A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Duna World műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.
A Duna World tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.
Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Duna World tv programról.
Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.
Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!
magyar vallási műsor ║ Tudósítások a hazai és a határon túli magyar egyházak eseményeiről, valamint a világegyház aktuális híreiből. ║ A hétről-hétre jelentkező Kárpát-medencei "hírmondó" a hazai és külhoni magyar egyházak értékteremtő és értékmegőrző munkáját, társadalmi szerepvállalását mutatja be, szem előtt tartva a világegyházi aktualitásokat is.
magyar magazinműsor, 2025 ║ Egy műsor már meglévő és leendő állatbarátoknak! Bemutatunk ismert embereket és kedvenceiket. Olyan sportokkal is megismertetjük nézőinket, amelyekben állatok is részt vesznek. Ellátogatunk állatkertekbe és hasznos tanácsokat adunk kisállatok tartásához. Rendelő rovatunkban a beteg állatokat gyógyítjuk. És segítünk abban is, hogy az árva kedvencek leendő gazdáikra találjanak. A műsorban valóban mindenki ott van, akárcsak Noé bárkáján!
magyar magazinműsor ║ Annyi szépet és jót kaptunk már itt, rendesen a szívünkhöz nőtt Érmellék. Nézzünk körül most felső fertályában, a szatmári síkkal és a Kraszna mentével ölelkező vidékén is. Ezen a szelíd domborzatú tájon, mint szétszórt gyöngyszemek, úgy csillognak Árpád-kori emlékeink, a katolikus és református templomok, amelyek, hála az Égnek, még magyar közösségeket szolgálnak. Ezeket a gyöngyszemeket fűzzük fel utolsó szatmári utunkon az Érmelléken. ║ Elindulni és hazatérni" A "Hazajáró" hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval halad vándorútja során. A Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta harcmezőkön át, patinás
magyar ismeretterjesztő filmsorozat ║ Gasztronómiai műsor Borbás Marcsival. A kenyér a mai ember számára már nemcsak az egyik legfontosabb alapvető élelmiszer, hanem ennél több is, jelkép is, mely a hívő emberek számára többlet jelentéssel is bír. Az adásban nemcsak erről lesz szó, hanem végigkísérjük a búzából, a lisztkészítésen keresztül, a pék alkotta kenyér útját is. Ezen az érdekes úton cukrászmester és borász is csatlakozik hozzánk. ║ Magyarország legnépszerűbb gasztronómiai műsorában hétről hétre újulnak meg a múlt ízei a jelen konyháiban. A Gasztroangyal mostanra igazi mozgalmat teremtett, és arra ösztönzi a nézőket, hogy értékeljék a valódit, a természeteset. A piaci kofáktól a profi szakácsokig mindenki azt vallja, hogy ízeink és receptjeink hagyománya ma is meghatározó, és kiváló alapanyagaink száma végtelen. Ahogyan végtelen az ételvariációk sora is, melyek segítségével _ átszelve a Kárpát-medencét _ a Gasztroangyal minden alkalommal bebizonyítja, hogy Magyarország finom!
Rex, a gyönyörű és intelligens németjuhász rendőrkutya nyomozó társával együtt minden bűnügyet megold. ║ Amikor egy nap Lorenzo felébred, maga mellett találja az ágyban Katját. Ám nem marad túl sok ideje gondolkodni a történteken, mert egy gyilkossági ügyhöz hívják. Az egyik római étterem tulajdonosát ölték meg, akit mindenki jóravaló, nagyszerű embernek tartott. Fabbri és Rex felügyelő vidékre utaznak az egyik barátjukhoz, miközben a nyomozást folytatják. A nyomok ugyanis a közelben élő grófhoz és a bortermelőihez vezetnek.
A sorozat Dextert követi, a lelkes, ifjú zsenit, akinek a hálószobájában tudományos laboratórium van, amelyet titokban tart gyanútlan szülei előtt. Dexter állandó konfliktusban van nővérével, Dee Dee-vel, aki rendszeresen bejut a laboratóriumba, és véletlenül meghiúsítja a kísérleteit.
amerikai animációs sorozat ║ Animációs vígjáték sorozat, benne a Bolondos Dallamok világhírű szereplőgárdájával, akik gyerekek és családok generációit szórakoztatják évtizedek óta. Az igazi "furcsa páros", Tapsi Hapsi és Dodó kacsa, valamint világhírű barátaik, Cucu malac, Csőrike, Szilveszter és Gyalogkakukk bebizonyítják, hogy barátok nélkül az élet nehéz, velük viszont még nehezebb.
A boltos, a király és a szegény ember egymásután eltévednek az elátkozott erdőben s mindhármukat egy elvarázsolt királyfi vezeti ki sündisznó képében. A végén elnyeri az egyik királylány kezét és nagy lakodalmat csapnak. ║ Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
magyar rajzfilm sorozat ║ Mátyás udvarába sokan érkeznek, hogy felajánlják különleges szolgálataikat. Ki a festést, szobrászatot, zenét, borsókihajigálást ajánlják a királynak, de mindet elbocsátja, kegyelemben csak a bolondot tartja meg, aki elmeséli, hogyan maradt meg a király szolgálatában. ║ Országjárása alatt Mátyás király sok bajjal, cselszövéssel és igazságtalansággal találkozik, amelyeknek sokszor ő is áldozatául esik. Ám a végén mindig felfedi királyi kilétét, megbünteti a vétkest és megjutalmazza a szenvedőt. A Mesék Mátyás királyról az ország talán legigényesebb rajzfilmes csapatának, a Kecskeméti Stúdió művészeinek munkáját dicséri.
Eder mester asztalosműhelyében a sok szerszám, festék és ecset között hogy, hogy nem egyszer csak életre kel egy piciny apró fiucska, Pumukli. Vörös haja égnek áll, rettentő kíváncsi és rettentő neveletlen. Eder apó kénytelen kezelésbe venni, az egyébként csak számára látható kis emberke nevelését. A műhely látogatói, a szomszédok és barátok csak bizonyos tárgyak gyanús "önmozgását", érthetetlen jelenségeket vesznek észre, de arra senki sem gondol, hogy mellettük, felettük, alattuk, rajtuk egy pici manócska ugrál, bujkál. Pumukli felfedezi magának a világot, megismerkedik a macskával, egérrel, tűzzel és vízzel, autóval, de elkíséri a mestert a hegyekbe, a horgászatra, és megtanulja, mi az hogy zene, mi az, hogy segítség, mi az hogy karácsony. A sorozat végén Pumukli a fejlődésben odáig jut, hogy asztalos akar lenni, de ki hiszi el ezt ennek a kópénak?
A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak.
Több mint TestŐr – élet, szépség, egészség Vámos Erikával! Egyre többen próbálnak meg egészségesen élni, ez azonban nem is olyan egyszerű, hiszen számtalan egészségmegőrző, megelőző és gyógyító módszer létezik, amelyek útvesztőjében nehéz megtalálni a számunkra legideálisabbat. Ebben segít a Több mint TestŐr hétről hétre, ahol nem csak Vámos Erika, hanem egy-egy ismert ember is kipróbálja a legújabb, legmegleglepőbb, és leghatásosabb módszereket!
amerikai vígjáték, 2009 ║ Különös rablássorozat veszi kezdetét, sorra tűnnek el a világ legismertebb és legértékesebb műkincsei, köztük a Rózsaszín Párduc gyémánt. Más a legokosabb zsaruhoz vagy a legjobb titkos ügynökhöz fordulna segítségért, ám Dreyfus főfelügyelő jól tudja, itt csak egyvalaki segíthet. Lehet, hogy Clouseau felügyelő ügyefogyott és ahová lép, ott fű nem terem, ám valahogy mindig sikerre viszi a nyomozást. Így aztán Clouseau a segédje, valamint udvarlásának esetlen tárgya társaságában csatlakozik a nemzetközi rendőrcsapathoz, hogy megpróbálja kézre keríteni a zseniális tolvajt. ║ Különös rablássorozat veszi kezdetét, sorra tűnnek el a világ legismertebb és legértékesebb műkincsei, köztük a Rózsaszín Párduc gyémánt. Más a legokosabb zsaruhoz vagy a legjobb titkos ügynökhöz fordulna segítségért, ám Dreyfus főfelügyelő jól tudja, itt csak egyvalaki segíthet. Lehet, hogy Clouseau felügyelő ügyefogyott és ahová lép, ott fű nem terem, ám valahogy mindig sikerre viszi a nyom
amerikai akciófilm, 2018 ║ Danny Ocean nagy volt, de nem elég nagy. Háromszor is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott... de van, aki még nála is ravaszabb, bátrabb és vonzóbb: a húga, Debbie.
magyar romantikus vígjáték , 2017 ║ Legyőzheti Dávid Góliátot? Állítólag igen, de aki biztosra megy, inkább ellene fogadjon. A kicsi és gyenge és pénztelen többnyire alulmarad, amikor szembeszáll valakivel, aki gazdagabb és hatalmasabb - és néhány nagyra nőtt, kopaszra borotvált alkalmazottja kíséri mindenhova.
amerikai akció-vígjáték, 1992 ║ Riggs és Murtaugh komoly problémával kerül szembe. Egy rendőrből lett bandafőnök támad a városra. Őrült tetteiben nincs rendszer: lopott fegyverekkel kereskedik, de árujának javarészét saját maga használja. Azokat a házakat és autókat, melyeket a nyomában lévő rendőrpáros véletlenül épen hagyna, ő teszi a földdel egyenlővé. Robbanások, üldözések és utcai lövöldözések követik egymást elképesztő sebességgel. És hogy a felfordulás teljes legyen, a túlbuzgó ingatlanügynök Getzen kívül egy harcias rendőrnő is színre lép.
amerikai akciófilm, 2011 ║ Sonny, Vincent és Dave régóta haverok, együtt nőttek fel Detroit "aljas utcáin". A sors úgy rendelte, hogy mindhárman a bűnnek élnek. Egy gondosan kitervelt, de egyben véres gyémántrablást követően Vincent elárulja a barátait: beléjük ereszt egy sorozatot, és hagyja őket kivérezni. Sonny azonban életben marad, és miután felépül, Detroit utcáin cirkál bosszúra szomjazva. Ezzel azonban csak felhívja magára Mr. Biggs, a város legfélelmetesebb maffiafőnökének figyelmét. ║ Sonny, Vincent és Dave régóta haverok, együtt nőttek fel Detroit "aljas utcáin". A sors úgy rendelte, hogy mindhárman a bűnnek élnek. Egy gondosan kitervelt, de egyben véres gyémántrablást követően Vincent elárulja a barátait: beléjük ereszt egy sorozatot, és hagyja őket kivérezni. Sonny azonban életben marad, és miután felépül, Detroit utcáin cirkál bosszúra szomjazva. Ezzel azonban csak felhívja magára Mr. Biggs, a város legfélelmetesebb maffiafőnökének figyelmét.
amerikai akcióthriller, 2020 ║ Egy kiszolgált és traumatizált tengerészgyalogos nő a szolgálatból hazatérve semmi mást nem szeretne, csak egy kis nyugalmat. Ennek megfelelően elvállal egy csendes portásállást egy New York-i luxusapartmanban. Szerencsétlenségére egy állig felfegyverzett műkincstolvaj banda és kíméletlen vezetőjük éppen ezt a társasházat veszi célba, hogy egy értékes műtárgyat megszerezzen. Erőszakos fellépésük előhozza a tengerészgyalogos elrejtett, gyilkos ösztönét és különleges képességeit, s a bűnözők nem várt ellenállásba ütköznek. A The Doorman – Több mint portás sodró lendületű akciófilm. Rendezője a japán Ryuhei Kitamura a bűnfilmek értő készítője, aki a Defekt, a Fordul a kocka és az Éjféli etetés mellett olyan japán kultfilmeket is készített korábban, mint az Azumi, és A Harc Háborgó Istene. A film főszerepeiben mások mellett Ruby Rose (Meg – Az őscápa, Tökéletes hang 3, John Wick: 2. felvonás, xXx: Újra akcióban, A Kaptár: Utolsó fejezet, Narancs az új fekete)
amerikai akciófilm, kalandfilm, thriller, 2018 ║ A legjobb szándékok is visszaüthetnek később… A nagysikerű akció-thriller sorozat legújabb részében Ethan Hunt (Tom Cruise) és az IMF csapat (Alec Baldwin, Simon Pegg, Ving Rhames) néhány ismerős szövetségessel (Rebecca Ferguson, Michelle Monaghan) együtt fut versenyt az idővel egy balul elsült küldetés után… Henry Cavill, Angela Bassett és Vanessa Kirby is csatlakoztak a szereplőgárdához, a rendezés pedig újfent Christopher McQuarrie érdeme.
amerikai filmdráma, 2006 ║ Miközben még mindig a régi dicsősége után sóvárog, a régen visszavonult Rocky úgy tervezi, hogy újra ringbe száll néhány kisebb, helyi mérkőzésen. A terve azonban megváltozik, amikor Rocky elfogadja az aktuális nehézsúlyú világbajnok kihívását. ║ Legenda volt. Most békésen éldegél Philadelphiában, egy apró étterem tulajdonosa, és ritkán gondol a régi dicsőségre. Egyedül lakik, a fiával nincs jó viszonyban, a feleségét már évekkel ezelőtt eltemette. De amikor lehetősége nyílik rá, ismét elhatározza, hogy megmutatja a világnak: még mindig képes a lehetetlenre. Rocky Balboa (Sylvester Stallone) újra kiáll a reflektorfénybe, és kihívja a nehézsúlyú világbajnokot, Mason "The Line" Dixon-t (Antonio Tarver). Ötvenéves elmúlt, magányos és szegény. Van esélye? Természetesen nincs. És ő természetesen mégis megpróbálja, fia segítségével (Milo Ventimiglia), mert megtanulta, hogy a lehetetlen vállalkozások a legszebbek és legizgalmasabbak _ és a legveszélyesebbek is...
amerikai-angol-francia-német-japán akciófilm, 1998 ║ Jack Crews (Patrick Swayze), a legendás hírű kamionsofőr két évet ült halálos gázolásért, miután elaludt a kormány mögött és halálra gázolt egy családot. Családja ez idő alatt eladósodott, s ezt kihasználva a város egyik befolyásos embere arra kényszeríti a sofőrt, hogy egy szállítmányt három embere kíséretében juttasson el a vevőhöz. Útközben azonban több alkalommal is meg akarják ölni. Amikor Crews rájön, hogy valójában fegyvereket szállít, amit egy másik banda is meg akar szerezni, ki akar szállni, ám túszul ejtik feleségét és kislányát.
amerikai vígjáték, romantikus kalandfilm, 2022 ║ A briliáns de zárkózott írónő, Loretta Sage (Sandra Bullock) pályája során mindig egzotikus helyekről írt a népszerű romantikus kalandregényeiben, melyek címlapján a Dash nevű hőst megjelenítő, jóképű borítómodell, Alan (Channing Tatum) feszít, aki erre a karakterre tette fel az életét. Miközben épp új könyvét promotálja Alannel, Lorettát elrabolja egy különc milliárdos (Daniel Radcliffe), mert azt reméli, hogy az írónő elvezeti őt a legutóbbi könyvében található ősi elveszett város kincséhez. Alan bizonyítani szeretné, hogy a való életben is hős tud lenni, nem csak a könyvek lapjain, így nekivág, hogy megmentse a nőt. A nagyszabású dzsungelkalandba pottyant furcsa párnak össze kell dolgoznia, hogy túléljék az elemek és a gonosztevők csapásait, és megtalálják az ősi kincset, mielőtt örökre elveszne...
amerikai kalandfilm, 2012 ║ Az ifjú Sean Anderson (Josh Hutcherson) vészjelzéseket kap vállalkozó kedvű nagyapjától, Alexandertől (Michael Caine) egy titokzatos szigetről. Az egyetlen baj csak az, hogy a térkép szerint az a sziget nem létezik. Sean azonnal útnak indul mostohaapja, Hank (Dwayne Johnson) minden tiltakozása ellenére, aki végül kénytelen Seannal tartani. A hihetetlen kalandba belekeveredik a világ legrozogább gépével rendelkező pilóta, Gabato (Luis Guzmán) és szemrevaló lánya, Kailani (Vanessa Hudgens) is.
amerikai kalandfilm, 1981 ║ Indiana Jones régész, professzor és kalandor egy személyben, aki semmilyen veszélytől sem riad vissza, hogy megszerezzen egy műkincset. 1936-ban híre jön, hogy a németek hatalmas ásatásokba kezdtek Egyiptomban. A Biblia legendás ereklyéjét, a frigyládát keresik, amiben Mózes kőtáblái találhatók a tízparancsolattal. A mítosz szerint ugyanis legyőzhetetlenné válik, aki a ládát birtokolja. Az amerikai titkosszolgálat megbízza Indiana Jones-t, hogy előzze meg a nácikat. A kalandvágyó professzor Egyiptomba utazik, ahol elkeseredett harc bontakozik ki a frigyládáért. ║ Indiana Jones élete egyik felében jólszituált régészprofesszor, aki félszegen ácsorogva a katedrán, szemlesütve fogadja egyetemi tanítványai rajongását. A másik felében viszont magányos hős, oldalán univerzális lasszóval és pisztolyokkal, s aki semmilyen kalandtól nem riad vissza, hogy megszerezzen egy-egy értékes műkincset a múzeumának. A németek Adolf Hitler parancsára hatalmas ásatásokba kezdenek
amerikai akció-vígjáték, 2016 ║ A gimnáziumi osztály egykor halálra szekált lúzere halálos CIA ügynökként bukkan fel a gimnáziumi évfolyam találkozón. Mi több, azt állítja, hogy egy szigorúan titkos ügyön dolgozik, és segítséget kér a suli egykori nagymenőjétől, aki mára a régi szép időket visszasíró könyvelővé szürkült. Ám mire a megfontolt aktakukac rájön, mibe is rángatták bele, már túl késő kiszállni, és az egyre kiszámíthatatlanabb új barát egyre mélyebbre rántja a lövöldözések, konspirációk és kémkedések világába, ahol mindketten bármikor kinyiffanhatnak, méghozzá számtalan különböző módon.
amerikai-angol krimi, dráma, thriller, 2019 ║ 1969, Los Angeles. Egy munka nélkül maradt, western tévésorozatából kikerült, munkanélküli színész (Leonardo DiCaprio) és jó barátja, kaszkadőre (Brad Pitt) együtt próbálnak boldogulni Hollywood kegyetlen világában. Ez a világ azért kegyetlen, mert változik: Rick és Cliff eddig kiismerte magát a showbizniszben, de most bármerre járnak, arra kell rácsodálkozniuk, hogy minden megváltozott: a szabályok, a főnökök és a nők is…. Nincs nagyobb esemény annál a filmes világban, mint amikor Tarantino rendez: 9. filmje hihetetlen sztárszereposztással készül, és ismét különleges, véres és gyilkos humorú.
angol-magyar animációs film, 2008 ║ Vadászok törnek az erdőre, egyedül a helyi vadőr tolókocsihoz kötött fia és az ő nagyothalló kutyája próbálja megállítani a vadorzókat. A környék azonban nemcsak puskaropogástól hangos, egy vándorcirkusz is a közeli réten ver sátrat. A Trilibusz cirkusszal különös, hóbortos állatsereglet is érkezik, akiket Balfék és Jobbfék gondoz - ám a társulat igazi feje a direktor félelmetes felesége, a titokzatos múltú Arcadonna. Amikor Kis Vuk, a bátor növendékróka körülszaglászik a lakókocsik körül, az egyik plakáton a saját, rég nem látott apját ismeri fel és gondolkodás nélkül a kiszabadítására siet.
francia vígjáték, 2017 ║ A negyven éves, de korával ellentétben éretlen Adrient dobja a nála fiatalabb, családra vágyó Maude. Szerelme visszaszerzésének érdekében a férfi úgy dönt, hogy egy bölcsődét nyit, amivel egy teljesen valószerűtlen tanulási élményben lesz része... ║ Biztos mindenki ismer olyan férfit, aki bár elmúlt harminc, még mindig úgy éli az életét, mint egy kamasz. Eltudjátok képzelni Őt óvóbácsi szerepben? A negyven éves, de korával ellentétben totálisan infantilis Adrient dobja a nála fiatalabb, családra vágyó Maude. Elvégre ki akarna gyereket egy gyerektől? Hogy bizonyítsa rátermettségét, a férfi úgy dönt, bölcsődét nyit, amivel egy teljesen valószerűtlen tanulási élményben lesz része.
francia-kanadai családi film, 2013 ║ Az ifjú T. S. Spivet egy montanai tanyán él szüleivel, a tőle teljesen különböző vadóc ikertestvérével és nővérével, aki arról álmodozik, hogy egyszer ő lesz Miss Amerika. T. S. Spivet rajong a térképészetért és a tudományos felfedezésekért. Az őt körbevevő világot igyekszik a lehető legtudományosabban leírni, megérteni, és az így szerzett tapasztalatokat saját találmányai elkészítéséhez felhasználni.
amerikai vígjáték, 1995 ║ Nincs emberfia, aki be merne lépni az elhagyatott kastélyba! A környéken ugyanis mindenki tudja, hogy az ódon épületben kísértetek tanyáznak. Az új tulajdonos számára azonban a megoldás kézenfekvő: ki kell űzni a kísérteteket. Casper, a vidám kis szellem eddig holtra unta magát. Tévézgetés közben nem is sejti, hogy hamarosan számos látogatója lesz, úgy mint ördögűzők, szellemírtók, építési vállalkozók. De csak egyvalaki akad, aki legény a talpán, egy tizenéves kislány. Először ő is sikít, mint a többi, aztán elájul, mint a többi. De ami ezután következik, az Casper és goromba bácsikái legmerészebb álmait is felülmúlja.
amerikai vígjáték, 1999 ║ A 32 éves Sonny legfontosabb feladatának azt tartja, hogy olyan távolról kerülje el a felnőtt életet, amennyire csak lehetséges. Aztán a sors közbeszól, amikor a barátnője megelégeli idétlenségét, és faképnél hagyja, mire Sonny, hogy imponáljon neki, magára vállalja nősülni készülő barátjának ötéves fiát. Ám lehetetlen életmódján továbbra sem változtat, gyermeknevelési módszerei pedig enyhén szólva is meghökkentőek. Így hamarosan összecsapnak felette az óvodástársak, az idétlen gyerekdalok és az örök kialvatlanság keltette hullámok…
amerikai akció-vígjáték, 2005 ║ Egy sztársportoló is kerülhet nagyon mélyre. Ennél mélyebbre azonban biztosan nem. Paul Crewe (Adam Sandler) egykor az amerikaifoci bajnokság ünnepelt játékosa volt, ma csak egy a rabok között: igazi nehézfiúkkal összezárva tölti mindennapjait az USA egyik legjobban őrzött, legrosszabb körülmények között fenntartott börtönében. Ám a fegyencek között akad egy régi ismerős: egykori edzője (Burt Reynolds) is itt tölti életfogytig tartó büntetését. A börtönigazgató bíztatására a rabok edzeni kezdenek, és a szedett-vedett társaság hamarosan kihívhatja legnagyobb ellenfelét: az őrök válogatottját. A pályára kifutó csapatok mindennél jobban gyűlölik egymást. Eddig sem vigyáztak a másik testi épségére. Ami most a pályán folyik félig játék... félig van egy másik, kimondatlan célja is: a játékosoknak, a bíróknak és a börtönigazgatónak is.
amerikai akciófilm, kalandfilm, 2022 ║ Nathan Drake-et mindenki ismeri. És mindenki találkozott már vele, aki keresett kincset Amazónia esőerdeiben, vetődött partra néptelen karibi szigeten, vagy bunyózott tibeti műkincsrablókkal. A világ legvagányabb kalandor kincsvadásza (Tom Holland) a 21. század Indiana Jonesja – akinek a jövője legalább olyan bizonytalan, mint a múltja. De ez most megváltozik. A világsikerű videójáték alapján készülő, több kontinensen forgatott kalandfilm a játékok előtt játszódik: az derül ki belőle, hogy miért lépett Nathan Drake a bűn útjára, hogyan lett kincsvadász, és miért olyan sikeres benne. Ruben Fleischer rendező otthonosan mozog a vagány hősök világában: a Zombieland és a Venom után új vidéket jár be, és az ő valamint a két főszereplő, Tom Holland és Mark Wahlberg neve garantálja a nagy kalandot. Az alapanyag, a PlayStationös Uncharted játék minden idők egyik legtöbb példányban eladott videójáték-franchise-ja.
amerikai kalandfilm, 2018 ║ John Boyega (Star Wars: Ébredő erő) áll a TŰZGYŰRŰ: LÁZADÁS élén, amely a 2013-as, nagyszabású, szörnyes és robotos látványorgia méltó folytatása, melyben egy új nemzedék szeretne a világ legnagyobb hőseivé válni, hogy felvegyék a harcot a legnagyobb szörnyekkel, melyek valaha a bolygónk felszínén jártak. ║ A világ újra a katasztrófa szélén áll, és a lázadó Jake Pentecost (John Boyega), az egykor ígéretes Jaeger pilóta számára itt az utolsó lehetőség, hogy legendás apja nyomdokaiba lépjen. Ezúttal azonban egy még félelmetesebb Kaiju fenyegeti a Földet, és Jake-et korábbi riválisa, Lambert (Scott Eastwood), és Amara, a 15 éves hacker hívja vissza, hogy a földön valaha is járt legerősebb védelmi erővé váljanak.