Spektrum
0:05
Amerikai kémek ismeretlen történetei ║ Vörös vihar: Leleplezett haditengerészeti titkok ║ Hexagon: A titkos műhold ║ I / 7. rész
Amerikai kémek ismeretlen történetei ║ Vörös vihar: Leleplezett haditengerészeti titkok ║ Hexagon: A titkos műhold ║ I / 7. rész Hexagon műholdakat indítottak, hogy az űrből készítsenek felvételeket szovjet rakétakilövő állásokról és katonai mozgásokról. Az ejtőernyővel ledobott filmeket a hawaii-i légierő pilótái gyűjtötték be. ║ Az FBI és az NCIS több mint egy évig figyelték Chi Makot, mert arra gyanakodtak, hogy munkaadójától ellopott haditengerészeti radar- és nukleáris technológiát szivárogtatott ki a kínai kormánynak. Feljegyzései elvezette őket társához, Greg Chunghoz, aki 30 éven át lopott titkokat a Boeingtől. A két férfit a repülőtéren fogták el. Az ellopott információk révén Kína technológiája mára megelőzte az USA-ét.
1:00
Határtalan drogháborúk ║ Köd előttem… ║ II / 12. rész
Határtalan drogháborúk ║ Köd előttem… ║ II / 12. rész Panamában a rendőrség letartóztat két csempészt, akik azt állítják, hogy helyi bandák ellopták a kábítószerüket. A feltételezett elkövetőnek máris a nyomába erednek. Eközben Puerto Ricóban az Egyesült Államok Vám- és Határőrsége tovább keresi a lehetséges kábítószer-csomagot, amelyet a komp egyik utasa rejthetett el. ║ A Határtalan drogháborúk 4. évadától a stáb nemzetközi szereplőket követ nyomon a helyi kartellekkel és több országon átívelő bűnszervezetekkel vívott, lehetetlennek tűnő harcaik során. Guatemalában láthatjuk, milyen pusztító erőszakot és káoszt képes előidézni egy-egy olyan agresszív drogbanda, mint amilyen a Maras Salvatrucha. A Fülöp-szigeteken tanúi lehetünk annak, amint a kormány próbálja megakadályozni, hogy az Iszlám Állam beszálljon a jövedelmező kábítószer-kereskedelembe. Az Európába tartó illegális drogszállítmányok központi útvonalaként számontartott Spanyolországban és Marokkóban pedig megfigyelhetjük, miként növekszik párhuzamosan az egyre fokozódó emberkere
1:25
Rejtélyes furcsaságok ║ Állatszőr a fán ║ Hableány ║ V / 16. rész
Rejtélyes furcsaságok ║ Állatszőr a fán ║ Hableány ║ V / 16. rész Angliában egy fiú lefilmez egy furcsa tárgyat, amely az égből zuhan egy távoli sziget sárlapjaira. Egy férfi lefilmez egy szerzetest, aki kinyit egy ősi fakoporsót, amelyben egy sellőnek tűnő holtteste van. Egy CCTV kamera Kínában rögzíti, ahogy egy teherautó furcsa füstöt permetez egy gyalogosra. Felvétekl készült egy mexikói templomban látható Jézus-szoborról, amely kinyílik és becsukja a szemét. ║ Egy térfigyelő kamera Kínában rögzíti, amint egy lány ledob egy tűzijátékot a csatorna fedelére, melyet óriási robbanás követ. Egy Washington állambeli férfi videóra veszi, hogy egy furcsa fehér bunda lóg egy fáról. Koromfekete üledék csörgedezik le egy dombról egy amerikai kisváros felé. Egy férfi videóra veszi, amint furcsa kábel nyúlik el több mint két méter hosszan egy costa ricai ház verandáján.
2:15
Hogyan vesztették el a nácik a háborút? ║ Kígyók egymás közt ║ Ellenség a soraink közt ║ I / 5. rész
Hogyan vesztették el a nácik a háborút? ║ Kígyók egymás közt ║ Ellenség a soraink közt ║ I / 5. rész Hitler holisztikus hite, miszerint a német nép az uralkodó faj, a náci párt alapvetése volt, amikor háborús stratégiáról esett szó. De az, ahogyan a nácik a "zsidó problémát" kezelték, nagy mértékben hozzájárult Németország bukásához. Az ideológiai megszállottságuk eleve kizárta, hogy megnyerjék a második világháborút, ráadásul milliók halálához vezetett. ║ Hitler háborús gépezete félelmetes és könyörtelen volt. 1939-től az 1940-es évek elejéig Hitler álma a Harmadik Birodalomról és az Európa feletti uralomról elérhető célnak tűnt. A II. világháború történetét általában a győztesek szemszögéből mesélik el. Ebben a sorozatban azonban a tábornokok, valamint a paranoiás Führer történetét láthatjuk, aki sikerét tragikus véletlennek köszönhette.
3:00
Titkok és kémek: A hidegháború játékosai ║ I / 1. rész
Titkok és kémek: A hidegháború játékosai ║ I / 1. rész A hidegháború csúcsán, a Kelet és a Nyugat közötti patthelyzetben két kém kettős ügynökké válik. Árulásukat épp akkor követik el, amikor a szuperhatalmak egyre közelebb kerülnek az atomháborúhoz.
3:55
Villanások ║ A véletlen és a kiszámíthatóság ║ I / 1. rész
Villanások ║ A véletlen és a kiszámíthatóság ║ I / 1. rész Vajon mennyire kiszámítható a viselkedésünk? Ebben a részben ezt vizsgálja Sankha Guha műsorvezető Barabási Albert-László híres könyve, a Bursts tézisei alapján. Barbara egy modell, akinek a social media jelenlétéből, email és telefonhívásaiból következtetünk reakcióira. ║ Tudják Önök, hogy hol lesznek a jövő héten ugyanebben az időben? Vagy akár egy hónap múlva? Önök szerint véletlenül történnek meg az események akár Önnel, vagy bárkivel a környezetükből? Barabási-Albert László világhírű hálózatkutató azt állítja, hogy annak a rengeteg adatnak az elemzéséből, amelyet tudtunkon kívül kiadunk saját magunkról, meg lehet állapítani jövőbeli viselkedésünket. Ez nem mágia, hanem a 21. század tudománya. Hogyan képes a tudomány kiszámítani majdani döntéseinket, egész életünket? Ezt mutatja be a "Villanások", a Spektrum legújabb, saját gyártású műsora.
4:25
Élet a fagypont alatt ║ Megfeneklett ║ XI / 17. rész
Élet a fagypont alatt ║ Megfeneklett ║ XI / 17. rész Az alaszkaiak már a célegyenesben készülődnek a közelgő télre. ║ Az alaszkaiak családi összefogása erősödik, ahogy előteremtik az ételt a következő télre, és egyben előkészítik hagyatékukat, hogy tovább adhassák következő generációknak. ║ A sarkköri vadon lakói kemény próbák elé néznek. Jessie Holmes egy majdnem halálos balesetből igyekszik talpra állni. Andy és Denise új erőforrások után kutatnak a Yukon folyónál. Cole azt tanítja meg lányainak, hogyan éljenek túl Délkeleten. Sue a tundrán állítja helyre testét és lelkét. Ricko gyermekei aktív szerepet vállalnak életmódjukban. A Hailstone család pedig nyugtalanító változásokhoz alkalmazkodik. Lehet, hogy az élet kemény ebben a fagyban _ de ők a világ legkitartóbb emberei közül valók.
5:10
Őrizetben - 24 óra a rendőrségen ║ Mámoros szerelem ║ II / 1. rész
Őrizetben - 24 óra a rendőrségen ║ Mámoros szerelem ║ II / 1. rész A bedfordshire-i rendőröknek ezúttal családon belüli erőszak eseteivel kell foglalkozniuk. Egy közös italozást követően letartóztatnak egy férfit, mert újdonsült felesége állítása szerint férje kétszer arcon ütötte. Miután azonban kijózanodnak, kijelentik, hogy kibékültek, és már élvezik a mézesheteiket. Más esetekben azonban maradandóbb következményekkel jár az alkohol és a kapcsolati feszültségek mérgező kombinációja.
Korábbi műsorok a mai napról
6:00 6:55
Kalandozások Párizstól Isztambulig ║ Párizs ║ I / 1. rész A humorista Sue Perkins a szerelem városában indítja európai kalandját. Mivel épp lekési a híres Orient-expresszt, vonat helyett görkorcsolyára száll. Kalandvágytól fűtve egy világsztár séf által elkészített gourmet rovarokat kóstol. Az absinthe-tól kissé kapatosan először modellnek áll a párizsi divathét kifutóján, majd párizsi kalandja lezárásaként egy feledhetetlen éjszakára táncoslánynak a Crazy Horse mulatóban.
6:55
Beépített főnök - Kanada ║ Sodexo ║ IV / 4. rész
Beépített főnök - Kanada ║ Sodexo ║ IV / 4. rész A Sodexo Canada álruhás elnöke és a "Tisztaság Királynője" közötti találkozó kissé eldurvul, amikor az előbbi azzal vádolja a nőt, hogy túlbuzgóan végzi a munkáját, és ezzel a vállalat nyereségét veszélyezteti. ║ A Sodexo Canada álruhás elnöke és a "Tisztaság Királynője" közötti találkozó kissé eldurvul, amikor az előbbi azzal vádolja a nőt, hogy túlbuzgóan végzi a munkáját, és ezzel a vállalat nyereségét veszélyezteti.
7:55
18 kerékkel a 66-os úton ║ I / 5. rész
18 kerékkel a 66-os úton ║ I / 5. rész Texast és Új-Mexikót átszelve Dawid megérkezik Arizonába. Megpróbál megbirkózni egy 2 kg-os steakkel, majd letér a 66-os útról, hogy felkeresse a Monument Valley-t. ║ A legendás 66-os út egykor az Egyesült Államok nyugati és keleti partjait összekötő egyik legfontosabb út volt _ 1985-ben törölték az autópályák listájáról, és ma világhírű turisztikai látványosság. Dawid Andres közel 4000 kilométert fog megtenni rajta kamionján, Chicagótól Los Angelesig. Miként fest ez az ikonikus út ebből a szemszögből? Dawiddel együtt nyolc államon is átutazunk, melyek mindegyike számos meglepetést tartogat.
8:50
Latin-Amerika forró határai ║ Veszélyes figyelmetlenség ║ I / 14. rész
Latin-Amerika forró határai ║ Veszélyes figyelmetlenség ║ I / 14. rész Brazília és Paraguay határán a vámtisztek átvizsgálnak egy járművet. A Nemzeti Őrség eközben letartóztat egy párt, akik marihuánát és egy kést rejtettek el autójukban. A chilei nyomozó rendőrség az Andokban letartóztat egy fiatal férfit, aki három adag LSD-t felejtett hátizsákjában.
9:20
Rejtélyes furcsaságok ║ Állatszőr a fán ║ Hableány ║ V / 16. rész
Rejtélyes furcsaságok ║ Állatszőr a fán ║ Hableány ║ V / 16. rész Angliában egy fiú lefilmez egy furcsa tárgyat, amely az égből zuhan egy távoli sziget sárlapjaira. Egy férfi lefilmez egy szerzetest, aki kinyit egy ősi fakoporsót, amelyben egy sellőnek tűnő holtteste van. Egy CCTV kamera Kínában rögzíti, ahogy egy teherautó furcsa füstöt permetez egy gyalogosra. Felvétekl készült egy mexikói templomban látható Jézus-szoborról, amely kinyílik és becsukja a szemét. ║ Egy térfigyelő kamera Kínában rögzíti, amint egy lány ledob egy tűzijátékot a csatorna fedelére, melyet óriási robbanás követ. Egy Washington állambeli férfi videóra veszi, hogy egy furcsa fehér bunda lóg egy fáról. Koromfekete üledék csörgedezik le egy dombról egy amerikai kisváros felé. Egy férfi videóra veszi, amint furcsa kábel nyúlik el több mint két méter hosszan egy costa ricai ház verandáján.
10:15
Élet a fagypont alatt ║ Megfeneklett ║ XI / 17. rész
Élet a fagypont alatt ║ Megfeneklett ║ XI / 17. rész Az alaszkaiak már a célegyenesben készülődnek a közelgő télre. ║ Az alaszkaiak családi összefogása erősödik, ahogy előteremtik az ételt a következő télre, és egyben előkészítik hagyatékukat, hogy tovább adhassák következő generációknak. ║ A sarkköri vadon lakói kemény próbák elé néznek. Jessie Holmes egy majdnem halálos balesetből igyekszik talpra állni. Andy és Denise új erőforrások után kutatnak a Yukon folyónál. Cole azt tanítja meg lányainak, hogyan éljenek túl Délkeleten. Sue a tundrán állítja helyre testét és lelkét. Ricko gyermekei aktív szerepet vállalnak életmódjukban. A Hailstone család pedig nyugtalanító változásokhoz alkalmazkodik. Lehet, hogy az élet kemény ebben a fagyban _ de ők a világ legkitartóbb emberei közül valók.
11:10
Menteni a menthetőt - Kincset érő lomok ║ Mentsd a csizmádat ║ III / 7. rész
Menteni a menthetőt - Kincset érő lomok ║ Mentsd a csizmádat ║ III / 7. rész Ted eklektikus helyszínekre készül, hogy tovább gyarapítsa a Flasback kasszáját. Egy bezárt csizmagyár ritka és tökéletes gépeket rejt Ted egyik ügyfele számára. Egy pajta bontása során Nicknek le kell küzdenie tériszonyát, miközben Ted emberére akad, amikor egy régi motorra alkudozik egy műhelyben. Az állomáson Ted megbízza Johnt és Nicket, hogy hozzák rendbe a sokat érő scootert. ║ Ted Finch visszatér a "Menteni a menthetőt... " hihetetlen, ám nagy változásokat tartogató harmadik évadára. Ted egyedül próbál szerencsét új vállalkozásával, a Flashback Salvage-dzsel. Csapatában új és régi arcokat is találunk, a cél azonban változatlan: ritka történelmi kincseket menteni az életük végén járó épületekből, visszajuttatni azokat az üzletbe, és megtalálni rájuk a tökéletes vásárlókat. Híres egykori szállodáktól hatalmas ipari malmokon át hírességek otthonáig Ted és csapata minden eddiginél elképesztőbb kincsmentő akciókat vállal, de az új vállalkozással a nyomás is nagyobb, mint valaha.
12:05
Opálvadászok ║ A gépek lázadása ║ II / 6. rész
Opálvadászok ║ A gépek lázadása ║ II / 6. rész Eljött az utolsó esély az Újoncok partnersége számára. Col csapata nehéz helyzetbe kerül, mivel vezetőjük kiújult betegsége lassítja munkájukat. A Cooke fivérek szétrepedt tömlőkkel és meghibásodásokkal küzdenek a meggazdagodás reményében. ║ Világszerte megugrott a kereslet az opál iránt és ezért az ára is az egekbe szökött. Egyetlen darab dollármilliókat érhet, és az opál több mint 90%-a Földünk egyetlen pontjáról származik: Ausztrália távoli, úgynevezett Outback _ azaz "Isten háta mögötti" _ vidékéről. Az Outback vidéken tevékenykedő opálvadászok fizikai határaikat és anyagi forrásaikat a végsőkig feszegetve felperzselődött talajokon hatolnak át, tikkasztó hőséggel küzdenek meg és mérges kígyókkal és pókokkal néznek szembe, készen állva arra, hogy nagy árat fizetve ugyan, de megszerezzék a mindent elsöprő jutalmat: a dollármilliókat érő opált.
13:00
Bizarr II. világháború ║ A nácik harca Atlantiszért ║ II / 6. rész
Bizarr II. világháború ║ A nácik harca Atlantiszért ║ II / 6. rész Egy kétségbeesett náci vadászat Atlantisz elveszett kontinense után. A hollywoodi sztár, aki tizenéves kém volt. Az orosz harcos nők hatalmas ezrede és egy angyali sereg. ║ A náci repülő csészealjak, vámpírosztagoktól és zombikémekig, a mélyből előbukkanó szörnyek és intelligens gyilkos majmok hada _ a II. világháború legfurcsább jelenségei. Olyan bizarr történetek, melyekkel nemigen találkozhatunk más történelmi témájú műsorban. Tudta, hogy a britek bűvészeket toboroztak a németek legyőzésére? Vagy hogy Hitler legjobb kémei nácigyűlölő kettős ügynökök voltak? Ha azt hiszi, hogy ismeri a két világháború történetét, gondolja át újra. Valamennyi epizód filmarchívumokat, szakértőkkel készített interjúkat és a két világháború leghihetetlenebb történeteit mutatja be… hihetetlen, de igaz. A Bizarr II. világháború megdöbbentő, mégis szórakoztató, felejthetetlen és egyben érzelmes történeteit ne hagyjuk ki.
13:55
Beépített főnök - Kanada ║ YMCA Canada ║ IV / 5. rész
Beépített főnök - Kanada ║ YMCA Canada ║ IV / 5. rész Scott Haldane, a YMCA Canada vezérigazgatója 30 év után először tündököl teljes hajkoronával, amikor álruhában áll munkába saját szervezeténél. Ám miközben megismeri alkalmazottait és munkájuk valós körülményeit, rájön, hogy egy rendkívül személyes felfedezőúton is jár.
14:55
Norvég életmentők ║ A kiválasztottak ║ II / 7. rész
Norvég életmentők ║ A kiválasztottak ║ II / 7. rész 40 jelölt küzd azért, hogy bekerüljön a légierő mentőalakulatába. Az embert próbáló kiválasztási folyamat végéig csak a legkitartóbbak jutnak el. Felkészültségüket kemény kihívásokon át kell bizonyítaniuk. Kik lesznek a kiválasztottak? ║ Ez az akciódús új sorozat közelről mutatja be a norvég légierő mentőhelikopteres csapatát, amint lélegzetelállító küldetéseken vesznek részt, hogy életeket mentsenek. A lenyűgöző tájak és drámai mentőakciók mellett megismerhetjük a mentősök és az általuk megmentett emberek életét, amint feldolgozzák az őket ért sorsfordító traumát.
15:20
Élet a fagypont alatt ║ Megfeneklett ║ XI / 17. rész
Élet a fagypont alatt ║ Megfeneklett ║ XI / 17. rész Az alaszkaiak már a célegyenesben készülődnek a közelgő télre. ║ Az alaszkaiak családi összefogása erősödik, ahogy előteremtik az ételt a következő télre, és egyben előkészítik hagyatékukat, hogy tovább adhassák következő generációknak. ║ A sarkköri vadon lakói kemény próbák elé néznek. Jessie Holmes egy majdnem halálos balesetből igyekszik talpra állni. Andy és Denise új erőforrások után kutatnak a Yukon folyónál. Cole azt tanítja meg lányainak, hogyan éljenek túl Délkeleten. Sue a tundrán állítja helyre testét és lelkét. Ricko gyermekei aktív szerepet vállalnak életmódjukban. A Hailstone család pedig nyugtalanító változásokhoz alkalmazkodik. Lehet, hogy az élet kemény ebben a fagyban _ de ők a világ legkitartóbb emberei közül valók.
16:15
Opálvadászok ║ Ahol a part szakad ║ II / 7. rész
Opálvadászok ║ Ahol a part szakad ║ II / 7. rész Justin egy idegentől kér segítséget, hogy át tudjon kelni kotrógépével egy forgalmas főúton. Kelly, az Opálkirálynő, új partnerével egy új kihívással száll szembe. Col megbetegedett, így Aaron és Greg magukra maradtak. ║ Világszerte megugrott a kereslet az opál iránt és ezért az ára is az egekbe szökött. Egyetlen darab dollármilliókat érhet, és az opál több mint 90%-a Földünk egyetlen pontjáról származik: Ausztrália távoli, úgynevezett Outback _ azaz "Isten háta mögötti" _ vidékéről. Az Outback vidéken tevékenykedő opálvadászok fizikai határaikat és anyagi forrásaikat a végsőkig feszegetve felperzselődött talajokon hatolnak át, tikkasztó hőséggel küzdenek meg és mérges kígyókkal és pókokkal néznek szembe, készen állva arra, hogy nagy árat fizetve ugyan, de megszerezzék a mindent elsöprő jutalmat: a dollármilliókat érő opált.
17:15
18 kerékkel a 66-os úton ║ I / 7. rész
18 kerékkel a 66-os úton ║ I / 7. rész Dawid a 66-os út végére ér. Előtte azonban még átkel Hollywoodon, és visszaemlékezik a 66-os úton látott helyekre. ║ A legendás 66-os út egykor az Egyesült Államok nyugati és keleti partjait összekötő egyik legfontosabb út volt _ 1985-ben törölték az autópályák listájáról, és ma világhírű turisztikai látványosság. Dawid Andres közel 4000 kilométert fog megtenni rajta kamionján, Chicagótól Los Angelesig. Miként fest ez az ikonikus út ebből a szemszögből? Dawiddel együtt nyolc államon is átutazunk, melyek mindegyike számos meglepetést tartogat.
18:10
Élet a fagypont alatt ║ Visszatérés a vadonba ║ II / 7. rész
Élet a fagypont alatt ║ Visszatérés a vadonba ║ II / 7. rész Több hónapos távollét után Glenn visszatér a táborába. Andy és Kate gyakornoka, Cody, késő éjjel arra ébred, hogy kialudt a tüze. Sue elesik, ami tovább súlyosbítja korábbi sérüléseit. ║ Kövesse az Élet a fagypont alatt mindenre elszánt szereplőinek újabb jeges kalandjait, és ismerje meg mindennapjaikat Alaszkában. A természet egyre kiszámíthatatlanabb viselkedése következtében még soha nem volt ilyen bizonytalan a túlélés Alaszkában. Családjuk bővülésével Hailstone-ék mindent megtesznek ősi hagyományaik életben tartásáért. Sue Aikens új eszközöket készít, hogy túlélje az örökösen változó, kíméletlen tundrát, miközben meg kell küzdenie elméje és teste öregedésével is. Jessie Holmesnak és szánhúzó kutyáinak meg kell tanulniuk, hogyan éljenek túl és boldoguljanak az új otthonukban, Brushkanában. Andy Bassich továbbra is arra tanítja élettársát, Denise Beckert, hogyan lehet átvészelni a változó környezetet. Ricko DeWilde pedig folytatja az atapaszka életformát és megtanítja gyermekeinek,
19:05
Élet a fagypont alatt ║ Nincs kegyelem ║ Vésztartalék ║ III / 8. rész
Élet a fagypont alatt ║ Nincs kegyelem ║ Vésztartalék ║ III / 8. rész Noorvikban a Hailstone család vésztartalékokat rejt el a vadász és a csapdaállító útvonalaik mentén. Kavikban veszélybe kerül Sue kapcsolata a külvilággal. Wisemanben tűzifagyűjtés közben Erik balesetet szenved. ║ Sue bezárja táborát, és Deadhorse-ba indul új eszközökért. Andy és Kate a vadonban való túlélésre tanítják Cody-t. Chip tűzifát hasogat, hogy spóroljon az olajon. Glenn a vízszerzésre koncentrál, nemcsak ivóvíznek, de a fürdéshez is. ║ Kövesse az Élet a fagypont alatt mindenre elszánt szereplőinek újabb jeges kalandjait, és ismerje meg mindennapjaikat Alaszkában. A természet egyre kiszámíthatatlanabb viselkedése következtében még soha nem volt ilyen bizonytalan a túlélés Alaszkában. Családjuk bővülésével Hailstone-ék mindent megtesznek ősi hagyományaik életben tartásáért. Sue Aikens új eszközöket készít, hogy túlélje az örökösen változó, kíméletlen tundrát, miközben meg kell küzdenie elméje és teste öregedésével is. Jessie Holmesnak és szánhúzó kutyáinak meg kell tanulniuk, h
20:00
Őrizetben - 24 óra a rendőrségen ║ Idősek veszélyben ║ II / 2. rész
Őrizetben - 24 óra a rendőrségen ║ Idősek veszélyben ║ II / 2. rész Több idős embert szexuálisan bántalmaztak egy sírkertben. Egy korábbi bűntett helyszínéről a rendőrség begyűjtötte egy támadó DNS-ét, és most letartóztatnak egy fiatal férfit. Vajon egyezni fog-e a DNS-minta? ║ E dokumentumsorozat kamerái a lutoni rendőrkapitányságon forognak. A rögzített és kézi kamerák kombinációjával forgatott sorozat egy nyüzsgő rendőrkapitányság munkáját mutatja be, és bepillantást ad a személyzet mindennapi kihívásaiba.
21:00
Hogyan vesztették el a nácik a háborút? ║ Ellenség a soraink közt ║ Drogok, téveszmék és pusztulás ║ I / 3. rész
Hogyan vesztették el a nácik a háborút? ║ Ellenség a soraink közt ║ Drogok, téveszmék és pusztulás ║ I / 3. rész Ez az epizód azt vizsgálja, hogy Hitler gyilkos szemléletében milyen szerepet játszottak az opiátok és a metamfetaminok. Vajon a rendszeres drogfogyasztás csak tovább táplálta az amúgy is téveszmés személyiségét? Bár az is lehetséges, hogy Hitler az első világháború lövészárkaiban örökölt egy neurológiai betegséget, amely egyesekből _ az orvosokat idézve _ rögtön kihozza a pszichopatát, és a Parkinson-kórhoz hasonló tüneteket produkál.
22:00
Titkok és kémek: A hidegháború játékosai ║ I / 2. rész
Titkok és kémek: A hidegháború játékosai ║ I / 2. rész Miközben a szuperhatalmak egy új korszakba lépnek, a színfalak mögött kémek munkálkodnak. A hírszerzés egy békésebb megközelítés felé tereli a világ vezetőit. Ám az árnyékban egy új veszély leselkedik.
23:05
Őrizetben - 24 óra a rendőrségen ║ Idősek veszélyben ║ II / 2. rész
Őrizetben - 24 óra a rendőrségen ║ Idősek veszélyben ║ II / 2. rész Több idős embert szexuálisan bántalmaztak egy sírkertben. Egy korábbi bűntett helyszínéről a rendőrség begyűjtötte egy támadó DNS-ét, és most letartóztatnak egy fiatal férfit. Vajon egyezni fog-e a DNS-minta? ║ E dokumentumsorozat kamerái a lutoni rendőrkapitányságon forognak. A rögzített és kézi kamerák kombinációjával forgatott sorozat egy nyüzsgő rendőrkapitányság munkáját mutatja be, és bepillantást ad a személyzet mindennapi kihívásaiba.
0:05
Amerikai kémek ismeretlen történetei ║ Trigon: A KGB-s sakkjátszma ║ Vörös vihar: Leleplezett haditengerészeti titkok ║ I / 1. rész
Amerikai kémek ismeretlen történetei ║ Trigon: A KGB-s sakkjátszma ║ Vörös vihar: Leleplezett haditengerészeti titkok ║ I / 1. rész Az FBI és az NCIS több mint egy évig figyelték Chi Makot, mert arra gyanakodtak, hogy munkaadójától ellopott haditengerészeti radar- és nukleáris technológiát szivárogtatott ki a kínai kormánynak. Feljegyzései elvezette őket társához, Greg Chunghoz, aki 30 éven át lopott titkokat a Boeingtől. A két férfit a repülőtéren fogták el. Az ellopott információk révén Kína technológiája mára megelőzte az USA-ét. ║ A kémsorozat olyan titkos hírszerzési akciókat leplez le, melyeket az Egyesült Államok hajtott végre saját területén és a világ különböző országaiban. Minden epizód egy-egy frissen nyilvánosságra hozott ügyet mutat be, megszólaltatva azokat az ügynököket, akik személyesen élték át, sőt irányították az eseményeket. A sorozat Mike Rogers kongresszusi képviselő közreműködésével példátlan betekintést enged a kémkedés titkos világába.
1:00
Határtalan drogháborúk ║ Keresd a Pangát ║ II / 13. rész
Határtalan drogháborúk ║ Keresd a Pangát ║ II / 13. rész A központ tájékoztatja a partiőrséget egy kábítószer-szállítmányról, amely Kolumbiából érkezett Panamába "Pangas" nevű csónakon. Egy ilyen hatalmas terület felkutatása komoly kihívást jelent. A panamai haditengerészet csatlakozik az Egyesült Államokhoz a lehetséges kábítószer-csempészhajó felkutatásában és lefoglalásában. ║ A központ tájékoztatja a partiőrséget egy kábítószer-szállítmányról, amely Kolumbiából érkezett Panamába "Pangas" nevű csónakon. Egy ilyen hatalmas terület felkutatása komoly kihívást jelent. A panamai haditengerészet csatlakozik az Egyesült Államokhoz a lehetséges kábítószer-csempészhajó felkutatásában és lefoglalásában. ║ A Határtalan drogháborúk 4. évadától a stáb nemzetközi szereplőket követ nyomon a helyi kartellekkel és több országon átívelő bűnszervezetekkel vívott, lehetetlennek tűnő harcaik során. Guatemalában láthatjuk, milyen pusztító erőszakot és káoszt képes előidézni egy-egy olyan agresszív drogbanda, mint amilyen a Maras Salvatrucha. A Fülöp-szigeteke
1:25
Rejtélyes furcsaságok ║ Lángoló hógolyó ║ VI / 7. rész
Rejtélyes furcsaságok ║ Lángoló hógolyó ║ VI / 7. rész Kelet-Indiában motorosok videóra veszik, ahogy egy furcsa szőrtelen lény sétál az autópálya szélén. Vajon a lebegő fekete folt a Karib-tenger felett egy nyaraló rémisztő halálútja? Egy szigorúan őrzött közösségben Thaiföldön a térfigyelő kamerák egy furcsa árnyékot rögzítenek. Új-Mexikóban egy irtózatos fegyverrel felszerelt rovart vesznek videóra. ║ Világszerte 300 millió térfigyelő kamera követi nyomon minden lépésünket az utcán, a munkahelyünkön és otthonunkban. Időről időre olyan jelenetek játszódnak le a lencséik előtt, melyek mintha ellentmondanának a fizika általunk ismert törvényeinek. A sorozat a valaha rögzített legbizarrabb, legkülönlegesebb felvételekre keres magyarázatot a tudomány és a modern technológia eszközeit felhasználva.
2:15
Hogyan vesztették el a nácik a háborút? ║ Ellenség a soraink közt ║ Drogok, téveszmék és pusztulás ║ I / 3. rész
Hogyan vesztették el a nácik a háborút? ║ Ellenség a soraink közt ║ Drogok, téveszmék és pusztulás ║ I / 3. rész Ez az epizód azt vizsgálja, hogy Hitler gyilkos szemléletében milyen szerepet játszottak az opiátok és a metamfetaminok. Vajon a rendszeres drogfogyasztás csak tovább táplálta az amúgy is téveszmés személyiségét? Bár az is lehetséges, hogy Hitler az első világháború lövészárkaiban örökölt egy neurológiai betegséget, amely egyesekből _ az orvosokat idézve _ rögtön kihozza a pszichopatát, és a Parkinson-kórhoz hasonló tüneteket produkál.
3:00
Titkok és kémek: A hidegháború játékosai ║ I / 2. rész
Titkok és kémek: A hidegháború játékosai ║ I / 2. rész Miközben a szuperhatalmak egy új korszakba lépnek, a színfalak mögött kémek munkálkodnak. A hírszerzés egy békésebb megközelítés felé tereli a világ vezetőit. Ám az árnyékban egy új veszély leselkedik.
3:55
Villanások ║ Jövőbeni cselekedeteink ║ I / 3. rész
Villanások ║ Jövőbeni cselekedeteink ║ I / 3. rész Mennyire megjósolhatóak jövőbeni cselekedeteink? Patrik utazási szokásai mutatják meg milyen sok mindenre lehet következtetni a mintakövető, vagy kivételes utazási szokásokból és hogy mennyire értékesek az adatok. Műsorvezető: Sankha Guha. ║ Tudják Önök, hogy hol lesznek a jövő héten ugyanebben az időben? Vagy akár egy hónap múlva? Önök szerint véletlenül történnek meg az események akár Önnel, vagy bárkivel a környezetükből? Barabási-Albert László világhírű hálózatkutató azt állítja, hogy annak a rengeteg adatnak az elemzéséből, amelyet tudtunkon kívül kiadunk saját magunkról, meg lehet állapítani jövőbeli viselkedésünket. Ez nem mágia, hanem a 21. század tudománya. Hogyan képes a tudomány kiszámítani majdani döntéseinket, egész életünket? Ezt mutatja be a "Villanások", a Spektrum legújabb, saját gyártású műsora.
0:40
Tények Extra ║ 137. rész
Tények Extra ║ 137. rész A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
1:15
Vészhelyzet ║ Szigorúan bizalmas ║ I / 9. rész
Vészhelyzet ║ Szigorúan bizalmas ║ I / 9. rész Carol nővér etikai dilemmával küzd, amikor egy sürgősségire szállított fiú beismeri, hogy ő a felelős balesetéért. Carter a végsőkig próbálja megmenteni páciense életét. Susan aggódik Div Cveticért, akinek mentális állapota egyre rosszabbnak tűnik. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
2:10
Vészhelyzet ║ A hóvihar ║ I / 10. rész
Vészhelyzet ║ A hóvihar ║ I / 10. rész Miután összecsúszik 32 autó, a megyei kórházat elárasztják a betegek, közöttük Benton egyik barátja, aki elvesztette a lábát. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
2:55
Rex felügyelő ║ Megszállottság ║ 89. rész
Rex felügyelő ║ Megszállottság ║ 89. rész Egy biztonságtechnikai szakember, Stoll megszállottan rajong egy erotikus regényeket író nőért. Kinyomozza, hol él, és elrabolja, hogy azonos vágyaikat együtt elégíthessék ki. Tervébe azonban beleszól Brandtner és csapata.
3:45
Rex felügyelő ║ A gyilkos és a lányka ║ Il bluff ║ VII / 4. rész
Rex felügyelő ║ A gyilkos és a lányka ║ Il bluff ║ VII / 4. rész Una banca viene rapinata e Paul Stallberg, il direttore, viene sequestrato dal rapinatore. Ma quest'ultimo commette un errore madornale, lasciando in vista il suo orologio. ║ Egy nemrég szabadult, kissé zavarodott fiú megöli a szüleit, majd rájuk gyújtja a házukat. Szörnyű tettének azonban van egy szemtanúja, egy kislány, akit félelmében túszul is ejt. Brandtnerék a kislány családjával együtt azonnal a keresésére indulnak…
4:30
Friss hangok Alival ║ I / 1. rész
Friss hangok Alival ║ I / 1. rész Zenés szórakoztató műsor Alival _ a Zenebutik csatornán.
4:55
Friss hangok Alival ║ I / 2. rész
Friss hangok Alival ║ I / 2. rész Zenés szórakoztató műsor Alival _ a Zenebutik csatornán.
5:20
Családi titkok ║ 64. rész
Családi titkok ║ 64. rész Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
Korábbi műsorok a mai napról
6:15 8:45
Mokka ║ 138. rész A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
8:45
Mokkacino ║ 138. rész
Mokkacino ║ 138. rész A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
9:40
Teleshop ║ 192. rész
Teleshop ║ 192. rész Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
11:20
Csapdába csalva ║ IV / 9. rész
Csapdába csalva ║ IV / 9. rész A nyugdíjas Siegfried és bátyja, Hermann őrzik a lakótelep nyugalmát, amit a nemrég beköltözött szomszédasszony zavar meg. Hermann hamarosan megtudja, hogy az egyedülálló anyának gondjai vannak volt férjével. A testvérek szívesen megoldanák a nő ügyét, de vajon sikerül is nekik? ║ Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg. Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban kitalált történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be.
12:00
Tények Délben ║ 138. rész
Tények Délben ║ 138. rész A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
12:30
Rex felügyelő ║ Kétszer csap le a halál ║ 91. rész
Rex felügyelő ║ Kétszer csap le a halál ║ 91. rész Holtan találják az egyik legünnepeltebb férfi modellt. Halálát két különböző tett okozhatta, és az sem biztos, hogy egy a tettes. A nyomok az egyik ünnepelt divattervezőhöz vezetnek, de a modell ügynökének is lehettek indítékai. Az ügyben még a kábítószer is fokozza a bonyodalmakat.
13:30
Rex felügyelő ║ A bosszú sugarai ║ VII / 10. rész
Rex felügyelő ║ A bosszú sugarai ║ VII / 10. rész A toplisták élén álló fiatal énekesnő halálát az okozta, hogy a kocsija megmagyarázhatatlan okból felrobbant. Ám ezt nem sokkal később még egy újabb rejtélyes eset követi. A nyomok a lány régi barátjához vezetnek, de a toplistákat vezető dal szerzői joga körül sem tiszta minden…Brandtner felügyelő és Rex, a két hűséges társ, nyomozni kezd… A sikeres akció végén még ingyen szendvics is jár. Rex soha ilyen éber még nem volt.
14:35
Aurora angyala ║ Most már értem a gyűlöletedet ║ 118. rész
Aurora angyala ║ Most már értem a gyűlöletedet ║ 118. rész Ángel beszél Brianával, de Helena csalódik, mert Ángel nem szakít vele. Julió Cesar elmondja Aurórának, hogy ő és a fia elhagyják Mexikót. Jezabel és Aqulies közelebb kerülnek egymáshoz. ║ Aurora a 29 évvel korábban történt tragédia óta még mindig nem tud túllépni azon, hogy a saját apja rabolta el a gyermekét. Helena és Demián az esküvőjükre készülnek. Jezabel arra kéri Antoniot, hogy legyen társ a vállalatuknál...
15:40
Isztambuli árvák ║ II / 42. rész
Isztambuli árvák ║ II / 42. rész Vahap végre felébred. Zeliha egyre nehezebben tudja eltitkolni a terhességét. Hamiyet megtudja, hogy Bala mindenre emlékszik. Hasmet minden kívánságát teljesíti Süheylának. ║ Hat árva testvér küzd a túlélésért Isztambul utcáin, miközben a hatóságok és a bűnözők fenyegetései elől menekülnek. Legidősebb nővérük, Azize vezetésével a kötelék az egyetlen, ami megmaradt közöttük, miközben kétségbeesetten keresnek biztonságos menedéket és új életet együtt...
16:45
Távoli város ║ II / 21. rész
Távoli város ║ II / 21. rész Mindenki Cihan életéért aggódik a közelgő műtét miatt. Alya és Deniz megérkeznek vidékre, Ümmü édesanyjához, hogy minél távolabb legyenek az eseményektől. Zerrinnek rémálmai vannak a történtek után, Demir siet a segítségére. Kadir kellemetlen helyzetbe kerül, miután átadja telefonját Deniznek, hogy elérje Cihan-t.
18:00
Tények ║ 202. rész
Tények ║ 202. rész A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:45
Tények Plusz ║ 161. rész
Tények Plusz ║ 161. rész A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
20:00
Szerencsekerék ║ V / 48. rész
Szerencsekerék ║ V / 48. rész Még több humorral és drámai pillanatokkal folytatódik a Szerencsekerék április 11-én. A TV2 népszerű vetélkedője megújult formában tavaly tért vissza a képernyőre Kasza Tibor vezetésével, és egyből a nézők szívébe lopta magát. A műsor vadonatúj epizódjai a műsorvezető szerint még szórakoztatóbbra sikerültek, így érdemes mindenkinek április 11-től hétköznap esténként a TV2-re kapcsolni, ha felhőtlen kikapcsolódásra vágyik. A Szerencsekerékben továbbra is minden adásban két civil versenyző mellett egy-egy sztár is próbára teszi a tudását, na meg szerencséjét. Többek között olyan hírességek pörgetik meg a kereket, mint Jakupcsek Gabriella, Ördög Nóra, Erdélyi Mónika, Bódi Margó, Krausz Gábor, Stohl András vagy Curtis.
22:00
Linda ║ Erotic show ║ II / 4. rész
Linda ║ Erotic show ║ II / 4. rész Linda vőlegénye, Tamás találkozik Mónikával, a bártáncosnővel. Nem sokkal azután Linda holtan találja a nőt. Kissé féltékeny Tamásra, s nem érti, miért kísérgeti vőlegénye a másik táncosnőt, Bettit, akit később szintén megölnek. Linda nyomozni kezd a gyanús bárban, ahol a külföldi férfi vendégek mindent megkapnak a lányoktól, amit csak akarnak. Linda belép a mulatóba táncosnőnek, az apja pedig mexikói milliomosnak álcázza magát. Sikerül kideríteniük, hogy a gazdag vendégekről fényképet készítenek kényes szituációkban, és ezekkel zsarolják őket...
23:25
Gyilkosság a regényben ║ I / 2. rész
Gyilkosság a regényben ║ I / 2. rész Miközben Sarah Saxby-on-Avonbe utazik, hogy fényt derítsen a kézirat hiányzó befejezésére, Atticus Pünd nyomozása is új fordulatot vesz. A könyv lapjai és a valóság eseményei között egyre több nyugtalanító párhuzam sejlik fel…
0:40
Tények Extra ║ 138. rész
Tények Extra ║ 138. rész A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
1:15
Vészhelyzet ║ Az ajándék ║ I / 11. rész
Vészhelyzet ║ Az ajándék ║ I / 11. rész Elérkezik a karácsony, azonban a sürgősségi osztályon folyamatosan érkeznek a betegek. Greene doktor az utolsó pillanatra hagyja az ajándék vásárlást. Susan aggódni kezd, amiért nem éri el telefonon Cvetic doktort. Benton hibát vét, amikor idő előtt egyeztet páciense szerveivel kapcsolatban. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
2:10
Vészhelyzet ║ Boldog új évet! ║ I / 12. rész
Vészhelyzet ║ Boldog új évet! ║ I / 12. rész Carter első napja a sebészeti kezelőben katasztrófával végződik. Benton pedig családi konfliktussal áll szemben. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
2:55
Rex felügyelő ║ Kétszer csap le a halál ║ 91. rész
Rex felügyelő ║ Kétszer csap le a halál ║ 91. rész Holtan találják az egyik legünnepeltebb férfi modellt. Halálát két különböző tett okozhatta, és az sem biztos, hogy egy a tettes. A nyomok az egyik ünnepelt divattervezőhöz vezetnek, de a modell ügynökének is lehettek indítékai. Az ügyben még a kábítószer is fokozza a bonyodalmakat.
1:30
A tégla
A tégla amerikai filmdráma, 2006 ║ Az ír maffia legtehetségesebb fiatal tagja felvételizik a Massachusettsi Rendőrakadémiára. Azt a feladatot kapta, hogy legyen tökéletes rendőr, szerezzen magának egyre magasabb rangot a testületben, és jelentsen mindent igazi megbízóinak. Ám egy másik fiatal rendőrtiszt hasonló feladatot kap: neki Boston nagyhatalmú bűnszövetkezetébe kell jelentkeznie, hogy ott lehetőleg a keresztapa közelébe kerüljön. A két beépített ember jól végzi a munkáját. Mindketten sejteni kezdik, hogy az ellenfélnek is van egy kéme a közelükben: amelyikük hamarabb leleplezi a másik kémet, az talán életben maradhat végül. ║ Billy Costigan és Collin Sullivan. Két látszólag egymástól teljesen eltérő háttérrel rendelkező, rendkívül ígéretes bostoni fiatal, akik egyszerre felvételiznek a rendőrakadémiára. Kivételes képességeik már a kiképzés alatt nyilvánvalóvá válnak, így hamar fontos pozíciók és feladatok nyílnak meg előttük. Collin, akit valójában Frank Costello, az ír maffia legkegyet
4:05
Napsütötte Toszkána
Napsütötte Toszkána amerikai-olasz romantikus vígjáték , 2003 ║ Frances (Diane Lane) sikeres és boldog írónő egészen addig, amíg házassága zátonyra nem fut. Az alkotói válságát is képtelen legyűrni, ezért barátnője ajándékként elküldi Olaszországba pihenni és feltöltődni. Frances beleszeret egy elhanyagolt, ódon villába és egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatározza, hogy hátat fordít eddigi életének és megvásárolja. Az átalakítás körüli mediterrán megoldások az elején majdnem meghátrálásra késztetik, de mikor egyre közelebb kerül az ott élőkhöz, elvarázsolja a környezet szépsége, a kisváros és lakóinak melegsége.
Korábbi műsorok a mai napról
5:50 8:30
Transformers 3. amerikai sci-fi akciófilm, 2011 ║ Az álcák elleni háború hőse, Sam postázóként dolgozik. Egy nap különös módon tudomást szerez a Hold sötét oldalán lévő titokról, az álcák újabb összeesküvéséről. Mivel emiatt meg akarják ölni, megint az autobotoknál köt ki. Kiderül, az áruló Sentinel Bárkája zuhant le a Holdon. Sentinel Megatronnal akart találkozni, hogy felajánlja az űrhidat, melynek segítségével az álcák leigázhatnák a Földet. Sentinelt elfogják az autobotok, de kiszabadul, és aktiválja az űrhidat. Ezen keresztül álcák serege érkezik a Földre. Újra Samre és barátaira vár a feladat, megállítani őket. ║ Az álcák elleni háború hőse, Sam most postázóként dolgozik. Egy nap különös módon tudomást szerez a Hold sötét oldalán lévő titokról, az álcák újabb összeesküvéséről. Mivel emiatt meg akarják őt ölni, ismét az autobotoknál köt ki. Kiderül, hogy az áruló Sentinel Bárkája zuhant le a Holdon. Sentinel Megatron-nal akart találkozni, hogy felajánlja az űrhidat, amelynek segítségével az álcák
8:30
Lara Croft: Tomb Raider 2 - Az élet bölcsője ║ Lara Croft: Tomb Raider 2. - Az élet bölcsője
Lara Croft: Tomb Raider 2 - Az élet bölcsője ║ Lara Croft: Tomb Raider 2. - Az élet bölcsője amerikai-német-japán-angol-holland akciófilm, 2003 ║ Pandora Szelencéjét valahol a Földközi-tenger térségében rejtették el, talán Nagy Sándor titokzatos Hold templomában, az Élet bölcsőjének nevezett helyen, amelyet egy földrengés újra felszínre hozott. Azt beszélik, a legsötétebb gonosz erő lakozik benne, mely valaha létezett. Jonathan Reiss (Ciarán Hinds) a megszállott egykori Nobel-díjas tudósból lett bio-terrorista éppen emiatt vadászik rá, és megszerzéséért nem sajnál semmilyen árat. A hírhedt dobozban sejtett pusztító erőt akarja megkaparintani - bármi is legyen az - és vele a világ feletti uralmat. A rettenthetetlen brit régész lányra, Lara Croftra (Angelina Jolie) és társaira vár a feladat, hogy megmentsék a világot, és előbb találjanak rá a baljóslatú tárgyra, mint az ördögi Reiss. Csakhogy előbb az ázsiai alvilág ura, Chen Lo (Simon Yam) csap le a mágikus dobozhoz vezető leírásra és elrabolja Lara-tól. A két gonosz, Chen Lo és Reiss már a világ legnagyobb üzletén törik a fejü
10:30
A bevetés szabályai
A bevetés szabályai amerikai háborús filmdráma, 2000 ║ Terry Childers ezredes (Samuel L. Jackson) harminc éve szolgálja hazáját. Megjárta Vietnamot, Bejrútot és a Sivatagi Vihar hadműveletet. Saját kormánya viszont hadbíróság elé állítja egy rosszul sikerült mentőakció kivitelezése miatt, amelyben civilek is életüket vesztették. Védőügyvédnek egy régi bajtársát kéri fel, akinek megmentette az életét Vietnamban. Hodges védőügyvéd (Tommy Lee Jones) biztosan nem a legjobb a szakmában, de tudja milyen az igazi harci helyzet, mit lehet számon kérni a katonától. Az ügyvéd vonakodva vállalja el az esetet, amely során megkérdőjelezi az életét megmentő ember becsületét, és a hazája iránti feltétlen odaadás eszméjét is.
12:50
Utazás a Föld középpontja felé
Utazás a Föld középpontja felé amerikai kalandfilm, 2008 ║ Trevor Anderson professzor (Brendan Fraser) az unokaöccse, Sean (Josh Hutcherson) és a csinos izlandi idegenvezető, Hannah oldalán nekivág, hogy megtalálja a vulkánt, ami eltűnt testvére szerint a Föld kérge alatti rejtélyes világba vezet. Rá is bukkannak a különleges átjáróra, ahol kezdetét veszi életük legnagyobb kalandja. Föld alatti szörnyek, lávafolyamok és úszó szigetek között próbálják túlélni az utazást, melynek során az eltűnt fivér körüli titkokra is fény derül.
14:25
Jack Reacher
Jack Reacher amerikai akciófilm, 2012 ║ Amikor egy fegyveres megöl öt embert hat lövéssel, minden bizonyíték a letartóztatott gyanúsítottra utal. A kihallgatás során a gyanúsított csak egy cetlit nyújt át a következő szöveggel: "Kerítsék elő Jack Reachert! " Így kezdődik a rendhagyó hajsza az igazság után, melynek során Jack Reacher egy váratlan ellenféllel kerül szembe, aki mestere az erőszaknak, és súlyos titkot őriz. ║ Amikor egy fegyveres megöl öt embert hat lövéssel, minden bizonyíték a letartóztatott gyanúsítottra utal. A kihallgatás során azonban a gyanúsított csak egy cetlit nyújt át a következő szöveggel: "Kerítsék elő Jack Reacher-t! " Így kezdődik a rendhagyó hajsza az igazság után, amelynek során Jack Reacher egy váratlan ellenféllel kerül szembe, aki mestere az erőszaknak, miközben súlyos titkot őriz...
16:45
Zack Snyder: Az Igazság Ligája
Zack Snyder: Az Igazság Ligája amerikai fantasy, akciófilm, 2021 ║ A Zack Snyder Az Igazság Ligája című filmben Bruce Wayne (Ben Affleck) nem engedheti, hogy Superman (Henry Cavill) végső önfeláldozása hiábavaló legyen, ezért összefog Diana Prince-szel (Gal Gadot), akivel olyan metahumánokból álló csapatot akarnak összeállítani, amely képes lesz megvédeni világunkat egy közelgő, katasztrofális méretű fenyegetéssel szemben. A feladat még nehezebbnek bizonyul, mint, amire Bruce számított, mert az új csapattagoknak mind szembe kell nézniük saját múltjuk démonaival és le kell küzdeniük korlátaikat, mert csak így válhatnak egyedülálló hősligává. Ám mire összeáll a csapat, Batman (Affleck), Wonder Woman (Gadot), Aquaman (Jason Momoa), Cyborg (Ray Fisher) és Flash (Ezra Miller) talán már el is késett azzal, hogy megvédjék a bolygót Steppenwolftól, DeSaadtól és Darkseidtől és szörnyű tervüktől.
21:00
Megtorlás
Megtorlás amerikai thriller, 2023 ║ Matt Turner egy Berlinben élő amerikai üzletember, egy nap, amikor a gyerekeit iskolába viszi, telefonhívást kap, egy titokzatos hang figyelmezteti Mattet, hogy a járművét robbanóanyaggal szerelték fel. Hogy megvédje családját és megoldja a rejtélyt, Mattnek követnie kell az idegen utasításait, és egy sor feladatot kell végrehajtania a ketyegő óra ellenében.
22:40
Kingsman: Az Aranykör
Kingsman: Az Aranykör angol-amerikai akció-vígjáték, 2017 ║ Ha a világot valami rettenetes baj, világuralomra törő főgonosz vagy más efféle rémség fenyegeti, akkor sem kell félnünk: van szakember, aki megállítja a gonoszságot. A Kingsman közelharcra és rejtvényfejtésre egyaránt tökéletesen kiképzett, úriember ügynökei majdnem mindig tudják, mi a teendő.
De néha a "majdnem mindig" is kevés.
Az új ellenség (Julianne Moore) természetesen világuralomra tör, valószínűleg őrült, és biztosan lángész: sikeresen csapdába csalja a Kingsman-csapatot, és felrobbantja a központjukat.
Csak az újonc Töki (Taron Egerton) és kiképzője, Merlin (Mark Strong) ússza meg a támadást: ők Amerikába menekülnek, ahol a szervezetükhöz hasonló, helyi cég, a Statesman egy embere (Halle Berry) várja őket. Együtt vágnak neki, eddigi legkeményebb, legveszélyesebb feladatuk leküzdésének.
1:10
Hitmen - A bérgyilkos hajsza
Hitmen - A bérgyilkos hajsza 2023 ║ Michael Hero, egy befolyásos vezérigazgató bosszút akar állni unokája meggyilkolásáért, és egymillió dolláros vérdíjat tűz ki a tettesek megtalálására, ami a világ vezető bérgyilkosait vonzza a feladatra.
1:25
Tőzsdecápák: A pénz nem alszik ║ Tőzsdecápák - A pénz nem alszik
Tőzsdecápák: A pénz nem alszik ║ Tőzsdecápák - A pénz nem alszik amerikai filmdráma, 2010 ║ Egyesek szerint Gordon Gekko pénzügyi titán, a bíróság szerint azonban gátlástalan tőzsdecápa, akit hűvösre tettek jó néhány évre. A nagy manipulátort azonban nem törte meg a rács mögött töltött idő, a szabadulása után vissza akar szerezni mindent, amit elveszített. A pénz és a hatalomvágy mellett jut egy kis hely még a szívében a lányának is. Winnie egy feltörekvő brókerrel jár. Gordon a szárnyai alá veszi a kezdő, idealista Jacobot, akinek különös módon halt meg a mentora. Mester és tanítványa hamarosan egy, a pénzért és a sikerért folytatott gyilkos játszma közepén találja magát. ║ Gordon Gekko (Michael Douglas) a börtönből szabadulva próbál visszatérni a Wall Street világába, miközben még mindig kegyvesztettnek számít. Egy fiatal, idealista brókerrel, Jake Moore-ral (Shea LaBeouf) lép szövetségre, aki egyszerre akarja leleplezni a közelgő pénzügyi összeomlást és kideríteni mentora halálának az igazi okát. A két férfi céljai összefonódnak, amikor lehetőség
Korábbi műsorok a mai napról
5:10 6:45
Megy a gőzös magyar vígjáték, 2007 ║ Ivaros álmos kis állomás, a helybéliek, élükön az állomásfőnökkel (Koltay Róbert) élik a maguk egyhangú, kicsinyes intrikákkal teli életüket. A legfőbb nemzeti ereklyét hordozó díszvonat érkezése azonban szó szoros értelmében feldúlja nyugalmukat. Ugyanis a véletlenek összjátéka folytán a gőzös, csendőröstől, cigányvajdástól, ereklyéstől a disznóólban köt ki. Őrületes kavarodás veszi kezdetét, melyben minden visszájára fordul. ║ Ivaros álmos kis állomás, a helybéliek, élükön az állomásfőnökkel (Koltay Róbert) élik a maguk egyhangú, kicsinyes intrikákkal teli életüket. A legfőbb nemzeti ereklyét hordozó díszvonat érkezése azonban szó szoros értelmében feldúlja nyugalmukat. Ugyanis a véletlenek összjátéka folytán a gőzös, csendőröstől, cigányvajdástól, ereklyéstől a disznóólban köt ki. Őrületes kavarodás veszi kezdetét, melyben minden visszájára fordul...
6:45
Belle és Sébastien - A kaland folytatódik ║ Belle és Sébastien – A kaland folytatódik
Belle és Sébastien - A kaland folytatódik ║ Belle és Sébastien – A kaland folytatódik francia kalandfilm, 2015 ║ Az eredeti történet páratlan sikere nyomán Belle és Sébastien megható kalandjai egy új fejezetben folytatódnak. A korábban megismert szereplők új izgalmakkal néznek szembe, amelyek során ismét próbára kell, hogy tegyék bátorságukat és barátságukat, és ismét tanúbizonyságot kell tenniük emberségből. A kalandok során pedig Sébastien családi titkaira is fény derül.
8:40
Elnökök
Elnökök 2021 ║ Nicolas, a nyugalmazott elnök (Jean Dujardin) meg akarja győzni François-t (Grégory Gadebois), a másik nyugalmazott elnököt és egykori legnagyobb ellenfelét, hogy fogjanak össze és együtt induljanak újra az elnökválasztáson. Az ötlet elsőre remeknek tűnik, ám ahogy két dudás nem fér meg egy csárdában, úgy két jelölt sem ülhet egy székbe.
10:40
Mr. Peabody és Sherman kalandjai
Mr. Peabody és Sherman kalandjai amerikai családi animációs film, 2014 ║ Mr. Peabody a világ legokosabb embere lehetne - ha nem volna kutya. Így viszont ő a világ egyetlen olyan négylábúja, aki egyesíti magában Einstein eszét, Sherlock Holmes logikáját, Oscar Wilde szellemességét és James Bond bátorságát. A különleges eb egyszerű gazdája és kiváló barátja, Sherman, átlagos srác: de a kalandjai, hála a kutyájának, különlegesek.
Mr. Peabody időutazó csodagépet épít, ám a Voltkompot Sherman engedély nélkül használja, és ettől összezavarodik a történelem, összekuszálódik az idő, és kutya nehéz feladat, hogy minden a helyére kerüljön. A kiváló páros szerencsére szereti a kutyanehéz feladatokat - főleg, ha közben nagyokat lehet nevetni.
12:20
Jöjj velem
Jöjj velem angol-amerikai fantasztikus akciófilm, 2020 ║ Egy családi tragédiát követően, Peter és Alice élete fenekestül felfordul. A fiatal testvérpár egyre távolabb és távolabb sodródik szüleiktől, és hamarosan dönteniük kell, hogy az otthon biztonságát vagy a képzeletük nyújtotta határtalan kalandokat választják majd, amelyek egészen Csodaországig és Sohaországig sodorhatják őket. Légy te is szemtanúja annak, ahogy megszületik Pán Péter és Alice Csodaországban legendája! ║ A boldog, önfeledt gyermekkor egy csapásra véget ér, amikor a nyolcéves Alice (Keira Chansa) és huncut testvére, Peter (Jordan A. Nash) váratlanul elveszítik bátyjukat, Davidet (Reece Yates). Szüleik, Jack (David Oyelowo) és Rose (Angelina Jolie) szeretetteljes házassága darabokra hullik a tragédia és az anyagi gondok hatására, és a biztonságot nyújtó családi idill helyét átveszi a kétségbeesés. Peter és Alice megszöknek Londonba, ahol megpróbálnak eladni egy becses örökséget családjuk megmentése érdekében, ám a zálogház-tul
14:20
Egyiptom hercege
Egyiptom hercege amerikai rajzfilm, 1998 ║ Rabszolgának született. Királyok nevelték. Vezér lett belőle. Történetét az egész világ ismeri, milliók tisztelik a nevét, ő Mózes. Az Egyiptom hercege az örökség és a sors epikus igényű drámája. Mózes története és útja a rabszolgától a hercegen át a felszabadítóig, évezredeken át fennmaradt, nemzedékek sorát nyűgözte le a hit, remény és szabadság időtlen témáival. A DreamWorks első egész estés animációs filmjéhez az Oscar-díjas Hans Zimmer írt dalokat és zenét. A film káprázatos képi világán pedig több mint 350 animátor, művész és technikus dolgozott.
16:25
Jumanji
Jumanji amerikai kalandfilm, 1995 ║ A 12 éves Alan felfedezi a díszes Jumanji-táblát, s amikor Sarah-val leülnek játszani, a fiú hirtelen eltűnik, és a Jumanji dzsungelbirodalmában találja magát. Nem is tud visszatérni, mert a kislány túlságosan rémült ahhoz, hogy befejezze a játékot. Alan csak akkor kerülhet ki a csapdából, ha valaki meghatározott számot dob. Ez azonban 26 évig nem fordul elő, így hősünk (immár Robin Williams alakításában) az esőerdő foglya marad mindaddig, amíg két másik gyerek, Judy (Kirsten Dunst) és Peter újra nem kezdi a játékot. Ám kiderül, hogy csak akkor szabadulhat, ha a két testvér megtalálja a felnőtt Sarah-t (Bonnie Hunt) – különben veszélybe kerül a házuk, a környék és egész városuk.
18:40
Az óriásölő
Az óriásölő amerikai fantasztikus kalandfilm, 2013 ║ Évszázadokkal ezelőtt az óriások uralták a Földet, ám az emberek legyőzték őket. Az óriások azóta várnak a lehetőségre, hatalmuk visszaszerzésére. Úgy tűnik, elérkezett az idő, amikor Jack, a parasztlegény véletlenül megnyitja a két világ közötti átjárót. Ezt kihasználva az óriások elözönlik az emberek földjét, pusztítás és rombolás szegélyezi óriási lépteik nyomát. Jack nem sokat habozik, néhány bátor katona oldalán szembeszáll a bosszúálló óriásokkal a királyáért, a népért és a hercegnő szerelméért. ║ Évszázadokkal korábban óriások uralták a Földet, de az emberek legyőzték őket. Az óriások azóta várnak a lehetőségre, hatalmuk visszaszerzésére. Úgy tűnik, elérkezett az idő, amikor egy Jack (Nicholas Hoult) egy varázsbabbal véletlenül megnyitja a két világ közötti átjárót. A gigantikusra növő babon leereszkedve az óriások elözönlik az emberek földjét, pusztítás és rombolás szegélyezi óriási lépteik nyomát. Jack nem sokat habozik,szembeszáll a bo
21:00
Űrvihar
Űrvihar amerikai sci-fi, akcióthriller, 2017 ║ A klímaváltozás biztos és elkerülhetetlen. És semmi kétség: a Föld lakóinak az életébe kerülhet. A rémítő lehetőség végre szövetségbe kényszerítette a világ vezetőit, akik együtt hozták létre az egyetlen technikai megoldást, ami a menekülés lehetőségét kínálja. Egy műholdakból álló, a Föld körül keringő gyűrűt, amelynek különleges geotechnológiai megoldásai elháríthatják a természetet fenyegető veszélyeket.
A rendszer két éve üzemel sikeresen. Ám egy műszaki hiba átalakítja a műholdhálózat működését, és ami eddig a világunk túlélését biztosította, most a gyilkosává lehet. Az ember önmagánál hatalmasabb szerkezetet alkotott, és az most maga alá is gyűri.
Egy magányos űrhajós (Gerard Butler) azonban feljut a műholdakhoz. Ha ő idejében meg tudja oldani a helyzetet, az emberiség ismét megússza. Csakhogy közben idelenn is működésbe lép egy szörnyű terv, ami a Földön és az égen is újabb veszélyeket hozhat...
23:20
Terminátor: Sötét végzet
Terminátor: Sötét végzet amerikai akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 2019 ║ Linda Hamilton (Sarah Connor) és Arnold Schwarzenegger (T-800) visszatérnek meghatározó szerepükben a TERMINATOR: SÖTÉT VÉGZET-ben, amit Tim Miller (Deadpool) rendezett, producerei pedig James Cameron és David Ellison. A Terminator 2: Az ítélet napja eseményei után játszódó TERMINATOR: SÖTÉT VÉGZET további szereplői Mackenzie Davis, Natalia Reyes, Gabriel Luna és Diego Boneta. ║ Halálos bérgyilkos érkezik a jövőből, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljon az emberiséggel. A gyakorlatilag elpusztíthatatlan REV-9 terminátor egy fiatal mexikói lányra, Dani Ramosra vadászik (Natalia Reyes), akinek esélye sem lenne a túlélésre Sarah Connor (Linda Hamilton) és a szintén a jövőből érkezett, robot kiterjesztéssel megerősített Grace segítsége nélkül. A csapatTexasba tart, ahol Grace hozzáfér egy lehetséges segítség koordinátáihoz, és ahol találkoznak minden borzalom elindítójával, egy T-800-zal (Arnold Schwarzenegger).

Spektrum műsor (2025. 07. 18.)

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Spektrum műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A Spektrum tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.

Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Spektrum tv programról.

Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.

Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!