0:25
CSI: New York-i helyszínelők || Személyi hiba (16+)
CSI: New York-i helyszínelők || Személyi hiba (4. évad 19. rész) A New York-i széria a Miami helyszínelők harmadik évadjában mutatkozott be, amikor Horatio Caine New Yorkba utazott egy Miamiból megszökött gyanúsított nyomában. Már itt megismerhettük az új sorozat fontosabb szereplőit és egyedi képi világát. Horatio New York-i párja Mac Taylor nyomozó, akit kitűnő szakemberek segítenek a város legelvetemültebb gazembereinek kézre kerítésében. A tapasztalt Stella Bonasera nyomozónő nem csak munkakapcsolatban áll Mac-kel, hanem ő az egyetlen, aki lelkileg is közel tud hozzá kerülni. A két rutinos rendőr keze alá dolgozik még dr. Hawkes patológus, a szerencsétlenül járt áldozatok testének szóra bírója, és két, energikus fiatal rendőr, Danny Messer és Aiden Burn.
0:30
CSI: New York-i helyszínelők || A szomszédban (16+)
CSI: New York-i helyszínelők || A szomszédban (4. évad 16. rész) A New York-i széria a Miami helyszínelők harmadik évadjában mutatkozott be, amikor Horatio Caine New Yorkba utazott egy Miamiból megszökött gyanúsított nyomában. Már itt megismerhettük az új sorozat fontosabb szereplőit és egyedi képi világát. Horatio New York-i párja Mac Taylor nyomozó, akit kitűnő szakemberek segítenek a város legelvetemültebb gazembereinek kézre kerítésében. A tapasztalt Stella Bonasera nyomozónő nem csak munkakapcsolatban áll Mac-kel, hanem ő az egyetlen, aki lelkileg is közel tud hozzá kerülni. A két rutinos rendőr keze alá dolgozik még dr. Hawkes patológus, a szerencsétlenül járt áldozatok testének szóra bírója, és két, energikus fiatal rendőr, Danny Messer és Aiden Burn.
1:10
Extralarge || A Nap ura (12+)
Extralarge || A Nap ura (2. évad 1. rész) Jack Costello, azaz közismertebb nevén Extralarge (Bud Spencer) magánnyomozó Miamiban, és nincs olyan ügy, ami kifogna rajta. Bár önmagában is nagy feltűnést kelt, újdonsült segédjével, a francia akcentusú Dumasszal kénytelenek egy merőben más stílusú nyomozást végezni. Ez a szokatlan stílus azonban nem mindenkinek tetszik.
1:40
CSI: New York-i helyszínelők || Mint víz a gyilkossághoz (16+)
CSI: New York-i helyszínelők || Mint víz a gyilkossághoz (4. évad 17. rész) A New York-i széria a Miami helyszínelők harmadik évadjában mutatkozott be, amikor Horatio Caine New Yorkba utazott egy Miamiból megszökött gyanúsított nyomában. Már itt megismerhettük az új sorozat fontosabb szereplőit és egyedi képi világát. Horatio New York-i párja Mac Taylor nyomozó, akit kitűnő szakemberek segítenek a város legelvetemültebb gazembereinek kézre kerítésében. A tapasztalt Stella Bonasera nyomozónő nem csak munkakapcsolatban áll Mac-kel, hanem ő az egyetlen, aki lelkileg is közel tud hozzá kerülni. A két rutinos rendőr keze alá dolgozik még dr. Hawkes patológus, a szerencsétlenül járt áldozatok testének szóra bírója, és két, energikus fiatal rendőr, Danny Messer és Aiden Burn.
2:50
The Floor - Csak egy maradhat (12+)
The Floor - Csak egy maradhat (1. évad 5. rész) The Floor _ Csak egy maradhat _ az RTL képernyőjén minden hétköznap este A monumentális díszletben zajló izgalmas, fordulatos vetélkedőt Szujó Zoltán vezeti. A Hollandiából indult és a világ számos országát már meghódító gameshow-ban minden hét elején 49 játékos lép az ország legnagyobb led játéktáblájára, a Floor-ra, de a hét végére csak 1 maradhat, aki 8. 000. 000, azaz nyolcmillió forinttal lesz gazdagabb. A győzelemhez elengedhetetlen egy olyan témakör, amelyben igazán otthon érzi magát a versenyző, tájékozottság, összpontosítás és némi taktikai érzék. A versenyzők párbajok során mérkőznek meg egymással, ahol a kihívó a kihívott témakörében játszik. Akinek először fogy el az ideje a párbaj során, az kiesik a játékból, a győztes pedig elfoglalja a vesztes mezőjét. A játéknapon a legtöbb területet elfoglaló 500. 000 forint napi nyereményt vihet haza. Aki a hét végén a teljes Floort birtokolja, azé a győzelem és a vele járó 8 millió forintos heti fődíj. Az eseménydús és
2:55
CSI: New York-i helyszínelők || Taxi (16+)
CSI: New York-i helyszínelők || Taxi (4. évad 20. rész) A New York-i széria a Miami helyszínelők harmadik évadjában mutatkozott be, amikor Horatio Caine New Yorkba utazott egy Miamiból megszökött gyanúsított nyomában. Már itt megismerhettük az új sorozat fontosabb szereplőit és egyedi képi világát. Horatio New York-i párja Mac Taylor nyomozó, akit kitűnő szakemberek segítenek a város legelvetemültebb gazembereinek kézre kerítésében. A tapasztalt Stella Bonasera nyomozónő nem csak munkakapcsolatban áll Mac-kel, hanem ő az egyetlen, aki lelkileg is közel tud hozzá kerülni. A két rutinos rendőr keze alá dolgozik még dr. Hawkes patológus, a szerencsétlenül járt áldozatok testének szóra bírója, és két, energikus fiatal rendőr, Danny Messer és Aiden Burn.
4:00
Nevess csak! (12+)
Nevess csak! Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
4:55
A semmi közepén || A belépő kilépő (12+)
A semmi közepén || A belépő kilépő (3. évad 5. rész) A Heck család semmiképp se mondható átlagosnak. Frankie és Mike három gyereket nevelnek. Ott a kétballábas csúnyácska, fogszabályozós Sue, akit semmilyen csapatba nem vesznek fel, hiába próbálkozik, Axl igazi kamaszfiú, sehogy se lehet rávenni, hogy ne alsónadrágban járkáljon otthon, és az okoska Brick, a legkisebb fiú, aki kissé fura, és egyáltalán nem képes beilleszkedni a korosztályába. A 3. évad Mike számtalan változást szeretne bevezetni a család életébe, melyek látszólag jó ötletnek tűnnek. Ám a többiek egészen sajátos módon értelmezik a változásokat. Semmi sem úgy történik, ahogy Mike elképzelte, és ez leginkább a családi eseményekre igaz.
5:10
A semmi közepén || Halloween-i ramazuri (12+)
A semmi közepén || Halloween-i ramazuri (3. évad 7. rész) A Heck család semmiképp se mondható átlagosnak. Frankie és Mike három gyereket nevelnek. Ott a kétballábas csúnyácska, fogszabályozós Sue, akit semmilyen csapatba nem vesznek fel, hiába próbálkozik, Axl igazi kamaszfiú, sehogy se lehet rávenni, hogy ne alsónadrágban járkáljon otthon, és az okoska Brick, a legkisebb fiú, aki kissé fura, és egyáltalán nem képes beilleszkedni a korosztályába. A 3. évad Mike számtalan változást szeretne bevezetni a család életébe, melyek látszólag jó ötletnek tűnnek. Ám a többiek egészen sajátos módon értelmezik a változásokat. Semmi sem úgy történik, ahogy Mike elképzelte, és ez leginkább a családi eseményekre igaz.
5:20
A semmi közepén || Shakespeare után szabadon (12+)
A semmi közepén || Shakespeare után szabadon (3. évad 6. rész) A Heck család semmiképp se mondható átlagosnak. Frankie és Mike három gyereket nevelnek. Ott a kétballábas csúnyácska, fogszabályozós Sue, akit semmilyen csapatba nem vesznek fel, hiába próbálkozik, Axl igazi kamaszfiú, sehogy se lehet rávenni, hogy ne alsónadrágban járkáljon otthon, és az okoska Brick, a legkisebb fiú, aki kissé fura, és egyáltalán nem képes beilleszkedni a korosztályába. A 3. évad Mike számtalan változást szeretne bevezetni a család életébe, melyek látszólag jó ötletnek tűnnek. Ám a többiek egészen sajátos módon értelmezik a változásokat. Semmi sem úgy történik, ahogy Mike elképzelte, és ez leginkább a családi eseményekre igaz.
5:50
Mölang (6+)
Mölang (6. évad 46. rész) A rajzfilmsorozat szeretetteljes és humoros szemszögből mutatja be egy különc, ám vidám és lelkes nyuszi, valamint egy félénk és visszahúzódó kiscsibe barátságát. A rövid történetek Molang és Piu Piu mindennapjait tárja fel ellenállhatatlan kedvességgel és bájos humorral.
6:00
Mölang (6+)
Mölang (6. évad 47. rész) A rajzfilmsorozat szeretetteljes és humoros szemszögből mutatja be egy különc, ám vidám és lelkes nyuszi, valamint egy félénk és visszahúzódó kiscsibe barátságát. A rövid történetek Molang és Piu Piu mindennapjait tárja fel ellenállhatatlan kedvességgel és bájos humorral.
6:05
Mölang (6+)
Mölang (6. évad 48. rész) A rajzfilmsorozat szeretetteljes és humoros szemszögből mutatja be egy különc, ám vidám és lelkes nyuszi, valamint egy félénk és visszahúzódó kiscsibe barátságát. A rövid történetek Molang és Piu Piu mindennapjait tárja fel ellenállhatatlan kedvességgel és bájos humorral.
6:10
Mouk || Baobabfa presszó (6+)
Mouk || Baobabfa presszó (1. évad 29. rész) Mouk egy 7 éves medvebocs. Világraszóló kalandokról, egzotikus tájakról álmodik, és szeret messzi tájakon lévő barátaival beszélgetni elektronikus táblája segítségével. Popo és Chavapa a két legjobb barátja, és hárman fergeteges triót alkotnak.
6:20
Mouk || A jakfejés művészete (6+)
Mouk || A jakfejés művészete (1. évad 30. rész) Mouk egy 7 éves medvebocs. Világraszóló kalandokról, egzotikus tájakról álmodik, és szeret messzi tájakon lévő barátaival beszélgetni elektronikus táblája segítségével. Popo és Chavapa a két legjobb barátja, és hárman fergeteges triót alkotnak.
6:35
Mouk || Fincsi juharszirup (6+)
Mouk || Fincsi juharszirup (1. évad 31. rész) Mouk egy 7 éves medvebocs. Világraszóló kalandokról, egzotikus tájakról álmodik, és szeret messzi tájakon lévő barátaival beszélgetni elektronikus táblája segítségével. Popo és Chavapa a két legjobb barátja, és hárman fergeteges triót alkotnak.
6:45
Kalandos szafari || A sportnap / Lassíts és szagold a vízilovat (6+)
Kalandos szafari || A sportnap / Lassíts és szagold a vízilovat (1. évad 11. rész) Zafari a Kilimandzsáró völgyében elterülő, állatokkal teli varázslatos hely. Nyomon követhetjük Zoombát, a zebra csíkos elefántot és a társát, Quincy-t, ahogy együtt mókáznak, tanulnak és cseperednek. Ebben a színes világban, ahol megannyi faj él együtt, a tolerancia mellett fontos az összetartás. A Zafari célja, hogy megmutassa, az egyediség nem tesz minket furcsává.
6:50
Kalandos szafari || Kincskeresés / Segíts, Renalda (6+)
Kalandos szafari || Kincskeresés / Segíts, Renalda (1. évad 13. rész) Zafari a Kilimandzsáró völgyében elterülő, állatokkal teli varázslatos hely. Nyomon követhetjük Zoombát, a zebra csíkos elefántot és a társát, Quincy-t, ahogy együtt mókáznak, tanulnak és cseperednek. Ebben a színes világban, ahol megannyi faj él együtt, a tolerancia mellett fontos az összetartás. A Zafari célja, hogy megmutassa, az egyediség nem tesz minket furcsává.
7:10
Kalandos szafari || Lulu / Mackódolgok (6+)
Kalandos szafari || Lulu / Mackódolgok (1. évad 12. rész) Zafari a Kilimandzsáró völgyében elterülő, állatokkal teli varázslatos hely. Nyomon követhetjük Zoombát, a zebra csíkos elefántot és a társát, Quincy-t, ahogy együtt mókáznak, tanulnak és cseperednek. Ebben a színes világban, ahol megannyi faj él együtt, a tolerancia mellett fontos az összetartás. A Zafari célja, hogy megmutassa, az egyediség nem tesz minket furcsává.
7:35
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki || Kvizijártasság (6+)
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki || Kvizijártasság (1. évad 5. rész) Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki rajong a technológiáért, amely mind a mai napig kenterbe veri a világot a fenntarthatóságával. Bár évezredek választanak el minket a kőkorszaktól, Frédi és Béni mókás kalandjai ugyanolyan lehengerlőek, tanulságosak és virulnak majd akkor is, ha láb helyett már hidrogén meghajtású autókkal száguldunk.
8:10
Praxis - Az egészség és az igazság nyomában Erős Antóniával (12+)
Praxis - Az egészség és az igazság nyomában Erős Antóniával (49. rész) Praxis _ szerdánként és szombatonként az RTL-en. A Praxis új évadában innovatív gyógyszerfejlesztések, friss tudományos felfedezések, korszerű terápiák és nagyanyáink kipróbált házi praktikái. Az egészség mindenkit érint _ azt is, akinek van, és azt is, aki épp gyógyulni szeretne. Eloszlatjuk a tévhiteket és a legjobb szakemberekkel adunk hiteles információkat. Témák az új évadból: . Milyen szövődményei lehetnek a kezeletlen cukorbetegségnek? . Mivel kezdjük a baba hozzátáplálását? . A felejtés betegsége: az Alzheimer-kór . Mi a stressz és mit tehetünk ellene?
8:55
Brandmánia (12+)
Brandmánia (317. rész) Egy műsor, amely brandekről, a legfrissebb piaci trendekről és a média izgalmas világáról szól. Azoknak, akik ebben az elképesztően gyorsan fejlődő világban pörögnek, és azoknak, akik nem is sejtik, mennyi érdekességet tartogat számukra ez a trendi világ. Az RTL Klub heti műsora a hazai és nemzetközi marketingkommunikáció legérdekesebb és legfontosabb területeiről válogatja témáit. Ott vagyunk és ott leszünk a legnagyobb hazai szakmai konferenciákon és a nagy nemzetközi eseményeken, fesztiválokon. Célunk, hogy a szakmai híreket kellően szórakoztató formában közvetítsük.
9:40
Lime (12+)
Lime (16. rész) A magazin célja bemutatni Magyarország különböző régióit, körüljárva annak lehetőségeit és az általuk kínált élmények lehetőségét. Minden egyes epizódban egy-egy térséget, szállást vagy kikapcsolódási attrakciót mutatunk be, magas színvonalú jellemzőivel és érdekességeivel, mindezt két műsorvezetőnk, Farkas Betti, Schönekker László segítségével, akik felkészülve a témából, interaktívan, élményszerűen, testközelből mutatják be az adott helyszínt, témát. Megszólaltatjuk az aktuális téma szakértőjét, és mindazokat a személyeket, akik befolyással lehetnek a célközönség döntéseire egy desztináció kiválasztásánál. A műsor a lehetőségek széles spektrumának bemutatásával alternatívát kínál a nézőknek, hogy könnyebben döntsenek a kikapcsolódásról, ezáltal növelve a turisztikai cél, térség népszerűségét. Beszélgető partnereink számára mindig készülünk humorral fűszerezett Lime-os meglepetéssel, ami emlékezetessé teszi a forgatást. Lime _ minden szombaton premier adással az RTL műsorán
10:15
A semmi közepén || A jó oldal (12+)
A semmi közepén || A jó oldal (3. évad 8. rész) Frankie és Mike meg vannak győződve arról, hogy a naplopó fiuk, Axl elszúrja majd a beszélgetését egy játékosügynökkel, ami majd ösztöndíjhoz juttathatná az egyetemen.
10:20
Gólkirályság (12+)
Gólkirályság (2. évad 5. rész) Ahogy halad előre a szezon, úgy fokozódik a feszültség Csemberen. Vica visszaköltözik a fővárosból, viszont nem várt ellenállásba ütközik. Géza számon kéri a lányát, hogy mégis hogy gondolta ezt… Tóni és Norbi önmegtartóztatásra kényszerítik magukat, de nem bírják ugyanolyan jól. A csapat tempója megtorpan, Tóni féltékeny lesz, a játékosok magánakcióba kezdenek. Géza a sógora előtt próbálja eljátszani, hogy a házasságával minden rendben. Végül egy technikai malőr váratlan helyzetet teremt.
11:35
Banános Joe (12+)
Banános Joe Banános Joe (Bud Spencer) balszerencséjére a Mr. Torsillo (Gianfranco Barra) vezette helyi maffia ráteszi a kezét a banánkereskedelemre. Joe nem hagyja magát, és úgy dönt, üzletéhez megszerzi az összes hivatalos papírt. Ám a városban szerelmes lesz Dorianne-be (Marina Langner), az énekesnőbe, besorozzák a hadseregbe, ráadásul hiába szerzi meg az áhított engedélyt, börtönbe csukják. Amikor hazatér, döbbenten tapasztalja, hogy otthonából modern, korrupt maffiaközpont lett. Joe a sarkára áll, és alaposan móresre tanítja a bűnözőket.
13:45
Szuperzsaru (12+)
Szuperzsaru David Speed (Terence Hill) átlagos nyomozó, ám egy rendkívüli akció során megváltozik az élete. Egy egykori indián rezervátumban teljesít szolgálatot, amikor a magasban egy rakétára figyel fel. A nukleáris töltetű rakéta sugárzása új, szinte földöntúli képességekkel ruházza fel a zsarut. Dave ezentúl képes a telepátiára, elég egy gondolat, s bármilyen tárgyat képes elmozdítani. Újonnan szerzett tulajdonságai segítségével nem okoz számára nehézséget a legrejtélyesebb bűntény felderítése sem, s ha a helyzet azt kívánja, egy felhőkarcoló tetejéről is leugrik. Míg más a nyakát törné, neki egy haja szála sem görbül meg. De varázserő ide vagy oda, Davidnek van egy gyenge pontja.
14:15
Utazás a Föld középpontja felé (12+)
Utazás a Föld középpontja felé Trevor Anderson (Brendan Fraser) professzor az unokaöccse, Sean (Josh Hutcherson) és a csinos izlandi idegenvezető, Hannah (Anita Briem) oldalán nekivág, hogy megtalálja a vulkánt, amely eltűnt testvére szerint a Föld kérge alatti rejtélyes világba vezet. Rá is bukkannak a különleges átjáróra, ahol kezdetét veszi életük legnagyobb kalandja. Földalatti szörnyek, lávafolyamok és úszó szigetek között próbálják túlélni a kalandot, melynek során az eltűnt fivér körüli titkokra is fény derül.
16:20
XXI. század - a legendák velünk élnek || Az elszabadult 90-es évek (12+)
XXI. század - a legendák velünk élnek || Az elszabadult 90-es évek (665. rész) A történelem nem unalmas, legfeljebb rosszul írják. Teljességre, azaz a összefüggések mindenre kiterjedő feltárására aligha van mód, nem csak az adatok hiányossága, hanem az élet rövidsége miatt is. A részletek azonban sokat mondanak el, mint ahogy egy-egy mondat, egy-egy gesztus sokat árul el az emberről. Az anekdoták fontosak hát _ három kis történet már jellemez egy embert, egy kort. Ezeknek a történeteknek a segítségével akarja bemutatni a történelmet Szondi Vanda filmjében a XXI. század, ahol a legendák velünk élnek.
17:00
RTL Híradó Esti kiadás
RTL Híradó Esti kiadás Az RTL Klubon mindennap többször is láthatjuk, mi történt a nagyvilágban. Nem csupán a fontosabb bel- és külpolitikai hírekről, hanem gazdasági, sport és kulturális vonatkozású eseményekről is tájékoztatnak bennünket a műsorvezetők.
17:55
Fókusz Plusz (12+)
Fókusz Plusz (848. rész) Fókusz Plusz az RTL Klub heti magazinműsora Barabás Éva és Tokár Tamás műsorvezetésével. A műsorban megmutatjuk a világ legexkluzívabb helyeit, legkülönlegesebb embereit, és azt, hogy mi történik a legfurcsább hírek hátterében.
19:00
Gólkirályság (12+)
Gólkirályság (2. évad 6. rész) A nagy örömöt nagy csalódás követi, a csapatnak olyan formában kell játszania, ahogy még sosem léptek pályára. Laci bedob egy ötletet a vezetőségnek az anyagi problémáik megoldására, de az ötlet a polgármesternek komoly fejfájást okoz. Dorka találkozik valakivel, aki egészen mást vár tőle, mint amire számított. Géza féltékeny lesz, a csapat pedig vetkőzni kezd. Tóni helyzete ismét bizonytalanná válik.
20:20
Venom (16+)
Venom Eddie Brock (Tom Hardy) oknyomozó riportert kirúgják az állásából, amikor megvádolja Carlton Drake-et (Riz Ahmed), az Élet Alapítvány vezetőjét, hogy kísérteties kutatásával embereket öl meg. Amikor Drake egyik munkatársával, Dora Skirth (Jenny Slate) kutatóorvos segítségével betör az Alapítvány épületébe a bizonyítékokért, az egyik szimbióta megtámadja. Bár egy ilyen élősködő lény befogadását még egy alany sem élt túl, Eddie tökéletesen egyesül a szimbiótával, aki szupererővel ruházza fel. Új barátja Venomnak nevezi magát és leleplezi a nagy tervet. Kiderül, hogy Drake már rabjává vált a saját szimbiótájának, Káosznak, aki még több szimbiótát akar a Földre telepíteni. Ez pedig egyet jelent az emberiség teljes pusztulásával.
22:35
A Wall Street pillangói (16+)
A Wall Street pillangói Nehéz ellenállni a pénz csábításának. Főleg akkor, ha azt szinte tálcán kínálják fel… Ramona (Jennifer Lopez) New York egyik legmenőbb sztriptízbárjában dolgozik, ahol a Wall Street-i dúsgazdag bankárok naponta több százezer dollárt költenek el a szexi táncosokra. Töménytelen mennyiségű pénz cserél gazdát egy éjszaka alatt, aminek a lányok csak a töredékét látják viszont. A táncosok megelégelik, hogy mindenki csak hasznot húz belőlük: Ramona irányításával összefognak, és az évszázad egyik legnagyobb csalását viszik véghez, amihez tehetős ügyfeleik hiszékenységét, és pénzzel teli bankkártyáját használják fel. Minden annyira egyszerűnek tűnik. Az üzlet beindul, a pillangók szárnyalnak, és közben dől a lé. De a pénzből sosem elég. És ahol a kapzsiság felüti a fejét, ott egyre nagyobb az esélye, hogy valaki elkövet egy apró hibát…
22:35
Tisztítótűz (16+)
Tisztítótűz A kiváló pszichológiai érzékkel rendelkező Jack Cole nyomozó már évek óta felhagyott eredeti tevékenységével. Ám amikor Los Angelesben útjára indul egy tébolyodott sorozatgyilkos, a hatóságok kénytelenek a segítségét kérni. Cole azonban nem dolgozhat egyedül, új társat kap Jim Campbell nyomozó személyében, akivel az első pillanattól kezdve gyűlölik egymást. De le kell küzdeniük a kölcsönös ellenszenvet ahhoz, hogy elkaphassák a gyilkost, akinek legutolsó áldozata Cole volt felesége és annak legújabb férje.
1:00
A hegyi doktor || Vérrokonság (12+)
A hegyi doktor || Vérrokonság (II / 3) Az aktuális rész ismertetője: Maxl barátja Michi leukémiától szenved. Ahhoz, hogy megfelelő donort találjanak szükség van Michi szülei Babel és Luis vérére. Kiderül, hogy Luis nem a vérszerinti apa ami bonyodalmakat okoz. A műsor ismertetése: Dr. Thomas Burgner egy ismert és elismert orvos, aki a fiával együtt Münchenben él. Ám egy napon, családi okok miatt el kell hagynia szeretett otthonát, hogy a súlyosan beteg apósát kezelhesse, aki nem akar kezelést, főleg nem Thomas-tól... Szereplők: Gerhard Lippert, Anita Zagaria, Manuel Guggenberger
2:00
A hegyi doktor || A keresztfiú (12+)
A hegyi doktor || A keresztfiú (II / 4) Az aktuális rész ismertetője: Edi, a doktor keresztfia váratlanul látogatóba érkezik. Fény derül Edi drogfüggőségére és Thomas megpróbál segíteni neki a leszokásban. A műsor ismertetése: Dr. Thomas Burgner egy ismert és elismert orvos, aki a fiával együtt Münchenben él. Ám egy napon, családi okok miatt el kell hagynia szeretett otthonát, hogy a súlyosan beteg apósát kezelhesse, aki nem akar kezelést, főleg nem Thomas-tól... Szereplők: Gerhard Lippert, Anita Zagaria, Manuel Guggenberger
3:00
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (12+)
Zeneexpressz - Fásy Ádámmal (V / 16) Fásy Ádám és a Zeneexpressz megállíthatatlan! A zenés vonat tovább robog a Zenebutik TV-n! A Zeneexpressz fogalma immár több, mint másfél évtizede egyet jelent az igényes szórakoztatással. Indulása óta számtalan gigantikus és feledhetetlen bulit tudhat maga mögött a Fásy Ádám vezette műsor, melyben Magyarország legnagyobb sztárjai gondoskodnak a jó hangulatról. Megújult külsővel, ám a már megszokott magas színvonalon várja nézőit a műsor hétről-hétre a Zenebutikon!
4:00
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
5:10
Hupikék törpikék || Törpojáca átváltozása (12+)
Hupikék törpikék || Törpojáca átváltozása (I / 163) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék... Szereplők: Don Messick, Danny Goldman, Lucille Bliss
5:40
Magyar népmesék || A szegény ember szőlője (12+)
Magyar népmesék || A szegény ember szőlője Az aktuális rész ismertetője: A szegény ember három fia közül csak a legkisebb tudja megőrizni a szőlőt, mert enni adott a békának. A béka hálából három csodaparipát bocsát a rendelkezésére. Ezek segítik a fiút a királykisasszony kezének elnyerésében. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
5:50
Marvel: Póki és csodálatos barátai || Manci, a jófiú / Pókmajom (12+)
Marvel: Póki és csodálatos barátai || Manci, a jófiú / Pókmajom (I / 10) Az aktuális rész ismertetője: Zöld Manó elhatározza, hogy felhagy a bűnöző életmóddal és jó fiú lesz. Rinó pedig ellop az állatkertből egy pókmajmot. Szereplők: Dee Bradley Baker, John Paul Karliak, Nicolas Roye
6:15
Balu kapitány kalandja || A huncut kis Molly (12+)
Balu kapitány kalandja || A huncut kis Molly (I / 10) Balu kapitány egy botcsinálta pilóta, aki néha a legtisztább időben is lezuhan, máskor viszont hihetetlenül ügyesen manőverezik a légikalózok között. Van egy kis tanítványa, aki valami fura legyezővel állandóan kiugrál a repülőből, plusz egy idegesítő főnöknője. A történet részese még pár jópofa mellékszereplő, például a munkájához kevéssé értő szerelő vagy Lajcsi, a kocsmáros majom.
6:45
Trendmánia (12+)
Trendmánia (X / 19) Legyen szó hajról, körömről, ruháról, vagy bármi másról a Trendmánia jól tudja, mitől leszünk minden nap újra és újra frissek és naprakészek. Sokszor egy apró trükk bevetése elég, hogy egy igazi NŐ kiemelkedjen tömegből, és van, hogy olyan alkalomra igyekszünk, ahol külsőnknek minden apró részletében csillognia kell. A Trendmániában megtaláljuk a megoldásokat: a legújabb trendeket, legdivatosabb ruhákat, legfrissebb színeket, legjobb helyeket és arcokat! Műsorvezető: Czippán Anett
7:25
SpaTrend-Wellness&Életmód (12+)
SpaTrend-Wellness&Életmód (I / 1) A SpaTrend wellness és életmód magazinban központba helyezzük a jakuzzik világát és körbejárunk minden ehhez kapcsolódó témát. De bemutatjuk a legfrissebb terasz és kerti bútor trendeket, gorcsó alá vesszük a grillezőket, sőt rendhagyó ételeket készítünk rajtuk, de a spa élményhez kapcsolódó szépség és fiatalság megőrzése is minden adásban szerepet kap majd. Faragó Melinda műsorvezető és Vezse Roland szakértő várja a nézőket a képernyő elé a Tv2-n.
8:00
Innovátor (12+)
Innovátor (VII / 8) Az Innovátor című magazinműsor magyar kutatók fejlesztéseit, mérnöki bravúrokat, vállalkozások érdekesebbnél érdekesebb innovációit, műszaki megoldásait mutatja be, mindezt közérthető módon. A fejlesztéseket pedig a legkülönfélébb területről válogatjuk, legyen szó mezőgazdaságról, élelmiszeriparról, technológiáról vagy éppen sporteszközökről és kozmetikumokról. Az epizódok rávilágítanak arra, hogy a különböző innovációk hogyan hatnak életünkre, mi hasznunk van ezekből a hétköznapokban. Műsorrvezetők: Stohl Luca és Szekeres Nóra
8:40
Nagyító (12+)
Nagyító (IV / 8) A XXI. század korfelfogására talán még jobban érvényes az a gondolat, hogy a tehetség fokmérője a társadalom értékelése. A kitűnés, a figyelemfelkeltés, az egyediség igénye egyre több ember és egyre több fiatal életére hat kényszerítő erővel. De vajon melyek azok az apró eltérések, amelyek megkülönböztetik az egyik terméket a másiktól; milyen szempontok szerint választjuk az egyik vagy a másik szolgáltatást? Megalapozottak a döntéseink vagy csak megyünk a korízlés után? A Nagyító egyszerre ad teret ennek eldöntésére az eladóknak és a fogyasztóknak. A műsor célja, hogy segítségével mindenki ki tudja alakítani a számára legélhetőbb környezetet, életstílust. És miért pont Nagyító a címe a műsornak? Mert a világban számos hasonló termék, szolgáltatás érhető el, de nem tudjuk pontosan, hogy nekünk melyik lenne a legmegfelelőbb. Mi az apró különbségeket szeretnénk felnagyítani, amelyek rendszerint a végső döntéshozatalban meghatározóak. Nem értékelünk, hanem szempontokat kívánunk ad
9:15
Poggyász (12+)
Poggyász (IX / 19) Egy utazás nem is arról szól valójában, hogy mit látunk, hanem arról, amit közben átélünk. A megszerzett élményeket pedig nem veheti el tőlünk senki. Mi abban segítünk a nézőknek, hogy minél több új élményt átélhessenek, és mindig emlékezzenek rájuk. A TV2 új turisztikai magazinja pedig pont ebben az élményszerzésben segít. A Poggyász egy utazási magazin, amely hétről hétre új ötletekkel szolgál az egész családnak, hogy hol töltsék szabadidejüket, vagy éppen milyen programmal, kikapcsolódással színesítsék a hétvégéiket. Legyen szó természetjárásról, ismeretterjesztő programokról, gasztronómiáról, kultúráról, wellnessről, aktív pihenésről, mi bemutatjuk a legizgalmasabb úti célokat belföldön és külföldön egyaránt. A műsor segítségével felfedezhetik Magyarország érdekességeit és a világ csodáit. Falvak, városok, természeti értékek, építészet, sport, kalandturizmus: az utazási magazin minden alkalommal hasznos és sokszínű információval szolgál az utazás világából. A Poggyász úti
9:55
KutyaSuli (12+)
KutyaSuli (III / 1) Angyal Zsolt műsorvezetővel és az ország legjobb kutyaszakértői bevonásával kendőzetlenül mutatjuk be azokat a témaköröket, amelyek a legtöbb kutyagazdit és kedvencüket érintik, kerülve a stúdió felvételeket, releváns környezetben.
10:30
Nagy Vagy - Debrecen Kupa (12+)
Nagy Vagy - Debrecen Kupa Ismét jön az ország első számú családi-iskolai sportjátéka a Nagy Vagy _ Debrecen Kupa! Indul a gyerekek és szülők nagy közös játéka! Az erő, az ügyesség, a csapatmunka nagy erőpróbája _ fantasztikus hangulatban, hihetetlen izgalmakkal és küzdelemmel. Most is kemény feladatokat kapnak, amelyekre heteken keresztül készülnek a 10 fős csapatok. A feladatok a téli sportokat és az év végi ünnepeket jelenítik meg, így a versenyek még inkább hangulatosak. Lesz most is közös sífutás, télapó szánhúzás, feleségcipelés, hógolyó-csata. Ezúttal is lesznek olyan izgalmas légi feladatok, mint a sportcsarnok tetejében lógó karácsonyfa feldíszítése. A kötélmászós feladat pedig igazi kemény erőpróba lesz, még a szülőknek is. A műsorvezető pedig természetesen a kifogyhatatlan energiájú Abaházi Csaba.
11:10
Gagyi mami 2 (12+)
Gagyi mami 2 Most visszatér a minden lében kanál, gigantikus nagyi, azaz újabb megpróbáltatás vár Malcolm Turner FBI-ügynökre. Ezúttal egy látszólag hétköznapi családba kell beépülnie, hogy elhárítson egy, a nemzet biztonságát veszélyeztető katasztrófát. A családfő ugyanis olyan számítógépes vírus kifejlesztésén dolgozik, amellyel megbéníthatja az ország informatikai rendszereit. Mindez azonban eltörpül azon problémák mellett, amikor a házvezetőnőnek álcázott hősünk egy szétesett, nem működő családdal találkozik. Ráadásul Malcolm állapotos kedvese persze mit sem tud az akcióról…Szereplők: Martin Lawrence, Nia Long, Emily Procter
13:15
A hobbit: Váratlan utazás (12+)
A hobbit: Váratlan utazás Hatvan évvel járunk A Gyűrűk Ura történetének kezdete előtt. A békésen éldegélő Zsákos Bilbó akaratlan kalandba kényszerül: Szürke Gandalf tűnik elő a semmiből, s szervezi be őt egy váratlan utazásba, melynek során tizenhárom törppel és azok legendás vezetőjével, Tölgypajzsos Thorinnal együtt kell visszakövetelniük az elveszett Törp Királyságot, Erebort a rettegett sárkánytól, Smaugtól. Utazásuk temérdek veszélyes földön át vezet, találkoznak koboldokkal, orkokkal, halálos vargokkal, óriáspókokkal, alakváltókkal és mágusokkal. S noha végső céljuk a keletre fekvő Magányos Hegyet övező sivár vidék, előbb ki kell menekülniük a kobold alagutakból, ahol Bilbó találkozik azzal a lénnyel, aki örökre megváltoztatja az életét _ Gollammal. Itt, a földalatti tó partján, egyedül Gollammal, a szerény Bilbó nem csak arra jön rá, hogy bátorsága és furfangja még őt magát is meglepi, egyszersmind megszállottjává válik Gollam "drágaszágának", a titokzatos gyűrűnek, amely kiszámíthatatlan és hasznos tula
17:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
17:55
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:45
Halálos iramban 6. (12+)
Halálos iramban 6. Amióta Dom és Brian a riói balhéval hazavágtak egy helyi kiskirályt és szétosztották a százmilliós zsákmányt a bandának, hőseink szétszóródtak a világban. Ám az életük nem lehet teljes, mivel nem térhetnek haza, állandó szökésben vannak. Eközben Hobbs 12 országon át üldöz egy bandát, melynek tagjai halálosan felfegyverzett sofőrök, és vezérüket egy kíméletlen cinkos segíti, akiről kiderül, hogy nem más, mint Dom halottnak hitt szerelme, Letty. A bűnözőket csak úgy lehet megállítani, ha az utakon fel tudják venni velük a versenyt, ezért Hobbs megkéri Dom-ot, hogy hozza össze "elit alakulatát" Londonban. A fizetség? Teljes kegyelem mindannyiuknak, hogy visszatérhessenek az otthonukba, és egyesíthessék családjaikat... Szereplők: Vin Diesel, Paul Walker, Dwayne Johnson
21:25
A hét mesterlövész (16+)
A hét mesterlövész Adott egy álmos kisváros, Rose Creek, amelyet az iparmágnás Bartholomew Bogue tart elnyomás alatt. A város kétségbeesett lakói, élükön Emma Cullen-nel egy sor törvényenkívülihez fordulnak segítségért. A csapat tagjai között akad fejvadász, szerencsejátékos és bérgyilkos is: Sam Chisolm (Denzel Washington), Josh Faraday (Chris Pratt), Jóéjt Robicheaux (Ethan Hawke), Jack Horne (Vincent D'Onofrio), Billy Rocks (Byung-Hun Lee), Vasquez (Manuel Garcia-Rulfo) és Véres Aratás (Martin Sensmeier) feladata lesz leszámolni Bogue-gal. Ahogy a végső összecsapásra készülnek, a hét mesterlövész ráébred, hogy amiért küzdenek, az több a puszta fizetségüknél... Szereplők: Denzel Washington, Chris Pratt, Vincent D'Onofrio
1:25
Horrorra akadva 3 (15+)
Horrorra akadva 3 Az egész akkor kezdődik, amikor Cindy Campbell egy nagyszabású televíziós műsor kellős közepén egy keménynek tűnő sztori nyomába ered. Rövidesen egy, az egész bolygót fenyegető, szörnyűséges támadássorozat bizonyítékaira bukkan, földönkívüli megszállóktól gyilkolni képes videoszalagokig, átejtés céljából készült gabonaköröktől "Az Egyetlen" által kinyilatkoztatott jóslatokig, baljós pillantású gyerekektől ambiciózus fehér rapperekig, sőt még Michael Jackson felvillanó megjelenése is ebbe a sorba tartozik. Óriási, mindent átható összeesküvésekkel szembesülve, állandóan a sarkában lévő, furcsa emberektől üldözve Cindy-nek fel kell vennie a harcot, hogy megakadályozza a gonoszt abban, hogy ismét megpróbálja uralma alá hajtani a világot _ miközben a sztori szálait úgy szövi a film, hogy egyetlen alkalmat se szalasszon el, hogy egy-egy gyors csavarintással a parodizált eredeti filmek emlékezetes jeleneteit pellengérre állítsa. Szereplők: Anna Faris, Charlie Sheen, Pamela Anderson
3:10
Ne játssz a tűzzel (12+)
Ne játssz a tűzzel Tűzhöz riasztják Jake Carson elit tűzoltóegységét. A csapat három gyermeket ment ki egy lángoló házból. Kiváló felkészülésüknek köszönhetően a tüzet gyorsan eloltják, arra azonban senki sem készítette fel őket, mekkora kihívást jelent három gézengúzra felügyelni, gondoskodni róluk. A gyerekek szüleit ugyanis nem sikerül megtalálni. Az erdőtüzek oltására specializálódott, marcona tűzoltóosztag tagjai bizony emberükre akadnak a három izgága, csintalan csemetében. Szereplők: Brianna Hildebrand, Judy Greer, Keegan-Michael Key
4:50
Bokszból jeles (12+)
Bokszból jeles Matthew Miller (Daniel Magder) az anyjával másik városba költözik. A fiúnak egy barátja sincs újdonsült otthonában, ráadásul iskolájában nem nagyon tetszik a diákoknak az új jövevény. Mivel Matthew félénk, gyenge fiú, így hamar rászállnak a suli keményebb srácai, és jól helyben is hagyják. Matthew segítségére siet az iskola gondnoka, Dan Barnes (Steve Austin), akiről kiderül, hogy egykoron nem is akármilyen ökölvívó volt... Szereplők: Steve Austin, Daniel Magder, Janet Kidder
6:50
Jégkorszak (12+)
Jégkorszak Sid, a nagydumás, kétbalkezes kőkorszaki lajhár lekési a jégkorszak elől melegebb éghajlatra távozó társait. Szerencséjére összefut Manfréddal, a magának való, marcona mammuttal. Ráakaszkodik a biztonságot nyújtó nagydarab állatra, hogy aztán némi viszontagság után együtt találjanak rá egy magára maradt embercsemetére. Manfred és Sid komoly viták után végül elhatározzák, hogy visszaviszik a gyermeket a családjához. Útközben azonban, nem éppen emberbaráti szeretetből, de csatlakozik hozzájuk Diego, a kardfogú tigris is... Szereplők: Ray Romano, Denis Leary, John Leguizamo
8:30
Amerikába jöttem (12+)
Amerikába jöttem Az afrikai Zamunda jövendő uralkodója nem akarja feleségül venni a szülei által kijelölt lányt, ezért New Yorkba megy megtalálni az igazit, s ott szegény diáknak adja ki magát. Nemsokára alkalmas jelöltre akad egy gyorsbüfé tulajdonosának lányában, ezért beáll a büfébe dolgozni. Ám a jómódú apa nem repes az örömtől, hogy egy csóró afrikai legyeskedik a lány körül, és a herceg szülei is gyanút fognak…Szereplők: Eddie Murphy, Shari Headley, Arsenio Hall
10:50
Rés a pajzson (12+)
Rés a pajzson Két kiváló pilóta egy B-3-as vadászbombázóval, fedélzetén két nukleáris töltettel, próbarepülést hajt végre. Deakins őrnagy (John Travolta) azonban terroristák kezére játssza a tömegpusztító fegyvereket szállító gépet, társát pedig katapultálja. Hale (Christian Slater) túléli a merényletet, és bosszúra éhesen nyomába ered áruló barátjának. A sivatagban így hamarosan gyilkos hajsza kezdődik a mindenre elszánt pilóták között... Szereplők: John Travolta, Christian Slater, Samantha Mathis
13:10
007 Spectre: A Fantom visszatér (12+)
007 Spectre: A Fantom visszatér Egy titokzatos múltbeli üzenet arra készteti a 007-es ügynököt, hogy a szabályokat megszegve magánakcióba kezdjen Mexikóvárosban. A hajsza során eljut Rómába, ahol megismerkedik a titokzatos és gyönyörű Lucia Sciarra-val, egy hírhedt bűnöző özvegyével. Miután Bond beférkőzik egy titkos találkozóra, felfedi egy velejéig romlott szervezet, a Spectre létezését. Eközben Londonban Max Denbigh, a Nemzetbiztonsági Központ új igazgatója megkérdőjelezi Bond tetteit, amely veszélybe sodorja az M által vezetett MI6 létezését is. Bond titokban beszervezi Moneypenny-t és Q-t, hogy segítsenek neki megtalálni Madeleine Swann-t, az ügynök ős-ellenségének, Mr. White-nak a lányát, aki a Spectre elleni harc kulcsfigurája lehet. Ahogy a titkos-ügynök közelebb kerül a rejtély megoldásához, vérfagyasztó kapcsolatra bukkan önmaga és az általa keresett ellenség között... Szereplők: Daniel Craig, Monica Bellucci, Christoph Waltz
16:15
Shrek a vége, fuss el véle (12+)
Shrek a vége, fuss el véle Shrek már nem az a félelmetes óriás, akit egykor megismertünk, ha valaki ugyanis meglátja, nem kezd el sikoltozva az ellenkező irányba rohanni. Békés családapa és köztiszteletben álló híresség, akit megsüvegelnek, ha felbukkan az utcán, és autogramot kérnek tőle a vasvillára. Nem csoda hát, hogy nem érzi jól magát a bőrében, s meg akarja találni régi önmagát. Ehhez azonban a Túl az Óperencián torz, alternatív változatán keresztül vezet az út. Ott, ahol üldözik az ogrékat, a gonosz Rumpelstiltskin a király, és nem ismerik egymást Fionával. Shreken hát a sor, hogy helyrehozza, amit elrontott, megmentse a barátait, visszaállítsa a világ rendjét és visszaszerezze a Szerelmét... Szereplők: Mike Myers, Antonio Banderas, Cameron Diaz
18:00
Börtönregény (12+)
Börtönregény Driver-t, a hivatásos bűnözőt lekapcsolja a mexikói rendőrség, amikor a kocsijában egy rakás lopott pénzzel kétségbeesetten próbál átjutni a határon. Hamarosan egy vad börtönbe zárják. A férfi ekkor egy 9 éves kisfiú segítségével próbál életben maradni a káosz és korrupció uralta börtönben. Vakmerő tervet eszel ki, hogy megszökjön a fiúval, s annak anyjával, valamint a pénzzel... Szereplők: Mel Gibson, Peter Stormare, Dean Norris
20:00
Drágán add az életed (15+)
Drágán add az életed John McClane (Bruce Willis) nyomozó New Yorkból Los Angelesbe tart, hogy rendbe hozza házasságát. Még csak nem is sejti, hogy rajta kívül még mások is nagy dobásra készülnek Los Angelesben, méghozzá éppen a szeretet ünnepén. Terroristák egy csapata a hidegvérű Hans Gruber (Alan Rickman) vezényletével arra készül, hogy megszabadítsa a multinacionális Nakatomi céget a kötvényeitől. A terroristák behatolnak az épületbe, túszul ejtik a Nakatomi cég dolgozóit, köztük McClane feleségét, Holly-t (Bonnie Bedelia), és nekilátnak, hogy kinyissák a cég széfjét. Ám McClane, akiről a támadóknak fogalma sincs, mindent elkövet, hogy meghiúsítsa ezt. Nem könnyű a feladata, hiszen a terroristák nemcsak létszámbeli fölényben vannak, hanem hatalmas fegyverarzenállal is rendelkeznek, szemben McClane szolgálati fegyverével. A 34 emeletes épületben megkezdődik hát a macska-egér harc... Szereplők: Bruce Willis, Bonnie Bedelia, Alan Rickman
22:50
Boszorkányvadászok (15+)
Boszorkányvadászok Miután gyerekként rákaptak a vér ízére, János (Jeremy Renner) és Júlia (Gemma Arterton) önbíráskodó bosszúállók lettek, a megtorlás elszánt angyalai. Ám sejtelmük sincs róla, hogy most ők válnak prédává, és a boszorkányoknál sokkal hatalmasabb gonosszal kell szembenézniük. Muriel (Famke Janssen), a boszorkányok királynője szembesíti őket múltjukkal, amiről semmit sem tudtak. A kétségbeesett testvérek nem is sejtik, hogy milyen szerepet szántak nekik egy szörnyű tervben... Szereplők: Jeremy Renner, Gemma Arterton, Famke Janssen
0:20
Akik az életemre törnek (16+)
Akik az életemre törnek A halálvágytól fűtött vakmerő tűzoltót, Hanna Fabert (Angelina Jolie) vidékre küldik erdőtüzet figyelni, abban a reményben, hogy a nyugis munka közben megbirkózik majd az érzelmi traumával. Csakhogy felbukkan az erdőből egy menekülő fiú, akire két bérgyilkos, Patrick (Nicholas Holt) és Jack (Aidan Gillen) vadászik. Hannah közbeavatkozik, és minden képességét beveti, hogy megmentse a fiút, aki szemtanúja volt a szülei erőszakos halálának. Az már csak olaj a tűzre, hogy a két férfi a nyomok eltüntetésének érdekében az erdőt is képes felgyújtani. Szereplők: Angelina Jolie, Jon Bernthal, Nicholas Hoult
2:25
Bakkermann (16+)
Bakkermann A világ legnagyobb kenyerét készül megsütni Kiskovász, a pék (Zelei Gábor) legjobb cimborájával, a mentálisan összezavarodott Multiplexszel (Gáspár Tibor) és a kocsma másik két jeles törzsvendégével, Csöröge Pistával (Szőke András) és Suzumival (Badár Sándor). Mindezt két okból teszik: egyrészt, mert végre történik valami, másrészt nincs jobb, mint bekerülni a Guiness Rekordok Könyvébe és jól meggazdagodni. Persze a tervvel vannak problémák. Szereplők: Zelei Gábor, Gáspár Tibor, Szőke András
4:30
Az igazi Mikulás (12+)
Az igazi Mikulás December 6-án, Misut (Cserhalmi György) felveszik reklám-Mikulásnak egy áruházhoz. Ugyanezen a téli napon Liza (Szilasi Blanka) megszökik a gyerekotthonból, mert egyszer régen anyukája azt ígérte neki, ha majd nyolcéves lesz, kap egy biciklit a Mikulástól. Liza váratlanul odalép Misuhoz és kéri a biciklit. Csakhogy Misunak, az önző bárzongoristának esze ágában sincs biciklit venni, viszont Liza sem tágít mellőle, amíg nem teljesül a kívánsága…Szereplők: Cserhalmi György, Szilasi Blanka, Csányi Sándor
6:20
Kis csillag születik (12+)
Kis csillag születik Réunion szigetén a tízéves Nelson (Soan Arhimann) arról álmodik, hogy nagy énekes lesz, és részt vesz a Star Kids tehetségkutató műsorban. Barátnője, Mia (Ornela Dalèle) úgy dönt, hogy megkeresi Nelsonnak a legjobb tanárt, aki segít felkészülni a versenyre. A lány Pierre Leroy-t (Marc Lavoine), az életunt párizsi énekest választja, aki abban a tengerparti szállodában lakik, ahol Nelson édesanyja dolgozik. Pierre és Nelson azonban mint tűz és a víz, nehezen jönnek ki egymással, ám mindketten tudják, hogy szükségük van egymásra, és csak együtt tudnak sikert elérni. Szereplők: Gérard Jugnot, Marc Lavoine, Soan Arhimann
8:15
A kutya, aki megmentette a nyarat (12+)
A kutya, aki megmentette a nyarat Végre itt a nyár, és vége az iskolának. De nem a Bannister házban! Amikor szeretett kutyájuk, Zeusz tönkreteszi Belinda (Elisa Donovan) buliját, a nagyi (Mindy Sterling) engedelmességi iskolába küldi a kutyát és a gazdáját is. Persze Zeusz gazdája, George (Gary Valentine) már az első nap összetűzésbe kerül az iskola szigorú oktatójával, Vernonnal (Martin Kove), ráadásul a helyzetet tovább rontja Apollo, Vernon szuper K-9-es asszisztense. Egyre inkább úgy tűnik, Zeusz következő állomása a sintértelep lesz. A kétségbeesett gyerekek a bölcs gondnok, Mr. Lee (James Hong) segítségét kérik, aki egyedülálló kiképzési módszereivel talán Zeuszból is kiváló ebet faraghat, és segítségével megnyerhetik az iskolai versenyt, sőt végre megfékezhetik a tapló tolvajok trióját. Szereplők: Dean Cain, Gary Valentine, Elisa Donovan
9:55
Családi vakáció (12+)
Családi vakáció Clark Griswold elhatározza, hogy kerül amibe kerül, elviszi feleségét és két gyermekét Chicagóból Kaliforniába, hogy kikapcsolódjanak egy mesésen szórakoztató vidámparkban. A kirándulás nem egészen úgy sikerül, ahogyan elképzelték, ráadásul csatlakozik hozzájuk egy idős rokon, Edna néni és egy harapós kutya. A melléfogások ellenére sok vidám kalandban van részük. Erre biztosíték a főszereplő komikus-zseni, Chevy Chase. Szereplők: Chevy Chase, Beverly D'Angelo, Anthony Michael Hall
11:55
Alfa és Omega (12+)
Alfa és Omega Kate és Humphrey, a nyugati falka két farkasa kölyökkoruktól fogva imádják egymást, de a falka ranglétrájának az ellentétes végén állnak. Kate a falkavezér lánya, egy energikus alfa, Humphrey pedig a jó kedélyű, minden parancsra ugró omega. A család biztonsága érdekében Kate hajlandó házasságot kötni a keleti falka alfájával. Ám mielőtt ez az egyesülés létrejöhetne, Kate és Humphrey a vadőrök fogságába esik, és egy másik államban találják magukat egy farkas-újratelepítési programban. Kate a falkaháború elkerülése érdekében mindenáron vissza akar jutni a több ezer kilométerre lévő Jasperbe. Csak Humphrey segítségére számíthat, akinek a szellemes szóviccek a legerősebb fegyvere. Szereplők: Justin Long, Hayden Panettiere, Dennis Hopper
13:45
Alvin és a mókusok (12+)
Alvin és a mókusok Karácsony közeledtével kivágják a három mókus, Alvin, Simon és Theodore fenyőfáját. A mókusok hamarosan a Los Angeles-i lemezkiadó cég előcsarnokában kötnek ki, éppen akkor, amikor Ian (David Cross) kirúgja Dave-et (Jason Lee). A bánatos dalszerző magához veszi a fa alatt lévői kosarat, benne az éhes mókusokkal. A három jómadár bevackolja magát Dave lakásába, és teljesen felforgatják az életét. Kiderül, hogy nemcsak beszélni, hanem énekelni is tudnak. Szereplők: Jason Lee, Matthew Gray Gubler, Justin Long
15:45
Nagyon vadon (12+)
Nagyon vadon Boog kismedve korától békésen éldegél a csendes Timberline-ben, a helyi erdőőr, Beth garázsában. Tökéletesnek hitt élete fenekestül felfordul, amikor találkozik Elliottal. Boog megszabadítja a nyiszlett, törött agancsú kis szarvast a vadászok kötelékétől. A nagy dumás agancsos ráveszi a mackót, nézze meg, milyen a garázsajtón túli világ. Boog belekóstol a nagybetűs életbe, aminek eredményeként a párost visszatelepítik a vadonba. A pánikba esett Boog szeretne haza menni, ehhez kénytelen elfogadni Elliot segítségét. Viszontagságos utazás vár rájuk, teli kalanddal és veszéllyel. Szereplők: Martin Lawrence, Ashton Kutcher, Jon Favreau
17:25
Jumanji (12+)
Jumanji A 12 éves Alan felfedezi a díszes Jumanji-táblát, s amikor Sarah-val leülnek játszani, Alan hirtelen eltűnik és a Jumanji dzsungelbirodalmában találja magát. Nem is tud visszatérni, mert a kislány túlságosan rémült, hogy befejezze a játékot. Csak akkor kerülhet ki a csapdából, ha valaki meghatározott számot dob. Ez azonban 26 évig nem fordul elő, így Alan (Robin Williams) az esőerdő foglya marad mindaddig, míg két másik gyerek, Judy és Peter újra nem kezdi a játékot. Ám kiderül, csak akkor szabadulhat, ha a két gyerek megtalálja a felnőtt Sarah-t (Bonnie Hunt), különben veszélybe kerül a házuk, a környék és egész városuk. Szereplők: Robin Williams, Kirsten Dunst, Bonnie Hunt
19:30
Jumanji: Vár a dzsungel (12+)
Jumanji: Vár a dzsungel Négy problémás diák takarítás közben felfedez egy régi videojáték-konzolt, és ahelyett, hogy elvégeznék a rájuk bízott feladatot, belépnek a játékba. Jumanji rejtelmes dzsungelébe kerülnek az általuk választott felnőtt avatár testében. Spencer (Dwayne Johnson), Martha (Karen Gillan), Fridge (Kevin Hart) és Bethany (Jack Black) hamarosan kénytelenek rájönni, hogy mindössze három életük van, és a játékot csak akkor ússzák meg élve, ha mihamarabb győznek. A győzelemhez azonban meg kell találniuk Alexet, aki 20 éve raboskodik a játékban egy nélkülözhetetlen karakterben. Szereplők: Dwayne Johnson, Karen Gillan, Kevin Hart
22:00
Halálos fegyver 3. (18+)
Halálos fegyver 3. Riggs (Mel Gibson) és Murtaugh (Danny Glover) komoly problémával kerül szembe. Egy rendőrből lett bandafőnök támad a városra. Őrült tetteiben nincs rendszer: lopott fegyverekkel kereskedik, de árujának java részét saját maga használja. Azokat a házakat és autókat, melyeket a nyomában lévő rendőrpáros véletlenül épen hagyna, ő teszi a földdel egyenlővé. Robbanások, üldözések és utcai lövöldözések követik egymást elképesztő sebességgel. És hogy a felfordulás teljes legyen, a túlbuzgó ingatlanügynök Getzen (Joe Pesci) kívül egy harcias rendőrnő (Rene Russo) is színre lép. Szereplők: Mel Gibson, Danny Glover, Joe Pesci

TV műsor (2024. 05. 11.)

Tv műsorunkban megtalálható az összes Magyarországon ismert és nézett tv csatorna és televízió adás aktuális mai műsora, holnapi, holnaputáni, vagy akár egész heti műsora.

Minden oszlop egy tv csatorna műsorát mutatja. Az oszlop tetején lévő zöld nyíllal lenyitható panelről a 18 legnépszerűbb televízió csatorna műsora közül választhatunk, majd lejjebb az összes csatorna megtalálható. Az egyes oszlopok külön-külön állíthatóak, így be tudjuk állítani, hogy csak azokat a csatornákat lássuk amik érdekelnek minket.

Az egyes oszlopok külön-külön görgethetőek, így juthatunk el a reggeli műsoroktól, a délutáni, esti műsorok megtekintéséig.

A műsormezők jobb alsó sarkában lévő “i” betűre kattintva, több infót tudhatunk meg az adott programról. A menü melletti nagyító ikonnal kereshetünk egyes tv műsorokra, illetve a hold jellel válthatunk éjszakai nézetre.