A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Sorozat+ műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.
A Sorozat+ tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.
Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Sorozat+ tv programról.
Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.
Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!
(II / 23) Az aktuális rész ismertetője: Egy 13 éves lány keresi fel a csoportot, és meglepő kéréssel áll elő. Szerinte elrabolták 3 éves korában, melyre egy interneten talált cikkből jött rá. Tudni szeretné, hogy ki is ő valójában, és legfőképpen azt, hogy kik az igazi szülei. A nyomokat azonban tíz év fedi el, így rendkívül körülményes a nyomozás. A műsor ismertetése: Az eltűnt személyek felkutatásával foglalkozó FBI-ügynökök csoportját Jack Malone (Anthony LaPaglia) irányítja. Hatalmas a versenyfutás az idővel, a tapasztalatok szerint ugyanis, ha valaki nem kerül elő 48 órán belül, akkor a túlélési esélyei minimálisra csökkennek. Ezért aztán a nyomozók nem a precíz nyomelemzéssel foglalkoznak, hanem a tanúk és hozzátartozók gondos kikérdezésével próbálják rekonstruálni az eltűnések áldozatainak utolsó napjait, valamint megtalálni a hozzájuk vezető utat. A 2. évad Jack Malone ügynök példásan állja az ellene folytatott vizsgálatot. Ám beosztottai, Vivien és Martin láthatóan kellemetlen
(III / 8) Az aktuális rész ismertetője: Scully és Mulder a 15 éves Amy Jacobs elrablásának ügyében nyomoznak, akit éjszaka közepén raboltak el a hálószobájából. Amy elrablásával egy időben Lucy Householder összeesett a gyorsétteremben, ahol dolgozott. A műsor ismertetése: A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Moulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI-ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit (az X-aktákat), melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata. A két karizmatikus fiatal barátsága egyre szorosabbra fonódik a veszélyes helyzetek és az őket kö
(XI / 5) Az aktuális rész ismertetője: Semir és Chris egy autós üldözésre lesznek figyelmesek. Az üldöző autó sofőrjében Semir ráismer Benre, a drogosztály fiatal nyomozójára. Az üldözés során Benék balesetet szenvednek. Mint kiderül, egy lányt üldöztek, aki kábítószer-kereskedelemből származó pénzzel menekült. Ben társa valamiért gyanús lesz Chrisnek, mégy gyanúsabb lesz, amikor az ügybe keveredett fiatalokat holtan találják. Zager ugyanis nyakig benne volt az ügyben, már régen lefölözi a drogdílerek pénzét. Amikor szorul körülötte a hurok, megpróbálja Benre kenni a gyilkosságokat. A műsor ismertetése: A lélegzetelállító autósüldözések újra a képernyőn: a Cobra 11, az európai filmgyártás egyik legsikeresebb akciósorozata visszatér a képernyőkre. Semir Gerkhan és társa, az autópálya-rendőrség két renegát tagja nem kíméli magát, ha az autópályán közlekedők biztonságáról van szó. Autótolvajok, drog-futárok, fegyvercsempészek, menekülő gyilkosok és ámokfutó autósok _ az autópálya-rendőrsé
(VI / 6) Az aktuális rész ismertetője: A légimentőket egy elhagyott gyárépülethez riasztják, amelynek oldalán egy eszméletlen fiú lóg a derekára csomózott tűzoltótömlőn. Floriannak sikerül megmentenie. Mivel nem tudják, ki riasztotta őket, visszamennek körülnézni, hátha mások is bajban vannak. Sejtésük beigazolódik, még két fiatalt találnak az elakadt felvonóban, és félő, hogy bármelyik pillanatban a mélybe zuhanhatnak… A műsor ismertetése: Az izgalmas akciósorozat két helikopteres mentőcsapat kalandos hétköznapjairól szól. A bevetések során pilótáknak, orvosoknak, mentősöknek egyaránt életről és halálról kell dönteniük, s nem mindennapi beavatkozást igénylő helyzeteket kell megoldaniuk. A fordulatos történetnek, a lélegzetelállító jeleneteknek _ melyekben sokszor maguk a színészek vállalkoznak hajmeresztő mutatványokra _ és a páratlan szépségű tájnak köszönhetően a Medicopter 117 méltán vált az egyik legnépszerűbb filmsorozattá. Szereplők: Rainer Grenkowitz, Serge Falck, Hans Heller
(I / 19) A Trinity College vakmerő, kalandvágyó professzora, Sydney Fox (Tia Carrere) igen nagy értékű ereklyék nyomába ered, hogy számtalan kaland során felkutassa, a bűnözők karmai közül kimentse, s az eredeti tulajdonosának visszajuttassa azokat. Sydney kalandjai során társai, kollégái, Nigel Bailey tanársegéd és a titkárnő Claudia, majd Karen segítségére számíthat. Szereplők: Tia Carrere, Christien Anholt, Lindy Booth
(V / 10) Szereplők: Ireneusz Czop, Janusz Chabior, Jakub Wesolowski
(V / 17) Az aktuális rész ismertetője: Halálos robbanások sorozata sújtja a Los Angeles-i olajfúró tornyokat. Minden jel arra vall, hogy nem baleset az oka, hanem egy aktivistából lett terrorista áll a háttérben. A csapat vadászatot indít a férfi ellen, miközben Deacon és felesége egy drogdíler kiszabadításán dolgozik. A műsor ismertetése: Daniel 'Harrelson (Shemar Moore), az egykori tengerészgyalogos és helyi születésű S. W. A. T. őrmester feladata a speciális taktikai egység vezetése, amely a Los Angeles-i bűnüldözés utolsó állomása. Hondo a szülőhelyéhez való hűség és a kék ruhás testvérei iránti elkötelezettsége között egyensúlyoz, és igyekszik áthidalni a két világ közötti szakadékot, miközben egy tinédzser törvényes gyámjaként próbál hozzászokni az új feladataihoz. Az 5. évad A csapat tagjai aggódnak Hondo miatt, miután új parancsnokot neveznek ki a 20-as osztag élére Sanchez személyében. Luca úgy véli, hogy az elit testőrségből visszalépő Sanchez titkolja valódi szándékát, és ez ko
(VII / 5) Az aktuális rész ismertetője: Natalie néhai férjének legjobb barátja, Albright parancsnok kéri Monk segítségét. A tengeralattjárón ugyanis, ahol szolgál, egy tiszt öngyilkos lett, aki a férfi jó barátja volt, és Albright úgy véli, hogy gyilkosság történt. Ám a helyszíni felmérés során a hajó kifut, így Monk és Natalie a fedélzeten ragad. A műsor ismertetése: Adrian Monk (Tony Shalhoub), a zseniális San Franciscó-i nyomozó felesége rejtélyes halála után elveszti az állását, ám továbbra is a rendőrségnek dolgozik magán tanácsadóként. Egykori asszisztensével és főnökével elképesztő hatékonysággal tudja megoldani a megoldhatatlan ügyeket, miközben kényszeresen retteg a baktériumoktól és a szennyeződésektől. Szereplők: Tony Shalhoub, Jason Gray-Stanford, Ted Levine
(I / 8) Az aktuális rész ismertetője: Újabb öngyilkosságnak látszó esethez hívják ki Grissom csapatát. A helyszín megdöbbentő hasonlóságot mutat egy korábbi üggyel, ahol nem tudták bebizonyítani, hogy gyilkosság történt. A hátrahagyott hangüzenet elemzése azonban egyértelművé teszi, hogy sorozatgyilkossal van dolguk. A műsor ismertetése: Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és Catherine Willows csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, és az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. Csakhogy a tudomány segítségével most már olyan bűntények is megoldhatókká váltak, melyek korábban megoldhatatlannak tűntek. Nick, Warrick, Sara és Greg a legmodernebb technológiát alkalmazva elemzik a rendelkezésre álló bizonyítékokat, amik sosem hazudnak. Szereplők: Laurence Fishburne, Marg Helgenberger, George Eads
(I / 12) Az aktuális rész ismertetője: Egy biciklis futárt végzetes szúrás ér az utcán. Stella és Danny feladata, hogy kiderítse ki és hol követhette el a halálos késelést. Nincs egyszerű feladatuk, mert a futár által bejárt hosszú és igen forgalmas utcákon kell az apró bizonyítékokat megtalálniuk és összeilleszteniük a részleteket. Közben Mac és Aiden egy kutyakiállításon történt haláleset ügyében nyomoznak. Az egyik felvezető hölgyet ismeretlen tettes mellkason szúrta egy kötőtűvel. Egy meglehetősen bizarr és ismeretlen világba csöppenek a nyomozók, amelyben meglepetésükre ugyanolyan indulatokat és viszályokat találnak, mint az utcán. A műsor ismertetése: Jerry Bruckheimer (Karib-tenger kalózai, Con Air fegyencjárat) csak Spielberghez hasonlítható filmes géniusz. Nagy nevű kollégájához hasonló tévedhetetlenséggel nyúl a legjobb témákhoz és készít belőlük világra szóló sikerfilmeket. Mr. Bruckheimer azonban nem csak a moziban mozog otthonosan, hanem a tévé világában is, ahol szintén c
Az aktuális rész ismertetője: A CSI: Miami helyszínelők törvényszéki nyomozókról szól, akik a bűntények színhelyén dolgoznak és munkájuk ismeretlen az átlagember számára. A miami helyszínelők sem riadnak vissza a lőtt sebek, a vér és az anatómiai kuriózumok látványától, a különleges osztály dolgozóinak személyisége, felkészültsége és módszere rengeteg fontos momentumban egyedi. A történetek napjaink Miamijában, Floridában játszódnak, illetve Miami Beachen. A csapat _ élén Horatio Caine-nel _ rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. Emellett más bűnügyeket is felgöngyölítenek, és epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak a mindennapi, korántsem megszokott életébe, a nyomozókkal való együttműködés részleteibe. A műsor ismertetése: Újabb epizódokkal jelentkezik a CBS és Jerry Bruckheimer,
Az aktuális rész ismertetője: Jacob egyetlen öröme, hogy Hanna-val közös harmadik gyermekük hamarosan megszületik. Maxl már nagyon várja a karácsonyt és a hosszú kívánság listán az is szerepel, Pankrazis a családdal töltse az ünnepet. Wroni arra vágyakozik a legjobban, hogy Vincenz, a bátyja vele lehessen karácsonykor. A műsor ismertetése: Dr. Thomas Burgner egy ismert és elismert orvos, aki a fiával együtt Münchenben él. Ám egy napon, családi okok miatt el kell hagynia szeretett otthonát, hogy a súlyosan beteg apósát kezelhesse, aki nem akar kezelést, főleg nem Thomas-tól... Szereplők: Gerhard Lippert, Anita Zagaria, Manuel Guggenberger
(IV / 13) Az aktuális rész ismertetője: Terry és Jerry barátsága próbájához ér, amikor az állomáson közös véradást szervez a rendőrség és a tűzoltóság. A két alakulat rögtön rivalizálásba kezd, majd mikor a minták elemzésre kerülnek, Lucy váratlan híreket kap… A műsor ismertetése: A tacomai tűzoltók mindennapjai korántsem izgalmasak. A sok semmittevés pedig a városvezetésnek is szemet szúr, így alapos vizsgálatot rendelnek el. Terry McConky parancsnoknak rendbe kell szednie az embereit _ különben könnyen lehet, hogy búcsút mondhat az állásának…Szereplők: Kevin Heffernan, Steve Lemme, Eugene Cordero
(II / 6) Az aktuális rész ismertetője: Mick Flanders és a haverja, Leo megpróbálnak kirabolni egy bárt. Walker és Trivette éppen akkor érkezik meg a helyszínre, amikor Mick lelövi a csapost. A két férfit letartóztatják, de Mick azzal kérkedik a rendőrségen, hogy ő legyőzhetetlen. És igaza is lesz, ugyanis pár óra múlva ejtik a vádat ellenük. Felsőbb utasításra, az államügyész engedélyével elengedik őket, és még az adataikat is törlik a számítógépes nyilvántartásból. Alex hivatalos parancsa az, hogy Walker ne próbáljon meg tovább nyomozni az ügyben, mert nagyon megütheti a bokáját… Közben Walker pártfogásába vesz egy kisfiút, akit az osztálytársai rendszeresen bántanak. A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff
(I / 4) Igazi vadnyugati hangulatot, különleges zenei csemegét tartogat a két főhős, a két cowboy Szuper Géza és Karacs Miklós, valamint meghívott vendégeik. Reméljük otthonaikba, ha a szél nem is, a Cowboys dalolni fog.
(I / 9) Mészáros Árpád Zsolt művésznevén "Mázs" az Operettszínház szólista színművésze. Vendégei a több mint 30 éves pályafutása alatt megismert kollégák, színművészek, színészek, énekesek, szinkronszínészek, rendezők. A házigazda vendégeivel egy kötetlen baráti beszélgetésben érdekes témaköröket jár körül. Minden vendégéhez kötődése van, de a műsor teret ad fiatal tehetségek bemutatására, nemcsak énekben, hanem táncban és egyéb dolgokban is. A műsor minden korosztálynak szól, mellesleg nevelő hatása is van, hiszen olyan emberek beszélnek, akik már nagyon sok mindent letettek a magyar kulturális élet asztalára. Ez a Mázs Világa, "Ahol a szavak elfogynak, ott megszólalnak lelkünk dallamai. "
Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
(III / 42) Az aktuális rész ismertetője: Miközben Ferit találkozik Nazif bácsival, hogy üzletet kössenek, Gülgün és Esme életében nagy változás történik… A műsor ismertetése: Az aranyifjú című sorozat egy kényszerházasság története sok intrikával, hazugsággal és sötét családi titkokkal! A főszereplő egy vagyonos család tékozló fia, Ferit. Nagy nőcsábász, élvezi a jólétet és kicsit sem kíván részt venni a családi ékszerbirodalommal járó teendőkben. Nagyapja, Halis rossz szemmel nézi unokája csapodár életét, ezért úgy dönt, feleséget keres neki. A tervről egy testvérpár, Suna és Seyran zsarnok apja is tudomást szerez, akinek más célja sincs, mint jól férjhez adni a lányait. Míg Suna saját családról álmodozik és új otthonra vágyik, testvére, Seyran egyetemre készül. Előbbit választja ki Halis az unokája számára, aki azonban sokkal inkább Seyran iránt érdeklődik. Az eljegyzés éjszakáján váratlan fordulat történik, és miközben Seyran foggal-körömmel küzd a házasság ellen, Ferit jól szórakoz
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
(III / 25) Új részekkel jön a Legyen Ön is milliomos! Palik László ismét megizzasztja a szerencséjüket és tudásukat próbára tévő hírességeket. Ha jól veszik az akadályokat, akár ötvenmillió forint is ütheti a markukat! Az idei évadban próbára teszi tudását és szerencséjét Stohl András és nővére, Viki, a Hunyadi sorozat sztárjai, Kádár L. Gellért és Medveczky Balázs, Demcsák Zsuzsa és fia, Benedek, Fésűs Nelly és lánya, Horváth Csenge, Dombovári Vanda és Csonka András, valamint a színészházaspár, Makranczi Zalán és Szinetár Dóra. A klasszikus három segítség _ telefon, felezés, közönség _ mellett tavaly egy izgalmas újítással is bővült a lehetőségek tárháza: a műsorvezető, vagyis a kvízmester maga is bevethető segítségként, bár a játékosok csak három opciót használhatnak fel a négy közül. Talán éppen Palik László segíti milliókhoz a sztárokat? Július 13-tól kiderül a vadonatúj részekből!
(III / 10) Az aktuális rész ismertetője: Miután Thony megtalálj a rejtett kamerákat a házában, számon kéri jeremy-t. Ramon új lehetőséget ajánl fel Thony-nak, amivel kikerülhet a drogkartell karmai közül. A műsor ismertetése: Thony, a takarítónő egy bűntény szemtanúja lesz, majd, hogy mentse az életét, kitakarítja a helyszínt. Ezután a maffia különbejáratú takarítónője lesz... Szereplők: Elodie Yung, Adan Canto, Oliver Hudson
(II / 1) Dr. Thomas Burgner egy ismert és elismert orvos, aki a fiával együtt Münchenben él. Ám egy napon, családi okok miatt el kell hagynia szeretett otthonát, hogy a súlyosan beteg apósát kezelhesse, aki nem akar kezelést, főleg nem Thomas-tól... Szereplők: Hans Sigl, Heiko Ruprecht, Monika Baumgartner
A tengerészgyalogos John Triton megtagadja felettese parancsát az iraki háborúban. Ezzel ugyan megmenti társai életét, de engedetlenség miatt elbocsátják a seregből. Visszatérve hazájába John megpróbál beilleszkedni a civil életbe. Egyik nap a feleségével, Kate-tel a hegyekben kirándulnak, amikor összeakadnak egy gyémánttolvaj-bandával. A bűnözők foglyul ejtik John feleségét. A volt katona tudja, hogy csak magára számíthat. Ám ezúttal élete legkeményebb és legfontosabb küldetése vár rá, s nem válogat az eszközökben, hogy megmentse szerelmét... Szereplők: John Cena, Robert Patrick, Kelly Carlson
Kuvukiland eszetlen királyát, Hekulét megátkozzák. Csontos (Leon Schuster), az eszetlen király agyatlan kuruzslója ellenvarázslattal próbálkozik, amelynek következtében számukra teljesen ismeretlen helyen, a civilizációban találják magukat. A civilizáció azonban nincs felkészülve a két IQ-bajnokra, akik egy varázskövet próbálnak visszajuttatni az eredeti helyére. Ha a szépséges Reshmi (Leeanda Reddy) nem segítene nekik küldetésükben, akkor mi most nem olvashatnánk a történetüket. Szereplők: Leon Schuster, Kaseran Pillay, Leeanda Reddy
Az autószerelő Tobey versenyautókban utazik. Amikor a csőd szélére kerül, vonakodva, de összeáll a gazdag és arrogáns egykori NASCAR-pilótával, Dino Brewster-rel. A fickó azonban átveri és Tobey ártatlanul rács mögé kerül. Két évvel később szabadulva bosszút akar állni Dino-n. Ehhez kapóra jön a hírhedt De Leon-futam. Ám ahhoz, hogy időben befusson a versenyre, minden akadályt _ beleértve a zsarukat és Dino embereit _ le kell küzdenie a keleti parttól a nyugati partig... Szereplők: Aaron Paul, Dominic Cooper, Michael Keaton
Franciaország, nem sokkal a Normandiai partraszállás után. Kelly hadnagy, az első frontvonalban harcoló amerikai felderítő szakasz tagja egy foglyul ejtett német tiszttől megtudja, hogy mélyen a frontvonal mögött, egy németek által elfoglalt francia kisváros bankja hatalmas kincset őriz _ 16 millió dollár értékű aranyat. Kelly elhatározza, hogy megszerzi a hatalmas vagyont, és a hadsereg válogatott különceiből verbuválódott csapatával nekivágnak a titkos küldetésnek, ami ütközeteken, aknamezőkön, bombatámadásokon, szövetséges és ellenséges frontvonalakon keresztül vezet. Szereplők: Clint Eastwood, Telly Savalas, Donald Sutherland
Michael, az amerikai zsebtolvaj ellopja Zoe táskáját. Kiveszi, ami kell neki, majd a táskát kidobja egy kukába a párizsi metróban, nem sejtve, hogy abban bomba lapul. Eközben Briar CIA-ügynök a terepen végzett munka után az irodai munkával ismerkedik. Amikor a bomba felrobban, Michael kerül a célkeresztbe. Briar eltökélt szándéka, hogy megtalálja, mielőtt a franciák elfognák. Hamar rájön, valaki más áll a robbantás mögött. Briar és Michael összefog, majd kezdetét veszi a hajsza a robbantó után. Szereplők: Idris Elba, Richard Madden, Kelly Reilly
Axel Foley olyan rendőr, aki mindig bajba keveredik. Különösen akkor, amikor nem tudja megtagadni természetét és a Detroit-i rendőrségen állandóan összetűzésbe kerül a főnökével. A főnök legfőbb gondja Foley-val kapcsolatban az, hogy a zsaru szinte soha sem tartja magát a kiadott utasításokhoz, hanem sokkal inkább a saját elképzelései szerint végzi dolgát. Igaz, így is sikeresen! Egy napon megölik az egyik legrégebbi barátját a Los Angeles-i Beverly Hills-ben. Foley pedig nem tehet mást, odarepül és elkezdi a nyomozást…Szereplők: Eddie Murphy, Judge Reinhold, John Ashton
William egész életében arról ábrándozott, hogy apja nyomdokaiba lépve ő is viharvadász legyen. A legendás apát évekkel korábban egy szupertornádó ragadta el. Azóta a tornádók üldözése igazi üzletté változott, a katasztrófaturizmus pedig virágzik. A tinédzser elszökik otthonról és apja volt kollégájával ered egy hurrikán nyomába, ám a régmúlt idők óta a tornádók csak nagyobbá és pusztítóbbá váltak. Eközben William édesanyja kétségbeesetten keresi fiát, nem is sejtve, hogy éppen minden idők legnagyobb vihara, egy szupercella készül lecsapni a környékre, veszélyeztetve nemcsak a viharvadászok, de a környékbeliek életét is. Szereplők: Skeet Ulrich, Alec Baldwin, Anne Heche
Miután Brian és Mia kiszabadította Dom-ot mielőtt az börtönbe került volna, az egyik régi haverjuknál, Vince-nél húzzák meg magukat Rio de Janeiróban. Azt hiszik, sikerül kijátszaniuk a hatóságokat, ám Luke Hobbs szövetségi ügynököt kemény fából faragták. Egy bulldog szívósságával követi a nyomaikat az embereivel. Vince közben nagy bulit ajánl a pénztelen menekülőknek, amellyel azonban kivívják a korrupt üzletember, Reyes haragját. Dom pedig tudja, ha ki akarnak szállni, le kell számolniuk az üldözőikkel... Szereplők: Vin Diesel, Dwayne Johnson, Paul Walker
Bob Lee Swagger mesterlövész korábban a tengerészetnél szolgált, majd örökre hátat fordított a munkájának, miután árulás áldozata lett. Csalódott amerikai hős, aki elzárkózott a világtól, és egy gyönyörű hegyvidéken él visszavonulva. Ekkor keresi fel az immár nyugdíjas Isaac Johnson ezredes, és azt állítja, hogy a hazájának azonnal szüksége van rá, mivel az amerikai elnök ellen merénylet készül, amit csak Swagger tud megakadályozni kivételes képességeinek és a nagy hatótávolságú lövedékek terén szerzett tapasztalatainak köszönhetően. Swagger vonakodva ugyan, de beleegyezik, hogy még egyszer utoljára hazája szolgálatába álljon. Nem is sejti, hogy a küldetést egy sötét érdekeket szolgáló, kormány-közeli kör szervezte meg. Mire Swagger ráébred, hogy becsapták, már késő. Az újságok mind arról írnak, hogy ő kísérelte meg a merényletet az elnök ellen. Könyörtelen embervadászat indul hát a felkutatására, és csak két ember segítségére számíthat: egyikük egy titokzatos nő, akit alig ismer, a má
A távoli jövoben csupán kis elszigetelt csoportok élnek a végtelen sivatagban. Túlélésüknek két feltétele van: az olaj, és hogy meg tudják védeni magukat a környéken cirkáló motoros rablóbandáktól. Max, a magányos hos vállalja, hogy megvédi az egyik közösség olajszállítmányát, mert ha segít biztonságos helyre eljuttatni a tartálykocsijukat, annyi benzint kap, hogy elhagyhatja ezt a poklot…Szereplők: Mel Gibson, Bruce Spence, Max Phipps
A halálvágytól fűtött vakmerő tűzoltót, Hanna Fabert (Angelina Jolie) vidékre küldik erdőtüzet figyelni, abban a reményben, hogy a nyugis munka közben megbirkózik majd az érzelmi traumával. Csakhogy felbukkan az erdőből egy menekülő fiú, akire két bérgyilkos, Patrick (Nicholas Holt) és Jack (Aidan Gillen) vadászik. Hannah közbeavatkozik, és minden képességét beveti, hogy megmentse a fiút, aki szemtanúja volt a szülei erőszakos halálának. Az már csak olaj a tűzre, hogy a két férfi a nyomok eltüntetésének érdekében az erdőt is képes felgyújtani. Szereplők: Angelina Jolie, Jon Bernthal, Nicholas Hoult
André (Christian Clavier) és Laurence (Catherine Frot), a Prioux házaspár egy este arra érnek haza, hogy egy idegen berendezkedett az otthonukban. Patrick (Sébastien Thiery), a fiatal süket férfi azt állítja magáról, hogy a házaspár fia, és nem habozik mamának és papának szólítani őket. Míg Laurence örül a lehetőségnek, André szeretne mihamarabb megszabadulni tőle. Szereplők: Christian Clavier, Catherine Frot, Sébastien Thiery
Öt bátor és mindenre elszánt apáca azt tűzte ki céljául, hogy megnyeri a pénzdíjat egy nagyszabású kerékpárversenyen. A hatalmas összeget szeretnék egy leromlott állapotú hospice felújítására fordítani. A terv csodálatos, ám van egy bökkenő, valójában az öt apáca közül senki sem tud biciklizni. Bár a verseny már a küszöbön van, az apácákat csak még inkább inspirálja a lehetetlennek tűnő küldetés. Szereplők: Sidse Babett Knudsen, Camille Chamoux, Valérie Bonneton
A boldog, önfeledt gyermekkor egy csapásra véget ér, amikor a nyolcéves Alice (Keira Chansa) és huncut testvére, Peter (Jordan A. Nash) váratlanul elveszítik bátyjukat, Davidet (Reece Yates). Szüleik, Jack (David Oyelowo) és Rose (Angelina Jolie) szeretetteljes házassága darabokra hullik a tragédia és az anyagi gondok hatására, és a biztonságot nyújtó családi idill helyét átveszi a kétségbeesés. Peter és Alice megszöknek Londonba, ahol megpróbálnak eladni egy becses örökséget családjuk megmentése érdekében, ám a zálogház-tulajdonos rászedi őket. A valóság végül olyan ijesztővé válik a két gyerek számára, hogy Alice Csodaországba, Peter pedig Sohaországba menekül. Apjuk, Jack azonban magához tér a gyászból, és felesége, Rose segítségével a gyerekek megmentésére indul. Szereplők: Angelina Jolie, Gugu Mbatha-Raw, Michael Caine
Clary Fray (Lily Collins) egy rejtélyes gyilkosságot követően rájön, hogy különleges képességekkel rendelkezik, és a világ, amiben eddig élt nem is olyan átlagos, mint amilyennek képzelte. Amikor édesanyja, Jocelyn (Lena Headey) eltűnik, Clary csatlakozik az Árnyvadászok csapatához, akik megmutatják neki New York valódi arcát. A várost démonok, vámpírok, vérfarkasok, s más félelmetes lények lakják. Clary az Árnyvadászokkal együtt veszi fel a harcot a démonok ellen, s így ő is részesévé válik az ősidők óta folyó küzdelemnek. Szereplők: Lily Collins, Jonathan Rhys-Meyers, Aidan Turner
Peter Garrett (Chris O'Donnell) és húga, Annie (Robin Tunney) életét egy tragikus kimenetelű hegymászó-baleset árnyékolja be, melyben elvesztették apjukat. Peter azóta egy pillanatra sem képes szabadulni a rettenetes tehertől. Annie pedig képtelen megbocsátani bátyja döntését, és a világ legmagasabb hegycsúcsainak meghódításával meg akarja valósítani apja álmát. A katasztrófa azonban újra bekövetkezik: Annie 8000 méter magasban, a jég és a hó fogságában vergődik. Újra Peteré a választás: ha sikerül megmásznia a K2-t, nemcsak húga életét, de talán a sajátját is megválthatja. Szereplők: Chris O'Donnell, Bill Paxton, Robin Tunney
Casey (Maggie Grace), a nemzetbiztonsági őr elkövetett egy súlyos hibát, amit szeretne helyrehozni. Főnökei lehetőséget adnak neki, és rábízzák annak a trezornak az őrzését, amelyben 600 millió dollárnyi kivonásra ítélt pénz vár megsemmisítésre. Pechjére egy csapat dörzsölt bűnöző épp a legdurvább hurrikán pusztítását használja fel elterelésnek arra, hogy észrevétlenül lelépjenek a pénzzel. Casey hamar rájön, hogy egyedül nem veheti fel a harcot ellenük, és segítséget kér viharvadász barátjától, Willtől (Toby Kebbell) és exkatona testvérétől, Breeze-től (Ryan Kwanten). Nem is sejtik, hogy a helyszínre érkező rendőrfőnök, Dixon (Ben Cross) is az ellenséghez tartozik. Szereplők: Toby Kebbell, Maggie Grace, Ryan Kwanten
Bruce Wayne (Christian Bale), az árva milliomos önszántából járja meg az erőszak poklát, amikor Henri Ducard (Liam Neeson), a keleti mester a harcosai közé veszi, és tökéletesen kiképzi. Wayne azonban nem osztozik mestere elvakult nézeteiben, és visszatér Gotham Citybe. Célja, hogy az igazságtalanság ellen harcoljon minden lehetséges eszközzel. A várost azonban megfertőzte a korrupció, csak a fiatal ügyésznő, Rachel (Katie Holmes) és James Gordon nyomozó (Gary Oldman) mernek szembeszállni Ra's Al Ghul embereivel…Szereplők: Christian Bale, Liam Neeson, Morgan Freeman
Batman (Christian Bale), Gordon felügyelő (Gary Oldman) és a megvesztegethetetlen ügyész, Harvey Dent (Aaron Eckhart) hatásos hadjáratot indítanak a bűnözők ellen. Önként vállalt feladatukat már-már siker koronázza, ám ekkor megjelenik Joker (Heath Ledger), aki a bűnözők között is rettegett, ravaszabb és veszélyesebb bárkinél. A városban újra a félelem az úr, kitör a káosz, és mindenkit megfertőz a romlottság. Szereplők: Christian Bale, Heath Ledger, Aaron Eckhart
Az emberiség ezúttal tényleg nagy bajban van, annyira reménytelen a helyzet, hogy a kormánynak a legelvetemültebb gonosztevőkhöz kell fordulnia segítségért. Az öngyilkos osztag antihősei között van Harley Quinn (Margot Robbie), Bloodsport (Idris Elba), Peacemaker (John Cena) és a Belle Reve börtön lakóinak legjava. Nehéz hinni egy ilyen csapatban, de van, amikor a tüzet tűzzel lehet csak megfékezni. Szereplők: Margot Robbie, Taika Waititi, Joel Kinnaman