TV2 Comedy
0:05
Cleveland Show (12+)
Cleveland Show (II / 3) Mindenki kedvenc, csendes apukája, Cleveland Brown hosszú távolléte után végre visszaköltözik szülővárosába 14 éves fiával, Cleveland Juniorral. Ám a virginiai kisváros nem csupán szép emlékeket rejt a korosodó Brown számára: sok-sok évvel ezelőtt, mikor még a helyi középiskolába járt, fülig szerelmes lett a gyönyörű Donnába, aki azonban nem viszonozta érzelmeit, és egy másik férfihoz ment feleségül. Ám Brown még ekkor sem adta fel: megmondta Donna-nak, hogy örökké szeretni fogja, és ha férje valaha is rosszul bánna vele, hozzá bármikor visszajöhet. Úgy tűnik, most jött el ez a pillanat. Donna férje ugyanis elhagyta a nőt, aki időközben egy kislányt és egy kisfiút is szült neki. Donna azonban nem feledte Brown ajánlatát, így hát felkereste férfit, hogy adjon neki egy esélyt, amit a férfi örömmel el is fogadott. A háromgyermekes család tehát visszatért szerelmük hajnalának helyszínére, hogy ott éljék korántsem csendes és nyugodt életüket. Juniornak meg kell barátkoznia új testv
0:35
Amerikai fater (12+)
Amerikai fater (III / 19) Az aktuális rész ismertetője: Stan nyomozni kezd Hayley fiúja után aki a házuk előtt lakik egy lakókocsiban. Ki is derül, hogy gondja volt a kábítószerekkel, ezért Stan megpróbálja elvinni a rendőrségre. A műsor ismertetése: A sorozat főszereplője Stan Smith, aki mint a CIA fegyverszakértője és mint büszke családapa éli mindennapjait, és óvja országát a terrorizmustól a virginiai Langley Fallsban. Stan felesége, a kedves Francine, aki konzervatív férje kedvéért teljesen elnyomta egykori kicsapongó énjét. Stan folyamatos összeütközésben van ultraliberális 18 éves lányával, Hayley-vel, akit arra kényszerít, hogy haladjon át egy repülőtérire emlékeztető biztonsági kapun, akárhányszor hazatér a helyi egyetemről, ahol a lány feminista jogokat tanul. Hayley 13 éves öccse, a boldogtalan és szerencsétlen Steve még a pubertáskor határán lépdel, de alapvetően vesztes alkat. A Smith-ház még két különös lakót tartogat a nézők számára: itt van Roger, a szarkasztikus földönkívüli, akit St
1:05
Amerikai fater (12+)
Amerikai fater (IV / 1) Az aktuális rész ismertetője: Francine valódi nyaralásra akar menni, miután kiderül hogy Stan minden egyes nyaraláskor egy szimulációs gépbe tette őket. A műsor ismertetése: A sorozat főszereplője Stan Smith, aki mint a CIA fegyverszakértője és mint büszke családapa éli mindennapjait, és óvja országát a terrorizmustól a virginiai Langley Fallsban. Stan felesége, a kedves Francine, aki konzervatív férje kedvéért teljesen elnyomta egykori kicsapongó énjét. Stan folyamatos összeütközésben van ultraliberális 18 éves lányával, Hayley-vel, akit arra kényszerít, hogy haladjon át egy repülőtérire emlékeztető biztonsági kapun, akárhányszor hazatér a helyi egyetemről, ahol a lány feminista jogokat tanul. Hayley 13 éves öccse, a boldogtalan és szerencsétlen Steve még a pubertáskor határán lépdel, de alapvetően vesztes alkat. A Smith-ház még két különös lakót tartogat a nézők számára: itt van Roger, a szarkasztikus földönkívüli, akit Stan \"megszöktetett\" az 51-es körzetből, azóta a csal
1:35
Futurama (12+)
Futurama (X / 9) Az aktuális rész ismertetője: Fry kétségbeesetten próbálja megmenteni Leela-t, akinek a mutáns génei tovább fejlődnek. Megkezdődik a poliposodás, ami úgy tűnik, hogy Leela jól megszokott alakjába, testébe fog kerülni. A műsor ismertetése: A sorozat egy 25 éves pizzafutár Philip J. Fry életét meséli el. Fry 1999. december 31-én véletlenül hibernálja magát 1000 évre, és amikor felébred a 2999. földi esztendő a valóság.
2:05
Futurama (12+)
Futurama (X / 10) Az aktuális rész ismertetője: Egy ismeretlen űrhajó közeledik a föld felé. Ami olyan hanghullámokat bocsájt ki, amik könnyedén elpusztíthatják az egész bolygót. A dallam Fry számára nagyon ismerős, azonban nem tudja felidézni, hogy hol hallotta korábban. Ebben lesz segítségére a Professzor, aki egy álomgép segítségével próbálja meg majd rávezetni Fry-t ezen dallamos rejtély megoldására, ami megmentheti az egész világot. A műsor ismertetése: A sorozat egy 25 éves pizzafutár Philip J. Fry életét meséli el. Fry 1999. december 31-én véletlenül hibernálja magát 1000 évre, és amikor felébred a 2999. földi esztendő a valóság.
2:30
Igen, séf! (12+)
Igen, séf! (III / 14) Az aktuális rész ismertetője: Max magára haragít egy csapat rosszarcú fickót. A séf pedig semmitől sem riad vissza annak érdekében, hogy lánya új udvarlójától megszabaduljon. A műsor ismertetése: Max a tehetséges fiatal szakács Voronyecből Moszkvába utazik, hogy a Claude Monet nevű híres francia étteremben dolgozhasson. Az étterem mogorva és iszákos séfe azonban már az első napon komoly akadályokat görget a fiatal szakács elé. Szereplők: Mark Bogatyrev, Elena Podkaminskaya, Elena Chernyavskaya
2:55
Igen, séf! (12+)
Igen, séf! (III / 15) Az aktuális rész ismertetője: Az étterem tulaja fogadást köt az egyik barátjával, hogy tud olyan jó ételt készíteni, mint a séf. Ehhez viszont a séf segítségét kell kérnie... A műsor ismertetése: Max a tehetséges fiatal szakács Voronyecből Moszkvába utazik, hogy a Claude Monet nevű híres francia étteremben dolgozhasson. Az étterem mogorva és iszákos séfe azonban már az első napon komoly akadályokat görget a fiatal szakács elé. Szereplők: Mark Bogatyrev, Elena Podkaminskaya, Elena Chernyavskaya
3:20
Így jártam anyátokkal || A legénybúcsú (12+)
Így jártam anyátokkal || A legénybúcsú (II / 19) Az aktuális rész ismertetője: Barney megszervezi Marshall legénybúcsúját, azonban Ted nem hajlandó beletörődni a terveibe, ezért rászervez egy másikat, hogy ne csak szerencsejátékból és táncoslányokból álljon az este. Persze semmi sem úgy alakul, ahogy eltervezték. Robin egy elég kínos ajándékkal készül Lilynek… A műsor ismertetése: Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik. A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára... Szereplők: Josh Radnor, Jason Segel, Cobie Smulders
3:45
Így jártam anyátokkal || Nyílt kártyákkal (12+)
Így jártam anyátokkal || Nyílt kártyákkal (II / 20) Az aktuális rész ismertetője: Marshall és Lily az esküvő előtti két hétben külön alszanak. Barney rész vesz a "Mennyi az annyi? " nevű vetélkedőn, hogy találkozhasson Bob Barkerrel, akit az édesapjának hisz… A műsor ismertetése: Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik. A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára... Szereplők: Josh Radnor, Jason Segel, Cobie Smulders
4:05
Ezek megőrültek! (12+)
Ezek megőrültek! (II / 7) A játékos szellemű hírességek három fős csapatokban, egymás ellen mérkőznek meg, és olyan erőpróbákkal kell szembenézniük, ahol nemcsak az ügyesség, de a jó feladatmegoldó képesség és persze az átlagon felüli humorérzék is fontos. Az egyes játékoknak már a neve is sokat sejtető, elég, ha csak a Bitang petangot, az Üldözési mániát, vagy a Tojáskeltetőt említjük. A huszonnégy vállalkozó kedvű celeb között lesznek olyanok, akik már Ezek megőrültek-veteránként térnek vissza, felvértezve tapasztalatokkal, de többségük újonc lesz, akiknek fogalmuk sincs, mi vár majd rájuk. Színes jelmezek, látványos díszletek, elképesztő feladatok, garantált jókedv _ Ezek megőrültek! a TV2-n!
5:00
Igen, séf! (12+)
Igen, séf! (III / 15) Az aktuális rész ismertetője: Az étterem tulaja fogadást köt az egyik barátjával, hogy tud olyan jó ételt készíteni, mint a séf. Ehhez viszont a séf segítségét kell kérnie... A műsor ismertetése: Max a tehetséges fiatal szakács Voronyecből Moszkvába utazik, hogy a Claude Monet nevű híres francia étteremben dolgozhasson. Az étterem mogorva és iszákos séfe azonban már az első napon komoly akadályokat görget a fiatal szakács elé. Szereplők: Mark Bogatyrev, Elena Podkaminskaya, Elena Chernyavskaya
5:25
Így jártam anyátokkal || Valami kölcsönvett (12+)
Így jártam anyátokkal || Valami kölcsönvett (II / 21) Az aktuális rész ismertetője: Marshall és Lily esküvőjén semmi sem úgy sikerül, ahogy eltervezték. Úgy néz ki kudarcba fullad az esküvő, amikor a sors közbelép és mindent helyrehoz… A műsor ismertetése: Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik. A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára... Szereplők: Josh Radnor, Jason Segel, Cobie Smulders
5:45
Így jártam anyátokkal || Valami kék (12+)
Így jártam anyátokkal || Valami kék (II / 22) Az aktuális rész ismertetője: Marshall és Lily boldogabb nem is lehetne. Az esküvőjükön Barney meghallja, hogy Ted és Robin valamit be szeretne az esküvő után jelenteni. Addig nyaggatja őket, amíg be nem avatják… A műsor ismertetése: Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik. A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára... Szereplők: Josh Radnor, Jason Segel, Cobie Smulders
6:15
Impractical Jokers - Totál szivatás || Kulisszatitkok és miegy: Letagadott évek (12+)
Impractical Jokers - Totál szivatás || Kulisszatitkok és miegy: Letagadott évek (I / 6) Q, Sal, Joe és Murr, a négy legjobb barát szeretik szivatni egymást. Ezeket rejtett kamerával örökítik meg és mutatják be. A fiúk nem rettennek el a legmerészebb kihívásoktól sem.
6:45
Impractical Jokers - Totál szivatás || Ördögi Játék (12+)
Impractical Jokers - Totál szivatás || Ördögi Játék (I / 7) Q, Sal, Joe és Murr, a négy legjobb barát szeretik szivatni egymást. Ezeket rejtett kamerával örökítik meg és mutatják be. A fiúk nem rettennek el a legmerészebb kihívásoktól sem.
7:15
Lehetetlen küldetés (12+)
Lehetetlen küldetés (III / 9) 24 átlagos férfi és nő küzd meg egymással a világ legkülönlegesebb akadálypályáján. A merész versenyzőknek lélegzetelállító esésekkel, látványos bukásokkal és katasztrofális zuhanásokkal kell számolniuk. Csupán a négy leggyorsabb játékos mérkőzhet meg a döntőben az ötvenezer dolláros nyereményért. Szereplők: John Henson, Jill Wagner, John Anderson
8:15
Csengetett, Mylord? || Gyerünk a bálba! (12+)
Csengetett, Mylord? || Gyerünk a bálba! (IV / 3) Az aktuális rész ismertetője: A Meldrum házban felelevenítik a cselédbál ősi szokását, amikor is az urak látják vendégül a személyzetet. A hírt nagy lelkesedéssel és nem csekély izgalommal fogadják az érintettek, mivel az estély előtt mindenkinek megfelelő öltözetet és elviselhető partnert kell találnia. Teddy nagy bajban van, mert Madge Cartwright hosszú önmarcangolás után úgy dönt, hogy hajlandó neki megbocsátani és mindent előlről kezdeni. Lord Meldrum a bál előtt terepszemlét tart a személyzeti "lakosztályokban", ahol váratlan meglepetések érik. A műsor ismertetése: Az 1920-as évek Angliája. London előkelő negyedében él a megözvegyült Lord Meldrum öccsével, anyósával, két lányával és persze a személyzetttel. A Meldrum házban lakó szakácsnő, inas, komornyik, szobalány élete szorosan összefonódik őlordsága és családja életével; sokszor túlságosan is, mármint ami a fiatal, szemrevaló szobalányokat illeti. Szóval a londoni mindennapok tanúi lehetnek a nézők, de nem akármilyen
9:20
A Simpson család || Közveszélyes háló (12+)
A Simpson család || Közveszélyes háló (XXIII / 11) Az aktuális rész ismertetője: Lisa online közösségi oldala hatalmas siker lesz, de annyian válnak a webhely rabjává, hogy kitör a káosz. A műsor ismertetése: Immár több mint 10 éve fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően vicces hétköznapjait bemutató rajzfilmsorozat. Az atomerőműben dolgozó, kissé bugyuta Homer, felesége, a kontymagassági világrekordot tartó Marge, egyetlen szertelen fiúk, a mindig minden kópéságra kapható Bart, a család esze, a kis Lisa és a mindig láb alatt totyogó aprócska cumis Maggie népszerűsége mostanra olyan figurákéval vetekszik, mint Mickey Egér, Superman és Tapsi Hapsi! A siker nem véletlen, hiszen a nem csak rikító sárga külsejük miatt abnormális Simpsonék kalandjaik során a mindenki által jól ismert hétköznapi helyzeteket, a legismertebb sztárokat, politikusokat és a legnagyobb filmsikereket figurázzák ki rendkívül eredeti és harsány humorral.
9:50
A Simpson család || Addig jár a kárpit a kútra... (12+)
A Simpson család || Addig jár a kárpit a kútra... (XXIII / 12) Az aktuális rész ismertetője: Miután Moe-t kicikizik, amiért nincs igazi társasága, a csapos legjobb barátja, hőn szeretett törlőrongya (Jeremy Irons vendégszereplésében) elmeséli Springfieldbe vezető, hihetetlen, ezer éves útját. A műsor ismertetése: Immár több mint 10 éve fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően vicces hétköznapjait bemutató rajzfilmsorozat. Az atomerőműben dolgozó, kissé bugyuta Homer, felesége, a kontymagassági világrekordot tartó Marge, egyetlen szertelen fiúk, a mindig minden kópéságra kapható Bart, a család esze, a kis Lisa és a mindig láb alatt totyogó aprócska cumis Maggie népszerűsége mostanra olyan figurákéval vetekszik, mint Mickey Egér, Superman és Tapsi Hapsi! A siker nem véletlen, hiszen a nem csak rikító sárga külsejük miatt abnormális Simpsonék kalandjaik során a mindenki által jól ismert hétköznapi helyzeteket, a legismertebb sztárokat, politikusokat és a legnagyobb fi
10:20
Bob Burgerfalodája (12+)
Bob Burgerfalodája (V / 9) Az aktuális rész ismertetője: A gyerekek egy gokart pályára látogatnak el, ahol mindenképp részt szeretnének venni a versenyen. Bob és barátja üzlettársakká válnak, mert rájönnek, hogy mennyire passzol egymáshoz a sör és a hamburger, ám nem minden zajlik legálisan. A műsor ismertetése: Az amerikai sitcom rajzfilmsorozat a Belcher családról és az általuk vezetett hamburgerbüféről szól. Bob Belcher a burgerfaloda tulaja, és büféjét a világon (szinte) mindennél jobban imádja. Linda Bob feleségeként társa az életben és az üzletben; mindig igyekszik új dolgokat kipróbálni még akkor is, ha nem tudja, mi sül ki a dologból. Szereplők: H. Jon Benjamin, Dan Mintz, Eugene Mirman
10:50
Bob Burgerfalodája (12+)
Bob Burgerfalodája (V / 10) Az aktuális rész ismertetője: Bob földet szeretne, ahol termeszthet friss zöldségeket az éttermébe. A kertészetbe azzal a feltétellel kerülhet be, ha a tulaj fiát felveszi új alkalmazottjaként. Ennek azonban senki nem örül. A műsor ismertetése: Az amerikai sitcom rajzfilmsorozat a Belcher családról és az általuk vezetett hamburgerbüféről szól. Bob Belcher a burgerfaloda tulaja, és büféjét a világon (szinte) mindennél jobban imádja. Linda Bob feleségeként társa az életben és az üzletben; mindig igyekszik új dolgokat kipróbálni még akkor is, ha nem tudja, mi sül ki a dologból. Szereplők: H. Jon Benjamin, Dan Mintz, Eugene Mirman
11:20
Egy rém rendes család || Babára várva - 1. rész (12+)
Egy rém rendes család || Babára várva - 1. rész (VI / 1) Az aktuális rész ismertetője: Marcy izgatottan bejelenti, hogy kisbabát vár. Al öröme azonban hirtelen elpárolog, amikor Peg ugyanezzel a hírrel jelentkezik. A műsor ismertetése: Az Egy rém rendes család egy elképesztő, néha már fájdalmasan realisztikus válasz az amerikai televíziókban igen gyakran idealizált családmodellre. Al Bundy (Ed O\'Neill), Peggy Bundy (Katey Sagal) és közös gyermekeik Kelly (Christina Applegate) és Bud (David Faustino) története a külvárosi Chicagoban zajlik. Életük nem feltétlenül mintaszerű, ám állandó emlékeztető a modern házasság és családi élet gyenge pontjainak. Szereplők: Ed O'Neill, Katey Sagal, Christina Applegate
11:50
Egy rém rendes család || Babára várva - 2. rész (12+)
Egy rém rendes család || Babára várva - 2. rész (VI / 2) Az aktuális rész ismertetője: Az anyáknak készülő Marcy és Peg lefoglalják környezetüket örökös nyavalygásaikkal. Al rádöbben, hogy nem akar még egy 20 évet gyerekneveléssel tölteni, inkább megszökik otthonról. A műsor ismertetése: Az Egy rém rendes család egy elképesztő, néha már fájdalmasan realisztikus válasz az amerikai televíziókban igen gyakran idealizált családmodellre. Al Bundy (Ed O\'Neill), Peggy Bundy (Katey Sagal) és közös gyermekeik Kelly (Christina Applegate) és Bud (David Faustino) története a külvárosi Chicagoban zajlik. Életük nem feltétlenül mintaszerű, ám állandó emlékeztető a modern házasság és családi élet gyenge pontjainak. Szereplők: Ed O'Neill, Katey Sagal, Christina Applegate
12:20
Egy rém rendes család || Al kalapácsa (12+)
Egy rém rendes család || Al kalapácsa (VI / 3) Az aktuális rész ismertetője: Al megtalálja apja kalapácsát, ami nemzedékek óta öröklődik a családban. A kalapács története szerint ezzel kell egy Bundy férfinak saját szobát építenie. Al meg is teszi, de Marcy és Peg elfoglalja a szobáját, ezért kénytelen lebontani. A műsor ismertetése: Az Egy rém rendes család egy elképesztő, néha már fájdalmasan realisztikus válasz az amerikai televíziókban igen gyakran idealizált családmodellre. Al Bundy (Ed O\'Neill), Peggy Bundy (Katey Sagal) és közös gyermekeik Kelly (Christina Applegate) és Bud (David Faustino) története a külvárosi Chicagoban zajlik. Életük nem feltétlenül mintaszerű, ám állandó emlékeztető a modern házasság és családi élet gyenge pontjainak. Szereplők: Ed O'Neill, Katey Sagal, Christina Applegate
12:50
Igen, séf! (12+)
Igen, séf! (III / 16) Az aktuális rész ismertetője: Az éttermet Kiril papa szelleme kísérti. Legalábbis a dolgozók ezt hiszik, de valójában egészen más áll a megmagyarázhatatlan események mögött. A műsor ismertetése: Max a tehetséges fiatal szakács Voronyecből Moszkvába utazik, hogy a Claude Monet nevű híres francia étteremben dolgozhasson. Az étterem mogorva és iszákos séfe azonban már az első napon komoly akadályokat görget a fiatal szakács elé. Szereplők: Mark Bogatyrev, Elena Podkaminskaya, Elena Chernyavskaya
13:25
Igen, séf! (12+)
Igen, séf! (III / 17) Az aktuális rész ismertetője: Az étterem veszélbe kerül, ezért egy olajmágnásnak adnak bankettet, aki talán befektethet, csakhogy némi félreértés után a dolgok rossz irányt vesznek. A műsor ismertetése: Max a tehetséges fiatal szakács Voronyecből Moszkvába utazik, hogy a Claude Monet nevű híres francia étteremben dolgozhasson. Az étterem mogorva és iszákos séfe azonban már az első napon komoly akadályokat görget a fiatal szakács elé. Szereplők: Mark Bogatyrev, Elena Podkaminskaya, Elena Chernyavskaya
13:55
Csengetett, Mylord? || Rekviem egy papagájért (12+)
Csengetett, Mylord? || Rekviem egy papagájért (IV / 2) Az aktuális rész ismertetője: Lord Meldrum úgy dönt, hogy Teddynek Malájföldre kell utaznia, amiért nem vezette oltár elé Madge Cartwrightot. Lady Lavendert súlyos csapás éri: rövid szenvedés után távozik az élők sorából Kapitány, az aggastyán papagáj. A Lady ragaszkodik hozzá, hogy katonai pompával helyezzék örök nyugalomra a hős madarat. A műsor ismertetése: Az 1920-as évek Angliája. London előkelő negyedében él a megözvegyült Lord Meldrum öccsével, anyósával, két lányával és persze a személyzetttel. A Meldrum házban lakó szakácsnő, inas, komornyik, szobalány élete szorosan összefonódik őlordsága és családja életével; sokszor túlságosan is, mármint ami a fiatal, szemrevaló szobalányokat illeti. Szóval a londoni mindennapok tanúi lehetnek a nézők, de nem akármilyen módon, hanem a jellegzetes angol humor tálalásában. Szereplők: Paul Shane, Jeffrey Holland, Su Pollard
15:00
Így jártam anyátokkal || Most figyelj! (12+)
Így jártam anyátokkal || Most figyelj! (III / 1) Az aktuális rész ismertetője: Ted még nem áll készen ahhoz, hogy ismét randizzon. Ám ez megváltozik, amikor Robin megérkezik az Argentín nyaralásáról a jóképű Gaellel. Barney és Ted így végre elmennek szórakozni, ahol az utóbbi rögtön talál is magának egy tőkéletesnek nem mondható lányt. A műsor ismertetése: Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik. A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára... Szereplők: Josh Radnor, Jason Segel, Cobie Smulders
15:30
Így jártam anyátokkal || Oh, mi máshonnan jöttünk (12+)
Így jártam anyátokkal || Oh, mi máshonnan jöttünk (III / 2) Az aktuális rész ismertetője: Robin próbálja maga mögött hagyni a nyaraló énjét, de nehezen megy neki. Ted és Barney vidékieknek adják ki magukat, hogy így szerezzenek lányokat. Marshall és Lily búcsúlevelet írnak egymásnak. A műsor ismertetése: Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik. A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára... Szereplők: Josh Radnor, Jason Segel, Cobie Smulders
16:00
Cleveland Show (12+)
Cleveland Show (II / 3) Mindenki kedvenc, csendes apukája, Cleveland Brown hosszú távolléte után végre visszaköltözik szülővárosába 14 éves fiával, Cleveland Juniorral. Ám a virginiai kisváros nem csupán szép emlékeket rejt a korosodó Brown számára: sok-sok évvel ezelőtt, mikor még a helyi középiskolába járt, fülig szerelmes lett a gyönyörű Donnába, aki azonban nem viszonozta érzelmeit, és egy másik férfihoz ment feleségül. Ám Brown még ekkor sem adta fel: megmondta Donna-nak, hogy örökké szeretni fogja, és ha férje valaha is rosszul bánna vele, hozzá bármikor visszajöhet. Úgy tűnik, most jött el ez a pillanat. Donna férje ugyanis elhagyta a nőt, aki időközben egy kislányt és egy kisfiút is szült neki. Donna azonban nem feledte Brown ajánlatát, így hát felkereste férfit, hogy adjon neki egy esélyt, amit a férfi örömmel el is fogadott. A háromgyermekes család tehát visszatért szerelmük hajnalának helyszínére, hogy ott éljék korántsem csendes és nyugodt életüket. Juniornak meg kell barátkoznia új testv
16:30
A Simpson család || Rómeó és Lisa (12+)
A Simpson család || Rómeó és Lisa (XXIII / 13) Az aktuális rész ismertetője: Marge és Lisa anya-lánya Valentin napi tervei váratlan fordulatot vesznek, amikor Lisa találkozik Nickkel (Michael Cera vendégszereplésében) egy intelligens és romantikus sráccal, aki épp úgy ragyog a kultúráért, a történelemért és az irodalomért, mint ő. Lisa és Nick egymásba szeretnek egy tündérmesébe illő románc erejéig, és titokban elszöknek egy szigetre, hogy örök hűséget esküdjenek egymásnak. A műsor ismertetése: Immár több mint 10 éve fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően vicces hétköznapjait bemutató rajzfilmsorozat. Az atomerőműben dolgozó, kissé bugyuta Homer, felesége, a kontymagassági világrekordot tartó Marge, egyetlen szertelen fiúk, a mindig minden kópéságra kapható Bart, a család esze, a kis Lisa és a mindig láb alatt totyogó aprócska cumis Maggie népszerűsége mostanra olyan figurákéval vetekszik, mint Mickey Egér, Superman és Tapsi Hapsi! A siker nem vél
17:00
A Simpson család || A legméltatlanabb mérföldkő mind közül (12+)
A Simpson család || A legméltatlanabb mérföldkő mind közül (XXIII / 14) Az aktuális rész ismertetője: A Simpson családot kilakoltatják Springfieldből, így csatlakoznak a város mellett élő közösséghez. Ám amikor Homer és Marge megpróbál visszaosonni Springfieldbe, korábbi barátaik és szomszédaik ellenségesen fogadják őket, így a páros egyre jobban megbecsüli új és elfogadó otthonát. A műsor ismertetése: Immár több mint 10 éve fut az amerikai televízióban töretlen, sőt, egyre növekvő népszerűséggel a különös Simpson család hajmeresztően vicces hétköznapjait bemutató rajzfilmsorozat. Az atomerőműben dolgozó, kissé bugyuta Homer, felesége, a kontymagassági világrekordot tartó Marge, egyetlen szertelen fiúk, a mindig minden kópéságra kapható Bart, a család esze, a kis Lisa és a mindig láb alatt totyogó aprócska cumis Maggie népszerűsége mostanra olyan figurákéval vetekszik, mint Mickey Egér, Superman és Tapsi Hapsi! A siker nem véletlen, hiszen a nem csak rikító sárga külsejük miatt abnormális Simpsonék kalandjaik során a mindenki által jól ismert
17:30
Egy rém rendes család || Ha én most láthatnám magam (12+)
Egy rém rendes család || Ha én most láthatnám magam (VI / 7) Az aktuális rész ismertetője: A gyerekek megpróbálják Alt meggyőzni, hogy szüksége lenne szemüvegre, miután majdnem leestek egy hídról az autóval. Al csak annyit szeretne, hogy rózsaszínben lássa ezentúl a világot. A műsor ismertetése: Az Egy rém rendes család egy elképesztő, néha már fájdalmasan realisztikus válasz az amerikai televíziókban igen gyakran idealizált családmodellre. Al Bundy (Ed O\'Neill), Peggy Bundy (Katey Sagal) és közös gyermekeik Kelly (Christina Applegate) és Bud (David Faustino) története a külvárosi Chicagoban zajlik. Életük nem feltétlenül mintaszerű, ám állandó emlékeztető a modern házasság és családi élet gyenge pontjainak. Szereplők: Ed O'Neill, Katey Sagal, Christina Applegate
18:00
Egy rém rendes család || Isten cipője (12+)
Egy rém rendes család || Isten cipője (VI / 8) Az aktuális rész ismertetője: Alnek látomása volt: látta Isten cipőjét. Jefferson segítségével elkészíti a cipőt és elkezdi árulni, de senkinek sem kell. Reklámmal is próbálkoznak, de így sem fogy a cipő. A műsor ismertetése: Az Egy rém rendes család egy elképesztő, néha már fájdalmasan realisztikus válasz az amerikai televíziókban igen gyakran idealizált családmodellre. Al Bundy (Ed O\'Neill), Peggy Bundy (Katey Sagal) és közös gyermekeik Kelly (Christina Applegate) és Bud (David Faustino) története a külvárosi Chicagoban zajlik. Életük nem feltétlenül mintaszerű, ám állandó emlékeztető a modern házasság és családi élet gyenge pontjainak. Szereplők: Ed O'Neill, Katey Sagal, Christina Applegate
18:30
Egy rém rendes család || Kelly meghódítja Hollywoodot - 1. rész (12+)
Egy rém rendes család || Kelly meghódítja Hollywoodot - 1. rész (VI / 9) Az aktuális rész ismertetője: Új kábeltévével, új távirányítóval felszerelkezve Al a kanapéra költözik, hogy a csatornák között szörfölve valami jó néznivalót találjon. Kelly összesen 5 percre jelenik meg a képernyőn az egyik csatornán, mely rekordot dönt a nézettségi mutatókban. A műsor ismertetése: Az Egy rém rendes család egy elképesztő, néha már fájdalmasan realisztikus válasz az amerikai televíziókban igen gyakran idealizált családmodellre. Al Bundy (Ed O\'Neill), Peggy Bundy (Katey Sagal) és közös gyermekeik Kelly (Christina Applegate) és Bud (David Faustino) története a külvárosi Chicagoban zajlik. Életük nem feltétlenül mintaszerű, ám állandó emlékeztető a modern házasság és családi élet gyenge pontjainak. Szereplők: Ed O'Neill, Katey Sagal, Christina Applegate
19:00
Egy rém rendes család || Kelly meghódítja Hollywoodot - 2. rész (12+)
Egy rém rendes család || Kelly meghódítja Hollywoodot - 2. rész (VI / 10) Az aktuális rész ismertetője: Kelly sikeres, a helyi kábeltelevízión sugárzott talk showja főműsoridőbe kerül! A műsor ismertetése: Az Egy rém rendes család egy elképesztő, néha már fájdalmasan realisztikus válasz az amerikai televíziókban igen gyakran idealizált családmodellre. Al Bundy (Ed O\'Neill), Peggy Bundy (Katey Sagal) és közös gyermekeik Kelly (Christina Applegate) és Bud (David Faustino) története a külvárosi Chicagoban zajlik. Életük nem feltétlenül mintaszerű, ám állandó emlékeztető a modern házasság és családi élet gyenge pontjainak. Szereplők: Ed O'Neill, Katey Sagal, Christina Applegate
19:30
Csengetett, Mylord? || Gyerünk a bálba! (12+)
Csengetett, Mylord? || Gyerünk a bálba! (IV / 3) Az aktuális rész ismertetője: A Meldrum házban felelevenítik a cselédbál ősi szokását, amikor is az urak látják vendégül a személyzetet. A hírt nagy lelkesedéssel és nem csekély izgalommal fogadják az érintettek, mivel az estély előtt mindenkinek megfelelő öltözetet és elviselhető partnert kell találnia. Teddy nagy bajban van, mert Madge Cartwright hosszú önmarcangolás után úgy dönt, hogy hajlandó neki megbocsátani és mindent előlről kezdeni. Lord Meldrum a bál előtt terepszemlét tart a személyzeti "lakosztályokban", ahol váratlan meglepetések érik. A műsor ismertetése: Az 1920-as évek Angliája. London előkelő negyedében él a megözvegyült Lord Meldrum öccsével, anyósával, két lányával és persze a személyzetttel. A Meldrum házban lakó szakácsnő, inas, komornyik, szobalány élete szorosan összefonódik őlordsága és családja életével; sokszor túlságosan is, mármint ami a fiatal, szemrevaló szobalányokat illeti. Szóval a londoni mindennapok tanúi lehetnek a nézők, de nem akármilyen
20:35
Egy rém rendes család || Komám uram, hol az asztal? (12+)
Egy rém rendes család || Komám uram, hol az asztal? (VI / 5) Az aktuális rész ismertetője: Amíg Peg és Marcy bababútorért kajtatnak, Al és Jefferson igyekeznek megtalálni a tökéletes bejárónőt, de persze nem a ház rendben és tisztántartása lesz az elsődleges szempont. A műsor ismertetése: Az Egy rém rendes család egy elképesztő, néha már fájdalmasan realisztikus válasz az amerikai televíziókban igen gyakran idealizált családmodellre. Al Bundy (Ed O\'Neill), Peggy Bundy (Katey Sagal) és közös gyermekeik Kelly (Christina Applegate) és Bud (David Faustino) története a külvárosi Chicagoban zajlik. Életük nem feltétlenül mintaszerű, ám állandó emlékeztető a modern házasság és családi élet gyenge pontjainak. Szereplők: Ed O'Neill, Katey Sagal, Christina Applegate
21:05
Egy rém rendes család || Brúnónak csikar a hasa (12+)
Egy rém rendes család || Brúnónak csikar a hasa (VI / 6) Az aktuális rész ismertetője: Peg elhanyagolva érzi magát, mert mindenki a zaklatott Brúnóval törődik. Úgy dönt elutazik a rokonaihoz. A műsor ismertetése: Az Egy rém rendes család egy elképesztő, néha már fájdalmasan realisztikus válasz az amerikai televíziókban igen gyakran idealizált családmodellre. Al Bundy (Ed O\'Neill), Peggy Bundy (Katey Sagal) és közös gyermekeik Kelly (Christina Applegate) és Bud (David Faustino) története a külvárosi Chicagoban zajlik. Életük nem feltétlenül mintaszerű, ám állandó emlékeztető a modern házasság és családi élet gyenge pontjainak. Szereplők: Ed O'Neill, Katey Sagal, Christina Applegate
21:35
Egy rém rendes család || Ha én most láthatnám magam (12+)
Egy rém rendes család || Ha én most láthatnám magam (VI / 7) Az aktuális rész ismertetője: A gyerekek megpróbálják Alt meggyőzni, hogy szüksége lenne szemüvegre, miután majdnem leestek egy hídról az autóval. Al csak annyit szeretne, hogy rózsaszínben lássa ezentúl a világot. A műsor ismertetése: Az Egy rém rendes család egy elképesztő, néha már fájdalmasan realisztikus válasz az amerikai televíziókban igen gyakran idealizált családmodellre. Al Bundy (Ed O\'Neill), Peggy Bundy (Katey Sagal) és közös gyermekeik Kelly (Christina Applegate) és Bud (David Faustino) története a külvárosi Chicagoban zajlik. Életük nem feltétlenül mintaszerű, ám állandó emlékeztető a modern házasság és családi élet gyenge pontjainak. Szereplők: Ed O'Neill, Katey Sagal, Christina Applegate
22:05
Impractical Jokers - Totál szivatás || Kulisszatitkok és miegy: Letagadott évek (12+)
Impractical Jokers - Totál szivatás || Kulisszatitkok és miegy: Letagadott évek (I / 6) Q, Sal, Joe és Murr, a négy legjobb barát szeretik szivatni egymást. Ezeket rejtett kamerával örökítik meg és mutatják be. A fiúk nem rettennek el a legmerészebb kihívásoktól sem.
22:35
Impractical Jokers - Totál szivatás || Ördögi Játék (12+)
Impractical Jokers - Totál szivatás || Ördögi Játék (I / 7) Q, Sal, Joe és Murr, a négy legjobb barát szeretik szivatni egymást. Ezeket rejtett kamerával örökítik meg és mutatják be. A fiúk nem rettennek el a legmerészebb kihívásoktól sem.
23:05
Bob Burgerfalodája (12+)
Bob Burgerfalodája (V / 11) Az aktuális rész ismertetője: Közeleg a Valentin-nap. A bálra Tina egy fiúval érkezik, ugyanis szeretnék elnyerni a páros díjat, valamint az igazi szerelmük szívét. Eközben Linda és Bob otthon ünnepelnek. A műsor ismertetése: Az amerikai sitcom rajzfilmsorozat a Belcher családról és az általuk vezetett hamburgerbüféről szól. Bob Belcher a burgerfaloda tulaja, és büféjét a világon (szinte) mindennél jobban imádja. Linda Bob feleségeként társa az életben és az üzletben; mindig igyekszik új dolgokat kipróbálni még akkor is, ha nem tudja, mi sül ki a dologból. Szereplők: H. Jon Benjamin, Dan Mintz, Eugene Mirman
23:35
Bob Burgerfalodája (12+)
Bob Burgerfalodája (V / 12) Az aktuális rész ismertetője: Elnökválasztást tartanak az iskolában. Louise semmiképp sem szeretné, hogy Millie nyerjen, ezért mindent meg is tesz, ám úgy tűnik csak rosszabbodik a helyzet. A műsor ismertetése: Az amerikai sitcom rajzfilmsorozat a Belcher családról és az általuk vezetett hamburgerbüféről szól. Bob Belcher a burgerfaloda tulaja, és büféjét a világon (szinte) mindennél jobban imádja. Linda Bob feleségeként társa az életben és az üzletben; mindig igyekszik új dolgokat kipróbálni még akkor is, ha nem tudja, mi sül ki a dologból. Szereplők: H. Jon Benjamin, Dan Mintz, Eugene Mirman
0:05
Cleveland Show (12+)
Cleveland Show (II / 4) Mindenki kedvenc, csendes apukája, Cleveland Brown hosszú távolléte után végre visszaköltözik szülővárosába 14 éves fiával, Cleveland Juniorral. Ám a virginiai kisváros nem csupán szép emlékeket rejt a korosodó Brown számára: sok-sok évvel ezelőtt, mikor még a helyi középiskolába járt, fülig szerelmes lett a gyönyörű Donnába, aki azonban nem viszonozta érzelmeit, és egy másik férfihoz ment feleségül. Ám Brown még ekkor sem adta fel: megmondta Donna-nak, hogy örökké szeretni fogja, és ha férje valaha is rosszul bánna vele, hozzá bármikor visszajöhet. Úgy tűnik, most jött el ez a pillanat. Donna férje ugyanis elhagyta a nőt, aki időközben egy kislányt és egy kisfiút is szült neki. Donna azonban nem feledte Brown ajánlatát, így hát felkereste férfit, hogy adjon neki egy esélyt, amit a férfi örömmel el is fogadott. A háromgyermekes család tehát visszatért szerelmük hajnalának helyszínére, hogy ott éljék korántsem csendes és nyugodt életüket. Juniornak meg kell barátkoznia új testv
0:35
Amerikai fater (12+)
Amerikai fater (IV / 2) Az aktuális rész ismertetője: Stant a semmibe veszik és erre Francine kezd ráunni, Stan úgy dönt hogy keres egy olyan munkát ahol nagyobb hatalma van. A műsor ismertetése: A sorozat főszereplője Stan Smith, aki mint a CIA fegyverszakértője és mint büszke családapa éli mindennapjait, és óvja országát a terrorizmustól a virginiai Langley Fallsban. Stan felesége, a kedves Francine, aki konzervatív férje kedvéért teljesen elnyomta egykori kicsapongó énjét. Stan folyamatos összeütközésben van ultraliberális 18 éves lányával, Hayley-vel, akit arra kényszerít, hogy haladjon át egy repülőtérire emlékeztető biztonsági kapun, akárhányszor hazatér a helyi egyetemről, ahol a lány feminista jogokat tanul. Hayley 13 éves öccse, a boldogtalan és szerencsétlen Steve még a pubertáskor határán lépdel, de alapvetően vesztes alkat. A Smith-ház még két különös lakót tartogat a nézők számára: itt van Roger, a szarkasztikus földönkívüli, akit Stan \"megszöktetett\" az 51-es körzetből, azóta a család
Korábbi műsorok a mai napról
1:05 1:35
Amerikai fater 12+ (IV / 3) Az aktuális rész ismertetője: Stan talál magamellé egy megfelelő barátot, miután rájön hogy nincs kivel kikapcsolódnia a családján kívül. Roger és Steve drogügybe keverednek. A műsor ismertetése: A sorozat főszereplője Stan Smith, aki mint a CIA fegyverszakértője és mint büszke családapa éli mindennapjait, és óvja országát a terrorizmustól a virginiai Langley Fallsban. Stan felesége, a kedves Francine, aki konzervatív férje kedvéért teljesen elnyomta egykori kicsapongó énjét. Stan folyamatos összeütközésben van ultraliberális 18 éves lányával, Hayley-vel, akit arra kényszerít, hogy haladjon át egy repülőtérire emlékeztető biztonsági kapun, akárhányszor hazatér a helyi egyetemről, ahol a lány feminista jogokat tanul. Hayley 13 éves öccse, a boldogtalan és szerencsétlen Steve még a pubertáskor határán lépdel, de alapvetően vesztes alkat. A Smith-ház még két különös lakót tartogat a nézők számára: itt van Roger, a szarkasztikus földönkívüli, akit Stan \"megszöktetett\" az 51-es k
1:35
Futurama (12+)
Futurama (X / 11) Az aktuális rész ismertetője: A Bolygó Expressz legénysége igen nagy gondokkal küzd a bizalom és a csapatmunka terén. Ezért a Professzor utasítására az egész banda elutazik egy csapatépítőre, ami azonban váratlanul át csap "A nyolcadik utas: A halál" c. mozi folytatásába. A műsor ismertetése: A sorozat egy 25 éves pizzafutár Philip J. Fry életét meséli el. Fry 1999. december 31-én véletlenül hibernálja magát 1000 évre, és amikor felébred a 2999. földi esztendő a valóság.
2:05
Futurama (12+)
Futurama (X / 12) Az aktuális rész ismertetője: Bender szeretné megvalósítani vadonatúj álmát, vagyis a világ leghíresebb sztepp táncosává válni. Mindeközben megtörténik a legváratlanabb dolog is, miszerint Dr. Zoidberg becsajozik. A műsor ismertetése: A sorozat egy 25 éves pizzafutár Philip J. Fry életét meséli el. Fry 1999. december 31-én véletlenül hibernálja magát 1000 évre, és amikor felébred a 2999. földi esztendő a valóság.
2:30
Igen, séf! (12+)
Igen, séf! (III / 16) Az aktuális rész ismertetője: Az éttermet Kiril papa szelleme kísérti. Legalábbis a dolgozók ezt hiszik, de valójában egészen más áll a megmagyarázhatatlan események mögött. A műsor ismertetése: Max a tehetséges fiatal szakács Voronyecből Moszkvába utazik, hogy a Claude Monet nevű híres francia étteremben dolgozhasson. Az étterem mogorva és iszákos séfe azonban már az első napon komoly akadályokat görget a fiatal szakács elé. Szereplők: Mark Bogatyrev, Elena Podkaminskaya, Elena Chernyavskaya
2:55
Igen, séf! (12+)
Igen, séf! (III / 17) Az aktuális rész ismertetője: Az étterem veszélbe kerül, ezért egy olajmágnásnak adnak bankettet, aki talán befektethet, csakhogy némi félreértés után a dolgok rossz irányt vesznek. A műsor ismertetése: Max a tehetséges fiatal szakács Voronyecből Moszkvába utazik, hogy a Claude Monet nevű híres francia étteremben dolgozhasson. Az étterem mogorva és iszákos séfe azonban már az első napon komoly akadályokat görget a fiatal szakács elé. Szereplők: Mark Bogatyrev, Elena Podkaminskaya, Elena Chernyavskaya
3:20
Így jártam anyátokkal || Valami kölcsönvett (12+)
Így jártam anyátokkal || Valami kölcsönvett (II / 21) Az aktuális rész ismertetője: Marshall és Lily esküvőjén semmi sem úgy sikerül, ahogy eltervezték. Úgy néz ki kudarcba fullad az esküvő, amikor a sors közbelép és mindent helyrehoz… A műsor ismertetése: Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik. A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára... Szereplők: Josh Radnor, Jason Segel, Cobie Smulders
3:45
Így jártam anyátokkal || Valami kék (12+)
Így jártam anyátokkal || Valami kék (II / 22) Az aktuális rész ismertetője: Marshall és Lily boldogabb nem is lehetne. Az esküvőjükön Barney meghallja, hogy Ted és Robin valamit be szeretne az esküvő után jelenteni. Addig nyaggatja őket, amíg be nem avatják… A műsor ismertetése: Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik. A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára... Szereplők: Josh Radnor, Jason Segel, Cobie Smulders
4:05
Ezek megőrültek! (12+)
Ezek megőrültek! (II / 8) A játékos szellemű hírességek három fős csapatokban, egymás ellen mérkőznek meg, és olyan erőpróbákkal kell szembenézniük, ahol nemcsak az ügyesség, de a jó feladatmegoldó képesség és persze az átlagon felüli humorérzék is fontos. Az egyes játékoknak már a neve is sokat sejtető, elég, ha csak a Bitang petangot, az Üldözési mániát, vagy a Tojáskeltetőt említjük. A huszonnégy vállalkozó kedvű celeb között lesznek olyanok, akik már Ezek megőrültek-veteránként térnek vissza, felvértezve tapasztalatokkal, de többségük újonc lesz, akiknek fogalmuk sincs, mi vár majd rájuk. Színes jelmezek, látványos díszletek, elképesztő feladatok, garantált jókedv _ Ezek megőrültek! a TV2-n!
5:00
Igen, séf! (12+)
Igen, séf! (III / 17) Az aktuális rész ismertetője: Az étterem veszélbe kerül, ezért egy olajmágnásnak adnak bankettet, aki talán befektethet, csakhogy némi félreértés után a dolgok rossz irányt vesznek. A műsor ismertetése: Max a tehetséges fiatal szakács Voronyecből Moszkvába utazik, hogy a Claude Monet nevű híres francia étteremben dolgozhasson. Az étterem mogorva és iszákos séfe azonban már az első napon komoly akadályokat görget a fiatal szakács elé. Szereplők: Mark Bogatyrev, Elena Podkaminskaya, Elena Chernyavskaya
5:25
Így jártam anyátokkal || Most figyelj! (12+)
Így jártam anyátokkal || Most figyelj! (III / 1) Az aktuális rész ismertetője: Ted még nem áll készen ahhoz, hogy ismét randizzon. Ám ez megváltozik, amikor Robin megérkezik az Argentín nyaralásáról a jóképű Gaellel. Barney és Ted így végre elmennek szórakozni, ahol az utóbbi rögtön talál is magának egy tőkéletesnek nem mondható lányt. A műsor ismertetése: Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik. A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára... Szereplők: Josh Radnor, Jason Segel, Cobie Smulders
5:45
Így jártam anyátokkal || Oh, mi máshonnan jöttünk (12+)
Így jártam anyátokkal || Oh, mi máshonnan jöttünk (III / 2) Az aktuális rész ismertetője: Robin próbálja maga mögött hagyni a nyaraló énjét, de nehezen megy neki. Ted és Barney vidékieknek adják ki magukat, hogy így szerezzenek lányokat. Marshall és Lily búcsúlevelet írnak egymásnak. A műsor ismertetése: Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy Ted Mosby 2030-ban elmeséli gyermekeinek, hogyan ismerkedtek össze a szüleik. A történet kezdetén Ted legjobb barátja, Marshall elárulja, hogy meg akarja kérni barátnője, Lily kezét. Ted ebben a pillanatban döbben rá, hogy többé nem várhatja az igaz szerelmet, lépnie kell. Ebben segít neki barátja, Barney, a hivatásos agglegény, aki folyamatosan kínozza Tedet a nőkről és párkapcsolatokról alkotott megingathatatlan véleményével. Ted hamarosan megismeri Robint, úgy érzi, ez a szerelem első látásra, de a sors valami egészen mást tartogat számára... Szereplők: Josh Radnor, Jason Segel, Cobie Smulders
0:55
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
1:30
A hegyimentők || A viszontlátás - 2. rész (12+)
A hegyimentők || A viszontlátás - 2. rész (XI / 2) Az aktuális rész ismertetője: Markus az eltűnt szerzetes nyomá indul, akit egy kőomlás temetett maga alá, amikor egy több száz éves könyvet keresett. Simon Plattner személyében pedig új hegyimentő csatlakozik. A műsor ismertetése: Andreas azt tervezi, hogy az USA-ban folytatja az extrém hegymászók életét barátnőjével és együtt nyitnak egy iskolát. De előtte még hazautaznak barátja, Stefan esküvőjére a Dachstein hegység lábához, ahol korábban együtt dolgoztak hegyimentőként. Amikor Stefan lezuhan egy balesetben és életét veszti, Andreas úgy dönt, hogy nem utazik el, inkább vigyázni fog elhunyt barátja családjára. Ahogy barátja helyére lép, a csapatban és ő lesz a vezető és egy új, kihívásokkal teli életbe csöppen, ahol az életmentés és a hősies viselkedés mellett a farm körüli munka egyaránt a napi feladatai közé tartozik. Szereplők: Martin Gruber, Heinz Marecek, Michael König
2:25
Bűnös Chicago || Elsodródva (18+)
Bűnös Chicago || Elsodródva (IX / 17) Az aktuális rész ismertetője: Burgess és Ruzek próbálják feldolgozni Makayla elrablását, de nehezen birkóznak meg vele, annak ellenére is, hogy a lány sértetlenül került elő. Ruzek-től egy korábbi tanára kér segítséget, aki eltűnt és drog ügyletekbe keveredett lányát szeretné megtalálni. A műsor ismertetése: A vadonatúj akciófilm-sorozat a Lángoló Chicago mintájára készült, ellenben a rendőrség munkáját kíséri figyelemmel. A chicago-i parancsnokság két részlegen teljesít szolgálatot, azaz külön egységnek számítanak a járőrök, valamint a nyomozók. Egyes bűnügyek közben a szakma rejtelmeibe avatnak be minket a készítők, miközben beleláthatunk a szereplők magánéletébe is, és szembesülhetünk a rendőrök közötti bajtársiassággal, csakúgy, mint az ellentétekkel és feszültségekkel... Szereplők: Jason Beghe, Jon Seda, Sophia Bush
3:10
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (IV / 1) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:35
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (IV / 2) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
4:00
Lokoléo Jollyval (12+)
Lokoléo Jollyval (IV / 1) Lokoléo Jollyval, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
4:25
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (I / 1) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
5:15
Családi Titkok || Kisiklott anya (12+)
Családi Titkok || Kisiklott anya Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
6:10
Tűsarok (12+)
Tűsarok (II / 8) Megmutatjuk, milyen egy ízig-vérig nő világa. Ebben segítségünkre lesz Barbi, aki humoros hangvételével egyedivé varázsolja a műsort. Olyan ez, mint egy hatalmas női táska. Rengeteg izgalmat tartogat, ugyanakkor teljesen hétköznapi... Kiemelt tartalmak: Magyar Divattervezők, Sikeres Nők, Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek, Nemzetközi divatvilág, Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával
6:15
Mokka (12+)
Mokka A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
8:45
Mokkacino (12+)
Mokkacino A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
9:40
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
11:20
Csapdába csalva || Az ex (12+)
Csapdába csalva || Az ex (V / 37) Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg... Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban olyan történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be... Szereplők: J. W. Carsle, Till Kraemer
12:00
Tények Délben (0+)
Tények Délben A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
12:30
Walker, a texasi kopó || Újonc (12+)
Walker, a texasi kopó || Újonc (V / 27) Az aktuális rész ismertetője: Joey Prado, Walker nagy büszkeségére a legjobb eredménnyel végezte el a rendőr-akadémiát. Első bevetésén egy drogdíler banda főnökét kell elkapnia, aki a diákoknak is teríti a kábítószert. Joey nagy lendülettel áll munkába, de még nem tudja, hogy a drogdíler jelenlegi jobb keze, az ő gyermekkori legjobb barátja... A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norris, már ''72-ben feltűn
13:30
A sors keze || Ne házasodj vele össze! (12+)
A sors keze || Ne házasodj vele össze! (I / 53) Az aktuális rész ismertetője: Olmo előre eltervezi, hogy Teo visszavétele a céghez csupán színjáték lesz. Lola a padlóra kerül miután nem csak Julioval szakít, de a munkahelyén is felmond. Marinanak egy feltétele van, és csak akkor nem mondja el a teljes igazságot, ha Pedro vele marad. A műsor ismertetése: Pedro boldogtalanul él érdekházasságában, amikor egy üzleti útja során beleszeret Verába. Apja zsarolásának engedve összetöri Vera szívét, ám a sors évekkel később újra összehozza őket... Szereplők: Gabriel Soto, Guillermo García Cantú, Juan Carlos Barreto
14:35
Háborgó szívek || Nem házasodunk össze (12+)
Háborgó szívek || Nem házasodunk össze Az aktuális rész ismertetője: Jesus továbbra is sokkhatás alatt van, miközben próbálja összeszedni minden erejét, hogy közölje Mariluzzal, nem lesz esküvő. Emma félreérthető szituációban találja Adrian-t, miközben Heriberto választ kap Guadalupétól. Augusto csapdát állít, de lehet, hogy ő maga esik bele… A műsor ismertetése: Jesus, Damián és Samuel, a három, egymástól elszakított testvér újra egymásra találnak, hogy összefogva bosszút álljanak apjuk gyilkosán. Azonban, amikor egy váratlan esemény kórházba sodorja Jesus-t, úgy fest, hogy a férfira a szerelem is rátalál... Szereplők: Alejandra Espinoza, Gonzalo Garcia Vivanco, Altair Jarabo
15:40
Testvérek (12+)
Testvérek (II / 89) Az aktuális rész ismertetője: Nebahat és Ayla a tárgyalás után elutaznak, hogy megpróbáljanak felejteni. Resul egyre közelebb kerül ahhoz, hogy információkat tudjon meg Akifról. Asiye és Doruk egy jó hangulatú estét töltenek el egymás társaságában. Sengül megtudja Ömer titkát. A műsor ismertetése: Veli és Hatice szeretetben nevelik négy gyermeküket, a 19 éves Kadirt, a 17 éves ikreket, Ömert és Asiye-t, valamint a 6 éves Emelt. Egy nap azonban Hatice rájön, hogy a főnöke az üzlettársa feleségével folytat viszonyt. A szerencsétlen események sorozata folytatódik, és a négy testvér elveszíti édesanyját és édesapját is. Miközben szüleiket gyászolják, és próbálnak túlélni, nem is sejtik, hogy szüleik halálát apjuk egykori főnöke, Akif Atakul okozta. A férfi, hogy fedezze bűneit, állást ajánl Kadirnak, és felveszi Ömert és Asiye-t a tulajdonában lévő magániskolába. A négy nehézsorsú testvér útja keresztezi a gazdagok gyermekeinek világát, ezzel pedig kiszámíthatatlan barátságok és
16:45
A sors útvesztői (12+)
A sors útvesztői Az aktuális rész ismertetője: Asiye ideje egyre csak fogytán, hogy őszintén valljon Mahirnak titkáról. Cemal komoly döntés előtt áll: az igaz szerelmét, vagy a jelenlegi életét válassza. Meral segítséget ajánl fel, miközben Asiye azon gondolkodik, hogy feladja magát a rendőrségen. A műsor ismertetése: Miután gyermekei apja magára hagyta, Asiye egyedülálló szülőként neveli lányát Nergis-t és fiát, Ugur-t. A helyi varrodában dolgozik, hogy mindent megteremtsen családja számára. Egy nap váratlan látvány fogadja, miután hazatér a munkából: lányát és fiát sokkos állapotban találja. Anya és gyermekei menekülésre kényszerülnek, azonban a körülmények ellenük dolgoznak... Szereplők: Öykü Karayel, Akin Akinözü, Sarp Apak
18:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:45
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
19:50
Szerencsekerék (12+)
Szerencsekerék (IV / 29) Még több humorral és drámai pillanatokkal folytatódik a Szerencsekerék április 11-én. A TV2 népszerű vetélkedője megújult formában tavaly tért vissza a képernyőre Kasza Tibor vezetésével, és egyből a nézők szívébe lopta magát. A műsor vadonatúj epizódjai a műsorvezető szerint még szórakoztatóbbra sikerültek, így érdemes mindenkinek április 11-től hétköznap esténként a TV2-re kapcsolni, ha felhőtlen kikapcsolódásra vágyik. A Szerencsekerékben továbbra is minden adásban két civil versenyző mellett egy-egy sztár is próbára teszi a tudását, na meg szerencséjét. Többek között olyan hírességek pörgetik meg a kereket, mint Jakupcsek Gabriella, Ördög Nóra, Erdélyi Mónika, Bódi Margó, Krausz Gábor, Stohl András vagy Curtis.
21:40
Párharc (12+)
Párharc (II / 18) Az aktuális rész ismertetője: Május 8-án visszatér a TV2 népszerű napi reality-je, a Párharc. A legújabb epizódokban hét vakmerő sztárpár vállalkozott arra, hogy harcba szálljon és bizonyítsa, kapcsolata minden próbatételt kiáll és képes a többieket legyőzve elvinni a műsor fődíját. Drámai, izgalmas, feszült és humoros pillanatokban sem lesz hiány a Párharc legújabb epizódjaiban. Az új széria olyan komplex feladatok elé állítja a versenyző párosokat, amelyekre nem lehet előre felkészülni. A TV2 népszerű napi realityje idén új helyszínre költözik és még látványosabb, izgalmasabb kihívást jelent a sztárpároknak, akik mindent megtesznek azért, hogy győztesként hagyják el a "harcteret". Van, aki erején és ügyességén túl a taktikai érzékét is beveti már az első napokban. A hét sztárpár, aki versenybe száll: Kozsó, zenei producer, előadóművész és párja, Ágica; Rácz Gergő, zenei producer, előadóművész és felesége, Trixi; Somhegyi Krisztián, műugró, az Exatlon Hungary Bajnok csapatán
22:55
Újratervezés (12+)
Újratervezés (II / 23) Vadonatúj részekkel jön az Újratervezés a TV2-n. Az Ördög Nóra műsorvezetésével folytatódó szériában profi szakemberek ismét olyan rászoruló családok otthonát alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Idén az eddigieknél is több család álma válik valóra. Az előző évadban 6 család élete változott meg a műsor segítségével, és a mostani epizódokban is számos izgalmas, érzelmes pillanatra és nem várt fordulatra számíthatnak a nézők. Az Újratervezés követői minden héten egy új család történetét kísérhetik nyomon, akik pénteken aztán be is költöznek újjávarázsolt otthonukba.
23:55
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Korábbi műsorok a mai napról
0:30 1:30
A hegyimentők || Halál a Dachstein-on - 1. rész 12+ (XI / 3) Az aktuális rész ismertetője: Markus túrázni visz egy házaspárt. A pár női tagja azonban furcsán viselkedik és nem sokkal később eltűnik. Markus magát hibáztatja, de a nő előre megtervezte az eltűnését, hogy erőszakos férjétől megszabaduljon. A műsor ismertetése: Andreas azt tervezi, hogy az USA-ban folytatja az extrém hegymászók életét barátnőjével és együtt nyitnak egy iskolát. De előtte még hazautaznak barátja, Stefan esküvőjére a Dachstein hegység lábához, ahol korábban együtt dolgoztak hegyimentőként. Amikor Stefan lezuhan egy balesetben és életét veszti, Andreas úgy dönt, hogy nem utazik el, inkább vigyázni fog elhunyt barátja családjára. Ahogy barátja helyére lép, a csapatban és ő lesz a vezető és egy új, kihívásokkal teli életbe csöppen, ahol az életmentés és a hősies viselkedés mellett a farm körüli munka egyaránt a napi feladatai közé tartozik. Szereplők: Martin Gruber, Heinz Marecek, Michael König
1:30
Walker, a texasi kopó || Újonc (12+)
Walker, a texasi kopó || Újonc (V / 27) Az aktuális rész ismertetője: Joey Prado, Walker nagy büszkeségére a legjobb eredménnyel végezte el a rendőr-akadémiát. Első bevetésén egy drogdíler banda főnökét kell elkapnia, aki a diákoknak is teríti a kábítószert. Joey nagy lendülettel áll munkába, de még nem tudja, hogy a drogdíler jelenlegi jobb keze, az ő gyermekkori legjobb barátja... A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norris, már ''72-ben feltűn
2:25
Bűnös Chicago || Új őrző (16+)
Bűnös Chicago || Új őrző (IX / 18) Az aktuális rész ismertetője: Halstead egy újoncot kap maga mellél, aki kezdetben ígéretesnek tűnik, de időközben sok olyan információ lát napvilágot, amit csak a csapat tagjai tudhatnak és arra kezd gyanakodni, hogy a fiatal rendőr talán összejátszik az alvilággal. A műsor ismertetése: A vadonatúj akciófilm-sorozat a Lángoló Chicago mintájára készült, ellenben a rendőrség munkáját kíséri figyelemmel. A chicago-i parancsnokság két részlegen teljesít szolgálatot, azaz külön egységnek számítanak a járőrök, valamint a nyomozók. Egyes bűnügyek közben a szakma rejtelmeibe avatnak be minket a készítők, miközben beleláthatunk a szereplők magánéletébe is, és szembesülhetünk a rendőrök közötti bajtársiassággal, csakúgy, mint az ellentétekkel és feszültségekkel... Szereplők: Jason Beghe, Jon Seda, Sophia Bush
3:10
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (IV / 3) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:35
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (IV / 4) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
4:00
Lokoléo Jollyval (12+)
Lokoléo Jollyval (IV / 2) Lokoléo Jollyval, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
4:25
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (I / 2) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
5:15
Családi Titkok || Hamis apa (12+)
Családi Titkok || Hamis apa Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
6:10
Tűsarok (12+)
Tűsarok (II / 9) Megmutatjuk, milyen egy ízig-vérig nő világa. Ebben segítségünkre lesz Barbi, aki humoros hangvételével egyedivé varázsolja a műsort. Olyan ez, mint egy hatalmas női táska. Rengeteg izgalmat tartogat, ugyanakkor teljesen hétköznapi... Kiemelt tartalmak: Magyar Divattervezők, Sikeres Nők, Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek, Nemzetközi divatvilág, Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával
2:00
Az esemény (15+)
Az esemény Az eseménynek nincsenek előjelei, váratlanul éri Amerikát. Néhány pillanat leforgása alatt az emberek magatartásában gyökeres változás áll be. Senki sem tudja, mi okozta ezt, valami újfajta járvány sújtja az emberiséget? A biológiatanár Elliott számára az a legfontosabb, hogy a feleségével együtt biztonságos helyet találjon, ha egyáltalán létezik ilyen. Igaz, a házassága éppen válságban van, ám a feleségével, Almával úgy döntenek, hogy együtt menekülnek. Ennek során csatlakozik hozzájuk Julian, Elliott tanár barátja a kislányával. Együtt próbálják elérni Pennsylvania menedékét. Szereplők: Mark Wahlberg, Ashlyn Sanchez, Zooey Deschanel
3:25
Aki bújt (15+)
Aki bújt Grace az esküvőjére készül, amit a vagyonos vőlegénye családjának hatalmas, ódon kastélyában tartanak. A lakodalom után a família _ a régi hagyomány szellemében _ egy játékra, afféle beavatási ceremóniára invitálja a lányt. A feladat egyszerű, Grace-nek bújócskáznia kell a házban. A tét azonban hatalmas: Grace élete. A család tagjainak ugyanis meggyőződése, ha pirkadatig nem áldozzák fel a família legújabb tagját, akkor szörnyűségben lesz részük. Grace-ben azonban emberükre akadtak. Szereplők: Samara Weaving, Andie MacDowell, Mark O'Brien
5:00
A kis kedvencek titkos élete 2 (12+)
A kis kedvencek titkos élete 2 A 2016-os A kis kedvencek titkos élete folytatásában az első részben megismert Max és Duke új kihívással szembesül, amikor gazdájuk, Katie megismerkedik egy férfival, akivel összeházasodnak, és gyermekük születik. A kis család a kutyákkal együtt vidékre kirándul, ahol Max megismer egy Kakas nevű juhászkutyát, akinek a segítségével talán legyőzheti a félelmeit. Eközben Gigi, akire indulásuk előtt Max rábízta a legkedvesebb játékát, megpróbálja kimenteni egy macskákkal telezsúfolt lakásból a szóban forgó játékot. Hógolyó szintén küldetésre indul: ő egy Hu nevű fehér tigriskölyköt akar kiszabadítani egy cirkusz fogságából. Szereplők: Patton Oswalt, Harrison Ford, Eric Stonestreet
6:25
Narnia Krónikái 3 - A Hajnalvándor útja (12+)
Narnia Krónikái 3 - A Hajnalvándor útja A két legfiatalabb Pevensie-testvér a távoli rokonuknál lakik Cambridge mellett. Lucy és Edmund számára a legnagyobb nehézséget az unokatestvérük, Eustace elviselése jelenti. Amikor egy nap a három fiatal megáll a különös vitorlást ábrázoló festmény előtt, hihetetlen dolog történik: a kép megelevenedik, és ők a tengerben találják magukat. A Hajnalvándor legénysége menti ki őket, majd Caspian királytól megtudják, hogy Narniát egy zöld köd fenyegeti. A halálos veszélyt pedig csak úgy győzhetik le, ha összegyűjtik a hét kardot, amelyeket Aslan adott a lordoknak... Szereplők: Ben Barnes, Skandar Keynes, Georgie Henley
8:45
Amerikába jöttem (12+)
Amerikába jöttem Az afrikai Zamunda jövendő uralkodója nem akarja feleségül venni a szülei által kijelölt lányt, ezért New Yorkba megy megtalálni az igazit, s ott szegény diáknak adja ki magát. Nemsokára alkalmas jelöltre akad egy gyorsbüfé tulajdonosának lányában, ezért beáll a büfébe dolgozni. Ám a jómódú apa nem repes az örömtől, hogy egy csóró afrikai legyeskedik a lány körül, és a herceg szülei is gyanút fognak…Szereplők: Eddie Murphy, Shari Headley, Arsenio Hall
11:10
Last Vegas (12+)
Last Vegas Billy (Michael Douglas) sok évi agglegény élet után házasodni készül. Paddy (Robert De Niro), Archie (Morgan Freeman) és Sam (Kevin Kline) megdöbbennek nyugdíjas cimborájuk váratlan döntésén. A hatvanon túli csapat Las Vegas felé veszi az irányt, hogy egy világra szóló partival búcsúztassák el Billy-t eddigi csajozós életétől. Hamarosan azonban rá kell jönniük, hogy a Bűn Városa kissé megváltozott a hatvanas évek óta és keményen be kell hozniuk a lemaradást a bulizások, a szerencsejáték, a bombázó nők és az alkoholos mámor területén... Szereplők: Robert De Niro, Morgan Freeman, Michael Douglas
13:20
Jack Reacher (12+)
Jack Reacher Amikor egy fegyveres megöl öt embert hat lövéssel, minden bizonyíték a letartóztatott gyanúsítottra utal. A kihallgatás során azonban a gyanúsított csak egy cetlit nyújt át a következő szöveggel: "Kerítsék elő Jack Reacher-t! " Így kezdődik a rendhagyó hajsza az igazság után, amelynek során Jack Reacher egy váratlan ellenféllel kerül szembe, aki mestere az erőszaknak, miközben súlyos titkot őriz... Szereplők: Tom Cruise, Rosamund Pike, Robert Duvall
16:00
Elrabolva 3 (12+)
Elrabolva 3 Bryan Mills (Liam Neeson) volt CIA-ügynök számára a legfontosabb küldetés mindig is a családja védelme volt. Mikor már azt hitte, minden ellenségével leszámolt, és sötét múltja nem érheti utol, egy váratlan esemény teljesen felborítja addigi nyugodt életét. Volt feleségét holtan találja otthonában, és minden bizonyíték az ő bűnösségére utal. Miközben a vérprofi Mills mindent bevet, hogy megtalálja és kiiktassa a valódi bűnösöket, a nyomába ered egy elszánt nyomozó (Forest Withaker), valamint a CIA és az FBI. De nemcsak az ő élete forog veszélyben: a lánya, Kim (Maggie Grace) is a kegyetlen gyilkosok célpontjává válik. Az exügynök felforgatja egész Los Angelest, nem törődve semmivel és senkivel. Két cél lebeg a szeme előtt: biztonságban tudni a lányát, és végrehajtani a halálos ítéletet a brutális gyilkosok felett. Szereplők: Liam Neeson, Maggie Grace, Forest Whitaker
18:15
Halálos iramban 7. (12+)
Halálos iramban 7. A Halálos iramban 7. több mint egy évvel az után veszi fel a cselekmény fonalát, hogy a kegyelmet kapott Dom (Vin Diesel) és Brian (Paul Walker) visszatértek az Államokba. A törvény helyes oldalán kezdenek új életet, mégsem számíthatnak boldog családi életre. Dom nehezen tud újra közel kerülni Letty-hez (Michelle Rodriguez), Brian pedig furcsán érzi magát kertvárosi átlagpolgárként felesége, Mia (Jordana Brewster) oldalán. Tej (Ludacris) és Roman (Tyrese Gibson) viszont egész jól elvan, olyan életet élnek, amilyenről álmodtak: szórják a pénzt playboyként. Egyikük sem sejti, hogy közeleg a végzet egy hidegvérű, bosszúszomjas brit orgyilkos képében. Deckard Shaw (Jason Statham) Tokióban kezdi terrorhadjáratát Han brutális meggyilkolásával... Szereplők: Vin Diesel, Paul Walker, Dwayne Johnson
21:00
Everly: Gyönyörű és veszélyes (15+)
Everly: Gyönyörű és veszélyes Everly, a prostituált a hírhedt japán gengszter szeretője. Miután Taiko megtudja, hogy a nő a rendőrség informátora lett, végezni akar vele. Az emberei rajtaütnek a lakásán, ám Everlynek sikerül az elrejtett pisztolyához hozzájutnia, és megöli a támadóit. Amikor erről a volt szeretője tudomást szerez, minden követ megmozgat, hogy eltegye láb alól, bérgyilkosok hadát küldi rá. Miközben Everly felveszi velük a harcot, az anyját, Edith-et és a kislányát, Maisey-t is igyekszik biztonságba helyezni. Szereplők: Salma Hayek, Jennifer Blanc, Laura Cepeda
23:00
Légió (15+)
Légió Az Úr elveszti hitét az emberiségben, megelégeli bűneit. Gábriel arkangyal vezetésével leküldi a Földre az angyalok légióját, hogy pusztítsák el az emberi fajt. A mennybéli sereg azonban nem várt ellenállásba ütközik. Az emberiség egyetlen reménysége az új-mexikói sivatag egyik pihenőhelyén dolgozó, illetve veszteglő néhány emberben van, akik akaratlanul is az apokalipszis frontvonalában találják magukat. Szerencsére Mihály arkangyal a segítségükre siet. Hamarosan kiderül, hogy feladatuk a várandós pincérnő védelme, aki a második Messiást, az emberiség utolsó reményét hordja a szíve alatt. Szereplők: Paul Bettany, Willa Holland, Adrianne Palicki
Korábbi műsorok a mai napról
1:00 2:50
A mostohaapa 15+ Michael katonai főiskolára jár. Amikor egyszer hazatér, az elvált anyja mellett egy új férfit talál. Susan fülig szerelmes a megnyerő modorú David-be, s úgy tűnik, nincs hozzá hasonlóan ideális férj és mostohaapa jelölt. Ám minél jobban megismeri Michael a segítőkész férfit, annál gyanúsabbá válik számára. A barátnőjével, Kelly-vel elhatározzák, hogy utánanéznek David múltjának. Kiderül, hogy a férfi nem az az álompasi, akiről az anyja álmodik, David-nek ugyanis van egy sötét oldala is. Mindezt pedig hamarosan a saját bőrükön is kénytelenek megtapasztalni... Szereplők: Penn Badgley, Dylan Walsh, Amber Heard
2:50
A majmok bolygója: Háború (15+)
A majmok bolygója: Háború A majmok túlszárnyalták az embereket. Ami jó szándékú kísérletnek indult, az teljes hatalomátvétellé vált: immár az értelmes emberszabásúak a Föld urai. A városok elnéptelenedtek, a menekülőkkel nem tudni, mi történt, és a kevés életben maradt ember kis csapatokra szakadva bujkál... amíg bír. És készülődik. A háború ugyanis elkerülhetetlen. Caesar, a harcedzett és szuperintelligens óriásgorilla, aki nagyon sokat szenvedett az emberek rabságában nem tud felejteni és nem akar megbocsátani. Mindkét fél tudja, hogy az emberiségnek nincs több esélye. Ha most kudarcot vall, végképp eltűnik a Föld színéről. Szereplők: Judy Greer, Woody Harrelson, Andy Serkis
2:30
Pillangó-hatás (16+)
Pillangó-hatás Az elmélet szerint, ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, az akár tornádót is gerjeszthet Amerikában. Világunkban minden mindennel összefügg, minden cselekedetünk alapjában változtathatja meg a jövőt. Evan Treborn (Ashton Kutcher) gyerekkorában számtalanszor elvesztette az öntudatát, élete egyes szakaszai sötét foltok csupán az emlékezetében. Amikor tudatánál volt, naplót vezetett és most, hogy felnőttként megpróbál visszaemlékezni a múltra, a naplója segít neki ebben. Miközben Evan lassan feltérképezi saját múltját, rájön, hogy egy különös adottság birtokában van: képes az időutazásra! Így visszatér a múltba, hogy helyrehozzon néhány baklövést, amelyek zsákutcába juttatták szeretett barátait. Ám amikor visszatér a jelenbe, rájön, hogy a múlt apró változásai nem javítottak a helyzeten, hanem még nagyobb problémákat okoztak a jelenben. Szereplők: Ashton Kutcher, Melora Walters, Amy Smart
5:15
Hippolyt (12+)
Hippolyt Schneider úr (Koltai Róbert) a rendszerváltást követő években vált újgazdag polgárrá, szippantóautója szállítmányának révén "csinált aranyat". Ám a megszerzett vagyon ellenére megmaradt egyszerű kisembernek. A pénz és a feleség azonban kötelez: "rangot" és mellé arculatot kell szerezni. Schneiderné (Pogány Judit) tehát dönt: ha lakáj a divat, hát nekik is szükségük van lakájra. Hamarosan meg is érkezik Hippolyt (Eperjes Károly), aki már diplomáciai szolgálatban is állott, az elegancia és erkölcstan a kisujjában van, csak ki kéne rázni onnan. Szereplők: Koltai Róbert, Eperjes Károly, Pogány Judit
7:00
Hazárd megye lordjai: A visszatérés (12+)
Hazárd megye lordjai: A visszatérés A Duke fiúk, Bo (John Schneider) és Luke (Tom Wopat), valamint unokatestvérük, Daisy (Catherine Bach) elszántan harcolnak azért, hogy megakadályozzák a hírhedt Mama Max (Stella Stevens) tervét. Az asszony ugyanis környezetromboló, ám profittermelő óriásparkot akar felállítani Hazárd megye kellős közepén. A területért folytatott küzdelmet természetesen egy autóverseny dönti el. A környék sorsa Bo és Luke kezében van: rajtuk, felturbózott autójukon és Lee tábornokon múlik, miként alakul a jövő…Szereplők: John Schneider, Tom Wopat, Catherine Bach
8:55
Idegroncs derbi (12+)
Idegroncs derbi Két férfi élete és szakmai karrierje legfontosabb napján: az egyik üzletember, a másik útonálló. Az, hogy találkoznak, sőt muszáj egy teljes napot egy autóban tölteniük, mindkettejük számára katasztrófa. Az üzletember fontos tárgyalása előtt kénytelen saját és a szomszédja összes nyamvadt csemetéjét elfuvarozni az iskolába. A rabló pedig egy sikertelen bankrablás helyszínéről menekülve éppen az ő kocsijukba ugrik be túszokat szedni. Az még hagyján, hogy nyomában a rendőrség, de most a háta mögött, a hátsó ülésen még öt elviselhetetlen takonypóc is terpeszkedik. Szereplők: Tom Arnold, Rhea Perlman, David Paymer
10:45
Gólyák (12+)
Gólyák Az újszülöttet a gólya hozza. Illetve dehogy. Régen talán így volt, de ma már a gólyák egy multinacionális internetes áruszállító cégnél vállalnak szállítmányozást. Junior a vállalat legsikeresebb tehergólyája, és éppen előléptetés előtt áll, amikor véletlenül működésbe hozza a babagyártó gépet, amely gyárt is egy bűbájos, de engedély nélkül készült kislányt. Junior a gyárban fellelhető egyetlen ember segítségével igyekszik minden nyomot eltüntetni a főnöke szeme elől. Olyat tesz, amit még sosem: elszállítja a babát. Hosszú, kalandos és meghökkentő felfedezésekkel teli útja végén egy család boldog lesz, viszont az egész világ megváltozik. Szereplők: Andy Samberg, Jennifer Aniston, Ty Burrell
12:25
Haláli fegyver (12+)
Haláli fegyver Egy volt nyomozót hidegre tesznek Los Angelesben, hogy azon melegében kicsalják tőle a hőn áhított mikrofilmet a kokainos süti receptjéről. Colt és Lüger _ a pisztolynevű zsarupáros _ a nyomukba ered, hogy még Bruce Willis-en is keresztülgázolva rázzák fel a kábult alvilágot. A Halálos fegyver, az Elemi ösztön és más bűnügyi filmek nevettető paródiája a magyar mozikban is zajos sikert aratott fergeteges, senkit és semmit nem kímélő humorával. Szereplők: Emilio Estevez, Samuel L. Jackson, Jon Lovitz
14:15
A maszk (12+)
A maszk Stanley Ipkiss (Jim Carrey) igazán szánalmas, kétbalkezes figura. Bármibe fog, az homlokegyenest ellenkezőleg sül el. De csak addig, amíg rá nem vigyorog a bandzsa szerencse egy ősi maszk képében. Elegendő, ha az arcára húzza és Stanley Ipkiss többé nem az, aki volt! Új énje szórakoztató, szívdöglesztő, akinek minden trükk a kisujjában van. Ám hamarosan a maszk új gazdához kerül, aki korántsem ilyen szórakoztató, s azt tervezi, hogy emberfeletti erejével uralma alá hajtja a várost. A kétbalkezes Stanley kénytelen akcióba lépni…Szereplők: Jim Carrey, Cameron Diaz, Peter Riegert
16:20
Jumanji (12+)
Jumanji A 12 éves Alan felfedezi a díszes Jumanji-táblát, s amikor Sarah-val leülnek játszani, Alan hirtelen eltűnik és a Jumanji dzsungelbirodalmában találja magát. Nem is tud visszatérni, mert a kislány túlságosan rémült, hogy befejezze a játékot. Csak akkor kerülhet ki a csapdából, ha valaki meghatározott számot dob. Ez azonban 26 évig nem fordul elő, így Alan (Robin Williams) az esőerdő foglya marad mindaddig, míg két másik gyerek, Judy és Peter újra nem kezdi a játékot. Ám kiderül, csak akkor szabadulhat, ha a két gyerek megtalálja a felnőtt Sarah-t (Bonnie Hunt), különben veszélybe kerül a házuk, a környék és egész városuk. Szereplők: Robin Williams, Kirsten Dunst, Bonnie Hunt
18:30
Jumanji: A következő szint (12+)
Jumanji: A következő szint Spencer (Alex Wolff) hatalmas hibát követ el, amikor titokban újra beindítja a játékot, hogy átélhesse a régi sikereket és a szerelmet. Arra azonban nem számít, hogy a régi barátokat is beszippantja a játék, és egy véletlen folytán Spencer nagyapja (Danny DeVito) és annak nyugdíjas haverja (Danny Glover) is követi őket. A hab a tortán, hogy az avatárok is felcserélődnek. Bravestone (Dwayne Johnson), Oberon (Jack Black), a térképes Finbar (Kevin Hart) és Ruby (Karen Gillan) összekeverednek, és két újabb karakter jelenik meg. Ráadásul a tétek is nőnek, ezúttal a kietlen sivatagban landolnak, és rögtön a startnál megtudják, hogy a játékosok közül egy nem juthat ki élve. Szereplők: Karen Gillan, Dwayne Johnson, Kevin Hart
21:00
Sebhelyek (16+)
Sebhelyek Orin Boyd (Steven Seagal) mindig kilógott a sorból. Gyűlöli a szabályokat, a maga útját járja, és sosem tudni, mire készül, mire gondol éppen. De valamit még jobban gyűlöl: az árulókat. Keresztes hadjáratot indít mindazok ellen, akik a rossz oldalra álltak. Új háború kezdődik, ezúttal rendőr harcol rendőr ellen. Boyd dolgát csupán egyvalami nehezíti: nem tudja, kiben bízhat, és ki van ellene. A biztonság kedvéért feltételezi, hogy csak magára számíthat, de ebben is téved. Szereplők: Steven Seagal, DMX, Isaiah Washington
23:10
Tango és Cash (18+)
Tango és Cash Tango (Sylvester Stallone) és Cash (Kurt Russell) két belevaló Los Angeles-i zsaru. Örökös vetélkedésük célja: ismerje el a másik, hogy ő a nyomozók toplistájának éllovasa. Miközben hol az egyik, hol a másik göngyölít fel egy nagy ügyet, a helyi kábítószer- és fegyverkereskedő maffia megelégeli, hogy állandóan keresztbe tesznek a jó üzleteinek. Félreállításukra fantasztikus tervet eszelnek ki: nyakukba varr egy friss hullát, egy heroinos és egy dollárkötegekkel megtömött táskát. A két zsaru rács mögé kerül, és csak egyetlen módjuk van a szabadulásra, ha összefognak. Szereplők: Sylvester Stallone, Kurt Russell, Teri Hatcher
Korábbi műsorok a mai napról
1:15 3:20
Erőpróba 16+ Sean Porter (Dwayne Johnson) nevelőtisztként dolgozik az egyik Los Angeles-i javítóintézetben, és amikor néhány napon belül halálra gázolják az egyik szabadlábra helyezett fiút, belátja, hogy a munkájának ebben a formában nincs értelme. A fiatalok többsége ugyanis vagy meghal az utcán, vagy a sitten végzi. Úgy dönt, hogy megpróbál célt adni a fiúknak, akiknek jelenleg abból áll az életük, hogy egymás ellen harcolnak. Kollégájával, Malcolm Moore-ral létrehoznak egy futballcsapatot, és indulnak a bajnokságban, annak ellenére, hogy a szezon kezdetéig csak három hetük van. A feladat hatalmas kihívás elé állít mindenkit, ám Porter vezetésével megtanulják az akaraterő, az önbecsülés és a kölcsönös tisztelet fontosságát. De mindenek felett megtanulnak vállvetve egymásért kiállni és egy csapatként küzdeni. Szereplők: Dwayne Johnson, Xzibit, L. Scott Caldwell
3:20
Éld túl az éjjelt! (16+)
Éld túl az éjjelt! Rich (Chad Michael Murray) egy orvosi műhibaper után szüleihez költözik a családjával, egy vidéki, kietlen farmra. Nővére a helyi kórházban szerez neki állást, hogy új életet tudjanak kezdeni. Rich apja, Frank (Bruce Willis), aki egykor seriffként dolgozott, helyteleníti, hogy fia nem harcolt a bíróságon, hogy megvédje magát. Egy félresikerült rablás következtében egy bűnöző testvérpár egyik tagja megsérül, ezért betörnek Rich apjának elhagyatott házába. Foglyul ejtik a családot, és megzsarolják az orvost, hogy segítsen a sebesült fivéren, különben végeznek mindenkivel. Rich eleinte együttműködő, ám végül apjával együtt felveszik a harcot az őket foglyul ejtő bűnözőkkel szemben. Szereplők: Bruce Willis, Chad Michael Murray, Lydia Hull

TV2 Comedy műsor (2023. 03. 31.)

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti TV2 Comedy műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A TV2 Comedy tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.

Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott TV2 Comedy tv programról.

Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.

Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!