M5
1:10
Újév-köszöntő 2023 || Újév-köszöntő "Szabadítsd meg, Uram, néped, / Áldd meg a te örökséged!" 2/2. rész (0+)
Újév-köszöntő 2023 || Újév-köszöntő Szabadítsd meg, Uram, néped, / Áldd meg a te örökséged! 2/2. rész Az aktuális rész ismertetője: Az eljövendő év köszöntésének misztériumához számtalan magyar népszokás kapcsolódik. Ünnepeljük a megújulást, felvértezzük lelkünket értékkel és örömmel. A Hagyományok Háza dallal és tánccal teli műsorral kedveskedik a új esztendőben. "Szabadítsd meg, Uram, néped, / Áldd meg a te örökséged! " című gála a Kárpát-medencei magyarság egysége; valamint a velünk élő népekkel és szomszédjainkkal megélt kölcsönös megbecsülés előtt tiszteleg. Az ünnepkör egyetemességét klasszikus zenei műsorszámokkal és több generáció jelenlétével hangsúlyozza a koncert. Közreműködik: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara, Andrejszki Judit _ csembaló, Balogh Kálmán _ cimbalom, Básits Branka _ ének, Cirkalom Táncegyüttes, Csizmadia Anna _ ének, id. Csizmadia Anna és Csizmadia János _ ének, Csőke Flóra _ cselló, Dervár Ferenc _ ének, Eredics Salamon _ furulya, volt Fáklya Horvát Művészegyüttes egykori táncosai, Fassang László _ orgona, Gulyás Emese _ hegedű, Horváth Zalán
2:25
Agenda (0+)
Agenda Az aktuális rész ismertetője: Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
2:40
Kommentár Klub (12+)
Kommentár Klub Kultúrpolitika, világnézet, értékek – a Kommentár folyóirat szakmai támogatásával. Az M5 kulturális csatorna új magazinműsora a lap munkatársainak részvételével elemzi az aktuális eseményeket, jelenségeket és folyamatokat. A Kommentár Klub házigazdája Horváth Szilárd, akit a közmédia nézői és hallgatói több műsorból ismerhetnek már. A program meghatározó tematikái a nemzeti identitással kapcsolatos, a kulturális küzdelmekhez, kultúrharchoz kötődő ügyek.
3:35
Rejtélyes XX. század - Kun Miklós műsora (0+)
Rejtélyes XX. század - Kun Miklós műsora Kun Miklós gazdagon illusztrált dokumentumfilm sorozata igyekszik megfejteni az elmúlt évszázad titkait. A helyszín New York és Moszkva, Berlin és Párizs. És persze mindenekelőtt Budapest. Neves politikusok, másként gondolkodók, hírszerzők szólalnak meg a kamera előtt, háborúkról, reform kísérletekről és határok megállapításáról esik szó. Kun Miklós, a Széchenyi díjas történész sok éve dolgozik a dokumentumfilm műfajában, filmjeit külföldön is vetítették.
4:00
Fajmentők akcióban || Négylábúak bevetésen (12+)
Fajmentők akcióban || Négylábúak bevetésen Az aktuális rész ismertetője: Az Alföld vadregényes a pusztáján a bivalyok igavonás helyett új, "testhezálló" feladatot kapnak: természetvédő lesz belőlük. Más négylábúak is csatlakoznak hozzájuk, és a taposó-legelő hadsereg munkába lendül. A műsor ismertetése: Távoli vidékek, egzotikus állatok, fennmaradásukért küzdő emberek. Nálunk is léteznek ilyen történetek? Sorozatunkban ezeket keressük. Járunk híres fürdőhelyeken, őslápon, homokbuckák között, padláson, sűrű erdők mélyén, nádasokban, miközben ősi halakra, spanyol felmenőkkel büszkélkedő nyulakra, ritka madarakra bukkanunk. Ezek az állatok bár különbözőek, sorsuk mégis hasonlóan alakul. Mellettük megjelenik az értük aggódó, felelősséget érző ember.
4:15
Püspökkenyér (0+)
Püspökkenyér Vallási témájú műsor, melyben három egyház püspökei beszélgetnek aktuális kérdésekről.
4:45
Multiverzum (0+)
Multiverzum Az aktuális rész ismertetője: Ismeretterjesztő magazin A műsor ismertetése: A Multiverzum – A tudomány határtalan! című műsort – amelynek vezető szerkesztője Merkl László – vasárnaponként láthatják majd a nézők. A műsor témái széles skálán mozognak a biológiatudománytól a mechatronikán át a történettudományig, tartalmai között megjelennek az orvostudomány legfrissebb kutatásai, a bioetika kérdései és a hétköznapi fantasztikumok is. A csaknem félórás műsor megpróbálja lefedni a tudományos szcéna egészét. Minden adás egy vezértéma köré épül, amit különféle aspektusokból közelítenek meg.
5:10
Egy tiszta nő (12+)
Egy tiszta nő Az aktuális rész ismertetője: Amikor Tess részeges apja, John Durbeyfield megtudja, hogy családjuk nemesi eredetét a normannokig vissza lehet vezetni, elküldi lányát a d'Urberville kastélyba, ahol feltételezett nemesi rokonaik élnek. A rendkívüli szépségű Tess naivan beleesik az ifiúr, Alec csapdájába, aki semmitől sem riad vissza, hogy megszerezze a lányt. Tess sorsa innentől szüntelen vesszőfutás, ahogy megpróbálja emelt fővel élni az életét. Szereplők: Gemma Arterton, Eddie Redmayne, Ruth Jones
6:05
Opera Café (0+)
Opera Café Az Opera játszóhelyeiről jelentkezik hétvégenként kulturális magazinműsorunk. A Magyar Állami Operaház televíziós magazinja az adott hét színpadi előadásait, a készülő produkciók próbafolyamatait szemlézi. A fiatalos, pörgős adások és a benne szereplő miniportrék a jelen legfontosabb magyar művészeit mutatják be, ezen felül pedig egy-egy konkrét mű cselekményét, jellegzetességeit és kulisszatitkait is ismertetik.
6:30
Folkudvar (0+)
Folkudvar Hogy lesz valakiből néptáncos? Mikor rabolja el szívét a hegedűszó egy prímásnak? Vagy éppen hogyan készül egy csodálatos gyöngysor? A folklór világa olyan sokszínű, mint az élet maga. A Hagyományok Háza havonta jelentkező magazinműsorával Ön is felfedezheti a velünk élő tradíciók cifra játékát és az ebben rejlő összetartozást, miközben eszközt, útmutatót kap a megismerés lehetőségeire egyaránt. Tartson velünk és legyen részese Ön is ennek a kifogyhatatlan zsongásnak.
7:00
Mindenki Akadémiája || Szalai Tamás: Mik azok a szupernóvák? (0+)
Mindenki Akadémiája || Szalai Tamás: Mik azok a szupernóvák? Az aktuális rész ismertetője: Mik azok a szupernóvák? A műsor ismertetése: Ismeretterjesztő sorozat a hazai tudományos élet kiválóságaival, a természettudomány, az élettudományok vagy a humán tudományok magyar szakértőitől.
7:25
Mindenki Akadémiája || Papp Gábor: Tanulható-e a sikeres online marketing tudománya? (0+)
Mindenki Akadémiája || Papp Gábor: Tanulható-e a sikeres online marketing tudománya? Ismeretterjesztő sorozat a hazai tudományos élet kiválóságaival, a természettudomány, az élettudományok vagy a humán tudományok magyar szakértőitől.
8:00
Kontúr (0+)
Kontúr PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK _ Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel minden szombat este az M5 műsorán.
8:40
Agenda (0+)
Agenda Az aktuális rész ismertetője: Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
8:55
Kommentár Klub (12+)
Kommentár Klub Kultúrpolitika, világnézet, értékek – a Kommentár folyóirat szakmai támogatásával. Az M5 kulturális csatorna új magazinműsora a lap munkatársainak részvételével elemzi az aktuális eseményeket, jelenségeket és folyamatokat. A Kommentár Klub házigazdája Horváth Szilárd, akit a közmédia nézői és hallgatói több műsorból ismerhetnek már. A program meghatározó tematikái a nemzeti identitással kapcsolatos, a kulturális küzdelmekhez, kultúrharchoz kötődő ügyek.
9:55
Szerelmes földrajz || "AZ UTAZÁS, AMIT ÉLETNEK NEVEZÜNK..." - Csík Gusztáv (0+)
Szerelmes földrajz || AZ UTAZÁS, AMIT ÉLETNEK NEVEZÜNK... - Csík Gusztáv Az aktuális rész ismertetője: Csík Gusztáv eMeRTon- és Liszt Ferenc-díjas, világhírű dzsesszzongorista szülővárosába, Egerbe tér vissza. Gyökereihez. A Bazilika, a Farkas Ferenc Zeneiskola, a Dobó István Gimnázium, a Park Hotel, a Főtér, az Ezszterházy Károly Egyetem kápolnája, gyermekkori barátja, Halmos Péter Vár tövében lévő lakása : ezek Csík Gusztáv Szerelmes földrajzának főbb színterei, ahová élettársa, Joan Faulkner énekesnő és lénya, Csík Laura zongoraművésznő is elkíséri. És közben gyakran fel-felcsendül a zene...
10:20
Épített szépségek || Miskolc építészete (0+)
Épített szépségek || Miskolc építészete Az aktuális rész ismertetője: Próbált már épületeken keresztül szemlélni egy várost? Ismeri saját lakhelyének építményeit, netán van kedvenc háza is, amelynek még a történetét is tudja? Vagy inkább olyan típus, aki keresztül robog a településen és fogalma sincsen, hogy tulajdonképpen mi veszi körül? Sorozatunkban olyan magyar városokat és régiókat mutatunk be, ahol többnyire, de nem kizárólag az elmúlt negyven év építészetében érdemes gyönyörködni. A szakma szavazott: elsőként Miskolcra és környékére utaztunk.
10:55
M5 História || Mindszenty-kultusz (12+)
M5 História || Mindszenty-kultusz Az M5 csatorna História című magazinfolyama fókuszában a magyar történelem fontos, sorsfordító eseményei, vitatott kérdései és rejtélyes eseményei állnak. Bár a fókusz a magyarság sorsán nyugszik, a műsor feladatának tekinti, hogy rendszeresen nemzetközi kontextusba helyezze a honi eseményeket, illetve párhuzamosan vizsgálja az izgalmas nemzetközi történéseket. Mindezt a legkorszerűbb kutatások alapján, a legelismertebb történészek, művelődéstörténészek, művészek, színészek segítségével.
11:35
"A magok oltalmára..." - Erdélyi erődtemplomok || Kézdiszentlélek (0+)
A magok oltalmára... - Erdélyi erődtemplomok || Kézdiszentlélek Erdély keleti és délkeleti hegyvidékeire a magyar törzsszövetség részeként letelepített székelység szabadparaszti státuszát az állandó hadkötelezettség biztosította. A fontos katonai szerepet betöltő népcsoport feladata Erdély védelme volt a keletről érkező vándor népekkel, majd a török és tatár betörésekkel szemben. A központi támogatást nem élvező székely székek lakosságának védelmét _ a szászokéhoz hasonlóan _ saját erőből kellett megoldani. A magok oltalmára épített erősségek központját a templomépület jelentette. A főbb kereskedelmi útvonalak mentén fekvő városokban, vagy a hegyek aljában meghúzódó, a patakok forrásánál őrködő kis falvakban ma is ott állnak _ jobb-rosszabb állapotban _ több mint háromszázan a hajdan családot, hitet őrző templomvárak.
11:55
Szabadnak születtek || Púpos kabócák - Az állatvilág furcsa létformái (12+)
Szabadnak születtek || Púpos kabócák - Az állatvilág furcsa létformái Az aktuális rész ismertetője: Dél-Amerika egyenlítői esőerdője az állat- és növényvilág végtelen spektrumát vonultatja fel. Az itteni létformák nagy része azonban még csak részletesen került felfedezésre. Stuart McKamey amerikai entomológus egy olyan nemzetközi kutatócsoportot vezet, amelynek tagjai az ecuadori őserdő legmélyére hatolnak be. A púpos kabócák családjának különböző nemzetségeit és fajait keresik, amelyek eddig csak ritkán kerültek a kíváncsi kutatók szemei elé. Vajon milyen életük lehet ezeknek a furcsa kis lényeknek? Mi célból alakult ki a feltűnő külsejük? És vajon hogyan tudtak évmilliókon át fennmaradni?
12:20
Szabadnak születtek || Darvak - A jószerencse jelképei (12+)
Szabadnak születtek || Darvak - A jószerencse jelképei Az aktuális rész ismertetője: A darvak évezredek óta kápráztatnak el minket. Ezek a hosszúlábú vándormadarak számtalan tündérmesét és népmesét ihlettek, sok kultúrában pedig a béke, a jó szerencse és a hosszú élet szimbólumainak tartják őket. Nyár végén hagyják el észak-európai és észak-ázsiai fészkelőhelyeiket, hogy 6000 kilométeres útra induljanak dél felé. A nagy vándorlás útvonalai tavakat, erdőket, lápokat és síkságokat kereszteznek, ahol a darvak megpihenhetnek.
12:55
Az ember kora || Levegő (12+)
Az ember kora || Levegő (I / 2) A földtörténeti korok sorában egy újabb névvel ismerkedünk meg: napjainkban az antropocén korban élünk. Ez az a korszak, amikor az emberi tevékenység minden korábbinál jelentősebb és gyorsabban végbemenő változásokat idéz elő bolygónkon. Az utóbbi néhány évszázadban a népesség robbanásszerű növekedése, valamint a technológia fejlődése katalizálja azokat a folyamatokat, melyek az élettelen környezetre és a Földet benépesítő élővilágra is döntő, némely esetben végzetes hatást gyakorolhatnak. Mit kell tennünk, hogy az antropocén korban is megtaláljuk az egyensúlyt és a harmóniát folyton változó világunkban?
13:55
Kontúr (0+)
Kontúr PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK _ Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel minden szombat este az M5 műsorán.
14:35
Jövő-Időben || Vadgazdálkodás (0+)
Jövő-Időben || Vadgazdálkodás Az aktuális rész ismertetője: Magyarország fontos kincse a vadállománya. Megőrizhetjük-e utódainknak?
Korábbi műsorok a mai napról
14:50 16:10
Földi kacaj 12+ Garry Essendine híres színész, és bár nem egészen fiatal, a nők rajonganak érte. Persze ő sem tud ellenállni a szebbik nemnek, és ez minduntalan bajba sodorja. Volt felesége, titkárnője, menedzsere és producere összefognak, hogy megmentsék egy végképp kínos helyzetből. Producere felesége, a szépséges Joanna, aki minden férfit meg akar szerezni a környezetében, most éppen Garryre vetette ki hálóját. Felesége elhatározza, hogy visszamegy hozzá, és így elsimítja a kényes helyzetet, amelyben Garryt a lakása minden szobájában már egy-egy reménykedő rajongó várja. De vajon Garry szeretné-e, hogy megmentsék? Szereplők: Sinkovits Imre, Moór Marianna, Béres Ilona
16:10
Álmok álmodói || Márai Sándor (0+)
Álmok álmodói || Márai Sándor Az aktuális rész ismertetője: Ebben a részben Márai Sándor munkásságát mutatjuk be.
16:25
Multiverzum (0+)
Multiverzum Az aktuális rész ismertetője: Ismeretterjesztő magazin A műsor ismertetése: A Multiverzum – A tudomány határtalan! című műsort – amelynek vezető szerkesztője Merkl László – vasárnaponként láthatják majd a nézők. A műsor témái széles skálán mozognak a biológiatudománytól a mechatronikán át a történettudományig, tartalmai között megjelennek az orvostudomány legfrissebb kutatásai, a bioetika kérdései és a hétköznapi fantasztikumok is. A csaknem félórás műsor megpróbálja lefedni a tudományos szcéna egészét. Minden adás egy vezértéma köré épül, amit különféle aspektusokból közelítenek meg.
16:55
Novum (0+)
Novum Hazai fejlesztések, találmányok, kutatók és kutatóhelyek, informatikai és technikai újdonságok, ifjú tehetségek, ígéretes startup-ok, az orvostudomány kiemelkedő eredményei, csillagászat és űrkutatás – mindez egy műsorban hétről hétre!
17:25
Koronás sas (12+)
Koronás sas (I / 25) Az aktuális rész ismertetője: Hedvig királyné állapota tovább rosszabbodik, így Anna elhatározza, hogy megpróbál az érzelmeire hatva lelket önteni belé. Kázmér a Lengyelországot körülvevő ellenséges erők fenyegetésére végvárrendszer felállításával kíván válaszolni, de az udvari tanács nem támogatja a király terveit. Helena hiába próbál újra közeledni Kázmérhoz. Grot püspök továbbra is gyanakszik Arunasra, így a tynieci kolostornak több látogatója is akad... A műsor ismertetése: 1325-öt írunk. 5 év telt el Lokietek Ulászló megkoronázása óta. Az uralkodása alatt újból sikerült egyesíteni számos lengyel területet, de továbbra is tart a harc a Német Lovagrenddel. Szilézia és Mazóvia Lengyelország határain kívül fekszenek. Szövetségesekre van szükség. Ulászló és Hedvig lánya, Erzsébet ekkor már néhány éve az Anjou Károly Róbert magyar király felesége. Eljött az idő, hogy a királyi pár egyetlen élő fiának, Kázmérnak a házassága is előnyös szövetséget hozzon magával. Ezért Ulászló a
17:55
Koronás sas (12+)
Koronás sas (I / 26) Az aktuális rész ismertetője: Bolko nyomására Kázmér megbízza Pełkát, hogy kiderítse, ki ölhette meg a świdnicai küldöncöket. Aldona és Egle "lépre csalják" Katarzynát, kihasználva kíváncsi természetét. Grot püspököt aggasztják a pápa által hirdetett keresztes hadjárat leendő költségei. Gabija a kocsmában szerez magának munkát, ahol hamar meglátogatja az udvari szakács. A műsor ismertetése: 1325-öt írunk. 5 év telt el Lokietek Ulászló megkoronázása óta. Az uralkodása alatt újból sikerült egyesíteni számos lengyel területet, de továbbra is tart a harc a Német Lovagrenddel. Szilézia és Mazóvia Lengyelország határain kívül fekszenek. Szövetségesekre van szükség. Ulászló és Hedvig lánya, Erzsébet ekkor már néhány éve az Anjou Károly Róbert magyar király felesége. Eljött az idő, hogy a királyi pár egyetlen élő fiának, Kázmérnak a házassága is előnyös szövetséget hozzon magával. Ezért Ulászló a fia számára megszerzi Aldona,v litván hercegkisasszony kezét, aki a keresztségben az Anna
18:30
Ön is tudja? - műveltségi vetélkedő (0+)
Ön is tudja? - műveltségi vetélkedő Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.
18:55
Vers mindenkinek || Petőfi Sándor: Befordultam a konyhára (Novkov Máté) (0+)
Vers mindenkinek || Petőfi Sándor: Befordultam a konyhára (Novkov Máté) Az aktuális rész ismertetője: Petőfi Sándor Befordultam a konyhára című versét Novkov Máté adja elő.
19:00
Librettó (0+)
Librettó Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.
19:45
Agenda (0+)
Agenda Az aktuális rész ismertetője: Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
20:00
Hadikok (12+)
Hadikok Az aktuális rész ismertetője: "Csak addig él egy nemzet, amíg van hagyomány". ( Széchenyi István) A film elsősorban a Hadik család kalandos és tanulságos történetét kívánja bemutatni. A család legismertebb tagjai Hadik András tábornok, akinek a nevéhez kapcsolódik Berlin elfoglalása 1757-ben, illetve ükunokája, Hadik János, aki 1918-ban kijelölt miniszterelnök volt. Leszármazottjaik ma is köztünk élnek. Sőt…
21:00
Ez itt a kérdés (12+)
Ez itt a kérdés Ez itt a kérdés – az M5 kulturális csatorna szellemi háttérműsora. Kérdések és válaszok, viták, vélemények, titkok, leleplezések.
22:00
Kunszt (0+)
Kunszt Trendalkotó, vizuális művészetekkel foglalkozó magazin, amely a magyar művészettörténet és az esztétika legizgalmasabb kérdéseit tárja a nézők elé közérthető formában.
22:35
Mozart-est Vásáry Tamással (0+)
Mozart-est Vásáry Tamással Az aktuális rész ismertetője: 29. (A-dúr) szimfónia, K. 201 A zeneszerzőnek 1773 őszével _ egy itáliai utazás és egy rövidebb bécsi tartózkodás után megpihenve szülővárosában, alkotói stílusa tovább gazdagodott, mely részben az utazások szerzett bőséges zenei impressziók felszínre törésének, részben a stílus kiforrásának, letisztulásának köszönhető. Ezen időszakban komponálta a zeneszerző az Á-dúr szimfóniát, melyet a Mozart-irodalom a salzburgi szimfóniák korszakának is nevez. C-dúr fuvola-hárfa kettősverseny, K. 299 Mozart 1778 nyarán Párizsban járt és pártfogója, Grimm báró közbenjárásának köszönhetően a fiatal muzsikust fogadta Guines herceg. Mozart levelében elragadtatással emlékezett meg arról, milyen hasonlíthatatlanul szépen fuvolázott a herceg, leánya pedig milyen nagyszerűen hárfázott. A látogatás eredményeképp Guines herceg versenyművet rendelt Mozartnál önmaga és leánya számára. A C-dúr fuvola-hárfaverseny a könnyed és elegáns társasági muzsika egyik remekmívű példája. 40.
0:05
Hans Schomburgk Afrikája (12+)
Hans Schomburgk Afrikája Az aktuális rész ismertetője: Személyes hangvételű portréfilm a legelső Afrika-kutatóról, filmesről és tudósról. Hans Schomburgk német filmes 1898-tól hatvan év alatt tíz expedíciót vezet Afrikában. Kamerájával járja a földrészt és hiteles képet akar adni az emberekről és a természetről, valamint az Afrikában zajló hatalmas változásokról. Kalandos élete során vadászból szenvedélyes állatvédővé válik és a más népek és kultúrák iránti tiszteletre szeretne tanítani filmjeivel. Ez a dokumentumfilm lenyűgöző történetet mesél el Hans Schomburgk, a hamburgi filmek úttörőjéről, aki az első olyan filmes, aki mozgóképekben örökítette meg Afrika lélegzetelállító szépségét. Vizuálisan lenyűgöző utazás a múltból a jelenbe. Schomburgk jól megőrzött eredeti filmjei titokzatos, feltáratlan régiókba vezetnek bennünket, amelyek a modern Afrika és egy egész kontinens gyors átalakulását és a gyarmatosítás történetét örökítik meg, napjainkig. Schomburgk filmjei a kultúrák és a veszélyeztetett állatvilág el
1:45
Agenda (0+)
Agenda Az aktuális rész ismertetője: Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!
2:00
Librettó (0+)
Librettó Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.
2:45
Ez itt a kérdés (12+)
Ez itt a kérdés Ez itt a kérdés – az M5 kulturális csatorna szellemi háttérműsora. Kérdések és válaszok, viták, vélemények, titkok, leleplezések.
3:40
Földi kacaj (12+)
Földi kacaj Garry Essendine híres színész, és bár nem egészen fiatal, a nők rajonganak érte. Persze ő sem tud ellenállni a szebbik nemnek, és ez minduntalan bajba sodorja. Volt felesége, titkárnője, menedzsere és producere összefognak, hogy megmentsék egy végképp kínos helyzetből. Producere felesége, a szépséges Joanna, aki minden férfit meg akar szerezni a környezetében, most éppen Garryre vetette ki hálóját. Felesége elhatározza, hogy visszamegy hozzá, és így elsimítja a kényes helyzetet, amelyben Garryt a lakása minden szobájában már egy-egy reménykedő rajongó várja. De vajon Garry szeretné-e, hogy megmentsék? Szereplők: Sinkovits Imre, Moór Marianna, Béres Ilona
5:05
Külhonba szakadt vármegyeházak || Szepes vármegyeháza - Lőcse (6+)
Külhonba szakadt vármegyeházak || Szepes vármegyeháza - Lőcse 1886-tól Magyarországon 72 vármegyeház szolgálta a rendszert, amiből 50 maradt a mai Magyarország határain kívül, egy került lebontásra közülük. A sorozat ismerteti az egykori királyi közigazgatást, valamint az épületek művészeti érdekességeit és mai hasznosítását miközben áttekintést nyújt a Kárpát-medence történelmi eseményeiről is.
5:10
Fülszöveg || Domonkos László (0+)
Fülszöveg || Domonkos László Az aktuális rész ismertetője: A Fülszöveg 2023-as évadának 05. adásában vendégünk Domonkos László író. A műsorban elhangzó idézeteket Holl Nándor színész adja elő. A műsor ismertetése: Bán János műsora a kortárs magyar irodalmi életbe enged betekintést. A műsor célja, hogy a közönséggel megismertesse és megszerettesse a kortárs magyar irodalom szerzőit és legújabb műveiket. A 26 perces műsorban a nézők izgalmas életutakkal, felfedezendő könyvekkel és megérintő idézetekkel találkozhatnak.
5:40
Szerelmes földrajz || "AZ UTAZÁS, AMIT ÉLETNEK NEVEZÜNK..." - Csík Gusztáv (0+)
Szerelmes földrajz || AZ UTAZÁS, AMIT ÉLETNEK NEVEZÜNK... - Csík Gusztáv Az aktuális rész ismertetője: Csík Gusztáv eMeRTon- és Liszt Ferenc-díjas, világhírű dzsesszzongorista szülővárosába, Egerbe tér vissza. Gyökereihez. A Bazilika, a Farkas Ferenc Zeneiskola, a Dobó István Gimnázium, a Park Hotel, a Főtér, az Ezszterházy Károly Egyetem kápolnája, gyermekkori barátja, Halmos Péter Vár tövében lévő lakása : ezek Csík Gusztáv Szerelmes földrajzának főbb színterei, ahová élettársa, Joan Faulkner énekesnő és lénya, Csík Laura zongoraművésznő is elkíséri. És közben gyakran fel-felcsendül a zene...
0:20
Apósok akcióban (16+)
Apósok akcióban Mit szeret egy ortopéd orvos? A jól ápolt lábakat, a nyugodt, előre kiszámítható mindennapokat és a könnyű vacsorákat. Dr. Jerome Peyser ezen kívül még azt is szeretné, hogy egy szem lánya igazi álomesküvőn mondhassa ki a boldogító igent a választottjának. Akivel nincs is baj _ csak az apjával. Mert a jövendő apóstárs kissé zűrös figura. Számára egy átlagos nap reggeli pisztolypárbajból, délelotti repülőgép-eltérítésből, ebéd utáni könnyű, pihentető autós üldözésbol és este egy nemzetközi fegyvercsempész-banda leleplezéséből áll. Ő ugyanis _ bár megpróbálja letagadni _ a CIA legtitkosabb ügynöke. És sajnos a munkája állandóan összekeveredik a magánéletével. Így aztán, míg az örömszülők gyermekeik lakodalmát készítik elő, kénytelenek részt venni néhány kalandban. Az egyikük élvezi, a másik pedig szeretne sírva fakadni. Mert amióta ez az ügynök megjelent az életében, ejtoernyővel kellett leugrania egy felhőkarcolóról, fel kellett falnia egy óriáskígyót, és most a fegyvercsempész-maffia f
2:25
Casanova (16+)
Casanova Casanova (Heath Ledger) a világ legnagyobb csábítója, az átváltozás és a humor nagymestere, akinek nő még nem tudott nemet mondani. Legalábbis így volt ez mostanáig. Életében először ugyanis ellenállásba ütközik, amikor útjába kerül Francesca (Sienna Miller), a velencei szépség, aki visszautasítja. Casanova nem is sejti, hogy élete legveszélyesebb játszmája ez: nem csak hírnevét és életét teszi kockára, de az egyetlen esélyét is, hogy elnyerje az igaz szerelmet. Szereplők: Heath Ledger, Sienna Miller, Jeremy Irons
4:20
Rex felügyelő || Találkozás (12+)
Rex felügyelő || Találkozás (I / 1) Az aktuális rész ismertetője: A nyugdíjas éveit töltő Rex mindennapjai nem telnek felhőtlenül. Ahelyett ugyanis, hogy élvezné a jól megérdemelt pihenését, a négylábú felügyelő újra meg újra megszökik a nyugállományba vonult kutyák paradicsomi környezetéből, hogy a rendőrség körül szimatoljon. Eközben Bécsben és Rómában is gyilkossági ügyekben folytatnak nyomozást, s minden jel arra utal, hogy a szálak talán összefüggenek. Lorenzo Fabbri nyomozó ezért Bécsbe utazik, hogy Kunz-ékkal együttműködve oldják meg a szövevényes és teljes Európán átívelő bűnügyet. Rex pedig az első találkozás alkalmával azonnal a szívébe zárja az olasz detektívet. A műsor ismertetése: Rex, a gyönyörű és intelligens németjuhász rendőrkutya nyomozó társával együtt minden bűnügyet megold. Szereplők: Domenico Fortunato, Francesco Arca
5:30
Wellness Buli Hétvége (12+)
Wellness Buli Hétvége (VI / 5) Új zenés műsorral jelentkezik a szórakoztató zene népszerű házaspárja Jolly és Suzy! Ezúttal a hétvégi pihenésé, feltöltődésé a főszerep, persze mindezt jó sok zenével, mulatsággal megtűzdelve. Az ország népszerű wellness helyszíneit járják be és a közönséggel együtt _ Jolly és Suzy _ átbulizzák a hétvégét a Zenebutikon!
6:00
Családi Titkok (12+)
Családi Titkok Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
7:15
Mokka (12+)
Mokka A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
9:45
Mokkacino (12+)
Mokkacino A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
10:40
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
12:20
Csapdába csalva (12+)
Csapdába csalva (III / 26) Az aktuális rész ismertetője: A hajléktalan Paul titokban belakja magát a Loose család kerti házába. Az apa, Michael kikupálja a férfit, hogy munkát kereshessen. Ám Michaelnek leesik az álla, amikor meglátja Pault a hitvesi ágyban, s a helyzet félreérthetővé válik, valamint nem sokkal egy értékes óra is eltűnik. Vajon a család bedőlt egy csalónak? A műsor ismertetése: Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg... Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban olyan történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be... Szereplők: J. W. Carsle, Till Kraemer
13:00
Tények Délben (0+)
Tények Délben A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
13:30
Rex felügyelő || Életek veszélyben (12+)
Rex felügyelő || Életek veszélyben (XII / 1) Az aktuális rész ismertetője: Rex egy veszélyes bevetés során, a gazdáját védve súlyos lövést kap. Lorenzo nyomozó persze azonnal az állatkórházba viszi, ahol a hosszú, életmentő műtétet az egész rendőrőrs végigaggódja. A kutya szerencsésen megmenekül, de Lorenzótól elveszik az ügyet, s a fegyverét is le kell adnia. Eközben azonban a bűnöző Gentilini, aki meg tudott szökni Rex sérülése miatt, Fabbri meggyilkolására készül… A műsor ismertetése: Rex, a gyönyörű és intelligens németjuhász rendőrkutya nyomozó társával együtt minden bűnügyet megold. Szereplők: Kaspar Capparoni, Augusto Zucchi, Fabio Ferri
Korábbi műsorok a mai napról
14:30 15:35
Rex felügyelő || Halál a delfinek között 12+ (XII / 2) Az aktuális rész ismertetője: Monicat, a delfinárium éjszakai biztonsági őrét a park alkalmazottai egyik reggel holtan találják a medencében. Rex és Lorenzo kapja az ügyet, s a nyomozókutya azonnal barátságot köt a delfinárium lakóival. Ahogy a nyomozás egyre előrébb halad, kiderül, hogy a lánynak nem is ez volt a valódi neve… A műsor ismertetése: Rex, a gyönyörű és intelligens németjuhász rendőrkutya nyomozó társával együtt minden bűnügyet megold. Szereplők: Kaspar Capparoni, Augusto Zucchi, Fabio Ferri
15:35
Válaszutak || Max az apja után kutakodik (12+)
Válaszutak || Max az apja után kutakodik Az aktuális rész ismertetője: Max újra találkozhat az édesapjával több, mint 30 év után. Phillipe nem akar elszakadni Cielo-tól, aki egyre nehezebben tud alkalmazkodni a férfihoz, Rosaura pedig teljesen magába fordul. Gabriel hamar beilleszkedik az új munkahelyén. A műsor ismertetése: Abril és Bruno boldogan élnek családjukkkal Zacatlán de las Manzanas-ban, a birtokon bőséges termést hozó nagy almafákkal. Max és felesége, Debra boldog hisz mindenük megvan. Max egy nap előléptetést kap, amihez Mexikóban kellene új életet kezdeniük, azonban ezt felesége nem akarja. Debra rájön, hogy gyermeket vár, ám arra az elhatározásra jut férje tudta nélkül, hogy megszakítattja terhességét. Abril és kedvese arra érnek vissza a birtokra, hogy az almafák lángokban állnak, így oda a termés és elvesztik a birtokot. A család egy része úgy dönt, hogy következő nap a fővárosba költöznek... Szereplők: Eva Cedeño, Gabriel Soto, Andrés Palacios
16:40
Testvérek (12+)
Testvérek (II / 12) Az aktuális rész ismertetője: A kórházban mindenki Ogulcan állapotáért aggódik. Doruk és Melisa mit sem sejtenek róla, hogy Kaan valójában a testvérük. Suzan eladásra kínálja ruháit, hogy több pénzhez jussanak, Harika azonban továbbra is csak magára gondol. Tolga körbevezeti Kaan-t az iskolában, ahol a fiú szemet vet Asiye-re. A műsor ismertetése: Veli és Hatice szeretetben nevelik négy gyermeküket, a 19 éves Kadirt, a 17 éves ikreket, Ömert és Asiye-t, valamint a 6 éves Emelt. Egy nap azonban Hatice rájön, hogy a főnöke az üzlettársa feleségével folytat viszonyt. A szerencsétlen események sorozata folytatódik, és a négy testvér elveszíti édesanyját és édesapját is. Miközben szüleiket gyászolják, és próbálnak túlélni, nem is sejtik, hogy szüleik halálát apjuk egykori főnöke, Akif Atakul okozta. A férfi, hogy fedezze bűneit, állást ajánl Kadirnak, és felveszi Ömert és Asiye-t a tulajdonában lévő magániskolába. A négy nehézsorsú testvér útja keresztezi a gazdagok gyermekeinek v
17:45
Összetört szívek (12+)
Összetört szívek Az aktuális rész ismertetője: Ayse úgy dönt, hogy a nagyapjához költözik. Ferit ezt nem képes elfogadni és elmegy a férfihoz, hogy Aysét visszakapja. A műsor ismertetése: A tehetős Ferit Sancakzade épp nősülés előtt áll, de az esküvő előtt három nappal meglátja, hogy szerelme Hande és legjobb barátja Yaman a háta mögött összeszűrték a levet... Szereplők: Gökhan Alkan, Yagmur Tanrisevsin, Merve Çagiran
19:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
19:45
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
20:40
Szerencsekerék (12+)
Szerencsekerék (III / 26) Még több humorral és drámai pillanatokkal folytatódik a Szerencsekerék április 11-én. A TV2 népszerű vetélkedője megújult formában tavaly tért vissza a képernyőre Kasza Tibor vezetésével, és egyből a nézők szívébe lopta magát. A műsor vadonatúj epizódjai a műsorvezető szerint még szórakoztatóbbra sikerültek, így érdemes mindenkinek április 11-től hétköznap esténként a TV2-re kapcsolni, ha felhőtlen kikapcsolódásra vágyik. A Szerencsekerékben továbbra is minden adásban két civil versenyző mellett egy-egy sztár is próbára teszi a tudását, na meg szerencséjét. Többek között olyan hírességek pörgetik meg a kereket, mint Jakupcsek Gabriella, Ördög Nóra, Erdélyi Mónika, Bódi Margó, Krausz Gábor, Stohl András vagy Curtis.
22:05
Hazatalálsz (12+)
Hazatalálsz (I / 12) Az aktuális rész ismertetője: Tamás és Brigi között fokozódik a feszültség. Balázsnak egyáltalán nem úgy sikerül a randevúja, ahogy szerette volna. Rajmund újabb utasításokat ad Márkónak Ninával kapcsolatban. Trixi egyre féltékenyebb lesz. Virág, pedig meglepő dolgokat tud meg Rajmund múltjából. A műsor ismertetése: Tamás és nővére, Brigitta egy autóbalesetben elveszítették szüleiket, ezért állami gondozásba kerültek. Szomorú, árvaházi sorsukban osztozott a Tamással egyidős Rajmund, akit születésekor hagytak a gyermekotthon kapuja előtt. Rajmund mindig is féltékeny volt Tamásra és Brigittára, mert ott volt köztük a testvéri szeretet és támogatta, segítette őket a város leggazdagabb özvegye, Edit. Tamás a gyermekotthon elhagyása után a fővárosba, Budapestre költözött. Elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát, fiatalon megnősült és született egy kislánya, Mesi. Élete drámai fordulatot vesz, amikor munkája révén korrupciós ügybe keveredik, felfüggesztik és vizsgálat indul ellene, így t
23:00
Farm VIP (12+)
Farm VIP (I / 6) November 22-től, hétköznap esténként ismét megnyílik a Farm VIP gazdaságának kapuja. Az otthon kényelmét, a hétköznapi rutint és a technikai eszközöket hátrahagyva költöznek be a hírességek a hatalmas birtokra, ahol a régi idők világába csöppenve egy önállátó gazdaságban kell megteremteniük a napi betevőt, miközben vadonatúj termelési feladatokban és erőt próbáló ügyességi játékokban is győzelemre kell vinniük a csapatukat. Az a brigád, amelyik egy-egy ciklus után gyengébbnek bizonyul, Farmgyűlésre kényszerül, ahol egy szavazást, majd egy párbajt követően egy csapattársától búcsúzni kényszerül. Ám elsőként most is a lakhely megszerzése a tét a csapatok számára: a komfortos parasztházban lelnek ideiglenes otthonra, vagy az omladozó pajtában kell túlélniük az előttük álló heteket. A nomád, tanyasi élet útvesztőjében műsorvezetőként idén is Demcsák Zsuzsa kalauzolja majd a piros és sárga csapat sztárjait, a nélkülözhetetlen Gáspár Zsolti gazdával közösen. A csapatok közötti küzdel
0:50
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
1:25
911 L.A. || Szülő lét (16+)
911 L.A. || Szülő lét (IV / 10) Az aktuális rész ismertetője: Chimney és Maddie próbál alkalmazkodni az új életükhöz, amelyben a kislányuké a főszerep. Hen és Karen teljesen összetörnek, miután a nevelt lányuk, Nia visszakerül az édesanyjához. Albert rálép a felépülés útjára. A műsor ismertetése: Mentősök, rendőrök, tűzoltók és diszpécserek. Mindent megtesznek azokért a bajbajutottakért, akik a legfélelmetesebb, legmegrázóbb vagy éppen legszívfacsaróbb helyzetbe kerülnek. Mindennapi hőseinknek nap mint nap veszélyesebbnél veszélyesebb helyzeteket kell úgy átélniük, hogy közben a saját életükben is megtalálják a harmóniát és egyensúlyt. Nem könnyű feladat, de a tét hatalmas: emberi életet menteni. Szereplők: Angela Bassett, Peter Krause, Oliver Stark
2:25
Rex felügyelő || Életek veszélyben (12+)
Rex felügyelő || Életek veszélyben (XII / 1) Az aktuális rész ismertetője: Rex egy veszélyes bevetés során, a gazdáját védve súlyos lövést kap. Lorenzo nyomozó persze azonnal az állatkórházba viszi, ahol a hosszú, életmentő műtétet az egész rendőrőrs végigaggódja. A kutya szerencsésen megmenekül, de Lorenzótól elveszik az ügyet, s a fegyverét is le kell adnia. Eközben azonban a bűnöző Gentilini, aki meg tudott szökni Rex sérülése miatt, Fabbri meggyilkolására készül… A műsor ismertetése: Rex, a gyönyörű és intelligens németjuhász rendőrkutya nyomozó társával együtt minden bűnügyet megold. Szereplők: Kaspar Capparoni, Augusto Zucchi, Fabio Ferri
3:30
Rex felügyelő || Halál a delfinek között (12+)
Rex felügyelő || Halál a delfinek között (XII / 2) Az aktuális rész ismertetője: Monicat, a delfinárium éjszakai biztonsági őrét a park alkalmazottai egyik reggel holtan találják a medencében. Rex és Lorenzo kapja az ügyet, s a nyomozókutya azonnal barátságot köt a delfinárium lakóival. Ahogy a nyomozás egyre előrébb halad, kiderül, hogy a lánynak nem is ez volt a valódi neve… A műsor ismertetése: Rex, a gyönyörű és intelligens németjuhász rendőrkutya nyomozó társával együtt minden bűnügyet megold. Szereplők: Kaspar Capparoni, Augusto Zucchi, Fabio Ferri
4:30
Dáridó 25 (12+)
Dáridó 25 25. éves a Dáridó! A TV2 25. születésnapi Dáridója _ a Zenebutik csatornán!
5:00
Dáridó 25 (12+)
Dáridó 25 25. éves a Dáridó! A TV2 25. születésnapi Dáridója _ a Zenebutik csatornán!
5:30
Wellness Buli Hétvége (12+)
Wellness Buli Hétvége (VI / 6) Új zenés műsorral jelentkezik a szórakoztató zene népszerű házaspárja Jolly és Suzy! Ezúttal a hétvégi pihenésé, feltöltődésé a főszerep, persze mindezt jó sok zenével, mulatsággal megtűzdelve. Az ország népszerű wellness helyszíneit járják be és a közönséggel együtt _ Jolly és Suzy _ átbulizzák a hétvégét a Zenebutikon!
0:25
Underworld - Vérözön (15+)
Underworld - Vérözön A vámpírok és vérfarkasok háborúja talán sosem ér véget. De hozhat még néhány váratlan fordulatot. Selene (Kate Beckinsale) egyszerre próbálja túlélni a lycan klánok brutális támadásait és az őt eláruló vámpírok ostromát. Kevesen állnak az ő oldalán, de azt a néhány férfit most arról próbálja meggyőzni, hogy békét kell teremteniük _ még akkor is, ha nem értenek semmi máshoz, mint a háborúhoz, és akkor is, ha az csak egy módon születhet meg: a végső, legnagyobb áldozat kell hozzá. Szereplők: Kate Beckinsale, Theo James, Tobias Menzies
2:15
Égszakadás (15+)
Égszakadás John Sands az amerikai légierő egyik földalatti szervezetének különleges ügynöke. Korábbi küldetésekből szerzett tapasztalata azonban veszélyt jelent megbízóira, ezért úgy döntenek, hogy bebörtönzik, és törlik a memóriáját. Ám John-nak sikerül megszöknie, s az ügynökség hamarosan olyan ajánlatot tesz neki, amit nem utasíthat el: ha visszaszerez egy ellopott bombázót, újra szabad lehet. Ha kudarcot vall, a gép terroristák kezére kerül, és biológiai fegyverek hordozójává válik. Sands így aztán ezernyi veszéllyel dacolva behatol az ellenséges területre, és pokoli küzdelmet vív égen-földön, hogy visszaszerezze a lopakodót és a szabadságát... Szereplők: Steven Seagal, Steve Toussaint, Angus MacInnes
4:15
A kidobó (15+)
A kidobó Lukas egyedül neveli kislányát, ezért éjszaka dolgozik kidobóként. Egy nap rossz társaságba keveredik, amiről egy nyomozó értesül is és megkéri Lukas-t, hogy segítsen neki lebuktatni a pénzhamisítókat. Szereplők: Jean-Claude Van Damme, Sami Bouajila, Sveva Alviti
7:20
Norbit (12+)
Norbit Norbit-tal mindig is jól elbánt az élet! Kisbabaként egy kínai étterem-árvaház, az Arany Nudli küszöbére, a préri-kutyák elé vetette a sors, no meg a szülők. Gyerekként állandóan szekálták, gúnyolták a többiek, mígnem egy testes pártfogóra talált: Rasputia, a nagyszájú leányzó veszi ugyanis a szárnyai alá, és el sem engedi, míg évekkel később össze nem házasodnak. Utána meg pláne. A szimpatikus lúzer megpróbál beilleszkedni új családjába, ahol zsarnok nejének három fivére kétes családi bizniszeket bonyolít. A reménytelen helyzetben váratlan fénysugár tűnik fel, amikor felbukkan Norbit gyermekkori szerelme, Kate... Szereplők: Eddie Murphy, Thandiwe Newton, Terry Crews
9:25
Exférj újratöltve (12+)
Exférj újratöltve Milo Boyd (Gerard Butler), a lecsúszott rendőrségi fejvadász végre kedvére való megbízatást kap: be kell cserkésznie és át kell adnia a nyomozóknak az óvadékkal szabadlábra helyezett Nicole Hurley (Jennifer Aniston) újságírónőt, aki történetesen a volt felesége. Boyd kaján magabiztossággal lát neki munkájának, azt hiszi, gyerekjáték lesz nyakon csípni ex-asszonykáját. Igen ám, de kiderül, hogy Nicole egy gyilkossági ügy leleplezésére készül, és a férfinak _ mint már annyiszor _ rá kell döbbennie, hogy Nicole-lal semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik... Szereplők: Jennifer Aniston, Gerard Butler, Cathy Moriarty
11:35
Power Rangers (12+)
Power Rangers Jason, Kimberly, Bill, Trini és Zack, öt átlagos tinédzser, akiket hétköznapi dolgok foglalkoztatnak. Alig ismerik egymást, ám a sorsuk végzetszerűen összefonódik. Egy nap tiltott területre tévednek, ahol különleges erővel rendelkező érmékre bukkannak. Olyan természetfeletti képességekre tesznek szert, amiről álmodni sem mertek: egyik pillanatról a másikra szuperhősökké válnak. Miközben az öt fiatal harcos mentoruk, Zordon (Bryan Cranston) segítségével azt tanulja, hogyan tartsa kordában a bennük lakozó erőt, a végtelenül kegyetlen Rita Repulsa (Elizabeth Banks) csatlósaival feltűnik a színen és el akarják pusztítani Angel Grove városát. A srácoknak össze kell fogniuk, hogy mint a Power Rangers légiója, együtt nézzenek szembe a világuralomra törő gonosz hatalommal. Szereplők: Elizabeth Banks, Becky G. , Ludi Lin
Korábbi műsorok a mai napról
14:00 15:55
A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó 12+ A rendkívüli képességekkel megáldott csapatnak a galaxison túlról érkezett ellenséggel kell leszámolniuk. Az Ezüst Utazó megfoghatatlanul gyors és felfoghatatlanul kegyetlen. Bejárja a Földet és mindenütt káosz meg szenvedés jár a nyomában. A négy fantasztikus képességű szuperhős persze mindent elkövet, hogy rájöjjön az Ezüst Utazó titkára, melynek segítségével talán még régi ellenségüket, Victor von Doom-ot is könnyebb lesz legyőzniük... Szereplők: Ioan Gruffudd, Jessica Alba, Chris Evans
15:55
Amerikába jöttem (12+)
Amerikába jöttem Az afrikai Zamunda jövendő uralkodója nem akarja feleségül venni a szülei által kijelölt lányt, ezért New Yorkba megy megtalálni az igazit, s ott szegény diáknak adja ki magát. Nemsokára alkalmas jelöltre akad egy gyorsbüfé tulajdonosának lányában, ezért beáll a büfébe dolgozni. Ám a jómódú apa nem repes az örömtől, hogy egy csóró afrikai legyeskedik a lány körül, és a herceg szülei is gyanút fognak…Szereplők: Eddie Murphy, Shari Headley, Arsenio Hall
18:20
Taxi (12+)
Taxi Marseille-ben muködik egy titkos szervezet, melynek tagjai ravaszabbak a rendoröknél, gyorsabbak az urhajósoknál, és lazábbak, mint bármelyik vagány. A kismotoron száguldó pizzás fiúk számára igazi paradicsom a nagyváros veszélyes forgataga. És mind közül Daniel a leggyorsabb, legbátrabb, és töri a legtöbb borsot a városi zsaruk orra alá. De egy turbómotorral és magassági kormánnyal rendelkezo taxi, egy felettébb tüzes lány, valamint egy lerázhatatlanul gondos anyuka színrelépése következtében úgy alakul, hogy Daniel mégis a rendorök között találja magát. A városban ugyanis megjelenik egy szuperravasz német banda, és a tanácstalan kopóknak segítségre van szüksége…Szereplők: Samy Naceri, Frédéric Diefenthal, Manuela Gourary
20:10
Nyírjuk ki Günthert! (12+)
Nyírjuk ki Günthert! Egy csapat fiatal, menő ám fegyelmezetlen bérgyilkos rákényszerít egy dokumentumfilm-forgatócsoportot, hogy kövessék őket, ahogy kinyírják minden idők leghírhedtebb zsoldosát, Gunthert. Azonban Gunther nem hiába a legjobb bérgyilkos a világon: mindig egy lépéssel előttük jár, és mindent megtesz azért, hogy pokollá tegye életüket. Szereplők: Arnold Schwarzenegger, Cobie Smulders, Allison Tolman
22:00
Züllöttség (18+)
Züllöttség Szereplők: Nicolas Cage, Willem Dafoe, Paul Schrader
0:05
Elszabadult fenevadak (15+)
Elszabadult fenevadak Frank vadállatokat fogott a brazil dzsungelben, köztük egy 400 kilós fehér jaguárt. Ugyanazon a hajón szállítja, amin egy letartóztatott bérgyilkost. A bérgyilkos kiszabadul és kiengedi az állatokat is. Szereplők: Nicolas Cage, Famke Janssen, Kevin Durand
2:05
A kém, aki dobott engem (18+)
A kém, aki dobott engem Audrey (Mila Kunis) és Morgan (Kate McKinnon) a legjobb barátnők, élnek, mint hal a vízben a nyüzsgő Los Angelesben. Egészen addig, amíg ki nem derül, hogy Audrey expasija (Justin Theroux) kém, és elszánt bérgyilkosok üldözik, akik történetesen épp a csajok lakásán kötnek ki. A duó akcióba lendül, és beszáll a nemzetközi kémjátszmába, csak egy a gond: halvány lila gőzük sincs, hogy mit csinálnak. A szálak Európába vezetnek, és miközben az önjelölt Mata Harik a nyomukban lihegő gyilkosokkal próbálják felvenni a harcot, még egy jóképű, ám kissé gyanús brit ügynök (Sam Heughan) is a horgukra akad... Szereplők: Mila Kunis, Kate McKinnon, Justin Theroux
0:00
Démonok között 2. (16+)
Démonok között 2. A paranormális esetek két világhírű kutatója, Ed (Patrick Wilson) és Lorraine Warren (Vera Farmiga) valós, lejegyzett esetei között az egyik legmeghökkentőbb ez a történet. A páros ismét egy bajba került családon segít, és egy bajt okozó házat szeretne megtisztítani az ártó szellemektől. Ezúttal Angliába hívják őket: egy négy gyerekét egyedül nevelő anya könyörög a démonűzők segítségéért. Két lánya egyre furcsább jelenségeket tapasztal az ódon házban. És ami eleinte játéknak tűnt, az nemsokára megállíthatatlan, borzasztó valósággá válik. Szereplők: Vera Farmiga, Patrick Wilson, Franka Potente
2:50
A kilencedik kapu (16+)
A kilencedik kapu Dean Corso (Johnny Depp) könyvkereskedő a ritka, régi és drága könyvekre specializálódott, afféle könyvdetektív. Egy nap Boris Balkan New York-i könyvgyűjtő felfogadja, hogy frissen szerzett könyvét, A sötétség fejedelmének kilenc kapuját összehasonlítsa az Európában fellelhető másik két példánnyal, hogy saját példájának eredetiségét bizonyítsa. Egyszerű ügynek tűnik, mégis halálos játszma lesz belőle. Corso hát igyekszik kideríteni, mi is a három könyv titka, s persze igyekszik életben maradni. Szereplők: Johnny Depp, Frank Langella, Lena Olin
6:10
Szuperzsaru (12+)
Szuperzsaru David Speed (Terence Hill) átlagos nyomozó, ám egy rendkívüli akció során megváltozik az élete. Egy egykori indián rezervátumban teljesít szolgálatot, amikor a magasban egy rakétára figyel fel. A nukleáris töltetű rakéta sugárzása új, szinte földöntúli képességekkel ruházza fel a zsarut. Dave ezentúl képes a telepátiára. Elég egy gondolat, s bármilyen tárgyat képes elmozdítani. Újonnan szerzett tulajdonságai segítségével nem okoz számára nehézséget a legrejtélyesebb bűntény felderítése sem, s ha a helyzet azt kívánja, egy felhőkarcoló tetejéről is leugrik. Míg más a nyakát törné, neki egy haja szála sem görbül meg. De varázserő ide vagy oda, hősünknek van egy gyenge pontja. Szereplők: Terence Hill, Ernest Borgnine, Joanne Dru
8:20
Műkedvelő műkincsrablók (12+)
Műkedvelő műkincsrablók Charles (Morgan Freeman), Roger (Christopher Walken) és George (William H. Macy) hosszú évtizedek óta dolgozik biztonsági őrként a múzeumban. Ez idő alatt nemcsak életük részévé váltak a kiállítási tárgyak, de a szívükhöz is nőttek. A szeretett tárgyakat azonban veszély fenyegeti. Az új kurátor át akarja szervezni a gyűjteményt, és így a régi tárgyakat máshová szállítanák. A három öreg elhatározza, hogy megmentik az ereklyéket. Sajátos tervet dolgoznak ki, betörnek a múzeumba, és hamisítványokra cserélik ki az értékes tárgyakat. A műkedvelő műkincsrablók munkához látnak, ám az események nem a terv szerint alakulnak. Szereplők: Morgan Freeman, Christopher Walken, William H. Macy
10:10
A szél fiai (12+)
A szél fiai Az aztékok uralkodója elvakult ember, aki fanatikusan hisz a természetfeletti erők létezésében, és ezért még népét is végveszélybe sodorja. Fia és utóda azonban elítéli kegyetlenkedéseit, és elhatározza, hogy igazságot szolgáltat. Kapóra jön, hogy spanyol katonák egy csapata hajótörést szenved Mexikó partjainál, a vitézek ugyanis nemcsak a szép nőket szeretik, hanem a nemes, ámde nem veszélytelen küldetéseket is. Szereplők: Bud Spencer, José Sancho, Ursula Murayama
12:00
A kincses sziget (12+)
A kincses sziget Bones, az öreg kalózkapitány (Oliver Reed) betér egy fogadóba és kivesz egy szobát. Egy nap furcsa csomagot kap egy vénemebertől. Ezt Bones nem éli túl, abban a szent pillanatban meghal. A kocsmárosné és a fia, Jim (Christian Bale) átnézik a vénember holmijait, hátha találnak valami pénzt, de az egér elcseni előlük a fiók kulcsát. Ő ugyanis tudja, hogy ott lapul a kincses sziget térképe…Szereplők: Christian Bale, Charlton Heston, Julian Glover
Korábbi műsorok a mai napról
14:50 17:50
Noé 12+ Isten figyelmezteti Noét (Russell Crowe) a közelgő özönvízre, mellyel megtisztítja a Földet a bűntől. Noé és családja a bukott angyalokból lett kőóriások segítségével bárkát épít, és hamarosan özönleni kezdenek az állatok. Ám a gonosz Tubálkain (Ray Winstone) időközben sereget gyűjt, és csak arra vár, hogy eleredjen az eső. Ráadásul Noé kisebbik fia, Hám (Logan Lerman) titokban ígéretet kap Tubálkaintól, hogy Ilához (Emma Watson) hasonló feleséget kap, ha mellé áll. Szereplők: Russell Crowe, Emma Watson, Jennifer Connelly
17:50
Robin Hood (12+)
Robin Hood A keresztes háború véres csatamezőin edződött nemes, Robin of Loxley (Taron Egerton) nem is sejti milyen kegyetlen és korrupt erővel kell szembenéznie, mikor visszatér angol földre, ahol a Notthingham-i seriff a szent háború égisze alatt teljesen kisemmizte alattvalóit. Robin és mór barátja, Little John (Jamie Foxx) az ártatlanok védelmében egy merész tervet eszel ki: ellopják a kincstár aranyát, és megdöntik a seriff uralmát. Robin kemény harcossá képezi ki magát John segítségével, majd álruhát ölt, és úgy fosztogatja a gazdagokat, és osztja szét az aranyat a szegények között. A népben remény ébred a titokzatos tolvaj láttán. De vajon a féktelen csuklyás nyilai elég gyorsak lesznek ahhoz, hogy egy hadseregnyi katonát legyőzzenek? Robin Hood legendája még csak most kezdődik…Szereplők: Eve Hewson, Taron Egerton, Jamie Dornan
20:00
Utazás a rejtélyes szigetre (12+)
Utazás a rejtélyes szigetre Az ifjú Sean Anderson (Josh Hutcherson) vészjelzéseket kap vállalkozó kedvű nagyapjától, Alexandertől (Michael Caine) egy titokzatos szigetről. Az egyetlen baj csak az, hogy a térkép szerint az a sziget nem létezik. Sean azonnal útnak indul mostohaapja, Hank (Dwayne Johnson) minden tiltakozása ellenére, aki végül kénytelen Seannal tartani. A hihetetlen kalandba belekeveredik a világ legrozogább gépével rendelkező pilóta, Gabato (Luis Guzmán) és szemrevaló lánya, Kailani (Vanessa Hudgens) is. Szereplők: Dwayne Johnson, Josh Hutcherson, Michael Caine
22:00
A csontember (16+)
A csontember A tökéletes rendőr gyors, mozgékony, biztos kezű: Lincoln Rhyme felügyelő (Denzel Washington) viszont egy tragikus baleset következtében mozdulni se tud. Az egykori rendőr úgy érzi, véget ért számára az élet. Mindaddig, míg fel nem bukkan a városban egy őrült sorozatgyilkos, aki különös ravaszsággal bánik el áldozataival. Rhyme végre méltó ellenfélre akad, és mert egyedül tehetetlen, partnert keres. Ameliát (Angelina Jolie) jelölik ki a felügyelővel való együttműködésre. A fiatal, tapasztalatlan rendőrnő kénytelen halálpontosan követni magatehetetlen társa utasításait. Egy emberként kell látniuk és dönteniük, mielőtt újra lecsap a magát Csontembernek nevező mániákus gyilkos... Szereplők: Denzel Washington, Angelina Jolie, Queen Latifah
0:25
Démonok között 2. (16+)
Démonok között 2. A paranormális esetek két világhírű kutatója, Ed (Patrick Wilson) és Lorraine Warren (Vera Farmiga) valós, lejegyzett esetei között az egyik legmeghökkentőbb ez a történet. A páros ismét egy bajba került családon segít, és egy bajt okozó házat szeretne megtisztítani az ártó szellemektől. Ezúttal Angliába hívják őket: egy négy gyerekét egyedül nevelő anya könyörög a démonűzők segítségéért. Két lánya egyre furcsább jelenségeket tapasztal az ódon házban. És ami eleinte játéknak tűnt, az nemsokára megállíthatatlan, borzasztó valósággá válik. Szereplők: Vera Farmiga, Patrick Wilson, Franka Potente
3:15
A gyászoló asszony átka (18+)
A gyászoló asszony átka Anna (Linda Cardellini), a szociális munkás két gyermekével Los Angelesbe költözik egy családi házba, amiről sötét legenda terjeng. Bár a helyiek figyelmeztetik az anyát a veszélyre, Anna nem hisz a hátborzongató történetekben. Egészen addig, amíg fel nem bukkan Llorona, a gyászoló asszony szelleme (Marisol Ramirez), aki a homályban bujkál, gyerekekre vadászik, és mindenre képes, hogy pótolja saját veszteségét. Valamikor réges-régen, amikor élt, féltékenységi rohamában vízbe fojtotta a gyerekeit, és miután rájött, mit tett, utánuk ugrott. Azóta egyre rafináltabb módszerekkel, egyre kegyetlenebb elszántsággal sanyargatja az élőket, hogy fájdalmát mások is átéljék. Anna egyetlen reménye a kiábrándult Perez atya (Tony Amendola), aki ismeri a misztikus praktikákat a démon elűzésére. Perez atyának azonban megrendült a hite. Szereplők: Linda Cardellini, Patricia Velasquez, Raymond Cruz

M5 műsor (2022. 12. 03.)

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti M5 műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A M5 tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.

Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott M5 tv programról.

Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.

Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!