0:45
Családi üzelmek (16+)
Családi üzelmek David (Jason Sudeikis) megértő szívű díler, és bízik benne, hogy ha mindig kispályás marad, nem érheti baj. Miközben éppen jót cselekszik, kirabolják, így nem tud elszámolni sem az anyaggal, sem a pénzzel. Kénytelen elvállalni egy rázós melót a mexikói drogkartellnek. Családapának álcázza magát, és a tuti álca kedvéért leszerződtet még pár családtagot. Hamarosan a szomszéd sztriptíztáncosnővel (Jennifer Aniston) és két züllött kiskorúval családi túrára indul Mexikóba. Az ötlet jó, a kivitelezés azonban elképesztő következményekkel jár.
2:50
CSI: New York-i helyszínelők || Halott belül (16+)
CSI: New York-i helyszínelők || Halott belül (5. évad 7. rész) A New York-i széria a Miami helyszínelők harmadik évadjában mutatkozott be, amikor Horatio Caine New Yorkba utazott egy Miamiból megszökött gyanúsított nyomában. Már itt megismerhettük az új sorozat fontosabb szereplőit és egyedi képi világát. Horatio New York-i párja Mac Taylor nyomozó, akit kitűnő szakemberek segítenek a város legelvetemültebb gazembereinek kézre kerítésében. A tapasztalt Stella Bonasera nyomozónő nem csak munkakapcsolatban áll Mac-kel, hanem ő az egyetlen, aki lelkileg is közel tud hozzá kerülni. A két rutinos rendőr keze alá dolgozik még dr. Hawkes patológus, a szerencsétlenül járt áldozatok testének szóra bírója, és két, energikus fiatal rendőr, Danny Messer és Aiden Burn.
3:35
CSI: New York-i helyszínelők || A nevem Mac Taylor (16+)
CSI: New York-i helyszínelők || A nevem Mac Taylor (5. évad 8. rész) Mac minden eddiginél veszélyesebb ellenféllel áll szemben. Egy vakmerő sorozatgyilkos a Mac Taylor nevű áldozatokra utazik, ezzel célponttá téve nyomozónkat is.
4:30
Nevess csak! (12+)
Nevess csak! Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
5:00
Nevess csak! (12+)
Nevess csak! Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
5:20
Fókusz Plusz (12+)
Fókusz Plusz (898. rész) Fókusz Plusz az RTL Klub heti magazinműsora Barabás Éva és Tokár Tamás műsorvezetésével. A műsorban megmutatjuk a világ legexkluzívabb helyeit, legkülönlegesebb embereit, és azt, hogy mi történik a legfurcsább hírek hátterében.
6:10
Babar és Badou kalandjai || Légkroki / Krokodil trójai (6+)
Babar és Badou kalandjai || Légkroki / Krokodil trójai (29. rész) Babar király megdöbbenve látja, hogy Badou és társai léghajóra szálltak. Mivel tudja, hogy imádnak repülni, Babar leckét ad nekik a repülés tudomdányából. De Terc nem fogadja meg a tanácsokat.... Krokodil nagykövet úr megdöbbentően kedves, ajándékot akar adni Babarnak. Ez szöget üt a fejükbe, úgy vélik, valami titkos hátsó szándéka lehet az egyébként pokróc modorú nagykövetnek. És nem is tévednek....
6:30
Mölang (6+)
Mölang (6. évad 27. rész) A rajzfilmsorozat szeretetteljes és humoros szemszögből mutatja be egy különc, ám vidám és lelkes nyuszi, valamint egy félénk és visszahúzódó kiscsibe barátságát. A rövid történetek Molang és Piu Piu mindennapjait tárja fel ellenállhatatlan kedvességgel és bájos humorral.
6:35
Mölang (6+)
Mölang (6. évad 28. rész) A rajzfilmsorozat szeretetteljes és humoros szemszögből mutatja be egy különc, ám vidám és lelkes nyuszi, valamint egy félénk és visszahúzódó kiscsibe barátságát. A rövid történetek Molang és Piu Piu mindennapjait tárja fel ellenállhatatlan kedvességgel és bájos humorral.
6:40
Mouk || Dinoszaurusz ösvény (6+)
Mouk || Dinoszaurusz ösvény (1. évad 40. rész) Muki, a hétéves mackó és barátja Chavapa világraszóló kalandokról és egzotikus tájakról álmodozik. A 2011-ben bemutatott Muki, a Mackó című francia animációs sorozatban a két barát összeszedi minden bátorságát és kerékpárra pattan, hogy körbeutazzák a világot, miközben számtalan új baráttal találkoznak.
6:50
Mouk || Bambusz ültetvény (6+)
Mouk || Bambusz ültetvény (1. évad 41. rész) Muki, a hétéves mackó és barátja Chavapa világraszóló kalandokról és egzotikus tájakról álmodozik. A 2011-ben bemutatott Muki, a Mackó című francia animációs sorozatban a két barát összeszedi minden bátorságát és kerékpárra pattan, hogy körbeutazzák a világot, miközben számtalan új baráttal találkoznak.
7:05
Kalandos szafari || Szeerelmes Quincy / Nincs több házimunka (6+)
Kalandos szafari || Szeerelmes Quincy / Nincs több házimunka (1. évad 8. rész) Zafari a Kilimandzsáró völgyében elterülő, állatokkal teli varázslatos hely. Nyomon követhetjük Zoombát, a zebra csíkos elefántot és a társát, Quincy-t, ahogy együtt mókáznak, tanulnak és cseperednek. Ebben a színes világban, ahol megannyi faj él együtt, a tolerancia mellett fontos az összetartás. A Zafari célja, hogy megmutassa, az egyediség nem tesz minket furcsává.
7:30
A gumimacik || Loopy, szabad vagy / Halihó, vadászni jó (6+)
A gumimacik || Loopy, szabad vagy / Halihó, vadászni jó (1. évad 7. rész) A rajzfilmsorozat a középkorban játszódik. Hősei az erdőben élő gumimacik. Sokkal fejlettebbek az embereknél, a föld alatt és fák belsejében élnek. Régen rengetegen voltak, de mára csupán egyetlen család maradt. Az emberek elől elrejtőznek, így létezésük csak gyerekmese, babona. Nevüket arról a képességükről kapták, hogy a gumibogyóbokor terméséből olyan varázsitalt képesek főzni, amelytől testük gumiszerűvé válik, és így pattogni, ugrálni tudnak. A gumibogyószörp az embereknél egészen más hatást vált ki, hihetetlen erőssé teszi őket. De naponta csak egyszer fogyaszthatnak belőle. Legnagyobb ellenségük Igthorn herceg, aki meg akarja szerezni a tudásukat, hogy segítségével elfoglalhassa a királyi trónt.
7:55
A gumimacik || A tolvaj kotlós / A vízköpő (6+)
A gumimacik || A tolvaj kotlós / A vízköpő (1. évad 8. rész) A rajzfilmsorozat a középkorban játszódik. Hősei az erdőben élő gumimacik. Sokkal fejlettebbek az embereknél, a föld alatt és fák belsejében élnek. Régen rengetegen voltak, de mára csupán egyetlen család maradt. Az emberek elől elrejtőznek, így létezésük csak gyerekmese, babona. Nevüket arról a képességükről kapták, hogy a gumibogyóbokor terméséből olyan varázsitalt képesek főzni, amelytől testük gumiszerűvé válik, és így pattogni, ugrálni tudnak. A gumibogyószörp az embereknél egészen más hatást vált ki, hihetetlen erőssé teszi őket. De naponta csak egyszer fogyaszthatnak belőle. Legnagyobb ellenségük Igthorn herceg, aki meg akarja szerezni a tudásukat, hogy segítségével elfoglalhassa a királyi trónt.
8:20
Jurassic World: Krétakori tábor || A felszín alatt (12+)
Jurassic World: Krétakori tábor || A felszín alatt (2. évad 1. rész) Hat tinédzser táborozó az első kiválasztott, aki átélheti a világ leghihetetlenebb kalandtáborát: a Krétakori tábort! Ám amikor a genetikailag megtervezett csúcsragadozó, az INDOMINUS REX megszökik és a Jurassic World összes rendszerét tönkreteszi, tomboló dinoszauruszokat szabadítva a parkra, a táborlakók rájönnek, hogy csak önmagukra és egymásra számíthatnak, ha valaha is haza szeretnének jutni.
8:50
HighLife (12+)
HighLife (61. rész) Az RTL luxusmagazinjának kilencedik évada új műsorvezetővel, Tihanyi Péterrel indul. Idén is hat műsor készül, de az eddigieknél is különlegesebb helyszíneken.
9:35
Mike és Molly || Carl problémás (12+)
Mike és Molly || Carl problémás (2. évad 12. rész) Mike, a chicagói rendőr (Billy Gardell) és a tanárnő Molly (Melissa McCarthy) egymásba szeretnek a pite iránti szenvedélyüknek köszönhetően. Persze mindketten komoly kihívásokkal szembesülnek a fogyókúrájuk során, de bíznak benne, hogy közös erővel sikerül elérniük a céljaikat. Legyen szó akár a fogyásról, akár Molly döntéséről, aki a tanítás helyett íróként próbálja megvalósítani magát.
10:10
Agymenő kávézó || Szakís ha tudsz (12+)
Agymenő kávézó || Szakís ha tudsz (2. évad 15. rész) Kat élete nagy vállalkozásába vág bele, amikor nyit egy kávéházat, amiben kedvencei, a cicák is tevékenyen kiveszik a részüket, mint lelkesen doromboló, szívmelengető dekorációk. Bár a 39 éves szingli Kat elégedett a sorsával, környezete úgy véli, hogy ideje szintet lépni és férjhez menni. Csakhogy az nem is olyan egyszerű egy cserfes, lelkes, tűzről pattant nőnek, aki maga sem tudja biztosan, hogy a férjvadászat megoldja vagy elmélyíti a problémát, amit csupa jó szándékból anyja generál.
10:15
A Muzsika TV bemutatja (12+)
A Muzsika TV bemutatja (377. rész) A Muzsika TV klipválogatása több órányi zenével! Meghallgathatod a fiatal, szárnyaikat bontogató énekeseket, valamint a már jól ismert örökzöld melódiákat. A gyűjteményben a tánczene kiemelkedő sztárjai is visszaköszönnek. Persze a mulatósok legnagyobbjait is megtalálod az exkluzív zenei turmixunkban!
10:55
Célirány (12+)
Célirány (85. rész) Műsorunkat ajánljuk a minőségi életet kedvelőknek, azoknak, akik szeretik a tökéletességet vagy éppen a változatosságot, akiket érdekelnek hazánk épített és kulturális nevezetességei, valamint gasztronómiája _ ezek mind megtalálhatók a Célirány című életmódmagazinban. Schönekker László műsorvezető keresztül-kasul beutazza hazánkat Soprontól Mátészalkáig, vagy éppen Esztergomtól Szegedig. Laci mindenre figyel, ami érdekes lehet: szinte mindent kipróbál, felpróbál és a hasát sem kíméli. Szakértők bevonásával, ha kell ablakot cserél, játszóteret épít, fotósnak áll, tekeri a drótszamarakat, parolázik a polgármesterekkel, medencébe csobban, és akár még egy repülő szárnyán is végigsétál _ csak azért, hogy hiteles képet adjon arról, mit érdemes kipróbálni és mire kell ügyelnünk mindennapi életünk során. Tartsanak Lacival és nézzék meg, hogy Őt éppen mi foglalkoztatja _ garantáljuk, hogy Önöket is érdekelni fogja! Célirány minden vasárnap premier adással az RTL műsorán!
11:25
XXI. század - a legendák velünk élnek || Retro sütik (12+)
XXI. század - a legendák velünk élnek || Retro sütik (701. rész) A történelem nem unalmas, legfeljebb rosszul írják. A műsor apró történetek segítségével akarja bemutatni a történelmet a XXI. század, ahol a legendák velünk élnek.
12:00
Életünk története (12+)
Életünk története (2. évad 4. rész) Az Életünk története _ sztárpárok jövőutazása című talkshow-ban Friderikusz Sándor és vendégei különleges időutazást tesznek jelenből a jövőbe. Az Életünk története _ sztárpárok jövőutazása házigazdája Friderikusz Sándor, aki beszélgetőpartnereit a műsor egy-egy pontján maszkmesterek segítségével évtizedekkel öregítve repíti előre az időbe. A műsor epizódonként két ismert embert lát vendégül: szerelmespárokat, házastársakat, testvéreket, akik között mély és szoros a kapcsolat. Ismerik, szeretik egymást, életük összehangolt: úgy tervezik, hogy együtt fognak megöregedni. Egyetlen dologban lehetnek biztosak: a múltjukban, és abban, hogy a közösen megélt idejük közelebb hozta őket egymáshoz, vagy legalább a megértéshez. Azt azonban, hogy az egyéni életük és a kapcsolatuk végül mivé lesz, csak az idő mondhatja meg. Az Életünk története _ sztárpárok jövőutazása olyan esélyt és kalandot kínál, amely csak az emberi élet végső szakaszában válik lehetségessé: visszatekintést, s
13:30
Egyiptom hercege (12+)
Egyiptom hercege Mózes egyiptomi herceg megtudja, hogy nem vérszerinti gyermek, hanem héber származású, akinek az a sorsa, hogy a kiválasztott nép felszabadítója legyen. Az igazság lassacskán éket ver a két testvér, Mózes és II. Ramszesz közé, és amikor Mózes szembeszáll az elnyomó egyiptomi életmóddal, kénytelen megszökni a városból. Hamarosan rájön, hogy Isten hírnökeként kivezesse népét Egyiptomból. Eközben II. Ramszesz vasmarokkal uralkodik a héberek felett, és Mózesnek minden erejére és Isten csodáira lesz szüksége ahhoz, hogy megváltoztassa a világot.
15:40
Zootropolisz - Állati nagy balhé (12+)
Zootropolisz - Állati nagy balhé Zootropolis, a modern emlősök fővárosa, különleges hely. Olyan részekből áll, mint az elegáns Szahara tér vagy a zord Tundraváros. Ebben a színes kavalkádban a világ minden tájáról származó állatok élnek egymás mellett békében. Itt nem számít ki vagy, a legnagyobb elefánt és a legkisebb mókuscickány is megfér egymással. Amikor megérkezik a városba Judy Hopps, a zöldfülű rendőr, rá kell, hogy ébredjen, nem egyszerű feladat első nyuszinak lenni a nagy és erős állatokkal telezsúfolt rendőrségen. Judy azonban elszántan bizonyítani akar, ezért ugrik az első lehetőségre, hogy a végére járjon egy ügynek, még ha ez azt is jelenti, hogy együtt kell dolgoznia a gyors észjárású szélhámos rókával, Nick Wilde-dal.
18:00
RTL Híradó Esti kiadás
RTL Híradó Esti kiadás (117. rész) Az RTL-en mindennap többször is láthatjuk, mi történt a nagyvilágban. Nem csupán a fontosabb bel- és külpolitikai hírekről, hanem gazdasági, sport és kulturális vonatkozású eseményekről is tájékoztatnak bennünket a műsorvezetők.
19:00
Házon kívül (12+)
Házon kívül (716. rész) A Házon kívülben kritikával fogadjuk a politikusok nyilatkozatait. Utánajárunk a botrányoknak, és a valódi tények után kutatunk. És kérdezünk mindenkitől, akkor is, ha nem akarják. Szeretnénk, ha a műsor készítésében Önök is részt vennének: várjuk történeteiket a hazonkivul@rtl. hu címen és a facebookon (https://hu-hu. facebook. com/HazonKivul/).
20:00
Cápák között (12+)
Cápák között (8. évad 16. rész) A Cápák között négy sikeres évad után újabb évaddal folytatódik. A formátum eredeti változata, az angol Dragons' Den 2005-ben hódította meg a világot, ma már 45 országban látható, hazánkban 2019-ben került először képernyőre, azóta évről évre nő a sikere. Az RTL üzleti show-műsorának Cápái olyan üzletemberek, akik saját pénzüket kockáztatva döntik el, hogy beszállnak-e egy üzletbe, vagy sem. Az elmúlt évadok során ennek köszönhetően több tucat kis-, és középvállalkozás, valamint startup talált befektetőt és üzleti mentort magának. A Cápák között hazai indulása óta a Cápák a műsorban összesen majdnem egymilliárd forintot ígértek oda. A már jól ismert Cápák újabb ötletekre harapnak • Tomán Szabina, a magyarországi Tomán Lifestyle tulajdonosa, cégének 4 országban 31 szalonja van. Az életmódváltás és az egészséges szépség nagykövete. • Balogh Levente _ a vízkirály. A Szentkirályi ásványvíz alapító tulajdonosa. Emellett befektető és üzleti tanácsadó, a nemzetközi márkaépí
21:45
A renitens (12+)
A renitens (1. évad 7. rész) Reni (Gáspár Kata), a háromgyerekes egyedülálló anya, aki 160-as IQ-ja ellenére takarítónőként dolgozik. Egy véletlen folytán a rendőrség felismeri a benne rejlő lehetőségeket, így az életvédelmi osztály vezetője, Cseke Anikó őrnagy (Balsai Móni) tanácsadói állást ajánl neki, amit Reni csak úgy fogad el, ha cserébe ők is segítenek neki megfejteni élete legnagyobb rejtélyét. A kissé kényszeres, szabálykövető Dobler százados (Makranczi Zalán) nehezen tud mit kezdeni a mellé beosztott anarchista Renátával, ami hol komikus, hol drámai jeleneteket szül. A nyomozásban két fiatal, idealista nyomozó, Czirják Imre (Lengyel Benjámin) és Mikes Boglárka (Jeney Luca) van a segítségükre, míg Renit a gyerekek körüli teendőkben a szomszédja, Sanyi bá (Mikó István), és két kisebbik gyermekének apja, Roland (Mészáros Béla) segíti. A renitens különálló epizódjaiban ez a furcsa pár egy-egy bűnesetet old meg, miközben Renáta saját ügye _ amiért csatlakozott a rendőrséghez _ furcsa fordula
2:10
Trópusi vihar (18+)
Trópusi vihar Ben Stiller, Jack Black és Robert Downey Jr. , olyan filmsztárokat alakítanak ebben az akció-vígjátékban, akik egy szuper-drága háborús filmet forgatnak eredeti helyszíneken. Csakhogy az elszabadult költségvetés miatt a stúdió kihátrál a film mögül, viszont a frusztrált rendező úgy dönt, hogy mégis folytatja a forgatást. Stábját a délkelet-ázsiai dzsungel közepébe vezeti, ahol aztán igazi rosszfiúkkal találják szembe magukat…Szereplők: Ben Stiller, Robert Downey Jr. , Nick Nolte
3:50
Walker, a texasi kopó || Angel (12+)
Walker, a texasi kopó || Angel (VI / 21) Az aktuális rész ismertetője: Angel, Trivette volt barátnője tizenöt év eltelte után megjelenik, és segítséget kér, hogy kutassák fel az apját. Trivette gyanútlanul a feltételezett apához vezeti, és szemtanúja lesz, ahogy a nő könyörtelenül meggyilkolja a férfit. Trivette megtudja, hogy a férfi egy drogbanda lebuktatásában tett tanúvallomást és el akarja kapni a profi bérgyilkost, de a jamaikai drogkartell is a nyomában van... A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldöz
4:35
Lokoléo Jollyval (12+)
Lokoléo Jollyval (IV / 7) Lokoléo Jollyval, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
5:00
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
6:10
Hupikék törpikék || Ügyifogyi, az agyágyú / A jó vendég (12+)
Hupikék törpikék || Ügyifogyi, az agyágyú / A jó vendég A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék... Szereplők: Don Messick, Danny Goldman, Lucille Bliss
6:40
Hupikék törpikék || Az arany törpdíj (12+)
Hupikék törpikék || Az arany törpdíj A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék... Szereplők: Don Messick, Danny Goldman, Lucille Bliss
7:10
Magyar népmesék || A bugyuta ember (12+)
Magyar népmesék || A bugyuta ember Az aktuális rész ismertetője: Volt egy asszony, s annak egy bugyuta férje. Elküldte egyszer egy tehénkével a vásárba, hogy adja el. Az ember elcserélte egy disznóra, majd azt is tovább, míg végül a tehénkéből egy fenőkő lett, amit hazafelé menet beleejtett egy patakba, s így üres kézzel tért haza. Az asszony nem küldte bugyuta férjét. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:20
Magyar népmesék || A béka, a kolbász és az egér (12+)
Magyar népmesék || A béka, a kolbász és az egér Az aktuális rész ismertetője: A béka, a kolbász és az egér elhatározzák, hogy barátok lesznek, együtt fognak lakni, a teendőket pedig beosztják maguk között. Így felváltva végzik a házimunkákat. A kolbász főz legjobban, mert a levesbe belefőzi magát is. Amikor a béka utánozni akarja, leforrázza magát, s azóta van varasbéka. A barátságuk azonban felbomlott. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:25
Magyar népmesék || A medve és a macska (12+)
Magyar népmesék || A medve és a macska (II / 2) Az aktuális rész ismertetője: A medve és a macska elhatározzák, hogy építenek egy házat maguknak. Amikor eljön az ősz, felraknak egy bödön zsírt és egy bödön mézet a padlásra, hogy legyen télire ennivalójuk. Amíg a medve téli álmát alussza, a macska megeszik mindent, s mikor barátja felébred, s a részét követeli, túljár annak eszén és tovább áll. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:35
Magyar népmesék || A szegény ember kilenc tyúkja és kakasa (12+)
Magyar népmesék || A szegény ember kilenc tyúkja és kakasa Az aktuális rész ismertetője: Mese egy szegény emberről, aki ravaszságot tanul a rókától, s végül még annak eszén is túljár. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:40
Magyar népmesék || Pelikánmadár (12+)
Magyar népmesék || Pelikánmadár (II / 4) Az aktuális rész ismertetője: Egy öreg királynak elveszett a széphangú pelikánmadara. Szépséges lánya kihirdette, annak lesz csak felesége, aki visszahozza azt. Sok királyfi próbálkozott, de hiába. Végül a jólelkű szép szolgalegény állja ki a próbákat, visszahozza a madarat, s feleségül veszi a királylányt. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:50
Magyar népmesék || A gazdag ember három fia (12+)
Magyar népmesék || A gazdag ember három fia (II / 5) Az aktuális rész ismertetője: Egyszer egy gazdag embernek, aki uzsorás volt egész életében, azt mondta a pap, hogy ezért pokolra kerül. Három fiát mesterségre taníttatta, s az inasévek elteltével a fiúk büszkélkedtek végórája felé közeledő apjuknak, hogy milyen sokra vitték mesterségükben. A gazdag ember elhívatta a papot, s hogy megváltsa magát a pokoltól, minden vagyonát a szegényekre hagyta, hiszen fiai megélnek már a jég hátán is. Így maradt hoppon a három fiú. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:55
Magyar népmesék || A hólyag, a szalmaszál és a tüzes üszök (12+)
Magyar népmesék || A hólyag, a szalmaszál és a tüzes üszök (I / 51) Az aktuális rész ismertetője: A hólyag, a szalmaszál és a tüzes üszök világot látni mennek. Egy vízhez érkeznek. A hólyag és a szalmaszál könnyedén átúsznak. A parázs fél, hogy kialszik, így arra kéri barátait, hogy vigyék át. A szalmaszál a parázstól elég, a parázs a víztől kialszik, a hólyag pedig megpukkad a nevetéstől. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
8:05
Magyar népmesék || A király kenyere (12+)
Magyar népmesék || A király kenyere (II / 7) Az aktuális rész ismertetője: Az egyszeri király megunta, hogy minduntalan paprikás csirkét és egyéb zsannamannát kell ennie. Szigorú parancsba adja, olyan ebédet tálaljanak neki, amit még nem evett. Szakácsa mindent megtesz, de hiába. Félelmében inkább megszökik. Ezt hallván a király kísérőivel a nyomába ered. Mire utolérik, a király úgy megéhezik, hogy a szakácsnál talált kenyeret, mely egyébként a szegények eldele, nyomban megeszi. Ez azonban olyan nagyon ízlik neki, hogy ettől kezdve nem hiányozhat asztaláról a kenyér. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
8:10
Magyar népmesék || A katona szerencséje (12+)
Magyar népmesék || A katona szerencséje (II / 8) Az aktuális rész ismertetője: A szegény katona találkozott egy vén boszorkánnyal, aki elárulta neki, hogyan gazdagodhatna meg. Vígan is élt, amíg el nem fogyott a pénze. Kalandjai során egy varázsdoboz és három kutya segítette, végül pedig elnyerte a királykisasszony kezét. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
8:20
Magyar népmesék || Koplaló Mátyás (12+)
Magyar népmesék || Koplaló Mátyás (II / 9) Az aktuális rész ismertetője: Volt egyszer egy örökké éhező ember, Koplaló Mátyás. Nagy nyomorúságában már-már felakasztotta magát, amikor összeakadt az ördöggel. Sikerült kicsalni tőle egy mázsa aranyat. Később a pokolbéliek vissza szerették volna csalni az aranyat, ám Koplaló Mátyás mindig túljárt az eszükön. Nem is éhezett többé. Mikor aztán meghalt, az ördögök nem merték befogadni a pokolba, ám Szent Péter sem engedte be a mennyországba. Így Koplaló Mátyás azóta is ott csücsül a mennyország kapuja előtt. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
8:30
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki || A fecsegő kölcsön-csecsemő (12+)
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki || A fecsegő kölcsön-csecsemő A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak. Szereplők: Alan Reed, Jean Vander Pyl, Mel Blanc
9:00
Babamánia (12+)
Babamánia (II / 16) A családalapítás már a gyermekvállalás gondolatával elkezdődik. Hosszú út vezet a lelki felkészüléstől addig, amíg a kisgyermekkor lezárásával átalakul a gyerekeinkhez fűződő viszonyunk. A szülővé válás időszaka, a kisbaba első évei az egész család életében meghatározóak. Már a teherbeesés körüli nehézségek, vagy épp egy küzdelmes várandósság is próbatétel elé állítja a szülőket. Amikor pedig megérkezik az új családtag, hirtelen minden megváltozik. Számos kérdés merülhet fel a fiatal szülőkben, amit nem mernének feltenni még a legközelebbi szeretteiknek sem, mert attól félnek, hogy nem elég jó szülők. Hétvégi magazinműsorunk tabuk nélkül válaszol minden, a családalapítással, terhességgel, szüléssel és kisgyermekkorral kapcsolatos kérdésre. Műsorvezető: Kiss Ernő Zsolt
9:40
Tűsarok (12+)
Tűsarok (XV / 5) A Tűsarok szombatonként várja a divatra, szépségre, újdonságokra, vagy akár a plasztikai sebészet titkaira, konyhai trükkökre és a világ dolgaira nyitott nézőket. A stábnak a legfontosabb, hogy a Tűsarok a mindennapi életben hasznos tanácsokat adjon a magyar hölgyeknek. A műsorvezető-producer Orosz Barbara, aki most egy lendületes, fiatalos, trendi és egyben elegáns, színes képvilágú produkciót álmodott meg, melyben akár sikeres nőket és kezdő fiatal tervezőket is bemutat műsorán keresztül. A Tűsarok nem a katedráról osztja a tanácsokat, inkább kedves, barátnős hangnemben, de humorral segít a szombatonként a hétköznapokban való lavírozásban. Kiemelt tartalmak:• Magyar Divattervezők • Sikeres Nők • Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek • Nemzetközi divatvilág • Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával.
10:15
Több mint TestŐr (12+)
Több mint TestŐr Több mint TestŐr – élet, szépség, egészség Vámos Erikával! Egyre többen próbálnak meg egészségesen élni, ez azonban nem is olyan egyszerű, hiszen számtalan egészségmegőrző, megelőző és gyógyító módszer létezik, amelyek útvesztőjében nehéz megtalálni a számunkra legideálisabbat. Ebben segít a Több mint TestŐr hétről hétre, ahol nem csak Vámos Erika, hanem egy-egy ismert ember is kipróbálja a legújabb, legmegleglepőbb, és leghatásosabb módszereket!
10:55
Házépítők (12+)
Házépítők (I / 3) Minden, amit a házépítésről tudni érdemes! A műsor házigazdája, Schaab László, végigkalauzol a házépítés teljes folyamatán, a tervezéstől a beköltözésig. Ha most vágsz bele az építkezésbe, ezt mindenképp látnod kell!
11:30
SuperCar (12+)
SuperCar Ez az a műsor, amely igyekszik mindenki számára érthetővé és szerethetővé tenni az autózás világát, megismertetni az autóimádókat és a felhasználókat az autógyárak újdonságaival. A paletta mindenre kiterjed, ami alkalmas a közlekedésre, legyen az egy egyszerű robogó, egy hibrid kerékpár vagy akár egy több mint 100 millió forintos Rolls Royce. Totti autós és motoros múltjával olyan képességekre vagy hiányosságokra tud rámutatni, ami mindenki számára érdekes lehet. Műsorvezető: Tóth Zoltán "Totti"
12:10
Forni di Napoli (12+)
Forni di Napoli (I / 1) A pizzakedvelők körében a Forni Di Napoli és Damu László neve az elmúlt években egybeforrt. Budapest egyik legnépszerűbb tradicionális pizzériáját hozták létre, ahol a kezdetektől fogva az volt a cél, hogy Nápoly méltán híres receptúráját Magyarországon is reprezentálják. A siker nem kifejezés, ugyanis 2025-ben Damu László Riminiben megnyerte a Pizza világbajnokságot. A pizzák és olasz ételek szerelmeseinek egy olyan műsort alkotunk meg, ahol megtanulhatják az autentikus olasz fogásokat elkészíteni egy világbajnok pizza mestertől és társától Várnai Lászlótól, aki modern chef-ként fantasztikus pasta-kat és tradicionális olasz ételeket tesz az asztalra. Egy ízig-vérig olasz műsor Budapest szívéből a Forni Di Napoli-ból.
12:45
Életmódi (12+)
Életmódi (III / 15) Az egészséges életmód kialakítása nem egyik napról a másikra megy, hanem egy folyamat eredményeként jön létre. E folyamatban több tényező is fontos szerepet játszik. Az egészséges életmód feltételeként általában 9 alapelvet említenek, melyek együttesen a testi-lelki harmónia megteremtését szolgálják. Alapvetően ezen alapelvek mentén építjük fel magazinműsorunkat, amelyben a könnyedebb hangvétel érdekeben csempészünk egy kis prevenciót, egy kis szépségápolást és egy kis stíluskalauzt is. Műsorvezetők: Győrfi Pál és Proksa Szandra
13:25
Férj és féleség (12+)
Férj és féleség A népszerű szerelmi szakértő, Dr. Emma Lloyd egy rádiós műsorban tartott tanácsadása során akarva-akaratlanul bekavar Patrick és Sophia románcába. Az esküvőre készülő párocska kapcsolata zátonyra fut, Sophia szakít vőlegényével, az elkeseredett Patrick pedig sajátos módon áll bosszút. Az ugyancsak éppen esküvője előtt álló Emma férjeként regisztráltatja magát a hivatalos állami adatbázisban néhány számítógépes hacker-trükk segítségével. Emma erről mit sem tud és a technika ördögét okolja. Természetesen leendő vőlegénye, Richard sem veszi jónéven a dolgot, ezért Emma kétségbeesetten próbálja meggyőzni \"férjét\", hogy \"váljanak el\". Azonban Patrick ahelyett, hogy megkönnyítené a dolgot igyekszik mindinkább megédesíteni azt. Szereplők: Uma Thurman, Justina Machado, Jeffrey Dean Morgan
15:25
Az olasz meló (12+)
Az olasz meló A terv tökéletes. A melót hibátlanul megcsinálták, a menekülés is tiszta ügy volt. Az egyetlen bökkenő, amire Charlie Croker mestertolvaj álmában sem gondolt, saját csapatának egyik tagja lett. Miután sikerült végrehajtaniuk egy elképesztő aranyrúdrablást Velence egyik szigorúan őrzött palotájában, Charlie és bandája nem akarnak hinni a szemüknek és az eszüknek, amikor egyik társukról kiderül, hogy kettős játékot űzött. Innentől nem a kassza a tét, hanem a bosszú! Ekkor lép a képbe Stella, a gyönyörű, acélidegzetű kasszafúró, aki csatlakozik Charlie csapatához, amikor vissza akarják lopni az aranyat. Mégpedig úgy, hogy betörnek Los Angeles közlekedésfelügyeleti központjába, megbabrálják a jelzőlámpákat, és a város történetének legnagyobb közlekedési dugóját idézik elő… Az 1969-es klasszikus modern változata tele van fordulatokkal, izgalmas kaszkadőrmutatványokkal, páncélkocsikkal, motorokkal, helikopterekkel, beláthatatlanul vad kanyarokkal, akcióval és izgalommal! Szereplők: Mark Wahlberg, C
18:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:55
A Nagy Duett (12+)
A Nagy Duett (VI / 7) Tíz sztárpár produkciójával indul A Nagy Duett hatodik évada. Csobot Adél, Kollányi Zsuzsi, Marcellina, Tóth Andi, Wolf Kati, Gergely Róbert, Gönczi Gábor, Horváth Tamás, Szabó Ádám és Takács Nikolas párjaikkal már elkezdték a közös munkát, hogy minél szórakoztatóbb produkcióval lépjenek A Nagy Duett színpadára. A TV2 show-műsorában ezúttal is a nézők és a háromtagú zsűri dönt a hírességek sorsáról, a szavazás azonban változik. A produkciók alatt a nézők 1-10-ig pontozhatják a párosokat a TV2 Live applikáció segítségével, majd a zsűri is kiosztja pontjait. A két legkevesebb pontot gyűjtő páros közül az esik ki, akire kevesebb voks érkezik a műsor végi extra szavazáson.
1:55
Hotel Artemis - A bűn szállodája (15+)
Hotel Artemis - A bűn szállodája A nem túl távoli jövőben egy ápolónő egy földalatti kórházat üzemeltet Los Angeles legveszedelmesebb bűnözői számára. Egy napon felfedezi, hogy a betegek egyike azért érkezett, hogy meggyilkoljon egy másikat. Szereplők: Sofia Boutella, Dave Bautista, Jeff Goldblum
3:20
Végső csapda (15+)
Végső csapda 2018 tele, Egyesült Arab Emírségek. A Mocha-bázison emelkedett a hangulat, mert három emirátusi katona arra számít, hogy hamarosan hazatérnek. Utolsó rutin járőrözés közben a három katonát, Alit, Bilalt és Hindasit erősen felfegyverzett fegyveresek támadják meg egy keskeny kanyonon keresztül. A három katona csapdába esett, megsebesült és kommunikációs hatótávolságon kívülre került, és ráébredt helyzetük súlyosságára. Kifogynak a lehetőségekből, a hadianyagból _ és az idejükből.
5:00
Volt egyszer egy képregény (12+)
Volt egyszer egy képregény Az aktuális rész ismertetője: A Volt egyszer egy képregény átfogó képet ad a magyar képregénykultúráról, érintve a képregény történetét a kezdetektől napjainkig, fókuszba helyezve a magyar képregény fejlődését. Filmünk elkalauzolja a nézőt a kezdetben a napilapokban közölt képregények szárnybontogatásaihoz, valamint a magyar képregény jelenlegi világába. A magyar képregénykiadók és -készítők motivációjára, és a médium iránti elkötelezettségére is kitérünk. A nagy hagyománynak örvendő képregénybörze múltja és jelene is terítékre kerül, a főszervező és egyben képregénykiadó Harza Tamásnak a megszólalásával. Hazai képregényszerzők nyilatkoznak a képregényről, mint megélhetési formáról. Emellett a képregény, mint médium lehetséges jövőjére is kitérnek a megszólalók.
5:45
A majmok bolygója: Háború (12+)
A majmok bolygója: Háború A majmok túlszárnyalták az embereket. Ami jó szándékú kísérletnek indult, az teljes hatalomátvétellé vált: immár az értelmes emberszabásúak a Föld urai. A városok elnéptelenedtek, a menekülőkkel nem tudni, mi történt, és a kevés életben maradt ember kis csapatokra szakadva bujkál... amíg bír. És készülődik. A háború ugyanis elkerülhetetlen. Caesar, a harcedzett és szuperintelligens óriásgorilla, aki nagyon sokat szenvedett az emberek rabságában nem tud felejteni és nem akar megbocsátani. Mindkét fél tudja, hogy az emberiségnek nincs több esélye. Ha most kudarcot vall, végképp eltűnik a Föld színéről. Szereplők: Judy Greer, Woody Harrelson, Andy Serkis
8:30
Shrek a vége, fuss el véle (12+)
Shrek a vége, fuss el véle Shrek már nem az a félelmetes óriás, akit egykor megismertünk, ha valaki ugyanis meglátja, nem kezd el sikoltozva az ellenkező irányba rohanni. Békés családapa és köztiszteletben álló híresség, akit megsüvegelnek, ha felbukkan az utcán, és autogramot kérnek tőle a vasvillára. Nem csoda hát, hogy nem érzi jól magát a bőrében, s meg akarja találni régi önmagát. Ehhez azonban a Túl az Óperencián torz, alternatív változatán keresztül vezet az út. Ott, ahol üldözik az ogrékat, a gonosz Rumpelstiltskin a király, és nem ismerik egymást Fionával. Shreken hát a sor, hogy helyrehozza, amit elrontott, megmentse a barátait, visszaállítsa a világ rendjét és visszaszerezze a Szerelmét... Szereplők: Mike Myers, Antonio Banderas, Cameron Diaz
10:10
Jurassic Park 3. (12+)
Jurassic Park 3. Dr. Alan Grant kiheverte a Jurassic Parkban történteket, és újult lendülettel kutatja a raptorok intelligenciájával kapcsolatos új elméletének helyességét. Így aztán nem tud ellenállni a kísértésnek, amikor egy jómódú kalandor busás támogatást ígér a kutatásaihoz _ amennyiben Grant elkíséri őket egy repülős körútra a Sorna szigetre, mely az In-Gen genetikus tenyész-telepe volt, és ahol a második részben szörnyű dolgok történtek. Csakhogy amikor kiderül, hogy a kalandor és a felesége nem csupán felülről akarják megcsodálni a szigetet, hanem le is akarnak szállni, az események hirtelen tragikus fordulatot vesznek. A hét túlélő harcolni kezd az életben maradásért, és hamarosan az is kiderül, hogy mi volt az igazi oka annak, hogy Grant-et a szigetre csábították…Szereplők: Sam Neill, Laura Dern, Téa Leoni
12:00
Reszkessetek, betörők! 3. (12+)
Reszkessetek, betörők! 3. Négy dörzsölt tolvaj próbál megkaparintani egy szupertitkos katonai adatokat tároló mikrochipet, melyért a feketepiacon dollármilliókat adnának a felforgató hatalmak. Az értékes zsákmánynak azonban lába kél, és kalandos utat jár be egy játékautó alkatrészei között. A nyomok Hongkongból egy csendes chicagói kertvárosba, a Pruitt család otthonába vezetnek. Csak egyvalaki tartózkodik a házban, csak ő tudja, hol rejtőzik az áhított kisautó. De a négy bajkeverő hamarosan saját bőrén tapasztalja, hogy ez az egy is bőven elég gondot okoz, mert nem létezik nála agyafúrtabb és kiborítóbb ellenfél. Ravasz, bátor, talpraesett _ és csak 8 éves! Kedvenc játékáért pedig mindenre képes! Szereplők: Olek Krupa, Alex D. Linz, Lenny von Dohlen
14:00
A szállító 2. (12+)
A szállító 2. A szállító hallgatag férfi. Sohasem kérdez, csak megbízásokat teljesít. Hideg és érzelemmentes. Frank Martin (Jason Statham) megbízatása ezúttal minden eddiginél egyszerűbb: egy kisfiút fuvaroz az iskolába. Nem is sejti, hogy hamarosan halálos játszmába keveredik a gyermekkel, amikor az egyik kolumbiai drogbáró végezni akar egy összejövetelen Amerika legjobb kábítószer-ellenes nyomozóival... Szereplők: Jason Statham, Amber Valletta, Alessandro Gassman
15:45
Szupercella (12+)
Szupercella A legendás Ray Breslin a börtönök biztonságát teszteli, és eddig mindig sikerrel járt. A szervezet nagy összegű megbízást kap a CIA-től. Ezúttal az ultrabiztonságos, Sírkő nevű szuperbörtön rendszerét kell tesztelni azzal a feltétellel, hogy semmilyen külső segítségre nem számíthat. Breslin vállalja, ám életében először szembesül a feladat reménytelenségével. A börtönben összebarátkozik Rottmayerrel, és meggyőzi, hogy vegyen részt merész tervének kivitelezésben. A nagy szökéshez azonban szükségük van Dr. Kyrie segítségére is. Szereplők: Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger, Jim Caviezel
17:55
Trója (12+)
Trója Az ókori Hellászban az irodalom talán legismertebb szerelmespárja _ Parisz, Trója hercege (Orlando Bloom) és Helené, a spártai hercegnő (Diane Kruger) _ ártatlan találkozásából akkora háború robban ki, ami egy egész civilizáció végromlását fogja előidézni. Parisz elszereti és elrabolja Helenét férjétől, Meneláosz királytól (Brendan Gleeson), és ez nem maradhat megtorlás nélkül. És aki Meneláoszt sérti meg, az megsérti bátyját is, Mükéne hatalmas királyát, Agamemnónt (Brian Cox), aki azonnal hadba hívja a görög seregeket, hogy Trója ellen vonuljanak, visszaszerezzék Helenét és fivére becsületét. Agamemnónnak kapóra is jön ez az eset, hiszen végtelen kapzsiságában régóta feni a fogát Ilionra: ha elfoglalja Tróját, övé a teljes Égei-tenger, és megerősíti hatalmát máris óriási birodalma felett. Ilion, a fallal körülvett város, amit Priamosz király (Peter O''Toole) irányít és fia, a nagy Hektór herceg (Eric Bana) véd, olyan fellegvár, amit még soha egyetlen sereg sem tudott bevenni. Hogy Tr
21:00
Jack Reacher (12+)
Jack Reacher Amikor egy fegyveres megöl öt embert hat lövéssel, minden bizonyíték a letartóztatott gyanúsítottra utal. A kihallgatás során azonban a gyanúsított csak egy cetlit nyújt át a következő szöveggel: "Kerítsék elő Jack Reacher-t! " Így kezdődik a rendhagyó hajsza az igazság után, amelynek során Jack Reacher egy váratlan ellenféllel kerül szembe, aki mestere az erőszaknak, miközben súlyos titkot őriz... Szereplők: Tom Cruise, Rosamund Pike, Robert Duvall
0:45
A gyilkos járat (18+)
A gyilkos járat Katica (Brad Pitt), a mentális válságban szenvedő bérgyilkos elhatározza, hogy mostantól pozitív hozzáállással és erőszakmentesen végzi el a munkáját. Ezúttal egyszerű a feladata, csupán egy aktatáskát kell begyűjteni a Tokióból Kiotóba tartó vonaton. Csakhogy a táskára rajta kívül még számtalan bérgyilkos vadászik, egy fura testvérpár, Mandarin (Aaron Taylor-Johnson) és Citrom (Brian Tyree Henry), egy titokzatos szamuráj, a diáklánynak álcázott Herceg (Joey King), és persze a szálakat mozgató Fehér Halál (Michael Shannon) mindenre elszánt emberei. Katica azonban nem tágít elhatározásától, dacolva a sorssal és a vonat gyilkos utasaival. Szereplők: Brad Pitt, Aaron Taylor-Johnson, Joey King
5:15
Fedőneve: Oroszlán (12+)
Fedőneve: Oroszlán Léo Milan (Dany Boon), a pszichiátria egyik betege azt állítja, hogy a Konstelláció titkos ügynöke, és a fedőneve Oroszlán. Kezelőorvosa, Romain (Philippe Katerine) nem veszi komolyan egészen addig, amíg el nem rabolják a barátnőjét. A kétségbeesett doki a rendőrségi megszégyenülés után már csak betegében bízhat. Egy őrült ötlettől vezérelve megszökteti és együtt vállalkoznak Louise (Anne Serra) megmentésére, aki korántsem olyan ártatlan, mint Romain hitte. Bár Léo minden szorult helyzetből kivágja magát, a doki fenntartja a lehetőségét annak, hogy talán ő maga is a megbolondulás útjára lépett. Szereplők: Dany Boon, Philippe Katerine, Anne Serra
7:10
Meseautó (12+)
Meseautó Szűcs János (Stohl András), egy nagy budapesti üzletközpont igazgatótanácsának elnöke, gazdag, sikeres és nőtlen. Végre egy hosszabb szabadságra készül, és ennek örömére autókereskedő nagybátyjától (Kern András) egy gyönyörű autót vásárol, amivel már az első napon sikerül elütnie egy görkorcsolyás fiatal lányt, Verát (Ónodi Eszter). Nagyobb baj nem történik, talán "csak" annyi, hogy az elnök beleszeret a lányba…Szereplők: Stohl András, Ónodi Eszter, Kern András
9:10
Angry Birds - A film (12+)
Angry Birds - A film Madárszigeten nem mindig voltak dühösek a madarak. Sokáig csak gondtalan, röpképtelen szárnyasok népesítették be. Ebben a paradicsomi idillben Piros, a szeszélyes madár, a száguldozó Chuck és a lobbanékony Bomba mindig is kívülállók voltak tökéletlen boldogságukkal. Ám amikor a szigetre titokzatos zöld malacok érkeznek, csak a három különc barát ismeri fel, hogy veszélybe került az édenkert. Szereplők: Jason Sudeikis, Peter Dinklage, Bill Hader
10:55
Mézengúz (12+)
Mézengúz A fiatal méhecske, Barry B. Benson a főiskola elvégzésekor jön rá, hogy egész életében ugyanazt a munkát kell majd végeznie. Csalódottságában megtöri a családi hagyományt, és csatlakozik a veszélyes akciócsapathoz, hogy láthassa a kaptáron kívüli világot. Manhattanben kis híján belehal a kalandba, ám Vanessa, a szép virágáruslány megmenti. Barry újabb hibát követ el, amikor megszegi a méhtörvényt, és összebarátkozik Vanesszával. Baj bajt követ, és Barry hamarosan beperli az emberiséget, aminek pusztító következményei lesznek a természetre nézve. Szereplők: Jerry Seinfeld, Renée Zellweger, Matthew Broderick
12:45
Az őrzők legendája (12+)
Az őrzők legendája Soren, a bagoly az apja meséin nőtt fel, amelyek a nagy fa, a Ga-Húl őrzőiről szólnak, azokról a bátor, mitikus szárnyasokról, akik az egyszerű bagolynépet védik a gonosz tisztáktól. Miközben Soren szeretne az ősök nyomába lépni, a testvére, Tukk kigúnyolja ezért. Egy nap a két bagolycsemetét elrabolja a lázadó bagolycsapat. Sorennek néhány társával együtt sikerül megszöknie. A barátaival együtt elindulnak megkeresni a nagy fát és az őrzőket, hogy segítségükkel legyőzhessék az ellenséget. Szereplők: Jim Sturgess, Hugo Weaving, Jay Lagaia
14:45
Pókember 3 (12+)
Pókember 3 Peter Parker (Tobey Maguire) épp a Mary-Jane-nel (Kirsten Dunst) való kapcsolata és a Pókemberként rá háruló felelőssége között próbál egyensúlyt találni, amikor felbukkan régi barátja, Harry Osborn (James Franco), hogy Új Manóként bosszút álljon apja halála miatt. Közben Peternek el kell kapnia Ben bácsi valódi gyilkosát, aki Homokemberré (Thomas Haden Church) átalakulva szinte legyőzhetetlen. Különösen úgy, hogy Peter ruhája koromfeketévé válik, ami ugyan nagymértékben felerősíti az erejét, de közben elhatalmasodik rajta egy ismeretlen sötét akarat. Ezért Peternek mélyen magába kell néznie, hogy felszabadítsa azt az együttérző hőst, aki képes szembenézni bárkivel, még önmagával is. Szereplők: Tobey Maguire, Kirsten Dunst, James Franco
17:45
Pókember - Idegenben (12+)
Pókember - Idegenben Pókember (Tom Holland) nem pihenhet. Az már kiderült, hogy egyedül is képes megmenteni a világot, és csoportban is megállja a helyét, de közben ő úgy érzi, hogy neki is jár mindaz, ami bármelyik középiskolásnak, és a haverjaival európai utazásra indul. Ám éppen, amikor végre élvezhetné mindazt, amit a baráti lazulás kínálhat, újabb kihívás elé kell néznie. A rejtélyes Mysterio (Jake Gyllenhaal) miatt új kalandba indul, és könnyen lehet, hogy Pókember, aki nagy nehezen próbálja a hátizsákos utazást a hősi küzdelemmel összehangolni, kénytelen régi Bosszúálló társaitól segítséget kérni. Szereplők: Zendaya, Tom Holland, Jake Gyllenhaal
20:20
Godzilla (12+)
Godzilla Ford Brody hadnagy (Aaron Taylor-Johnson) különös körülmények között vesztette el a szüleit. Apja szinte beleőrült összeesküvés-elméletébe, húsz éven át meggyőződéssel kutatott egy szörny után, melyet a japán kormány tudósai Dr. Serizava (Ken Watanabe) vezetésével egy föld alatti bunkerben rejteget. Egy radioaktív katasztrófa következtében a szörny nagy energiához jut és elszabadul. A világ megdöbben az óriási rovarszerű teremtményen, amely elszív minden energiát és porig rombol mindent, ráadásul még szaporodni is képes. Ez azonban még csak a kezdet. Az óceán mélyéről még egy nála is nagyobb fenyegetés közeledik. Szereplők: Aaron Taylor-Johnson, Bryan Cranston, Elizabeth Olsen

TV műsor (2025. 04. 27.)

Tv műsorunkban megtalálható az összes Magyarországon ismert és nézett tv csatorna és televízió adás aktuális mai műsora, holnapi, holnaputáni, vagy akár egész heti műsora.

Minden oszlop egy tv csatorna műsorát mutatja. Az oszlop tetején lévő zöld nyíllal lenyitható panelről a 18 legnépszerűbb televízió csatorna műsora közül választhatunk, majd lejjebb az összes csatorna megtalálható. Az egyes oszlopok külön-külön állíthatóak, így be tudjuk állítani, hogy csak azokat a csatornákat lássuk amik érdekelnek minket.

Az egyes oszlopok külön-külön görgethetőek, így juthatunk el a reggeli műsoroktól, a délutáni, esti műsorok megtekintéséig.

A műsormezők jobb alsó sarkában lévő “i” betűre kattintva, több infót tudhatunk meg az adott programról. A menü melletti nagyító ikonnal kereshetünk egyes tv műsorokra, illetve a hold jellel válthatunk éjszakai nézetre.