Duna World
0:00
HÍRADÓ (0+)
0:15
Időjárás-jelentés (0+)
Időjárás-jelentés Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
0:20
ANGOL NYELVŰ HÍREK (0+)
ANGOL NYELVŰ HÍREK Az MTVA angol nyelvű hírösszefoglalója.
0:30
Szenes Iván írta (12+)
Szenes Iván írta Az aktuális rész ismertetője: Szenes Iván minden idők legjátszottabb szerzője. Több mint 2000 sláger, 200 színdarab, tucatnyi film és sok sikeres tévéműsor fűződik a nevéhez. Ha az utcai járókelőknek elkezdjük dúdolni örökzöldjei valamelyikének néhány sorát, alig akad, aki ne tudná folytatni. Nem csak a húsz éveseké a világ, Úgy szeretném meghálálni, Kislány a zongoránál, Mama, Mondd, miért szeretsz Te mást? , Kicsi gyere velem rózsát szedni, Isten véled Piroskám, Szeretni bolondulásig, Tölcsért csinálok a kezemből, Jamaikai trombitás, Nincs szerencsém, Nehéz a boldogságtól búcsút venni, Okosabban kéne élni, Ez az utolsó tánc és még sorolhatnánk. A Szenes dalok a magyar kultúra szerves részévé váltak, mi csak csodálkozunk, hogy ezt is, meg azt is Szenes Iván írta. Számos szállóige fűződik a nevéhez: Lazítani, Gondolj apádra, Minden asszony életében van egy pillanat, Mindenkinek van egy álma, Kétszer kettő néha öt, Kicsit szomorkás a hangulatom máma, A legtöbb ember ott hibázza el, Akine
1:15
A párduc és a gödölye (12+)
A párduc és a gödölye Koletinszky Péter, a friss diplomás orvos váratlanul megtudja, hogy halott édesapja múltjában van egy sötét folt. Péter úgy véli, joga van megtudni, mit követett el az apja. Péter Füzesi Klári, a fiatal könyvtárosnő segítségével nyomozásba kezd. A hatvanas években játszódó történet szereplői visszaemlékeznek az 1952-es évre, az állandó félelemre és egy Bogárdon végrehajtott statáriális ítélkezésre. Szereplők: Bács Ferenc, Varga Klára, László Zsolt
2:35
Magyar történelmi arcképcsarnok || Munkácsy Mihály (1844-1900) (0+)
Magyar történelmi arcképcsarnok || Munkácsy Mihály (1844-1900) Az aktuális rész ismertetője: A XIX. század legnagyobb magyar festője Munkácsy Mihály volt. Élete során egyaránt jelen volt a szegénység és gazdagság, siker, világhírnév, majd a mellőzöttség és a betegség. Alkotásain keresztül vezetjük végig pályafutásának legfontosabb állomásait. A műsor ismertetése: "... hogy egy bizonytalan álorcát a késő világ ne csudáljon... " A filmsorozat dokumentumszövegek, önéletírások, levelek felhasználásával rajzolja meg a történelmi személyek portréját.
3:05
Ridikül || Élet egy tanyán (12+)
Ridikül || Élet egy tanyán Ridikül, minden ami belefér! _ jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges és újonnan csatlakozó nézőinket nagy szeretettel várja a képernyők elé. Dióssy Klári beszélgető műsorában a művészet, a kultúra, az egészségügy, az üzleti élet, a sport világából és még megannyi szférából érkeznek ismert és elismert vendégek. A műsor célja, hogy bemutasson olyan élettörténeteket, életpályákat, kutatási eredményeket, innovációkat, azaz olyan témákat, amelyek érdekesek lehetnek a nőknek és természetesen a férfiaknak is egyaránt. Várjuk Önöket minden hétköznap délután a Duna csatornán!
4:00
HÍRADÓ (0+)
4:15
Időjárás-jelentés (0+)
Időjárás-jelentés Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
4:18
ANGOL NYELVŰ HÍREK (0+)
ANGOL NYELVŰ HÍREK Az MTVA angol nyelvű hírösszefoglalója.
4:20
NÉMET NYELVŰ HÍREK (0+)
NÉMET NYELVŰ HÍREK A nap legfontosabb hírei német nyelven.
4:24
OROSZ NYELVŰ HÍREK (0+)
4:25
KÍNAI NYELVŰ HÍREK (0+)
KÍNAI NYELVŰ HÍREK A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.
4:30
Édes anyanyelvünk || Hát, ... (0+)
Édes anyanyelvünk || Hát, ... Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.
4:35
Itthon vagy! || Építészeti séták a 150 éves Budapesten (0+)
4:55
Hetedhét kaland (0+)
Hetedhét kaland Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába. műsorvezetők: Góczán Panni, Göröncséri Virág, Gyarmati Erik, Korcsog Laura, Pataky Szabolcs
5:05
M2 matricák - Igaz vagy hamis? || Tiszavirág híd (0+)
M2 matricák - Igaz vagy hamis? || Tiszavirág híd Az aktuális rész ismertetője: A szolnoki Tiszavirág híd történetét elmesélő film. A műsor ismertetése: Az M2 Matricák országjáró rovata. Magyarország városait és kirándulóhelyeit ismerhetik meg a nézők. Aliz, a rovat nyomozója, mindig egy igaz vagy hamis legenda nyomába ered, ezen keresztül ismerjük meg a helyet, ahol éppen jár.
5:10
M2 matricák - Igaz vagy hamis? || Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark (0+)
M2 matricák - Igaz vagy hamis? || Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark Az aktuális rész ismertetője: Az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark oskoláját bemutató film gyerekeknek. A műsor ismertetése: Az M2 Matricák országjáró rovata. Magyarország városait és kirándulóhelyeit ismerhetik meg a nézők. Aliz, a rovat nyomozója, mindig egy igaz vagy hamis legenda nyomába ered, ezen keresztül ismerjük meg a helyet, ahol éppen jár.
5:20
Kárpát-medence (0+)
Kárpát-medence Kárpát-medencei magazinműsor
5:40
Hazajáró (0+)
Hazajáró Elindulni és hazatérni" A "Hazajáró" hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval halad vándorútja során. A Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta harcmezőkön át, patinás városokig _ megannyi magyar emlék kíséri a "Hazajáró" soha véget nem érő útját. Túraútvonalunk mostani állomásai: Galambóc, Tekija, Szörényvár, Orsova.
6:10
Világ (0+)
Világ Heti nemzetközi magazinunk öt kontinens operatőreinek felvételeiből választ ki jeleneteket és szerkeszti őket rövid történetekké. A Világ azokra a nézőkre gondol, akik érzékletes, mégis informatív képet szeretnének kapni más népek életéről, a világpolitika történéseiről és a hét híreinek történelmi előzményeiről.
6:30
Mindennapi || Tavaszi imádság (0+)
Mindennapi || Tavaszi imádság Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
6:40
Időjárás-jelentés (0+)
Időjárás-jelentés Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
6:43
Családi kör (12+)
Családi kör Élethelyzetek, problémák, kérdések, mindannyiunk számára ismerős szituációk családban, párkapcsolatban, generációk között, otthon, iskolában, nagyszülőknél, munkahelyen és kortárs közösségben. A Családi kör filmek ilyen élethelyzetekről mesélnek, Verebes Linda és Pindroch Csaba pedig ezeket a filmeket nézik hétről-hétre. És közben meg- és kibeszélik, át- és újragondolják a témát, áthívják valamelyik pszichológus barátjukat, és még arra is marad idejük, energiájuk, hogy egy kicsit játszanak _ megrendezett otthonuk rögtönzött színpadán. Családi kör _ rólunk szól!
7:40
Élő népzene || XXVI. Országos Táncháztalálkozó - 3. rész (0+)
Élő népzene || XXVI. Országos Táncháztalálkozó - 3. rész Az aktuális rész ismertetője: Mai adásunkban a XXVI. Országos Táncháztalálkozóról készített összeállításunk harmadik részét láthatják. A műsor ismertetése: A Táncháztalálkozó a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, amelyen műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek működnek közre, a Kárpát-medencei és a moldvai magyarság, a világban bárhol máshol élő magyar közösségek, valamint a hazai nemzetiségek képviseletében.
8:05
Élő népzene || Fóti Népművészeti Szakközépiskola (12+)
Élő népzene || Fóti Népművészeti Szakközépiskola Az aktuális rész ismertetője: A mai adásban a Fóti Népművészeti Szakközépiskola tantermeibe kukkantunk be. A műsor ismertetése: A Táncháztalálkozó a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, amelyen műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek működnek közre, a Kárpát-medencei és a moldvai magyarság, a világban bárhol máshol élő magyar közösségek, valamint a hazai nemzetiségek képviseletében.
8:40
Jó ebédhez szól a nóta (0+)
Jó ebédhez szól a nóta Az aktuális rész ismertetője: Jó napot kívánok, szeretettel köszöntöm kedves nézőinket! Mai Jó ebédhez szól a nóta műsorunk budakeszi egyik legautentikusabb helyszínéről, a tájvédelmi környezetben található hagyományőrző berendezésekkel díszitett étterméből jelentkezik, ahol népszerű előadóművészek szolgáltatják a talpalávalót a vasárnapi ebédhez. Kedvenc nótáiból válogat Szabó Szilvia és Karczagi Nagy Zoltán. Mai meglepetésvendégünk Gábor Márkó színész, énekes. Jónás Géza cimbalomművész, zenekarvezető és Miskolci Balogh Zoltán prímás nevében jó szórakozást kívánok! A műsor ismertetése: A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, é
9:05
Jó ebédhez szól a nóta (0+)
Jó ebédhez szól a nóta Az aktuális rész ismertetője: Szívének kedves nótáiból válogat a Dankó Rádió vezetőszerkesztő- műsorvezetője, Budai Beatrix énekesnő, nóta énekes és Dániel Gábor opera- és operetténekes. Műsorunk meglepetésvendége Gaál Zsófia színész, énekes. Jónás Géza cimbalomművész, zenekarvezető és ifj. Csóka Gyula prímás nevében is jó szórakozást kívánok! A műsor ismertetése: A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.
9:35
Vers mindenkinek || Somlyó György: Budapest, 1956. Karácsony (Rák Kati) (0+)
Vers mindenkinek || Somlyó György: Budapest, 1956. Karácsony (Rák Kati) Az aktuális rész ismertetője: Somlyó György Budapest, 1956. Karácsony című versét Rák Kati adja elő.
9:40
Jó embert keresünk! (0+)
9:50
Belső világosság - otthon a látássérült gyermekekért (0+)
Belső világosság - otthon a látássérült gyermekekért Az aktuális rész ismertetője: Teljes élet látássérültként _ a Vakok Batthyány László Romai Katolikus Gyermekotthona Óvodája és Általános Iskolája a legkisebbeket szolgálja _ a testi fejlesztéseken és oktatási feladatokon túl olyan szeretetteli légkört biztosít, ahol mindenki megtapasztalhatja az isteni szeretetet. Egy napra mi is megtapasztalhattuk, milyen, amikor a rutinos ellátásnál jóval többet kap mindenki, aki csak belép és beköltözik az otthonba.
10:05
Világ-Vallás (0+)
Világ-Vallás A keresztény közösségek friss hírei és eseményei, aktuális kérdései és vitatémái, missziós küldetésük sikerei és nehézségei itthon és a nagyvilágban, kitekintéssel mindazokra a más vallásokra, amelyekkel ezek során kapcsolatba kerülnek, földrajzi és felekezeti korlátok nélkül. Rövid hírek és tudósítások, valamint hosszabb beszámolók egy-egy érdekesebb közéleti, történelmi vagy kulturális témáról minden héten, összesen negyedórában.
10:30
Bárány Tamás: Rendhagyó feltámadás - tévékomédia (12+)
Bárány Tamás: Rendhagyó feltámadás - tévékomédia Az Irodalomtörténeti Akadémia Magyar Intézete ülésén dr. Kari Ernő irodalomtörténész megvédi disszertációját, s ezzel elnyeri a "tudományok doktora" fokozatot. A disszertáció Szalkai Mihályról, a századelő nagy magyar írójának munkásságáról szól. A fiatal tudós barátnőjével, Pirikével ünnepel éppen otthon, amikor váratlan vendég érkezik. Az ismeretlen férfi Szedlák Márton irodalomtanár Mezőszegről, aki a kezdeti udvariaskodó mondatok után a lényegre tér: bevallja, ő Szalkai Mihály író, és szeretné megcáfolni a történész néhány állítását. Kari nagyon megijed, s kéri a nyugdíjas tanárt, hallgasson erről, ha jót akar, hiszen neki köszönheti, hogy a középszerűnek sem mondható íróból nemzeti klasszikust faragott. Bár az öreg nagyvonalúan megígéri, hogy így lesz, a hallgatása egyre többe kerül a fiatal kutatónak. Szedlák ugyanis nem akar visszautazni szülővárosába, inkább Pesten marad. A vendéglátás, s az öreg társasági életének finanszírozása egyre reménytelenebb anyagi helyzetbe sodorja a
11:55
Névjegyek || Szilveszter (0+)
Névjegyek || Szilveszter Honnan erednek és mit jelentenek történelmi keresztneveink? Hogyan hat a legtöbbször hallott szó, a saját nevünk az életünkre? Rímel-e a nevünk jelentése mindarra, ahogyan élünk? A sorozat epizódjai erre keresik a választ egy nyelvész és egy ismert névviselő segítségével.
12:00
HÍRADÓ (0+)
12:20
Időjárás-jelentés (0+)
Időjárás-jelentés Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Korábbi műsorok a mai napról
12:25 12:55
Alpok-Duna-Adria 0+ Az aktuális rész ismertetője: Alpok-Duna-Adria _ GORIZIA FESTŐI VÁRA Az Alpok, a Duna és az Adria mentén fekvő országok közös magazinja. Ernyey-Balogh Júlia hosszú évek óta foglalkozik segítőkutyák kiképzésével. A kiválasztott kutyát ő maga neveli és tanítja, majd folyamatosan szoktatja új gazdájához, rendszerint egy mozgásában korlátozott személyhez. Saját kutyusával emellett terápiás foglalkozásokra jár, ahol halmozottan sérült gyerekeknek próbálnak segíteni. Következő állomásunk Ljubljana, a szlovén főváros, ahol a városi erdész munkájába pillanthatunk bele. Az arborista célja, hogy a város fái egészségesek, szépek és biztonságosak legyenek. Ezzel, a polgárokat szolgáló fontos feladatot lát el, hiszen a jól karbantartott fák hatással vannak az emberek lelkiállapotára, de hozzájárulnak az egészséges lakókörnyezet kialakításához is. A goriziai vár az Isonzo menti város szimbóluma, a település látképét uraló dombon áll. Az épület az évszázadok során számos különböző szerepet töltött be
12:55
P'amende (0+)
P'amende A közszolgálati televízió roma kulturális magazinja, amelyben minden alkalommal egyetlen téma feldolgozását láthatják a nézők.
13:25
Magyarország ma (0+)
Magyarország ma "Magyarország Ma" Ezzel a címmel jelentkezik péntek délelőttönként az M1 új magazinja. A közmédia aktuális csatornáján 10. 30-kor látható műsor középpontjában a vidék fejlődése, megújulása áll. Hétről-hétre olyan beruházásokat, fejlesztéseket láthatnak a nézők, amelyek a vidéken élő 8 millió ember létbiztonságát és kényelmét szolgálják.
13:55
Öt kontinens (0+)
14:25
HadERŐ "Hazámat szolgálom!" (0+)
14:50
Hogy volt?! || Faragó András "Topy" (0+)
Hogy volt?! || Faragó András Topy Az aktuális rész ismertetője: Faragó András "Topy" barátaival és kollégával idézi fel életének és pályájának fontos eseményeit. Topy vendégei: Kéner Gabi, Pleskonics András, R. Kárpáti Péter, Szomor György és Vadász Zsolt. Műsorvezető: Radványi Dorottya és Sztankay Ádám. A műsor ismertetése: Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
15:50
Család-barát (0+)
Család-barát A Család-barát adásaiban izgalmas, gondolatébresztő beszélgetéseket, hasznos információkat hallhatnak a Duna nézői minden hétköznap délelőtt. A műsorban szó esik aktualitásokról, a család élet kérdéseiről, testi-lelki egészségünkről, vagy éppen gasztronómiai fogásokról. A meghívott sztárvendégek és produkcióik pedig a kikapcsolódásról, a szórakozásról gondoskodnak. A nézők minden nap más-más témában kereshetik a műsor szakértőit a mindenkit érintő legfontosabb témákban.
16:40
Időjárás-jelentés (0+)
Időjárás-jelentés Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
16:50
Magyar nők || Bédy-Schwimmer Rózsa (0+)
Magyar nők || Bédy-Schwimmer Rózsa Az aktuális rész ismertetője: Bédy-Schwimmer Rózsa volt a világ első női követe. A magyar feminista, újságíró igen széles nemzetközi kapcsolatrendszert épített ki. A pacifizmus területén is sokat dolgozott. Politikai megbélyegzés miatt az Egyesült Államokban élte le élete utolsó 20 évét. Végül úgy halt meg, hogy semmilyen ország állampolgára nem volt. A műsor ismertetése: A Magyar nők sorozat célja, hogy bemutassa azokat az ismert vagy kevésbé ismert magyar történelemformáló nőket, akik hatással voltak korukra és a jövő nemzedékére. A műsor rámutat arra, hogy ezeknek a nőknek melyek a legnagyobb eredményeik, és milyen helyet foglaltak el abban a korban, amikor éltek. Szakértők segítségével megismerhetjük a családi életüket, és a közösségi életüket egyaránt.
17:30
Önök kérték! (6+)
Önök kérték! A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
18:00
Jó ebédhez szól a nóta (0+)
Jó ebédhez szól a nóta Az aktuális rész ismertetője: Jó napot kívánok, szeretettel köszöntöm kedves nézőinket! Mai Jó ebédhez szól a nóta műsorunk budakeszi egyik legautentikusabb helyszínéről, a tájvédelmi környezetben található hagyományőrző berendezésekkel díszitett étterméből jelentkezik, ahol népszerű előadóművészek szolgáltatják a talpalávalót a vasárnapi ebédhez. Kedvenc nótáiból válogat Szabó Szilvia és Karczagi Nagy Zoltán. Mai meglepetésvendégünk Gábor Márkó színész, énekes. Jónás Géza cimbalomművész, zenekarvezető és Miskolci Balogh Zoltán prímás nevében jó szórakozást kívánok! A műsor ismertetése: A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, é
18:25
Jó ebédhez szól a nóta (0+)
Jó ebédhez szól a nóta Az aktuális rész ismertetője: Szívének kedves nótáiból válogat a Dankó Rádió vezetőszerkesztő- műsorvezetője, Budai Beatrix énekesnő, nóta énekes és Dániel Gábor opera- és operetténekes. Műsorunk meglepetésvendége Gaál Zsófia színész, énekes. Jónás Géza cimbalomművész, zenekarvezető és ifj. Csóka Gyula prímás nevében is jó szórakozást kívánok! A műsor ismertetése: A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.
19:00
Hogy volt?! - Válogató adások || A humor (0+)
Hogy volt?! - Válogató adások || A humor Az aktuális rész ismertetője: Műsorunkban felidézzük néhány korábbi adásunk legjobb pillanatait. Elsőként a feledhetetlen humoristára, konferansziéra, Kellér Dezsőre emlékezünk, aki ikonikus kabaréjelentek szerzője is. Majd, Balázs Péterrel beszélgetünk, aki a legkülönfélébb műfajokban a legkülönfélébb korosztályokat szórakoztatta évtizedeken keresztül. Felidézi pályája fontos állomásait és azokat, akik ezen a pályán legkedvesebb partnerei, kedvenc alkotótársai voltak. Végül, az idén 70. születésnapját ünneplő Straub Dezső mesél legkedvesebb szerepeiről, kollégáiról, felejthetetlen pillanatokról.
19:55
Álmok álmodói || Trefort Ágoston (0+)
Álmok álmodói || Trefort Ágoston Az aktuális rész ismertetője: Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot. Ebben a részben Trefort Ágoston munkásságát mutatjuk be. A műsor ismertetése: Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok
20:00
HÍRADÓ (0+)
20:20
Időjárás-jelentés (0+)
Időjárás-jelentés Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
20:22
V4 HÍRADÓ (0+)
20:35
Párizsi beszállók || Atlétika, Helebrandt Máté (0+)
20:40
Ridikül (12+)
Ridikül Ridikül, minden ami belefér! _ jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges és újonnan csatlakozó nézőinket nagy szeretettel várja a képernyők elé. Dióssy Klári beszélgető műsorában a művészet, a kultúra, az egészségügy, az üzleti élet, a sport világából és még megannyi szférából érkeznek ismert és elismert vendégek. A műsor célja, hogy bemutasson olyan élettörténeteket, életpályákat, kutatási eredményeket, innovációkat, azaz olyan témákat, amelyek érdekesek lehetnek a nőknek és természetesen a férfiaknak is egyaránt. Várjuk Önöket minden hétköznap délután a Duna csatornán!
21:35
Klasszikusok délidőben || AMADINDA 35, Képzeletbeli tájkép - 1. rész (0+)
Klasszikusok délidőben || AMADINDA 35, Képzeletbeli tájkép - 1. rész Az aktuális rész ismertetője: Az Amadinda Ütőegyüttes a világ legjelentősebb ütőhangszeres formációinak egyike, amely 35 éves munkássága alatt nem csupán hagyományvivője lett annak a forradalmi átalakulásnak, ami a komolyzenében az ütőhangszerek emancipálása révén végbement, hanem be is írta magát a legújabb kor zenetörténetébe. Jelentős kortárs zeneszerzők (Cage, Ligeti, Reich) komponáltak fontos műveket a számukra, és az együttes tagjai maguk is figyelemre méltó zeneszerzői, illetve átiratkészítői tevékenységet folytatnak. A klasszikus, modern és kortárszenei repertoár mellett azonban fontos részét képezi előadói gyakorlatuknak az archaikus, népi és nem-európai kultúrákból származó ütőhangszer alapú zenék megismertetése is, továbbá a komoly- és könnyűzenei kifejezőeszközök találkozási pontjainak kutatása, és nem utolsósorban a legkülönfélébb zenei területek kiemelkedő képviselőivel való ezerféle együttműködési forma felfedezése. Az esti (és a késő esti) jubileumi koncert teljes képet
22:35
Opera Cafe (12+)
Opera Cafe Az Opera játszóhelyeiről jelentkezik hétvégenként kulturális magazinműsorunk. A Magyar Állami Operaház televíziós magazinja az adott hét színpadi előadásait, a készülő produkciók próbafolyamatait szemlézi. A fiatalos, pörgős adások és a benne szereplő miniportrék a jelen legfontosabb magyar művészeit mutatják be, ezen felül pedig egy-egy konkrét mű cselekményét, jellegzetességeit és kulisszatitkait is ismertetik.
23:05
A Nagyok || Aknay János, gondolatok egy festő újrakeretezett világáról (0+)
A Nagyok || Aknay János, gondolatok egy festő újrakeretezett világáról A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
23:30
Vers mindenkinek || Illyés Gyula: Szekszárd felé (Piros Ildikó) (0+)
Vers mindenkinek || Illyés Gyula: Szekszárd felé (Piros Ildikó) Az aktuális rész ismertetője: Illyés Gyula: Szekszárd felé című versét Piros Ildikó adja elő.
23:35
Hetedhét kaland (0+)
Hetedhét kaland Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába. műsorvezetők: Góczán Panni, Göröncséri Virág, Gyarmati Erik, Korcsog Laura, Pataky Szabolcs
23:45
M2 matricák - Igaz vagy hamis? || Mini Magyarország Szarvas (0+)
M2 matricák - Igaz vagy hamis? || Mini Magyarország Szarvas Az aktuális rész ismertetője: A szarvasi Mini Magyarország parkot bemutató film gyerekeknek. A műsor ismertetése: Az M2 Matricák országjáró rovata. Magyarország városait és kirándulóhelyeit ismerhetik meg a nézők. Aliz, a rovat nyomozója, mindig egy igaz vagy hamis legenda nyomába ered, ezen keresztül ismerjük meg a helyet, ahol éppen jár.
23:50
M2 matricák - Igaz vagy hamis? || Bólyi németek (0+)
M2 matricák - Igaz vagy hamis? || Bólyi németek Az aktuális rész ismertetője: Bólyban a kezdetektől fogva németek laknak, a lakosság több mint fele ma is német származású. A műsor ismertetése: Az M2 Matricák országjáró rovata. Magyarország városait és kirándulóhelyeit ismerhetik meg a nézők. Aliz, a rovat nyomozója, mindig egy igaz vagy hamis legenda nyomába ered, ezen keresztül ismerjük meg a helyet, ahol éppen jár.
23:55
Himnusz (0+)
0:00
HÍRADÓ (0+)
0:15
Időjárás-jelentés (0+)
Időjárás-jelentés Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
0:20
ANGOL NYELVŰ HÍREK (0+)
ANGOL NYELVŰ HÍREK Az MTVA angol nyelvű hírösszefoglalója.
0:30
Hogy volt?! - Válogató adások || A humor (0+)
Hogy volt?! - Válogató adások || A humor Az aktuális rész ismertetője: Műsorunkban felidézzük néhány korábbi adásunk legjobb pillanatait. Elsőként a feledhetetlen humoristára, konferansziéra, Kellér Dezsőre emlékezünk, aki ikonikus kabaréjelentek szerzője is. Majd, Balázs Péterrel beszélgetünk, aki a legkülönfélébb műfajokban a legkülönfélébb korosztályokat szórakoztatta évtizedeken keresztül. Felidézi pályája fontos állomásait és azokat, akik ezen a pályán legkedvesebb partnerei, kedvenc alkotótársai voltak. Végül, az idén 70. születésnapját ünneplő Straub Dezső mesél legkedvesebb szerepeiről, kollégáiról, felejthetetlen pillanatokról.
1:25
Bárány Tamás: Rendhagyó feltámadás - tévékomédia (12+)
Bárány Tamás: Rendhagyó feltámadás - tévékomédia Az Irodalomtörténeti Akadémia Magyar Intézete ülésén dr. Kari Ernő irodalomtörténész megvédi disszertációját, s ezzel elnyeri a "tudományok doktora" fokozatot. A disszertáció Szalkai Mihályról, a századelő nagy magyar írójának munkásságáról szól. A fiatal tudós barátnőjével, Pirikével ünnepel éppen otthon, amikor váratlan vendég érkezik. Az ismeretlen férfi Szedlák Márton irodalomtanár Mezőszegről, aki a kezdeti udvariaskodó mondatok után a lényegre tér: bevallja, ő Szalkai Mihály író, és szeretné megcáfolni a történész néhány állítását. Kari nagyon megijed, s kéri a nyugdíjas tanárt, hallgasson erről, ha jót akar, hiszen neki köszönheti, hogy a középszerűnek sem mondható íróból nemzeti klasszikust faragott. Bár az öreg nagyvonalúan megígéri, hogy így lesz, a hallgatása egyre többe kerül a fiatal kutatónak. Szedlák ugyanis nem akar visszautazni szülővárosába, inkább Pesten marad. A vendéglátás, s az öreg társasági életének finanszírozása egyre reménytelenebb anyagi helyzetbe sodorja a
2:45
Magyar történelmi arcképcsarnok || Eötvös József (1813-1871) (12+)
Magyar történelmi arcképcsarnok || Eötvös József (1813-1871) Az aktuális rész ismertetője: "... hogy egy bizonytalan álorcát a késő világ ne csudáljon... " A filmsorozat dokumentumszövegek, önéletírások, levelek felhasználásával rajzolja meg a történelmi személyek portréját. Ezúttal Eötvös József író és jogász, a Batthyány-kormány, majd az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi miniszterének történetét ismerhetjük meg. A műsor ismertetése: "... hogy egy bizonytalan álorcát a késő világ ne csudáljon... " A filmsorozat dokumentumszövegek, önéletírások, levelek felhasználásával rajzolja meg a történelmi személyek portréját.
3:05
Ridikül (12+)
Ridikül Ridikül, minden ami belefér! _ jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges és újonnan csatlakozó nézőinket nagy szeretettel várja a képernyők elé. Dióssy Klári beszélgető műsorában a művészet, a kultúra, az egészségügy, az üzleti élet, a sport világából és még megannyi szférából érkeznek ismert és elismert vendégek. A műsor célja, hogy bemutasson olyan élettörténeteket, életpályákat, kutatási eredményeket, innovációkat, azaz olyan témákat, amelyek érdekesek lehetnek a nőknek és természetesen a férfiaknak is egyaránt. Várjuk Önöket minden hétköznap délután a Duna csatornán!
4:00
HÍRADÓ (0+)
4:15
Időjárás-jelentés (0+)
Időjárás-jelentés Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
4:18
ANGOL NYELVŰ HÍREK (0+)
ANGOL NYELVŰ HÍREK Az MTVA angol nyelvű hírösszefoglalója.
4:20
NÉMET NYELVŰ HÍREK (0+)
NÉMET NYELVŰ HÍREK A nap legfontosabb hírei német nyelven.
4:24
OROSZ NYELVŰ HÍREK (0+)
4:25
KÍNAI NYELVŰ HÍREK (0+)
KÍNAI NYELVŰ HÍREK A nap legfontosabb hírei kínai nyelven.
4:30
Édes anyanyelvünk || Hivatalos levél (0+)
Édes anyanyelvünk || Hivatalos levél Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.
4:35
Itthon vagy! || A Fertő-táj (0+)
4:55
Hetedhét kaland (0+)
Hetedhét kaland Oktatóműsor óvodások és kisiskolások számára, minden hétköznap új tartalommal, ahol a saját nyelvükön betekintést nyerhetnek többek között a természet, tudomány, kultúra és a mindennapok világába. műsorvezetők: Góczán Panni, Göröncséri Virág, Gyarmati Erik, Korcsog Laura, Pataky Szabolcs
5:05
M2 matricák - Igaz vagy hamis? || Mini Magyarország Szarvas (0+)
M2 matricák - Igaz vagy hamis? || Mini Magyarország Szarvas Az aktuális rész ismertetője: A szarvasi Mini Magyarország parkot bemutató film gyerekeknek. A műsor ismertetése: Az M2 Matricák országjáró rovata. Magyarország városait és kirándulóhelyeit ismerhetik meg a nézők. Aliz, a rovat nyomozója, mindig egy igaz vagy hamis legenda nyomába ered, ezen keresztül ismerjük meg a helyet, ahol éppen jár.
5:09
M2 matricák - Igaz vagy hamis? || Bólyi németek (0+)
M2 matricák - Igaz vagy hamis? || Bólyi németek Az aktuális rész ismertetője: Bólyban a kezdetektől fogva németek laknak, a lakosság több mint fele ma is német származású. A műsor ismertetése: Az M2 Matricák országjáró rovata. Magyarország városait és kirándulóhelyeit ismerhetik meg a nézők. Aliz, a rovat nyomozója, mindig egy igaz vagy hamis legenda nyomába ered, ezen keresztül ismerjük meg a helyet, ahol éppen jár.
0:00
Walker, a texasi kopó || A mundér becsülete (12+)
Walker, a texasi kopó || A mundér becsülete (III / 1) Az aktuális rész ismertetője: Walker és Trivette egy szökött rabot szállítanak Dallas-ba, miközben éjszakára egy kisvárosban szállnak meg. Adelaide városát a helyi seriff kegyetlen módszerekkel tartja kézben. Kiderül, hogy Beau Langley seriffet Walker régről már ismeri, de nem túl jó véleménnyel van róla. A városban rend van és fegyelem, de mindezt rendőri erőszakkal és különféle tilalmakkal érik el. Trivette pedig a saját bőrén tapasztalja Langley feketékkel való bánásmódját… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez,
1:00
Exek és nyomozók || Szunnyadó víz (16+)
Exek és nyomozók || Szunnyadó víz (V / 1) Az aktuális rész ismertetője: Olivier Croze vállalkozó holttestére egy helyi szökőkútban találnak rá. A nyomozás során kiderül, hogy a férfi egy három főből álló titkos társaság tagja volt, akik egy gyógyítónak hitt forrást őriztek. Később egy másik tag holttestét is megtalálják. Ezek után már csak az a kérdés, hogy a harmadik férfi áldozat, vagy tettes? A műsor ismertetése: Léa Soler parancsnoknak, a montpellier-i nyomozóosztály új vezetőjének Paul Marchal-lal, a zseniális, fékezhetetlen zsaruval kell együtt dolgoznia. Aki azonban történetesen a volt férje és két tizenéves gyermekének apja... Szereplők: Astrid Veillon, Stéphane Blancafort, Piérick Tournier
1:50
Exek és nyomozók || A dokk titkai (16+)
Exek és nyomozók || A dokk titkai (V / 2) Az aktuális rész ismertetője: Damien Berne-t nemrég a Séte beli dokk igazgatóhelyettesévé léptették elő. Nem sokkal később pedig meggyilkolták. Léa és Paul szerint a gyilkosság összefüggésben állhat az előléptetésével. A műsor ismertetése: Léa Soler parancsnoknak, a montpellier-i nyomozóosztály új vezetőjének Paul Marchal-lal, a zseniális, fékezhetetlen zsaruval kell együtt dolgoznia. Aki azonban történetesen a volt férje és két tizenéves gyermekének apja... Szereplők: Astrid Veillon, Stéphane Blancafort, Piérick Tournier
2:40
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (III / 38) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:05
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (III / 39) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:30
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (V / 3) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
4:20
Családi Titkok || Trükkös szeretők (12+)
Családi Titkok || Trükkös szeretők Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
5:10
Tűsarok (12+)
Tűsarok Megmutatjuk, milyen egy ízig-vérig nő világa. Ebben segítségünkre lesz Barbi, aki humoros hangvételével egyedivé varázsolja a műsort. Olyan ez, mint egy hatalmas női táska. Rengeteg izgalmat tartogat, ugyanakkor teljesen hétköznapi... Kiemelt tartalmak: Magyar Divattervezők, Sikeres Nők, Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek, Nemzetközi divatvilág, Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával
5:15
Mokka (12+)
Mokka A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
7:45
Mokkacino (12+)
Mokkacino A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
8:40
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
10:20
Csapdába csalva (12+)
Csapdába csalva (I / 66) Az aktuális rész ismertetője: Egyhónapos jamaikai nyaralás után Heidi úgy tér haza , mintha kicserélték volna. Lánya, Jázmin nem tudja elfogadni a változást, főleg, hogy nem tudja mi rejlik anyja viselkedése mögött. A műsor ismertetése: Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg... Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban olyan történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be... Szereplők: J. W. Carsle, Till Kraemer
11:00
Tények Délben (0+)
Tények Délben A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
11:30
Walker, a texasi kopó || Tűzzel-vassal (12+)
Walker, a texasi kopó || Tűzzel-vassal (III / 2) Az aktuális rész ismertetője: Amikor a kormány egyik kiküldött emberét, Bill Cox-ot megöli egy megvadult marhacsorda, Walker maga kezdi vizsgálni az ügyet. Felfedezi, hogy a környéken egy csoport marhatolvaj garázdálkodik, akik meglepően ügyesen térnek ki a hatóságok elől. Walker és Trivette végül rájönnek, hogy a tolvajok belső információk birtokában vannak _ valaki a felsőbb körökből érdekelt az ügyben… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével...
Korábbi műsorok a mai napról
12:30 13:35
Walker, a texasi kopó || Rémálom 12+ (III / 3) Az aktuális rész ismertetője: Walker és Trivette az éjszakai mulatóhelyeket járják, egy rendkívül erős, drága kábítószer forrását kutatva, mert a drog egyre népszerűbbé válik a dallas-i elit körében. Eközben Alex-et egy visszatérő álom gyötri, melyben Walker-t megölik, és mivel attól tart, hogy álma valóra válhat, figyelmezteti Walker-t, hogy legyen nagyon óvatos _ különösen Trivette-tel… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karat
13:35
Leona bosszúja || Leona Bravo már Torrenegro (12+)
Leona bosszúja || Leona Bravo már Torrenegro Az aktuális rész ismertetője: Leona és Gael eljegyzési partit tart, aminek nem mindenki örül. Matias féktelen haragra gerjed, mikor meglátja, mit tett Ramses a festményével. David pedig komoly bajba kerül… A műsor ismertetése: Miután elveszti gyermekeit, Marena bosszút esküszik egykori szerelme családja ellen, akik nem csupán az életének tönkretételéért, de szüleinek és húgának meggyilkolásáért is felelősek... Szereplők: Angelique Boyer, Guillermo García Cantú, Danilo Carrera
14:40
Testvérek (12+)
Testvérek (IV / 17) Az aktuális rész ismertetője: Süsen kellemetlen helyzetbe kerül szerelme előtt, miután képtelen fékezni indulatait Lidyával szemben. Asiye Meryem nénire vigyáz, mit sem sejtve a rá leselkedő veszélyről. Fatma nagymama újabb tervet eszel ki, hogy elkerülje távozását Orhanék otthonából. A műsor ismertetése: Veli és Hatice szeretetben nevelik négy gyermeküket, a 19 éves Kadirt, a 17 éves ikreket, Ömert és Asiye-t, valamint a 6 éves Emelt. Egy nap azonban Hatice rájön, hogy a főnöke az üzlettársa feleségével folytat viszonyt. A szerencsétlen események sorozata folytatódik, és a négy testvér elveszíti édesanyját és édesapját is. Miközben szüleiket gyászolják, és próbálnak túlélni, nem is sejtik, hogy szüleik halálát apjuk egykori főnöke, Akif Atakul okozta. A férfi, hogy fedezze bűneit, állást ajánl Kadirnak, és felveszi Ömert és Asiye-t a tulajdonában lévő magániskolába. A négy nehézsorsú testvér útja keresztezi a gazdagok gyermekeinek világát, ezzel pedig kiszámíthatatlan baráts
15:45
A három nővér (12+)
A három nővér (II / 7) Az aktuális rész ismertetője: Mustafa rájön, hogy Türkan valójában Somer felesége, amiért még dühösebb lesz a testvérére. Dönüs és Derya tovább nyomoznak Fatih eltitkolt lánya után. A műsor ismertetése: Nesrin és Sadik igazán boldogok, hogy legidősebb lányukat egy jómódú családba sikerül beházasítaniuk. Azt azonban nem sejtik, hogy a jól csengő Korman név mögött sötét titkok húzódnak... Szereplők: Reha Özcan, Iclal Aydin, Berker Güven
17:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
17:45
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:55
Házasság első látásra (12+)
Házasság első látásra (I / 24) A Házasság első látásra című reality műsorba 6 nő és 6 férfi vág bele, akiknek legnagyobb vágyuk az, hogy társra találjanak. 3 elismert párkapcsolati szakértő kíséri őket az úton, akik arra vállalkoztak, hogy a műsorba jelentkezők közül megpróbálják azokat a szingliket megtalálni, akik tökéletes társai lehetnek egymásnak. A szakértők: Gaál Viktor pszichológus, fő szakterülete az érzelmi intelligencia kutatása, Tóth Melinda pszichológus, aki kötődéssel, elköteleződéssel kapcsolatos problémák kezelésével foglalkozik, valamint Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szexológus tanácsadó. Ők hárman tehát tudományos módszerekkel keresik meg a tökéletes párt azoknak, akik szinte már feladták a reményt. A világsikerű formátumot már 30 országban tűzték képernyőre Ausztráliától, Olaszországon át Norvégiáig, és közel 100 évadot élt meg.
20:20
Hazatalálsz (12+)
Hazatalálsz (II / 24) Az aktuális rész ismertetője: Ernőt szabadlábra helyezik. Ibolyka elbizonytalanodik a jósda jövőjével kapcsolatban. Virág végre Kata engedélyét is megkapja, hogy legyenek egy pár Tamással. Orsi megtalálja a legjobb helyet Trixi számára, ahol elbújhat a világ elől. Az odavezető út még jobban összekovácsolja a két lány barátságát, csakhogy Trixi képtelen elfelejteni, hogy mit tett Orsi testvérével, Ninával. Tamásnak új ötlete támad, hogyan juttathatná börtönbe Balogh kapitányt Dénes meggyilkolásért, de a nyilvánosság bevonása a tervébe beláthatatlan következményekkel jár. A műsor ismertetése: A második évad történetszála ugyanazon a napon kezdődik, mint amelyiken az első befejeződött: Mesi szülinapján, ahová váratlanul betoppan Tamás felesége, Kata. Érkezése alapjaiban rengeti meg Virág és Tamás kapcsolatát. Noha a férfi szeretné lezárni a kapcsolatát gyereke anyjával, Kata merőben más terveket szövöget. Ráadásul megjelenik a városban Tamás egykori főnöke, Gerlóczy alezredes, a
21:25
Tények gazdasági különkiadás (12+)
Tények gazdasági különkiadás (III / 16) Heti gazdasági hírek a TV2-n.
21:30
Farm VIP (12+)
Farm VIP (IV / 21) November 20-án ismét szélesre tárja kapuit Zsolti gazda farmja a TV2-n. A Farm VIP legújabb évadában _ ami a korábbi évadoknál is hosszabb lesz majd _ Demcsák Zsuzsa műsorvezető társaként igyekszik munkára bírni a celebeket, akik még nem tudják, mire is vállalkoztak valójában. Az, hogy a modern kor vívmányait maguk mögött kell hagyni, hogy kétkezi munkával kell biztosítsák maguknak az élelmet és a családjuktól távol kell helyt álljanak, csupán a kezdet! Úgy kell csapatjátékosoknak lenniük, hogy közben egyéni céljukat sem veszítik szem elől, hiszen a főnyereményhez vezető út meglehetősen rögös és komoly mentális és fizikai kihívásokkal szegélyezett. Telefon, internet, hűtőszekrény, áram és vezetékes víz _ csak néhány alapvető dolog, amivel biztos nem számolhatnak a verseny során a játékosok. A piros és sárga csapat botcsinálta gazdái gondoskodnak a rájuk bízott állatokról, kútból húzzák a vizet, és azon dolgoznak, hogy a különböző termelési feladatokban jól teljesítsenek, az í
23:25
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
0:00
Walker, a texasi kopó || Rémálom (12+)
Walker, a texasi kopó || Rémálom (III / 3) Az aktuális rész ismertetője: Walker és Trivette az éjszakai mulatóhelyeket járják, egy rendkívül erős, drága kábítószer forrását kutatva, mert a drog egyre népszerűbbé válik a dallas-i elit körében. Eközben Alex-et egy visszatérő álom gyötri, melyben Walker-t megölik, és mivel attól tart, hogy álma valóra válhat, figyelmezteti Walker-t, hogy legyen nagyon óvatos _ különösen Trivette-tel… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karat
1:00
Exek és nyomozók || Afrodité könnye (16+)
Exek és nyomozók || Afrodité könnye (V / 3) Az aktuális rész ismertetője: Holtan találják az egyik partmenti osztriga tenyésztőt. Később kikderül, hogy a férfi nem csak fogyasztásuk miatt tartotta az állatokat, de titokban gyöngyök előállítása miatt is. Vajon emiatt ölték meg? A műsor ismertetése: Léa Soler parancsnoknak, a montpellier-i nyomozóosztály új vezetőjének Paul Marchal-lal, a zseniális, fékezhetetlen zsaruval kell együtt dolgoznia. Aki azonban történetesen a volt férje és két tizenéves gyermekének apja... Szereplők: Astrid Veillon, Stéphane Blancafort, Piérick Tournier
1:50
Exek és nyomozók || Hippokratészi eskü (16+)
Exek és nyomozók || Hippokratészi eskü (V / 4) Az aktuális rész ismertetője: Az ország leghíresebb egyetemének orvostanhallgatóját holtan találják. A nyomokból arra következtetnek, hogy az másik tanuló lehet a tettes, de egy rejtélyes beteg is a képbe kerül. A műsor ismertetése: Léa Soler parancsnoknak, a montpellier-i nyomozóosztály új vezetőjének Paul Marchal-lal, a zseniális, fékezhetetlen zsaruval kell együtt dolgoznia. Aki azonban történetesen a volt férje és két tizenéves gyermekének apja... Szereplők: Astrid Veillon, Stéphane Blancafort, Piérick Tournier
2:40
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (III / 40) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:05
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (III / 41) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
3:30
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (V / 4) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
4:20
Családi Titkok || Bűnös szerelem (12+)
Családi Titkok || Bűnös szerelem Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
5:10
Tűsarok (12+)
Tűsarok Megmutatjuk, milyen egy ízig-vérig nő világa. Ebben segítségünkre lesz Barbi, aki humoros hangvételével egyedivé varázsolja a műsort. Olyan ez, mint egy hatalmas női táska. Rengeteg izgalmat tartogat, ugyanakkor teljesen hétköznapi... Kiemelt tartalmak: Magyar Divattervezők, Sikeres Nők, Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek, Nemzetközi divatvilág, Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával
0:10
12 majom (18+)
12 majom Járvány pusztította el a Föld népességének kilencvenkilenc százalékát 1997-ben. Majd negyven évvel később a túlélőkre is pusztulás vár a föld alatti világban. Csak akkor maradhatnak életben, ha sikerül információt szerezniük a gyilkos vírusról. James Cole-ra vár a feladat, hogy az időben visszautazva, megtudja azt. A számításba azonban hiba csúszik, Cole 1996 helyett 1990-be érkezik, és elmegyógyintézetbe zárják. Így pedig aligha sikerül teljesíteni a küldetését, és megfejteni a 12 Majom Hadseregének rejtélyét. Csupán a pszichológus Kathryn Railly próbálja megérteni a férfit. Szereplők: Bruce Willis, Madeleine Stowe, Brad Pitt
2:20
A túlélő (15+)
A túlélő Az Amerikai Külügyminisztérium egyik emberét azzal a megbízással küldik Londonba, hogy megakadályozzon egy esetleges terrorcselekményt. Mikor ő maga is gyanúba keveredik, nem marad más esélye, csak a menekülés. Szereplők: Milla Jovovich, Pierce Brosnan, Dylan McDermott
4:25
Nő előttem, nő utánam (12+)
Nő előttem, nő utánam Egy jóképű angol is pofára eshet néhanapján. Colin, a sikeres illusztrátor is átéli a nagy csalódást, határozott mennyasszonyának, Verának köszönhetően. Egy könnyed mozdulattal dobja lelkes udvarlóját. Colin tudja, hogy nehezen lesz képes feldolgozni a történteket ott, ahol minden a szeretett nőre emlékezteti, ezért elhatározza, hogy új életet kezd. Találomra rábök a térképre és már útra is kel, hogy letelepedjen a tengeren túl, egy békés New England-i városkában, Hope Springs-ben. A szerelmi csalódás áldozata hamar új erőre kap, köszönhetően a helyi boszorkának, aki azonnal tudja, mi, pontosabban ki kell a savanyú angolnak: a törött szívek gyakorlott gyógyítója, az élettől majd kicsattanó, minden bulira kapható Mandy, aki ráadásul mindig kapható egy kis szexre. Colin lassan kezdi elhinni, hogy jó irányba fordult az élete, amikor váratlanul felbukkan a városkában egykori szerelme, Vera, aki a maga ellenállhatatlan határozottságával követeli vissza azt, ami szerinte az övé: a férfi szív
6:15
Twister (12+)
Twister Hirtelen csap le. Pusztítása precíz. Hatókörzete behatárolhatatlan. Nincs menekvés előle. Oklahoma-ban az utóbbi ötven év legnagyobb vihara van készülőben, melyben várhatóan több tornádó fog lecsapni Tornado Alley-re. Erre a viharra várt a két rivális tudóscsoport, akik most akarják beírni nevüket a meteorológia történelmébe. Ahhoz, hogy bejuttassák műszereiket a forgószél belsejébe, egyenesen a portyázó szörnyeteg útjába kell állniuk…Szereplők: Helen Hunt, Bill Paxton, Jami Gertz
8:30
James Bond - Casino Royale (12+)
James Bond - Casino Royale A brit titkosszolgálat ügynöke, a 007-es James Bond (Daniel Craig), újabb megbízást kap felettesétől, M-től (Judi Dench). Mr. Bond-nak most az lesz a feladata, hogy elhárítson egy feltehetően valós terroristatámadást. Ezt sikerül is végrehajtania, azonban Mr. Bond sikere másnak hatalmas veszteség. Le Chiffre (Mads Mikkelsen) a terroristák hírhedt bankára, hatalmas összeget bukott a tőzsdén, azáltal hogy merénylete meghiúsult. Le Chiffre lába alól úgy tűnik, kezd kicsúszni a talaj, sürgősen pénzt kell szereznie vagy különben végeznek vele a már korántsem szívélyes terrorista kapcsolatai, akiktől kölcsönözte az elbukott, több mint 100 millió dollárt. Ezért Montenegróba utazik, ahol a világ egyik legnagyobb díjazású pókerversenyét rendezik. Itt szeretné megnyerni az összeget, amivel visszafizetné a tartozását. Természetesen Mr. Bond-ot is beszervezi a Brit titkosszolgálat a versenyre, egy csinos segítővel Vesper Lynd-el (Eva Green). A feladatuk az információ szerzés és megakadályozni a ter
Korábbi műsorok a mai napról
11:30 13:30
Csillagkapu - Kontinuum 12+ Szereplők: Ben Browder, Amanda Tapping, Christopher Judge
13:30
A Fantasztikus Négyes (12+)
A Fantasztikus Négyes Fiatalok, bátrak és elszántak. Négy űrhajós, aki szinte mindenre hajlandó, hogy a tudomány, az emberiség ügyét előre vigye _ és közben izgalmas kalandokon menjen keresztül. Ám az űrben balesetet szenvednek, és radioaktív sugárzás éri őket _ amely meghökkentő hatást vált ki belőlük: szuper-képességekre tesznek szert. Egyikük a tűz hatalmával vérteződik fel, a másik képes lesz láthatatlanná tenni magát, a harmadik emberfeletti erőre tesz szert, a negyediket pedig már nem korlátozza a teste: bármekkorára tud nyúlni. A négy harcostárs és jó barát nem esik kétségbe: elhatározzák, hogy új erejüket is felhasználva újabb kalandokat keresnek, de olyanokat, amelyek méltók a különleges tehetségükhöz... Szereplők: Kate Mara, Miles Teller, Jamie Bell
15:30
Világok harca (12+)
Világok harca Senki sem hitte volna a XXI. század első éveiben, hogy világunkat oly lények tartják szemmel, melyek intelligenciája meghaladja a miénket. S, hogy miközben az embereket lekötik mindennapos gondjaik, ők megfigyelnek és tanulmányoznak bennünket, ahogy a tudós vizsgálja mikroszkópján át a lényeket, melyek egy vízcseppben hemzsegnek és sokasodnak. Az ember határtalan önelégültséggel szelte keresztül-kasul a földgolyót, biztos tudatában annak, hogy ez a világ az ő birodalma. Mégis, az űr végtelen mélyén át hatalmas, hideg, rideg lények kémlelték irigy szemmel bolygónkat, és tervüket lassan és biztosan szőtték _ ellenünk... A film H. G. Wells 1898-ban írt híres fantasztikus regényének nagyszabású adaptációja, amelyben az emberiség Tom Cruise vezetésével veszi fel a harcot az agresszív földönkívüliekkel. Érdekesség, hogy a Világok harca 1938-as rádióadaptációja hatalmas pánikot okozott Amerikában, mert az Orson Welles rendezte produkció túlságosan élethűre sikeredett, és sok hallgató azt hitte,
18:00
Levadászva (12+)
Levadászva Vadászoknak adva ki magukat, egy terroristacsoport 100 millió dollárt keres, amelyet elloptak és elvesztettek egy Afganisztánból induló repülőgép-szerencsétlenségben. Szereplők: Rib Hillis, Rachel Cook, Bobby Maximus
20:00
Páncélba zárt szellem (15+)
Páncélba zárt szellem A Páncélba zárt szellem főhőse az Őrnagy, a különleges erőknél szolgáló egyedi humán-kiborg hibrid, a 9-es Részleg nevű kommandós osztag vezetője. A legveszélyesebb bűnözők és szélsőségesek kiiktatására szakosodott 9-es Részleg egy olyan ellenséggel kerül szembe, amelynek egyetlen célja, hogy elpusztítsa a HankaRobotika kibertechnológia fejlesztéseit. Szereplők: Scarlett Johansson, Pilou Asbæk, Takeshi Kitano
22:10
Törvénytisztelő polgár (15+)
Törvénytisztelő polgár Egy betörés vérengzéssé fajul, az egyedüli túlélőt semmi sem gátolhatja meg abban, hogy megbosszulja szeretteinek halálát. A Törvénytisztelő polgár az Olasz meló rendezőjének új, pörgős akciójelenetekkel teli filmje. Clyde Shelton (Gerard Butler) egy becsületes családapa, akinek feleségét és lányát brutálisan meggyilkolják a félresikerült betörés során. Miután a gyilkosokat elfogják, az ügy Nick Rice (Jamie Foxx), a feltörekvő ügyész kezében landol. Nick az egyik gyanúsítottnak vádalkut, és ezzel együtt enyhe ítéletet ígér, a gyilkos cserébe a társa ellen vall. Tíz évvel később a vádalkut kötött bűnözőt holtan találják, Clyde Shelton rögtön bevallja, hogy ő a tettes. Amikor előzetes letartóztatásba helyezik, figyelmezteti a ranglétrán már feljebb lépett egykori ügyészt, ha nem ismerik el tévedésüket az ügyet tárgyaló kollégáival együtt, minden résztvevő a gyilkosok sorsára jut. Hamarosan megkezdődik a tíz évig tervezett véres sakkjátszma. Szereplők: Gerard Butler, Jamie Foxx, Colm Meaney
0:20
Az utolsó vérig (18+)
Az utolsó vérig A Jeges (Ving Rhames), igaz még a börtönbüntetését tölti, de már nagyban tervezgeti az újabb kinti bűnszervezetét. Első lépése a sikerhez, hogy meggyengítik Alexander Coates (Steven Seagal) erejét, aki jelenleg az uralkodó banda vezetője és akinek a területeire fáj a Jeges foga. A terv első célpontja Hurst (Bren Foster), Alexander legjobb embere, akit egy megbízás során fog félrevezetni a Jeges. Alexander az "elkövetett hiba" miatt kénytelen lesz vele példát statuálni, hogy megtarthassa a tekintélyét a kisebb bandavezérek előtt. Hurst a fenyítés után szinte harcképtelen lesz és kénytelen elhagyni a családot, miután idővel már a Jeges is bátran a színre tud lépni, hogy elkezdhesse tervének megvalósítását, azaz leszámolni az Alexander bandával... Szereplők: Danny Trejo, Steven Seagal, Bren Foster
2:00
A bátrak igazsága (15+)
A bátrak igazsága Az Öböl-háború poklában Serling ezredes végzetes hibát követ el: véletlenül saját katonái ellen ad ki tűzparancsot. Azonnal lefokozzák, irodai munkára rendelik és a kitüntetési rutinügyeket bízzák rá. Ám egy hősi halott aktáit kitöltve Serling valami furcsaságra bukkan. Karen Walden kapitány kitüntetése azért különleges, mert ő lenne az első nő, aki megkapja a Hűség érdemérmet. Walden emberei azonban egymásnak ellentmondó vallomásokat tettek arról, mi is történt valójában a kapitány életét követelő akció során. Vajon milyen titok lappang a háttérben? Szereplők: Meg Ryan, Denzel Washington, Matt Damon
1:10
Lopakodók 2. (16+)
Lopakodók 2. Beckett (Tom Berenger), a volt tengerészgyalogos mesterlövészt visszacsábítják egy szigorúan titkos küldetésre, hogy a Kelet-Európa és Ázsia közötti háborús övezetben végezzen egy terrorista vezetővel, aki súlyos atrocitásokat követ el a muszlim lakosság ellen. Ebben a halálos küldetésben társa egy halálraítélt, aki az akcióval kiérdemelheti a szabadságát. A csodával határos módon sikerül elvégezni a feladatot, ám hamarosan rá kell döbbenniük, hogy lehetetlen élve kijutni az ellenséges területről. Szereplők: Tom Berenger, Marozsán Erika, Puskás Tamás
2:35
Bakkermann (16+)
Bakkermann A világ legnagyobb kenyerét készül megsütni Kiskovász, a pék (Zelei Gábor) legjobb cimborájával, a mentálisan összezavarodott Multiplexszel (Gáspár Tibor) és a kocsma másik két jeles törzsvendégével, Csöröge Pistával (Szőke András) és Suzumival (Badár Sándor). Mindezt két okból teszik: egyrészt, mert végre történik valami, másrészt nincs jobb, mint bekerülni a Guiness Rekordok Könyvébe és jól meggazdagodni. Persze a tervvel vannak problémák. Szereplők: Zelei Gábor, Gáspár Tibor, Szőke András
4:00
1945 (12+)
1945 Ledobják az atombombát Nagaszakira. A megszálló német csapatok helyét a szovjetek veszik át. A megszállás árnyékában Szentes István (Rudolf Péter), egy kis község jegyzője fia, Árpád (Tasnádi Bence) esküvőjére készül. Ám épp a nagy napon megjelenik a menyasszony fogságból visszatért előző vőlegénye, Jancsi (Szabó Kimmel Tamás). Mindezt tetézi, hogy visszatérnek azok az elhurcolt zsidók is, akik jogos igényt tartanak arra a drogériára, amit Szentes a fiának szánt. Néhány óra alatt mindenkinek gyökeresen megváltozik az élete. Szereplők: Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás
5:50
Zárójelentés (12+)
Zárójelentés A nyugdíjazott Stephanus professzor (Klaus Maria Brandauer) új élet reményében hazaköltözik a szülőfalujába, hogy a helyiek nagy örömére körzeti orvosként folytathassa a hivatását. Fiatalkori szerelme és gyerekkori legjobb barátja viszontlátása kellemes emlékeket ébreszt benne, ám nem örülhet sokáig az új élményeknek. A doktor felesége (Udvaros Dorottya) korántsem örül a vidéki életnek, ráadásul akaratlanul is belekeverednek a községben uralkodó kisstílű, de ártalmas politikai csatározásokba. Stephanus rájön, hogy a múlt kísérteteivel csak akkor számolhat le, ha szembenéz a következményeivel a jelenben. Szereplők: Klaus Maria Brandauer, Udvaros Dorottya, Eperjes Károly
8:10
A bíró (12+)
A bíró Hank Palmer (Robert Downey Jr. ), a dörzsölt New York-i ügyvéd házassága romokban van, ráadásul az anyja temetése miatt haza kell utaznia a szülővárosába, ahol elkerülhetetlenül találkoznia kell az apjával (Robert Duvall). Sosem voltak jóban, Joseph ugyanis a kisváros hírhedten szigorú bírója, akivel évekkel korábban megromlott a viszonya. Az idős Palmer az évek során semmit sem változott, ugyanolyan nyakas és kiállhatatlan, ám most egy gyilkosság elkövetésével vádolják. Hank elhatározza, hogy mindezzel dacolva megvédi, megmenti az apját. Szereplők: Robert Downey Jr. , Robert Duvall, Leighton Meester
Korábbi műsorok a mai napról
10:50 13:10
Semmit a szemnek 12+ Nick (Chevy Chase) és Alice (Daryl Hannah) egy összejövetelen találkozott, és pillanatok alatt felizzott körülöttük a levegő. Úgy döntöttek, hogy pár nappal később együtt ebédelnek. A másnapos Nick a találkozást követő reggelen egy nyugodt sarokban igyekezett kipihenni a fáradalmait, amikor az épületben robbanás történt. Amikor felébredt, döbbenten vette észre, hogy több minden láthatatlanná vált körülötte, sőt mi több, saját teste sem látható... Szereplők: Chevy Chase, Daryl Hannah, Sam Neill
13:10
Szemfényvesztők (12+)
Szemfényvesztők A világ négy legjobb illuzionistája Merritt (Woody Harrelson) és Atlas (Jesse Eisenberg) vezetésével nyilvános show-műsorban kirabolja az egyik párizsi bankot, méghozzá nem is akárhogyan! A műsorszámuk végeztével a közönség sorai közé szórják a megszerzett pénzt. Az FBI nyomozója, Dylan (Mark Ruffalo) és a mellé rendelt francia nyomozónő, Alma (Mélanie Laurent) értetlenül állnak az agyafúrt attrakció előtt, ezért Thaddeushoz (Morgan Freeman) fordulnak segítségért, aki a bűvészmutatványok leleplezéséből él. Amikor a bűvészek többször is átejtik az FBI-t, majd mecénásukat, a milliárdos Tresslert (Michael Caine) is kifosztják, megkezdődik a hajtóvadászat. Szereplők: Michael Caine, Dave Franco, Morgan Freeman
15:30
Mr. és Mrs. Smith (12+)
Mr. és Mrs. Smith Minden családnak van rejtegetnivalója, apró-cseprő, kisebb-nagyobb titka mindnek van. De amit a látszólag átlagos életvitelű Smith házaspár takargat a külvilág és egymás elől, hát olyan biztosan kevésnek van. Jane (Angelina Jolie) és John (Brad Pitt) valójában jólfizetett, megbízhatóan hatékony munkát végző bérgyilkosok, akik ráadásul két, egymással szemben álló szervezetet szolgálnak. Minden megy a megszokott mederben addig, míg egy nap egymás meggyilkolására kapnak megbízást. Kénytelenek hát hazavinni munkájukat, és a békés külvárosi otthonban egyik pillanatról a másikra elszabadul a pokol. Szereplők: Brad Pitt, Angelina Jolie, Vince Vaughn
17:50
Men in Black - Sötét zsaruk 3 (12+)
Men in Black - Sötét zsaruk 3 Boris, az Állat (Jemaine Clement) megszökik a Hold szigorúan őrzött börtönéből, és visszatér az időben, hogy végezzen a fiatal K ügynökkel (Josh Brolin), mielőtt letartóztatná őt. J ügynök (Will Smith) rájön, hogy az idővonal megváltozott, és követi Borist, ám egy nappal korábban érkezik, hogy még legyen ideje megmenteni a fiatal K ügynököt. J-nek nagy nehezen sikerül meggyőznie múltbeli kollégáit, és Griffin (Michael Stuhlbarg) segítségével, aki minden idősíkot lát, felkutatják Borist. J egy titkot is megtud, amit az öreg K ügynök (Tommy Lee Jones) soha nem mondott el neki. Szereplők: Will Smith, Tommy Lee Jones, Josh Brolin
20:00
Az Amazonas kincse (12+)
Az Amazonas kincse Beck, a behajtó szerepében maga Rock rombol végig a kincsvadászok ösvényein. Utolsó feladata, hogy megkeresse és visszaszállítmányozza főnöke kalandor fiát, Travist, aki épp régész kíván lenni és az indiánok rég elveszett kincsét keresi a dzsungelben. Kezdetét veszi az őrült hajsza: a kincskereső, az embervadász, a sűrűben bujkáló gerillák, az aranybánya szeszélyes és kegyetlen tulajdonosa, egy skót dudás, egy bombázó csaposlány és egy csapat túlfejlett humorérzékű pávián kergetőzik a fák között, a kincs körül, az aranybányákban és egy katonai táborban. Szereplők: Dwayne Johnson, Rosario Dawson, Christopher Walken
22:15
A pap - Háború a vámpírok ellen (18+)
A pap - Háború a vámpírok ellen Az egyház vezetésével az emberek győzelmet arattak a vámpírok felett. A vérszívókat rezervátumba kényszerítették, míg az emberek a védett városban húzzák meg magukat. A Jerikóban élő katonapap megtudja, hogy egy vámpírhorda lemészárolta a határvidéken élő testvérét és feleségét, a lányukat pedig elrabolta. Felettesei tiltása ellenére a Pap az unokahúga után indul. Vele tart Lucy szerelme, egy határvidéki seriff, és a különleges képességekkel megáldott katonapapnő. Sietniük kell, meg kell találniuk a lányt, mielőtt a vámpírok megfertőznék. Szereplők: Paul Bettany, Karl Urban, Maggie Q
23:55
Új múlt (16+)
Új múlt Amerika nagyvárosai víz alá kerültek, és Nick Bannister (Hugh Jackman), az elmés magánnyomozó abból él, hogy ügyfelei számára megnyugtató múltbéli emlékeket kutat fel jó pénzért. Az üzlet virágzik a jövőtől rettegő világban, egészen addig, amíg fel nem bukkan Mae (Rebecca Ferguson). A nő megdöbbentő módon képes felbukkanni a jelenében, a múltjában és a jövőjében, majd egyszerűen köddé válik. Bannister mások emlékeiben próbálja megtalálni Mae-t, és közben halálos összeesküvés nyomaira bukkan. Szereplők: Rebecca Ferguson, Hugh Jackman, Thandiwe Newton
2:05
Pokoli küldetés (18+)
Pokoli küldetés A gyönyörű Samantha O'Hara (Megan Fox) egy zsoldoscsapat vezetője, aki szívesen vállal el veszélyes feladatokat Afrika távoli részein, ha azt jól megfizetik a csapatának. Kiszabadítanak túszokat, elhoznak értékes zsákmányt, és olykor önzetlenül kiszabadítanak védtelen foglyokat. A meló sose könnyű, de ezúttal egy csapat iskolás lánnyal kell menekülni a lázadók serege elől. Ráadásul nem csak a bosszúszomjas lázadók jelentik az egyetlen veszélyt, hanem a kiéhezett ragadozók, és a csapaton belüli bizalmatlanság is veszélyeztetik az akció sikerét. Amikor a kimentésre küldött helikoptert lelövik, a csapat csapdába esik egy oroszlán farmon. Nem is sejtik, hogy a lázadók jelentik a legkisebb problémát, és hamarosan szembe kell nézniük a feldühödött, emberevő oroszlánok hordájával is. Szereplők: Megan Fox, Jessica Sutton, Philip Winchester

Duna World műsor (2022. 12. 09.)

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Duna World műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A Duna World tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.

Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott Duna World tv programról.

Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.

Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!