0:35
Mit kíván? (12+)
Mit kíván? A hetente jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
1:05
Esti Kornél (12+)
Esti Kornél A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni _ így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
2:00
Az A38 hajó színpadán || Klaustrophobic és Bodyfarm (12+)
Az A38 hajó színpadán || Klaustrophobic és Bodyfarm Az aktuális rész ismertetője: KlausTrophobic az osztrák elektronikus zenei szcéna új titánja Münsterből, aki előszeretettel főz boszorkánykonyháján a legváltozatosabb alapanyagokból, mégis legnagyobb kedvencei a klasszikus funk és a deepfunk amerikai legjobbjai, akiket páratlanul izgalmas elektronikus zenei keretbe és környezetbe helyez. A 2009-ben alakult Bodyfarm régi iskolai, klasszikusok-orientált death metal bandaként kezdte életét, hogy azután masszív, négytagú formációként több black metal hatást mutassanak, mint a kezdetekkor, mára pedig a Bodyfarm készen áll arra, hogy egyszer s mindenkorra érvényesítse uralmát a belgiumi death metal színtéren. A műsor ismertetése: Az A38 Hajó színpadán _ televíziós sorozat az M2 műsorán, hétfőtől csütörtökig. Koncertfilmek, riportok, interjúk, magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek.
2:50
Minden magyar - Minikoncert || Zséda: Őrizlek téged (0+)
2:55
A Csináljuk a fesztivált! 3. évadának dalai || Elmegyek - Kökény Attila és Ha legközelebb látlak - Szandi (0+)
3:05
Az A38 hajó színpadán || Varv (12+)
Az A38 hajó színpadán || Varv Az aktuális rész ismertetője: Az olasz Varv duó Andrea Cappi dobosból és a billentyűs hangszereken játszó Francesco Mascolo-ból áll. Egy crossover projekt, amelyben mindkét zenész jazz hátterét megfosztják a hagyományos tulajdonságaitól és felhasználják a kísérleti területek feltárására az elektronika és a progresszív zene határmezsgyéjén. Zenéik általában kissé disztopikus tájakat idéznek, amelyekben komponált részek váltakoznak improvizációkkal. 2022-ben kiadták első albumukat Alllands címmel, amelyet a belga Off lemezkiadó jelentetett meg ugyanabban az évben. A műsor ismertetése: Az A38 Hajó színpadán _ televíziós sorozat az M2 műsorán, hétfőtől csütörtökig. Koncertfilmek, riportok, interjúk, magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek.
4:00
Sebaj Tóbiás I. sorozat || Sebaj Tóbiás és a csodaautomata (0+)
Sebaj Tóbiás I. sorozat || Sebaj Tóbiás és a csodaautomata Az aktuális rész ismertetője: Tóbiás vásárolni akar az automatában, de nem működik. Mikor mások is így járnak, Tóbiás megtalálja a megoldást. A műsor ismertetése: Tóbiás egy kedves, szeretnivaló figura, aki mindig saját magát keveri bele a legfurcsább helyzetekbe, de közben sosem veszti el vidámságát és jókedvét, mert testének alakját bármikor és bármilyen szituációban képes megváltozatni. Szereplők: Szombathy Gyula
4:05
A nagy ho-ho-ho horgász II. sorozat || Kétoldali horgászláz (0+)
A nagy ho-ho-ho horgász II. sorozat || Kétoldali horgászláz Az aktuális rész ismertetője: A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász nagyon beteg. Kétoldali heveny horgászláz gyötri, ami télen el szokta kapni a sporthorgászokat. Szerencsére a Főkukac látott már ilyet és tudja a gyógymódot. Az orvosság nem más, mint maga a horgászbot... Szereplők: Balázs Péter, Mikó István
4:15
Tinti kalandjai || Velencei karnevál (0+)
Tinti kalandjai || Velencei karnevál Az aktuális rész ismertetője: Tintit a Velencei karneválon maskarásnak nézik és nagy sikere van.
4:20
Mesélj nekem! || Az aranymadár (Grimm testvérek) (0+)
Mesélj nekem! || Az aranymadár (Grimm testvérek) Az aktuális rész ismertetője: Eredeti hang digitálisan A klasszikus mese diafilm jellegű, feliratos változatban. A műsor ismertetése: A mese feliratos, diafilm jellegű változata.
4:30
Frakk, a macskák réme IV. sorozat || Ó, az édes otthon (0+)
Frakk, a macskák réme IV. sorozat || Ó, az édes otthon Az aktuális rész ismertetője: Károly bácsi megírja levélben Irma néninek, hogy három kiscicával térnek haza. Irma néni süt-főz, Lukrécia és Szerénke pedig puha kosarat készít a kölyköknek. Útközben azonban többeknek megtetszenek a helyes kiscicák... Szereplők: Szabó Gyula, Schubert Éva, Váradi Hédi
4:35
Vízipók-Csodapók - III. sorozat || Eltáncolt üzenetek (0+)
Vízipók-Csodapók - III. sorozat || Eltáncolt üzenetek (III / 1) Az aktuális rész ismertetője: Keresztespók Vízipókot várja, hogy visszatérjen, amikor tudomást szerez a méhek táncáról. Az a zseniális ötlete támad, hogy hasonló módszerrel a legyeket a hálójába tudja csábítani. Szereplők: Pathó István, Harkányi Endre, Detre Annamária
4:45
A legkisebb Ugrifüles I. sorozat || Az álmatlan fülesbagoly (0+)
A legkisebb Ugrifüles I. sorozat || Az álmatlan fülesbagoly Az aktuális rész ismertetője: A bagoly elpanaszolja Ugrifülesnek és Tüskéshátúnak, hogy már hosszú ideje nem tud aludni. A két barát mindent elkövet, hogy új ismerősüket elaltassák. A műsor ismertetése: Ugrifüles és Tüskéshátú, a barátja egy teherautón messze vetődnek otthonuktól. Boldogok, hogy végre világot láthatnak. Szereplők: Haumann Péter, Márton András
4:50
Töf-Töf elefánt I. sorozat || Töf-töf, a léggömbfújó (0+)
Töf-Töf elefánt I. sorozat || Töf-töf, a léggömbfújó Az aktuális rész ismertetője: Töf-Töf és Robi a kétségbeesett, könnyeit törölgető léggömbárus segítségére siet. Szereplők: Szombathy Gyula
5:00
Leo és Fred II. sorozat || Járvány (0+)
Leo és Fred II. sorozat || Járvány Az aktuális rész ismertetője: Fred megbetegszik és megfertőzi Leot, végül az őket ápoló egész társulat lebetegszik. Az előadás estéjén azonban nem akarják cserben hagyni közönségüket, így mégis vállalkoznak a fellépésre. A porondra lépve azonban döbbenetes látvány fogadja őket.
5:10
Dó, Ré, Mi || Kövesd a vezetőt (0+)
Dó, Ré, Mi || Kövesd a vezetőt Az aktuális rész ismertetője: Dó, Ré és Mi rejtőzz-csőrt játszanak a kiscsibékkel. Ám jön az ebédidő és haza kéne vezetniük őket. De a kiscsibéket nem is olyan könnyű egy irányba terelni. Rájönnek, hogy a csibéknek vezetőre van szükségük, aki mögé felsorakozhatnak. Holdkarnagy tanácsát követve pálcát készítenek és mindhárman megpróbálják betölteni a karmester szerepét. Ám arra is rádöbbennek, hogy a kiscsibék egyszerre csak egy vezetőt tudnak követni. Így Mi lesz a karmester, aki sikeresen haza is vezeti a kicsiket. Zenei fogalmak: Mit csinál a karmester? Hogy használja a pálcát? Szereplők: Kristen Bell, Jackie Tohn, Luke Youngblood
5:20
Dó, Ré, Mi || Sosem vagy egyedül (0+)
Dó, Ré, Mi || Sosem vagy egyedül Az aktuális rész ismertetője: Dó véletlenül eltöri Mi gitárját. Így a három jóbarát elindul a Falzett erdőbe, hogy új gitárt szerezzenek. Dó kicsit tart a hangszer rengetegtől, de az úton csodás trombita virágok, szélcsengők és dobok fogadják őket. Rátalálnak a gitár bokorra is, ám nem tudják melyik út vezet hazafelé. Aztán rájönnek, hogyha a hangokat figyelik, akkor együttes erővel könnyedén ki tudnak jönni az erdőből. Zenei fogalmak: aktív zene hallgatás. Szereplők: Kristen Bell, Jackie Tohn, Luke Youngblood
5:30
Bing I. évad || Tűzijáték (0+)
Bing I. évad || Tűzijáték (I / 1) Az aktuális rész ismertetője: Bing, az aranyos, fekete nyuszi barátaival tölti minden napját. Egyik este nagy tüzijáték lesz a városba, Suláék is átjönnek. Sula nem szereti a hangos zajokat, ezért fülvédőt visel. Mire való a fülvédő? Szereplők: Elliot Kerley, Mark Rylance, Eve Bentley
5:40
Bing I. évad || Pá-pá (0+)
Bing I. évad || Pá-pá (I / 2) Az aktuális rész ismertetője: Bing egy lufit talál a játékai között. Felfújja és arcot rajzol a lufira, ám utánna nem hallgat a figyelmeztetésre és a lufi hamarosan kipukkad. Bekerül a pápádobozba, ahová a tönkrement játékokat teszik. A pápádoboz, amolyan bing szokás. Szereplők: Elliot Kerley, Mark Rylance, Eve Bentley
5:45
Bing I. évad || Hinta (0+)
Bing I. évad || Hinta (I / 3) Az aktuális rész ismertetője: Ebben az epizódban Bing és Pando számolni tanul a hintán. Szereplők: Elliot Kerley, Mark Rylance, Eve Bentley
5:55
Edmond és Lucy - 1. évad || A téli sereg (0+)
Edmond és Lucy - 1. évad || A téli sereg Az aktuális rész ismertetője: Lucy épít egy erődítményt, ám a lehulló sok hó tönkreteszi, ezért a kis bocs nagyon elszomorodik- De Harry és Georgie remek ötletet ad neki, hogyan lehet tartós és mutatós várat építeni. Szereplők: Emmylou Homs, Tara Strong
6:05
Edmond és Lucy - 1. évad || A tál és a darázs (0+)
Edmond és Lucy - 1. évad || A tál és a darázs Az aktuális rész ismertetője: Lucy összetöri Uhu-Georgie tálját, és szeretnének egy újat készíteni neki agyagból. Az új tál azonban nem úgy sikerül, ahogyan azt szeretnék, ezért valami mást kell kitalálniuk. Szereplők: Emmylou Homs, Tara Strong
6:20
Daisy és Ollie - 2. évad || Miért nő minden olyan lassan? (0+)
Daisy és Ollie - 2. évad || Miért nő minden olyan lassan? (II / 25) Az aktuális rész ismertetője: Daisy és Ollie meg akarják növeszteni Kokit, a kókuszdiót, ezért elültetik. Igen ám, de nem történik semmi. Apa szerint a növényneveléshez sok türelem kell, mert minden növény egy apró magból nő, ezért szükséges hozzá sok idő... Szereplők: Sarah Hadland, Jason Manford, Jason Manford
6:30
Daisy és Ollie - 2. évad || Én hogy tudom azt megtanulni? (0+)
Daisy és Ollie - 2. évad || Én hogy tudom azt megtanulni? (II / 26) Az aktuális rész ismertetője: Daisy-ék a parkban vannak, ahol Zseni meg szeretne tanulni hullahoppozni, Ollie pedig biciklizni. Nem kell hozzá más, csak, hogyvalaki megmutassa hogyan kell csinálni és sokat kell gyakorolni... Szereplők: Sarah Hadland, Jason Manford, Jason Manford
6:35
Peppa malac 7. évad || Nagypapi vonatmentő akciója (0+)
Peppa malac 7. évad || Nagypapi vonatmentő akciója (IV / 20) Az aktuális rész ismertetője: Peppa és Zsoli ausztráliai nyaralásán megtanul szörfözni. A műsor ismertetése: A kis Peppa öccsével, anyukájával és apukájával él. A család mindennapjait, a gyerekek játékait, érdekes és szórakoztató történeteit láthatjuk, miközben a 2-4 éves korosztály számára hasznos információkat nyújt a sorozat, játékos keretek között. Szereplők: Randy Hamilton, Sarah Ann Kennedy, John Sparkes
6:40
Peppa malac 7. évad || A Nagy-korallzátony (0+)
Peppa malac 7. évad || A Nagy-korallzátony Az aktuális rész ismertetője: Peppa és családja egy tengeralattjáróval csodálhatja meg a Nagy-korallzátonyt és a páratlan élővilágot. A műsor ismertetése: A kis Peppa öccsével, anyukájával és apukájával él. A család mindennapjait, a gyerekek játékait, érdekes és szórakoztató történeteit láthatjuk, miközben a 2-4 éves korosztály számára hasznos információkat nyújt a sorozat, játékos keretek között. Szereplők: Randy Hamilton, Sarah Ann Kennedy, John Sparkes
6:45
Apollo és a csodabogarak || Az üres vászon (0+)
Apollo és a csodabogarak || Az üres vászon Az aktuális rész ismertetője: Bartley szeretne rendelni egy festményt Benny-től, az unokahúga számára. Benny azonban alkotói válságban szenved, és nem találja az ihletet. Apollo szerint kicsit ki kellene kapcsolódnia. A műsor ismertetése: Egy varázslatos kert, teli apró kis bájos, és kevésbé bájos bogarakkal, akiknek mindig van megoldandó problémájuk, csetléseik, botlásaik, akik vidámak, vagy épp szomorúak, mérgesek vagy kedvesek. De egy biztos, szerethetőek. Még azok is, akik nem éppen a szeretetünket akarják. Szerencsére itt él köztük Apolló, a kis tücsök, a méhkirálynő férje, és mindig tudja a kis bogarak szívéhez vezető utat, a gondjaikra a megoldást, a bánatukra a gyógyírt. Wendy, a látszólag gonosz és utálatos darázs, aki nem fogadja el könnyen Apollót, Larry, a kis tetű, aki viszont mindenben segíti, vagy Inkognitó, a kártevő, mind-mind hozzá fordulnak, ha segítség kell. Apolló pedig a maga hatalmas szívével, csavaros eszével, finom modorával és nyugodt hozzáállásával bebizonyít
7:00
Tündér lilinkók || Rózi és még egy fő (0+)
Tündér lilinkók || Rózi és még egy fő Az aktuális rész ismertetője: Rózi meghívást kap a Békamilla és Adalbrekk hercegi pár uzsonnájára, ahová magával vihet még egy főt. Csakhogy sehogy sem tudja eldönteni, melyik lilinkót érje a megtiszteltetés. Bölcs kacsamama segít neki a döntésben. Ráadásul az ajándéknak szánt tortára szemet vet Habzsi, a kapzsi mókus is. A műsor ismertetése: Egy mesés kertben különös lények élnek: a lilinkók, ezek a kedves-cserfes, varázserejű virág-tündérek, akik "munkaidőben" a kertet szépítik nővénybűbájukkal, ám szabadidejükben hol hátborzongató, hol szívmelengető, hol mókás kalandokat élnek át állatbarátaikkal: Pocival, a nem túl okos, de annál segítőkészebb borzzal és Habzsival, a mindenre elszánt, szűntelen habzsolhatnéktól hajtott, cselszövésre mindig kész mókussal. A művészi igénnyel rajzolt, kedves humorú sorozat a nyolc csetlő-botló növendék-tündér, Bogi, Böki, Liló, Moha, Rézi, Rózi, Sapi és Szirom egy évét kíséri nyomon a csodák kertjében.
7:15
Tündér lilinkók || Rózi és a színdarab (0+)
Tündér lilinkók || Rózi és a színdarab Az aktuális rész ismertetője: Adalbrekk és Békamilla a lilinkókat kéri meg, hogy szervezzék meg a téli ünnepséget. Rózi ötlete, hogy adják elő a Gesztenyehercegről szóló tündérmeséjét. Minden adott, hogy csudasikert arasson a darabja, amit ők is játszanak el. Hogy jó meleg legyen az előadáson, tűzvirágokat varázsolnak a helyszínre. A szerepekért harc indul a lilinkók között, Rózinak kissé át kell írnia a mesét. A műsor ismertetése: Egy mesés kertben különös lények élnek: a lilinkók, ezek a kedves-cserfes, varázserejű virág-tündérek, akik "munkaidőben" a kertet szépítik nővénybűbájukkal, ám szabadidejükben hol hátborzongató, hol szívmelengető, hol mókás kalandokat élnek át állatbarátaikkal: Pocival, a nem túl okos, de annál segítőkészebb borzzal és Habzsival, a mindenre elszánt, szűntelen habzsolhatnéktól hajtott, cselszövésre mindig kész mókussal. A művészi igénnyel rajzolt, kedves humorú sorozat a nyolc csetlő-botló növendék-tündér, Bogi, Böki, Liló, Moha, Rézi, Rózi, Sapi és Szirom e
7:25
Maja, a méhecske || Ajándék a magasból (0+)
Maja, a méhecske || Ajándék a magasból Az aktuális rész ismertetője: Különleges vendég érkezik a kaptárba, ám a bejárat piszkos, és a méhek nem tudják megtisztítani. Szerencsére Ben, a ganajtúró bogár segítségükre siet. Szereplők: Kira Tozer, Zalina Sanchez, Gerd Meyer
7:40
Maja, a méhecske || Csuszi, a meztelen csiga (0+)
Maja, a méhecske || Csuszi, a meztelen csiga Az aktuális rész ismertetője: Majának és Vilinek meggyűlik a baja Szurival és Zümivel, a két darázzsal, mikor Maja Csuszit, a meztelen csigát szeretné megmenteni. Szereplők: Kira Tozer, Zalina Sanchez, Gerd Meyer
7:50
M2 matricák - Baltazár-bazár || Vlog (0+)
M2 matricák - Baltazár-bazár || Vlog Az aktuális rész ismertetője: Kótyavetye beteg, ezért nem tud Baltazárral kirándulni. Baltazár, ezért készít neki egy vlogot. A műsor ismertetése: Baltazár bemutatja a környező állat és növényvilág lakóit.
7:55
Magyarország nagytájai || Alpokalja (0+)
Magyarország nagytájai || Alpokalja Az aktuális rész ismertetője: Gyönyörű videóklip az Alpokalja nevezetességeiről, Kováts Vera énekesnő előadásában.
8:00
M2 matricák - Négyzetgyök || Matematikai játékok (0+)
M2 matricák - Négyzetgyök || Matematikai játékok Az aktuális rész ismertetője: Laci bácsi, a matematikus arra hívja fel a figyelmet, hogy a nulla nem semmi. A műsor ismertetése: A matematika könnyű és izgalmas. Ezt szeretné megmutatni a nézőknek Laci bácsi, azaz Major László matematikus. Játékos feladatokon keresztül ismerhetik meg a gyerekek a matematika problémáit, ezzel közelebb hozva őket ehhez a néha bonyolultnak tűnő tudományhoz.
8:05
Domonkos, az okostelefon || Zsombi és a gyalogos-átkelőhely (0+)
Domonkos, az okostelefon || Zsombi és a gyalogos-átkelőhely Az aktuális rész ismertetője: Az úttestre bizony nem rohangálunk! A gyalogos-átkelőhelyet kell használni, különben csúnya baleset lesz a vége. A műsor ismertetése: Közlekedésbiztonsági sorozat gyerekeknek. A főszereplő Zsófi, aki egy kislány, és gyakorta vét hibát a közlekedés során. A mobiltelefonja, Domonkos minden esetben figyelmezteti Zsófit, hogy mit csinált rosszul, és elmondja a helyes, biztonságos magatartás szabályát.
8:10
Domonkos, az okostelefon || Zsombi és a biciklis sisak (0+)
Domonkos, az okostelefon || Zsombi és a biciklis sisak Az aktuális rész ismertetője: A biciklis sisak nagyon hasznos a kerékpározásnál, megvédi a fejet az esésnél. Tessék használni! A műsor ismertetése: Közlekedésbiztonsági sorozat gyerekeknek. A főszereplő Zsófi, aki egy kislány, és gyakorta vét hibát a közlekedés során. A mobiltelefonja, Domonkos minden esetben figyelmezteti Zsófit, hogy mit csinált rosszul, és elmondja a helyes, biztonságos magatartás szabályát.
8:12
Domonkos, az okostelefon || Marci és az elsőbbség a zebrán (0+)
Domonkos, az okostelefon || Marci és az elsőbbség a zebrán Az aktuális rész ismertetője: Kinek van elsőbbsége a zebránál? Annak, aki azon szeretne átkelni. Viszont nem mindegy hogyan! A műsor ismertetése: Közlekedésbiztonsági sorozat gyerekeknek. A főszereplő Zsófi, aki egy kislány, és gyakorta vét hibát a közlekedés során. A mobiltelefonja, Domonkos minden esetben figyelmezteti Zsófit, hogy mit csinált rosszul, és elmondja a helyes, biztonságos magatartás szabályát.
8:15
Daniel, a kis tigris || Süssünk palacsintát! (0+)
Daniel, a kis tigris || Süssünk palacsintát! Az aktuális rész ismertetője: Tigris mama megkéri Danielt, hogy segítsen neki epres palacsintát sütni. De nincs otthon eper, ezért a Tigris család az Elvarázsolt Kertbe megy. Daniel megtanulja megfigyelni, és felfedezi a "mini" epret. Szereplők: Jake Beale, Tommy Lioutas, Heather Bambrick
8:25
Daniel, a kis tigris || A zsírkrétagyár (0+)
Daniel, a kis tigris || A zsírkrétagyár Az aktuális rész ismertetője: Daniel, a kis tigris és barátai Tigris papával mennek a ceruzagyárba. Megtanulják, hogyan készülnek a ceruzák, képeket készítenek, és elhoznak egy ceruzát Hú bagolynak, aki nem tudott elmenni, mert lebetegedett. Szereplők: Jake Beale, Tommy Lioutas, Heather Bambrick
8:40
Anna és barátai || Anna lova (0+)
Anna és barátai || Anna lova (I / 30) Az aktuális rész ismertetője: A barátok kitalálnak egy mesét, ahol Anna lesz a ló. A kislánynak azonban nem megy olyan jól a szerep, így Krisztofer, Ron és Bubu kitalálják, hogyan segíthetnének neki.
8:45
Anna és barátai || Titokdoboz (0+)
Anna és barátai || Titokdoboz (I / 31) Az aktuális rész ismertetője: Titkai mindenkinek vannak... vagy mégsem. Breki rájön, hogy a barátai közül mindenkinek van olyan, amit nem mond el, és ez nagyon zavarja a kis békát. Így nyitnak egy titokdobozt, ahova beledobják a titkaikat.
8:55
Anna és barátai || Bubu robotja (0+)
Anna és barátai || Bubu robotja (I / 32) Az aktuális rész ismertetője: Bubu, az ezermester, aki mindent megjavít. De úgy érzi, néha jól jönne egy kis pihenő, ezért a régi robotját programozza be, hogy segítsen a barátainak. Ám hamarosan rájön, hogy ez nem is volt olyan jó ötlet.
9:05
Szőrmókok - a legjobb ovis barátaid (2) || Karácsonyi húzás (0+)
Szőrmókok - a legjobb ovis barátaid (2) || Karácsonyi húzás Az aktuális rész ismertetője: Ma egy kislányt, Simone-t fogjuk megismerni, aki Braziliában él. Nyolcéves, és a világon a legkedvesebb eseménye a karácsonyi húzás. Először is húzunk egy korongot, rajta arcot, hogy megtudjuk, kinek ajándékozunk. Nem mondjuk el senkinek, kinek leszünk a Titkos Mikulása. Ezután kitalálunk egy ajándékot, amit szeret, és szépen becsomagoljuk, mielőtt átadjuk.
9:10
Szőrmókok - a legjobb ovis barátaid (2) || Kalandozás (0+)
Szőrmókok - a legjobb ovis barátaid (2) || Kalandozás Az aktuális rész ismertetője: Ma egy kisfiút, Olivert fogjuk megismerni, aki Ausztráliában él. Tízéves, és a világon a legkedvesebb időtöltése a kalandozás. Egy jó kalandor mindig kellően felkészült: van hátizsákja, térképe, ennivalója és vize. Igazi izgalom a kalandozásban, hogy találhattok felfedezetlen helyeket vagy lenyűgöző lényeket.
9:15
Pocoyo IV. évad || Dobd be az érmét! (0+)
Pocoyo IV. évad || Dobd be az érmét! Az aktuális rész ismertetője: Haragos űrlény megjelenik Elli és Daisy teadélutánján, és magával viszi Daisyt. Pocoyo mindent elkövet, hogy visszaszerezze Daisyt, de ehhez különböző feladványokat kell megoldania. Szereplők: Alex Kearns, Courtney Webb
9:25
Pocoyo IV. évad || A kosárdöntő (0+)
Pocoyo IV. évad || A kosárdöntő Az aktuális rész ismertetője: Pato és Elli megtanítják Pocoyot kosárlabdázni, de eleinte nem tudnak csapatban gondolkodni. Szereplők: Alex Kearns, Courtney Webb
9:30
Pocoyo IV. évad || Csusszanó Pato (0+)
Pocoyo IV. évad || Csusszanó Pato Az aktuális rész ismertetője: Pato fürdés után túl sok olajjal keni be magát. Ez annyira megtetszik neki, hogy mindenre ken egy kis olajat, de így a barátaival való közös játékélményt is tönkreteszi. Szereplők: Alex Kearns, Courtney Webb
9:40
Summer és Todd vidám tanyája || Palacsinta (0+)
Summer és Todd vidám tanyája || Palacsinta Az aktuális rész ismertetője: Peter alpaka ellátogat a farmra, és megkéri Toddot, hogy készítsenek száz palacsintát reggelire a helyi iskola gyerekeinek. Doris a tojásokról, Molly a tejről gondoskodik, Summer pedig a munkát felügyeli, de túl lassúnak bizonyulnak. Ideje használni Todd legújabb találmányát… De vajon minden simán fog menni?
9:45
Summer és Todd vidám tanyája || Todd szülinapja (0+)
Summer és Todd vidám tanyája || Todd szülinapja Az aktuális rész ismertetője: Summer meglepetéspartit szervez Todd születésnapjára: Pico, Betty és az összes többi barát gondoskodik a tanyasi teendőkről, hogy a szülinapos egy pihentető napot töltsön el. De Todd nem dőlhet hátra, főleg azért, mert nem ma van a születésnapja!
9:55
Summer és Todd vidám tanyája || Napraforgós meglepetés (0+)
Summer és Todd vidám tanyája || Napraforgós meglepetés Az aktuális rész ismertetője: Todd egy napraforgó mezővel lepi meg Summert, és azt szeretné, hogy a lehető legjobb állapotban pillanthassa meg a virágos mezőt először.
10:00
Kiskedvencek és Pici Dinók || A bátor nyuszi (0+)
Kiskedvencek és Pici Dinók || A bátor nyuszi Az aktuális rész ismertetője: Hogy megmutassa bátorságát, Cilinder elmeséli a víz alatti kirándulásuk történetét az iskolabusszal. Smilla még soha nem látott buszt, és azt hiszi, hogy egy szörnyeteg. Így hát egy ravasz stratégiával Cilinder a völgybe viszi a buszt. Smilla továbbra is meg van győződve arról, hogy egy szörnyeteg, és attól tart, hogy a Kiskedvencek veszélyben vannak.
10:10
Rozmaring kunyhó || Délibáb (0+)
Rozmaring kunyhó || Délibáb Az aktuális rész ismertetője: A Rozmaring kunyhó bábfilmsorozat Napraforgó és öt kis barátja, a gubák vidám és olykor megható pillanataiba tekint be. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt örömteli és tartalmas kikapcsolódás. Az unatkozás kellős közepén feltűnik Délibáb.
10:30
Lenny és Twiek szerint a világ || A rosszkedv (6+)
Lenny és Twiek szerint a világ || A rosszkedv Az aktuális rész ismertetője: A világ Lenny és Twiek szerint, amelyben élnek, a rétek, erdők, folyók és tengerpartok idilli változata. Ebben az epizódban a ragadós rosszkedvről lesz szó.
10:35
Múmin-völgyi kalandok - 3.évad || Múmin nagy kalandja (6+)
Múmin-völgyi kalandok - 3.évad || Múmin nagy kalandja Az aktuális rész ismertetője: Múmin egyedül maradt a tengeren, útitársa magára hagyta. Eközben Bájocska repesve várja otthon. Múmin egy szigetre vetődik, aho megismerkedik egy l felfedezővel. Múmin, a kalandvágyó, mesés történeteket képzel bele az egyszerű túrába, ám hamarosan kiderül, hogy különleges helyre érkezett. A felfedező pedig nem más, mint Fürkész!
10:55
Musi-Musi és a gombácskák - 2. évad || Egy gombácska portréja (6+)
Musi-Musi és a gombácskák - 2. évad || Egy gombácska portréja (II / 13) Az aktuális rész ismertetője: Szusi-Musi egy portrét szeretne festetni Rókagombával az étterme megnyitójára, de nem tudja, hogy pontosan milyen is legyen. Azt akarja, hogy mindenkinek tetszen, ezért ötleteket vesz más festményekről... A műsor ismertetése: Musi-Musi és a Gombácskák gombasztikus kalandokra invitálnak! A sorozat szereplői az erdő apró védelmezői, akik azzal töltik idejük nagy részét, hogy felfedezzék a természet csodálatos és vad világát!
11:05
Musi-Musi és a gombácskák - 2. évad || Musnéni az égen (6+)
Musi-Musi és a gombácskák - 2. évad || Musnéni az égen (II / 14) Az aktuális rész ismertetője: Musnéni úgy dönt, hogy példát kell mutatnia a musbébiknek, mert merészség kell az álmokhoz, ettől lesz valaki igazi gombácska. Ezért Lámpihoz fordul, hogy tanítsa meg neki a levélsiklást, bármennyire is fél tőle eleinte... A műsor ismertetése: Musi-Musi és a Gombácskák gombasztikus kalandokra invitálnak! A sorozat szereplői az erdő apró védelmezői, akik azzal töltik idejük nagy részét, hogy felfedezzék a természet csodálatos és vad világát!
11:20
Alvin és a mókusok I. sorozat || Jeanette, a bűbájos (6+)
Alvin és a mókusok I. sorozat || Jeanette, a bűbájos (I / 4) Az aktuális rész ismertetője: Jeanette nem szeretné megünnepelni a születésnapját, mert elszomorítja, hogy varázslat valójában nem létezik. A többiek ügyes tervet eszelnek ki, amivel örömöt szerezhetnek neki. Szereplők: Ross Bagdasarian Jr. , Janice Karman, Vanessa Bagdasarian
11:30
Alvin és a mókusok I. sorozat || A civakodó mókuslányok (6+)
Alvin és a mókusok I. sorozat || A civakodó mókuslányok (I / 5) Az aktuális rész ismertetője: Eleanor megharagszik Brittany-ra és a fiúknál kér menedéket. Hamarosan Jeanette is követi. Csakhogy a lányokkal való együttlakás hamarosan a mókusok agyára megy. Szereplők: Ross Bagdasarian Jr. , Janice Karman, Vanessa Bagdasarian
11:40
Farkasbőrben - A holdkő legendája || Arany tülök (6+)
Farkasbőrben - A holdkő legendája || Arany tülök (I / 3) Az aktuális rész ismertetője: Freddy arra próbálja megtanítani Battyt, hogyan legyen ember, miközben keresi a gyógymódot a visszaváltoztatására. Eközben az osztály egy közös feladatot kap. A titokzatos "Arany tülköt" kell visszahozniuk a Farkasszikláról, de a holdpántjukat nem vihetik magukkal. A tét a falka vezére cím elyerése. Miközben az Aranytülökkel vívják csatájukat, megjelenik egy igazi vadfarkas.
12:05
Nova család az űrben || Lakható övezet (12+)
Nova család az űrben || Lakható övezet Az aktuális rész ismertetője: Miután megtudják Sol valódi származásának történetét, a Nova család a fiúval együtt elindul, hogy megkeresse a bolygót, ahol az űrhajó leszállhatott. Miután rábukkannak, döbbenten veszik észre, hogy az itt élő növények betolakodó idegenként érzékelik őket, így ki kell találniuk, hogyan álcázzák magukat. Sol eközben rátalál egykori űrhajójára, a Tychon 7-re. Szereplők: Knut Erik Engemoen, Ingrid Nøren Stenersen, Sten Bjørge Skaslien Hansrud
12:30
Nova család az űrben || Csavargó bolygó (12+)
Nova család az űrben || Csavargó bolygó (I / 15) Az aktuális rész ismertetője: Janali felfedez egy nagy sebességgel haladó tárgyat az űrben, a Nova család pedig Sollal kiegészülve a nyomába ered a csillagpor hajóként azonosított ismeretlennek. A Nova család Sollal kiegészülve a nyomába erednek, és hamarosan rájönnek, hogy a csillagpor hajónak hitt dolog egy üstökös, melynek a csóvája hamarosan magával rántja a Heurékát. Eközben Aubrina megszerzi Nováék hajónaplóját, és felkeresi a család által utolsóként látogatott helyet. Szereplők: Knut Erik Engemoen, Ingrid Nøren Stenersen, Sten Bjørge Skaslien Hansrud
12:55
Bohókás professzor || Kiszámíthatatlan, igaz? (6+)
Bohókás professzor || Kiszámíthatatlan, igaz? Az aktuális rész ismertetője: Contraptus új masinája elvileg képes megjósolni, hogy mi fog történni. Amennyiben mégse, hát tesz róla, hogy úgy legyen, ahogy mondta.
13:05
Heidi 1. évad || A törött szobor (6+)
Heidi 1. évad || A törött szobor (I / 29) Az aktuális rész ismertetője: Csipi társaival délebbre repül, hogy arrafelé teleljenek át, Heidi és Nagyapa is beköltöznek télire a faluba. A falu boltjában azonban a bosszúálló Alda nem engedi vásárolni őket. Tereza véletlenül eltöri a bolt új dekorációját, a nagy faszobrot. A kislány fél szülei haragjától, ezért a hegyekbe szökik. Heidi, Peter és Nagypapa találják meg az eltűnt kislányt, és ez meglágyítja Keller asszony szívét. Szereplők: Benoît Allemane, Lucille Boudonnat, Thierry Gondet
13:25
Ranger Rob - II. évad || Víziszörnyek a Big Sky Parkban (6+)
Ranger Rob - II. évad || Víziszörnyek a Big Sky Parkban Az aktuális rész ismertetője: Minden rangernek tudnia kell térképezni, ezért Rob elindul feltérképezni a Frosty Fields-et. Stomper szerint az óceánban élnek a jetievő víziszörnyek, de Rob és Dakota szerint ilyenek nem léteznek. Viszont találkoznak egy bálnával, akinek segítségre van szüksége... Szereplők: Jonah Wineberg, Stephanie Anne Mills, Zachary Bennett
13:40
Ranger Rob - II. évad || Rovar vadászok a Big Sky Parkban (6+)
Ranger Rob - II. évad || Rovar vadászok a Big Sky Parkban (II / 4) Az aktuális rész ismertetője: Egy rangernek ismernie kell a park rovarjait. Rob és Stomper elindulnak egy barlangba, hogy felfedezzék a park három legritkább rovarfaját. Csatlakozik hozzájuk Dakota és Sam is... Szereplők: Jonah Wineberg, Stephanie Anne Mills, Zachary Bennett
13:50
A király három gyermeke (12+)
A király három gyermeke Emmi és Hans békésen élnek erdei házukban, amikor egy nap egy kis kosarat sodor a patak eléjük. A kosár egy babát rejt, akit a házaspár magához vesz. Az évek során még két csecsemő érkezik, így már három gyermeket nevelnek boldogan. Telnek _ múlnak az évek, Lotte, Theo és Fritz okos és kedves gyermekekké válnak, akikben sok öröme telik, aki csak megismeri őket. Lotte egy nap megismerkedik egy ismeretlennel, és rájön, hogy ez az idegen faragja a csodaszép fabábúkat, amiket a kislány talál. Az idegen nem más, mint Alexander király, aki 12 évvel ezelőtt elvesztette a feleségét és három gyermekét. Lottét nem sokkal később felkeresi egy vénasszony, hogy arra biztassa, testvéreivel együtt keressék meg a szüleiket. De hogy kik az igazi szüleik, azt csak az Igazmondó Madár tudhatja, aki a Varázshegyen él. Onnan viszont még senki nem tért vissza.... Szereplők: Hedda Erlebach, Maximilian Ehrenreich, Adele Neuhauser
14:50
Kérem a következőt! I. sorozat || Új élet új gondokkal (12+)
Kérem a következőt! I. sorozat || Új élet új gondokkal Az aktuális rész ismertetője: Hörcsög vezérigazgató idegei felőrlődtek az üzleti élet hajszájában. Dr. Bubo mélytudati kezelésben részesíti. A sikeres kúra után hamarosan a rendőrség közbelépésére is szükség lesz az új életet kezdett vezérigazgató és elvbarátainak megfékezésére. Szereplők: Szabó Gyula, Csala Zsuzsa, Bodrogi Gyula
15:00
Üzenet a jövőből - A Mézga család különös kalandjai || A távszerviz (12+)
Üzenet a jövőből - A Mézga család különös kalandjai || A távszerviz Az aktuális rész ismertetője: Aladár egy régi rádiót alakít át adó-vevővé, ennek segítségével sikerül kapcsolatba lépnie MZ/X-szel, aki nem más, mint Öcsi, Mézga Géza 125 éves köbükunokája a 30. századból. Épp az érettségi vizsgájára készülve (náluk ugyanis 80 általános és 40 gimnázium kötelező) botlik bele az időkibővítő készülék segítségével 20. századi őseibe. Géza nagy gondban van, elromlott a televízió és kapva kap a nagy lehetőségen, Öcsitől kér segítséget. Szereplők: Némethy Attila, Földessy Margit, Harkányi Endre
15:30
Számvető || Kilences szorzótábla (6+)
Számvető || Kilences szorzótábla Az aktuális rész ismertetője: A szorzótáblát mindenkinek meg kell tanulnia, és ennek a legszórakoztatóbb módja, ha eldaloljuk. Énekelje hát mindenki a sorozat szereplőivel!
15:34
Szómiszó || Melléknév (6+)
Szómiszó || Melléknév Az aktuális rész ismertetője: Ezzel a kis dallal sok mindent megtudhatunk egy jófej szófajról, a melléknévről, kérdőszavairól és fokozásáról.
15:35
M2 matricák - Baltazár-bazár || Vlog (0+)
M2 matricák - Baltazár-bazár || Vlog Az aktuális rész ismertetője: Kótyavetye beteg, ezért nem tud Baltazárral kirándulni. Baltazár, ezért készít neki egy vlogot. A műsor ismertetése: Baltazár bemutatja a környező állat és növényvilág lakóit.
15:40
M2 matricák - Ha nagy leszek… || Óvó bácsi (0+)
M2 matricák - Ha nagy leszek… || Óvó bácsi Az aktuális rész ismertetője: Foglalkozásokat bemutató sorozat gyerekeknek A műsor ismertetése: Foglalkozásokat bemutató sorozat gyerekeknek.
15:50
Musi-Musi és a gombácskák - 2. évad || Gombócból is sok (6+)
Musi-Musi és a gombácskák - 2. évad || Gombócból is sok (II / 12) Az aktuális rész ismertetője: Puff különleges puffogtatással meg tudja főzni az áfonyát. Elújságolja Szusimusinak, aki elmondja neki, hogy nem ez az igazi főzés és beavatja őt a titkokba. Puff úgy dönt, hogy megpróbál ő is főzni, kezdi az áfonyás gombóccal... A műsor ismertetése: Musi-Musi és a Gombácskák gombasztikus kalandokra invitálnak! A sorozat szereplői az erdő apró védelmezői, akik azzal töltik idejük nagy részét, hogy felfedezzék a természet csodálatos és vad világát!
16:00
Musi-Musi és a gombácskák - 2. évad || Türelemjáték (6+)
Musi-Musi és a gombácskák - 2. évad || Türelemjáték (II / 43) Az aktuális rész ismertetője: Musnéni megbetegszik és furcsán kezd el viselkedni, félnek tőle a gombácskák. Musi-Musi, Csepp és Lámpi viszont bátran felkeresik, de végül Kucsma, aki régi barátja, tud neki segíteni... A műsor ismertetése: Musi-Musi és a Gombácskák gombasztikus kalandokra invitálnak! A sorozat szereplői az erdő apró védelmezői, akik azzal töltik idejük nagy részét, hogy felfedezzék a természet csodálatos és vad világát!
16:15
Alvin és a mókusok I. sorozat || Kicsi T (6+)
Alvin és a mókusok I. sorozat || Kicsi T (I / 6) Az aktuális rész ismertetője: Felfedezik Theodore rap tehetségét. Amikor világkörüli turnéra indulna, Alvin és Simon megakadályozza, hogy elutazzon. Szereplők: Ross Bagdasarian Jr. , Janice Karman, Vanessa Bagdasarian
16:25
Alvin és a mókusok I. sorozat || Dave randizik (6+)
Alvin és a mókusok I. sorozat || Dave randizik (I / 25) Az aktuális rész ismertetője: A mókusok úgy érzik, hogy pótpapájuk túlságosan rájuk telepszik, ezért, hogy lélegzethez jussanak, randit szerveznek neki. Szereplők: Ross Bagdasarian Jr. , Janice Karman, Vanessa Bagdasarian
16:40
Cápi Kapitány-Kalandos vizeken (6+)
Cápi Kapitány-Kalandos vizeken Cápi Kapitány bár apró termetű, de kétsége sincs afelől, hogy Ő a hét tenger leghatalmasabb hajós kapitánya. Mint minden vezetőnek, neki is szüksége van egy legénységre, így kerülhet a hajóra egy minden hájjal megkent tolvaj, valamint egy hölgy is, aki a tengernagy lánya és apja elől menekül Cápi hajójára. Az admirális biztos benne, hogy a fiatal kapitány elrabolta kislányát, ezért hajtóvadászatot indít ellene. Minden adott tehát egy kontinenseken átívelő fantasztikus kalandra! Szereplők: Norman Endres, Jule Hermann, Anton Petzold
17:55
A világlátott egérke || Rokoni pártfogás (6+)
A világlátott egérke || Rokoni pártfogás Az aktuális rész ismertetője: Ede, a kis mezei egér úgy dönt, a faluba költözik, mert ott jobb az ellátás. Veszélyes kalandokon keresztül meg is érkezik egy sokegeres falusi családhoz, ám az élete itt is veszélyben van, a ház macskája igencsak elszánt. Egérmama kitalálja, hogy menthetné meg az életét, és a gazda fiának bőröndjébe csempészi Edét, hogy a városba menjen. Így indul a világlátott egérke kalandos utazása.
18:00
A világlátott egérke || Vonaton ringatózva (6+)
A világlátott egérke || Vonaton ringatózva Az aktuális rész ismertetője: Ede a vonaton ennivalót keresett, amikor lepottyant a padozatra, és ezzel újra veszélybe került az élete. Ráadásul egy jegyellenőr patkány is előkerült, aki megmentette Edét az ellenőrtől, de cserébe hűséges szolgálatot kért.
18:10
Mini Madagaszkár - Vár a nagyvilág - 1. évad || Medvétlenül (6+)
Mini Madagaszkár - Vár a nagyvilág - 1. évad || Medvétlenül (I / 1) Az aktuális rész ismertetője: Az állatkerti legénység vad kalandba indul New Yorkba, hogy kedvenc látogatójuk Jakey elveszett mackóját visszaadják. Marty közben rájön, hogy az élet bizonyos dolgai nem úgy vannak, ahogy azok a használati utasításban le vannak írva. Szereplők: Shaylin Becton, Tucker Chandler, Luke Lowe
18:35
PöttömMag Tilda || Egy csodás kirándulás (0+)
PöttömMag Tilda || Egy csodás kirándulás Az aktuális rész ismertetője: Rupert előrejelzése alapján jó időre számítva, a kis barátok kirándulást terveznek. A hosszas készülődést követően még egy kis váratlan eső sem tántorítja el őket attól, hogy jól érezzék magukat együtt.
18:40
PöttömMag Tilda || Vetélkedő vörösbegyek (0+)
PöttömMag Tilda || Vetélkedő vörösbegyek Az aktuális rész ismertetője: Mikor Robint és Rosalindát civakodni látja, PöttömMag Tilda versenyt hirdet a két vörösbegy között. A madarak versenyében nehéz a döntés, újabb és újabb feladatok elé kell állítani őket, hogy kiderüljön, ki a győztes.
18:50
M2 matricák - Négyzetgyök || Kúp (0+)
M2 matricák - Négyzetgyök || Kúp Az aktuális rész ismertetője: A kúp, mint test tulajdonságait mutatja be gyerekeknek Major László matematikus. A műsor ismertetése: A matematika könnyű és izgalmas. Ezt szeretné megmutatni a nézőknek Laci bácsi, azaz Major László matematikus. Játékos feladatokon keresztül ismerhetik meg a gyerekek a matematika problémáit, ezzel közelebb hozva őket ehhez a néha bonyolultnak tűnő tudományhoz.
18:55
M2 matricák - Négyzetgyök || Furfangos feladatok (0+)
M2 matricák - Négyzetgyök || Furfangos feladatok Az aktuális rész ismertetője: Erik ragasztója eltűnt. A tettest a matematika segítségével nyomozzák ki. A műsor ismertetése: A matematika könnyű és izgalmas. Ezt szeretné megmutatni a nézőknek Laci bácsi, azaz Major László matematikus. Játékos feladatokon keresztül ismerhetik meg a gyerekek a matematika problémáit, ezzel közelebb hozva őket ehhez a néha bonyolultnak tűnő tudományhoz.
Korábbi műsorok a mai napról
19:00 21:05
Házibuli 12+ A szombat esténként jelentkező új zenés házibuli műsor a legaktuálisabb magyar dalokat, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket bemutatja be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával. Emellett táncolni hívjuk a nézőt a magyar könnyűzene legnagyobb legendáinak dalaira is, akik kiemelt szerepet kapnak az adásban, egy-egy tematikus rovat keretében.
21:05
Muse: Szimulációelmélet (12+)
Muse: Szimulációelmélet Az aktuális rész ismertetője: A Muse 2019 szeptemberében rögzített koncertjéhez egy dermesztő sci-fi film adja a keretet, amelyben tudósok csoportja érkezik a koncert helyszínére, ahol paranormális anomáliák nyomait kutatják. A Muse eddigi leglátványosabb turnéja elmossa a határokat a fikció és a koncert valósága között.
22:45
Kulisszák mögött - az A38 hajón || Daníel Hjálmtýsson (12+)
Kulisszák mögött - az A38 hajón || Daníel Hjálmtýsson Az aktuális rész ismertetője: Daníel Hjálmtýsson egy olyan zenei fúziót képvisel, amely emlékeztet Nick Cave, Depeche Mode, NIN, Joy Division és QOTSA által fémjelzett poszt-rock, poszt-pop stílusra egy Leonard Cohen utáni világban _ akár egy végtelen, tüzes szerelmi történetben volnánk, amely rendre a körülötte és a benne rejlő ellentétes elemekkel fonódik össze. Mark Lanegan Daníel zenéjét "jéghideg neo-gothnak" nevezte, ami szülőföldje, Izland zord tájait idézi. Jelenleg a második albumon dolgozik, amely új zenei kalandot ígér. A műsor ismertetése: Beviszünk az A38 hajó backstage-ébe és együtt kísérjük a sztárokat fellépésre, a hajó gyomrába. Az A38 hajó színfalai mögül jelentkezünk és a riportok, interjúk mellett közvetítjük a magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek koncertjeit is a hajó gyomrából.
23:40
A38 Eklektronika || Dubapest (12+)
A38 Eklektronika || Dubapest A38 Eklektronika néven új sorozat kerül a képernyőre, ami a hazai underground elektronikus zene emblematikus alakjait mutatja be a csodálatos panorámával rendelkező A38-as hajóról.
0:45
A38 Eklektronika || Galactic Jackson (12+)
A38 Eklektronika || Galactic Jackson A38 Eklektronika néven új sorozat kerül a képernyőre, ami a hazai underground elektronikus zene emblematikus alakjait mutatja be a csodálatos panorámával rendelkező A38-as hajóról.
1:50
Mit kíván? (12+)
Mit kíván? A hetente jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
2:15
Kulisszák mögött - az A38 hajón || Waiting Room (12+)
Kulisszák mögött - az A38 hajón || Waiting Room Az aktuális rész ismertetője: A Waiting Room 2022-es megalakulása óta már fél Budapestet végig koncertezte, most pedig első kislemezüket is kiadták. A székesfehérvári zenekar először csak trióként állt össze egy akusztikus koncert erejéig, de működött a képlet, így hamarosan öttagúvá bővítették a bandát. Alternatív rockot játszanak, s bár eleinte nagyon nem szerették ezt a kifejezést mostanra megbarátkoztak vele, mert rájöttek, hogy a poszt-punk és a klasszik blues éppúgy meghatározza dalaikat, ezért nem is igazán fognak jobb jelzőt találni az alternatív rocknál. Albumukon s koncertjeiken is mindenféle hangzással találkozhatunk a garázs rockos zúzástól kezdve a teljesen akusztikus témákig. A műsor ismertetése: Beviszünk az A38 hajó backstage-ébe és együtt kísérjük a sztárokat fellépésre, a hajó gyomrába. Az A38 hajó színfalai mögül jelentkezünk és a riportok, interjúk mellett közvetítjük a magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek koncertjeit is a hajó gyomrából.
3:05
Az A38 hajó színpadán || Klaustrophobic és Bodyfarm (16+)
Az A38 hajó színpadán || Klaustrophobic és Bodyfarm Az aktuális rész ismertetője: KlausTrophobic az osztrák elektronikus zenei szcéna új titánja Münsterből, aki előszeretettel főz boszorkánykonyháján a legváltozatosabb alapanyagokból, mégis legnagyobb kedvencei a klasszikus funk és a deepfunk amerikai legjobbjai, akiket páratlanul izgalmas elektronikus zenei keretbe és környezetbe helyez. A 2009-ben alakult Bodyfarm régi iskolai, klasszikusok-orientált death metal bandaként kezdte életét, hogy azután masszív, négytagú formációként több black metal hatást mutassanak, mint a kezdetekkor, mára pedig a Bodyfarm készen áll arra, hogy egyszer s mindenkorra érvényesítse uralmát a belgiumi death metal színtéren. A műsor ismertetése: Az A38 Hajó színpadán _ televíziós sorozat az M2 műsorán, hétfőtől csütörtökig. Koncertfilmek, riportok, interjúk, magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek.
4:00
Sebaj Tóbiás I. sorozat || Sebaj Tóbiás és a makacs dugó (0+)
Sebaj Tóbiás I. sorozat || Sebaj Tóbiás és a makacs dugó Az aktuális rész ismertetője: Tóbiás sehogyan sem boldogul egy málnaszörpös dugóval, amit egy kisfiú szeretett volna kinyitni. A műsor ismertetése: Tóbiás egy kedves, szeretnivaló figura, aki mindig saját magát keveri bele a legfurcsább helyzetekbe, de közben sosem veszti el vidámságát és jókedvét, mert testének alakját bármikor és bármilyen szituációban képes megváltozatni. Szereplők: Szombathy Gyula
4:05
A nagy ho-ho-ho horgász II. sorozat || A fagyasztott hal (0+)
A nagy ho-ho-ho horgász II. sorozat || A fagyasztott hal Az aktuális rész ismertetője: A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász és Főkukac a konyhában segédkezik, amikor a piacról megérkezik a csomag, s a papírzacskóból egy mélyhűtött tengeri hal kerül elő. Micsoda barbárság! Ettől kezdve mindent elkövetnek, hogy a halat életre keltsék. Még a forró fürdőkádba is beleteszik, ahol azonban egészen új fordulat következik be.... . Szereplők: Balázs Péter, Mikó István
4:10
Tinti kalandjai || Kastély Skóciában (0+)
Tinti kalandjai || Kastély Skóciában Az aktuális rész ismertetője: Tinti egy kísértetjárta skót kastélyba látogat.
4:20
Mesélj nekem! || A szállást kérő róka (magyar népmese) (0+)
Mesélj nekem! || A szállást kérő róka (magyar népmese) Az aktuális rész ismertetője: Eredeti hang digitálisan A klasszikus mese diafilm jellegű, feliratos változatban. A műsor ismertetése: A mese feliratos, diafilm jellegű változata.
0:00
Gyilkos ügyek || Összeesküvés-elmélet - 4. rész (16+)
Gyilkos ügyek || Összeesküvés-elmélet - 4. rész (VI / 9) Az aktuális rész ismertetője: Az egészségi állapota miatt Sharonnak komoly döntést kell hoznia: vállalja, hogy beültetnek egy implantátumot a szívébe, vagy vár, amíg találnak számára egy megfelelő donort. Az orvos határozott utasítására elhatározza, hogy egy hosszabb betegszabadságra megy. Ám előtte még szeretné lezárni az ügyet, amelyben több pincérnőt is megerőszakoltak, és megöltek. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az első számú gyanúsítottat, doktor Bill Landont is megölik. Szereplők: Mary McDonnell, G. W. Bailey, Michael Paul Chan
1:00
Gyilkos ügyek || Mindenáron - 1. rész (18+)
Gyilkos ügyek || Mindenáron - 1. rész (VI / 10) Az aktuális rész ismertetője: Sharon temetése után nem sokkal holtan találják Emma Rios kerületi ügyész-helyettest a medencéjében. Provenza hadnagy szerint egyértelmű, hogy Stroh ölte meg a nőt. Amíg a rendőrség a bizonyítékokat gyűjti, Stroh ismét lecsap, ezúttal egy ingatlanfejlesztő az áldozata. Flynn hadnagy nehezen teszi túl magát Sharon elvesztésén, ezért újra és újra megnézi a videóüzenetet, amit a felesége kevéssel a halála előtt készített. Szereplők: Mary McDonnell, G. W. Bailey, Michael Paul Chan
2:00
Walker, a texasi kopó || A fekete öböl titka 2. (12+)
Walker, a texasi kopó || A fekete öböl titka 2. (II / 8) Az aktuális rész ismertetője: Trivette-nek az az érzése, hogy a Clayton család azért nem fogadta őket kitörő lelkesedéssel, mert titokban kábítószer kereskedelemmel foglalkoznak. Gyanúja hamarosan bebizonyosodni látszik, amikor is a mocsár közelében álló ház körül furcsa szagokra lesz figyelmes. Feltételezhető tehát, hogy Clayton-ék rejtett laboratóriumára bukkantak, ahol az illegális szereket állítják elő. Ám még mielőtt erről meggyőződhetnének, a drog-labor porig ég. Eközben Walker-t szörnyű álmok kínozzák Vietnámban töltött éveiről… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei hel
3:00
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora (IX / 10) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
4:00
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
5:10
Hupikék törpikék || Törpleves (12+)
Hupikék törpikék || Törpleves A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék... Szereplők: Don Messick, Danny Goldman, Lucille Bliss
5:40
Hupikék törpikék || Pamacstámadás / Nem mind arany, ami fénylik (12+)
Hupikék törpikék || Pamacstámadás / Nem mind arany, ami fénylik (I / 6) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék... Szereplők: Don Messick, Danny Goldman, Lucille Bliss
6:10
Magyar népmesék || Zöld Péter (12+)
Magyar népmesék || Zöld Péter Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
6:20
Magyar népmesék || Méhek a vonaton (12+)
Magyar népmesék || Méhek a vonaton Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
6:30
Magyar népmesék || Az égig érő paszuly (12+)
Magyar népmesék || Az égig érő paszuly Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
6:40
Magyar népmesék || A kicsi dió (12+)
Magyar népmesék || A kicsi dió Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
6:50
Magyar népmesék || A szegény csizmadia és a szélkirály (12+)
Magyar népmesék || A szegény csizmadia és a szélkirály Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:00
Magyar népmesék || Király kis Miklós (12+)
Magyar népmesék || Király kis Miklós Az aktuális rész ismertetője: Egyszer az öreg király három lányát el akarják vinni a sötét fellegek. A király visszautasítja, ezért elviszik a napot, a holdat és a csillagokat. Szerencsére akad egy bátor kérő, Miklós, aki számos kalandon át, életét kockáztatva visszaszerzi az ellopott égitesteket. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:05
Hupikék törpikék || A harcsagyökér futam (12+)
Hupikék törpikék || A harcsagyökér futam (II / 49) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...
7:15
Hupikék törpikék || Hókuszpók, a bálkirálynő (12+)
Hupikék törpikék || Hókuszpók, a bálkirálynő (II / 50) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...
7:30
Hupikék törpikék || A szerelemguru (12+)
Hupikék törpikék || A szerelemguru (II / 51) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...
7:40
Hupikék törpikék || Házi vizit (12+)
Hupikék törpikék || Házi vizit (II / 52) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...
7:55
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki || Vilma pénze volt, nincs (12+)
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki || Vilma pénze volt, nincs A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak. Szereplők: Alan Reed, Jean Vander Pyl, Mel Blanc
8:25
Trendmánia (12+)
Trendmánia (I / 6) TRENDMÁNIA Görög Zitával! Legyen szó hajról, körömről, ruháról, vagy bármi másról Görög Zita jól tudja, mitől leszünk minden nap újra és újra frissek és naprakészek. Sokszor egy apró trükk bevetése elég, hogy egy igazi NŐ kiemelkedjen tömegből, és van, hogy olyan alkalomra igyekszünk, ahol külsőnknek minden apró részletében csillognia kell. A Trendmániában megtaláljuk a megoldásokat: a legújabb trendeket, legdivatosabb ruhákat, legfrissebb színeket, legjobb helyeket és arcokat.
9:05
Fitt Life - A diéta, egészség és sport műsora (12+)
Fitt Life - A diéta, egészség és sport műsora (I / 5) Az újév tökéletes alkalom a változásra. Műsorunkban szakértők segítenek eligazodni az egészséges táplálkozás, diéta, a hatékony edzés és az életmódváltás világában. Kezdd velünk az utat az egészségesebb élet felé! Műsorvezető: Faragó Melinda
9:40
Hungarikumokkal a világ körül (12+)
Hungarikumokkal a világ körül (VIII / 7) A Hungarikumokkal a világ körül csapata az elmúlt hét évad során öt kontinens magyar lábnyomait fedezte fel nekünk. Az utolsó előtti évadban azonban a csapat fordított egyet a koncepción, és a Kárpát-medencében fedezi fel azokat a nem hazánk szülötte nőket és férfiakat, akik mind-mind hozzátettek a közös kultúránkhoz. A nyolc epizód során megismerhetünk egy csipet Európát, Ázsiát, Afrikát és Amerikát Brassótól-Pécsig, Széktől-Budapestig. Tartsatok a Hungarikumokkal a világ körül csapatával és ismerjük meg együtt mind a huszonnyolc interjúalany történetét, és rajtuk keresztül egy kicsit magunkat is. Műsorvezető: Kurucz Dániel
10:20
Brandépítők (12+)
Brandépítők (V / 7) Az első olyan márkaismertető magazinműsor, amely széles körben bemutatja az adott brand történetét, filozófiáját, és jövőképét. Minden cégnek, és minden terméknek van brandje, azaz márkája. De mégis hogyan épült fel maga a brand? Ki az alapító? Mi inspirálta őt az út elején? Hogyan tud egy cég olyan márkát építeni mely kiemelkedik versenytársai közül és hűséges fogyasztókkal ajándékozza meg? Mi a siker titka? Vajon elég egy nagy adag szerencse? Vagy csak egy jó marketinges a brand sikerének a kulcsa? Ezekre a kérdésekre keressük a választ. Hasznos tudnivalókra és érdekességekre derül fény, hiszen ki ne lenne kíváncsi egy picit arra, mi van a kulisszák mögött.
10:55
Poggyász (12+)
Poggyász (X / 7) Egy utazás nem is arról szól valójában, hogy mit látunk, hanem arról, amit közben átélünk. A megszerzett élményeket pedig nem veheti el tőlünk senki. Mi abban segítünk a nézőknek, hogy minél több új élményt átélhessenek, és mindig emlékezzenek rájuk. A TV2 új turisztikai magazinja pedig pont ebben az élményszerzésben segít. A Poggyász egy utazási magazin, amely hétről hétre új ötletekkel szolgál az egész családnak, hogy hol töltsék szabadidejüket, vagy éppen milyen programmal, kikapcsolódással színesítsék a hétvégéiket. Legyen szó természetjárásról, ismeretterjesztő programokról, gasztronómiáról, kultúráról, wellnessről, aktív pihenésről, mi bemutatjuk a legizgalmasabb úti célokat belföldön és külföldön egyaránt. A műsor segítségével felfedezhetik Magyarország érdekességeit és a világ csodáit. Falvak, városok, természeti értékek, építészet, sport, kalandturizmus: az utazási magazin minden alkalommal hasznos és sokszínű információval szolgál az utazás világából. A Poggyász úti f
11:35
Csapdába csalva (12+)
Csapdába csalva (IV / 64) Az aktuális rész ismertetője: Clara kalitkába zárva érzi magát. Mióta nővére meghalt egy balesetben, azóta a lányra édesanyja még jobban vigyáz. A 16 éves lány végül tanárához fordul segítségért, aki kemény szavakkal illeti az édesanya túlzott féltését. A műsor ismertetése: Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg... Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban olyan történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be... Szereplők: J. W. Carsle, Till Kraemer
12:10
Gagyi mami 2 (12+)
Gagyi mami 2 Most visszatér a minden lében kanál, gigantikus nagyi, azaz újabb megpróbáltatás vár Malcolm Turner FBI-ügynökre. Ezúttal egy látszólag hétköznapi családba kell beépülnie, hogy elhárítson egy, a nemzet biztonságát veszélyeztető katasztrófát. A családfő ugyanis olyan számítógépes vírus kifejlesztésén dolgozik, amellyel megbéníthatja az ország informatikai rendszereit. Mindez azonban eltörpül azon problémák mellett, amikor a házvezetőnőnek álcázott hősünk egy szétesett, nem működő családdal találkozik. Ráadásul Malcolm állapotos kedvese persze mit sem tud az akcióról…Szereplők: Martin Lawrence, Nia Long, Emily Procter
14:15
Need for Speed (12+)
Need for Speed Az autószerelő Tobey versenyautókban utazik. Amikor a csőd szélére kerül, vonakodva, de összeáll a gazdag és arrogáns egykori NASCAR-pilótával, Dino Brewster-rel. A fickó azonban átveri és Tobey ártatlanul rács mögé kerül. Két évvel később szabadulva bosszút akar állni Dino-n. Ehhez kapóra jön a hírhedt De Leon-futam. Ám ahhoz, hogy időben befusson a versenyre, minden akadályt _ beleértve a zsarukat és Dino embereit _ le kell küzdenie a keleti parttól a nyugati partig... Szereplők: Aaron Paul, Dominic Cooper, Michael Keaton
17:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
17:55
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Korábbi műsorok a mai napról
18:45 20:55
Sötét múlt 12+ A film történetében megismerjük Travis Blockot (Liam Neeson), aki a kormánynak dolgozik, egy olyan "szakértőként", aki képes megoldani a felmerülő problémákat. Travis rájön, hogy amit csinál az nem helyes és inkább nyugisabb életre vágyik. Ekkor azonban családját használják fel ellene, ám ekkor kénytelen újra elszabadulni, és ha egyszer ezt megteszi, akkor nincs kegyelem. Szereplők: Liam Neeson, Tim Draxl, Aidan Quinn
20:55
Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) (16+)
Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) Harley Quinn (Margot Robbie) sosem volt jó kislány. Sem normális. De amióta Gotham legizgalmasabb nője szakított Jokerrel, megváltozott benne valami. Feladja addigi magányát, és három nem kevésbé életveszélyes barátnőjével, Fekete Kanárival, Vadásznővel és Renee Montoyával indul újabb kalandokra. És amikor egy gonosz maffiavezér elrabol egy fiatal lányt, úgy dönt, társnőivel együtt kipróbálja, milyen érzés, ha egyszer a jó oldalon harcol. Hát, furcsa. Lehet, hogy nem is bírja így sokáig. Szereplők: Margot Robbie, Ewan McGregor, Mary Elizabeth Winstead
23:25
Schindler listája (16+)
Schindler listája Egyetlen ember is képes lehet arra, hogy a körülmények ellenére megváltoztassa a dolgok menetét. A mondás igazát mi sem bizonyítja jobban, mint Oskar Schindler története. Steven Spielberg nem sokkal a megjelenése után elolvasta az ausztrál Thomas Keneally regényét, mégis 10 évnek kellett eltelnie, hogy elég érettnek tartsa magát a Schindler listája filmre vitelére. A film főhőse, Oskar Schindler született üzletember és szerencsejátékos. A második világháború legelején elkerül a megszállt Lengyelországba és azonnal megérzi, milyen hatalmas üzleti lehetőségek nyílhatnak meg előtte. Baráti kapcsolatok és némi ügyeskedés révén megszerez magának egy gyárat _ a Deutsche Emailware Fabrikot _ és nem győz eleget tenni a beözönlő megrendeléseknek. Könyvelője, Itzhak Stern rábeszéli arra, hogy minél nagyobb számban foglalkoztasson zsidókat, így nemcsak olcsó munkaerőt talál magának, hanem segíthet a koncentrációs táborokban szenvedő embereken. A gyár hamarosan a zsidók egyetlen menedéke lesz. 1944
2:35
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (IV / 128) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:05
Walker, a texasi kopó || A mundér becsülete (12+)
Walker, a texasi kopó || A mundér becsülete (III / 1) Az aktuális rész ismertetője: Walker és Trivette egy szökött rabot szállítanak Dallas-ba, miközben éjszakára egy kisvárosban szállnak meg. Adelaide városát a helyi seriff kegyetlen módszerekkel tartja kézben. Kiderül, hogy Beau Langley seriffet Walker régről már ismeri, de nem túl jó véleménnyel van róla. A városban rend van és fegyelem, de mindezt rendőri erőszakkal és különféle tilalmakkal érik el. Trivette pedig a saját bőrén tapasztalja Langley feketékkel való bánásmódját… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez,
3:55
Nem beszélek zöldségeket! (12+)
Nem beszélek zöldségeket! Vannak filmek, melyek a maguk csendes módján, leheletfinom eszközökkel mesélnek kis csodákról. Germain (Gérard Depardieu) amolyan ügyefogyott mackóként, francia Forrest Gumpként csetlik-botlik az életben, alkalmi munkákból él. Sörözik a haverokkal, gondozza a veteményét, s az anyja házának kertjében lakik egy lerobbant lakókocsiban. Az egykori lassú felfogású, rossz tanuló ma is nehezen tud olvasni, hadilábon áll a szavakkal, a mindennapokat a maga egyszerű módján éli meg. A szeretettelenségben töltött gyerekkor, a rideg anya által meghatározott felnőtt mindennapok sivársága után Germain csak abban lelheti örömét, hogy napközben a városka parkjában üldögél a padon, és eteti a galambokat. Itt hozza össze a sors Margueritte-tel (Gisele Casadesus), a törékeny, nyugdíjas tudóssal, aki minden idejét az irodalomnak, a könyveinek és a szavak "hatalmának" szenteli. A két ember szokatlan barátsága észrevétlenül kovácsolódik ott a padon, a galambok közt. Az egyszerű, de szeretetéhes fickó, és a
4:25
Spárta a köbön (12+)
Spárta a köbön A (film)történelem ismétli önmagát. Alig egy esztendővel azután, hogy Leonidasz spártai király háromszáz katonájával a Thermopülai-szorosnál megállította Xerxész hadát, a perzsák újra beindulnak. Az új életre kelt spártai király megint bazi nagy dobásra készül a szorosnál. Egy szál bőrgatyában és csuklyával indul a tizenhárom embere élén, hogy megvédje honát. A nagy kaland során számos ismerős ismeretlennel találkoznak, a Szellemlovastól kezdve a Pókemberig, a Transformerektől a púpos Paris Hiltonig... A vígjáték az elmúlt évek szuperfilmjeit parodizálja. Szereplők: Sean Maguire, Carmen Electra, Ken Davitian
5:25
Spárta a köbön (12+)
Spárta a köbön A (film)történelem ismétli önmagát. Alig egy esztendővel azután, hogy Leonidasz spártai király háromszáz katonájával a Thermopülai-szorosnál megállította Xerxész hadát, a perzsák újra beindulnak. Az új életre kelt spártai király megint bazi nagy dobásra készül a szorosnál. Egy szál bőrgatyában és csuklyával indul a tizenhárom embere élén, hogy megvédje honát. A nagy kaland során számos ismerős ismeretlennel találkoznak, a Szellemlovastól kezdve a Pókemberig, a Transformerektől a púpos Paris Hiltonig... A vígjáték az elmúlt évek szuperfilmjeit parodizálja.
5:55
Shrek (12+)
Shrek Hol volt, hol nem volt, egy messzi mocsárban, meghitt magányban élt egyszer egy morcos ogre, akit Shrek-nek hívtak. Ám a zöld szörny nyugalmát és életét egy napon fenekestül felbolygatta egy különös esemény: mesebeli lények lepték el a mocsarat _ és lepték meg gyanútlan hősünket. A három vak egér futkározott a vacsoráján, a nagy, gonosz farkas feküdt az ágyában, a hét törpe Hófehérke koporsóját tette az asztalára, kunyhója előtt pedig ott nyüzsgött a három hajléktalan kismalac, és mindenféle más varázslatos figurák, akiket a gonosz Farquaad nagyúr űzött el otthonukból. Shrek tehát elment a nagyúrhoz, hogy visszakövetelje mocsarát, de ehhez előbb meg kell mentenie a szörnyű tűzokádó sárkány karmaiból Fiona királylányt, hogy Farquaad feleségül vehesse, és így király lehessen. A nagy kalandban társa is akad az ogrének: a szószátyár Szamár, aki bármit megtenne Shrek-ért, egy valamit kivéve: a világ minden kincséért sem hajlandó befogni a száját. Hamarosan azonban kiderül, hogy a sárkánynál
6:55
Shrek (12+)
Shrek Hol volt, hol nem volt, egy messzi mocsárban, meghitt magányban élt egyszer egy morcos ogre, akit Shrek-nek hívtak. Ám a zöld szörny nyugalmát és életét egy napon fenekestül felbolygatta egy különös esemény: mesebeli lények lepték el a mocsarat _ és lepték meg gyanútlan hősünket. A három vak egér futkározott a vacsoráján, a nagy, gonosz farkas feküdt az ágyában, a hét törpe Hófehérke koporsóját tette az asztalára, kunyhója előtt pedig ott nyüzsgött a három hajléktalan kismalac, és mindenféle más varázslatos figurák, akiket a gonosz Farquaad nagyúr űzött el otthonukból. Shrek tehát elment a nagyúrhoz, hogy visszakövetelje mocsarát, de ehhez előbb meg kell mentenie a szörnyű tűzokádó sárkány karmaiból Fiona királylányt, hogy Farquaad feleségül vehesse, és így király lehessen. A nagy kalandban társa is akad az ogrének: a szószátyár Szamár, aki bármit megtenne Shrek-ért, egy valamit kivéve: a világ minden kincséért sem hajlandó befogni a száját. Hamarosan azonban kiderül, hogy a sárkánynál
7:45
Mission: Impossible 3. (12+)
Mission: Impossible 3. Tom Cruise, alias Ethan Hunt, a szuperügynök és csapata immár harmadszor tér vissza a filmvászonra, hogy két szórakoztató órával ajándékozza meg a közönséget. A veszélyt ezúttal egy rejtélyes és rendkívül veszélyes gonosztevő jelenti, aki nem a világot fenyegeti elsősorban, hanem Hunt frissen eljegyzett, és elragadóan bájos menyasszonyát. A küldetés tehát nem csak lehetetlen, de személyes is, s a feltételek pedig jóval halálosabbak a megszokottnál. Szereplők: Tom Cruise, Philip Seymour Hoffman, Ving Rhames
8:45
Mission: Impossible 3. (12+)
Mission: Impossible 3. Tom Cruise, alias Ethan Hunt, a szuperügynök és csapata immár harmadszor tér vissza a filmvászonra, hogy két szórakoztató órával ajándékozza meg a közönséget. A veszélyt ezúttal egy rejtélyes és rendkívül veszélyes gonosztevő jelenti, aki nem a világot fenyegeti elsősorban, hanem Hunt frissen eljegyzett, és elragadóan bájos menyasszonyát. A küldetés tehát nem csak lehetetlen, de személyes is, s a feltételek pedig jóval halálosabbak a megszokottnál.
10:20
James Bond - A világ nem elég (12+)
James Bond - A világ nem elég A brit titkosszolgálat ügynöke, a 007-es James Bond (Pierce Brosnan) feladata, hogy kiderítse ki a felelős azokért a merényletekért, amit Mr. King és a vállalata ellen követnek el. Mr. Bond nyomozása során a szálak Renard-hoz (Robert Carlyle) vezetnek. A terroristához, akinek már rég közös a múltja a King családdal. Ő volt az, aki korábban váltságdíjért elrabolta Mr. King lányát, Elektrát (Sophie Marceau). Ám a terve kudarccal végződött, köszönhetően főként M (Judi Dench) közbenjárásáért. Aki megkérte régi barátját, Mr. King-et, hogy ne tárgyaljon a terroristákkal. Renard-ot valószínűleg azóta is a bosszú hajtja, és az ideje fogytán van…Szereplők: Pierce Brosnan, Sophie Marceau, Robert Carlyle
11:20
James Bond - A világ nem elég (12+)
James Bond - A világ nem elég A brit titkosszolgálat ügynöke, a 007-es James Bond (Pierce Brosnan) feladata, hogy kiderítse ki a felelős azokért a merényletekért, amit Mr. King és a vállalata ellen követnek el. Mr. Bond nyomozása során a szálak Renard-hoz (Robert Carlyle) vezetnek. A terroristához, akinek már rég közös a múltja a King családdal. Ő volt az, aki korábban váltságdíjért elrabolta Mr. King lányát, Elektrát (Sophie Marceau). Ám a terve kudarccal végződött, köszönhetően főként M (Judi Dench) közbenjárásáért. Aki megkérte régi barátját, Mr. King-et, hogy ne tárgyaljon a terroristákkal. Renard-ot valószínűleg azóta is a bosszú hajtja, és az ideje fogytán van…
13:00
A függetlenség napja (12+)
A függetlenség napja Az emberiséget, először a történelme során a kihalás veszélye fenyegeti. Egy idegen, földönkívüli faj indít inváziós támadást a Föld ellen. Két célja van a támadóknak: Az emberi faj kiírtása és a Föld bolygó erőforrásainak kimerítése. Az emberi faj viszont, ezt nem tűri némán és felveszi a harcot a hódítókkal. Az elenállás három ikonikus alakja Steven Hiller Kapitány (Will Smith), David Levinson kábeltévészerelő (Jeff Goldblum) és az Egyesült államok elnöke, Mr. Withmore (Bill Pullman), akik a végsőkig is harcolnak, ha szükséges…Szereplők: Will Smith, Bill Pullman, Jeff Goldblum
14:00
A függetlenség napja (12+)
A függetlenség napja Az Egyesült Államok nyomkövető rendszerei 550 km átmérőjű, gigantikus űrhajó közeledtét jelzik. A tévéhíradók a világ legnagyobb városai fölött lebegő óriási űrhajókról tudósítanak. Másnap az elnököt biztonságos helyre menekítik. A Washington D. C. -t ért támadást követően az egész országban úrrá lesz a káosz. Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy az idegenek célja a Föld totális megsemmisítése. A világ összes hadserege készen áll, hogy felvegye a harcot a gonosz betolakodókkal szemben.
16:00
A Nagy Fal (12+)
A Nagy Fal Egy elit osztag az emberiség utolsó harcát vívja a világ legikonikusabb építményén, a Nagy Falon. Egy olyan ellenséget igyekeznek megállítani, amely nemcsak az országot, de az egész világot elpusztíthatja. Szereplők: Matt Damon, Willem Dafoe, Pedro Pascal
17:00
A Nagy Fal (12+)
A Nagy Fal Zhang Yimou (Hős, A repülő tőrök klánja) rendkívül látványos és izgalmas új filmje egy 3D-s akcióthriller Matt Damon főszereplésével. Egy elit osztag az emberiség utolsó harcát vívja a világ legikonikusabb építményén, a Nagy Falon...
18:00
Utazás a Föld középpontja felé (12+)
Utazás a Föld középpontja felé Trevor Anderson professzor (Brendan Fraser) az unokaöccse, Sean (Josh Hutcherson) és a csinos izlandi idegenvezető, Hannah oldalán nekivág, hogy megtalálja a vulkánt, ami eltűnt testvére szerint a Föld kérge alatti rejtélyes világba vezet. Rá is bukkannak a különleges átjáróra, ahol kezdetét veszi életük legnagyobb kalandja. Föld alatti szörnyek, lávafolyamok és úszó szigetek között próbálják túlélni az utazást, melynek során az eltűnt fivér körüli titkokra is fény derül. Szereplők: Brendan Fraser, Giancarlo Caltabiano, Anita Briem
Korábbi műsorok a mai napról
19:00 21:00
Utazás a Föld középpontja felé 12+ Trevor Anderson professzor (Brendan Fraser) az unokaöccse, Sean (Josh Hutcherson) és a csinos izlandi idegenvezető, Hannah oldalán nekivág, hogy megtalálja a vulkánt, ami eltűnt testvére szerint a Föld kérge alatti rejtélyes világba vezet. Rá is bukkannak a különleges átjáróra, ahol kezdetét veszi életük legnagyobb kalandja. Föld alatti szörnyek, lávafolyamok és úszó szigetek között próbálják túlélni az utazást, melynek során az eltűnt fivér körüli titkokra is fény derül.
Korábbi műsorok a mai napról
20:00 22:15
Rampage: Tombolás 15+ Davis Okoye, a San Diego-i Vadrezervátumban dolgozó tudós, különleges kapcsolatot ápol egy intelligens gorillával, akinek a neve George. Egy balul sikerült genetikai kísérlet azonban mindent megváltoztat: a barátságos emberszabású félelmetes, dühöngő szörnyeteggé válik, aki elhagyja otthonát és pusztító útra indul Észak-Amerikán keresztül. Ahol George megjelenik, tombolás és káosz követi őt. Davis mindent meg akar tenni azért, hogy visszahozza egykori barátját, ezért egy genetikus, Kate Caldwell segítségével az állat nyomába ered. A csatatér folyton változik, és amikor két másik, szintén genetikailag módosított nagyvad is tombolásba kezd, valósággal elszabadul a pokol. Ha Davis sikert arat, megmenekül a majom, és megmenekülnek Amerika nagyvárosai. Ha viszont elbukik, nem csupán az egykori barátjáról kell lemondania, hanem az egész világról. Szereplők: Dwayne Johnson, Naomie Harris, Jeffrey Dean Morgan
21:00
Rampage: Tombolás (15+)
Rampage: Tombolás Davis Okoye, a San Diego-i Vadrezervátumban dolgozó tudós, különleges kapcsolatot ápol egy intelligens gorillával, akinek a neve George. Egy balul sikerült genetikai kísérlet azonban mindent megváltoztat: a barátságos emberszabású félelmetes, dühöngő szörnyeteggé válik, aki elhagyja otthonát és pusztító útra indul Észak-Amerikán keresztül. Ahol George megjelenik, tombolás és káosz követi őt. Davis mindent meg akar tenni azért, hogy visszahozza egykori barátját, ezért egy genetikus, Kate Caldwell segítségével az állat nyomába ered. A csatatér folyton változik, és amikor két másik, szintén genetikailag módosított nagyvad is tombolásba kezd, valósággal elszabadul a pokol. Ha Davis sikert arat, megmenekül a majom, és megmenekülnek Amerika nagyvárosai. Ha viszont elbukik, nem csupán az egykori barátjáról kell lemondania, hanem az egész világról.
22:15
Rambo 5. - Utolsó vér (15+)
Rambo 5. - Utolsó vér John Rambo békésen próbálja élni a mindennapjait arizonai farmján, bár háborús múltjából felbukkanó belső démonaival továbbra is viaskodik. Egy nap azonban házvezetőnője, María unokáját elrabolják. Rambo felveszi a harcot a kegyetlen szex- és drogkereskedő mexikói kartellel, amely több lányt is fogságban tart. Segítője a halálos küzdelemben Carmen, aki a húga után kutat... Szereplők: Sylvester Stallone, Paz Vega, Joaquín Cosio
23:15
Rambo 5. - Utolsó vér (15+)
Rambo 5. - Utolsó vér John Rambo békésen próbálja élni a mindennapjait arizonai farmján, bár háborús múltjából felbukkanó belső démonaival továbbra is viaskodik. Egy nap azonban házvezetőnője, María unokáját elrabolják. Rambo felveszi a harcot a kegyetlen szex- és drogkereskedő mexikói kartellel, amely több lányt is fogságban tart. Segítője a halálos küzdelemben Carmen, aki a húga után kutat...
0:15
A végső állomás (15+)
A végső állomás A főiskolás Nick (Bobby Kampo) az autóversenyzés szerelmese. Az egyik verseny során hirtelen látomása támad, melyben egy autóbaleset hatására összeomlik a pálya és rengeteg ember meghal. Amikor a látomása valóra válik, az események felgyorsulnak. Nick egyre több tragikus kimenetelű eseményt lát, melyek mind bekövetkeznek. A szokatlan jelenség miatt egyre többen vélik úgy, hogy maga Nick idézi elő a katasztrófákat, ám barátnője, Lori (Shantel VanSanten) segít kideríteni az igazságot. Szereplők: Bobby Campo, Haley Webb, Nick Zano
1:15
A végső állomás (15+)
A végső állomás A főiskolás Nick (Bobby Kampo) az autóversenyzés szerelmese. Az egyik verseny során hirtelen látomása támad, melyben egy autóbaleset hatására összeomlik a pálya és rengeteg ember meghal. Amikor a látomása valóra válik, az események felgyorsulnak. Nick egyre több tragikus kimenetelű eseményt lát, melyek mind bekövetkeznek. A szokatlan jelenség miatt egyre többen vélik úgy, hogy maga Nick idézi elő a katasztrófákat, ám barátnője, Lori (Shantel VanSanten) segít kideríteni az igazságot.
1:50
A 19. sor (15+)
A 19. sor Egy fiatal doktornő 6 éves kislányával egy éjszakai repülőjáraton szörnyű viharba keveredik. A félig üres kabinban szembesül utastársai megmagyarázhatatlan halálával, elveszíti a valóságérzékét, és újra átéli gyermekkora legrosszabb rémálmát. Szereplők: Svetlana Ivanova, Ekaterina Vilkova, Anatoliy Kot
0:25
Hellboy (18+)
Hellboy Közeleg az apokalipszis. Nimue (Milla Jovovich), a gonosz varázslónő bosszút forral az emberiség ellen, és egyesíti a boszorkányokból, alvilági szörnyekből álló vérszomjas seregét. Minden azon múlik, hogy Hellboy (David Harbour) beteljesíti-e a végzetét, és démoni fenevad képében leigázza a Földet, vagy képes lesz szembenézni a sorsával, és igazi szuperhősként megmenti a világot? Szereplők: Milla Jovovich, David Harbour, Ian McShane
4:50
Asterix, a gall (12+)
Asterix, a gall Krisztus születése előtt ötvenben a franciák őseit, a gallokat hosszú harcok után legyőzték a rómaiak. Egész Galliát elfoglalták, pontosabban nem is az egészet, mivel hogy egyetlen tartomány győzedelmesen ellenáll a hódítók támadásainak. E kicsiny falucskában _ amelyet a rómaiak erődrendszere vesz körül _ él Asterix harcos és bátor hadviselt társa, Obelix, és a csodavarázsló, Panoramix. Asterix vadászat előtt-közben, hogy-hogy nem, mindig római szagot érez. Olyan időket élnek, mikorra már a rómaiak latinul is elfelejtettek. A nagysikerű képregény egyik első, rajzfilmes feldolgozása. Szereplők: Pierre Tornade, Roger Carel, Henri Labussiere
6:15
I love Huckabees - Multik, haza! (12+)
I love Huckabees - Multik, haza! Albert (Jason Schwartzman), az érzékeny költő felbéreli a híres nyomozópárost, Bernardt (Dustin Hoffman) és Viviant (Lily Tomlin), hogy nyomozzanak három véletlen egybeesés jelentése után, ami talán az élet értelmének a kulcsa. Az ügynek egyre többen keverednek bele. A szenvedélyes tűzoltó, Tommy (Mark Wahlberg), a dörzsölt értékesítési vezető, Brad (Jude Law), és az önértékelési zavarokkal küzdő modell, Dawn (Naomi Watts). A nyomozást tovább bonyolítja, hogy egy vonzó francia nő, Caterine (Isabelle Huppert) lépre csalja Albertet és Tommy-t. Szereplők: Jason Schwartzman, Dustin Hoffman, Lily Tomlin
8:15
Családi vakáció (12+)
Családi vakáció Clark Griswold elhatározza, hogy kerül amibe kerül, elviszi feleségét és két gyermekét Chicagóból Kaliforniába, hogy kikapcsolódjanak egy mesésen szórakoztató vidámparkban. A kirándulás nem egészen úgy sikerül, ahogyan elképzelték, ráadásul csatlakozik hozzájuk egy idős rokon, Edna néni és egy harapós kutya. A melléfogások ellenére sok vidám kalandban van részük. Erre biztosíték a főszereplő komikus-zseni, Chevy Chase. Szereplők: Chevy Chase, Beverly D'Angelo, Anthony Michael Hall
10:15
Huncutka (12+)
Huncutka Huncutka (Alisan Porter), a kilenc éves árva kislány és apja, Bill Dancer (James Belushi) munka és hajlék nélkül járják az utcákat. Egy vacsoraszerzés ürügyén megismerkednek Grey-jel (Kelly Lynch), a gazdag ügyvédnővel, akit rabul ejt a bájos fürtöske és torzonborz testőre. Ám Grey féltékeny barátja azonnal tárcsázza a gyámhatóság számát, s úgy tűnik sikerül Billt börtönbe, Huncutkát pedig az árvaházba juttatnia. Nem számol azonban a Huncutkáékhoz ragaszkodó barátnőjével. Szereplők: James Belushi, Alisan Porter, Kelly Lynch
12:25
Kutyák és macskák (12+)
Kutyák és macskák A dorombolás kora lejárt. Az orrunk előtt titkos háború zajlik. A felek foggal-körömmel küzdenek: ezt a háborút kutyák és macskák vívják, és épp a macskák állnak jobban. Új vezérük, a kérlelhetetlen sziámi cica velőscsontot nem kímélve tör végső célja, a Föld teljes elmacskásítása felé. A kutyák ügynökei az utolsó pillanatban kiszagolják a bajt, és az ebkommandó mindent elkövet, hogy megállítsa a diktátort. A négylábúak háborújába Brody professzor (Jeff Goldblum) is belekeveredik, aki épp olyan anyagon kísérletezik, amely mindkét fél számára veszettül fontos. Szereplők: Jeff Goldblum, Tobey Maguire, Elizabeth Perkins
14:20
Vén rókák (12+)
Vén rókák Egy nyugdíjas is nyugodtan rabolhat bankot. Sőt, egy nyugdíjas sokkal nyugodtabban rabol bankot, mint a pánikra és izgalomra hajlamos fiatalok. A három elszegényedett jóbarát, Joe (Michael Caine), Willie (Morgan Freeman) és Albert (Alan Arkin) megelégelik a bank fenyegetését, és úgy döntenek, hogy a saját kezükbe veszik a folyószámlájuk és a jelzáloghitelük sorsát. Ha nem lehet ésszerűen tárgyalni, más módszerekhez kell folyamodni. Tervet készítenek, elpróbálják, és akcióba lépnek. Kezdetét veszi életük utolsó nagy kalandja, ami könnyen egy infarktusban végződhet. Szereplők: Morgan Freeman, Michael Caine, Alan Arkin
16:20
Aquaman (12+)
Aquaman Arthur Curry (Jason Momoa) próbál átlagos életet élni, de ez nagyon nehéz olyan adottságokkal, amelyekkel ő rendelkezik. Még zavarodottabbá válik, amikor megtudja, hogy a földiek által csak legendának tartott Atlantis az óceán mélyében nagyon is létezik, és a víz alatti királyság trónja rá vár. Mint törvényes örökösnek, neki kell elfogadnia a koronát, hogy csatába vezesse a népét. Testvére, Orm (Patrick Wilson) azonban párbajra hívja a trónért. Nereus király (Dolph Lundgren) Valkót (Willem Dafoe) bízza meg Arthur kiképzésével. Nem is sejtik, hogy míg a trónért és a gyönyörű Mera (Amber Heard) kegyeiért viaskodnak, egy minden eddiginél pusztítóbb háború van kibontakozóban. Szereplők: Jason Momoa, Amber Heard, Nicole Kidman
Korábbi műsorok a mai napról
19:15 22:00
Waterworld - Vízivilág 12+ A sarki jégtakarók megolvadása után a Föld egyetlen hatalmas tengerré válik. A Szárazföld talán már csak a mesében létezik. Minden túlélő azt keresi, de senki sem tudja, merre lehet. A mesterséges zátonyok lakói és a tenger hajósai egymással és a kalózokkal hadakoznak. A végtelen vizeket járja a magányos Tengerész (Kevin Costner), akinek lábujjai között úszóhártya, füle mögött pedig kopoltyú nőtt. Egy összecsapás után a hajójára vesz egy tízéves kislányt és az anyját. Hamarosan kalózok erednek a nyomukba. A kislány kell nekik, aki különös tetoválást, a Szárazföldhöz vezető út térképét viseli a hátán. Szereplők: Kevin Costner, Dennis Hopper, Jeanne Tripplehorn
22:00
300 (16+)
300 Leonidasz (Gerard Butler) spártai király a szenátus vezetője, Theron (Dominic West) és a jósok tiltakozása ellenére összeszedi 300 legjobb harcosát, hogy megvédje népét Xerxész (Rodrigo Santoro) hadseregével szemben. A több ezer harcos ellen semmi esélyük, ám Leonidasz egy szűk kanyonba csalja ellenfeleit, ahol a perzsák nem tudnak élni létszámbeli fölényükkel. Mindannyian tudják, hogy ez a csata öngyilkos vállalkozás, amellyel időt próbálnak nyerni Gorgo királynőnek (Lena Heady), aki a szenátustól és a görögöktől kér segítséget. Szereplők: Gerard Butler, Lena Headey, Dominic West

M2 műsor (2023. 12. 01.)

Az M2 (2015 óta M2 Petőfi) 2012 december 22-én gyerekcsatornává alakult. Műsora az összes szolgáltató kínálatában megtalálható. Programjában elsősorban korszerű animációs és élőszereplős filmsorozatok szerepelnek. Az új célközönség a 0-12 éves korosztály lett.

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti M2 műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

Az M2 műsorának vetítését 1973-ban kezdte meg (ezt két éves próbaadások előzték meg) elsőként MTV-2, TV-2, MTV 2, Magyar 2, majd a már ismert M2 néven. A csatorna társadói többek között a Duna, Duna World, M1, M4 Sport és M5 csatornák. A televízióadó a Közszolgálati Közalapítványhoz tartoziki, jelenlegi székhelye Budapest. Érdekesség, hogy a csatornán az első nagy felbontásban (azaz HD minőségben) közvetített műsor a 2008-as pekingi olimpia volt.

Az M2 tv csatorna legnépszerűbb műsorai: Kukori és Kotkoda, Mekk Elek az ezermester, Misi Mókus kalandjai, Kék Egér, Magyar népmesék, Helen sulija, Micimackó, Mikrobi, Pom Pom meséi és a Frakk, a macskák réme.