartalékaik. Ami még nem lenne nagy baj, de az elmúlt egy évben nem változtattak költekező életmódjukon, így teljesen eladósodtak. Dobra kerül a szép ház, oda az eddigi életük. Bridget állást keres, és mivel filozófia szakos diplomája semmit sem ér a piacon, takarítónőként helyezkedik el. Igaz, nem akárhol, az állami pénzverdében. A munkahely rendkívül termékenyen hat Bridget gondolkodására, és hamar rájön, hogy tudna pénzt szerezni. Ráadásul társakat is talál hozzá.
9:10
Taxi 5
Taxi 5 francia akciófilm, 2018 ║ A párizsi szuperzsarut, Sylvain Marot-t, akarata ellenére a marseille-i rendőrségre helyezik át azzal a megbízással, hogy megállítson egy olasz bandát, akik felturbózott Ferrarikkal borzolják Gibert ex-felügyelő idegeit és tartják rettegésben a várost. Segítségül kapja Marseille legrosszabb sofőrjét, Daniel unokaöccsét, aki történetesen a legendás fehér TAXI örököse is.
11:00
Kobra
Kobra amerikai akciófilm, 1986 ║ Az igazi neve Cobretti. De azoknak, akik ismerik és azoknak, akik azt kívánják, bárcsak ne ismernék, ő egyszerűen csak Kobra. Ha a bűn betegség, Kobra a legjobb gyógyszer ellene. Kobra a nagyváros utcáin edződött specialista: azokra az ügyekre szakosodott, amelyekről a többiek azt állítják, hogy lehetetlen őket megoldani és vagy nem merik, vagy nem akarják leleplezni az igazi tettest. Kobra neve hallatán hideg rázza még a legagyafúrtabb bűnözőt is, hiszen szokatlan, eredeti módszerei, elszántsága, célratörése még saját kollégáit is gyakran őrületbe kergeti. De most, amikor elszabadult a bűn a nagyvárosban, a rendőrség Kobrát küldi az ártatlan áldozatokat sorozatban gyilkoló, bestiálisan kegyetlen ismeretlen bűnöző nyomába. De vajon ez a gyilkos egyedül hajtja végre tetteit, vagy mások is beleártották magukat az ügybe? Eredeti forgalmazó: Intercom
12:40
Jurassic Park III. ║ Jurassic Park 3.
Jurassic Park III. ║ Jurassic Park 3. amerikai fantasztikus kalandfilm, 2001 ║ Dr. Alan Grant kiheverte a Jurassic Parkban történteket, és újult lendülettel kutatja a raptorok intelligenciájával kapcsolatos új elméletének helyességét. Így aztán nem tud ellenállni a kísértésnek, amikor egy jómódú kalandor busás támogatást ígér kutatásaihoz - amennyiben Grant elkíséri őket egy repülős körútra a Sorna szigetre, mely az In-Gen genetikus tenyésztelepe volt, és ahol a második részben szörnyű dolgok történtek. Csakhogy amikor kiderül, hogy a kalandor és neje nem csupán felülről akarják megcsodálni a szigetet, hanem le is akarnak szállni, az események hirtelen tragikus fordulatot vesznek. A hét túlélő harcolni kezd az életben maradásért, és hamarosan az is kiderül, mi volt az igazi oka annak, hogy Grantot a szigetre csábították. ║ Dr. Alan Grant kiheverte a Jurassic Parkban történteket, és újult lendülettel kutatja a raptorok intelligenciájával kapcsolatos új elméletének helyességét. Így aztán nem tud ellenállni a kísértésnek, ami
14:15
Az olasz meló
Az olasz meló amerikai-francia-angol akcióthriller, 2003 ║ Charlie Crocker agya a legtökéletesebb rablásokat terveli ki. A megvalósítás sikere viszont már emberein múlik. Egyszer számított csak rosszul: amikor Velencében egyik embere lelépett az egész szajréval. Egy évvel később Los Angelesben bukkan a rabolt arany nyomára. Úgy akarja visszarabolni jogos jussát és kereket oldani, hogy közben a város történetének legnagyobb forgalmi dugóját produkálja. Új bandáját egy számítógépes zseni, egy veterán páncélszekrény szakértő és egy pirotechnikus alkotja, akikhez csatlakoznak a bennfentesek és egy csinos hölgy, Stella, akinek kötélből vannak az idegei. Indulhat a bosszú.

Az elmés megoldásokkal teli izgalmas film a krimi műfaj egyik 1969-es klasszikusának újraforgatott változata, Michael Caine nélkül. ║ A terv tökéletes. A melót hibátlanul megcsinálták, a menekülés is tiszta ügy volt. Az egyetlen bökkenő, amire Charlie Croker mestertolvaj álmában sem gondolt, saját csapatának egyik tagja lett. Miu
16:15
Indiana Jones és a kristálykoponya királysága
Indiana Jones és a kristálykoponya királysága amerikai kalandfilm, 2008 ║ Javában dúl a hidegháború. Indiana Jones tevékenysége is szemet szúr a hatóságoknak, a régészprofesszort ki akarják rúgni az egyetemről. Jones találkozik az ifjú Mutt-tal, aki a segítségével meg akarja szerezni a legendás kincset, Akator kristálykoponyáját. A két kincsvadász Peruba utazik, ám kiderül, hogy a szovjetek személyében vetélytársuk is akad. Az oroszok ugyanis azt hiszik, hogy a koponya segítségével leigázhatják a világot. Csapatukat a jéghideg szépség, Irina Spalko vezeti. Indiana és Mutt meg akarja akadályozni, hogy a varázslatos erejű koponya az ellenség kezébe kerüljön. ║ Javában dúl a hidegháború. Indiana Jones tevékenysége is szemet szúr a hatóságoknak, így a régészprofesszort ki akarják rúgni az egyetemről. Jones azonban találkozik az ifjú Mutt-tal, aki a segítségével meg akarja szerezni a legendás kincset, Akator kristálykoponyáját. A két kincsvadász ezért Peruba utazik, ám kiderül, hogy az oroszok személyében vetélytársuk is akad. Ők ugyan
18:30
Tűzgyűrű
Tűzgyűrű amerikai sci-fi, 2013 ║ A Csendes-óceán mélyén megnyílik egy átjáró, amelyen keresztül óriásszörnyek támadnak a Földre, hogy megszerezzék világunkat. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a háború nem tarthat sokáig, az emberiség napjai meg vannak számlálva. Még a hatalmas robotok - amelyeket több pilóta irányít, akiknek agya neuronhidakkal van összekapcsolva - sem segítenek. A volt pilóta és egy újonc azonban beindítanak egy kiselejtezett robotot, és elindulnak, hogy megállítsák a betolakodókat, és megmentsék a Földet.
21:00
Furiosa: Történet a Mad Maxből
Furiosa: Történet a Mad Maxből amerikai sci-fi akciófilm, kalandfilm, 2024 ║ Ki tudja, már, miért lett vége a világnak? Miért lett belőle végtelen, gonosz homoksivatag? Csak annyi biztos, hogy a világ elpusztult, és egy fiatal lányt, Furiosát (Anya Taylor-Joy) elrabolják a Zöld Helyről, a Sok Anyától, és egy motoros horda meg a vezérük, Dementus viszi magával. Végigporzanak a sivatagon, és a Várat veszik célba, ahol meg a motoros hadúr meg akar küzdeni Halhatlan Joe-val és a féléltű hadfiúkból álló seregével. Furiosa viszont életben akar maradni. És haza akar jutni. Bármi áron. A Mad Max: A harag útja azóta is felülmúlhatatlan látványorgiával, hihetetlen fantáziával és nagyon vad járgányokkal mutatta meg, milyen lesz a világvége után. Az új film 45 évvel korábban játszódik: akit az előző részben Charlize Theron játszott, azt most egy új sztár, Anya Taylor-Joy alakítja.
1:15
Az utolsó lovagok
Az utolsó lovagok angol-dél-koreai kalandfilm, 2015 ║ Lord Bartokot (Morgan Freeman) megfosztják mindenétől: házától, becsületétől…a saját parancsnokát (Clive Owen) kényszerítik, hogy megölje. De ő és lovag társai nem hagyják ennyiben és bosszút állnak a pénzéhes, mindenkin uralkodni akaró vezéren. ║ Lord Bartok (Morgan Freeman) nem hajlandó behódolni az uralkodó korrupt miniszterének, Mottnak (Aksel Hennie), aki dühében kisemmizi a családját és arra kötelezi Raident (Clive Owen), Bartok legendás parancsnokát, hogy végezze ki a saját urát. Mott tudja, hogy ezután már nincs biztonságban, ezért mindent elkövet, hogy Raident is halálra ítéljék. Ám az uralkodó ok nélkül nem engedélyezi, mert tart a nép haragjától. A miniszter titokban ráállítja Raidenre az embereit, akik minden lépését figyelik. Raiden azonban nemcsak a hűségéről és bátorságáról legendás, hanem a ravaszságáról is.
6:00
Asterix, a gall
Asterix, a gall francia-belga animációs film, 1967 ║ Krisztus születése előtt ötvenben a franciák őseit, a gallokat hosszú harcok után legyőzték a rómaiak. Egész Galliát elfoglalták, pontosabban nem is az egészet, mivel hogy egyetlen tartomány győzedelmesen ellenáll a hódítók támadásainak. E kicsiny falucskában - amelyet a rómaiak erődrendszere vesz körül - él Asterix harcos és bátor hadviselt társa, Obelix, és a csodavarázsló, Panoramix. Asterix vadászat előtt-közben, hogy-hogy nem, mindig római szagot érez. Olyan időket élnek, mikorra már a rómaiak latinul is elfelejtettek. A nagysikerű képregény egyik első, rajzfilmes feldolgozása.
7:25
Asterix 12 próbája ║ Asterix tizenkét próbája
Asterix 12 próbája ║ Asterix tizenkét próbája francia-belga animációs film, 1976 ║ Krisztus előtt ötvenben Galliát áthatolhatatlan erdőségek uralták, melyekben fenséges csend honolt. Julius Cézárnak, kemény harcok árán ugyan, de sikerült meghódítania Galliát, hogy rányomja a római civilizáció diadalmas bélyegét. Ám egyetlen kis falucska még mindig bevehetetlenül tartja magát. Julius attól tart, hogy soha nem tudja uralma alá hajtani a hajthatatlan falucskát, ezért üzletet ajánl Asterixnek és barátainak: ha kiállnak 12 általa kitalált próbát, Cézár átadja nekik a Római Birodalmat. Ha viszont elbuknak a próbán, ők hódolnak be a Birodalomnak. ║ Krisztus előtt ötvenben Galliát áthatolhatatlan erdőségek uralták, melyekben fenséges csend honolt. Julius Cézárnak, kemény harcok árán ugyan, de sikerült meghódítania Galliát, hogy rányomja a római civilizáció diadalmas bélyegét. Ám egyetlen kis falucska még mindig bevehetetlenül tartja magát. Julius Caesar attól tart, hogy soha nem tudja uralma alá hajtani a hajthatatlan falucskát, ezért üzl
9:10
Beethoven 2.
Beethoven 2. amerikai családi vígjáték, 1993 ║ Beethoven családja, George és Alice Newton, a 15 éves Ryce, a 11 éves Ted és a 6 éves Emily elfoglaltabb, mint valaha. Beethoven magányosan őgyeleg a ház körül. Aztán egy parkban megpillantja Missyt, a legszebb bernáthegyi lányt a világon. Egy pillantás - és Beethoven elveszett... 10 hét múlva a gyerekeknek feltűnik, hogy Beethoven furcsán viselkedik. Egyre többet csatangol el a háztól. Hamar kiderül, hogy Beethoven családot alapított. A gyerekek a 4 kölyökkutyát becsempészik a házba és megpróbálják titokban tartani. De eljön az idő, amikor a ház ura George Newton rájön az igazságra.
10:50
Mogyoró-meló 2 ║ A mogyoró-meló 2.
Mogyoró-meló 2 ║ A mogyoró-meló 2. kanadai-amerikai-dél-koreai családi animációs film, 2017 ║ Grimbusz és barátai, Haver, Andie és Bizsu élnek, mint hal a vízben, jobban mondva, mint rágcsáló a mogyiboltban. Ám az idilli állapotnak egyszeriben vége szakad, amikor imádott éléskamrájuk a levegőbe repül. Fedél nélkül maradni még egy mókusnak is kemény dió, szerencsére azonban az árnyas Szabadság parkban hőseink hamarosan régi-új otthonra lelnek. Csak egy a bökkenő: a város pénzéhes polgármestere nagy profit reményében vidámparkot készül építeni, éppen ott, ahol Grimbuszék vertek tanyát.
A rágcsálóbagázsnak nincs más választása, mint összefogni a park többi állatával, és szembeszállni a polgármesterrel, a lányával és egy őrült sintérrel, hogy megmenthessék Mogyorországot.
12:40
Egyiptom hercege
Egyiptom hercege amerikai rajzfilm, 1998 ║ Rabszolgának született. Királyok nevelték. Vezér lett belőle. Történetét az egész világ ismeri, milliók tisztelik a nevét, ő Mózes. Az Egyiptom hercege az örökség és a sors epikus igényű drámája. Mózes története és útja a rabszolgától a hercegen át a felszabadítóig, évezredeken át fennmaradt, nemzedékek sorát nyűgözte le a hit, remény és szabadság időtlen témáival. A DreamWorks első egész estés animációs filmjéhez az Oscar-díjas Hans Zimmer írt dalokat és zenét. A film káprázatos képi világán pedig több mint 350 animátor, művész és technikus dolgozott.
14:45
Waterworld - Vízivilág
Waterworld - Vízivilág amerikai fantasztikus kalandfilm, 1995 ║ A sarki jégtakarók megolvadása után a Föld egyetlen hatalmas tengerré válik. A Szárazföld talán már csak a mesében létezik. Minden túlélő azt keresi, de senki sem tudja, merre lehet. A mesterséges zátonyok lakói és a tenger hajósai egymással és a kalózokkal hadakoznak. A végtelen vizeket járja a magányos Tengerész, akinek lábujjai között úszóhártya, füle mögött pedig kopoltyú nőtt. Egy összecsapás után a hajójára veszi a tízéves kislányt és az anyját. Hamarosan kalózok erednek a nyomukba. A kislány kell nekik, aki különös tetoválást, a Szárazföldhöz vezető út térképét viseli a hátán. ║ A sarki jégtakarók megolvadása után a Föld egyetlen hatalmas tengerré válik. A Szárazföld talán már csak a mesében létezik. Minden túlélő azt keresi, de senki sem tudja, merre lehet. A mesterséges zátonyok lakói és a tenger hajósai egymással és a kalózokkal hadakoznak. A végtelen vizeket járja a magányos Tengerész (Kevin Costner), akinek lábujjai között úszóhártya
17:30
A Vasember
A Vasember amerikai fantasztikus akciófilm, 2008 ║ Tony Stark, a zseniális feltaláló és különc milliárdos éppen legújabb szuperfegyverét mutatja be, amikor a csoportot támadás éri és Tony mellkasába vasszilánk fúródik, mely lassan halad a szíve felé. Ráadásul foglyul ejtik és azt követelik tőle, hogy építsen meg egy minden eddiginél pusztítóbb fegyvert. Tony meg is építi, azonban egy olyan páncélöltözet formájában, amely segítségére lehet a szökésben és távol tartja a vasszilánkot a szívétől. Így születik meg a legendás Vasember. ║ Tony Stark (Robert Downey Jr. ), a zseniális feltaláló és különc milliárdos éppen legújabb szuperfegyverét mutatja be, amikor a csoportot támadás éri és Tony mellkasába vasszilánk fúródik. A szilánk lassan halad a szíve felé, és csak idő kérdése, hogy mikor végez vele. Ráadásul foglyul ejtik és azt követelik tőle, hogy építsen meg egy minden eddiginél pusztítóbb fegyvert. Tony kijátssza fogva tartóit, és egy olyan páncélöltözetet épít, amely segítségére lehet a szökésbe
20:00
Venom
Venom amerikai sci-fi, akció-horror, 2018 ║ Az űrből jön, és csak akkor létezik, ha egy másik lényen élősködhet. Gazdateste Eddie Brock (Tom Hardy) újságíró, de ő maga hidegfejű szadista, aki a világ létét fenyegeti, ám néha mégis kiáll az ártatlanokért. Pókember egyik különleges erejű, veszélyes és kiismerhetetlen ellenfele maga sem tudja, hogy a fény vagy a sötétség oldalán áll-e: különleges betegsége (mely egyben az emberek fölé emeli) néha a jók, néha a gonoszak közé sodorja. Abban az egész Univerzumot megrázó csatában, amely most vár rá, a jóságára és a gonoszságára is szüksége van. A Marvel-univerzum egyik legizgalmasabb figurája végre filmet kap, és megvan hozzá a méltó főszereplő, Tom Hardy, akit a Zombieland rendezője irányít. ║ Eddie Brock (Tom Hardy) oknyomozó riportert kirúgják az állásából, amikor megvádolja Carlton Drake-et (Riz Ahmed), az Élet Alapítvány vezetőjét, hogy kísérteties kutatásával embereket öl meg. Amikor Drake egyik munkatársával, Dora Skirth (Jenny Slate) kutató
22:00
Hitman: A 47-es ügynök
Hitman: A 47-es ügynök amerikai akciófilm, 2015 ║ A 47-es ügynököt (Rupert Friend) még senki sem látta. Aki látta, nem ismeri fel. Aki felismerte, nem élte túl. Tökéletes fegyver, tökéletes katona. Gyors, kegyetlen, embertelen. Nem is ember igazán: egy génlaboratóriumban született, és minden tulajdonságát úgy alakították ki, hogy megfeleljen a célnak, és kétely nélkül, halálos pontossággal teljesítsen bármilyen parancsot. Ám úgy látszik, nincs tökéletes gyilkológép. A 47-es szembekerül a legendás bérgyilkossal, John Smithszel (Zachary Quinto): mindketten egy bajba került nőn (Hannah Ware) próbálnak segíteni. Ám a játszma sokkal bonyolultabb ennél: a kialakuló háromszög-történetben mindenki egyszerre áruló és áldozat. Valaki mégis győzni fog.

Duna World műsor (2026. 09. 06.)

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Duna World műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A Duna World tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.

Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Duna World tv programról.

Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.

Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!