0:35
New Amsterdam - Vészhelyzet New Yorkban || Mindenestül (12+)
New Amsterdam - Vészhelyzet New Yorkban || Mindenestül (5. évad 2. rész) Dr. Max Goodwin, a New Amsterdam kórház új orvosigazgatója azzal kezdi munkáját, hogy egyesével megismerkedik a személyzettel, még a takarítókkal is. Azt szeretné tudni: hogyan segíthetek? Válasz hiányában kész egy egész osztálynak felmondani, ha ott az orvosokat jobban érdeklik a bevételi források, mint a hatékonyabb gyógyítás. Max minden építő ötletre vevő, és azonnal cselekszik. Csak saját, titkolt halálos betegsége az, ami megállíthatja a reformokban. A 2. évad A New Amsterdam orvosai lassan magukhoz térnek a traumából, amiben kollégákat és hozzátartozókat is elveszítettek. Max orvosigazgatóként és apaként is próbál helytállni, amit csak extrém megoldásokkal tud megoldani. A megüresedett asszisztensi állásra egy háborús veterán őrmestert vesz fel, akivel átreformálja a munkát.
1:35
Nyomtalanul || Kinyilatkoztatás (12+)
Nyomtalanul || Kinyilatkoztatás (2. évad 2. rész) Az eltűnt személyek felkutatásával foglalkozó FBI-ügynökök csoportját Jack Malone (Anthony LaPaglia) irányítja. Hatalmas a versenyfutás az idővel, a tapasztalatok szerint ugyanis, ha valaki nem kerül elő 48 órán belül, akkor a túlélési esélyei minimálisra csökkennek. Ezért aztán a nyomozók nem a precíz nyomelemzéssel foglalkoznak, hanem a tanúk és hozzátartozók gondos kikérdezésével próbálják rekonstruálni az eltűnések áldozatainak utolsó napjait, valamint megtalálni a hozzájuk vezető utat.
2:30
Döglött akták || A graffiti művész esete (16+)
Döglött akták || A graffiti művész esete (7. évad 13. rész) A sorozat Lilly Rush-ról (Kathryn Morris) szól, a magányos detektívnőről, aki a philadelphiai gyilkossági csoport Döglött akták osztályát vezeti. A részleg olyan régi, akár több éves, elfelejtett ügyekkel foglalkozik, melyeket a nyomozás ideje alatt nem tudtak megoldani, ezért lezártak. Lilly korábban jó megérzéseit és éles eszét folyamatban lévő gyilkossági ügyek elkövetőinek felkutatásában és kihallgatásában vettette be. Most azonban olyan tanúk meghallgatását végzi, akiknek az élete időközben teljesen megváltozott az eset óta. Lilly Rush igazi megszállott detektív, aki a modern tudományt és technikákat hívja segítségül, hogy új nyomokat felfedezve megoldjon korábban megoldhatatlannak hitt ügyeket. Lilly felkészült munkája következményeire, arra, hogy régi sebeket téphet fel, illetve hogy gyanúsítottjai újabb bűntényeket követtek el. Ha Lilly egy ügy kapcsán zsákutcába fut, tanácsot kér nagyra tisztelt mentorától, John Stillman (John Finn) főhadnagytól. Csapata tagj
2:55
Döglött akták || Az eltévedt golyó esete (16+)
Döglött akták || Az eltévedt golyó esete (7. évad 8. rész) A sorozat Lilly Rush-ról (Kathryn Morris) szól, a magányos detektívnőről, aki a philadelphiai gyilkossági csoport Döglött akták osztályát vezeti. A részleg olyan régi, akár több éves, elfelejtett ügyekkel foglalkozik, melyeket a nyomozás ideje alatt nem tudtak megoldani, ezért lezártak. Lilly korábban jó megérzéseit és éles eszét folyamatban lévő gyilkossági ügyek elkövetőinek felkutatásában és kihallgatásában vettette be. Most azonban olyan tanúk meghallgatását végzi, akiknek az élete időközben teljesen megváltozott az eset óta. Lilly Rush igazi megszállott detektív, aki a modern tudományt és technikákat hívja segítségül, hogy új nyomokat felfedezve megoldjon korábban megoldhatatlannak hitt ügyeket. Lilly felkészült munkája következményeire, arra, hogy régi sebeket téphet fel, illetve hogy gyanúsítottjai újabb bűntényeket követtek el. Ha Lilly egy ügy kapcsán zsákutcába fut, tanácsot kér nagyra tisztelt mentorától, John Stillman (John Finn) főhadnagytól. Csapata tagja
3:25
Szívek szállodája || Az első bál (12+)
Szívek szállodája || Az első bál (7. évad 3. rész) Mai mércével mérve a 32 éves gyönyörű Lorelai még javában a szinglik gondtalan életét élné, egyik partiról járna a másikra a szőke hercegre vadászva. Ehelyett egy kisvárosban próbál életben tartani egy gyönyörű kis szállodát és neveli 16 éves kora óta egyedül a lányát, Rory-t. Rory épp elérte azt a kritikus kort, amikor ő kamaszfejjel magára maradt, elkövetve olyan hibákat, melyek visszavonhatatlan következményekkel jártak. Lorelai és Rory, anya és lánya, mentor és tanítvány bizalmas barátnők, azaz a bájos Gilmore lányok, azonban nemcsak okosak és szépek, hanem örök optimisták is, akik minden körülmények között vigyáznak egymásra, bármit is hozzon az élet.
4:05
Agymenők || Rendmánia (12+)
Agymenők || Rendmánia (1. évad 2. rész) Sheldont ki kell menteni, miután úgy dönt, hogy terápiás jellegű túrára indul, és vonattal járja be a vidéket (a kor nem mindig jár bölcsességgel). Ez egyben azt is jelenti, hogy újra itt van az Agymenők kis csapata, hogy ismét jó kedvet teremtsenek a televíziózás legviccesebb szemeszterében. Iratkozz be a humorórára, és nézd végig Leonard jelentéktelen kis műtétjét, ami egy kisebb katasztrófával ér fel Sheldon számára, valamint Howard megdöbbenését anyukája és potyaleső barátjuk, Stuart kapcsolatát illetően, vagy azt, hogy milyen váratlan eredményt hoznak Penny szokatlan módszerei egy gyógyszergyár területi képviselőjeként. Fedezd fel, hogy miként lehet utólag bepótolni egy iskolai bált, ahova nem mentél el annak idején, vagy egy nem túl népszerű ünnepi eseményt, és próbáld ki az új játékot, ami Raj randizási szokásaira épül. Kóstolj bele Amy online rajongói írásaiba, figyeld Bernadettet, amint érzéketlenül átveszi az irányítást néhány érzékeny családi témában, és ki
4:20
Nevess csak! (12+)
Nevess csak! Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
4:30
Teleshop
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
5:00
S.W.A.T. - Különleges egység || Soha többé (12+)
S.W.A.T. - Különleges egység || Soha többé (2. évad 6. rész) A Los Angeles-i S. W. A. T. tisztje, Daniel "Hondo" Harrelsont azzal bízzák meg, hogy egy magasan képzett egységet irányítson abban a közösségben, amelyben felnőtt.
6:00
Reggeli (12+)
Reggeli (73. rész) Reggeli _ Interaktív és erőteljes közösségi blokkokkal, friss hírekkel, időjárás-jelentéssel minden hétköznap reggel az RTL sikerműsora. A minden eddiginél interaktívabb, erős közösségi médiatámogatással bíró műsor a nézők hétköznapjait meghatározó témákat könnyed formában, fiatalosan és lendületesen dolgozza fel. A Reggeli műsorvezető-házigazdái várják hétköznap reggelente azokat, akik vidám, jókedvű, friss információkkal és humorral teli ébredésre vágynak.
9:20
Monk - A flúgos nyomozó || Mr. Monk két keréken (12+)
Monk - A flúgos nyomozó || Mr. Monk két keréken (7. évad 11. rész) Adrian Monk (Tony Shalhoub), a zseniális San Franciscó-i nyomozó felesége rejtélyes halála után elveszti az állását, ám továbbra is a rendőrségnek dolgozik magán tanácsadóként. Egykori asszisztensével és főnökével elképesztő hatékonysággal tudja megoldani a megoldhatatlan ügyeket, miközben kényszeresen retteg a baktériumoktól és a szennyeződésektől.
10:25
Teleshop
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
10:50
5 Arany Gyűrű (12+)
5 Arany Gyűrű (1. évad 17. rész) 2 páros, 5 arany gyűrű, 5 képrejtvény! A Gundel Takács Gábor vezette kvízműsorban két csapat 5 fordulón keresztül versenyez, melyek során vizuális feladványokat oldanak meg egyre növekvő pénzösszegért. A párok gyűrűkkel jelölik válaszaikat a led-padlón. Az, aki a legtöbb pénzt gyűjti, előnyt szerez a döntőben, de a végső győztes csak az utolsó körben dől el. A nyertes pár hazaviheti a nyereményt, míg a vesztes üres kézzel távozik. A Magyarországon először az RTL-en látható kvízműsor főszereplője egy varázslatos padló, ahol különböző feladványok elevenednek meg, a 2-2 játékosnak pedig az a feladata, hogy a lehető legpontosabb választ adja meg 5, különböző méretű arany gyűrű segítségével. Ebben a játékban a legkisebb gyűrű a legértékesebb, a megoldás pedig mindig ott van, csak látni kell! A megfejtés akkor helyes, ha a keresendő feladvány a padlóra helyezett arany gyűrűn belül van, legalább 1 kicsi részen, azaz 1 pixelnyi helyen. A játék első felében pénzt gyűjtenek a
11:00
S.W.A.T. - Különleges egység || Örökség (12+)
S.W.A.T. - Különleges egység || Örökség (2. évad 7. rész) A Los Angeles-i S. W. A. T. tisztje, Daniel "Hondo" Harrelsont azzal bízzák meg, hogy egy magasan képzett egységet irányítson abban a közösségben, amelyben felnőtt.
11:50
Pokoli rokonok || Együtt a bajban (12+)
Pokoli rokonok || Együtt a bajban (1. évad 74. rész) Képernyőn az RTL vadonatúj sorozata, a Pokoli rokonok (Gyártó: Scripted Productions). Az RTL új napi sorozata, a Pokoli rokonok izgalmakkal teli történet arról, hogyan küzdenek meg egy kisváros rivális családjai a pénzért, hatalomért és a szerelemért. Minden kész, hogy Pantallós határában akkumulátorgyár épüljön. Ha Fejes István is úgy akarja. A település polgármestere, Aczél Tihamér mindent megtenne, hogy megvalósuljon ez a nagyszabású kínai-magyar beruházás, ami az egész települést gazdaggá tenné (különösen őt), de ehhez előbb békét kéne kötnie Pantallós legnagyobb földbirtokosával, Istvánnal. István viszont jobban utálja Tihamért, mint amennyire szereti a pénzt, és kijelenti, hogy az ő ősei földjén csak a holttestén át épülhet meg az a gyár. Ebbe a patthelyzetbe csöppennek bele Gubáék, az egykor gazdag bankárcsalád tagjai, akik a bankjuk csődje, és Guba Antal bankigazgató letartóztatása után kénytelenek visszaköltözni ebbe az isten háta mögötti, unalmas községbe,
13:00
RTL Híradó 1 órakor
RTL Híradó 1 órakor (73. rész) Az RTL-en mindennap többször is láthatjuk, mi történt a nagyvilágban. Nem csupán a fontosabb bel- és külpolitikai hírekről, hanem gazdasági, sport és kulturális vonatkozású eseményekről is tájékoztatnak bennünket a műsorvezetők.
13:25
Barátok közt (12+)
Barátok közt (257. rész) Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset követk
13:35
Barátok közt (12+)
Barátok közt (245. rész) Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset követk
14:00
Barátok közt (12+)
Barátok közt (258. rész) Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset követk
14:10
Barátok közt (12+)
Barátok közt (246. rész) Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset követk
14:30
Barátok közt (12+)
Barátok közt (259. rész) Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset követk
14:45
Barátok közt (12+)
Barátok közt (247. rész) Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset követk
15:00
Barátok közt (12+)
Barátok közt (260. rész) Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset követk
15:35
Dr. House || Félkegyelmű (12+)
Dr. House || Félkegyelmű (3. évad 15. rész) Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget, hiszen a betegeket csak arra "találták ki", hogy az orvosok munkáját nehezítsék… Öntörvényű, renitens alak, de kétségtelenül hatalmas szaktekintély. Kis csapata csupa lelkes és ígéretes fiatal neurológusból áll, akiket ő maga válogatott ki – persze sajátságos kritériumok alapján. Számára egy dolog fontos igazán: hideg fejjel megoldani az ügyet, vagyis felfedni a betegség mivoltát és bizonyítást nyerni. S még egy fontos információ Doktor House-ról: Igyekezz őt nem megzavarni délután egy óra körül, a kedvenc kórház-sorozata közben!
16:40
Drága örökösök || Rémes krémes (12+)
Drága örökösök || Rémes krémes (1. évad 65. rész) A Drága örökösök olyan család életébe enged bepillantást, akikkel egy hirtelen jött örökség miatt nagyot fordul a világ. A falusi nagypapa halála után kiderül, hogy az öreg hatalmas vagyont hagyott a vidéki életből már kiszakadt, fővárosban élő három gyermekére és két felnőtt korú unokájára. A 612 millió forint azonban csak úgy lehet az örökösöké, ha vállalják, hogy egy évre visszaköltöznek szülőfalujukba, Ökörapátiba. További feltétel, hogy a visszaköltözést követően a budapesti rokonok egy teljes éven át 12 óránál tovább nem hagyhatják el a kis falut. Aki ezt megszegi, az kiesik az örökségből, ha pedig egyikőjüknek sem sikerül teljesíteni a feltételeket, úgy a hatalmas vagyon a falusiakra száll. Drága örökösök az RTL műsorán!
18:00
RTL Híradó Esti kiadás
RTL Híradó Esti kiadás (106. rész) Az RTL-en mindennap többször is láthatjuk, mi történt a nagyvilágban. Nem csupán a fontosabb bel- és külpolitikai hírekről, hanem gazdasági, sport és kulturális vonatkozású eseményekről is tájékoztatnak bennünket a műsorvezetők.
18:55
Fókusz (12+)
Fókusz (75. rész) Hétköznaponként jelentkező információs szórakoztató magazin a legfrissebb hírekkel, aktuális információkkal, eseményekkel, emberi sorsokkal, érdekes történetekkel és helyszínekkel a világ minden részéről.
19:50
Pokoli rokonok || Túl a barátságon (12+)
Pokoli rokonok || Túl a barátságon (1. évad 75. rész) Képernyőn az RTL vadonatúj sorozata, a Pokoli rokonok (Gyártó: Scripted Productions). Az RTL új napi sorozata, a Pokoli rokonok izgalmakkal teli történet arról, hogyan küzdenek meg egy kisváros rivális családjai a pénzért, hatalomért és a szerelemért. Minden kész, hogy Pantallós határában akkumulátorgyár épüljön. Ha Fejes István is úgy akarja. A település polgármestere, Aczél Tihamér mindent megtenne, hogy megvalósuljon ez a nagyszabású kínai-magyar beruházás, ami az egész települést gazdaggá tenné (különösen őt), de ehhez előbb békét kéne kötnie Pantallós legnagyobb földbirtokosával, Istvánnal. István viszont jobban utálja Tihamért, mint amennyire szereti a pénzt, és kijelenti, hogy az ő ősei földjén csak a holttestén át épülhet meg az a gyár. Ebbe a patthelyzetbe csöppennek bele Gubáék, az egykor gazdag bankárcsalád tagjai, akik a bankjuk csődje, és Guba Antal bankigazgató letartóztatása után kénytelenek visszaköltözni ebbe az isten háta mögötti, unalmas községbe,
21:10
5 Arany Gyűrű (12+)
5 Arany Gyűrű (1. évad 18. rész) 2 páros, 5 arany gyűrű, 5 képrejtvény! A Gundel Takács Gábor vezette kvízműsorban két csapat 5 fordulón keresztül versenyez, melyek során vizuális feladványokat oldanak meg egyre növekvő pénzösszegért. A párok gyűrűkkel jelölik válaszaikat a led-padlón. Az, aki a legtöbb pénzt gyűjti, előnyt szerez a döntőben, de a végső győztes csak az utolsó körben dől el. A nyertes pár hazaviheti a nyereményt, míg a vesztes üres kézzel távozik. A Magyarországon először az RTL-en látható kvízműsor főszereplője egy varázslatos padló, ahol különböző feladványok elevenednek meg, a 2-2 játékosnak pedig az a feladata, hogy a lehető legpontosabb választ adja meg 5, különböző méretű arany gyűrű segítségével. Ebben a játékban a legkisebb gyűrű a legértékesebb, a megoldás pedig mindig ott van, csak látni kell! A megfejtés akkor helyes, ha a keresendő feladvány a padlóra helyezett arany gyűrűn belül van, legalább 1 kicsi részen, azaz 1 pixelnyi helyen. A játék első felében pénzt gyűjtenek a
21:15
A mi kis falunk || Falunap (12+)
A mi kis falunk || Falunap (5. évad 13. rész) A sorozat egy kis falu mulatságos hétköznapjait mutatja be olyan karakterek segítségével, akikkel csak és kizárólag itt találkozhatunk: egy ügyeskedő polgármester és kultúrharcos asszisztense, egy testépítő pap, egy szexi kocsmáros, egy féleszű rendőr, egy rezignált körzeti orvos és egy playboy foci edző. A vidéki környezet és a számtalan külső felvétel olyan keretbe helyezi a sorozatot, mely garantálja a felhőtlen szórakozást és a tökéletes kikapcsolódást. A főszereplők: Polgármester (Csuja Imre) ",Ígérem, hogy amíg én leszek a polgármester, az életszínvonalunkat megőrizzük. " Károly Pajkaszeg polgármestere. Láthatóan nem tagadja meg magától az élet örömeit. Számára a falu az első _ rögtön a saját érdekei után. Egy igazi túlélő, aki folyamatosan ügyeskedik. A templom építésére kapott pénzből létrehozott halastónál tölti minden idejét, és a napi ügyeket szereti jobbkezére, Erikára hagyni. Tévedhetetlennek tartja magát, és úgy gondolja, mindig a közt szolgálja. Dörzsöl
22:25
RTL Híradó - Késő esti kiadás
RTL Híradó - Késő esti kiadás (73. rész) Az RTL Híradó _ Késő esti kiadása a klasszikus híradó mintáját követi a hírsorrend terén; koncentrál a fontos politikai, közéleti, gazdasági, külpolitikai témákra és az ezekkel kapcsolatos információkat gyűjti, szemlézi. Így a megszokott módon a műsor elején a legfontosabb hírek, a végén pedig színesebb, könnyedebb témák várhatók.
23:10
UEFA Bajnokok Ligája 2024-2025 (12+)
UEFA Bajnokok Ligája 2024-2025 (32. rész) A Bajnokok Ligája az európai klublabdarúgás legrangosabb versenysorozata, amelyet az UEFA szervez. A világ legjobb csapatai, mint például a Real Madrid, a Manchester City, a Barcelona vagy a Bayern München, versenyeznek benne. A sorozat szeptembertől májusig tart, csoportkörrel kezdődik és egyenes kieséses szakaszban folytatódik. A mérkőzéseket az RTL+ felületén élőben lehet követni már az augusztusi play-offtól. Honlap: rtl. hu/sport/uefa Facebook: facebook. com/rtlfoci Instagram: @rtlfoci TikTok: @rtlhu
0:25
A hegyimentők || A vesztes - 1. rész (12+)
A hegyimentők || A vesztes - 1. rész (VIII / 9) Az aktuális rész ismertetője: Johann Kessler sítúrára indul a fiával és a vejével. Itt jelenti be, hogy visszavonul az üzleti élettől és a céget nem a fiára, hanem a vejére hagyja. Amikor egy lavina tart feléjük, Niklas nem segít a sógorán, hogy így övé lehessen a cég. A műsor ismertetése: Andreas azt tervezi, hogy az USA-ban folytatja az extrém hegymászók életét barátnőjével és együtt nyitnak egy iskolát. De előtte még hazautaznak barátja, Stefan esküvőjére a Dachstein hegység lábához, ahol korábban együtt dolgoztak hegyimentőként. Amikor Stefan lezuhan egy balesetben és életét veszti, Andreas úgy dönt, hogy nem utazik el, inkább vigyázni fog elhunyt barátja családjára. Ahogy barátja helyére lép, a csapatban és ő lesz a vezető és egy új, kihívásokkal teli életbe csöppen, ahol az életmentés és a hősies viselkedés mellett a farm körüli munka egyaránt a napi feladatai közé tartozik. Szereplők: Martin Gruber, Heinz Marecek, Michael König
1:30
A hegyimentők || A vesztes - 2. rész (12+)
A hegyimentők || A vesztes - 2. rész (VIII / 10) Az aktuális rész ismertetője: Markus-nak egyre gyanúsabb les Niklas, aki szerinte nem mondott el mindent a belesetről, ezért nem találják még mindig a sógorát. Peter végül mégis a műtét mellett dönt. A műsor ismertetése: Andreas azt tervezi, hogy az USA-ban folytatja az extrém hegymászók életét barátnőjével és együtt nyitnak egy iskolát. De előtte még hazautaznak barátja, Stefan esküvőjére a Dachstein hegység lábához, ahol korábban együtt dolgoztak hegyimentőként. Amikor Stefan lezuhan egy balesetben és életét veszti, Andreas úgy dönt, hogy nem utazik el, inkább vigyázni fog elhunyt barátja családjára. Ahogy barátja helyére lép, a csapatban és ő lesz a vezető és egy új, kihívásokkal teli életbe csöppen, ahol az életmentés és a hősies viselkedés mellett a farm körüli munka egyaránt a napi feladatai közé tartozik. Szereplők: Martin Gruber, Heinz Marecek, Michael König
2:25
Walker, a texasi kopó || Mentőkörülmény (12+)
Walker, a texasi kopó || Mentőkörülmény (VI / 14) Az aktuális rész ismertetője: Egy rabszállító buszt eltérítenek és öt rabnak sikerül megszökni. Ketten elindulnak, hogy a bankrablásból származó hárommillió dollárt előszedjék a rejtekhelyről, hárman pedig a "Prédikátor" gúnynevű Walsh-sal abban a templomban várják őket, ahol Walsh nevelkedett. A templomban azonban éppen Alex és a bántalmazott nők egy csoportja tart megbeszélést, akiket a rendfőnök asszonnyal és Mary Grace nővérrel együtt túszul ejtenek. A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a
3:10
Walker, a texasi kopó || Pénz beszél (12+)
Walker, a texasi kopó || Pénz beszél (VI / 15) Az aktuális rész ismertetője: C. D. _ egy barátját helyettesítve _ átmenetileg biztonsági főnök lesz a Golden Wells üdülőhelyen. Miután szolgálatba lép, érdeklődni kezd elődje sorsa iránt, mert úgy érzi, hogy valami nincs rendjén. Hétvégére az üdülőbe várják az ország leggazdagabb embereit, ezért a Ranger-ekkel megerősíttetik a védelmet. Titokban pedig Walker, Alex és Trivette is a vendégek között van... A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A
3:55
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (IV / 151) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
4:20
Lokoléo Party - Jollyval (12+)
Lokoléo Party - Jollyval (III / 32) A Lokoléo Party _ Jollyval, Jolly első, önálló műsora, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
4:45
Lokoléo Party - Jollyval (12+)
Lokoléo Party - Jollyval (III / 33) A Lokoléo Party _ Jollyval, Jolly első, önálló műsora, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
5:10
Családi titkok || Saját akarat (12+)
Családi titkok || Saját akarat Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
6:05
Tűsarok (12+)
Tűsarok (XV / 18) A Tűsarok szombatonként várja a divatra, szépségre, újdonságokra, vagy akár a plasztikai sebészet titkaira, konyhai trükkökre és a világ dolgaira nyitott nézőket. A stábnak a legfontosabb, hogy a Tűsarok a mindennapi életben hasznos tanácsokat adjon a magyar hölgyeknek. A műsorvezető-producer Orosz Barbara, aki most egy lendületes, fiatalos, trendi és egyben elegáns, színes képvilágú produkciót álmodott meg, melyben akár sikeres nőket és kezdő fiatal tervezőket is bemutat műsorán keresztül. A Tűsarok nem a katedráról osztja a tanácsokat, inkább kedves, barátnős hangnemben, de humorral segít a szombatonként a hétköznapokban való lavírozásban. Kiemelt tartalmak:• Magyar Divattervezők • Sikeres Nők • Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek • Nemzetközi divatvilág • Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával
6:15
Mokka (12+)
Mokka A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
8:45
Mokkacino (12+)
Mokkacino A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
9:40
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
11:20
Csapdába csalva || Apa utolsó kívánsága (12+)
Csapdába csalva || Apa utolsó kívánsága (V / 50) Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg... Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban olyan történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be... Szereplők: J. W. Carsle, Till Kraemer
12:00
Tények Délben (0+)
Tények Délben A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
12:30
Walker, a texasi kopó || A Keresztes (12+)
Walker, a texasi kopó || A Keresztes (VI / 16) Az aktuális rész ismertetője: Barbara véletlenül szemtanúja volt, ahogy a főnöke megölte az egyik munkatársát, ezért menekülnie kell. A fiával Dallasba utazik, hogy biztonságba helyezze az apjánál, ő pedig tovább menekül. Ám Cody, a pankrátor maga is problémákkal küszködik, így nem igazán tud odafigyelni a gyerekre. A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norris, már ''72-ben feltűnt Bruce Lee oldalán, majd o
13:30
Walker, a texasi kopó || Isten kezében (12+)
Walker, a texasi kopó || Isten kezében (VI / 17) Az aktuális rész ismertetője: Walker és Trivette egy rablás szemtanúja lesz, és üldözőbe veszik a bandát. Az üldözés során Trivette rádöbben, hogy meglőtt egy hat éves kisfiút. Szörnyen szenved, mert magát okolja a történtekért, majd az állásából is felfüggesztik. A nyomozást ráadásul egy régi ellensége vezeti, aki mindig is féltékeny volt rá az eredményei miatt. Walker a társa segítségére siet, hogy tisztázni tudja magát a vád alól... A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű
14:35
Éltető szerelem || Bosszút állok Angellin és Jose Emilion (12+)
Éltető szerelem || Bosszút állok Angellin és Jose Emilion Az aktuális rész ismertetője: Misael megkapja méltó büntetését. Rebeca továbbra is az intézetben marad. Brayant a rendőrök újra megpróbálják elkapni. Megkeresztelik Angelli és Jose Emilio kisfiát. A műsor ismertetése: Elena és Ulises nagyobbik lányát Fridát elrabolja egy házaspár. Ulises miközben próbálja megmenteni a lányát egy lövés miatt életét veszti. Alma és Antonio, akik elvesztették a lányukat megmentik Fridát, és elhitetik vele, hogy ő Rebeca. Rebeca kihallgatja Alma és Antonio beszélgetését, és rájön, hogy ők nem a valódi szülei... Szereplők: Kimberly Dos Ramos, Gala Montes, Emmanuel Palomares
15:40
Féktelen szív (12+)
Féktelen szív Az aktuális rész ismertetője: Misael megkapja méltó büntetését. Rebeca továbbra is az intézetben marad. Brayant a rendőrök újra megpróbálják elkapni. Megkeresztelik Angelli és Jose Emilio kisfiát. A műsor ismertetése: Elena és Ulises nagyobbik lányát Fridát elrabolja egy házaspár. Ulises miközben próbálja megmenteni a lányát egy lövés miatt életét veszti. Alma és Antonio, akik elvesztették a lányukat megmentik Fridát, és elhitetik vele, hogy ő Rebeca. Rebeca kihallgatja Alma és Antonio beszélgetését, és rájön, hogy ők nem a valódi szülei... Szereplők: Kimberly Dos Ramos, Gala Montes, Emmanuel Palomares
16:45
Az aranyifjú (12+)
Az aranyifjú (II / 23) Az aktuális rész ismertetője: Miközben Suna és Kaya bemennek együtt a városba, Seyran alig várja az első tanítási napot. Ferit eközben elkíséri Pelint az ultrahang vizsgálatra. A műsor ismertetése: Az aranyifjú című sorozat egy kényszerházasság története sok intrikával, hazugsággal és sötét családi titkokkal! A főszereplő egy vagyonos család tékozló fia, Ferit. Nagy nőcsábász, élvezi a jólétet és kicsit sem kíván részt venni a családi ékszerbirodalommal járó teendőkben. Nagyapja, Halis rossz szemmel nézi unokája csapodár életét, ezért úgy dönt, feleséget keres neki. A tervről egy testvérpár, Suna és Seyran zsarnok apja is tudomást szerez, akinek más célja sincs, mint jól férjhez adni a lányait. Míg Suna saját családról álmodozik és új otthonra vágyik, testvére, Seyran egyetemre készül. Előbbit választja ki Halis az unokája számára, aki azonban sokkal inkább Seyran iránt érdeklődik. Az eljegyzés éjszakáján váratlan fordulat történik, és miközben Seyran foggal-körömmel küzd a h
18:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:45
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
20:00
Farm VIP (12+)
Farm VIP (V / 29)
21:30
Farm, ahol éltünk (12+)
Farm, ahol éltünk (III / 6) Az adásokat követően ismét izgalmas kulisszatitkokkal, meglepő szembesítésekkel és feloldatlan konfliktusokkal jön a Farm VIP háttérműsora, a Farm, ahol éltünk, szintén Demcsák Zsuzsa és Gáspár Zsolti műsorvezetésével. Emellett a tavalyi évad győztese, Novák Zalán az idei széria online riportereként hozza el a legjobb extra tartalmakat és exkluzív interjúkat a Farm VIP kísérőműsorában, azok számára, akik a sztárok vidéki mindennapjainak egyetlen pillanatáról sem szeretnének lemaradni.
22:50
Hazatalálsz (12+)
Hazatalálsz (II / 8) Az aktuális rész ismertetője: Miután Trixinek sikerült megszöknie, sürgősen rejtekhelyet kell találnia, és ezzel bajba keveri Dénest. Brigi és Zita rádöbbennek, hogy ugyanazzal a férfival kavartak, és ez nem tesz jót amúgy is labilis barátságuknak. Az altatótól kába Raja furcsa üzenetet hagy Virág telefonján. Mesi nem akarja, hogy Tamás beköltözzön a nyaralóba, amíg Kata itt van. Munka nélkül Ibolyka szép lassan megőrjíti a körülötte élőket, ezért azt javasolják neki, hogy kezdjen valami új vállalkozásba. Dénes és Kata sikeresen feltörik Madár telefonját. A műsor ismertetése: A második évad történetszála ugyanazon a napon kezdődik, mint amelyiken az első befejeződött: Mesi szülinapján, ahová váratlanul betoppan Tamás felesége, Kata. Érkezése alapjaiban rengeti meg Virág és Tamás kapcsolatát. Noha a férfi szeretné lezárni a kapcsolatát gyereke anyjával, Kata merőben más terveket szövöget. Ráadásul megjelenik a városban Tamás egykori főnöke, Gerlóczy alezredes, aki Ernőnél puhat
1:50
Colombiana (15+)
Colombiana A kilencéves Cataleyának a szeme láttára ölik meg a szüleit. Miután megússza a mészárlást, gengszter nagybátyjához, Emilióhoz menekül az Egyesült Államokba. Tizenöt évvel később már profi bérgyilkosként dolgozik neki. Névjegye az áldozatai mellkasára rajzolt orchidea, amely egyben üzenet is a szülei gyilkosainak. Cataleya mindenáron bosszút akar állni, még ha ez azt jelenti is, hogy mindent elveszíthet. Szereplők: Zoe Saldana, Callum Blue, Michael Vartan
3:50
Ne játssz a tűzzel (12+)
Ne játssz a tűzzel Tűzhöz riasztják Jake Carson elit tűzoltóegységét. A csapat három gyermeket ment ki egy lángoló házból. Kiváló felkészülésüknek köszönhetően a tüzet gyorsan eloltják, arra azonban senki sem készítette fel őket, mekkora kihívást jelent három gézengúzra felügyelni, gondoskodni róluk. A gyerekek szüleit ugyanis nem sikerül megtalálni. Az erdőtüzek oltására specializálódott, marcona tűzoltóosztag tagjai bizony emberükre akadnak a három izgága, csintalan csemetében. Szereplők: Brianna Hildebrand, Judy Greer, Keegan-Michael Key
5:20
Kamukém (12+)
Kamukém Buck Yuen élete nem is lehetne unalmasabb: eladóként dolgozik, így nem csoda, hogy már nappal is csak álmodozik. Egy nap, ösztöneire hallgatva egy gyanús férfi nyomába ered. Amikor rájön, hogy a férfi a közeli ékszerüzlet kirablására készül, vakmerően fejest ugrik az akcióba, hogy meghiúsítsa a rabló tervét. Később találkozik Liuval, a magánnyomozóval, aki meggyőzi, hogy bújjon egy rendkívül gazdag üzletember rég eltűnt fiának a bőrébe. Buck belemegy a dologba, ám nem is sejti, hogy milyen macska-egér játszmába keveredett. Szereplők: Jackie Chan, Eric Tsang, Vivian Hsu
6:55
Kőagy őrnagy (12+)
Kőagy őrnagy Payne őrnagy alig két hete szabadult a seregből, s máris visszakerült arrogáns fellépése miatt. Egykori katonatársa a dutyiból azzal a feltétellel váltja ki, hogy kiképzője lesz egy diákcsapatnak, akik a katonai diákversenyen mindig az utolsó helyen végeznek. A léha társaság, amint megízleli Payne őrnagy keresetlen stílusát, fellázad, és a legválogatottabb ötletekkel próbálják az őrnagyot kikészíteni. Ám hamarosan rá kell jönniük, hogy a kőagyú őrnagynak hajósodronyból vannak az idegei és rendkívül kreatív, ha valami büntetést kell kiszabni. Az egyetlen fegyver ellene az iskola érzékeny és csinos tanárnője…Szereplők: Damon Wayans, Karyn Parsons, Michael Ironside
8:55
Star Trek: Sötétségben (12+)
Star Trek: Sötétségben Az Enterprise csillaghajó legénysége veszedelmes szituációval találja szemben magát. Kirk kapitány és Spock első tiszt felderítőinek egy félelmetes erejű külső ellenség, valamint egy magas beosztású belső ellenség ellen kell egyszerre harcolniuk, hogy meg tudják védeni a csillagflottát és az űr békéjét is. Szereplők: Chris Pine, Zachary Quinto, John Cho
11:30
Egyiptom istenei (12+)
Egyiptom istenei Istenek, szörnyek, varázslat és téboly uralja a Nílus völgyének palotáit az ókori mitológia ihlette Egyiptom istenei című szuperprodukcióban. Széth (Gerard Butler), a sivatag könyörtelen istene, aki magához ragadja Egyiptom trónját, az egykor békés és virágzó birodalmat káoszba és pusztulásba taszítja. Lázadó halandók egy csapata Bekkel (Brenton Thwaites), a szerelmes ifjú tolvajjal az élen szövetkezik Hórusszal (Nikolaj Coster-Waldau), hogy megállítsák a kegyetlen nagyurat. A Széth és csatlósai ellen vívott háborúban megjárják a mennyet és a poklot is, ahol isteneknek és halandóknak egyaránt tanúbizonyságot kell tenniük bátorságukról és állhatatosságukról, hogy felül tudjanak kerekedni a végső ütközetben. Szereplők: Gerard Butler, Brenton Thwaites, Nikolaj Coster-Waldau
14:00
A majmok bolygója - Forradalom (12+)
A majmok bolygója - Forradalom 10 tél telt el a majominfluenza járvány kitörése óta. Caesar (Andy Serkis), azóta is a majmok vezére, gyermekei vannak és megteremtette azt az otthont, San Francisco mellett található erdőben. Ahol a majmok békében élhetnek. Caesar régi bajtársával éppen azon elmélkedik, vajon maradt-e még odakint életben ember… és a válaszra nem is kell sokat várniuk. Malcolm (Jason Clarke) és Dreyfus (Gary Oldman) vezetésével emberek érkeznek a majmok területére. Az újbóli találkozás pedig nem is múlik el vér nélkül… Vajon mire jut most egymással ez a két faj, ennyi év elteltével…Szereplők: Andy Serkis, Gary Oldman, Toby Kebbell
16:30
Különösen veszélyes (12+)
Különösen veszélyes James Dunn őrmestert (Keenen Ivory Wayans) halálra ítélték tiszttársa meggyilkolása miatt, ezért már nincs vesztenivalója. Pontosan ilyen embereket keresnek egy szupertitkos akcióhoz. Egy lehetőséget kínálnak Dunn-nak: vagy beáll a kommandóba és közreműködik egy iparmágnás likvidálásában, vagy másnap végrehajtják rajta az ítéletet. Ám Dunn legelső bevetése balul sül el, mert későn jön rá, hogy ismét tőrbe csalták: ezúttal az elnök feleségének meggyilkolását akarják rákenni. Szerencséjére videofelvétel is készült az akcióról, csakhogy immár mindkét oldal veszélyesnek találja Dunn-t... Szereplők: Keenen Ivory Wayans, Jon Voight, Eric Roberts
18:30
Orvlövész (12+)
Orvlövész Bob Lee Swagger mesterlövész korábban a tengerészetnél szolgált, majd örökre hátat fordított a munkájának, miután árulás áldozata lett. Csalódott amerikai hős, aki elzárkózott a világtól, és egy gyönyörű hegyvidéken él visszavonulva. Ekkor keresi fel az immár nyugdíjas Isaac Johnson ezredes, és azt állítja, hogy a hazájának azonnal szüksége van rá, mivel az amerikai elnök ellen merénylet készül, amit csak Swagger tud megakadályozni kivételes képességeinek és a nagy hatótávolságú lövedékek terén szerzett tapasztalatainak köszönhetően. Swagger vonakodva ugyan, de beleegyezik, hogy még egyszer utoljára hazája szolgálatába álljon. Nem is sejti, hogy a küldetést egy sötét érdekeket szolgáló, kormány-közeli kör szervezte meg. Mire Swagger ráébred, hogy becsapták, már késő. Az újságok mind arról írnak, hogy ő kísérelte meg a merényletet az elnök ellen. Könyörtelen embervadászat indul hát a felkutatására, és csak két ember segítségére számíthat: egyikük egy titokzatos nő, akit alig ismer, a má
21:00
Legenda vagyok (15+)
Legenda vagyok Robert Neville (Will Smith) a Földön az egyetlen emberi túlélő, akit nem fertőzött meg a gyilkos vírus. Mára ő New York utolsó lakója, s talán az egész világon nincs már rajta kívül ember. A pusztító járvány következtében azonban új faj jött létre. A mutánsok figyelik minden mozdulatát, éjjel-nappal vadásznak rá. Neville menekülés közben saját vérének felhasználásával próbálja előállítani a járvány ellenszerét. Sikerén az emberiség jövője múlik. Szereplők: Will Smith, Alice Braga, Emma Thompson
1:40
Atomszőke (18+)
Atomszőke Lorraine Broughton (Charlize Theron), a brit titkosszolgálat érzéki és vad ügynöke minden képességét kénytelen latba veti, hogy életben maradjon lehetetlen küldetése során. A politikailag bizonytalan Berlinbe küldik, hogy szerezzen meg egy felbecsülhetetlen értékű dossziét, amiben titkosügynökök, köztük kettős ügynökök neve szerepel, és amire a KGB is feni a fogát. A dögös hírszerző felveszi a kapcsolatot a helyi beépített ügynökkel, David Percivallal (James MacAvoy), aki segít neki eligazodni a kémek halálos útvesztőjében. Ám hamarosan rájönnek, hogy nem bízhatnak senkiben, és nem tudják, kinek is dolgoznak valójában. Szereplők: Charlize Theron, James McAvoy, John Goodman
5:15
A tigris ébredése (12+)
A tigris ébredése Rob (Christian Convery) ketrecbe zárt tigrisnek érzi magát, mióta édesanyja meghalt rákban. Apja, aki képtelen szembenézni a valósággal, egy motel gondnoki állásába menekül, ahová kénytelen követni. Azonban minden megváltozik, amikor kiderül, hogy a motel mogorva tulajdonosa az erdőben egy tigrist tart, és Robot kéri meg, hogy etesse a tigrist. Rob és barátnője azonban szabadon engedik, ám a szabadsága nem tart sokáig. Szereplők: Katharine McPhee, Dennis Quaid, Queen Latifah
7:15
Dzsungel-mentőakció (12+)
Dzsungel-mentőakció A dzsungelben évek óta békesség honol, mióta Maurice, a hatalmas tigris harcos és kis csapata tartja fenn a rendet. A békés korszak véget ér, amikor megjelenik Igor, a legveszedelmesebb ellenfelük, akinek egyetlen célja a világon, hogy megsemmisítse a dzsungelt. Igor, a gonosz koala bármire képes, hogy elérje célját. Hamarosan rájönnek, ahhoz, hogy a koalát megállítsák, nem elég a kis csapatnak egyesítenie minden tudását és erejét. Segítségül kell hívniuk a bajnokokat, a dzsungel legendás védelmezőit is.
9:10
Apróláb (12+)
Apróláb A jetik békésen élnek biztonságos, tágas és vidám világukban. Végül is mitől félnének, a hó ártalmatlan, ők pedig hatalmasak, és egyedüli intelligens lakói a bolygónak. Az általános boldogságot azonban titokzatos lábnyomok zavarják meg. Nagy nyugtalanság támad, de mielőtt kitörne a pánik, egy bátor jeti bátran és nagy meggyőződéssel kijelenti, hogy az ominózus lény egy addig ismeretlen, kis lábú fajtól származik, amelyik rejtőzködő életét él, felettébb nehéz megtalálni, és kimondottan jó móka lenne megismerni. Ezzel elindul, hogy felkutassa az ismeretlen, kétlábú fajt. Szereplők: Zendaya, Channing Tatum, Gina Rodriguez
10:55
Vigyázz, kész, szörf! (12+)
Vigyázz, kész, szörf! Cody imádja a rockzenét és a szörfözést. A kamasz pingvin az első versenyére készül. Az ifjú tehetségről dokumentumfilmet forgat egy stáb. A filmesekkel a nyomában Cody nekivág, hogy otthonától, az antarktiszi Dérvidéktől távol, a Pin Gú szigeten induljon a nagy versenyen. Útja során találkozik a szörfös Pipi Joe-val, a menedzser Reggie Belafontéval, a tehetségkutató Mikey Abromowitz-cal és Lani Aliikai vízimentővel. Azután megismerkedik a sokat látott öreg szörfössel. Segítségével Cody rátalál a saját útjára, és rájön, hogy az igazi nyertes nem feltétlenül az, aki elsőként ér a célba. Szereplők: Shia LaBeouf, Jeff Bridges, James Woods
12:40
Vigyázz, kész, szörf 2 (12+)
Vigyázz, kész, szörf 2 Cody, a vagány szörfös és nem szőrös pingvin régóta dédelgetett álma végre valóra válik. A szigetre érkeznek a példaképei, akik nem csak extrém mutatványaikról, hanem féktelen természetükről is híresek. Az öt szörfös világsztár páratlan lehetőséget kínál Codynak, aki elfogadja a kihívást. Egy misztikus helyre utazhat a csapattal, ahol a világ legnagyobb hullámait fogják meglovagolni. Ám ahhoz, hogy Cody a csapat tagja lehessen, elengedhetetlen a pingvin feletti erő és állóképesség, a gyorsaság és a csapatszellem. Szereplők: Jeremy Shada, John Cena, Vince McMahon
14:25
A nagy zsozsó (12+)
A nagy zsozsó Jack (Owen Wilson), a Hawaii-on éldegélő, önelégült selyemfiú békés életét egy lélegzetelállítóan gyönyörű nő, Nancy Hayes (Sara Foster) forgatja fel egy szép napon. A laza szörfös, aki naphosszat csak a hasát süttette eddig, és piti lopásokkal segítette át magát egyik napról a másikra, élete nagy bulijához érkezik. A titokzatos nő terve roppant egyszerű: egy zsák pénzt szerezhetnek, ha Jack most az egyszer szót fogad és megcsinálja, amire kéri. Szereplők: Owen Wilson, Morgan Freeman, Charlie Sheen
16:15
A vizesnyolcas (12+)
A vizesnyolcas Bobby (Adam Sandler) a harmincas éveit tapossa, de még mindig ő a mama (Kathy Bates) pici fia. A helyi főiskola futballcsapatának vizesfiújaként dolgozva gondoskodik a játékosokról. Ugyan nagyon is komolyan veszi a feladatát, állandóan ugratják, szívatják, majd kirúgják. A gyámoltalan Bobby a bajnokság leggyengébb csapatához kerül, de itt Klein edző (Henry Winkler) a védőszárnyai alá veszi, és megmutatja neki, hogy kell a nagyszájú gúnyolódokkal elbánni. Ahogy Bobby kezd magára találni, csapata egyre feljebb jut a tabellán. Szereplők: Adam Sandler, Kathy Bates, Fairuza Balk
18:10
Aquaman (12+)
Aquaman Arthur Curry (Jason Momoa) próbál átlagos életet élni, de ez nagyon nehéz olyan adottságokkal, amelyekkel ő rendelkezik. Még zavarodottabbá válik, amikor megtudja, hogy a földiek által csak legendának tartott Atlantis az óceán mélyében nagyon is létezik, és a víz alatti királyság trónja rá vár. Mint törvényes örökösnek, neki kell elfogadnia a koronát, hogy csatába vezesse a népét. Testvére, Orm (Patrick Wilson) azonban párbajra hívja a trónért. Nereus király (Dolph Lundgren) Valkót (Willem Dafoe) bízza meg Arthur kiképzésével. Nem is sejtik, hogy míg a trónért és a gyönyörű Mera (Amber Heard) kegyeiért viaskodnak, egy minden eddiginél pusztítóbb háború van kibontakozóban. Szereplők: Jason Momoa, Amber Heard, Nicole Kidman
21:00
Joker (16+)
Joker A szerencsejáték-függő Nick Wild (Jason Statham) személyi kísérőként dolgozik a Las Vegas-i kaszinókban. Amikor barátnőjét brutálisan helyben hagyják egy éjszaka során, Nick segít neki megtalálni az elkövetőt. Ám az csak később derül ki, hogy az alaposan megleckéztetett maffiózó, Danny DeMarco (Milo Ventimiglia) a helyi keresztapa fia. Nick tudja, hogy a menekülésnek nincs értelme, és tisztában van vele, hogy nagyon közel van élete utolsó napja. Ezért mindent egy lapra tesz fel. Szereplők: Jason Statham, Sofía Vergara, Milo Ventimiglia

TV műsor (2025. 04. 16.)

Tv műsorunkban megtalálható az összes Magyarországon ismert és nézett tv csatorna és televízió adás aktuális mai műsora, holnapi, holnaputáni, vagy akár egész heti műsora.

Minden oszlop egy tv csatorna műsorát mutatja. Az oszlop tetején lévő zöld nyíllal lenyitható panelről a 18 legnépszerűbb televízió csatorna műsora közül választhatunk, majd lejjebb az összes csatorna megtalálható. Az egyes oszlopok külön-külön állíthatóak, így be tudjuk állítani, hogy csak azokat a csatornákat lássuk amik érdekelnek minket.

Az egyes oszlopok külön-külön görgethetőek, így juthatunk el a reggeli műsoroktól, a délutáni, esti műsorok megtekintéséig.

A műsormezők jobb alsó sarkában lévő “i” betűre kattintva, több infót tudhatunk meg az adott programról. A menü melletti nagyító ikonnal kereshetünk egyes tv műsorokra, illetve a hold jellel válthatunk éjszakai nézetre.