0:20
Az érzelmek tengerén - 1. évad (12+)
Az érzelmek tengerén - 1. évad Az aktuális rész ismertetője: Ece és Diyar sehogy nem jönnek ki, és a két lány között tettlegességig fajul a nézeteltérés. Deniz egyre nehezebben bír a lánya viselkedését, Ece pedig meg sem próbál változtatni. Figen észreveszi, hogy Musztafa érdeklődik a barátnője iránt. Hulya kihasználja Ece érzelmi bizonytalanságát, és pénzt ad neki, ráadásul Nejatnak is felveti, hogy vegyék magukhoz a lányt. Mirat a helyi lovasklubhoz megy dolgozni. Szereplők: Özge Özberk, Hakan Eratik, Devin Özgün Çinar
1:05
Downton Abbey - I. évad (16+)
Downton Abbey - I. évad (I / 2) Az aktuális rész ismertetője: Matthew Crawley, egy középosztálybeli ügyvéd és a birtok újdonsült örököse megérkezik Downtonba édesanyjával, Isobellel. Mindkettőjükön érződik, hogy másfajta élethez vannak szokva. Isobelről kiderül, hogy a búr háborúban ápolónak tanult, ezért gyakran ellátogat a helyi kórházba. Itt egyszer szakmai vitába keveredik az orvossal, dr. Clarksonnal, de végül is neki lesz igaza, így bizonyítja a rátermettségét. Amikor kiderül, hogy Mr. Carson korábban a kabaréban lépett fel egy barátjával, a komornyik azonnal be akarja adni a felmondását. Lord Grantham azonban hallani sem akar a dologról, de mulattatja Carson titka. Violet megpróbálja összeboronálni Maryt Matthew-val, de Maryt nem érdekli a férfi. okSzereplők: Hugh Bonneville, Elizabeth McGovern, Michelle Dockery
1:55
Hogy volt?! || Funtek Frigyes (0+)
Hogy volt?! || Funtek Frigyes Az aktuális rész ismertetője: A Hogy volt? ! műsora ezúttal Funtek Frigyes színművész és rendező pályáját, életét kíséri végig Budapesttől Párizson és Cannes-on át visszatérve Budapestre, a magyar színházi világba. Beszélgetőtársai: Kubik Anna, Kerekes Éva, Hirtling István, Csankó Zoltán, Fila Balázs és Chajnóczki Balázs. A műsor ismertetése: Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
2:45
Divat & dizájn (6+)
Divat & dizájn Hetente jelentkező műsorunk, a hazai legnevesebb és feltörekvő öltözék és formatervezőket mutatja be. Tudósítunk bemutatókról, részt veszünk divateseményeken, bepillantunk egy-egy olyan műhelybe, ahol ruhák, ékszerek, bútorok, lámpák, dísztárgyak, vagy éppen szemüvegkeretek készülnek. Divat és dizájn, szombat délelőttönként, a Duna Televízióban.
3:15
Itthon vagy! || Miskolc és környéke (0+)
Itthon vagy! || Miskolc és környéke Az aktuális rész ismertetője: Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek- helyenként onnan, ahol csak a madár jár. A mai adásban Magyarország negyedik legnépesebb városát, Miskolcot járjuk be.
3:35
Magyar Krónika || Egy dosszié a 20. századból - Nagy Töhötöm (0+)
Magyar Krónika || Egy dosszié a 20. századból - Nagy Töhötöm Az aktuális rész ismertetője: A valamikori titkos iratokban számos személyes emberi sors tárult fel, melyek nyomán megtapasztalhatjuk, hogyan válik az egyéni élet szövedéke történelemmé. Egy sors, egy dosszié a 20. századból a Magyar Krónikában. A műsor ismertetése: A MAGYAR KRÓNIKA 26 perces, rendkívül magas színvonalú, hetente jelentkező kulturális magazinműsor. Kifejezetten azoknak szól, akik érdeklődnek mindazon tudományos és művészeti ismeretek iránt, melyek a magyarsággal valamilyen formában kapcsolatosak. A program a legváltozatosabb témákkal jelentkezik minden alkalommal: bemutat tehetséges alkotókat, művészeket, tudósokat, emléket állít az elmúlt időszakok magyar hírességeinek, figyelemre méltó történelmi eseményeket dolgoz fel, de a jelen problémáival is foglalkozik, pl. környezetvédelemmel, a tűzoltók mindennapjaival, a csokoládékészítés rejtelmeivel, a méhészettel, stb. , hogy csak a legutóbbi epizódok témáit említsük.
4:05
Ridikül || Zöld erdőben jártam (12+)
Ridikül || Zöld erdőben jártam Ridikül, minden ami belefér! _ jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges és újonnan csatlakozó nézőinket nagy szeretettel várja a képernyők elé. Dióssy Klári beszélgető műsorában a művészet, a kultúra, az egészségügy, az üzleti élet, a sport világából és még megannyi szférából érkeznek ismert és elismert vendégek. A műsor célja, hogy bemutasson olyan élettörténeteket, életpályákat, kutatási eredményeket, innovációkat, azaz olyan témákat, amelyek érdekesek lehetnek a nőknek és természetesen a férfiaknak is egyaránt. Várjuk Önöket minden hétköznap délután a Duna csatornán!
5:00
Édes anyanyelvünk || Megérős körte (0+)
Édes anyanyelvünk || Megérős körte Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.
5:05
A Kármel hegye a szomszédban van (12+)
A Kármel hegye a szomszédban van Az aktuális rész ismertetője: Ma szerzetesként a csendet a legnagyobb zaj közepette kell újra és újra megteremteni, a csendben pedig az Istennel való közelség egyszerre lehet kínzó és felszabadító. Ez a magányos út a Kármel hegyére, lehetőség az Istennel való párbeszédre, valami ténylegesen esszenciálisra az instant dolgok világában.
5:56
Himnusz (0+)
5:58
Mindennapi || Nagypénteken (0+)
Mindennapi || Nagypénteken Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
6:00
HÍRADÓ (0+)
6:30
Nemzeti Sporthíradó (0+)
Nemzeti Sporthíradó A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
6:35
Időjárás-jelentés (0+)
Időjárás-jelentés Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
6:45
Névjegyek || Veronika (0+)
Névjegyek || Veronika Honnan erednek és mit jelentenek történelmi keresztneveink? Hogyan hat a legtöbbször hallott szó, a saját nevünk az életünkre? Rímel-e a nevünk jelentése mindarra, ahogyan élünk? A sorozat epizódjai erre keresik a választ egy nyelvész és egy ismert névviselő segítségével.
6:49
Rondó (0+)
Rondó Hat nemzetiség hét nyelven beszélő műsora, amely a bolgárok, görögök, lengyelek, örmények, ruszinok és ukránok mindennapjaiba nyújt betekintést, mutatja be sokszínű kultúrájukat minden pénteken 06. 50-kor a Duna Tv és 13. 25-kor a Duna World csatornán.
7:15
Kárpát-medence (0+)
Kárpát-medence Kárpát-medencei magazinműsor
7:45
A Nagyok || Aknay János (0+)
A Nagyok || Aknay János A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
8:15
Önök kérték! (6+)
Önök kérték! A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
8:40
Álmok álmodói || Munkácsy Mihály (0+)
Álmok álmodói || Munkácsy Mihály Az aktuális rész ismertetője: Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot. Ebben a részben Munkácsy Mihály munkásságát mutatjuk be. A műsor ismertetése: Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok
8:55
Bor, mámor, szerelem (12+)
Bor, mámor, szerelem (I / 47) Az aktuális rész ismertetője: Ingrid elmondja Tóthnak, hogy Ivan a gyerekeire akarja íratni a céget. Tóth felszólítja, hogy találjon ki valamit, mert erről szó sem lehet. Ingrid új stratégiával áll elő: össze akarja ugrasztani az apát a gyerekeivel. Dorota tovább nyomoz az apja után és egy régi fénykép alapján úgy véli, meg is találta Buranovský személyében, aki alátámasztja a teóriáját. Szerencsére Viola tisztázza az ügyet, de nem akarja elmondani Dorotának, ki a valódi apa. Martin úgy dönt, hogy nem akar Afrikában maradni, mikor támadás éri a kórházat. Szereplők: Emil Horváth, Helena Krajčiová, Maroš Kramár
9:45
Álmok álmodói || Steindl Imre (0+)
Álmok álmodói || Steindl Imre Az aktuális rész ismertetője: Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot. Ebben az epizódban Steindl Imre munkásságát ismerhetjük meg. A műsor ismertetése: Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató so
Korábbi műsorok a mai napról
9:50 10:10
A máriagyűdi kegyhely 6+ Az aktuális rész ismertetője: A festői környezetben található máriagyűdi bazilika a Szűz Mária iránti tisztelet legrégebbi magyarországi zarándokhelye. Máriagyűd története az ókorig nyúlik vissza. Itt, a Tenkes-hegy forrásainál épült villagazdaságokban pihenhettek meg a római kori Pannónia két legnagyobb ókeresztény központját, a mai Pécset és az egykori Szávaszentdemetert összekötő római út utasai. A film részletesen mutatja be a kilencvenes években teljesen felújított bazilika belső és külső képét. A főoltárt, a kegyszobrot, a mellékoltárokat, a 100 éves orgonát és az 1996-ban készült a templom falait borító festménysorozatot a magyar szentekről, továbbá a zarándokhely egyéb állomásait.
10:10
Egy Perc Híradó (0+)
Egy Perc Híradó Hírek pár percben.
10:14
Időjárás-jelentés (0+)
Időjárás-jelentés Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
10:15
Napsugár (12+)
Napsugár (I / 30) Az aktuális rész ismertetője: Ümran megfenyegeti a fiát, ezért Firat elhagyja a házat. Ráadásul Elif sem szeretne vele beszélni. Yilmaz Dilához menekül, mert nincs hova mennie a rendőrök elől. Gülümser bocsánatot kér Eliftől az eddigi viselkedéséért. Mindenki a botrányról beszél... Szereplők: Seray Kaya, Berk Oktay, Esra Dermancioglu
11:00
Nagypénteki evangélikus istentisztelet Csömörről (0+)
Nagypénteki evangélikus istentisztelet Csömörről Az aktuális rész ismertetője: Nagypénteken, Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezve passiói istentiszteletet közvetítünk a csömöri evangélikus templomból. Igét hirdet: Kendeh-Kirchknopf Péter lelkész.
12:00
HÍRADÓ (0+)
12:35
Nemzeti Sporthíradó (0+)
Nemzeti Sporthíradó A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
12:45
Időjárás-jelentés (0+)
Időjárás-jelentés Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
12:49
Párizsi beszállók || Vízilabda, Vogel Soma (0+)
13:00
Lara választása (12+)
Lara választása Az aktuális rész ismertetője: Lara és Niksa szakítanak. Dinko a börtönben szenved. Karmen maradásra marasztalja Niksát, aki szerint Larával hamarosan valami nagyon rossz dolog fog történni. Leila pénzt kér Blankától, azonban a nő közli, hogy elvesztette a munkáját, ezért nincs pénze. Mate azt tanácsolja Nikolnak, hogy mutassa meg Irisnek, hogy milyen keményen tud dolgozni, így legalább bezsebelhet egy kis dicséretet. A műsor ismertetése: A dúsgazdag Zlatar család fia, a visszahúzódó Jakov hazatér Splitbe Amerikából. A szerény körülmények között élő Lara zongoraszakon végzett a zeneakadémián, de mindenféle munkát elvállal, hogy eltartsa magát. A két fiatal útja többször keresztezi egymást Splitben, míg végül Zlatarék partiján összeismerkednek, és együtt töltik az éjszakát. Szereplők: Doris Pinčić, Ivan Herceg, Ecija Ojdanić
13:50
Itthon vagy! || Húsvét nyomában (0+)
14:15
Fekete gyémántok (12+)
Fekete gyémántok Berend Iván vidéki nemes, jelentős vagyon tulajdonosa. Ha kell, úgy párbajozik és kártyázik mint dzsentritársai, ha kell táncol, bókol, mint a legtöbb gavallér. De távol áll tőle e nagyvilági élet. Inkább természettudományos előadást tart, s nem sajnálja egy gyémánt elégetésével bizonyítani állításait. A bondavári bányát vezeti, és egy tűzoltóanyagon kísérletezik. A bányában dolgozik Evila, a szép csilléslány és indulatos vőlegénye, Szaffrán Péter. Berend beleszeret a lányba, de az elutasítja őt. Kaulmann Félix _ Iván volt iskolatársa _ Bondavölgy szénkészletére vet szemet, itt akar meggazdagodni. Csal, lop, mindenkit megveszteget, aki az útjába kerül, még Evilát is Bécsbe csábítja…Szereplők: Huszti Péter, Sunyovszky Szilvia, Koncz Gábor
15:45
Egy Perc Híradó (0+)
Egy Perc Híradó Hírek pár percben.
15:46
Időjárás-jelentés (0+)
Időjárás-jelentés Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
15:47
A húsvét a művészetben (12+)
A húsvét a művészetben Az aktuális rész ismertetője: Krisztus halála és feltámadása a nyugati civilizáció egyik megkerülhetetlen toposza, keresztény civilizációnk alapja. Ez a szemet gyönyörködtető dokumentumfilm a húsvéti eseményeket járja körbe, azt vizsgálva, hogyan jelenik meg az ó-, kora kereszténységtől kezdve napjaink reform kereszténységéig e nagy jelentőséggel bíró esemény a képzőművészeti alkotásokban. A bibliai evangéliumokat idézve kalauzol végig minket az események ábrázolásain Caravaggio, Raffaello, Tiziano, Leonardo, Michelangelo, Rembrandt, Rubens és Dalí művei tükrében.
17:10
SzerencsePerc (12+)
SzerencsePerc A Duna csatornán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
17:20
Borbás Marcsi szakácskönyve || Böjti édességek (0+)
Borbás Marcsi szakácskönyve || Böjti édességek Az aktuális rész ismertetője: Borbás Marcsi szakácskönyve _ Böjti édességek Marcsi ezúttal egy igazi böjti fogást készít, hiszen csíramálét fog sütni. Nem egyszerű az eljárás, ám annál csodálatosabb a végeredmény. A vendége ismét Hancsik Edit lesz, aki pedig megmutatja, mi is az a krábca. A műsor ismertetése: Egy klasszikus műfaj, egy igazi főzőműsor elevenedik meg a képernyőn, ám új lendülettel, magával ragadó képi világgal, a Marcsitól és csapatától megszokott színvonalon. A műsor helyszínéül egy régi pajtában kialakított stúdiókonyha szolgál, melyben a sparhelt és az indukciós főzőlap tökéletesen megfér egymás mellett. "A magyar gasztronómia lényege, hogy mi kerül otthon a családi asztalra. Ezért a legfontosabb szakács az, aki a szerettei, a családja elé nap mint nap leteszi az ételt. Vagyis: a legfontosabb szakács Te vagy! " _ mondja Marcsi, aki aktuális vendégével hétről hétre a legjobb receptekkel, konyhai praktikákkal és a minőségi alapanyagok ismertetésével segíti a nézőket, hog
17:45
Álmok álmodói || Szabó Magda (0+)
Álmok álmodói || Szabó Magda Az aktuális rész ismertetője: Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot. Ez az epizód Szabó Magda munkásságáról fog szólni. A műsor ismertetése: Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiem
18:00
HÍRADÓ (0+)
18:25
Nemzeti Sporthíradó (0+)
Nemzeti Sporthíradó A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
18:35
Időjárás-jelentés (0+)
Időjárás-jelentés Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
18:40
Névjegyek || Ilona (0+)
Névjegyek || Ilona Honnan erednek és mit jelentenek történelmi keresztneveink? Hogyan hat a legtöbbször hallott szó, a saját nevünk az életünkre? Rímel-e a nevünk jelentése mindarra, ahogyan élünk? A sorozat epizódjai erre keresik a választ egy nyelvész és egy ismert névviselő segítségével.
18:45
Királyok királya (12+)
Királyok királya Heródes királyságát komoly veszély fenyegeti. Nem csak Pontius Pilátus hatalma gyengíti a tekintélyét, de egy rongyos próféta egyre növekvő népszerűsége is. Ráadásul a Barabbas vezette zelóták nyíltan Róma elleni véres lázadásra buzdítják a népet. Názáreti Jézus és tanítványai félelemmel töltik el a Rómához hű uralkodókat, akik a gyilkosságtól sem riadnak vissza, hogy megállítsák a számukra kedvezőtlen folyamatokat. Húsvétkor Jeruzsálem népének választania kell, ki maradjon életben: a szeretetet, békét hirdető Jézus, vagy Barabbas.... Szereplők: Jeffrey Hunter, Siobhan McKenna, Rip Torn
21:20
Mindennapi || Nagypénteken (0+)
Mindennapi || Nagypénteken Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
21:30
Szent Ferenc (12+)
Szent Ferenc Assisi Szent Ferenc minden idők egyik legnépszerűbb szentje. Már életében legendák születtek róla, alakja számos képzőművészt, zeneszerzőt, írót, filmrendezőt ihletett meg, életét sokan és sokféleképpen feldolgozták már. Michele Soavi tévéfilmje az umbriai város véres polgárháborúját, a katolikus egyház eretnekek elleni kegyetlen hadjáratát is feleleveníti. A harcokban a gazdag kereskedő családból származó Ferenc is részt vesz. A sebesült fiatalembert és társai a perugiai börtönbe vetik. A sok szenvedés és egy idős eretnekkel való találkozás után Ferenc elhatározza, hogy lemond minden vagyonáról, és életét a szenvedő szegényeknek, betegeknek, elhagyatottaknak szenteli. Kezdetben mindenki bolondnak nézi, az apja kitagadja, elképzeléseit az egyház is rossz szemmel nézi. Követői száma azonban egyre nő, és miután a pápa áldását is megszerzi, megvalósíthatja nagy álmát: szerzetesrendet alapít. Szereplők: Raoul Bova, Amélie Daure, Gianmarco Tognazzi
23:00
Kenó (12+)
Kenó A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol _ akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel _ 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül. A Kenó játék sorsolása minden nap, este 21. 30 után felvételről látható a Dunán. Műsorvezető: Papp Lili, Zsiros Anna, Pártos Viktor.
23:05
Időjárás-jelentés (0+)
Időjárás-jelentés Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
23:15
Magyar világ (0+)
23:45
Az érzelmek tengerén - 1. évad (12+)
Az érzelmek tengerén - 1. évad Az aktuális rész ismertetője: Mehmet a maga módján megpróbál segíteni a lányának, de rosszul lesz, miközben vizet árul. Deniz megpróbál talpra állni, és munkát szerezni, de tapasztalat nélkül nem sok esélye van. Diyaron egyre jobban látszik a várandóság. A szomszédok, Cemile és Fikriye nem tudják hova tenni a Mirat házában kialakult helyzetet, ezért rosszindulatúan különböző elméleteket állítanak fel. Szereplők: Özge Özberk, Hakan Eratik, Devin Özgün Çinar
0:35
Downton Abbey - I. évad (16+)
Downton Abbey - I. évad (I / 3) Az aktuális rész ismertetője: Evelyn Napier Downtonba látogat, és elhozza a barátját, a török Kemal Pamukot is. Mary nem tud ellenállni a jóképű török csábításának, és amikor az éjszaka bejön a szobájába, lefekszik vele. Balszerencséjére azonban a férfi szívrohamot kap, így, hogy elkerüljék a botrányt, a szobalánnyal, Annával és Corával átcipelik Kemal testét a férfi szobájába. Cora fel van háborodva, de megígéri Marynek, hogy nem szól az esetről Robertnek, mert nem akarja ezzel tönkretenni a férje életét. Eközben Mary húga, Edith felajánlja Matthew-nak, hogy látogassák meg együtt a környék templomait. Azt reméli ugyanis, hogy a kirándulás közben összemelegednek. Kiderül azonban, hogy Matthew igazából Maryhez vonzódik. Szereplők: Hugh Bonneville, Elizabeth McGovern, Michelle Dockery
1:25
Itthon vagy! || Bringás túrák (0+)
Itthon vagy! || Bringás túrák Az aktuális rész ismertetője: Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek- helyenként onnan, ahol csak a madár jár. Magyarországot keresztül kasul szelik a kerékpárutak, melyek közt számtalan csodás tájakon és városokon át vezet. Mai adásunkban az Európai Kerékpárhálózat egyik legizgalmasabb útvonalát, a 13-as utat járjuk be, ami a Fertő-tónál lép be az országba, és rögtön az egyik legszebb magyar kastély előtt halad el.
1:45
Magyar nők || Árpád-házi Szent Margit (0+)
Magyar nők || Árpád-házi Szent Margit Az aktuális rész ismertetője: A Magyar nők sorozat célja, hogy bemutassa azokat az ismert vagy kevésbé ismert magyar történelemformáló nőket, akik hatással voltak korukra és a jövő nemzedékére. A műsor rámutat arra, hogy ezeknek a nőknek melyek a legnagyobb eredményeik, és milyen helyet foglaltak el abban a korban amikor éltek. Szakértők segítségével megismerhetjük a családi életüket, és a közösségi életüket egyaránt. Ezúttal Árpád-házi Szent Margit életét mutatjuk be. A műsor ismertetése: A Magyar nők sorozat célja, hogy bemutassa azokat az ismert vagy kevésbé ismert magyar történelemformáló nőket, akik hatással voltak korukra és a jövő nemzedékére. A műsor rámutat arra, hogy ezeknek a nőknek melyek a legnagyobb eredményeik, és milyen helyet foglaltak el abban a korban, amikor éltek. Szakértők segítségével megismerhetjük a családi életüket, és a közösségi életüket egyaránt.
2:10
Hogy volt?! || Király Levente (0+)
Hogy volt?! || Király Levente Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
3:05
Divat & dizájn (6+)
Divat & dizájn Hetente jelentkező műsorunk, a hazai legnevesebb és feltörekvő öltözék és formatervezőket mutatja be. Tudósítunk bemutatókról, részt veszünk divateseményeken, bepillantunk egy-egy olyan műhelybe, ahol ruhák, ékszerek, bútorok, lámpák, dísztárgyak, vagy éppen szemüvegkeretek készülnek. Divat és dizájn, szombat délelőttönként, a Duna Televízióban.
3:35
Noé barátai (0+)
Noé barátai Az aktuális rész ismertetője: Műsorvezető: Fodor Imre Állati érdekes rovatunkban egy olyan könyvről beszélgetünk, aminek Lajos kutya, egy tacskó a főszereplője, Vigyázz rám rovatunkban megismerkedünk Rékával és az Eszkuláp Állatvédő Egyesület történetével, Gólya hozta rovatunkban meglátogatjuk a Nyíregyházi Állatpark vörös pandáit, Rendelő rovatunkban pedig ismét Dr. Varga József rendelőjébe látogatunk el. A műsor ismertetése: Egy műsor már meglévő és leendő állatbarátoknak! Bemutatunk ismert embereket és kedvenceiket. Olyan sportokkal is megismertetjük nézőinket, amelyekben állatok is részt vesznek. Ellátogatunk állatkertekbe és hasznos tanácsokat adunk kisállatok tartásához. Rendelő rovatunkban a beteg állatokat gyógyítjuk. És segítünk abban is, hogy az árva kedvencek leendő gazdáikra találjanak. A műsorban valóban mindenki ott van, akárcsak Noé bárkáján!
4:00
Magyar Krónika || E-sport (0+)
Magyar Krónika || E-sport Az aktuális rész ismertetője: Mi az E-sport? "A pizzát és kólát habzsoló, kövér gamerek sztereotípiájának ugyan van némi kilencvenes évekből származó alapja, de a kétezertízes évekre megváltozott a helyzet. Ma már az egészséges életmód a menő és a magukat komolyan vevő e-sportolók, amennyiben sikereket akarnak elérni a profi szinteken, maguk is tudják, hogy fizikailag is fittnek kell lenniük. " A műsor ismertetése: A MAGYAR KRÓNIKA 26 perces, rendkívül magas színvonalú, hetente jelentkező kulturális magazinműsor. Kifejezetten azoknak szól, akik érdeklődnek mindazon tudományos és művészeti ismeretek iránt, melyek a magyarsággal valamilyen formában kapcsolatosak. A program a legváltozatosabb témákkal jelentkezik minden alkalommal: bemutat tehetséges alkotókat, művészeket, tudósokat, emléket állít az elmúlt időszakok magyar hírességeinek, figyelemre méltó történelmi eseményeket dolgoz fel, de a jelen problémáival is foglalkozik, pl. környezetvédelemmel, a tűzoltók mindennapjaival, a csokol
4:30
A Nagyok || Történetek az építőkövek és vonalak mesteréről (0+)
A Nagyok || Történetek az építőkövek és vonalak mesteréről A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
4:55
Édes anyanyelvünk || Az orral kapcsolatos szólások (0+)
Édes anyanyelvünk || Az orral kapcsolatos szólások Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.
0:25
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
1:00
Walker, a texasi kopó || A jelzálog (12+)
Walker, a texasi kopó || A jelzálog (II / 1) Az aktuális rész ismertetője: Miután Roy kirabol egy bankot, véletlenül pont akkor tartóztatják le, de nem a rablás, hanem kiskorú bántalmazása miatt. A férfit rövid idő múlva kiengedik. Walker és Trivette a sarkában vannak, de nincsenek egyedül…Maxwell foga viszont Roy zsákmányára fáj… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norris, már ''72-ben feltűnt Bruce Lee oldalán, majd olyan filmekben játszott, mint a
2:00
Exek és nyomozók || Árral szemben (16+)
Exek és nyomozók || Árral szemben (II / 12) Az aktuális rész ismertetője: Axel Vignot, a híres ügyvédet holtan találják egy patakban. A nyomozás kezdetét veszi és nem sokkal később hatalmas fordulat áll be. Kiderül, hogy a meggyilkolt férfi nem Axel, hanem az ikertestvére... A műsor ismertetése: Léa Soler parancsnoknak, a montpellier-i nyomozóosztály új vezetőjének Paul Marchal-lal, a zseniális, fékezhetetlen zsaruval kell együtt dolgoznia. Aki azonban történetesen a volt férje és két tizenéves gyermekének apja... Szereplők: Astrid Veillon, Stéphane Blancafort, Piérick Tournier
2:50
Exek és nyomozók || Utolsó tusa (16+)
Exek és nyomozók || Utolsó tusa (III / 1) Az aktuális rész ismertetője: Séte városában tradíció, hogy két csapat megközd egymással a folyón. Az győz, aki másik csapat csatárát a vízbe tudja lökni. Egy edzés után holtan találják az egyik csapat játékosát és a gyanú egyből a rivális család tagjaira terelődik. A műsor ismertetése: Léa Soler parancsnoknak, a montpellier-i nyomozóosztály új vezetőjének Paul Marchal-lal, a zseniális, fékezhetetlen zsaruval kell együtt dolgoznia. Aki azonban történetesen a volt férje és két tizenéves gyermekének apja... Szereplők: Astrid Veillon, Stéphane Blancafort, Piérick Tournier
3:40
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (III / 12) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
4:05
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (III / 13) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
4:30
Lokoléo Jollyval (12+)
Lokoléo Jollyval (IV / 12) Lokoléo Jollyval, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
4:55
Lokoléo Jollyval (12+)
Lokoléo Jollyval (IV / 13) Lokoléo Jollyval, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
5:20
Családi Titkok || Beteges féltékenység (12+)
Családi Titkok || Beteges féltékenység Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
6:10
Tűsarok (12+)
Tűsarok (II / 10) Megmutatjuk, milyen egy ízig-vérig nő világa. Ebben segítségünkre lesz Barbi, aki humoros hangvételével egyedivé varázsolja a műsort. Olyan ez, mint egy hatalmas női táska. Rengeteg izgalmat tartogat, ugyanakkor teljesen hétköznapi... Kiemelt tartalmak: Magyar Divattervezők, Sikeres Nők, Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek, Nemzetközi divatvilág, Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával
6:15
Mokka (12+)
Mokka A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
8:45
Mokkacino (12+)
Mokkacino A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
Korábbi műsorok a mai napról
9:40 11:40
Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból 12+ Michelangelo, Donatello, Leonardo és Raphaello visszatérnek, hogy még nagyobb és még ádázabb gonosztevőkkel vegyék fel a harcot April O'Neil (Megan Fox), Vern Fenwick (Will Arnett) és egy újonc, a hokimaszkos igazságosztó, Casey Jones (Stephen Amell) oldalán. Miután Zúzó, a szupergonosz megszökik az őrizetből, összeáll Baxter Stockman-nel, az őrült tudóssal, és két tökkelütött segéddel, Bebop-pal és Rocksteady-vel, hogy megvalósítsák a világuralomra törő ördögi tervet. Miközben a teknőcök Zúzóval és új csapatával küzdenek, egyszer csak szemben találják magukat egy még nagyobb gonosszal, akinek hasonlóak a szándékai: a hírhedt Krang-gal... Szereplők: Alan Ritchson, Noel Fisher, Johnny Knoxville
11:40
Sztárom a párom (12+)
Sztárom a párom Anna Scott hollywoodi megasztár, legújabb filmjének, a Helix című sci-fi-nek a bemutatójára Londonba érkezik. A kissé ügyefogyott William Thacker _ ahogy mindenki más _ távolról imádja álmai nőjét. Annát mindenki ünnepli, a fényben él, 15 millió dollárt keres filmenként. William, London festői részén könyvkereskedőként dolgozik. Csendesen éli az elvált, csalódott férfiak életét, míg a világhírnév be nem toppan az ajtaján: egy napon a híres színésznő ugyanis betéved Thacker kis könyvesboltjába. Anna Scott nem csak a filmvásznon csodás, meglátni és megszeretni egy pillanat műve! William el sem hiszi a szerencséjét, amikor másodszor is véletlenül összetalálkoznak. Ezt már nem szabad annyiban hagyni! Lassan, romantikusan ismerik meg egymás valódi életét, amely igen szokatlan mindkét fél számára. Annát mindenhova elkíséri a szenzációhajhász újságírók hada. Azonban a hír nem maradhat titokban, s a színésznő amerikai barátja is hamarosan feltűnik a színen, korántsem barátságos szándékkal... CA
14:15
Vuk (12+)
Vuk Fekete István regénye alapján! A rókacsaládban "gyermekáldás" van. Mind életrevaló, de egy különösen csintalan. A szülők úgy vélik, nagyapjára ütött és ezért a Vuk nevet adják neki. Amikor azonban az emberek miatt a kisróka árván marad, nagybátyja, a híres Karak veszi pártfogásába. Befogadja a barlangjába és vadászni tanítja. Vuk ügyes tanítványnak bizonyul, és Karak legnagyobb örömére bátor rókává fejlődik. Okosságát bizonyítja akkor is, amikor a rókalányt kiszabadítja a vadász fogságából. Egy hajtóvadászat során azonban Karak feláldozza életét a fiatalok megmentéséért. Vuk és Iny családot alapítanak, majd sok borsot törnek a vadász és kutyái orra alá... Szereplők: Pogány Judit, Gyabronka József, Csákányi László
15:55
Alvin és a mókusok (12+)
Alvin és a mókusok Karácsony közeledtével kivágják a három mókus, Alvin, Simon és Theodore otthonául szolgáló fenyőfát. A mókusok _ a fával együtt _ hamarosan Los Angelesben találják magukat, egy lemezkiadó cég előcsarnokában. Az igazgató, Ian Hawke éppen most rúgta ki Dave-et, a hétköznapinak aligha nevezhető zenei ízléssel rendelkező zenészt és dalszerzőt. A bánatos fickó magához veszi a fa alatt lévő, muffinnal teli kosarat, benne az éhes mókusokkal. A három jómadár bevackolja magát Dave lakásába, teljesen fölforgatva azt. Egyetlen mentségük, hogy nemcsak beszélni, énekelni is tudnak. Szereplők: Jason Lee, Matthew Gray Gubler, Justin Long
18:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:55
Házasság első látásra (12+)
Házasság első látásra (I / 10) A Házasság első látásra című reality műsorba 6 nő és 6 férfi vág bele, akiknek legnagyobb vágyuk az, hogy társra találjanak. 3 elismert párkapcsolati szakértő kíséri őket az úton, akik arra vállalkoztak, hogy a műsorba jelentkezők közül megpróbálják azokat a szingliket megtalálni, akik tökéletes társai lehetnek egymásnak. A szakértők: Gaál Viktor pszichológus, fő szakterülete az érzelmi intelligencia kutatása, Tóth Melinda pszichológus, aki kötődéssel, elköteleződéssel kapcsolatos problémák kezelésével foglalkozik, valamint Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szexológus tanácsadó. Ők hárman tehát tudományos módszerekkel keresik meg a tökéletes párt azoknak, akik szinte már feladták a reményt. A világsikerű formátumot már 30 országban tűzték képernyőre Ausztráliától, Olaszországon át Norvégiáig, és közel 100 évadot élt meg.
20:20
Hazatalálsz (12+)
Hazatalálsz (II / 10) Az aktuális rész ismertetője: A szakítás fájdalmától összetört Tamás Brigihez fordul vigaszért. Brigi nem képes megbocsátani Dénesnek. Edit ügyvédi felszólítást kap, hogy fizesse ki Rajának a foglalóból visszajáró pénzt, és nem veszi észre, hogy Virág nyomoz utána. Kata pánikba esik, mikor felfedezi, hogy eltűnt a telefon a bizonyítékokkal, és kétségbeesésében megszökteti Mesit az iskolából. Dénes megzsarolja Gerlóczyt. Raja bosszúja véletlenül vérfürdőbe torkollik. A műsor ismertetése: A második évad történetszála ugyanazon a napon kezdődik, mint amelyiken az első befejeződött: Mesi szülinapján, ahová váratlanul betoppan Tamás felesége, Kata. Érkezése alapjaiban rengeti meg Virág és Tamás kapcsolatát. Noha a férfi szeretné lezárni a kapcsolatát gyereke anyjával, Kata merőben más terveket szövöget. Ráadásul megjelenik a városban Tamás egykori főnöke, Gerlóczy alezredes, aki Ernőnél puhatolózik Tamásról és igyekszik befolyásolni a közelgő tárgyalást. Raja rájön, hogy Trixi től
21:30
Szűzőrség (16+)
Szűzőrség Amikor három szülő rájön, hogy a lányaik paktumot kötöttek, mely szerint el fogják veszteni a szüzességüket az érettségi banketten. Titkos, egyéjszakás akciót terveznek a tinik tervének meghiúsítására. Szereplők: Leslie Mann, John Cena, Ike Barinholtz
22:30
Szűzőrség (16+)
Szűzőrség Amikor három szülő rájön, hogy a lányaik paktumot kötöttek, mely szerint el fogják veszteni a szüzességüket az érettségi banketten. Titkos, egyéjszakás akciót terveznek a tinik tervének meghiúsítására. Szereplők: Leslie Mann, John Cena, Ike Barinholtz
23:50
Pitch Black - 22 évente sötétség (18+)
Pitch Black - 22 évente sötétség Egy távoli galaxis felé tartó űrhajó, mintegy félszáz utassal a fedélzetén "hajótörést" szenved és egy kietlennek tűnő bolygón próbál kényszerleszállást végrehajtani. A zuhanást csak néhányan élik túl, többek között a másodpilóta, egy rendőrtiszt és egy elítélt, akit a rendőrnek a távoli bolygó börtönébe kellett volna elkísérnie. Miközben a túlélők azon tanakodnak, miképpen kérhetnének segítséget és hogyan hagyhatnák el mielőbb ezt a pokoli planétát, ahol a három napnak köszönhetően szinte soha nincs éjszaka, egyikük gyilkosság áldozata lesz. Az elhagyott bányák mélyén lakó mutáns, vérszomjas szörnyek törtek az életére. Ezek a mutánsok irtották ki a bolygó előző lakóit és az újonnan érkezetteknek sem lenne sok esélye a túlélésre, ha a sötét barlangokban élő lények nem irtóznának a napfénytől. De a balszerencse nem jár egyedül: kiderül, hogy a bolygót a három napnak köszönhetően csak 22 évente borítja teljes sötétség és a teljes napfogyatkozás órája éppen most esedékes... Szereplők: Vin Diesel
0:50
Pitch Black - 22 évente sötétség (18+)
Pitch Black - 22 évente sötétség Egy távoli galaxis felé tartó űrhajó, mintegy félszáz utassal a fedélzetén "hajótörést" szenved és egy kietlennek tűnő bolygón próbál kényszerleszállást végrehajtani. A zuhanást csak néhányan élik túl, többek között a másodpilóta, egy rendőrtiszt és egy elítélt, akit a rendőrnek a távoli bolygó börtönébe kellett volna elkísérnie. Miközben a túlélők azon tanakodnak, miképpen kérhetnének segítséget és hogyan hagyhatnák el mielőbb ezt a pokoli planétát, ahol a három napnak köszönhetően szinte soha nincs éjszaka, egyikük gyilkosság áldozata lesz. Az elhagyott bányák mélyén lakó mutáns, vérszomjas szörnyek törtek az életére. Ezek a mutánsok irtották ki a bolygó előző lakóit és az újonnan érkezetteknek sem lenne sok esélye a túlélésre, ha a sötét barlangokban élő lények nem irtóznának a napfénytől. De a balszerencse nem jár egyedül: kiderül, hogy a bolygót a három napnak köszönhetően csak 22 évente borítja teljes sötétség és a teljes napfogyatkozás órája éppen most esedékes... Szereplők: Vin Diesel
2:05
Exek és nyomozók || A rejtélyes parfüm (16+)
Exek és nyomozók || A rejtélyes parfüm (III / 2) Az aktuális rész ismertetője: Egy rejtélyes telefonhívás fut be a rendőrkapitányságra. Ezután nem sokkal később egy nő eltűnését is bejelentik. A helyszínen vérnyomot találnak, de holttestet nem. A feltételezett áldozat, Clara Séguret parfümkészítő, az elsőszámú gyanúsított pedig egy vak munkatársa. A műsor ismertetése: Léa Soler parancsnoknak, a montpellier-i nyomozóosztály új vezetőjének Paul Marchal-lal, a zseniális, fékezhetetlen zsaruval kell együtt dolgoznia. Aki azonban történetesen a volt férje és két tizenéves gyermekének apja... Szereplők: Astrid Veillon, Stéphane Blancafort, Piérick Tournier
2:50
Exek és nyomozók || A rejtélyes parfüm (16+)
Exek és nyomozók || A rejtélyes parfüm (III / 2) Az aktuális rész ismertetője: Egy rejtélyes telefonhívás fut be a rendőrkapitányságra. Ezután nem sokkal később egy nő eltűnését is bejelentik. A helyszínen vérnyomot találnak, de holttestet nem. A feltételezett áldozat, Clara Séguret parfümkészítő, az elsőszámú gyanúsított pedig egy vak munkatársa. A műsor ismertetése: Léa Soler parancsnoknak, a montpellier-i nyomozóosztály új vezetőjének Paul Marchal-lal, a zseniális, fékezhetetlen zsaruval kell együtt dolgoznia. Aki azonban történetesen a volt férje és két tizenéves gyermekének apja... Szereplők: Astrid Veillon, Stéphane Blancafort, Piérick Tournier
2:55
Exek és nyomozók || Harmadik esély (16+)
Exek és nyomozók || Harmadik esély (III / 3) Az aktuális rész ismertetője: Maxime Baltard-ot holtan találják a cseresznyeültetvényén. A férfiról kiderül, hogy néhány éve szabadult, de új életet kezdett, mint termesztő. A gyanú egyből a szomszédos gazdaság vezetőjére terelődik, de vajon tényleg ő áll a gyilkosság hátterében? A műsor ismertetése: Léa Soler parancsnoknak, a montpellier-i nyomozóosztály új vezetőjének Paul Marchal-lal, a zseniális, fékezhetetlen zsaruval kell együtt dolgoznia. Aki azonban történetesen a volt férje és két tizenéves gyermekének apja... Szereplők: Astrid Veillon, Stéphane Blancafort, Piérick Tournier
3:45
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (III / 10) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
4:10
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (III / 15) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
4:35
Lokoléo Jollyval (12+)
Lokoléo Jollyval (IV / 14) Lokoléo Jollyval, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
5:00
Hupikék törpikék || Nem hajlongunk, nem görnyedünk (12+)
Hupikék törpikék || Nem hajlongunk, nem görnyedünk A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék... Szereplők: Don Messick, Danny Goldman, Lucille Bliss
1:50
A mestergyilkos: Feltámadás (15+)
A mestergyilkos: Feltámadás Arthur Bishop, a profi bérgyilkos, azt hitte, maga mögött tudhatja a múltat, és nyugodtan élvezheti a paradicsomi hétköznapokat gyönyörű barátnőjével, Ginával. Ám amikor egy veszélyes bűnszervezet elrabolja Ginát, Bishop kénytelen három, balesetnek álcázott gyilkosságot végrehajtani. A tiszta munkára specializálódott mestergyilkos ezúttal is a saját szabályai szerint játszik: összefog az egyik kiszemelt áldozattal, hogy a segítségével együtt kiiktassák ellenségeiket, és kiszabadítsák a foglyul ejtett lányt. A hidegvérű gyilkost ezúttal semmi sem állíthatja meg. Ez az ügy sokkal személyesebb, mint eddigi bármelyik küldetése. Szereplők: Jason Statham, Jessica Alba, Tommy Lee Jones
3:25
Éjjeli ragadozó (15+)
Éjjeli ragadozó Marshall nyomozó egy különleges bűnügybe csöppen. Valaki fiatal lányokat rabol el, tart fogva, erőszakol meg és olykor meg is öli őket. Az ügyben segítségére van Rachel, aki megállapítja, hogy az elkövető paranoid skizofréniában szenved. Cooper több magánakció keretében próbálja meg lebuktatni a gyilkost. Kiderül, hogy valójában egy ikerpárról van szó, akik hasonlóságukat kihasználva megtévesztenek mindenkit, végül Rachelt is elrabolják... Szereplők: Henry Cavill, Sir Ben Kingsley, Alexandra Daddario
5:55
Monster Trucks - Szörnyverdák (12+)
Monster Trucks - Szörnyverdák Váratlan baleset történik az egyik közeli olajfúró tornyon. A hiba kisebb földrengést idéz elő, ami következtében a mélyből eddig ismeretlen élőlények törnek elő a felszínre, az ottani dolgozók nagy döbbenetére. Tripp, a végzős középiskolás álomautóját építi a szomszédos roncstelepen, mikor felfedezi a földalatti üregből kiszabadult egyik teremtmény. Miután összebarátkozik a szörnnyel eldönti, hogy új barátját védelmébe veszi. AZ organizmust más néven Mocit, elrejti járműve karosszériája alá, ezzel létrehozva a hihetetlen dolgokra képes Monster Truck-ot. Rajtuk áll vagy bukik Moci fajának megmentése Reece Tennesontól, aki minden áron el akarja elpusztítani őket, az olaj érdekében. Szereplők: Jane Levy, Rob Lowe, Amy Ryan
Korábbi műsorok a mai napról
8:00 10:45
Creed II 12+ Az élet kötéltánccá vált Adonis Creed számára. Személyes kötelezettségei és a következő nagy meccsre való felkészülése között megtalálni az egyensúlyt komoly kihívásnak bizonyul. Az, hogy ellenfele családja és a sajátja közös múlttal bír, csak feszültebbé teszi a közeledő megmérettetést a ringben. Rocky Balboa viszont mindvégig ott van mellette, így együtt néznek szembe régi sérelmeikkel, együtt jönnek rá, miért is érdemes küzdeni és együtt fedezik fel, hogy semmi sem fontosabb a családnál. A Creed II. visszanyúl az alapokhoz s újra rámutat, mitől is lesz valaki bajnok, és emlékezetünkbe vési, hogy bármerre tartunk, a múltunktól nem szabadulhatunk. Szereplők: Tessa Thompson, Sylvester Stallone, Michael B. Jordan
10:45
Esti iskola (12+)
Esti iskola Teddy a gimnáziumban nem volt mintadiák, azonban felnőttként mindent megtesz azért, hogy leplezze hiányosságait. Évekkel később boldog párkapcsolatban él Lisa-val, akinek igyekszik megfelelni, és jobb színben feltüntetni magát. Lisa jobb anyagi körülményekkel rendelkezik, ezért Teddy komoly pénzügyi stratégiát dolgoz ki, hogy látszólag gazdagnak tűnjön. Eközben grill-eladóként dolgozik, azonban élete fordulatot vesz, amikor váratlanul munkanélkülivé válik. Új lehetőségek érdekében barátjához, Marvin-hoz fordul segítségért, aki kizárólag érettségi bizonyítvány után tud munkát ajánlani. Teddy úgy dönt, hogy visszatér a régi iskolájába, azonban nehéz helyzetbe kerül, amikor kiderül számára, hogy ki az iskola jelenlegi igazgatója... Szereplők: Kevin Hart, Tiffany Haddish, Rob Riggle
13:00
Macskafogó (12+)
Macskafogó Az egerek sorsa megpecsételődött. Az X bolygón a vérszomjas macskák semmibe veszik a jogot, és az egértársadalom felszámolására törekednek. De megcsillan egy reménysugár, az egerek főtudósa feltalálja a megoldást. A titkos szolgálat azonnal aktiválja legjobb ügynökét, Grabovszkyt, hogy még időben célba jusson a tervrajz... Szereplők: Sinkó László, Benedek Miklós, Haumann Péter
15:00
Forráskód (12+)
Forráskód Szereplők: Jake Gyllenhaal, Michelle Monaghan, Vera Farmiga
17:00
A Nagy Fal (12+)
A Nagy Fal Egy elit osztag az emberiség utolsó harcát vívja a világ legikonikusabb építményén, a Nagy Falon. Egy olyan ellenséget igyekeznek megállítani, amely nemcsak az országot, de az egész világot elpusztíthatja. Szereplők: Matt Damon, Willem Dafoe, Pedro Pascal
19:00
Wasabi - Mar, mint a mustár (12+)
Wasabi - Mar, mint a mustár Hubert (Jean Reno) a kelleténél kissé drasztikusabb módszereket alkalmazó rendőrfelügyelő. Miután csúnyán helybenhagy egy fiatalembert, felettese azt javasolja, menjen szabadságra. Épp ekkor keresik Japánból: egykori szerelme, Miko rejtélyes körülmények között elhalálozott és hagyatékát a felügyelőnek személyesen kell átvennie. Irány hát Tokió! Hubert Japánban először régi ügynöktársával találkozik, majd az örökséggel: egy kamaszlánnyal... Szereplők: Jean Reno, Ludovic Berthillot, Michel Muller
21:00
Die Hard 4.0: Legdrágább az életed (15+)
Die Hard 4.0: Legdrágább az életed A zsaru John McClane kihalásra ítélt dinoszaurusz egy olyan korban, ahol már minden az internet és a számítógép körül forog. Mégis, megint csak rá vár a feladat, hogy egyenesbe hozza a dolgokat, amikor a világ legerősebb hatalmának számítógépes rendszere megbénul és az egész ország az összeomlás szélére kerül. A rejtélyes támadó mindent alaposan végiggondolt, mindent megtervezett, csak egyvalamivel, pontosabban valakivel nem számolt: McClane-nel. És a zsaru, ha beindul, akkor mindenki tudja, hogy kő kövön nem marad... Szereplők: Bruce Willis, Timothy Olyphant, Maggie Q
23:45
Van Helsing (15+)
Van Helsing Van Helsing ádáz elszántsággal küzd a Gonosz és az általa létrehozott teremtmények ellen. A szörnyvadász a vatikáni székhelyű titkos szervezet szolgálatában áll, s legújabb megbízatása a sötét legendák földjére, Erdélybe szólítja, hogy leszámoljon a sötétség urával, Drakula gróffal. Feladata égetően sürgős, mert a régi cigány család utolsó sarját, Anna hercegnőt kell segítenie. A lány ősei fogadalmat tettek a gróf elpusztítására, és ha ő is odavész, mindannyian elkárhoznak. Anna és Van Helsing így hát együtt száll harcba Drakula és félelmetes segítői, Frankenstein szörnyetege és a Farkasember ellen... Szereplők: Hugh Jackman, Kate Beckinsale, Richard Roxburgh
2:15
Gyilkos játszma (18+)
Gyilkos játszma Roland Flint esküvője vérengzéssel ér véget, menyasszonya azóta is kómában fekszik. A bosszúra éhes férfit összehozza a sors egy riválisával, a legendás bérgyilkossal, Vincent Brazillal, akinek szintén van egy elintézetlen ügye a helyi drogkartellel. A két profi bérgyilkos, Flint és Brazil ki nem állhatják egymást, de a drogkartell legyőzése érdekében kénytelenek összefogni. Senkit és semmit nem kímélve a drogbáró nyomába erednek. Szereplők: Jean-Claude Van Damme, Alin Panc, Scott Adkins
1:45
A komédia császára (16+)
A komédia császára Jackie (Robert De Niro), a komikus csapdába kerül, és hiába próbál újítani, a közönség csak a karrierje kezdetén játszott legendás szerepét, Eddie-t várja tőle. Egy nap betelik a pohár, és orrba vágja az egyik provokáló vendéget. Pillanatok alatt közmunkán találja magát, és csak testvére, James (Danny DeVito) tartja benne a lelket. Nem sokkal a szakadék szélén azonban megcsillan egy reménysugár a lehengerlő Harmony Schiltz (Leslie Mann) személyében, akit szintén közmunkára ítéltek. Harmony, aki a befolyásos és kontrollmániás bűnöző, Mac Schiltz (Harvey Keitel) lánya váratlan fordulatot hoz az életébe és egy teljesen új világot nyit meg előtte. Szereplők: Robert De Niro, Leslie Mann, Danny DeVito
5:10
Csodakutya New Yorkban (12+)
Csodakutya New Yorkban Jimmy (Jackson Pace) és kutyája, Rini a legjobb barátok. Rini ráadásul Eagle Rock kisvárosának megbecsült tagja. Egy nap Jimmy apját, Deant (Michael Paré) előléptetik, és új állásához New York-ba kell költöznie a családnak. Csakhogy a cég által kiutalt albérletben tilos állatot tartani, így Jimmy kénytelen megválni Rinitől. Ám a hűséges eb nem adja fel és gazdája után indul. Árkon-bokron át kitart, hogy aztán Jimmyvel együtt füleljenek le egy New York-i állatcsempész-bandát. Szereplők: Michael Paré, Jackson Pace, Jen Kober
6:55
Gondolkozz kutyául! (12+)
Gondolkozz kutyául! Oliver (Gabriel Bateman) a technika megszállottja. Olyan gépen dolgozik, amivel az agyi hullámokat felerősítve hallja mások gondolatait. Mivel egyik kísérlete során kutyájára, Henryre, teszi a jeladót, sikerül kommunikálnia a kutyával. Henry kihallgat egy telefonbeszélgetést, és elmondja Olinak, hogy apja új állása miatt talán egy másik városba költöznek. Ekkor derül ki, hogy a szülők válni készülnek. Oli és Henry ezt mindenáron meg akarja akadályozni. Közben Ram Mills tech mogul meg akarja szerezni Oliver találmányát, ezért elrabolja a kutyát. Szereplők: Gabriel Bateman, Josh Duhamel, Megan Fox
Korábbi műsorok a mai napról
8:45 10:45
Családi vakáció 12+ Clark Griswold elhatározza, hogy kerül amibe kerül, elviszi feleségét és két gyermekét Chicagóból Kaliforniába, hogy kikapcsolódjanak egy mesésen szórakoztató vidámparkban. A kirándulás nem egészen úgy sikerül, ahogyan elképzelték, ráadásul csatlakozik hozzájuk egy idős rokon, Edna néni és egy harapós kutya. A melléfogások ellenére sok vidám kalandban van részük. Erre biztosíték a főszereplő komikus-zseni, Chevy Chase. Szereplők: Chevy Chase, Beverly D'Angelo, Anthony Michael Hall
10:45
Akárki Joe (12+)
Akárki Joe Joe nem akárki: van egy szép lánya, jól fizető állása, és stabil a lelki békéje. Csakhogy rajta kívül még néhány ezer munkatársa is elmondhatja ugyanezt magáról a cégnél, ahol dolgozik. Egy nap azonban minden megváltozik: hatalmas pofont kap a vállalat nagymenőjétől, aminek a lánya is tanúja lesz, a kollégákról már nem is beszélve. Akárki Joe a megaláztatásért bosszút akar állni, ezért beiratkozik egy kung-fu tanfolyamra, hogy testét és lelkét acélossá téve vehessen elégtételt az őt ért sérelemért. Oktatója, Chuck nem egyszerű eset, de lehet, hogy épp szokatlan módszerei vezetnek majd oda, hogy Joe végre legyen valaki. Szereplők: Tim Allen, James Belushi, Julie Bowen
12:45
Kenguru Jack (12+)
Kenguru Jack A pénzt beteszi a dzsekibe, a dzsekit ráadja egy kengurura, az meg eltűnik! Ezzel megindul az őrült kenguru-dili _ üldözés és kaland tetőfokon! Két brooklyni srác megérkezik Ausztráliába, hogy eljuttasson ötvenezer dollárt egy bizonyos személyhez. Útjukba akad azonban Kenguru Jack, a kenguruk (ken)guruja, aki fogja magát, és holtából feltámadva elvágtat a zsákmánnyal. A producer, Jerry Bruckheimer ebben a fergeteges akciókomédiában is biztosítja az izgalmat és nevetést, ja és persze a beszélő erszényest! Szereplők: Jerry O'Connell, Anthony Anderson, Estella Warren
14:40
A szomszéd nője mindig zöldebb (12+)
A szomszéd nője mindig zöldebb Az amerikai közép-nyugat egyik álmos kisvárosában, ahol az éghajlatból adódóan sokáig van tél, idejük nagy részét jéghalászattal töltik a település nyugdíjasai. Amikor pedig nem pecáznak, akkor általában az ősidők óta gyűlölt szomszéddal packáznak. Főszereplőink, Gustafson (Jack Lemmon) és Goldman (Walter Matthau) is ilyen szomszédok, akik legszívesebben egymás látványos bosszantásával múlatják az időt. Egy szép napon a versengés azonban komolyra fordul, amikor a szemközti házba beköltözik egy csinos és korához képest igen kacér özvegyasszony, Ariel (Ann-Margret). Szereplők: Walter Matthau, Jack Lemmon, Ann-Margret
16:55
Még zöldebb a szomszéd nője (12+)
Még zöldebb a szomszéd nője Az még mindig egymást heccelő két öreg kópé, John (Jack Lemmon) és Max (Walter Matthau) újabb kalandokba keverednek, amikor a városba érkezik a csodálatos Maria (Sophia Loren), hogy éttermet nyisson. A két "öreg harcos" mindent megtesz, hogy megkeserítsék egymás életét, és persze a még csak hallomásból ismert tulajdonosnőét is. Ám Max szívét első látásra megdobogtatja a gyönyörű Maria asszony (Sophia Loren). Szereplők: Jack Lemmon, Walter Matthau, Sophia Loren
18:55
A bakancslista (12+)
A bakancslista A bakancslista azon dolgok sora, amelyeket az ember meg akar tenni az életben, mielőtt feldobná a bakancsot. Carter Chambers (Morgan Freeman) is kénytelen összeírni, amikor kórházba kerül. A milliárdos Edward Cole-t (Jack Nicholson), akit csakis a pénzcsinálás érdekel, szintén kénytelen szembenézni a véggel, és osztozni a kórházi szobán Carterrel. A két, egymástól teljesen különböző ember elhatározza, hogy hátralevő idejükben végrehajtják mindazt, amiről álmodoztak. Szereplők: Jack Nicholson, Morgan Freeman, Sean Hayes
21:00
Dennis, a komisz (12+)
Dennis, a komisz Talán tornádó? Megvadult állatcsorda? Vagy valami egyéb természeti csapás? Ugyan, ez csak Dennis (Mason Gamble), a veszedelem! Mr. Wilson (Walter Matthau) már ismeri a dörgést, de még mindig nem tud uralkodni magán. Abban a pillanatban, amikor a kerítés felett felbukkan a szőke tökfej, vér önti el az agyát, pokoli grimaszokban rángatózik az arca, artikulátlan hörgések törnek fel a mellkasából és habozni kezd a szája. A gyűlölet tárgya és a szőke kobak tulajdonosa a hatéves csöppség, aki mindig jót akar, különösen Wilson bácsinak. Arról azonban már nem tehet, hogy a legjobb szándék mindig visszafelé sül el. Szereplők: Walter Matthau, Mason Gamble, Christopher Lloyd
23:00
Red 2 (16+)
Red 2 Frank Mosesnak (Bruce Willis), a visszavonult titkos ügynöknek rég nem törték be az arcát, de ez nem várat sokat magára. Az FBI előveszi egy rég elfeledett üggyel kapcsolatban, ám mielőtt kivallatnák, Franket megszöktetik. Marvin (John Malkovich) és Sarah (Mary Louise Parker) a fél világon átrepítik, hogy együttesen kiderítsék, miért akarják őket eltenni láb alól. A terroristákkal és bérgyilkosokkal körbezárt csapat egyetlen reménye Victoria (Helen Mirren), aki segít a túlélésben, és remek terve van a világ megmentésére. Szereplők: Bruce Willis, John Malkovich, Mary-Louise Parker

Duna TV műsor (2022. 12. 10.)

A Duna Televízió (Duna TV) műsora Magyarország egyik legrégebbi és igen népszerű tv csatornája. A Duna TV küldetése és egyik elsődleges célja, hogy ne csak a hazai hanem a határon túli területeken, illetve a világban mindenhol megtalálható magyarság számára gyártson minőségi tartalmat. Legyen szó kulturális és ismeretterjesztő műsorokról, nemzetiségi gasztronómiáról, vagy csak szimplán kellemes szórakoztatásról. A Duna TV és annak műsorát sokan a nemzet televíziójaként tartják számon.

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti Duna TV műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A Duna Tv programjában a Magyarországon elismert nemzetiségek anyanyelvű műsorai is helyet kapnak (pl.: szerb, horvát, román és német).

A Duna TV műsorának vetítését 1992-ben kezdte meg, azóta pedig számos magyar és külföldi kulturális díjat is kapott, elismerve ezzel a Magyar kultúra megőrzése és terjesztése iránti elkötelezett tevékenységét

A Duna TV tv csatorna legnépszerűbb műsorai: Rex felügyelő, Gasztroangyal, Balatoni nyár, Kenó, Nemzeti Sporthíradó, Önök Kérték és a Skandináv Lottó.