A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Sorozat+ műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.
A Sorozat+ tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.
Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Sorozat+ tv programról.
Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.
Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!
Lois O'Neill (Faye Dunaway), az egykori sztár partiján holtan találják az egyik személyzetist, a nőre pedig egy sötét szekrényben találnak rá halálra rémülve. A nyomok alapján úgy tűnik, hogy Louis volt a célpont, aki képtelen megbarátkozni az öregséggel és a fogyatkozó lehetőségekkel, ezért minden fiatal riválisát kikezdi. Ellenségei ezért akadnak szép számmal, bármelyiküknek lehetett oka a gyilkosságra. ║ Lois O'Neill (Faye Dunaway), az egykori sztár partiján holtan találják az egyik személyzetist, a nőre pedig egy sötét szekrényben találnak rá halálra rémülve. A nyomok alapján úgy tűnik, hogy Louis volt a célpont, aki képtelen megbarátkozni az öregséggel és a fogyatkozó lehetőségekkel, ezért minden fiatal riválisát kikezdi. Ellenségei ezért akadnak szép számmal, bármelyiküknek lehetett oka a gyilkosságra. ║ A krimisorozat napjaink Miamijában, Floridában játszódik, illetve Miami Beachen. A Horatio Caine rendőrhadnagy vezette csapat rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizs
Egy angolul nem tudó, kétségbeesett illegális bevándorló lesz egy rejtélyes betegség első fertőzöttje. Rohamosan romló állapotban kénytelen menekülni a Bevándorlási Hivatal és az FBI elől, ráadásul a saját testvére is vadászik rá, mert őt okolja a barátnője haláláért. ║ A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fonódik a veszélyes helyzetek és az őket körü
A csapat először szembesül azzal, hogy a kórház más osztályai mennyire nem bíznak bennük. Ugyanis amikor az egy kollégájukat próbálják kezelni, az illető egyáltalán nem bízik a képességeikben. Eközben Wilson ráveszi Houset egy autós utazásra. ║ Dr. House (Hugh Laurie), a diagnosztizálásra szakosodott, antiszociális, különc orvos messziről kerüli a betegeit, mert úgy véli, hogy hazugságaikkal csak gátolják a helyes diagnózist. Fiatalokból álló kiváló csapatával mindent megtesz, hogy megoldja az útjába kerülő rejtélyes eseteket.
Egy teherautónyi rovarirtót szállítanak a repülőtérre. A jármű sofőrje azonban kézzel érinti a rakományt, elájul és az üres teherautóval nekirohan egy fának. A helyszínre érkező helikopter legénysége mérgezést állapít meg. Még ketten kerülnek a rakomány közelébe, és ők is hasonló tüneteket produkálnak. Mire a másik mentőhelikopter a helyszínre érkezik, egyikük már nem él... ║ Az izgalmas akciósorozat két helikopteres mentőcsapat kalandos hétköznapjairól szól. A bevetések során pilótáknak, orvosoknak, mentősöknek egyaránt életről és halálról kell dönteniük, s nem mindennapi beavatkozást igénylő helyzeteket kell megoldaniuk. A fordulatos történetnek, a lélegzetelállító jeleneteknek _ melyekben sokszor maguk a színészek vállalkoznak hajmeresztő mutatványokra _ és a páratlan szépségű tájnak köszönhetően a Medicopter 117 méltán vált az egyik legnépszerűbb filmsorozattá.
A békésnek tűnő tiroli városkában Karin Kofler (Kristina Sprenger) nyomozónő és a bűnügyi pszichológiára szakosodott kollégája, Lukas Roither (Jakob Seeböck) próbálnak véget vetni a helyi bűnözők tevékenységének.
Melinda ráveszi Samet, hogy vigye magával a Nicole-hoz tervezett kiruccanásra, egy kamionnyi felvásárolt régiségre hivatkozva. A hosszú úton azonban több, szívességet kérő szellem is kíséri őket. Melinda eközben Nedre bízza a házát, s a fiú beengedi a bulizni vágyó barátait, az anyja bosszúságára. Régi barátaival találkozik Delia, amikor egy szellem hozzácsapódik, s az asszony tudja, hogy ki az, de nem érti, hogy mit akarhat tőle... ║ A fiatal és nagyon csinos Melinda Gordon (Jennifer Love Hewitt) életének legboldogabb pillanatait különös dolgok zavarják meg. Éppen most ment feleségül nagy szerelméhez, Jim Clancyhez (David Conrad), de a közös családi fészek baljóslatú hellyé változik, amikor egy este a vacsora közben az ablakon kirajzolódni látszik valami. Melinda először rettenetesen megijed, mégis azonnal tudja, hogy egy szellem kéri a segítségét. Kiderül, hogy különleges képessége van: képes beszélni a halottak lelkével.
Sharona távozása miatti lehangoltságában Adrian Monk nem nagyon vállalt ügyeket az utóbbi időben, de egy egyedülálló anyához történt sorozatos betörések hatására ismét elkezd nyomozni. A furcsa eset középpontjában pedig egy alig egy dollárt érő márvány guppi áll. ║ Adrian Monk (Tony Shalhoub), a zseniális San Franciscó-i nyomozó felesége rejtélyes halála után elveszti az állását, ám továbbra is a rendőrségnek dolgozik magán tanácsadóként. Egykori asszisztensével és főnökével elképesztő hatékonysággal tudja megoldani a megoldhatatlan ügyeket, miközben kényszeresen retteg a baktériumoktól és a szennyeződésektől.
Szekeres Krisztina és Áron egy pesti szükséglakásban laknak a lányukkal, Flórával (18) és gyermekük újszülött kislányával Kirával. Flóra barátja, Szegő Marcell (19) egyedülálló anyjával Reginával él, hasonló körülmények között. Röviddel gyermeke születése előtt Flóra örökbe akarta adni nem tervezett kislányát, de az utolsó pillanatban úgy határozott, maga neveli fel Kirát. A kisbabáért rajonganak szülei és nagyszülei, és nem sejtik, hogy Kirát talán örökre elszakítják tőlük. Egy nyomasztó, átsírt éjszaka után a kialvatlan Flóra Kirával a közeli pékségbe indul. A kislány végre alszik. A pékség szűk ajtaján lehetetlen babakocsival bejutni, ezért Flóra az ajtó előtt hagyja Kirát. A pékségben nincsenek sokan, pár perccel később az anya már távozik is. Flóra szeretetteljes pillantást vet a babakocsira és megdermed: Kira eltűnt! Később kiderül, hogy Flóra titkol valamit. Vajon köze van a kislánya eltűnéséhez? Vajon ki rabolta el a kislányt és miért?
Kislány holttestére bukkannak egy porszívós dobozban, amit egy éjszakai mulató parkolójában tettek le. Catherine-t felzaklatja az ügy, a kislányt láthatóan korábban bántalmazták. Az első számú gyanúsítottjuk Leo Finley, a doboz tulajdonosa. A férfiról hamarosan kiderül, hogy korábban szeméremsértés miatt elítélték, és most álnéven él. ║ Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. A helyszínelők csak akkor vehetik fel velük a versenyt, ha naprakészek. [b]A 8. évad[/b] Grissom kénytelen szembenézni saját érzelmeivel, melyeket Sarah iránt táplál. Az egész csapatot megviseli a kolléganőjük ellen elkövetett merénylet, és új szabályokat vezetnek be egymás védelme érdekében.
A helyszínelő csapatnak ki kell derítenie, hogy egy rosszul sikerült, főiskolai beavatási szertartás miatt került-e holttest egy sírba. ║ Jerry Bruckheimer (Karib-tenger kalózai, Con Air fegyencjárat) csak Spielberghez hasonlítható filmes géniusz. Nagy nevű kollégájához hasonló tévedhetetlenséggel nyúl a legjobb témákhoz és készít belőlük világra szóló sikerfilmeket. Mr. Bruckheimer azonban nem csak a moziban mozog otthonosan, hanem a tévé világában is, ahol szintén csak a legnagyobbak között említhetjük. Olyan televíziós sikerszériák fűződnek a nevéhez, mint a Titkos küldetés (E-ring), vagy a Döglött akták (Cold Case) és mindenek előtt a legnagyobb sikersorozatot arató CSI: A helyszínelők. A Las Vegas-i bűnügyi helyszínelők munkáját bemutató sorozat olyan népszerűségre tett szert az évek folyamán, hogy Bruckheimernek, ha akarta volna sem marad más választása, minthogy a hatalmas sikert meglovagolva elkészítse annak testvérsorozatait. Elsőként a napfényes Miamiban vetették meg a lábuka
Davidénak egy rendőrségi védelem alatt álló nőt kell bekísérnie az ügyészségre, de még mielőtt belépne a házba, óriási robbanás történik. Davide kimenti a sérült nőt, de a szomszéd nem ilyen szerencsés. Valaki azt akarta megakadályozni, hogy a nő tanúvallomást tegyen? Vagy véletlen baleset történt? A holtan talált szomszédról kiderül, hogy már a gázrobbanás előtt halott volt. A háttérben egy ingatlancsalás körvonalai sejlenek fel, amelynek Monterosso is ártatlan áldozata, és egy régen elfeledettnek hitt személyes tragédia.
Doug szívesen kitűzné az esküvő napját, ezért még Carol édesanyját is felkeresi. Weaver szeretné, ha a vezetőség átfogó szerződést kötne a Synergies céggel. Anspaugh tizenhárom éves fia kezelésére Markot kéri fel. Ismét egy megerőszakolt, idős asszonyt hoznak be az osztályra. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
Mit tegyen az a férj, aki rájön, hogy szeretett felesége megcsalja? János persze magát hibáztatja, és minden erejével azon van, hogy visszahódítsa Líviát, és megtalálja a választ arra, hogy felesége miért akarja hirtelen mindenáron az élvezetekbe vetni magát?
A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
amerikai-spanyol-német akcióthriller, 2017 ║ Lucas (Sam Worthington), a magányos farkas profi bérgyilkos. Újabb célpontja a fiatal, gyönyörű Ella (Odeya Rush). A férfi elől nincs menekvés, ám most mégis minden másképp történik. Lucas és Ella együtt lép le, s mivel a megbízó örökre el akarja hallgattatni Ellát, megindul a hajsza egész Európán át, most már mindkettőjük után. A túlélésre csak egy reményük marad: meg kell találniuk Ella családjának gyilkosait.
angol-amerikai sci-fi, 2017 ║ A galaxis egy távol bolygója felé tartó űrhajó, a Covenant legénysége felfedez egy csodás bolygót, egy eddig ismeretlen Paradicsomot. Ám az új világ igazából sötét és veszélyes - egyetlen lakója a szintetikus David (Michael Fassbender), a szomorú végű Prometheus-expedíció utolsó túlélője.
amerikai fantasy, animációs film, 2021 ║ Egy olyan világban, ahol óriás szörnyek és emberek ütköznek, a szörnyek szupersztár sportolók, és a Monster Wrestling nevű népszerű profi birkózó küzdősportban versenyeznek. Egy Winnie nevű fiatal lány menedzserként apja nyomdokaiba akar lépni, és egy Steve nevű, szerethető, esélytelen, ám gyakorlatlan szörny edzőjeként próbál tevékenykedni. Winnie azt tervezi, hogy Steve-ből bajnokot farag, hogy aztán megmérkőzhessen a regnáló bajnok Tentacularral.
francia akciófilm, 2001 ║ Megalkották egy új utcai sport szabályait, és lassan meghódítják a várost - pontosabban a falakat, a tetőket, a hidakat. Macskaügyességgel ugrálnak egyik házról a másikra, villámgyorsan kúsznak-másznak a falakon, és könnyű szívvel néznek szembe a veszéllyel. Ők a Yamakasi-k! A fiatalok csodálattal adóznak nekik, és megpróbálják utánozni őket. Egy nap beüt a katasztrófa: a kilencéves szívbeteg Djamel megpróbálja utánozni társait, felmászik egy fára, de lezuhan. Sürgős szívátültetésre van szüksége, ehhez pedig pénzre, de azonnal! A Yamakasi-k átérzik felelősségüket, és mindenáron segíteni akarnak. Kockára teszik az életüket és megszegik a törvényt - most először. ║ Megalkották egy új utcai sport szabályait, és lassan meghódítják a várost _ pontosabban a falakat, a tetőket, a hidakat. Macskaügyességgel ugrálnak egyik házról a másikra, villámgyorsan kúsznak-másznak a falakon, és könnyű szívvel néznek szembe a veszéllyel. Ők a Yamakasi-k! A fiatalok csodálattal adó
amerikai katasztrófa film, 2016 ║ Mike Williamsnek (Mark Wahlberg), a Deepwater Horizon olajfúró torony vezető elektrotechnikusának ismét maga mögött kell hagynia feleségét (Kate Hudson) és kislányát. Ezúttal a Mexikói-öbölben megépített óriási úszó szigeten 125 kollégájával együtt (Kurt Russell, Dylan O'Brien és Gina Rodriguez) kell felügyelnie a munkálatokat. Mike hozzá van szokva a kemény munkakörülményekhez és a fizikai igénybevételhez, de ami egy április éjszakán vár rá, arra sem ő, sem a tornyon dolgozók nincsenek felkészülve.
amerikai akciófilm, 2009 ║ A G. I. Joe szuperkommandót a terroristák elleni harcra hozták létre. A nemzetközi összetételű csapat vezetője az amerikai Duke, aki nem éppen a szavak embere. Barátjával, a mesterlövész Kioldóval csatlakozott a Hawk tábornok vezette különleges egységhez. A csapat tagja még Kígyószem, a némasági fogadalmat tett nindzsa harcos, Scarlett, a vagány és okos kémelhárító csaj, Brékó, a kommunikációs szakember, valamint a fegyverszakértő Kőkemény. Első feladatuk elfogni Destrót, a galád fegyverkereskedőt, és megakadályozni, hogy a Kobra nevű titkos szervezet káoszba taszítsa a világot. ║ A G. I. Joe szuper-kommandót a terroristák elleni harcra hozták létre. A nemzetközi összetételű csapat vezetője az amerikai Duke, aki nem éppen a szavak embere. Barátjával, a mesterlövész Kioldóval csatlakozott egykor a Hawk tábornok vezette különleges egységhez. A csapat tagja még Kígyószem, a némasági fogadalmat tett nindzsa harcos, Scarlett, a vagány és okos kémelhárító csaj, Brékó
amerikai fantasztikus kalandfilm, 2001 ║ Dr. Alan Grant kiheverte a Jurassic Parkban történteket, és újult lendülettel kutatja a raptorok intelligenciájával kapcsolatos új elméletének helyességét. Így aztán nem tud ellenállni a kísértésnek, amikor egy jómódú kalandor busás támogatást ígér kutatásaihoz - amennyiben Grant elkíséri őket egy repülős körútra a Sorna szigetre, mely az In-Gen genetikus tenyésztelepe volt, és ahol a második részben szörnyű dolgok történtek. Csakhogy amikor kiderül, hogy a kalandor és neje nem csupán felülről akarják megcsodálni a szigetet, hanem le is akarnak szállni, az események hirtelen tragikus fordulatot vesznek. A hét túlélő harcolni kezd az életben maradásért, és hamarosan az is kiderül, mi volt az igazi oka annak, hogy Grantot a szigetre csábították. ║ Dr. Alan Grant kiheverte a Jurassic Parkban történteket, és újult lendülettel kutatja a raptorok intelligenciájával kapcsolatos új elméletének helyességét. Így aztán nem tud ellenállni a kísértésnek, ami
amerikai-német akciófilm, 2003 ║ Sean Vetter rendőrtiszt partnere segítségével kézre keríti a mexikói drogkartell fejét, akinek a helye nem sokáig marad üresen: Diablo, a könyörtelen szállító kerül a kokain-birodalom élére. Az újdonsült drogbáró azonnal parancsot ad Vetter likvidálására. Az ügynök ugyan megússza a támadást, gyönyörű felesége azonban meghal a tűzharcban. Bosszúra éhesen, mindent feladva Vetter a végső leszámolásra készül. ║ Sean Vetter rendőrtiszt a partnere segítségével kézre keríti a mexikói drogkartell fejét, akinek a helye nem sokáig marad üresen. Diablo, a könyörtelen szállító kerül a kokain-birodalom élére. Az újdonsült drogbáró azonnal parancsot ad Vetter likvidálására. Az ügynök ugyan megússza a támadást, gyönyörű felesége azonban meghal a tűzharcban. Vetter bosszúra éhesen, mindent feladva így a végső leszámolásra készül...
német-amerikai akciófilm, 2013 ║ Miután gyerekként rákaptak a vér ízére, János (Jeremy Renner) és Júlia (Gemma Arterton) önbíráskodó bosszúállók lettek, a megtorlás elszánt angyalai. Ám sejtelmük sincs róla, hogy most ők válnak prédává, és a boszorkányoknál sokkal hatalmasabb gonosszal kell szembenézniük. Muriel (Famke Janssen), a boszorkányok királynője szembesíti őket múltjukkal, amiről semmit sem tudtak. A kétségbeesett testvérek nem is sejtik, hogy milyen szerepet szántak nekik egy szörnyű tervben. ║ Miután gyerekként rákaptak a vér ízére, János (Jeremy Renner) és Júlia (Gemma Arterton) önbíráskodó bosszúállók lettek, a megtorlás elszánt angyalai. Ám sejtelmük sincs róla, hogy most ők válnak prédává, és a boszorkányoknál sokkal hatalmasabb gonosszal kell szembenézniük. Muriel (Famke Janssen), a boszorkányok királynője szembesíti őket múltjukkal, amiről semmit sem tudtak. A kétségbeesett testvérek nem is sejtik, hogy milyen szerepet szántak nekik egy szörnyű tervben...
amerikai akciófilm, 2002 ║ Gordy Brewer (Arnold Schwarzenegger) a Los Angeles-i Tűzoltóság parancsnoka egy röpke pillanat alatt mindent elveszít, ami valaha fontos volt számára: fia és felesége meghalnak egy terrortámadásban. A robbantást El Lobónak, a Farkasnak tulajdonítják, aki a kolumbiai polgárháború hírhedt vezére. Gordy bízik az igazságszolgáltatásban, ám hetekkel később látnia kell, hogy a hivatalos nyomozás holtpontra jutott. Barátai és Brandt CIA-ügynök (Elias Koteas) figyelmeztetése ellenére Gordy Kolumbiába indul, hogy maga kutassa fel a Farkast.
amerikai akcióthriller, 2006 ║ A rejtélyes Dalton (Clive Owen) kiagyalja a tökéletes bankrablás tervét, és merész akciója során több tucat embert ejt túszul az épületben. Frazier, a kőkemény nyomozó (Denzel Washington) kapja a feladatot, hogy tárgyaljon a zseniális bűnözővel. Ahogy a veszedelmes macska-egér játék kezd kibontakozni, Frazier gyanút fog, hogy ebben az ügyben talán nem minden az, aminek látszik. Ráadásul felbukkan a színen a felsőbb érdekeket képviselő Madeleine (Jodie Foster), aki kiszámíthatatlanságával még tovább bonyolítja az amúgy is robbanásveszélyes helyzetet…
amerikai akcióthriller, 2020 ║ Rich (Chad Michael Murray) egy orvosi műhibaper után szüleihez költözik a családjával, egy vidéki, kietlen farmra. Nővére a helyi kórházban szerez neki állást, hogy új életet tudjanak kezdeni. Rich apja, Frank (Bruce Willis), aki egykor seriffként dolgozott, helyteleníti, hogy fia nem harcolt a bíróságon, hogy megvédje magát. Egy félresikerült rablás következtében egy bűnöző testvérpár egyik tagja megsérül, ezért betörnek Rich apjának elhagyatott házába. Foglyul ejtik a családot, és megzsarolják az orvost, hogy segítsen a sebesült fivéren, különben végeznek mindenkivel. Rich eleinte együttműködő, ám végül apjával együtt felveszik a harcot az őket foglyul ejtő bűnözőkkel szemben.
francia animációs film, 2007 ║ New York, 1855. A bíróság immár x-edik perükre idézi be a Daltonokat. De a négy borzadalom megszökik, és gondosan kirabolja a város összes bankját. Az őrült üldözés folyamán csak Joe Daltonnak marad ideje, hogy elrejtse a dugipénzt, még mielőtt Lucky Luke megérkezne. Mindezt egy bevándorló csoport szekerében kivitelezi. Az emigránsok olyan telepesek, akiket egy gátlástalan gazember kifosztott, és csak 80 napjuk van rá, hogy odaérjenek Kaliforniába, és visszaszerezzék a földjüket. Így valóságos versenyfutás indul, magányos cowboyunk pedig hajlandó segíteni a bátor emigránsoknak. S miközben szembe kell néznie a vadnyugat csapdáival, a Daltonokat is vissza kell kísérnie a fegyházba – ők viszont másra sem gondolnak, mint hogy hogyan tudnák megkaparintani a pénzüket. ║ New York, 1855. A bíróság immár ikszedik perükre idézi be a Daltonokat. De a négy borzadalom megszökik és gondosan kirabolja a város összes bankját. Az őrült üldözés folyamán csak Joe Daltonnak
amerikai családi vígjáték, 1993 ║ Beethoven családja, George és Alice Newton, a 15 éves Ryce, a 11 éves Ted és a 6 éves Emily elfoglaltabb, mint valaha. Beethoven magányosan őgyeleg a ház körül. Aztán egy parkban megpillantja Missyt, a legszebb bernáthegyi lányt a világon. Egy pillantás - és Beethoven elveszett... 10 hét múlva a gyerekeknek feltűnik, hogy Beethoven furcsán viselkedik. Egyre többet csatangol el a háztól. Hamar kiderül, hogy Beethoven családot alapított. A gyerekek a 4 kölyökkutyát becsempészik a házba és megpróbálják titokban tartani. De eljön az idő, amikor a ház ura George Newton rájön az igazságra.
amerikai rajzfilm, 1998 ║ Rabszolgának született. Királyok nevelték. Vezér lett belőle. Történetét az egész világ ismeri, milliók tisztelik a nevét, ő Mózes. Az Egyiptom hercege az örökség és a sors epikus igényű drámája. Mózes története és útja a rabszolgától a hercegen át a felszabadítóig, évezredeken át fennmaradt, nemzedékek sorát nyűgözte le a hit, remény és szabadság időtlen témáival. A DreamWorks első egész estés animációs filmjéhez az Oscar-díjas Hans Zimmer írt dalokat és zenét. A film káprázatos képi világán pedig több mint 350 animátor, művész és technikus dolgozott.
amerikai-angol történelmi kalandfilm, 2011 ║ Időszámításunk szerint 140-ben, a római birodalom kiterjeszti határait egészen Britanniáig. Kaledónia területén a rebellis törzsek még tartják magukat. Marcus Aquila (Channing Tatum) megérkezik Britanniába, feltett szándéka, hogy visszaállítsa apja, Flavius Aquila megtépázott hírnevét. 20 évvel korábban, Róma 5000 főből álló kilencedik légiója Flavius vezetésével, a légió szimbólumát, a kilencesek sasát magasban hordozva vonult be Kaledóniába. Sosem tértek vissza. A légió, és a szimbólum eltűnt az ismeretlenség ködében. Hadrianus, a római birodalom császára dühében egy falat építtetett a terület köré, ez a fal a római birodalom északi részének határát, az ismert világ határait jelzi. Marcus célja, hogy kiváló harcossá váljon. Célkitűzésének elérését segíti legújabb megbízatása: dél-nyugaton egy kisebb erőd ostrománál vezeti bátran csapatát. Róma kitünteti a bátorságáért, de komoly sérülései miatt leszerelik a seregből, így Marcus kénytelen n
amerikai-ír történelmi kalandfilm, 2004 ║ Artúr (Clive Owen), a Római Birodalom legészakibb védvonalának őrzésére kirendelt sereg vezére alig várja, hogy elhagyja Britanniát, és visszatérjen Róma biztonságos falai közé. Ám mielőtt elhagyná a szigetet, lovagjaival együtt még egy utolsó nagy megbízást kell teljesítenie, aminek során ráébred, hogy ha Róma elveszik, Britanniának szüksége lesz egy vezérre, aki betölti az űrt. Valakire, aki nemcsak a szászok fenyegető támadásától védi meg az országot, hanem megmutatja az utat egy új korszak felé. Artúrnak Merlin (Stephen Dillane), a brit csapatok vezetője segítségével, valamint a gyönyörű és bátor Guinevrával (Keira Knightley) az oldalán kell megtalálnia az erőt önmagában, hogy elfordítsa a történelem kerekét.
amerikai fantasztikus akciófilm, 2008 ║ Tony Stark, a zseniális feltaláló és különc milliárdos éppen legújabb szuperfegyverét mutatja be, amikor a csoportot támadás éri és Tony mellkasába vasszilánk fúródik, mely lassan halad a szíve felé. Ráadásul foglyul ejtik és azt követelik tőle, hogy építsen meg egy minden eddiginél pusztítóbb fegyvert. Tony meg is építi, azonban egy olyan páncélöltözet formájában, amely segítségére lehet a szökésben és távol tartja a vasszilánkot a szívétől. Így születik meg a legendás Vasember. ║ Tony Stark (Robert Downey Jr. ), a zseniális feltaláló és különc milliárdos éppen legújabb szuperfegyverét mutatja be, amikor a csoportot támadás éri és Tony mellkasába vasszilánk fúródik. A szilánk lassan halad a szíve felé, és csak idő kérdése, hogy mikor végez vele. Ráadásul foglyul ejtik és azt követelik tőle, hogy építsen meg egy minden eddiginél pusztítóbb fegyvert. Tony kijátssza fogva tartóit, és egy olyan páncélöltözetet épít, amely segítségére lehet a szökésbe
amerikai sci-fi akciófilm, 2021 ║ Pókembernek sok és sokféle kalandja volt már, de ilyen még soha. Lekerült róla a maszk, a világ megtudta, kicsoda ő igazából, és most egy egészen új veszéllyel is számolnia kell: a nyilvánossággal. Többé nem tudja, kényelmesen kettéválasztani a magánéletét és a szuperhős-világot. Doktor Strange-hez fordul segítségért, de attól csak még jobban megkavarodik a helyzet. Pókembernek olyan veszélyekkel kell megküzdenie, amelyeknek a létezéséről eddig nem is tudott. De ha túléli őket, talán jobban megérti, mit jelent igazából pókembernek lenni. Ismerős szuperhősök és szupergonoszok nagy találkozója a film, amely a szuperlátványos akciójelenetek közben is szállítja azt, ami megkülönbözteti Pókembert az összes társától: a szellemes, lazán szórakoztató hangulatot.
amerikai fantasztikus akciófilm, 2010 ║ Kiderült, hogy a szuperhős Vasember valójában Tony Stark. Kihasználva az iránta való érdeklődést a milliárdos feltaláló fel akarja hívni a figyelmet a közjó szolgálatába állítható technikai újdonságokra. A kormány azonban azt szeretné, ha fejlesztéseit a hadsereg kapná. Tony azonban nem akarja megosztani a Vasemberrel kapcsolatos információit, attól fél, hogy azok rossz kezekbe kerülnek. Közben felbukkan egy rejtélyes figura a Stark család múltjából. Ivan Vanko a saját fegyverével akarja elpusztítani a Vasembert. A szuperhős kénytelen újra akcióba lépni, hogy a barátai segítségével legyőzze azokat az erőket, amelyek őt és az emberiséget fenyegetik.
amerikai-angol sci-fi, 2014 ║ Caleb 24 éves, és programozó a világ legnagyobb internetes cégénél. Megnyer egy versenyt, amelynek díja, hogy egy hetet tölthet egy privát hegyi nyaralóban, amely Nathannek, a cég vezérigazgatójának tulajdona. Ám amikor Caleb megérkezik a mindentől távol eső luxusházba, rájön, hogy tulajdonképpen egy különös és lenyűgöző kísérletben kell részt vennie: kapcsolatba kell lépnie a világ első igazi mesterséges intelligenciájával, amely egy gyönyörű robotlány testében lakik. ║ A fiatal programozó, Caleb (Domhnall Gleeson) részt vehet egy formabontó kísérletben, amikor megnyeri a világ legnagyobb internetes cégének a versenyét. Egy hetet tölthet a tulajdonos, Nathan (Oscar Isaac) luxus hegyi menedékhelyén, ahol a világ első igazi mesterséges intelligenciáját kell tesztelnie, amely egy gyönyörű robotlány, Ava (Alicia Vikander) testében lakik. A tudományos utazás hamarosan hajmeresztő fordulatot vesz, amikor Ava és Caleb között romantikus érzelmek alakulnak ki, és