1:25
A jelszó: Világvége 1. (16+)
A jelszó: Világvége 1. Chad Turner (Craig Sheffer) és csapata egy titkos kormánykísérletet biztosít, ahol az Avanti cég tudósai egy, a világvége elkerülését célzó, speciális chip kifejlesztésén dolgoznak. Ám a labort támadás éri, és hogy megmentsék a chipet, Chad testébe injektálják, így a férfi az Avanti legféltettebb kincsévé válik. Chadet Berlinbe kísérnék, hogy a G-20-as csúcs keretében bemutassák a chipet, de a gépet egy világuralomra törő terrorszervezet támadja meg. Az akció során Chad megszökik, de jól tudja, hogy mostantól sehol nem lehet biztonságban.
3:10
CSI: Miami helyszínelők || Mentőosztag (16+)
CSI: Miami helyszínelők || Mentőosztag (7. évad 6. rész) A 7. évad A napfényes Miami a gazdagság és az örök fiatalság városa. Ez azonban csak illúzió, amit Horatio Cane és csapata nap mint nap igyekszik megőrizni. Miamit ellepik a milliomos csemeték, akik bármire hajlandók a pénzért, a hatalomért és a kalandért. Az egyre különösebb halálesetek mellett ráadásul az újgenerációs drogbárók is rendszeresen feladják a leckét a helyszínelőknek.
3:50
CSI: Miami helyszínelők || Őrjöngő kannibál (16+)
CSI: Miami helyszínelők || Őrjöngő kannibál (7. évad 4. rész) A krimisorozat napjaink Miamijában, Floridában játszódik, illetve Miami Beachen. A Horatio Caine rendőrhadnagy vezette csapat rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. Emellett más bűnügyeket is felgöngyölítenek, és epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak a mindennapi, korántsem megszokott életébe, a nyomozókkal való együttműködés részleteibe.
4:00
CSI: Miami helyszínelők || Csalóka halál (16+)
CSI: Miami helyszínelők || Csalóka halál (7. évad 7. rész) A krimisorozat napjaink Miamijában, Floridában játszódik, illetve Miami Beachen. A Horatio Caine rendőrhadnagy vezette csapat rejtélyes és szokatlan halálesetek körülményeit vizsgálja a lehető legapróbb részletekig, a helyszínen hagyott nyomokból, a gyanúsítottak vallomásainak ellenőrzéséből próbálják kideríteni a tettes személyét és az elkövetés módját. Emellett más bűnügyeket is felgöngyölítenek, és epizódról epizódra bepillanthatunk az egység tagjainak a mindennapi, korántsem megszokott életébe, a nyomozókkal való együttműködés részleteibe.
4:45
Nevess csak! (12+)
Nevess csak! Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
5:00
Nevess csak! (12+)
Nevess csak! Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
5:25
A semmi közepén || Ragyogó otthon (12+)
A semmi közepén || Ragyogó otthon (8. évad 11. rész) A Heck család semmiképp se mondható átlagosnak. Frankie és Mike három gyereket nevelnek. Ott a kétballábas csúnyácska, fogszabályozós Sue, akit semmilyen csapatba nem vesznek fel, hiába próbálkozik, Axl igazi kamaszfiú, sehogy se lehet rávenni, hogy ne alsónadrágban járkáljon otthon, és az okoska Brick, a legkisebb fiú, aki kissé fura, és egyáltalán nem képes beilleszkedni a korosztályába. A 8. évad Mike és Frankie őszintén hisznek abban, hogy egyre könnyebb lesz az életük, ahogy a gyerekek növekednek. Ám hamarosan be kell látniuk, hogy a bölcsességek mögött komoly tapasztalat rejlik, és igaz az a mondás, miszerint kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond.
5:55
Fókusz Plusz (12+)
Fókusz Plusz (885. rész) Fókusz Plusz az RTL Klub heti magazinműsora Barabás Éva és Tokár Tamás műsorvezetésével. A műsorban megmutatjuk a világ legexkluzívabb helyeit, legkülönlegesebb embereit, és azt, hogy mi történik a legfurcsább hírek hátterében.
6:50
Mölang (6+)
Mölang (5. évad 24. rész) A rajzfilmsorozat szeretetteljes és humoros szemszögből mutatja be egy különc, ám vidám és lelkes nyuszi, valamint egy félénk és visszahúzódó kiscsibe barátságát. A rövid történetek Molang és Piu Piu mindennapjait tárja fel ellenállhatatlan kedvességgel és bájos humorral.
6:55
Mölang (6+)
Mölang (5. évad 25. rész) A rajzfilmsorozat szeretetteljes és humoros szemszögből mutatja be egy különc, ám vidám és lelkes nyuszi, valamint egy félénk és visszahúzódó kiscsibe barátságát. A rövid történetek Molang és Piu Piu mindennapjait tárja fel ellenállhatatlan kedvességgel és bájos humorral.
7:05
Mouk || Papirusz (6+)
Mouk || Papirusz (2. évad 33. rész) Mouk egy 7 éves medvebocs. Világraszóló kalandokról, egzotikus tájakról álmodik, és szeret messzi tájakon lévő barátaival beszélgetni elektronikus táblája segítségével. Popo és Chavapa a két legjobb barátja, és hárman fergeteges triót alkotnak.
7:15
Mouk || Régi barátok (6+)
Mouk || Régi barátok (2. évad 34. rész) Mouk egy 7 éves medvebocs. Világraszóló kalandokról, egzotikus tájakról álmodik, és szeret messzi tájakon lévő barátaival beszélgetni elektronikus táblája segítségével. Popo és Chavapa a két legjobb barátja, és hárman fergeteges triót alkotnak.
7:25
Csizmás, a kandúr kalandjai || Sárkány (6+)
Csizmás, a kandúr kalandjai || Sárkány (1. évad 16. rész) Csizmás, a kandúr legendás a sármjáról, a dorombolásáról, de legfőképp a bajkeveréséről ismert. A híresen hírhedt cirmos a külvilág számára láthatatlan mitikus San Lorenzo városát is sikeresen sodorja bajba. Miután elárasztják a városkát a banditák és a kincsvadászok, Csizmás felajánlja rendkívüli szolgálatait, amíg helyre nem hozza a galibát.
7:50
Csizmás, a kandúr kalandjai || Vakondok (6+)
Csizmás, a kandúr kalandjai || Vakondok (1. évad 17. rész) Csizmás, a kandúr legendás a sármjáról, a dorombolásáról, de legfőképp a bajkeveréséről ismert. A híresen hírhedt cirmos a külvilág számára láthatatlan mitikus San Lorenzo városát is sikeresen sodorja bajba. Miután elárasztják a városkát a banditák és a kincsvadászok, Csizmás felajánlja rendkívüli szolgálatait, amíg helyre nem hozza a galibát.
8:10
Tom és Jerry Show || Tengerparti lazítás; A gonosz dzsinn; Bolhás (6+)
Tom és Jerry Show || Tengerparti lazítás; A gonosz dzsinn; Bolhás (2. évad 10. rész) Az új sorozat egy élénk színű, nagyfelbontású lencsén keresztül mutatja be a véget nem érő féktelen és őrült harcot, ami Tom-ot és Jerry-t minden idők legszeretnivalóbb karakterévé tette. Tom karrierista macska, akinek a munkája a szundikálásból, evésből és Jerry üldözéséből áll. Tom beéri annyival, hogy terveket és stratégiákat talál ki ravasz egér ellenfele elcsípésére. A sorozat minden része két 11-perces epizódból áll. Főhősük Tom, a macska és Jerry, az egér, akik egymás ellen harcolnak, általában a hagyományos külvárosi helyszínen. Alkalmanként versengésük fantasztikus világokban zajlik, de alapkoncepció minden esetben ugyanaz: a macska kergeti az egeret, aki ezért visszavág; a lehetőségek tárháza mégis végtelen!
8:35
Tom és Jerry Show || Felmondok; Hamiskártyások; Csuklás és kész (6+)
Tom és Jerry Show || Felmondok; Hamiskártyások; Csuklás és kész (2. évad 11. rész) Az új sorozat egy élénk színű, nagyfelbontású lencsén keresztül mutatja be a véget nem érő féktelen és őrült harcot, ami Tom-ot és Jerry-t minden idők legszeretnivalóbb karakterévé tette. Tom karrierista macska, akinek a munkája a szundikálásból, evésből és Jerry üldözéséből áll. Tom beéri annyival, hogy terveket és stratégiákat talál ki ravasz egér ellenfele elcsípésére. A sorozat minden része két 11-perces epizódból áll. Főhősük Tom, a macska és Jerry, az egér, akik egymás ellen harcolnak, általában a hagyományos külvárosi helyszínen. Alkalmanként versengésük fantasztikus világokban zajlik, de alapkoncepció minden esetben ugyanaz: a macska kergeti az egeret, aki ezért visszavág; a lehetőségek tárháza mégis végtelen!
9:05
A semmi közepén || Fogas kérdés (12+)
A semmi közepén || Fogas kérdés (8. évad 15. rész) A Heck család semmiképp se mondható átlagosnak. Frankie és Mike három gyereket nevelnek. Ott a kétballábas csúnyácska, fogszabályozós Sue, akit semmilyen csapatba nem vesznek fel, hiába próbálkozik, Axl igazi kamaszfiú, sehogy se lehet rávenni, hogy ne alsónadrágban járkáljon otthon, és az okoska Brick, a legkisebb fiú, aki kissé fura, és egyáltalán nem képes beilleszkedni a korosztályába. A 8. évad Mike és Frankie őszintén hisznek abban, hogy egyre könnyebb lesz az életük, ahogy a gyerekek növekednek. Ám hamarosan be kell látniuk, hogy a bölcsességek mögött komoly tapasztalat rejlik, és igaz az a mondás, miszerint kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond.
9:35
A semmi közepén || Ütős csere (12+)
A semmi közepén || Ütős csere (8. évad 16. rész) A Heck család semmiképp se mondható átlagosnak. Frankie és Mike három gyereket nevelnek. Ott a kétballábas csúnyácska, fogszabályozós Sue, akit semmilyen csapatba nem vesznek fel, hiába próbálkozik, Axl igazi kamaszfiú, sehogy se lehet rávenni, hogy ne alsónadrágban járkáljon otthon, és az okoska Brick, a legkisebb fiú, aki kissé fura, és egyáltalán nem képes beilleszkedni a korosztályába. A 8. évad Mike és Frankie őszintén hisznek abban, hogy egyre könnyebb lesz az életük, ahogy a gyerekek növekednek. Ám hamarosan be kell látniuk, hogy a bölcsességek mögött komoly tapasztalat rejlik, és igaz az a mondás, miszerint kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond.
10:15
Anyák gyöngye || Ivós játékok (12+)
Anyák gyöngye || Ivós játékok (6. évad 21. rész) Christy, az egyedülálló, két gyermeket nevelő anya pincérként dolgozik, és nemrég tért át a józan életvitelre. Nagy kihívást jelent, amikor szabad szájú, szabadelvű, és szintén állandó alkoholproblémákkal küzdő anyja, Bonnie megjelenik. A 6. évad Christy sok év józanság után összeszedi minden bátorságát, és beiratkozik a jogi egyetemre. Az ő önbizalmával azonban korántsem olyan egyszerű érvényesülni, ráadásul anyja, Bonnie sem könnyíti meg a helyzetét, amikor befogadja az otthonukba Tammyt, a börtönből frissen szabadult barátnőjét.
11:00
A Muzsika TV bemutatja (12+)
A Muzsika TV bemutatja (365. rész) A Muzsika TV klipválogatása több órányi zenével! Meghallgathatod a fiatal, szárnyaikat bontogató énekeseket, valamint a már jól ismert örökzöld melódiákat. A gyűjteményben a tánczene kiemelkedő sztárjai is visszaköszönnek. Persze a mulatósok legnagyobbjait is megtalálod az exkluzív zenei turmixunkban!
11:30
Az Év Hotele (12+)
Az Év Hotele (200. rész) Az Év Hotele nézői szavazataik segítségével megválasztják az egyes hónapok, illetve az Év Hotelét. A versenyben induló magyarországi vidéki szálláshelyeket Pataki Zita műsorvezető járja végig egy-egy pár vagy család segítségével, akiknek saját történetét is megismerjük, legyen szó akár békülésről vagy éppen lánykérésről. A pár kipróbálja, teszteli a hotelek szolgáltatásait, értékeli a szálláshelyeket, a nézők pedig a műsor hivatalos Facebook oldalán szavazhatnak a hotelekre és nyerhetik meg a hetente kisorsolt wellness-hétvégék egyikét. Adásonként két-két szálláshelyet próbálunk ki, a nézők pedig az adást követően szavazhatnak, így alakul ki a végső sorrend, ami alapján kihirdetjük a hónap hoteleit. 2018 januárjában pedig a nézők új szavazatokkal választhatják meg Az Év Hotelét a hónapok legjobb hotelei közül, a szavazók közül egy szerencsés pedig egyhetes nyaralással kezdheti az évet Az Év Hotelében.
12:05
XXI. század - a legendák velünk élnek || Örökbefogadás (12+)
XXI. század - a legendák velünk élnek || Örökbefogadás (689. rész) A történelem nem unalmas, legfeljebb rosszul írják. Teljességre, azaz a összefüggések mindenre kiterjedő feltárására aligha van mód, nem csak az adatok hiányossága, hanem az élet rövidsége miatt is. A részletek azonban sokat mondanak el, mint ahogy egy-egy mondat, egy-egy gesztus sokat árul el az emberről. Az anekdoták fontosak hát _ három kis történet már jellemez egy embert, egy kort. Ezeknek a történeteknek a segítségével akarja bemutatni a történelmet a XXI. század, ahol a legendák velünk élnek.
12:40
Banános Joe (12+)
Banános Joe Banános Joe (Bud Spencer) balszerencséjére a Mr. Torsillo (Gianfranco Barra) vezette helyi maffia ráteszi a kezét a banánkereskedelemre. Joe nem hagyja magát, és úgy dönt, üzletéhez megszerzi az összes hivatalos papírt. Ám a városban szerelmes lesz Dorianne-be (Marina Langner), az énekesnőbe, besorozzák a hadseregbe, ráadásul hiába szerzi meg az áhított engedélyt, börtönbe csukják. Amikor hazatér, döbbenten tapasztalja, hogy otthonából modern, korrupt maffiaközpont lett. Joe a sarkára áll, és alaposan móresre tanítja a bűnözőket.
14:55
Godzilla (12+)
Godzilla Ford Brody hadnagy (Aaron Taylor-Johnson) különös körülmények között vesztette el a szüleit. Apja szinte beleőrült összeesküvés-elméletébe, húsz éven át meggyőződéssel kutatott egy szörny után, melyet a japán kormány tudósai Dr. Serizava (Ken Watanabe) vezetésével egy föld alatti bunkerben rejteget. Egy radioaktív katasztrófa következtében a szörny nagy energiához jut és elszabadul. A világ megdöbben az óriási rovarszerű teremtményen, amely elszív minden energiát és porig rombol mindent, ráadásul még szaporodni is képes. Ez azonban még csak a kezdet. Az óceán mélyéről még egy nála is nagyobb fenyegetés közeledik.
18:00
RTL Híradó Esti kiadás
RTL Híradó Esti kiadás Az RTL-en mindennap többször is láthatjuk, mi történt a nagyvilágban. Nem csupán a fontosabb bel- és külpolitikai hírekről, hanem gazdasági, sport és kulturális vonatkozású eseményekről is tájékoztatnak bennünket a műsorvezetők.
19:00
Házon kívül (12+)
Házon kívül (704. rész) A Házon kívülben kritikával fogadjuk a politikusok nyilatkozatait. Utánajárunk a botrányoknak, és a valódi tények után kutatunk. És kérdezünk mindenkitől, akkor is, ha nem akarják. Szeretnénk, ha a műsor készítésében Önök is részt vennének: várjuk történeteiket a hazonkivul@rtl. hu címen és a facebookon (https://hu-hu. facebook. com/HazonKivul/).
20:00
Cápák között (12+)
Cápák között (8. évad 4. rész) Tíz Cápával a Cápák között 8. évada! Hat új Cápával bővül a befektetők köre, így a kishalakért már tíz nagyragadozó úszik versenyt. 2025-ben új vállalkozói történetek, pitchek és ajánlattételek hangzanak el a Cápák között 8. évadában, amelyben már ismert és Cápaként most debütáló befektetők is bemutatkoznak a nézőknek. Minden eddiginél több, üzletre szomjas Cápa veszi birtokba a befektetői székeket, egyetlen cél érdekében: megtalálják a kreatív, gyümölcsöző vállalkozásokat, amelyek befektetésük által tovább fejlődhetnek, növekedhetnek. A nyolcadik évad befektetői: Balogh Levente, a vizek ura. A Szentkirályi Ásványvíz alapító-tulajdonosa. Emellett befektető és üzleti tanácsadó, a nemzeti és nemzetközi márkaépítés nagykövete. Üzleti sikereinek titka a folyamatos innováció és a minőségre törekvés. Legújabb érdeklődési területe a kozmetikai ipar. Balogh Petya, a techCápa, a hazai startup közösség meghatározó alakja, több mint 50 vállalkozásban van érdekeltsége. Cége, a ST
0:25
A menekülő ember (18+)
A menekülő ember Az ártatlanul elítélt Ben Richards kapitány kap egy utolsó lehetőséget. Szabad prédaként részt vehet a "Menekülő ember" című élő televíziós show-műsorban, ahol boldog-boldogtalan az ő bőrére vadászhat. Bár ez a szerepkör felér egy halálos ítélettel, Richards nem olyan fából lett faragva, hogy egy szó nélkül hagyná magát lemészárolni... Szereplők: Arnold Schwarzenegger, Yaphet Kotto, Maria Conchita Alonso
2:20
Walker, a texasi kopó || Legendák (12+)
Walker, a texasi kopó || Legendák (IX / 18) Az aktuális rész ismertetője: A maffiafőnök fia bosszút esküszik és sorban megöli az apját elítélő tárgyalás résztvevőit. Az esküdtszék vezetője és a bíró után, Alex lenne a következő... Közben a városban kick-box világbajnokságra készülődnek, amely jó alkalom arra, hogy Walker és a társai a régi bajnokokkal is találkozzanak egy edzés, majd egy barátságos bokszmérkőzés keretében. A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világba
3:05
Walker, a texasi kopó || Veszélyes sebesség (12+)
Walker, a texasi kopó || Veszélyes sebesség (IX / 19) Az aktuális rész ismertetője: Egy vétlen család halálát követelő súlyos közúti balesetet okoz egy drogos kamionsofőr, és ez már nem is az első ilyen eset. Alex kideríti, hogy valahol hamis jogosítványokkal látják el a sofőröket, ezért Trivette elindul bizonyítékot szerezni... Közben Sydney és Gage beépülnek egy motoros bandába, ahonnan valószínűleg a drog származik. A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norr
3:50
Walker, a texasi kopó || Hang nélkül (12+)
Walker, a texasi kopó || Hang nélkül (IX / 20) Az aktuális rész ismertetője: Gage az érettségi találkozóján találkozik a volt szerelmével. Bensőséges beszélgetésüket látva a lány vőlegénye féltékeny lesz, ezért a pár hamar távozik a partiról. Így tetten érnek egy luxusautókra specializálódott tolvajt, aki lelövi őket, és felrobbant egy autót. Gage éppen ekkor érkezik, és a robbanástól megsüketül. Walker-ék azon dolgoznak, hogy elkapják a gyilkost, Sydney pedig Gage segítségére siet. A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellem
4:35
Necsi-Necsi (12+)
Necsi-Necsi (VI / 10) A Necsi-Necsi egy mulatós klipműsor, amelynek műsorvezetői Mátyás Zoltán és Egervölgyi Krisztián, a Matyi és a hegedűs formáció két tagja. A minden héten jelentkező műsorban hazánk ismert mulatós dalaiból láthatnak összeállítást.
5:00
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
6:10
Csepp barát || Mikor mit viseljünk? (6+)
Csepp barát || Mikor mit viseljünk? Az aktuális rész ismertetője: Csepp megtanítja Julinak és Bencének, hogy hogyan illik felöltözni bizonyos helyszínekre. A műsor ismertetése: A sorozatban egy 4 tagú család életébe pillanthatunk be. Apa, Anya és a két kicsi: Juli óvodás, Bence kisiskolás. Bencét és Julit sok kedves játék, plüss veszi körül, de mind közül van egy legkedvesebb: Csepp. Csepp sokszor a polcon, ágyon, a gyerekek karján ücsörög, de ha úgy látja, hogy segíteni kell, egy szempillantás alatt embernagyságú lesz és megold mindent, tanácsokat ad, segít, hiszen vízből van, ő maga az ÉLET. Természetesen játékosan, kedvesen, néha mondókával, néha énekkel segíti Csepp a gyerekeket az egészséges életmód elsajátításában. Szereplők: Simon Kornél, Papp Annamária, Seszták Szabolcs
6:15
Csepp barát || Vendégségbe megyünk (6+)
Csepp barát || Vendégségbe megyünk Az aktuális rész ismertetője: Csepp elmondja Julinak és Bencének, hogy mire kell figyelni ha vendégségbe megyünk. A műsor ismertetése: A sorozatban egy 4 tagú család életébe pillanthatunk be. Apa, Anya és a két kicsi: Juli óvodás, Bence kisiskolás. Bencét és Julit sok kedves játék, plüss veszi körül, de mind közül van egy legkedvesebb: Csepp. Csepp sokszor a polcon, ágyon, a gyerekek karján ücsörög, de ha úgy látja, hogy segíteni kell, egy szempillantás alatt embernagyságú lesz és megold mindent, tanácsokat ad, segít, hiszen vízből van, ő maga az ÉLET. Természetesen játékosan, kedvesen, néha mondókával, néha énekkel segíti Csepp a gyerekeket az egészséges életmód elsajátításában. Szereplők: Simon Kornél, Papp Annamária, Seszták Szabolcs
6:20
Csepp barát || Elsősegélynyújtás (6+)
Csepp barát || Elsősegélynyújtás Az aktuális rész ismertetője: Csepp segít Bencének, hogy mi a teendő akkor, ha valaki rosszul lesz a közelünkben. A műsor ismertetése: A sorozatban egy 4 tagú család életébe pillanthatunk be. Apa, Anya és a két kicsi: Juli óvodás, Bence kisiskolás. Bencét és Julit sok kedves játék, plüss veszi körül, de mind közül van egy legkedvesebb: Csepp. Csepp sokszor a polcon, ágyon, a gyerekek karján ücsörög, de ha úgy látja, hogy segíteni kell, egy szempillantás alatt embernagyságú lesz és megold mindent, tanácsokat ad, segít, hiszen vízből van, ő maga az ÉLET. Természetesen játékosan, kedvesen, néha mondókával, néha énekkel segíti Csepp a gyerekeket az egészséges életmód elsajátításában. Szereplők: Simon Kornél, Papp Annamária, Seszták Szabolcs
6:30
Csepp barát || Ajándékozás (6+)
Csepp barát || Ajándékozás Az aktuális rész ismertetője: Csepp elmondja Julinak és Bencének, hogy miért jó érzés ajándékot adni. A műsor ismertetése: A sorozatban egy 4 tagú család életébe pillanthatunk be. Apa, Anya és a két kicsi: Juli óvodás, Bence kisiskolás. Bencét és Julit sok kedves játék, plüss veszi körül, de mind közül van egy legkedvesebb: Csepp. Csepp sokszor a polcon, ágyon, a gyerekek karján ücsörög, de ha úgy látja, hogy segíteni kell, egy szempillantás alatt embernagyságú lesz és megold mindent, tanácsokat ad, segít, hiszen vízből van, ő maga az ÉLET. Természetesen játékosan, kedvesen, néha mondókával, néha énekkel segíti Csepp a gyerekeket az egészséges életmód elsajátításában. Szereplők: Simon Kornél, Papp Annamária, Seszták Szabolcs
6:40
Hupikék törpikék || Robotörpilla (12+)
Hupikék törpikék || Robotörpilla (I / 270) Az aktuális rész ismertetője: Robotörpnek csak akkor van jó kedve, ha Törpilla is ott van, ezért Ügyi Törpapa javaslatára úgy dönt, hogy készít egy társat neki, de Robotörpilla inkább Ügyi társaságát keresi. A műsor ismertetése: A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék... Szereplők: Don Messick, Danny Goldman, Lucille Bliss
7:10
Magyar népmesék || A szegény ember meg a lova (12+)
Magyar népmesék || A szegény ember meg a lova Az aktuális rész ismertetője: A szegény ember lova elhatározza, hogy szerez magának egy társat, hogy ketten húzzák majd a szekeret. Erdei kalandja során farkasbundára tesz szert. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:20
Magyar népmesék || A kis kakas és a sövény (12+)
Magyar népmesék || A kis kakas és a sövény Az aktuális rész ismertetője: Egy balaton-felvidéki láncmese, melyben a kis kakas ártatlan kapirgálása váratlan képtelenségek lavináját indítja el. A sövény kidől bánatában, szarka szép farkát kitépi, fa lenyesi ágait, őz elűzi fiait, kútban a víz vérré válik, szolgálólány szétveri fején a dézsát, falra kenik a kovászt, az apa leberetválja szép szakállát, a legény is levágná a négy ökör minden lábát, ha a katona véget nem vetne ennek az önpusztító folyamatnak. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:30
Magyar népmesék || A papucsszaggató királykisasszonyok (12+)
Magyar népmesék || A papucsszaggató királykisasszonyok Az aktuális rész ismertetője: Az öreg király megelégelte, hogy lányai minden éjjel 12 pár papucsot szaggatnak el, és nagy fizetséget ígért annak, aki rájön, hogy hol szaggatják szét lányai a papucsokat. A rejtélyt a juhászlegény oldja meg. Kilesi a lányokat, és még a pokolba is követi őket, ahol látja, hogy az ördöggel hajnalig borotvákon táncolva-mulatva kopnak el a lányok papucsai. Bizonyítékokat gyűjt, s ezeket felmutatva az öreg királynak megoldja a rejtélyt. Elnyerve ezzel a legkisebb királykisasszony kezét. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:40
Magyar népmesék || Angyalbárányok (12+)
Magyar népmesék || Angyalbárányok Az aktuális rész ismertetője: Spirituális mese az égi és földi világ találkozásáról. Egy titokzatos öregember bárányainak legeltetése, a három fiútestvér próbatétele. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
7:50
Magyar népmesék || Szusza (12+)
Magyar népmesék || Szusza Az aktuális rész ismertetője: A módos szász gazdát az élet nemcsak a gazdagság és jólét "terhével" ajándékozta meg, de "kárpótolta" is egy bolondforma, buta, dologkerülő feleséggel is. Minél inkább próbált Szusza "a férje kedvébe járni", annál inkább fogyott a gazda türelme. Végül is egy furfangos ötlettel szabadul meg feleségétől, aki azt sem tudta már megállapítani kicsoda is ő valójában. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
8:00
Magyar népmesék || Az aranyszőrű bárány (12+)
Magyar népmesék || Az aranyszőrű bárány Az aktuális rész ismertetője: Hogyan lehet megnevettetni a fekete város szomorú királylányát. Legelőször is kell hozzá egy szegény pásztorfiú és egy aranyszőrű bárány. Majd egy lány, egy sütőlapát, egy pap, egy pálca és egy öregasszony, akik furulyaszóra egymáshoz érve táncolnak. A film végén vidám lesz a királylány, a pásztorfiú, de még a fekete város is. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
8:10
Magyar népmesék || A bűbájos lakat (12+)
Magyar népmesék || A bűbájos lakat Az aktuális rész ismertetője: A szegényasszony fia az ördögöktől elcsent bűbájos lakat segítségével teljesíti a király kívánságait, és megszerzi a királykisasszony kezét. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
8:20
Magyar népmesék || Cerceruska (12+)
Magyar népmesék || Cerceruska Az aktuális rész ismertetője: A két testvért elűzi otthonából a mostoha. Az erdőben bolyongva a kishúg állatnyomból iszik, őzzé változik. A vadászó király hazaviszi őket. Cerceruskából királyné lesz. A gonosz szakácsné ármánykodásával a saját lányát ülteti trónra. Végül a testvéri szeretet mindent jóra fordít. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
8:30
Hupikék törpikék || Majd, ha a törpök repülnek (12+)
Hupikék törpikék || Majd, ha a törpök repülnek (II / 29) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...
8:40
Hupikék törpikék || Szellemes megoldás (12+)
Hupikék törpikék || Szellemes megoldás (II / 30) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...
8:55
Hupikék törpikék || A törpverseny (12+)
Hupikék törpikék || A törpverseny (II / 15) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...
9:05
Hupikék törpikék || Törpkulcs (12+)
Hupikék törpikék || Törpkulcs (II / 32) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...
9:20
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki || Jelmez, mely nem jövedelmez (12+)
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki || Jelmez, mely nem jövedelmez A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak. Szereplők: Alan Reed, Jean Vander Pyl, Mel Blanc
9:50
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki || A piknik (12+)
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki || A piknik A két kőkorszaki szaki vidám kalandjai várnak benneteket Bedrock városában! A fűnyírás egy fűrészfogú dinoszaurusszal, a zuhanyzás egy gyapjas mamut ormányából spriccelt vízzel és a brontoszaurusz hamburgerek fogyasztása mindennapos esemény Frédi és Vilma Flintstone és barátaik, Béni és Irma számára. Az őskori életnek megvannak a maga hátrányai, de Flintstone-ék és szomszédaik remekül boldogulnak. Szereplők: Alan Reed, Jean Vander Pyl, Mel Blanc
10:20
Babamánia (12+)
Babamánia (I / 4) A családalapítás már a gyermekvállalás gondolatával elkezdődik. Hosszú út vezet a lelki felkészüléstől addig, amíg a kisgyermekkor lezárásával átalakul a gyerekeinkhez fűződő viszonyunk. A szülővé válás időszaka, a kisbaba első évei az egész család életében meghatározóak. Már a teherbeesés körüli nehézségek, vagy épp egy küzdelmes várandósság is próbatétel elé állítja a szülőket. Amikor pedig megérkezik az új családtag, hirtelen minden megváltozik. Számos kérdés merülhet fel a fiatal szülőkben, amit nem mernének feltenni még a legközelebbi szeretteiknek sem, mert attól félnek, hogy nem elég jó szülők. Hétvégi magazinműsorunk tabuk nélkül válaszol minden, a családalapítással, terhességgel, szüléssel és kisgyermekkorral kapcsolatos kérdésre. Műsorvezető: Kiss Ernő Zsolt
10:55
Több mint TestŐr (12+)
Több mint TestŐr Több mint TestŐr – élet, szépség, egészség Vámos Erikával! Egyre többen próbálnak meg egészségesen élni, ez azonban nem is olyan egyszerű, hiszen számtalan egészségmegőrző, megelőző és gyógyító módszer létezik, amelyek útvesztőjében nehéz megtalálni a számunkra legideálisabbat. Ebben segít a Több mint TestŐr hétről hétre, ahol nem csak Vámos Erika, hanem egy-egy ismert ember is kipróbálja a legújabb, legmegleglepőbb, és leghatásosabb módszereket!
11:35
Életmódi (12+)
Életmódi (II / 4) Az egészséges életmód kialakítása nem egyik napról a másikra megy, hanem egy folyamat eredményeként jön létre. E folyamatban több tényező is fontos szerepet játszik. Az egészséges életmód feltételeként általában 9 alapelvet említenek, melyek együttesen a testi-lelki harmónia megteremtését szolgálják. Alapvetően ezen alapelvek mentén építjük fel magazinműsorunkat, amelyben a könnyedebb hangvétel érdekeben csempészünk egy kis prevenciót, egy kis szépségápolást és egy kis stíluskalauzt is.
12:10
SuperCar (12+)
SuperCar Ez az a műsor, amely igyekszik mindenki számára érthetővé és szerethetővé tenni az autózás világát, megismertetni az autóimádókat és a felhasználókat az autógyárak újdonságaival. A paletta mindenre kiterjed, ami alkalmas a közlekedésre, legyen az egy egyszerű robogó, egy hibrid kerékpár vagy akár egy több mint 100 millió forintos Rolls Royce. Totti autós és motoros múltjával olyan képességekre vagy hiányosságokra tud rámutatni, ami mindenki számára érdekes lehet. Műsorvezető: Tóth Zoltán "Totti"
12:50
Családi Titkok (12+)
Családi Titkok (I / 3) Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
13:55
Las Bandidas (12+)
Las Bandidas 1880, Mexikó. Sara, a gazdag bankár lánya és Maria, a szegény farmercsalád sarja összefognak, amikor megjelenik Tyler Jackson, a New York-i hitelbank képviselője. A könyörtelen banktisztviselő egy csapásra tönkreteszi mindkét lány családját, amikor jogtalanul elveszi tőlük a földjeiket. Sara és Maria elhatározzák, hogy pisztolyt ragadnak és bosszút állnak a családjaikat ért sérelemért. Szereplők: Salma Hayek, Penélope Cruz, Steve Zahn
15:55
Túl a csúcson (12+)
Túl a csúcson Hawk, a kamionsofőr, életének legnagyobb tévedését próbálja jóvátenni: 10 éve nem látott fiával, Michael-lel szeretné rendbe hozni a kapcsolatát. Hawk sorban nyeri a díjakat a szkander bajnokságokon. Így igyekszik elnyerni Michael elismerését és szeretetét. A fiú, akit egész életében apja ellen neveltek a nagyszülei, lassan rádöbben: szüksége van az apjára... Szereplők: Sylvester Stallone, Robert Loggia, Susan Blakely
18:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:55
Meg - Az őscápa (12+)
Meg - Az őscápa A valóság minden képzeletet felülír. Amikor az Amerikai Haditengerészet különleges búvárja, Jonas Taylor (Jason Statham) egy balul sikerült bevetés után azt állítja, hogy a társai azért haltak meg mind, mert a tenger mélyén egy réges-rég kihalt őscápa támadt rájuk, senki nem hisz neki, és leszerelik. Ő viszont nem tud szabadulni az esettől: kutat, olvas tanul, szeretné megérteni, hogy mi történt vele – arra készül, hogy egyszer visszatér a mélybe, és szembenéz a társai gyilkosával. Végül egy tudományos expedíció tagjaként le is merül a Mariana árokba, ismét találkozik régi ellenfelével, és az újra támad. De ezúttal még nagyobb baj történik: párharcuk közben a fenevad keresztüljut azon a tengeri sávon, amely eddig a mélyben tartotta, és most a világ tengereit járva rettenetes pusztításba kezd. Taylor felelősnek érzi magát a katasztrófáért, és megpróbálja legyőzni egyre erősödő félelmét: tudja, hogy neki kell legyőznie a megalodont. Szereplők: Ruby Rose, Jason Statham, Rainn Wilson
21:20
Másnaposok (16+)
Másnaposok Házasodni többször is lehet, de legénybúcsú csak egyszer van az ember életében. Phil (Bradley Cooper) a haverjai segítségével meg is szervezik a fergeteges bulit, ami túlságosan is jól sikerül. Másnap reggel megdöbbenve ébrednek, a leendő férj nyomtalanul eltűnt, a szálloda szobája pedig teljesen le van rombolva. Az előző napi dorbézolásról mindössze néhány nyom maradt: egy tigris a fürdőszobában, egy csecsemő a cipős fiókban és Mike Tyson a nappaliban... Szereplők: Bradley Cooper, Ed Helms, Zach Galifianakis
1:25
Nindzsa (15+)
Nindzsa Az árva Casey egy japán harcművész, Takeda mester iskolájának a növendéke. A harcművészeti iskola két riválisa, Casey és Masazuka összekülönbözik egymással. Masazuka karddal támad Caseyre, ezért Masazukának el kell hagynia Takeda mester iskoláját. Bérgyilkos lesz és bosszút akar állni az iskolán azzal, hogy elveszi az iskola ereklyéjét. Casey New Yorkba utazik, hogy biztonságba helyezze az ereklyét, ám Masazuka oda is követi. Szereplők: Scott Adkins, Tsuyoshi Ihara, Mika Hijii
2:55
Csak egy meló (15+)
Csak egy meló Lucas (Sam Worthington), a magányos farkas profi bérgyilkos. Újabb célpontja a fiatal, gyönyörű Ella (Odeya Rush). A férfi elől nincs menekvés, ám most mégis minden másképp történik. Lucas és Ella együtt lép le, s mivel a megbízó örökre el akarja hallgattatni Ellát, megindul a hajsza egész Európán át, most már mindkettőjük után. A túlélésre csak egy reményük marad: meg kell találniuk Ella családjának gyilkosait. Szereplők: Sam Worthington, Odeya Rush, Martin Compston
5:00
Star Trek (12+)
Star Trek Tökéletes ellentéte egymásnak Kirk és Spock. A bajkeverő iowai farmerfiú és a félig ember, félig vulkáni Spock az akadémián találkoznak egymással. A köztük lévő feszültség pedig tovább növekszik, amikor beválogatják őket a Pike kapitány vezetésével, első útjára készülő Enterprise Csillaghajó legénységébe. A Csillagflotta kadétjaiként ekkor olyan veszélyes ellenséggel kell szembenézniük, amely a bolygók népeit egyesítő szövetséget, a Föderációt fenyegeti. A Galaxis sorsa tehát a két ifjú titán kezében van. Ha meg akarják akadályozni a pusztulást, az ellentéteket félretéve kell összefogniuk egymással... Szereplők: Chris Pine, Zachary Quinto, Leonard Nimoy
7:20
Transformers: A kihalás kora (12+)
Transformers: A kihalás kora A Transformers-trilógia zárásaként a nagyszabású összecsapásnak ugyan áldozatul esett egy nagyváros, de sikerült megmenteni a világot. A veszély elmúlásával az emberiség újra kezdi megszokott életét. Felbukkan azonban egy titkos csoport, amely megpróbálja befolyásolni a történelem menetét. Mintha ez nem lenne elég, új veszedelem fenyegeti a Földet. Optimusz Fővezér és az Autobotok az eddigi legfélelmetesebb kihívással kénytelen szembenézni, melyben csak az emberek segítségére számíthatnak. Szereplők: Peter Cullen, Mark Wahlberg, Nicola Peltz
10:50
A vihar magja (12+)
A vihar magja Tanévzáróra készülnek az amerikai kisvárosban, Silvertonban, amikor a meteorológiai jelentés szerint hatalmas viharzóna közelít a településhez. Miközben a lakosság túlnyomó része megpróbál menedéket keresni vagy elmenekülni a forgószél és a ciklonok elől, viharvadászok csapata érkezik a városba. A bátor kutatók megpróbálnak bejutni a tornádó közepébe, hogy közvetlen közelről vizsgálják meg a különleges jelenséget. Számukra ez a mindent elsöprő vihar életük kivételes lehetősége. Szereplők: Richard Armitage, Sarah Wayne Callies, Nathan Kress
12:40
Beverly Hills-i zsaru 3 (12+)
Beverly Hills-i zsaru 3 Axel Foley, mialatt egy autólopási ügyön dolgozik, eljut egy olyan hálózathoz, s keresztezi olyan embereknek a dolgát, mely sokkal nagyobb üzlet, mint ahogy azt ő korábban gondolta. Kiderül, hogy ugyanazok az emberek, akik lelőtték a főnökét, most pénzhamisítási hálózatot működtetnek Los Angelesben. Így Axel ismét Beverly Hills-be utazik! Az állam legmodernebb vidámparkjában pedig nem éppen felemelő dolgok történnek: egy bűnbanda használja a parkot üzelmei álcázására. Axel régi kollégáját, Billy-t pedig előléptették. Most ő a főnök és az egyetlen, aki még bízik Axel-ban…Szereplők: Eddie Murphy, Judge Reinhold, Bronson Pinchot
14:45
Jurassic Park 3. (12+)
Jurassic Park 3. Dr. Alan Grant kiheverte a Jurassic Parkban történteket, és újult lendülettel kutatja a raptorok intelligenciájával kapcsolatos új elméletének helyességét. Így aztán nem tud ellenállni a kísértésnek, amikor egy jómódú kalandor busás támogatást ígér a kutatásaihoz _ amennyiben Grant elkíséri őket egy repülős körútra a Sorna szigetre, mely az In-Gen genetikus tenyész-telepe volt, és ahol a második részben szörnyű dolgok történtek. Csakhogy amikor kiderül, hogy a kalandor és a felesége nem csupán felülről akarják megcsodálni a szigetet, hanem le is akarnak szállni, az események hirtelen tragikus fordulatot vesznek. A hét túlélő harcolni kezd az életben maradásért, és hamarosan az is kiderül, hogy mi volt az igazi oka annak, hogy Grant-et a szigetre csábították…Szereplők: Sam Neill, Laura Dern, Téa Leoni
16:30
Holnapután (12+)
Holnapután Jack Hall (Dennis Quaid) klimatológusnak még a saját fia, Sam (Jake Gyllenhaal) sem hiszi el, hogy a Földet katasztrófa fenyegeti. Ám amikor egy sziget nagyságú jégtömb válik le a Déli-sark jégtáblájából, mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy menekülni kell. De a folyamat drámai gyorsasággal söpör végig, Amerika megbénul a sarkvidéki hidegtől és a rázúduló hótömegtől... Szereplők: Dennis Quaid, Jake Gyllenhaal, Arjay Smith
19:00
Kommandó (12+)
Kommandó Nincs a világon keményebb legény John Matrix tábornoknál: intelligens, semmi sem hozza ki a sodrából, kimagasló fizikumú, és szakértője a harcművészeteknek és a különféle támadó fegyvereknek. Kiemelkedő képességeinek köszönheti egész karrierjét, azt, hogy ő a legkülönb kommandós. És persze emiatt vált különféle katonai és politikai erők kedvelt célpontjává. Mostanra azonban visszavonult, és új helyen, új személyazonossággal neveli tizenegy éves lányát, Jenny-t. Míg egy napon a nyomára nem bukkan az a bosszúszomjas dél-amerikai diktátor, akit annak idején Matrix vezetésével a kommandósok űztek el országa éléről. Most az egyetlen sebezhető ponton támad: elrabolja Jenny-t. Váltságdíjul pedig azt követeli, hogy Matrix térjen vissza Val Verde-be és ölje meg az utódját, hogy ő újra hatalomra kerülhessen. Szereplők: Arnold Schwarzenegger, Rae Dawn Chong, Dan Hedaya
21:00
A szállító 2. (12+)
A szállító 2. A szállító hallgatag férfi. Sohasem kérdez, csak megbízásokat teljesít. Hideg és érzelemmentes. Frank Martin (Jason Statham) megbízatása ezúttal minden eddiginél egyszerűbb: egy kisfiút fuvaroz az iskolába. Nem is sejti, hogy hamarosan halálos játszmába keveredik a gyermekkel, amikor az egyik kolumbiai drogbáró végezni akar egy összejövetelen Amerika legjobb kábítószer-ellenes nyomozóival... Szereplők: Jason Statham, Amber Valletta, Alessandro Gassman
1:25
Mobil (16+)
Mobil Megszólal egy mobiltelefon. Ryan (Chris Evans) felveszi, és békés életét elragadja a totális káosz: gyilkosság és árulás veszi körül. Egy kétségbeesett női hang jelentkezik. Jessica (Kim Basinger) azt állítja, elrabolták, és csupán kimerülő félben lévő, törött telefonja köti össze a külvilággal. Pedig nagy szüksége volna a segítségre, hiszen kisfia hamarosan kijön az iskolából, férje hazafelé indul a munkából _ és mindketten veszélyben vannak. Szereplők: Chris Evans, Kim Basinger, Jason Statham
2:50
Gyilkos parti (16+)
Gyilkos parti Jeanne, a briliáns építész (Alice Pol) olyan nagyszabású felkérést kap, amire nem tud nemet mondani. A kihívás óriási, őt bízzák meg a lenyűgöző Daguerre-kastély felújításával, amely a különc milliárdos mogul, César Daguerre (Eddy Mitchell) és családja birtokában van. Ám épphogy megérkezik a helyszínre felmérni a szebb napokat látott kúriát, a ház urát holtan találják. Őrült nyomozás veszi kezdetét, ahol mindenkinek volt oka a gyilkosságra, a személyzettől kezdve a legközelebbi hozzátartozóig. Szereplők: Alice Pol, Eddy Mitchell, Miou-Miou
6:25
Blinky Bill: A film (12+)
Blinky Bill: A film Blinky Bill, a vadon tettre kész koalája bármilyen veszélyt vállalna, csakhogy megtalálja édesapját, aki a Fehér Sárkányok tengerét kutatva tűnt el a Sivatagban. Blinky egy nap olyan rejtélyes jelre bukkan, ami talán elvezetheti őt Bill papához, ezért maga mögött hagyva a biztonságot nyújtó Zöld völgyet, nekivág az ismeretlen Sivatagnak. Útközben találkozik a kissé félénk koalalánnyal, Mogyorócskával és a nagy dumájú galléros gyíkkal, Jackóval, akik csatlakoznak hozzá a keresésben. A kis csapatnak azonban nemcsak az ismeretlen vadon veszélyeivel, de még egy könyörtelen vadmacska bosszújával is meg kell birkóznia. Szereplők: Ryan Kwanten, Toni Collette, David Wenham
8:15
Mogyoró-meló 2 (12+)
Mogyoró-meló 2 Grimbusz és barátai, Haver, Andie és Bizsu élete újra a feje tetejére áll, amikor imádott éléskamrájuk a levegőbe repül. Fedél nélkül maradni még egy mókusnak is kemény dió, szerencsére azonban az árnyas Szabadság parkban új otthonra lelnek. De úgy tűnik, a szállás csak átmeneti, ugyanis a város pénzéhes polgármestere épp oda kíván vidámparkot építeni, ahol Grimbuszék vertek tanyát. Bár Grimbusz tudja, hogy szembeszállni a polgármesterrel és csapatával kemény dió lesz, a parkban élő állatok segítségével azonban képesek megmenteni Mogyoróországot. Szereplők: Will Arnett, Katherine Heigl, Maya Rudolph
9:55
Babe (12+)
Babe Babe különös teremtés, kismalac létére elvei, mi több, elképzelései vannak, ami cseppet sem vág egybe Hoggett gazda (James Cromwell) szándékaival. Felismerve a sorsában rejlő veszélyt, szövetkezik a helyi birkákkal, hogy nélkülözhetetlenné tegye magát a farmon. A szeretetreméltó és önmagát pásztorkutyának képzelő kismalac kitanulja a terelés csínját-bínját, ami annyira elnyeri gazdája tetszését, hogy az év terelőversenyére is benevezi. Az Oscar-díjas családi moziban a háziállatoké a főszerep, és nem kis szerep jut a fergeteges egérkórusnak és egy csapat makacs birkának sem. Szereplők: James Cromwell, Magda Szubanski, Zoe Burton
11:45
Táncoló talpak (12+)
Táncoló talpak A császárpingvinek között egy senki vagy, ha nem tudsz énekelni. A kis Topi, befolyásos és nagyra tartott szülei bánatára, nem tud énekelni, így esélye sincs a boldog szerelemre. Ellenben még egy ilyen táncost, mint ő, nem hord a jég a hátán, ezért úgy határoz, boldogul, amivel tud, és neki vág az Antarktisznak. Hamarosan találkozik egy csapat másfajta pingvinnel, köztük Ramónnal, akit lenyűgöznek a kis pingvin tánclépései, és meghívják, hogy tartson velük. Új barátaival olyan kalandokba keveredik, amilyet a császárpingvinek még elképzelni sem tudnak. Szereplők: Elijah Wood, Hugo Weaving, Steve Irwin
13:55
Trollok (12+)
Trollok A trollokról köztudott, hogy csak táncolnak és mulatnak, és kiapadhatatlan jókedvükkel az őrületbe kergetik ellenségeiket, a mindig morcos bergenieket. A bergeniek abban a tévhitben élnek, hogy ha trollokat esznek, ők is boldogok lesznek. Pipacs hercegnő azonban nem akar eledel lenni, és amikor rájön, hogy a szépséges Lady Csillámszikra valójában álcázott bergeni ügynök, a maga oldalára állítja. Hogy a boldogság mindenki számára teljes legyen, a szövetséges barátnők Ágas, a mindig szomorú trollfiú segítségével lehetetlen küldetésre indulnak. Szereplők: Anna Kendrick, Anna Kendrick, James Corden
15:50
Turbó (12+)
Turbó Theo, alias Turbó, a kis kerti csiga arról álmodozik, hogy a világ egyik leggyorsabb versenyzője lesz. Álma megvalósulni látszik, amikor egy furcsa baleset következtében szuper sebességre tesz szert. Turbó felpörgeti magát, és barátai támogatásával indul a legendás Indianapolis 500-on. Csakhogy a verseny sztárja, Guy Gagne nem nézi jó szemmel, hogy egy csigával kell versenyeznie, és mindent elkövet, hogy Turbo álmát összetörje. Szereplők: Ryan Reynolds, Michael Peña, Paul Giamatti
17:50
Az acélember (12+)
Az acélember Clark Kent (Henry Cavill) a Kripton bolygó szülöttje, gyerekkora óta kutatja, miért került a Földre, miközben próbál észrevétlen maradni. Az igazság azonban nem hoz megnyugvást számára, szülei ugyanis az életüket adták azért, hogy ő megmenekülhessen. Lois Lane (Amy Adams) riporter hosszas kutatás során talál rá Kentre, és hamarosan fülig beleszeret. Románcuk nem tart sokáig, ugyanis megjelennek Kripton zsarnokai, hogy visszaszerezzék Kenttől a Kódexet, melynek segítségével a Földből új Kriptont hoznának létre. Szereplők: Henry Cavill, Amy Adams, Diane Lane
20:45
Törésvonal (12+)
Törésvonal Kalifornia lakói mindenre fel vannak készülve, csak erre a katasztrófára nem. Amikor 9-es erősségű földrengés dönti romokba San Franciscót, Ray, a profi pilóta (Dwayne Johnson) és válófélben lévő felesége, Emma (Carla Gugino) vállalják a lehetetlent. Megpróbálják felkutatni és megmenteni a romok között maradt lányukat. De amikor azt hiszik, túl vannak a nehezén, akkor jön csak a java. Szereplők: Dwayne Johnson, Carla Gugino, Alexandra Daddario

TV műsor (2025. 01. 26.)

Tv műsorunkban megtalálható az összes Magyarországon ismert és nézett tv csatorna és televízió adás aktuális mai műsora, holnapi, holnaputáni, vagy akár egész heti műsora.

Minden oszlop egy tv csatorna műsorát mutatja. Az oszlop tetején lévő zöld nyíllal lenyitható panelről a 18 legnépszerűbb televízió csatorna műsora közül választhatunk, majd lejjebb az összes csatorna megtalálható. Az egyes oszlopok külön-külön állíthatóak, így be tudjuk állítani, hogy csak azokat a csatornákat lássuk amik érdekelnek minket.

Az egyes oszlopok külön-külön görgethetőek, így juthatunk el a reggeli műsoroktól, a délutáni, esti műsorok megtekintéséig.

A műsormezők jobb alsó sarkában lévő “i” betűre kattintva, több infót tudhatunk meg az adott programról. A menü melletti nagyító ikonnal kereshetünk egyes tv műsorokra, illetve a hold jellel válthatunk éjszakai nézetre.