Spektrum
0:30
A 80-as évek Amerikája (12+)
A 80-as évek Amerikája (I / 8) Sorozatunk betekintést nyújt a nyolcvanas évek Amerikájába, amikor is a globális politika szintjén szinte a csodával határos módod békés úton ért véget a hidegháború, ám a fejlődés, a változások és a kihívások nem szűntek meg: AIDS-válság, a Wall Steet egyik nagy korszaka, különleges személyiségek közelről, mint Ronald Reagen-t vagy Steve Jobs _ csak néhány téma azokból, melyet érintünk a dokumentumfilm-sorozat nyolc részében.
1:20
Rácsok mögött: A világ legkeményebb börtönei || Mandaluyong intézet, őrök készenlétben (12+)
Rácsok mögött: A világ legkeményebb börtönei || Mandaluyong intézet, őrök készenlétben (III / 6) Az aktuális rész ismertetője: A fülöp-szigeteki "Nők Javítóintézetében" az éberség a legfontosabb. Főleg a szigorúan őrzött szárnyban, ahova a börtön legveszélyesebb elkövetői kerülnek. Itt az őröket fenyegeti a legnagyobb veszély, mivel nem hordanak fegyvert és az egyedüli eszközük a szökések megelőzésére, a napi ötszöri létszámellenőrzés. A műsor ismertetése: 100-as Kolónia _ Ukrajna kemény bűnözők számára fenntartott börtöne. Sorozatgyilkosok, gyerekmolesztálók és visszeső bűnözők büntetőhelye. Az itt fogvatartottak már legalább 3 különböző börtönt megjártak vagy olyan súlyos bűnöket követtek el, hogy sohasem hagyhatják el celláikat és a szigorúan őrzött szárnyat. A börtönre rávetül a reménytelenség árnya, mintegy kiemelve annak építészeti sivárságát.
Korábbi műsorok a mai napról
2:10 3:00
II. világháború - Út a győzelemig 12+ (I / 8) A náci Németország győzelmet hirdetett Európában, Japán pedig megtizedelte az amerikai flottát, megszerezve az uralmat a csendes-óceáni térség felett _ a tengelyhatalmak hatalmi pozíciója látszólag verhetetlen volt. A tízrészes sorozat lépésről-lépésre kíséri végig az eseményeket, kezdve attól, hogyan vágtak vissza a szövetségesek a vereség küszöbén, a majdani győzelemig.
3:00
Élet a hadihajón (12+)
Élet a hadihajón (III / 3) A sorozat a HMS Duncan, a világ egyik legkorszerűbb hadihajójának fedélzetén zajló mindennapokat mutatja be. Hét hónapon át kísérték kameráink a Brit Királyi Haditengerészet 1 milliárd font értékű Type 45 osztályú rombolójának hétköznapjaiba és örökítették meg a hajó rövid múltjának legdrámaibb pillanatait. A sorozat nyomon követi a Duncan legénységének jó és rossz pillanatait, és testközelből mutatja be életüket a hajón, miközben a 280 fős csapat _ köztük női kapitányuk is _ az elmúlt évek legkockázatosabb hadműveleteiben vesz részt. Szereplők: Loz Guest
3:45
Életösztön - Történtek a túlélésről (12+)
Életösztön - Történtek a túlélésről (I / 4) Az aktuális rész ismertetője: Ahogy az Ike hurrikán ereje egyre nőtt, a texasi Galveston lakói elmenekültek. Akik mégis maradtak, azokra olyan erős vihar csapott le, amilyet még senki sem látott korábban. Ahogy a négyes kategóriájú hurrikán tombol, azok, akik az otthonaikban ragadtak és akik a megmentésükre igyekeztek azon gondokoznak, hogy hogyan fogják ezt túlélni. A műsor ismertetése: Wolf Wagner és Johannes Hoentsch életük kenu túrájára indulnak a kanadai vadonba a kaland reményében, de többet kapnak, mint remélték. Térképekkel és ellátmánnyal felszerlkezve három hétig terveztek evezni a Hayes-folyón. De mikor katasztrófa történik és kenujukat elpusztítják az áramlatok, kettejükre embertpróbáló feladatok várnak, míg a határaikat feszegetve megpróbálnak visszajutni a civilizációba. Szereplők: John Barnard
4:30
Országok madártávlatból (12+)
Országok madártávlatból (II / 3) A világ tájai a múlt eseményeinek és emberi tevékenységeinek lenyomatát és rejtett bizonyítékait hordozza. Az különböző országok tájainak alakulását lenyűgöző helikopteres, drónos és műholdas légi felvételeken keresztül láthatjuk. Fedezze fel, hogyan segítették bizonyos emberek országaink fejlődését, és ismerje meg a történelem nagy jelentőségű eseményeinek és a természet elképesztő erőinek az átalakulásban játszott szerepét. Szereplők: Maciej Guzowski
5:00
Fermont: A vasérc város (12+)
Fermont: A vasérc város (I / 16) A sorozat a Mont-Wright bányakomplexumban, Amerika egyik legnagyobb vasércbányájában dolgozó munkások mindennapjait követi nyomon. A teherautó óriások és a kiterjedt infrastruktúra világában a tét nagy, a munka emberfeletti és kíméletlen, együtt mindez mégis lenyűgöző. Fermont több mint "munkahely" _ egy életstílus, amely egyedülállóan érdekes és nem mindennapi életmódot kínál.
5:25
Várfoglalók || Komárom (12+)
Várfoglalók || Komárom (II / 4) Az aktuális rész ismertetője: Ebben a részben Janiék egyszerre két várba is ellátogatnak, de ugyanazt az erődrendszert járják végig: a Várfoglalók a Monostori Erődöt és az észak-komáromi Öregvárat veszik célba. Ez Közép-Európa legnagyobb újkori erődje, ami még a világosi fegyverletétel után is tartotta magát _ majd a Habsburg birodalom legnagyobb erődrendszere lett, ami akár kétszázezer katonát is be tudott fogadni. A műsor ismertetése: Vadon János, rádiós és televíziós műsorvezető és megszállott "vár imádó" vezetésével bepillantást nyerhet a ma már többnyire csak romjaiban létező középkori váraink kulisszatitkaiba. Szakértőkkel és megszállott "várbarátokkal" folytatott beszélgetések során feltárulnak az adott várral kapcsolatos tények és legendák. Hallhatunk talányos, máig magyarázatra váró rejtélyekről és megtudjuk, miről regélnek a várat felépítő kövek. A 10 részes sorozat 10 dunántúli és 10 északi-középhegységi magyarországi várat mutat be. A filmeket lenyűgöző drónfelvéte
6:00
Fikció vagy valóság (12+)
Fikció vagy valóság (III / 4) Legyenek krimik vagy rémtörténetek, kém- és kalandfilmek, egyben megegyeznek: magukkal ragadnak és szórakoztatnak. De vajon miként született e filmek ötlete? Valódi tényeken alapulnak, vagy csupán fantázia szüleményei? A sorozat a filmtörténet legendás alakjainak igazi arcát mutatja be _ már amennyiben fellelhető hús-vér ember a hős mögött. az Igaz legendákból kiderül, hogy a valóságnál nincs jobb rendező: sokszor még a filmeknél is érdekesebb történeteket kreál.
7:00
LEGO Masters - Új-Zéland || Fent és lent (12+)
LEGO Masters - Új-Zéland || Fent és lent (I / 8) Az aktuális rész ismertetője: A LEGO Masters _ Új-Zéland elődöntőjében három csapat küzd azért, hogy bejussanak a döntőbe. A feladat: megépíteni egy szörnyet és annak búvóhelyét. Vajon ki csatlakozik a 7. epizód győzteseihez a döntőben?
8:00
A levegő harcosai (12+)
A levegő harcosai (III / 1) Ezek a kivételes harcosok az Egyesült Államok hadseregének magasban szárnyaló büszkeségei, amelyek az évtizedek folyamán együttesen forradalmasították a légi hadviselést. A sorozat a kulisszák mögé repíti a nézőket és feltárja az amerikai hadsereg repülőgépeinek eredetéhez kapcsolódó történeteket. Ismerje meg azokat a nőket és férfiakat, akik vezetik és karbantartják a Levegő harcosait és kövesse nyomon, hogyan uralják az égboltot hihetetlen akadályokat legyőzve.
9:05
Élet a Fagypont alatt: Kanada || Megállapodások (12+)
Élet a Fagypont alatt: Kanada || Megállapodások (II / 2) Visszatér a lenyűgöző sorozat, amely különböző háttérrel rendelkező kanadaiak egy csoportját követi nyomon, akik Kanada távoli, északi részén telepedtek le és minden komfortot nélkülözve élnek. Ismét találkozhatunk az öt "harcedzett" északival, akik megküzdenek a ragadozókkal és az elemekkel, biztosítva az alapvető emberi szükségleteket. Becky azért jött északra, hogy családot alapítson. Bentley csak a vadonban élt eddig. A svájci vadászok, Kim és Pierre azért költöztek a Yukon vidékére, hogy megvalósítsák álmukat és abból éljenek, amit a természet ad. A sorozat 2. évadának új szereplője, Jonathan, egy félig inuit, félig francia kétgyermekes apa, aki elhatározta, hogy fiait tradicionális inuit módon neveli fel.
10:05
Fikció vagy valóság (12+)
Fikció vagy valóság (III / 5) Legyenek krimik vagy rémtörténetek, kém- és kalandfilmek, egyben megegyeznek: magukkal ragadnak és szórakoztatnak. De vajon miként született e filmek ötlete? Valódi tényeken alapulnak, vagy csupán fantázia szüleményei? A sorozat a filmtörténet legendás alakjainak igazi arcát mutatja be _ már amennyiben fellelhető hús-vér ember a hős mögött. az Igaz legendákból kiderül, hogy a valóságnál nincs jobb rendező: sokszor még a filmeknél is érdekesebb történeteket kreál.
11:05
Rejtélyes furcsaságok || Éjszakai látogató (12+)
Rejtélyes furcsaságok || Éjszakai látogató (II / 12) Az aktuális rész ismertetője: Kamerák készítenek felvételt arról, hogy egy hatalmas alak emelkedik ki egy ír tó mélyéről. Egy utasszállító repülőgép lebeg Hollandia felett úgy, mintha mozdulatlanná dermedt volna. A kínai sivatag békéjét egy szellemvonat zavarja meg, lángokat eregetve az éjszakába. Egy titokzatos örvény mindent elnyel, ami a közelébe kerül. Egy család biztonsági kamerája éjszakai lopakodóról készít felvételt. Ki vagy mi ólálkodik odakint?
12:00
A levegő harcosai (12+)
A levegő harcosai (III / 2) Ezek a kivételes harcosok az Egyesült Államok hadseregének magasban szárnyaló büszkeségei, amelyek az évtizedek folyamán együttesen forradalmasították a légi hadviselést. A sorozat a kulisszák mögé repíti a nézőket és feltárja az amerikai hadsereg repülőgépeinek eredetéhez kapcsolódó történeteket. Ismerje meg azokat a nőket és férfiakat, akik vezetik és karbantartják a Levegő harcosait és kövesse nyomon, hogyan uralják az égboltot hihetetlen akadályokat legyőzve.
13:05
Fermont: A vasérc város (12+)
Fermont: A vasérc város (I / 16) A sorozat a Mont-Wright bányakomplexumban, Amerika egyik legnagyobb vasércbányájában dolgozó munkások mindennapjait követi nyomon. A teherautó óriások és a kiterjedt infrastruktúra világában a tét nagy, a munka emberfeletti és kíméletlen, együtt mindez mégis lenyűgöző. Fermont több mint "munkahely" _ egy életstílus, amely egyedülállóan érdekes és nem mindennapi életmódot kínál.
13:30
Várfoglalók || Komárom (12+)
Várfoglalók || Komárom (II / 4) Az aktuális rész ismertetője: Ebben a részben Janiék egyszerre két várba is ellátogatnak, de ugyanazt az erődrendszert járják végig: a Várfoglalók a Monostori Erődöt és az észak-komáromi Öregvárat veszik célba. Ez Közép-Európa legnagyobb újkori erődje, ami még a világosi fegyverletétel után is tartotta magát _ majd a Habsburg birodalom legnagyobb erődrendszere lett, ami akár kétszázezer katonát is be tudott fogadni. A műsor ismertetése: Vadon János, rádiós és televíziós műsorvezető és megszállott "vár imádó" vezetésével bepillantást nyerhet a ma már többnyire csak romjaiban létező középkori váraink kulisszatitkaiba. Szakértőkkel és megszállott "várbarátokkal" folytatott beszélgetések során feltárulnak az adott várral kapcsolatos tények és legendák. Hallhatunk talányos, máig magyarázatra váró rejtélyekről és megtudjuk, miről regélnek a várat felépítő kövek. A 10 részes sorozat 10 dunántúli és 10 északi-középhegységi magyarországi várat mutat be. A filmeket lenyűgöző drónfelvéte
14:05
Élet a Fagypont alatt: Kanada (12+)
Élet a Fagypont alatt: Kanada (II / 3) Visszatér a lenyűgöző sorozat, amely különböző háttérrel rendelkező kanadaiak egy csoportját követi nyomon, akik Kanada távoli, északi részén telepedtek le és minden komfortot nélkülözve élnek. Ismét találkozhatunk az öt "harcedzett" északival, akik megküzdenek a ragadozókkal és az elemekkel, biztosítva az alapvető emberi szükségleteket. Becky azért jött északra, hogy családot alapítson. Bentley csak a vadonban élt eddig. A svájci vadászok, Kim és Pierre azért költöztek a Yukon vidékére, hogy megvalósítsák álmukat és abból éljenek, amit a természet ad. A sorozat 2. évadának új szereplője, Jonathan, egy félig inuit, félig francia kétgyermekes apa, aki elhatározta, hogy fiait tradicionális inuit módon neveli fel.
15:05
LEGO Masters - Új-Zéland || Fent és lent (12+)
LEGO Masters - Új-Zéland || Fent és lent (I / 8) Az aktuális rész ismertetője: A LEGO Masters _ Új-Zéland elődöntőjében három csapat küzd azért, hogy bejussanak a döntőbe. A feladat: megépíteni egy szörnyet és annak búvóhelyét. Vajon ki csatlakozik a 7. epizód győzteseihez a döntőben?
16:05
Rejtélyes furcsaságok || Éjszakai látogató (12+)
Rejtélyes furcsaságok || Éjszakai látogató (II / 12) Az aktuális rész ismertetője: Kamerák készítenek felvételt arról, hogy egy hatalmas alak emelkedik ki egy ír tó mélyéről. Egy utasszállító repülőgép lebeg Hollandia felett úgy, mintha mozdulatlanná dermedt volna. A kínai sivatag békéjét egy szellemvonat zavarja meg, lángokat eregetve az éjszakába. Egy titokzatos örvény mindent elnyel, ami a közelébe kerül. Egy család biztonsági kamerája éjszakai lopakodóról készít felvételt. Ki vagy mi ólálkodik odakint?
17:05
Életösztön - Történtek a túlélésről (12+)
Életösztön - Történtek a túlélésről (I / 8) Az aktuális rész ismertetője: A profi hoki játékos, Eric LaMarque A Mamut-hegység egy kietelen pontján ragad snowboardozás közben. A helyzete rosszról mégrosszabbra fordul az időjárás-változással és Ericnek mindent be kell vetnie az iglu építéstól a faág evésig, hogy túléljen. Hét nap után sokan úgy gondolják, hogy Eric halott, ám egy mentőcsapat végül rátalál. Szembeszálva az elemekkel, a vadonnal, az éhséggel és a hideggel, Eric túlélésének története nem más, mint maga a csoda. A műsor ismertetése: Wolf Wagner és Johannes Hoentsch életük kenu túrájára indulnak a kanadai vadonba a kaland reményében, de többet kapnak, mint remélték. Térképekkel és ellátmánnyal felszerlkezve három hétig terveztek evezni a Hayes-folyón. De mikor katasztrófa történik és kenujukat elpusztítják az áramlatok, kettejükre embertpróbáló feladatok várnak, míg a határaikat feszegetve megpróbálnak visszajutni a civilizációba. Szereplők: John Barnard
18:00
LEGO Masters - Új-Zéland || A döntő (12+)
LEGO Masters - Új-Zéland || A döntő (I / 9) Az aktuális rész ismertetője: A döntőben három csapat építi meg mesterművét. Huszonnégy órájuk van arra, hogy bebizonyítsák: ők Aotearoa legjobb építői, és ezáltal megnyerjék az első LEGO Masters _ Új-Zélandot.
19:00
Rejtélyes furcsaságok || A fantommotor (12+)
Rejtélyes furcsaságok || A fantommotor (III / 1) Az aktuális rész ismertetője: Különös köd kényszerít megállásra egy rendőrautót, mielőtt rejtélyes robbanás nyomán hatalmas tűzgolyó tör fel az égre. Egy befagyott tavon tett téli séta különös fordulatot vesz, amikor egy férfi ujjából szikrák pattannak elő. Calcutta városában mindenki döbbenten figyeli, amint egy olyan motorkerékpár szeli az utcákat éjszaka, melyen senki nem ül. Egy sátorozás tragikus véget ér: a megnyíló föld a sátrakat és járműveket is magába szippantja.
19:55
II. világháború - Út a győzelemig (12+)
II. világháború - Út a győzelemig (I / 9) A náci Németország győzelmet hirdetett Európában, Japán pedig megtizedelte az amerikai flottát, megszerezve az uralmat a csendes-óceáni térség felett _ a tengelyhatalmak hatalmi pozíciója látszólag verhetetlen volt. A tízrészes sorozat lépésről-lépésre kíséri végig az eseményeket, kezdve attól, hogyan vágtak vissza a szövetségesek a vereség küszöbén, a majdani győzelemig.
21:00
Élet a hadihajón (12+)
Élet a hadihajón (III / 4) A sorozat a HMS Duncan, a világ egyik legkorszerűbb hadihajójának fedélzetén zajló mindennapokat mutatja be. Hét hónapon át kísérték kameráink a Brit Királyi Haditengerészet 1 milliárd font értékű Type 45 osztályú rombolójának hétköznapjaiba és örökítették meg a hajó rövid múltjának legdrámaibb pillanatait. A sorozat nyomon követi a Duncan legénységének jó és rossz pillanatait, és testközelből mutatja be életüket a hajón, miközben a 280 fős csapat _ köztük női kapitányuk is _ az elmúlt évek legkockázatosabb hadműveleteiben vesz részt. Szereplők: Loz Guest
22:00
Rácsok mögött: A világ legkeményebb börtönei || Lepoglava, Horvátország (12+)
Rácsok mögött: A világ legkeményebb börtönei || Lepoglava, Horvátország (IV / 2) Az aktuális rész ismertetője: A Lepoglava fegyház Horvátország legrégebbi és legszigorúbban őrzött börtöne. Az ország 500 legkeményebb bűnözőjét tartják itt elzárva, aki átlagosan 20 évet kaptak. Mindössze 200 rendőr dolgozik az intézményben, akik állandó túlerővel néznek szembe nap mint nap. A Lepoglava börtön méltán sorolható a világ legmeményebbjei közé, ahol gyilkosok, drogdílerek és bandatagok töltik a büntetésüket. A műsor ismertetése: 100-as Kolónia _ Ukrajna kemény bűnözők számára fenntartott börtöne. Sorozatgyilkosok, gyerekmolesztálók és visszeső bűnözők büntetőhelye. Az itt fogvatartottak már legalább 3 különböző börtönt megjártak vagy olyan súlyos bűnöket követtek el, hogy sohasem hagyhatják el celláikat és a szigorúan őrzött szárnyat. A börtönre rávetül a reménytelenség árnya, mintegy kiemelve annak építészeti sivárságát.
23:05
Norvég életmentők (12+)
Norvég életmentők (I / 23) Ez az akciódús új sorozat közelről mutatja be a norvég légierő mentőhelikopteres csapatát, amint lélegzetelállító küldetéseken vesznek részt, hogy életeket mentsenek. A lenyűgöző tájak és drámai mentőakciók mellett megismerhetjük a mentősök és az általuk megmentett emberek életét, amint feldolgozzák az őket ért sorsfordító traumát.
23:35
Életösztön - Történtek a túlélésről (12+)
Életösztön - Történtek a túlélésről (I / 8) Az aktuális rész ismertetője: A profi hoki játékos, Eric LaMarque A Mamut-hegység egy kietelen pontján ragad snowboardozás közben. A helyzete rosszról mégrosszabbra fordul az időjárás-változással és Ericnek mindent be kell vetnie az iglu építéstól a faág evésig, hogy túléljen. Hét nap után sokan úgy gondolják, hogy Eric halott, ám egy mentőcsapat végül rátalál. Szembeszálva az elemekkel, a vadonnal, az éhséggel és a hideggel, Eric túlélésének története nem más, mint maga a csoda. A műsor ismertetése: Wolf Wagner és Johannes Hoentsch életük kenu túrájára indulnak a kanadai vadonba a kaland reményében, de többet kapnak, mint remélték. Térképekkel és ellátmánnyal felszerlkezve három hétig terveztek evezni a Hayes-folyón. De mikor katasztrófa történik és kenujukat elpusztítják az áramlatok, kettejükre embertpróbáló feladatok várnak, míg a határaikat feszegetve megpróbálnak visszajutni a civilizációba. Szereplők: John Barnard
0:30
A 90-es évek Amerikája || A tévéről - 1. rész (16+)
A 90-es évek Amerikája || A tévéről - 1. rész (I / 2) Az aktuális rész ismertetője: George H. W. Bush, Bill Clinton, technológiai innovációk, terrorizmus, alternatív zenei forradalom, a hip-hop, a tévé, a média és a szórakoztatóipar aranykora a 90-es évek. Egy sorozatban minden, ami zárta a 20. századot, és új kapukat nyitott mai, 3. évezredbeli életünk előtt. A műsor ismertetése: George H. W. Bush, Bill Clinton, technológiai innovációk, terrorizmus, altarnatív zenei forradalom, a hip-hop, a tévé, a média és a szórakoztatóipar aranykora a 90-es évek. Egy sorozatban minden, ami zárta a 20. századot, és új kapukat nyitott mai, 3. évezredbeli életünk előtt.
1:20
Rácsok mögött: A világ legkeményebb börtönei || New Bilibid, Fülöp-szigetek (12+)
Rácsok mögött: A világ legkeményebb börtönei || New Bilibid, Fülöp-szigetek (IV / 1) Az aktuális rész ismertetője: A Fülöp Szigetek legfőbb börtöne a New Bilibid fegyház. 1500 elítélt fogvatartására tervezték, most mégis több, mint 8 ezer lakója van. Ez azt jelenti, hogy minden 25 négyzetméteres cellára 90 rab jut, de sokuknak csak a padlón jut hely. 2 őr több, mint kétezer rabot tart ellenőrzés alatt. A minden héten érkező utánpótlás pedig csak ront a helyzeten. A műsor ismertetése: 100-as Kolónia _ Ukrajna kemény bűnözők számára fenntartott börtöne. Sorozatgyilkosok, gyerekmolesztálók és visszeső bűnözők büntetőhelye. Az itt fogvatartottak már legalább 3 különböző börtönt megjártak vagy olyan súlyos bűnöket követtek el, hogy sohasem hagyhatják el celláikat és a szigorúan őrzött szárnyat. A börtönre rávetül a reménytelenség árnya, mintegy kiemelve annak építészeti sivárságát.
2:10
II. világháború - Út a győzelemig (12+)
II. világháború - Út a győzelemig (I / 9) A náci Németország győzelmet hirdetett Európában, Japán pedig megtizedelte az amerikai flottát, megszerezve az uralmat a csendes-óceáni térség felett _ a tengelyhatalmak hatalmi pozíciója látszólag verhetetlen volt. A tízrészes sorozat lépésről-lépésre kíséri végig az eseményeket, kezdve attól, hogyan vágtak vissza a szövetségesek a vereség küszöbén, a majdani győzelemig.
3:00
Élet a hadihajón (12+)
Élet a hadihajón (III / 4) A sorozat a HMS Duncan, a világ egyik legkorszerűbb hadihajójának fedélzetén zajló mindennapokat mutatja be. Hét hónapon át kísérték kameráink a Brit Királyi Haditengerészet 1 milliárd font értékű Type 45 osztályú rombolójának hétköznapjaiba és örökítették meg a hajó rövid múltjának legdrámaibb pillanatait. A sorozat nyomon követi a Duncan legénységének jó és rossz pillanatait, és testközelből mutatja be életüket a hajón, miközben a 280 fős csapat _ köztük női kapitányuk is _ az elmúlt évek legkockázatosabb hadműveleteiben vesz részt. Szereplők: Loz Guest
3:45
Életösztön - Történtek a túlélésről (12+)
Életösztön - Történtek a túlélésről (I / 5) Az aktuális rész ismertetője: Egy francia-kanadai álmos kivárost felforgat, amikor egy 74 kocsis tehervonat kisiklik a belvárosában. A szerencsétlenül járt szerelvény, amely mérgező anyagokat szállított több kocsija is felrobban, megölve ezzel több tucat embert és elpusztítva számtalan épületet. A túlélők szétszóródtak a környéken, mi pedig elmeséljük az ő történeteiket. A műsor ismertetése: Wolf Wagner és Johannes Hoentsch életük kenu túrájára indulnak a kanadai vadonba a kaland reményében, de többet kapnak, mint remélték. Térképekkel és ellátmánnyal felszerlkezve három hétig terveztek evezni a Hayes-folyón. De mikor katasztrófa történik és kenujukat elpusztítják az áramlatok, kettejükre embertpróbáló feladatok várnak, míg a határaikat feszegetve megpróbálnak visszajutni a civilizációba. Szereplők: John Barnard
4:30
Országok madártávlatból (12+)
Országok madártávlatból (II / 4) A világ tájai a múlt eseményeinek és emberi tevékenységeinek lenyomatát és rejtett bizonyítékait hordozza. Az különböző országok tájainak alakulását lenyűgöző helikopteres, drónos és műholdas légi felvételeken keresztül láthatjuk. Fedezze fel, hogyan segítették bizonyos emberek országaink fejlődését, és ismerje meg a történelem nagy jelentőségű eseményeinek és a természet elképesztő erőinek az átalakulásban játszott szerepét. Szereplők: Maciej Guzowski
5:00
Fermont: A vasérc város (12+)
Fermont: A vasérc város (I / 17) A sorozat a Mont-Wright bányakomplexumban, Amerika egyik legnagyobb vasércbányájában dolgozó munkások mindennapjait követi nyomon. A teherautó óriások és a kiterjedt infrastruktúra világában a tét nagy, a munka emberfeletti és kíméletlen, együtt mindez mégis lenyűgöző. Fermont több mint "munkahely" _ egy életstílus, amely egyedülállóan érdekes és nem mindennapi életmódot kínál.
0:00
Walker, a texasi kopó || A mundér becsülete (12+)
Walker, a texasi kopó || A mundér becsülete (III / 1) Az aktuális rész ismertetője: Walker és Trivette egy szökött rabot szállítanak Dallas-ba, miközben éjszakára egy kisvárosban szállnak meg. Adelaide városát a helyi seriff kegyetlen módszerekkel tartja kézben. Kiderül, hogy Beau Langley seriffet Walker régről már ismeri, de nem túl jó véleménnyel van róla. A városban rend van és fegyelem, de mindezt rendőri erőszakkal és különféle tilalmakkal érik el. Trivette pedig a saját bőrén tapasztalja Langley feketékkel való bánásmódját… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez,
1:00
Exek és nyomozók || Szunnyadó víz (16+)
Exek és nyomozók || Szunnyadó víz (V / 1) Az aktuális rész ismertetője: Olivier Croze vállalkozó holttestére egy helyi szökőkútban találnak rá. A nyomozás során kiderül, hogy a férfi egy három főből álló titkos társaság tagja volt, akik egy gyógyítónak hitt forrást őriztek. Később egy másik tag holttestét is megtalálják. Ezek után már csak az a kérdés, hogy a harmadik férfi áldozat, vagy tettes? A műsor ismertetése: Léa Soler parancsnoknak, a montpellier-i nyomozóosztály új vezetőjének Paul Marchal-lal, a zseniális, fékezhetetlen zsaruval kell együtt dolgoznia. Aki azonban történetesen a volt férje és két tizenéves gyermekének apja... Szereplők: Astrid Veillon, Stéphane Blancafort, Piérick Tournier
Korábbi műsorok a mai napról
1:50 2:40
Exek és nyomozók || A dokk titkai 16+ (V / 2) Az aktuális rész ismertetője: Damien Berne-t nemrég a Séte beli dokk igazgatóhelyettesévé léptették elő. Nem sokkal később pedig meggyilkolták. Léa és Paul szerint a gyilkosság összefüggésben állhat az előléptetésével. A műsor ismertetése: Léa Soler parancsnoknak, a montpellier-i nyomozóosztály új vezetőjének Paul Marchal-lal, a zseniális, fékezhetetlen zsaruval kell együtt dolgoznia. Aki azonban történetesen a volt férje és két tizenéves gyermekének apja... Szereplők: Astrid Veillon, Stéphane Blancafort, Piérick Tournier
2:40
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (III / 38) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:05
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (III / 39) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:30
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (V / 3) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
4:20
Családi Titkok || Trükkös szeretők (12+)
Családi Titkok || Trükkös szeretők Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
5:10
Tűsarok (12+)
Tűsarok Megmutatjuk, milyen egy ízig-vérig nő világa. Ebben segítségünkre lesz Barbi, aki humoros hangvételével egyedivé varázsolja a műsort. Olyan ez, mint egy hatalmas női táska. Rengeteg izgalmat tartogat, ugyanakkor teljesen hétköznapi... Kiemelt tartalmak: Magyar Divattervezők, Sikeres Nők, Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek, Nemzetközi divatvilág, Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával
5:15
Mokka (12+)
Mokka A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
7:45
Mokkacino (12+)
Mokkacino A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
8:40
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
10:20
Csapdába csalva (12+)
Csapdába csalva (I / 66) Az aktuális rész ismertetője: Egyhónapos jamaikai nyaralás után Heidi úgy tér haza , mintha kicserélték volna. Lánya, Jázmin nem tudja elfogadni a változást, főleg, hogy nem tudja mi rejlik anyja viselkedése mögött. A műsor ismertetése: Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg... Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban olyan történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be... Szereplők: J. W. Carsle, Till Kraemer
11:00
Tények Délben (0+)
Tények Délben A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
11:30
Walker, a texasi kopó || Tűzzel-vassal (12+)
Walker, a texasi kopó || Tűzzel-vassal (III / 2) Az aktuális rész ismertetője: Amikor a kormány egyik kiküldött emberét, Bill Cox-ot megöli egy megvadult marhacsorda, Walker maga kezdi vizsgálni az ügyet. Felfedezi, hogy a környéken egy csoport marhatolvaj garázdálkodik, akik meglepően ügyesen térnek ki a hatóságok elől. Walker és Trivette végül rájönnek, hogy a tolvajok belső információk birtokában vannak _ valaki a felsőbb körökből érdekelt az ügyben… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével...
12:30
Walker, a texasi kopó || Rémálom (12+)
Walker, a texasi kopó || Rémálom (III / 3) Az aktuális rész ismertetője: Walker és Trivette az éjszakai mulatóhelyeket járják, egy rendkívül erős, drága kábítószer forrását kutatva, mert a drog egyre népszerűbbé válik a dallas-i elit körében. Eközben Alex-et egy visszatérő álom gyötri, melyben Walker-t megölik, és mivel attól tart, hogy álma valóra válhat, figyelmezteti Walker-t, hogy legyen nagyon óvatos _ különösen Trivette-tel… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karat
13:35
Leona bosszúja || Leona Bravo már Torrenegro (12+)
Leona bosszúja || Leona Bravo már Torrenegro Az aktuális rész ismertetője: Leona és Gael eljegyzési partit tart, aminek nem mindenki örül. Matias féktelen haragra gerjed, mikor meglátja, mit tett Ramses a festményével. David pedig komoly bajba kerül… A műsor ismertetése: Miután elveszti gyermekeit, Marena bosszút esküszik egykori szerelme családja ellen, akik nem csupán az életének tönkretételéért, de szüleinek és húgának meggyilkolásáért is felelősek... Szereplők: Angelique Boyer, Guillermo García Cantú, Danilo Carrera
14:40
Testvérek (12+)
Testvérek (IV / 17) Az aktuális rész ismertetője: Süsen kellemetlen helyzetbe kerül szerelme előtt, miután képtelen fékezni indulatait Lidyával szemben. Asiye Meryem nénire vigyáz, mit sem sejtve a rá leselkedő veszélyről. Fatma nagymama újabb tervet eszel ki, hogy elkerülje távozását Orhanék otthonából. A műsor ismertetése: Veli és Hatice szeretetben nevelik négy gyermeküket, a 19 éves Kadirt, a 17 éves ikreket, Ömert és Asiye-t, valamint a 6 éves Emelt. Egy nap azonban Hatice rájön, hogy a főnöke az üzlettársa feleségével folytat viszonyt. A szerencsétlen események sorozata folytatódik, és a négy testvér elveszíti édesanyját és édesapját is. Miközben szüleiket gyászolják, és próbálnak túlélni, nem is sejtik, hogy szüleik halálát apjuk egykori főnöke, Akif Atakul okozta. A férfi, hogy fedezze bűneit, állást ajánl Kadirnak, és felveszi Ömert és Asiye-t a tulajdonában lévő magániskolába. A négy nehézsorsú testvér útja keresztezi a gazdagok gyermekeinek világát, ezzel pedig kiszámíthatatlan baráts
15:45
A három nővér (12+)
A három nővér (II / 7) Az aktuális rész ismertetője: Mustafa rájön, hogy Türkan valójában Somer felesége, amiért még dühösebb lesz a testvérére. Dönüs és Derya tovább nyomoznak Fatih eltitkolt lánya után. A műsor ismertetése: Nesrin és Sadik igazán boldogok, hogy legidősebb lányukat egy jómódú családba sikerül beházasítaniuk. Azt azonban nem sejtik, hogy a jól csengő Korman név mögött sötét titkok húzódnak... Szereplők: Reha Özcan, Iclal Aydin, Berker Güven
17:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
17:45
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:55
Házasság első látásra (12+)
Házasság első látásra (I / 24) A Házasság első látásra című reality műsorba 6 nő és 6 férfi vág bele, akiknek legnagyobb vágyuk az, hogy társra találjanak. 3 elismert párkapcsolati szakértő kíséri őket az úton, akik arra vállalkoztak, hogy a műsorba jelentkezők közül megpróbálják azokat a szingliket megtalálni, akik tökéletes társai lehetnek egymásnak. A szakértők: Gaál Viktor pszichológus, fő szakterülete az érzelmi intelligencia kutatása, Tóth Melinda pszichológus, aki kötődéssel, elköteleződéssel kapcsolatos problémák kezelésével foglalkozik, valamint Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szexológus tanácsadó. Ők hárman tehát tudományos módszerekkel keresik meg a tökéletes párt azoknak, akik szinte már feladták a reményt. A világsikerű formátumot már 30 országban tűzték képernyőre Ausztráliától, Olaszországon át Norvégiáig, és közel 100 évadot élt meg.
20:20
Hazatalálsz (12+)
Hazatalálsz (II / 24) Az aktuális rész ismertetője: Ernőt szabadlábra helyezik. Ibolyka elbizonytalanodik a jósda jövőjével kapcsolatban. Virág végre Kata engedélyét is megkapja, hogy legyenek egy pár Tamással. Orsi megtalálja a legjobb helyet Trixi számára, ahol elbújhat a világ elől. Az odavezető út még jobban összekovácsolja a két lány barátságát, csakhogy Trixi képtelen elfelejteni, hogy mit tett Orsi testvérével, Ninával. Tamásnak új ötlete támad, hogyan juttathatná börtönbe Balogh kapitányt Dénes meggyilkolásért, de a nyilvánosság bevonása a tervébe beláthatatlan következményekkel jár. A műsor ismertetése: A második évad történetszála ugyanazon a napon kezdődik, mint amelyiken az első befejeződött: Mesi szülinapján, ahová váratlanul betoppan Tamás felesége, Kata. Érkezése alapjaiban rengeti meg Virág és Tamás kapcsolatát. Noha a férfi szeretné lezárni a kapcsolatát gyereke anyjával, Kata merőben más terveket szövöget. Ráadásul megjelenik a városban Tamás egykori főnöke, Gerlóczy alezredes, a
21:25
Tények gazdasági különkiadás (12+)
Tények gazdasági különkiadás (III / 16) Heti gazdasági hírek a TV2-n.
21:30
Farm VIP (12+)
Farm VIP (IV / 21) November 20-án ismét szélesre tárja kapuit Zsolti gazda farmja a TV2-n. A Farm VIP legújabb évadában _ ami a korábbi évadoknál is hosszabb lesz majd _ Demcsák Zsuzsa műsorvezető társaként igyekszik munkára bírni a celebeket, akik még nem tudják, mire is vállalkoztak valójában. Az, hogy a modern kor vívmányait maguk mögött kell hagyni, hogy kétkezi munkával kell biztosítsák maguknak az élelmet és a családjuktól távol kell helyt álljanak, csupán a kezdet! Úgy kell csapatjátékosoknak lenniük, hogy közben egyéni céljukat sem veszítik szem elől, hiszen a főnyereményhez vezető út meglehetősen rögös és komoly mentális és fizikai kihívásokkal szegélyezett. Telefon, internet, hűtőszekrény, áram és vezetékes víz _ csak néhány alapvető dolog, amivel biztos nem számolhatnak a verseny során a játékosok. A piros és sárga csapat botcsinálta gazdái gondoskodnak a rájuk bízott állatokról, kútból húzzák a vizet, és azon dolgoznak, hogy a különböző termelési feladatokban jól teljesítsenek, az í
23:25
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
0:00
Walker, a texasi kopó || Rémálom (12+)
Walker, a texasi kopó || Rémálom (III / 3) Az aktuális rész ismertetője: Walker és Trivette az éjszakai mulatóhelyeket járják, egy rendkívül erős, drága kábítószer forrását kutatva, mert a drog egyre népszerűbbé válik a dallas-i elit körében. Eközben Alex-et egy visszatérő álom gyötri, melyben Walker-t megölik, és mivel attól tart, hogy álma valóra válhat, figyelmezteti Walker-t, hogy legyen nagyon óvatos _ különösen Trivette-tel… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karat
1:00
Exek és nyomozók || Afrodité könnye (16+)
Exek és nyomozók || Afrodité könnye (V / 3) Az aktuális rész ismertetője: Holtan találják az egyik partmenti osztriga tenyésztőt. Később kikderül, hogy a férfi nem csak fogyasztásuk miatt tartotta az állatokat, de titokban gyöngyök előállítása miatt is. Vajon emiatt ölték meg? A műsor ismertetése: Léa Soler parancsnoknak, a montpellier-i nyomozóosztály új vezetőjének Paul Marchal-lal, a zseniális, fékezhetetlen zsaruval kell együtt dolgoznia. Aki azonban történetesen a volt férje és két tizenéves gyermekének apja... Szereplők: Astrid Veillon, Stéphane Blancafort, Piérick Tournier
1:50
Exek és nyomozók || Hippokratészi eskü (16+)
Exek és nyomozók || Hippokratészi eskü (V / 4) Az aktuális rész ismertetője: Az ország leghíresebb egyetemének orvostanhallgatóját holtan találják. A nyomokból arra következtetnek, hogy az másik tanuló lehet a tettes, de egy rejtélyes beteg is a képbe kerül. A műsor ismertetése: Léa Soler parancsnoknak, a montpellier-i nyomozóosztály új vezetőjének Paul Marchal-lal, a zseniális, fékezhetetlen zsaruval kell együtt dolgoznia. Aki azonban történetesen a volt férje és két tizenéves gyermekének apja... Szereplők: Astrid Veillon, Stéphane Blancafort, Piérick Tournier
2:40
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (III / 40) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:05
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (III / 41) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:30
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (V / 4) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
4:20
Családi Titkok || Bűnös szerelem (12+)
Családi Titkok || Bűnös szerelem Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
5:10
Tűsarok (12+)
Tűsarok Megmutatjuk, milyen egy ízig-vérig nő világa. Ebben segítségünkre lesz Barbi, aki humoros hangvételével egyedivé varázsolja a műsort. Olyan ez, mint egy hatalmas női táska. Rengeteg izgalmat tartogat, ugyanakkor teljesen hétköznapi... Kiemelt tartalmak: Magyar Divattervezők, Sikeres Nők, Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek, Nemzetközi divatvilág, Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával
0:10
12 majom (18+)
12 majom Járvány pusztította el a Föld népességének kilencvenkilenc százalékát 1997-ben. Majd negyven évvel később a túlélőkre is pusztulás vár a föld alatti világban. Csak akkor maradhatnak életben, ha sikerül információt szerezniük a gyilkos vírusról. James Cole-ra vár a feladat, hogy az időben visszautazva, megtudja azt. A számításba azonban hiba csúszik, Cole 1996 helyett 1990-be érkezik, és elmegyógyintézetbe zárják. Így pedig aligha sikerül teljesíteni a küldetését, és megfejteni a 12 Majom Hadseregének rejtélyét. Csupán a pszichológus Kathryn Railly próbálja megérteni a férfit. Szereplők: Bruce Willis, Madeleine Stowe, Brad Pitt
Korábbi műsorok a mai napról
2:20 4:25
A túlélő 15+ Az Amerikai Külügyminisztérium egyik emberét azzal a megbízással küldik Londonba, hogy megakadályozzon egy esetleges terrorcselekményt. Mikor ő maga is gyanúba keveredik, nem marad más esélye, csak a menekülés. Szereplők: Milla Jovovich, Pierce Brosnan, Dylan McDermott
4:25
Nő előttem, nő utánam (12+)
Nő előttem, nő utánam Egy jóképű angol is pofára eshet néhanapján. Colin, a sikeres illusztrátor is átéli a nagy csalódást, határozott mennyasszonyának, Verának köszönhetően. Egy könnyed mozdulattal dobja lelkes udvarlóját. Colin tudja, hogy nehezen lesz képes feldolgozni a történteket ott, ahol minden a szeretett nőre emlékezteti, ezért elhatározza, hogy új életet kezd. Találomra rábök a térképre és már útra is kel, hogy letelepedjen a tengeren túl, egy békés New England-i városkában, Hope Springs-ben. A szerelmi csalódás áldozata hamar új erőre kap, köszönhetően a helyi boszorkának, aki azonnal tudja, mi, pontosabban ki kell a savanyú angolnak: a törött szívek gyakorlott gyógyítója, az élettől majd kicsattanó, minden bulira kapható Mandy, aki ráadásul mindig kapható egy kis szexre. Colin lassan kezdi elhinni, hogy jó irányba fordult az élete, amikor váratlanul felbukkan a városkában egykori szerelme, Vera, aki a maga ellenállhatatlan határozottságával követeli vissza azt, ami szerinte az övé: a férfi szív
6:15
Twister (12+)
Twister Hirtelen csap le. Pusztítása precíz. Hatókörzete behatárolhatatlan. Nincs menekvés előle. Oklahoma-ban az utóbbi ötven év legnagyobb vihara van készülőben, melyben várhatóan több tornádó fog lecsapni Tornado Alley-re. Erre a viharra várt a két rivális tudóscsoport, akik most akarják beírni nevüket a meteorológia történelmébe. Ahhoz, hogy bejuttassák műszereiket a forgószél belsejébe, egyenesen a portyázó szörnyeteg útjába kell állniuk…Szereplők: Helen Hunt, Bill Paxton, Jami Gertz
8:30
James Bond - Casino Royale (12+)
James Bond - Casino Royale A brit titkosszolgálat ügynöke, a 007-es James Bond (Daniel Craig), újabb megbízást kap felettesétől, M-től (Judi Dench). Mr. Bond-nak most az lesz a feladata, hogy elhárítson egy feltehetően valós terroristatámadást. Ezt sikerül is végrehajtania, azonban Mr. Bond sikere másnak hatalmas veszteség. Le Chiffre (Mads Mikkelsen) a terroristák hírhedt bankára, hatalmas összeget bukott a tőzsdén, azáltal hogy merénylete meghiúsult. Le Chiffre lába alól úgy tűnik, kezd kicsúszni a talaj, sürgősen pénzt kell szereznie vagy különben végeznek vele a már korántsem szívélyes terrorista kapcsolatai, akiktől kölcsönözte az elbukott, több mint 100 millió dollárt. Ezért Montenegróba utazik, ahol a világ egyik legnagyobb díjazású pókerversenyét rendezik. Itt szeretné megnyerni az összeget, amivel visszafizetné a tartozását. Természetesen Mr. Bond-ot is beszervezi a Brit titkosszolgálat a versenyre, egy csinos segítővel Vesper Lynd-el (Eva Green). A feladatuk az információ szerzés és megakadályozni a ter
11:30
Csillagkapu - Kontinuum (12+)
Csillagkapu - Kontinuum Szereplők: Ben Browder, Amanda Tapping, Christopher Judge
13:30
A Fantasztikus Négyes (12+)
A Fantasztikus Négyes Fiatalok, bátrak és elszántak. Négy űrhajós, aki szinte mindenre hajlandó, hogy a tudomány, az emberiség ügyét előre vigye _ és közben izgalmas kalandokon menjen keresztül. Ám az űrben balesetet szenvednek, és radioaktív sugárzás éri őket _ amely meghökkentő hatást vált ki belőlük: szuper-képességekre tesznek szert. Egyikük a tűz hatalmával vérteződik fel, a másik képes lesz láthatatlanná tenni magát, a harmadik emberfeletti erőre tesz szert, a negyediket pedig már nem korlátozza a teste: bármekkorára tud nyúlni. A négy harcostárs és jó barát nem esik kétségbe: elhatározzák, hogy új erejüket is felhasználva újabb kalandokat keresnek, de olyanokat, amelyek méltók a különleges tehetségükhöz... Szereplők: Kate Mara, Miles Teller, Jamie Bell
15:30
Világok harca (12+)
Világok harca Senki sem hitte volna a XXI. század első éveiben, hogy világunkat oly lények tartják szemmel, melyek intelligenciája meghaladja a miénket. S, hogy miközben az embereket lekötik mindennapos gondjaik, ők megfigyelnek és tanulmányoznak bennünket, ahogy a tudós vizsgálja mikroszkópján át a lényeket, melyek egy vízcseppben hemzsegnek és sokasodnak. Az ember határtalan önelégültséggel szelte keresztül-kasul a földgolyót, biztos tudatában annak, hogy ez a világ az ő birodalma. Mégis, az űr végtelen mélyén át hatalmas, hideg, rideg lények kémlelték irigy szemmel bolygónkat, és tervüket lassan és biztosan szőtték _ ellenünk... A film H. G. Wells 1898-ban írt híres fantasztikus regényének nagyszabású adaptációja, amelyben az emberiség Tom Cruise vezetésével veszi fel a harcot az agresszív földönkívüliekkel. Érdekesség, hogy a Világok harca 1938-as rádióadaptációja hatalmas pánikot okozott Amerikában, mert az Orson Welles rendezte produkció túlságosan élethűre sikeredett, és sok hallgató azt hitte,
18:00
Levadászva (12+)
Levadászva Vadászoknak adva ki magukat, egy terroristacsoport 100 millió dollárt keres, amelyet elloptak és elvesztettek egy Afganisztánból induló repülőgép-szerencsétlenségben. Szereplők: Rib Hillis, Rachel Cook, Bobby Maximus
20:00
Páncélba zárt szellem (15+)
Páncélba zárt szellem A Páncélba zárt szellem főhőse az Őrnagy, a különleges erőknél szolgáló egyedi humán-kiborg hibrid, a 9-es Részleg nevű kommandós osztag vezetője. A legveszélyesebb bűnözők és szélsőségesek kiiktatására szakosodott 9-es Részleg egy olyan ellenséggel kerül szembe, amelynek egyetlen célja, hogy elpusztítsa a HankaRobotika kibertechnológia fejlesztéseit. Szereplők: Scarlett Johansson, Pilou Asbæk, Takeshi Kitano
22:10
Törvénytisztelő polgár (15+)
Törvénytisztelő polgár Egy betörés vérengzéssé fajul, az egyedüli túlélőt semmi sem gátolhatja meg abban, hogy megbosszulja szeretteinek halálát. A Törvénytisztelő polgár az Olasz meló rendezőjének új, pörgős akciójelenetekkel teli filmje. Clyde Shelton (Gerard Butler) egy becsületes családapa, akinek feleségét és lányát brutálisan meggyilkolják a félresikerült betörés során. Miután a gyilkosokat elfogják, az ügy Nick Rice (Jamie Foxx), a feltörekvő ügyész kezében landol. Nick az egyik gyanúsítottnak vádalkut, és ezzel együtt enyhe ítéletet ígér, a gyilkos cserébe a társa ellen vall. Tíz évvel később a vádalkut kötött bűnözőt holtan találják, Clyde Shelton rögtön bevallja, hogy ő a tettes. Amikor előzetes letartóztatásba helyezik, figyelmezteti a ranglétrán már feljebb lépett egykori ügyészt, ha nem ismerik el tévedésüket az ügyet tárgyaló kollégáival együtt, minden résztvevő a gyilkosok sorsára jut. Hamarosan megkezdődik a tíz évig tervezett véres sakkjátszma. Szereplők: Gerard Butler, Jamie Foxx, Colm Meaney
0:20
Az utolsó vérig (18+)
Az utolsó vérig A Jeges (Ving Rhames), igaz még a börtönbüntetését tölti, de már nagyban tervezgeti az újabb kinti bűnszervezetét. Első lépése a sikerhez, hogy meggyengítik Alexander Coates (Steven Seagal) erejét, aki jelenleg az uralkodó banda vezetője és akinek a területeire fáj a Jeges foga. A terv első célpontja Hurst (Bren Foster), Alexander legjobb embere, akit egy megbízás során fog félrevezetni a Jeges. Alexander az "elkövetett hiba" miatt kénytelen lesz vele példát statuálni, hogy megtarthassa a tekintélyét a kisebb bandavezérek előtt. Hurst a fenyítés után szinte harcképtelen lesz és kénytelen elhagyni a családot, miután idővel már a Jeges is bátran a színre tud lépni, hogy elkezdhesse tervének megvalósítását, azaz leszámolni az Alexander bandával... Szereplők: Danny Trejo, Steven Seagal, Bren Foster
2:00
A bátrak igazsága (15+)
A bátrak igazsága Az Öböl-háború poklában Serling ezredes végzetes hibát követ el: véletlenül saját katonái ellen ad ki tűzparancsot. Azonnal lefokozzák, irodai munkára rendelik és a kitüntetési rutinügyeket bízzák rá. Ám egy hősi halott aktáit kitöltve Serling valami furcsaságra bukkan. Karen Walden kapitány kitüntetése azért különleges, mert ő lenne az első nő, aki megkapja a Hűség érdemérmet. Walden emberei azonban egymásnak ellentmondó vallomásokat tettek arról, mi is történt valójában a kapitány életét követelő akció során. Vajon milyen titok lappang a háttérben? Szereplők: Meg Ryan, Denzel Washington, Matt Damon
Korábbi műsorok a mai napról
1:10 2:35
Lopakodók 2. 16+ Beckett (Tom Berenger), a volt tengerészgyalogos mesterlövészt visszacsábítják egy szigorúan titkos küldetésre, hogy a Kelet-Európa és Ázsia közötti háborús övezetben végezzen egy terrorista vezetővel, aki súlyos atrocitásokat követ el a muszlim lakosság ellen. Ebben a halálos küldetésben társa egy halálraítélt, aki az akcióval kiérdemelheti a szabadságát. A csodával határos módon sikerül elvégezni a feladatot, ám hamarosan rá kell döbbenniük, hogy lehetetlen élve kijutni az ellenséges területről. Szereplők: Tom Berenger, Marozsán Erika, Puskás Tamás
2:35
Bakkermann (16+)
Bakkermann A világ legnagyobb kenyerét készül megsütni Kiskovász, a pék (Zelei Gábor) legjobb cimborájával, a mentálisan összezavarodott Multiplexszel (Gáspár Tibor) és a kocsma másik két jeles törzsvendégével, Csöröge Pistával (Szőke András) és Suzumival (Badár Sándor). Mindezt két okból teszik: egyrészt, mert végre történik valami, másrészt nincs jobb, mint bekerülni a Guiness Rekordok Könyvébe és jól meggazdagodni. Persze a tervvel vannak problémák. Szereplők: Zelei Gábor, Gáspár Tibor, Szőke András
4:00
1945 (12+)
1945 Ledobják az atombombát Nagaszakira. A megszálló német csapatok helyét a szovjetek veszik át. A megszállás árnyékában Szentes István (Rudolf Péter), egy kis község jegyzője fia, Árpád (Tasnádi Bence) esküvőjére készül. Ám épp a nagy napon megjelenik a menyasszony fogságból visszatért előző vőlegénye, Jancsi (Szabó Kimmel Tamás). Mindezt tetézi, hogy visszatérnek azok az elhurcolt zsidók is, akik jogos igényt tartanak arra a drogériára, amit Szentes a fiának szánt. Néhány óra alatt mindenkinek gyökeresen megváltozik az élete. Szereplők: Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás
5:50
Zárójelentés (12+)
Zárójelentés A nyugdíjazott Stephanus professzor (Klaus Maria Brandauer) új élet reményében hazaköltözik a szülőfalujába, hogy a helyiek nagy örömére körzeti orvosként folytathassa a hivatását. Fiatalkori szerelme és gyerekkori legjobb barátja viszontlátása kellemes emlékeket ébreszt benne, ám nem örülhet sokáig az új élményeknek. A doktor felesége (Udvaros Dorottya) korántsem örül a vidéki életnek, ráadásul akaratlanul is belekeverednek a községben uralkodó kisstílű, de ártalmas politikai csatározásokba. Stephanus rájön, hogy a múlt kísérteteivel csak akkor számolhat le, ha szembenéz a következményeivel a jelenben. Szereplők: Klaus Maria Brandauer, Udvaros Dorottya, Eperjes Károly
8:10
A bíró (12+)
A bíró Hank Palmer (Robert Downey Jr. ), a dörzsölt New York-i ügyvéd házassága romokban van, ráadásul az anyja temetése miatt haza kell utaznia a szülővárosába, ahol elkerülhetetlenül találkoznia kell az apjával (Robert Duvall). Sosem voltak jóban, Joseph ugyanis a kisváros hírhedten szigorú bírója, akivel évekkel korábban megromlott a viszonya. Az idős Palmer az évek során semmit sem változott, ugyanolyan nyakas és kiállhatatlan, ám most egy gyilkosság elkövetésével vádolják. Hank elhatározza, hogy mindezzel dacolva megvédi, megmenti az apját. Szereplők: Robert Downey Jr. , Robert Duvall, Leighton Meester
10:50
Semmit a szemnek (12+)
Semmit a szemnek Nick (Chevy Chase) és Alice (Daryl Hannah) egy összejövetelen találkozott, és pillanatok alatt felizzott körülöttük a levegő. Úgy döntöttek, hogy pár nappal később együtt ebédelnek. A másnapos Nick a találkozást követő reggelen egy nyugodt sarokban igyekezett kipihenni a fáradalmait, amikor az épületben robbanás történt. Amikor felébredt, döbbenten vette észre, hogy több minden láthatatlanná vált körülötte, sőt mi több, saját teste sem látható... Szereplők: Chevy Chase, Daryl Hannah, Sam Neill
13:10
Szemfényvesztők (12+)
Szemfényvesztők A világ négy legjobb illuzionistája Merritt (Woody Harrelson) és Atlas (Jesse Eisenberg) vezetésével nyilvános show-műsorban kirabolja az egyik párizsi bankot, méghozzá nem is akárhogyan! A műsorszámuk végeztével a közönség sorai közé szórják a megszerzett pénzt. Az FBI nyomozója, Dylan (Mark Ruffalo) és a mellé rendelt francia nyomozónő, Alma (Mélanie Laurent) értetlenül állnak az agyafúrt attrakció előtt, ezért Thaddeushoz (Morgan Freeman) fordulnak segítségért, aki a bűvészmutatványok leleplezéséből él. Amikor a bűvészek többször is átejtik az FBI-t, majd mecénásukat, a milliárdos Tresslert (Michael Caine) is kifosztják, megkezdődik a hajtóvadászat. Szereplők: Michael Caine, Dave Franco, Morgan Freeman
15:30
Mr. és Mrs. Smith (12+)
Mr. és Mrs. Smith Minden családnak van rejtegetnivalója, apró-cseprő, kisebb-nagyobb titka mindnek van. De amit a látszólag átlagos életvitelű Smith házaspár takargat a külvilág és egymás elől, hát olyan biztosan kevésnek van. Jane (Angelina Jolie) és John (Brad Pitt) valójában jólfizetett, megbízhatóan hatékony munkát végző bérgyilkosok, akik ráadásul két, egymással szemben álló szervezetet szolgálnak. Minden megy a megszokott mederben addig, míg egy nap egymás meggyilkolására kapnak megbízást. Kénytelenek hát hazavinni munkájukat, és a békés külvárosi otthonban egyik pillanatról a másikra elszabadul a pokol. Szereplők: Brad Pitt, Angelina Jolie, Vince Vaughn
17:50
Men in Black - Sötét zsaruk 3 (12+)
Men in Black - Sötét zsaruk 3 Boris, az Állat (Jemaine Clement) megszökik a Hold szigorúan őrzött börtönéből, és visszatér az időben, hogy végezzen a fiatal K ügynökkel (Josh Brolin), mielőtt letartóztatná őt. J ügynök (Will Smith) rájön, hogy az idővonal megváltozott, és követi Borist, ám egy nappal korábban érkezik, hogy még legyen ideje megmenteni a fiatal K ügynököt. J-nek nagy nehezen sikerül meggyőznie múltbeli kollégáit, és Griffin (Michael Stuhlbarg) segítségével, aki minden idősíkot lát, felkutatják Borist. J egy titkot is megtud, amit az öreg K ügynök (Tommy Lee Jones) soha nem mondott el neki. Szereplők: Will Smith, Tommy Lee Jones, Josh Brolin
20:00
Az Amazonas kincse (12+)
Az Amazonas kincse Beck, a behajtó szerepében maga Rock rombol végig a kincsvadászok ösvényein. Utolsó feladata, hogy megkeresse és visszaszállítmányozza főnöke kalandor fiát, Travist, aki épp régész kíván lenni és az indiánok rég elveszett kincsét keresi a dzsungelben. Kezdetét veszi az őrült hajsza: a kincskereső, az embervadász, a sűrűben bujkáló gerillák, az aranybánya szeszélyes és kegyetlen tulajdonosa, egy skót dudás, egy bombázó csaposlány és egy csapat túlfejlett humorérzékű pávián kergetőzik a fák között, a kincs körül, az aranybányákban és egy katonai táborban. Szereplők: Dwayne Johnson, Rosario Dawson, Christopher Walken
22:15
A pap - Háború a vámpírok ellen (18+)
A pap - Háború a vámpírok ellen Az egyház vezetésével az emberek győzelmet arattak a vámpírok felett. A vérszívókat rezervátumba kényszerítették, míg az emberek a védett városban húzzák meg magukat. A Jerikóban élő katonapap megtudja, hogy egy vámpírhorda lemészárolta a határvidéken élő testvérét és feleségét, a lányukat pedig elrabolta. Felettesei tiltása ellenére a Pap az unokahúga után indul. Vele tart Lucy szerelme, egy határvidéki seriff, és a különleges képességekkel megáldott katonapapnő. Sietniük kell, meg kell találniuk a lányt, mielőtt a vámpírok megfertőznék. Szereplők: Paul Bettany, Karl Urban, Maggie Q
23:55
Új múlt (16+)
Új múlt Amerika nagyvárosai víz alá kerültek, és Nick Bannister (Hugh Jackman), az elmés magánnyomozó abból él, hogy ügyfelei számára megnyugtató múltbéli emlékeket kutat fel jó pénzért. Az üzlet virágzik a jövőtől rettegő világban, egészen addig, amíg fel nem bukkan Mae (Rebecca Ferguson). A nő megdöbbentő módon képes felbukkanni a jelenében, a múltjában és a jövőjében, majd egyszerűen köddé válik. Bannister mások emlékeiben próbálja megtalálni Mae-t, és közben halálos összeesküvés nyomaira bukkan. Szereplők: Rebecca Ferguson, Hugh Jackman, Thandiwe Newton
2:05
Pokoli küldetés (18+)
Pokoli küldetés A gyönyörű Samantha O'Hara (Megan Fox) egy zsoldoscsapat vezetője, aki szívesen vállal el veszélyes feladatokat Afrika távoli részein, ha azt jól megfizetik a csapatának. Kiszabadítanak túszokat, elhoznak értékes zsákmányt, és olykor önzetlenül kiszabadítanak védtelen foglyokat. A meló sose könnyű, de ezúttal egy csapat iskolás lánnyal kell menekülni a lázadók serege elől. Ráadásul nem csak a bosszúszomjas lázadók jelentik az egyetlen veszélyt, hanem a kiéhezett ragadozók, és a csapaton belüli bizalmatlanság is veszélyeztetik az akció sikerét. Amikor a kimentésre küldött helikoptert lelövik, a csapat csapdába esik egy oroszlán farmon. Nem is sejtik, hogy a lázadók jelentik a legkisebb problémát, és hamarosan szembe kell nézniük a feldühödött, emberevő oroszlánok hordájával is. Szereplők: Megan Fox, Jessica Sutton, Philip Winchester

Spektrum műsor (2023. 02. 10.)

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Spektrum műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A Spektrum tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.

Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Spektrum tv programról.

Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.

Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!