0:30
CSI: New York-i helyszínelők || Keresztutak (16+)
CSI: New York-i helyszínelők || Keresztutak (8. évad 8. rész) A New York-i széria a Miami helyszínelők harmadik évadjában mutatkozott be, amikor Horatio Caine New Yorkba utazott egy Miamiból megszökött gyanúsított nyomában. Már itt megismerhettük az új sorozat fontosabb szereplőit és egyedi képi világát. Horatio New York-i párja Mac Taylor nyomozó, akit kitűnő szakemberek segítenek a város legelvetemültebb gazembereinek kézre kerítésében. A tapasztalt Stella Bonasera nyomozónő nem csak munkakapcsolatban áll Mac-kel, hanem ő az egyetlen, aki lelkileg is közel tud hozzá kerülni. A két rutinos rendőr keze alá dolgozik még dr. Hawkes patológus, a szerencsétlenül járt áldozatok testének szóra bírója, és két, energikus fiatal rendőr, Danny Messer és Aiden Burn.
1:30
Nyomtalanul || Bármi áron (16+)
Nyomtalanul || Bármi áron (2. évad 7. rész) Az eltűnt személyek felkutatásával foglalkozó FBI-ügynökök csoportját Jack Malone (Anthony LaPaglia) irányítja. Hatalmas a versenyfutás az idővel, a tapasztalatok szerint ugyanis, ha valaki nem kerül elő 48 órán belül, akkor a túlélési esélyei minimálisra csökkennek. Ezért aztán a nyomozók nem a precíz nyomelemzéssel foglalkoznak, hanem a tanúk és hozzátartozók gondos kikérdezésével próbálják rekonstruálni az eltűnések áldozatainak utolsó napjait, valamint megtalálni a hozzájuk vezető utat.
2:20
Döglött akták || A szerelmes katona esete (16+)
Döglött akták || A szerelmes katona esete (7. évad 20. rész) A sorozat Lilly Rush-ról (Kathryn Morris) szól, a magányos detektívnőről, aki a philadelphiai gyilkossági csoport Döglött akták osztályát vezeti. A részleg olyan régi, akár több éves, elfelejtett ügyekkel foglalkozik, melyeket a nyomozás ideje alatt nem tudtak megoldani, ezért lezártak. Lilly korábban jó megérzéseit és éles eszét folyamatban lévő gyilkossági ügyek elkövetőinek felkutatásában és kihallgatásában vettette be. Most azonban olyan tanúk meghallgatását végzi, akiknek az élete időközben teljesen megváltozott az eset óta. Lilly Rush igazi megszállott detektív, aki a modern tudományt és technikákat hívja segítségül, hogy új nyomokat felfedezve megoldjon korábban megoldhatatlannak hitt ügyeket. Lilly felkészült munkája következményeire, arra, hogy régi sebeket téphet fel, illetve hogy gyanúsítottjai újabb bűntényeket követtek el. Ha Lilly egy ügy kapcsán zsákutcába fut, tanácsot kér nagyra tisztelt mentorától, John Stillman (John Finn) főhadnagytól. Csapata tagj
3:20
Szívek szállodája || Családi kupaktanács (12+)
Szívek szállodája || Családi kupaktanács (7. évad 13. rész) Az amerikai kisváros kedvesen különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, Lorelai és 16 éves lánya, Rory kalandos mindennapjait.
4:05
Agymenő kávézó || Tarolás (12+)
Agymenő kávézó || Tarolás (2. évad 13. rész) Kat élete nagy vállalkozásába vág bele, amikor nyit egy kávéházat, amiben kedvencei, a cicák is tevékenyen kiveszik a részüket, mint lelkesen doromboló, szívmelengető dekorációk. Bár a 39 éves szingli Kat elégedett a sorsával, környezete úgy véli, hogy ideje szintet lépni és férjhez menni. Csakhogy az nem is olyan egyszerű egy cserfes, lelkes, tűzről pattant nőnek, aki maga sem tudja biztosan, hogy a férjvadászat megoldja vagy elmélyíti a problémát, amit csupa jó szándékból anyja generál.
4:30
Teleshop
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
5:00
S.W.A.T. - Különleges egység || Végzetes sebesség (12+)
S.W.A.T. - Különleges egység || Végzetes sebesség (2. évad 17. rész) A Los Angeles-i S. W. A. T. tisztje, Daniel "Hondo" Harrelsont azzal bízzák meg, hogy egy magasan képzett egységet irányítson abban a közösségben, amelyben felnőtt.
6:00
Reggeli (12+)
Reggeli (80. rész) Reggeli _ Interaktív és erőteljes közösségi blokkokkal, friss hírekkel, időjárás-jelentéssel minden hétköznap reggel az RTL sikerműsora. A minden eddiginél interaktívabb, erős közösségi médiatámogatással bíró műsor a nézők hétköznapjait meghatározó témákat könnyed formában, fiatalosan és lendületesen dolgozza fel. A Reggeli műsorvezető-házigazdái várják hétköznap reggelente azokat, akik vidám, jókedvű, friss információkkal és humorral teli ébredésre vágynak.
9:20
Monk - A flúgos nyomozó || Mr. Monk és a külföldi ember (12+)
Monk - A flúgos nyomozó || Mr. Monk és a külföldi ember (8. évad 2. rész) Adrian Monk (Tony Shalhoub), a zseniális San Franciscó-i nyomozó felesége rejtélyes halála után elveszti az állását, ám továbbra is a rendőrségnek dolgozik magán tanácsadóként. Egykori asszisztensével és főnökével elképesztő hatékonysággal tudja megoldani a megoldhatatlan ügyeket, miközben kényszeresen retteg a baktériumoktól és a szennyeződésektől.
10:25
Teleshop
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
11:00
S.W.A.T. - Különleges egység || Tűzerő (12+)
S.W.A.T. - Különleges egység || Tűzerő (2. évad 18. rész) A Los Angeles-i S. W. A. T. tisztje, Daniel "Hondo" Harrelsont azzal bízzák meg, hogy egy magasan képzett egységet irányítson abban a közösségben, amelyben felnőtt.
11:50
Pokoli rokonok || Tűz van, bébi! (12+)
Pokoli rokonok || Tűz van, bébi! (1. évad 81. rész) Képernyőn az RTL vadonatúj sorozata, a Pokoli rokonok (Gyártó: Scripted Productions). Az RTL új napi sorozata, a Pokoli rokonok izgalmakkal teli történet arról, hogyan küzdenek meg egy kisváros rivális családjai a pénzért, hatalomért és a szerelemért. Minden kész, hogy Pantallós határában akkumulátorgyár épüljön. Ha Fejes István is úgy akarja. A település polgármestere, Aczél Tihamér mindent megtenne, hogy megvalósuljon ez a nagyszabású kínai-magyar beruházás, ami az egész települést gazdaggá tenné (különösen őt), de ehhez előbb békét kéne kötnie Pantallós legnagyobb földbirtokosával, Istvánnal. István viszont jobban utálja Tihamért, mint amennyire szereti a pénzt, és kijelenti, hogy az ő ősei földjén csak a holttestén át épülhet meg az a gyár. Ebbe a patthelyzetbe csöppennek bele Gubáék, az egykor gazdag bankárcsalád tagjai, akik a bankjuk csődje, és Guba Antal bankigazgató letartóztatása után kénytelenek visszaköltözni ebbe az isten háta mögötti, unalmas községbe,
13:00
RTL Híradó 1 órakor
RTL Híradó 1 órakor (80. rész) Az RTL-en mindennap többször is láthatjuk, mi történt a nagyvilágban. Nem csupán a fontosabb bel- és külpolitikai hírekről, hanem gazdasági, sport és kulturális vonatkozású eseményekről is tájékoztatnak bennünket a műsorvezetők.
13:25
Barátok közt (12+)
Barátok közt (285. rész) Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset követk
14:00
Barátok közt (12+)
Barátok közt (286. rész) Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset követk
14:30
Barátok közt (12+)
Barátok közt (287. rész) Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset követk
15:00
Barátok közt (12+)
Barátok közt (288. rész) Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset követk
15:35
Dr. House || Felmondás (12+)
Dr. House || Felmondás (3. évad 22. rész) Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget, hiszen a betegeket csak arra "találták ki", hogy az orvosok munkáját nehezítsék… Öntörvényű, renitens alak, de kétségtelenül hatalmas szaktekintély. Kis csapata csupa lelkes és ígéretes fiatal neurológusból áll, akiket ő maga válogatott ki – persze sajátságos kritériumok alapján. Számára egy dolog fontos igazán: hideg fejjel megoldani az ügyet, vagyis felfedni a betegség mivoltát és bizonyítást nyerni. S még egy fontos információ Doktor House-ról: Igyekezz őt nem megzavarni délután egy óra körül, a kedvenc kórház-sorozata közben!
16:45
Drága örökösök || Csak barátok (12+)
Drága örökösök || Csak barátok (1. évad 72. rész) A Drága örökösök olyan család életébe enged bepillantást, akikkel egy hirtelen jött örökség miatt nagyot fordul a világ. A falusi nagypapa halála után kiderül, hogy az öreg hatalmas vagyont hagyott a vidéki életből már kiszakadt, fővárosban élő három gyermekére és két felnőtt korú unokájára. A 612 millió forint azonban csak úgy lehet az örökösöké, ha vállalják, hogy egy évre visszaköltöznek szülőfalujukba, Ökörapátiba. További feltétel, hogy a visszaköltözést követően a budapesti rokonok egy teljes éven át 12 óránál tovább nem hagyhatják el a kis falut. Aki ezt megszegi, az kiesik az örökségből, ha pedig egyikőjüknek sem sikerül teljesíteni a feltételeket, úgy a hatalmas vagyon a falusiakra száll. Drága örökösök az RTL műsorán!
18:00
RTL Híradó Esti kiadás
RTL Híradó Esti kiadás (119. rész) Az RTL-en mindennap többször is láthatjuk, mi történt a nagyvilágban. Nem csupán a fontosabb bel- és külpolitikai hírekről, hanem gazdasági, sport és kulturális vonatkozású eseményekről is tájékoztatnak bennünket a műsorvezetők.
18:55
Fókusz (12+)
Fókusz (83. rész) Hétköznaponként jelentkező információs szórakoztató magazin a legfrissebb hírekkel, aktuális információkkal, eseményekkel, emberi sorsokkal, érdekes történetekkel és helyszínekkel a világ minden részéről.
19:30
Pokoli rokonok || Mindenki egyért (12+)
Pokoli rokonok || Mindenki egyért (1. évad 82. rész) Átkutatja a Fejes házat a rendőrség. Sikerül-e megőrizni a titkot, hogy nem István nyugszik a Fejes sírban, vagy minden kiderül és lebukik az egész család? Cintia Magdolnának sírja el bánatát, aki megoszt vele egy kis részletet a saját életéből: neki is két férfivel volt egyszerre dolga, amikor Zalánnal teherbe esett, és Zalán apja még mindig Pantallóson él. A beszélgetést valaki véletlenül meghallja...
20:45
Labdarúgás: UEFA Bajnokok Ligája || Elődöntő
Labdarúgás: UEFA Bajnokok Ligája || Elődöntő (1. rész) A Bajnokok Ligája az európai klubfutball legrangosabb versenysorozata, amelyet az UEFA szervez. A világ legjobb csapatai, mint például a Real Madrid,a Manchester City, a Barcelona vagy a Bayern München, versenyeznek benne. A sorozat szeptembertől májusig tart, csoportkörrel kezdődik és egyenes kieséses szakaszban folytatódik. A mérkőzéseket az RTL+ felületén élőben lehet követni már az augusztusi play-offtól. (UEFA Champions League)
22:55
RTL Híradó - Késő esti kiadás
RTL Híradó - Késő esti kiadás (80. rész) Az RTL Híradó _ Késő esti kiadása a klasszikus híradó mintáját követi a hírsorrend terén; koncentrál a fontos politikai, közéleti, gazdasági, külpolitikai témákra és az ezekkel kapcsolatos információkat gyűjti, szemlézi. Így a megszokott módon a műsor elején a legfontosabb hírek, a végén pedig színesebb, könnyedebb témák várhatók.
0:10
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
0:45
A hegyimentők || Döntés a jégben - 2. rész (12+)
A hegyimentők || Döntés a jégben - 2. rész (IX / 10) Az aktuális rész ismertetője: Kiderül, hogy a balesetet szenvedett sportolónő nem dopping miatt lett rosszul, henem, mert terhes. Markus-nak ezért minél hamarabb korházba kell őt szállítani, de a vihar miatt nem számíthat segítségre, csak magára… A műsor ismertetése: Andreas azt tervezi, hogy az USA-ban folytatja az extrém hegymászók életét barátnőjével és együtt nyitnak egy iskolát. De előtte még hazautaznak barátja, Stefan esküvőjére a Dachstein hegység lábához, ahol korábban együtt dolgoztak hegyimentőként. Amikor Stefan lezuhan egy balesetben és életét veszti, Andreas úgy dönt, hogy nem utazik el, inkább vigyázni fog elhunyt barátja családjára. Ahogy barátja helyére lép, a csapatban és ő lesz a vezető és egy új, kihívásokkal teli életbe csöppen, ahol az életmentés és a hősies viselkedés mellett a farm körüli munka egyaránt a napi feladatai közé tartozik. Szereplők: Martin Gruber, Heinz Marecek, Michael König
1:50
A hegyimentők || Téli gyerek - 1. rész (12+)
A hegyimentők || Téli gyerek - 1. rész (IX / 11) Az aktuális rész ismertetője: Egy testvérpár egyik tagja megtudja, hogy az öccse együtt van azzal a lánnyal, akibe ő is szerelmes. Bánatában a fiú öngyilkos lesz. A bonyodalmak azonban csak akkor kezdődnek, amikor kiderül, hogy a lány bármelyik pillanatban megszülhet. A műsor ismertetése: Andreas azt tervezi, hogy az USA-ban folytatja az extrém hegymászók életét barátnőjével és együtt nyitnak egy iskolát. De előtte még hazautaznak barátja, Stefan esküvőjére a Dachstein hegység lábához, ahol korábban együtt dolgoztak hegyimentőként. Amikor Stefan lezuhan egy balesetben és életét veszti, Andreas úgy dönt, hogy nem utazik el, inkább vigyázni fog elhunyt barátja családjára. Ahogy barátja helyére lép, a csapatban és ő lesz a vezető és egy új, kihívásokkal teli életbe csöppen, ahol az életmentés és a hősies viselkedés mellett a farm körüli munka egyaránt a napi feladatai közé tartozik. Szereplők: Martin Gruber, Heinz Marecek, Michael König
2:40
Walker, a texasi kopó || Üldözés (12+)
Walker, a texasi kopó || Üldözés (VII / 3) Az aktuális rész ismertetője: Hector-t, Carlos rokonát rablással vádolják, mert a fiú elvette a neki járó bért. Hamis vádak alapján börtönbe kerül, de Carlos és Walker tovább dolgoznak az ügyén, így gyorsan kiszabadulhat. A szabadulása napján azonban az egyik rabtársa megkéri, hogy segítsen lebuktatni a drogterjesztő börtönőröket. Amikor pedig a tjjjjársát a szeme láttára ölik meg, menekülni kényszerül… A műsor ismertetése: Cordell Walker (Chuck Norris) texasi ranger, aki a környék biztonságára ügyel. Pedig Chuck Norris tényleg nem viccel! A hétszeres karate világbajnok, már '72-ben feltűnt Bruce Lee oldalán, majd olyan filmekben játszott, mint az Ütközetben eltűnt, vagy a Delta kommandó. 1993-ban betört a CBS csatornára és a texasi kopót nyolc évig ki se lehetett onnan robbantani. Szereplők: Chuck Norris, Clarence Gilyard Jr. , Sheree J. Wilson
3:30
Walker, a texasi kopó || Fenséges zsákmány (12+)
Walker, a texasi kopó || Fenséges zsákmány (VII / 4) Az aktuális rész ismertetője: Miután kiderül, hogy egy ügynököt öltek meg egy bankrablás alkalmával, Trivette veszi át a beépített ember szerepét. Bár a bandát Garrett Stone vezeti, akit Walker egyszer már elkapott, de nem ő a főnök. Több apró rablás után jön a nagy falat, a múzeumba érkező drága ékszereket akarják megkaparintani. Eközben Alex megnyitja az alapítványi házat, és az első segélykérő a barátnője, akinek a kisfiát akarják éppen beszervezni egy bandába. A műsor ismertetése: Cordell Walker (Chuck Norris) texasi ranger, aki a környék biztonságára ügyel. Pedig Chuck Norris tényleg nem viccel! A hétszeres karate világbajnok, már '72-ben feltűnt Bruce Lee oldalán, majd olyan filmekben játszott, mint az Ütközetben eltűnt, vagy a Delta kommandó. 1993-ban betört a CBS csatornára és a texasi kopót nyolc évig ki se lehetett onnan robbantani. Szereplők: Chuck Norris, Clarence Gilyard Jr. , Sheree J. Wilson
4:20
Lokoléo Jollyval (12+)
Lokoléo Jollyval (IV / 10) Lokoléo Jollyval, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
4:45
Lokoléo Jollyval (12+)
Lokoléo Jollyval (IV / 11) Lokoléo Jollyval, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
5:10
Családi titkok (12+)
Családi titkok Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
6:05
Tűsarok (12+)
Tűsarok (XV / 22) A Tűsarok szombatonként várja a divatra, szépségre, újdonságokra, vagy akár a plasztikai sebészet titkaira, konyhai trükkökre és a világ dolgaira nyitott nézőket. A stábnak a legfontosabb, hogy a Tűsarok a mindennapi életben hasznos tanácsokat adjon a magyar hölgyeknek. A műsorvezető-producer Orosz Barbara, aki most egy lendületes, fiatalos, trendi és egyben elegáns, színes képvilágú produkciót álmodott meg, melyben akár sikeres nőket és kezdő fiatal tervezőket is bemutat műsorán keresztül. A Tűsarok nem a katedráról osztja a tanácsokat, inkább kedves, barátnős hangnemben, de humorral segít a szombatonként a hétköznapokban való lavírozásban. Kiemelt tartalmak:• Magyar Divattervezők • Sikeres Nők • Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek • Nemzetközi divatvilág • Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával.
6:15
Mokka (12+)
Mokka A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
8:45
Mokkacino (12+)
Mokkacino A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
9:40
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
11:20
Csapdába csalva || A szörnyű vég (12+)
Csapdába csalva || A szörnyű vég (VI / 7) Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg... Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban olyan történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be... Szereplők: J. W. Carsle, Till Kraemer
12:00
Tények Délben (0+)
Tények Délben A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
12:30
Walker, a texasi kopó || Bosszúvágy (12+)
Walker, a texasi kopó || Bosszúvágy (VII / 5) Az aktuális rész ismertetője: Dirk Morgan megszökik a börtönből és bosszút akar állni azokon, akik bejuttatták. Az esküdtszék elnöke és az államügyész után a bíró következik, aki éppen kirándulni vitte kis védenceit Alex és C. D. társaságában. A bíró egyúttal híres bestseller-író is, könyvei bevételét a bebörtönzöttek gyermekeinek megsegítésére költi. A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norris, már ''72-be
13:30
Walker, a texasi kopó || A Halloween gyermekei (12+)
Walker, a texasi kopó || A Halloween gyermekei (VII / 6) Az aktuális rész ismertetője: Több elrabolt gyermeket keres a rendőrség, s az egyikük éppen Trent diákja. A gyerekrablások helyszínén mindenütt egy felfestett pentagramot találnak. Egy mágiával foglalkozó bolt tulajdonosának segítségével később helyes irányba terelődik a nyomozás. Ám az ügy megoldása egyre sürgetőbb, mivel egy sátánista rituálé Halloween éjszakáját jelöli meg a véráldozat időpontjaként. Walker-éknek már csak néhány órájuk maradt a felderítésre, ráadásul Alex is fogságba került. A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vo
14:35
Szerelemre nincs recept || Tudok Önnel azonosulni, mert én is ugyanezen a fájdalmon megyek keresztül (12+)
Szerelemre nincs recept || Tudok Önnel azonosulni, mert én is ugyanezen a fájdalmon megyek keresztül Az aktuális rész ismertetője: Több elrabolt gyermeket keres a rendőrség, s az egyikük éppen Trent diákja. A gyerekrablások helyszínén mindenütt egy felfestett pentagramot találnak. Egy mágiával foglalkozó bolt tulajdonosának segítségével később helyes irányba terelődik a nyomozás. Ám az ügy megoldása egyre sürgetőbb, mivel egy sátánista rituálé Halloween éjszakáját jelöli meg a véráldozat időpontjaként. Walker-éknek már csak néhány órájuk maradt a felderítésre, ráadásul Alex is fogságba került. A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Wal
15:40
Féktelen szív (12+)
Féktelen szív Az aktuális rész ismertetője: Több elrabolt gyermeket keres a rendőrség, s az egyikük éppen Trent diákja. A gyerekrablások helyszínén mindenütt egy felfestett pentagramot találnak. Egy mágiával foglalkozó bolt tulajdonosának segítségével később helyes irányba terelődik a nyomozás. Ám az ügy megoldása egyre sürgetőbb, mivel egy sátánista rituálé Halloween éjszakáját jelöli meg a véráldozat időpontjaként. Walker-éknek már csak néhány órájuk maradt a felderítésre, ráadásul Alex is fogságba került. A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Wal
16:45
Az aranyifjú (12+)
Az aranyifjú (II / 30) Az aktuális rész ismertetője: Miközben Ferit arról próbálja meggyőzni Pelint, hogy találkozzanak a nagybácsijával, Sehmuzzal, Seyrant felkeresi az a lány, aki csókolózott a férjével… A műsor ismertetése: Az aranyifjú című sorozat egy kényszerházasság története sok intrikával, hazugsággal és sötét családi titkokkal! A főszereplő egy vagyonos család tékozló fia, Ferit. Nagy nőcsábász, élvezi a jólétet és kicsit sem kíván részt venni a családi ékszerbirodalommal járó teendőkben. Nagyapja, Halis rossz szemmel nézi unokája csapodár életét, ezért úgy dönt, feleséget keres neki. A tervről egy testvérpár, Suna és Seyran zsarnok apja is tudomást szerez, akinek más célja sincs, mint jól férjhez adni a lányait. Míg Suna saját családról álmodozik és új otthonra vágyik, testvére, Seyran egyetemre készül. Előbbit választja ki Halis az unokája számára, aki azonban sokkal inkább Seyran iránt érdeklődik. Az eljegyzés éjszakáján váratlan fordulat történik, és miközben Seyran foggal-körömmel kü
18:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:45
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
20:00
100 milliós játszma (12+)
100 milliós játszma (VII / 9) Hogy milyen érzés kézben tartani 100 millió forintot? A TV2 megújult game showjából kiderül! Nyolc év után ismét milliókat kockáztathatnak a játékos párok. Ráadásul A 100 milliós játszmában ismerős arcokkal is találkozhatnak a nézők, ugyanis ismert sztárok is versenybe szállnak a pénzkötegekért. A játék menete nem változott: az adás elején a játékosok a kezükbe kapnak 100 millió forintot, és csak rajtuk múlik, mennyit tudnak megtartani belőle. Mindössze nyolc kérdésre kell helyesen válaszolniuk, és vigyázniuk arra, hogy a mesés összeg ne a pénznyelő alján landoljon. A házigazdák személye igazi újdonság: Stohl Andrással és Till Attilával tér vissza a népszerű vetélkedő. A TV2 két sztárja együtt még sosem vezetett műsort, az Ázsia Expresszben azonban kiderült, milyen remek párost alkotnak.
22:00
Újratervezés (12+)
Újratervezés (IV / 7) Az aktuális rész ismertetője: A testvérek lehetőséget kapnak, hogy a felújítás ideje alatt is együtt lakjanak egy családi házban. Miközben beköltöznek, Csuti azzal szembesül, hogy a felújítandó ház áramellátása nemcsak elavult, hanem veszélyes is. Áram híján a tervezett munkafolyamatok is lassan haladnak. Azonnali megoldást kell találniuk. Zsófi egy speciális élményprogramra viszi a fiatalokat, ahol kitombolhatják magukból az évek alatt felgyülemlett és elfojtott feszültséget. A műsor ismertetése: Augusztus 12-től vadonatúj részekkel érkezik az Újratervezés a TV2 Klubon. A 4. szériában a TV2 Klub nagykövete, Szabó Zsófi csatlakozik Stohl Andráshoz, hogy rászoruló családok lakás-álmait váltsák valóra. Zsófiék mellett Szabó András Csutival és Lehoczky Léna lakberendezővel is találkozhatnak a nézők. Az elképesztően lelkes, mindenre elszánt csapat idén újabb családok életét varázsolja álomszerűvé, akik amellett, hogy lakáshelyzetük gyökeresen megváltozik, felejthetetlen élményprog
1:30
Préda (15+)
Préda A 300 évvel ezelőtti komancs nemzetségben játszódó történet Naru, egy vad és rendkívül képzett harcos történetét meséli el, aki a Nagy-síkságon kóborló legendás vadászok árnyékában nőtt fel. Amikor tehát veszély fenyegeti a táborát, elindul, hogy megvédje népét. A prédáról, akit becserkész, kiderül, hogy egy magasan fejlett, idegen ragadozó, akinek technikailag fejlett fegyverarzenálja van. Szereplők: Amber Midthunder, Dakota Beavers, Dane DiLiegro
3:10
Boszorkányvadászat (15+)
Boszorkányvadászat Behman (Nicolas Cage) és Felson (Ron Perlman) az évekig tartó háborúzás után megelégelik az egyház nevében elkövetett kegyetlenkedéseket, és megszöknek. Szülőföldjükön azonban a pestis várja őket. A papoknak meggyőződésük, hogy a járványért egy boszorkánysággal vádolt lány (Claire Foy) a felelős. A két szökevény a szabadságért cserébe elvállalja, hogy a furcsa lányt elviszik abba az elhagyatott kolostorba, ahol a szerzetesek egy ősi szertartás segítségével leveszik majd az átkot a vidékről. A küldetés azonban veszedelmesebb, mint gondolták. Szereplők: Nicolas Cage, Ron Perlman, Stephen Campbell Moore
4:35
Percy Jackson: Szörnyek tengere (12+)
Percy Jackson: Szörnyek tengere Amikor Percy megtudja, hogy van egy szörnyeteg féltestvére, azon töpreng, hogy Poszeidón isten fiának lenni inkább átok, mint áldás. Ám nincs sok ideje a töprengésre, a félisten kamaszok különleges táborát ugyanis veszély fenyegeti. Percy és barátai csak úgy menthetik meg a pusztulástól, ha megtalálják a varázslatos erejű Aranygyapjút. A nyomok Washingtonba, majd a floridai tengerpartra vezetnek, ahol veszélyes Odüsszeia veszi kezdetét a Szörnyek tengerén, amit az emberek Bermuda-háromszögként ismernek... Szereplők: Logan Lerman, Nathan Fillion, Alexandra Daddario
6:15
A dzsentlemanus (12+)
A dzsentlemanus Thomas Jefferson Johnson egy szélhámos, annak viszont átlagon felüli. Már majdnem lebukik, amikor segítségére siet a véletlen: egy hosszantartó diktálás közben titkárnője combjai között tragikus hirtelenséggel elhalálozik Florida állam képviselője. A választási kampány épp kapóra jön Johnsonnak: elindul és bekerül az Amerikai Egyesült Államok legfőbb törvényhozó szervébe. Ám a győzelmi mámor nem tart soká: Johnson ugyanis rádöbben, hogy a törvénykező honatyák ugyanazt a játékot űzik, mint ő, csak sokkal nagyobb tételben. Szereplők: Eddie Murphy, Lane Smith, Sheryl Lee Ralph
8:25
Bolondok aranya (12+)
Bolondok aranya Ben a világ legpechesebb kincsvadásza. A felesége, Tess belefáradt, hogy a férje házasságuk nyolc éve alatt sikertelenül hajszolta a Királynő Hozományaként elhíresült kincset, amely 1715 óta a tenger fenekén hever. A férjével és az álomkergetéssel való szakítás után Tess fedélzetmester lesz egy luxusjachton. Ugyanekkor Ben biztos nyomra bukkan. Jobb híján fellopódzik exneje új munkahelyére és megpróbálja rávenni Nigel Honeycutt-tot, az unatkozó iparmágnást, hogy együtt induljanak kincsvadászatra. Azt azonban nem köti az orrára, hogy nemcsak ők pályáznak a kincsre... Szereplők: Matthew McConaughey, Kate Hudson, Donald Sutherland
10:45
Az ázsiai kapcsolat (12+)
Az ázsiai kapcsolat Jack (John Lee Edward) és Sam (Byron Gibson) két amerikai kalandor. Hazájukban nem kívánatos személyek, ezért Délkelet-Ázsiában próbálnak boldogulni. Fő tevékenységük a bankrablás, amit egészen eddig sikeresen űztek. Most azonban akaratukon kívül a helyi drogbáró, Gan (Steven Seagal) pénzét is lenyúlták, ezért hajtóvadászat indul ellenük. Miután Sam-et megölik, Jack barátnője, Pom (Pim Bubear) lép a helyébe, s egyfajta modern Bonnie és Clyde-ként folytatják a rablásokat, nyomukban a bosszúra éhes gengszterekkel... Szereplők: Steven Seagal, Michael Jai White, Ron Smoorenburg
12:40
Hadik (12+)
Hadik 1757. Hadik András és mindenre elszánt csapata végrehajtja a történelem legvakmerőbb huszárcsínyét. A hétéves háború idején Hadik különleges küldetést kap Mária Teréziától: huszáregységeivel titokban fel kell nyomulnia Berlinig, hogy Nagy Frigyes porosz király távollétében efoglalják és megsarcolják az ellenséges fővárost. Hadik és katonái az éjszaka leple és mindössze hat nap alatt tették meg a 450 kilométeres távolságot, hogy váratlanul rajtaüssenek a városon és az azt védelmező helyőrségen. A képtelen támadás teljesen váratlanul éri a poroszokat, ennek is köszönhető a küldetés fényes sikere. Hadik serege azelőtt távozik az elfoglalt Berlinből, hogy az ellenség erősítése megérkezne a városba. A Hadik egy sodró kalandfilm, ami a történelem egyik legdicsőbb, sajnálatos módon kevésbé ismert és tárgyalt mozzanatát dolgozza fel Hadik András merész berlini portyájának és a legendás 24 darab balkezes kesztyű történetének felelevenítésével, igazi sztárparádéval és látványos, nagyszabású akci
14:45
Az igazság védője (12+)
Az igazság védője Egy sikeres kommandós karriert hagyva maga mögött, Alexander (Steven Seagal) visszavonul, amikor egy bevetés során a kínai maffiózó célszemélynek sikerül elmenekülnie, viszont a rejtekhelyre légicsapást mérnek. A ház tele volt asszonyokkal és gyerekekkel, akiket élő pajzsként tartottak fogva. Alexander nem tudta elviselni ezt az igazságtalanságot. Kelet-Európában éldegél, amikor kedves fiatal szomszédaira rászáll egy orosz gengszter. Alexander nem tud nem beleavatkozni, és csakhamar egy orosz-kínai maffiaháborúba közepén találja magát. Ráadásul esküdt ellensége, Csen (Tzi Ma) is felbukkan, és úgy gondolja, itt az idő, hogy megszabadítsa tőle a világot... Szereplők: Steven Seagal, Tzi Ma, Farkas Bogdán
16:50
Az ismeretlen férfi (12+)
Az ismeretlen férfi Dr. Martin Harris (Liam Neeson) súlyos autóbalesetet szenved Berlinben. A kómából magához térve meglepve tapasztalja, hogy a felesége nem ismeri fel, és egy ismeretlen férfi (Aidan Quinn) elfoglalta az életét. Miután a hatóságok nem hisznek neki, Harris kénytelen a maga kezébe venni a nyomozást. Az egyetlen dolog, amin elindulhat, a taxi, amellyel balesetet szenvedett. A sofőr, Gina (Diane Krueger) segít neki kideríteni az igazságot, ami nagy meglepetéseket tartogat Harris számára. Szereplők: Liam Neeson, Diane Kruger, Bruno Ganz
19:00
Az utca királyai (12+)
Az utca királyai Los Angeles sokaknak napfényt, pálmafákat és könnyű, vidám életet jelent. És vannak olyanok, akiknek egészen mást. A városban dolgozó zsaruk számára ezekből az utcákból felesleges erőszak, hazugság és halál sugárzik. Aki itt egyenruhába bújik, az hamar megtanulja, hogy a törvény betűje nem vezet el az igazságig: az utca törvényeire van szüksége, ha győzni akar. Tom Ludlow nem adja fel könnyen, pedig ő aztán igazán sötéten látja a világot. Felesége elvesztése után csak a rendőri munka maradt számára. Amikor azonban egy nyomozás során rájön, hogy a kollégái közé is befurakodott a korrupció, minden dühét és haragját ebben az ügyben vezeti le: pedig most saját társai ellen kell fordulnia... Szereplők: Keanu Reeves, Forest Whitaker, Hugh Laurie
21:10
Csúcsformában 3. (12+)
Csúcsformában 3. A hírhedt kínai bűnszövetkezet, a Triád, támadást intéz Han nagykövet ellen egy fontos csúcstalálkozón. A sors úgy hozza, hogy Lee és Carter nyomozópárosa ismét kénytelen együtt dolgozni az ügy felgöngyölítése érdekében. A rettenthetetlen páros nyomozása egy világméretű összeesküvéshez vezet, amelynek szálai egészen Párizsig nyúlnak, ahol Lee és Carter újabb és újabb nyomokat követve próbálnak közelebb jutni az igazsághoz, amely egy rejtélyes lány képében jelenik meg előttük. S bár a két zsaru még sosem járt a fények városában, nem beszélik a nyelvet, az illemet sem ismerik, de ha a város átrendezéséről van szó, abban verhetetlenek. Szereplők: Jackie Chan, Hiroyuki Sanada, Chris Tucker
1:15
Júdás és a Fekete Messiás (16+)
Júdás és a Fekete Messiás Bill O'Neal (LaKeith Stanfield) számára nincs más kiút, mint elfogadni az FBI vádalkuját. Cserébe be kell épülnie a Fekete Párduc Párt illinois-i szervezetébe, hogy információkat gyűjtsön a fiatal és rendkívül karizmatikus aktivistáról, Fred Hamptonról (Daniel Kaluuya), aki rövid idő alatt a szervezet elnöke lesz. Az FBI és a chicagói rendőrség úgy véli, hogy Hampton forradalomra készül, és a megállításában Billnek kell segítenie. Szereplők: Daniel Kaluuya, LaKeith Stanfield, Jesse Plemons
5:00
Zimmer Feri 2 (12+)
Zimmer Feri 2 A Fikász család megszállja a Balaton-partot. Pista (Szarvas József) és Csárli (Növényi Norbert) ezúttal egy romos kastélyt szeretnének szállodává alakítani. Bár előre figyelmeztetik őket, hogy a kastély el van átkozva, ők kölcsönöket felvéve nekilátnak a munkálatoknak. Persze a várt siker elmarad, így az az ötletük támad, hogy kihasználják a kastély rossz hírét és elterjesztik, hogy a szállodában kísértetek járnak. A trükk sikeresnek bizonyul mindaddig, amíg Feri (Reviczky Gábor) egy éjjel nem találkozik egy valódi szellemmel (Molnár Piroska). Szereplők: Reviczky Gábor, Szarvas József, Pogány Judit
6:50
Tökmag és Gázolaj - Vakáció négy keréken (12+)
Tökmag és Gázolaj - Vakáció négy keréken Daniel (Ange Dargent) és Théo (Théophile Baquet), a két gimis nem éppen a legnépszerűbbek a suliban. Daniel fülig szerelmes Laurába (Diane Besnier), ám kisfiús külseje miatt mindenki kisgyereknek nézi. Théo mindene a bordó bőrdzsekije és rockos megjelenése, szokatlan meglátásai a világról azonban nem emészthetők a többiek számára. A két fiú egymásra talál, és közös erővel építenek egy lakókocsit, amivel a nyári szünetben nekivágnak Franciaországnak. Utazásuk során elképesztő kalandokba keverednek, ami mindkettőjüket megváltoztatja. Szereplők: Ange Dargent, Théophile Baquet, Diane Besnier
8:50
Angry Birds - A film (12+)
Angry Birds - A film Madárszigeten nem mindig voltak dühösek a madarak. Sokáig csak gondtalan, röpképtelen szárnyasok népesítették be. Ebben a paradicsomi idillben Piros, a szeszélyes madár, a száguldozó Chuck és a lobbanékony Bomba mindig is kívülállók voltak tökéletlen boldogságukkal. Ám amikor a szigetre titokzatos zöld malacok érkeznek, csak a három különc barát ismeri fel, hogy veszélybe került az édenkert. Szereplők: Jason Sudeikis, Peter Dinklage, Bill Hader
10:40
Mézengúz (12+)
Mézengúz A fiatal méhecske, Barry B. Benson a főiskola elvégzésekor jön rá, hogy egész életében ugyanazt a munkát kell majd végeznie. Csalódottságában megtöri a családi hagyományt, és csatlakozik a veszélyes akciócsapathoz, hogy láthassa a kaptáron kívüli világot. Manhattanben kis híján belehal a kalandba, ám Vanessa, a szép virágáruslány megmenti. Barry újabb hibát követ el, amikor megszegi a méhtörvényt, és összebarátkozik Vanesszával. Baj bajt követ, és Barry hamarosan beperli az emberiséget, aminek pusztító következményei lesznek a természetre nézve. Szereplők: Jerry Seinfeld, Renée Zellweger, Matthew Broderick
12:25
Az őrzők legendája (12+)
Az őrzők legendája Soren, a bagoly az apja meséin nőtt fel, amelyek a nagy fa, a Ga-Húl őrzőiről szólnak, azokról a bátor, mitikus szárnyasokról, akik az egyszerű bagolynépet védik a gonosz tisztáktól. Miközben Soren szeretne az ősök nyomába lépni, a testvére, Tukk kigúnyolja ezért. Egy nap a két bagolycsemetét elrabolja a lázadó bagolycsapat. Sorennek néhány társával együtt sikerül megszöknie. A barátaival együtt elindulnak megkeresni a nagy fát és az őrzőket, hogy segítségükkel legyőzhessék az ellenséget. Szereplők: Jim Sturgess, Hugo Weaving, Jay Lagaia
14:25
Részeges karatemester (12+)
Részeges karatemester Wong Fei-hungot (Jackie Chan) apja alkoholista nagybátyjához küldi, hogy tisztességet tanuljon és harcos váljon belőle. A bácsika azonban brutálisan bánik a tanítványaival, Fei-hung ezért elhatározza, hogy elszökik kegyetlen kínzójától. Nem sokkal szökése után azonban elkapják, embertelenül megalázzák és szinte holttá verik. A bosszúvágytól fűtött, megszégyenített, mindenre elszánt Fei-hung megfogadja, hogy mostantól tanulni fog, és nemsokára revansot vesz. Szereplők: Jackie Chan, Siu Tien Yuen, Jang Lee Hwang
16:50
A maszk (12+)
A maszk Stanley Ipkiss (Jim Carrey) igazán szánalmas, kétbalkezes figura. Bármibe fog, az homlokegyenest ellenkezőleg sül el. De csak addig, amíg rá nem vigyorog a bandzsa szerencse egy ősi maszk képében. Elegendő, ha az arcára húzza és Stanley Ipkiss többé nem az, aki volt! Új énje szórakoztató, szívdöglesztő, akinek minden trükk a kisujjában van. Ám hamarosan a maszk új gazdához kerül, aki korántsem ilyen szórakoztató, s azt tervezi, hogy emberfeletti erejével uralma alá hajtja a várost. A kétbalkezes Stanley kénytelen akcióba lépni…Szereplők: Jim Carrey, Cameron Diaz, Peter Riegert
18:50
Pixel (12+)
Pixel Sam (Adam Sandler) korának egyik legjobb videojátékosa volt, de ma már aligha rúghatna labdába egy profi gamer-versenyen, mégis neki jut a lehetőség hőssé válni. Ugyanis a NASA elküldte egy nemzetközi verseny összes videójátékáról készített felvételét az űrbe, hogy az intelligens lények többet tudjanak meg az emberekről. Az idegenek azonban kihívásként értelmezték az üzenetet, és a videójátékok mintájára támadást indítottak a Föld ellen. Most Samre és a többi függő játékosra vár a feladat, hogy megmentsék a világot a videójátékok inváziójától. Szereplők: Adam Sandler, Peter Dinklage, Michelle Monaghan
21:00
Moonfall (16+)
Moonfall Az emberiséget a teljes kipusztulás fenyegeti, amikor a Hold letér a pályájáról és a Földet veszi célba. A mindent elborító káoszban a NASA vezetője, Jo Fowler (Halle Berry) megkísérli a lehetetlent a kiégett űrhajós, Brian Harper (Patrick Wilson) és az amatőr tudós, K. C. Housman (John Bradley) segítségével, akik azt állítják, hogy a Hold egy megastruktúra, amit mesterséges intelligencia hozott létre, és egy törpecsillagból nyeri az energiáját. A reménytelen küldetés során kiderül, hogy mint minden megtervezett rendszernek, ennek is van gyenge pontja. És bár az emberiség a gigászok csatájában csak egy sodródó porszem, ha ez a porszem megfelelő helyre jut, akár leállíthatja az egész folyamatot. Elméletben a terv beválhat, ám arra egyikük sincs felkészülve, ami a Holdon vár rájuk. Szereplők: Halle Berry, Patrick Wilson, John Bradley

RTL Klub műsor (2025. 04. 29.)

Az RTL Klub Magyarország egyik legismertebb tv adója. Műsorát 1997 óta sugározza. Filmek, sorozatok, valóságshow-k, beszélgetős reggeli műsorok és egész estés mozifilmek, híradók és még sok más szórakoztató és ismeretterjesztő tartalom is egyaránt megtalálhatóak a televízió műsorújságában.

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti RTL Klub műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A RTL 2012-ben indította útjára saját kábelcsatornáját, az RTL II-t, melyen mai napig hazai gyártású műsorok és sorozatok is szerepelnek. Ezt követően 2014-ben a PrizmaTV-t felváltotta az RTL+, majd 2017-ben megjelent az RTL Csoport szintén saját gyártású csatornája, az RTL Gold.

Az RTL Klub ismertebb műsorvezetői: Sebestyén Balázs (pl: X-faktor, A széf, Pókerarc, Való Világ, A fal, Gyertek át!), Istenes Bence (X-faktor, Szenzációs Négyes, Survivor, Álarcos énekes, Neked való), Erős Antónia (RTL híradó, Akták), Szellő István (RTL híradó, AKták), Papp Gergely (Reggeli, Fókusz portré), Nádai Anikó (Reggeli, Farm, Házasodna a gazda), Miller Dávid (Reggeli, X-faktor), Fördős Zé (A konyhafőnök), Kovalcsik Ildikó “Lilu” (Csillag születik, X-faktor, Való világ, Reggeli, Keresem a családom, Szerelem a legfölsőbb szinteken), Boros Krisztina (Házon kívül)

Az RTL Klub tv csatorna legnépszerűbb műsorai: Barátok Közt, X-Faktor, RTL Híradó, Fókusz, A mi kis falunk, Való Világ, Éjjel-nappal Budapest, és A Konyhafőnök.