Cinemax
Korábbi műsorok a mai napról
0:25 2:35
Yentl 12+ Barbra Streisand alakítja a főszerepét ennek a gyönyörűen ábrázolt történetnek, amelyben egy fiatal, független nő kénytelen fiúnak álcázni magát, hogy a tudás iránti vágyának hódolhasson. Szereplők: Barbra Streisand, Mandy Patinkin, Nehemiah Persoff
2:35
Utolsó esély (12+)
Utolsó esély Dodi úgy dönt, hogy részt vesz egy longboard táncversenyen. Ám közel az ötvenhez sokkal idősebb, mint a többi versenyző. Ráadásul fogalma sincs, hogyan kell a deszkán táncolni. Összebarátkozik egy tinédzserrel, Sandrával, aki hajlandó őt tanítani.
3:05
Idegen a szekrényben (12+)
Idegen a szekrényben Damiant 20 év után kirúgják, mire ő elrohan és elbújik az első helyen, amit talál: egy furgonra pakolt gardróbszekrénybe. Ami egy háromfős családhoz utazik, Damian pedig úgy dönt, észrevétlenül beköltözik a szekrénybe és megfigyeli őket. Szereplők: Paco León, Alex Brendemühl, Leonor Watling
5:00
Június nulladika (12+)
Június nulladika Damiant 20 év után kirúgják, mire ő elrohan és elbújik az első helyen, amit talál: egy furgonra pakolt gardróbszekrénybe. Ami egy háromfős családhoz utazik, Damian pedig úgy dönt, észrevétlenül beköltözik a szekrénybe és megfigyeli őket. Szereplők: Paco León, Alex Brendemühl, Leonor Watling
6:45
A legrosszabbak (15+)
A legrosszabbak Egy észak-franciaországi külvárosból kiválasztanak négy munkásosztálybeli tinit, hogy szerepeljenek egy életszagú, hiteles filmben. A helyiek megkérdőjelezik a rendező választását és fellángolnak az indulatok. Szereplők: Johan Heldenbergh, Esther Archambault, Loïc Pech
8:30
Elysium - Zárt világ (18+)
Elysium - Zárt világ 2154-re az emberiség két részre szakadt, gazdagokra és szegényekre. Az előbbiek a hatalmas mesterséges hold, az Elysium rendezett és biztonságos világában élnek, míg az utóbbiak a lepusztult és túlzsúfolt Földön. A kiváltságosok gondosan védik előjogaikat a lentiektől, az illegális bevándorlók ellen törvényt és fegyvert is bevetnek. Maxnak az élete múlik azon, hogy a lehető leggyorsabban feljusson a vágyott világba, megszerezze azt, amire szüksége van, és amivel talán az egész világ sorsát megváltozatja. Szereplők: Matt Damon, Jodie Foster, Adrian Holmes
10:25
Marinette, a focistanő (12+)
Marinette, a focistanő Marinette Pichon a világ egyik legnagyobb, 20 évig rekorder futballsztárja, aki első francia játékosként FIFA-legendává vált. A filmből feltárul gyötrelmes útja a nehéz gyerekkorától kezdve személyes útkeresésén át a női futballért tett erőfeszítéseiig. Szereplők: Garance Marillier, Émilie Dequenne, Fred Testot
12:05
UFO (12+)
UFO A zseni egyetemistát, Dereket gyerekkori UFO-észlelése kísérti és kivételes matematikai képességeit latba vetve próbálja feltárni az USA több repülőterén is észlelt rejtélyes jelenségeket barátnője, tanára és egy különleges ügynök segítségével. Szereplők: Alex Sharp, Gillian Anderson, Ella Purnell
13:35
Kicsi, lassú, de biztos (12+)
Kicsi, lassú, de biztos A zseni egyetemistát, Dereket gyerekkori UFO-észlelése kísérti és kivételes matematikai képességeit latba vetve próbálja feltárni az USA több repülőterén is észlelt rejtélyes jelenségeket barátnője, tanára és egy különleges ügynök segítségével. Szereplők: Alex Sharp, Gillian Anderson, Ella Purnell
15:15
A legrosszabbak (15+)
A legrosszabbak Egy észak-franciaországi külvárosból kiválasztanak négy munkásosztálybeli tinit, hogy szerepeljenek egy életszagú, hiteles filmben. A helyiek megkérdőjelezik a rendező választását és fellángolnak az indulatok. Szereplők: Johan Heldenbergh, Esther Archambault, Loïc Pech
16:55
Hélène döntése (12+)
Hélène döntése A 33 éves Hélène régóta boldog házasságban él Matthieu-vel. Életük felfordul, mikor Hélène-nél ritka tüdőbetegséget diagnosztizálnak, aki számot vet kiszámítható életének unalmával és közelgő halálával, miközben belebotlik egy érdekes bloggerbe. Szereplők: Vicky Krieps, Gaspard Ulliel, Bjørn Floberg
19:00
Éjfél a paradicsomban (12+)
Éjfél a paradicsomban A 33 éves Hélène régóta boldog házasságban él Matthieu-vel. Életük felfordul, mikor Hélène-nél ritka tüdőbetegséget diagnosztizálnak, aki számot vet kiszámítható életének unalmával és közelgő halálával, miközben belebotlik egy érdekes bloggerbe. Szereplők: Vicky Krieps, Gaspard Ulliel, Bjørn Floberg
20:40
A rendőröm (15+)
A rendőröm Gyönyörűen kidolgozott történet a tiltott szerelemről és a változó társadalmi konvenciókról, három fiatal érzelmes utazása az 1950-es évek Nagy-Britanniájában. Tom, Marion és Patrick a '90-es évek felé haladva kapnak egy utolsó esélyt mindent helyrehozni. Szereplők: Harry Styles, David Dawson, Rupert Everett
22:35
Lángoló Mississippi (18+)
Lángoló Mississippi 1964 nyarán eltűnik három polgárjogi aktivista az amerikai Délen, Kelet-Mississippiben. Két, egymástól teljesen különböző FBI-ügynök kezd nyomozni az ügyben: az egyikük szabálykövető, a másik dörzsölt, kemény zsaru. Szereplők: Willem Dafoe, Gene Hackman, Frances McDormand
0:45
Oldalak egy képregényből (18+)
Oldalak egy képregényből A gimnazista Robert képregényrajzoló szeretne lenni, ezért lemond a kényelmes családi életről, otthagyja az iskolát és elköltözik otthonról. Egy Wallace nevű egykori képregényrajzoló személyében botcsinálta mentorra lel. Szereplők: Daniel Zolghadri, Matthew Maher, Maria Dizzia
2:10
Igazi férfi (12+)
Igazi férfi Egy sötét éjszakán a helyi temetőben egy szelíd, bölcs fiú megpróbálja bebizonyítani idős, részeg szomszédjának, hogy ő férfi. Ennek következtében megkapja az első leckét az élet iróniájából. Szereplők: Sasko Kocev, Dragana Kostadinovska, Aleksandar Mikic
2:30
Egy férfi (15+)
Egy férfi Az elvált Rie boldogságra talál második férjével, Daisuke és új családja mellett. De amikor Daisuke egy tragikus balesetben meghal, rájön, hogy férje nem az, akinek hitte és egy ügyvéd segítségével kezd az elhunyt valódi személye után nyomozni. Szereplők: Satoshi Tsumabuki, Sakura Ando, Masataka Kubota
1:00
A hegyi doktor újra rendel || Cukros kenyér - 2. rész (12+)
A hegyi doktor újra rendel || Cukros kenyér - 2. rész (II / 1) Az aktuális rész ismertetője: Dr. Thomas Burgner egy ismert és elismert orvos, aki a fiával együtt Münchenben él. Ám egy napon, családi okok miatt el kell hagynia szeretett otthonát, hogy a súlyosan beteg apósát kezelhesse, aki nem akar kezelést, főleg nem Thomas-tól... A műsor ismertetése: Visszatér a magyar nézők egyik nagy kedvence, A hegyi doktor újra rendel vadonatúj, premier epizódokkal! A gyönyörű tájakon játszódó sorozatban Dr. Martin Gruber szakmai és magánéletének fordulatos történéseit láthatják a nézők. A 15. évad nehézségekkel övezve végződött a doktor számára, hiszen Franziska New York-ba utazott a fiukkal, magával víve Martin szívének egy darabját is. De nem ő volt az egyetlen, akinek meg kellett birkóznia a veszteséggel: menyasszonya, Anne, aki a kicsiről gondoskodott, láthatóan belefeledkezett az anyaszerepbe és nem tudott túllépni azon, hogy Martinnak Franziskától született gyermeke. Dr. Gruber könnyek között olvasta el Anne búcsúlevelét, s, ha ez nem lenne e
Korábbi műsorok a mai napról
2:00 3:00
A hegyi doktor || Nehéz választás 12+ (II / 2) Az aktuális rész ismertetője: Zirngiebel farmer és Angerer polgármester a bíróság igazságtalan eszközeivel kitették az öreg Trude-t. Eközben polgármester-választás készülődik, amin Pankraz is indul. Franzi pedig megtesz mindent, hogy minél több szavazót szerezzen neki. A műsor ismertetése: Dr. Thomas Burgner egy ismert és elismert orvos, aki a fiával együtt Münchenben él. Ám egy napon, családi okok miatt el kell hagynia szeretett otthonát, hogy a súlyosan beteg apósát kezelhesse, aki nem akar kezelést, főleg nem Thomas-tól... Szereplők: Gerhard Lippert, Anita Zagaria, Manuel Guggenberger
3:00
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (V / 15) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
4:00
Családi Titkok (12+)
Családi Titkok Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
5:10
Tűsarok (12+)
Tűsarok Az aktuális rész ismertetője: Megmutatjuk, hogy milyen egy ízig-vérig nő világa. Ebben segítségünkre lesz Barbi, aki humoros hangvételével egyedivé varázsolja a műsort. Olyan ez, mint egy hatalmas női táska. Rengeteg izgalmat tartogat, ugyanakkor teljesen hétköznapi. Műsorvezető: Orosz Barbara A műsor ismertetése: Megmutatjuk, milyen egy ízig-vérig nő világa. Ebben segítségünkre lesz Barbi, aki humoros hangvételével egyedivé varázsolja a műsort. Olyan ez, mint egy hatalmas női táska. Rengeteg izgalmat tartogat, ugyanakkor teljesen hétköznapi... Kiemelt tartalmak: Magyar Divattervezők, Sikeres Nők, Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek, Nemzetközi divatvilág, Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával
5:15
Mokka (12+)
Mokka A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
7:45
Mokkacino (12+)
Mokkacino A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
8:40
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
10:20
Csapdába csalva (12+)
Csapdába csalva (II / 1) Az aktuális rész ismertetője: A kisérettségit végzett Björnt csak az evés, a számítógépes játékok és a tévé érdekli, édesanyja, Yvonne nagy bosszúságára. A 16 éves fiú ekkor beleszeret a csinos Jenny-be, akinek nagy elvárásai vannak. Álmai nője teljesen megváltoztatja, de vajon mit titkol a lány Björn elől? A műsor ismertetése: Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg... Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban olyan történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be... Szereplők: J. W. Carsle, Till Kraemer
11:00
Tények Délben (0+)
Tények Délben A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
11:30
Walker, a texasi kopó || Végítélet (12+)
Walker, a texasi kopó || Végítélet (IV / 7) Az aktuális rész ismertetője: Csaknem 30 év elmúltával Walker megtudja, hogy szülei gyilkosa, akiről azt hitte, hogy már rég halott, életben van. A fanatikus rasszista gyilkos saját halálát csupán csak megrendezte. Walker újra nyomozni kezd, s a szemtanúk vallomása alapján hamarosan eljut a gyilkos hollétéhez… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norris, már ''72-ben feltűnt Bruce Lee oldalán, majd olyan fi
12:30
Walker, a texasi kopó || A lincselés (12+)
Walker, a texasi kopó || A lincselés (IV / 8) Az aktuális rész ismertetője: Egy kisvárosban gyilkosság történik. A köztiszteletben álló özvegyasszonyért, Wilma Casey-ért a helyiek bosszút akarnak állni. Az asszony fogadott fiát gyanúsítják ugyanis a tett elkövetésével. A város lakói lincselést akarnak, ezért a serif Walker-t kéri meg, hogy segítsen... A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norris, már ''72-ben feltűnt Bruce Lee oldalán, majd olyan filmek
13:35
Leona bosszúja || Egy senki vagy a szememben (12+)
Leona bosszúja || Egy senki vagy a szememben Az aktuális rész ismertetője: Ramses lába alól kezd kicsúszni a talaj. David féktelen haraggal keresi fel Lola-t. Kika és Ana Julia pedig szórakozni mennek. A műsor ismertetése: Miután elveszti gyermekeit, Marena bosszút esküszik egykori szerelme családja ellen, akik nem csupán az életének tönkretételéért, de szüleinek és húgának meggyilkolásáért is felelősek... Szereplők: Angelique Boyer, Guillermo García Cantú, Danilo Carrera
14:40
Testvérek (12+)
Testvérek (IV / 32) Az aktuális rész ismertetője: Akif türelmetlenül várja Süreyya üzenetét, mikor egy megosztott fénykép felbosszantja. Aybike és Süsen elkísérik párjaikat a fotózásra. Orhan haragja enyhülni kezd Sengül irányába. Sarp igazságtalan helyzetbe hozza Asiye-t, a lány válaszreakciójának súlyos következményei lehetnek. A műsor ismertetése: Veli és Hatice szeretetben nevelik négy gyermeküket, a 19 éves Kadirt, a 17 éves ikreket, Ömert és Asiye-t, valamint a 6 éves Emelt. Egy nap azonban Hatice rájön, hogy a főnöke az üzlettársa feleségével folytat viszonyt. A szerencsétlen események sorozata folytatódik, és a négy testvér elveszíti édesanyját és édesapját is. Miközben szüleiket gyászolják, és próbálnak túlélni, nem is sejtik, hogy szüleik halálát apjuk egykori főnöke, Akif Atakul okozta. A férfi, hogy fedezze bűneit, állást ajánl Kadirnak, és felveszi Ömert és Asiye-t a tulajdonában lévő magániskolába. A négy nehézsorsú testvér útja keresztezi a gazdagok gyermekeinek világát, ezzel ped
15:45
A három nővér (12+)
A három nővér (II / 22) Az aktuális rész ismertetője: Türkan és Somer bepótolják a nászútjuk, az azonban nem úgy alakul, mint ahogy a férfi tervezte. Rüchan asszony megfenyegti Nesrin-t a titokban örökbefogadott lányával... A műsor ismertetése: Nesrin és Sadik igazán boldogok, hogy legidősebb lányukat egy jómódú családba sikerül beházasítaniuk. Azt azonban nem sejtik, hogy a jól csengő Korman név mögött sötét titkok húzódnak... Szereplők: Reha Özcan, Iclal Aydin, Berker Güven
17:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
17:45
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:55
Zsákbamacska (12+)
Zsákbamacska (II / 22) Új műsorvezető párokkal és új játékokkal tér vissza a TV2 képernyőjére a Zsákbamacska. A második évadban Szente Vajk és T. Danny, valamint Marics Peti és Pető Brúnó garantálják a jó hangulatot. A megújult game-show április 29-én folytatódik minden hétköznap este, és ezúttal is közel 60 féle játékot próbálhatnak ki a szereplők. A régi jól beváltak mellett olyan látványos és izgalmas próbatételek is lesznek, mint például az óriás társasjáték, ahol a játékos maga a bábu, aki lépked a pályán, de lesz pénzlapátolás bekötött szemmel, és egy különleges golyóderbi, ahol minden a száguldó golyókon múlik, na meg a szerencsén. A műsorvezetőket most is egy-egy hölgy segíti a vetélkedőben: Kárpáti Rebeka és Stana Alexandra.
20:55
Ütős Ötös (12+)
Ütős Ötös Április 3-tól Ütős Ötös címmel egy rendkívül izgalmas és szórakoztató családi vetélkedő veszi kezdetét a TV2-n, amelyben ismert emberek családtagjaikkal, barátaikkal vagy hozzájuk közel álló személyekkel alkotnak csapatokat. A műsorvezető Till Attila, a vetélkedőben két, 5 fős csapat küzd a győzelemért. A kérdések nem klasszikus kvíz kérdések, nem tudásalapúak, a játékosoknak inkább arra kell ráérezniük, hogy gondolkodnak az emberek. A készítők közvéleménykutató cég segítségével, 100 főre levetített "mini Magyarországot", egy reprezentatív mintát hoztak létre. A megkérdezetteknek ugyanazokat a kérdéseket tették fel, a játékosok feladata pedig az, hogy kitalálják mik lehettek a leggyakoribb válaszok. A játék 5 szakaszból áll, ám a mindent eldöntő utolsó fordulóba, vagyis a végjátékba csupán egy csapat juthat be. Esélyt kapva, hogy megszerezze akár a maximális nyereményt, a 10 millió forintot. Az Ütős Ötös attól is roppant érdekes, hogy a közeli hozzátartozóknak köszönhetően olyan történ
22:25
Doktor Balaton (12+)
Doktor Balaton Új részek, új szereplők, még több Balaton, humor és szerelem _ április 11-től hétköznap esténként folytatódik a Doktor Balaton a TV2-n! A balatonmeggyesiek ismét felkavarják az állóvizet, izgalmakból most sem lesz hiány. Duska bácsi és Cili néni, Doktor Balaton, Leó, Dr. Sipeki, Zsóka, Csicsó vagy éppen Ágika… Csak néhány név a kedvenc karakterek közül, akiket a TV2 napi sorozatának nézői már jól ismernek, és akiket olyan remek színészek formálnak meg, mint Bodrogi Gyula, Voith Ági, Mészáros András, Gula Péter, Bezerédi Zoltán, Pálfi Kata, Ujlaki Dénes vagy Nyírő Bea. Hozzájuk, és a többi népszerű színészhez a folytatásban jó néhány új, izgalmas szereplő csatlakozik. A sorozatba érkező karaktereket olyan kiváló színészek alakítják, mint például Szabó Erika, Szulák Andrea, Faragó András, Ember Márk, Krisztik Csaba, Tóth Eszter, Kovács Panka, Kovács Lehel, Mohácsi Norbert vagy Növényi Norbert. Szereplők: Mészáros András, Pálfi Katalin, Sárközi-Nagy Ilona
23:20
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
23:55
Walker, a texasi kopó || Végítélet (12+)
Walker, a texasi kopó || Végítélet (IV / 7) Az aktuális rész ismertetője: Csaknem 30 év elmúltával Walker megtudja, hogy szülei gyilkosa, akiről azt hitte, hogy már rég halott, életben van. A fanatikus rasszista gyilkos saját halálát csupán csak megrendezte. Walker újra nyomozni kezd, s a szemtanúk vallomása alapján hamarosan eljut a gyilkos hollétéhez… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norris, már ''72-ben feltűnt Bruce Lee oldalán, majd olyan fi
1:00
A hegyi doktor || Vérrokonság (12+)
A hegyi doktor || Vérrokonság (II / 3) Az aktuális rész ismertetője: Maxl barátja Michi leukémiától szenved. Ahhoz, hogy megfelelő donort találjanak szükség van Michi szülei Babel és Luis vérére. Kiderül, hogy Luis nem a vérszerinti apa ami bonyodalmakat okoz. A műsor ismertetése: Dr. Thomas Burgner egy ismert és elismert orvos, aki a fiával együtt Münchenben él. Ám egy napon, családi okok miatt el kell hagynia szeretett otthonát, hogy a súlyosan beteg apósát kezelhesse, aki nem akar kezelést, főleg nem Thomas-tól... Szereplők: Gerhard Lippert, Anita Zagaria, Manuel Guggenberger
2:00
A hegyi doktor || A keresztfiú (12+)
A hegyi doktor || A keresztfiú (II / 4) Az aktuális rész ismertetője: Edi, a doktor keresztfia váratlanul látogatóba érkezik. Fény derül Edi drogfüggőségére és Thomas megpróbál segíteni neki a leszokásban. A műsor ismertetése: Dr. Thomas Burgner egy ismert és elismert orvos, aki a fiával együtt Münchenben él. Ám egy napon, családi okok miatt el kell hagynia szeretett otthonát, hogy a súlyosan beteg apósát kezelhesse, aki nem akar kezelést, főleg nem Thomas-tól... Szereplők: Gerhard Lippert, Anita Zagaria, Manuel Guggenberger
3:00
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (V / 16) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
4:00
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
4:10
Kung Fu Panda: Legendás mesterek (12+)
Kung Fu Panda: Legendás mesterek Po nem tud várni, és még nyitás előtt betör a Mesterek Tanácsának kiállítására. Lenyűgözik a kiállított tárgyak és barátainak elmeséli a három nagymester legendás történetét. Abban az időben, amikor a Kung fu-t még fele annyian se tisztelték, és főhőseink utcai harcokból éltek meg, a várost a Wu nővérek tartották rettegésben. Oogway feltűnésével a 3 harcos most összeáll, és megakadályozzák, hogy a Wu testvérek meghódítsák Kínát... Szereplők: Jack Black, Angelina Jolie, Dustin Hoffman
4:40
Műkincs hajsza (12+)
Műkincs hajsza Aasian Hawk az ereklyevadász és csapata elindulnak, hogy visszaszerezzék a felbecsülhetetlen értékű fejszobrokat, amelyeket a kínai zodiákus 12 állatáról mintázták. A szobrok az 1800-as években tűntek el Pekingből. A hajsza során Hawk és csapata a világ majd minden szögletébe eljut, Franciaország gyönyörű borvidékeitől kezdve egy aktív vulkán tűzforró oldaláig, és semmi sem állíthatja meg őket abban, hogy teljesítsék feladatukat. Szereplők: Jackie Chan, Laura Weissbecker, Oliver Platt
6:45
Az erdő harcosa (12+)
Az erdő harcosa A legenda szerint Tanglewood szépsége annyira lenyűgözte az odaérkező harcosokat, hogy megesküdtek, örökre ottmaradnak és megvédik mindenáron. Tanglewood erdői felett ma is ott lebeg a titokzatos köd. Amikor az odalátogatók elhatározzák, hogy betörnek erre az érintetlen területre, még nem tudják, hogy kikkel állnak szemben. A legenda életre kel... Szereplők: Chuck Norris, Terry Kiser, Max Gail
8:45
A Sárkány születése (12+)
A Sárkány születése Az 1960-as évek San Franciscójában játszódó A SÁRKÁNY SZÜLETÉSE a Bruce Lee által ismert klasszikus filmek modern változata. A film a feltörekvő Bruce Lee és a kung-fu mester, Wong Jack Man közötti epikus és máig vitatott kapcsoaltból merít ihletet, amelyből egy legenda született. Szereplők: Wang Xi'An, Riley Wood, Nikson Kong
10:40
Amerikai nindzsa (12+)
Amerikai nindzsa Joe Armstrong-ot a Távol-Keleti harcművészetek mesterét és semmitől sem visszariadó társát, Curtis Jackson-t veszélyes küldetése a csodás trópusi paradicsomba vezérli. Itt állomásozik az amerikai tengerészgyalogság elit küldeménye, amelynek a közelmúltban négy tagja tűnt el rejtélyes körülmények között. Armstrong és Jackson hamarosan rájönnek, hogy ördögi összeesküvés nyomaira bukkantak: emberek sokaságát ejtik rabul, hogy genetikai beavatkozással "gyilkoló nindzsákká" alakítsák át őket. A tét számukra már nemcsak az ügy kivizsgálása, hanem egyben saját életük megmentése is... Szereplők: Michael Dudikoff, Steve James, Judie Aronson
12:40
13 óra: Bengázi titkos katonái (12+)
13 óra: Bengázi titkos katonái Michael Bay filmje lélegzetelállítóan izgalmas, lebilincselő igaz történet hat ex-katonáról, akik szerződéses biztonsági emberek a CIA Bengáziban lévő titkos létesítményében, Líbiában. Amikor 2012. szeptember 11-én terroristák támadták meg az Egyesült Államok kihelyezett diplomáciai létesítményét, és az éppen ott tartózkodó amerikai nagykövetet, ők voltak az a hat ember, akiknek volt merszük felvenni a harcot, amikor minden rosszra fordult. Szereplők: Pablo Schreiber, John Krasinski, Toby Stephens
15:40
47 Ronin (12+)
47 Ronin Ez a nagyszabású, 3D-s fantasy-kalandfilm az egyik legrégibb ősi japán történet alapján készült. Keanu Reeves alakítja Kai-t, a számkivetettet, aki csatlakozik Oishi-hez, a 47 Ronin vezetőjéhez. Együtt akarnak bosszút állni az álnok nagyúron, aki megölte gazdájukat és kitiltotta földjéről a szamurájokat. Hogy szülőföldjük becsületét visszaállítsák, a harcosok olyan küldetésbe kezdenek, melynek viszontagságai az egyszerű harcosokat elpusztítanák. A látványos film oly módon kelti életre a lenyűgöző tájakat és a hatalmas csatákat, ahogy azt még ebben a műfajban sosem láthattuk! Szereplők: Keanu Reeves, Hiroyuki Sanada, Kou Shibasaki
18:00
Assassin's Creed (12+)
Assassin's Creed Cal Lynch a kivégzése előtt váratlanul kap egy utolsó esélyt. Egy új technológiának köszönhetően Cal visszautazhat az időben, egészen a XV. századi Spanyolországig, ahol újraélheti egy távoli őse, Aguilar de Nerha kalandjait. A nemes úr az Asszaszinok nevezetű titkos társaság tagjaként harcolt a hataloméhes Templomos lovagok ellen. A múlt tapasztalataival felvértezve visszatér napjainkba, hogy felvegye a harcot a Templomos társaság jelenkori tevékenysége ellen. Szereplők: Michael Fassbender, Marion Cotillard, Jeremy Irons
20:10
Vörös veréb (15+)
Vörös veréb Dominika Jegorováról sok minden elmondható. Odaadó gyermek, aki bármi áron megvédi édesanyját. Prímabalerina, aki testileg és lelkileg is a végsőkig feszítette korlátait. Mestere a csábításnak és a manipulálásnak... Amikor a karrierje végét jelentő sérülést szenved, bizonytalan és sötét jövő dereng fel Dominika és anyja előtt. Így lesz a lányból könnyű préda a Veréb Iskola, egy titkos hírszerzési szolgálat számára, akik kivételes fiatalokat tanítanak arra, hogy testüket és elméjüket fegyverként használják. Kiállja a szadista kiképzést, és belőle válik a legveszedelmesebb Veréb, akit a program valaha produkált. Dominikának most össze kell egyeztetnie új énjét azzal, aki egykor volt; nemcsak saját, hanem minden kedves ismerősének élete veszélyben forog, köztük egy amerikai CIA-ügynöké, aki minduntalan győzködi: ő az egyetlen ember, akiben a lány megbízhat. Szereplők: Jennifer Lawrence, Joel Edgerton, Matthias Schoenaerts
23:10
Sokkal több, mint testőr 2. (15+)
Sokkal több, mint testőr 2. A világ leghalálosabb párja _ a testőr Michael Bryce és a bérgyilkos Darius Kincaid _ újabb életveszélyes küldetésen vesz részt. A még mindig engedély nélküli és ellenőrzés alatt álló Bryce-ot Darius még kiszámíthatatlanabb felesége, a hírhedt nemzetközi szélhámos Sonia Kincaid kényszeríti akcióra. Miközben Bryce-t a két legveszélyesebb védence a szakadék szélére sodorja, a trió egy globális összeesküvésbe keveredik, és hamarosan szembesülnek vele, hogy csak ők állnak Európa és egy bosszúszomjas őrült között. A mókás és halálos káoszhoz csatlakozik Morgan Freeman is, mint _ nos, ez majd kiderül... Szereplők: Ryan Reynolds, Salma Hayek, Samuel L. Jackson
1:25
Horrorra akadva 3 (15+)
Horrorra akadva 3 Az egész akkor kezdődik, amikor Cindy Campbell egy nagyszabású televíziós műsor kellős közepén egy keménynek tűnő sztori nyomába ered. Rövidesen egy, az egész bolygót fenyegető, szörnyűséges támadássorozat bizonyítékaira bukkan, földönkívüli megszállóktól gyilkolni képes videoszalagokig, átejtés céljából készült gabonaköröktől "Az Egyetlen" által kinyilatkoztatott jóslatokig, baljós pillantású gyerekektől ambiciózus fehér rapperekig, sőt még Michael Jackson felvillanó megjelenése is ebbe a sorba tartozik. Óriási, mindent átható összeesküvésekkel szembesülve, állandóan a sarkában lévő, furcsa emberektől üldözve Cindy-nek fel kell vennie a harcot, hogy megakadályozza a gonoszt abban, hogy ismét megpróbálja uralma alá hajtani a világot _ miközben a sztori szálait úgy szövi a film, hogy egyetlen alkalmat se szalasszon el, hogy egy-egy gyors csavarintással a parodizált eredeti filmek emlékezetes jeleneteit pellengérre állítsa. Szereplők: Anna Faris, Charlie Sheen, Pamela Anderson
3:10
Ne játssz a tűzzel (12+)
Ne játssz a tűzzel Tűzhöz riasztják Jake Carson elit tűzoltóegységét. A csapat három gyermeket ment ki egy lángoló házból. Kiváló felkészülésüknek köszönhetően a tüzet gyorsan eloltják, arra azonban senki sem készítette fel őket, mekkora kihívást jelent három gézengúzra felügyelni, gondoskodni róluk. A gyerekek szüleit ugyanis nem sikerül megtalálni. Az erdőtüzek oltására specializálódott, marcona tűzoltóosztag tagjai bizony emberükre akadnak a három izgága, csintalan csemetében. Szereplők: Brianna Hildebrand, Judy Greer, Keegan-Michael Key
Korábbi műsorok a mai napról
1:30 4:00
A Kaptár 3: Teljes pusztulás 16+ Miután a kísérleti stádiumban lévő T-vírus kiszabadult a titkos földalatti laboratóriumból, először Racoon City városát, majd az egész világot megfertőzte és a népesség nagy részét zombivá változtatta. Alice egykor maga is kísérleti alany volt, akinek a kutatók megváltoztatták a génjeit. Ennek köszönhetően emberfeletti képességekre tett szert, amelyeket a gátlástalan tudósok, illetve a cég ellen fordított. Egyetlen dolog élteti és hajtja, hogy bosszút álljon a szenvedéseiért és segítsen az életben maradottaknak. Régi és új társaival az elnéptelenedett Las Vegasban portyázik. Szereplők: Milla Jovovich, Oded Fehr, Ali Larter
4:00
Megy a gőzös (12+)
Megy a gőzös Ivaros álmos kis állomás, a helybéliek, élükön az állomásfőnökkel (Koltay Róbert) élik a maguk egyhangú, kicsinyes intrikákkal teli életüket. A legfőbb nemzeti ereklyét hordozó díszvonat érkezése azonban szó szoros értelmében feldúlja nyugalmukat. Ugyanis a véletlenek összjátéka folytán a gőzös, csendőröstől, cigányvajdástól, ereklyéstől a disznóólban köt ki. Őrületes kavarodás veszi kezdetét, melyben minden visszájára fordul... Szereplők: Koltai Róbert, Pogány Judit, Szabó Győző
5:40
Hogyan legyünk szentek? (12+)
Hogyan legyünk szentek? Harry (James Caan), az amerikai zsidó kardiológus mindent felad, és a Szentföldre költözik, disznókat tenyészteni. Sokan nem nézik jó szemmel ezt, mivel a disznót tisztátalan állatnak tartják. Szeretnék elüldözni onnan, de Harry kitart. New Yorkban maradt feleségénél, Monicánál (Rosanna Arquette) rákot diagnosztizálnak. Monica úgy dönt, nem szeretne semmilyen terápiát, derűsen szeretné tölteni az időt, ami még maradt. Gyermekeik, főleg a híres drámaíró David (Jonathan Rhys Meyers), nehezen tudják elfogadni az új helyzetet. Szereplők: Jonathan Rhys-Meyers, James Caan, Rosanna Arquette
7:40
Jóságos ég! (12+)
Jóságos ég! Öt bátor és mindenre elszánt apáca azt tűzte ki céljául, hogy megnyeri a pénzdíjat egy nagyszabású kerékpárversenyen. A hatalmas összeget szeretnék egy leromlott állapotú hospice felújítására fordítani. A terv csodálatos, ám van egy bökkenő, valójában az öt apáca közül senki sem tud biciklizni. Bár a verseny már a küszöbön van, az apácákat csak még inkább inspirálja a lehetetlennek tűnő küldetés. Szereplők: Sidse Babett Knudsen, Camille Chamoux, Valérie Bonneton
9:20
Pokoli vulkán (12+)
Pokoli vulkán Wentao Li (Wang Xueqi) vulkanológus felesége meghal, amikor egy váratlanul kitörő tűzhányó katasztrófájában. Lánya, Meng (Hannah Quinlivan) szintén vulkanológus, és Kínában dolgozik egy olyan szállodában, amit kifejezetten egy aktív vulkán mellé építettek kalandvágyó turisták számára. Wentao folyamatosan figyeli a híreket, és amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a tűzhányó hamarosan kitörhet, a lányáért indul. Csakhogy a vulkán a vártnál előbb robban, földi pokollá változtatva a turistaparadicsomot. Szereplők: Xueqi Wang, Shawn Dou, Jason Isaacs
11:15
Hurrikán meló (12+)
Hurrikán meló Casey (Maggie Grace), a nemzetbiztonsági őr elkövetett egy súlyos hibát, amit szeretne helyrehozni. Főnökei lehetőséget adnak neki, és rábízzák annak a trezornak az őrzését, amelyben 600 millió dollárnyi kivonásra ítélt pénz vár megsemmisítésre. Pechjére egy csapat dörzsölt bűnöző épp a legdurvább hurrikán pusztítását használja fel elterelésnek arra, hogy észrevétlenül lelépjenek a pénzzel. Casey hamar rájön, hogy egyedül nem veheti fel a harcot ellenük, és segítséget kér viharvadász barátjától, Willtől (Toby Kebbell) és exkatona testvérétől, Breeze-től (Ryan Kwanten). Nem is sejtik, hogy a helyszínre érkező rendőrfőnök, Dixon (Ben Cross) is az ellenséghez tartozik. Szereplők: Toby Kebbell, Maggie Grace, Ryan Kwanten
13:15
A legsötétebb óra (12+)
A legsötétebb óra Néhány fiatal élvezettel veti bele magát a moszkvai városnézés izgalmába, amikor egy az egész világra kiterjedő, ismeretlen eredetű katasztrófa minden elektronikus eszközt működésképtelenné tesz, majd pusztítani kezdi az embereket. Az eluralkodó káosz elöl a turisták a metróalagútba menekülnek, és csak öt nappal később merészkednek elő. A nemrég még életteli metropolisz kísértetvárossá vált. Nincsenek túlélők, csak egy automatizált katonai adó sugározza az utolsó vészjeleket. A csapat tagjai menekülni akarnak, de nem tudják, merre induljanak, hova bújjanak az újabb csapások elől. Szereplők: Emile Hirsch, Rachael Taylor, Olivia Thirlby
15:10
A burok (12+)
A burok A burok a szerelem és az áldozathozatal története a közeli jövőben, amikor az egész emberiség sorsa veszélybe kerül. A Földet békés idegenek, a lelkek foglalják el. A lelkek átveszik az irányítást a legtöbb ember elméje fölött, testüket azonban érintetlenül hagyják, és beleköltözve buroknak használják. A kevés emberi ellenálló egyikét, Melanie-t (Saoirse Ronan) elfogja a hajtók egyike (Diane Kruger), akik az utolsó emberektől védik az új fajt. Kétségbeesett csata után Melanie testébe beleoperálnak egy Vándor nevű lelket. Vándort figyelmeztetik, hogy a heves érzelmek, a szenvedély és az élénk emlékek miatt nem könnyű egy emberben élni, ám van valami, amire nem számított: teste korábbi lakója nem hajlandó átadni az elméje fölötti uralmat. Szereplők: Saoirse Ronan, Diane Kruger, William Hurt
17:40
Terminátor - Megváltás (12+)
Terminátor - Megváltás 2003-ban, a kivégzése előtt Marcus Wright (Sam Worthington) hozzájárul ahhoz, hogy a testét tudományos célokra felhasználhassák. Tizenöt esztendővel később atomháború pusztítja el a Földet. A védelmi célra kifejlesztett SkyNet számítógép az irányítása alatt lévő robotokkal totális háborút indított a túlélők ellen. Az ellenállás egyik vezetője, John Connor (Christian Bale), akinek az életét egy különös idegen, Marcus Wright érkezése kavarja fel. Mindketten hasonló utat járnak be, melynek végén eljutnak a SkyNet központjába. Együtt néznek szembe a borzasztó titokkal, amely az emberiség teljes pusztulásához vezethet. Szereplők: Christian Bale, Bryce Dallas Howard, Sam Worthington
20:00
Az 5. hullám (16+)
Az 5. hullám Egyik pillanatról a másikra minden hétköznapi probléma semmissé válik, és elfoglalja helyét a rettegés, amit a váratlanul felbukkanó idegenek űrhajói váltanak ki. Senki nem tudja pontosan, hogy az idegenek mire várnak, de mindenki sejti, hogy mit akarnak. Aztán hullámokban elindul az invázió. Áramszünet, rombolás, járvány és katasztrófák, de a legrosszabb még hátravan. A gimis Cassie (Chloë Grace Moretz) szeretné megtalálni az öccsét mielőtt az emberiségnek végleg leáldozik, ám az apokaliptikus környezetben lehetetlen eldönteni, hogy a megmaradt túlélők közül kiben lehet még megbízni. Szereplők: Chloë Grace Moretz, Nick Robinson, Maika Monroe
22:20
A kaptár: Túlvilág (18+)
A kaptár: Túlvilág A titkos, föld alatti laboratóriumból elszabadult T-vírus elpusztította a világot, és zombivá változtatta az emberiség nagy részét. Alice folytatja a túlélők utáni kutatást, hogy biztonságba helyezze őket. Egy rejtélyes rádióadást követve Alaszkába indul, ahol egy régi barátjával, Claire-rel találkozik. Együtt mennek Los Angelesbe, ahol talán létezik egy biztonságosnak hitt körzet. Hamarosan kiderül, hogy valójában csapdáról van szó, a metropoliszban zombik garázdálkodnak. Alice és társai a néhány túlélővel együtt az egykori fegyház területén barikádozzák el magukat. A kikötőben horgonyzó hajóról rádióadást fognak. Elhatározzák, hogy megpróbálnak feljutni a hajóra. Szereplők: Ali Larter, Milla Jovovich, Wentworth Miller
0:20
Akik az életemre törnek (16+)
Akik az életemre törnek A halálvágytól fűtött vakmerő tűzoltót, Hanna Fabert (Angelina Jolie) vidékre küldik erdőtüzet figyelni, abban a reményben, hogy a nyugis munka közben megbirkózik majd az érzelmi traumával. Csakhogy felbukkan az erdőből egy menekülő fiú, akire két bérgyilkos, Patrick (Nicholas Holt) és Jack (Aidan Gillen) vadászik. Hannah közbeavatkozik, és minden képességét beveti, hogy megmentse a fiút, aki szemtanúja volt a szülei erőszakos halálának. Az már csak olaj a tűzre, hogy a két férfi a nyomok eltüntetésének érdekében az erdőt is képes felgyújtani. Szereplők: Angelina Jolie, Jon Bernthal, Nicholas Hoult
2:25
Bakkermann (16+)
Bakkermann A világ legnagyobb kenyerét készül megsütni Kiskovász, a pék (Zelei Gábor) legjobb cimborájával, a mentálisan összezavarodott Multiplexszel (Gáspár Tibor) és a kocsma másik két jeles törzsvendégével, Csöröge Pistával (Szőke András) és Suzumival (Badár Sándor). Mindezt két okból teszik: egyrészt, mert végre történik valami, másrészt nincs jobb, mint bekerülni a Guiness Rekordok Könyvébe és jól meggazdagodni. Persze a tervvel vannak problémák. Szereplők: Zelei Gábor, Gáspár Tibor, Szőke András

Cinemax műsor (2024. 04. 06.)

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Cinemax műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A Cinemax tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.

Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Cinemax tv programról.

Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.

Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!