0:00
NCIS: Los Angeles || Provenancia (12+)
NCIS: Los Angeles || Provenancia (XI / 5) Az aktuális rész ismertetője: Az NCIS csapata ezúttal egy 40 millió dollárt érő festmény nyomába ered, amiről azt feltételezik, hogy terroristák birtokában van, akik robbanószerre szeretnék cserélni azt. A műsor ismertetése: A Los Angelesben működő, különleges ügynökökből álló csapattal már megismerkedhettünk az NCIS című sorozat korábbi epizódjaiban. Amikor is Callen ügynök a tapasztalatával és tudásával segítette a tengerészeti nyomozók egyik munkáját. Ezúttal azonban a csapat többi tagjának életébe is betekintést nyerhetünk, miközben versenyt futnak az idővel, hogy a végére járjanak a komoly szakértelmet igénylő ügyeknek... Szereplők: Chris O'Donnell, LL Cool J, Daniela Ruah
1:00
NCIS: Los Angeles || Egy átkozottul briliáns terv (12+)
NCIS: Los Angeles || Egy átkozottul briliáns terv (XI / 6) Az aktuális rész ismertetője: Az NCIS csapata kénytelen szövetkezni két egykori angol bűnözővel, hogy megakadályozzanak egy Észak-Koreai fegyver eladást. A műsor ismertetése: A Los Angelesben működő, különleges ügynökökből álló csapattal már megismerkedhettünk az NCIS című sorozat korábbi epizódjaiban. Amikor is Callen ügynök a tapasztalatával és tudásával segítette a tengerészeti nyomozók egyik munkáját. Ezúttal azonban a csapat többi tagjának életébe is betekintést nyerhetünk, miközben versenyt futnak az idővel, hogy a végére járjanak a komoly szakértelmet igénylő ügyeknek... Szereplők: Chris O'Donnell, LL Cool J, Daniela Ruah
2:00
Dr. Csont || Temetés (15+)
Dr. Csont || Temetés (III / 15) Az aktuális rész ismertetője: A gyásztól sújtott csapat Booth temetésére készülődik, és társa elvesztését különösen Brennan viseli rosszul. A szertartáson azonban kiderül, hogy Booth mégis él, és az FBI rendezte meg a halálát, hogy így csalogassa elő Booth régi ellenségét. A csoportnak hamarosan komoly feladattal is szembesülnie kell: a Gormogon-gyilkos egy csontot küld Brennannek, majd pedig egy robbanás rázza meg a labort, amiben Zack súlyosan megsérül. Úgy tűnik, csak a munkatársak egyike lehet a Gormogon inasa. A műsor ismertetése: Dr. Brennan antropológus, a Jefferson Intézet munkatársa, mellékesen pedig az FBI-nak segít emberi maradványokat azonosítani, illetve különböző gyilkossági eseteket megoldani. Az ügyekben segítséget kap FBI-os kapcsolattartójától, Seeley Booth különleges ügynöktől (tőle kapta a Bones becenevet), valamint a Jefferson-beli munkatársaitól: Angela Montenegrotól, Dr. Jack Hodginstól és Dr. Zack Addytól. Szereplők: Emily Deschanel, David Boreanaz, Tamara T
2:45
Hawaii Five-0 (12+)
Hawaii Five-0 (VIII / 8) Az aktuális rész ismertetője: McGarrett és csapata egy repülőgépes baleset körülményeit vizsgálja, ami egy pilóta halálához vezetett egy légi futamban. A műsor ismertetése: Amikor Steve McGarrett (Alex O'Loughlin) tengerészeti nyomozó visszatér Hawaii-ra, hogy az édesapja gyilkosa után kutasson, a kormányzó, aki gyermekkora óta ismeri őt, felkéri, hogy csatlakozzon az újonnan alakuló elit egységbe, amely arra hivatott, hogy a környék legkeményebb ügyeit megoldja. McGarrett pedig nem sokat habozik, így rövidesen az ex-New Jersey-i zsaru, az öntörvényű Danny "Danno" Williams (Scott Caan) oldalán találja magát. A négyfős csapat aztán kiegészül a Honolului rendőrség egykori detektívjével, Chin Ho Kelly-vel (Daniel Dae Kim), valamint annak gyönyörű és rátermett unokahúgával, az akadémián frissen végzett Kono-val (Grace Park). A Hawaii Five-0 így tehát készen áll, indulhat is a kőkemény hajtóvadászat a rosszfiúk ellen! Szereplők: Alex O'Loughlin, Scott Caan, Daniel Dae Kim
3:30
Hawaii Five-0 (15+)
Hawaii Five-0 (VIII / 9) Az aktuális rész ismertetője: McGarrett, Danny, Tani és Junior egy halálos biofegyvernek teszik ki magukat, miközben egy elhagyott hajót vizsgálnak. A Five-0 többi tagjának mindössze 8 órája van, hogy megtalálják az ellenszert és megmentség társaikat. A műsor ismertetése: Amikor Steve McGarrett (Alex O'Loughlin) tengerészeti nyomozó visszatér Hawaii-ra, hogy az édesapja gyilkosa után kutasson, a kormányzó, aki gyermekkora óta ismeri őt, felkéri, hogy csatlakozzon az újonnan alakuló elit egységbe, amely arra hivatott, hogy a környék legkeményebb ügyeit megoldja. McGarrett pedig nem sokat habozik, így rövidesen az ex-New Jersey-i zsaru, az öntörvényű Danny "Danno" Williams (Scott Caan) oldalán találja magát. A négyfős csapat aztán kiegészül a Honolului rendőrség egykori detektívjével, Chin Ho Kelly-vel (Daniel Dae Kim), valamint annak gyönyörű és rátermett unokahúgával, az akadémián frissen végzett Kono-val (Grace Park). A Hawaii Five-0 így tehát készen áll, indulhat is a kőke
4:15
NCIS || Az Arizona (15+)
NCIS || Az Arizona (XVII / 20) Az aktuális rész ismertetője: Betörés történik egy tengerészgyalogosnál, ahonnan ellopnak egy kitüntetést. Mint kiderül a tolvaj egy 93 éves férfi, aki 16 éves korában Pearl Harborban harcolt. A műsor ismertetése: Az NCIS a tengerészeti helyszínelők elit csapata, amely a haditengerészethez köthető bűncselekmények után nyomoz Leroy Jethro Gibbs, különleges ügynök vezetésével, aki valaha maga is a tengerészetnél szolgált... Szereplők: Mark Harmon, Michael Weatherly, Pauley Perrette
5:00
Impractical Jokers - Totál szivatás || Kortárs Művészet (12+)
Impractical Jokers - Totál szivatás || Kortárs Művészet (I / 4) Q, Sal, Joe és Murr, a négy legjobb barát szeretik szivatni egymást. Ezeket rejtett kamerával örökítik meg és mutatják be. A fiúk nem rettennek el a legmerészebb kihívásoktól sem.
5:30
Hawaii Five-0 || Apák bűne (12+)
Hawaii Five-0 || Apák bűne (IV / 14) Az aktuális rész ismertetője: McGarrett és Danny egy szökött fegyenc, Roy Parrish, fogságába esnek, aki azt követeli tőlük, hogy bizonyítsák ártatlanságát. Grace bajba kerül, mikor verekedésbe keveredik az iskolában. A műsor ismertetése: Amikor Steve McGarrett (Alex O'Loughlin) tengerészeti nyomozó visszatér Hawaii-ra, hogy az édesapja gyilkosa után kutasson, a kormányzó, aki gyermekkora óta ismeri őt, felkéri, hogy csatlakozzon az újonnan alakuló elit egységbe, amely arra hivatott, hogy a környék legkeményebb ügyeit megoldja. McGarrett pedig nem sokat habozik, így rövidesen az ex-New Jersey-i zsaru, az öntörvényű Danny "Danno" Williams (Scott Caan) oldalán találja magát. A négyfős csapat aztán kiegészül a Honolului rendőrség egykori detektívjével, Chin Ho Kelly-vel (Daniel Dae Kim), valamint annak gyönyörű és rátermett unokahúgával, az akadémián frissen végzett Kono-val (Grace Park). A Hawaii Five-0 így tehát készen áll, indulhat is a kőkemény hajtóvadászat a rosszfiúk ellen
6:25
NCIS: Los Angeles || Diplomácia (12+)
NCIS: Los Angeles || Diplomácia (VI / 17) Az aktuális rész ismertetője: A csapat egy afgán katona gyilkossági ügyében nyomoz. A műsor ismertetése: A Los Angelesben működő, különleges ügynökökből álló csapattal már megismerkedhettünk az NCIS című sorozat korábbi epizódjaiban. Amikor is Callen ügynök a tapasztalatával és tudásával segítette a tengerészeti nyomozók egyik munkáját. Ezúttal azonban a csapat többi tagjának életébe is betekintést nyerhetünk, miközben versenyt futnak az idővel, hogy a végére járjanak a komoly szakértelmet igénylő ügyeknek... Szereplők: Chris O'Donnell, LL Cool J, Daniela Ruah
7:20
NCIS || Repülési terv (12+)
NCIS || Repülési terv (XVII / 12) Az aktuális rész ismertetője: Gibbsék egy lezuhant vadászgép esetében nyomoznak, minden jel arra mutat, hogy a pilóta szándékosan zuhant le a gépével. Az ügy tovább bonyolódik, amikor a pilóta volt barátját holtan találják. A műsor ismertetése: Az NCIS a tengerészeti helyszínelők elit csapata, amely a haditengerészethez köthető bűncselekmények után nyomoz Leroy Jethro Gibbs, különleges ügynök vezetésével, aki valaha maga is a tengerészetnél szolgált... Szereplők: Mark Harmon, Michael Weatherly, Pauley Perrette
8:20
NCIS || Hangok nélkül (12+)
NCIS || Hangok nélkül (XVII / 13) Az aktuális rész ismertetője: Véletlen folytán egy katona dróntámadás áldozata lesz, de mint kiderül, már a robbanás előtt halott volt a férfi. Gibbs a dróntámadást elkövető szakaszvezetőről érdekes információt derít ki, ami miatt ő válik az első számú gyanúsítottá. A műsor ismertetése: Az NCIS a tengerészeti helyszínelők elit csapata, amely a haditengerészethez köthető bűncselekmények után nyomoz Leroy Jethro Gibbs, különleges ügynök vezetésével, aki valaha maga is a tengerészetnél szolgált... Szereplők: Mark Harmon, Michael Weatherly, Pauley Perrette
9:20
Don Matteo || Az öt homár (12+)
Don Matteo || Az öt homár (II / 5) Az aktuális rész ismertetője: Az öt homár egy gasztronómiai magazin értékelése szerint kitűnően minősít egy éttermet. Természetesen minden étterem-tulajdonos vágya, hogy megkapja az "öt homárt". Ha valaki elég hiú ahhoz, hogy zsarolni lehessen a "homárok" megvonásával, akkor elég gátlástalan is ahhoz, hogy gyilkossággal akadályozza meg ezt. Tiziana Mordelli nem hagyja, hogy átgázoljanak rajta. Egy mozsártörővel ad nyomatékot igazának. Ám Don Matteo éber, mint mindig. A műsor ismertetése: A sorozat főhőse, Don Matteo, egy olasz kisváros új plébánosa. Korábban misszionáriusként számos hasznos képességre tett szert, emellett a jó emberismeret és a logikus gondolkodás segíti abban, hogy epizódról-epizódra megoldja a felmerülő bűnügyeket. A rejtélyek megoldásában gyakran megelőzi a csendőrséget is. Szereplők: Terence Hill, Nino Frassica, Flavio Insinna
10:40
A klinika || A hazatérés 2. rész (12+)
A klinika || A hazatérés 2. rész Az aktuális rész ismertetője: Christa nővér egy betegen próbál meg segíteni, akinek öngyilkos szándékai vannak. Professzor Brinkmann és fia kapcsolata eközben nem alakul felhőtlenül... A műsor ismertetése: Klaus Brinkmann a fekete-erdei klinika igazgatója lesz, ám nehéz helyzetben van, mert elődjét mindenki nagyon szerette. Fia, Udo sem túl segítőkész, amit apja szóvá is tesz. Szereplők: Klausjürgen Wussow, Sascha Hehn, Gaby Dohm
11:40
A hegyi doktor || A fekete angyal (12+)
A hegyi doktor || A fekete angyal (III / 7) Az aktuális rész ismertetője: A felesége halála óta Stefan Mayerhofer bánatát alkoholba folytja. Mivel nincs elég munka, ezért pénz híján a bank árverezi a házát. Georg, a fia mindenben próbálja segíteni az apját, de még csak egy fiatal fiú. Thomast aggasztja Stefan alkoholproblémája. Szereplők: Gerhard Lippert, Anita Zagaria, Manuel Guggenberger
12:45
Charly, majom a családban || Merész akció (12+)
Charly, majom a családban || Merész akció (IX / 12) Az aktuális rész ismertetője: Max élete első ejtőernyős ugrására készül, miközben Marennel veszélyes dolog történik: a kocsijában elrejtőzik egy fegyveres bandita. Seidel, aki maga is ejtőernyős és hírnévre vágyik, a kutyájával akar leugrani, aki azonban az előző nap még életveszélyes állapotban volt. A sportreptéren később összefutnak a szálak… A műsor ismertetése: A csempészbanda fogságából megszökik egy fiatal csimpánz. Az emberbarát, kedves majom szerencséjére egy berlini állatorvos kertes házában keres menedéket. Szereplők: Ralf Lindermann, Friederike Möller, Karin Kienzer
13:45
Charly, majom a családban || Az Eltűnt Lovas (12+)
Charly, majom a családban || Az Eltűnt Lovas (IX / 13) Az aktuális rész ismertetője: Max egy gazdátlan, sebesült lovat talál az erdő mellett, ezért beviteti az állatklinikára, majd keresni kezdi a lovasát. Lüder gazda, akinek eközben lerobbant a traktorja, megkéri Maxot, hogy vigye el egy darabon. Max természetesen segít neki, és így rábukkan álmai házikójára… A műsor ismertetése: A csempészbanda fogságából megszökik egy fiatal csimpánz. Az emberbarát, kedves majom szerencséjére egy berlini állatorvos kertes házában keres menedéket. Szereplők: Ralf Lindermann, Friederike Möller, Karin Kienzer
14:45
Rex felügyelő || Tompa kiáltás (12+)
Rex felügyelő || Tompa kiáltás Az aktuális rész ismertetője: Egy Ines nevű lányt holtan találnak meg a Duna-parton. Ez idő alatt pedig több kislány is eltűnik egy vidámparkból. A kicsik ugyan néhány nap múlva előkerülnek, de sokkos állapotban. Moser összefüggést lát Ines és az elrabolt lányok esete között, és mindent elkövet, hogy a kegyetlen és brutális elkövetők nyomába bukkanjon. Az egyik áldozat, a kis Birgit _ Rex hatására _ meglepő dolgot tesz. A műsor ismertetése: Rex, a gyönyörű és intelligens németjuhász rendőrkutya nyomozó társával együtt minden bűnügyet megold. Szereplők: Kaspar Capparoni, Augusto Zucchi, Fabio Ferri
15:50
Rex felügyelő || Vérnyomok (12+)
Rex felügyelő || Vérnyomok (II / 2) Az aktuális rész ismertetője: Egy ismeretlen férfit elgázol a vonat. Az eset első pillantásra öngyilkosságnak tűnik, de dr. Graf törvényszéki orvos szakértő vizsgálatából kiderül, hogy gyilkosságról van szó: a férfi már halott volt, amikor a sínre fektették. Moser és Rex pedig nemsokára nyomokat találnak a vasúti töltés mellett… A műsor ismertetése: Rex, a gyönyörű és intelligens németjuhász rendőrkutya nyomozó társával együtt minden bűnügyet megold. Szereplők: Kaspar Capparoni, Augusto Zucchi, Fabio Ferri
16:55
A hegyi doktor újra rendel || Családi kötelékek (12+)
A hegyi doktor újra rendel || Családi kötelékek (I / 6) Az aktuális rész ismertetője: Julius-t felhívták, hogy az egyik kollégája beteg lett ezért indulnia kell Vietnám-ba, ám nagyon nehéz hátrahagynia szerelmét Elisabeth-et. Martin találkozik egy régi ismerősével Andrea-val aki geológus lett. Hans-nak nem tetszik, hogy anyja túl sokat van együtt Julius-al, különösem amikor megtudja, hogy lehet együtt megy vele Vietnám-ba. Andrea nagyon megijed amikor egy barlangi kirándulásnál elcsászkál két gyerek a csoporttól és testvére is balesetet szenved... A műsor ismertetése: Müncheni, Párizsi és New Yorki utazásai végeztével a híres sebész, Dr. Martin Gruber (Hans Sigl) 15 év múltán tér vissza az édesanyja születésnapjára, a szülőfalujába, a kis hegyi településre. Amikor azonban hazatér Ellmau-ba, akkor szembesül a szomorú ténnyel, hogy az öccse felesége meghalt autóbalesetben. Martin persze meglátogatja régi mentorát, Dr. Roman Melchinger-t (Siegfried Rauch) és az unokahúgát Lilli-t is. Az idősödő orvos pedig rá akarja venni Martin-t, hog
18:00
A hegyi doktor újra rendel || Sötét múlt (12+)
A hegyi doktor újra rendel || Sötét múlt (I / 7) Az aktuális rész ismertetője: Egy férfi balesetet szenved, ezért Hans és Martin a helyszínre siet. Mivel a betegnek hipotermiás tünetei voltak, ezért szeretné beutalni a klinikára, de ő nem szeretné, mert pedellus az egyik iskolában és nem jönne jól neki ha betegszabadságot venne ki. A keringési rendellenesség miatt Martin a klinikára viszi, ám két férfi elrabolja őt, mivel tartozik nekik. Lilli mostanában sok 1-est kapott az iskolában, ezért behívták Hans-t és Martin-t elbeszélgetésre. A műsor ismertetése: Müncheni, Párizsi és New Yorki utazásai végeztével a híres sebész, Dr. Martin Gruber (Hans Sigl) 15 év múltán tér vissza az édesanyja születésnapjára, a szülőfalujába, a kis hegyi településre. Amikor azonban hazatér Ellmau-ba, akkor szembesül a szomorú ténnyel, hogy az öccse felesége meghalt autóbalesetben. Martin persze meglátogatja régi mentorát, Dr. Roman Melchinger-t (Siegfried Rauch) és az unokahúgát Lilli-t is. Az idősödő orvos pedig rá akarja venni Martin-t, hogy mara
19:00
Castle || Titkos randi (12+)
Castle || Titkos randi (VIII / 9) Az aktuális rész ismertetője: Castle remek ötletnek tartja, hogy ő legyen a titkos fegyver egy titkos akcióban. Kate azonban szeretné, ha férje kimaradna a közös nyomozásokból a biztonsága érdekében. Ezért közös megegyezéssel úgy határoznak, hogy nyilvános helyen folytatják vég nélküli vitáikat. Annyira sikeresen és élvezettel játsszák a szerepüket, hogy kollégáik és családtagjaik őszintén aggódni kezdenek. A műsor ismertetése: A krimi koronázatlan királya Rick Castle (Nathan Fillion) az egyik legsikeresebb író, akitől újabb remekműveket várnak. Csakhogy Castle alkotói válságba került, nincs egyetlen eredeti sztorija sem, ezért kapóra jön neki, amikor egy ügyben a rendőrség a segítségét kéri. Kapcsolatai révén eléri, hogy a rendőrség tanácsadójaként részt vehessen Kate Beckett (Stana Katic) nyomozónő mellett a nyomozásokban. Ennek azonban Beckett cseppet sem örül, mert Castle idegesítően pimasz, öntelt, irányíthatatlan és gátlástalanul használja kisfiús sármját. A folyton ci
20:00
Castle || A vád tanúja (12+)
Castle || A vád tanúja (VIII / 10) Az aktuális rész ismertetője: Egy partin Castle szemtanúja volt egy gyilkosságnak, és most tanúskodnia kell. Az öt hónappal korábbi eset tárgyalásán váratlanul megjelenik Caleb Brown, mint a vádlott védőügyvédje. Caleb pillanatok alatt sarokba szorítja Ricket, aki végül megbízhatatlan tanúként távozik a tárgyalóteremből. Kate mindent elkövet, hogy segítsen, miután épp Caleb az, aki után titkos nyomozást folytat. A műsor ismertetése: A krimi koronázatlan királya Rick Castle (Nathan Fillion) az egyik legsikeresebb író, akitől újabb remekműveket várnak. Csakhogy Castle alkotói válságba került, nincs egyetlen eredeti sztorija sem, ezért kapóra jön neki, amikor egy ügyben a rendőrség a segítségét kéri. Kapcsolatai révén eléri, hogy a rendőrség tanácsadójaként részt vehessen Kate Beckett (Stana Katic) nyomozónő mellett a nyomozásokban. Ennek azonban Beckett cseppet sem örül, mert Castle idegesítően pimasz, öntelt, irányíthatatlan és gátlástalanul használja kisfiús sármját. A foly
21:00
Gyilkos elmék || Igazságosztó (15+)
Gyilkos elmék || Igazságosztó (I / 17) Az aktuális rész ismertetője: New York-ban egy rejtélyes igazságosztó kezdi el szedni az áldozatait, ezért a helyi erők a profilozók segítségét kérik. A nyomozást azonban csakhamar össztűz alá veszi a nyilvánosság, hiszen a tettes áldozatai nyilvánvaló bűnelkövetők, akiket valamilyen okból felmentettek. Gideonéknak tehát ebben a feszült közhangulatban kell meghozni a helyes döntést, de vajon létezik olyan? A műsor ismertetése: A Criminal Minds története az FBI egyik különleges részlegéről szól. A csoport feladata nem kevesebb, mint az ország bűnöző állományát, valamint a bűnözésre hajlamos személyeket analizálni, a különösen veszélyeseket kiszűrni és megállítani, mielőtt újra lecsaphatna. Jason Gideon ügynök a viselkedésanalízis legelismertebb tekintélye, míg Aaron Hotchner speciális ügynök különleges módszereivel képes hasznot húzni és feltárni az emberek legféltettebb titkait is. Derek Morgan a megszállott, fanatikus bűnözőkre specializálódott, Dr. Spencer Reid (Matthew Gray
22:00
Gyilkos elmék || Végzetes kötődés (15+)
Gyilkos elmék || Végzetes kötődés (I / 18) Az aktuális rész ismertetője: Mikor egy filmsztár körül rejtélyes gyilkosságok sora üti fel a fejét, az éppen Los Angelesben járó Gideon rögtön ugrasztja a csapatot. A profilozók csakhamar rájönnek, hogy egy zaklató személye állhat az esetek hátterében, ezért a színésznő biztonságát szem előtt tartva kell megtalálniuk a gyilkost. Ebben az őrült felhajtásban pedig úgy tűnik, hogy végre Reid-re is rátalál a szerelem… A műsor ismertetése: A Criminal Minds története az FBI egyik különleges részlegéről szól. A csoport feladata nem kevesebb, mint az ország bűnöző állományát, valamint a bűnözésre hajlamos személyeket analizálni, a különösen veszélyeseket kiszűrni és megállítani, mielőtt újra lecsaphatna. Jason Gideon ügynök a viselkedésanalízis legelismertebb tekintélye, míg Aaron Hotchner speciális ügynök különleges módszereivel képes hasznot húzni és feltárni az emberek legféltettebb titkait is. Derek Morgan a megszállott, fanatikus bűnözőkre specializálódott, Dr. Spencer Reid (Mat
23:00
Gyilkos elmék || A mexikói ügy (15+)
Gyilkos elmék || A mexikói ügy (I / 19) Az aktuális rész ismertetője: Hotch szülinapi partiját váratlan hívás szakítja félbe: egy mexikói kisvárosban idős nőkre vadászik egy ismeretlen elkövető. A profilozók kérdés nélkül repülőre szállnak, azonban a csapatban nem mindenki örül a külföldi kiruccanásnak. A szomszédos országba érvén Gideonéknak a helyi erők közreműködésével kell megtalálni a gyilkost, azonban előfordulhat, hogy ami otthon beválik, az Mexikóban nem… A műsor ismertetése: A Criminal Minds története az FBI egyik különleges részlegéről szól. A csoport feladata nem kevesebb, mint az ország bűnöző állományát, valamint a bűnözésre hajlamos személyeket analizálni, a különösen veszélyeseket kiszűrni és megállítani, mielőtt újra lecsaphatna. Jason Gideon ügynök a viselkedésanalízis legelismertebb tekintélye, míg Aaron Hotchner speciális ügynök különleges módszereivel képes hasznot húzni és feltárni az emberek legféltettebb titkait is. Derek Morgan a megszállott, fanatikus bűnözőkre specializálódott, Dr. Spencer
0:00
Gyilkos elmék || Csalóka látszat (15+)
Gyilkos elmék || Csalóka látszat (I / 14) Az aktuális rész ismertetője: Egy kivégzésére váró házaspárhoz érkeznek a profilozók annak érdekében, hogy megtudják tőlük a meg nem talált áldozatok, köztük a pár 2 éves kisfiának végső nyughelyét. Mikor azonban felmerül a gyanú, hogy a fiú nem is halt meg, hanem az anyja örökbe adta őt, mielőtt túl késő lett volna, Gideonékat szorítani kezdi az idő, hogy bizonyítsák a nő ártatlanságát, aki viszont kész sírba vinni magával az igazságot, hogy mentse gyermekét. A műsor ismertetése: A Criminal Minds története az FBI egyik különleges részlegéről szól. A csoport feladata nem kevesebb, mint az ország bűnöző állományát, valamint a bűnözésre hajlamos személyeket analizálni, a különösen veszélyeseket kiszűrni és megállítani, mielőtt újra lecsaphatna. Jason Gideon ügynök a viselkedésanalízis legelismertebb tekintélye, míg Aaron Hotchner speciális ügynök különleges módszereivel képes hasznot húzni és feltárni az emberek legféltettebb titkait is. Derek Morgan a megszállott, fanatikus bűn
Korábbi műsorok a mai napról
1:00 2:00
Gyilkos elmék || Fenyegetés a múltból 15+ (I / 15) Az aktuális rész ismertetője: Mikor egy rég elfeledett sorozatgyilkos újra elkezdi szedni áldozatait, Gideonék egy ex-ügynök segítségére szorulnak. Azonban a profilozóknak nem csupán az ügy megoldása okoz nehézséget, hanem az "újonnan" érkezett társ problémás személyisége is. A műsor ismertetése: A Criminal Minds története az FBI egyik különleges részlegéről szól. A csoport feladata nem kevesebb, mint az ország bűnöző állományát, valamint a bűnözésre hajlamos személyeket analizálni, a különösen veszélyeseket kiszűrni és megállítani, mielőtt újra lecsaphatna. Jason Gideon ügynök a viselkedésanalízis legelismertebb tekintélye, míg Aaron Hotchner speciális ügynök különleges módszereivel képes hasznot húzni és feltárni az emberek legféltettebb titkait is. Derek Morgan a megszállott, fanatikus bűnözőkre specializálódott, Dr. Spencer Reid (Matthew Gray Gubler), a meg nem értett zseni pedig, akinek a szociális IQ-ja legalább olyan alacsony, mint amilyen magas az értelmi intelligenciá
2:00
Gyilkos elmék || Szellemek földje (15+)
Gyilkos elmék || Szellemek földje (I / 16) Az aktuális rész ismertetője: Mikor egy csapat fiatalt brutális, indián rituálékra jellemző módon meggyilkolnak, a rendőrség a profilozók segítségét kéri. A nyomok a helyi rezervátum egyik rebellis alakjához vezetnek, azonban Gideonék rövidesen sejteni kezdik, hogy egy szekta, és akár egy nagyobb faji ellentét is meghúzódhat az ügy hátterében. A műsor ismertetése: A Criminal Minds története az FBI egyik különleges részlegéről szól. A csoport feladata nem kevesebb, mint az ország bűnöző állományát, valamint a bűnözésre hajlamos személyeket analizálni, a különösen veszélyeseket kiszűrni és megállítani, mielőtt újra lecsaphatna. Jason Gideon ügynök a viselkedésanalízis legelismertebb tekintélye, míg Aaron Hotchner speciális ügynök különleges módszereivel képes hasznot húzni és feltárni az emberek legféltettebb titkait is. Derek Morgan a megszállott, fanatikus bűnözőkre specializálódott, Dr. Spencer Reid (Matthew Gray Gubler), a meg nem értett zseni pedig, akinek a szociális IQ-ja
2:45
911-Texas || Vissza a nyeregbe (15+)
911-Texas || Vissza a nyeregbe (II / 1) Az aktuális rész ismertetője: A csapat egy ellopott katonai tankot próbál megállítani, amit egy múzeumból loptak el. A mentősök élére új kapitány érkezik Tommy Vega személyében, aki tíz év kihagyás után áll ismét szolgálatba. Owen volt felesége ismét az élete része lesz, az orvosától pedig híreket kap az állapotáról… A műsor ismertetése: A Rob Lowe és Gina Torres főszereplésével készült 911 című sikersorozat új mentésekkel tér vissza. A harmadik évadban a második évad fináléjának eseményei után a 126-os egység leáll, és a személyzet szétszéled. A több epizódból álló nyitótörténetben egy hatalmas és váratlan sarkvidéki front jégviharral csap le Austinra, ami teljes káoszt okoz. Vajon Owen Strand és Tommy Vega kapitány nemcsak a várost mentik meg, hanem megtalálják a módját, hogy feltámasszák és újraegyesítsék az egykori 126-ost? Szereplők: Rob Lowe, Liv Tyler, Ronen Rubinstein
3:30
911-Texas || 1150 Celcius fok (15+)
911-Texas || 1150 Celcius fok (II / 2) Az aktuális rész ismertetője: Austin városában különös vulkanikus tevékenységeket észlelnek. A csapatot több kitöréshez riasztják, ahol meg kell küzdeniük a számukra ismeretlen és riasztó helyzettel… A műsor ismertetése: A Rob Lowe és Gina Torres főszereplésével készült 911 című sikersorozat új mentésekkel tér vissza. A harmadik évadban a második évad fináléjának eseményei után a 126-os egység leáll, és a személyzet szétszéled. A több epizódból álló nyitótörténetben egy hatalmas és váratlan sarkvidéki front jégviharral csap le Austinra, ami teljes káoszt okoz. Vajon Owen Strand és Tommy Vega kapitány nemcsak a várost mentik meg, hanem megtalálják a módját, hogy feltámasszák és újraegyesítsék az egykori 126-ost? Szereplők: Rob Lowe, Liv Tyler, Ronen Rubinstein
4:15
NCIS: Los Angeles || Provenancia (12+)
NCIS: Los Angeles || Provenancia (XI / 5) Az aktuális rész ismertetője: Az NCIS csapata ezúttal egy 40 millió dollárt érő festmény nyomába ered, amiről azt feltételezik, hogy terroristák birtokában van, akik robbanószerre szeretnék cserélni azt. A műsor ismertetése: A Los Angelesben működő, különleges ügynökökből álló csapattal már megismerkedhettünk az NCIS című sorozat korábbi epizódjaiban. Amikor is Callen ügynök a tapasztalatával és tudásával segítette a tengerészeti nyomozók egyik munkáját. Ezúttal azonban a csapat többi tagjának életébe is betekintést nyerhetünk, miközben versenyt futnak az idővel, hogy a végére járjanak a komoly szakértelmet igénylő ügyeknek... Szereplők: Chris O'Donnell, LL Cool J, Daniela Ruah
5:00
Impractical Jokers - Totál szivatás || Kulisszatitkok és miegy: Pokoli Lift (12+)
Impractical Jokers - Totál szivatás || Kulisszatitkok és miegy: Pokoli Lift (I / 5) Q, Sal, Joe és Murr, a négy legjobb barát szeretik szivatni egymást. Ezeket rejtett kamerával örökítik meg és mutatják be. A fiúk nem rettennek el a legmerészebb kihívásoktól sem.
5:30
Hawaii Five-0 || Befalazott titkok (12+)
Hawaii Five-0 || Befalazott titkok (IV / 15) Az aktuális rész ismertetője: Danny-t most először látogatják meg szülei, amióta Hawaii-ra költözött, ami miatt kissé feszült. Steve és Chin egy befalazott ingatlanközvetítő halálának ügyében nyomoznak. Egy eltökélt újságíró mindeközben mindent megtesz, hogy kiteregethesse Lou Grover szennyesét. A műsor ismertetése: Amikor Steve McGarrett (Alex O'Loughlin) tengerészeti nyomozó visszatér Hawaii-ra, hogy az édesapja gyilkosa után kutasson, a kormányzó, aki gyermekkora óta ismeri őt, felkéri, hogy csatlakozzon az újonnan alakuló elit egységbe, amely arra hivatott, hogy a környék legkeményebb ügyeit megoldja. McGarrett pedig nem sokat habozik, így rövidesen az ex-New Jersey-i zsaru, az öntörvényű Danny "Danno" Williams (Scott Caan) oldalán találja magát. A négyfős csapat aztán kiegészül a Honolului rendőrség egykori detektívjével, Chin Ho Kelly-vel (Daniel Dae Kim), valamint annak gyönyörű és rátermett unokahúgával, az akadémián frissen végzett Kono-val (Grace Park). A Hawaii Fiv
0:55
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
1:30
A hegyimentők || A viszontlátás - 2. rész (12+)
A hegyimentők || A viszontlátás - 2. rész (XI / 2) Az aktuális rész ismertetője: Markus az eltűnt szerzetes nyomá indul, akit egy kőomlás temetett maga alá, amikor egy több száz éves könyvet keresett. Simon Plattner személyében pedig új hegyimentő csatlakozik. A műsor ismertetése: Andreas azt tervezi, hogy az USA-ban folytatja az extrém hegymászók életét barátnőjével és együtt nyitnak egy iskolát. De előtte még hazautaznak barátja, Stefan esküvőjére a Dachstein hegység lábához, ahol korábban együtt dolgoztak hegyimentőként. Amikor Stefan lezuhan egy balesetben és életét veszti, Andreas úgy dönt, hogy nem utazik el, inkább vigyázni fog elhunyt barátja családjára. Ahogy barátja helyére lép, a csapatban és ő lesz a vezető és egy új, kihívásokkal teli életbe csöppen, ahol az életmentés és a hősies viselkedés mellett a farm körüli munka egyaránt a napi feladatai közé tartozik. Szereplők: Martin Gruber, Heinz Marecek, Michael König
2:25
Bűnös Chicago || Elsodródva (18+)
Bűnös Chicago || Elsodródva (IX / 17) Az aktuális rész ismertetője: Burgess és Ruzek próbálják feldolgozni Makayla elrablását, de nehezen birkóznak meg vele, annak ellenére is, hogy a lány sértetlenül került elő. Ruzek-től egy korábbi tanára kér segítséget, aki eltűnt és drog ügyletekbe keveredett lányát szeretné megtalálni. A műsor ismertetése: A vadonatúj akciófilm-sorozat a Lángoló Chicago mintájára készült, ellenben a rendőrség munkáját kíséri figyelemmel. A chicago-i parancsnokság két részlegen teljesít szolgálatot, azaz külön egységnek számítanak a járőrök, valamint a nyomozók. Egyes bűnügyek közben a szakma rejtelmeibe avatnak be minket a készítők, miközben beleláthatunk a szereplők magánéletébe is, és szembesülhetünk a rendőrök közötti bajtársiassággal, csakúgy, mint az ellentétekkel és feszültségekkel... Szereplők: Jason Beghe, Jon Seda, Sophia Bush
3:10
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (IV / 1) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:35
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (IV / 2) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
4:00
Lokoléo Jollyval (12+)
Lokoléo Jollyval (IV / 1) Lokoléo Jollyval, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
4:25
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (I / 1) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
5:15
Családi Titkok || Kisiklott anya (12+)
Családi Titkok || Kisiklott anya Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
6:10
Tűsarok (12+)
Tűsarok (II / 8) Megmutatjuk, milyen egy ízig-vérig nő világa. Ebben segítségünkre lesz Barbi, aki humoros hangvételével egyedivé varázsolja a műsort. Olyan ez, mint egy hatalmas női táska. Rengeteg izgalmat tartogat, ugyanakkor teljesen hétköznapi... Kiemelt tartalmak: Magyar Divattervezők, Sikeres Nők, Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek, Nemzetközi divatvilág, Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával
6:15
Mokka (12+)
Mokka A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
8:45
Mokkacino (12+)
Mokkacino A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
9:40
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
11:20
Csapdába csalva || Az ex (12+)
Csapdába csalva || Az ex (V / 37) Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg... Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban olyan történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be... Szereplők: J. W. Carsle, Till Kraemer
12:00
Tények Délben (0+)
Tények Délben A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
12:30
Walker, a texasi kopó || Újonc (12+)
Walker, a texasi kopó || Újonc (V / 27) Az aktuális rész ismertetője: Joey Prado, Walker nagy büszkeségére a legjobb eredménnyel végezte el a rendőr-akadémiát. Első bevetésén egy drogdíler banda főnökét kell elkapnia, aki a diákoknak is teríti a kábítószert. Joey nagy lendülettel áll munkába, de még nem tudja, hogy a drogdíler jelenlegi jobb keze, az ő gyermekkori legjobb barátja... A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norris, már ''72-ben feltűn
13:30
A sors keze || Ne házasodj vele össze! (12+)
A sors keze || Ne házasodj vele össze! (I / 53) Az aktuális rész ismertetője: Olmo előre eltervezi, hogy Teo visszavétele a céghez csupán színjáték lesz. Lola a padlóra kerül miután nem csak Julioval szakít, de a munkahelyén is felmond. Marinanak egy feltétele van, és csak akkor nem mondja el a teljes igazságot, ha Pedro vele marad. A műsor ismertetése: Pedro boldogtalanul él érdekházasságában, amikor egy üzleti útja során beleszeret Verába. Apja zsarolásának engedve összetöri Vera szívét, ám a sors évekkel később újra összehozza őket... Szereplők: Gabriel Soto, Guillermo García Cantú, Juan Carlos Barreto
14:35
Háborgó szívek || Nem házasodunk össze (12+)
Háborgó szívek || Nem házasodunk össze Az aktuális rész ismertetője: Jesus továbbra is sokkhatás alatt van, miközben próbálja összeszedni minden erejét, hogy közölje Mariluzzal, nem lesz esküvő. Emma félreérthető szituációban találja Adrian-t, miközben Heriberto választ kap Guadalupétól. Augusto csapdát állít, de lehet, hogy ő maga esik bele… A műsor ismertetése: Jesus, Damián és Samuel, a három, egymástól elszakított testvér újra egymásra találnak, hogy összefogva bosszút álljanak apjuk gyilkosán. Azonban, amikor egy váratlan esemény kórházba sodorja Jesus-t, úgy fest, hogy a férfira a szerelem is rátalál... Szereplők: Alejandra Espinoza, Gonzalo Garcia Vivanco, Altair Jarabo
15:40
Testvérek (12+)
Testvérek (II / 89) Az aktuális rész ismertetője: Nebahat és Ayla a tárgyalás után elutaznak, hogy megpróbáljanak felejteni. Resul egyre közelebb kerül ahhoz, hogy információkat tudjon meg Akifról. Asiye és Doruk egy jó hangulatú estét töltenek el egymás társaságában. Sengül megtudja Ömer titkát. A műsor ismertetése: Veli és Hatice szeretetben nevelik négy gyermeküket, a 19 éves Kadirt, a 17 éves ikreket, Ömert és Asiye-t, valamint a 6 éves Emelt. Egy nap azonban Hatice rájön, hogy a főnöke az üzlettársa feleségével folytat viszonyt. A szerencsétlen események sorozata folytatódik, és a négy testvér elveszíti édesanyját és édesapját is. Miközben szüleiket gyászolják, és próbálnak túlélni, nem is sejtik, hogy szüleik halálát apjuk egykori főnöke, Akif Atakul okozta. A férfi, hogy fedezze bűneit, állást ajánl Kadirnak, és felveszi Ömert és Asiye-t a tulajdonában lévő magániskolába. A négy nehézsorsú testvér útja keresztezi a gazdagok gyermekeinek világát, ezzel pedig kiszámíthatatlan barátságok és
16:45
A sors útvesztői (12+)
A sors útvesztői Az aktuális rész ismertetője: Asiye ideje egyre csak fogytán, hogy őszintén valljon Mahirnak titkáról. Cemal komoly döntés előtt áll: az igaz szerelmét, vagy a jelenlegi életét válassza. Meral segítséget ajánl fel, miközben Asiye azon gondolkodik, hogy feladja magát a rendőrségen. A műsor ismertetése: Miután gyermekei apja magára hagyta, Asiye egyedülálló szülőként neveli lányát Nergis-t és fiát, Ugur-t. A helyi varrodában dolgozik, hogy mindent megteremtsen családja számára. Egy nap váratlan látvány fogadja, miután hazatér a munkából: lányát és fiát sokkos állapotban találja. Anya és gyermekei menekülésre kényszerülnek, azonban a körülmények ellenük dolgoznak... Szereplők: Öykü Karayel, Akin Akinözü, Sarp Apak
18:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:45
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
19:50
Szerencsekerék (12+)
Szerencsekerék (IV / 29) Még több humorral és drámai pillanatokkal folytatódik a Szerencsekerék április 11-én. A TV2 népszerű vetélkedője megújult formában tavaly tért vissza a képernyőre Kasza Tibor vezetésével, és egyből a nézők szívébe lopta magát. A műsor vadonatúj epizódjai a műsorvezető szerint még szórakoztatóbbra sikerültek, így érdemes mindenkinek április 11-től hétköznap esténként a TV2-re kapcsolni, ha felhőtlen kikapcsolódásra vágyik. A Szerencsekerékben továbbra is minden adásban két civil versenyző mellett egy-egy sztár is próbára teszi a tudását, na meg szerencséjét. Többek között olyan hírességek pörgetik meg a kereket, mint Jakupcsek Gabriella, Ördög Nóra, Erdélyi Mónika, Bódi Margó, Krausz Gábor, Stohl András vagy Curtis.
21:40
Párharc (12+)
Párharc (II / 18) Az aktuális rész ismertetője: Május 8-án visszatér a TV2 népszerű napi reality-je, a Párharc. A legújabb epizódokban hét vakmerő sztárpár vállalkozott arra, hogy harcba szálljon és bizonyítsa, kapcsolata minden próbatételt kiáll és képes a többieket legyőzve elvinni a műsor fődíját. Drámai, izgalmas, feszült és humoros pillanatokban sem lesz hiány a Párharc legújabb epizódjaiban. Az új széria olyan komplex feladatok elé állítja a versenyző párosokat, amelyekre nem lehet előre felkészülni. A TV2 népszerű napi realityje idén új helyszínre költözik és még látványosabb, izgalmasabb kihívást jelent a sztárpároknak, akik mindent megtesznek azért, hogy győztesként hagyják el a "harcteret". Van, aki erején és ügyességén túl a taktikai érzékét is beveti már az első napokban. A hét sztárpár, aki versenybe száll: Kozsó, zenei producer, előadóművész és párja, Ágica; Rácz Gergő, zenei producer, előadóművész és felesége, Trixi; Somhegyi Krisztián, műugró, az Exatlon Hungary Bajnok csapatán
22:55
Újratervezés (12+)
Újratervezés (II / 23) Vadonatúj részekkel jön az Újratervezés a TV2-n. Az Ördög Nóra műsorvezetésével folytatódó szériában profi szakemberek ismét olyan rászoruló családok otthonát alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Idén az eddigieknél is több család álma válik valóra. Az előző évadban 6 család élete változott meg a műsor segítségével, és a mostani epizódokban is számos izgalmas, érzelmes pillanatra és nem várt fordulatra számíthatnak a nézők. Az Újratervezés követői minden héten egy új család történetét kísérhetik nyomon, akik pénteken aztán be is költöznek újjávarázsolt otthonukba.
23:55
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
0:30
A hegyimentők || Halál a Dachstein-on - 1. rész (12+)
A hegyimentők || Halál a Dachstein-on - 1. rész (XI / 3) Az aktuális rész ismertetője: Markus túrázni visz egy házaspárt. A pár női tagja azonban furcsán viselkedik és nem sokkal később eltűnik. Markus magát hibáztatja, de a nő előre megtervezte az eltűnését, hogy erőszakos férjétől megszabaduljon. A műsor ismertetése: Andreas azt tervezi, hogy az USA-ban folytatja az extrém hegymászók életét barátnőjével és együtt nyitnak egy iskolát. De előtte még hazautaznak barátja, Stefan esküvőjére a Dachstein hegység lábához, ahol korábban együtt dolgoztak hegyimentőként. Amikor Stefan lezuhan egy balesetben és életét veszti, Andreas úgy dönt, hogy nem utazik el, inkább vigyázni fog elhunyt barátja családjára. Ahogy barátja helyére lép, a csapatban és ő lesz a vezető és egy új, kihívásokkal teli életbe csöppen, ahol az életmentés és a hősies viselkedés mellett a farm körüli munka egyaránt a napi feladatai közé tartozik. Szereplők: Martin Gruber, Heinz Marecek, Michael König
Korábbi műsorok a mai napról
1:30 2:25
Walker, a texasi kopó || Újonc 12+ (V / 27) Az aktuális rész ismertetője: Joey Prado, Walker nagy büszkeségére a legjobb eredménnyel végezte el a rendőr-akadémiát. Első bevetésén egy drogdíler banda főnökét kell elkapnia, aki a diákoknak is teríti a kábítószert. Joey nagy lendülettel áll munkába, de még nem tudja, hogy a drogdíler jelenlegi jobb keze, az ő gyermekkori legjobb barátja... A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norris, már ''72-ben feltűn
2:25
Bűnös Chicago || Új őrző (16+)
Bűnös Chicago || Új őrző (IX / 18) Az aktuális rész ismertetője: Halstead egy újoncot kap maga mellél, aki kezdetben ígéretesnek tűnik, de időközben sok olyan információ lát napvilágot, amit csak a csapat tagjai tudhatnak és arra kezd gyanakodni, hogy a fiatal rendőr talán összejátszik az alvilággal. A műsor ismertetése: A vadonatúj akciófilm-sorozat a Lángoló Chicago mintájára készült, ellenben a rendőrség munkáját kíséri figyelemmel. A chicago-i parancsnokság két részlegen teljesít szolgálatot, azaz külön egységnek számítanak a járőrök, valamint a nyomozók. Egyes bűnügyek közben a szakma rejtelmeibe avatnak be minket a készítők, miközben beleláthatunk a szereplők magánéletébe is, és szembesülhetünk a rendőrök közötti bajtársiassággal, csakúgy, mint az ellentétekkel és feszültségekkel... Szereplők: Jason Beghe, Jon Seda, Sophia Bush
3:10
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (IV / 3) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:35
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (IV / 4) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
4:00
Lokoléo Jollyval (12+)
Lokoléo Jollyval (IV / 2) Lokoléo Jollyval, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
4:25
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (I / 2) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
5:15
Családi Titkok || Hamis apa (12+)
Családi Titkok || Hamis apa Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
6:10
Tűsarok (12+)
Tűsarok (II / 9) Megmutatjuk, milyen egy ízig-vérig nő világa. Ebben segítségünkre lesz Barbi, aki humoros hangvételével egyedivé varázsolja a műsort. Olyan ez, mint egy hatalmas női táska. Rengeteg izgalmat tartogat, ugyanakkor teljesen hétköznapi... Kiemelt tartalmak: Magyar Divattervezők, Sikeres Nők, Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek, Nemzetközi divatvilág, Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával
2:00
Az esemény (15+)
Az esemény Az eseménynek nincsenek előjelei, váratlanul éri Amerikát. Néhány pillanat leforgása alatt az emberek magatartásában gyökeres változás áll be. Senki sem tudja, mi okozta ezt, valami újfajta járvány sújtja az emberiséget? A biológiatanár Elliott számára az a legfontosabb, hogy a feleségével együtt biztonságos helyet találjon, ha egyáltalán létezik ilyen. Igaz, a házassága éppen válságban van, ám a feleségével, Almával úgy döntenek, hogy együtt menekülnek. Ennek során csatlakozik hozzájuk Julian, Elliott tanár barátja a kislányával. Együtt próbálják elérni Pennsylvania menedékét. Szereplők: Mark Wahlberg, Ashlyn Sanchez, Zooey Deschanel
3:25
Aki bújt (15+)
Aki bújt Grace az esküvőjére készül, amit a vagyonos vőlegénye családjának hatalmas, ódon kastélyában tartanak. A lakodalom után a família _ a régi hagyomány szellemében _ egy játékra, afféle beavatási ceremóniára invitálja a lányt. A feladat egyszerű, Grace-nek bújócskáznia kell a házban. A tét azonban hatalmas: Grace élete. A család tagjainak ugyanis meggyőződése, ha pirkadatig nem áldozzák fel a família legújabb tagját, akkor szörnyűségben lesz részük. Grace-ben azonban emberükre akadtak. Szereplők: Samara Weaving, Andie MacDowell, Mark O'Brien
5:00
A kis kedvencek titkos élete 2 (12+)
A kis kedvencek titkos élete 2 A 2016-os A kis kedvencek titkos élete folytatásában az első részben megismert Max és Duke új kihívással szembesül, amikor gazdájuk, Katie megismerkedik egy férfival, akivel összeházasodnak, és gyermekük születik. A kis család a kutyákkal együtt vidékre kirándul, ahol Max megismer egy Kakas nevű juhászkutyát, akinek a segítségével talán legyőzheti a félelmeit. Eközben Gigi, akire indulásuk előtt Max rábízta a legkedvesebb játékát, megpróbálja kimenteni egy macskákkal telezsúfolt lakásból a szóban forgó játékot. Hógolyó szintén küldetésre indul: ő egy Hu nevű fehér tigriskölyköt akar kiszabadítani egy cirkusz fogságából. Szereplők: Patton Oswalt, Harrison Ford, Eric Stonestreet
6:25
Narnia Krónikái 3 - A Hajnalvándor útja (12+)
Narnia Krónikái 3 - A Hajnalvándor útja A két legfiatalabb Pevensie-testvér a távoli rokonuknál lakik Cambridge mellett. Lucy és Edmund számára a legnagyobb nehézséget az unokatestvérük, Eustace elviselése jelenti. Amikor egy nap a három fiatal megáll a különös vitorlást ábrázoló festmény előtt, hihetetlen dolog történik: a kép megelevenedik, és ők a tengerben találják magukat. A Hajnalvándor legénysége menti ki őket, majd Caspian királytól megtudják, hogy Narniát egy zöld köd fenyegeti. A halálos veszélyt pedig csak úgy győzhetik le, ha összegyűjtik a hét kardot, amelyeket Aslan adott a lordoknak... Szereplők: Ben Barnes, Skandar Keynes, Georgie Henley
8:45
Amerikába jöttem (12+)
Amerikába jöttem Az afrikai Zamunda jövendő uralkodója nem akarja feleségül venni a szülei által kijelölt lányt, ezért New Yorkba megy megtalálni az igazit, s ott szegény diáknak adja ki magát. Nemsokára alkalmas jelöltre akad egy gyorsbüfé tulajdonosának lányában, ezért beáll a büfébe dolgozni. Ám a jómódú apa nem repes az örömtől, hogy egy csóró afrikai legyeskedik a lány körül, és a herceg szülei is gyanút fognak…Szereplők: Eddie Murphy, Shari Headley, Arsenio Hall
11:10
Last Vegas (12+)
Last Vegas Billy (Michael Douglas) sok évi agglegény élet után házasodni készül. Paddy (Robert De Niro), Archie (Morgan Freeman) és Sam (Kevin Kline) megdöbbennek nyugdíjas cimborájuk váratlan döntésén. A hatvanon túli csapat Las Vegas felé veszi az irányt, hogy egy világra szóló partival búcsúztassák el Billy-t eddigi csajozós életétől. Hamarosan azonban rá kell jönniük, hogy a Bűn Városa kissé megváltozott a hatvanas évek óta és keményen be kell hozniuk a lemaradást a bulizások, a szerencsejáték, a bombázó nők és az alkoholos mámor területén... Szereplők: Robert De Niro, Morgan Freeman, Michael Douglas
13:20
Jack Reacher (12+)
Jack Reacher Amikor egy fegyveres megöl öt embert hat lövéssel, minden bizonyíték a letartóztatott gyanúsítottra utal. A kihallgatás során azonban a gyanúsított csak egy cetlit nyújt át a következő szöveggel: "Kerítsék elő Jack Reacher-t! " Így kezdődik a rendhagyó hajsza az igazság után, amelynek során Jack Reacher egy váratlan ellenféllel kerül szembe, aki mestere az erőszaknak, miközben súlyos titkot őriz... Szereplők: Tom Cruise, Rosamund Pike, Robert Duvall
16:00
Elrabolva 3 (12+)
Elrabolva 3 Bryan Mills (Liam Neeson) volt CIA-ügynök számára a legfontosabb küldetés mindig is a családja védelme volt. Mikor már azt hitte, minden ellenségével leszámolt, és sötét múltja nem érheti utol, egy váratlan esemény teljesen felborítja addigi nyugodt életét. Volt feleségét holtan találja otthonában, és minden bizonyíték az ő bűnösségére utal. Miközben a vérprofi Mills mindent bevet, hogy megtalálja és kiiktassa a valódi bűnösöket, a nyomába ered egy elszánt nyomozó (Forest Withaker), valamint a CIA és az FBI. De nemcsak az ő élete forog veszélyben: a lánya, Kim (Maggie Grace) is a kegyetlen gyilkosok célpontjává válik. Az exügynök felforgatja egész Los Angelest, nem törődve semmivel és senkivel. Két cél lebeg a szeme előtt: biztonságban tudni a lányát, és végrehajtani a halálos ítéletet a brutális gyilkosok felett. Szereplők: Liam Neeson, Maggie Grace, Forest Whitaker
18:15
Halálos iramban 7. (12+)
Halálos iramban 7. A Halálos iramban 7. több mint egy évvel az után veszi fel a cselekmény fonalát, hogy a kegyelmet kapott Dom (Vin Diesel) és Brian (Paul Walker) visszatértek az Államokba. A törvény helyes oldalán kezdenek új életet, mégsem számíthatnak boldog családi életre. Dom nehezen tud újra közel kerülni Letty-hez (Michelle Rodriguez), Brian pedig furcsán érzi magát kertvárosi átlagpolgárként felesége, Mia (Jordana Brewster) oldalán. Tej (Ludacris) és Roman (Tyrese Gibson) viszont egész jól elvan, olyan életet élnek, amilyenről álmodtak: szórják a pénzt playboyként. Egyikük sem sejti, hogy közeleg a végzet egy hidegvérű, bosszúszomjas brit orgyilkos képében. Deckard Shaw (Jason Statham) Tokióban kezdi terrorhadjáratát Han brutális meggyilkolásával... Szereplők: Vin Diesel, Paul Walker, Dwayne Johnson
21:00
Everly: Gyönyörű és veszélyes (15+)
Everly: Gyönyörű és veszélyes Everly, a prostituált a hírhedt japán gengszter szeretője. Miután Taiko megtudja, hogy a nő a rendőrség informátora lett, végezni akar vele. Az emberei rajtaütnek a lakásán, ám Everlynek sikerül az elrejtett pisztolyához hozzájutnia, és megöli a támadóit. Amikor erről a volt szeretője tudomást szerez, minden követ megmozgat, hogy eltegye láb alól, bérgyilkosok hadát küldi rá. Miközben Everly felveszi velük a harcot, az anyját, Edith-et és a kislányát, Maisey-t is igyekszik biztonságba helyezni. Szereplők: Salma Hayek, Jennifer Blanc, Laura Cepeda
23:00
Légió (15+)
Légió Az Úr elveszti hitét az emberiségben, megelégeli bűneit. Gábriel arkangyal vezetésével leküldi a Földre az angyalok légióját, hogy pusztítsák el az emberi fajt. A mennybéli sereg azonban nem várt ellenállásba ütközik. Az emberiség egyetlen reménysége az új-mexikói sivatag egyik pihenőhelyén dolgozó, illetve veszteglő néhány emberben van, akik akaratlanul is az apokalipszis frontvonalában találják magukat. Szerencsére Mihály arkangyal a segítségükre siet. Hamarosan kiderül, hogy feladatuk a várandós pincérnő védelme, aki a második Messiást, az emberiség utolsó reményét hordja a szíve alatt. Szereplők: Paul Bettany, Willa Holland, Adrianne Palicki
Korábbi műsorok a mai napról
1:00 2:50
A mostohaapa 15+ Michael katonai főiskolára jár. Amikor egyszer hazatér, az elvált anyja mellett egy új férfit talál. Susan fülig szerelmes a megnyerő modorú David-be, s úgy tűnik, nincs hozzá hasonlóan ideális férj és mostohaapa jelölt. Ám minél jobban megismeri Michael a segítőkész férfit, annál gyanúsabbá válik számára. A barátnőjével, Kelly-vel elhatározzák, hogy utánanéznek David múltjának. Kiderül, hogy a férfi nem az az álompasi, akiről az anyja álmodik, David-nek ugyanis van egy sötét oldala is. Mindezt pedig hamarosan a saját bőrükön is kénytelenek megtapasztalni... Szereplők: Penn Badgley, Dylan Walsh, Amber Heard
2:50
A majmok bolygója: Háború (15+)
A majmok bolygója: Háború A majmok túlszárnyalták az embereket. Ami jó szándékú kísérletnek indult, az teljes hatalomátvétellé vált: immár az értelmes emberszabásúak a Föld urai. A városok elnéptelenedtek, a menekülőkkel nem tudni, mi történt, és a kevés életben maradt ember kis csapatokra szakadva bujkál... amíg bír. És készülődik. A háború ugyanis elkerülhetetlen. Caesar, a harcedzett és szuperintelligens óriásgorilla, aki nagyon sokat szenvedett az emberek rabságában nem tud felejteni és nem akar megbocsátani. Mindkét fél tudja, hogy az emberiségnek nincs több esélye. Ha most kudarcot vall, végképp eltűnik a Föld színéről. Szereplők: Judy Greer, Woody Harrelson, Andy Serkis
2:30
Pillangó-hatás (16+)
Pillangó-hatás Az elmélet szerint, ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, az akár tornádót is gerjeszthet Amerikában. Világunkban minden mindennel összefügg, minden cselekedetünk alapjában változtathatja meg a jövőt. Evan Treborn (Ashton Kutcher) gyerekkorában számtalanszor elvesztette az öntudatát, élete egyes szakaszai sötét foltok csupán az emlékezetében. Amikor tudatánál volt, naplót vezetett és most, hogy felnőttként megpróbál visszaemlékezni a múltra, a naplója segít neki ebben. Miközben Evan lassan feltérképezi saját múltját, rájön, hogy egy különös adottság birtokában van: képes az időutazásra! Így visszatér a múltba, hogy helyrehozzon néhány baklövést, amelyek zsákutcába juttatták szeretett barátait. Ám amikor visszatér a jelenbe, rájön, hogy a múlt apró változásai nem javítottak a helyzeten, hanem még nagyobb problémákat okoztak a jelenben. Szereplők: Ashton Kutcher, Melora Walters, Amy Smart
5:15
Hippolyt (12+)
Hippolyt Schneider úr (Koltai Róbert) a rendszerváltást követő években vált újgazdag polgárrá, szippantóautója szállítmányának révén "csinált aranyat". Ám a megszerzett vagyon ellenére megmaradt egyszerű kisembernek. A pénz és a feleség azonban kötelez: "rangot" és mellé arculatot kell szerezni. Schneiderné (Pogány Judit) tehát dönt: ha lakáj a divat, hát nekik is szükségük van lakájra. Hamarosan meg is érkezik Hippolyt (Eperjes Károly), aki már diplomáciai szolgálatban is állott, az elegancia és erkölcstan a kisujjában van, csak ki kéne rázni onnan. Szereplők: Koltai Róbert, Eperjes Károly, Pogány Judit
7:00
Hazárd megye lordjai: A visszatérés (12+)
Hazárd megye lordjai: A visszatérés A Duke fiúk, Bo (John Schneider) és Luke (Tom Wopat), valamint unokatestvérük, Daisy (Catherine Bach) elszántan harcolnak azért, hogy megakadályozzák a hírhedt Mama Max (Stella Stevens) tervét. Az asszony ugyanis környezetromboló, ám profittermelő óriásparkot akar felállítani Hazárd megye kellős közepén. A területért folytatott küzdelmet természetesen egy autóverseny dönti el. A környék sorsa Bo és Luke kezében van: rajtuk, felturbózott autójukon és Lee tábornokon múlik, miként alakul a jövő…Szereplők: John Schneider, Tom Wopat, Catherine Bach
8:55
Idegroncs derbi (12+)
Idegroncs derbi Két férfi élete és szakmai karrierje legfontosabb napján: az egyik üzletember, a másik útonálló. Az, hogy találkoznak, sőt muszáj egy teljes napot egy autóban tölteniük, mindkettejük számára katasztrófa. Az üzletember fontos tárgyalása előtt kénytelen saját és a szomszédja összes nyamvadt csemetéjét elfuvarozni az iskolába. A rabló pedig egy sikertelen bankrablás helyszínéről menekülve éppen az ő kocsijukba ugrik be túszokat szedni. Az még hagyján, hogy nyomában a rendőrség, de most a háta mögött, a hátsó ülésen még öt elviselhetetlen takonypóc is terpeszkedik. Szereplők: Tom Arnold, Rhea Perlman, David Paymer
10:45
Gólyák (12+)
Gólyák Az újszülöttet a gólya hozza. Illetve dehogy. Régen talán így volt, de ma már a gólyák egy multinacionális internetes áruszállító cégnél vállalnak szállítmányozást. Junior a vállalat legsikeresebb tehergólyája, és éppen előléptetés előtt áll, amikor véletlenül működésbe hozza a babagyártó gépet, amely gyárt is egy bűbájos, de engedély nélkül készült kislányt. Junior a gyárban fellelhető egyetlen ember segítségével igyekszik minden nyomot eltüntetni a főnöke szeme elől. Olyat tesz, amit még sosem: elszállítja a babát. Hosszú, kalandos és meghökkentő felfedezésekkel teli útja végén egy család boldog lesz, viszont az egész világ megváltozik. Szereplők: Andy Samberg, Jennifer Aniston, Ty Burrell
12:25
Haláli fegyver (12+)
Haláli fegyver Egy volt nyomozót hidegre tesznek Los Angelesben, hogy azon melegében kicsalják tőle a hőn áhított mikrofilmet a kokainos süti receptjéről. Colt és Lüger _ a pisztolynevű zsarupáros _ a nyomukba ered, hogy még Bruce Willis-en is keresztülgázolva rázzák fel a kábult alvilágot. A Halálos fegyver, az Elemi ösztön és más bűnügyi filmek nevettető paródiája a magyar mozikban is zajos sikert aratott fergeteges, senkit és semmit nem kímélő humorával. Szereplők: Emilio Estevez, Samuel L. Jackson, Jon Lovitz
14:15
A maszk (12+)
A maszk Stanley Ipkiss (Jim Carrey) igazán szánalmas, kétbalkezes figura. Bármibe fog, az homlokegyenest ellenkezőleg sül el. De csak addig, amíg rá nem vigyorog a bandzsa szerencse egy ősi maszk képében. Elegendő, ha az arcára húzza és Stanley Ipkiss többé nem az, aki volt! Új énje szórakoztató, szívdöglesztő, akinek minden trükk a kisujjában van. Ám hamarosan a maszk új gazdához kerül, aki korántsem ilyen szórakoztató, s azt tervezi, hogy emberfeletti erejével uralma alá hajtja a várost. A kétbalkezes Stanley kénytelen akcióba lépni…Szereplők: Jim Carrey, Cameron Diaz, Peter Riegert
16:20
Jumanji (12+)
Jumanji A 12 éves Alan felfedezi a díszes Jumanji-táblát, s amikor Sarah-val leülnek játszani, Alan hirtelen eltűnik és a Jumanji dzsungelbirodalmában találja magát. Nem is tud visszatérni, mert a kislány túlságosan rémült, hogy befejezze a játékot. Csak akkor kerülhet ki a csapdából, ha valaki meghatározott számot dob. Ez azonban 26 évig nem fordul elő, így Alan (Robin Williams) az esőerdő foglya marad mindaddig, míg két másik gyerek, Judy és Peter újra nem kezdi a játékot. Ám kiderül, csak akkor szabadulhat, ha a két gyerek megtalálja a felnőtt Sarah-t (Bonnie Hunt), különben veszélybe kerül a házuk, a környék és egész városuk. Szereplők: Robin Williams, Kirsten Dunst, Bonnie Hunt
18:30
Jumanji: A következő szint (12+)
Jumanji: A következő szint Spencer (Alex Wolff) hatalmas hibát követ el, amikor titokban újra beindítja a játékot, hogy átélhesse a régi sikereket és a szerelmet. Arra azonban nem számít, hogy a régi barátokat is beszippantja a játék, és egy véletlen folytán Spencer nagyapja (Danny DeVito) és annak nyugdíjas haverja (Danny Glover) is követi őket. A hab a tortán, hogy az avatárok is felcserélődnek. Bravestone (Dwayne Johnson), Oberon (Jack Black), a térképes Finbar (Kevin Hart) és Ruby (Karen Gillan) összekeverednek, és két újabb karakter jelenik meg. Ráadásul a tétek is nőnek, ezúttal a kietlen sivatagban landolnak, és rögtön a startnál megtudják, hogy a játékosok közül egy nem juthat ki élve. Szereplők: Karen Gillan, Dwayne Johnson, Kevin Hart
21:00
Sebhelyek (16+)
Sebhelyek Orin Boyd (Steven Seagal) mindig kilógott a sorból. Gyűlöli a szabályokat, a maga útját járja, és sosem tudni, mire készül, mire gondol éppen. De valamit még jobban gyűlöl: az árulókat. Keresztes hadjáratot indít mindazok ellen, akik a rossz oldalra álltak. Új háború kezdődik, ezúttal rendőr harcol rendőr ellen. Boyd dolgát csupán egyvalami nehezíti: nem tudja, kiben bízhat, és ki van ellene. A biztonság kedvéért feltételezi, hogy csak magára számíthat, de ebben is téved. Szereplők: Steven Seagal, DMX, Isaiah Washington
23:10
Tango és Cash (18+)
Tango és Cash Tango (Sylvester Stallone) és Cash (Kurt Russell) két belevaló Los Angeles-i zsaru. Örökös vetélkedésük célja: ismerje el a másik, hogy ő a nyomozók toplistájának éllovasa. Miközben hol az egyik, hol a másik göngyölít fel egy nagy ügyet, a helyi kábítószer- és fegyverkereskedő maffia megelégeli, hogy állandóan keresztbe tesznek a jó üzleteinek. Félreállításukra fantasztikus tervet eszelnek ki: nyakukba varr egy friss hullát, egy heroinos és egy dollárkötegekkel megtömött táskát. A két zsaru rács mögé kerül, és csak egyetlen módjuk van a szabadulásra, ha összefognak. Szereplők: Sylvester Stallone, Kurt Russell, Teri Hatcher
Korábbi műsorok a mai napról
1:15 3:20
Erőpróba 16+ Sean Porter (Dwayne Johnson) nevelőtisztként dolgozik az egyik Los Angeles-i javítóintézetben, és amikor néhány napon belül halálra gázolják az egyik szabadlábra helyezett fiút, belátja, hogy a munkájának ebben a formában nincs értelme. A fiatalok többsége ugyanis vagy meghal az utcán, vagy a sitten végzi. Úgy dönt, hogy megpróbál célt adni a fiúknak, akiknek jelenleg abból áll az életük, hogy egymás ellen harcolnak. Kollégájával, Malcolm Moore-ral létrehoznak egy futballcsapatot, és indulnak a bajnokságban, annak ellenére, hogy a szezon kezdetéig csak három hetük van. A feladat hatalmas kihívás elé állít mindenkit, ám Porter vezetésével megtanulják az akaraterő, az önbecsülés és a kölcsönös tisztelet fontosságát. De mindenek felett megtanulnak vállvetve egymásért kiállni és egy csapatként küzdeni. Szereplők: Dwayne Johnson, Xzibit, L. Scott Caldwell
3:20
Éld túl az éjjelt! (16+)
Éld túl az éjjelt! Rich (Chad Michael Murray) egy orvosi műhibaper után szüleihez költözik a családjával, egy vidéki, kietlen farmra. Nővére a helyi kórházban szerez neki állást, hogy új életet tudjanak kezdeni. Rich apja, Frank (Bruce Willis), aki egykor seriffként dolgozott, helyteleníti, hogy fia nem harcolt a bíróságon, hogy megvédje magát. Egy félresikerült rablás következtében egy bűnöző testvérpár egyik tagja megsérül, ezért betörnek Rich apjának elhagyatott házába. Foglyul ejtik a családot, és megzsarolják az orvost, hogy segítsen a sebesült fivéren, különben végeznek mindenkivel. Rich eleinte együttműködő, ám végül apjával együtt felveszik a harcot az őket foglyul ejtő bűnözőkkel szemben. Szereplők: Bruce Willis, Chad Michael Murray, Lydia Hull

PRIME műsor (2023. 03. 28.)

A PRIME Magyarország egyik általános kereskedelmi és szórakoztató televízióadója. A PRIME műsora a TV2 Média Csoport Zrt. jóvoltából kerül képernyőre, csak úgy mint a FEM3 és a PRO4 kábelcsatornák. A tévéadó elsődleges célja a szórakoztató műsorok sugárzása.

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti PRIME műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A PRIME programja elsősorban külföldi sorozatokból áll. Akció, krimi, dráma és romantikus sorozatok egyaránt megtalálhatóak a műsoron, de láthatunk a csatornán bűnügyi és docu-reality sorozatokat is. Érdekesség, hogy a tévéadó eredetileg a ma is működő FEM3 helyét foglalta volna el, de a TV2 Média Csoport Zrt. végleges döntése alapján a Joy TV elindítását védjegybitorlásból kifolyólag elvetette, így ezt pótolva indították el a PRIME-ot, áttéve a FEM3-at egy másik, vetítésre alkalmas adóhelyre. A PRIME műsorközvetítésének székhelye London.

A PRIME tv csatorna legnépszerűbb műsorai: Aranyélet, A Grace klinika, Dr. Csont, Charly, majom a családban, NCIS, Nyomtalanul, Váratlan utazás és a Gyilkos számok.