A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Duna World műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.
A Duna World tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.
Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Duna World tv programról.
Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.
Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!
magyar tévéfilm, 1978 ║ Terka nagyságos asszony elutazása előtt utolsó szerelmes légyotton fogadja Laboda Pétert, de közben megérkezik a férj, ezért elrejti szerelmét a naftalin szagú szekrényben. A dolgok úgy alakulnak, hogy már nem tudja Terka kiengedni és elutazik Párizsba, de lelkére köti az anyjának, hogy engedje ki a férfit. Közben a házmester kiadja az üres lakást, mivel nem tudja, hogy Terka apja is itt kívánja fogadni kedvesét. A bérlők kiszabadítják Labodát a szekrényből, közben azonban az idős nagyságos úr kénytelen eldugni a szekrényben kedvesét. Terka anyja nagyon meglepődik, mikor a szekrényből egy hölgy bújik ki. Végül a ravasz házmester megoldja a rejtélyt. ║ Magyar tévéjáték Rendezte: Kalmár András Szereplők: Béres Ilona, Sztankay István, Kállai Ilona, Bodrogi Gyula, Körmendi János, Pásztor Erzsi, Dunai Tamás, Bánfalvy Ágnes, Hernádi Judit, Greguss Zoltán, Mikó István, Józsa Imre Terka nagyságos asszony elutazása előtt utolsó szerelmes légyotton fogadja Laboda Pétert,
magyar magazinműsor ║ Mindig úgy néztünk fel erre _ az Erdélyi-szigethegység központjában magasodó _ rejtélyes hegyvidékre, mint egy magasban lakozó magányos remetére. Aztán egyik március idusán megmásztuk legmagasabb ormát, a Nagy-Bihart, de minden titka nem tárult fel előttünk. Visszatértünk, hogy tovább fejtegessük a gazdag karsztos formakincsű Bihar-hegység talányait. Mészköves hegyvilága rabul ejtette a Bihari-hegyek "apostolát," Czárán Gyulát is, aki egész életét és vagyonát e változatos hegység felfedezésére, kiépítésére és népszerűsítésére áldozta. Környékét már belakta az ortodox mócság, de természeti szépségei változatlanul vonzók: mészkőszirtek és szurdokok, barlangok és vízesések kísérik a Hazajáró útját, amíg a Fehér-Köröstől a Fekete-Körösig átszeljük a hegységet, hogy méltóképpen búcsúzunk Biharországtól. ║ Mindig úgy néztünk fel erre _ az Erdélyi-szigethegység központjában magasodó _ rejtélyes hegyvidékre, mint egy magasban lakozó magányos remetére. Aztán egyik március
Mióta megszűnt a szögesdrót és megnyílt a zöldhatár a bűnözők előszeretettel használják illegális határátlépésre Végvár környékét. Ezzel próbálkozik két alvilági alak, akik lányokat akarnak átszöktetni. De hála Balog Máté nyomozásának és Hunyadi határvadász-szakaszának, mindez csak terv marad... ║ Van valahol Magyarországon egy tiszta, csendes, napsütéses kisváros a határ mentén. Mi kell még a boldogsághoz? Nos, kell Hunyadi, a kiképzőőrmester, egy kiképzetlen szakasz a határőrség akciószázadából, egy farkasétvágyú rendőrőrnagy az étteremből, egy akaratos, de mégis szeretnivaló kamaszlány, s még sok-sok kedves figura a kisvárosból és minden epizódban kaland és izgalom.
Egy várlátogatás során Blöki megkopott érméket ás ki a földből. Máris szomszéd átveszi tőlük az értékes régiséget, de az árat betudja a család korábbi tartozásába. Nincs mese, újabb érmékre van szükség a vágyott gazdagsághoz, de hol keressék? Géza Öcsihez, köbükunokájához fordul, aki egy időkibővítő készülék segítségével a 13. századba repíti az egész családot, de a régmúlt időkkel vigyázni kell, és jó, ha ismerjük a történelmet...
boszniai-francia-török filmdráma, 2003 ║ Három történet szövődik egybe ötven év távolából, s mind Szarajevóhoz, az újra és újra kárhozatra ítélt városhoz kötődik. 1993-ban járunk, a bosnyák Tarik az apja életét felelevenítő forgatókönyvön dolgozik, mely fél évszázaddal korábban játszódik. S máris ott vagyunk az apa, Ahmed társaságában a második világháború kellős közepén, a bombázás sújtotta Szarajevóban. Újabb ugrás az időgépen: 1992, s ismét bombák hullanak a városra. Az immár idős apa és fia előbb egymás mellett, majd erőszakkal elszakítva a másiktól küzd a túlélésért. Olyan idők ezek, amikor a legjobb barátok kerülnek egymással szembe, tragikus szerelmek szövődnek, s mind jobban eluralkodik a vak gyűlölet. Dióhéjban: a Balkán történelme.
A 18 éves Patrícia eddig egy kis faluban élt, de most boldogan készül a fővárosba, az egyetemre. Vonzza az önálló élet lehetősége, nagy bulikról, koncertekről, éjszakai életről álmodozik. Édesapja azonban nagyon félti egy szem kislányát, így a valóság Patrícia számára keserű csalódás. Az egész család felköltözik vele ugyanis Budapestre, hogy vigyázzanak rá...
A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
Rex egy veszélyes bevetés során, a gazdáját védve súlyos lövést kap. Lorenzo nyomozó persze azonnal az állatkórházba viszi, ahol a hosszú, életmentő műtétet az egész rendőrőrs végigaggódja. A kutya szerencsésen megmenekül, de Lorenzótól elveszik az ügyet, s a fegyverét is le kell adnia. Eközben azonban a bűnöző Gentilini, aki meg tudott szökni Rex sérülése miatt, Fabbri meggyilkolására készül…
amerikai-angol-német akcióthriller, 2011 ║ Hanna látszólag semmiben sem különbözik a hozzá hasonló kamaszlányoktól. Ám a tini erős és kitartó, mint a legkeményebb zsoldosok. Nem véletlenül. Apja egykor az amerikai titkosszolgálat ügynöke volt. Eric Heller a világtól távol, a finn tundrán nevelte föl a lányát, akiből a tudását átadva profi harcost nevelt. Miután az apja felkészítette Hannát, egy faladattal visszaküldi őt a civilizációba. Miközben a lány különleges ügynökökkel és egy titokzatos nővel, Marissával találkozik, egyre többet tud meg a saját életéről és múltjáról. ║ Hanna látszólag semmiben sem különbözik a hozzá hasonló kamaszlányoktól. Ám a tini erős és kitartó, mint a legkeményebb zsoldosok. Nem véletlenül. Apja egykor az amerikai titkosszolgálat ügynöke volt. Eric Heller a világtól távol, a finn tundrán nevelte föl a lányát, akiből, a tudását átadva profi harcost nevelt. Miután az apja felkészítette Hannát, egy faladattal visszaküldi őt a civilizációba. Miközben a lány kül
amerikai vígjáték, 1996 ║ Tapsi Hapsi és kísérete bajba kerül, amikor szembeszáll a Földre érkezett apró kis űrlényekkel. A nerdluckokat a főnökük, Swackhammer küldte, mégpedig azért, hogy az ő szórakoztatására elrabolják Tapsi Hapsi csapatának tagjait. Hősünk nem tétovázik, azonnal kosármeccsre hívja az idegeneket azzal a feltétellel, hogy ha vereséget szenvednek, mindannyian ottmaradhatnak a Földön, az űrlények győzelme esetén viszont mind Swackhammer kezére adják magukat. Az idegenek azonnal elfogadják Tapsi ajánlatát. Túlságosan is gyorsan. Ugyanis van egy rendkívüli tulajdonságuk: pillanatok alatt új képességeket tudnak a magukévá tenni. Amikor Tapsi Hapsi felfedezi, mi készül, tudja, hogy azonnal segítségre van szüksége. De hova forduljon, amikor már minden valamire való kosaras tudása az ellenfelet gazdagítja? Szerencsére van egy olyan ismerőse, akire mindig számíthat: ő a világ legnagyobb kosárjátékosa, Michael Jordan.
amerikai filmdráma, 2012 ║ Logan Thibault tengerészgyalogos őrmester épen és egészségesen tér vissza Irakból. Meggyőződése, hogy mindezt annak az ismeretlen nőt ábrázoló fényképnek köszönheti, melyet a háború során talált. Hazatérve elhatározza, hogy megkeresi a képen látható nőt. Hosszas nyomozás után sikerül is rátalálnia, ám a férfi nem meri bevallani, hogy miért jött. Végül munkát vállal a családnál, és Beth kezdeti bizalmatlansága ellenére idővel egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
amerikai akciófilm, 1993 ║ Tom Hardy (Bruce Willis) gyilkossági nyomozó nem ijed meg az árnyékától, egy nap mégis a vizirendészeten találja magát. Az új munkakörben kénytelen rádöbbenni, hogy eredeti hivatását nem képes feladni. Ráadásul egy véletlen folytán kiderül, hogy apja halála is ugyanannak a pszichopata gyilkosnak a számlájára írható, aki ismét akcióba lépett. Hardynak titokban folytatnia kell a nyomozást, mert az összes áldozathoz köti valamilyen szál és úgy tűnik, ő az első számú gyanúsított. ║ Tom Hardy gyilkossági nyomozó nem ijed meg az árnyékától, egy nap mégis a vizirendészeten találja magát. Az új munkakörben azonban kénytelen rádöbbenni, hogy eredeti hivatását nem képes feladni. Ráadásul egy véletlen folytán kiderül, hogy az apja halála is ugyanannak a pszichopata gyilkosnak a számlájára írható, aki ismét akcióba lépett. Hardy-nak így titokban kell folytatnia a nyomozást, mert az összes áldozathoz köti valamilyen szál és úgy tűnik, hogy ő az első számú gyanúsított...
kanadai-amerikai akciófilm, 2011 ║ Matthew Miller (Daniel Magder) anyjával másik városba költözik. A fiúnak egy barátja sincs újdonsült otthonában, ráadásul iskolájában nem nagyon tetszik a diákoknak az új jövevény. Mivel Matthew félénk, gyenge fiú, így hamar rászállnak a suli keményebb srácai, és jól helyben is hagyják. Matthew segítségére siet az iskola gondnoka, Dan Barnes (Steve Austin), akiről kiderül, hogy egykoron nem is akármilyen ökölvívó volt. ║ Matthew Miller (Daniel Magder) az anyjával másik városba költözik. A fiúnak egy barátja sincs újdonsült otthonában, ráadásul iskolájában nem nagyon tetszik a diákoknak az új jövevény. Mivel Matthew félénk, gyenge fiú, így hamar rászállnak a suli keményebb srácai, és jól helyben is hagyják. Matthew segítségére siet az iskola gondnoka, Dan Barnes (Steve Austin), akiről kiderül, hogy egykoron nem is akármilyen ökölvívó volt...
amerikai akciófilm, 2008 ║ Véget ért az emberiség és a Föld láthatatlan birodalma közti fegyverszünet. Az alvilág ura, a zsarnok Nuada herceg azt tervezi, hogy felébreszti az évszázadok óta szunnyadó gyilkos, elpusztíthatatlan aranyhadsereget. Megöli az apját, hogy a koronájával életre keltse a föld alatt rejtőző sereget, melynek segítségével magához ragadhatja a hatalmat, felemelve a fantáziatestet öltött, elnyomott és elfelejtett fajokat. A Paranormális Kutató és Védelmi Iroda és az emberiség már csak Pokolfajzatban bízhat. Egyedül a szuperhős állíthatja meg a sötét uralkodót és martalócait, és mentheti meg a világot a megsemmisüléstől. ║ Mike Mignola képregényéből! Véget ért az emberiség és a Föld láthatatlan birodalma közti fegyverszünet. Az alvilág ura, a zsarnok Nuada herceg azt tervezi, hogy felébreszti az évszázadok óta szunnyadó gyilkos, elpusztíthatatlan Aranyhadsereget. Megöli az apját, hogy a koronájával életre keltse a föld alatt rejtőző sereget, melynek segítségével magáh
amerikai sci-fi akciófilm, 2003 ║ Michael Jenningsre vadásznak, de nem tudja, miért. A világhíres zsenit csúcstechnológiával foglalkozó nagyvállalatok szerződtetik különleges, szupertitkos munkákra, majd a feledat elvégzése után az agyából kitörlik az emlékeit, nehogy elárulhassa a cégek titkait. Munkáját jól megfizetik, a legutóbbi, három éves küldetése után nyolc számjegyű összegre számít, de a munka végeztével a fizetési csekk helyett egy borítékot kap tele különféle tárgyakkal és azt mondják neki: beleegyezett abba, hogy lemond a pénzéről. Mivel emlékeit a szerződése értelmében kitörölték, Jennings nem tud védekezni, míg rá nem jön, hogy a borítékban talált tárgyak a kulcsok a múltjához. Így most Rachel segítségével, aki a munkatársa és szerelme volt az elmúlt három évben, Jennings az idővel versenyt futva próbálja összerakni múltja darabjait mielőtt korábbi munkaadói meg nem öletik. ║ Michael Jennings-re vadásznak, de fogalma sincs, hogy miért…A világhíres zsenit csúcstechnológiáv
amerikai akciófilm, 2013 ║ A világ legjobb illuzionistáinak egy csapata bankot rabol, de nem is akárhogyan: a mindenkit megtévesztő műsorszámuk végeztével a közönség sorai közé szórják a megszerzett pénzt. Az FBI értetlenül áll az agyafúrt attrakció előtt, nem is sejtve, hogy egy sokkal nagyobb dobásra készülnek a szemfényvesztők. ║ A világ legjobb illuzionistáinak egy csapata bankot rabol, de nem is akárhogyan: a mindenkit megtévesztő műsorszámuk végeztével a közönség sorai közé szórják a megszerzett pénzt. Az FBI értetlenül áll az agyafúrt attrakció előtt, nem is sejtve, hogy egy sokkal nagyobb dobásra készülnek a Szemfényvesztők...
amerikai-ausztrál kalandfilm, 2017 ║ London mindig is London volt. A kora középkor Londoniumában is olyan fazonok, gengszterek, balekok, maffiózók és áldozatok rótták szűk és zsúfolt utcáit, mint manapság.
amerikai katasztrófa film, 2015 ║ Kalifornia lakói fel vannak készülve a földrengésekre. Azt hitték. De ilyen méretű katasztrófára senki sem számított: San Franciscót és környékét egy 9-es fokozatú rengés teszi a földdel egyenlővé.
amerikai-angol akcióthriller, vígjáték, 2021 ║ Michael Bryce (Ryan Reynolds) kényszerszabadságra megy, ám pihenésre, feltöltődésre tett próbálkozása rövidéletűnek bizonyul: feltűnik a színen Darius (Samuel L. Jackson) felesége, Sonia (Salma Hayek), aki megmenti a testőrt egy gyilkossági kísérlettől. A temperamentumos nő azonban segítséget vár a „szívességért” cserébe, így Bryce-nak nincs más választása, össze kell fognia Soniával, hogy kiszabadítsák Dariust. A bökkenő csak annyi, hogy a kényszerszabija miatt Bryce nem használhat semmilyen halálos fegyvert a bevetés során, így egyedül csak az eszére és szerencséjére hagyatkozhat a bérgyilkos kiszabadításában.
francia vígjáték, 2017 ║ A negyven éves, de korával ellentétben éretlen Adrient dobja a nála fiatalabb, családra vágyó Maude. Szerelme visszaszerzésének érdekében a férfi úgy dönt, hogy egy bölcsődét nyit, amivel egy teljesen valószerűtlen tanulási élményben lesz része... ║ Biztos mindenki ismer olyan férfit, aki bár elmúlt harminc, még mindig úgy éli az életét, mint egy kamasz. Eltudjátok képzelni Őt óvóbácsi szerepben? A negyven éves, de korával ellentétben totálisan infantilis Adrient dobja a nála fiatalabb, családra vágyó Maude. Elvégre ki akarna gyereket egy gyerektől? Hogy bizonyítsa rátermettségét, a férfi úgy dönt, bölcsődét nyit, amivel egy teljesen valószerűtlen tanulási élményben lesz része.
olasz akció-vígjáték, 1982 ║ Tony Roma (Tomas Milian), az olasz származású dzsigoló elcsábítja a szenátor feleségét és megszabadítja drága ékszereitől. A rendőrség tehetetlen, így a különleges osztályról Parker hadnagyot (Bud Spencer) kérik meg, hogy csípje el a gazfickót. Egy ügyes csellel sikerül is a feladat, ám hamarosan megszökik a fickó. Szerencsétlenségére tanúja lesz, ahogy a helyi maffia főnöke lelő egy embert. Így a piti tolvaj nyomába ered az egész alvilági szervezet. Tony természetesen Parkernál keres menedéket, és együtt vetik magukat a szédült kalandokba.
olasz-francia-spanyol-NSZK western, 1972 ║ Az amerikai polgárháborúban Eli Sampson (Bud Spencer) éhes. Miközben valami harapnivalót keres bajba kerül, mivel minden élelmiszer be van osztva. Már a nyakán is a kötél, mikor választhat: vagy a halál, vagy többedmagával segít Pembroke ezredesnek (James Coburn) egy szinte bevehetetlen erőd megrohamozásában, aminek bevétele stratégiai előnyhöz juttatná a szövetségeseket. ║ Pembroke ezredes (James Coburn) súlyos dilemma előtt áll. Az amerikai polgárháború sorsa múlik azon, hogy sikerül-e visszafoglalni a Holman erődöt a Konföderációtól. Abban mindenki egyetért, hogy ez lehetetlen feladat, mivel Ward őrnagy (Telly Savalas) rendkívül kifinomult biztonsági rendszere és halálos gyorstüzelő fegyverei védik az erődítményt. Az öngyilkos küldetéshez kapóra jön Eli Sampson (Bud Spencer), aki étellopás miatt akasztásra vár. Pembroke választási lehetőséget kínál Elinak és a többi kivégzésére váró katonának, akik elvállalják a bevehetetlen erőd megrohamoz
amerikai sci-fi, 2017 ║ Gardner Elliot az első ember, aki a Marson született. Édesanyja, aki szintén űrhajós volt, belehalt a szülésbe. A kamasz feltett szándéka megtalálni az édesapját, ezért a Földre látogat. A rengeteg veszély mellett a szerelem is rátalálni látszik. ║ A Mars-terraformáló Nathaniel Shepherd (Gary Oldman) kénytelen végzetes döntést hozni, amikor kiderül, hogy az expedíció egyik űrhajósa állapotos, és gyermeke a Marson fog megszületni. Miután az anya a szülésbe belehal, a NASA eltitkolja az ügyet. 16 évvel később Gardner Elliott (Asa Butterfield) kijátssza a tudósokat, és életében először a Földre lép, hogy netes barátnője, Tulsa (Britt Robertson) segítségével megkeresse az apját. Csakhogy a marsi életformához szokott szervezete képtelen alkalmazkodni a földi élethez, így a küldetésének percei meg vannak számlálva.
amerikai sci-fi, 2015 ║ Damian (Sir Ben Kingsley), a dúsgazdag, nagy tiszteletben álló építész fényűző élete közel sem olyan tökéletes, mint elsőre látszik. Halálos betegséggel küzd, és napjai meg vannak számlálva. De talán nincs veszve minden számára. Egy nap egy különleges kutatásokat végző intézet, a Phoenix Biogenic embere (Matthew Goodie) felajánlja Damiannek, hogy ha szeretne tovább élni, radikális eljárással áthelyezik a tudatát egy fiatal, egészséges alanyba. Az üzletember igent mond az ajánlatra, és hamarosan új és fitt testben ébred (Ryan Reynolds). A középkorú, tapasztalt Damian ettől kezdve nagy kanállal eszi az életet: csinos nők, luxusautók és szórakozás töltik ki a hétköznapjait. Eleinte - mert a halhatatlanságnak ára van. Miután a gazdatest emlékei kezdenek a felszínre törni, Damian nyomozásba kezd, hogy kiderítse, kinek is vette át a helyét. Csakhogy azok, akiknek az újjászületését köszönheti, sötét titkot rejtegetnek a világ elől, és bármire képesek, hogy azt megőrizz
amerikai kalandfilm, 2018 ║ John Boyega (Star Wars: Ébredő erő) áll a TŰZGYŰRŰ: LÁZADÁS élén, amely a 2013-as, nagyszabású, szörnyes és robotos látványorgia méltó folytatása, melyben egy új nemzedék szeretne a világ legnagyobb hőseivé válni, hogy felvegyék a harcot a legnagyobb szörnyekkel, melyek valaha a bolygónk felszínén jártak. ║ A világ újra a katasztrófa szélén áll, és a lázadó Jake Pentecost (John Boyega), az egykor ígéretes Jaeger pilóta számára itt az utolsó lehetőség, hogy legendás apja nyomdokaiba lépjen. Ezúttal azonban egy még félelmetesebb Kaiju fenyegeti a Földet, és Jake-et korábbi riválisa, Lambert (Scott Eastwood), és Amara, a 15 éves hacker hívja vissza, hogy a földön valaha is járt legerősebb védelmi erővé váljanak.
amerikai akciófilm, 1990 ║ Mason Storm (Steven Seagal) túl sokat tudott. A Los Angeles-i rendőrség büszkesége ezúttal meglehetősen messzire ment: aki ugyanis beleavatkozik a magas szintű politikai korrupció kétes üzelmeibe, az könnyen megégetheti magát. Stormot most több sebből vérezve, tekintélyes mennyiségű ólommal a testében szállítják kórházba. Mindenki úgy tudja, meghalt. Szinte a halálból - hét évig tartó kómából - tér vissza, hogy bosszút álljon és beteljesítse küldetését.