Sorozat+
0:00
Döglött akták || A tékozló fiú (16+)
Döglött akták || A tékozló fiú (II / 7) Az aktuális rész ismertetője: 1983-ban holtan találják Jeffet, a meleg fiatalembert. A gyilkos kilétére sosem derült fény. Egykori élettársa, Artie szeretné, ha Rush nyomozó újra foglalkozna az üggyel. Mint kiderül, Jeff, aki egy igen gazdag családból származott, sok embert felbosszantott azzal, hogy a homoszexuálisok körében akkoriban megjelenő AIDS ellen harcolt. Az apja kitagadta az örökségből, és a család többi tagja is neheztelt rá. A műsor ismertetése: A sorozat Lilly Rush-ról (Kathryn Morris) szól, a magányos detektívnőről, aki a philadelphiai gyilkossági csoport Döglött akták osztályát vezeti. A részleg olyan régi, akár több éves, elfelejtett ügyekkel foglalkozik, melyeket a nyomozás ideje alatt nem tudtak megoldani, ezért lezártak. Lilly korábban jó megérzéseit és éles eszét folyamatban lévő gyilkossági ügyek elkövetőinek felkutatásában és kihallgatásában vettette be. Most azonban olyan tanúk meghallgatását végzi, akiknek az élete időközben teljesen megváltozott az es
0:55
CSI: New York-i helyszínelők || Szenvedély (16+)
CSI: New York-i helyszínelők || Szenvedély (III / 13) Az aktuális rész ismertetője: Egy hóbortos, bevásárlókocsis futóversenyen az egyik résztvevő életét veszti a Central Parkban. A csapat a felelősök után kutat. Eközben úgy gyanítják, hogy egy rejtélyes módon eltűnt, túszul ejtett nő állhat egy gyilkosság hátterében. A műsor ismertetése: A New York-i helyszínelők vezetője, Mac Taylor nyomozó. A magánéletét elhanyagoló és csak a hivatásának élő rendőr kitűnő szakemberek segítik a város legelvetemültebb gazembereinek kézre kerítésében. A tapasztalt Stella Bonasera nyomozónő nem csak munkakapcsolatban áll a legközelebb Machez, hanem ő az egyetlen, aki lelkileg is közel tud hozzá kerülni. A két rutinos rendőrrel dolgozik még dr. Hawkes patológus, a szerencsétlenül járt áldozatok testének szóra bírója, és két energikus fiatal nyomozó: Danny Messer és Aiden Burn. A 3. évad A helyszínelők számára rendkívül fontos, hogy kölcsönösen megbízzanak egymásban, mert ettől az életük függhet. Mac mégis kénytelen titkolózni, ugyanis az állásába
1:55
A mentalista || Tűzkirálynő (16+)
A mentalista || Tűzkirálynő (III / 16) Az aktuális rész ismertetője: Patrick Jane (Simon Baker) mentalista, korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítésében, és ezért vált egy sorozatgyilkos bosszújának áldozatává a családja. Patrick azóta felhagyott a népszerűség hajhászással, és különleges képességeit megtanulta hasznosan alkalmazni. A Los Angeles-i rendőrség szolgálatába állt, hogy különleges szellemi érzékenységével segítsen a bűnügyek feltárásában, és nyomára akadjon családja gyilkosának. A 2. évad Lisbonnak egyre nehezebb a dolga Patrick Jane-nel, aki megrögzötten üldözi Red Johnt, a sorozatgyilkost, családja mészárosát. Az FBI Sam Boscót állítja rá az ügyre, akiből, úgy tűnik, még Patrick sem tud információkat kiszedni. Motiváció hiányában Patrick túlságosan is nagyvonalúan kezeli a szabályokat, ami a vezetőséget drasztikus válaszlépésekre kényszeríti. A műsor ismerte
2:55
A mentalista || Eper és vér - 1. rész (16+)
A mentalista || Eper és vér - 1. rész (III / 23) Az aktuális rész ismertetője: Patrick Jane (Simon Baker) mentalista, korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítésében, és ezért vált egy sorozatgyilkos bosszújának áldozatává a családja. Patrick azóta felhagyott a népszerűség hajhászással, és különleges képességeit megtanulta hasznosan alkalmazni. A Los Angeles-i rendőrség szolgálatába állt, hogy különleges szellemi érzékenységével segítsen a bűnügyek feltárásában, és nyomára akadjon családja gyilkosának. A 2. évad Lisbonnak egyre nehezebb a dolga Patrick Jane-nel, aki megrögzötten üldözi Red Johnt, a sorozatgyilkost, családja mészárosát. Az FBI Sam Boscót állítja rá az ügyre, akiből, úgy tűnik, még Patrick sem tud információkat kiszedni. Motiváció hiányában Patrick túlságosan is nagyvonalúan kezeli a szabályokat, ami a vezetőséget drasztikus válaszlépésekre kényszeríti. A műsor ismerte
3:55
Döglött akták || A tékozló fiú (16+)
Döglött akták || A tékozló fiú (II / 7) Az aktuális rész ismertetője: 1983-ban holtan találják Jeffet, a meleg fiatalembert. A gyilkos kilétére sosem derült fény. Egykori élettársa, Artie szeretné, ha Rush nyomozó újra foglalkozna az üggyel. Mint kiderül, Jeff, aki egy igen gazdag családból származott, sok embert felbosszantott azzal, hogy a homoszexuálisok körében akkoriban megjelenő AIDS ellen harcolt. Az apja kitagadta az örökségből, és a család többi tagja is neheztelt rá. A műsor ismertetése: A sorozat Lilly Rush-ról (Kathryn Morris) szól, a magányos detektívnőről, aki a philadelphiai gyilkossági csoport Döglött akták osztályát vezeti. A részleg olyan régi, akár több éves, elfelejtett ügyekkel foglalkozik, melyeket a nyomozás ideje alatt nem tudtak megoldani, ezért lezártak. Lilly korábban jó megérzéseit és éles eszét folyamatban lévő gyilkossági ügyek elkövetőinek felkutatásában és kihallgatásában vettette be. Most azonban olyan tanúk meghallgatását végzi, akiknek az élete időközben teljesen megváltozott az es
4:55
Cobra 11 || Bántalmazás (12+)
Cobra 11 || Bántalmazás (XVIII / 3) Az aktuális rész ismertetője: Bonrath fia limuzinsofőrnek áll. Észreveszi, hogy egyik ügyfele rendszeresen bántalmazza a barátnőjét. Bár tudja, hogy semmi köze hozzá, segítséget ajánl a lánynak. A saját otthonukba viszi, hogy elrejtse erőszakoskodó párja elől. Közben a rendőrség éppen a brutális férfi ellen nyomoz, így jönnek rá, hogy Bonrath fiát bosszúból elrabolták, és a lányt is megtalálták a lakásában. A műsor ismertetése: A lélegzetelállító autósüldözések újra a képernyőn: a Cobra 11, az európai filmgyártás egyik legsikeresebb akciósorozata visszatér a képernyőkre. Semir Gerkhan és társa, az autópálya-rendőrség két renegát tagja nem kíméli magát, ha az autópályán közlekedők biztonságáról van szó. Autótolvajok, drog-futárok, fegyvercsempészek, menekülő gyilkosok és ámokfutó autósok _ az autópálya-rendőrség szürkének aligha mondható hétköznapjainak visszatérő szereplői. Biztonsági öveket bekapcsolni! Indul a Cobra 11! A 14. évad Semir (Erdogan Atalay) és új társa, Ben (
6:00
Pasik! || A bérgyilkos (12+)
Pasik! || A bérgyilkos Szituációs komédia (szitkom) Bajor Imre, Hernádi Judit és Gálvölgyi János főszereplésével, azaz Ernő és Palika mindennapos harca Jucus kegyeiért. Jucus és Palika 20 évig voltak házasok. Jucus már nem bírta Palika félrelépéseit, az ivászatokat és egyéb hülyeségeit, ezért el akar válni. Már meg is találta az új férjjelöltet, Ernőt. Ernő rendes, kedves, viszont egy balfácán. Ő egy igazi csóró, aki még a lakbért sem tudja kifizetni, ezért költözik Jucushoz. Jucus egy menő üzletasszony, akinek esküvői és gyászruha kölcsönzője van. Jucus csak egy dologra vágyik, a boldog, békés, meghitt családi életre. A baj csak az, hogy ugyanabban a lakásban él Palika is, és nem hajlandó kiköltözni. Ernő Jucusra vágyik, Palika pedig vissza szeretné hódítani feleségét. Palika egyébként taxis, minden utas rémálma. A hobbija a zongorázás, de más hangszerekkel is próbálkozik, mert tudja, hogy Jucus elérzékenyül, ha zenét hall. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy beköltözik a szomszédba a bombanő, akit természe
6:35
A dadus (12+)
A dadus (V / 6) Az aktuális rész ismertetője: C. C. meggyőzi Maxwellt, hogy vegyék rá Chevy Chase-t, hogy csináljon meg egy egyszemélyes Broadway-műsort. Hogy ezt végrehajtsák, el kell utazniuk Atlantic Citybe. Amikor sok viszontagság után megérkeznek, Chevy Chase szemet vet Franre (azt gondolja, szerencsét hoz neki), ami miatt Maxwell nagyon féltékeny lesz. Időközben Fran aggódik Nile játékszenvedélye miatt, ezért elrejti előle a pénztárcáját. A műsor ismertetése: Fran Fine (Fran Drescher) csupaszív, életvidám ifjú hölgy, aki egyszerre veszíti el hűtlen szerelmét, egyben főnökét, s ezzel együtt az állását is. A sors egy véletlen folytán Maxwell Sheffield (Charles Shaughnessy), a gazdag özvegyember házába vezeti, ahol még aznap dadusként munkába áll. Közvetlen természete és őszinte szeretete miatt hamarosan megkedvelik a gyerekek is…Szereplők: Fran Drescher, Charles Shaughnessy, Daniel Davis
7:10
A dadus (12+)
A dadus (V / 7) Az aktuális rész ismertetője: Yetta bemutatja Frant és Sylviát vőlegényének, Sammynek (Ray Charles), ami a féltékeny Frant arra készteti, hogy beugorjon Dr. Millerhez. A doktor meggyőzi Frant, hogy kövesse vágyait, és menjen férjhez. Részben így is tesz: eldönti, hogy "időjós" lesz a tévében, és kiderül, hogy Sammy unokaöccse, Bryant Gumbel talán segíthet. A műsor ismertetése: Fran Fine (Fran Drescher) csupaszív, életvidám ifjú hölgy, aki egyszerre veszíti el hűtlen szerelmét, egyben főnökét, s ezzel együtt az állását is. A sors egy véletlen folytán Maxwell Sheffield (Charles Shaughnessy), a gazdag özvegyember házába vezeti, ahol még aznap dadusként munkába áll. Közvetlen természete és őszinte szeretete miatt hamarosan megkedvelik a gyerekek is…Szereplők: Fran Drescher, Charles Shaughnessy, Daniel Davis
7:40
A dadus (12+)
A dadus (V / 8) Az aktuális rész ismertetője: Yetta bemutatja Frant és Sylviát vőlegényének, Sammynek (Ray Charles), ami a féltékeny Frant arra készteti, hogy beugorjon Dr. Millerhez, aki meggyőzi Frant, hogy kövesse vágyait, és menjen férjhez. Így is tesz: eldönti, hogy időjárás-jelentő lesz a tévében, és kiderül, hogy Sammy unokaöccse, aki történetesen Bryant Gumbel, talán segíthet. A műsor ismertetése: Fran Fine (Fran Drescher) csupaszív, életvidám ifjú hölgy, aki egyszerre veszíti el hűtlen szerelmét, egyben főnökét, s ezzel együtt az állását is. A sors egy véletlen folytán Maxwell Sheffield (Charles Shaughnessy), a gazdag özvegyember házába vezeti, ahol még aznap dadusként munkába áll. Közvetlen természete és őszinte szeretete miatt hamarosan megkedvelik a gyerekek is…Szereplők: Fran Drescher, Charles Shaughnessy, Daniel Davis
8:05
A dadus (12+)
A dadus (V / 9) Az aktuális rész ismertetője: Maxwell aggódik, mert Maggie filozófia professzora (Harry Hamlin) helytelenül érdeklődik iránta, ezért elküldi Frant az egyetemre, hogy ellenőrizze a férfit. És mi történik? Nem mutat semmiféle érdeklődést Maggie iránt, viszont elhívja Frant egy randira! Időközben Niles, és ezután C. C. is spanyol nyelvű szappanopera rajongókká válnak. A műsor ismertetése: Fran Fine (Fran Drescher) csupaszív, életvidám ifjú hölgy, aki egyszerre veszíti el hűtlen szerelmét, egyben főnökét, s ezzel együtt az állását is. A sors egy véletlen folytán Maxwell Sheffield (Charles Shaughnessy), a gazdag özvegyember házába vezeti, ahol még aznap dadusként munkába áll. Közvetlen természete és őszinte szeretete miatt hamarosan megkedvelik a gyerekek is…Szereplők: Fran Drescher, Charles Shaughnessy, Daniel Davis
8:30
A dadus (12+)
A dadus (V / 10) Az aktuális rész ismertetője: Niles felbosszantja magát azon, hogy Fran a családjával ugyanazon a hétvégén utazik el a Niagara-vízeséshez, amikor ő szeretne pihenni. Úgy fizeti vissza a kölcsönt, hogy vészjósló szövetséget köt C. C. -vel, hogy átejtsék Frant. Niles kompromisszumot ajánl: vigye el Maxwellt (és a gyerekeket) magával a Niagarához, ahol remélhetőleg Maxwell elég inspirációt meríthet a környezetből a lánykéréshez. A műsor ismertetése: Fran Fine (Fran Drescher) csupaszív, életvidám ifjú hölgy, aki egyszerre veszíti el hűtlen szerelmét, egyben főnökét, s ezzel együtt az állását is. A sors egy véletlen folytán Maxwell Sheffield (Charles Shaughnessy), a gazdag özvegyember házába vezeti, ahol még aznap dadusként munkába áll. Közvetlen természete és őszinte szeretete miatt hamarosan megkedvelik a gyerekek is…Szereplők: Fran Drescher, Charles Shaughnessy, Daniel Davis
9:00
Medicopter 117 - A légimentők || Száguldó vonat (12+)
Medicopter 117 - A légimentők || Száguldó vonat (V / 1) Az aktuális rész ismertetője: Egy toxikus hulladékot szállító vonaton az utasok között van Peter Berger és terhes felesége, Stella is. A szerelvény balesetet szenved, a mozdonyvezető megsérül és a vonat minden irányítás nélkül, egyre nagyobb sebességgel száguld a sínen. Gyors segítséget csak a helikopteres mentőegységtől várhatnak. A műsor ismertetése: Az izgalmas akciósorozat két helikopteres mentőcsapat kalandos hétköznapjairól szól. A bevetések során pilótáknak, orvosoknak, mentősöknek egyaránt életről és halálról kell dönteniük, s nem mindennapi beavatkozást igénylő helyzeteket kell megoldaniuk. A fordulatos történetnek, a lélegzetelállító jeleneteknek _ melyekben sokszor maguk a színészek vállalkoznak hajmeresztő mutatványokra _ és a páratlan szépségű tájnak köszönhetően a Medicopter 117 méltán vált az egyik legnépszerűbb filmsorozattá. Szereplők: Rainer Grenkowitz, Serge Falck, Hans Heller
10:00
Medicopter 117 - A légimentők || Ahonnan nincs visszatérés (12+)
Medicopter 117 - A légimentők || Ahonnan nincs visszatérés (V / 2) Az aktuális rész ismertetője: Ugyan Lüdwitz egy speciális védelmi programon vesz részt, az orosz maffia nem engedi ki a markából, visszacsalogatja őt Németországba, hogy megszabaduljon tőle. A mentőhelikopteresek mindent megpróbálnak, hogy megmentsék korábbi parancsnokukat. Az akció során azonban Wächter életét veszti. A műsor ismertetése: Az izgalmas akciósorozat két helikopteres mentőcsapat kalandos hétköznapjairól szól. A bevetések során pilótáknak, orvosoknak, mentősöknek egyaránt életről és halálról kell dönteniük, s nem mindennapi beavatkozást igénylő helyzeteket kell megoldaniuk. A fordulatos történetnek, a lélegzetelállító jeleneteknek _ melyekben sokszor maguk a színészek vállalkoznak hajmeresztő mutatványokra _ és a páratlan szépségű tájnak köszönhetően a Medicopter 117 méltán vált az egyik legnépszerűbb filmsorozattá. Szereplők: Rainer Grenkowitz, Serge Falck, Hans Heller
11:00
Medicopter 117 - A légimentők || Plutónium (12+)
Medicopter 117 - A légimentők || Plutónium (V / 3) Az aktuális rész ismertetője: Egy gátlástalan zsaroló 20 milliót érő gyémántot követel azért, hogy ne robbantsa föl plutónium bombával a várost. És ez még nem elég: ahhoz is ragaszkodik, hogy a helikopteres mentőszolgálat adja át neki a gyémántokat. Amikor a rendőrség megtudja, hogy az ismeretlen valóban rendelkezik plutóniummal, a légi mentősök is beleegyeznek a veszélyes manőverbe. A műsor ismertetése: Az izgalmas akciósorozat két helikopteres mentőcsapat kalandos hétköznapjairól szól. A bevetések során pilótáknak, orvosoknak, mentősöknek egyaránt életről és halálról kell dönteniük, s nem mindennapi beavatkozást igénylő helyzeteket kell megoldaniuk. A fordulatos történetnek, a lélegzetelállító jeleneteknek _ melyekben sokszor maguk a színészek vállalkoznak hajmeresztő mutatványokra _ és a páratlan szépségű tájnak köszönhetően a Medicopter 117 méltán vált az egyik legnépszerűbb filmsorozattá. Szereplők: Rainer Grenkowitz, Serge Falck, Hans Heller
12:00
Medicopter 117 - A légimentők || Tériszony (12+)
Medicopter 117 - A légimentők || Tériszony (V / 4) Az izgalmas akciósorozat két helikopteres mentőcsapat kalandos hétköznapjairól szól. A bevetések során pilótáknak, orvosoknak, mentősöknek egyaránt életről és halálról kell dönteniük, s nem mindennapi beavatkozást igénylő helyzeteket kell megoldaniuk. A fordulatos történetnek, a lélegzetelállító jeleneteknek _ melyekben sokszor maguk a színészek vállalkoznak hajmeresztő mutatványokra _ és a páratlan szépségű tájnak köszönhetően a Medicopter 117 méltán vált az egyik legnépszerűbb filmsorozattá. Szereplők: Rainer Grenkowitz, Serge Falck, Hans Heller
13:00
A mentalista || Véres béke (12+)
A mentalista || Véres béke (III / 20) Az aktuális rész ismertetője: Hozzánk is megérkezett Amerika egyik legnépszerűbb sorozata: A mentalista. A mentalistákról és tevékenységükről a magyar nézőknek is lehet már fogalmuk, hiszen egyik leghíresebb képviselőjük a magyar származású Uri Geller. Tevékenységükről persze erősen megoszlik a közvélemény megítélése. Mindenkinek van véleménye róluk. Sokan csalóknak tartják őket, sokan egyszerű mutatványosoknak, mások pedig természetfeletti erőkkel rendelkező személyeknek ismerik el őket. Éppen ezért mindig nagy érdeklődés kíséri fellépésüket bárhol a világon. Bruno Heller, a nagysikerű Róma című sorozat író-producere is erre a megosztó jelenségre építi új krimisorozatának meghatározó karakterét. A sorozat főszereplője Patrick Jane (Simon Baker) is mentalista. Korábban ő is természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítésében, és ezért vált egy soro
14:00
A mentalista || A börtön izzó árnyékában (12+)
A mentalista || A börtön izzó árnyékában (III / 21) Az aktuális rész ismertetője: Megölnek egy börtönőrt. Walton Parsellről kiderül, hogy a munkája mellett nyomozónak készült, amit a társai rossz szemmel néztek. A gyanú a benti lakókra terelődik, amikor kitudódik, hogy Walton egy erőszakos rabot át akart helyeztetni, mondván szigorítottabb börtönben lenne a helye. A műsor ismertetése: Patrick Jane (Simon Baker) mentalista, korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítésében, és ezért vált egy sorozatgyilkos bosszújának áldozatává a családja. Patrick azóta felhagyott a népszerűség hajhászással, és különleges képességeit megtanulta hasznosan alkalmazni. A Los Angeles-i rendőrség szolgálatába állt, hogy különleges szellemi érzékenységével segítsen a bűnügyek feltárásában, és nyomára akadjon családja gyilkosának. A 3. évad Patrick Jane túlélte Red John támadását, ám barátnője nyomtalanul eltűnt
15:00
A mentalista || Parázs rapszódia (12+)
A mentalista || Parázs rapszódia (III / 22) Az aktuális rész ismertetője: Egy zenekar első hegedűsét holtan találják. Majd a nyomozás kapcsán a gyanú, a helyére lépő másodhegedűsre terelődik, így az addig harmadrendű vonós hirtelen a zenekar élére kerül. Jane ezen a nyomon indul el, már csak azt kellene kiderítenie, kinek és miért állt érdekében, hogy az addig harmad-szerepet betöltő zenész a koncertmesteri helyre jusson. Ezalatt Cho egy fiatalkorú bűnözőt pesztrál és magánakcióba kezd a fiú édesapjáért, aki börtönben ül egy bolti lopás miatt. Teszi mindezt azért, mert a fiú esküdözik, hogy az apja ártatlan. A műsor ismertetése: Patrick Jane (Simon Baker) mentalista, korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítésében, és ezért vált egy sorozatgyilkos bosszújának áldozatává a családja. Patrick azóta felhagyott a népszerűség hajhászással, és különleges képességeit megtanulta hasznosa
16:00
CSI: A helyszínelők || Vérszomj (12+)
CSI: A helyszínelők || Vérszomj (III / 9) Az aktuális rész ismertetője: Rajeeb Khandewahl taxis véletlenül elgázol egy tizenéves fiút, amiért meglincselik, és a kórházban köt ki. Dr. Robbins a boncolás során a testen szúrt sebet talál, ami egyértelműen bizonyítja, hogy a fiú már azelőtt halott volt, mielőtt elütötték volna. A helyszínt alaposabban átvizsgálva megtalálják a fiútól származó vérfoltokat, amik egy patakhoz vezetnek. Meglepetésükre a pataknál kés helyett egy elrejtett pisztolyt és egy újabb hullát találnak. A műsor ismertetése: Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és Catherine Willows csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, és az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. Csakhogy a tudomány segítségével most már olyan bűntények is megoldhatókká váltak, melyek korábban megoldhatatlannak tűntek. Nick, Warrick, Sara és Greg a legmodernebb technológiát alkalmazva elemzik a rendelkezésre álló bizonyítékokat, amik sosem
17:00
CSI: A helyszínelők || Fenn és lenn (12+)
CSI: A helyszínelők || Fenn és lenn (III / 10) Az aktuális rész ismertetője: Egy holttest zuhan le az égből, és ami még ennél is sokkolóbb, hogy a halál oka fulladás, miközben a testen nyoma sincs fojtogatásnak. Grissom és Nick a hatemeletes épület tetején megtalálja az áldozattól származó vért, csakhogy a boncolás szerint a férfit sokkal magasabbról dobták ki. Közben Catherine és O'Riley nyomozó az után a férfi után nyomoz, akit a saját fegyverével lőttek mellkason. A műsor ismertetése: Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és Catherine Willows csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, és az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. Csakhogy a tudomány segítségével most már olyan bűntények is megoldhatókká váltak, melyek korábban megoldhatatlannak tűntek. Nick, Warrick, Sara és Greg a legmodernebb technológiát alkalmazva elemzik a rendelkezésre álló bizonyítékokat, amik sosem hazudnak. Szereplők: Laurence Fishburne, Marg Helgenberger, Geo
18:00
CSI: A helyszínelők || A gyilkosság receptje (12+)
CSI: A helyszínelők || A gyilkosság receptje (III / 11) Az aktuális rész ismertetője: Az egyik nagyüzemben húsdarálóba szorult kezet találnak. Catherine-nek köszönhetően hamarosan előkerül a test többi része is, de csak apró darabokban. Az ujjlenyomatokból kiderül, hogy az elhunyt egy ötcsillagos étterem híres séfje volt, akinek bőven akadtak irigyei és ellenségei. Sara és Nick egy nő öngyilkosságát vizsgálja. A nő bal csuklóján látható furcsa vágások gyilkosságra utalnak. A műsor ismertetése: Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és Catherine Willows csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, és az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. Csakhogy a tudomány segítségével most már olyan bűntények is megoldhatókká váltak, melyek korábban megoldhatatlannak tűntek. Nick, Warrick, Sara és Greg a legmodernebb technológiát alkalmazva elemzik a rendelkezésre álló bizonyítékokat, amik sosem hazudnak. Szereplők: Laurence Fishburne, Marg Helgenberger, George
19:00
CSI: A helyszínelők || Gyilkosság? (12+)
CSI: A helyszínelők || Gyilkosság? (III / 12) Az aktuális rész ismertetője: Alaposan meggyűlik a baja a helyszínelőknek egy hollóval, a csőrében ugyanis egy emberi szemet tart zsákmányként. Sara és Nick megpróbálja megtalálni a holttest többi részét a madár feltételezhető élőhelye alapján, és hamarosan felfedezik a szeméttelepen az elhunytat. A laborba szállítják a holttestet, és amikor Dr. Robbins megkezdi a rutin vizsgálatot, a halottnak hitt férfiról kiderül, hogy él. A műsor ismertetése: Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és Catherine Willows csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, és az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. Csakhogy a tudomány segítségével most már olyan bűntények is megoldhatókká váltak, melyek korábban megoldhatatlannak tűntek. Nick, Warrick, Sara és Greg a legmodernebb technológiát alkalmazva elemzik a rendelkezésre álló bizonyítékokat, amik sosem hazudnak. Szereplők: Laurence Fishburne, Marg Helgenberger
Korábbi műsorok a mai napról
19:50 20:50
CSI: A helyszínelők || Véletlenszerű erőszak 12+ (III / 13) Az aktuális rész ismertetője: Értetlenül állnak a nyomozók egy megrázó eset előtt. Egy kislány meghal az ágyában, amikor a házát automata fegyverek szétlövik. Különös módon az áldozat apja és a testvére sértetlenül úszták meg a támadást. Mivel Warrick jól ismeri a családot, az érzelmei átveszik az irányítást, és bizonyítékok nélkül is bűnösnek titulálja a gyanúsítottat. Ez pedig tragikus végkifejlethez vezet az apa és a gyanúsított számára. A műsor ismertetése: Las Vegas a szerencse, a milliomosok és a fényűzés városa. Gil Grissom és Catherine Willows csapata azonban jól ismeri a sötét oldalát. A bűnözők sokat fejlődtek és rengeteget tanultak, és az utóbbi időben ravaszabbak lettek, mint valaha. Csakhogy a tudomány segítségével most már olyan bűntények is megoldhatókká váltak, melyek korábban megoldhatatlannak tűntek. Nick, Warrick, Sara és Greg a legmodernebb technológiát alkalmazva elemzik a rendelkezésre álló bizonyítékokat, amik sosem hazudnak. Szereplők: Laurence Fishburne, Ma
20:50
CSI: Miami helyszínelők || Leépítés fejszével (12+)
CSI: Miami helyszínelők || Leépítés fejszével (VIII / 17) Az aktuális rész ismertetője: Egy fejszével fejbe vágott nő landol a legfelkapottabb irodaház liftjén. A nyomozást alaposan megnehezíti, hogy az áldozat, Renee Dorsett élete során csak ellenségeket szerzett, ezért számtalan lehetséges elkövető kerülhet szóba. A recepciósként dolgozó nő ugyanis vérbeli spicli volt, mindenkiről kiderített mindent, és amikor csak lehetősége nyílt rá, nagydobra verte, vagy elárulta a vezetőségnek. A nyomozás során a nő titokzatos múltjára is fény derül. A műsor ismertetése: Újabb epizódokkal jelentkezik a CBS és Jerry Bruckheimer, a hollywoodi filmes-mágus világszerte nagy sikert aratott sorozata. Az eredetileg a CSI: Helyszínelők sikersorozat spinoffjaként, kezdetben inkább kereskedelmi okokból létrehozott alkotás mostanra önálló pályára állt. A miami helyszínelők munkáját bemutató első évad hatalmas nézettsége bebizonyította, hogy a sorozat már kinőtte az eredeti alkotás testvérszerepét. A készítők láthatták, hogy Horatióéknak van létjogosult
21:50
CSI: Miami helyszínelők || Gyalázat (12+)
CSI: Miami helyszínelők || Gyalázat (VIII / 18) Az aktuális rész ismertetője: Horatio katona fia, Kylie kétségbeesetten kéri apja segítségét, amikor legjobb bajtársa, Brian nyomtalanul eltűnik a városban. Az utolsó helyszínen, ahol látták, egy lángoló holttestre bukkannak, ami egyértelműen arra utal, hogy kivégezték a férfit. Idővel azonban kiderül, hogy nem Brian az áldozat, hanem a barátnőjének az apja. Hamarosan kiderül, hogy az arab család már elígérte a lányt egy másik férfinak, és az apa a végsőkig is elment volna, hogy az adott szavát megtarthassa. A műsor ismertetése: Újabb epizódokkal jelentkezik a CBS és Jerry Bruckheimer, a hollywoodi filmes-mágus világszerte nagy sikert aratott sorozata. Az eredetileg a CSI: Helyszínelők sikersorozat spinoffjaként, kezdetben inkább kereskedelmi okokból létrehozott alkotás mostanra önálló pályára állt. A miami helyszínelők munkáját bemutató első évad hatalmas nézettsége bebizonyította, hogy a sorozat már kinőtte az eredeti alkotás testvérszerepét. A készítők láthatták, hogy Ho
22:50
Columbo || Ölni már nincs idő (12+)
Columbo || Ölni már nincs idő (X / 5) Az aktuális rész ismertetője: Columbo hadnagy egy extravagáns szállodában részt vesz unokaöccsének, Andy Parmának és Melissa Haysnek, a híres modellnek az esküvői partiján. A teljesség kedvéért azt az Alex Varvickot kérte meg az ifjú pár a fotózásra, aki annak idején felfedezte Melissát. Nem sokkal azután, hogy az ifjú pár visszavonul lakosztályába, Andy zuhanyozni megy. A fürdő befejeztével döbbenten tapasztalja, hogy ifjú felesége eltűnt a szobából. Az egyetlen nyom egy kloroform áztatta vattadarab az ágyon. Andy, aki maga is rendőrnyomozó azonnal felhívja nagybátyját, hogy a híres nyomozó segítségét kérje. Eddig még nem történt gyilkosság, s úgy tűnik Columbo elérheti, hogy ne is legyen. A műsor ismertetése: A sorozat főhőse, sok-sok néző kedvence a tétovának tűnő, szinte mindig a háttérben maradó, a fegyver használatát, az erőszakot kerülő, s a bűnügyekben az apró bizonyítékok gyűjtésére, észérvekre alapozó rendőr. Ő a legendás Los Angeles-i nyomozó: az elmaradhatatlan ball
0:55
Gyilkos kapcsolatok (16+)
Gyilkos kapcsolatok (I / 27) Olyan párok, amelyek szenvedélye rettenetes bűncselekmények elkövetésére készteti őket. A kikapcsolódás és a magával ragadó beszámolók révén minden epizód mélyen elmélyül a párok romantikája mögött meghúzódó történetekben, hogyan alakult kapcsolatuk, miután a szerelem manipulációvá vált, és ami végül a bűncselekmény elkövetésére késztette őket.
1:55
Gyilkos kapcsolatok (16+)
Gyilkos kapcsolatok (I / 28) Olyan párok, amelyek szenvedélye rettenetes bűncselekmények elkövetésére készteti őket. A kikapcsolódás és a magával ragadó beszámolók révén minden epizód mélyen elmélyül a párok romantikája mögött meghúzódó történetekben, hogyan alakult kapcsolatuk, miután a szerelem manipulációvá vált, és ami végül a bűncselekmény elkövetésére késztette őket.
2:55
CSI: Miami helyszínelők || Leépítés fejszével (16+)
CSI: Miami helyszínelők || Leépítés fejszével (VIII / 17) Az aktuális rész ismertetője: Egy fejszével fejbe vágott nő landol a legfelkapottabb irodaház liftjén. A nyomozást alaposan megnehezíti, hogy az áldozat, Renee Dorsett élete során csak ellenségeket szerzett, ezért számtalan lehetséges elkövető kerülhet szóba. A recepciósként dolgozó nő ugyanis vérbeli spicli volt, mindenkiről kiderített mindent, és amikor csak lehetősége nyílt rá, nagydobra verte, vagy elárulta a vezetőségnek. A nyomozás során a nő titokzatos múltjára is fény derül. A műsor ismertetése: Újabb epizódokkal jelentkezik a CBS és Jerry Bruckheimer, a hollywoodi filmes-mágus világszerte nagy sikert aratott sorozata. Az eredetileg a CSI: Helyszínelők sikersorozat spinoffjaként, kezdetben inkább kereskedelmi okokból létrehozott alkotás mostanra önálló pályára állt. A miami helyszínelők munkáját bemutató első évad hatalmas nézettsége bebizonyította, hogy a sorozat már kinőtte az eredeti alkotás testvérszerepét. A készítők láthatták, hogy Horatióéknak van létjogosult
4:00
CSI: Miami helyszínelők || Gyalázat (16+)
CSI: Miami helyszínelők || Gyalázat (VIII / 18) Az aktuális rész ismertetője: Horatio katona fia, Kylie kétségbeesetten kéri apja segítségét, amikor legjobb bajtársa, Brian nyomtalanul eltűnik a városban. Az utolsó helyszínen, ahol látták, egy lángoló holttestre bukkannak, ami egyértelműen arra utal, hogy kivégezték a férfit. Idővel azonban kiderül, hogy nem Brian az áldozat, hanem a barátnőjének az apja. Hamarosan kiderül, hogy az arab család már elígérte a lányt egy másik férfinak, és az apa a végsőkig is elment volna, hogy az adott szavát megtarthassa. A műsor ismertetése: Újabb epizódokkal jelentkezik a CBS és Jerry Bruckheimer, a hollywoodi filmes-mágus világszerte nagy sikert aratott sorozata. Az eredetileg a CSI: Helyszínelők sikersorozat spinoffjaként, kezdetben inkább kereskedelmi okokból létrehozott alkotás mostanra önálló pályára állt. A miami helyszínelők munkáját bemutató első évad hatalmas nézettsége bebizonyította, hogy a sorozat már kinőtte az eredeti alkotás testvérszerepét. A készítők láthatták, hogy Ho
5:00
Medicopter 117 - A légimentők || Tériszony (12+)
Medicopter 117 - A légimentők || Tériszony (V / 4) Az izgalmas akciósorozat két helikopteres mentőcsapat kalandos hétköznapjairól szól. A bevetések során pilótáknak, orvosoknak, mentősöknek egyaránt életről és halálról kell dönteniük, s nem mindennapi beavatkozást igénylő helyzeteket kell megoldaniuk. A fordulatos történetnek, a lélegzetelállító jeleneteknek _ melyekben sokszor maguk a színészek vállalkoznak hajmeresztő mutatványokra _ és a páratlan szépségű tájnak köszönhetően a Medicopter 117 méltán vált az egyik legnépszerűbb filmsorozattá. Szereplők: Rainer Grenkowitz, Serge Falck, Hans Heller
0:25
Újratervezés (12+)
Újratervezés (III / 15) A profi szakemberek ismét olyan rászoruló családok otthonát alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Idén az eddigieknél is több család álma válik valóra. Az előző évadban 6 család élete változott meg a műsor segítségével, és a mostani epizódokban is számos izgalmas, érzelmes pillanatra és nem várt fordulatra számíthatnak a nézők. Az Újratervezés követői minden héten egy új család történetét kísérhetik nyomon, akik pénteken aztán be is költöznek újjávarázsolt otthonukba.
1:25
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
2:00
Walker, a texasi kopó || A lincselés (12+)
Walker, a texasi kopó || A lincselés (IV / 8) Az aktuális rész ismertetője: Egy kisvárosban gyilkosság történik. A köztiszteletben álló özvegyasszonyért, Wilma Casey-ért a helyiek bosszút akarnak állni. Az asszony fogadott fiát gyanúsítják ugyanis a tett elkövetésével. A város lakói lincselést akarnak, ezért a serif Walker-t kéri meg, hogy segítsen... A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norris, már ''72-ben feltűnt Bruce Lee oldalán, majd olyan filmek
3:00
Rejtélyek az Alpokban || A Watzmann királya (12+)
Rejtélyek az Alpokban || A Watzmann királya (III / 4) Az aktuális rész ismertetője: Egy férfi holttestére bukkannak rá, mellette egy véres késsel. A nyomozók gyanakodni kezdenek, ám sokáig nincs döntő bizonyítékuk. Egy legendát ismerve vezetik végig az ügyet és sikeresen megoldják a rejtélyt. A műsor ismertetése: Benedikt Beissl és Jerry Paulsen rendőrök berchtesgadeni gyilkossági eseteket vizsgálnak és oldanak meg. Szereplők: Andreas Giebel, Peter M. Marton, Ines Lutz
4:00
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (II / 8) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
4:30
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (II / 9) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
5:00
Lokoléo Party - Jollyval (12+)
Lokoléo Party - Jollyval (II / 29) A Lokoléo Party _ Jollyval, Jolly első, önálló műsora, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
5:30
Lokoléo Party - Jollyval (12+)
Lokoléo Party - Jollyval (II / 30) A Lokoléo Party _ Jollyval, Jolly első, önálló műsora, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
6:00
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
7:10
Hupikék törpikék || Kupidó törpsegítői/ A szerencse süti (12+)
Hupikék törpikék || Kupidó törpsegítői/ A szerencse süti (I / 114) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék... Szereplők: Don Messick, Danny Goldman, Lucille Bliss
7:40
Magyar népmesék || Sárkányölő Sebestyén (12+)
Magyar népmesék || Sárkányölő Sebestyén Az aktuális rész ismertetője: A király nagyon gondterhelt és szomorú, mert a sárkányok pusztítják a birkáit, a juhászait, azaz a népét. Elindul egy megmentő hőst keresni. A szegény ember három fia, nem bírva már a nincstelenséget, elhatározzák, hogy elpanaszolják a bajukat a királynak. Így fonódik sorsuk szála, de a próbatételnek csak a legkisebb fiú felel meg, aki képes áldozatot hozni és betartja ígéretét, ezért a király az ő gyerekében találja meg a megmentőt, a hőst, aki méltó lesz a feladatra. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:45
Magyar népmesék || Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack (12+)
Magyar népmesék || Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack Az aktuális rész ismertetője: A király ajándékot vesz lányainak, de a legkisebb kérését nem tudja teljesíteni, mert szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot nem talál sehol. Hazafele bajba kerül, egy nagy fehér disznó segít rajta, cserébe neki ígéri legkisebb lányát. Na, el is jön a disznó a királylányért, el is viszi taligáján a disznóólba. De aztán láss csudát… A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:55
Magyar népmesék || A kőszívű ember (12+)
Magyar népmesék || A kőszívű ember (III / 5) Az aktuális rész ismertetője: Három szegény legény elindul feleséget keresni. Útjuk során egy furcsa öregember ad nekik szállást. A bonyodalmak sora akkor kezdődik, amikor nem teljesítik a kőszívű öregnek tett ígéretüket, s az kővé változtatja őket. Közben születik egy okos, jószívű fiútestvérük, aki jóra fordítja az eseményeket. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
8:00
101 kiskutya || Anita két arca (12+)
101 kiskutya || Anita két arca (I / 18) A középpontban elsősorban a három dalmata kölyök, Lucky, Rolly, Cadpig és Spot, a csirke áll, akik gyakran keverednek zűrös helyzetekbe, kalandokba. Szereplők: Pamela Segall, Kath Soucie, Tara Strong
8:25
Kacsamesék || Szuper Csoda (12+)
Kacsamesék || Szuper Csoda (I / 20) Megannyi rajzfilmbe oltott móka Dagobert McCsippel és unokaöccseivel, Nikivel, Tikivel és Vikivel. Szereplők: Alan Young, Russi Taylor, Terence McGovern
8:50
A gumimacik || Az elveszett törpemacik / Az előkelő vendég (12+)
A gumimacik || Az elveszett törpemacik / Az előkelő vendég (II / 7) A rajzfilmsorozat a középkorban játszódik. Hősei az erdőben élő gumimacik. Sokkal fejlettebbek az embereknél, a föld alatt és fák belsejében élnek. Régen rengetegen voltak, de mára csupán egyetlen család maradt. Az emberek elől elrejtőznek, így létezésük csak gyerekmese, babona. Nevüket arról a képességükről kapták, hogy a gumibogyóbokor terméséből olyan varázsitalt képesek főzni, amelytől testük gumiszerűvé válik, és így pattogni, ugrálni tudnak. A gumibogyószörp az embereknél egészen más hatást vált ki, hihetetlen erőssé teszi őket. De naponta csak egyszer fogyaszthatnak belőle. Legnagyobb ellenségük Igthorn herceg, aki meg akarja szerezni a tudásukat, hogy segítségével elfoglalhassa a királyi trónt. Szereplők: Katie Leigh, Lorenzo Music, Noelle North
9:15
Balu kapitány kalandja || Hamis a tükör 2. rész (12+)
Balu kapitány kalandja || Hamis a tükör 2. rész (I / 21) Balu kapitány egy botcsinálta pilóta, aki néha a legtisztább időben is lezuhan, máskor viszont hihetetlenül ügyesen manőverezik a légikalózok között. Van egy kis tanítványa, aki valami fura legyezővel állandóan kiugrál a repülőből, plusz egy idegesítő főnöknője. A történet részese még pár jópofa mellékszereplő, például a munkájához kevéssé értő szerelő vagy Lajcsi, a kocsmáros majom.
9:45
Trendmánia (12+)
Trendmánia (IX / 39) TRENDMÁNIA Görög Zitával! Legyen szó hajról, körömről, ruháról, vagy bármi másról Görög Zita jól tudja, mitől leszünk minden nap újra és újra frissek és naprakészek. Sokszor egy apró trükk bevetése elég, hogy egy igazi NŐ kiemelkedjen tömegből, és van, hogy olyan alkalomra igyekszünk, ahol külsőnknek minden apró részletében csillognia kell. A Trendmániában megtaláljuk a megoldásokat: a legújabb trendeket, legdivatosabb ruhákat, legfrissebb színeket, legjobb helyeket és arcokat.
10:25
Az álomotthon (12+)
Az álomotthon (III / 14) Színes, informatív, figyelemfelkeltő, szakmai alapokra helyezett családi magazinműsor. Célunk, hogy a nézők megismerjék azokat az otthonteremtéssel kapcsolatos élethelyzeteket, amelyekkel találkozni fognak, ha saját otthon építésbe kezdenek. A műsor másik célja a modern építkezésekkel kapcsolatos ismeretanyagok terjesztése, az építkezéshez köthető szakmai tartalmak terjesztése, népszerűsítése, edukáció és információ terjesztés az online és az offline médián. Az építőipari és lakáspiaci trendek követése globálisan és lokálisan is szerepet kap a bemutatott családok otthonában. Fontos még a megújuló energia népszerűsítése és a természetes építőanyagok bemutatása. Hitvallásunk, hogy a család szelleme és az otthon "melege" minél nagyobb hangsúlyt kapjon a megvalósuló otthonoknál.
11:00
Tűsarok (12+)
Tűsarok (XIII / 11) Megmutatjuk, milyen egy ízig-vérig nő világa. Ebben segítségünkre lesz Barbi, aki humoros hangvételével egyedivé varázsolja a műsort. Olyan ez, mint egy hatalmas női táska. Rengeteg izgalmat tartogat, ugyanakkor teljesen hétköznapi... Kiemelt tartalmak: Magyar Divattervezők, Sikeres Nők, Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek, Nemzetközi divatvilág, Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával
11:40
Innovátor (12+)
Innovátor (VI / 30) Az Innovátor című magazinműsor magyar kutatók fejlesztéseit, mérnöki bravúrokat, vállalkozások érdekesebbnél érdekesebb innovációit, műszaki megoldásait mutatja be, mindezt közérthető módon. A fejlesztéseket pedig a legkülönfélébb területről válogatjuk, legyen szó mezőgazdaságról, élelmiszeriparról, technológiáról vagy éppen sporteszközökről és kozmetikumokról. Az epizódok rávilágítanak arra, hogy a különböző innovációk hogyan hatnak életünkre, mi hasznunk van ezekből a hétköznapokban. Műsorrvezetők: Stohl Luca és Szekeres Nóra
12:15
Poggyász (12+)
Poggyász (VIII / 49) Egy utazás nem is arról szól valójában, hogy mit látunk, hanem arról, amit közben átélünk. A megszerzett élményeket pedig nem veheti el tőlünk senki. Mi abban segítünk a nézőknek, hogy minél több új élményt átélhessenek, és mindig emlékezzenek rájuk. A TV2 új turisztikai magazinja pedig pont ebben az élményszerzésben segít. A Poggyász egy utazási magazin, amely hétről hétre új ötletekkel szolgál az egész családnak, hogy hol töltsék szabadidejüket, vagy éppen milyen programmal, kikapcsolódással színesítsék a hétvégéiket. Legyen szó természetjárásról, ismeretterjesztő programokról, gasztronómiáról, kultúráról, wellnessről, aktív pihenésről, mi bemutatjuk a legizgalmasabb úti célokat belföldön és külföldön egyaránt. A műsor segítségével felfedezhetik Magyarország érdekességeit és a világ csodáit. Falvak, városok, természeti értékek, építészet, sport, kalandturizmus: az utazási magazin minden alkalommal hasznos és sokszínű információval szolgál az utazás világából. A Poggyász ú
12:55
Értékteremtők (12+)
Értékteremtők (II / 29) Műsorunkban olyan kiválóságokat mutatunk be nézőinknek, akik a kultúrában, a tudományban, az üzleti világban maradandót alkotnak/alkottak. Olyan alkotó egyéniségek, akikről/akikkel érdemes műsort készíteni. Az Értékteremtők, Őket, az alkotó egyéniségeket mutatja be egy-egy portréinterjúban. Aktuális gondolataikat, érzelmeiket, hitvallásukat, pályaívüket, fontos és tanulságoktól sem mentes életrajzi történeteiket, humorukat, bölcsességüket ismerhetik meg az Értékteremtők nézői. Igaz történeteket szeretnénk bemutatni a gazdasági, tudományos, üzleti megvalósításhoz vezető útról, az erkölcsi kérdésekről, szemléletről és a siker titkairól. Mindenki kezdte valahogy…mi megmutatjuk ezzel is motiválva az Értékteremtők nézőit arra, hogy Magyarországon is megvalósítható az "amerikai álom". Műsorvezetők: Somogyi Zoltán és Földi Katalin
13:30
Beauty Secrets - Dr. Phillips-Csernus Krisztinával (12+)
Beauty Secrets - Dr. Phillips-Csernus Krisztinával (I / 23) Ma már szinte mindenre képesek vagyunk, hogy megőrizzük szépségünket, fiatalságunkat. Ebben a magazinműsorban megmutatjuk, hogy a sztárok, hírességek hogyan ápolják bőrüket, milyen praktikákat vetnek be, hogy sokáig üde és szép maradjon a bőrük, de bemutatjuk a szépségipar legújabb professzionális szépítészeti eljárásait, technikáit is. Műsorvezetők: Dr. Phillips-Csernus Krisztina és Faragó Melinda
14:10
A Nílus gyöngye (12+)
A Nílus gyöngye Joan (Kathleen Turner) elvállalja, hogy megírja egy afrikai ország uralkodójának, Omar arab sejknek (Spiros Focás) az életrajzát. A helyszínen kiderül, hogy a sejk ellenszenves zsarnok, aki egy különös gyöngy révén az egész keleti világ feletti uralomra tör. Joant bebörtönzik, és bár az időközben felbukkanó Jack (Michael Douglas) segítségével sikerül megszöknie, az ékszer rejtélye nem hagyja nyugodni. A heves vérmérsékletéről ismert Ralph (Danny DeVito) pontosan tudja, hol rejtőzik ez a bizonyos kincs, ám nyomában járnak Omar emberei. Szereplők: Michael Douglas, Spiros Focás, Kathleen Turner
16:25
Marley meg én (12+)
Marley meg én John (Owen Wilson) és Jennifer Grogan (Jennifer Aniston) beköltöznek első közös otthonukba. John azonban még nem érzi magát felkészültnek az apaságra. Barátja tanácsára örökbe fogadnak egy kölyökkutyát, hogy némi tapasztalatot szerezzenek a gondoskodásról. Marley, a tündéri labrador azonban hamarosan katasztrófa sújtotta övezetté változtatja otthonukat... Szereplők: Owen Wilson, Jennifer Aniston, Eric Dane
Korábbi műsorok a mai napról
19:00 19:55
Tények 0+ A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
19:55
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
20:30
Mutasd a hangod! (12+)
Mutasd a hangod! (I / 5) Az aktuális rész ismertetője: Vendégek: Király Viktor és Hódi Pamela, A műsor ismertetése: Megérkezett a TV2-re a világ egyik legsikeresebb zenés formátuma, a Mutasd a hangod! _ Stohl András műsorvezetésével. A Mutasd a hangod! -ban Hargitai Bea, Rákóczi Feri és Papp Szabi lesznek a segítségei azoknak a játékos kedvű pároknak, akiknek 6 civil énekelni tudó vagy éppen nem tudó karaktert kell lefülelniük. A játék természetesen nem babra megy, ha a páros sikeresen kiválasztja tátogás alapján a hamis hangokat, akkor 500 ezer forintot zsebelhetnek be körönként. Lesznek hangos viták, őszinte csalódások, szívből jövő jótanácsok, de ami biztos: döbbenetes meglepetésekre lehet számítani. A fődíj 5 millió forint, amennyiben a játékospárnak sikerül egy jó hangú énekest utoljára hagynia. Ha nem, akkor elveszítik minden pénzüket. A döntős egy hazai sztárral énekel majd duettet, így a műsor fináléjában főszerepük lesz a bevállalós énekeseknek is, akiknek szintén fogalmuk sem lesz róla, kivel
21:40
Dzsungeltúra (16+)
Dzsungeltúra A Disney ikonikus kalandparkja által inspirált Dzsungeltúra egy akciódús, az 1900-as évek elején az Amazonas dzsungelében játszódó kalandfilm, melyben Dwayne Johnsont egy karizmatikus hajóskapitányként láthatjuk, aki némi készpénzért segítséget nyújt az Emily Blunt által alakított eltökélt tudósnak, hogy teljesíthesse küldetését, és rátaláljon a gyógyító erejű Életfára. Csakhogy a kalandjuk során nem csupán a dzsungel állataival, de egy német kutatócsoporttal is szembe kell nézniük, akik ugyanazzal a céllal érkeztek az őserdőbe, mint hőseink. Szereplők: Emily Blunt, Dwayne Johnson, Jesse Plemons
0:20
John Wick (18+)
John Wick John Wick nyugodt életre vágyik. Magányosan akarja tölteni a napjait: kutyája, sportkocsija, üres, hideg lakása éppen elég neki _ nincs szüksége többre. De egy nyugdíjas bérgyilkos nem pihenhet. És amikor bántják, ő sem marad tétlen. Előveszi rég elrejtett fegyvereit, és elindul véres bosszúhadjáratára. Egyetlen ember harcol gengszterek és bérgyilkosok egész hadserege ellen, New York pedig valódi csatatérré válik. És az őrült, véres ütközetben mégsem egyértelmű, ki fog győzni: a gyilkosok légiója vagy a magányos harcos. Hiszen ő John Wick. Szereplők: Keanu Reeves, Adrianne Palicki, Willem Dafoe
2:30
Tiszta vér (18+)
Tiszta vér Tom Cutler egykor rendőr volt, de a régi időknek már jó ideje vége. Most azzal keresi a kenyerét, hogy a gyilkosságok helyszínét _ a rendőrség megbízásából _ a vizsgálat lezárása után tisztára pucolja. Megint csak őt hívják egy külvárosi házba, hogy takarítsa el egy gyilkos lövöldözés nyomait. Ám ezúttal a képlet korántsem olyan egyszerű: Cutler ugyanis a rendrakás helyett akaratlanul a terhelő bizonyítékok eltüntetéséhez nyújt segédkezet. Szereplők: Samuel L. Jackson, Ed Harris, Eva Mendes
4:30
Walker, a texasi kopó || Jéghideg szemek - 1. rész (12+)
Walker, a texasi kopó || Jéghideg szemek - 1. rész (III / 24) Az aktuális rész ismertetője: Az egyik mexikói elnökjelölt, Rafael Mendoza Dallas-ban tartózkodik. A bebörtönzött drogbáró egy hírhedt nemzetközi bérgyilkost fogad fel, hogy ölje meg az elnökjelöltet, akit texasi kampánylátogatása során éppen Walker és Trivette kísér. A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norris, már ''72-ben feltűnt Bruce Lee oldalán, majd olyan filmekben játszott, mint az Ütközetben eltű
5:30
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (I / 169) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
0:00
A sötét tengeren (15+)
A sötét tengeren Egy beépült ügynök fogságban, egy tengeralattjáró cellájában tér magához. Egy másik fogoly és egy amatőr ügynök segítségével kell versenyt futnia az idővel, hogy kijuthasson a hajóról, ahová ártatlanul került. Szereplők: Jean-Claude Van Damme, Dolph Lundgren, Al Sapienza
2:15
Mélytengeri pokol (15+)
Mélytengeri pokol Mike Williamsnek (Mark Wahlberg), a Deepwater Horizon olajfúró torony vezető elektrotechnikusának ismét maga mögött kell hagynia feleségét (Kate Hudson) és kislányát. Ezúttal a Mexikói-öbölben megépített óriási úszó szigeten 125 kollégájával együtt (Kurt Russell, Dylan O'Brien és Gina Rodriguez) kell felügyelnie a munkálatokat. Mike hozzá van szokva a kemény munkakörülményekhez és a fizikai igénybevételhez, de ami egy április éjszakán vár rá, arra sem ő, sem a tornyon dolgozók nincsenek felkészülve. Amikor a Deepwater Horizont üzemeltető BP olajcég egyik befolyásos embere (John Malkovich) a kétes teszteredményeket követően kierőszakolja a kísérleti fúrásokat, hirtelen veszélyes gázok törnek át a kutat lezáró betonon. A kifinomult biztonsági rendszer csődöt mond. Hatalmas robbanás rázza meg a tornyot, ami pillanatok alatt pusztító tűzviharrá fajul. Mike-nak és munkatársainak minden bátorságukra és lelkierejükre szükségük van, hogy kijussanak az áthatolhatatlan lángtengerből, és élve elh
4:30
Ezer pofon ajándékba (12+)
Ezer pofon ajándékba A börtönből frissen szabadult Bill Kiowa három éven át gyakorolt cellájában egy faragott pisztollyal. Bosszúvágy fűti, meggyilkolt indián felesége gyilkosait keresi. Eldugott pénzéből felbéreli a környék legelszántabb fegyvereseit, hogy együtt járjanak nemes ügyének végére. A feladat nem egyszerű: a vadnyugat leggonoszabb rablóbandájának felszámolása, és vezetőjének, James Elfegónak elpusztítása. Szereplők: Edd Byrnes, George Hilton, Gilbert Roland
6:30
Sokk a jóból (12+)
Sokk a jóból Dr. Richard Clayton-nak mindene megvan, ami a boldog élethez szükséges. Egy gyönyörű menyasszony, szerető szülők, akik mindenben támogatják és sikeres karrier. Amikor Richard elkeseredett bátyja elárulja neki, hogy adoptálták, megfordul a világ körülötte. Mindenáron meg akarja találni az igazi szüleit. A kutatás rémálommá válik, amikor kiderül, hogy a valódi szülei nem igazán olyanok, mint akiket elképzelt... Szereplők: Ron Livingston, Kathy Bates, Beverly D'Angelo
8:25
Az ördög jobb és bal keze (12+)
Az ördög jobb és bal keze Trinity hosszú útról tér éppen haza, ám egy kis nézeteltérése támad az egyik útszéli kocsmában. Nem nagy ügy, lepuffant két semmirekellő fejvadászt, az útonállók sebesült foglyát meg befuvarozza a városkába, ahol éppen bátyjával kötözködik három elvetemült fickó. Csupán azon akad fenn, miért visel seriffcsillagot a bátyja. A seriff nem örül különösebben testvérének, mert ismeri őt. Ahol ő eddig feltűnt, ott mindig történt valami. Most sincs másként, az "ördög jobb kezének" nevezett öcsköst bosszantják a helybéli hatalmasság pökhendi emberei, akik szüntelenül zaklatják a környék mormon telepeseit azért, hogy távozásra bírva őket, megkaparinthassák földjeiket. Szereplők: Bud Spencer, Terence Hill, Farley Granger
10:55
Értékes rakomány (12+)
Értékes rakomány Egy elbaltázott rablás következtében Eddie elveszít egy értékes zsákmányt, köszönhetően Karen kisstílű közbenjárásának. Hogy visszaszerezze Eddie bizalmát, Karen terve, hogy ex-barátja, a szintén sikeres tolvaj Jack segítségét kérje, hogy ellopjanak egy milliárdos értékű rakományt. Azonban nem mindenkinek egyértelmű a szándéka, és a hűsége. Szereplők: Mark-Paul Gosselaar, Bruce Willis, Claire Forlani
12:50
G.I. Joe - Megtorlás (12+)
G.I. Joe - Megtorlás A nagy amerikai hősök a Pakisztán nukleáris arzenáljának semlegesítésére irányuló akció sikerét ünneplik, amikor váratlanul lerohanja őket egy ismeretlen ellenség, alaposan megtizedelve az egységet. A csapat összeszedi magát, és néhány új taggal kiegészülve újra fölveszi a harcot a régi halálos ellenséggel, a Kobrával, miközben azzal is szembe kell nézniük, hogy az ellenség a legmagasabb politikai körökbe is beszivárgott. Az elnök közvetlen közeléből érkező fenyegetés a létüket veszélyezteti. Szereplők: Channing Tatum, Bruce Willis, Dwayne Johnson
15:00
James Bond - A Quantum csendje (12+)
James Bond - A Quantum csendje A brit titkosszolgálat ügynöke, a 007-es James Bond, legutóbbi küldetésén, nem csak hogy elveszítette társát Vesper Lynd-et, de a küldetését is szinte teljes kudarcnak könyvelte el az MI6. Mr. Bond és M, mialatt próbálják kihallgatni azt a férfit, aki kivégezte Le Chiffre-t és valószínűleg az egyik felelős azért, hogy Mr. Bond nem tudta teljesíteni küldetését, M és Mr. Bond a vallatáson azzal szembesül, hogy létezik egy olyan bűnszervezet, amiről sem az MI6, sem a CIA és más titkosszolgálat sem tud. Egy áruló MI6 ügynök lakásán olyan nyomokat találnak, amin már el lehet indulni. Hamarosan Mr. Bond el is jut Dominic Greene-hez, a Greene Planet vállalat tulajdonosához, aki felettébb érdekes személyekkel üzletel igen érdekes módon. Szereplők: Daniel Craig, Olga Kurylenko, Mathieu Amalric
17:15
A múmia visszatér (12+)
A múmia visszatér 1935-ben, tíz évvel a mumifikált egyiptomi pappal, Imhotep-pel történt szörnyű találkozás után Rick O'Connell és Evelyn boldog házasok, és egy eszes kissrác, a nyolc éves Alex szülei. A fiú az apjától örökölte kalandvágyát és humorérzékét, anyjától pedig az ősi kultúrákhoz való vonzódását. Ha pedig a lurkó élénk fantáziáját kell felpiszkálni, mindig kéznél van a nagybácsi, Jonathan. Londoni otthonuktól sok száz mérföldre, a Szahara homokja alatt egy újabb rémálom éledezik. Hatezer évvel ezelőtt a Skorpiókirály nevű vad harcos alkut kötött Anubisz Istennel, de elárulta őt, és ezért örök kárhozatra ítéltetett. Most feltámad, hogy Anubisz seregével elpusztítsa a világot. Közben Londonban, a British Múzeum ódon falai közt különös szertartás kezdődik: a világuralomra éhes csapat újra fel akarja támasztani Imhotep-pet, mert ő az egyetlen, aki képes legyőzni a Skorpiókirályt... Szereplők: Brendan Fraser, Rachel Weisz, Arnold Vosloo
Korábbi műsorok a mai napról
19:50 22:00
Az oltalmazó 12+ A veterán Jim Hanson Arizonában, a mexikói határ mentén él. A férfi nehéz időszakot tudhat maga mögött, nemrég hunyt el ugyanis imádott felesége rákban. Jimet a gyászból két illegális bevándorló zökkenti ki: az anya-fiú párosra véletlenül bukkanó exkatona egy lövöldözésbe keveredik a mexikói kartell tagjaival, mely során egy eltévedt golyó végez az édesanyával. Jim így, ha vonakodva is, de szárnyai alá veszi a fiút, Miguelt, hogy elvigye őt Chicagóban élő rokonaihoz. Ám a kartell legelvetemültebb tagjai továbbra is ott vannak a nyomukban…Szereplők: Katheryn Winnick, Liam Neeson, Teresa Ruiz
22:00
A mestergyilkos: Feltámadás (15+)
A mestergyilkos: Feltámadás Arthur Bishop, a profi bérgyilkos, azt hitte, maga mögött tudhatja a múltat, és nyugodtan élvezheti a paradicsomi hétköznapokat gyönyörű barátnőjével, Ginával. Ám amikor egy veszélyes bűnszervezet elrabolja Ginát, Bishop kénytelen három, balesetnek álcázott gyilkosságot végrehajtani. A tiszta munkára specializálódott mestergyilkos ezúttal is a saját szabályai szerint játszik: összefog az egyik kiszemelt áldozattal, hogy a segítségével együtt kiiktassák ellenségeiket, és kiszabadítsák a foglyul ejtett lányt. A hidegvérű gyilkost ezúttal semmi sem állíthatja meg. Ez az ügy sokkal személyesebb, mint eddigi bármelyik küldetése. Szereplők: Jason Statham, Jessica Alba, Tommy Lee Jones
0:00
A védenc (15+)
A védenc Anna és Moody bérgyilkosokként egy évtizeden keresztül hajtottak végre nagyvolumenű merényleteket. Amikor azonban Moodyt elteszik láb alól, Anna a fejébe veszi, hogy végezni fog mentora gyilkosával. Először le kell számolnia ősellenségével, Rembrandttal, aki pont azt az embert védi, akit Anna ki akar iktatni... Szereplők: Maggie Q, Michael Keaton, Samuel L. Jackson
2:10
A menekülő ember (15+)
A menekülő ember Az ártatlanul elítélt Ben Richards kapitány kap egy utolsó lehetőséget. Szabad prédaként részt vehet a "Menekülő ember" című élő televíziós show-műsorban, ahol boldog-boldogtalan az ő bőrére vadászhat. Bár ez a szerepkör felér egy halálos ítélettel, Richards nem olyan fából lett faragva, hogy egy szó nélkül hagyná magát lemészárolni... Szereplők: Arnold Schwarzenegger, Yaphet Kotto, Maria Conchita Alonso
4:10
Kung Fu Panda - A tekercs titkai (12+)
0:20
Dredd (18+)
Dredd A lidércnyomásos jövőben tombol a bűnözés. A kormány tehetetlen, a bírók, rendőrök és ítéletvégrehajtók képtelenek megvédeni az ártatlan polgárokat. Egyetlen esélyük Dredd bíró (Karl Urban), aki a törvényesség elkötelezett híve. Emberfeletti képességei elrettentőek, és rövid időn belül javul a helyzet. Ám ahol egy hős megjelenik, ott hamarosan felbukkan egy gazember is. Szereplők: Karl Urban, Olivia Thirlby, Lena Headey
2:20
Visszavágó (18+)
Visszavágó Porter (Mel Gibson) egyszerű, törvénytisztelő tolvaj. Végzi a munkáját, szereti a feleségét: nem tör nagyra. Amikor egy ravasz terv segítségével ő és társa megszerzi egy kínai banda pénzét, akkor sem jár más az eszében, mint hogy tisztességes osztozkodás után mindenki élvezze nyugodtan munkája gyümölcsét. Ám a dolgok meglepő fordulatot vesznek... Szereplők: Mel Gibson, Lucy Liu, Kris Kristofferson
6:20
Kalandok keleten (12+)
Kalandok keleten Egy zseniális tudóst a vállalati laborból Indiába küldenek azzal a céllal, hogy eladja az általa létrehozott, géntechnológiával módosított rizst. A gyönyörű Linda (Brie Larson) hisz a tudományban és biztos benne, hogy a gazdák le lesznek nyűgözve a segítségétől. Időközben azonban rá kell döbbennie, hogy valójában lassan, de biztosan tönkreteszi őket. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy beleszeret Rajitba (Utkarsh Ambudjar). Szereplők: Brie Larson, Utkarsh Ambudkar, Scott Bakula
8:20
Szabadítsátok ki Willyt! (12+)
Szabadítsátok ki Willyt! Willy, az óceántól és családjától elszakított három tonnás kardszárnyú delfin elenyésző számú hétvégi turistát kellene, hogy szórakoztasson a kisvárosi delfináriumban, amire azonban nem hajlandó a fogságban. A kőszívű tulajdonos be akarja zárni a show-t. Ekkor találkozik Willyvel Jesse (Jason James Richter), a tizenkét éves utcagyerek. Gyorsan egymásra találnak, de Willy még új barátja kedvéért sem hajlandó produkálni magát a nagyközönség előtt. A főnök most már hajthatatlan, s Willy elpusztítása mellett dönt, amit Jesse és az idomárok nem hagyhatnak. Szereplők: Jason James Richter, Michael Madsen, Michael Ironside
10:30
A Lego Ninjago: Film (12+)
A Lego Ninjago: Film A gonosz Garmadon hadúr az uralma alá akarja hajtani Ninjagót. Hat legyőzhetetlen nindzsa, Lloyd, vagyis a Zöld Nindzsa és barátai, Cole, Koko, Jay, Kai, Zane és Nya harcba szállnak a városért. Senki sem tudja, hogy kik ők, sem azt, hogy mindannyian osztálytársak a helyi gimnáziumban, és hétköznap a középiskolások zűrös életét élik. Wu mester tanítványai igazi harcművészek, akik nem rettennek vissza még a rettegett Garmadontól sem, a suliban azonban alaposan meggyűlik a bajuk az osztálytársakkal. Különösen Lloydnak, aki nehezen tud barátokat szerezni, mivel mindenki tudja, hogy Garmadon az apja. Szereplők: Dave Franco, Jackie Chan, Olivia Munn
12:25
Pókember - Irány a Pókverzum (12+)
Pókember - Irány a Pókverzum Ismerik Miles Moralest? Nem sokkal azután, hogy Peter Parker ellen összefogtak legnagyobb ellenségei, Doktor Octopus, Homokember, Electro, Kraven és a Keselyű, és hatalmas csatában legyőzték, egy átlagos amerikai srácot újra megcsípett egy genetikailag módosított pók. Miles fekete és spanyol szülők gyereke, átlagos, békés családban él, bár az egyik nagybátyja bűnöző… És még az eredeti pókembernél is több különleges képességgel rendelkezik: ha akar láthatatlanná válik, az érintése bénító hatású. De ellenségei is vannak. Köztük a legveszélyesebbet Skorpiónak hívják. Szereplők: Liev Schreiber, Mahershala Ali, Shameik Moore
14:50
Az őrzők legendája (12+)
Az őrzők legendája Soren, a bagoly az apja meséin nőtt fel, amelyek a nagy fa, a Ga-Húl őrzőiről szólnak, azokról a bátor, mitikus szárnyasokról, akik az egyszerű bagolynépet védik a gonosz tisztáktól. Miközben Soren szeretne az ősök nyomába lépni, a testvére, Tukk kigúnyolja ezért. Egy nap a két bagolycsemetét elrabolja a lázadó bagolycsapat. Sorennek néhány társával együtt sikerül megszöknie. A barátaival együtt elindulnak megkeresni a nagy fát és az őrzőket, hogy segítségükkel legyőzhessék az ellenséget. Szereplők: Jim Sturgess, Hugo Weaving, Jay Lagaia
16:50
KicsiKÉM - Sir Austin Powers 2. (12+)
KicsiKÉM - Sir Austin Powers 2. Austin Powers (Mike Myers), mint brit titkos ügynök üldöz elmebetegeket és szed fel jobbnál jobb nőket téren és időn át. De régi ellenfele, a kissé bizarr, de annál erőteljesebb Dr. Genya (Mike Myers) is újra feltűnik a színen. Hatalmas váltságdíjat követel, s cserébe talán nem pusztítja el a Földet. Austin az egyetlen, aki megmentheti az emberiséget. Dr. Genyának sok sikertelen próbálkozás után rá kellett döbbennie, hogy nem győzheti le Austint, ha csak meg nem szerzi annak ,,mojoját", finoman fogalmazva azt a libidó-szerű valamit, ami Austint legyőzhetetlen szex-szimbólummá teszi. Visszautazik hát az időben, úgy 1969 körülre, és ellopja a hibernált Austin ,,mojoját". Eközben Austin, egy orosz kémnő karjaiban rádöbben, hogy valami baj történt. Férfiassága felmondta a szolgálatot. Hosszas kutatások után kiderül az igazság: Dr. Genya keze van a dologban. Nem marad hát más hátra, megkezdődik a hajsza az időben. Austin egy vadonatúj Bogárból készített időgépbe pattan, szert tesz egy csoda
Korábbi műsorok a mai napról
18:50 21:10
Beépített szépség 2. 12+ Az előző szépségversenyen történt bevetése és új média-szerepköre különös személyiség-torzulásokat indított el a korábban legendásan slampos Gracie-nél (Sandra Bullock). A szükségesnél nagyobb fontosságot kezdett tulajdonítani a külsejének és ennek következtében igencsak elpuhult. Amikor azonban legjobb barátait, Cheryl Fraziert (Heather Burns), a szépségverseny győztesét, illetve Stan Fields (William Shatner) műsorvezetőt Las Vegasban ismeretlen tettesek elrabolják, a Barbie-ügynök bűnüldöző ösztönei újra megmutatkoznak. Amikor világossá válik, hogy a barátai kiszabadításával megbízott Collins felügyelő (Treat Williams) zsákutcába viszi a nyomozást, Gracie akcióba lép, és ismét bebizonyítja, hogy semmitől sem riad vissza, ha egy nehéz esetről vagy a barátairól van szó. Szereplők: Sandra Bullock, Regina King, Enrique Murciano
21:10
A csodálatos Pókember 2 (12+)
A csodálatos Pókember 2 Mindig is tudtuk, hogy Pókember (Andrew Garfield) legfontosabb konfliktusa önmagában van, a küzdelem Peter Parker hétköznapi kötelezettségei és Pókember rendkívüli felelőssége között. A belső feszültséget tetézi a gyönyörű Gwen (Emma Stone), akit Peterként szeretne meghódítani. A konfliktust a gonoszságában felülmúlhatatlan Electro (Jamie Foxx) és egykori barátja, Harry Osborn, mint Zöld Manó (Dane DeHaan) oldja fel. Peter rájön, hogy élete legnagyobb csatája előtt áll, hétköznapi emberként és szuperhősként egyaránt. Szereplők: Andrew Garfield, Jamie Foxx, Paul Giamatti
0:00
Mortal Kombat (18+)
Mortal Kombat A harcban edzett Cole (Lewis Tan) már megszokta, hogy pénzért verést kap, miközben nem tudja, hogy a lelkében mekkora erő rejlik. Arról sincs tudomása, hogy a külvilág császára, Shang Tsung a legjobb harcosát, a túlvilági kriomanta Sub-Zerót (Joe Taslim) küldte el, hogy levadássza Cole-t. A külvilágból érkező váratlan fenyegetés arra készteti Cole-t, hogy kihívja a Föld legnagyobb bajnokait, és rávegye őket arra, hogy segítsenek szembeszállni a Külvilág ellenségeivel szemben a világegyetemért vívott nagy tétű csatában. Szereplők: Lewis Tan, Jessica McNamee, Hiroyuki Sanada
2:10
Dredd (18+)
Dredd A lidércnyomásos jövőben tombol a bűnözés. A kormány tehetetlen, a bírók, rendőrök és ítéletvégrehajtók képtelenek megvédeni az ártatlan polgárokat. Egyetlen esélyük Dredd bíró (Karl Urban), aki a törvényesség elkötelezett híve. Emberfeletti képességei elrettentőek, és rövid időn belül javul a helyzet. Ám ahol egy hős megjelenik, ott hamarosan felbukkan egy gazember is. Szereplők: Karl Urban, Olivia Thirlby, Lena Headey
4:10
A tökéletes harcos (16+)
A tökéletes harcos Isaac (Rich Franklin) a titkos emberi fegyver első prototípusa, amely egy genetikailag átalakított, regenerálódni képes, szuperintelligens kiborg, maga a tökéletes bérgyilkos. Egy nap azonban őt is utoléri a végzet, a halálsorra kerül, de bebörtönzői elszámították magukat. Sikeres szökése után Isaac túszul ejti Lindsey Reardon képviselőt (Tiffani Thiessen). Ám a Simon Hart (Bruce Greenwood) tervezte kiborg ügynökök olyan paranccsal erednek a nyomukba, amely szerint mindenáron meg kell semmisíteni mindkettejüket. Isaac és Lindsey hamar rájönnek, csak úgy élhetik túl a halálos hajszát, ha összefognak egymással. Szereplők: Bruce Greenwood, Rich Franklin, Tiffani Thiessen

Sorozat+ műsor (2023. 09. 21.)

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Sorozat+ műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A Sorozat+ tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.

Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Sorozat+ tv programról.

Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.

Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!