0:15
Az A38 hajó színpadán || No Respect (12+)
Az A38 hajó színpadán || No Respect Az aktuális rész ismertetője: A No Respect zenekar 2012-ben alakult egy általános iskolai rendezvényen. 2014-ben megjelent az első, 4 dalt tartalmazó kislemezük, majd nekiláttak a nagylemez elkészítésének a fiatalok. Jelenleg 9 saját daluk van publikálva a YouTube csatornájukon 4 videoklip kíséretében, amelyeket ők gyártottak maguknak egytől egyig! Rendszeresen koncerteznek, nemrégiben példaul a Leander Kills előtt vendégeskedtek. Dalaik: Utálod magad, Elfeledett feledés, Ébren álmodom, Nézz fel az égre, Tiszteletlen… A műsor ismertetése: Az A38 Hajó színpadán _ televíziós sorozat az M2 műsorán, hétfőtől csütörtökig. Koncertfilmek, riportok, interjúk, magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek.
1:15
Elektrip (0+)
Elektrip Az Elektrip a Petőfi rádió Elektrik műsorának hanganyagaira és az MTVA archívumának gazdag képi felvételeire épülő audiovizuális utazás. A műsor a széles tömegek által kedvelt, minőségi, előremutató zenei irányzatokkal (disco, trap, hiphop, rnb, drumandbass, bass music, house, techno, future sounds) és az archív anyagok felhasználásával, informatív és szórakoztató tartalmat kínál a nézőknek minden nap.
3:45
Friss (12+)
Friss Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este 9-től a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi Tv Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
4:10
A38 Eklektronika || Maximilian Sinclair (12+)
A38 Eklektronika || Maximilian Sinclair A38 Eklektronika néven új sorozat kerül a képernyőre, ami a hazai underground elektronikus zene emblematikus alakjait mutatja be a csodálatos panorámával rendelkező A38-as hajóról.
5:05
Az A38 hajó színpadán || No Respect (12+)
Az A38 hajó színpadán || No Respect Az aktuális rész ismertetője: A No Respect zenekar 2012-ben alakult egy általános iskolai rendezvényen. 2014-ben megjelent az első, 4 dalt tartalmazó kislemezük, majd nekiláttak a nagylemez elkészítésének a fiatalok. Jelenleg 9 saját daluk van publikálva a YouTube csatornájukon 4 videoklip kíséretében, amelyeket ők gyártottak maguknak egytől egyig! Rendszeresen koncerteznek, nemrégiben példaul a Leander Kills előtt vendégeskedtek. Dalaik: Utálod magad, Elfeledett feledés, Ébren álmodom, Nézz fel az égre, Tiszteletlen… A műsor ismertetése: Az A38 Hajó színpadán _ televíziós sorozat az M2 műsorán, hétfőtől csütörtökig. Koncertfilmek, riportok, interjúk, magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek.
6:00
Misi Mókus kalandjai || Ribillió Mókuséknál (0+)
Misi Mókus kalandjai || Ribillió Mókuséknál Az aktuális rész ismertetője: Mókus család nagy napra ébred: Misi iskolába megy! Nem elég, hogy elalszik, még az is aggodalomra ad okot, hogy farka más színű, mint testvéreié. Szereplők: Kútvölgyi Erzsébet
6:05
Vízipók-Csodapók II. sorozat || A tojáscsősz (0+)
Vízipók-Csodapók II. sorozat || A tojáscsősz (II / 10) Az aktuális rész ismertetője: Vízipók vízalatti napozóhelye egyben a vízicsigák tojáslerakóhelye is. Hátonúszóék családja szeretné megdézsmálni a finom csemegét, Vízipók azonban önkéntes tojáscsősznek áll. Szereplők: Pathó István, Harkányi Endre, Detre Annamária
6:15
Mekk Elek az ezermester || Biztonsági berendezés (0+)
Mekk Elek az ezermester || Biztonsági berendezés Az aktuális rész ismertetője: Tyúkanyó annyira retteg a rókától, hogy az ólajtóra lakatot szereltet Mekk mesterrel. Egy fontos kérdésben azonban sehogy sem tudnak dűlőre jutni. Szereplők: Balázs Péter
6:20
Töf-Töf elefánt IV. sorozat || Repül a... , repül a... (0+)
Töf-Töf elefánt IV. sorozat || Repül a... , repül a... Az aktuális rész ismertetője: Súlyok eldobásához erő, és ügyesség is kell. Bármelyik hiányzik, kellemetlen helyzetbe kerülhetünk, váratlan eseményeket idézhetünk elő. Ez történik a Torna Clubba érkező fiúval is. Szereplők: Szombathy Gyula
6:30
Csűrcsavarosdi I-II. évad (0+)
Csűrcsavarosdi I-II. évad A Csűrcsavarosdi egy játékos vetélkedő, az epizódokban mindig ugyanaz a három csapat küzd. A csapatokat Copfli és Flipper, Pörge és Ormi, Delej és Szőrmóka alkotják. A játék bevezetője egy négy körös vetélkedő, ahol aki több kérdésre ad helyes választ, az választhat először a versenypályán felhasználható eszközök közül. Egy jó válasszal még a titkos fegyver is megnyerhető, ami segíthet a versenypálya akadályainak leküzdésében. A kérdéskörök után, a csapatok beülnek a röphajóba, végigszáguldanak a kijelölt pályán, hogy eldőljön, ki lesz aznap az igazi győztes.
6:55
Büdi és Markosz - I. évad || Mersz új szirénája/ Bontó balhé (0+)
Büdi és Markosz - I. évad || Mersz új szirénája/ Bontó balhé Az aktuális rész ismertetője: Büdi és Markosz próbálják megjavítani Mersz, a tűzoltó elromlott szirénáját. Mikor azonban megszólal a tűzjelző, a két jó barátnak ki kell találnia, hogy tudják Merszet a nagy forgalomban elvinni a segélyhíváshoz. / Büdi és Markosz a Bontó által lerombolt törmelékeket szeretnék összeszedni és elszállítani, ám ezek túl nehéznek bizonyulnak. Sok barátjuk becsatlakozik segíteni, de eleinte valahogy nem tudnak csapatban dolgozni.
7:20
Super Wings - A szárnyalók || Boonying fürdik (0+)
Super Wings - A szárnyalók || Boonying fürdik (I / 25) Az aktuális rész ismertetője: Jerome Thaiföldre utazik Nayanhoz, egy medencét visz neki, amiben Boonying a kis elefánt fog fürödni. Jerome le szeretné zuhanyozni a kis elefántot, az megijed és elszalad. A műsor ismertetése: Jett, a repülő körbeutazza a világot, csomagokat szállít a gyerekeknek, és problémákat old meg a barátai, a Szárnyalók segítségével. Szereplők: Luca Padovan, Harrison Bajracharya, Heather Edwards
7:30
Zou II. évad || Zou és a családi fotózás (0+)
Zou II. évad || Zou és a családi fotózás (II / 25) Az aktuális rész ismertetője: Zou és családja délután egy közös fotózásra készül, így anyukája azt kéri tőle, hogy ne koszolja be az új nadrágját. Vajon sikerül Zou-nak tisztán tartani a ruháját?
7:45
A Mancs őrjárat - IV. évad || Mancsküldetés: A királyi trón megmentése (0+)
A Mancs őrjárat - IV. évad || Mancsküldetés: A királyi trón megmentése (IV / 10) Az aktuális rész ismertetője: Ugatóburgban Sweetie megint rosszasságon töri a fejét. Azt hiszi, ha övé a trón, akkor ő uralkodhat. Ezért ellopja a királyi ülőhelyet. A hercegnő kétségbeesésében a Mancs őrjárathoz fordul. A nagyravágyó kiskutya ezalatt sok bonyodalmat okoz, amerre jár, mindent összezavar. Szereplők: Alex Thorne, Devan Cohen, Christian Distefano
8:05
Hetedhét kaland (0+)
Hetedhét kaland Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába. műsorvezetők: Góczán Panni, Göröncséri Virág, Gyarmati Erik, Korcsog Laura, Pataky Szabolcs
8:15
Derítsük ki! II. évad || Időjárás (0+)
Derítsük ki! II. évad || Időjárás Az aktuális rész ismertetője: Általános tartalom: Egy hóbortos fiatal tudós, Kuta Tóbiás (Jerger Balázs) nem hétköznapi padlásán játszódik a sorozat. Tóbiáshoz nagyon sok, természettudományos témakörökhöz kapcsolódó kérdés érkezik a gyerekektől. Miért nem fáznak a jegesmedvék? Miért szőrös az orrunk? Hogy kerülnek a felhők az égre? Miért ég a villany? Főszereplőnk pedig mindenre igyekszik válaszolni, hiszen az összes kérdésre meg lehet találni a választ, csak kutakodni kell! Mivel Tóbiás padlásán bármi lehetséges, ezért van, hogy egyszerű, otthon is kipróbálható kísérleteket mutat a nézőknek; beszáll a Barangoló Masinába, amely bárhová el tudja repíteni; vagy beles a Kukucskálóba, amelyben bármit meg tud nézni. Ám akadnak olyan kérdések is, amelyekre még ő sem tudja a választ _ szerencséjére a padlásán lakik a világ legokosabb földigilisztája, Tudor Kukac (bábművész: Kedves Csaba), akihez bármikor fordulhat segítségért. Az epizód tartalma: Az Időjárás című részben Kuta Tóbiás új hobbit
8:30
Ideafix és a rebellisek || Gall Galamb ászok (6+)
Ideafix és a rebellisek || Gall Galamb ászok Az aktuális rész ismertetője: Letíciát elárasztották a galambok, amik ellen Furunkulusz hadjáratot indít két repülő sas képében. Akrobatix és Pszihedelix épp a gall galamb veterán találkozóra érkeznek, ám a régi sérelmek helyett fel kell venniük a harcot a rómaiak támadása ellen. Asztmatixet falába miatt mozsártörő gúnynévvel illetnek, ám a féktelen falkával együtt a galamb ászok megnyerik a csatát. A műsor ismertetése: Kr. e. 52-ben járunk. Az egész Lutéciát megszállták a rómaiak. Mindent! Ja, nem egészen! Egy csapat fékezhetetlen négylábú, Idefix vezetésével továbbra is ellenáll a hódítónak. Zabafix, Ciklona és persze Karmola, a macska is a falkához tartozik. Sőt Asztmatix is segíti bölcs tanácsaival, vagy Eszesoknix, aki olykor hátráltatja őket maga kotyvasztotta csodaszereivel. A rómaiaknak Furunkulusz vezetésével nap mint nap meggyűlik a bajuk velük. Pedig a római légió tagjai Grimbusszal az élen sem akárkik. Az őrséggel megerősített római palotában Furunkulusz tábornoknak és macsk
8:40
Ideafix és a rebellisek || A katakomba amazonja (6+)
Ideafix és a rebellisek || A katakomba amazonja Az aktuális rész ismertetője: Karmola megmenekül a katakomba-bandától, főként mert Bajszakuszának halat szerez. Ám Vitamina is a karmaik közé kerül, ezért Oktondisz csodaitalával Idefix is felveszi a harcot a félelmetes bandával, persze Zabafix erejére is szükség van az akcióhoz. A műsor ismertetése: Kr. e. 52-ben járunk. Az egész Lutéciát megszállták a rómaiak. Mindent! Ja, nem egészen! Egy csapat fékezhetetlen négylábú, Idefix vezetésével továbbra is ellenáll a hódítónak. Zabafix, Ciklona és persze Karmola, a macska is a falkához tartozik. Sőt Asztmatix is segíti bölcs tanácsaival, vagy Eszesoknix, aki olykor hátráltatja őket maga kotyvasztotta csodaszereivel. A rómaiaknak Furunkulusz vezetésével nap mint nap meggyűlik a bajuk velük. Pedig a római légió tagjai Grimbusszal az élen sem akárkik. Az őrséggel megerősített római palotában Furunkulusz tábornoknak és macskájának, Monalizának be kell fejezniük Lutécia római várossá alakítását, és végre megünnepelhetik győzelmüket. Ám egy nap c
8:50
Geronimo Stilton - I. évad || Színjáték az egész (6+)
Geronimo Stilton - I. évad || Színjáték az egész (I / 3) Az aktuális rész ismertetője: Geronimo Stilton unokaöccsével és unokahúgával egy filmforgatásra megy, ahol a híres sztár, Bog Cheddar játssza a főszerepet. A szuperhős színész forgatásán azonban nincs minden rendben. Valaki akadályozza a film elkészültét. Geronimo és unokaöccse Benjamin azonnal a titok nyomába erednek. A műsor ismertetése: Geronimo Stilton, az ügyes és szemfüles újságíró-főszerkesztő minden friss hírt elhoz az olvasóinak. Nem csoda hát, ha gyakran bukkan rejtélyre, titokra és ilyenkor ezek nyomába ered. Izgalmas kalandjaiban barátai segítik.
9:15
Irány Okido! - 2. évad || Geoffrey segítségre szorul (6+)
Irány Okido! - 2. évad || Geoffrey segítségre szorul Az aktuális rész ismertetője: A Geoffrey-vel való sütés rosszul sül el, amikor Messy rosszul adagolja a mennyiséget. Szereplők: Adam Buxton, Kate Harbour, Shelley Longworth
9:30
Irány Okido! - 2. évad || Polgármesterek (6+)
Irány Okido! - 2. évad || Polgármesterek Az aktuális rész ismertetője: A Polgármesterek és Zam legújabb találmánya segítenek Messynek többet megtudni magáról. Szereplők: Adam Buxton, Kate Harbour, Shelley Longworth
9:40
Pán Péter legújabb kalandjai - I. évad || A bajkeverő (6+)
Pán Péter legújabb kalandjai - I. évad || A bajkeverő (I / 12) Az aktuális rész ismertetője: Johnt elkezdik csúfolni az iskolában, ami nagyon rosszul érinti őt. A bánatából Péter húzza ki, mikor elviszi Sohaországba. Johnnak itt jobb lesz a kedve. Hook kapitány kalózai fellázadnak, de mikor Smee megtalálja Sohaország kincsesládájának rejtekhelyét ábrázoló térképet, akkor mindenkinek jobb lesz a hangulata. Hook megtalálja a kincset, de mikor hozzáér egy kisfiú szabadul ki belőle, Loki az elveszett fiú. Loki találkozik a csapattal, akik beveszik maguk közé, úgy, hogy nem is ismerik őt. A kisfiú manipulálja a csapat tagjait, egymás ellen fordítja őket, kivéve Johnt, aki elkezd gyanakodni. A nap végén Johnnak új beceneve lesz, ami már sokkal jobban tetszik neki. Szereplők: Mehani Taric, Lisa Caruso, Genevieve Doang
10:05
Limb-lomb, a kincses sziget_ 4. évad || Rózsa/ Locsolókanna (0+)
Limb-lomb, a kincses sziget_ 4. évad || Rózsa/ Locsolókanna Az aktuális rész ismertetője: Tüsi megmutatja Kóci néninek a természetben található csodákat. / Kip, Kukk, Csiperke és Csipke felfedezik, hogy esőben mivel lehet játszani.
10:30
Ici-pici cicák - 1. évad || Tűzoltóság (0+)
Ici-pici cicák - 1. évad || Tűzoltóság Az aktuális rész ismertetője: A cicák meglátogatják a tűzoltóságot, ahol megismerkednek a berendezésekkel és a tűzoltók felkészülésével.
10:35
Ici-pici cicák - 1. évad || Izgalmas kaland (0+)
Ici-pici cicák - 1. évad || Izgalmas kaland Az aktuális rész ismertetője: Nagypapa izgalmas kalandra viszi a cicákat,hogy megtanítsa nekik, hogy kell vigyázniuk magukra, ha egyedül maradnak.
10:40
Ici-pici cicák - 1. évad || A hallgatás-játék (0+)
Ici-pici cicák - 1. évad || A hallgatás-játék Az aktuális rész ismertetője: Anyut nagyon zavarják a cicák a munkában. Ezért megkéri őket, hogy játszanak hallgatós-játékot, de így nehezen lehet együtt építeni a kalózhajót.
10:45
Rosie világa I-II. évad || Szuper Will (0+)
Rosie világa I-II. évad || Szuper Will (I / 19) Az aktuális rész ismertetője: Mesénk főhőse egy kedves kis rongybaba aki igazán színes kis kompániát gyűjtött maga köré. Együtt szeretnék megismerni az igaz barátság jelentését, ezért tiszta szívből segítik egymást. Holly macija beleesik a patakba, de Rosie és Rongyi sárkányszedője szerencsére kéznél van! A műsor ismertetése: Rosie mindent tud a barátságról és alig várja, hogy ezt bebizonyíthassa neked! Mesénk főhőse egy kedves kis rongybaba aki igazán színes kis kompániát gyűjtött maga köré. Együtt szeretnék megismerni az igaz barátság jelentését, ezért tiszta szívből segítik egymást.
10:55
Rosie világa I-II. évad || Az elveszett fészek (0+)
Rosie világa I-II. évad || Az elveszett fészek (I / 20) Az aktuális rész ismertetője: Mesénk főhőse egy kedves kis rongybaba aki igazán színes kis kompániát gyűjtött maga köré. Együtt szeretnék megismerni az igaz barátság jelentését, ezért tiszta szívből segítik egymást. Csőrös új fészke eltűnt. Rosie és Rongyi keresőcsapatot alakítanak, így próbálnak segíteni a bánatos madáron. A műsor ismertetése: Rosie mindent tud a barátságról és alig várja, hogy ezt bebizonyíthassa neked! Mesénk főhőse egy kedves kis rongybaba aki igazán színes kis kompániát gyűjtött maga köré. Együtt szeretnék megismerni az igaz barátság jelentését, ezért tiszta szívből segítik egymást.
11:05
Postás Pat 3-4-5 évadok || Postás Pat és a vadnyugati mentőakció (0+)
Postás Pat 3-4-5 évadok || Postás Pat és a vadnyugati mentőakció (IV / 9) Az aktuális rész ismertetője: Julian és barátai a régi holmik között cowboy-felszereléseket találnak. Mindannyian beöltöznek cowboy-nak, Mira pedig seriff lesz. Legszívesebben Postás Pat is beállna közéjük játszani. Sokat gondolkodnak, hogyan is élhettek egykoron a vadnyugaton, végül komoly feladatot kell végrehajtaniuk... A műsor ismertetése: Pat, a postás mindenki jó ismerőse, ahol tud, ott segít. Ebben a sorozatban sok érdekes dolgot mesél a gyerekeknek.
11:20
Postás Pat 3-4-5 évadok || Postás Pat és a rózsaszín papucsok (0+)
Postás Pat 3-4-5 évadok || Postás Pat és a rózsaszín papucsok Az aktuális rész ismertetője: Tednek furcsa alakú csomagja érkezik, amit Postás Pat visz el hozzá. Útközben átvizesedik a cipője és a zoknija. Ted felajánlja neki, hogy új szerkentyűjével megszárítja Pat zokniját, ám a gép kiégeti a zoknit. Pat aggódik, hogy zokni nélkül nem tud dolgozni, ezért Ted kölcsönad neki egy pár rózsaszín papucsot. Postás Pat bárhová megy, nagy feltűnést kelt új lábbelijével.... A műsor ismertetése: Pat, a postás mindenki jó ismerőse, ahol tud, ott segít. Ebben a sorozatban sok érdekes dolgot mesél a gyerekeknek.
11:40
Mekk Elek az ezermester || Biztonsági berendezés (0+)
Mekk Elek az ezermester || Biztonsági berendezés Az aktuális rész ismertetője: Tyúkanyó annyira retteg a rókától, hogy az ólajtóra lakatot szereltet Mekk mesterrel. Egy fontos kérdésben azonban sehogy sem tudnak dűlőre jutni. Szereplők: Balázs Péter
11:45
Töf-Töf elefánt IV. sorozat || Repül a... , repül a... (0+)
Töf-Töf elefánt IV. sorozat || Repül a... , repül a... Az aktuális rész ismertetője: Súlyok eldobásához erő, és ügyesség is kell. Bármelyik hiányzik, kellemetlen helyzetbe kerülhetünk, váratlan eseményeket idézhetünk elő. Ez történik a Torna Clubba érkező fiúval is. Szereplők: Szombathy Gyula
11:55
M2 matricák - Gyerekjáték || Litkey Farkas-vitorlázás (0+)
M2 matricák - Gyerekjáték || Litkey Farkas-vitorlázás Az aktuális rész ismertetője: A Gyerekjátékban ezúttal a női vízilabdát mutatjuk be, ebben pedig Gangl Edina Európa-bajnok vízilabdázó, Bíró Attila szövetségi kapitány és az UVSE leány előkészítő csapata lesz a segítségünkre. Az adásból kiderül, hogy a lányoknak mikor érdemes elkezdeni a vízilabdát, milyen különbségek vannak a női és férfi vízilabda szabályai között, mitől ilyen sikeres a magyar női vízilabda csapat, valamint Ipacs Barbara és tanítványai bemutatják a minivizilabda módszerét. Gangl Edina pedig nemcsak beállt a kislányokhoz edzeni, hanem örömmel válaszolt minden kérdésükre is.
12:00
Szuperhős-képző || Úszás (0+)
Szuperhős-képző || Úszás A Szuperhős-képzőben a gyerekek megmozgathatják az izmaikat és tornázhatnak, miközben a Szuperhős-képző vezetője, Varga Ádám, szuperhős képességekre tanítja meg őket.
12:04
Domonkos, az okostelefon || A lapos kerékpár gumi (0+)
Domonkos, az okostelefon || A lapos kerékpár gumi Az aktuális rész ismertetője: Domonkos, az okostelefon mindig kéznél van, hogy figyelmeztesse a gyerekeket a közlekedési szabályokra. Szórakoztató módon tanítja meg, hogyan is kell szabályosan, biztonsággal utazni autóban, biciklivel, trolival vagy éppen gyalogosan.
12:05
Domonkos, az okostelefon || Szemkontaktus a gépjárművezetővel (0+)
Domonkos, az okostelefon || Szemkontaktus a gépjárművezetővel Az aktuális rész ismertetője: Domonkos, az okostelefon mindig kéznél van, hogy figyelmeztesse a gyerekeket a közlekedési szabályokra. Szórakoztató módon tanítja meg, hogyan is kell szabályosan, biztonsággal utazni autóban, biciklivel, trolival vagy éppen gyalogosan.
12:09
Simon || Az elszökött csirke (6+)
Simon || Az elszökött csirke Az aktuális rész ismertetője: A Szupernyuszi csapatezúttal egy elszökött csirkét próbál visszaterelni. Az őrizetlenül hagyott baromfiudvarban ezalatt megjelenik Farkas Professzor. A műsor ismertetése: Francia animációs sorozat az imádni való kisnyúl, Simon kalandjairól.
12:10
RoboVonatok - II. évad || Ami titok, az titok! (6+)
RoboVonatok - II. évad || Ami titok, az titok! Az aktuális rész ismertetője: Tom motorja elromlik, így Jeanne készíti el a hordozók ebédjét, ám senki nem meri neki elmondani, hogy nem lett finom. A műsor ismertetése: A robovonatok a Szökőkút Pláza köré szerveződve élnek, aminek energiája nélkülözhetetlen a számukra. Kay, az egyik leggyorsabb vonat és éppen egy nemzetközi vasútvonalat készül építeni, ehhez azonban szüksége lesz riválisa, Duke segítségére is. El is indulnak, ám hamarosan Duke szembefordul vele, hogy megszerezze mágneses motorját.
12:25
RoboVonatok - II. évad || Emma, a vonatvilág legjobb szakácsnője! (6+)
RoboVonatok - II. évad || Emma, a vonatvilág legjobb szakácsnője! Az aktuális rész ismertetője: Emma a Vízivilág egyetlen szakácsnője nem érzi jól magát, így Genie süti meg a pitéket helyette a mindentudó sütőjével... A műsor ismertetése: A robovonatok a Szökőkút Pláza köré szerveződve élnek, aminek energiája nélkülözhetetlen a számukra. Kay, az egyik leggyorsabb vonat és éppen egy nemzetközi vasútvonalat készül építeni, ehhez azonban szüksége lesz riválisa, Duke segítségére is. El is indulnak, ám hamarosan Duke szembefordul vele, hogy megszerezze mágneses motorját.
12:40
A Muszklétások || Az a süllyedő érzés (6+)
A Muszklétások || Az a süllyedő érzés Az aktuális rész ismertetője: Mikor a Muszklétások összecsapnak Cézárral a kikötőben, Trappista és Bertold beleesik egy üvegbe, ami pedig az óceánban landol. Josephine és Croissant próbál rajtuk segíteni.
12:55
A Muszklétások || Hörcsög kisasszony (6+)
A Muszklétások || Hörcsög kisasszony Az aktuális rész ismertetője: Frankfurt néni új sajtját, ami ígéretes jövedelmet fog hozni, ellopják a boltból. A Muszklétásoknak nem telik sok időbe, hogy rájöjjenek ki a tettes.
13:05
A Muszklétások || Veszélyben a vagányok (6+)
A Muszklétások || Veszélyben a vagányok Az aktuális rész ismertetője: Croissant régi barátja Alex újabb kihívásokat csinálnak meg, hogy bebizonyítsák ki a jobb. Ám Croissant nem tud leállni, és nemet mondani, így viszont veszélybe sodorja társait.
13:15
A Muszklétások || Hős egy napra (6+)
A Muszklétások || Hős egy napra Az aktuális rész ismertetője: Bertold szerint Josephine sosem lesz olyan erős, mint ő vagy a Muszklétások többi tagja. Mikor Maját ellopják Patkáronék, és Josephine megmenti őt, rögtön hősnővé válik a szemükben.
13:30
A dzsungel könyve II. évad || Pavo, a páva (6+)
A dzsungel könyve II. évad || Pavo, a páva (II / 1) Az aktuális rész ismertetője: Mauglit megmenti egy páva Sir Kántól, aztán a fiú segít neki eltalálni a pávák gyűlésére. Nem sejtik, de közben a tigris követi őket. Szereplők: Teresa Gallagher, Jimmy Hibbert, David Holt
13:40
A dzsungel könyve II. évad || Medvetények (6+)
A dzsungel könyve II. évad || Medvetények (II / 2) Az aktuális rész ismertetője: Balu teljesen beleszeretett egy macilányba, Bellába, aki viszont folyton veszélybe sodorja a medvét. Maugli azt kezdi gyanítani, hogy mindez nem véletlenül történik, és megint Sir Kán keze van a dologban. Szereplők: Teresa Gallagher, Jimmy Hibbert, David Holt
13:55
A dzsungel könyve II. évad || Maugli kölyke (6+)
A dzsungel könyve II. évad || Maugli kölyke (III / 3) Az aktuális rész ismertetője: Maugli és barátai segítenek egy bajba jutott kistigrisnek visszatalálni a mamájához, de közben Sir Kán gonosz tervet forral. Szereplők: Teresa Gallagher, Jimmy Hibbert, David Holt
14:05
A dzsungel könyve II. évad || Maugli szelleme (6+)
A dzsungel könyve II. évad || Maugli szelleme (III / 4) Az aktuális rész ismertetője: Maugli lezuhan egy nagy szikláról. A többiek mind azt hiszik, hogy örökre eltűnt, pedig túlélte a zuhanást, így, amikor később megjelenik, azt hiszik, hogy egy szellemet látnak. Szereplők: Teresa Gallagher, Jimmy Hibbert, David Holt
14:20
Sissi hercegnő kalandjai - 3. évad || Légy bátor! (6+)
Sissi hercegnő kalandjai - 3. évad || Légy bátor! Az aktuális rész ismertetője: Sissinek beszédet kell mondania Magyarország követei előtt, erre pedig gyakorolni kell. Akárcsak Fricskának, akivel az ifjú császárné lovasbemutatót tart. Ám az idősödő paripa fél az akadályoktól. Sissi és Fricska egymást bíztatva próbálják meg legyőzni a félelmeiket. A műsor ismertetése: Erzsébet bajor hercegné boldog életet él családjával és imádott állataival. Egy nap az erdőben sétálva egy különleges karperecet talál, melynek varázslatos tulajdonsága van. Dió, a mókus éppen jelen van, mikor a fiatal lány felhúzza az ékszert, és ettől kezdve ők ketten elválaszthatatlanok. A karkötő segítségével Sissi ugyanis érteni kezdi a mókus nyelvét, így Dió segít neki megértetni magát a többi állattal. Újdonsült barátja még a császári udvarba is elkíséri, ahová nővérével, Nenével és anyjával érkezik. Nené ugyanis az ifjú és jóképű Ferenc József császár jegyese, és mindenki arra számít, hogy Sissi nővéréből császárné lesz. Ám a sors közbeszól, és a fiatal uralkodó e
14:35
Sissi hercegnő kalandjai - 3. évad || Azt mondta... (6+)
Sissi hercegnő kalandjai - 3. évad || Azt mondta... Az aktuális rész ismertetője: A pletyka csúnya dolog, és a legjobb barátokat is képes egymás ellen fordítani. Ez történik Anna és Terézia hercegnővel is, akik csúnyán összevesznek. Ennek pedig komoly következményei vannak, mert így a két lány nem hajlandó egy helyen tartózkodni. Számos nemzetközi esemény kerül veszélybe, ezért Zsófia arra kéri Sissit, simítsa el az ellentéteket. A műsor ismertetése: Erzsébet bajor hercegné boldog életet él családjával és imádott állataival. Egy nap az erdőben sétálva egy különleges karperecet talál, melynek varázslatos tulajdonsága van. Dió, a mókus éppen jelen van, mikor a fiatal lány felhúzza az ékszert, és ettől kezdve ők ketten elválaszthatatlanok. A karkötő segítségével Sissi ugyanis érteni kezdi a mókus nyelvét, így Dió segít neki megértetni magát a többi állattal. Újdonsült barátja még a császári udvarba is elkíséri, ahová nővérével, Nenével és anyjával érkezik. Nené ugyanis az ifjú és jóképű Ferenc József császár jegyese, és mindenki arra számí
14:50
Pat, a kutya || Nagyon különleges kutya (6+)
Pat, a kutya || Nagyon különleges kutya Az aktuális rész ismertetője: Lola arról álmodik, hogy kutyája legyen, de a szülei ellenzik. Anélkül, hogy megbeszélné velük, úgy dönt, az utcáról örökbefogad egy kiskutyát, akit a fészerbe helyez el. A Guanók azonban nem hagyják, hogy a helyüket egy kutya elfoglalja, így elűzik onnan. Lola elindul megkeresni kis barátját, akit a végére a szülei is elfogadnak.
15:10
Spirou és Fantasio 2 || Alkossatok kört! (12+)
Spirou és Fantasio 2 || Alkossatok kört! Az aktuális rész ismertetője: Egy éjjel különös módon több száz geometriai forma jelenik meg Skóciában a gabonamezőkön. A világ tudósok szeretnének tudományos magyarázatot találni a hirtelen és spontán megjelenő körökre. Jessica és Fantasio is a szenzációs hír nyomába ered, ami mögött Zorglub gonosz terve rejlik. McGregor hősi kardjában bízhatnak a robotok ellen.
Korábbi műsorok a mai napról
15:35 16:00
Spirou és Fantasio 2 || Hová tűnt Sipi? 12+ Az aktuális rész ismertetője: Sampinyon gróf távirányítású repülője lezuhan és vele a potyautas Sipi is. Ám mire Spirou és Fantasio odaér, eltűnik a kis kedvencük, egy terepjárós elrabolja. Brankenstein professzor állatkísérleteihez raboltatta el Sipit. Jessica rájön, hogy a kongresszust pénzelő Biotech társaságnak köze van az elrablásokhoz, Sampinyon gróffal a közeli szigetre kell eljutni, hogy kiszabadítsák az állatokat.
16:00
Super Wings - A szárnyalók III. évad || Videós viszontagságok (6+)
Super Wings - A szárnyalók III. évad || Videós viszontagságok Az aktuális rész ismertetője: Yuna az apukájával videókat készít, amelyben új játékokat próbálnak ki és mutatják meg a gyerekeknek. A számítógépet hirtelen vírus támadja meg, amitől el kell halasztaniuk az élő bejelentkezést. Jett és a Csillagjárók megoldják a problémát. A műsor ismertetése: Jett, a repülő körbeutazza a világot, csomagokat szállít a gyerekeknek, és problémákat old meg a barátai, a Szárnyalók segítségével. Szereplők: Luca Padovan, Harrison Bajracharya, Heather Edwards
16:10
Super Wings - A szárnyalók III. évad || Fülöp-szigeteki kaland (6+)
Super Wings - A szárnyalók III. évad || Fülöp-szigeteki kaland Az aktuális rész ismertetője: Jett a Fülöp-szigeteken élő három lánytestvérnek kézbesít mikrofonokat a felllépésükhöz. A lányok megmutatják tehetségüket Jett-nek, de így majdnem lekésik a saját koncertjüket. A műsor ismertetése: Jett, a repülő körbeutazza a világot, csomagokat szállít a gyerekeknek, és problémákat old meg a barátai, a Szárnyalók segítségével. Szereplők: Luca Padovan, Harrison Bajracharya, Heather Edwards
16:25
M2 matricák - Hevül a vegyület || Felületi feszültség (0+)
M2 matricák - Hevül a vegyület || Felületi feszültség Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!
16:30
M2 matricák - Igaz vagy hamis || Beszélő kövek - Balaton-felvidék (0+)
M2 matricák - Igaz vagy hamis || Beszélő kövek - Balaton-felvidék Az aktuális rész ismertetője: Magyarország legnagyobb tava a Balaton. Az északi partjánál lévő térséget Balaton-felvidéknek hívjuk. Itt különleges kövekkel találkozhatunk. Állítólag ezek a kövek tudnak beszélni. A műsor ismertetése: Az M2 Matricák országjáró rovata. Magyarország városait és kirándulóhelyeit ismerhetik meg a nézők. Aliz, a rovat nyomozója, mindig egy igaz vagy hamis legenda nyomába ered, ezen keresztül ismerjük meg a helyet, ahol éppen jár.
16:40
Leo, az ifjú vadőr || A vaddisznó (6+)
Leo, az ifjú vadőr || A vaddisznó Leo, az ifjú vadőr és a testvére Linda minden epizódban különböző állatokkal ismerkednek meg, akiket mindig visszajuttatnak az élőhelyükre, vagy a családjukhoz. Ebben a segítségükre van Vili vadőr és Harcos, a kiskutya is.
16:50
Leo, az ifjú vadőr || A szirti kenguru (6+)
Leo, az ifjú vadőr || A szirti kenguru Leo, az ifjú vadőr és a testvére Linda minden epizódban különböző állatokkal ismerkednek meg, akiket mindig visszajuttatnak az élőhelyükre, vagy a családjukhoz. Ebben a segítségükre van Vili vadőr és Harcos, a kiskutya is.
17:00
Leo, az ifjú vadőr || A cerkófmajom (6+)
Leo, az ifjú vadőr || A cerkófmajom Leo, az ifjú vadőr és a testvére Linda minden epizódban különböző állatokkal ismerkednek meg, akiket mindig visszajuttatnak az élőhelyükre, vagy a családjukhoz. Ebben a segítségükre van Vili vadőr és Harcos, a kiskutya is.
17:15
RoboVonatok - II. évad || Rich szereti a dicséretet! (6+)
RoboVonatok - II. évad || Rich szereti a dicséretet! Az aktuális rész ismertetője: Victor megdicséri Rich-et, amiért a virágjáról gondoskodik, de Rich túllocsolja a növényt... A műsor ismertetése: A robovonatok a Szökőkút Pláza köré szerveződve élnek, aminek energiája nélkülözhetetlen a számukra. Kay, az egyik leggyorsabb vonat és éppen egy nemzetközi vasútvonalat készül építeni, ehhez azonban szüksége lesz riválisa, Duke segítségére is. El is indulnak, ám hamarosan Duke szembefordul vele, hogy megszerezze mágneses motorját.
17:25
RoboVonatok - II. évad || A növesztő vitamin! (6+)
RoboVonatok - II. évad || A növesztő vitamin! Az aktuális rész ismertetője: Genie kifejleszt egy növénynövesztő vitamint. Mos és Dos ezeket ellopják, az egészet egyszerre alássák, amitől hatalmas faszörnyetegek nőnek ki a földből. A műsor ismertetése: A robovonatok a Szökőkút Pláza köré szerveződve élnek, aminek energiája nélkülözhetetlen a számukra. Kay, az egyik leggyorsabb vonat és éppen egy nemzetközi vasútvonalat készül építeni, ehhez azonban szüksége lesz riválisa, Duke segítségére is. El is indulnak, ám hamarosan Duke szembefordul vele, hogy megszerezze mágneses motorját.
17:40
Pán Péter legújabb kalandjai - I. évad || El Hookito (6+)
Pán Péter legújabb kalandjai - I. évad || El Hookito (I / 13) Az aktuális rész ismertetője: Michael folyamatosan zavarja testvéreit a meséjével, mert már sokadszorra mondja el, hogy ő mekkora hős volt. Hook kapitány fogvatart egy lányt, abban bízva, hogy Péter eljön és megmenteni őt. Péter meg is menti. Hook kapitány teljesen fel van háborodva, hogy ezután Smee hősként tekint Péterre. Rögtön elő is áll egy ötlettel, miszerint hős jelmezbe öltözve, El Hookitóként megmenti Péter barátait a kalózoktól. Vajon mi a szándéka Hook kapitánynak ezzel a tettével? Szereplők: Mehani Taric, Lisa Caruso, Genevieve Doang
18:05
A Muszklétások || A vészjósló köd (6+)
A Muszklétások || A vészjósló köd Az aktuális rész ismertetője: Nagyon nagy köd telepszik a kikötőre, és emiatt Róza nagyi beleesik a tengerbe. Josephine utána ugrik, de nem tudnak kimenni a partra. A Muszklétások a sirály barátaikhoz fordulnak segítségért.
18:15
A Muszklétások || A nagy sajtrablás (6+)
A Muszklétások || A nagy sajtrablás Az aktuális rész ismertetője: Croissant kuzinja, Hank érkezik a kikötőbe, hogy megnézze a Muszklétások életét. Már az első percben úgy érzi, hogy nem bíznak meg benne, így elmegy Patkáronékhoz, de nagy butaságot fog csinálni.
18:30
A Muszklétások || Éljen Patkági (6+)
A Muszklétások || Éljen Patkági Az aktuális rész ismertetője: Patkági lesz a kikötőben az új adógyűjtő, miután Patkáront kidobták otthonról. Patkági úgy gondolja ő egy hercegnő és úgy is viselkedik. Josephine-nek van egy remek ötlete, mivel tudnák őt legyőzni.
18:40
A Muszklétások || Bertold szülinapja (6+)
A Muszklétások || Bertold szülinapja Az aktuális rész ismertetője: Bertold nem tudja elfújni a szülinapi tortáján a gyertyát, mert segélyhívás érkezik, Jolly Rogert kell megmenteni. A hajón jönnek rá, hogy égve maradt a gyertya, így visszaküdik Bertoldot, hogy fújja el, nehogy felgyulladjon a ház. Bertoldot útközben mindenki megállítja, és még segítenie is kell a bajba kerülteken. Vajon időben hazaér elfújni a gyertyát?
18:55
Irány Okido! - 2. évad || Szép, kék ég (6+)
Irány Okido! - 2. évad || Szép, kék ég Az aktuális rész ismertetője: A barátok kirándulni mennek a rakétán, hogy megtudják, miért lett Okido ege olyan vörös. Szereplők: Adam Buxton, Kate Harbour, Shelley Longworth
19:05
Irány Okido! - 2. évad || Édes, ragacsos Messy (6+)
Irány Okido! - 2. évad || Édes, ragacsos Messy Az aktuális rész ismertetője: Vajon miért idegesek a méhek Okido polgármesterének népszerű, új parfümje miatt? Szereplők: Adam Buxton, Kate Harbour, Shelley Longworth
19:20
Sissi hercegnő kalandjai - 3. évad || Teaceremónia (6+)
Sissi hercegnő kalandjai - 3. évad || Teaceremónia Az aktuális rész ismertetője: Sissi éppen egy japán teaceremónián vesz részt, amikor már mennie is kellene zongoraórára. Az egész napja egy ütemterv szerint zajlik, ami nem tetszik az ifjú császárnénak. Amikor azonban a saját feje után megy, a dolgok gyorsan felborulnak. Be kell látnia, hogy a napi rutin megkönnyíti az ember életét. A műsor ismertetése: Erzsébet bajor hercegné boldog életet él családjával és imádott állataival. Egy nap az erdőben sétálva egy különleges karperecet talál, melynek varázslatos tulajdonsága van. Dió, a mókus éppen jelen van, mikor a fiatal lány felhúzza az ékszert, és ettől kezdve ők ketten elválaszthatatlanok. A karkötő segítségével Sissi ugyanis érteni kezdi a mókus nyelvét, így Dió segít neki megértetni magát a többi állattal. Újdonsült barátja még a császári udvarba is elkíséri, ahová nővérével, Nenével és anyjával érkezik. Nené ugyanis az ifjú és jóképű Ferenc József császár jegyese, és mindenki arra számít, hogy Sissi nővéréből császárné lesz. Ám a so
19:35
Sissi hercegnő kalandjai - 3. évad || A becses teakészlet (6+)
Sissi hercegnő kalandjai - 3. évad || A becses teakészlet Az aktuális rész ismertetője: Zsófia izgatottan készül a teafesztiválra, ahol megmutathatja válogatott teáskészleteit. Lutzi játék mozdonya azonban mindig rossz helyen van, ráadásul az egyik csésze el is törik. Pedig a hibás nem is a kisfiú.... A műsor ismertetése: Erzsébet bajor hercegné boldog életet él családjával és imádott állataival. Egy nap az erdőben sétálva egy különleges karperecet talál, melynek varázslatos tulajdonsága van. Dió, a mókus éppen jelen van, mikor a fiatal lány felhúzza az ékszert, és ettől kezdve ők ketten elválaszthatatlanok. A karkötő segítségével Sissi ugyanis érteni kezdi a mókus nyelvét, így Dió segít neki megértetni magát a többi állattal. Újdonsült barátja még a császári udvarba is elkíséri, ahová nővérével, Nenével és anyjával érkezik. Nené ugyanis az ifjú és jóképű Ferenc József császár jegyese, és mindenki arra számít, hogy Sissi nővéréből császárné lesz. Ám a sors közbeszól, és a fiatal uralkodó első látásra beleszeret a fiatalabbik hercegnőbe. Szere
19:50
Super Wings - A szárnyalók III. évad || Kacsakaland (6+)
Super Wings - A szárnyalók III. évad || Kacsakaland Az aktuális rész ismertetője: Jett a kambodzsai Battambangba városába repül, hogy kacsa sípot szállítson egy Solyna nevű lánynak. Solyna a szüleinek szeretne ezzel segíteni, hogy a kacsákat könnyebben a teherautóba lehessen terelni. A műsor ismertetése: Jett, a repülő körbeutazza a világot, csomagokat szállít a gyerekeknek, és problémákat old meg a barátai, a Szárnyalók segítségével. Szereplők: Luca Padovan, Harrison Bajracharya, Heather Edwards
20:00
Super Wings - A szárnyalók III. évad || Kozmikus zsákolás (6+)
Super Wings - A szárnyalók III. évad || Kozmikus zsákolás Az aktuális rész ismertetője: Jett egy pár kosárlabdacipőt visz egy spanyol kisfiúnak. Manu azt reméli ettől jobban fog menni neki a zsákolás. Mikor kiderül, hogy mégsem, Jett és a Csillagjárók elviszik őt a Marsra, ahol a gravitáció hiányában ezt jobban gyakorolhatja. A műsor ismertetése: Jett, a repülő körbeutazza a világot, csomagokat szállít a gyerekeknek, és problémákat old meg a barátai, a Szárnyalók segítségével. Szereplők: Luca Padovan, Harrison Bajracharya, Heather Edwards
20:15
Geronimo Stilton - I. évad || A névtelen múmia (6+)
Geronimo Stilton - I. évad || A névtelen múmia (I / 4) Az aktuális rész ismertetője: Ebben a részben a városi múzeum titokzatos múmiája kelti fel Geronimo Stilton és barátai érdeklődését. Az izgalmas kaland során Geronimo többször csapdába kerül, de végül mégis sikerül megoldania a rejtélyt. A műsor ismertetése: Geronimo Stilton, az ügyes és szemfüles újságíró-főszerkesztő minden friss hírt elhoz az olvasóinak. Nem csoda hát, ha gyakran bukkan rejtélyre, titokra és ilyenkor ezek nyomába ered. Izgalmas kalandjaiban barátai segítik.
20:40
Hetedhét kaland (0+)
Hetedhét kaland Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába. műsorvezetők: Góczán Panni, Göröncséri Virág, Gyarmati Erik, Korcsog Laura, Pataky Szabolcs
20:50
Rozmaring kunyhó || Ismeretlen jóbarát (0+)
Rozmaring kunyhó || Ismeretlen jóbarát Az aktuális rész ismertetője: A Rozmaring kunyhó bábfilmsorozat Napraforgó és öt kis barátja, a gubák vidám és olykor megható pillanataiba tekint be. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt örömteli és tartalmas kikapcsolódás. Megismerhetjük a Pöcc-Pöpec applikáció sztárjait, köztük Puffancs Picurit.
21:10
Friss (12+)
Friss Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este 9-től a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi Tv Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
21:40
Ez így OK? (12+)
Ez így OK? Képzelj el egy műsort ahol minden üzenőfalak leghangosabb kommenthuszárjai mérhetik össze erejüket a legnagyobb trollokkal és a legéberebb nyelvtan nácikkal... Ez vajon lehetséges? ! Nem-nem az, viszont azokat az embereket megszólíthatja végre egy műsor akik a fent említett kategóriájú internet használóknak biztosítják a mindennapi betevőt.
22:15
Kulisszák mögött - az A38 Hajón || Svaneborg Kardyb (12+)
Kulisszák mögött - az A38 Hajón || Svaneborg Kardyb Az aktuális rész ismertetője: Az északi jazzes, elektronikus, ambientes színtér egyik vezető formációja a Svaneborg Kardyb billentyűs-dobos duó. A kamarajazz és a progresszív elektronika határain járó dán duóban Nikolaj Svaneborg wurlitzeren, junón és zongorán, Jonas Kardyb pedig dobon és ütőhangszereken játszik. Tíz éve aktívak, első ihletforrásuk az Északi-tenger és az ott fújó szél melodikus játéka, valami a tengeri madarak éneke volt, de zenéjük sokkal inkább melengető, mint fagyos, sőt, sokkal inkább lágy, melodikus és békés, természeti hatásokkal teli. A dán népzenéből és a skandináv jazz hatásokból is merítő páros zenéjét gyönyörű dallamok, finom minimalizmus, fülbemászó groove-ok, laza elektronikus vibrálás, skandináv atmoszféra és az organikus összjáték megkapó és örömteli elegye jellemzi. A műsor ismertetése: Beviszünk az A38 hajó backstage-ébe és együtt kísérjük a sztárokat fellépésre, a hajó gyomrába. Az A38 hajó színfalai mögül jelentkezünk és a riportok, interjúk mellett
23:15
Anne otthonra talál - III. évad || Mi állhat útjába az elszánt szívnek? (12+)
Anne otthonra talál - III. évad || Mi állhat útjába az elszánt szívnek? (III / 3) Az aktuális rész ismertetője: Mary súlyos beteg, orvost kell hívni hozzá. Dr. Ward lesújtó hírt közöl: Marynek vérmérgezése van, egy vagy két hete lehet hátra. A barátai összefognak, és gyönyörű húsvéti ünnepséggel akarják meglepni. Avonlea-be érkezik az indián ügyek biztosa, hogy elmondja, Halifaxben bentlakásos iskola épült a vademberek gyermekei számára. Rachel Lynde kötelességének érzi, hogy erről értesítse a környékbeli indiánokat. Szereplők: Amybeth McNulty, Geraldine James, R. H. Thomson
0:05
A38 archív || Ladánybene 27 + 1! (16+)
A38 archív || Ladánybene 27 + 1! Az aktuális rész ismertetője: Reggae körökben a február hónap a világ bármely pontján Bob Marley szellemisége, zenei és társadalmi munkássága előtti tisztelgés jegyében zajlik. Ezen időszakban számos fesztivál és koncert keretében emlékeznek meg minden idők legismertebb reggae zenészéről: felcsendülnek örökbecsű dalai és elhangzanak máig aktuális gondolatai. A magyar reggae megteremtésében és színvonalas működtetésében kulcsszerepet betöltő Ladánybene 27 zenekar szervezésében itthon is ismét részesei lehettünk egy hagyományosnak mondható Bob Marley emlékkoncertnek az A38 állóhajón, amely ráadásul a zenekar fennállásának a 28. születésnapja is volt egyben, amit az LB27 sok-sok baráttal, zenésztárssal kiegészülve tartott koncertjén igazi örömünneppé varázsolt
1:00
Elektrip (0+)
Elektrip Az Elektrip a Petőfi rádió Elektrik műsorának hanganyagaira és az MTVA archívumának gazdag képi felvételeire épülő audiovizuális utazás. A műsor a széles tömegek által kedvelt, minőségi, előremutató zenei irányzatokkal (disco, trap, hiphop, rnb, drumandbass, bass music, house, techno, future sounds) és az archív anyagok felhasználásával, informatív és szórakoztató tartalmat kínál a nézőknek minden nap.
3:35
Friss (12+)
Friss Zenei hírek, kulisszatitkok és exkluzív interjúk. Ez vár rátok hétköznapokon este 9-től a Petőfin. Kövessetek bennünket az M2 Petőfi Tv Facebook oldalán és Youtube csatornáján!
4:05
A38 Eklektronika || Tolo (12+)
A38 Eklektronika || Tolo A38 Eklektronika néven új sorozat kerül a képernyőre, ami a hazai underground elektronikus zene emblematikus alakjait mutatja be a csodálatos panorámával rendelkező A38-as hajóról.
5:05
A38 archív || Ladánybene 27 + 1! (16+)
A38 archív || Ladánybene 27 + 1! Az aktuális rész ismertetője: Reggae körökben a február hónap a világ bármely pontján Bob Marley szellemisége, zenei és társadalmi munkássága előtti tisztelgés jegyében zajlik. Ezen időszakban számos fesztivál és koncert keretében emlékeznek meg minden idők legismertebb reggae zenészéről: felcsendülnek örökbecsű dalai és elhangzanak máig aktuális gondolatai. A magyar reggae megteremtésében és színvonalas működtetésében kulcsszerepet betöltő Ladánybene 27 zenekar szervezésében itthon is ismét részesei lehettünk egy hagyományosnak mondható Bob Marley emlékkoncertnek az A38 állóhajón, amely ráadásul a zenekar fennállásának a 28. születésnapja is volt egyben, amit az LB27 sok-sok baráttal, zenésztárssal kiegészülve tartott koncertjén igazi örömünneppé varázsolt
6:00
Misi Mókus kalandjai || Misi Mókus útra kel (0+)
Misi Mókus kalandjai || Misi Mókus útra kel Az aktuális rész ismertetője: Míg a szülők a tudós véleményét várják mókusuk különcségét illetően, addig Misi Mókus az iskolában a téli élelem gyűjtésének fontosságáról tanul, de falánksága felülkerekedik és megeszi a tananyagot. Büntetése alatt beszélget a szajkóval és hirtelen elhatározásra jut. Szereplők: Kútvölgyi Erzsébet
6:05
Vízipók-Csodapók II. sorozat || Te mit sportolsz? (0+)
Vízipók-Csodapók II. sorozat || Te mit sportolsz? (II / 11) Az aktuális rész ismertetője: Keresztespók és a Vízipók elhatározzák, hogy öttusázni fognak. Sportolás közben ismerkednek meg a Galacsinhajtóval, akinek a galacsinját először labdának vélik. Szereplők: Pathó István, Harkányi Endre, Detre Annamária
6:10
Domonkos, az okostelefon || Zsófi és a KRESZ Park (0+)
Domonkos, az okostelefon || Zsófi és a KRESZ Park Az aktuális rész ismertetője: Közlekedésbiztonsági sorozat gyerekeknek. A főszereplő Zsófi, aki egy kislány, és gyakorta vét hibát a közlekedés során. A mobiltelefonja, Domonkos minden esetben figyelmezteti Zsófit, hogy mit csinált rosszul, és elmondja a helyes, biztonságos magatartás szabályát.
6:15
Mekk Elek az ezermester || A kútásó (0+)
Mekk Elek az ezermester || A kútásó Az aktuális rész ismertetője: Mosómedve állandó vízhiánnyal küzd a rengeteg mosnivaló miatt. Teknős javaslatára Mekk mestert bízza meg kútásással, aki egyedi öletettel rukkol elő. Szereplők: Balázs Péter
0:00
Újratervezés (12+)
Újratervezés (III / 6) A profi szakemberek ismét olyan rászoruló családok otthonát alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Idén az eddigieknél is több család álma válik valóra. Az előző évadban 6 család élete változott meg a műsor segítségével, és a mostani epizódokban is számos izgalmas, érzelmes pillanatra és nem várt fordulatra számíthatnak a nézők. Az Újratervezés követői minden héten egy új család történetét kísérhetik nyomon, akik pénteken aztán be is költöznek újjávarázsolt otthonukba.
1:00
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
1:35
Dr. Csont || Marhanagy marha (18+)
Dr. Csont || Marhanagy marha (X / 16) Az aktuális rész ismertetője: Chili Reuben, a híres gyorsétterem-kritikus és showman holttestére bukkannak. Aubrey nagy bánatára kiderül, hogy kedvenc sztárja mégsem volt olyan vagány mókamester, mint amilyennek hitte. A csapat kedvenc éttermének tulajdonosa is gyanúba keveredik. Hodgins találmányát hirtelen 40 millió dollárra értékelik, Saroyan hírt kap Vaziriről, Booth pedig tovább lépdel a tiltott úton. A műsor ismertetése: Dr. Brennan antropológus, a Jefferson Intézet munkatársa, mellékesen pedig az FBI-nak segít emberi maradványokat azonosítani, illetve különböző gyilkossági eseteket megoldani. Az ügyekben segítséget kap FBI-os kapcsolattartójától, Seeley Booth különleges ügynöktől (tőle kapta a Bones becenevet), valamint a Jefferson-beli munkatársaitól: Angela Montenegrotól, Dr. Jack Hodginstól és Dr. Zack Addytól. Szereplők: Emily Deschanel, David Boreanaz, Tamara Taylor
2:45
Rejtélyek az Alpokban || Látszat és valóság (12+)
Rejtélyek az Alpokban || Látszat és valóság (II / 3) Az aktuális rész ismertetője: Egy férfi tér be a rendőrségre, ugyanis feleségét elrabolták. Kieszelnek egy tervet miszerint, ha szorosan együttműködnek, sikerülhet csapdába csalni a zsarolót. A sok nyomozásnak köszönhetően sikerül meglelniük a rejtekhelyet. A műsor ismertetése: Benedikt Beissl és Jerry Paulsen rendőrök berchtesgadeni gyilkossági eseteket vizsgálnak és oldanak meg. Szereplők: Andreas Giebel, Peter M. Marton, Ines Lutz
3:50
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (I / 159) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
4:20
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (I / 160) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
4:55
Lokoléo Party - Jollyval (12+)
Lokoléo Party - Jollyval (II / 11) A Lokoléo Party _ Jollyval, Jolly első, önálló műsora, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
5:25
Lokoléo Party - Jollyval (12+)
Lokoléo Party - Jollyval (II / 12) A Lokoléo Party _ Jollyval, Jolly első, önálló műsora, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
6:00
Családi Titkok (12+)
Családi Titkok Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
7:15
Mokka (12+)
Mokka A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
9:45
Mokkacino (12+)
Mokkacino A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
10:40
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
12:20
Csapdába csalva || Az elveszett iker (12+)
Csapdába csalva || Az elveszett iker (VIII / 22) Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg... Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban olyan történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be... Szereplők: J. W. Carsle, Till Kraemer
13:00
Tények Délben (0+)
Tények Délben A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
13:30
Walker, a texasi kopó || A cowboy (12+)
Walker, a texasi kopó || A cowboy (III / 15) Az aktuális rész ismertetője: Alex vonzó állásajánlatot kap egy menő dallasi ügyvédi irodától, ám a megbeszélésre tartva Alex-et és a cég tulajdonosát elrabolják. Walker és Trivette azonnal a nyomukba ered. Az idő azonban szorít, ugyanis meg kell találniuk a nőt, még mielőtt a hatalmas váltságdíj gazdát cserél és a foglyokat kivégzik… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norris, már ''72-ben feltűnt Bruce
14:30
Walker, a texasi kopó || Háborús övezet - 1. rész (12+)
Walker, a texasi kopó || Háborús övezet - 1. rész (III / 16) Az aktuális rész ismertetője: A texasi kopók Walker vezetésével egy különlegesen profi módon kitervelt bankrablás-sorozat tetteseivel kerülnek szembe. A rablók bohócruhába öltözve rámolnak ki egy sor texasi bankot, látszólag megállíthatatlanul. A nyomozás akkor kerül közelebb a kézre kerítésükhöz, amikor a rablók meggyilkolják Walker közeli barátját, Logan Reno-t. Miközben Trivette megfejti a titokzatos rablások közötti összefüggések rejtélyét, Walker a barátja, Logan meggyilkolásának körülményeit kutatja. Mind Trivette, mind pedig Walker meglepő eredményre jut… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (
Korábbi műsorok a mai napról
15:35 16:40
A gazdagság ára || Egy megvetett nő 12+ Az aktuális rész ismertetője: A texasi kopók Walker vezetésével egy különlegesen profi módon kitervelt bankrablás-sorozat tetteseivel kerülnek szembe. A rablók bohócruhába öltözve rámolnak ki egy sor texasi bankot, látszólag megállíthatatlanul. A nyomozás akkor kerül közelebb a kézre kerítésükhöz, amikor a rablók meggyilkolják Walker közeli barátját, Logan Reno-t. Miközben Trivette megfejti a titokzatos rablások közötti összefüggések rejtélyét, Walker a barátja, Logan meggyilkolásának körülményeit kutatja. Mind Trivette, mind pedig Walker meglepő eredményre jut… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. W
16:40
Testvérek (12+)
Testvérek (III / 79) Az aktuális rész ismertetője: Ahmet munkát ajánl Ömernek. Sarp tanácsára Yasmin megpróbál Asiye bizalmába férkőzni. Nebahat kárörvendő Akif helyzete miatt, ezért a férfinak egy lehetősége maradt Suzan személyében. Tolga ötletétől vezérelve drámaian igyekszik felkelteni felesége figyelmét, pánikot okozva ezzel a környékbeliekben. A műsor ismertetése: Veli és Hatice szeretetben nevelik négy gyermeküket, a 19 éves Kadirt, a 17 éves ikreket, Ömert és Asiye-t, valamint a 6 éves Emelt. Egy nap azonban Hatice rájön, hogy a főnöke az üzlettársa feleségével folytat viszonyt. A szerencsétlen események sorozata folytatódik, és a négy testvér elveszíti édesanyját és édesapját is. Miközben szüleiket gyászolják, és próbálnak túlélni, nem is sejtik, hogy szüleik halálát apjuk egykori főnöke, Akif Atakul okozta. A férfi, hogy fedezze bűneit, állást ajánl Kadirnak, és felveszi Ömert és Asiye-t a tulajdonában lévő magániskolába. A négy nehézsorsú testvér útja keresztezi a gazdagok gyermekeine
17:45
Az aranyifjú (12+)
Az aranyifjú Az aktuális rész ismertetője: Seyran kikap az apjától. Halis agánál betelik a pohár. Abidin és Ferit viszonya megromlik. A műsor ismertetése: Az aranyifjú című sorozat egy kényszerházasság története sok intrikával, hazugsággal és sötét családi titkokkal! A főszereplő egy vagyonos család tékozló fia, Ferit. Nagy nőcsábász, élvezi a jólétet és kicsit sem kíván részt venni a családi ékszerbirodalommal járó teendőkben. Nagyapja, Halis rossz szemmel nézi unokája csapodár életét, ezért úgy dönt, feleséget keres neki. A tervről egy testvérpár, Suna és Seyran zsarnok apja is tudomást szerez, akinek más célja sincs, mint jól férjhez adni a lányait. Míg Suna saját családról álmodozik és új otthonra vágyik, testvére, Seyran egyetemre készül. Előbbit választja ki Halis az unokája számára, aki azonban sokkal inkább Seyran iránt érdeklődik. Az eljegyzés éjszakáján váratlan fordulat történik, és miközben Seyran foggal-körömmel küzd a házasság ellen, Ferit jól szórakozik a lány kétségbeesésén... A sze
19:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
19:45
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
20:55
Farm VIP (12+)
Farm VIP (IV / 7) November 20-án ismét szélesre tárja kapuit Zsolti gazda farmja a TV2-n. A Farm VIP legújabb évadában _ ami a korábbi évadoknál is hosszabb lesz majd _ Demcsák Zsuzsa műsorvezető társaként igyekszik munkára bírni a celebeket, akik még nem tudják, mire is vállalkoztak valójában. Az, hogy a modern kor vívmányait maguk mögött kell hagyni, hogy kétkezi munkával kell biztosítsák maguknak az élelmet és a családjuktól távol kell helyt álljanak, csupán a kezdet! Úgy kell csapatjátékosoknak lenniük, hogy közben egyéni céljukat sem veszítik szem elől, hiszen a főnyereményhez vezető út meglehetősen rögös és komoly mentális és fizikai kihívásokkal szegélyezett. Telefon, internet, hűtőszekrény, áram és vezetékes víz _ csak néhány alapvető dolog, amivel biztos nem számolhatnak a verseny során a játékosok. A piros és sárga csapat botcsinálta gazdái gondoskodnak a rájuk bízott állatokról, kútból húzzák a vizet, és azon dolgoznak, hogy a különböző termelési feladatokban jól teljesítsenek, az íg
22:35
Párharc (12+)
Párharc (III / 14) November 6-án visszatér a TV2 népszerű napi reality-je, a Párharc. A legújabb epizódokban ismét hét vakmerő sztárpár vállalkozott arra, hogy harcba szálljon és bizonyítsa, kapcsolata minden próbatételt kiáll és képes a többieket legyőzve elvinni a műsor fődíját. Leküzdve az időt, saját határait és félelmeit. A 3. évadban a kiélezett verseny során a taktikai küzdelem fokozódik, ebben a szériában a rivalizálás és egymás hátráltatása kap hangsúlyos szerepet. A párosok, akik az idei szériában versenybe szállnak: Halastyák Fanni "Nemazalány" és Szlépka Armand, Király Peti és Király Anna, Gáspár Győző és Gáspár Bea, Salander Dorina és Provoda Jodes, Rékasi Zsigmond és Gallai Melitta, Tuvic Aleksandra és Gelencsér Kornél, Stana Alexandra és Meggyes Dávid. A Párharc műsorvezetője idén ősszel is Stohl András.
0:00
Újratervezés (12+)
Újratervezés (III / 7) A profi szakemberek ismét olyan rászoruló családok otthonát alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Idén az eddigieknél is több család álma válik valóra. Az előző évadban 6 család élete változott meg a műsor segítségével, és a mostani epizódokban is számos izgalmas, érzelmes pillanatra és nem várt fordulatra számíthatnak a nézők. Az Újratervezés követői minden héten egy új család történetét kísérhetik nyomon, akik pénteken aztán be is költöznek újjávarázsolt otthonukba.
1:00
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
1:35
Dr. Csont || Elhagyatva (18+)
Dr. Csont || Elhagyatva (X / 17) Az aktuális rész ismertetője: A 16 éves Molly Delson összeszurkált holttestére bukkannak az erdőben. Okos, céltudatos, de magányos lány volt, az osztálytársai örök céltáblája. Bones régi önmagát ismeri fel az áldozatban, ezért különös szorgalommal veti bele magát a nyomozásba, ami során érdekes felfedezést tesz saját érzéseivel és világlátásával kapcsolatban. Közben Daisyt randizni hívja a jóképű Jake, ami vegyes érzéseket vált ki belőle. A műsor ismertetése: Dr. Brennan antropológus, a Jefferson Intézet munkatársa, mellékesen pedig az FBI-nak segít emberi maradványokat azonosítani, illetve különböző gyilkossági eseteket megoldani. Az ügyekben segítséget kap FBI-os kapcsolattartójától, Seeley Booth különleges ügynöktől (tőle kapta a Bones becenevet), valamint a Jefferson-beli munkatársaitól: Angela Montenegrotól, Dr. Jack Hodginstól és Dr. Zack Addytól. Szereplők: Emily Deschanel, David Boreanaz, Tamara Taylor
2:45
Rejtélyek az Alpokban (12+)
Rejtélyek az Alpokban (II / 4) Az aktuális rész ismertetője: Egy újságíró férfit találnak holtan egy virágágyás közepén. Közben egy kollégája kíváncsi a rendőrök munkájára, ezért körbevezetik őt. Később kiderül, hogy nem véletlen szeretett volna bekerülni a rendőrök közé. A tettes hamarosan előkerül. A műsor ismertetése: Benedikt Beissl és Jerry Paulsen rendőrök berchtesgadeni gyilkossági eseteket vizsgálnak és oldanak meg. Szereplők: Andreas Giebel, Peter M. Marton, Ines Lutz
3:50
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (I / 162) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
4:20
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (I / 163) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
4:55
Lokoléo Party - Jollyval (12+)
Lokoléo Party - Jollyval (II / 13) A Lokoléo Party _ Jollyval, Jolly első, önálló műsora, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
5:25
Lokoléo Party - Jollyval (12+)
Lokoléo Party - Jollyval (II / 14) A Lokoléo Party _ Jollyval, Jolly első, önálló műsora, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
2:40
A halál nyomában (18+)
A halál nyomában Ben Archer egy Marseille-i lokál tulajdonosa, de olykor dolgozik az alvilágnak is. Ez az utolsó mocskos megbízás, amit elvállal. Visszatér Los Angelesbe, csakhogy közben felesége, Cynthia életveszélyes ügybe keveredik. Felkarolja egy kínai kislány, Kim sorsát, akiről hamarosan kiderül, hogy az egyik kínai Triád főnökének a lánya és szemtanúja volt, amint az apja megölte az anyját. A nagyhatalmú kábítószercsempész persze mindent bevet, hogy eltüntesse Kim-et és azokat, akik segítenek neki. De Szan Quan emberére talál, Ben Archer haragja ugyanis kegyetlen és pusztító... Szereplők: Jean-Claude Van Damme, Simon Yam, Philip Tan
5:00
Vanguard (12+)
Vanguard Egy titkos biztonsági cég, a Vanguard az utolsó esélye a túlélésre annak a könyvelőnek, aki a világ leghalálosabb zsoldos szervezetének a célpontjává válik. Szereplők: Jackie Chan
6:40
Aladdin (12+)
Aladdin Aladdin, a 14 éves kamasz-fiú egy ócskásnál dolgozik iskola előtt és után, hogy segítsen özvegyen maradt édesanyjának. Egy napon egy régi lámpást tisztogat, mikor egyszer csak kiszabadul a lámpa szelleme, aki kiszabadításáért cserébe felajánlja örökös hűségét és szolgálatait a fiúnak. Ettől a perctől kezdve a fiú minden kívánsága teljesül, ám mégis akad egy kis probléma. A szellem éjszakára elveszíti erejét, és a családot ekkor számtalan veszély fenyegeti. Óvakodniuk kell úgy az alvilági bandavezértől, mint a rendőrfőnöktől, hiszen mindenkinek szemet szúr, hogy a kamasz srác piros sportautóval, sőt néha varázsszőnyeggel jár…Szereplők: Bud Spencer, Luca Venantini, Riccardo Rainieri
8:45
Tőrbe ejtve (12+)
Tőrbe ejtve A milliárdos krimiírót 85. születésnapján holtan találják vidéki villájában. A partit követő napon a tett helyszínére érkezik a híres magándetektív, Benoit Blanc, akit egy titokzatos személy bérelt fel a szenzációs bűncselekmény felderítésével. Ahogy a nyomozó elkezdi felgöngyölíteni az ügyet, egyre különösebb titokra derít fényt. És bár az ünnepségen résztvevő családtagoknak és a személyzetnek is megdönthetetlen alibije van, mindenkinek alapos indítéka volt a szörnyű tett elkövetésére. A vidéki magányban elszigetelt família minden tagja egyre kétségbeesettebben bizonygatja saját igazát, de Benoit Blanc egy meglepő csellel végül mégis tőrbe csalja a gyilkost. Szereplők: Ana de Armas, Chris Evans, Daniel Craig
11:25
Csupasz pisztoly 33 1/3 - Az utolsó merénylet (12+)
Csupasz pisztoly 33 1/3 - Az utolsó merénylet Mindenki sírt a röhögéstől, amikor végre nyugdíjba vonult. Ám otthon sem várja örök békesség: felesége mindenáron gyereket akar, pedig Frank Drebin, mióta leadta pisztolyát, nem érzi férfinak magát. Ám itt a lehetőség! Visszahívják egy rendívül bonyolult merénylet előkészületeinek leleplezésére. Első aktusként Drebin hadnagy a spermabankban felgöngyölíti a gyanúsított szeretőjét. A többi pedig csak ráadás... Szereplők: Leslie Nielsen, George Kennedy, O. J. Simpson
13:10
X-Men: Az ellenállás vége (12+)
X-Men: Az ellenállás vége Xaviér professzor segítségével a mutánsok megtanulják irányítani és a jó ügy érdekében felhasználni képességeiket. Most azonban válaszút elé kerülnek: megőrzik különleges képességüket vagy feladják adottságaikat, és beilleszkednek a társadalomba. A kormány által kifejlesztett gyógyszer ugyanis megszüntetné a másságukat, ám valójában a megsemmisítésük a cél. Farkas, Ciklon, Vadóc és a többi mutáns rájönnek az igazságra, ám addigra már elszabadul a pokol... Szereplők: Hugh Jackman, Sir Ian McKellen, Halle Berry
Korábbi műsorok a mai napról
15:15 17:30
A Vadász és a Jégkirálynő 12+ Sok esztendővel azelőtt, hogy a gonosz Ravenna királynővel végzett volna Hófehér pengéje, Ravenna szó nélkül nézte végig, ahogy a húga, Freya elhagyja a birodalmat, miután szívbemarkoló árulás áldozata lett. Freya képes jéggé fagyasztani ellenségeit, és az ifjú jégkirálynő évtizedeket töltött egy távoli jégpalotában azzal, hogy halálos vadászsereget képzett ki magának. A vadászok között volt Eric és Sara is, akik nem teljesítették úrnőjük legfőbb parancsát, amely így szól: örökre keményítsd meg szívedet a szerelemmel szemben... Amikor Freya hírét veszi nővére vesztének, összegyűjti megmaradt seregét, hogy hazahozza a varázstükröt az egyetlen varázslónőnek, aki hasznosítani tudja a tükör erejét. Ám miután kiderül, hogy Ravenna-t fel lehet támasztani az arany halálból, a gonosz nővérek duplán sötét erőket szabadítanak az elvarázsolt vidékre. Seregük legyőzhetetlen, hacsak a száműzött vadászok nem tudnak összefogni Ravenna és Freya ellen... Szereplők: Jessica Chastain, Chris Hemsworth, Emily Blun
17:30
Halálos iramban: Tokiói hajsza (12+)
Halálos iramban: Tokiói hajsza Sean Boswell igazi kívülálló, egy fékezhetetlen versenyző az illegális éjszakai hajszák sebességtől izzó alvilágában. Ám, amikor forró lesz a talaj az abroncsai alatt, Tokióban állomásozó katonatiszt apjához kénytelen költözni, hogy elkerülje a börtönt. Az idegen országban aztán még inkább kívülállónak érzi magát a furcsa szokások és ismeretlen törvények között. Nem kell azonban sok idő, hogy ismét akcióba lendüljön, amikor egy másik amerikai srác, Twinkie bevezeti őt a tiltott driftversenyek világába. Az eddigi, szimpla gyorsulási versenyeket így felváltja a gumicsikorgatós, kisodródós műfaj, melyben a gyorsítás és a csúszás kényes egyensúlyát kell tökélyre fejleszteni a hajtűkanyarokban és szerpentineken. Első versenyén Sean véletlenül a drift királyt hívja ki, aki összeköttetésben áll a japán maffiával, a Jakuzával. A vereségnek pedig magas ára van: Sean kénytelen lesz a bűnszövetkezetnek dolgozni... Szereplők: Lucas Black, Bow Wow, Nathalie Kelley
19:30
A múmia (12+)
A múmia Időszámításunk előtt 1719-ben az egyiptomi Théba falai között tiltott szerelemre lépett Imhotep főpap és a fáraó szeretője. Bűnükért megfizettek: a lány elvette saját életét, Imhotep mumifikált teste pedig örökké kísérteni fog, amíg a Földre nem szabadítják... Most 1925-öt írunk. A Szahara perzselő homokját néhány elszánt kincsvadász rója. A meggazdagodás reményében vállalták a megpróbáltatásokat, és nem is sejtik, hogy kincsek helyett hamarosan a létező legszörnyűbb titkot fogják feltárni... Mert a kincskeresők egy ősi sírra bukkannak, és akaratukon kívül felszabadítják a borzalmak 3000 éves szellemét…Szereplők: Brendan Fraser, Rachel Weisz, John Hannah
22:00
Kickboxer: A bosszú ereje (15+)
Kickboxer: A bosszú ereje Kurt Sloane (Alain Moussi) és testvére, Eric (Darren Shahlavi) kiváló harcművészek. Amikor Eric megnyeri a karate világbajnokságot, meghívást kap Hongkongba. Ugyan Kurt ellenzi a dolgot, testvére mégis odautazik. Nem sokkal később levelet kap Erictől, aki azt kéri tőle, találkozzanak Bangkokban. Kurt gépre száll, de nem sokkal érkezése után testvérével végez a hírhedt Tong Po (Dave Bautista). Kurt bosszút fogad, s hogy revansot vehessen testvére gyilkosán, és elszántan edzeni kezd a híres Durand thai bokszmester (Jean-Claude Van Damme) irányításával. Szereplők: Gina Carano, Dave Bautista, Jean-Claude Van Damme
23:55
Született pusztító (15+)
Született pusztító Bobbyt, a keménykötésű Interpol-ügynököt legújabb megbízatása Kelet-Európába szólítja, ahol a helyi akciócsoport vezetőjeként az itt tevékenykedő fegyvercsempészek és drogbárók felszámolása a feladata. Egy orosz fegyverkereskedő ügyében kezdenek nyomozásba, amikor csapata véres utcai bandaleszámolás kereszttűzében reked, amelynek során egyik társa életét veszti. Axelben ekkor valami elpattan, és addig meg sem áll, míg a gyilkosok meg nem lakolnak. Szereplők: Steven Seagal, George Remes, Darren Shahlavi
1:55
Dredd bíró (15+)
Dredd bíró A lidércnyomásos jövőben tombol a bűnözés, bírók, rendőrök és ítéletvégrehajtók próbálják megvédeni az ártatlan polgárokat. Dredd bíró, a törvényesség elkötelezett híve mindent megtesz, hogy fenntartsa a rendet és a békét. Munkálkodása azonban nem arat osztatlan sikert, mindenre elszánt ellenfelei, akiknek az útjában áll, megpróbálják tőrbe csalni. Tervük sikerrel jár, és Dredd börtönbe kerül, ahonnan csak legközelebbi barátai és munkatársai segítségével szabadulhat ki, hogy tisztára mossa nevét és legyőzze ellenfeleit. Szereplők: Sylvester Stallone, Armand Assante, Rob Schneider
3:55
A tengerészgyalogos 4 - Mozgó célpont (15+)
A tengerészgyalogos 4 - Mozgó célpont Jake Carter (Mike "THE MIZ" Mizanin), a többszörösen kitüntetett és visszavonult tengerészgyalogos őrmester, immár testőrként próbál új életet kezdeni. Első megbízása során új csapatával, a 24 éves Olivia Tanis (Melissa Roxburgh) informátort kell megvédeniük. Ám ezt próbálja majd megakadályozni az Andrew Vogel (Josh Blacker) által vezetett profi zsoldos csapat, amit a Genesys vállalat fogad fel erre a piszkos akcióra. Szereplők: Mike 'The Miz' Mizanin, Melissa Roxburgh, Josh Blacker
0:10
Erőpróba (16+)
Erőpróba Sean Porter (Dwayne Johnson) nevelőtisztként dolgozik az egyik Los Angeles-i javítóintézetben, és amikor néhány napon belül halálra gázolják az egyik szabadlábra helyezett fiút, belátja, hogy a munkájának ebben a formában nincs értelme. A fiatalok többsége ugyanis vagy meghal az utcán, vagy a sitten végzi. Úgy dönt, hogy megpróbál célt adni a fiúknak, akiknek jelenleg abból áll az életük, hogy egymás ellen harcolnak. Kollégájával, Malcolm Moore-ral létrehoznak egy futballcsapatot, és indulnak a bajnokságban, annak ellenére, hogy a szezon kezdetéig csak három hetük van. A feladat hatalmas kihívás elé állít mindenkit, ám Porter vezetésével megtanulják az akaraterő, az önbecsülés és a kölcsönös tisztelet fontosságát. De mindenek felett megtanulnak vállvetve egymásért kiállni és egy csapatként küzdeni. Szereplők: Dwayne Johnson, Xzibit, L. Scott Caldwell
2:45
Júdás és a Fekete Messiás (16+)
Júdás és a Fekete Messiás Bill O'Neal (LaKeith Stanfield) számára nincs más kiút, mint elfogadni az FBI vádalkuját. Cserébe be kell épülnie a Fekete Párduc Párt illinois-i szervezetébe, hogy információkat gyűjtsön a fiatal és rendkívül karizmatikus aktivistáról, Fred Hamptonról (Daniel Kaluuya), aki rövid idő alatt a szervezet elnöke lesz. Az FBI és a chicagói rendőrség úgy véli, hogy Hampton forradalomra készül, és a megállításában Billnek kell segítenie. Szereplők: Daniel Kaluuya, LaKeith Stanfield, Jesse Plemons
6:00
Megy a gőzös (12+)
Megy a gőzös Ivaros álmos kis állomás, a helybéliek, élükön az állomásfőnökkel (Koltay Róbert) élik a maguk egyhangú, kicsinyes intrikákkal teli életüket. A legfőbb nemzeti ereklyét hordozó díszvonat érkezése azonban szó szoros értelmében feldúlja nyugalmukat. Ugyanis a véletlenek összjátéka folytán a gőzös, csendőröstől, cigányvajdástól, ereklyéstől a disznóólban köt ki. Őrületes kavarodás veszi kezdetét, melyben minden visszájára fordul... Szereplők: Koltai Róbert, Pogány Judit, Szabó Győző
7:50
6:3 avagy, Játszd újra Tutti (12+)
6:3 avagy, Játszd újra Tutti Tutti (Eperjes Károly) becsületes munkás, aki kukásautójával mindennap rója az utcákat, és gyűjti a szemetet. Munka közben állandóan a legendás Aranycsapatról ábrándozik. Egy szép napon, egy lerobbant házhoz hívják, ahol a sok limlom között hatalmas kincsre lel: egy mezre, amelyet 1953. november 25-én, azon a bizonyos 6:3-as álommérkőzésen viselt a magyar csapat egyik jeles focistája. Tutti felpróbálja a mezt, és valami csoda folytán visszarepül a múltba, egészen pontosan az évszázad mérkőzésén landol… És a történet csak itt kezdődik…Szereplők: Eperjes Károly, Szalay Kriszta, Cseh Tamás
9:45
Hazárd megye lordjai: A kezdet (12+)
Hazárd megye lordjai: A kezdet Bo (Jonathan Bennett) és Luke (Randy Wayne), a tinédzserkorú unokatestvérek összetűzésbe kerülnek a törvénnyel. Azzal a feltétellel kerülnek szabadlábra, hogy Jesse nagybácsi (Willie Nelson) felügyelete alatt nyáron keményen kiveszik részüket a munkából. A fiúk hamarosan megtudják, hogy veszélyben van Jesse bácsi farmja, Hogg főnök (Christopher McDonald) feni rá a fogát, jelzáloggal megterhelve az ingatlant. Az unokatestvérük, Daisy (April Scott) segítségével Bo és Luke megesküszik, hogy megvédi a családi tulajdont. Eközben rendszeresen szembe kerülnek a helyi közeggel, Coltrane seriffel (Harland Williams). A Lee tábornok névre hallgató járgányuk azonban mindig kihúzza őket a bajból. Szereplők: Jonathan Bennett, April Scott, Christopher McDonald
11:40
Végzetes visszaszámlálás (12+)
Végzetes visszaszámlálás Frank Cross hadnagy (Dolph Lundgren) nem először kerül szembe a feletteseivel. Ezúttal engedély nélkül végzett humanitárius szolgálatot: élelmiszerrel teli segélycsomagokat dobott le az éhező kurdoknak. A sajtó igazi hősként ünnepli, és az elnök ki is aknázza az újdonsült médiasztárban rejlő lehetőségeket. A büntetés alól váratlanul felmentett hadnagy új megbízást kap: a nukleáris rakéták indításának kódját kell őriznie, ám a táskát már az első napon ellopják. Cross azonnal a terroristák után ered, és életveszélyes hajsza indul Chicago utcáin... Szereplők: Dolph Lundgren, Roy Scheider, Michael Sarrazin
13:40
Renegátok (12+)
Renegátok Levin (J. K. Simmons), a haditengerészet elit kommandósainak parancsnoka egy zajos boszniai akció után szabadságolja Barnes (Sullivan Stapleton) csapatát. Az unatkozó Barnes és emberei elvállalják a gyönyörű, szabadságharcos Lara (Sylvia Hoeks) ajánlatát, aki azt állítja, hogy a közeli tó fenekén több száz millió dollárt érő kincs lapul a világháború óta. A kölcsönösen előnyös üzlet érdekében hamarosan elkészül a titkos, ám meglehetősen nagyszabású pénzmentőakció. Egy szerencsétlen véletlen során azonban az ellenség felfigyel rájuk, ezért új tervet kell rögtönözniük. Szereplők: Sullivan Stapleton, Charlie Bewley, Sylvia Hoeks
Korábbi műsorok a mai napról
15:50 18:45
A bátrak 12+ Az arizonai tűzoltócsapat vezetője, Eric Marsh (Josh Brolin) hosszú idő után végre lehetőséget kap arra, hogy csapatával megszerezze az elit minősítést, és az ország egész területén közvetlenül dolgozhasson az erdőtüzek oltásánál. Mindannyian tisztában vannak azzal, hogy hatalmas kockázatot vállalnak, amikor kirendelik őket a Yarnell Hill-i tűzhöz. Hamarosan a kontrollálhatatlan természet valóra váltja minden rémálmukat... Szereplők: Josh Brolin, Miles Teller, Jeff Bridges
18:45
A sötét lovag: Felemelkedés (12+)
A sötét lovag: Felemelkedés Nyolc év telt el azóta, hogy egy szörnyű éjszakát követően Batman (Christian Bale) nyom nélkül eltűnt. Magára vállalta Harvey Dent államügyész minden vétkét, és a hősből üldözött bűnöző lett. Önfeláldozása azonban nem volt hiábavaló: a Dent-törvénynek köszönhetően Gotham békés várossá vált. De csak átmenetileg. A városban feltűnik egy macskajelmezes betörő, és megérkezik Bane (Tom Hardy) is, a gátlástalan bűnöző. Bruce Wayne féltve őrzött magánya véget ér, amikor Bane katonai bázissá változtatja a várost. Szereplők: Christian Bale, Michael Caine, Anne Hathaway
22:00
Az igazság nevében (16+)
Az igazság nevében Gordy Brewer (Arnold Schwarzenegger) a Los Angeles-i tűzoltóság parancsnoka egy röpke pillanat alatt mindent elveszít, ami valaha fontos volt számára: fia és felesége meghalnak egy terrortámadásban. A robbantást El Lobónak, a Farkasnak tulajdonítják, aki a kolumbiai polgárháború hírhedt vezére. Gordy bízik az igazságszolgáltatásban, ám hetekkel később látnia kell, hogy a hivatalos nyomozás holtpontra jutott. Barátai és Brandt CIA-ügynök (Elias Koteas) figyelmeztetése ellenére Gordy Kolumbiába indul, hogy maga kutassa fel a Farkast... Szereplők: Arnold Schwarzenegger, Francesca Neri, Elias Koteas
0:20
Tisztítótűz (18+)
Tisztítótűz A kiváló pszichológiai érzékkel rendelkező Jack Cole nyomozó már évek óta felhagyott eredeti tevékenységével. Ám amikor Los Angelesben útjára indul egy tébolyodott sorozatgyilkos, a hatóságok kénytelenek a segítségét kérni. Cole azonban nem dolgozhat egyedül, új társat kap Jim Campbell nyomozó személyében, akivel az első pillanattól kezdve gyűlölik egymást. De le kell küzdeniük a kölcsönös ellenszenvet ahhoz, hogy elkaphassák a gyilkost, akinek legutolsó áldozata Cole volt felesége és annak legújabb férje. Szereplők: Steven Seagal, Keenen Ivory Wayans, Bob Gunton
2:15
Brightburn – A lángoló fiú (18+)
Brightburn – A lángoló fiú Az emberiség megszokta, hogy időnként hősök érkeznek a Földre, akik különlegesen erősek, rendkívüli képességűek, és feltűnés nélkül el tudnak rejtőzni. A gond akkor van, ha az idegen bájosan ártatlan, imádnivaló gyermek, akiről csak kamaszkorában derül ki, hogy szuperhős képességei nem a jó célt szolgálják. Tori Breyer (Elizabeth Banks) bármit megtenne örökbefogadott fiáért, még akkor is, ha Brandon (Jackson A. Dunn) a különleges hatalomtól gonosszá válik. Szereplők: Elizabeth Banks, Meredith Hagner, Matt Jones
4:10
Pokoli paradicsom (18+)
Pokoli paradicsom Neal (Danny Masterson), a feltörekvő milliomos egy szigetre viszi legjobb barátait, hogy ott egy feledhetetlen hétvégével ajándékozza meg őket. A féktelen mulatozás során egy helyi klub tulajdonosától (Pierce Brosnan) előkerül egy rejtélyes szer, amit minden szigeten tartózkodó használ, mondván tökéletes felszabadultságot ad. A társaság is kipróbálja, ami után a szigeten elszabadul a pokol... Szereplők: Ashley Greene, Justin Chatwin, Pierce Brosnan

M2 műsor (2023. 09. 24.)

Az M2 (2015 óta M2 Petőfi) 2012 december 22-én gyerekcsatornává alakult. Műsora az összes szolgáltató kínálatában megtalálható. Programjában elsősorban korszerű animációs és élőszereplős filmsorozatok szerepelnek. Az új célközönség a 0-12 éves korosztály lett.

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti M2 műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

Az M2 műsorának vetítését 1973-ban kezdte meg (ezt két éves próbaadások előzték meg) elsőként MTV-2, TV-2, MTV 2, Magyar 2, majd a már ismert M2 néven. A csatorna társadói többek között a Duna, Duna World, M1, M4 Sport és M5 csatornák. A televízióadó a Közszolgálati Közalapítványhoz tartoziki, jelenlegi székhelye Budapest. Érdekesség, hogy a csatornán az első nagy felbontásban (azaz HD minőségben) közvetített műsor a 2008-as pekingi olimpia volt.

Az M2 tv csatorna legnépszerűbb műsorai: Kukori és Kotkoda, Mekk Elek az ezermester, Misi Mókus kalandjai, Kék Egér, Magyar népmesék, Helen sulija, Micimackó, Mikrobi, Pom Pom meséi és a Frakk, a macskák réme.