0:15
Mit kíván? (12+)
Mit kíván? A hetente jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
0:45
Esti Kornél (12+)
Esti Kornél A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni _ így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
1:40
Kulisszák mögött az A38 Hajón || Mgzavrebi (12+)
Kulisszák mögött az A38 Hajón || Mgzavrebi Az aktuális rész ismertetője: Egy legendás grúz zenekar, a Mgzavrebi érkezett a hajóra messzi hazájából. Különösen szép és kedves népi alapokra épülő zenéjük egyszerre mélyen kiérlelt és szenvedélyes, amely természetes hangzással, pozitív energiával, elképesztő szellemi erővel tudja feltölteni hallgatóit. A Mgzavrebi budapesti koncertjén egy különösen színes keleties szellemiséget élhettünk meg nyugatias világunkban. A műsor ismertetése: Beviszünk az A38 hajó backstage-ébe és együtt kísérjük a sztárokat fellépésre, a hajó gyomrába. Az A38 hajó színfalai mögül jelentkezünk és a riportok, interjúk mellett közvetítjük a magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek koncertjeit is a hajó gyomrából.
2:30
Hullámhossz || Varga János Project 2. rész (12+)
Hullámhossz || Varga János Project 2. rész Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
2:45
Hullámhossz || Kóbor Zsóka és Polgár Patrik 2. rész (12+)
Hullámhossz || Kóbor Zsóka és Polgár Patrik 2. rész Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
Korábbi műsorok a mai napról
3:00 4:00
Akusztik || Legendák - Kormorán 12+ Az aktuális rész ismertetője: A Kormorán zenekart Koltay Gergely alapította 1976-ban. Zenéjükben elsőként ötvözték Magyarországon a folk és a rock elemeket, ezzel új műfajt teremtve hazánkban. Most különleges produkcióval láthatjuk őket, az Akusztik műsorban. A műsor ismertetése: Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán.
4:00
Pom-Pom meséi II. sorozat || Az óriástüdejű levegőfújó (0+)
Pom-Pom meséi II. sorozat || Az óriástüdejű levegőfújó Az aktuális rész ismertetője: A klasszikus rajzfilm-sorozat jelelt változata 2014-ben készült. Óriástüdejűnek annyi levegő van a tüdejében, hogy állandóan fújnia kell, de így megkeseríti a város életét... A műsor ismertetése: Gombóc Artúr folyton csokoládét eszik, s ettől annyira meghízik, hogy amikor ősszel ő is el akar költözni Afrikába, nem bírja a szárnya... Szereplők: Petrik József, Kútvölgyi Erzsébet, Kovács Klára
4:05
A kockásfülű nyúl II. sorozat || A cirkusz (0+)
A kockásfülű nyúl II. sorozat || A cirkusz (II / 6) Az aktuális rész ismertetője: Kistöfi barátjával cirkuszba megy, de mire odaérnek elfogy a jegy és nem engedik be őket. A kockás fülű nyúl mindent megpróbál, hogy láthassák az előadást. A műsor ismertetése: A kockásfülű nyúl a néhány perces epizódokban az örök konfliktusmegoldó: ehhez felhasználja különleges képességeit is, de alapvetően belső tulajdonságai segítik.
4:15
Frakk, a macskák réme II. sorozat || Vándorcirkusz (0+)
Frakk, a macskák réme II. sorozat || Vándorcirkusz (II / 6) Az aktuális rész ismertetője: Irma néni és Károly bácsi krimit néz a tévében. Mindeközben Lukrécia és Szerénke valódi bűnügyet próbálnak megrendezni, hogy megehessék a tál tejszínhabot a hűtőből, azt remélve, hogy a vándorcirkuszosokra terelődik a gyanú. Csakhogy azt már mindenki tudja, hogy a krimiben sosem az a bűnös, akire a gyanú terelődik... Szereplők: Szabó Gyula, Schubert Éva, Váradi Hédi
4:20
Mesélj nekem! || A két kiskacsa (Varga Júlia meséje) (0+)
Mesélj nekem! || A két kiskacsa (Varga Júlia meséje) Az aktuális rész ismertetője: A mese feliratos, diafilm jellegű változata.
4:30
Kukori és Kotkoda I. Sorozat || A baromfiudvar réme (0+)
Kukori és Kotkoda I. Sorozat || A baromfiudvar réme Az aktuális rész ismertetője: Kukorit a tojáseladásnál becsapja a róka. Pénzt kell szereznie, ezért statisztának áll be egy forgatásra.... Szereplők: Psota Irén, Márkus László, Szuhay Balázs
4:35
A legkisebb Ugrifüles II. sorozat || Tanítják a hörcsögöt (0+)
A legkisebb Ugrifüles II. sorozat || Tanítják a hörcsögöt Az aktuális rész ismertetője: A mező állatai mind illedelmesen viselkednek, mikor rájönnek, hogy a hörcsögök milyen neveletlenek. Elhatározzák, hogy megtanítják az illemre, ez sokáig sikertelennek bizonyul. Szerencsére Ugrifülesnek mentő ötlete támad, a hörcsögöt a hasánál kell megfogni, tehát csak akkor kap enni, ha szépen kéri. Szereplők: Haumann Péter, Márton András
4:45
Vízipók-Csodapók - III. sorozat || A nagy kirándulás (0+)
Vízipók-Csodapók - III. sorozat || A nagy kirándulás (III / 11) Az aktuális rész ismertetője: A két jóbarát, Vízipók és Keresztespók, hajnali kirándulásra indulnak egy távoli rétre. Igen ám, de a messzi vidék tele van ismeretlen lakókkal és veszélyekkel! Szereplők: Pathó István, Harkányi Endre, Detre Annamária
4:55
Töf-Töf elefánt I. sorozat || Töf-Töf és a csúzlis gyerek (0+)
Töf-Töf elefánt I. sorozat || Töf-Töf és a csúzlis gyerek Az aktuális rész ismertetője: Töf-Töf megtalálja és alaposan megleckézteti a csúzlijával vandál módon romboló, vásott gyereket. Szereplők: Szombathy Gyula
5:00
Bogyó és Babóca - II. évad || Áfonyaszedés (0+)
Bogyó és Babóca - II. évad || Áfonyaszedés (II / 11) Bartos Erika mesekönyvéből készült animációs sorozat Bogyó a csigafiú, és Babóca a katicalány barátságáról szól. A történetek a gyermekkor mindennapi eseményeiből merítenek. Többek közt olyan témákat érintenek mint a csúfolódást, konfliktuskezelést vagy a gyermeki félelmeket. Mindezt természetesen a legkisebbek számára is érthető nyelven és gyerekrajzszerű grafikával tárják elénk.
5:10
Apollo és a csodabogarak || Nem emlékszem! (0+)
Apollo és a csodabogarak || Nem emlékszem! Az aktuális rész ismertetője: Benny-t, a pillangót egy apró baleset éri, aminek következtében nem emlékszik semmire. Ráadásul egyéb módon sem önmaga. A kertlakók azonban szeretnék visszakapni a barátjukat. Bár, az is igaz, most nem jött rosszkor, hogy Benny elvesztette az emlékezetét... A műsor ismertetése: Egy varázslatos kert, teli apró kis bájos, és kevésbé bájos bogarakkal, akiknek mindig van megoldandó problémájuk, csetléseik, botlásaik, akik vidámak, vagy épp szomorúak, mérgesek vagy kedvesek. De egy biztos, szerethetőek. Még azok is, akik nem éppen a szeretetünket akarják. Szerencsére itt él köztük Apolló, a kis tücsök, a méhkirálynő férje, és mindig tudja a kis bogarak szívéhez vezető utat, a gondjaikra a megoldást, a bánatukra a gyógyírt. Wendy, a látszólag gonosz és utálatos darázs, aki nem fogadja el könnyen Apollót, Larry, a kis tetű, aki viszont mindenben segíti, vagy Inkognitó, a kártevő, mind-mind hozzá fordulnak, ha segítség kell. Apolló pedig a maga hatalmas szívével,
5:20
Apollo és a csodabogarak || A diéta (0+)
Apollo és a csodabogarak || A diéta Az aktuális rész ismertetője: Bartley túl sokat eszik az édességből, és semminek nem tud ellenállni. Nem csoda hát, hogy fáj a hasa. Betty szerint diétáznia kellene, de a kis poszméh hallani sem akar erről. Pedig jobban tenné, ha megfogadná a többiek tanácsát, és ezentúl mértéket tartana a sok édesség között. A műsor ismertetése: Egy varázslatos kert, teli apró kis bájos, és kevésbé bájos bogarakkal, akiknek mindig van megoldandó problémájuk, csetléseik, botlásaik, akik vidámak, vagy épp szomorúak, mérgesek vagy kedvesek. De egy biztos, szerethetőek. Még azok is, akik nem éppen a szeretetünket akarják. Szerencsére itt él köztük Apolló, a kis tücsök, a méhkirálynő férje, és mindig tudja a kis bogarak szívéhez vezető utat, a gondjaikra a megoldást, a bánatukra a gyógyírt. Wendy, a látszólag gonosz és utálatos darázs, aki nem fogadja el könnyen Apollót, Larry, a kis tetű, aki viszont mindenben segíti, vagy Inkognitó, a kártevő, mind-mind hozzá fordulnak, ha segítség kell. Apolló pedig a m
5:35
Zou II. évad || Zou és Zak alvókája (0+)
Zou II. évad || Zou és Zak alvókája Az aktuális rész ismertetője: Zak elhagyja kedvenc alvókját Zebit, Zou rögtön felajánlja neki, hogy segít megkeresni. Kiplakátolják a városszerte a képét. Mikor bemennek Zavier bácsi boltjába, Zinnia nagyon furcsán kezd viselkedni. Vajon nála van Zebi?
5:45
Zou II. évad || Anyák napja (0+)
Zou II. évad || Anyák napja (II / 47) Az aktuális rész ismertetője: Anyák napja van. Zinnia, apukájával egy utazást ad ajándékba Zeldának. Zou ezzel szemben készíteni szeretne valami meglepetést. Nagyapa segítségével egy gyönyörű szélcsengőt csinál. Ráadásként mikor Zinniáék kocsikulcsa beleesik a csatornába, Zou egy remek ötlettel áll elő.
6:00
A Mancs őrjárat V. évad || A pizzatorony megmentése / Ász ajándékának megmentése (0+)
A Mancs őrjárat V. évad || A pizzatorony megmentése / Ász ajándékának megmentése (V / 26) Az aktuális rész ismertetője: Rocky és a kutyik egy öreg roncsautót újítanak fel Ász Sorensen születésnapjára. // Kalandöböl keményen dolgozik azon, hogy elnyerjék a világ legnagyobb pizzatornyáért járó díjat! Szereplők: Alex Thorne, Devan Cohen, Christian Distefano
6:25
Hetedhét kaland (0+)
Hetedhét kaland Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába. műsorvezetők: Góczán Panni, Göröncséri Virág, Gyarmati Erik, Korcsog Laura, Pataky Szabolcs
6:35
Derítsük k!hívás 2024 || Híd (0+)
Derítsük k!hívás 2024 || Híd Az aktuális rész ismertetője: Tudor Kukac egy dzsungelben köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Egy szakadék állja útját, ezért kihívást hirdet 4. , 5. , és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan hidat kell építeniük spagettitésztákból, amely nem dől össze, ha ráraknak egy téglát. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
6:39
M2 matricák - Négyzetgyök || Gömb (0+)
M2 matricák - Négyzetgyök || Gömb Az aktuális rész ismertetője: Matematikai oktató sorozat gyerekeknek A gömb tulajdonságait vizsgálja Laci bácsi, a matematikus. Kiderül, hogy a gömb árnyéka Magyarországon kizárólag ellipszis alakú lehet. Megkeressük a gömb középpontját és sugarát. Kiderítjük, hol találkozhatunk gömbbel a mindennapi életben. A műsor ismertetése: A matematika könnyű és izgalmas. Ezt szeretné megmutatni a nézőknek Laci bácsi, azaz Major László matematikus. Játékos feladatokon keresztül ismerhetik meg a gyerekek a matematika problémáit, ezzel közelebb hozva őket ehhez a néha bonyolultnak tűnő tudományhoz.
6:40
Rímerdő versfilmek || Kulcsár Miklós: Falusi történet (0+)
Rímerdő versfilmek || Kulcsár Miklós: Falusi történet Az aktuális rész ismertetője: A Rímerdő tündérkéje találkozik Danival, aki éppen füttyszóval csalogatja magához a sárgarigót. Dani elmeséli, kitől tanult meg ilyen jól fütyülni. Kulcsár Miklós: Falusi történet című versét Nagy Dániel mondja el.
6:45
Zoom, a fehér delfin II. évad || A poemari gyöngy 1. rész (6+)
Zoom, a fehér delfin II. évad || A poemari gyöngy 1. rész Az aktuális rész ismertetője: Clarissa ügyetlenségből ráönti Ramanára a Szent-olajat, melytől a varázsló mély álomba zuhan. Egyetlen módon lehet felébreszteni, ha megérinti a poemári gyöngyöt. Yann, Auru és Timeti elmennek a Titkos-barlangba, hogy elhozzák a gyöngyöt, ám Van Crook tudomást szerez a terveikről. A műsor ismertetése: Egy fiú találkozik és összebarátkozik egy Zoom nevű fehér delfinnel, izgalmas kalandok sorozata kezdődik...
6:55
Zoom, a fehér delfin II. évad || A poemari gyöngy 2. rész (6+)
Zoom, a fehér delfin II. évad || A poemari gyöngy 2. rész Az aktuális rész ismertetője: A kis csapat elhozza a poemari gyöngyöt a faluba, de akkorra már Patrick bácsi Ramanával a kórház felé tart. Ráadásul kitör a vulkán, a falut evakuálni akarják. , a gyöngyöt pedig Van Crook megszerzi. A gyerekek azonban nem tétlenkednek! A műsor ismertetése: Egy fiú találkozik és összebarátkozik egy Zoom nevű fehér delfinnel, izgalmas kalandok sorozata kezdődik...
7:10
Az ifjú Robin Hood kalandjai || Az alkimista (6+)
Az ifjú Robin Hood kalandjai || Az alkimista (I / 46) Az aktuális rész ismertetője: Az ifjú Robin Hood izgalmas kalandokba keveredik miközben a szegényeket védelmezi a gonosz János hercegtől, különböző banditáktól és szélhámosoktól.
7:20
Az ifjú Robin Hood kalandjai || A titkos kert (6+)
Az ifjú Robin Hood kalandjai || A titkos kert (I / 47) Az aktuális rész ismertetője: Az ifjú Robin Hood izgalmas kalandokba keveredik miközben a szegényeket védelmezi a gonosz János hercegtől, különböző banditáktól és szélhámosoktól.
7:35
Kalózka és Kapitány kalandjai II. évad || Roberto kapitány (6+)
Kalózka és Kapitány kalandjai II. évad || Roberto kapitány Az aktuális rész ismertetője: Roberto véletlenül beszippantja a csodaszert, amitől összezavarodik, és azt hiszi, ő a Rózsaszín Koponya kapitánya. A gond csak az, hogy a szakács meglehetősen zsarnok vezetőnek bizonyul, így Kalózkának be kell szereznie az ellenszert a Citrus-szigetről. A zöld pettyes mandarin az, amitől Roberto újra önmaga lehet. A műsor ismertetése: Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal: tengeri szörnyekkel találkoznak, elsüllyedt hajóra és mesés kincsekre bukkannak, nem várt akadályokkal kell megküzdeniük. De fő a bátorság és a vidámság!
7:45
Kalózka és Kapitány kalandjai II. évad || Roberto táncol (6+)
Kalózka és Kapitány kalandjai II. évad || Roberto táncol Az aktuális rész ismertetője: Roberto hivatalos az éves csontváz összejövetelre, de nem szívesen megy, mert nem tud táncolni. Barátai szerint az a megoldás, ha kölcsönkérik Küklopsz varázscsizmáját. Robertonak azonban nem ez segít, hanem a barátai biztatása és ötlete, amitől végül önfeledten ropja. A műsor ismertetése: Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal: tengeri szörnyekkel találkoznak, elsüllyedt hajóra és mesés kincsekre bukkannak, nem várt akadályokkal kell megküzdeniük. De fő a bátorság és a vidámság!
7:55
A dzsungel könyve II. évad || Ki nevet a végén? (6+)
A dzsungel könyve II. évad || Ki nevet a végén? (II / 11) Az aktuális rész ismertetője: Maugli a barátaival azt játssza, hogy ki kell találniuk, kit utánoz éppen. Mása, a majmok vezetőse viszont ezt nem nézi jó szemmel, és nem tűri, hogy rajta gúnyolódjanak, ezért foglyul ejti Mauglit. Szereplők: Teresa Gallagher, Jimmy Hibbert, David Holt
8:10
A dzsungel könyve II. évad || Otthonrombolók (6+)
A dzsungel könyve II. évad || Otthonrombolók Az aktuális rész ismertetője: Kala visszajött, a majmok pedig megtámadták és foglyul ejtették Baluékat. Mauglinak így egyedül kell szembenéznie a vérszomjas fenevaddal. Szereplők: Teresa Gallagher, Jimmy Hibbert, David Holt
8:20
Büdi és Markosz - I. évad || Mersz új szirénája/ Bontó balhé (0+)
Büdi és Markosz - I. évad || Mersz új szirénája/ Bontó balhé Az aktuális rész ismertetője: Büdi és Markosz próbálják megjavítani Mersz, a tűzoltó elromlott szirénáját. Mikor azonban megszólal a tűzjelző, a két jó barátnak ki kell találnia, hogy tudják Merszet a nagy forgalomban elvinni a segélyhíváshoz. / Büdi és Markosz a Bontó által lerombolt törmelékeket szeretnék összeszedni és elszállítani, ám ezek túl nehéznek bizonyulnak. Sok barátjuk becsatlakozik segíteni, de eleinte valahogy nem tudnak csapatban dolgozni.
8:45
Raju, a riksa || Patkányfogó (0+)
Raju, a riksa || Patkányfogó Az aktuális rész ismertetője: Valaki ellopta a szemeteseket, és szétszórta a hulladékot Mókavárosban, mely természetesen vonzza a patkányokat. Raju és kis csapata hamar rájönnek, hogy Rontó Palkó áll a gaztettek mögött. A feladat tehát világos: megleckéztetni Rontó Palkót, és kitakarítani a várost.
8:50
Raju, a riksa || Mikulás riksák (0+)
Raju, a riksa || Mikulás riksák Az aktuális rész ismertetője: Karácsonyeste van, de az ajándékokat nem kaphatják meg Mókaváros lakói, mivel a Mikulást sajnos baleset érte. Raju és barátai örömmel felajánlják segítségüket a Télapónak, és helyette ők szállítják ki a csomagokat.
9:00
Raju, a riksa || Tartsd be a szabályokat (0+)
Raju, a riksa || Tartsd be a szabályokat Az aktuális rész ismertetője: A városi sportnapon autóversenyt rendeznek, melynek szigorú szabályai vannak. Raju, Charlie és Tina a győzelem érdekében úgy döntenek, hogy inkább a szabályokat megszegve, sportszerűtlenül versenyeznek. Csak Nanda játszott szabályszerűen, és meg is nyeri így a versenyt.
9:05
Számoljunk Paulával 6. évad || Elveszett számok (0+)
Számoljunk Paulával 6. évad || Elveszett számok Az aktuális rész ismertetője: Paula össze szeretné számolni, hány játéka van, de az 5-ös számot senki nem találja, eltűnt. A szuper számítógép megmutatja nekik, hogy az 5-ös szám a kertben veszett el. Paula és barátai meg is találják, de a rakoncátlan 5-ös megtréfálja őket....
9:20
Számoljunk Paulával 6. évad || Sok-sok buborék (0+)
Számoljunk Paulával 6. évad || Sok-sok buborék Az aktuális rész ismertetője: Paula a barátaival buborékfújó versenyt rendez. Hirtelen Bubi, Frici bácsi unokaöccse telefonál és azt állítja, hogy az udvari tó tele van buborékkal. Kiderül, hogy a tóban akarta kimosni a szennyest, de túl sok mosóport öntött a tóba. Paula és barátai azonnal segíteni kezdenek. De hogyan lehet eltüntetni ennyi buborékot?
9:30
Limb-lomb, a kincses sziget - 3. évad || Semmi/ Golyófogó (0+)
Limb-lomb, a kincses sziget - 3. évad || Semmi/ Golyófogó Az aktuális rész ismertetője: Kip semmit nem talál a kincsesládikóban, így neki és barátainak muszáj valami elfoglaltságot keresniük. Rájönnek, hogy ha nyitott szemmel járnak, akkor nagyon sok mindennel lehet játszani. / Kip a barátainak csinál egy-egy kincsesládikót, és mindenkinek ugyanazt a játékot teszi bele. Kip nem is gondolta volna, hogy ugyanazzal a játékkal hányféleképpen is lehet játszani...
9:55
Frakk, a macskák réme II. sorozat || Vándorcirkusz (0+)
Frakk, a macskák réme II. sorozat || Vándorcirkusz (II / 6) Az aktuális rész ismertetője: Irma néni és Károly bácsi krimit néz a tévében. Mindeközben Lukrécia és Szerénke valódi bűnügyet próbálnak megrendezni, hogy megehessék a tál tejszínhabot a hűtőből, azt remélve, hogy a vándorcirkuszosokra terelődik a gyanú. Csakhogy azt már mindenki tudja, hogy a krimiben sosem az a bűnös, akire a gyanú terelődik... Szereplők: Szabó Gyula, Schubert Éva, Váradi Hédi
10:00
Mesélj nekem! || A két kiskacsa (Varga Júlia meséje) (0+)
Mesélj nekem! || A két kiskacsa (Varga Júlia meséje) Az aktuális rész ismertetője: A mese feliratos, diafilm jellegű változata.
10:10
Kelj fel, Marci! - IV. évad || Marci, a kalóz (6+)
Kelj fel, Marci! - IV. évad || Marci, a kalóz Az aktuális rész ismertetője: Minden kisfiú álma,hogy egy napra kalóz lehessen. Marcinak teljesül ez a vágya, ráadásul megismerkedhet igazi kalózokkal _ akikkel még össze is barátkozik. A műsor ismertetése: Marci egy kisiskolás fiú, aki minden reggel új kalandra ébred. Egyik nap szuperhősként, máskor meg sárkányként, vagy éppen nyomozóként kel fel és indul el az iskolába. Szereplők: Paul Bandey, Jodie Forrest, Sonja Ball
10:20
A kis Malabar || A bújócskához tökéletes bolygó (6+)
A kis Malabar || A bújócskához tökéletes bolygó Az aktuális rész ismertetője: A kis Malabar nagyon szerencsés fiú, hisz az ő játszótere az univerzum. Útja során mindig akad egy barátja, aki elkíséri egy egy felejthetetlen felfedezésre, ahol bolygókkal és csillagokkal beszél, annak megértésére melyik, hogyan alakult ki és mik a legfőbb a tulajdonságai. Mai részben a Merkúrral ismerkedhetünk meg. Szereplők: Beatrice Mujdei
10:25
A kis Malabar || Óriásbuborékok (6+)
A kis Malabar || Óriásbuborékok Az aktuális rész ismertetője: A kis Malabar nagyon szerencsés fiú, hisz az ő játszótere az univerzum. Útja során mindig akad egy barátja, aki elkíséri egy egy felejthetetlen felfedezésre, ahol bolygókkal és csillagokkal beszél, annak megértésére melyik, hogyan alakult ki és mik a legfőbb a tulajdonságai. Mai részben a szupernovákkal ismerkedhetünk meg. Szereplők: Beatrice Mujdei
10:30
Denver, az utolsó dinoszaurusz || Utolsó simítás (6+)
Denver, az utolsó dinoszaurusz || Utolsó simítás Az aktuális rész ismertetője: Denver legújabb hobbija a festés, és úgy tűnik tehetséges is benne. Ám Miss Tucson ezúttal sem bírja ki, nem ő áll a középpontban, ezért megpróbálja bajba keverni a dinót. Mint mindig, ezúttal is kudarcba fullad a terve, és a városfreskón mind a ketten szerepelnek. A műsor ismertetése: Denver és Harry közös kalandja születésük napján kezdődött, azóta elválaszthatatlan jóbarátok. Szívük csücske saját zenekaruk, a Dinopals, aminek Charlotte és Super Dan, legjobb barátaik is tagjai. A dinoszaurusszal való mindennapi élet rendkívüli, különösen egy olyan városban, mint Bones Town, ahol mindig történik valami izgalmas. Szereplők: Pat Fraley, Jack Angel, Adam Carl
10:45
Denver, az utolsó dinoszaurusz || Végtelen nap (6+)
Denver, az utolsó dinoszaurusz || Végtelen nap Az aktuális rész ismertetője: Harry legújabb találmánya egy időgép, aminek köszönhetően újra-és újraélik ugyanazokat az eseményeket. A gyerekek Denver és Dino Dan kivételével időspirálba kerültek. Vajon mi lehet az megoldás? A műsor ismertetése: Denver és Harry közös kalandja születésük napján kezdődött, azóta elválaszthatatlan jóbarátok. Szívük csücske saját zenekaruk, a Dinopals, aminek Charlotte és Super Dan, legjobb barátaik is tagjai. A dinoszaurusszal való mindennapi élet rendkívüli, különösen egy olyan városban, mint Bones Town, ahol mindig történik valami izgalmas. Szereplők: Pat Fraley, Jack Angel, Adam Carl
11:00
Alvin és a mókusok I. sorozat || Don Juan Theodoro (6+)
Alvin és a mókusok I. sorozat || Don Juan Theodoro (I / 20) Az aktuális rész ismertetője: Theodornak megtetszik egy lány a suliban. A bátortalan kis mókusnak mindenki segíteni próbál az udvarlásban. Nem csoda, ha semmi sem sikerül! Vagy mégis? Szereplők: Ross Bagdasarian Jr. , Janice Karman, Vanessa Bagdasarian
11:10
Alvin és a mókusok I. sorozat || Első a család (6+)
Alvin és a mókusok I. sorozat || Első a család (I / 8) Az aktuális rész ismertetője: Dave és a kis mókusok minden évben egy családi nappal ünneplik meg találkozásuk évfordulóját. Ebben az évben ez a nap egybeesik a helyi focicsapat nagy rangadójával. Alvinnak sikerül jegyet szerezni a meccsre, ettől kezdve már csak az a probléma, hogyan maradjon le a közös programról... Szereplők: Ross Bagdasarian Jr. , Janice Karman, Vanessa Bagdasarian
11:20
Alvin és a mókusok I. sorozat || Régimódi vakáció (6+)
Alvin és a mókusok I. sorozat || Régimódi vakáció (I / 22) Az aktuális rész ismertetője: Dave és a három mókus többnapos erdei kirándulásra mennek. Dave az interneten választotta ki a szállást, de a képek alapján szinte rá sem ismernek a lerobbant kis kunyhóra, ahol ráadásul még térerő sincs. Ennek ellenére emlékezetes, szép napokat töltenek a hegyen. Szereplők: Ross Bagdasarian Jr. , Janice Karman, Vanessa Bagdasarian
11:35
Alvin és a mókusok I. sorozat || Alvin varázsereje (6+)
Alvin és a mókusok I. sorozat || Alvin varázsereje (I / 9) Az aktuális rész ismertetője: Alvinnak barátai és iskolatársai hálálkodnak segítőkészségéért. A kis mókusnak fejébe száll a dicsőség, és varázserejűnek mondja magát. Az igazság azonban hamar kiderül. Szereplők: Ross Bagdasarian Jr. , Janice Karman, Vanessa Bagdasarian
11:45
Ernest és Célestine - 2. évad || A félbeszakadt történet (6+)
Ernest és Célestine - 2. évad || A félbeszakadt történet Az aktuális rész ismertetője: A városban felállítottak egy könyv-cserepontot, ahová mindenki elviheti a már kiolvasott könyveit és onnan elhozhatja, amit még szeretne elolvasni. Célestine is odaviszi a könyveit, ám tévedésből azt is, melyet Ernest még nem fejezett be. Az egérlány szeretné visszaszerezni, de már valaki elvitte. A két barát a könyv nyomába ered. A műsor ismertetése: Egy rendes medve nem barátkozik egerekkel. A kivétel Ernest, a nagy barnamedve, aki ennek ellenére Célestine-t, az árva kisegeret örömmel befogadja otthonába. Ernest, aki hivatását tekintve bohóc és zenész, a medvetársadalom peremén él, Célestine pedig épp a föld alatti egérvilágból menekül. A két magányos teremtmény támaszra és biztonságra lel egymásban, s szép lassan megváltoztatják a kialakult világrendet.
12:00
Ernest és Célestine - 2. évad || Az ősmedve barlangja (6+)
Ernest és Célestine - 2. évad || Az ősmedve barlangja Az aktuális rész ismertetője: Ernest unokatestvére megérkezik, hogy itt szálljon meg a lakásfelújítása idejére. Célestine addig elköltözik otthonról. Egy közeli barlangban talál helyet, ahol kedvenc időtöltésének, a rajzolásnak hódol. Rajzait később ősi barlangrajznak tartják, és ezzel bonyodalmak sora indul el. A műsor ismertetése: Egy rendes medve nem barátkozik egerekkel. A kivétel Ernest, a nagy barnamedve, aki ennek ellenére Célestine-t, az árva kisegeret örömmel befogadja otthonába. Ernest, aki hivatását tekintve bohóc és zenész, a medvetársadalom peremén él, Célestine pedig épp a föld alatti egérvilágból menekül. A két magányos teremtmény támaszra és biztonságra lel egymásban, s szép lassan megváltoztatják a kialakult világrendet.
12:10
Ernest és Célestine - 2. évad || Aláírás, Augustin (6+)
Ernest és Célestine - 2. évad || Aláírás, Augustin (II / 20) Az aktuális rész ismertetője: Már mindenki a tavaszra vár a városban, de még mindig hideg van. Célestine, hogy Ernestet jobb kedvre derítse, virágokkal, zöld fákkal rajzolja teli a várost. A hencegő Augustinnek megtetszenek a rajzok és azt mondja, ő készítette őket. A következményekkel azonban nem számol! A műsor ismertetése: Egy rendes medve nem barátkozik egerekkel. A kivétel Ernest, a nagy barnamedve, aki ennek ellenére Célestine-t, az árva kisegeret örömmel befogadja otthonába. Ernest, aki hivatását tekintve bohóc és zenész, a medvetársadalom peremén él, Célestine pedig épp a föld alatti egérvilágból menekül. A két magányos teremtmény támaszra és biztonságra lel egymásban, s szép lassan megváltoztatják a kialakult világrendet.
12:25
Mini Madagaszkár - Vár a nagyvilág - 1. évad || Ahogy neked tetszik (6+)
Mini Madagaszkár - Vár a nagyvilág - 1. évad || Ahogy neked tetszik (I / 19) Az aktuális rész ismertetője: Marty élvezi az éves Állati Büszkeség Parádé szervezői szerepét. Így amikor egy szokatlan csíkos állat érkezik, Marty megpróbálja kitalálni, hogy Odi melyik állatcsoporthoz tartozik. Marty különféle módon teszteli a jövevényt, de amikor nem tudja azonosítani, milyen állat Odi, Marty megtanulja, hogy fontosabb, hogy kik vagyunk, mint az, hogy "mik" vagyunk, és hogy büszkék lehetünk azokra a dolgokra, amelyek egyedivé tesznek minket. Szereplők: Shaylin Becton, Tucker Chandler, Luke Lowe
12:50
Gortimer Gibbon nem hétköznapi kalandjai_ 3. évad || Gortimer és Fehér kalap (12+)
Gortimer Gibbon nem hétköznapi kalandjai_ 3. évad || Gortimer és Fehér kalap Az aktuális rész ismertetője: Gortimer rosszul fogadja a hírt, amikor az anyukája közli vele, hogy új munkát kapott, és négy hónap múlva elköltöznek a Rendes utcából. Gortimer a szokásos Fehér kalap tévés maratonba menekül Rangerrel és Mellel, és próbál nem foglalkozni a valósággal. Ez olyannyira sikerül neki, hogy hírtelen Fehér kalap és főellensége Zöld sapka dimenzójában találja magát. Szereplők: Sloane Morgan Siegel, Drew Justice, Ashley Boettcher
13:15
Power Players || Bowling balhé (12+)
Power Players || Bowling balhé (I / 21) Az aktuális rész ismertetője: Axelnek és a csapatának közbe kell avatkoznia, amikor Zoe bowlingversenyén Dinamo és Galád Cleo LeBall -t akarják csalással győzelemhez juttatni. A műsor ismertetése: Amikor Axel élő akciófigurává válik, új csodálatos erejét kell használnia, hogy megóvja a világot a gonosz MadCap-től. Kell egy kis segítség az új barátaitól is, mint például Sarge Charge, Masko, Bobbie Blobby, Galileo és Slobot. Szembenéznek olyan gazemberekkel, mint Madcap, Orangutank, Porcupunk, Dr. Nautilus, Sugarsalt hercegnő, Dinamo és Joyride. Soha nem látott ilyen hatalmas akciót és kalandot ilyen apró méretben!
13:25
Power Players || K.O. (12+)
Power Players || K.O. (I / 102) Az aktuális rész ismertetője: Axel és Maszkos próbálják megvédeni Andrew bácsi legújabb találmányát a K. O. dobozt az Orángutank-tól. A műsor ismertetése: Amikor Axel élő akciófigurává válik, új csodálatos erejét kell használnia, hogy megóvja a világot a gonosz MadCap-től. Kell egy kis segítség az új barátaitól is, mint például Sarge Charge, Masko, Bobbie Blobby, Galileo és Slobot. Szembenéznek olyan gazemberekkel, mint Madcap, Orangutank, Porcupunk, Dr. Nautilus, Sugarsalt hercegnő, Dinamo és Joyride. Soha nem látott ilyen hatalmas akciót és kalandot ilyen apró méretben!
13:35
Power Players || Háti rakéta (12+)
Power Players || Háti rakéta Az aktuális rész ismertetője: Axel és a csapat a Cukorsó hercegnő ellen harcolnak, akinek Galilei eladott egy mindent széttörő pörölyt. A műsor ismertetése: Amikor Axel élő akciófigurává válik, új csodálatos erejét kell használnia, hogy megóvja a világot a gonosz MadCap-től. Kell egy kis segítség az új barátaitól is, mint például Sarge Charge, Masko, Bobbie Blobby, Galileo és Slobot. Szembenéznek olyan gazemberekkel, mint Madcap, Orangutank, Porcupunk, Dr. Nautilus, Sugarsalt hercegnő, Dinamo és Joyride. Soha nem látott ilyen hatalmas akciót és kalandot ilyen apró méretben!
13:50
Varázslatos hercegkisasszonyok - 2. évad || Varázsvölgyi bumeráng (6+)
Varázslatos hercegkisasszonyok - 2. évad || Varázsvölgyi bumeráng Az aktuális rész ismertetője: Rézit nagyon zavarja, hogy Vasco ügyesebben repül nála. Szeretné kideríteni, hogy mi a titka, és ellop egy üvegcsét, azt gondolván, hogy a fiú csal. Amikor azonban elveszti az ellenőrzést a deszkája felett, kénytelen elfogadni Vasco segítségét.
13:55
Varázslatos hercegkisasszonyok - 2. évad || Varázsvölgy titkai (6+)
Varázslatos hercegkisasszonyok - 2. évad || Varázsvölgy titkai Az aktuális rész ismertetője: A tanulók egy házi feladat miatt elhatározzák, hogy felderítik a Bűvölde épületének titkos helyiségeit. Két fős csoportokban kutatnak, de rendetlenséget csinálnak, ezért nem tudnak tovább haladni, és láthatatlanná válnak a külvilág számára. Vajon mi az iskola titka, és hogyan törhető meg a varázslat?
14:00
Super Wings - A szárnyalók VI. évad || Sarkiróka-móka (6+)
Super Wings - A szárnyalók VI. évad || Sarkiróka-móka Az aktuális rész ismertetője: Geir a szüleivel Izlandon sarki rókaleső-túrán van, de a rókák elbújtak. Azért, hogy láthassa azokat a gyönyörű állatokat, megkéri a Szárnyalókat vigyenek neki rókajelmezt. Mikor végre találkoznak egy rókával, a gleccser olvadása következtében hatalmas rázkódás keletkezik, és az állatok megijednek és elrohannak. A műsor ismertetése: Jett, a repülő körbeutazza a világot, csomagokat szállít a gyerekeknek, és problémákat old meg a barátai, a Szárnyalók segítségével. Szereplők: Luca Padovan, Harrison Bajracharya, Heather Edwards
14:15
Super Wings - A szárnyalók VI. évad || Kalamajka a magasban (6+)
Super Wings - A szárnyalók VI. évad || Kalamajka a magasban Az aktuális rész ismertetője: Neele apukájával részt vesz a Bad Weissee-ben tartandó hőlégballon-fesztiválon. Az óriás Szigfrid-hőlégballonnal neveznek be a versenybe, de hiányzik róla egy nagy felfújható kard. Szárnyalók segítenek a kisfiúnak, és a verseny során Aranyfiút is legyőzik. A műsor ismertetése: Jett, a repülő körbeutazza a világot, csomagokat szállít a gyerekeknek, és problémákat old meg a barátai, a Szárnyalók segítségével. Szereplők: Luca Padovan, Harrison Bajracharya, Heather Edwards
14:30
M2 matricák - Négyzetgyök || Kocka (0+)
M2 matricák - Négyzetgyök || Kocka Az aktuális rész ismertetője: A kocka szabályos test és remek tulajdonságai vannak. Erről beszél Laci bácsi. A műsor ismertetése: A matematika könnyű és izgalmas. Ezt szeretné megmutatni a nézőknek Laci bácsi, azaz Major László matematikus. Játékos feladatokon keresztül ismerhetik meg a gyerekek a matematika problémáit, ezzel közelebb hozva őket ehhez a néha bonyolultnak tűnő tudományhoz.
14:35
Derítsük k!hívás 2024 || Híd (0+)
Derítsük k!hívás 2024 || Híd Az aktuális rész ismertetője: Tudor Kukac egy dzsungelben köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Egy szakadék állja útját, ezért kihívást hirdet 4. , 5. , és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan hidat kell építeniük spagettitésztákból, amely nem dől össze, ha ráraknak egy téglát. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
14:40
M2 matricák - Hevül a vegyület || Buborék (0+)
M2 matricák - Hevül a vegyület || Buborék Fizikai oktató sorozat gyerekeknek!
14:45
Jeremy, a Szuperkaribu || Jeremy társa (6+)
Jeremy, a Szuperkaribu || Jeremy társa Az aktuális rész ismertetője: Bernard a mókus mindenáron Szupermókus szeretne lenni és egyben Jeremy társa. Mindent elkövet, hogy megfeleljen az elvárásoknak, de nem igazán megy neki a szuperhősösdi...
14:55
Jeremy, a Szuperkaribu || Bernard biciklizik (6+)
Jeremy, a Szuperkaribu || Bernard biciklizik Az aktuális rész ismertetője: Bernard szerint Christine olyan menő és sportos, így szeretne megtanulni biciklizni. A többiek próbálnak neki segíteni, de nem megy ez annyira könnyen.
15:10
Jeremy, a Szuperkaribu || Jeremy és a paradicsomlé-balhé (6+)
Jeremy, a Szuperkaribu || Jeremy és a paradicsomlé-balhé Az aktuális rész ismertetője: Gerald és Billy-Bob a paradicsomlén veszik össze, de annyira, hogy nem is akarnak kibékülni. A város lakói mindent bevetnek, hogy szent legyen a béke.
15:25
Denver, az utolsó dinoszaurusz || Denver fejében (6+)
Denver, az utolsó dinoszaurusz || Denver fejében Az aktuális rész ismertetője: Denvernek elég rossz emlékei vannak a darazsakról, ezért fél tőlük. Harry szeretne segíteni, ezért egy találmányát veti be. Ám egy szerkezet, ami emlékeket töröl ki, nagy galibát is okozhat. Főleg, ha Miss Tucson is megszerzi. A műsor ismertetése: Denver és Harry közös kalandja születésük napján kezdődött, azóta elválaszthatatlan jóbarátok. Szívük csücske saját zenekaruk, a Dinopals, aminek Charlotte és Super Dan, legjobb barátaik is tagjai. A dinoszaurusszal való mindennapi élet rendkívüli, különösen egy olyan városban, mint Bones Town, ahol mindig történik valami izgalmas. Szereplők: Pat Fraley, Jack Angel, Adam Carl
15:35
Denver, az utolsó dinoszaurusz || Házi őrizetben (6+)
Denver, az utolsó dinoszaurusz || Házi őrizetben Az aktuális rész ismertetője: Spooky ismét nem bír magával, ezúttal egy játék trollal ijesztgeti Denvert, aki annyira fél, hogy majdnem balesetet okoz. Baker felügyelő ezért házi őrizetet rendel el, amit elég nehéz betartani, ha valaki után folyamatosan egy ijesztő tárgy repked. Harry azonban tudja a megoldást. A műsor ismertetése: Denver és Harry közös kalandja születésük napján kezdődött, azóta elválaszthatatlan jóbarátok. Szívük csücske saját zenekaruk, a Dinopals, aminek Charlotte és Super Dan, legjobb barátaik is tagjai. A dinoszaurusszal való mindennapi élet rendkívüli, különösen egy olyan városban, mint Bones Town, ahol mindig történik valami izgalmas. Szereplők: Pat Fraley, Jack Angel, Adam Carl
15:50
A dzsungel könyve II. évad || A Naptánc (6+)
A dzsungel könyve II. évad || A Naptánc (II / 13) Az aktuális rész ismertetője: Az öreg elefánt, Háti már nem emlékszik, hogyan kell a Naptáncot eljárni. Márpedig így félő, hogy a dzsungelre örök sötétség vár. A sötétben pedig Sir Kán kedvére vadászhat. Szereplők: Teresa Gallagher, Jimmy Hibbert, David Holt
16:00
A dzsungel könyve II. évad || Kiscica Kán (6+)
A dzsungel könyve II. évad || Kiscica Kán (II / 14) Az aktuális rész ismertetője: Sir Kán alulmarad egy nagy krokodillal folytatott csatában. Miután a fejét beütötte teljesen úgy kezd el viselkedni, mint egy kistigris. Maugli megpróbál segíteni neki visszatalálnia a régi önmagához. Szereplők: Teresa Gallagher, Jimmy Hibbert, David Holt
16:15
Alvin és a mókusok I. sorozat || A cikis hugi (6+)
Alvin és a mókusok I. sorozat || A cikis hugi (I / 17) Az aktuális rész ismertetője: Janette fél a nyilvánosság előtt szerepelni, így az iskolai kiselőadásába is belezavarodik. Ezért Alvinhoz fordul segítségért, aki soha nincs zavarba, és nincs kisebbségi érzése. Janette kiváló tanárra talál! Szereplők: Ross Bagdasarian Jr. , Janice Karman, Vanessa Bagdasarian
16:25
Alvin és a mókusok I. sorozat || Bébicsőszök háborúja (6+)
Alvin és a mókusok I. sorozat || Bébicsőszök háborúja (I / 18) Az aktuális rész ismertetője: Alvin videójátékot szeretne venni, ezért bébicsősznek szegődik el, és kitúrja Brittney-t a munkából. A határozott mókuslány azonban nem hagyja magát, és Alvin hamarosan megbánja felelőtlen tettét. Szereplők: Ross Bagdasarian Jr. , Janice Karman, Vanessa Bagdasarian
16:35
Alvin és a mókusok I. sorozat || Állati tévedés (6+)
Alvin és a mókusok I. sorozat || Állati tévedés (I / 24) Az aktuális rész ismertetője: Alvinnak elment a hangja, pár nappal a koncert előtt. A dumagép kismókus így nem beszélhet napokig, de gondoskodik róla, hogy ne maradjon észrevétlen. Szereplők: Ross Bagdasarian Jr. , Janice Karman, Vanessa Bagdasarian
16:45
Alvin és a mókusok I. sorozat || Az illemtudó Alvin (6+)
Alvin és a mókusok I. sorozat || Az illemtudó Alvin (I / 27) Az aktuális rész ismertetője: Alvin és Brittany részt vesznek egy sorsoláson, melyben a legtöbb nevezést beküldő találkozhat az angliai Kate hercegnővel. Alvin nyer, Brittany a tartalékos játékos, ugyanis a találkozó előtt bizonyítaniuk kell, hogy elsajátították a makulátlan modort. Vajon Alvin hogy állja ki a próbát? Szereplők: Ross Bagdasarian Jr. , Janice Karman, Vanessa Bagdasarian
17:00
Kalózka és Kapitány kalandjai II. évad || Vigyázat, böl-hák! (6+)
Kalózka és Kapitány kalandjai II. évad || Vigyázat, böl-hák! Az aktuális rész ismertetője: Dodo böl-hás lett, és mindenki elkapja tőle, így az egész nap mindenki viszket. Szerencse, hogy Robertonak van egy jó kis ecetes ellenszere. A műsor ismertetése: Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal: tengeri szörnyekkel találkoznak, elsüllyedt hajóra és mesés kincsekre bukkannak, nem várt akadályokkal kell megküzdeniük. De fő a bátorság és a vidámság!
17:10
Kalózka és Kapitány kalandjai II. évad || Első a biztonság! (6+)
Kalózka és Kapitány kalandjai II. évad || Első a biztonság! Az aktuális rész ismertetője: Mindenki, köztük a Rózsaszín Koponya legénysége is a biztonsági ellenőrzésre készül. Ám valaki az éj leple alatt eltűnteti a hajókról a fontos alkatrészeket. A hajók matrózai összefognak, hogy kiderítsék vajon ki volt az. A műsor ismertetése: Kalózka és Kapitány barátaikkal vígan szelik a tenger habjait hajójukkal. Útjuk tele van kalanddal: tengeri szörnyekkel találkoznak, elsüllyedt hajóra és mesés kincsekre bukkannak, nem várt akadályokkal kell megküzdeniük. De fő a bátorság és a vidámság!
17:25
Mini Madagaszkár - Vár a nagyvilág - 1. évad || Morgás születik (6+)
Mini Madagaszkár - Vár a nagyvilág - 1. évad || Morgás születik (I / 20) Az aktuális rész ismertetője: Alex szerepet kap egy nagy hollywoodi filmben, de a szerepét egy filmsztár bika fenyegeti. Alex majdnem feladja, de barátai segítségével megtanulja, hogy senki sem kényszerítheti ki abból, amit szeret csinálni. Szereplők: Shaylin Becton, Tucker Chandler, Luke Lowe
17:50
Super Wings - A szárnyalók VI. évad || Foci a kőszobrokkal (6+)
Super Wings - A szárnyalók VI. évad || Foci a kőszobrokkal Az aktuális rész ismertetője: Fabio a kolumbiai San Augustinból kér segítséget a Szárnyalóktól, mikor a focilabdáját véletlenül berúgja a ritka szobrokat védő kerítés mögé. Jett egy fogót visz neki, de a szobrok egyszer csak életre kelnek... A műsor ismertetése: Jett, a repülő körbeutazza a világot, csomagokat szállít a gyerekeknek, és problémákat old meg a barátai, a Szárnyalók segítségével. Szereplők: Luca Padovan, Harrison Bajracharya, Heather Edwards
18:00
Super Wings - A szárnyalók VI. évad || Bázis-robot Aranyrobot ellen - első rész (6+)
Super Wings - A szárnyalók VI. évad || Bázis-robot Aranyrobot ellen - első rész Az aktuális rész ismertetője: Alani a Szárnyalókhoz fordul segítségért, mikor a szigetet ahol él elönti az óceán vize. Jett visz nekik mentőcsónakot és Tuvalu lakosságát a szárazföldre viszi. Sky közben kideríti az Antartikán nagyon gyorsan olvadnak a jéghegyek, így Jett arra veszi az irányt és kideríti mi folyik ott. Aranyfiúval találkozik és egy hatalmas robottal. A műsor ismertetése: Jett, a repülő körbeutazza a világot, csomagokat szállít a gyerekeknek, és problémákat old meg a barátai, a Szárnyalók segítségével. Szereplők: Luca Padovan, Harrison Bajracharya, Heather Edwards
18:15
Az ifjú Robin Hood kalandjai || A boszorkány (6+)
Az ifjú Robin Hood kalandjai || A boszorkány Az aktuális rész ismertetője: Az ifjú Robin Hood izgalmas kalandokba keveredik miközben a szegényeket védelmezi a gonosz János hercegtől, különböző banditáktól és szélhámosoktól.
18:25
Az ifjú Robin Hood kalandjai || Tréfából is megárt a sok (6+)
Az ifjú Robin Hood kalandjai || Tréfából is megárt a sok (I / 49) Az aktuális rész ismertetője: Az ifjú Robin Hood izgalmas kalandokba keveredik miközben a szegényeket védelmezi a gonosz János hercegtől, különböző banditáktól és szélhámosoktól.
18:40
Hetedhét kaland (0+)
Hetedhét kaland Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába. műsorvezetők: Góczán Panni, Göröncséri Virág, Gyarmati Erik, Korcsog Laura, Pataky Szabolcs
18:50
Dínók nyomában || Ajkaceratops (0+)
Dínók nyomában || Ajkaceratops Az aktuális rész ismertetője: Dínók nyomában: Ajkaceratops Melyik gyerek ne szeretné a dinoszauruszokat? Így van ezzel főhősünk, Marci is, aki bár fiatal kora ellenére rengeteg információt tud az őshüllőkről, mindig tanul valami különlegességet professzorától, aki minden érdekességbe beavatja a Magyarországon talált dinoszauruszokkal kapcsolatban. Szereplők: Szervét Tibor
18:55
Derítsük k!hívás 2024 || Híd (0+)
Derítsük k!hívás 2024 || Híd Az aktuális rész ismertetője: Tudor Kukac egy dzsungelben köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Egy szakadék állja útját, ezért kihívást hirdet 4. , 5. , és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan hidat kell építeniük spagettitésztákból, amely nem dől össze, ha ráraknak egy téglát. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
19:00
Heartland II. évad || A szellemló (12+)
Heartland II. évad || A szellemló (II / 1) Az aktuális rész ismertetője: Amy 16. születésnapja a küszöbön áll, Caleb, az új kisegítő randira hívja. Amy oda van egy, a csordájától elbitangolt és Heartland környékén felbukkant fehér musztángért. Közben Lou és édesapja egy lovas központ megnyitását tervezi, Jacknek azonban nincs ínyére, hogy nyaralófarmot nyissanak a birtokán. Mallory ki akarja bulizni, hogy szülei távollétében Heartlandben tölthesse a nyarat. Tyról semmi hír azóta, hogy bement a városba az apjához. Szereplők: Amber Marshall, Michelle Morgan, Shaun Johnston
19:50
Esti Kornél (12+)
Esti Kornél A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni _ így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
20:50
Mit kíván? (12+)
Mit kíván? A hetente jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
21:25
A38 Archív || Palya Bea: NŐ - lemezbemutató concert (12+)
A38 Archív || Palya Bea: NŐ - lemezbemutató concert Az aktuális rész ismertetője: Palya Bea zenei anyanyelve a magyar népzene, de művészetére nagy hatással volt a cigány, bolgár, szefárd és indiai népek zenéje is. Bea leginkább saját dalait énekli, melyben egy megindítóan személyes világ tárul elénk. Dalaiban nyomon követhető az a folyamat, ahogy játszik a hagyománnyal és a modern témákkal, és ahogyan önmagát dalokba gyúrva halad belső útján. Gyönyörű hangjával, szuggesztív előadásmódjával és erős színpadi jelenségével emlékezetes élményt nyújtott ezen a koncertjén is.
22:25
Kulisszák mögött az A38 Hajón || Hiperkarma - Valentin napi koncert (12+)
Kulisszák mögött az A38 Hajón || Hiperkarma - Valentin napi koncert Az aktuális rész ismertetője: Bérczesi Róbert 2000-ben alapította a zenekart, amely már ebben az évben megjelent a Sziget fesztiválon, illetve kihozta első, Hiperkarma című lemezét, amelyet azóta is generációs jelzővel illetnek. 2003-ban érkezett a folytatás, majd a szünetekkel tarkított időszak után 2014-ben jelent meg a Konyharegény. Azóta számos igazi közönségkedvenccé lett új daluk is napvilágot látott. A műsor ismertetése: Beviszünk az A38 hajó backstage-ébe és együtt kísérjük a sztárokat fellépésre, a hajó gyomrába. Az A38 hajó színfalai mögül jelentkezünk és a riportok, interjúk mellett közvetítjük a magyar és nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek koncertjeit is a hajó gyomrából.
23:20
Akusztik || Kis Grófo Folk Band (0+)
Akusztik || Kis Grófo Folk Band Az aktuális rész ismertetője: A magyar mulatós zene koronázatlan királya egy új projektbe kezdett, amellyel a saját dalait dolgozta fel újra. Az autentikus cigányzene kötelező elemeivel felvértezve teljesen új hangulatot árasztanak a dalok, amelyekhez ugyanúgy kiválóan illenek Grófo mára már kötelező bulihimnusszá lett dalai. A Folk Band zenészei egytől egyig profi zenészek, a végeredmény pedig önmagáért beszél. A műsor ismertetése: Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán.
0:20
Mit kíván? (12+)
Mit kíván? A hetente jelentkező új zenés kívánságműsor a legaktuálisabb magyar zenéket, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei tehetségeket, valamint zenei legendákat mutat be, szimbiózisban a Petőfi Rádió zenei kínálatával.
0:50
Esti Kornél (12+)
Esti Kornél A műsor a hazai zenei élet kincseire, inspiráló formációkra és kulturális újdonságokra hívja fel a figyelmet. Az élő műsor nem csak a mának szeretne szólni _ így az aktualitások mellett nagy szerepe van az értékmegőrzésnek, és olyan gondolatok átadásának, amelyekhez a néző később is vissza tud nyúlni az online felületeken.
1:45
A38 Archív || Palya Bea: NŐ - lemezbemutató concert (12+)
A38 Archív || Palya Bea: NŐ - lemezbemutató concert Az aktuális rész ismertetője: Palya Bea zenei anyanyelve a magyar népzene, de művészetére nagy hatással volt a cigány, bolgár, szefárd és indiai népek zenéje is. Bea leginkább saját dalait énekli, melyben egy megindítóan személyes világ tárul elénk. Dalaiban nyomon követhető az a folyamat, ahogy játszik a hagyománnyal és a modern témákkal, és ahogyan önmagát dalokba gyúrva halad belső útján. Gyönyörű hangjával, szuggesztív előadásmódjával és erős színpadi jelenségével emlékezetes élményt nyújtott ezen a koncertjén is.
2:40
Hullámhossz || Touch Me Not 2. rész (12+)
Hullámhossz || Touch Me Not 2. rész Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
2:45
Hullámhossz || SZABYEST és zenekara 1. rész (12+)
Hullámhossz || SZABYEST és zenekara 1. rész Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
2:55
Hullámhossz || Fehér Holló 2. rész (12+)
Hullámhossz || Fehér Holló 2. rész Száz zenekar, ezernyi stílus, s még annál is több történet röviden és velősen! A pandémia alatt rendezett Vasárnapi iskola koncertsorozatban a magyar zenei élet ritkán látott különleges arcai, friss színei, szokatlan hanghordozói, üdítő szereplői láthatók-hallhatók rövid, 8-12 perces portréadásokban. Ismerd meg a jövőt, a láthatatlant, a klubélet mélyen dobogó életének szereplőit!
3:05
A38 BESZTOF (12+)
A38 BESZTOF Az aktuális rész ismertetője: Az A38 Besztof mai adásában olyan előadók felvételei szerepelnek, akik megnyerték A Dal című tehetségkutatót, vagy valamilyen egyéb módon kötődnek hozzá. A koncertfelvételek listája egészen 2012-ből, a műsor első évadától indul, melyet a később zsűritagként is helytálló Wolf Kati nyert. Az ő koncertfelvételétől haladunk napjainkig, a Compact Disco és Freddie fellépésén át, Pápai Joci sikersztoriján keresztül, egészen Rácz Gergő és Orsovai Reni, valamint a Kaukázus slágeréig. A műsor ismertetése: Az A38 Hajó fennállásának 18 éve alatt a világon egyedülálló módon több mint 3500 koncertet rögzített az MTVA-val együttműködésben, melyek hivatottak bemutatni a hazai és nemzetközi zenei élet egy fontos szegmensének történetét. Ezekből a felvételekből válogattuk ki azokat a legjobb zeneszámokat, melyeket egy-egy műfaj, vagy más tematika mentén összegyűjteni érdemes, a jazztől a progresszív kísérleteken át a rock, a metal, a punk, az undergrund és még számtalan irá
4:00
Pom-Pom meséi II. sorozat || A huhogó dugó (0+)
Pom-Pom meséi II. sorozat || A huhogó dugó Az aktuális rész ismertetője: Gombóc Artúr nyert egy üveg pezsgőt és lehűti, hogy a szülinapján meglepje vele barátait. Amikor felbontják, a dugó huhogni kezd a hidegtől és annyit huhog, hogy mindenki azt hiszi, kísértet jár a városban... A műsor ismertetése: Gombóc Artúr folyton csokoládét eszik, s ettől annyira meghízik, hogy amikor ősszel ő is el akar költözni Afrikába, nem bírja a szárnya... Szereplők: Petrik József, Kútvölgyi Erzsébet, Kovács Klára
4:05
A kockásfülű nyúl II. sorozat || A repülő térkép (0+)
A kockásfülű nyúl II. sorozat || A repülő térkép (II / 7) Az aktuális rész ismertetője: Kriszta térképet fest, de Kistöfi egy óvatlan pillanatban papírrepülőket hajtogat belőle, amelyeket messzire visz a szél. Kriszta elküldi, hogy szerezze vissza a térképet, és szerencséjére a kockásfülű nyúl mellé szegődik segítőtársul. A műsor ismertetése: A kockásfülű nyúl a néhány perces epizódokban az örök konfliktusmegoldó: ehhez felhasználja különleges képességeit is, de alapvetően belső tulajdonságai segítik.
4:15
Frakk, a macskák réme II. sorozat || Kedves emlék (0+)
Frakk, a macskák réme II. sorozat || Kedves emlék (II / 7) Az aktuális rész ismertetője: Irma néni előveszi a régi fényképalbumokat és nézegetés közben kiderül, hogy Frakk még egyáltalán nem szerepel a képeken. Károly bácsi vállalkozik, hogy méltó képet készítsen Frakkról, de ez nem is bizonyul olyan könnyű feladatnak... Szereplők: Szabó Gyula, Schubert Éva, Váradi Hédi
4:20
Mesélj nekem! || Miért haragszik egymásra a tigris és a macska? (indiai népmese) (0+)
Mesélj nekem! || Miért haragszik egymásra a tigris és a macska? (indiai népmese) Az aktuális rész ismertetője: A mese feliratos, diafilm jellegű változata.
4:30
Kukori és Kotkoda I. Sorozat || Tojásfesztivál (0+)
Kukori és Kotkoda I. Sorozat || Tojásfesztivál (I / 2) Az aktuális rész ismertetője: Kotkoda kapirgálni hívja Kukorit, de a kakast persze fárasztja a munka. Elhiteti tehát Kotkodával, hogy a tojásfesztivál zsűrijébe hívták, ám a TV-közvetítésen sehol sem látszik... Szereplők: Psota Irén, Márkus László, Szuhay Balázs
4:35
A legkisebb Ugrifüles II. sorozat || Ugrifüles nevenapja (0+)
A legkisebb Ugrifüles II. sorozat || Ugrifüles nevenapja Az aktuális rész ismertetője: A mező állatai és Ugrifüles barátai azon gondolkodnak, mivel lepjék meg Ugrifülest névnapja alkalmából. Mindenki kitalál valamit, csak Brekkencsnek nem jut eszébe semmi. Az állatok mind átadják ajándékaikat, Brekkencs egy ajándék kézenállást mutat be nagy sikerrel. Szereplők: Haumann Péter, Márton András
4:45
Vízipók-Csodapók - III. sorozat || Az öreg doktor (0+)
Vízipók-Csodapók - III. sorozat || Az öreg doktor (III / 12) Az aktuális rész ismertetője: Egy tópartra dobott törött üvegből kifolyt létől a vízalatti és tóparti állatok egyaránt megrészegülnek, majd a folyadék váratlanul meggyullad. Keresztespók meg akarja menteni a hálóját és ezzel komoly veszélybe sodorja magát. Szereplők: Pathó István, Harkányi Endre, Detre Annamária
4:55
Derítsük k!hívás 2024 || Híd (0+)
Derítsük k!hívás 2024 || Híd Az aktuális rész ismertetője: Tudor Kukac egy dzsungelben köt ki, miközben a világot járja a Barangoló masinájával. Egy szakadék állja útját, ezért kihívást hirdet 4. , 5. , és 6. osztályosok részére: a gyerekeknek egy olyan hidat kell építeniük spagettitésztákból, amely nem dől össze, ha ráraknak egy téglát. A kihívásra két-, három-, vagy négyfős csapatokban jelentkezhetnek a gyerekek úgy, hogy felveszik videóra a kísérletet, és egy rövid, tudományos magyarázatot is mellékelnek hozzá.
4:59
Töf-Töf elefánt I. sorozat || A büvös virág (0+)
Töf-Töf elefánt I. sorozat || A büvös virág Az aktuális rész ismertetője: Töf-Töf szomorú. Békétlen nap a mai. Bunyózó, egymást püfölő gyerekek, civakodó, perlekedő, veszekedő felnőttek, egymásra vicsorgó állatok. Mit kellene tenni az egymást megértő békességért? Egy szép madár és egy általa kapott mag segítségével Töf-Töf megtalálja a megoldást. Szereplők: Szombathy Gyula
5:05
Bogyó és Babóca - II. évad || A mézeskalácsok (0+)
Bogyó és Babóca - II. évad || A mézeskalácsok Bartos Erika mesekönyvéből készült animációs sorozat Bogyó a csigafiú, és Babóca a katicalány barátságáról szól. A történetek a gyermekkor mindennapi eseményeiből merítenek. Többek közt olyan témákat érintenek mint a csúfolódást, konfliktuskezelést vagy a gyermeki félelmeket. Mindezt természetesen a legkisebbek számára is érthető nyelven és gyerekrajzszerű grafikával tárják elénk.
5:10
Apollo és a csodabogarak || Golf verseny (0+)
Apollo és a csodabogarak || Golf verseny Az aktuális rész ismertetője: Szfinx és többi kártevő éjjel golfozik, és meglehetősen hangosan, Bartley ezt nehezen viseli, ő inkább aludna. Így fogadást kötnek, hogy egy golfversenyben eldöntik, hogy marad -e az éjszakai játék, vagy a kis poszméh költözik. Bár a kártevők minden aljas eszközt bevetnek a győzelem érdekében, úgy tűnik, mint mindig, most is a tiszta játék a nyerő. A műsor ismertetése: Egy varázslatos kert, teli apró kis bájos, és kevésbé bájos bogarakkal, akiknek mindig van megoldandó problémájuk, csetléseik, botlásaik, akik vidámak, vagy épp szomorúak, mérgesek vagy kedvesek. De egy biztos, szerethetőek. Még azok is, akik nem éppen a szeretetünket akarják. Szerencsére itt él köztük Apolló, a kis tücsök, a méhkirálynő férje, és mindig tudja a kis bogarak szívéhez vezető utat, a gondjaikra a megoldást, a bánatukra a gyógyírt. Wendy, a látszólag gonosz és utálatos darázs, aki nem fogadja el könnyen Apollót, Larry, a kis tetű, aki viszont mindenben segíti, vagy Inkognitó, a
0:00
Walker, a texasi kopó || A mundér becsülete (12+)
Walker, a texasi kopó || A mundér becsülete (III / 1) Az aktuális rész ismertetője: Walker és Trivette egy szökött rabot szállítanak Dallas-ba, miközben éjszakára egy kisvárosban szállnak meg. Adelaide városát a helyi seriff kegyetlen módszerekkel tartja kézben. Kiderül, hogy Beau Langley seriffet Walker régről már ismeri, de nem túl jó véleménnyel van róla. A városban rend van és fegyelem, de mindezt rendőri erőszakkal és különféle tilalmakkal érik el. Trivette pedig a saját bőrén tapasztalja Langley feketékkel való bánásmódját… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez,
1:00
Exek és nyomozók || Szunnyadó víz (16+)
Exek és nyomozók || Szunnyadó víz (V / 1) Az aktuális rész ismertetője: Olivier Croze vállalkozó holttestére egy helyi szökőkútban találnak rá. A nyomozás során kiderül, hogy a férfi egy három főből álló titkos társaság tagja volt, akik egy gyógyítónak hitt forrást őriztek. Később egy másik tag holttestét is megtalálják. Ezek után már csak az a kérdés, hogy a harmadik férfi áldozat, vagy tettes? A műsor ismertetése: Léa Soler parancsnoknak, a montpellier-i nyomozóosztály új vezetőjének Paul Marchal-lal, a zseniális, fékezhetetlen zsaruval kell együtt dolgoznia. Aki azonban történetesen a volt férje és két tizenéves gyermekének apja... Szereplők: Astrid Veillon, Stéphane Blancafort, Piérick Tournier
1:50
Exek és nyomozók || A dokk titkai (16+)
Exek és nyomozók || A dokk titkai (V / 2) Az aktuális rész ismertetője: Damien Berne-t nemrég a Séte beli dokk igazgatóhelyettesévé léptették elő. Nem sokkal később pedig meggyilkolták. Léa és Paul szerint a gyilkosság összefüggésben állhat az előléptetésével. A műsor ismertetése: Léa Soler parancsnoknak, a montpellier-i nyomozóosztály új vezetőjének Paul Marchal-lal, a zseniális, fékezhetetlen zsaruval kell együtt dolgoznia. Aki azonban történetesen a volt férje és két tizenéves gyermekének apja... Szereplők: Astrid Veillon, Stéphane Blancafort, Piérick Tournier
Korábbi műsorok a mai napról
2:40 3:05
Kívánságpiac Extra 12+ (III / 38) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:05
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (III / 39) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:30
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (V / 3) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
4:20
Családi Titkok || Trükkös szeretők (12+)
Családi Titkok || Trükkös szeretők Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
5:10
Tűsarok (12+)
Tűsarok Megmutatjuk, milyen egy ízig-vérig nő világa. Ebben segítségünkre lesz Barbi, aki humoros hangvételével egyedivé varázsolja a műsort. Olyan ez, mint egy hatalmas női táska. Rengeteg izgalmat tartogat, ugyanakkor teljesen hétköznapi... Kiemelt tartalmak: Magyar Divattervezők, Sikeres Nők, Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek, Nemzetközi divatvilág, Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával
5:15
Mokka (12+)
Mokka A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
7:45
Mokkacino (12+)
Mokkacino A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
8:40
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
10:20
Csapdába csalva (12+)
Csapdába csalva (I / 66) Az aktuális rész ismertetője: Egyhónapos jamaikai nyaralás után Heidi úgy tér haza , mintha kicserélték volna. Lánya, Jázmin nem tudja elfogadni a változást, főleg, hogy nem tudja mi rejlik anyja viselkedése mögött. A műsor ismertetése: Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg... Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban olyan történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be... Szereplők: J. W. Carsle, Till Kraemer
11:00
Tények Délben (0+)
Tények Délben A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
11:30
Walker, a texasi kopó || Tűzzel-vassal (12+)
Walker, a texasi kopó || Tűzzel-vassal (III / 2) Az aktuális rész ismertetője: Amikor a kormány egyik kiküldött emberét, Bill Cox-ot megöli egy megvadult marhacsorda, Walker maga kezdi vizsgálni az ügyet. Felfedezi, hogy a környéken egy csoport marhatolvaj garázdálkodik, akik meglepően ügyesen térnek ki a hatóságok elől. Walker és Trivette végül rájönnek, hogy a tolvajok belső információk birtokában vannak _ valaki a felsőbb körökből érdekelt az ügyben… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével...
12:30
Walker, a texasi kopó || Rémálom (12+)
Walker, a texasi kopó || Rémálom (III / 3) Az aktuális rész ismertetője: Walker és Trivette az éjszakai mulatóhelyeket járják, egy rendkívül erős, drága kábítószer forrását kutatva, mert a drog egyre népszerűbbé válik a dallas-i elit körében. Eközben Alex-et egy visszatérő álom gyötri, melyben Walker-t megölik, és mivel attól tart, hogy álma valóra válhat, figyelmezteti Walker-t, hogy legyen nagyon óvatos _ különösen Trivette-tel… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karat
13:35
Leona bosszúja || Leona Bravo már Torrenegro (12+)
Leona bosszúja || Leona Bravo már Torrenegro Az aktuális rész ismertetője: Leona és Gael eljegyzési partit tart, aminek nem mindenki örül. Matias féktelen haragra gerjed, mikor meglátja, mit tett Ramses a festményével. David pedig komoly bajba kerül… A műsor ismertetése: Miután elveszti gyermekeit, Marena bosszút esküszik egykori szerelme családja ellen, akik nem csupán az életének tönkretételéért, de szüleinek és húgának meggyilkolásáért is felelősek... Szereplők: Angelique Boyer, Guillermo García Cantú, Danilo Carrera
14:40
Testvérek (12+)
Testvérek (IV / 17) Az aktuális rész ismertetője: Süsen kellemetlen helyzetbe kerül szerelme előtt, miután képtelen fékezni indulatait Lidyával szemben. Asiye Meryem nénire vigyáz, mit sem sejtve a rá leselkedő veszélyről. Fatma nagymama újabb tervet eszel ki, hogy elkerülje távozását Orhanék otthonából. A műsor ismertetése: Veli és Hatice szeretetben nevelik négy gyermeküket, a 19 éves Kadirt, a 17 éves ikreket, Ömert és Asiye-t, valamint a 6 éves Emelt. Egy nap azonban Hatice rájön, hogy a főnöke az üzlettársa feleségével folytat viszonyt. A szerencsétlen események sorozata folytatódik, és a négy testvér elveszíti édesanyját és édesapját is. Miközben szüleiket gyászolják, és próbálnak túlélni, nem is sejtik, hogy szüleik halálát apjuk egykori főnöke, Akif Atakul okozta. A férfi, hogy fedezze bűneit, állást ajánl Kadirnak, és felveszi Ömert és Asiye-t a tulajdonában lévő magániskolába. A négy nehézsorsú testvér útja keresztezi a gazdagok gyermekeinek világát, ezzel pedig kiszámíthatatlan baráts
15:45
A három nővér (12+)
A három nővér (II / 7) Az aktuális rész ismertetője: Mustafa rájön, hogy Türkan valójában Somer felesége, amiért még dühösebb lesz a testvérére. Dönüs és Derya tovább nyomoznak Fatih eltitkolt lánya után. A műsor ismertetése: Nesrin és Sadik igazán boldogok, hogy legidősebb lányukat egy jómódú családba sikerül beházasítaniuk. Azt azonban nem sejtik, hogy a jól csengő Korman név mögött sötét titkok húzódnak... Szereplők: Reha Özcan, Iclal Aydin, Berker Güven
17:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
17:45
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:55
Házasság első látásra (12+)
Házasság első látásra (I / 24) A Házasság első látásra című reality műsorba 6 nő és 6 férfi vág bele, akiknek legnagyobb vágyuk az, hogy társra találjanak. 3 elismert párkapcsolati szakértő kíséri őket az úton, akik arra vállalkoztak, hogy a műsorba jelentkezők közül megpróbálják azokat a szingliket megtalálni, akik tökéletes társai lehetnek egymásnak. A szakértők: Gaál Viktor pszichológus, fő szakterülete az érzelmi intelligencia kutatása, Tóth Melinda pszichológus, aki kötődéssel, elköteleződéssel kapcsolatos problémák kezelésével foglalkozik, valamint Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szexológus tanácsadó. Ők hárman tehát tudományos módszerekkel keresik meg a tökéletes párt azoknak, akik szinte már feladták a reményt. A világsikerű formátumot már 30 országban tűzték képernyőre Ausztráliától, Olaszországon át Norvégiáig, és közel 100 évadot élt meg.
20:20
Hazatalálsz (12+)
Hazatalálsz (II / 24) Az aktuális rész ismertetője: Ernőt szabadlábra helyezik. Ibolyka elbizonytalanodik a jósda jövőjével kapcsolatban. Virág végre Kata engedélyét is megkapja, hogy legyenek egy pár Tamással. Orsi megtalálja a legjobb helyet Trixi számára, ahol elbújhat a világ elől. Az odavezető út még jobban összekovácsolja a két lány barátságát, csakhogy Trixi képtelen elfelejteni, hogy mit tett Orsi testvérével, Ninával. Tamásnak új ötlete támad, hogyan juttathatná börtönbe Balogh kapitányt Dénes meggyilkolásért, de a nyilvánosság bevonása a tervébe beláthatatlan következményekkel jár. A műsor ismertetése: A második évad történetszála ugyanazon a napon kezdődik, mint amelyiken az első befejeződött: Mesi szülinapján, ahová váratlanul betoppan Tamás felesége, Kata. Érkezése alapjaiban rengeti meg Virág és Tamás kapcsolatát. Noha a férfi szeretné lezárni a kapcsolatát gyereke anyjával, Kata merőben más terveket szövöget. Ráadásul megjelenik a városban Tamás egykori főnöke, Gerlóczy alezredes, a
21:25
Tények gazdasági különkiadás (12+)
Tények gazdasági különkiadás (III / 16) Heti gazdasági hírek a TV2-n.
21:30
Farm VIP (12+)
Farm VIP (IV / 21) November 20-án ismét szélesre tárja kapuit Zsolti gazda farmja a TV2-n. A Farm VIP legújabb évadában _ ami a korábbi évadoknál is hosszabb lesz majd _ Demcsák Zsuzsa műsorvezető társaként igyekszik munkára bírni a celebeket, akik még nem tudják, mire is vállalkoztak valójában. Az, hogy a modern kor vívmányait maguk mögött kell hagyni, hogy kétkezi munkával kell biztosítsák maguknak az élelmet és a családjuktól távol kell helyt álljanak, csupán a kezdet! Úgy kell csapatjátékosoknak lenniük, hogy közben egyéni céljukat sem veszítik szem elől, hiszen a főnyereményhez vezető út meglehetősen rögös és komoly mentális és fizikai kihívásokkal szegélyezett. Telefon, internet, hűtőszekrény, áram és vezetékes víz _ csak néhány alapvető dolog, amivel biztos nem számolhatnak a verseny során a játékosok. A piros és sárga csapat botcsinálta gazdái gondoskodnak a rájuk bízott állatokról, kútból húzzák a vizet, és azon dolgoznak, hogy a különböző termelési feladatokban jól teljesítsenek, az í
23:25
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
0:00
Walker, a texasi kopó || Rémálom (12+)
Walker, a texasi kopó || Rémálom (III / 3) Az aktuális rész ismertetője: Walker és Trivette az éjszakai mulatóhelyeket járják, egy rendkívül erős, drága kábítószer forrását kutatva, mert a drog egyre népszerűbbé válik a dallas-i elit körében. Eközben Alex-et egy visszatérő álom gyötri, melyben Walker-t megölik, és mivel attól tart, hogy álma valóra válhat, figyelmezteti Walker-t, hogy legyen nagyon óvatos _ különösen Trivette-tel… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karat
1:00
Exek és nyomozók || Afrodité könnye (16+)
Exek és nyomozók || Afrodité könnye (V / 3) Az aktuális rész ismertetője: Holtan találják az egyik partmenti osztriga tenyésztőt. Később kikderül, hogy a férfi nem csak fogyasztásuk miatt tartotta az állatokat, de titokban gyöngyök előállítása miatt is. Vajon emiatt ölték meg? A műsor ismertetése: Léa Soler parancsnoknak, a montpellier-i nyomozóosztály új vezetőjének Paul Marchal-lal, a zseniális, fékezhetetlen zsaruval kell együtt dolgoznia. Aki azonban történetesen a volt férje és két tizenéves gyermekének apja... Szereplők: Astrid Veillon, Stéphane Blancafort, Piérick Tournier
1:50
Exek és nyomozók || Hippokratészi eskü (16+)
Exek és nyomozók || Hippokratészi eskü (V / 4) Az aktuális rész ismertetője: Az ország leghíresebb egyetemének orvostanhallgatóját holtan találják. A nyomokból arra következtetnek, hogy az másik tanuló lehet a tettes, de egy rejtélyes beteg is a képbe kerül. A műsor ismertetése: Léa Soler parancsnoknak, a montpellier-i nyomozóosztály új vezetőjének Paul Marchal-lal, a zseniális, fékezhetetlen zsaruval kell együtt dolgoznia. Aki azonban történetesen a volt férje és két tizenéves gyermekének apja... Szereplők: Astrid Veillon, Stéphane Blancafort, Piérick Tournier
2:40
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (III / 40) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:05
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (III / 41) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:30
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (V / 4) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
4:20
Családi Titkok || Bűnös szerelem (12+)
Családi Titkok || Bűnös szerelem Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
5:10
Tűsarok (12+)
Tűsarok Megmutatjuk, milyen egy ízig-vérig nő világa. Ebben segítségünkre lesz Barbi, aki humoros hangvételével egyedivé varázsolja a műsort. Olyan ez, mint egy hatalmas női táska. Rengeteg izgalmat tartogat, ugyanakkor teljesen hétköznapi... Kiemelt tartalmak: Magyar Divattervezők, Sikeres Nők, Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek, Nemzetközi divatvilág, Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával
0:10
12 majom (18+)
12 majom Járvány pusztította el a Föld népességének kilencvenkilenc százalékát 1997-ben. Majd negyven évvel később a túlélőkre is pusztulás vár a föld alatti világban. Csak akkor maradhatnak életben, ha sikerül információt szerezniük a gyilkos vírusról. James Cole-ra vár a feladat, hogy az időben visszautazva, megtudja azt. A számításba azonban hiba csúszik, Cole 1996 helyett 1990-be érkezik, és elmegyógyintézetbe zárják. Így pedig aligha sikerül teljesíteni a küldetését, és megfejteni a 12 Majom Hadseregének rejtélyét. Csupán a pszichológus Kathryn Railly próbálja megérteni a férfit. Szereplők: Bruce Willis, Madeleine Stowe, Brad Pitt
Korábbi műsorok a mai napról
2:20 4:25
A túlélő 15+ Az Amerikai Külügyminisztérium egyik emberét azzal a megbízással küldik Londonba, hogy megakadályozzon egy esetleges terrorcselekményt. Mikor ő maga is gyanúba keveredik, nem marad más esélye, csak a menekülés. Szereplők: Milla Jovovich, Pierce Brosnan, Dylan McDermott
4:25
Nő előttem, nő utánam (12+)
Nő előttem, nő utánam Egy jóképű angol is pofára eshet néhanapján. Colin, a sikeres illusztrátor is átéli a nagy csalódást, határozott mennyasszonyának, Verának köszönhetően. Egy könnyed mozdulattal dobja lelkes udvarlóját. Colin tudja, hogy nehezen lesz képes feldolgozni a történteket ott, ahol minden a szeretett nőre emlékezteti, ezért elhatározza, hogy új életet kezd. Találomra rábök a térképre és már útra is kel, hogy letelepedjen a tengeren túl, egy békés New England-i városkában, Hope Springs-ben. A szerelmi csalódás áldozata hamar új erőre kap, köszönhetően a helyi boszorkának, aki azonnal tudja, mi, pontosabban ki kell a savanyú angolnak: a törött szívek gyakorlott gyógyítója, az élettől majd kicsattanó, minden bulira kapható Mandy, aki ráadásul mindig kapható egy kis szexre. Colin lassan kezdi elhinni, hogy jó irányba fordult az élete, amikor váratlanul felbukkan a városkában egykori szerelme, Vera, aki a maga ellenállhatatlan határozottságával követeli vissza azt, ami szerinte az övé: a férfi szív
6:15
Twister (12+)
Twister Hirtelen csap le. Pusztítása precíz. Hatókörzete behatárolhatatlan. Nincs menekvés előle. Oklahoma-ban az utóbbi ötven év legnagyobb vihara van készülőben, melyben várhatóan több tornádó fog lecsapni Tornado Alley-re. Erre a viharra várt a két rivális tudóscsoport, akik most akarják beírni nevüket a meteorológia történelmébe. Ahhoz, hogy bejuttassák műszereiket a forgószél belsejébe, egyenesen a portyázó szörnyeteg útjába kell állniuk…Szereplők: Helen Hunt, Bill Paxton, Jami Gertz
8:30
James Bond - Casino Royale (12+)
James Bond - Casino Royale A brit titkosszolgálat ügynöke, a 007-es James Bond (Daniel Craig), újabb megbízást kap felettesétől, M-től (Judi Dench). Mr. Bond-nak most az lesz a feladata, hogy elhárítson egy feltehetően valós terroristatámadást. Ezt sikerül is végrehajtania, azonban Mr. Bond sikere másnak hatalmas veszteség. Le Chiffre (Mads Mikkelsen) a terroristák hírhedt bankára, hatalmas összeget bukott a tőzsdén, azáltal hogy merénylete meghiúsult. Le Chiffre lába alól úgy tűnik, kezd kicsúszni a talaj, sürgősen pénzt kell szereznie vagy különben végeznek vele a már korántsem szívélyes terrorista kapcsolatai, akiktől kölcsönözte az elbukott, több mint 100 millió dollárt. Ezért Montenegróba utazik, ahol a világ egyik legnagyobb díjazású pókerversenyét rendezik. Itt szeretné megnyerni az összeget, amivel visszafizetné a tartozását. Természetesen Mr. Bond-ot is beszervezi a Brit titkosszolgálat a versenyre, egy csinos segítővel Vesper Lynd-el (Eva Green). A feladatuk az információ szerzés és megakadályozni a ter
11:30
Csillagkapu - Kontinuum (12+)
Csillagkapu - Kontinuum Szereplők: Ben Browder, Amanda Tapping, Christopher Judge
13:30
A Fantasztikus Négyes (12+)
A Fantasztikus Négyes Fiatalok, bátrak és elszántak. Négy űrhajós, aki szinte mindenre hajlandó, hogy a tudomány, az emberiség ügyét előre vigye _ és közben izgalmas kalandokon menjen keresztül. Ám az űrben balesetet szenvednek, és radioaktív sugárzás éri őket _ amely meghökkentő hatást vált ki belőlük: szuper-képességekre tesznek szert. Egyikük a tűz hatalmával vérteződik fel, a másik képes lesz láthatatlanná tenni magát, a harmadik emberfeletti erőre tesz szert, a negyediket pedig már nem korlátozza a teste: bármekkorára tud nyúlni. A négy harcostárs és jó barát nem esik kétségbe: elhatározzák, hogy új erejüket is felhasználva újabb kalandokat keresnek, de olyanokat, amelyek méltók a különleges tehetségükhöz... Szereplők: Kate Mara, Miles Teller, Jamie Bell
15:30
Világok harca (12+)
Világok harca Senki sem hitte volna a XXI. század első éveiben, hogy világunkat oly lények tartják szemmel, melyek intelligenciája meghaladja a miénket. S, hogy miközben az embereket lekötik mindennapos gondjaik, ők megfigyelnek és tanulmányoznak bennünket, ahogy a tudós vizsgálja mikroszkópján át a lényeket, melyek egy vízcseppben hemzsegnek és sokasodnak. Az ember határtalan önelégültséggel szelte keresztül-kasul a földgolyót, biztos tudatában annak, hogy ez a világ az ő birodalma. Mégis, az űr végtelen mélyén át hatalmas, hideg, rideg lények kémlelték irigy szemmel bolygónkat, és tervüket lassan és biztosan szőtték _ ellenünk... A film H. G. Wells 1898-ban írt híres fantasztikus regényének nagyszabású adaptációja, amelyben az emberiség Tom Cruise vezetésével veszi fel a harcot az agresszív földönkívüliekkel. Érdekesség, hogy a Világok harca 1938-as rádióadaptációja hatalmas pánikot okozott Amerikában, mert az Orson Welles rendezte produkció túlságosan élethűre sikeredett, és sok hallgató azt hitte,
18:00
Levadászva (12+)
Levadászva Vadászoknak adva ki magukat, egy terroristacsoport 100 millió dollárt keres, amelyet elloptak és elvesztettek egy Afganisztánból induló repülőgép-szerencsétlenségben. Szereplők: Rib Hillis, Rachel Cook, Bobby Maximus
20:00
Páncélba zárt szellem (15+)
Páncélba zárt szellem A Páncélba zárt szellem főhőse az Őrnagy, a különleges erőknél szolgáló egyedi humán-kiborg hibrid, a 9-es Részleg nevű kommandós osztag vezetője. A legveszélyesebb bűnözők és szélsőségesek kiiktatására szakosodott 9-es Részleg egy olyan ellenséggel kerül szembe, amelynek egyetlen célja, hogy elpusztítsa a HankaRobotika kibertechnológia fejlesztéseit. Szereplők: Scarlett Johansson, Pilou Asbæk, Takeshi Kitano
22:10
Törvénytisztelő polgár (15+)
Törvénytisztelő polgár Egy betörés vérengzéssé fajul, az egyedüli túlélőt semmi sem gátolhatja meg abban, hogy megbosszulja szeretteinek halálát. A Törvénytisztelő polgár az Olasz meló rendezőjének új, pörgős akciójelenetekkel teli filmje. Clyde Shelton (Gerard Butler) egy becsületes családapa, akinek feleségét és lányát brutálisan meggyilkolják a félresikerült betörés során. Miután a gyilkosokat elfogják, az ügy Nick Rice (Jamie Foxx), a feltörekvő ügyész kezében landol. Nick az egyik gyanúsítottnak vádalkut, és ezzel együtt enyhe ítéletet ígér, a gyilkos cserébe a társa ellen vall. Tíz évvel később a vádalkut kötött bűnözőt holtan találják, Clyde Shelton rögtön bevallja, hogy ő a tettes. Amikor előzetes letartóztatásba helyezik, figyelmezteti a ranglétrán már feljebb lépett egykori ügyészt, ha nem ismerik el tévedésüket az ügyet tárgyaló kollégáival együtt, minden résztvevő a gyilkosok sorsára jut. Hamarosan megkezdődik a tíz évig tervezett véres sakkjátszma. Szereplők: Gerard Butler, Jamie Foxx, Colm Meaney
0:20
Az utolsó vérig (18+)
Az utolsó vérig A Jeges (Ving Rhames), igaz még a börtönbüntetését tölti, de már nagyban tervezgeti az újabb kinti bűnszervezetét. Első lépése a sikerhez, hogy meggyengítik Alexander Coates (Steven Seagal) erejét, aki jelenleg az uralkodó banda vezetője és akinek a területeire fáj a Jeges foga. A terv első célpontja Hurst (Bren Foster), Alexander legjobb embere, akit egy megbízás során fog félrevezetni a Jeges. Alexander az "elkövetett hiba" miatt kénytelen lesz vele példát statuálni, hogy megtarthassa a tekintélyét a kisebb bandavezérek előtt. Hurst a fenyítés után szinte harcképtelen lesz és kénytelen elhagyni a családot, miután idővel már a Jeges is bátran a színre tud lépni, hogy elkezdhesse tervének megvalósítását, azaz leszámolni az Alexander bandával... Szereplők: Danny Trejo, Steven Seagal, Bren Foster
2:00
A bátrak igazsága (15+)
A bátrak igazsága Az Öböl-háború poklában Serling ezredes végzetes hibát követ el: véletlenül saját katonái ellen ad ki tűzparancsot. Azonnal lefokozzák, irodai munkára rendelik és a kitüntetési rutinügyeket bízzák rá. Ám egy hősi halott aktáit kitöltve Serling valami furcsaságra bukkan. Karen Walden kapitány kitüntetése azért különleges, mert ő lenne az első nő, aki megkapja a Hűség érdemérmet. Walden emberei azonban egymásnak ellentmondó vallomásokat tettek arról, mi is történt valójában a kapitány életét követelő akció során. Vajon milyen titok lappang a háttérben? Szereplők: Meg Ryan, Denzel Washington, Matt Damon
1:10
Lopakodók 2. (16+)
Lopakodók 2. Beckett (Tom Berenger), a volt tengerészgyalogos mesterlövészt visszacsábítják egy szigorúan titkos küldetésre, hogy a Kelet-Európa és Ázsia közötti háborús övezetben végezzen egy terrorista vezetővel, aki súlyos atrocitásokat követ el a muszlim lakosság ellen. Ebben a halálos küldetésben társa egy halálraítélt, aki az akcióval kiérdemelheti a szabadságát. A csodával határos módon sikerül elvégezni a feladatot, ám hamarosan rá kell döbbenniük, hogy lehetetlen élve kijutni az ellenséges területről. Szereplők: Tom Berenger, Marozsán Erika, Puskás Tamás
Korábbi műsorok a mai napról
2:35 4:00
Bakkermann 16+ A világ legnagyobb kenyerét készül megsütni Kiskovász, a pék (Zelei Gábor) legjobb cimborájával, a mentálisan összezavarodott Multiplexszel (Gáspár Tibor) és a kocsma másik két jeles törzsvendégével, Csöröge Pistával (Szőke András) és Suzumival (Badár Sándor). Mindezt két okból teszik: egyrészt, mert végre történik valami, másrészt nincs jobb, mint bekerülni a Guiness Rekordok Könyvébe és jól meggazdagodni. Persze a tervvel vannak problémák. Szereplők: Zelei Gábor, Gáspár Tibor, Szőke András
4:00
1945 (12+)
1945 Ledobják az atombombát Nagaszakira. A megszálló német csapatok helyét a szovjetek veszik át. A megszállás árnyékában Szentes István (Rudolf Péter), egy kis község jegyzője fia, Árpád (Tasnádi Bence) esküvőjére készül. Ám épp a nagy napon megjelenik a menyasszony fogságból visszatért előző vőlegénye, Jancsi (Szabó Kimmel Tamás). Mindezt tetézi, hogy visszatérnek azok az elhurcolt zsidók is, akik jogos igényt tartanak arra a drogériára, amit Szentes a fiának szánt. Néhány óra alatt mindenkinek gyökeresen megváltozik az élete. Szereplők: Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás
5:50
Zárójelentés (12+)
Zárójelentés A nyugdíjazott Stephanus professzor (Klaus Maria Brandauer) új élet reményében hazaköltözik a szülőfalujába, hogy a helyiek nagy örömére körzeti orvosként folytathassa a hivatását. Fiatalkori szerelme és gyerekkori legjobb barátja viszontlátása kellemes emlékeket ébreszt benne, ám nem örülhet sokáig az új élményeknek. A doktor felesége (Udvaros Dorottya) korántsem örül a vidéki életnek, ráadásul akaratlanul is belekeverednek a községben uralkodó kisstílű, de ártalmas politikai csatározásokba. Stephanus rájön, hogy a múlt kísérteteivel csak akkor számolhat le, ha szembenéz a következményeivel a jelenben. Szereplők: Klaus Maria Brandauer, Udvaros Dorottya, Eperjes Károly
8:10
A bíró (12+)
A bíró Hank Palmer (Robert Downey Jr. ), a dörzsölt New York-i ügyvéd házassága romokban van, ráadásul az anyja temetése miatt haza kell utaznia a szülővárosába, ahol elkerülhetetlenül találkoznia kell az apjával (Robert Duvall). Sosem voltak jóban, Joseph ugyanis a kisváros hírhedten szigorú bírója, akivel évekkel korábban megromlott a viszonya. Az idős Palmer az évek során semmit sem változott, ugyanolyan nyakas és kiállhatatlan, ám most egy gyilkosság elkövetésével vádolják. Hank elhatározza, hogy mindezzel dacolva megvédi, megmenti az apját. Szereplők: Robert Downey Jr. , Robert Duvall, Leighton Meester
10:50
Semmit a szemnek (12+)
Semmit a szemnek Nick (Chevy Chase) és Alice (Daryl Hannah) egy összejövetelen találkozott, és pillanatok alatt felizzott körülöttük a levegő. Úgy döntöttek, hogy pár nappal később együtt ebédelnek. A másnapos Nick a találkozást követő reggelen egy nyugodt sarokban igyekezett kipihenni a fáradalmait, amikor az épületben robbanás történt. Amikor felébredt, döbbenten vette észre, hogy több minden láthatatlanná vált körülötte, sőt mi több, saját teste sem látható... Szereplők: Chevy Chase, Daryl Hannah, Sam Neill
13:10
Szemfényvesztők (12+)
Szemfényvesztők A világ négy legjobb illuzionistája Merritt (Woody Harrelson) és Atlas (Jesse Eisenberg) vezetésével nyilvános show-műsorban kirabolja az egyik párizsi bankot, méghozzá nem is akárhogyan! A műsorszámuk végeztével a közönség sorai közé szórják a megszerzett pénzt. Az FBI nyomozója, Dylan (Mark Ruffalo) és a mellé rendelt francia nyomozónő, Alma (Mélanie Laurent) értetlenül állnak az agyafúrt attrakció előtt, ezért Thaddeushoz (Morgan Freeman) fordulnak segítségért, aki a bűvészmutatványok leleplezéséből él. Amikor a bűvészek többször is átejtik az FBI-t, majd mecénásukat, a milliárdos Tresslert (Michael Caine) is kifosztják, megkezdődik a hajtóvadászat. Szereplők: Michael Caine, Dave Franco, Morgan Freeman
15:30
Mr. és Mrs. Smith (12+)
Mr. és Mrs. Smith Minden családnak van rejtegetnivalója, apró-cseprő, kisebb-nagyobb titka mindnek van. De amit a látszólag átlagos életvitelű Smith házaspár takargat a külvilág és egymás elől, hát olyan biztosan kevésnek van. Jane (Angelina Jolie) és John (Brad Pitt) valójában jólfizetett, megbízhatóan hatékony munkát végző bérgyilkosok, akik ráadásul két, egymással szemben álló szervezetet szolgálnak. Minden megy a megszokott mederben addig, míg egy nap egymás meggyilkolására kapnak megbízást. Kénytelenek hát hazavinni munkájukat, és a békés külvárosi otthonban egyik pillanatról a másikra elszabadul a pokol. Szereplők: Brad Pitt, Angelina Jolie, Vince Vaughn
17:50
Men in Black - Sötét zsaruk 3 (12+)
Men in Black - Sötét zsaruk 3 Boris, az Állat (Jemaine Clement) megszökik a Hold szigorúan őrzött börtönéből, és visszatér az időben, hogy végezzen a fiatal K ügynökkel (Josh Brolin), mielőtt letartóztatná őt. J ügynök (Will Smith) rájön, hogy az idővonal megváltozott, és követi Borist, ám egy nappal korábban érkezik, hogy még legyen ideje megmenteni a fiatal K ügynököt. J-nek nagy nehezen sikerül meggyőznie múltbeli kollégáit, és Griffin (Michael Stuhlbarg) segítségével, aki minden idősíkot lát, felkutatják Borist. J egy titkot is megtud, amit az öreg K ügynök (Tommy Lee Jones) soha nem mondott el neki. Szereplők: Will Smith, Tommy Lee Jones, Josh Brolin
20:00
Az Amazonas kincse (12+)
Az Amazonas kincse Beck, a behajtó szerepében maga Rock rombol végig a kincsvadászok ösvényein. Utolsó feladata, hogy megkeresse és visszaszállítmányozza főnöke kalandor fiát, Travist, aki épp régész kíván lenni és az indiánok rég elveszett kincsét keresi a dzsungelben. Kezdetét veszi az őrült hajsza: a kincskereső, az embervadász, a sűrűben bujkáló gerillák, az aranybánya szeszélyes és kegyetlen tulajdonosa, egy skót dudás, egy bombázó csaposlány és egy csapat túlfejlett humorérzékű pávián kergetőzik a fák között, a kincs körül, az aranybányákban és egy katonai táborban. Szereplők: Dwayne Johnson, Rosario Dawson, Christopher Walken
22:15
A pap - Háború a vámpírok ellen (18+)
A pap - Háború a vámpírok ellen Az egyház vezetésével az emberek győzelmet arattak a vámpírok felett. A vérszívókat rezervátumba kényszerítették, míg az emberek a védett városban húzzák meg magukat. A Jerikóban élő katonapap megtudja, hogy egy vámpírhorda lemészárolta a határvidéken élő testvérét és feleségét, a lányukat pedig elrabolta. Felettesei tiltása ellenére a Pap az unokahúga után indul. Vele tart Lucy szerelme, egy határvidéki seriff, és a különleges képességekkel megáldott katonapapnő. Sietniük kell, meg kell találniuk a lányt, mielőtt a vámpírok megfertőznék. Szereplők: Paul Bettany, Karl Urban, Maggie Q
23:55
Új múlt (16+)
Új múlt Amerika nagyvárosai víz alá kerültek, és Nick Bannister (Hugh Jackman), az elmés magánnyomozó abból él, hogy ügyfelei számára megnyugtató múltbéli emlékeket kutat fel jó pénzért. Az üzlet virágzik a jövőtől rettegő világban, egészen addig, amíg fel nem bukkan Mae (Rebecca Ferguson). A nő megdöbbentő módon képes felbukkanni a jelenében, a múltjában és a jövőjében, majd egyszerűen köddé válik. Bannister mások emlékeiben próbálja megtalálni Mae-t, és közben halálos összeesküvés nyomaira bukkan. Szereplők: Rebecca Ferguson, Hugh Jackman, Thandiwe Newton
2:05
Pokoli küldetés (18+)
Pokoli küldetés A gyönyörű Samantha O'Hara (Megan Fox) egy zsoldoscsapat vezetője, aki szívesen vállal el veszélyes feladatokat Afrika távoli részein, ha azt jól megfizetik a csapatának. Kiszabadítanak túszokat, elhoznak értékes zsákmányt, és olykor önzetlenül kiszabadítanak védtelen foglyokat. A meló sose könnyű, de ezúttal egy csapat iskolás lánnyal kell menekülni a lázadók serege elől. Ráadásul nem csak a bosszúszomjas lázadók jelentik az egyetlen veszélyt, hanem a kiéhezett ragadozók, és a csapaton belüli bizalmatlanság is veszélyeztetik az akció sikerét. Amikor a kimentésre küldött helikoptert lelövik, a csapat csapdába esik egy oroszlán farmon. Nem is sejtik, hogy a lázadók jelentik a legkisebb problémát, és hamarosan szembe kell nézniük a feldühödött, emberevő oroszlánok hordájával is. Szereplők: Megan Fox, Jessica Sutton, Philip Winchester

M2 műsor (2021. 09. 20.)

Az M2 (2015 óta M2 Petőfi) 2012 december 22-én gyerekcsatornává alakult. Műsora az összes szolgáltató kínálatában megtalálható. Programjában elsősorban korszerű animációs és élőszereplős filmsorozatok szerepelnek. Az új célközönség a 0-12 éves korosztály lett.

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti M2 műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

Az M2 műsorának vetítését 1973-ban kezdte meg (ezt két éves próbaadások előzték meg) elsőként MTV-2, TV-2, MTV 2, Magyar 2, majd a már ismert M2 néven. A csatorna társadói többek között a Duna, Duna World, M1, M4 Sport és M5 csatornák. A televízióadó a Közszolgálati Közalapítványhoz tartoziki, jelenlegi székhelye Budapest. Érdekesség, hogy a csatornán az első nagy felbontásban (azaz HD minőségben) közvetített műsor a 2008-as pekingi olimpia volt.

Az M2 tv csatorna legnépszerűbb műsorai: Kukori és Kotkoda, Mekk Elek az ezermester, Misi Mókus kalandjai, Kék Egér, Magyar népmesék, Helen sulija, Micimackó, Mikrobi, Pom Pom meséi és a Frakk, a macskák réme.