1:05
Célirány (12+)
Célirány (11. rész) Műsorunkat ajánljuk a minőségi életet kedvelőknek, azoknak, akik szeretik a tökéletességet vagy éppen a változatosságot, akiket érdekelnek hazánk épített és kulturális nevezetességei, valamint gasztronómiája _ ezek mind megtalálhatók a Célirány című életmódmagazinban. Schönekker László műsorvezető keresztül-kasul beutazza hazánkat Soprontól Mátészalkáig, vagy éppen Esztergomtól Szegedig. Laci mindenre figyel, ami érdekes lehet: szinte mindent kipróbál, felpróbál és a hasát sem kíméli. Szakértők bevonásával, ha kell ablakot cserél, játszóteret épít, fotósnak áll, tekeri a drótszamarakat, parolázik a polgármesterekkel, medencébe csobban, és akár még egy repülő szárnyán is végigsétál _ csak azért, hogy hiteles képet adjon arról, mit érdemes kipróbálni és mire kell ügyelnünk mindennapi életünk során. Tartsanak Lacival és nézzék meg, hogy Őt éppen mi foglalkoztatja _ garantáljuk, hogy Önöket is érdekelni fogja! Célirány minden vasárnap premier adással az RTL műsorán!
1:50
CSI: New York-i helyszínelők || Következmények (16+)
CSI: New York-i helyszínelők || Következmények (3. évad 8. rész) A New York-i széria a Miami helyszínelők harmadik évadjában mutatkozott be, amikor Horatio Caine New Yorkba utazott egy Miamiból megszökött gyanúsított nyomában. Már itt megismerhettük az új sorozat fontosabb szereplőit és egyedi képi világát. Horatio New York-i párja Mac Taylor nyomozó, akit kitűnő szakemberek segítenek a város legelvetemültebb gazembereinek kézre kerítésében. A tapasztalt Stella Bonasera nyomozónő nem csak munkakapcsolatban áll Mac-kel, hanem ő az egyetlen, aki lelkileg is közel tud hozzá kerülni. A két rutinos rendőr keze alá dolgozik még dr. Hawkes patológus, a szerencsétlenül járt áldozatok testének szóra bírója, és két, energikus fiatal rendőr, Danny Messer és Aiden Burn.
3:05
CSI: New York-i helyszínelők || A halál angyala (16+)
CSI: New York-i helyszínelők || A halál angyala (3. évad 9. rész) A New York-i széria a Miami helyszínelők harmadik évadjában mutatkozott be, amikor Horatio Caine New Yorkba utazott egy Miamiból megszökött gyanúsított nyomában. Már itt megismerhettük az új sorozat fontosabb szereplőit és egyedi képi világát. Horatio New York-i párja Mac Taylor nyomozó, akit kitűnő szakemberek segítenek a város legelvetemültebb gazembereinek kézre kerítésében. A tapasztalt Stella Bonasera nyomozónő nem csak munkakapcsolatban áll Mac-kel, hanem ő az egyetlen, aki lelkileg is közel tud hozzá kerülni. A két rutinos rendőr keze alá dolgozik még dr. Hawkes patológus, a szerencsétlenül járt áldozatok testének szóra bírója, és két, energikus fiatal rendőr, Danny Messer és Aiden Burn.
4:15
Nevess csak! (12+)
Nevess csak! Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
5:00
Fókusz (12+)
Fókusz Hétköznaponként jelentkező riportmagazin a legfrissebb hírekkel, aktuális információkkal, eseményekkel, emberi sorsokkal, érdekes történetekkel és helyszínekkel a világ minden részéről az RTL Gold-on is. Az RTL Klub mai adása felvételről.
6:00
Reggeli (12+)
Reggeli Reggeli _ Interaktív és erőteljes közösségi blokkokkal, friss hírekkel, időjárás-jelentéssel minden hétköznap reggel az RTL Klub sikerműsora. A minden eddiginél interaktívabb, erős közösségi médiatámogatással bíró műsor a nézők hétköznapjait meghatározó témákat könnyed formában, fiatalosan és lendületesen dolgozza fel. A Reggeli műsorvezető-házigazdái várják hétköznap reggelente azokat, akik vidám, jókedvű, friss információkkal és humorral teli ébredésre vágynak.
9:00
Doktor Murphy || Új kezdet (12+)
Doktor Murphy || Új kezdet (5. évad 1. rész) Shaun Murphy, a fiatal és kivételesen tehetséges sebész teljesen felkavarja az ország egyik legrangosabb kórházának az életét. A profik nehezen tudnak mit kezdeni a fiatal sebésszel, aki autizmussal és Savant-szindrómával küzd.
10:00
Teleshop
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
10:30
Nevess csak! (12+)
Nevess csak! Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
10:40
Magnum || Ne ítélj el! (12+)
Magnum || Ne ítélj el! (4. évad 13. rész) Thomas Magnum három jó barátjával együtt Afganisztánból tér vissza az Egyesült Államokba, de nem a korábbi lakhelyére, hanem Hawaiira.
11:30
Az örökség ára (12+)
Az örökség ára (1. évad 119. rész) A halálosan beteg Kevser élete legrosszabb döntését hozta, amikor hozzáment a rendkívül gazdag Kırımlı ház egyik tagjához. Ugyanis kisfia, Yusuf, a kegyetlenségéről ismert Yaman Kırımlı egyetlen szeme fénye lesz, akiből a férfi önmagához hasonló, könyörtelen embert szeretne nevelni, hogy méltó örököse lehessen a Kırımlık vagyonának. Yusuf nénikéje, Seher azonban mindent elkövet, hogy megmentse a fiút ettől a balsorstól.
12:35
Fókusz (12+)
Fókusz Hétköznaponként jelentkező riportmagazin a legfrissebb hírekkel, aktuális információkkal, eseményekkel, emberi sorsokkal, érdekes történetekkel és helyszínekkel a világ minden részéről az RTL Gold-on is. Az RTL Klub mai adása felvételről.
13:20
Anyák gyöngye || A tandíj réme (12+)
Anyák gyöngye || A tandíj réme (3. évad 22. rész) Christy, az egyedülálló, két gyermeket nevelő anya pincérként dolgozik, és nemrég tért át a józan életvitelre. Nagy kihívást jelent, amikor szabad szájú, szabadelvű, és szintén állandó alkoholproblémákkal küzdő anyja, Bonnie megjelenik. A 3. évad Christy lassan beletörődik, hogy anyja, Bonnie hosszú távra költözött be az életébe és az otthonába. Abban reménykedik, hogy Bonnie segítségével könnyebb lesz az élet, ám hamarosan be kell látnia, hogy mekkorát tévedett.
13:35
Anyák gyöngye || A tandíj réme (12+)
Anyák gyöngye || A tandíj réme (3. évad 22. rész) Christy, az egyedülálló, két gyermeket nevelő anya pincérként dolgozik, és nemrég tért át a józan életvitelre. Nagy kihívást jelent, amikor szabad szájú, szabadelvű, és szintén állandó alkoholproblémákkal küzdő anyja, Bonnie megjelenik. A 3. évad Christy lassan beletörődik, hogy anyja, Bonnie hosszú távra költözött be az életébe és az otthonába. Abban reménykedik, hogy Bonnie segítségével könnyebb lesz az élet, ám hamarosan be kell látnia, hogy mekkorát tévedett.
13:55
Anyák gyöngye || Versenyszellem (12+)
Anyák gyöngye || Versenyszellem (4. évad 1. rész) Több hónapnyi külföldi munka után Adam visszatér. Bonnie határtalanul boldog. Jill elviszi Chrystie-t egy olyan anonim alkoholisták mítingre, ahol jóképű férfiakkal találkozhat. Csak az a gond, hogy amikor Chrystie-t leszólítják, Jillben felülkerekedik a versenyszellem, és magát tolja előtérbe.
14:25
Magnum || Fuss, bébi, fuss! (12+)
Magnum || Fuss, bébi, fuss! (4. évad 14. rész) Thomas Magnum három jó barátjával együtt Afganisztánból tér vissza az Egyesült Államokba, de nem a korábbi lakhelyére, hanem Hawaiira.
15:35
A mentalista || A börtön izzó árnyékában (12+)
A mentalista || A börtön izzó árnyékában (3. évad 21. rész) Patrick Jane (Simon Baker) mentalista, korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítésében, és ezért vált egy sorozatgyilkos bosszújának áldozatává a családja. Patrick azóta felhagyott a népszerűség hajhászással, és különleges képességeit megtanulta hasznosan alkalmazni. A Los Angeles-i rendőrség szolgálatába állt, hogy különleges szellemi érzékenységével segítsen a bűnügyek feltárásában, és nyomára akadjon családja gyilkosának.
16:50
Oltári csajok (12+)
Oltári csajok (1. évad 5. rész) Az Oltári csajok Budapesten játszódó, mai ihletésű romantikus telenovella amiben az Erdész nővérek, három fiatal lány a boldogságot, a sikert és a szerelmet keresi. A három, vidékről a fővárosba költözött lány kalandjai és egy mesés esküvő lehetősége adja a történet gerincét. Angéla, Hajnal és Piros gazdag nagynénje jóvoltából a lányok egyikére mesés hozomány is vár. Ám rögtön az első epizódban olyan váratlan esemény történik, ami teljesen felforgatja az egész család életét. Az Erdész család középső lánya, Hajnal eljegyzésre készül. A barátság vagy szerelem az erősebb? Hol van a határa a testvéri rivalizálásnak? Meddig őrizhető meg egy súlyos titok a család elől? Létezik-e utolsó utáni esély is a boldogságra? Az eljegyzést követő másnapon a nagynéni egy levelet hagy hátra. Vajon mit rejthet a levél? A sorozat szerepeiben _ a szereposztás főbb karakterei mellett _ többek között olyan nagyszerű színészeket láthatnak a nézők, mint Hűvösvölgyi Ildikó, Szabó Gabriella, Nag
18:00
RTL Híradó Esti kiadás
RTL Híradó Esti kiadás Az RTL Klubon mindennap többször is láthatjuk, mi történt a nagyvilágban. Nem csupán a fontosabb bel- és külpolitikai hírekről, hanem gazdasági, sport és kulturális vonatkozású eseményekről is tájékoztatnak bennünket a műsorvezetők.
18:55
Fókusz (12+)
Fókusz Hétköznaponként jelentkező riportmagazin a legfrissebb hírekkel, aktuális információkkal, eseményekkel, emberi sorsokkal, érdekes történetekkel és helyszínekkel a világ minden részéről az RTL Gold-on is. Az RTL Klub mai adása felvételről.
20:00
Tippelj és vidd el! (12+)
Tippelj és vidd el! (1. évad 10. rész) Káprázatos nyeremények, látványos játékok, csillogó stúdió _ A kereskedelmi televíziózás legrégebben műsoron lévő vetélkedője Magyarországra is megérkezett! A Tippelj és vidd el! játékosai a műsor stúdiójában helyet foglaló nézők közül kerülnek ki. A szerencsés kiválasztottak a Gyere játszani! felszólítás után kerülnek játékba, ahol különféle termékek, árucikkek értékét kell a lehető legpontosabban megtippelniük. A Tippelj és vidd el! házigazdája: Istenes Bence. Tippelj és vidd el! _ minden hétköznap este premier résszel az RTL műsorán!
21:30
A mi kis falunk || A szobordöntés (12+)
A mi kis falunk || A szobordöntés (4. évad 1. rész) A sorozat egy kis falu mulatságos hétköznapjait mutatja be olyan karakterek segítségével, akikkel csak és kizárólag itt találkozhatunk.
21:35
A mi kis falunk || A barátnő (12+)
A mi kis falunk || A barátnő (5. évad 18. rész) A sorozat egy kis falu mulatságos hétköznapjait mutatja be olyan karakterek segítségével, akikkel csak és kizárólag itt találkozhatunk: egy ügyeskedő polgármester és kultúrharcos asszisztense, egy testépítő pap, egy szexi kocsmáros, egy féleszű rendőr, egy rezignált körzeti orvos és egy playboy foci edző. A vidéki környezet és a számtalan külső felvétel olyan keretbe helyezi a sorozatot, mely garantálja a felhőtlen szórakozást és a tökéletes kikapcsolódást. A 3. évad Pajkaszeg lakóinak mulatságos történetei már az első két évadban rengeteg rajongót szereztek A mi kis falunk című sorozatnak. Így a folytatás nem volt kérdéses, és 2018 őszén már a harmadik évaddal örvendeztette meg a nézőket az RTL. A vidéki környezet és a számtalan külső felvétel a harmadik évadban is olyan keretbe helyezi a sorozatot, amely hétről hétre garantálja a felhőtlen szórakozást és a tökéletes kikapcsolódást. A korábbi szereplők mellett új karakterek is felbukkannak, s az sem titok, hogy Nagy
22:50
RTL Híradó - Késő esti kiadás
RTL Híradó - Késő esti kiadás Az RTL Híradó _ Késő esti kiadása a klasszikus híradó mintáját követi a hírsorrend terén; koncentrál a fontos politikai, közéleti, gazdasági, külpolitikai témákra és az ezekkel kapcsolatos információkat gyűjti, szemlézi. Így a megszokott módon a műsor elején a legfontosabb hírek, a végén pedig színesebb, könnyedebb témák várhatók.
23:20
Halálos fegyver || A probléma neve: Maria (16+)
Halálos fegyver || A probléma neve: Maria (1. évad 17. rész) Martin Riggs, texasi nyomozó a felesége tragkus halála miatt betegesen veti bele magát a legveszélyesebb helyzetekbe. A veterán nyomozó, Roger Murtaugh társa lesz, aki éppen túl van egy súlyos szívinfarktuson.
0:20
CSI: A helyszínelők || A hőhullám hátán (16+)
CSI: A helyszínelők || A hőhullám hátán (4. évad 4. rész) A sorozat a Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szól, akik különös ügyeket oldanak meg a tudomány segítségével. A nyomozást az utcáról a laborba helyezték át abból kiindulva, hogy a tudomány segítségével olyan bűntények is megoldhatókká válnak, melyek korábban megoldhatatlannak tűntek. A sorozatbeli helyszínelők a legmodernebb technológiát alkalmazva elemzik a rendelkezésre álló bizonyítékokat, és legyen az bármilyen jelentéktelen, épp elég lehet ahhoz, hogy felfedje a gyilkost.
0:30
A hegyimentők || Elrabolva - 2. rész (12+)
A hegyimentők || Elrabolva - 2. rész (X / 14) Az aktuális rész ismertetője: Roman, az egyik emberrabló a pénzátadása közben halálos balesetet szenved. A pár női tagja ezután az elrabolt kislánnyal menekülni kezd és beleesik egy befagyott tóba. A műsor ismertetése: Andreas azt tervezi, hogy az USA-ban folytatja az extrém hegymászók életét barátnőjével és együtt nyitnak egy iskolát. De előtte még hazautaznak barátja, Stefan esküvőjére a Dachstein hegység lábához, ahol korábban együtt dolgoztak hegyimentőként. Amikor Stefan lezuhan egy balesetben és életét veszti, Andreas úgy dönt, hogy nem utazik el, inkább vigyázni fog elhunyt barátja családjára. Ahogy barátja helyére lép, a csapatban és ő lesz a vezető és egy új, kihívásokkal teli életbe csöppen, ahol az életmentés és a hősies viselkedés mellett a farm körüli munka egyaránt a napi feladatai közé tartozik. Szereplők: Martin Gruber, Heinz Marecek, Michael König
1:30
Walker, a texasi kopó || Thunder fiai - 1. rész (12+)
Walker, a texasi kopó || Thunder fiai - 1. rész (V / 24) Az aktuális rész ismertetője: Thunder Malloy, az Első Keresztény Gyülekezet lelkésze hirtelen meghal. Négy gyermeke közül a legnagyobb, Trent a halálhír hallatán úgy dönt, hogy leszerel a hadseregtől, és segíti a családját. Mindeközben egy sorozatgyilkos a város rendőrei közül szedi áldozatait… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norris, már ''72-ben feltűnt Bruce Lee oldalán, majd olyan filmekben játszott
2:25
Bűnös Chicago || Eltűnt (18+)
Bűnös Chicago || Eltűnt (IX / 15) Az aktuális rész ismertetője: Ruzek és Burgess közösen nevelt lányát, Makaylát elrabolják. Az első számú gyanúsított, a lány egyik rokona lesz, aki nem tudta megszerezni a felügyeleti jogot, ám kiderül, hogy ő is a lány megmentésén munkálkodik a rendőrség tudta nélkül. A műsor ismertetése: A vadonatúj akciófilm-sorozat a Lángoló Chicago mintájára készült, ellenben a rendőrség munkáját kíséri figyelemmel. A chicago-i parancsnokság két részlegen teljesít szolgálatot, azaz külön egységnek számítanak a járőrök, valamint a nyomozók. Egyes bűnügyek közben a szakma rejtelmeibe avatnak be minket a készítők, miközben beleláthatunk a szereplők magánéletébe is, és szembesülhetünk a rendőrök közötti bajtársiassággal, csakúgy, mint az ellentétekkel és feszültségekkel... Szereplők: Jason Beghe, Jon Seda, Sophia Bush
3:10
Boldog órák - Így kell ezt csinálni (12+)
Boldog órák - Így kell ezt csinálni (II / 9) Boldog órák _ Így kell ezt csinálni vadonatúj könnyűzenei műsor Katicával _ a Zenebutik csatornán!
3:40
Kedvenceink kedvencei (12+)
Kedvenceink kedvencei (IV / 8) A Zenebutik sztárjai mutatják be kedvenc zenéiket. Megtudhatjuk, hogy nekik milyen zene tetszik. Mit hallgatnak a kocsiban utazás közben, vagy otthon ebédnél, kávézáskor és melyek azok a zenék, amelyekre szívesen buliznak. Kedvenceink kedvencei a Zenebutikon _ Mert velünk napközben is mulathatsz!
4:25
Kedvenceink kedvencei (12+)
Kedvenceink kedvencei (IV / 9) A Zenebutik sztárjai mutatják be kedvenc zenéiket. Megtudhatjuk, hogy nekik milyen zene tetszik. Mit hallgatnak a kocsiban utazás közben, vagy otthon ebédnél, kávézáskor és melyek azok a zenék, amelyekre szívesen buliznak. Kedvenceink kedvencei a Zenebutikon _ Mert velünk napközben is mulathatsz!
5:15
Családi Titkok || Amíg a pénztelenség el nem választ... (12+)
Családi Titkok || Amíg a pénztelenség el nem választ... Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
6:10
Tűsarok (12+)
Tűsarok Megmutatjuk, milyen egy ízig-vérig nő világa. Ebben segítségünkre lesz Barbi, aki humoros hangvételével egyedivé varázsolja a műsort. Olyan ez, mint egy hatalmas női táska. Rengeteg izgalmat tartogat, ugyanakkor teljesen hétköznapi... Kiemelt tartalmak: Magyar Divattervezők, Sikeres Nők, Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek, Nemzetközi divatvilág, Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával
6:15
Mokka (12+)
Mokka A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
8:45
Mokkacino (12+)
Mokkacino A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
9:40
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
11:20
Csapdába csalva || A kartörés (12+)
Csapdába csalva || A kartörés (V / 35) Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg... Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban olyan történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be... Szereplők: J. W. Carsle, Till Kraemer
12:00
Tények Délben (0+)
Tények Délben A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
12:30
Walker, a texasi kopó || Thunder fiai - 2. rész (12+)
Walker, a texasi kopó || Thunder fiai - 2. rész (V / 25) Az aktuális rész ismertetője: Trent, Walker és Roscoe lelkész segítségével gyorsan visszatalál a civil életbe. A várost rettegésben tartó sorozatgyilkosról pedig hamarosan kiderül, hogy a listáján szerepel Trent gyermekkori barátja is… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norris, már ''72-ben feltűnt Bruce Lee oldalán, majd olyan filmekben játszott, mint az Ütközetben eltűnt, vagy a Delta kommandó. 1993-ban
13:30
A sors keze || A szív nem érti a józan észt (12+)
A sors keze || A szív nem érti a józan észt (I / 51) Az aktuális rész ismertetője: Marina titokban követi Pedrot a kórházba és megtudja az igazságot férje és Nico kapcsolatáról. Eduardo próbálja megnyugtatni Fabianat kettejük közös jövőjét illetően. Candida kihozatala a börtönből nagyobb erőfeszítéseket igényel, mint azt Vera gondolta. Olmo és Pedro javaslata a vállalat megmentésének érdekében a tőkebefektetés lenne. A műsor ismertetése: Pedro boldogtalanul él érdekházasságában, amikor egy üzleti útja során beleszeret Verába. Apja zsarolásának engedve összetöri Vera szívét, ám a sors évekkel később újra összehozza őket... Szereplők: Gabriel Soto, Guillermo García Cantú, Juan Carlos Barreto
14:35
Háborgó szívek || Azok a szerelők a gyermekeim. (12+)
Háborgó szívek || Azok a szerelők a gyermekeim. Az aktuális rész ismertetője: Jesus és Mariluz szerelme soha nem látott magasságokba ér. Elisa megérzése egyre erőteljesebbé válik. Carlota pedig a végső összeomlás szélére kerül, miután megtudja, hogy Jesus nem egyedül volt az expón. A műsor ismertetése: Jesus, Damián és Samuel, a három, egymástól elszakított testvér újra egymásra találnak, hogy összefogva bosszút álljanak apjuk gyilkosán. Azonban, amikor egy váratlan esemény kórházba sodorja Jesus-t, úgy fest, hogy a férfira a szerelem is rátalál... Szereplők: Alejandra Espinoza, Gonzalo Garcia Vivanco, Altair Jarabo
15:40
Testvérek (12+)
Testvérek (II / 87) Az aktuális rész ismertetője: Ayla figyelmeztetésben részesíti Aybike-t, miután a tornaórán konfliktusba keveredett. Ogulcan mindent elkövet, hogy segítse szülei kibékülését. Özge kellemetlen helyzetbe hozza Dorukot. Nebahat információkkal segíti Resul-t Akiffal szemben. A műsor ismertetése: Veli és Hatice szeretetben nevelik négy gyermeküket, a 19 éves Kadirt, a 17 éves ikreket, Ömert és Asiye-t, valamint a 6 éves Emelt. Egy nap azonban Hatice rájön, hogy a főnöke az üzlettársa feleségével folytat viszonyt. A szerencsétlen események sorozata folytatódik, és a négy testvér elveszíti édesanyját és édesapját is. Miközben szüleiket gyászolják, és próbálnak túlélni, nem is sejtik, hogy szüleik halálát apjuk egykori főnöke, Akif Atakul okozta. A férfi, hogy fedezze bűneit, állást ajánl Kadirnak, és felveszi Ömert és Asiye-t a tulajdonában lévő magániskolába. A négy nehézsorsú testvér útja keresztezi a gazdagok gyermekeinek világát, ezzel pedig kiszámíthatatlan barátságok és lehete
16:45
A sors útvesztői (12+)
A sors útvesztői Az aktuális rész ismertetője: Raci bajba kerül, miután Zahide akaratlanul leplezi Harun úr előtt. Mahir kénytelen őszintén vallani titkáról. Gülsüm képtelen leplezni nemtetszését Cemal és Asiye előtt. Helin megpróbál mindent elkövetni, hogy megmentse házasságát. A műsor ismertetése: Miután gyermekei apja magára hagyta, Asiye egyedülálló szülőként neveli lányát Nergis-t és fiát, Ugur-t. A helyi varrodában dolgozik, hogy mindent megteremtsen családja számára. Egy nap váratlan látvány fogadja, miután hazatér a munkából: lányát és fiát sokkos állapotban találja. Anya és gyermekei menekülésre kényszerülnek, azonban a körülmények ellenük dolgoznak... Szereplők: Öykü Karayel, Akin Akinözü, Sarp Apak
18:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:45
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
19:50
Szerencsekerék (12+)
Szerencsekerék (IV / 25) Még több humorral és drámai pillanatokkal folytatódik a Szerencsekerék április 11-én. A TV2 népszerű vetélkedője megújult formában tavaly tért vissza a képernyőre Kasza Tibor vezetésével, és egyből a nézők szívébe lopta magát. A műsor vadonatúj epizódjai a műsorvezető szerint még szórakoztatóbbra sikerültek, így érdemes mindenkinek április 11-től hétköznap esténként a TV2-re kapcsolni, ha felhőtlen kikapcsolódásra vágyik. A Szerencsekerékben továbbra is minden adásban két civil versenyző mellett egy-egy sztár is próbára teszi a tudását, na meg szerencséjét. Többek között olyan hírességek pörgetik meg a kereket, mint Jakupcsek Gabriella, Ördög Nóra, Erdélyi Mónika, Bódi Margó, Krausz Gábor, Stohl András vagy Curtis.
21:40
Párharc (12+)
Párharc (II / 15) Az aktuális rész ismertetője: Május 8-án visszatér a TV2 népszerű napi reality-je, a Párharc. A legújabb epizódokban hét vakmerő sztárpár vállalkozott arra, hogy harcba szálljon és bizonyítsa, kapcsolata minden próbatételt kiáll és képes a többieket legyőzve elvinni a műsor fődíját. Drámai, izgalmas, feszült és humoros pillanatokban sem lesz hiány a Párharc legújabb epizódjaiban. Az új széria olyan komplex feladatok elé állítja a versenyző párosokat, amelyekre nem lehet előre felkészülni. A TV2 népszerű napi realityje idén új helyszínre költözik és még látványosabb, izgalmasabb kihívást jelent a sztárpároknak, akik mindent megtesznek azért, hogy győztesként hagyják el a "harcteret". Van, aki erején és ügyességén túl a taktikai érzékét is beveti már az első napokban. A hét sztárpár, aki versenybe száll: Kozsó, zenei producer, előadóművész és párja, Ágica; Rácz Gergő, zenei producer, előadóművész és felesége, Trixi; Somhegyi Krisztián, műugró, az Exatlon Hungary Bajnok csapatán
22:55
Újratervezés (12+)
Újratervezés (II / 20) Vadonatúj részekkel jön az Újratervezés a TV2-n. Az Ördög Nóra műsorvezetésével folytatódó szériában profi szakemberek ismét olyan rászoruló családok otthonát alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Idén az eddigieknél is több család álma válik valóra. Az előző évadban 6 család élete változott meg a műsor segítségével, és a mostani epizódokban is számos izgalmas, érzelmes pillanatra és nem várt fordulatra számíthatnak a nézők. Az Újratervezés követői minden héten egy új család történetét kísérhetik nyomon, akik pénteken aztán be is költöznek újjávarázsolt otthonukba.
23:55
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
0:30
A hegyimentők || A viszontlátás - 1. rész (12+)
A hegyimentők || A viszontlátás - 1. rész (XI / 1) Az aktuális rész ismertetője: Markus Dél-Tirolba költözik, miután kiderült a félrelépése az egyik kollégájával. Eközben egy szerzetes egy rég elveszettnek hitt könyv nyomába indul a hegyekbe, de egy kőomlás miatt csapdába esik. A műsor ismertetése: Andreas azt tervezi, hogy az USA-ban folytatja az extrém hegymászók életét barátnőjével és együtt nyitnak egy iskolát. De előtte még hazautaznak barátja, Stefan esküvőjére a Dachstein hegység lábához, ahol korábban együtt dolgoztak hegyimentőként. Amikor Stefan lezuhan egy balesetben és életét veszti, Andreas úgy dönt, hogy nem utazik el, inkább vigyázni fog elhunyt barátja családjára. Ahogy barátja helyére lép, a csapatban és ő lesz a vezető és egy új, kihívásokkal teli életbe csöppen, ahol az életmentés és a hősies viselkedés mellett a farm körüli munka egyaránt a napi feladatai közé tartozik. Szereplők: Martin Gruber, Heinz Marecek, Michael König
0:50
Aki bújt (15+)
Aki bújt Grace az esküvőjére készül, amit a vagyonos vőlegénye családjának hatalmas, ódon kastélyában tartanak. A lakodalom után a família _ a régi hagyomány szellemében _ egy játékra, afféle beavatási ceremóniára invitálja a lányt. A feladat egyszerű, Grace-nek bújócskáznia kell a házban. A tét azonban hatalmas: Grace élete. A család tagjainak ugyanis meggyőződése, ha pirkadatig nem áldozzák fel a família legújabb tagját, akkor szörnyűségben lesz részük. Grace-ben azonban emberükre akadtak. Szereplők: Samara Weaving, Andie MacDowell, Mark O'Brien
2:35
Doom (15+)
Doom A Mars egyik távoli kutatóállomásán valami baj történt, az odluvai állomással megszakadt az összeköttetés. Ötös szintű karantén lép érvénybe, és bevetik a Gyorsreagálású Harci Osztagot. A Főtörzs vezette osztagnak sikerül is lezárnia a Föld felé vezető átjárót, majd elindulnak felderíteni az állomást. A tengerészgyalogosok azonban ismeretlen eredetű, rémséges szörnyekkel találják magukat szemben, amelyek lesben állnak minden fal mögött, és a telep termeiben, alagútjaiban ólálkodnak, hogy legyilkolják a még életben lévő embereket... Szereplők: Dwayne Johnson, Rosamund Pike, Karl Urban
4:10
Káosz karácsonyra (12+)
Káosz karácsonyra Charlotte Cooper (Diane Keaton) a tökéletes karácsonyról álmodik, amikor esik a hó, sül a pulyka, illatoznak a sütemények, és boldog egyetértésben összegyűlik az egész család. Mindent el is követ ennek érdekében, csak egyvalamivel nem számol: a családtagokkal. Mert ahol négy generáció gyűlik össze, ott előbb-utóbb kitör a káosz... Charlotte és Sam Cooper (John Goodman) negyven éve házasok, és a szeretet ünnepén ők látják vendégül az egész rokonságot. Lányuk, Eleanor (Olivia Wilde) csinos, okos és meglehetősen frusztrált, mert még nem sikerült megtalálnia a tökéletes pasit. Szülei nagy meglepetésére beállít egy jóképű idegennel (Jake Lacy), akit a reptéren kért meg, hogy játssza el a vőlegénye szerepét. Charlotte fia, Hank (Ed Helms) egyedülálló apaként próbál kislánya mellett helytállni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Húga, a kleptomániás Emma (Marisa Tomei) pedig a tökéletes karácsonyi ajándék keresése közben se tud kibújni a bőréből, emiatt a karácsonyt kis híján rács mögött tö
5:55
A csendőr és a földönkívüliek (12+)
A csendőr és a földönkívüliek Földönkívüliek szállnak le a Földre azzal a szándékkal, hogy tanulmányozzák a földiek életét és tulajdonságait. Veszélyt ugyan nem jelentenek, de hatalmas felfordulást hoznak St. Tropez városának nyugodt életébe. A lények ugyanis megpróbálnak elvegyülni, s ezért felveszik az emberek, többek között a csendőrök alakját, amiből számtalan mulatságos galiba adódik. Szereplők: Louis De Funes, Michel Galabru, Maria Mauban
7:55
Gépállat SC (12+)
Gépállat SC Danny Meehannek minden összejött. A Gépállat becenév, a csapatkapitányi poszt az angol válogatottban, gyors kocsik, pénz és hírnév _ amíg el nem tiltják. Az ok: megbundázta az angol-német meccset. És aki egyszer bukik, az nagyot bukik _ a Gépállatot három évre sittre vágják, mert részegen bántalmaz egy rendőrt. A Diri minden követ megmozgat, hogy Danny az ő börtönébe kerüljön. Sok pénzt ölt ugyanis a börtönőrök amatőr focicsapatába, de kevés eredménnyel. Most azt akarja, hogy Danny legyen az edzőjük. A Dirivel ujjat húzni nem tanácsos, így Danny elvállalja, hogy csapatot verbuvál a rabokból, akikkel az őrök edzőmérkőzést játszhatnak. Innentől kezdve nincs megállás: a megbízhatatlan, kiszámíthatatlan, szedett-vedett sittes bagázs megpróbálja összerázni magát a nagy meccsre. És ők nem kispályáznak? Szereplők: Vinnie Jones, David Kelly, David Hemmings
9:55
Az olasz meló (12+)
Az olasz meló A terv tökéletes. A melót hibátlanul megcsinálták, a menekülés is tiszta ügy volt. Az egyetlen bökkenő, amire Charlie Croker mestertolvaj álmában sem gondolt, saját csapatának egyik tagja lett. Miután sikerült végrehajtaniuk egy elképesztő aranyrúdrablást Velence egyik szigorúan őrzött palotájában, Charlie és bandája nem akarnak hinni a szemüknek és az eszüknek, amikor egyik társukról kiderül, hogy kettős játékot űzött. Innentől nem a kassza a tét, hanem a bosszú! Ekkor lép a képbe Stella, a gyönyörű, acélidegzetű kasszafúró, aki csatlakozik Charlie csapatához, amikor vissza akarják lopni az aranyat. Mégpedig úgy, hogy betörnek Los Angeles közlekedésfelügyeleti központjába, megbabrálják a jelzőlámpákat, és a város történetének legnagyobb közlekedési dugóját idézik elő… Az 1969-es klasszikus modern változata tele van fordulatokkal, izgalmas kaszkadőrmutatványokkal, páncélkocsikkal, motorokkal, helikopterekkel, beláthatatlanul vad kanyarokkal, akcióval és izgalommal! Szereplők: Mark Wahlberg, C
12:20
Túl a csúcson (12+)
Túl a csúcson Hawk, a kamionsofőr, életének legnagyobb tévedését próbálja jóvátenni: 10 éve nem látott fiával, Michael-lel szeretné rendbe hozni a kapcsolatát. Hawk sorban nyeri a díjakat a szkander bajnokságokon. Így igyekszik elnyerni Michael elismerését és szeretetét. A fiú, akit egész életében apja ellen neveltek a nagyszülei, lassan rádöbben: szüksége van az apjára... Szereplők: Sylvester Stallone, Robert Loggia, Susan Blakely
14:20
A hihetetlen Hulk (12+)
A hihetetlen Hulk Bruce Banner, a tudós kétségbeesetten keresi a gyógymódot arra a gamma-sugárzásra, amely megmérgezte a sejtjeit, és egy fékezhetetlen haragú erőt szabadított fel benne: a Hulk-ot. Banner kénytelen az árnyékba húzódni, bujkálni és elszakadni attól az élettől, amit ismert, illetve attól a nőtől, akit szeretett, miközben menekül az őt üldöző és kihasználni akaró "Villám" Ross tábornok és hadigépezete elől. Emellett azonban feltűnik a színen egy új, szörnyű ellenfél, a Förtelem, akinek pusztító ereje még Hulk-ét is felülmúlja. Hősünknek tehát döntenie kell: vagy elfogadja a tudós békés életét, vagy felfedezi a hőst abban a lényben, aki benne lakozik... Szereplők: Edward Norton, Liv Tyler, Tim Roth
16:40
A Szupercsapat (12+)
A Szupercsapat A Hannibal Smith ezredes vezette különleges egység a legjobb volt a maga műfajában. Ám egyszer olyan bűnnel vádolták meg a fiúkat, amelyet el sem követtek. Az ítéletet már nem várták meg, hátat fordítottak a seregnek. A csapat ezután is együtt maradt, tagjai privát munkára adták a fejüket. Szakterületük a robbantás, a különböző fegyverek kezelése, a gyengék védelme, a rosszfiúk megleckéztetése. Az életük cseppet sem unalmas, már csak azért sem, mert állandóan a nyomukban kajtat Charissa Sosa, a katonai rendőrség nyomozója, illetve Lynch ügynök a CIA-tól... Szereplők: Liam Neeson, Bradley Cooper, Quinton 'Rampage' Jackson
19:00
Kíméletlen bosszú (12+)
Kíméletlen bosszú Ryan Varrett (Steve Austin) nem az a fajta ember, aki megijed a saját árnyékától. Szótlanul, tettre készen figyel, bűnösökre vadászik. Azokra, akiket a rendszer szabadon engedett, de Ryan szerint bűnhődniük kell. A sors úgy hozza, hogy a családját lemészároló gazemberre bukkan. Ryan tudja: itt és most eljött a bosszú ideje... Szereplők: Danny Trejo, Steve Austin, Serinda Swan
21:00
Prometheus (15+)
Prometheus A tudósok idegen civilizáció emlékeire bukkannak a Földön. Az ősi jelek útmutatását követve a Prometheus űrhajót útnak indítják a világegyetem távoli sarkába, hogy választ találjanak az emberiség alapvető kérdésére. A legénységet két tudós vezeti. Shaw vallásos hitétől vezérelve szeretne találkozni az Istenekkel, Holloway-t pedig a kalandvágy hajtja. Ám egyikük sincs felkészülve az iszonyatra, ami a bolygón vár rájuk. Könyörtelen ellenféllel találkoznak, összecsapásuk tétje az emberi faj jövője... Szereplők: Noomi Rapace, Michael Fassbender, Charlize Theron
23:30
Leon, a profi (15+)
Leon, a profi Leon, a magányos bérgyilkos New Yorkban él. A szomszédjában lakó család áldozatául esik Stansfield nyomozó kegyetlenségének, aki lemészárolja a szülőket. Az egyetlen túlélő, a 12 éves Mathilda Leonhoz menekül. Idővel a szenvtelen bérgyilkos úgy gondoskodik Mathilda-ról, mintha a saját lánya lenne. Stansfield azonban nagyszabású kommandós akció keretében készül megostromolni Leon lakását, hogy végezzen a kis szemtanúval. Ám nem számol Leon profizmusával, aki ráadásul az élete árán is hajlandó megvédeni a lányt... Szereplők: Jean Reno, Natalie Portman, Peter Appel
1:55
John Wick: 3. felvonás - Parabellum (18+)
John Wick: 3. felvonás - Parabellum John Wick (Keanu Reeves), a rémkirály, a rettegett bérgyilkos még sosem volt ennyire szorult helyzetben. A világ összes gyilkosa őt akarja, méghozzá holtan. A befolyásos nemzetközi bérgyilkos szervezet, a Felső Kör ki akarja iktatni, mivel megszegte a legfőbb szabályt: a bűnözőknek menedéket nyújtó Continentál területén gyilkolt. És ha mindez nem lenne elég, a sebesült Wickre 14 millió dolláros vérdíjat is kitűztek. A magányos harcos a hotel igazgatójától egy órányi előnyt kap. Ám, ha a száműzött státusza életbe lép, egyetlen ember sem lesz a városban, akitől segítségre számíthat. Wick békét akar. A legenda utolsó esélye, egykori bajtársa, a dögös bérgyilkos, Sofia (Halle Berry). A nő támogatásával a profi gyilkos egy mindent elsöprő véres háborúra készül. Szereplők: Keanu Reeves, Ian McShane, Halle Berry
5:20
Rossz versek (12+)
Rossz versek A 33 éves Merthner Tamás (Reisz Gábor) magánélete összeomlik, amikor párizsi ösztöndíjas barátnője, Anna (Nagy Katica) szakít vele. Tamás elmerül az önsajnálatban, és nem tudja eldönteni, hogy harcoljon vagy feladja ezt a kapcsolatot. A múltjában próbálja megtalálni a választ arra, hogy a szerelem valóban csak akkor létezik-e, amikor már tulajdonképpen nincs. Magánéleti válsága közepette Tamás apránként ráébred a mai társadalom elveszettségére, és arra is, hogy a reményvesztettség ellenére van kiút belőle. Szereplők: Reisz Gábor, Nagy Katica, Kovács Zsolt
7:15
A bíró (12+)
A bíró Hank Palmer (Robert Downey Jr. ), a dörzsölt New York-i ügyvéd házassága romokban van, ráadásul az anyja temetése miatt haza kell utaznia a szülővárosába, ahol elkerülhetetlenül találkoznia kell az apjával (Robert Duvall). Sosem voltak jóban, Joseph ugyanis a kisváros hírhedten szigorú bírója, akivel évekkel korábban megromlott a viszonya. Az idős Palmer az évek során semmit sem változott, ugyanolyan nyakas és kiállhatatlan, ám most egy gyilkosság elkövetésével vádolják. Hank elhatározza, hogy mindezzel dacolva megvédi, megmenti az apját. Szereplők: Robert Downey Jr. , Robert Duvall, Leighton Meester
10:00
Fél lábbal a Paradicsomban (12+)
Fél lábbal a Paradicsomban Bull Webster (Bud Spencer) taxisofőr munkahelyi gondokkal küzd. A konkurens vállalat egyik ügyvédjének a segítségével megpróbálja tönkretenni a Webster taxitársaságát. Bull anyagi ereje fogytán van, és a legkevésbé sem sejti, hogy zsebében egy lottószelvény bújik meg, amellyel megnyerheti a legnagyobb összeget, amit lottón valaha is nyertek. A nyereménnyel, mely nem kevesebb mint 150 millió dollár, keresztülhúzhatja ellenfelei üzleti számításait. Újdonsült milliomosként _ tudtán kívül _ hirtelen hatalmi harcok kereszttüzébe kerül. A paradicsomból a Földre érkezik Victor (Thierry Lhermitte), a pokolból pedig Veronica (Carol Alt), hogy megpróbálják a maguk számára megszerezni a derék taxisofőr lelkét. Szereplők: Bud Spencer, Thierry Lhermitte, Carol Alt
12:00
Az igazság ára (12+)
Az igazság ára Mickey Haller (Matthew McConaughe) ügyvéd eddig javarészt piti bűnözők védelmét látta el, ám most úgy érzi, megfogta az isten lábát. Egy gazdag Beverly Hills-i playboy (Ryan Phillippe) ügyét bízzák rá, akit emberölési kísérlettel vádolnak. Az ügyvéd azt hiszi, könnyű dolga lesz, ám a rengeteg pénzzel kecsegtető eset, amely pofonegyszerűnek ígérkezik, hamarosan halálos játszmává alakul át. Hallernek nemcsak egy hozzá hasonlóan mesteri manipulátorral, de saját lelkiismeretével is meg kell küzdenie. Szereplők: Matthew McConaughey, Ryan Phillippe, Marisa Tomei
14:30
xXx 2: A következő fokozat (12+)
xXx 2: A következő fokozat Augustus Gibbons (Samuel L. Jackson) különleges ügynök sikeresen bebizonyította, hogy az utcán felnőtt rosszfiúk néha hatékonyabban küzdenek a külső vagy belső ellenséggel, mint a jól képzett profik. Csak egyetlen szépséghibája van az új módszernek. Az öntörvényű harcosoknak nem áll érdekükben a jó oldalra állni, és az életüket kockáztatni egy elvont célért. Ráadásul, aki elég jó ahhoz, hogy méltó ellenfele legyen a terroristáknak, azt nem lehet pórázon tartani. Gibbons új választottja Darius Stone (Ice Cube) meglepő módon vállalja egy katonai összeesküvés leleplezését. A tervvel azonban két baj is van. Az ellenfelük, Deckert (Willem Dafoe) ravasz kígyó, Stone pedig egy parancsnak sem engedelmeskedik. Szereplők: Ice Cube, Samuel L. Jackson, Willem Dafoe
16:40
A tenger szívében (12+)
A tenger szívében A természet visszavág. Egy feldühödött, óriási ámbráscet a Csendes-óceán déli részén rátámad az Essex nevű amerikai bálnavadászhajóra, és a 238 tonnás vitorlás elsüllyed. A húsztagú legénység három csónakban vág neki a végtelen vizeknek. Félnek, hogy az útjukba eső szigeteken kannibálokkal találkoznak, ezért a dél-amerikai partot veszik célba. 3000 mérföldnyi út áll előttük. Owen Chase (Chis Hemsworth) hamarosan szembesül a ténnyel, hogy a hatalmas távolság és az ámbráscet semmi ahhoz a veszélyhez képest, ami a legénységet fenyegeti. A kimerült, reményvesztett emberek egymás ellen fordulnak. Szereplők: Chris Hemsworth, Cillian Murphy, Brendan Gleeson
19:00
Az időgép (12+)
Az időgép Hartdegen (Guy Pearce), az 1900-as évekbeli, New York-i feltaláló megtervez és felépít egy csodálatos, időutazásra alkalmas szerkezetet, hogy meg nem történté tegyen egy tragédiába fulladt randevút. Múltbeli látogatása után a jövőbe indul, hogy ott is körülnézzen. Azonban egy hiba folytán nyolcszázezer évet tesz meg egy minden képzeletet felülmúló kalandsorozatban. A film Simon Wells rendező dédapja, H. G. Wells klasszikus regénye alapján készült. Szereplők: Guy Pearce, Jeremy Irons, Orlando Jones
21:00
Csillagok között (12+)
Csillagok között Joseph Cooper (Matthew McConoughey), az egykori NASA-pilóta képtelen tétlenül szemlélni, ahogy a Földön lassan mindent betemet a por. Már csak a gazdálkodás maradt, ám lánya, a tízéves Murphy rajong a tudományért, és biztos benne, hogy a házukban történő különleges üzenetre van magyarázat. Cooper megfejti a kódokat és ráakad a NASA titkos kísérleti telephelyére. A bázis vezetője egykori professzora, Dr. Brand (Michael Cain), aki felkéri arra, hogy legyen a Lazarus misszió vezetője. A nemrégiben feltűnt féreglyukon keresztül három lakható bolygóról gyűjtöttek adatokat, az egyik Dr. Mann (Matt Damon) bolygója, aki a program megalkotója. Három tudós, köztük Amelia Brand (Anne Hathaway) kísérik el, hogy kiválasszák a megfelelő bolygót. Sikerüktől függ az emberiség sorsa. Szereplők: Matthew McConaughey, Mackenzie Foy, Anne Hathaway

TV műsor (2023. 05. 26.)

Tv műsorunkban megtalálható az összes Magyarországon ismert és nézett tv csatorna és televízió adás aktuális mai műsora, holnapi, holnaputáni, vagy akár egész heti műsora.

Minden oszlop egy tv csatorna műsorát mutatja. Az oszlop tetején lévő zöld nyíllal lenyitható panelről a 18 legnépszerűbb televízió csatorna műsora közül választhatunk, majd lejjebb az összes csatorna megtalálható. Az egyes oszlopok külön-külön állíthatóak, így be tudjuk állítani, hogy csak azokat a csatornákat lássuk amik érdekelnek minket.

Az egyes oszlopok külön-külön görgethetőek, így juthatunk el a reggeli műsoroktól, a délutáni, esti műsorok megtekintéséig.

A műsormezők jobb alsó sarkában lévő “i” betűre kattintva, több infót tudhatunk meg az adott programról. A menü melletti nagyító ikonnal kereshetünk egyes tv műsorokra, illetve a hold jellel válthatunk éjszakai nézetre.