0:35
Az utolsó gyémántrablás (12+)
Az utolsó gyémántrablás A fordulatokkal teli, izgalmas akcióvígjátékban két mestertolvaj, Max (Pierce Brosnan) és csábító társa, Lola (Salma Hayek) az utolsó sikeres rablásuk után visszavonul a trópusokra. Stanley (Woody Harrelson), egy ravasz FBI-ügynök azonban utánuk utazik. Azt gyanítja, hogy el akarják lopni Napóleon egy különleges gyémántját, amit egy luxushajón állítanak ki a közelben. Lola nem akar visszatérni régi szakmájába, de Max nehezen tud ellenállni. A férfira a helyi gengszter is erős nyomást gyakorol, hogy rabloja el számára az értékes kincset. Maxnek döntenie kell. Vajon veszélybe sodorja kapcsolatát szerelmével, hogy véghezvigye az utolsó gyémántrablást?
2:35
A nép szolgája (12+)
A nép szolgája Valósággá vált a politikai vígjáték, amelyben egy hétköznapi emberből Ukrajna elnöke lesz, aki felveszi a harcot a korrupció és az álnok bürokraták ellen. A főhőst Ukrajna jelenlegi elnöke, Volodimir Zelenszkij alakítja, aki a filmbeli karakter élő megtestesítője. Vaszilij Petrovics Goloborodko (Volodimir Zelenszkij), a szüleivel élő, szórakozott középiskolai történelemtanár egyik napról a másikra Ukrajna új elnökévé válik, amikor az ukrajnai korrupcióról szóló trágár szónoklatát lefilmezi egy diák, és feltölti a felvételt a YouTube-ra. Majd a poénból indított, közönség finanszírozású kampány a megdöbbent tanárt politikai győzelemre juttatja, aki megpróbál tisztességes és normális maradni, miközben a nagykutyák már a bukásán dolgoznak.
2:50
Fekete végzet (18+)
Fekete végzet Gwynneth (Sarah Dumont) és Adam (Tom Ainsley), a fiatal házaspár romantikus nyaralásra indul, ám a kalandtúra helyett pokoli élmények várnak rájuk. Egy halálos kígyó csapdába ejti őket a saját sátorukban. Mivel nem tudnak elmenekülni, és a biztos halál elkerülhetetlen, bevallják egymásnak titkos bűneiket. A kétségbeesés küszöbén azonban rájönnek, hogy az egyikük életben maradhat.
4:50
Nevess csak! (12+)
Nevess csak! Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
5:00
Nevess csak! (12+)
Nevess csak! Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
5:25
Fókusz Plusz (12+)
Fókusz Plusz (899. rész) Fókusz Plusz az RTL Klub heti magazinműsora Barabás Éva és Tokár Tamás műsorvezetésével. A műsorban megmutatjuk a világ legexkluzívabb helyeit, legkülönlegesebb embereit, és azt, hogy mi történik a legfurcsább hírek hátterében.
6:10
Babar és Badou kalandjai || Bűz őrjárat / A síkság kalózai (6+)
Babar és Badou kalandjai || Bűz őrjárat / A síkság kalózai (34. rész) Babar palotájában mindenki a virágvásárra készül. Badou és barátai is szeretnének segíteni, ezért Babar feladattal bízza meg őket. Nekik kell biztosítani, hogy a palotában semmilyen kellemetlen szag ne zavarja meg a "szimatolást". De Retexisz, a rinocérosz hagymás szendvicset csomagol a virágok közé.... Badouék hajókázni mennek. A hajóban megtalálják Fekete Agyar kalóztérképét, amelyen egy hatalmas kincs lelőhelye látható....
6:35
Babar és Badou kalandjai || Madárlesen / Kroko-krokitillisz (6+)
Babar és Badou kalandjai || Madárlesen / Kroko-krokitillisz (35. rész) Babar király soha sem unatkozik, hiszen nyolc éves unokája, Badou mindig kieszel valamit a barátaival, amit aztán nagy felfordulás közepette végre is hajtanak. Badou ugyanis különösen vonzódik a kalandokhoz, és bár nagyapjához hasonlóan ő is őszintén hisz a barátság erejében, feltett szándéka, hogy bebizonyítsa, a világ minden apró szeglete megéri a felfedezést, legyen az bármilyen veszélyes.
6:35
Mölang (6+)
Mölang (6. évad 33. rész) A rajzfilmsorozat szeretetteljes és humoros szemszögből mutatja be egy különc, ám vidám és lelkes nyuszi, valamint egy félénk és visszahúzódó kiscsibe barátságát. A rövid történetek Molang és Piu Piu mindennapjait tárja fel ellenállhatatlan kedvességgel és bájos humorral.
6:40
Mölang (6+)
Mölang (6. évad 34. rész) A rajzfilmsorozat szeretetteljes és humoros szemszögből mutatja be egy különc, ám vidám és lelkes nyuszi, valamint egy félénk és visszahúzódó kiscsibe barátságát. A rövid történetek Molang és Piu Piu mindennapjait tárja fel ellenállhatatlan kedvességgel és bájos humorral.
7:00
Mouk || Marokkó, piaci meglepetés (6+)
Mouk || Marokkó, piaci meglepetés (1. évad 49. rész) Muki, a hétéves mackó és barátja Chavapa világraszóló kalandokról és egzotikus tájakról álmodozik. A 2011-ben bemutatott Muki, a Mackó című francia animációs sorozatban a két barát összeszedi minden bátorságát és kerékpárra pattan, hogy körbeutazzák a világot, miközben számtalan új baráttal találkoznak.
7:10
Kacsamesék || Mikrokacsák az űrből (6+)
Kacsamesék || Mikrokacsák az űrből (1. évad 4. rész) A multimilliomos Dagobert bácsinak alaposan meggyűlik a baja fiatal unokaöccsével, a temperamentumos Donald kacsával. Izgalmas kalandjaikat Huey, Dewey, Louie és a többi kotnyeles családtag teszi még szórakoztatóbbá.
7:10
Mouk || Napsütötte karácsonny (6+)
Mouk || Napsütötte karácsonny (1. évad 48. rész) Muki, a hétéves mackó és barátja Chavapa világraszóló kalandokról és egzotikus tájakról álmodozik. A 2011-ben bemutatott Muki, a Mackó című francia animációs sorozatban a két barát összeszedi minden bátorságát és kerékpárra pattan, hogy körbeutazzák a világot, miközben számtalan új baráttal találkoznak.
7:35
A gumimacik || Tummi felgyorsul / A kőarcú vadász (6+)
A gumimacik || Tummi felgyorsul / A kőarcú vadász (1. évad 15. rész) A rajzfilmsorozat a középkorban játszódik. Hősei az erdőben élő gumimacik. Sokkal fejlettebbek az embereknél, a föld alatt és fák belsejében élnek. Régen rengetegen voltak, de mára csupán egyetlen család maradt. Az emberek elől elrejtőznek, így létezésük csak gyerekmese, babona. Nevüket arról a képességükről kapták, hogy a gumibogyóbokor terméséből olyan varázsitalt képesek főzni, amelytől testük gumiszerűvé válik, és így pattogni, ugrálni tudnak. A gumibogyószörp az embereknél egészen más hatást vált ki, hihetetlen erőssé teszi őket. De naponta csak egyszer fogyaszthatnak belőle. Legnagyobb ellenségük Igthorn herceg, aki meg akarja szerezni a tudásukat, hogy segítségével elfoglalhassa a királyi trónt.
7:55
A gumimacik || Kaland a postakocsin / Az alvó kastély (6+)
A gumimacik || Kaland a postakocsin / Az alvó kastély (1. évad 16. rész) A rajzfilmsorozat a középkorban játszódik. Hősei az erdőben élő gumimacik. Sokkal fejlettebbek az embereknél, a föld alatt és fák belsejében élnek. Régen rengetegen voltak, de mára csupán egyetlen család maradt. Az emberek elől elrejtőznek, így létezésük csak gyerekmese, babona. Nevüket arról a képességükről kapták, hogy a gumibogyóbokor terméséből olyan varázsitalt képesek főzni, amelytől testük gumiszerűvé válik, és így pattogni, ugrálni tudnak. A gumibogyószörp az embereknél egészen más hatást vált ki, hihetetlen erőssé teszi őket. De naponta csak egyszer fogyaszthatnak belőle. Legnagyobb ellenségük Igthorn herceg, aki meg akarja szerezni a tudásukat, hogy segítségével elfoglalhassa a királyi trónt.
8:20
Jurassic World: Krétakori tábor (12+)
Jurassic World: Krétakori tábor (2. évad 5. rész) Hat tinédzser táborozó az első kiválasztott, aki átélheti a világ leghihetetlenebb kalandtáborát: a Krétakori tábort! Ám amikor a genetikailag megtervezett csúcsragadozó, az INDOMINUS REX megszökik és a Jurassic World összes rendszerét tönkreteszi, tomboló dinoszauruszokat szabadítva a parkra, a táborlakók rájönnek, hogy csak önmagukra és egymásra számíthatnak, ha valaha is haza szeretnének jutni.
8:55
HighLife (12+)
HighLife (62. rész) Az RTL luxusmagazinjának legújabb, 2025-ös évada új műsorvezetővel, Tihanyi Péterrel indul. Idén is hat műsor készül, de az eddigieknél is különlegesebb helyszíneken.
9:40
A Muzsika TV bemutatja (12+)
A Muzsika TV bemutatja (378. rész) A Muzsika TV klipválogatása több órányi zenével! Meghallgathatod a fiatal, szárnyaikat bontogató énekeseket, valamint a már jól ismert örökzöld melódiákat. A gyűjteményben a tánczene kiemelkedő sztárjai is visszaköszönnek. Persze a mulatósok legnagyobbjait is megtalálod az exkluzív zenei turmixunkban!
10:20
Célirány (12+)
Célirány (86. rész) Műsorunkat ajánljuk a minőségi életet kedvelőknek, azoknak, akik szeretik a tökéletességet vagy éppen a változatosságot, akiket érdekelnek hazánk épített és kulturális nevezetességei, valamint gasztronómiája _ ezek mind megtalálhatók a Célirány című életmódmagazinban. Schönekker László műsorvezető keresztül-kasul beutazza hazánkat Soprontól Mátészalkáig, vagy éppen Esztergomtól Szegedig. Laci mindenre figyel, ami érdekes lehet: szinte mindent kipróbál, felpróbál és a hasát sem kíméli. Szakértők bevonásával, ha kell ablakot cserél, játszóteret épít, fotósnak áll, tekeri a drótszamarakat, parolázik a polgármesterekkel, medencébe csobban, és akár még egy repülő szárnyán is végigsétál _ csak azért, hogy hiteles képet adjon arról, mit érdemes kipróbálni és mire kell ügyelnünk mindennapi életünk során. Tartsanak Lacival és nézzék meg, hogy Őt éppen mi foglalkoztatja _ garantáljuk, hogy Önöket is érdekelni fogja! Célirány minden vasárnap premier adással az RTL műsorán!
11:05
XXI. század - a legendák velünk élnek || A magyar rap nyomában (12+)
XXI. század - a legendák velünk élnek || A magyar rap nyomában (702. rész) A történelem nem unalmas, legfeljebb rosszul írják. A műsor apró történetek segítségével akarja bemutatni a történelmet a XXI. század, ahol a legendák velünk élnek.
11:45
Életünk története (12+)
Életünk története (2. évad 5. rész) Az Életünk története _ sztárpárok jövőutazása című talkshow-ban Friderikusz Sándor és vendégei különleges időutazást tesznek jelenből a jövőbe. Az Életünk története _ sztárpárok jövőutazása házigazdája Friderikusz Sándor, aki beszélgetőpartnereit a műsor egy-egy pontján maszkmesterek segítségével évtizedekkel öregítve repíti előre az időbe. A műsor epizódonként két ismert embert lát vendégül: szerelmespárokat, házastársakat, testvéreket, akik között mély és szoros a kapcsolat. Ismerik, szeretik egymást, életük összehangolt: úgy tervezik, hogy együtt fognak megöregedni. Egyetlen dologban lehetnek biztosak: a múltjukban, és abban, hogy a közösen megélt idejük közelebb hozta őket egymáshoz, vagy legalább a megértéshez. Azt azonban, hogy az egyéni életük és a kapcsolatuk végül mivé lesz, csak az idő mondhatja meg. Az Életünk története _ sztárpárok jövőutazása olyan esélyt és kalandot kínál, amely csak az emberi élet végső szakaszában válik lehetségessé: visszatekintést, s
13:05
Los Angeles-i tündérmese (12+)
Los Angeles-i tündérmese Még hogy Hamupipőke csak a mesében létezik? Cseréljük az üvegcipőt mobiltelefonra, a tökhintót sportkocsira, a mesebeli királyságot pedig Los Angeles külvárosára, és kiderül, hogy a hol volt, hol nem volt most épp itt van. Amikor nem a gonosz mostoháját és mostohanővéreit kell elviselnie, akkor Sam (Hilary Duff) egy étteremben takarít. Álmaiban a szép, szőke herceget várja, aki persze ott van az orra előtt. Vajon sikerül a modern Hamupipőkének észrevennie álmai lovagját, és összeszednie a bátorságát?
15:15
Anyák napja (12+)
Anyák napja Sandy (Jennifer Aniston), a kétgyermekes anya még reménykedik, hogy férje, Henry (Timothy Olyphant) visszatér hozzá. Sokként éri a hír, amikor kiderül, hogy a férfi megnősült. Ráadásul barátnői sincsenek jobb helyzetben. Jesse (Kate Hudson) és a nővére, Gabi, akik évekig hazudtak rasszista szüleiknek és mit sem sejtő házastársaiknak, váratlanul lebuknak. De nem kíméli a sors Sandy új főnökét sem, a tévésztár Mirandát (Julia Roberts), aki képtelen tovább tagadni, hogy egykor örökbe adta a lányát. Anyák napja közeledtével azonban mindannyian lehetőséget kapnak rendezni az életüket.
18:00
RTL Híradó Esti kiadás
RTL Híradó Esti kiadás (124. rész) Az RTL-en mindennap többször is láthatjuk, mi történt a nagyvilágban. Nem csupán a fontosabb bel- és külpolitikai hírekről, hanem gazdasági, sport és kulturális vonatkozású eseményekről is tájékoztatnak bennünket a műsorvezetők.
19:00
Házon kívül (12+)
Házon kívül (717. rész) A Házon kívülben kritikával fogadjuk a politikusok nyilatkozatait. Utánajárunk a botrányoknak, és a valódi tények után kutatunk. És kérdezünk mindenkitől, akkor is, ha nem akarják. Szeretnénk, ha a műsor készítésében Önök is részt vennének: várjuk történeteiket a hazonkivul@rtl. hu címen és a facebookon (https://hu-hu. facebook. com/HazonKivul/).
20:00
Cápák között (12+)
Cápák között (8. évad 17. rész) A Cápák között négy sikeres évad után újabb évaddal folytatódik. A formátum eredeti változata, az angol Dragons' Den 2005-ben hódította meg a világot, ma már 45 országban látható, hazánkban 2019-ben került először képernyőre, azóta évről évre nő a sikere. Az RTL üzleti show-műsorának Cápái olyan üzletemberek, akik saját pénzüket kockáztatva döntik el, hogy beszállnak-e egy üzletbe, vagy sem. Az elmúlt évadok során ennek köszönhetően több tucat kis-, és középvállalkozás, valamint startup talált befektetőt és üzleti mentort magának. A Cápák között hazai indulása óta a Cápák a műsorban összesen majdnem egymilliárd forintot ígértek oda. A már jól ismert Cápák újabb ötletekre harapnak • Tomán Szabina, a magyarországi Tomán Lifestyle tulajdonosa, cégének 4 országban 31 szalonja van. Az életmódváltás és az egészséges szépség nagykövete. • Balogh Levente _ a vízkirály. A Szentkirályi ásványvíz alapító tulajdonosa. Emellett befektető és üzleti tanácsadó, a nemzetközi márkaépí
21:45
A renitens (12+)
A renitens (1. évad 8. rész) Reni (Gáspár Kata), a háromgyerekes egyedülálló anya, aki 160-as IQ-ja ellenére takarítónőként dolgozik. Egy véletlen folytán a rendőrség felismeri a benne rejlő lehetőségeket, így az életvédelmi osztály vezetője, Cseke Anikó őrnagy (Balsai Móni) tanácsadói állást ajánl neki, amit Reni csak úgy fogad el, ha cserébe ők is segítenek neki megfejteni élete legnagyobb rejtélyét. A kissé kényszeres, szabálykövető Dobler százados (Makranczi Zalán) nehezen tud mit kezdeni a mellé beosztott anarchista Renátával, ami hol komikus, hol drámai jeleneteket szül. A nyomozásban két fiatal, idealista nyomozó, Czirják Imre (Lengyel Benjámin) és Mikes Boglárka (Jeney Luca) van a segítségükre, míg Renit a gyerekek körüli teendőkben a szomszédja, Sanyi bá (Mikó István), és két kisebbik gyermekének apja, Roland (Mészáros Béla) segíti. A renitens különálló epizódjaiban ez a furcsa pár egy-egy bűnesetet old meg, miközben Renáta saját ügye _ amiért csatlakozott a rendőrséghez _ furcsa fordula
0:15
Argo 2 (16+)
Argo 2 Balog Tibi és bandája tíz év után sem lett okosabb. Továbbra is pitiáner, suttyó bűnözők, akik nagymenőknek hiszik magukat és a nagy lóvéra vágynak. Egy japán szindikátus árnyékembere balszerencséjére pont Tibiéket bízza meg egy felbecsülhetetlen értékű adathordozó megszerzésével. Tibiék vajmi keveset értenek az IT világához, ezért egy számítástechnika tanárt visznek magukkal a lehetetlennek tűnő műveletre. A bajt a roma maffia feje fokozza, aki egy régi ügy miatt elégtételt akar venni Tibin. A hajsza során Tibiék mindezeken túl japán bérgyilkosokat és a szlovák hadsereget is magukra haragítják, így az esélyük arra, hogy a nagy zsével Malibu tengerpartjára szökjenek, radikálisan csökken. De aki Tibit alábecsüli, annak annyi. Mert Tibi megoldja okosban. Szereplők: Kovács Lajos, Scherer Péter, Bicskey Lukács
2:15
Walker, a texasi kopó || Üldözés (12+)
Walker, a texasi kopó || Üldözés (VII / 3) Az aktuális rész ismertetője: Hector-t, Carlos rokonát rablással vádolják, mert a fiú elvette a neki járó bért. Hamis vádak alapján börtönbe kerül, de Carlos és Walker tovább dolgoznak az ügyén, így gyorsan kiszabadulhat. A szabadulása napján azonban az egyik rabtársa megkéri, hogy segítsen lebuktatni a drogterjesztő börtönőröket. Amikor pedig a tjjjjársát a szeme láttára ölik meg, menekülni kényszerül… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A
3:00
Walker, a texasi kopó || Fenséges zsákmány (12+)
Walker, a texasi kopó || Fenséges zsákmány (VII / 4) Az aktuális rész ismertetője: Miután kiderül, hogy egy ügynököt öltek meg egy bankrablás alkalmával, Trivette veszi át a beépített ember szerepét. Bár a bandát Garrett Stone vezeti, akit Walker egyszer már elkapott, de nem ő a főnök. Több apró rablás után jön a nagy falat, a múzeumba érkező drága ékszereket akarják megkaparintani. Eközben Alex megnyitja az alapítványi házat, és az első segélykérő a barátnője, akinek a kisfiát akarják éppen beszervezni egy bandába. A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem é
3:50
Walker, a texasi kopó || Bosszúvágy (12+)
Walker, a texasi kopó || Bosszúvágy (VII / 5) Az aktuális rész ismertetője: Dirk Morgan megszökik a börtönből és bosszút akar állni azokon, akik bejuttatták. Az esküdtszék elnöke és az államügyész után a bíró következik, aki éppen kirándulni vitte kis védenceit Alex és C. D. társaságában. A bíró egyúttal híres bestseller-író is, könyvei bevételét a bebörtönzöttek gyermekeinek megsegítésére költi. A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norris, már ''72-be
4:35
Lokoléo Jollyval (12+)
Lokoléo Jollyval (IV / 17) Lokoléo Jollyval, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
5:00
Hupikék törpikék || A bűvös virág / Apáknapi ajándék (12+)
Hupikék törpikék || A bűvös virág / Apáknapi ajándék (I / 50) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék... Szereplők: Don Messick, Danny Goldman, Lucille Bliss
5:25
Hupikék törpikék || A nemes szarvas (12+)
Hupikék törpikék || A nemes szarvas (I / 49) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék... Szereplők: Don Messick, Danny Goldman, Lucille Bliss
5:50
Hupikék törpikék || A bűvös virág / Apáknapi ajándék (12+)
Hupikék törpikék || A bűvös virág / Apáknapi ajándék (I / 50) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék... Szereplők: Don Messick, Danny Goldman, Lucille Bliss
6:20
Tom és Jerry vidám kalandjai || Macska kerestetik/Izgalom Nyugaton/Macska a hegedűben (12+)
Tom és Jerry vidám kalandjai || Macska kerestetik/Izgalom Nyugaton/Macska a hegedűben Tom általában sikertelenül próbálja elfogni Jerry-t, hatalmas esések, balesetek, ütések közepette. Máskor a páros egészen jól kijön egymással, sőt az is előfordul, hogy egy-egy csetepaté közben egymás segítségére sietnek. Összetűzéseik hátterében persze a hagyományos, ősi ösztönből fakadó macska-egér ellentét áll...
6:45
Tom és Jerry vidám kalandjai || Egérrabló invázió/Az elképesztő Droopy/A repcsi szárny visszaüt (12+)
Tom és Jerry vidám kalandjai || Egérrabló invázió/Az elképesztő Droopy/A repcsi szárny visszaüt Tom általában sikertelenül próbálja elfogni Jerry-t, hatalmas esések, balesetek, ütések közepette. Máskor a páros egészen jól kijön egymással, sőt az is előfordul, hogy egy-egy csetepaté közben egymás segítségére sietnek. Összetűzéseik hátterében persze a hagyományos, ősi ösztönből fakadó macska-egér ellentét áll...
7:10
Magyar népmesék || A kővé vált királyfi (12+)
Magyar népmesék || A kővé vált királyfi (I / 70) Az aktuális rész ismertetője: A két királyfi elindul világot látni. Útjuk kettéválik egy nagy fánál. Az idősebb sorsa rosszra fordul, testvére a segítségére siet, és túljár a boszorkány eszén. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:20
Magyar népmesék || A szegény ember meg a lova (12+)
Magyar népmesék || A szegény ember meg a lova Az aktuális rész ismertetője: A szegény ember lova elhatározza, hogy szerez magának egy társat, hogy ketten húzzák majd a szekeret. Erdei kalandja során farkasbundára tesz szert. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:25
Magyar népmesék || A kis kakas és a sövény (12+)
Magyar népmesék || A kis kakas és a sövény Az aktuális rész ismertetője: Egy balaton-felvidéki láncmese, melyben a kis kakas ártatlan kapirgálása váratlan képtelenségek lavináját indítja el. A sövény kidől bánatában, szarka szép farkát kitépi, fa lenyesi ágait, őz elűzi fiait, kútban a víz vérré válik, szolgálólány szétveri fején a dézsát, falra kenik a kovászt, az apa leberetválja szép szakállát, a legény is levágná a négy ökör minden lábát, ha a katona véget nem vetne ennek az önpusztító folyamatnak. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:35
Magyar népmesék || A papucsszaggató királykisasszonyok (12+)
Magyar népmesék || A papucsszaggató királykisasszonyok Az aktuális rész ismertetője: Az öreg király megelégelte, hogy lányai minden éjjel 12 pár papucsot szaggatnak el, és nagy fizetséget ígért annak, aki rájön, hogy hol szaggatják szét lányai a papucsokat. A rejtélyt a juhászlegény oldja meg. Kilesi a lányokat, és még a pokolba is követi őket, ahol látja, hogy az ördöggel hajnalig borotvákon táncolva-mulatva kopnak el a lányok papucsai. Bizonyítékokat gyűjt, s ezeket felmutatva az öreg királynak megoldja a rejtélyt. Elnyerve ezzel a legkisebb királykisasszony kezét. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:40
Magyar népmesék || Angyalbárányok (12+)
Magyar népmesék || Angyalbárányok Az aktuális rész ismertetője: Spirituális mese az égi és földi világ találkozásáról. Egy titokzatos öregember bárányainak legeltetése, a három fiútestvér próbatétele. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:50
Magyar népmesék || Szusza (12+)
Magyar népmesék || Szusza Az aktuális rész ismertetője: A módos szász gazdát az élet nemcsak a gazdagság és jólét "terhével" ajándékozta meg, de "kárpótolta" is egy bolondforma, buta, dologkerülő feleséggel is. Minél inkább próbált Szusza "a férje kedvébe járni", annál inkább fogyott a gazda türelme. Végül is egy furfangos ötlettel szabadul meg feleségétől, aki azt sem tudta már megállapítani kicsoda is ő valójában. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:55
Magyar népmesék || Az aranyszőrű bárány (12+)
Magyar népmesék || Az aranyszőrű bárány Az aktuális rész ismertetője: Hogyan lehet megnevettetni a fekete város szomorú királylányát. Legelőször is kell hozzá egy szegény pásztorfiú és egy aranyszőrű bárány. Majd egy lány, egy sütőlapát, egy pap, egy pálca és egy öregasszony, akik furulyaszóra egymáshoz érve táncolnak. A film végén vidám lesz a királylány, a pásztorfiú, de még a fekete város is. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
8:05
Magyar népmesék || A bűbájos lakat (12+)
Magyar népmesék || A bűbájos lakat Az aktuális rész ismertetője: A szegényasszony fia az ördögöktől elcsent bűbájos lakat segítségével teljesíti a király kívánságait, és megszerzi a királykisasszony kezét. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
8:10
Magyar népmesék || Cerceruska (12+)
Magyar népmesék || Cerceruska Az aktuális rész ismertetője: A két testvért elűzi otthonából a mostoha. Az erdőben bolyongva a kishúg állatnyomból iszik, őzzé változik. A vadászó király hazaviszi őket. Cerceruskából királyné lesz. A gonosz szakácsné ármánykodásával a saját lányát ülteti trónra. Végül a testvéri szeretet mindent jóra fordít. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
8:20
Magyar népmesék || A háromágú tölgyfa tündére (12+)
Magyar népmesék || A háromágú tölgyfa tündére Az aktuális rész ismertetője: Mese a Zöld királyfiról, aki az állatoktól megtudja a titkot, és segítségükkel megtalálja a tölgyfát, melynek ágaiból tündérek születnek. De a gonosz boszorkány közbelép. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
8:25
Magyar népmesék || Gyöngyvirág Palkó (12+)
Magyar népmesék || Gyöngyvirág Palkó Az aktuális rész ismertetője: A mese Palkó királyfi _ aki törpe maradott, mint egy törpe _ szomorú, boldog története. A csodálatos gyöngyvirág segítségével jut el Törpeországba, ott boldogan él és sok gyereke lesz. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
8:35
Magyar népmesék || A víz tündére (12+)
Magyar népmesék || A víz tündére Az aktuális rész ismertetője: A leszegényedett molnárt úgy teszi gazdaggá a víz tündére, ha neki adja azt a "lelkes állatot", amiről éppen nem tud. Hát ez a "lelkes állat" éppen a saját gyermekük. Hiába óvják, a víz tündére mégis elrabolja, majd a feleségétől is elszakítja. Egy titokzatos öreganyó segítségével azonban a felesége rátalál, de a víz tündére újból elszakítja őket egymástól. A mese végén azonban újra egymásra találnak _ és sok gyermekük születik. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
8:40
Magyar népmesék || Fából faragott Péter (12+)
Magyar népmesék || Fából faragott Péter Az aktuális rész ismertetője: Egy jó gazdaember végső elkeseredésében, hogy soha gyermekük nem születik, elmegy az erdőbe és fából farag egy fiút. Reggelre, mikor a Nap is felébred, a fa gyermek megelevenedik _ életre kel. Ő egy Nap hérosz, és fordulatokban is gazdag életútjáról szól ez a film. Két aranyökör segítségével még az örök sötétség fogságából is megszabadul, és még a mai napik "folytatja" a királyságot, osztja ránk "éltető forgácsait". A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
8:50
Magyar népmesék || Hogyan telt a gyermekkorom? (12+)
Magyar népmesék || Hogyan telt a gyermekkorom? Az aktuális rész ismertetője: Hidegországban meg olyan hideg volt, hogy amikor az ember kimondta a szót, az rögtön odafagyott a szájához, és csak aki olvasni tudott, az értette a másikat… Hát ilyen és ehhez hasonló nagyotmondások sora ez a "hazudós" népmese. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
8:55
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki || Hölgyek napja (12+)
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki || Hölgyek napja A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak. Szereplők: Alan Reed, Jean Vander Pyl, Mel Blanc
9:25
Babamánia (12+)
Babamánia (II / 17) A családalapítás már a gyermekvállalás gondolatával elkezdődik. Hosszú út vezet a lelki felkészüléstől addig, amíg a kisgyermekkor lezárásával átalakul a gyerekeinkhez fűződő viszonyunk. A szülővé válás időszaka, a kisbaba első évei az egész család életében meghatározóak. Már a teherbeesés körüli nehézségek, vagy épp egy küzdelmes várandósság is próbatétel elé állítja a szülőket. Amikor pedig megérkezik az új családtag, hirtelen minden megváltozik. Számos kérdés merülhet fel a fiatal szülőkben, amit nem mernének feltenni még a legközelebbi szeretteiknek sem, mert attól félnek, hogy nem elég jó szülők. Hétvégi magazinműsorunk tabuk nélkül válaszol minden, a családalapítással, terhességgel, szüléssel és kisgyermekkorral kapcsolatos kérdésre. Műsorvezető: Kiss Ernő Zsolt
10:05
Tűsarok (12+)
Tűsarok (XV / 6) A Tűsarok szombatonként várja a divatra, szépségre, újdonságokra, vagy akár a plasztikai sebészet titkaira, konyhai trükkökre és a világ dolgaira nyitott nézőket. A stábnak a legfontosabb, hogy a Tűsarok a mindennapi életben hasznos tanácsokat adjon a magyar hölgyeknek. A műsorvezető-producer Orosz Barbara, aki most egy lendületes, fiatalos, trendi és egyben elegáns, színes képvilágú produkciót álmodott meg, melyben akár sikeres nőket és kezdő fiatal tervezőket is bemutat műsorán keresztül. A Tűsarok nem a katedráról osztja a tanácsokat, inkább kedves, barátnős hangnemben, de humorral segít a szombatonként a hétköznapokban való lavírozásban. Kiemelt tartalmak:• Magyar Divattervezők • Sikeres Nők • Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek • Nemzetközi divatvilág • Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával.
10:40
Több mint TestŐr (12+)
Több mint TestŐr Több mint TestŐr – élet, szépség, egészség Vámos Erikával! Egyre többen próbálnak meg egészségesen élni, ez azonban nem is olyan egyszerű, hiszen számtalan egészségmegőrző, megelőző és gyógyító módszer létezik, amelyek útvesztőjében nehéz megtalálni a számunkra legideálisabbat. Ebben segít a Több mint TestŐr hétről hétre, ahol nem csak Vámos Erika, hanem egy-egy ismert ember is kipróbálja a legújabb, legmegleglepőbb, és leghatásosabb módszereket!
11:20
Házépítők (12+)
Házépítők (I / 4) Minden, amit a házépítésről tudni érdemes! A műsor házigazdája, Schaab László, végigkalauzol a házépítés teljes folyamatán, a tervezéstől a beköltözésig. Ha most vágsz bele az építkezésbe, ezt mindenképp látnod kell!
11:55
SuperCar (12+)
SuperCar Ez az a műsor, amely igyekszik mindenki számára érthetővé és szerethetővé tenni az autózás világát, megismertetni az autóimádókat és a felhasználókat az autógyárak újdonságaival. A paletta mindenre kiterjed, ami alkalmas a közlekedésre, legyen az egy egyszerű robogó, egy hibrid kerékpár vagy akár egy több mint 100 millió forintos Rolls Royce. Totti autós és motoros múltjával olyan képességekre vagy hiányosságokra tud rámutatni, ami mindenki számára érdekes lehet. Műsorvezető: Tóth Zoltán "Totti"
12:35
Forni di Napoli (12+)
Forni di Napoli (I / 2) A pizzakedvelők körében a Forni Di Napoli és Damu László neve az elmúlt években egybeforrt. Budapest egyik legnépszerűbb tradicionális pizzériáját hozták létre, ahol a kezdetektől fogva az volt a cél, hogy Nápoly méltán híres receptúráját Magyarországon is reprezentálják. A siker nem kifejezés, ugyanis 2025-ben Damu László Riminiben megnyerte a Pizza világbajnokságot. A pizzák és olasz ételek szerelmeseinek egy olyan műsort alkotunk meg, ahol megtanulhatják az autentikus olasz fogásokat elkészíteni egy világbajnok pizza mestertől és társától Várnai Lászlótól, aki modern chef-ként fantasztikus pasta-kat és tradicionális olasz ételeket tesz az asztalra. Egy ízig-vérig olasz műsor Budapest szívéből a Forni Di Napoli-ból.
13:10
Csapdába csalva || Halálfélelem (12+)
Csapdába csalva || Halálfélelem (VI / 9) Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg... Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban olyan történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be... Szereplők: J. W. Carsle, Till Kraemer
13:50
Áldatlan állapotban (12+)
Áldatlan állapotban Samuel (Hugh Grant) és Rebecca (Julianne Moore) tökéletes pár: már öt éve élnek együtt, karrierjük egyre feljebb ível, így az sem jelent nekik gondot, ha kedvük támad valahol eltölteni egy romantikus hétvégét. Ám egy nap hirtelen megváltozik minden: Rebecca bejelenti, hogy állapotos, és a tűzpiros Porschét célszerűbb lenne családi autóra cserélni. Samuel halálra rémül, tudja, a lavinát nem lehet megállítani. Szereplők: Hugh Grant, Julianne Moore, Robin Williams
16:10
Hamis a baba (12+)
Hamis a baba Ötvös Csöpi ismét nagyot alakít. Segítségére siet a szétszórt és hebehurgya Kardos doktornak, mikor az tanácstalanul vakargatja a fejét, látva a magyar kriminalisztika legnagyobb kábítószer-ügyét. Jön Csöpi és kis barátja és lerántják, sőt letépik a leplet a drogcsempész banda tevékenységéről, annak ellenére, hogy a bűnözők rendkívül agyafúrt trükkökkel próbálkoznak. Nincs azonban az a trükk, vagy trükkös bűnöző, aki meg tudna állni Ötvös Csöpi előtt, ha ő igazán belemelegszik a nyomozásba. Röpködnek a gyilkos poénok és a gyilkosabbnál-gyilkosabb pofonok... Szereplők: Bujtor István, Kern András, Sörös Sándor
18:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:45
Napló - A valóság testközelből (12+)
Napló - A valóság testközelből (I / 1) Pachmann Péter műsorvezetésével ismét elstartol a TV2 műsorkínálatában a Napló. Hazánk ikonikus riportmagazinja a legizgalmasabb aktualitásokat dolgozza fel, köztük az országot megrázó bűnügyeket, fontos közéleti eseményeket, vagy éppen döbbenetes élettörténeteket, eddig megválaszolatlan rejtélyeket. A műsorban a nézők is állást foglalhatnak, és nem csupán szavazhatnak, de nyerhetnek is. Napló _ A valóság testközelből: május 4-től, élőben, vasárnap esténként, közvetlenül a Tények után, a TV2 műsorán!
20:00
A Nagy Duett (12+)
A Nagy Duett (VI / 8) Hét év után visszatér a TV2 nagysikerű showműsora A Nagy Duett Liptai Claudia és Tilla műsorvezetésével. Az ítészek közül az előző évadból egyedül Kasza Tibi régi motoros, mellette Szabó Zsófi, Hajós András és Horváth Tamás várja kíváncsian, milyen vicces, meghökkentő vagy épp könnyfakasztó produkciókkal győzik meg őket hétről hétre a profi énekesekből és a dalolással eddig csak a fürdőszobában próbálkozó sztárokból álló duett formációk. A TV2 showműsorában ezúttal is a nézők és a zsűri dönt a hírességek sorsáról. És, hogy ki azok, akik mikrofont ragadnak? Nagy Feró a Beatrice frontembere, énekes-dalszövegíró, a "nemzet csótánya", és Molnár Anikó modell, televíziós személyiség, Pető Brúnó zenész, a Bruno x Spacc oszlopos tagja, és a Szerencsekerék gyönyörűséges szerencselánya, Sydney van den Bosch. Nótár Mary énekesnő és Aurelio Onorato Caversaccio, Mihályfi Luca énekesnő, dalszerző és párja Hegyes Berci táncművész. LL. Junior dalszerző, énekes, rapper, a Fekete Vonat alapítój
1:10
A nyúlon túl (18+)
A nyúlon túl Egy zárkózott, pánikbeteg fiatal férfi egy képzeletbeli utazást tesz a lakásában, egy európai útja emlékei és mementói alapján. Szereplők: Edward Hogg, Simon Farnaby, Verónica Echegui
2:55
Törvénytisztelő polgár (18+)
Törvénytisztelő polgár Egy betörés vérengzéssé fajul, az egyedüli túlélőt semmi sem gátolhatja meg abban, hogy megbosszulja szeretteinek halálát. A Törvénytisztelő polgár az Olasz meló rendezőjének új, pörgős akciójelenetekkel teli filmje. Clyde Shelton (Gerard Butler) egy becsületes családapa, akinek feleségét és lányát brutálisan meggyilkolják a félresikerült betörés során. Miután a gyilkosokat elfogják, az ügy Nick Rice (Jamie Foxx), a feltörekvő ügyész kezében landol. Nick az egyik gyanúsítottnak vádalkut, és ezzel együtt enyhe ítéletet ígér, a gyilkos cserébe a társa ellen vall. Tíz évvel később a vádalkut kötött bűnözőt holtan találják, Clyde Shelton rögtön bevallja, hogy ő a tettes. Amikor előzetes letartóztatásba helyezik, figyelmezteti a ranglétrán már feljebb lépett egykori ügyészt, ha nem ismerik el tévedésüket az ügyet tárgyaló kollégáival együtt, minden résztvevő a gyilkosok sorsára jut. Hamarosan megkezdődik a tíz évig tervezett véres sakkjátszma. Szereplők: Gerard Butler, Jamie Foxx, Colm Meaney
4:40
Jackie Chan: Első csapás (12+)
Jackie Chan: Első csapás Chan nyomozó (Jackie Chan) hongkongi rendőrtiszt, akit a CIA és KGB is felbérel egy veszélyes ukrán nukleáris töltet visszaszerzésére. Jackie tehát elkezdi szétválogatni a rossz fiúkat a jóktól _ mindezt könnyed, ám jól irányzott ütések s kiadós ólomeső közepette. Jackie kezében minden tárgy fegyverré válik, s a rossz fiúkat üldözve bejárja a fél világot, Ukrajnától Ausztráliáig. Ha kell, tengeralattjáróra pattan, snowboardozik vagy gólyalábon jár, miközben útját felváltva keresztezik emberevő cápák és ellenállhatatlanul szép lányok. Szereplők: Jackie Chan, Yuri Petrov, Bill Tung
6:10
Scooby-Doo 2: Szörnyek póráz nélkül (12+)
Scooby-Doo 2: Szörnyek póráz nélkül Ennyi kísértet egyszerre még soha nem kísértett. Kezdődhet Scooby-Doo és a Rejtély Rt. legnagyobb vadászata. Egy talányos gonosztevő tartja rettegésben Menőfalva lakóit. A titokzatos rém szörnymasinájával egymás után éleszti újra a Rejtély Rt. összes eddigi ellenségét. Így aztán Frednek, Daphnénak, Bozontnak, Velmának és Scooby-Doo-nak minden csavaros ötletre, furmányos furfangra szüksége lesz, hogy megállítsák a rémes szörnyáradatot. A csapat kis híján szégyenben marad, mert Scoobyn és Bozonton kitör a frász, úgyhogy a két jó barát hamar nekilát kieszelni egy titkos tervet, amivel bebizonyíthatják nyomozói zsenialitásukat. Szereplők: Freddie Prinze Jr. , Sarah Michelle Gellar, Matthew Lillard
8:00
A kőszívű ember fiai (12+)
A kőszívű ember fiai Jókai Mór regénye alapján! A császárpárti Baradlay Kázmér özvegye, szembeszegülve férje végakaratával, jó magyarnak, boldog embernek szeretné látni a fiait. Hazahívja legidősebb fiát, Ödönt Pétervárról, Richárdot és Jenőt Bécsből. Kitört a forradalom. A forradalmár lelkületű Baradlayné biztatására fiai apjuk végakarata ellenére, 1848 ügye mellé állnak. A leggyengébbnek tűnő, fényes pálya előtt álló Jenő a szabadságharc leverése után az életét is feláldozza bátyjaiért. Szereplők: Sulyok Mária, Bitskey Tibor, Mécs Károly
9:50
Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész (12+)
Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész Nincs tovább: Harry, Ron és Hermione immár nem kerülheti el a végső összecsapást. Mindannyian tudják, hogy ez az utolsó felvonás. A három jó barát visszatér a Roxfortba, hogy felkutassa és elpusztítsa az utolsó horcruxot. Voldemort, aki egyre erősebb, uralma alá vonta a Mágiaügyi Minisztériumot és már Roxfort fölött is egyre nagyobb hatalma van, tudomást szerez a tervükről. A tét hatalmas, így nem is csoda, hogy mindent bevet a siker érdekében. Megkezdődik a Roxfort ostroma _ és már soha többé, semmi nem lesz ugyanolyan, mint volt. Szereplők: Daniel Radcliffe, Ralph Fiennes, Emma Watson
12:25
Gru 2. (12+)
Gru 2. Amint Gru kezd beleszokni a kertvárosi családapa szerepébe Margo, Edith és Agnes apjaként, felbukkan egy szupertitkos szervezet, amely a gonosz elleni harcot tűzte zászlajára globális szinten. Így most Grun, a minyonokon, és Gru új társán, Lucyn a sor, hogy kiderítsék, ki áll a látványos bűntettek mögött. Végül is a világ legnagyobb ex-bűnözője kell ahhoz, hogy elkapja azt, aki a helyére pályázik... Szereplők: Steve Carell, Miranda Cosgrove, Elsie Fisher
14:25
A szállító 3 (12+)
A szállító 3 Sarokba szorítják Vasziljev környezetvédelmi minisztert, aki ellenzi, hogy országában új telephelyet létesítsen a nemzetközi hulladékkezelő vállalat. Az elutasító választ követően a cég felbéreli ellene az egykori kommandóst, Jonas Johnson-t (Robert Knepper), aki elrabolja Vasziljev lányát, Valentina-t (Natalya Rudakova). A miniszter Frank Martin-hoz (Jason Statham) fordul segítségért, ő azonban egyik barátját, Malcolm-ot (David Atrakchi) ajánlja maga helyett. A túszmentő akció fél sikerrel zárul, Malcolm és Valentina végül Frank házában kötnek ki. Ha tetszik, ha nem, Frank-nek cselekednie kell... Szereplők: Jason Statham, Robert Knepper, David Atrakchi
16:30
Csúcsformában 3. (12+)
Csúcsformában 3. A hírhedt kínai bűnszövetkezet, a Triád, támadást intéz Han nagykövet ellen egy fontos csúcstalálkozón. A sors úgy hozza, hogy Lee és Carter nyomozópárosa ismét kénytelen együtt dolgozni az ügy felgöngyölítése érdekében. A rettenthetetlen páros nyomozása egy világméretű összeesküvéshez vezet, amelynek szálai egészen Párizsig nyúlnak, ahol Lee és Carter újabb és újabb nyomokat követve próbálnak közelebb jutni az igazsághoz, amely egy rejtélyes lány képében jelenik meg előttük. S bár a két zsaru még sosem járt a fények városában, nem beszélik a nyelvet, az illemet sem ismerik, de ha a város átrendezéséről van szó, abban verhetetlenek. Szereplők: Jackie Chan, Hiroyuki Sanada, Chris Tucker
18:20
Halálos iramban 6. (12+)
Halálos iramban 6. Amióta Dom és Brian a riói balhéval hazavágtak egy helyi kiskirályt és szétosztották a százmilliós zsákmányt a bandának, hőseink szétszóródtak a világban. Ám az életük nem lehet teljes, mivel nem térhetnek haza, állandó szökésben vannak. Eközben Hobbs 12 országon át üldöz egy bandát, melynek tagjai halálosan felfegyverzett sofőrök, és vezérüket egy kíméletlen cinkos segíti, akiről kiderül, hogy nem más, mint Dom halottnak hitt szerelme, Letty. A bűnözőket csak úgy lehet megállítani, ha az utakon fel tudják venni velük a versenyt, ezért Hobbs megkéri Dom-ot, hogy hozza össze "elit alakulatát" Londonban. A fizetség? Teljes kegyelem mindannyiuknak, hogy visszatérhessenek az otthonukba, és egyesíthessék családjaikat... Szereplők: Vin Diesel, Paul Walker, Dwayne Johnson
21:00
Jack Reacher: Nincs visszaút (15+)
Jack Reacher: Nincs visszaút Jack Reacher (Tom Cruise) visszatér a maga sajátos igazságszolgáltatási módszereivel ebben a várva várt folytatásban. Susan Turner hadnagyot (Cobie Smulders), aki Reacher régi nyomozóegységének jelenlegi vezetője, letartóztatják hazaárulásért. Reacher nem kételkedik a nő ártatlanságában, de ahhoz, hogy ezt bizonyítani tudja, ki kell szabadítania őt a börtönből, és fel kell tárnia egy nagyszabású kormányzati összeesküvést. Az események gyorsan eldurvulnak, és a szökésben lévő páros számára már nem csupán a saját nevük tisztázása a tét, hanem az életük is. A nyomozás során Reacher olyan titokra bukkan, amely örökre megváltoztathatja az életét... Szereplők: Tom Cruise, Cobie Smulders, Danika Yarosh
1:50
Tűnj el! (16+)
Tűnj el! Ugyan egy belső hang, és a legjobb barát is túl korainak tartja, Chris (Daniel Kaluuya) mégis elutazik gyönyörű barátnőjével, Rose-zal (Allison Williams) a lány gazdag szüleihez. Chris eleinte még meg tudja magyarázni magának a család furcsa viselkedését, de a hétvége előrehaladtával egyre hajmeresztőbb események követik egymást. Hamarosan a család teljesen behálózza, és megdöbbenve ébred rá, hogy ezt a hétvégét nem ússza meg élve. Szereplők: Daniel Kaluuya, Allison Williams, Bradley Whitford
6:20
Tomboló blöki (12+)
Tomboló blöki Ika Csu, a császár dörzsölt dorombolója kihasználja a kivégzésére váró Vacakot, a szeretetre méltó labradort, aki mindent kockára téve megy a nagy cicabirodalomba, hogy megtalálja az életét megmentő szamurájt, és tanulhasson tőle. Ika Csu az esélytelen blökit Kakamucho dühös városába küldi abban a biztos tudatban, hogy az ellenséges cicakörnyezetben kudarcot vall, de minimum szétkarmolják, és végre jogi úton megszerezheti magának az egész vidéket. Csakhogy a fura városban Vacak felismeri az iszákos Jimbóban a nagy szamurájt, és a cukiságban verhetetlen Yuki cica segítségével ráveszi az idős kandúrt, hogy képezze ki szamurájnak. Szereplők: Michelle Yeoh, Samuel L. Jackson, Michael Cera
8:10
Az életteli Vivo (12+)
Az életteli Vivo Vivo, a különleges őserdei kisállat szeretett gazdájával, Andrésszel közösen zenél a tömegnek. Egy nap azonban Andrés levelet kap a híres Marta Sandovaltól, aki meghívja egykori társát a búcsúkoncertjére. Az újbóli kapcsolat reményében Vivo feladata az, hogy átadja a megírt, ám soha el nem küldött szerelmes levelet Martának, méghozzá egy dal formájában. De ahhoz, hogy teljesíteni tudja gazdája kívánságát, Vivónak el kell jutnia a világ másik végén élő Martához, amihez Gabi, az energikus tinilány segítségére van szüksége. Szereplők: Lin-Manuel Miranda, Zoe Saldana, Brian Tyree Henry
9:55
Elvitte a víz (12+)
Elvitte a víz Roddy tagadhatatlanul előkelő társasági egér, aki a házi kedvencek édes életét éli egy kensingtoni luxuslakásban. Amikor egy Sid nevű csatornapatkányt köp ki a lefolyó, és a jövevény úgy dönt, megütötte a főnyereményt, Roddy úgy akar megszabadulni a kártevőtől, hogy a jacuzziba csábítja. Noha Sid egy tudatlan tuskó, de nem bolond, így végül Roddy lesz az, akit elvisz a víz Patkopolisz nyüzsgő csatornavilágába. Itt hősünk találkozik Ritával, a kalandor csatornatisztítóval... Szereplők: Hugh Jackman, Kate Winslet, Sir Ian McKellen
11:30
A maszk (12+)
A maszk Stanley Ipkiss (Jim Carrey) igazán szánalmas, kétbalkezes figura. Bármibe fog, az homlokegyenest ellenkezőleg sül el. De csak addig, amíg rá nem vigyorog a bandzsa szerencse egy ősi maszk képében. Elegendő, ha az arcára húzza és Stanley Ipkiss többé nem az, aki volt! Új énje szórakoztató, szívdöglesztő, akinek minden trükk a kisujjában van. Ám hamarosan a maszk új gazdához kerül, aki korántsem ilyen szórakoztató, s azt tervezi, hogy emberfeletti erejével uralma alá hajtja a várost. A kétbalkezes Stanley kénytelen akcióba lépni…Szereplők: Jim Carrey, Cameron Diaz, Peter Riegert
13:40
Men in Black - Sötét zsaruk 3 (12+)
Men in Black - Sötét zsaruk 3 Boris, az Állat (Jemaine Clement) megszökik a Hold szigorúan őrzött börtönéből, és visszatér az időben, hogy végezzen a fiatal K ügynökkel (Josh Brolin), mielőtt letartóztatná őt. J ügynök (Will Smith) rájön, hogy az idővonal megváltozott, és követi Borist, ám egy nappal korábban érkezik, hogy még legyen ideje megmenteni a fiatal K ügynököt. J-nek nagy nehezen sikerül meggyőznie múltbeli kollégáit, és Griffin (Michael Stuhlbarg) segítségével, aki minden idősíkot lát, felkutatják Borist. J egy titkot is megtud, amit az öreg K ügynök (Tommy Lee Jones) soha nem mondott el neki. Szereplők: Will Smith, Tommy Lee Jones, Josh Brolin
15:50
Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül (12+)
Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül A titkos MiB szervezet legújabb újonca, M ügynök (Tessa Thompson) hirtelen a hős H ügynök (Chris Hemsworth) oldalán találja magát, amikor két alakváltó intergalaktikus bérgyilkos likvidál egy szintén földönkívüli arisztokratát. Mindezt épp a Földön. Hamar rájönnek, hogy egy olyan űrfegyverért folyik az ádáz harc, amivel elpusztítható az egész galaxis. A két ügynök, M és H mindent megtesznek, hogy megszerezzék a bolygón elrejtett fegyvert, ám a bizalmatlanság és az árulás megkörnyékezi az egykor megvesztegethetetlen ügynökséget. Minden jel arra vall, hogy tégla van közöttük. Szereplők: Tessa Thompson, Chris Hemsworth, Emma Thompson
18:10
Godzilla (12+)
Godzilla Ford Brody hadnagy (Aaron Taylor-Johnson) különös körülmények között vesztette el a szüleit. Apja szinte beleőrült összeesküvés-elméletébe, húsz éven át meggyőződéssel kutatott egy szörny után, melyet a japán kormány tudósai Dr. Serizava (Ken Watanabe) vezetésével egy föld alatti bunkerben rejteget. Egy radioaktív katasztrófa következtében a szörny nagy energiához jut és elszabadul. A világ megdöbben az óriási rovarszerű teremtményen, amely elszív minden energiát és porig rombol mindent, ráadásul még szaporodni is képes. Ez azonban még csak a kezdet. Az óceán mélyéről még egy nála is nagyobb fenyegetés közeledik. Szereplők: Aaron Taylor-Johnson, Bryan Cranston, Elizabeth Olsen
20:40
Kong: Koponya-sziget (12+)
Kong: Koponya-sziget A Csendes-óceán egy távoli, feltérképezetlen szigetére különös expedíció érkezik James Conrad kommandós (Tom Hiddleston) vezetésével. A csapat, köztük a kutató Mason (Brie Larson) és Packard (Samuel L. Jsckson), valamint a nagy haszonra számító üzletemberek nem is sejtik, milyen rettenetes meglepetés vár rájuk a sziget belsejében. Az erdő ősi, háborítatlan paradicsomnak látszik, ám a látszat csal. A sűrűben egyre mélyebbre jutók hamarosan rájönnek, hogy átlépték azt a határt, ahonnan lehetetlen élve visszatérni. A hatalmas Kong birodalmában ugyanis minden pillanat életveszélyes kihívás. Szereplők: Tom Hiddleston, Brie Larson, John Goodman

TV műsor (2025. 05. 04.)

Tv műsorunkban megtalálható az összes Magyarországon ismert és nézett tv csatorna és televízió adás aktuális mai műsora, holnapi, holnaputáni, vagy akár egész heti műsora.

Minden oszlop egy tv csatorna műsorát mutatja. Az oszlop tetején lévő zöld nyíllal lenyitható panelről a 18 legnépszerűbb televízió csatorna műsora közül választhatunk, majd lejjebb az összes csatorna megtalálható. Az egyes oszlopok külön-külön állíthatóak, így be tudjuk állítani, hogy csak azokat a csatornákat lássuk amik érdekelnek minket.

Az egyes oszlopok külön-külön görgethetőek, így juthatunk el a reggeli műsoroktól, a délutáni, esti műsorok megtekintéséig.

A műsormezők jobb alsó sarkában lévő “i” betűre kattintva, több infót tudhatunk meg az adott programról. A menü melletti nagyító ikonnal kereshetünk egyes tv műsorokra, illetve a hold jellel válthatunk éjszakai nézetre.