2:35
Cápák között (12+)
Cápák között (6. évad 3. rész) A Cápák között három sikeres évad után új évaddal folytatódik. A Cápák _ Tomán Szabina, Balogh Levente, Balogh Péter, Lakatos István és Moldován András _ személye változatlan, befektetési kedvük továbbra is töretlen! A formátum eredeti változata, az angol Dragons' Den 2005-ben hódította meg a világot, ma már több mint 40 országban látható, hazánkban 2019-ben került először képernyőre. Az RTL Klub üzleti show-műsorának Cápái olyan üzletemberek, akik saját pénzüket kockáztatva döntik el, hogy beszállnak-e egy üzletbe, vagy sem. Az elmúlt évadok során ennek köszönhetően több tucat kis-, és középvállalkozás, valamint startup talált befektetőt és üzleti mentort magának. A formátum hazai indulása óta a Cápák a műsorban összesen majdnem egymilliárd forintot ígértek oda. Magyarország egyetlen üzleti show-műsora, a Cápák között negyedik évada vasárnap esténként az RTL Klubon!
4:15
Nevess csak! (12+)
Nevess csak! Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
5:00
Fókusz (12+)
Fókusz Hétköznaponként jelentkező riportmagazin a legfrissebb hírekkel, aktuális információkkal, eseményekkel, emberi sorsokkal, érdekes történetekkel és helyszínekkel a világ minden részéről az RTL Gold-on is. Az RTL Klub mai adása felvételről.
6:00
Reggeli (12+)
Reggeli Reggeli _ Interaktív és erőteljes közösségi blokkokkal, friss hírekkel, időjárás-jelentéssel minden hétköznap reggel az RTL Klub sikerműsora. A minden eddiginél interaktívabb, erős közösségi médiatámogatással bíró műsor a nézők hétköznapjait meghatározó témákat könnyed formában, fiatalosan és lendületesen dolgozza fel. A Reggeli műsorvezető-házigazdái várják hétköznap reggelente azokat, akik vidám, jókedvű, friss információkkal és humorral teli ébredésre vágynak.
9:00
Szerelem van a levegőben (12+)
Szerelem van a levegőben (1. évad 63. rész) A gyönyörű és rendkívül tehetséges Eda Yildiz (Hande Erçel) nagy álmai szertefoszlanak, amikor megvonják az ösztöndíját az olaszországi egyetemen. Az ösztöndíj-botrány vétlen okozója a rendkívül sikeres építész, Serkan Bolat (Kerem Bürsin), akiért minden nő epekedik. A lány azonban nem alél el a férfitól, és kész revansot venni. Eda és Serkan olyan csatározásba keverednek, amiből csak egy mindent elsöprő szerelemmel lehet győztesen kijutni.
10:00
Teleshop
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
10:35
Nevess csak! (12+)
Nevess csak! Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
10:45
Perzselő szenvedélyek (12+)
Perzselő szenvedélyek (1. évad 76. rész) Ozan beszélget édesanyjával, de nem szeretné elárulni neki, hogy végül, miért adta Hikmet vissza neki a házat. Seher találkozik Hanimmal, akivel beszélgetésbe elegyedik, és meggyőzi őt, hogy beszéljen Hikmettel, derítse ki az igazat. Közben Hülya próbálja Iskendert kihozni a börtönből, megkéri Ciceket, hogy próbáljon szemtanúkat keresni. Cicek megkéri Atlast, hogy mondjon el mindent, amit látott a bíróságon. Iskender kiszabadul. Tomris megtudja, hogy Atlas segítségével szabadult ki, ezért elküldi a házából Ciceket.
11:35
Az örökség ára (12+)
Az örökség ára (1. évad 199. rész) A halálosan beteg Kevser élete legrosszabb döntését hozta, amikor hozzáment a rendkívül gazdag Kırımlı ház egyik tagjához. Ugyanis kisfia, Yusuf, a kegyetlenségéről ismert Yaman Kırımlı egyetlen szeme fénye lesz, akiből a férfi önmagához hasonló, könyörtelen embert szeretne nevelni, hogy méltó örököse lehessen a Kırımlık vagyonának. Yusuf nénikéje, Seher azonban mindent elkövet, hogy megmentse a fiút ettől a balsorstól.
12:30
Fókusz (12+)
Fókusz Hétköznaponként jelentkező riportmagazin a legfrissebb hírekkel, aktuális információkkal, eseményekkel, emberi sorsokkal, érdekes történetekkel és helyszínekkel a világ minden részéről az RTL Gold-on is. Az RTL Klub mai adása felvételről.
13:35
Anyák gyöngye || Botrányos leánybúcsú (12+)
Anyák gyöngye || Botrányos leánybúcsú (3. évad 12. rész) Christy, az egyedülálló, két gyermeket nevelő anya pincérként dolgozik, és nemrég tért át a józan életvitelre. Nagy kihívást jelent, amikor szabad szájú, szabadelvű, és szintén állandó alkoholproblémákkal küzdő anyja, Bonnie megjelenik. A 3. évad Christy lassan beletörődik, hogy anyja, Bonnie hosszú távra költözött be az életébe és az otthonába. Abban reménykedik, hogy Bonnie segítségével könnyebb lesz az élet, ám hamarosan be kell látnia, hogy mekkorát tévedett.
13:55
Anyák gyöngye || Csempészáru (12+)
Anyák gyöngye || Csempészáru (3. évad 13. rész) Christy, az egyedülálló, két gyermeket nevelő anya pincérként dolgozik, és nemrég tért át a józan életvitelre. Nagy kihívást jelent, amikor szabad szájú, szabadelvű, és szintén állandó alkoholproblémákkal küzdő anyja, Bonnie megjelenik. A 3. évad Christy lassan beletörődik, hogy anyja, Bonnie hosszú távra költözött be az életébe és az otthonába. Abban reménykedik, hogy Bonnie segítségével könnyebb lesz az élet, ám hamarosan be kell látnia, hogy mekkorát tévedett.
14:25
Az újonc || Egymillió (12+)
Az újonc || Egymillió (1. évad 13. rész) Az újrakezdés sohasem könnyű, főleg nem a vidékről érkezett John Nolan számára, aki az életét megváltoztató esemény után próbálja megvalósítani álmát, hogy los angelesi rendőr legyen.
15:35
A mentalista || Skarlátvörös (12+)
A mentalista || Skarlátvörös (1. évad 15. rész) Patrick Jane (Simon Baker) mentalista, korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítésében, és ezért vált egy sorozatgyilkos bosszújának áldozatává a családja. Patrick azóta felhagyott a népszerűség hajhászással, és különleges képességeit megtanulta hasznosan alkalmazni. A Los Angeles-i rendőrség szolgálatába állt, hogy különleges szellemi érzékenységével segítsen a bűnügyek feltárásában, és nyomára akadjon családja gyilkosának.
16:50
Oltári csajok (12+)
Oltári csajok (1. évad 85. rész) Az Oltári csajok Budapesten játszódó, mai ihletésű romantikus telenovella amiben az Erdész nővérek, három fiatal lány a boldogságot, a sikert és a szerelmet keresi. A három, vidékről a fővárosba költözött lány kalandjai és egy mesés esküvő lehetősége adja a történet gerincét. Angéla, Hajnal és Piros gazdag nagynénje jóvoltából a lányok egyikére mesés hozomány is vár. Ám rögtön az első epizódban olyan váratlan esemény történik, ami teljesen felforgatja az egész család életét. Az Erdész család középső lánya, Hajnal eljegyzésre készül. A barátság vagy szerelem az erősebb? Hol van a határa a testvéri rivalizálásnak? Meddig őrizhető meg egy súlyos titok a család elől? Létezik-e utolsó utáni esély is a boldogságra? Az eljegyzést követő másnapon a nagynéni egy levelet hagy hátra. Vajon mit rejthet a levél? A sorozat szerepeiben _ a szereposztás főbb karakterei mellett _ többek között olyan nagyszerű színészeket láthatnak a nézők, mint Hűvösvölgyi Ildikó, Szabó Gabriella, Na
18:00
RTL Híradó Esti kiadás
RTL Híradó Esti kiadás Az RTL Klubon mindennap többször is láthatjuk, mi történt a nagyvilágban. Nem csupán a fontosabb bel- és külpolitikai hírekről, hanem gazdasági, sport és kulturális vonatkozású eseményekről is tájékoztatnak bennünket a műsorvezetők.
18:55
Fókusz (12+)
Fókusz Hétköznaponként jelentkező riportmagazin a legfrissebb hírekkel, aktuális információkkal, eseményekkel, emberi sorsokkal, érdekes történetekkel és helyszínekkel a világ minden részéről az RTL Gold-on is. Az RTL Klub mai adása felvételről.
20:00
A Konyhafőnök (12+)
A Konyhafőnök (10. évad 21. rész) A Konyhafőnök _ Ez a fesztivál nem marad el! A Konyhafőnök eddig még soha nem látott Válogató-epizódokkal érkezik, most mindenki megkapja a magáét! Ez a fesztivál nem marad el! Amatőr szakácsok tömegei igyekeznek lenyűgözni ételeikkel Fördős Zét és a Michelin-csillagos séfeket, Sárközi Ákost és Rácz Jenőt, hogy bekerüljenek a Konyhafőnök versenyébe. Persze nem mindenki viseli jól az elutasítást és tűri jól a kritikát. A most először látható casting epizódokban a versenyzők nem egyszer próbára teszik a zsűrit sokkoló alapanyagaikkal is, akik még keményebben bírálják a jelölteket, mert csak a legjobbak juthatnak tovább! A verseny tétje idén is A Konyhafőnök cím és az ezzel járó 10 millió forint! Álmok törnek össze és valósulnak meg, ez a fesztivál nem marad el, itt mindenki megkapja a magáét!
22:20
RTL Híradó - Késő esti kiadás
RTL Híradó - Késő esti kiadás Az RTL Híradó _ Késő esti kiadása a klasszikus híradó mintáját követi a hírsorrend terén; koncentrál a fontos politikai, közéleti, gazdasági, külpolitikai témákra és az ezekkel kapcsolatos információkat gyűjti, szemlézi. Így a megszokott módon a műsor elején a legfontosabb hírek, a végén pedig színesebb, könnyedebb témák várhatók.
22:55
XXI. század - a legendák velünk élnek || Romsics Ignác (12+)
XXI. század - a legendák velünk élnek || Romsics Ignác (635. rész) A történelem nem unalmas, legfeljebb rosszul írják. A műsor apró történetek segítségével akarja bemutatni a történelmet a XXI. század, ahol a legendák velünk élnek.
23:30
Gyilkos lelkek || A példakép (16+)
Gyilkos lelkek || A példakép (1. évad 3. rész) Malcolm Bright (Tom Payne), a New York-i rendőrség profilozója súlyos alvásproblémákkal küzd elviselhetetlen rémálmai miatt. Malcolm valójában Whitley, a zseniális sebész és egyben eszelős sorozatgyilkos, Dr. Martin Whitly fia. Malcolmot gyermekkora óta kísérti a gyanú, hogy ő is olyan, mint az apja. Régi jó barátja, Gil Arroyo hadnagy (Lou Diamond Phillips) vállalja a kockázatot, és beveszi a csapatába. Malcolm időnként meglátogatja börtönben lévő apját, hogy a nyomozásokhoz a segítségét kérje. Ennek azonban nagy ára van.
0:40
Autogram (12+)
Autogram (376. rész) Autogram _ az RTL Klub autósmagazinja, amely hétről hétre beszámol az autósvilág újdonságairól, új modelljeiről, technikai fejlődéséről. Autogram _ nem csak azoknak, akik benzingőzben vagy a szerelőaknában nőttek fel, hanem azoknak is, akiknek fontos és mindennapi eszközként szolgál a négy kerék. A magazin sportrovatában Czollner Gyula friss hírekkel jelentkezik a hazai és külföldi autós sportesemények világából, a szervizrovatában pedig az autók megfelelő karbantartásához kapunk szakértői tanácsokat. Hogy mindenki könnyen kiigazodjon az autók világában _ Autogram _ minden héten az RTL Klub műsorán. Az Autogram műsorvezetője: Nagy Sándor a nézők szemével teszteli a járműveket, míg az autósmagazin szakértője: Borsi Gergő.
0:30
Támadás a Fehér Ház ellen 2 - London ostroma (18+)
Támadás a Fehér Ház ellen 2 - London ostroma A brit miniszterelnök rejtélyes körülmények között meghal, a temetésére összegyűlnek a világ vezetői Londonban. Hiába minden óvintézkedés és biztonsági protokoll, az esemény hamar káoszba fullad egy jól szervezett terrortámadás miatt. Mike Banning-en áll vagy bukik, hogy a terroristák sikerrel járnak-e. Szereplők: Gerard Butler, Aaron Eckhart, Morgan Freeman
2:00
Egy háború margójára (16+)
Egy háború margójára Németország, 1946. Rachael Morgan télen érkezik a romos Hamburgba, hogy újra találkozzon a férjével, Lewis Morgan ezredessel, aki a város újjáépítését irányítja. Amikor az új otthonukba indulnak, Rachael megdöbben, amikor megtudja, hogy Lewis váratlanul úgy döntött, hogy a nagy házat megosztják a korábbi tulajdonosaival, az özveggyé lett német férfival és annak tini lányával. Az együttélés hamarosan problémák sorát hozza felszínre. Eközben váratlan szenvedélyre lobban Rachael és az özvegy. Szereplők: Keira Knightley, Alexander Skarsgård, Jason Clarke
2:35
Egy háború margójára (16+)
Egy háború margójára Németország, 1946. Rachael Morgan télen érkezik a romos Hamburgba, hogy újra találkozzon a férjével, Lewis Morgan ezredessel, aki a város újjáépítését irányítja. Amikor az új otthonukba indulnak, Rachael megdöbben, amikor megtudja, hogy Lewis váratlanul úgy döntött, hogy a nagy házat megosztják a korábbi tulajdonosaival, az özveggyé lett német férfival és annak tini lányával. Az együttélés hamarosan problémák sorát hozza felszínre. Eközben váratlan szenvedélyre lobban Rachael és az özvegy. Szereplők: Keira Knightley, Alexander Skarsgård, Jason Clarke
4:25
Kívánságpiac Extra (12+)
Kívánságpiac Extra (I / 42) Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait. Kívánságpiac Márióval _ minden hétköznap a Zenebutikon!
5:00
Családi Titkok (12+)
Családi Titkok Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
6:15
Mokka (12+)
Mokka A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
8:45
Mokkacino (12+)
Mokkacino A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
9:40
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
11:20
Csapdába csalva || Nincs kérdés (12+)
Csapdába csalva || Nincs kérdés (VII / 18) Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg... Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban olyan történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be... Szereplők: J. W. Carsle, Till Kraemer
12:00
Tények Délben (0+)
Tények Délben A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
12:30
Walker, a texasi kopó || A változás szele (12+)
Walker, a texasi kopó || A változás szele (IX / 5) Az aktuális rész ismertetője: Egy "Elnök" fedőnevű megrögzött bűnöző azzal az ötlettel keresi fel a fő maffiacsoportok vezetőit, hogy védelmi pénz fejében kiirtja a bűnszövetkezetekbe beépült titkos-ügynököket. A megvalósításban egy hacker segíti, aki leszívja a kormányzati adatbázisokat. A szenátus bűnüldözési albizottsága Walker-ra és csapatára bízza az ügy felgöngyölítését. A csoport pedig egy New York-i rendőrrel, valamint egy börtönből kihozott hackerrel egészül ki... A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de né
13:30
A sziget meséje (12+)
A sziget meséje Az aktuális rész ismertetője: Poyraz megérti, hogy Batunak nem lehetett könnyű gyerekkora. Batu nagyra értékeli Idil jószívűségét és barátságuk egyre szorosabbá válik. Zeynep alig várja, hogy megérkezzen a fényképész. A műsor ismertetése: A városi üzletasszony, Haziran és a jóképű és segítőkész fiatalember, Poyraz útja a Fecske-szigeten keresztezi egymást, és a két ellentétes karakter nézeteltéréseiből szerelem szövődik. Szereplők: Ayça Turan, Alp Navruz, Nihan Büyükagaç
14:35
A mostoha (12+)
A mostoha Az aktuális rész ismertetője: Poyraz megérti, hogy Batunak nem lehetett könnyű gyerekkora. Batu nagyra értékeli Idil jószívűségét és barátságuk egyre szorosabbá válik. Zeynep alig várja, hogy megérkezzen a fényképész. A műsor ismertetése: A városi üzletasszony, Haziran és a jóképű és segítőkész fiatalember, Poyraz útja a Fecske-szigeten keresztezi egymást, és a két ellentétes karakter nézeteltéréseiből szerelem szövődik. Szereplők: Ayça Turan, Alp Navruz, Nihan Büyükagaç
15:40
Testvérek (12+)
Testvérek (III / 30) Az aktuális rész ismertetője: Sengülnek nehéz döntést kell meghoznia, ami kihatással lehet a jövőjükre. Orhan felháborodik Gönül tettén. Ahmet úgy dönt, hogy lebuktatja Akifot Nebahat előtt. Ömer váratlan meglepetésben részesül. Sevgi néni állapota egyre csak romlik, miközben Sevval egyre nehezebben viseli a titkolózást. A műsor ismertetése: Veli és Hatice szeretetben nevelik négy gyermeküket, a 19 éves Kadirt, a 17 éves ikreket, Ömert és Asiye-t, valamint a 6 éves Emelt. Egy nap azonban Hatice rájön, hogy a főnöke az üzlettársa feleségével folytat viszonyt. A szerencsétlen események sorozata folytatódik, és a négy testvér elveszíti édesanyját és édesapját is. Miközben szüleiket gyászolják, és próbálnak túlélni, nem is sejtik, hogy szüleik halálát apjuk egykori főnöke, Akif Atakul okozta. A férfi, hogy fedezze bűneit, állást ajánl Kadirnak, és felveszi Ömert és Asiye-t a tulajdonában lévő magániskolába. A négy nehézsorsú testvér útja keresztezi a gazdagok gyermekeinek világá
16:45
Az aranyifjú (12+)
Az aranyifjú Az aktuális rész ismertetője: Ferit felzaklatja magát az újságcikken. Seyran próbálja megnyugtatni a férjét. Pelin gyanúba keveredik…. A műsor ismertetése: Az aranyifjú című sorozat egy kényszerházasság története sok intrikával, hazugsággal és sötét családi titkokkal! A főszereplő egy vagyonos család tékozló fia, Ferit. Nagy nőcsábász, élvezi a jólétet és kicsit sem kíván részt venni a családi ékszerbirodalommal járó teendőkben. Nagyapja, Halis rossz szemmel nézi unokája csapodár életét, ezért úgy dönt, feleséget keres neki. A tervről egy testvérpár, Suna és Seyran zsarnok apja is tudomást szerez, akinek más célja sincs, mint jól férjhez adni a lányait. Míg Suna saját családról álmodozik és új otthonra vágyik, testvére, Seyran egyetemre készül. Előbbit választja ki Halis az unokája számára, aki azonban sokkal inkább Seyran iránt érdeklődik. Az eljegyzés éjszakáján váratlan fordulat történik, és miközben Seyran foggal-körömmel küzd a házasság ellen, Ferit jól szórakozik a lány kétségbee
18:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:45
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
19:55
Séfek séfe (12+)
Séfek séfe (V / 11) Egy teljesen új fejezet kezdődik a Séfek Séfe életében, vadonatúj részekkel és Ördög Nórával jön a 3. évad. A minden hétköznap este jelentkező gasztro-tehetségkutatóban most is amatőr és profi szakácsok próbálják meggyőzni a műsor három profi séfjét, Krausz Gábort, Wolf Andrást és Vomberg Frigyest. Izgalomban, humorban és feszültségben most sem lesz hiány! Eddigi legkeményebb évadával érkezik a Séfek Séfe, amelyben nemcsak a versenyzők, de a séfek is a legnagyobb harcaikat vívják majd. A válogatók alatt az eddigieknél is sokszínűbb karakterekkel találkozhat Krausz Gábor, Wolf András és Vomberg Frigyes, akik számtalan feledhetetlen és sokszor számukra is meghökkentő pillanatnak lesznek majd tanúi. Most is futószalagon érkeznek hozzájuk a kreációk, amelyekről fogalmuk sincs, ki készítette. Kizárólag a kapott tányér alapján döntik el, kit juttatnak tovább a versenyben, majd kegyelmet nem ismerve, újabb kihívások elé állítva a versenyzőket kiválasztják 6 fős csapataikat, hogy aztá
22:25
Kőgazdag fiatalok - Rich Kids Hungary (16+)
Kőgazdag fiatalok - Rich Kids Hungary (I / 1) Szeptember 18-tól minden hétköznap este a TV2 nézői betekintést nyerhetnek nyolc jómódú magyar fiatal mindennapjaiba. A Rich Kids formátum nem az első tévéműsor Magyarországon, ami kiemelkedő jómódban élő magyarokat mutat be, a több évadot megélt Luxusfeleségek is például hasonló tematikával készült A közösségi médiának köszönhetően a Kőgazdag fiatalok főszereplői már többszázezres követőtáborral rendelkeznek, ahol eddig is megosztottak részleteket a nem mindennapi életükből, szeptember 18-tól azonban ennél sokkal többet fognak. Kik ők? Hogyan élnek? Mennyit költenek? Mit csinálnak, míg mások dolgoznak? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kap mindenki, aki a Kőgazdag fiatalokra kapcsol.
23:35
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
0:10
NCIS || Hidak (16+)
NCIS || Hidak (XX / 11) Az aktuális rész ismertetője: Miközben az NCIS csapata egy zászlós halálának körülményeit vizsgálják, kiderül, hogy Parker ügynök személyazonosság-lopás áldozata lett. A nyomozás során kiderül, hogy a feltételezett tettesnek a családtagja ismeri Parkert… A műsor ismertetése: Az NCIS a tengerészeti helyszínelők elit csapata, amely a haditengerészethez köthető bűncselekmények után nyomoz Leroy Jethro Gibbs, különleges ügynök vezetésével, aki valaha maga is a tengerészetnél szolgált... Szereplők: Mark Harmon, Michael Weatherly, Pauley Perrette
1:50
Fater élve vagy halva (15+)
Fater élve vagy halva Jack Charles (Patrick Swayze), a kisstílű zsebtolvaj élete nagy dobására készül, amikor váratlanul megjelenik nála tinédzser korú lánya és fia, akiket évekkel ezelőtt elhagyott. Így Jack kénytelen őket is elvinni New Orleansba. Sarkukban a rendőrséggel és Kathleennel (Halle Berry), a lelkes újságírónővel, a két gyermek egy olyan valódi országúti akciófilm közepén találja magát, ahol az apjuk a főszereplő. Szereplők: Patrick Swayze, Halle Berry, Sabrina Lloyd
5:00
Narnia Krónikái 3 - A Hajnalvándor útja (12+)
Narnia Krónikái 3 - A Hajnalvándor útja A két legfiatalabb Pevensie-testvér a távoli rokonuknál lakik Cambridge mellett. Lucy és Edmund számára a legnagyobb nehézséget az unokatestvérük, Eustace elviselése jelenti. Amikor egy nap a három fiatal megáll a különös vitorlást ábrázoló festmény előtt, hihetetlen dolog történik: a kép megelevenedik, és ők a tengerben találják magukat. A Hajnalvándor legénysége menti ki őket, majd Caspian királytól megtudják, hogy Narniát egy zöld köd fenyegeti. A halálos veszélyt pedig csak úgy győzhetik le, ha összegyűjtik a hét kardot, amelyeket Aslan adott a lordoknak... Szereplők: Ben Barnes, Skandar Keynes, Georgie Henley
7:15
A majmok bolygója: Háború (12+)
A majmok bolygója: Háború A majmok túlszárnyalták az embereket. Ami jó szándékú kísérletnek indult, az teljes hatalomátvétellé vált: immár az értelmes emberszabásúak a Föld urai. A városok elnéptelenedtek, a menekülőkkel nem tudni, mi történt, és a kevés életben maradt ember kis csapatokra szakadva bujkál... amíg bír. És készülődik. A háború ugyanis elkerülhetetlen. Caesar, a harcedzett és szuperintelligens óriásgorilla, aki nagyon sokat szenvedett az emberek rabságában nem tud felejteni és nem akar megbocsátani. Mindkét fél tudja, hogy az emberiségnek nincs több esélye. Ha most kudarcot vall, végképp eltűnik a Föld színéről. Szereplők: Judy Greer, Woody Harrelson, Andy Serkis
10:10
Men in Black - Sötét zsaruk 3 (12+)
Men in Black - Sötét zsaruk 3 J és K ügynök régóta védi már a Földet az univerzum mocskától. Jobban ismerik az idegen lényeket, mint egymást. Amikor K ügynök eltűnik, sőt egész léte megkérdőjeleződik, hű társa a segítségére siet. Visszatér a múltba, egészen pontosan 1969-be, hogy leleplezze azt a földön kívülről irányított összeesküvést, amely megpróbálja újraírni az emberi történelmet. J New Yorkban találkozik az ifjú K-val. Csupán egy napjuk van arra, hogy helyrezökkentsék az időt. A tét K élete, az ügynökség sorsa és az emberiség jövője... Szereplők: Will Smith, Tommy Lee Jones, Josh Brolin
12:15
Holnapután (12+)
Holnapután Jack Hall (Dennis Quaid) klimatológusnak még a saját fia, Sam (Jake Gyllenhaal) sem hiszi el, hogy a Földet katasztrófa fenyegeti. Ám amikor egy sziget nagyságú jégtömb válik le a Déli-sark jégtáblájából, mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy menekülni kell. De a folyamat drámai gyorsasággal söpör végig, Amerika megbénul a sarkvidéki hidegtől és a rázúduló hótömegtől... Szereplők: Dennis Quaid, Jake Gyllenhaal, Arjay Smith
14:45
Taxi (12+)
Taxi Marseille-ben muködik egy titkos szervezet, melynek tagjai ravaszabbak a rendoröknél, gyorsabbak az urhajósoknál, és lazábbak, mint bármelyik vagány. A kismotoron száguldó pizzás fiúk számára igazi paradicsom a nagyváros veszélyes forgataga. És mind közül Daniel a leggyorsabb, legbátrabb, és töri a legtöbb borsot a városi zsaruk orra alá. De egy turbómotorral és magassági kormánnyal rendelkezo taxi, egy felettébb tüzes lány, valamint egy lerázhatatlanul gondos anyuka színrelépése következtében úgy alakul, hogy Daniel mégis a rendorök között találja magát. A városban ugyanis megjelenik egy szuperravasz német banda, és a tanácstalan kopóknak segítségre van szüksége…Szereplők: Samy Naceri, Frédéric Diefenthal, Manuela Gourary
16:30
Becsületes tolvaj (12+)
Becsületes tolvaj Egy bankrabló rátalál élete szerelmére, ezért úgy dönt, hogy jó útra tér és becsületes életet él. A helyzet azonban bonyolódik, amikor egy korrupt FBI ügynöknek akarja feladni magát. Hamarosan már nemcsak a nevét kell tisztáznia, de a saját és szerelme élete is veszélybe kerül. Szereplők: Liam Neeson, Jai Courtney, Kate Walsh
18:30
A múmia (12+)
A múmia Időszámításunk előtt 1719-ben az egyiptomi Théba falai között tiltott szerelemre lépett Imhotep főpap és a fáraó szeretője. Bűnükért megfizettek: a lány elvette saját életét, Imhotep mumifikált teste pedig örökké kísérteni fog, amíg a Földre nem szabadítják... Most 1925-öt írunk. A Szahara perzselő homokját néhány elszánt kincsvadász rója. A meggazdagodás reményében vállalták a megpróbáltatásokat, és nem is sejtik, hogy kincsek helyett hamarosan a létező legszörnyűbb titkot fogják feltárni... Mert a kincskeresők egy ősi sírra bukkannak, és akaratukon kívül felszabadítják a borzalmak 3000 éves szellemét…Szereplők: Brendan Fraser, Rachel Weisz, John Hannah
21:00
Kingsman: Az Aranykör (15+)
Kingsman: Az Aranykör Ha a világot valami rettenetes baj, világuralomra törő főgonosz vagy más efféle rémség fenyegeti, akkor sem kell félnünk: van szakember, aki megállítja a gonoszságot. A Kingsman közelharcra és rejtvényfejtésre egyaránt tökéletesen kiképzett, úriember ügynökei majdnem mindig tudják, mi a teendő. De néha a "majdnem mindig" is kevés. Az új ellenség természetesen világuralomra tör, valószínűleg őrült, és biztosan lángész: sikeresen csapdába csalja a Kingsman-csapatot, és felrobbantja a központjukat. Csak az újonc Töki és kiképzője, Merlin ússza meg a támadást: ők Amerikába menekülnek, ahol a szervezetükhöz hasonló, helyi cég, a Statesman egy embere várja őket. Együtt vágnak neki, eddigi legkeményebb, legveszélyesebb feladatuk leküzdésének... Szereplők: Taron Egerton, Julianne Moore, Mark Strong
1:30
Mortal Kombat (18+)
Mortal Kombat A harcban edzett Cole (Lewis Tan) már megszokta, hogy pénzért verést kap, miközben nem tudja, hogy a lelkében mekkora erő rejlik. Arról sincs tudomása, hogy a külvilág császára, Shang Tsung a legjobb harcosát, a túlvilági kriomanta Sub-Zerót (Joe Taslim) küldte el, hogy levadássza Cole-t. A külvilágból érkező váratlan fenyegetés arra készteti Cole-t, hogy kihívja a Föld legnagyobb bajnokait, és rávegye őket arra, hogy segítsenek szembeszállni a Külvilág ellenségeivel szemben a világegyetemért vívott nagy tétű csatában. Szereplők: Lewis Tan, Jessica McNamee, Hiroyuki Sanada
6:25
Az utolsó Mimic (12+)
Az utolsó Mimic Noah (Chris O'Neil) és Emma (Rhiannon Leigh Wryn) különleges dobozt talál a tengerparton. Az apró gépezetben egy plüssnyuszi lapul, amely beszélni kezd Emmához. Kiderül, hogy a Mimic névre hallgató nyúlnak varázsereje van, és a jövőből érkezett, hogy segítséget kérjen. A gyerekek szülei, Jo (Joely Richardson) és David (Timothy Hutton) rémülettel fedezik fel gyermekeik hihetetlen képességeit, és Noah tanárához, Larry White-hoz (Rainn Wilson) fordulnak segítségért. A kémelhárítás azonban előbb talál rá a két gyermekre és a mesterséges intelligenciával rendelkező játékra. Szereplők: Michael Clarke Duncan, Joely Richardson, Rhiannon Leigh Wryn
8:15
A bíró (12+)
A bíró Hank Palmer (Robert Downey Jr. ), a dörzsölt New York-i ügyvéd házassága romokban van, ráadásul az anyja temetése miatt haza kell utaznia a szülővárosába, ahol elkerülhetetlenül találkoznia kell az apjával (Robert Duvall). Sosem voltak jóban, Joseph ugyanis a kisváros hírhedten szigorú bírója, akivel évekkel korábban megromlott a viszonya. Az idős Palmer az évek során semmit sem változott, ugyanolyan nyakas és kiállhatatlan, ám most egy gyilkosság elkövetésével vádolják. Hank elhatározza, hogy mindezzel dacolva megvédi, megmenti az apját. Szereplők: Robert Downey Jr. , Robert Duvall, Leighton Meester
11:00
Noé (12+)
Noé Isten figyelmezteti Noét (Russell Crowe) a közelgő özönvízre, mellyel megtisztítja a Földet a bűntől. Noé és családja a bukott angyalokból lett kőóriások segítségével bárkát épít, és hamarosan özönleni kezdenek az állatok. Ám a gonosz Tubálkain (Ray Winstone) időközben sereget gyűjt, és csak arra vár, hogy eleredjen az eső. Ráadásul Noé kisebbik fia, Hám (Logan Lerman) titokban ígéretet kap Tubálkaintól, hogy Ilához (Emma Watson) hasonló feleséget kap, ha mellé áll. Szereplők: Russell Crowe, Emma Watson, Jennifer Connelly
13:55
Ad Astra – Út a csillagokba (12+)
Ad Astra – Út a csillagokba Roy McBride (Brad Pitt) asztronautát merész küldetésre kérik fel, amin az emberiség túlélése múlik. McBride tisztában van azzal, hogy sem a vezetés, sem a legénysége nem bízik benne tudós apja (Tommy Lee Jones) miatt, aki húsz éve bujkál a Naprendszer peremén és kísérletével halálos veszélyt jelent a Földre. McBride átszeli a galaxist, hogy megfékezze apját és leállítsa a láncreakciót. Az út során azonban a bizalmatlanság tragikus események sorozatát indítja el, és nem is sejti, hogy az apjával kapcsolatos igazságra még nincs felkészülve. Szereplők: Brad Pitt, Tommy Lee Jones, Donald Sutherland
16:25
A Föld után (12+)
A Föld után A legendás Cypher Raige tábornok (Will Smith) ezer évvel azután, hogy az emberiség egy távoli bolygóra, a Nova Prime-ra menekült, kénytelen űrhajójával kényszerleszállást végrehajtani az immár ismeretlen és veszélyes Földön. Fia, a 13 éves Kitai (Jaden Smith) megússza a landolást, Cypher azonban életveszélyesen megsérül. A túlélésük érdekében Kitainak veszélyes útra kell indulnia az ellenséges terepen, hogy segítséget kérjen. Szereplők: Will Smith, Sophie Okonedo, Jaden Smith
18:25
Jupiter felemelkedése (12+)
Jupiter felemelkedése Jupiter Jones (Mila Kunis) éjszaka született, és a jelek az mutatták, kivételesen nagy jövő áll előtte. Ám ez a jövő nem akar megérkezni: a lány hiába álmodozik, csupán vécéket takaríthat. Ám váratlanul megjelenik Caine (Channing Tatum), és mindent megváltoztat. A genetikailag átalakított exszuperkatona egyetlen okból jött a Földre, hogy magával vigye Jupitert, akinek genetikus kódja földönkívüli örökséget rejt. A jóslat talán igaz volt. Talán valóra is válik. Ám a világ kibillent egyensúlyát helyreállítani szinte lehetetlen feladat még a kiválasztottnak is. Szereplők: Mila Kunis, Channing Tatum, Sean Bean
21:00
Egy igazán dühös ember (16+)
Egy igazán dühös ember A jól menő biztonsági cég főnöke, H (Jason Statham) csodával határos módon túléli, hogy többször is belelőnek egy pénzszállító kirablása során. Az utolsó pillanat, amire emlékszik, a halott fia látványa és a gyilkos arca. Felépülését csak az igazságszolgáltatás motiválja, és embereivel tűvé teszik az egész várost. Sok áldozat és vallatás során egyértelművé válik, hogy az elkövetőknek beépített emberük van az állami pénzszállítóknál, ezért H új személyazonossággal felveteti magát őrnek. Az újoncnak álcázott férfiról azonban az első támadáskor kiderül, hogy hidegvérű profi, aki szemrebbenés nélkül iktatja ki a fegyveres rablókat. Az őrök bizalmatlanok a pszichopatának tűnő kollégájukkal szemben, ám hamarosan világossá válik H indítéka, aki a rablásokkal foglalkozó FBI-ügynök (Andy Garcia) támogatásával kegyetlen meglepetést tartogat a fia gyilkosai számára. Szereplők: Jason Statham, Laz Alonso, Niamh Algar
23:25
Az utolsó cserkész (18+)
Az utolsó cserkész A lecsúszott cinikus magánnyomozó összeáll a szintén züllött exhátvéddel, hogy megtalálják a gyilkosokat. Joe Hallenbeck (Bruce Willis) kiégett nyomozó, Jimmy Dix (Damon Wayans) pedig az LA Stallions exjátékosa. Hallenbecket felbérelik, hogy megvédje Coryt (Halle Berry), Dix barátnőjét. Amikor Cory egy autósüldözés során mégis gyilkosság áldozata lesz, Hallenbeck és Dix elhatározzák, hogy az ügy végére járnak. Nyomozásuk során megtudják, hogy az ügy hátterében súlyos korrupció húzódik, amelyben egy politikus és egy focicsapat tulajdonosa is érintett. Szereplők: Bruce Willis, Damon Wayans, Chelsea Field

TV műsor (2023. 09. 18.)

Tv műsorunkban megtalálható az összes Magyarországon ismert és nézett tv csatorna és televízió adás aktuális mai műsora, holnapi, holnaputáni, vagy akár egész heti műsora.

Minden oszlop egy tv csatorna műsorát mutatja. Az oszlop tetején lévő zöld nyíllal lenyitható panelről a 18 legnépszerűbb televízió csatorna műsora közül választhatunk, majd lejjebb az összes csatorna megtalálható. Az egyes oszlopok külön-külön állíthatóak, így be tudjuk állítani, hogy csak azokat a csatornákat lássuk amik érdekelnek minket.

Az egyes oszlopok külön-külön görgethetőek, így juthatunk el a reggeli műsoroktól, a délutáni, esti műsorok megtekintéséig.

A műsormezők jobb alsó sarkában lévő “i” betűre kattintva, több infót tudhatunk meg az adott programról. A menü melletti nagyító ikonnal kereshetünk egyes tv műsorokra, illetve a hold jellel válthatunk éjszakai nézetre.