0:15
CSI: A helyszínelők ║ Papír vagy műanyag? ║ IV / 14. rész
CSI: A helyszínelők ║ Papír vagy műanyag? ║ IV / 14. rész Fegyveresek támadnak meg egy áruházat az éjszaka közepén. A két símaszkos férfival a helyszínre kiérkező rendőr végzett. A rablásban két vásárló és egy rendőr is meghal, az áruházat szinte szitává lőtték. Sima ügynek látszik, ám a rablókkal végző rendőr tanúvallomása, miszerint három támadó volt, rácáfol az igazságra. A helyszínen rögzített nyomok és a videokamera szerint a rendőr több hibát is vétett, nyoma sincs az állítólagos harmadik támadónak, ráadásul az egyik ártatlan áldozattal a rendőr golyója végzett.
1:30
Top Séf - Olaszország ║ I / 1. rész
Top Séf - Olaszország ║ I / 1. rész A főzőműsorban elképesztő versenyt láthatunk a szakácsok között, akik mind szeretnék megnyerni az 50 000 eurós díjat. A verseny bírái a legismertebb olasz szakácsok, Annie Féolde, Giuliano Baldessari és Mauro Colagreco.
3:20
Chicago Med ║ III / 10. rész
Chicago Med ║ III / 10. rész Natali csúnyán beüti a fejét, miközben egy autóból leadott lövés áldozatának segít. Will komolyan aggódik érte, és mindent elkövet, hogy ne legyen nagyobb baj. Közben Connor meglepő információkat tud meg a nőről, akivel randizott. Reese egyre jobban magára talál Charles doktor megelégedésére. ║ A város legképzettebb orvosi csapata a Gaffney Chicago Medical Center sürgősségi osztályán 24 órában életeket ment, olykor meglepően kreatív módszerekkel. Közben bonyolult emberi kapcsolataik között egyensúlyoznak a kórház lüktető zűrzavarában. A város utolsó védelmi vonalát Charles, Will, Connor, Choi és Manning orvosok, ezenkívül Sexton és Lockwood ápolók, valamint Sharon Goodwin kórházigazgató testesítik meg Dick Wolf méltán sikeres Chicago-sorozatának a hármasában.
4:30
Teleshop
Teleshop reklámfilm, 2025 ║ Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
5:00
Castle ║ Élni és meghalni Los Angelesben ║ III / 22. rész
Castle ║ Élni és meghalni Los Angelesben ║ III / 22. rész Amikor meggyilkolják Michael Royce-ot, aki valaha Beckett tanítója és mentora volt, a lány minden erejével nyomozni kezd a gyilkos után. Noha Royce-nak azóta sem tudott megbocsátani, hogy visszaélt a bizalmával, mégis el akarja kapni a gyilkost. Amikor a szálak Los Angelesbe vezetnek, Beckett Montgomery parancsával is dacolva, a saját szakállára odautazik és elkezd kutatni. Castle most is vele tart, és kettejük kapcsolata még a korábbinál is szorosabbra fűződik. ║ A krimi koronázatlan királya, Richard Castle (Nathan Fillion) az egyik legsikeresebb író, akitől újabb remekműveket várnak. Csakhogy Castle alkotói válságba került, nincs egyetlen eredeti sztorija sem, ezért kapóra jön neki, amikor egy ügyben a rendőrség a segítségét kéri. Kapcsolatai révén eléri, hogy a rendőrség tanácsadójaként részt vehessen Kate Beckett (Stana Katić) nyomozónő mellett a nyomozásokban. Ennek azonban Beckett cseppet sem örül, mert Castle idegesítően pimasz, öntelt, irányíthatatlan és gátlástalanul használja
6:00
Reggeli ║ 158. rész
Reggeli ║ 158. rész Reggeli _ Interaktív és erőteljes közösségi blokkokkal, friss hírekkel, időjárás-jelentéssel minden hétköznap reggel az RTL sikerműsora. A minden eddiginél interaktívabb, erős közösségi médiatámogatással bíró műsor a nézők hétköznapjait meghatározó témákat könnyed formában, fiatalosan és lendületesen dolgozza fel. A Reggeli műsorvezető-házigazdái _ Barabás Éva; Jakupcsek Gabriella; Szujó Zoltán; Ábel Anita; Tihanyi Péter; Papp Gergő; D. Tóth András _ várják hétköznap reggelente azokat, akik vidám, jókedvű, friss információkkal és humorral teli ébredésre vágynak. Adás közben: 06. 00; 06. 15; 07:30; 08:00; 08:30; 09:00 RTL Híradó _ élőben A műsor hivatalos oldalai: Honlap: https://rtl. hu/reggeli Facebook: @RTL és @rtlreggeli Instagram: @rtlmagyarorszag és @rtlreggeli TikTok: @rtlhu és @rtlreggeli
9:15
Született feleségek ║ A helyes út ║ II / 16. rész
Született feleségek ║ A helyes út ║ II / 16. rész Carlos és Gabrielle úgy döntenek, hogy örökbe fogadnak egy bébit, de a folyamat sokkal nehezebbnek bizonyul, mint amire számítottak. A dolgok még rosszabbra fordulnak, amikor kiderül, hogy John anyja, Helen az ügynökség alkalmazottja. ║ Mary Alice váratlan halála végigsöpör Akácos köz idillikusnak tűnő, ám sötét titkokat rejtő, gazdagokkal tarkított lakóparkján. A barátnők, Susan, Lynette, Bree és Gabrielle értetlenül állnak a tragédia előtt, és elhatározzák, hogy kiderítik, mi vezette Mary-t erre a végzetes tettre.
10:20
Teleshop
Teleshop reklámfilm, 2025 ║ Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
10:50
Csoda Manhattanben ║ I / 50. rész
Csoda Manhattanben ║ I / 50. rész Cristóbal végre bevallja Marisának a szerelmét, és arra biztatja, hogy ne féljen a boldogságtól. Sara új egyenruhákat tervez a pincérnőknek, de az ötlet botrányt kelt, mert mindenki ízléstelennek és sértőnek tartja a ruhákat. Eközben Sara egyre dühösebb lesz, amikor megtudja, hogy Marisa és Cristóbal ismét közelebb kerültek egymáshoz. ║ A gyönyörű Marisa kisfiával, Lalóval New Yorkba költözik, miután az esküvője napján rájön, hogy vőlegénye fűvel-fával megcsalja. A Parker család luxus szállodájában dolgozó szobalány megismerkedik Cristóbal Parkerrel, a tulajdonossal, akivel pillanatok alatt egymásba szeretnek. Csakhogy Cristóbálra többen is kivetették már a hálójukat, Sara Montero, az intrikus divatszakértő és Catalina Lucero, a tévés riporternő is versengenek a kegyeiért.
11:45
Tizenkét okos ember ║ 11. rész
Tizenkét okos ember ║ 11. rész Az RTL gameshow-jában az is nyerhet, aki azt is tudja, hogy mit nem tud! Tizenkét igaz-hamis állítás, tizenkét okos ember és akár tizenkét millió forint nyeremény _ aki pedig a szabályokat írja: Majoros Péter Majka! Az RTL gameshow-jában az is nyerhet, akinek nincs igaza! Minden héten tizenkét okos ember várja a lehetőséget a stúdióban, hogy akár tizenkét millió forinttal gazdagabban térhessen haza. És hogy mit kell ezért tenni? A kiválasztott játékosnak Majka tizenkét állításáról kell eldöntenie, hogy azok igazak vagy hamisak _ ám azt, hogy valóban jól válaszolt-e, nem fogja azonnal megtudni. Ebben a bizonytalanságban választ nyerőzónát annak megfelelően, hogy szerinte hány válasza helyes. Ezután ismét sorra veszik az állításokat, felfedve a helyes válaszokat is _ de nem abban a sorrendben, ahogy először elhangzottak. Ha a játékos jó döntést hozott, megszerezheti a nyerőzónához rendelt összeget. Ám, ha csak egyetlen jó válasszal is kevesebbet, vagy többet adott, mint a megjelölt nyerő
13:00
RTL Híradó 1 órakor ║ 158. rész
RTL Híradó 1 órakor ║ 158. rész Az RTL-en mindennap többször is láthatjuk, mi történt a nagyvilágban. Nem csupán a fontosabb bel- és külpolitikai hírekről, hanem gazdasági, sport és kulturális vonatkozású eseményekről is tájékoztatnak bennünket a műsorvezetők: Erős Antónia; Szellő István; Rábai Balázs; Heer Orsolya; Major Eszter; Bányai Viktor; Kéri Barna.
13:35
Agatha Christie - Poirot történetei ║ Tengeri rejtély ║ Tengernyi gond ║ 7. rész
Agatha Christie - Poirot történetei ║ Tengeri rejtély ║ Tengernyi gond ║ 7. rész Poirot és Hastings kapitány földközi-tengeri hajóúton vesznek részt. Hogy egy kis izgalmat vigyen az út monotóniájába, Hastings agyaggalamb lövő bajnokságot szervez az utasok körében, s kíváncsian várja, melyik ifjú hölgy fog majd a legjobban szerepelni a versenyen. Sajnos a hölgyek csekély érdeklődést tanúsítanak és Poirot sem lelkesedik az ötletért. Ráadásul egy rejtélyes haláleset miatt el is marad a bajnokság. Hastings csalódott, a híres nyomozó viszont azonnal munkába lendül.
15:00
Barátok közt ║ 888. rész
Barátok közt ║ 888. rész Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zolt
15:30
Castle ║ Szépséges hulla ║ III / 23. rész
Castle ║ Szépséges hulla ║ III / 23. rész Victor Baron, a gazdag New York-i milliárdos szépségversenyének döntője előtt megölik a leginkább esélyes résztvevőt, Ambert. Beckett hamar kideríti, hogy kik voltak a fiatal lány riválisai, akik eltehették láb alól. Képbe kerül egy fotós is, aki valószínűleg aktképeket készített Amberről, de a szálak végül másfelé vezetnek. ║ A krimi koronázatlan királya, Richard Castle (Nathan Fillion) az egyik legsikeresebb író, akitől újabb remekműveket várnak. Csakhogy Castle alkotói válságba került, nincs egyetlen eredeti sztorija sem, ezért kapóra jön neki, amikor egy ügyben a rendőrség a segítségét kéri. Kapcsolatai révén eléri, hogy a rendőrség tanácsadójaként részt vehessen Kate Beckett (Stana Katić) nyomozónő mellett a nyomozásokban. Ennek azonban Beckett cseppet sem örül, mert Castle idegesítően pimasz, öntelt, irányíthatatlan és gátlástalanul használja kisfiús sármját. A folyton civódó páros a kényszerű közös munka kapcsán számos ügyet megold, miközben egyre jobban megismerik egymást. A 3.
16:35
Drága örökösök - A visszatérés ║ A főnök én vagyok ║ I / 103. rész
Drága örökösök - A visszatérés ║ A főnök én vagyok ║ I / 103. rész Subicz vissza akarja csábítani Icukát a panzióba. Zsóka feltűnően sokat faggatja Katát a környékbeli pincékről, ami felkelti Kata gyanakvását. Dándi és Stefi együtt felvételiztetik Márkot Goran pókerbajnokságára. Marosi váratlan lehetőséget tár a család elé, amivel segíthetnek Kálmánon. ║ A Drága örökösök _ A visszatérés saját fejlesztésű napi sorozat, amely a Szappanos család életébe enged bepillantást. Az 1. évad A Szappanos család tagjai bár már eltávolodtak egymástól, most ismét össze kell fogniuk, mert a kihívás, ami közösen vár rájuk, minden eddiginél nehezebb lesz. A kérdés már csak az, vajon hajlandóak-e újra találkozni Ökörapátiban és megtudni, hogy Kálmán ezúttal milyen rejtvénnyel lepi meg őket. Az biztos, hogy ha egymásért nem is, a pénzért és a gazdagságért mindenre képesek. Tibi menő autóját és vállalkozását kockáztatja, Mónikának lehet, hogy ismét fel kell adnia nagystílű életvitelét, Kristóf veszélyes terepről érkezik Ökörapátiba, a fiatalok, Kata és Tomika, próbálnak l
18:00
RTL Híradó Esti kiadás ║ 230. rész
RTL Híradó Esti kiadás ║ 230. rész Az RTL-en mindennap többször is láthatjuk, mi történt a nagyvilágban. Nem csupán a fontosabb bel- és külpolitikai hírekről, hanem gazdasági, sport és kulturális vonatkozású eseményekről is tájékoztatnak bennünket a műsorvezetők: Erős Antónia; Szellő István; Rábai Balázs; Heer Orsolya; Major Eszter; Bányai Viktor; Kéri Barna.
18:55
Fókusz ║ 160. rész
Fókusz ║ 160. rész Hétköznaponként jelentkező információs szórakoztató magazin _ Barabás Éva; Gál Petra; Kecsmár Alexandra műsorvezetésével _ a legfrissebb hírekkel, aktuális információkkal, eseményekkel, emberi sorsokkal, érdekes történetekkel és helyszínekkel a világ minden részéről.
19:50
Tizenkét okos ember ║ 12. rész
Tizenkét okos ember ║ 12. rész Az RTL gameshow-jában az is nyerhet, aki azt is tudja, hogy mit nem tud! Tizenkét igaz-hamis állítás, tizenkét okos ember és akár tizenkét millió forint nyeremény _ aki pedig a szabályokat írja: Majoros Péter Majka! Az RTL gameshow-jában az is nyerhet, akinek nincs igaza! Minden héten tizenkét okos ember várja a lehetőséget a stúdióban, hogy akár tizenkét millió forinttal gazdagabban térhessen haza. És hogy mit kell ezért tenni? A kiválasztott játékosnak Majka tizenkét állításáról kell eldöntenie, hogy azok igazak vagy hamisak _ ám azt, hogy valóban jól válaszolt-e, nem fogja azonnal megtudni. Ebben a bizonytalanságban választ nyerőzónát annak megfelelően, hogy szerinte hány válasza helyes. Ezután ismét sorra veszik az állításokat, felfedve a helyes válaszokat is _ de nem abban a sorrendben, ahogy először elhangzottak. Ha a játékos jó döntést hozott, megszerezheti a nyerőzónához rendelt összeget. Ám, ha csak egyetlen jó válasszal is kevesebbet, vagy többet adott, mint a megjelölt nyerő
21:10
Vissza a jövőbe 2.
Vissza a jövőbe 2. amerikai sci-fi vígjáték, 1989 ║ Marty és Doki 2015-ben tett lélegzetelállító utazása úgy tűnik, megoldotta a McFly család néhány jövőbeni problémáját. Amikor azonban visszatérnek a jelenbe, hamarosan rá kell jönniük, hogy valaki fenekestül felforgatta az időt és rémséges körülményeket teremtett az 1985-ös Hill Valley-ben. Az egyetlen remény: megint visszautazni 1955-be, ahol meg kell állítani Biffet, a család esküdt ellenségét. ║ Marty (Michael J. Fox) és Doki (Christopher Lloyd) halaszthatatlan ügy miatt kénytelenek azonnal a jövőbe utazni. Ezúttal Jennifert (Elisabeth Shue) is magukkal viszik, aki összeomlik jövőbeli énje láttán. Az egyik csapást követi a másik. A minden hájjal megkent Biff Tannen az időgépet titokban felhasználva megszerzi a sportalmanachot, és olyan változást hoz létre az időkontinuumban, amivel uralma alá hajtja nemcsak a jelent, hanem a jövőt is. Csak Marty és Doki képesek visszaállítani a rendet, ehhez azonban újra vissza kell utazniuk 1955-be.
23:30
RTL Híradó - Késő esti kiadás ║ 158. rész
RTL Híradó - Késő esti kiadás ║ 158. rész Az RTL-en mindennap többször is láthatjuk, mi történt a nagyvilágban. Nem csupán a fontosabb bel- és külpolitikai hírekről, hanem gazdasági, sport és kulturális vonatkozású eseményekről is tájékoztatnak bennünket a műsorvezetők: Erős Antónia; Szellő István; Rábai Balázs; Heer Orsolya; Major Eszter; Bányai Viktor; Kéri Barna.
0:05
Dr. Wolf ║ A rezidens ║ II / 10. rész
Dr. Wolf ║ A rezidens ║ II / 10. rész A kórházba egy fontos fellépésre készülő balett-táncos érkezik, miközben Ericka minden erejével azon van, hogy donort találjon Samnek. A kutatásra kiváló alkalmat kínál az éves adománygyűjtő, ahol azonban Wolf kénytelen szembesülni egy régi traumájával…
1:15
Vészhelyzet ║ Carter doktor, ha nem tévedek ║ III / 1. rész
Vészhelyzet ║ Carter doktor, ha nem tévedek ║ III / 1. rész Carter doktornak éjszaka a sürgősségi osztályt, az intenzív osztályt és a sebészeti betegeket kell ellátnia. Jeanie és Benton megkapják vizsgálatuk eredményét. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
2:10
Vészhelyzet ║ Kezdődjék a játék! ║ III / 2. rész
Vészhelyzet ║ Kezdődjék a játék! ║ III / 2. rész Boulet úgy dönt, hogy HIV-fertőzöttségét titokban tartja kollégái előtt. Eközben a Southside kórházat összevonják a megyeivel. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
2:55
Rex felügyelő ║ Életek veszélyben ║ II / 1. rész
Rex felügyelő ║ Életek veszélyben ║ II / 1. rész Rex egy veszélyes bevetés során, a gazdáját védve súlyos lövést kap. Lorenzo nyomozó persze azonnal az állatkórházba viszi, ahol a hosszú, életmentő műtétet az egész rendőrőrs végigaggódja. A kutya szerencsésen megmenekül, de Lorenzótól elveszik az ügyet, s a fegyverét is le kell adnia. Eközben azonban a bűnöző Gentilini, aki meg tudott szökni Rex sérülése miatt, Fabbri meggyilkolására készül…
3:40
Rex felügyelő ║ Halál a delfinek között ║ X / 2. rész
Rex felügyelő ║ Halál a delfinek között ║ X / 2. rész Monicat, a delfinárium éjszakai biztonsági őrét a park alkalmazottai egyik reggel holtan találják a medencében. Rex és Lorenzo kapja az ügyet, s a nyomozókutya azonnal barátságot köt a delfinárium lakóival. Ahogy a nyomozás egyre előrébb halad, kiderül, hogy a lánynak nem is ez volt a valódi neve…
4:30
Zenehajó - Bodnár Attila és Pap Rita műsora ║ II / 7. rész
4:55
Zenehajó - Bodnár Attila és Pap Rita műsora ║ II / 8. rész
5:20
Családi titkok ║ 91. rész
Családi titkok ║ 91. rész Az engedelmes, jó tanuló egyetemista lány egy nap, szülei hosszas unszolására, végre bemutatja otthon az új barátját. A szülők sok mindenre számítanak, de amivel szembe kell nézniük, arra egyáltalán nincsenek felkészülve. ║ Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
6:15
Mokka ║ 158. rész
Mokka ║ 158. rész A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
8:45
Mokkacino ║ 158. rész
Mokkacino ║ 158. rész A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
9:40
Teleshop ║ 220. rész
Teleshop ║ 220. rész Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
11:20
Csapdába csalva ║ IV / 33. rész
Csapdába csalva ║ IV / 33. rész A Szászországból jött Dorin és Heiko életét pokollá teszi a szomszéd Manfred. A lányuknak Conienak sem könnyű nyugaton, a 15 éves lányt gúnyolják az iskolában. A szászok beszélnének a szomszéddal, de nem sok sikerrel. Amikor lányuk beleszeret a szomszéd fiába, Heiko majd szétrobban. A diáklány a veszekedést követően elrohan, a szülök kénytelenek a szomszédhoz fordulni segítségért. ║ Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg. Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban kitalált történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be.
12:00
TV2 Híradó délben ║ I / 11. rész
TV2 Híradó délben ║ I / 11. rész A TV2 Híradóval nem marad le semmiről. Magyarország és a világ legfontosabb történéseiről részletesen beszámolunk naponta többször jelentkező Híradóinkban. Műsorvezető: Fenyvesi Zoltán
12:30
Rex felügyelő ║ A félelem iskolája ║ X / 3. rész
Rex felügyelő ║ A félelem iskolája ║ X / 3. rész Egy Concezio nevű fiatalember beront egy iskolába, fegyverrel a kezében és túszul ejt egy egész osztályt. Arra azonban csak később jön rá, hogy az a tanár, akinek a jelenlétére számított, éppen szabadságon van. A rendőrök eközben körülveszik az épületet, Lorenzo pedig tárgyal a bűnözővel. A nyomozó hamarosan kideríti, hogy a férfi a balesetben elhunyt fia miatt készül bosszút állni…
13:30
Rex felügyelő ║ Családi ügy ║ X / 4. rész
Rex felügyelő ║ Családi ügy ║ X / 4. rész Borromini grófot a családja holtan találja a dolgozószobájában. Az eset furcsasága, hogy a férfi ősi japán szertartás szerint végzett magán harakirit, legalábbis a látszat szerint. Fabbri felügyelő a nyomokat vizsgálva azonban rájön, hogy mégsem minden mozzanat egyezik az eredeti rituáléval és az már végképp gyilkosságra utal, hogy egy nappal később a szobalányt és a titokzatos látogatót is holtan találják…
14:35
Egy új nap ígérete ║ A szerelem nem nekünk való
15:40
Isztambuli árvák ║ II / 62. rész
Isztambuli árvák ║ II / 62. rész Túfan mindent megtesz, hogy bosszút álljon Devranon. Azize megtudja, hogy az édesanyja Yavuznál lakik. Hasmet családjának komolya anyagi gondjai vannak. ║ Hat árva testvér küzd a túlélésért Isztambul utcáin, miközben a hatóságok és a bűnözők fenyegetései elől menekülnek. Legidősebb nővérük, Azize vezetésével a kötelék az egyetlen, ami megmaradt közöttük, miközben kétségbeesetten keresnek biztonságos menedéket és új életet együtt...
16:45
Távoli város ║ II / 41. rész
Távoli város ║ II / 41. rész Az éjszaka folyamán váratlan segélykérés érkezik az Albora kúriához. Cihan mit sem sejtve igyekszik, hogy egy vajúdó nőn segítsenek, azonban a helyszínen egészen más várja. Zerrin kész a búcsúra, titokban a repülőtérre megy. Kaya rossz állapotba kerül az esküvőjének napján.
18:00
TV2 Híradó ║ I / 16. rész
TV2 Híradó ║ I / 16. rész A TV2 Híradóval nem marad le semmiről. Magyarország és a világ legfontosabb történéseiről részletesen beszámolunk naponta többször jelentkező Híradóinkban. Műsorvezetők: Pachmann Péter és Szedmák Zita, valamint Ambrus István és Farkas Fanni
18:45
Aktív ║ 12. rész
Aktív ║ 12. rész A TV2 történetének egyik legsikeresebb formátuma az Aktív most új köntösben tér vissza a képernyőre. Szenzációs emberi történetek, exkluzív interjúk, hírességek vallomásai, lebuktatások és izgalmas oknyomozó riportok, amelyekkel minden nap jelentkezik a TV2 új riportmagazinja. Műsorvezetők: Czippán Anett, Gelencsér Tímea, Iszak Eszter
20:00
Szerencsekerék ║ V / 28. rész
Szerencsekerék ║ V / 28. rész Szerencsekerék Kasza Tiborral és Sydney van den Bosch-sal. A TV2 népszerű vetélkedője szórakoztató és izgalmas, sokszor érzelmekkel teli pillanatokat tartogat azok számára, akik figyelemmel kísérik a műsort. Hétköznap esténként most is 2 civil versenyző és 1-1 sztár teszi próbára tudását és szerencséjét, és száll harcba a mesés nyereményekért. A felhőtlen szórakozás mellett ezúttal is hatalmas a tét, hisz többmilliós összegek forognak kockán a fődíj játékban. ║ Még több humorral és drámai pillanatokkal folytatódik a Szerencsekerék április 11-én. A TV2 népszerű vetélkedője megújult formában tavaly tért vissza a képernyőre Kasza Tibor vezetésével, és egyből a nézők szívébe lopta magát. A műsor vadonatúj epizódjai a műsorvezető szerint még szórakoztatóbbra sikerültek, így érdemes mindenkinek április 11-től hétköznap esténként a TV2-re kapcsolni, ha felhőtlen kikapcsolódásra vágyik. A Szerencsekerékben továbbra is minden adásban két civil versenyző mellett egy-egy sztár is próbára teszi a
22:00
Dr. Best ║ A pálya szélén ║ I / 3. rész
Dr. Best ║ A pálya szélén ║ I / 3. rész A Port Wenn-i középiskola baseballcsapatának meccse előtti estén a város Martin ellen fordul, miután véletlenül eltöri a sztárjátékos karját… ║ Egy zseniális bostoni sebész (Martin Best) visszatér egy kis tengerparti halászfaluba háziorvosnak, ahol gyerekkorában a nyarait töltötte. Goromba modora és rejtett fóbiái azonban nehezítik a helyiekkel való kapcsolatot...
1:10
Constantine - A démonvadász
Constantine - A démonvadász amerikai-német horror, 2005 ║ Az emberi érzékek számára felfoghatatlan vidékeket különös lények, angyalok és démonok népesítik be, tetteik sokszor a mi világunkban is következményekkel járnak. John Constantine magándetektív ebben a másik világban is járatos. Ugyanis megjárta már a poklot - szó szerint. A természetfeletti ügyekre specializált nyomozó egyik nap a szokásosnál is nehezebb ügybe botlik. Megbízója nem hisz a túlvilágban. A rendőrnő eddig csupán a kézzelfogható bizonyítékokban hitt, most azonban még az ördöggel is szövetséget kötne, hogy megtalálja ikertestvére gyilkosát. ║ Az emberi érzékek számára felfoghatatlan vidékeket különös lények, angyalok és démonok népesítik be, tetteik sokszor a mi világunkban is következményekkel járnak. John Constantine magándetektív ebben a másik világban is járatos. Ugyanis megjárta már a poklot _ szó szerint. A természetfeletti ügyekre specializált nyomozó egyik nap a szokásosnál is nehezebb ügybe botlik. Megbízója nem hisz a túlvilágban. A r
3:05
Dermesztő hajsza
Dermesztő hajsza angol akcióthriller, dráma, 2019 ║ A fagyos coloradói síközpontban hókotró-sofőrként dolgozó Nels (Liam Neeson) nyugodt élete fenekestül felfordul, mikor fiát, a helyi, nagyhatalmú drogbáró meggyilkolja. Az Év Polgára cím birtokosa még sosem tért le a helyes útról, egészen mostanáig: a feldühödött apa kezébe veszi az irányítást, extrém előítéletekkel és nehézfegyverekkel felvértezve bosszúhadjáratba kezd. A gyilkos tempójú Nelst egyetlen cél élteti, egytől egyig ki akarja iktatni a kartell embereit… és az egykor feddhetetlen hómunkás kezei között csak úgy hullanak a gengszterek a hófödte hegyekben… Négy évvel a nagy sikerű Az eltűnés sorrendjében című norvég thriller bemutatóját követően Hans Petter Moland rendező az egyedi hangulatú bosszútörténetet újra vászonra vitte napjaink egyik legnépszerűbb akcióhősével, a gyilkos tempójú Liam Neesonnal a főszerepben. Az Elrabolva sztárját most először láthatjuk egy skandináv rendező kezei alatt dolgozni, ami nem csak izgalmas akciókat, de sok
5:00
Kasszafúrók
Kasszafúrók amerikai vígjáték, 1989 ║ Mike, egy szerelőműhelyben lapos gumiabroncsokat pumpál, s ezt a munkát sem felemelőnek, sem jövedelmezőnek nem találja. Ezért boldog, amikor éppen egy lakás értékeinek felmérése közben találkozik Ernie-vel, a régivágású, intelligens betörővel, aki hajlandó a mesterség fortélyaira tanítgatni. Több ötletes betörés után Mike lebukik, s ha társát feladná, megfeleznék a büntetését.
6:35
S.W.A.T. - Ostromállapot ║ S.W.A.T.: Tűzveszély
S.W.A.T. - Ostromállapot ║ S.W.A.T.: Tűzveszély amerikai akcióthriller, 2017 ║ Amikor a D. E. A. és a S. W. A. T. rajtaüt egy kartellen, Travis Hall ügynök (Sam Jaeger) elfog egy titokzatos, The Scorpion becenevű foglyot, akiről később kiderül, hogy az Egyesült Államok hírszerző ügynökségeinek és a nemzetközi bűnözőknek egyaránt dolgozott, így értékes titkokat őriz. Csakhogy a kartell ostrom alá veszi a központot, hogy megkaparintsák a foglyot.
8:10
Gagyi mami
Gagyi mami amerikai-német akció-vígjáték, 2000 ║ Malcolm Turner nemrég számolt le a távol-keleti maffiával, és máris újabb bevetésre indul: de ilyen meleg helyzetben még ő sem volt soha. Azt, hogy ellenfele brutális bankrabló, fel sem veszi. Hogy a cél érdekében egy fedél alá kell költöznie a keresett bűnöző menyasszonyával, azt egyenesen élvezi. Ha mindehhez álruhát kell öltenie, még azt is vállalja. De hogy egy kétszáz kilós nagymamának adja ki magát, akinek a testénél csak a szája nagyobb, az azért még neki is megfekszi a gyomrát. ║ Malcolm Turner nemrég számolt le a távol-keleti maffiával, és máris újabb bevetésre indul: de ilyen meleg helyzetben még ő sem volt soha. Azt, hogy ellenfele brutális bankrabló, fel sem veszi. Hogy a cél érdekében egy fedél alá kell költöznie a keresett bűnöző menyasszonyával, azt egyenesen élvezi. Ha mindehhez álruhát kell öltenie, még azt is vállalja. De hogy egy kétszáz kilós nagymamának adja ki magát, akinek a testénél csak a szája nagyobb, az azért még neki is
9:55
Creed - Apollo fia
Creed - Apollo fia amerikai filmdráma, 2015 ║ A korábbi nehézsúlyú világbajnok Rocky Balboa edzőként és mentorként szolgál Adonis Johnson, néhai barátja és egykori riválisa, Apollo Creed fiának a Rocky-filmek spin-offjában. ║ A film főszereplője Adonis Johnson (Michael B. Jordan) soha nem ismerhette világhírű apját, a nehézsúlyú bajnok Apollo Creed-et, aki még az ő születése előtt meghalt. Tagadhatatlan azonban, hogy a boksz a vérében van, ezért Adonis Philadelphiába utazik, ahol Apollo Creed legendás meccsét vívta az akkor még feltörekvő Rocky Balboa-val. A városba érkezve Adonis megkeresi Rocky-t és arra kéri, hogy legyen az edzője. Bár Rocky ragaszkodik hozzá, hogy ő már visszavonult, meglátja Adonis-ban egykori riválisa, majd későbbi jó barátja, Apollo erejét és elszántságát. Beleegyezik, hogy a fiatal bokszolót a szárnyai alá vegye, még úgy is, hogy az egykori bajnok egy sokkal halálosabb ellenféllel küzd, mint akikkel valaha farkasszemet nézett a ringben. Rocky-val a háta mögött Adonis-nak hamarosa
12:15
Big Game - A nagyvad ║ Big Game: A nagyvad
Big Game - A nagyvad ║ Big Game: A nagyvad angol-német-finn akciófilm, 2014 ║ Finnország légterében támadás éri az amerikai elnök különgépét, amely lezuhan. A szerencsétlenség szemtanúja a tizenhárom éves Oskari, aki bátorságpróbán van a vadonban. Rátalál a gép mentőkabinjára, benne az amerikai elnökkel. A különleges helyzetben az elnök csak Oskari-ra számíthat, hiszen ő az egyetlen, aki kiismeri magát a vidéken. A különös párosnak azonban nem csupán a természet zord erőivel kell megküzdenie, hanem a terroristák is a nyomukba erednek, hogy bevégezzék, amit elkezdtek.
13:45
Fekete kutya
Fekete kutya amerikai-angol-francia-német-japán akciófilm, 1998 ║ Jack Crews (Patrick Swayze), a legendás hírű kamionsofőr két évet ült halálos gázolásért, miután elaludt a kormány mögött és halálra gázolt egy családot. Családja ez idő alatt eladósodott, s ezt kihasználva a város egyik befolyásos embere arra kényszeríti a sofőrt, hogy egy szállítmányt három embere kíséretében juttasson el a vevőhöz. Útközben azonban több alkalommal is meg akarják ölni. Amikor Crews rájön, hogy valójában fegyvereket szállít, amit egy másik banda is meg akar szerezni, ki akar szállni, ám túszul ejtik feleségét és kislányát.
15:20
Láncreakció
Láncreakció amerikai akciófilm, 1996 ║ Néhány kormányközeli, gazdasági érdekcsoport semmitől sem riad vissza, hogy eltitkoljon egy létfontosságú felfedezést, egy kiapadhatatlan energiaforrást. Hogy üzleti érdekeik ne sérüljenek, felrobbantják a kutatás helyszínét és megölik a kísérletet vezető tudóst. Két fiatal kutatóra marad a feladat, hogy a felfedezést megmentse és kiderítse, kinek áll érdekében eltitkolni az új energiaforrást. ║ Néhány kormányközeli, gazdasági érdekcsoport semmitől sem riad vissza, hogy eltitkoljon egy létfontosságú felfedezést, egy kiapadhatatlan energiaforrást. Hogy üzleti érdekeik ne sérüljenek, felrobbantják a kutatás helyszínét és megölik a kísérletet vezető tudóst. Két fiatal kutatóra marad a feladat, hogy a felfedezést megmentsék és kiderítsék, kinek állhat érdekében eltitkolni az új energiaforrást...
17:15
Az elveszett frigyláda fosztogatói
Az elveszett frigyláda fosztogatói amerikai kalandfilm, 1981 ║ Indiana Jones régész, professzor és kalandor egy személyben, aki semmilyen veszélytől sem riad vissza, hogy megszerezzen egy műkincset. 1936-ban híre jön, hogy a németek hatalmas ásatásokba kezdtek Egyiptomban. A Biblia legendás ereklyéjét, a frigyládát keresik, amiben Mózes kőtáblái találhatók a tízparancsolattal. A mítosz szerint ugyanis legyőzhetetlenné válik, aki a ládát birtokolja. Az amerikai titkosszolgálat megbízza Indiana Jones-t, hogy előzze meg a nácikat. A kalandvágyó professzor Egyiptomba utazik, ahol elkeseredett harc bontakozik ki a frigyládáért. ║ Indiana Jones élete egyik felében jólszituált régészprofesszor, aki félszegen ácsorogva a katedrán, szemlesütve fogadja egyetemi tanítványai rajongását. A másik felében viszont magányos hős, oldalán univerzális lasszóval és pisztolyokkal, s aki semmilyen kalandtól nem riad vissza, hogy megszerezzen egy-egy értékes műkincset a múzeumának. A németek Adolf Hitler parancsára hatalmas ásatásokba kezdenek
19:20
Csúcsformában
Csúcsformában amerikai akció-vígjáték, 1998 ║ Lee (Jackie Chan) felügyelő, a hongkongi rendőrség büszkesége Amerikába utazik, hogy a kínai konzul elrabolt lányát felkutassa. Az FBI szeretné távol tartani őt az ügytől, ezért a nyakába varrják Cartert (Chris Tucker), a Los Angeles-i rendőrség legidiótább és legnagyobb pofájú tisztjét. Két különböző mentalitású ember találkozásából nem születhet nagy barátság. Miután már minden látnivalót megnéztek, rájönnek, hogy csúnyán átverték őket. A bajban összefognak, és módszereik sajátos ötvözésével nekilátnak a város megtisztításának. ║ Az akciófilmek koronázatlan királya, Jackie Chan karrierjének legsikeresebb filmjében a nagy dumás Chris Tucker-rel alkot legyozhetetlen és kibírhatatlan zsarupárost. Lee felügyelo, a hongkongi rendorség büszkesége Amerikába utazik, hogy a kínai konzul elrabolt lányát felkutassa. Az FBI szeretné távol tartani ot az ügytol, ezért a nyakába varrják a Los Angeles-i rendorség legidiótább és legnagyobb pofájú tisztjét, hogy tartsa
21:00
A könyvelő
A könyvelő amerikai dráma, 2016 ║ Chris Wolff (Ben Affleck) a világ egyik legjobb könyvelője és kissé autista - kerüli az embereket, magányosan él és nem is vágyik másra. Amikor egy nagy, robotokat tervező gyár könyvelésében furcsa hibák tűnnek fel, természetesen hozzá fordulnak. Ő és a cég egyik munkatársa (Anna Kendrick) hamar új, megmagyarázhatatlan eltérésekre figyel fel, és ez valakinek nagyon nem tetszik. Egy különleges katonai egység leszerelt tisztje megbízást kap, hogy végezzen a párral. Chris és Dana kénytelen együtt bujkálni. De Chris tartogat egy-két meglepetést. Néhány közülük halálos lehet...
1:10
Megtisztulás éjjel-nappal
Megtisztulás éjjel-nappal amerikai sci-fi akciófilm, horror, 2021 ║ Minden év egy adott napján a jövőbeli Amerikában minden bűn megengedett a megtisztulás nevében. A rendőrök a kijelölt éjszakán levonulnak az utcákról, és elkövethető bármilyen szörnyű bűncselekmény, amit emberi elme képes kitalálni. Eddig csak egy éjszakát kellett így túlélni. A Purge-sorozat ötödik részében azonban a gyilkosságok nem érnek véget, a bűnbandák ugyanis tovább harcolnak. A farm vezetője, Dylan Tucker (Josh Lucas) és harcos Adela (Ana de la Reguera) megpróbálnak egy kis csapat segítségével eljutni Mexikóba, de erre igen csekély az esélyük.
3:00
Bakkermann
Bakkermann magyar vígjáték, 2007 ║ A világ legnagyobb kenyerét készül megsütni Kiskovász, a pék (Zelei Gábor) legjobb cimborájával, a mentálisan összezavarodott Multiplexszel (Gáspár Tibor) és a kocsma másik két jeles törzsvendégével, Csöröge Pistával (Szőke András) és Suzumival (Badár Sándor). Mindezt két okból teszi: egyrészt, mert végre történik valami, másrészt nincs jobb, mint bekerülni a Guiness Rekordok Könyvébe és jól meggazdagodni. Persze a tervvel vannak problémák. ║ A világ legnagyobb kenyerét készül megsütni Kiskovász, a pék (Zelei Gábor) legjobb cimborájával, a mentálisan összezavarodott Multiplexszel (Gáspár Tibor) és a kocsma másik két jeles törzsvendégével, Csöröge Pistával (Szőke András) és Suzumival (Badár Sándor). Mindezt két okból teszik: egyrészt, mert végre történik valami, másrészt nincs jobb, mint bekerülni a Guiness Rekordok Könyvébe és jól meggazdagodni. Persze a tervvel vannak problémák.
5:20
Kis Vuk
Kis Vuk angol-magyar animációs film, 2008 ║ Vadászok törnek az erdőre, egyedül a helyi vadőr tolókocsihoz kötött fia és az ő nagyothalló kutyája próbálja megállítani a vadorzókat. A környék azonban nemcsak puskaropogástól hangos, egy vándorcirkusz is a közeli réten ver sátrat. A Trilibusz cirkusszal különös, hóbortos állatsereglet is érkezik, akiket Balfék és Jobbfék gondoz - ám a társulat igazi feje a direktor félelmetes felesége, a titokzatos múltú Arcadonna. Amikor Kis Vuk, a bátor növendékróka körülszaglászik a lakókocsik körül, az egyik plakáton a saját, rég nem látott apját ismeri fel és gondolkodás nélkül a kiszabadítására siet.
6:55
Apacsok
Apacsok NDK western, 1973 ║ Ulzana, a fiatal indiánvezér első ízben vesz részt a Santa Ritában a fehérek által rendezett nagy ünnepségen, ahol a bennszülöttek ehetnek, ihatnak és cserébe a vadászterületükön levő aranybányákban végzett "rabszolgamunkáért" annyi lisztet vihetnek magukkal, amennyit csak elbírnak. Ulzana bizalmatlan a fehérekkel szemben, és kiderül, neki van igaza, az amerikaiak ugyanis lemészároljak a tőrbe csalt indián harcosokat. Ulzana bosszút esküszik...
8:45
Severino
Severino NDK western, 1978 ║ Severino tíz év után visszatér törzséhez, akik az argentin Andokban élnek. Rengeteg problémával találja szemben magát. Úgy dönt, hogy szülőfalujában marad, és megvédi törzsét a fehér telepesektől és a banditáktól. ║ Tíz év távollét után Severino (Gojko Mitić) visszatér a törzséhez, hogy magával vigye öccsét, ám szülőfalujában súlyos konfliktusokkal szembesül. Apja halála mögött egy kapzsi földbirtokos társaság áll, amely a helyi indiánokat és telepeseket próbálja elűzni termékeny földjeikről. Severino a békés megoldást keresi és igyekszik leleplezni a viszályokat szító bűnözőket. Küzdelmével magára marad, és veszélybe sodorja magát és szerelmét, Maruját (Violeta Andrei) is. Népe ugyanis nem hajlandó szembeszállni az elnyomókkal.
10:25
Pokoli vulkán ║ Skyfire
Pokoli vulkán ║ Skyfire kínai akciófilm, 2019 ║ Wentao Li (Wang Xueqi) vulkanológus felesége meghal, amikor egy váratlanul kitörő tűzhányó katasztrófájában. Lánya, Meng (Hannah Quinlivan) szintén vulkanológus, és Kínában dolgozik egy olyan szállodában, amit kifejezetten egy aktív vulkán mellé építettek kalandvágyó turisták számára. Wentao folyamatosan figyeli a híreket, és amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a tűzhányó hamarosan kitörhet, a lányáért indul. Csakhogy a vulkán a vártnál előbb robban, földi pokollá változtatva a turistaparadicsomot.
12:20
Sodródás
Sodródás amerikai akciófilm, kalandfilm, dráma, 2018 ║ A vagány és talpraesett Tamit (Shailene Woodley) kalandvágya a festői Tahitire csábítja, ahol megismerkedik a szenvedélyes vitorlázóval, Richarddal (Sam Claflin). A két szabad szellem egymásba szeret, és együtt vágnak neki a végtelen Csendes-óceánnak, hogy eljuttassanak egy hajót Kaliforniába. Nem is sejtik, hogy minden idők egyik legpusztítóbb hurrikánja felé tartanak, amely hamarosan irtózatos erővel csap le rájuk. Amikor Tami magához tér, a hajót romokban, Richardot pedig súlyos állapotban találja. A semmi közepén, egyes-egyedül önmagára utalva a fiatal nőnek minden bátorságára és lelkierejére szüksége van, hogy életben maradjon és megmenthesse a férfit, akit szeret.
14:20
Szuperhekusok
Szuperhekusok olasz akció-vígjáték, 1985 ║ Három bűnöző kifosztja az egyik detroiti bankot. Bár az egyik tettest még a helyszínen ártalmatlanítják, másikukat pedig börtönbe dugják, a harmadiknak sikerül eltűnnie a húszmillió dollárral. Hét évvel később a börtönből frissen szabadult bankrablót holttan találják Miamaiban. Mivel a rendőrők tehetetlenek, két FBI-ügynök veszi át a nyomozást. Forest és Bennet minden tehetségére szükség van, hogy a hét éve eltűnt dollármilliókat és a pénzzel bújkáló gazfickót kézrekerítsék. ║ Három bűnöző kifosztja az egyik detroiti bankot. Bár az egyik tettest még a helyszínen ártalmatlanítják, másikukat pedig börtönbe dugják, a harmadiknak sikerül eltűnnie a húszmillió dollárral. Hét évvel később a börtönből frissen szabadult bankrablót holttan találják Miamaiban. Mivel a rendőrök tehetetlenek, két FBI-ügynök veszi át a nyomozást. Forest (Bud Spencer) és Bennet (Terence Hill) minden tehetségére szükség van, hogy a hét éve eltűnt dollármilliókat és a pénzzel bujkáló gazfi
16:25
Otthon, véres otthon
Otthon, véres otthon amerikai romantikus vígjáték , 1997 ║ Martin Blankot (John Cusack) környezete nyugodt embernek ismeri. Profi bérgyilkosként sikerül azonban mindenkit megtévesztenie. Függetlenként dolgozik, legendák keringenek róla a piszkos szakmában. A korral azonban lelkiismeret furdalása is elmélyül, nem csak a szeme körüli ráncok. Pszichiátere tanácsára lazítana egy kicsit, de a munka közbeszól. Detroit elővárosában kell megölnie valakit. Pont ott, ahová tízéves érettségi találkozójára készül. De ez még mind nem elég: rá is vadászik egy bérgyilkos, továbbá egy túlbuzgó FBI ügynök-páros is a nyomára bukkant, sőt szaktársa, egy bizonyos levakarhatatlan Mr. Grocer (Dan Aykroyd) nevű úr be akarja őt szervezni a szakma csúcsszövetségébe.
18:40
Nyomás utána!
Nyomás utána! olasz-amerikai akció-vígjáték, 1983 ║ A humorral és izgalommal átszőtt film az immár klasszikusnak számító páros, Bud Spencer és Terence Hill stílusában készült. Rosco, a jóképű, munkanélküli vagány alkalomadtán hasbeszéléssel szórakoztatja önmagát és környezetét. Éppen stoppol az út mentén, amikor kis híján elgázolja egy kamion. Sürgősen felkeresi a legközelebbi kocsmát, ahol vélhetőleg a kamionos megpihent. Itt iszogat éppen Doug, a megtermett kalandor, aki nem ijed meg sem a saját árnyékától, sem egy kis verekedéstől. Nem kell sokat várni, hamarosan elcsattannak az első pofonok.
21:00
Hancock
Hancock amerikai akció-vígjáték, 2008 ║ Hancock egy ellentmondásos és meg nem értett, nem mindennapi szuperhős, aki meggondolatlan viselkedése miatt rendszeresen milliós károkat okoz. Akkor változik meg, amikor az általa megmentett személy segít javítani a közmegítélésén. ║ Hancock (Will Smith), az iszákos szuperhős a barbár megoldásainak köszönhetően a leggyűlöltebb emberré vált Los Angelesben. Egy nap a maga meggondolatlan módján megmenti Rayt (Jason Bateman), az idealista reklám szakembert, aki viszonzásképpen felajánlja, hogy szerethetővé teszi a Szuperman-képességű szuperhőst. Ez azonban nagyobb feladat, mint megmenteni a világot, ráadásul Ray gyönyörű felesége, Mary (Charlize Theron) is zavarbaejtően ellenséges a közelében.

TV műsor (2026. 08. 18.)

Tv műsorunkban megtalálható az összes Magyarországon ismert és nézett tv csatorna és televízió adás aktuális mai műsora, holnapi, holnaputáni, vagy akár egész heti műsora.

Minden oszlop egy tv csatorna műsorát mutatja. Az oszlop tetején lévő zöld nyíllal lenyitható panelről a 18 legnépszerűbb televízió csatorna műsora közül választhatunk, majd lejjebb az összes csatorna megtalálható. Az egyes oszlopok külön-külön állíthatóak, így be tudjuk állítani, hogy csak azokat a csatornákat lássuk amik érdekelnek minket.

Az egyes oszlopok külön-külön görgethetőek, így juthatunk el a reggeli műsoroktól, a délutáni, esti műsorok megtekintéséig.

A műsormezők jobb alsó sarkában lévő “i” betűre kattintva, több infót tudhatunk meg az adott programról. A menü melletti nagyító ikonnal kereshetünk egyes tv műsorokra, illetve a hold jellel válthatunk éjszakai nézetre.