1:05
Godzilla (12+)
Godzilla Ford Brody hadnagy (Aaron Taylor-Johnson) különös körülmények között vesztette el a szüleit. Apja szinte beleőrült összeesküvés-elméletébe, húsz éven át meggyőződéssel kutatott egy szörny után, melyet a japán kormány tudósai Dr. Serizava (Ken Watanabe) vezetésével egy föld alatti bunkerben rejteget. Egy radioaktív katasztrófa következtében a szörny nagy energiához jut és elszabadul. A világ megdöbben az óriási rovarszerű teremtményen, amely elszív minden energiát és porig rombol mindent, ráadásul még szaporodni is képes. Ez azonban még csak a kezdet. Az óceán mélyéről még egy nála is nagyobb fenyegetés közeledik.
3:45
Gyilkos ügyek || Egy csokor rózsa (16+)
Gyilkos ügyek || Egy csokor rózsa (4. évad 1. rész) A Los Angeles-i rendőrség különleges ügyosztályán minden megváltozik. Kinevezik vezetőnek Sharon Raydor századost, akinek az a feladata, hogy az ügyészek közreműködésével vádalkut kössön minden olyan bűnözővel, akire halálbüntetés várna, ám az ügyvédeknek köszönhetően megúsznák a börtönt. A 4. évad Sharon Raydor minden korábbi vezetőnél sikeresebbnek bizonyul az általa megalapozott peren kívüli megegyezések bevezetésével. A különleges ügyosztály hatékonysága példátlan, számos olyan bűnözőt sikerül rács mögé juttatni, akik amúgy az elhúzódó tárgyalások és a dörzsölt ügyvédek jóvoltából megúsznák a börtönt. Ráadásul hosszabb kényszerpihenő után Sanchez is visszatér végre a csapathoz.
4:50
Nevess csak! (12+)
Nevess csak! Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
5:00
Fókusz (12+)
Fókusz Hétköznaponként jelentkező riportmagazin a legfrissebb hírekkel, aktuális információkkal, eseményekkel, emberi sorsokkal, érdekes történetekkel és helyszínekkel a világ minden részéről az RTL Gold-on is. Az RTL Klub mai adása felvételről.
6:00
Reggeli (12+)
Reggeli Reggeli _ Interaktív és erőteljes közösségi blokkokkal, friss hírekkel, időjárás-jelentéssel minden hétköznap reggel az RTL Klub sikerműsora. A minden eddiginél interaktívabb, erős közösségi médiatámogatással bíró műsor a nézők hétköznapjait meghatározó témákat könnyed formában, fiatalosan és lendületesen dolgozza fel. A Reggeli műsorvezető-házigazdái várják hétköznap reggelente azokat, akik vidám, jókedvű, friss információkkal és humorral teli ébredésre vágynak.
9:00
Doktor Murphy || A misszió (12+)
Doktor Murphy || A misszió (4. évad 19. rész) Shaun Murphy, a fiatal és kivételesen tehetséges sebész teljesen felkavarja az ország egyik legrangosabb kórházának az életét. A profik nehezen tudnak mit kezdeni a fiatal sebésszel, aki autizmussal és Savant-szindrómával küzd. A kollégáihoz személyesen kapcsolódni képtelen Shaun ugyanakkor rendkívüli megoldásaival folyamatosan megkérdőjelezi kollégái rutinját, és kivételes adottságával nem csak lemondott életeket ment meg, hanem kollégái szakmai fejlődésében is felbecsülhetetlen segítségnek bizonyul. A 3. évad Dr. Shaun Murphy mindent elkövet, hogy kivívja az elismerést az orvosok között, különösen Dr. Melendeznél. A savant-szindróma miatt viselkedési problémákkal küzdő fiatal orvosnak komoly nehézségeket okoz a kommunikáció a külvilággal, különösen azóta, hogy nincs mentora. Eljött az idő, hogy zsenialitását megmutassa anélkül, hogy váratlan megnyilvánulásaival bárkit is veszélybe sodorjon.
10:00
Teleshop
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
10:30
Nevess csak! (12+)
Nevess csak! Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
10:50
Magnum || Kutyaszorítóban (12+)
Magnum || Kutyaszorítóban (4. évad 11. rész) Thomas Magnum három jó barátjával együtt Afganisztánból tér vissza az Egyesült Államokba, de nem a korábbi lakhelyére, hanem Hawaiira.
11:35
Az örökség ára (12+)
Az örökség ára (1. évad 117. rész) Mivel Yaman nem akar az újonnan megnyílt akváriumba kísérni Sehert és Yusufot, Seher elfogadja Selim meghívását, és együtt mennek hárman az akváriumba. Selim minden alkalmat megragad, hogy Yaman ellen fordítsa Sehert, de nem jár sikerrel. Mire Kiraz visszamegy Hasanhoz, már csak hűlt helyét találja. Aki, aki követi Kirazt, kíváncsi, hogy miben mesterkedik. Ajsénak elmondják, hogy Hasan kábítószerrel dílerkedik.
12:35
Fókusz (12+)
Fókusz Hétköznaponként jelentkező riportmagazin a legfrissebb hírekkel, aktuális információkkal, eseményekkel, emberi sorsokkal, érdekes történetekkel és helyszínekkel a világ minden részéről az RTL Gold-on is. Az RTL Klub mai adása felvételről.
13:35
Anyák gyöngye || Feltépett sebek (12+)
Anyák gyöngye || Feltépett sebek (3. évad 18. rész) Christy, az egyedülálló, két gyermeket nevelő anya pincérként dolgozik, és nemrég tért át a józan életvitelre. Nagy kihívást jelent, amikor szabad szájú, szabadelvű, és szintén állandó alkoholproblémákkal küzdő anyja, Bonnie megjelenik. A 3. évad Christy lassan beletörődik, hogy anyja, Bonnie hosszú távra költözött be az életébe és az otthonába. Abban reménykedik, hogy Bonnie segítségével könnyebb lesz az élet, ám hamarosan be kell látnia, hogy mekkorát tévedett.
13:55
Anyák gyöngye || Próbatétel (12+)
Anyák gyöngye || Próbatétel (3. évad 19. rész) Christy, az egyedülálló, két gyermeket nevelő anya pincérként dolgozik, és nemrég tért át a józan életvitelre. Nagy kihívást jelent, amikor szabad szájú, szabadelvű, és szintén állandó alkoholproblémákkal küzdő anyja, Bonnie megjelenik. A 3. évad Christy lassan beletörődik, hogy anyja, Bonnie hosszú távra költözött be az életébe és az otthonába. Abban reménykedik, hogy Bonnie segítségével könnyebb lesz az élet, ám hamarosan be kell látnia, hogy mekkorát tévedett.
14:25
Magnum || Az angyalok is bukhatnak (12+)
Magnum || Az angyalok is bukhatnak (4. évad 12. rész) Thomas Magnum három jó barátjával együtt Afganisztánból tér vissza az Egyesült Államokba, de nem a korábbi lakhelyére, hanem Hawaiira.
15:35
A mentalista || Nincsen piros rózsa tövis nélkül (12+)
A mentalista || Nincsen piros rózsa tövis nélkül (3. évad 19. rész) Patrick Jane (Simon Baker) mentalista, korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítésében, és ezért vált egy sorozatgyilkos bosszújának áldozatává a családja. Patrick azóta felhagyott a népszerűség hajhászással, és különleges képességeit megtanulta hasznosan alkalmazni. A Los Angeles-i rendőrség szolgálatába állt, hogy különleges szellemi érzékenységével segítsen a bűnügyek feltárásában, és nyomára akadjon családja gyilkosának.
16:50
Oltári csajok (12+)
Oltári csajok (1. évad 3. rész) Az Oltári csajok Budapesten játszódó, mai ihletésű romantikus telenovella amiben az Erdész nővérek, három fiatal lány a boldogságot, a sikert és a szerelmet keresi. A három, vidékről a fővárosba költözött lány kalandjai és egy mesés esküvő lehetősége adja a történet gerincét. Angéla, Hajnal és Piros gazdag nagynénje jóvoltából a lányok egyikére mesés hozomány is vár. Ám rögtön az első epizódban olyan váratlan esemény történik, ami teljesen felforgatja az egész család életét. Az Erdész család középső lánya, Hajnal eljegyzésre készül. A barátság vagy szerelem az erősebb? Hol van a határa a testvéri rivalizálásnak? Meddig őrizhető meg egy súlyos titok a család elől? Létezik-e utolsó utáni esély is a boldogságra? Az eljegyzést követő másnapon a nagynéni egy levelet hagy hátra. Vajon mit rejthet a levél? A sorozat szerepeiben _ a szereposztás főbb karakterei mellett _ többek között olyan nagyszerű színészeket láthatnak a nézők, mint Hűvösvölgyi Ildikó, Szabó Gabriella, Nag
18:00
RTL Híradó Esti kiadás
RTL Híradó Esti kiadás Az RTL Klubon mindennap többször is láthatjuk, mi történt a nagyvilágban. Nem csupán a fontosabb bel- és külpolitikai hírekről, hanem gazdasági, sport és kulturális vonatkozású eseményekről is tájékoztatnak bennünket a műsorvezetők.
18:55
Fókusz (12+)
Fókusz Hétköznaponként jelentkező riportmagazin a legfrissebb hírekkel, aktuális információkkal, eseményekkel, emberi sorsokkal, érdekes történetekkel és helyszínekkel a világ minden részéről az RTL Gold-on is. Az RTL Klub mai adása felvételről.
20:00
Tippelj és vidd el! (12+)
Tippelj és vidd el! (1. évad 8. rész) Káprázatos nyeremények, látványos játékok, csillogó stúdió _ A kereskedelmi televíziózás legrégebben műsoron lévő vetélkedője Magyarországra is megérkezett! A Tippelj és vidd el! játékosai a műsor stúdiójában helyet foglaló nézők közül kerülnek ki. A szerencsés kiválasztottak a Gyere játszani! felszólítás után kerülnek játékba, ahol különféle termékek, árucikkek értékét kell a lehető legpontosabban megtippelniük. A Tippelj és vidd el! házigazdája: Istenes Bence. Tippelj és vidd el! _ minden hétköznap este premier résszel az RTL műsorán!
21:30
A mi kis falunk || A büntetés (12+)
A mi kis falunk || A büntetés (3. évad 16. rész) A sorozat egy kis falu mulatságos hétköznapjait mutatja be olyan karakterek segítségével, akikkel csak és kizárólag itt találkozhatunk.
21:35
A mi kis falunk || A szarvasgomba (12+)
A mi kis falunk || A szarvasgomba (5. évad 16. rész) A sorozat egy kis falu mulatságos hétköznapjait mutatja be olyan karakterek segítségével, akikkel csak és kizárólag itt találkozhatunk: egy ügyeskedő polgármester és kultúrharcos asszisztense, egy testépítő pap, egy szexi kocsmáros, egy féleszű rendőr, egy rezignált körzeti orvos és egy playboy foci edző. A vidéki környezet és a számtalan külső felvétel olyan keretbe helyezi a sorozatot, mely garantálja a felhőtlen szórakozást és a tökéletes kikapcsolódást. A 3. évad Pajkaszeg lakóinak mulatságos történetei már az első két évadban rengeteg rajongót szereztek A mi kis falunk című sorozatnak. Így a folytatás nem volt kérdéses, és 2018 őszén már a harmadik évaddal örvendeztette meg a nézőket az RTL. A vidéki környezet és a számtalan külső felvétel a harmadik évadban is olyan keretbe helyezi a sorozatot, amely hétről hétre garantálja a felhőtlen szórakozást és a tökéletes kikapcsolódást. A korábbi szereplők mellett új karakterek is felbukkannak, s az sem titok, hogy Nagy
22:50
RTL Híradó - Késő esti kiadás
RTL Híradó - Késő esti kiadás Az RTL Híradó _ Késő esti kiadása a klasszikus híradó mintáját követi a hírsorrend terén; koncentrál a fontos politikai, közéleti, gazdasági, külpolitikai témákra és az ezekkel kapcsolatos információkat gyűjti, szemlézi. Így a megszokott módon a műsor elején a legfontosabb hírek, a végén pedig színesebb, könnyedebb témák várhatók.
23:20
Praxis - Az egészség és az igazság nyomában Erős Antóniával (12+)
Praxis - Az egészség és az igazság nyomában Erős Antóniával (2. évad 13. rész) Praxis _ szerdánként és szombatonként az RTL-en. A Praxis új évadában innovatív gyógyszerfejlesztések, friss tudományos felfedezések, korszerű terápiák és nagyanyáink kipróbált házi praktikái. Az egészség mindenkit érint _ azt is, akinek van, és azt is, aki épp gyógyulni szeretne. Eloszlatjuk a tévhiteket és a legjobb szakemberekkel adunk hiteles információkat. Témák az új évadból: . Milyen szövődményei lehetnek a kezeletlen cukorbetegségnek? . Mivel kezdjük a baba hozzátáplálását? . A felejtés betegsége: az Alzheimer-kór . Mi a stressz és mit tehetünk ellene?
23:55
Halálos fegyver || A zugügyvéd (16+)
Halálos fegyver || A zugügyvéd (1. évad 15. rész) Martin Riggs, texasi nyomozó a felesége tragkus halála miatt betegesen veti bele magát a legveszélyesebb helyzetekbe. A veterán nyomozó, Roger Murtaugh társa lesz, aki éppen túl van egy súlyos szívinfarktuson.
1:05
HighLife (12+)
HighLife (51. rész) Az RTL Klub luxusmagazinja, a HighLife vasárnap délelőttönként premier adással jelentkezik _ Kovács Dóra műsorvezetésével. A magyar televíziós piacon egyedülálló tartalmú műsor készítése során 22 ország luxusüdülőhelyein forgattak, az 50. műsorban ezekből válogatnak Hawaiitól a Lappföldön át Mauritiusig. Felidézik az exkluzív magánrepülőgépes utazást a világ leggazdagabbjainak szigetére is a Karib-tengeren, így újra látható lesz Bryan Adams és Tommy Hilfiger ragyogó villájának környezete. A műsor hagyományainak megfelelően a külföldi üdülőhelyeken kívül bemutatja a hazai innovációkat, turisztikai fejlesztéseket is, ellátogat többek között Szekszárdra, Zalaegerszegre, Zalacsányba és Hajdúszoboszlóra is.
0:30
A hegyimentők || Tiltott szerelem - 2. rész (12+)
A hegyimentők || Tiltott szerelem - 2. rész (X / 12) Az aktuális rész ismertetője: A csapat továbbra is keresi az eltűnt diákot, akit továbbra is gyilkossággal gyanúsítanaik, főleg miután kiderült, hogy a halott diáklány látta őt és a tanárát csókolózni. A műsor ismertetése: Andreas azt tervezi, hogy az USA-ban folytatja az extrém hegymászók életét barátnőjével és együtt nyitnak egy iskolát. De előtte még hazautaznak barátja, Stefan esküvőjére a Dachstein hegység lábához, ahol korábban együtt dolgoztak hegyimentőként. Amikor Stefan lezuhan egy balesetben és életét veszti, Andreas úgy dönt, hogy nem utazik el, inkább vigyázni fog elhunyt barátja családjára. Ahogy barátja helyére lép, a csapatban és ő lesz a vezető és egy új, kihívásokkal teli életbe csöppen, ahol az életmentés és a hősies viselkedés mellett a farm körüli munka egyaránt a napi feladatai közé tartozik. Szereplők: Martin Gruber, Heinz Marecek, Michael König
1:30
Walker, a texasi kopó || A külváros (12+)
Walker, a texasi kopó || A külváros (V / 22) Az aktuális rész ismertetője: A külvárosban egy garázdálkodó banda keseríti meg az emberek életét. Leon Barlow, a vietnámi veterán szeretne rendet tenni, de csak egy kislány sebesülése és csodás felépülése döbbenti rá, hogy az erőszakot nem lehet erőszakkal megszüntetni. Walker-ék segítségével azonban helyreáll a rend… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norris, már ''72-ben feltűnt Bruce Lee oldalán, majd
2:25
Bűnös Chicago || Állóvíz (18+)
Bűnös Chicago || Állóvíz (IX / 13) Az aktuális rész ismertetője: Kate szemtanúja egy balesetnek, melyben egy autó belehajt egy folyóba. A nő azonnal az utasok segítségére siet, azonban csak az egyiket tudja megmenteni. Később kiderül, hogy a megmentett férfi bűnöző, míg a halott nő eg áldozat. Kate minden megtesz, hogy az ügy végre járjon. A műsor ismertetése: A vadonatúj akciófilm-sorozat a Lángoló Chicago mintájára készült, ellenben a rendőrség munkáját kíséri figyelemmel. A chicago-i parancsnokság két részlegen teljesít szolgálatot, azaz külön egységnek számítanak a járőrök, valamint a nyomozók. Egyes bűnügyek közben a szakma rejtelmeibe avatnak be minket a készítők, miközben beleláthatunk a szereplők magánéletébe is, és szembesülhetünk a rendőrök közötti bajtársiassággal, csakúgy, mint az ellentétekkel és feszültségekkel... Szereplők: Jason Beghe, Jon Seda, Sophia Bush
3:10
Boldog órák - Így kell ezt csinálni (12+)
Boldog órák - Így kell ezt csinálni (II / 7) Boldog órák _ Így kell ezt csinálni vadonatúj könnyűzenei műsor Katicával _ a Zenebutik csatornán!
3:40
Kedvenceink kedvencei (12+)
Kedvenceink kedvencei (IV / 6) A Zenebutik sztárjai mutatják be kedvenc zenéiket. Megtudhatjuk, hogy nekik milyen zene tetszik. Mit hallgatnak a kocsiban utazás közben, vagy otthon ebédnél, kávézáskor és melyek azok a zenék, amelyekre szívesen buliznak. Kedvenceink kedvencei a Zenebutikon _ Mert velünk napközben is mulathatsz!
4:25
Kedvenceink kedvencei (12+)
Kedvenceink kedvencei (IV / 7) A Zenebutik sztárjai mutatják be kedvenc zenéiket. Megtudhatjuk, hogy nekik milyen zene tetszik. Mit hallgatnak a kocsiban utazás közben, vagy otthon ebédnél, kávézáskor és melyek azok a zenék, amelyekre szívesen buliznak. Kedvenceink kedvencei a Zenebutikon _ Mert velünk napközben is mulathatsz!
5:15
Családi Titkok || Trükkös szeretők (12+)
Családi Titkok || Trükkös szeretők Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
6:10
Tűsarok (12+)
Tűsarok Megmutatjuk, milyen egy ízig-vérig nő világa. Ebben segítségünkre lesz Barbi, aki humoros hangvételével egyedivé varázsolja a műsort. Olyan ez, mint egy hatalmas női táska. Rengeteg izgalmat tartogat, ugyanakkor teljesen hétköznapi... Kiemelt tartalmak: Magyar Divattervezők, Sikeres Nők, Édes Élet rovat _ gasztronómia _ éttermek, Nemzetközi divatvilág, Párkapcsolati tanácsok szakemberek bevonásával
6:15
Mokka (12+)
Mokka A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
8:45
Mokkacino (12+)
Mokkacino A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
9:40
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
11:20
Csapdába csalva || Az érettségi (12+)
Csapdába csalva || Az érettségi (V / 33) Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg... Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban olyan történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be... Szereplők: J. W. Carsle, Till Kraemer
12:00
Tények Délben (0+)
Tények Délben A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
12:30
Walker, a texasi kopó || Egy apakép (12+)
Walker, a texasi kopó || Egy apakép (V / 23) Az aktuális rész ismertetője: Salvatore Matacio-t, a hírhedt drogkereskedőt már nagyon régen szeretnék elkapni, de eddig sikerült kibújnia a felelősségre vonás alól. Bobbie Hunt, a 99. Ranger első nagy bevetése során tanárnőként költözik be Matacio villájába, hogy terhelő bizonyítékokat gyűjtsön… A műsor ismertetése: Walker seriff (Chuck Norris) legközelebbi barátja, az egykori texas ranger, C. D. Parker (Noble Willingham) ugyan már visszavonult, de a nehéz esetek kapcsán mégis hasznos tanácsokkal látja el Walkert. Segítségére van még James "Jimmy" Trivette (Clarence Gilyard Jr. ), a Baltimore-i ex-labdarúgó seriff-helyettes, aki a modern kor eszközeivel segíti Walkert. Valamint csapatuk tagja még Alex Cahill (Sheree J. Wilson), megyei helyettes kerületi államügyész, aki ugyan vonzódik Walkerhez, de néha nem ért egyet a liberális szellemű bűnüldözés megközelítésével... A hétszeres karate világbajnok Chuck Norris, már ''72-ben feltűnt Bruce Lee oldalán, majd olyan filmekben játszo
13:30
A sors keze || Fausto ölte meg az apámat (12+)
A sors keze || Fausto ölte meg az apámat (I / 49) Az aktuális rész ismertetője: Vera nem csak azért vonja felelősségre édesapját, amiért magára hagyta őt a nehéz időkben, hanem a beismerő vallomásért is, melynek megszerzése kudarcba fulladt. Ramiro arra kéri a lányát, hogy bocsásson meg neki a múltban elkövetett hibái miatt. Alberto egyre nehezebben viseli, hogy Ivana is szerepet vállal a céget érintő ügyek intézésében. Octavionak sikerül maradásra bírnia Juliot, aki kitálal. A műsor ismertetése: Pedro boldogtalanul él érdekházasságában, amikor egy üzleti útja során beleszeret Verába. Apja zsarolásának engedve összetöri Vera szívét, ám a sors évekkel később újra összehozza őket... Szereplők: Gabriel Soto, Guillermo García Cantú, Juan Carlos Barreto
14:35
Háborgó szívek || Jesus nem fog bántani engem (12+)
Háborgó szívek || Jesus nem fog bántani engem Az aktuális rész ismertetője: A műhelybe váratlan vendég érkezik, miközben Augustóékat is meglátogatja egy régi ismerős. Adrian felvételt nyer az egyetemre, ahol rögtön egy új barátra tesz szert, ezt viszont Emma nem nézi túl jó szemmel. Guadalupe pedig rajtakapja Jesus-t és Mariluz-t... A műsor ismertetése: Jesus, Damián és Samuel, a három, egymástól elszakított testvér újra egymásra találnak, hogy összefogva bosszút álljanak apjuk gyilkosán. Azonban, amikor egy váratlan esemény kórházba sodorja Jesus-t, úgy fest, hogy a férfira a szerelem is rátalál... Szereplők: Alejandra Espinoza, Gonzalo Garcia Vivanco, Altair Jarabo
15:40
Testvérek (12+)
Testvérek (II / 85) Az aktuális rész ismertetője: Ömer kétségbeesve keresi a táskáját, miközben Harika örül a talált pénznek. Nebahat bosszút forral Suzannal szemben. Doruk igyekszik támogatni édesanyját nehéz helyzetében. Harika az este folyamán bajba keveredik. A műsor ismertetése: Veli és Hatice szeretetben nevelik négy gyermeküket, a 19 éves Kadirt, a 17 éves ikreket, Ömert és Asiye-t, valamint a 6 éves Emelt. Egy nap azonban Hatice rájön, hogy a főnöke az üzlettársa feleségével folytat viszonyt. A szerencsétlen események sorozata folytatódik, és a négy testvér elveszíti édesanyját és édesapját is. Miközben szüleiket gyászolják, és próbálnak túlélni, nem is sejtik, hogy szüleik halálát apjuk egykori főnöke, Akif Atakul okozta. A férfi, hogy fedezze bűneit, állást ajánl Kadirnak, és felveszi Ömert és Asiye-t a tulajdonában lévő magániskolába. A négy nehézsorsú testvér útja keresztezi a gazdagok gyermekeinek világát, ezzel pedig kiszámíthatatlan barátságok és lehetetlen szerelmek szövődnek a k
16:45
A sors útvesztői (12+)
A sors útvesztői Az aktuális rész ismertetője: Cemal őszintén vall Helinnek a valós érzelmeiről, összetörve ezzel Helin szívét. Ilayda cselhez folyamodik, hogy titokban találkozhasson barátaival, Nergis átverve érzi magát. Mahir, hogy megpróbálja kibékíteni Cemal-t és Helin-t egy közös vacsorára invitálja őket. A műsor ismertetése: Miután gyermekei apja magára hagyta, Asiye egyedülálló szülőként neveli lányát Nergis-t és fiát, Ugur-t. A helyi varrodában dolgozik, hogy mindent megteremtsen családja számára. Egy nap váratlan látvány fogadja, miután hazatér a munkából: lányát és fiát sokkos állapotban találja. Anya és gyermekei menekülésre kényszerülnek, azonban a körülmények ellenük dolgoznak... Szereplők: Öykü Karayel, Akin Akinözü, Sarp Apak
18:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:45
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
19:50
Szerencsekerék (12+)
Szerencsekerék (IV / 23) Még több humorral és drámai pillanatokkal folytatódik a Szerencsekerék április 11-én. A TV2 népszerű vetélkedője megújult formában tavaly tért vissza a képernyőre Kasza Tibor vezetésével, és egyből a nézők szívébe lopta magát. A műsor vadonatúj epizódjai a műsorvezető szerint még szórakoztatóbbra sikerültek, így érdemes mindenkinek április 11-től hétköznap esténként a TV2-re kapcsolni, ha felhőtlen kikapcsolódásra vágyik. A Szerencsekerékben továbbra is minden adásban két civil versenyző mellett egy-egy sztár is próbára teszi a tudását, na meg szerencséjét. Többek között olyan hírességek pörgetik meg a kereket, mint Jakupcsek Gabriella, Ördög Nóra, Erdélyi Mónika, Bódi Margó, Krausz Gábor, Stohl András vagy Curtis.
21:40
Párharc (12+)
Párharc (II / 13) Az aktuális rész ismertetője: Május 8-án visszatér a TV2 népszerű napi reality-je, a Párharc. A legújabb epizódokban hét vakmerő sztárpár vállalkozott arra, hogy harcba szálljon és bizonyítsa, kapcsolata minden próbatételt kiáll és képes a többieket legyőzve elvinni a műsor fődíját. Drámai, izgalmas, feszült és humoros pillanatokban sem lesz hiány a Párharc legújabb epizódjaiban. Az új széria olyan komplex feladatok elé állítja a versenyző párosokat, amelyekre nem lehet előre felkészülni. A TV2 népszerű napi realityje idén új helyszínre költözik és még látványosabb, izgalmasabb kihívást jelent a sztárpároknak, akik mindent megtesznek azért, hogy győztesként hagyják el a "harcteret". Van, aki erején és ügyességén túl a taktikai érzékét is beveti már az első napokban. A hét sztárpár, aki versenybe száll: Kozsó, zenei producer, előadóművész és párja, Ágica; Rácz Gergő, zenei producer, előadóművész és felesége, Trixi; Somhegyi Krisztián, műugró, az Exatlon Hungary Bajnok csapatán
22:55
Újratervezés (12+)
Újratervezés (II / 18) Vadonatúj részekkel jön az Újratervezés a TV2-n. Az Ördög Nóra műsorvezetésével folytatódó szériában profi szakemberek ismét olyan rászoruló családok otthonát alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Idén az eddigieknél is több család álma válik valóra. Az előző évadban 6 család élete változott meg a műsor segítségével, és a mostani epizódokban is számos izgalmas, érzelmes pillanatra és nem várt fordulatra számíthatnak a nézők. Az Újratervezés követői minden héten egy új család történetét kísérhetik nyomon, akik pénteken aztán be is költöznek újjávarázsolt otthonukba.
23:55
Tények Extra (0+)
Tények Extra A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
0:30
A hegyimentők || Elrabolva - 1. rész (12+)
A hegyimentők || Elrabolva - 1. rész (X / 13) Az aktuális rész ismertetője: Hanno Bach a sikeres üzletember balesetet szeved a hegyekben. Később, amikor Markus elmegy a feleségéhez, hogy közölje a hírt megtudja, hogy a férfi azért ment a hegyekbe, hogy fél millió eurós váltságdíjat adjon át egy ismeretlennek, aki elrabolta a gyerekét. A baleset miatt azonban ez nem valósúlt meg és a rablók egyre türelmetlenebbek, a pénznek viszont nyoma sincs... A műsor ismertetése: Andreas azt tervezi, hogy az USA-ban folytatja az extrém hegymászók életét barátnőjével és együtt nyitnak egy iskolát. De előtte még hazautaznak barátja, Stefan esküvőjére a Dachstein hegység lábához, ahol korábban együtt dolgoztak hegyimentőként. Amikor Stefan lezuhan egy balesetben és életét veszti, Andreas úgy dönt, hogy nem utazik el, inkább vigyázni fog elhunyt barátja családjára. Ahogy barátja helyére lép, a csapatban és ő lesz a vezető és egy új, kihívásokkal teli életbe csöppen, ahol az életmentés és a hősies viselkedés mellett a farm körüli munka egya
1:30
Rosszkor, rossz helyen (12+)
Rosszkor, rossz helyen Franket, az egykori rendőrfőnököt alaposan megtépázta az élet. Felesége egy autóbaleset áldozata lett, közvetlenül azután, hogy megtudták, lányuk rákban szenved. A munkájától megfosztott férfi ezért vagyonőrként kezd el tevékenykedni a helyi fegyverboltban, ahol egy napon gyilkosság szemtanúja lesz. Frank vallomása könnyedén rács mögé juttathatja az elkövetőt, akinek fogadott fia mindent megtesz azért, hogy eltegye láb alól az egykori kopót. Azonban amikor Frank lánya, Chloe is veszélybe kerül, az ügy személyessé válik, és a férfit ezután semmi sem tántoríthatja el attól, hogy gyermeke védelmére keljen. Szereplők: Bruce Willis, Ashley Greene, Michael Sirow
3:05
Piszkos pénz (15+)
Piszkos pénz Bob (Tom Hardy), az "egyszerű" pultos. A megszokottnál kicsit furcsábban és lassabban viselkedik, mint ahogy az elvárható az emberektől. Az unokabátyja bárjában dolgozik hosszú évek óta. A bárban, ami egy a sok közül, amit a maffia pénz begyűjtői használnak depónak. Egyik este két ismeretlen ki rabolja őket. Ami olyan események sorozatát indítja el, amik teljesen felforgatják Bob addigi életét. Bob így olyan dologra is kényszerülhet, amit korábban egyszer már megtett. Azonban szerette volna azt a korábbi dolgot nem csak elfelejteni… hanem főleg elkerülni is, hogy újra rá kényszerüljön. Mert most olyat kellene ismét megtennie, amit gyűlöl és egyáltalán nem jellemző rá…Szereplők: Tom Hardy, Noomi Rapace, James Gandolfini
5:20
A csendőr nősül (12+)
A csendőr nősül A sok galibát okozó Lütyő őrmester beevez a házasság révébe. Egy ezredes csinos özvegye veti ki a hálóját a derék csendőrre, remélve, hogy némi ösztönzéssel és összeköttetéssel tisztet csinál majd belőle. És kit ne szédítene meg a díszes tiszti egyenruha, különösen, ha a kedves Josépha még a jelentkezését is elintézi a tisztképző iskolára. Szereplők: Louis De Funes, Claude Gensac, Michel Galabru
7:10
Ne játssz a tűzzel (12+)
Ne játssz a tűzzel Tűzhöz riasztják Jake Carson elit tűzoltóegységét. A csapat három gyermeket ment ki egy lángoló házból. Kiváló felkészülésüknek köszönhetően a tüzet gyorsan eloltják, arra azonban senki sem készítette fel őket, mekkora kihívást jelent három gézengúzra felügyelni, gondoskodni róluk. A gyerekek szüleit ugyanis nem sikerül megtalálni. Az erdőtüzek oltására specializálódott, marcona tűzoltóosztag tagjai bizony emberükre akadnak a három izgága, csintalan csemetében. Szereplők: Brianna Hildebrand, Judy Greer, Keegan-Michael Key
9:10
Én a vízilovakkal vagyok (12+)
Én a vízilovakkal vagyok Tom Afrikába szervez szafarikat külföldi vadászoknak. Így nem örül túlságosan fivére megjelenésének, aki önkéntes állatvédő. Slim tönkre is teszi az üzletét, amikor egyetlen lövéssel defektessé teszi testvére dzsipjét. Tom a tóban, a vízilovak közt köt ki. Ekkora sérelem pedig nem maradhat megtorlatlanul, ám a testvérháború helyett közös ellenségük, a kapzsi állatkereskedő és cinkosai ellen egyesítik erőiket... Szereplők: Terence Hill, Bud Spencer, Joe Bugner
11:15
Creed II (12+)
Creed II Az élet kötéltánccá vált Adonis Creed számára. Személyes kötelezettségei és a következő nagy meccsre való felkészülése között megtalálni az egyensúlyt komoly kihívásnak bizonyul. Az, hogy ellenfele családja és a sajátja közös múlttal bír, csak feszültebbé teszi a közeledő megmérettetést a ringben. Rocky Balboa viszont mindvégig ott van mellette, így együtt néznek szembe régi sérelmeikkel, együtt jönnek rá, miért is érdemes küzdeni és együtt fedezik fel, hogy semmi sem fontosabb a családnál. A Creed II. visszanyúl az alapokhoz s újra rámutat, mitől is lesz valaki bajnok, és emlékezetünkbe vési, hogy bármerre tartunk, a múltunktól nem szabadulhatunk. Szereplők: Tessa Thompson, Sylvester Stallone, Michael B. Jordan
13:55
Az olasz meló (12+)
Az olasz meló A terv tökéletes. A melót hibátlanul megcsinálták, a menekülés is tiszta ügy volt. Az egyetlen bökkenő, amire Charlie Croker mestertolvaj álmában sem gondolt, saját csapatának egyik tagja lett. Miután sikerült végrehajtaniuk egy elképesztő aranyrúdrablást Velence egyik szigorúan őrzött palotájában, Charlie és bandája nem akarnak hinni a szemüknek és az eszüknek, amikor egyik társukról kiderül, hogy kettős játékot űzött. Innentől nem a kassza a tét, hanem a bosszú! Ekkor lép a képbe Stella, a gyönyörű, acélidegzetű kasszafúró, aki csatlakozik Charlie csapatához, amikor vissza akarják lopni az aranyat. Mégpedig úgy, hogy betörnek Los Angeles közlekedésfelügyeleti központjába, megbabrálják a jelzőlámpákat, és a város történetének legnagyobb közlekedési dugóját idézik elő… Az 1969-es klasszikus modern változata tele van fordulatokkal, izgalmas kaszkadőrmutatványokkal, páncélkocsikkal, motorokkal, helikopterekkel, beláthatatlanul vad kanyarokkal, akcióval és izgalommal! Szereplők: Mark Wahlberg, C
16:20
Elrabolva 2 (12+)
Elrabolva 2 Két évvel lánya elrablását követően Bryan Mills (Liam Neeson), a vérprofi volt CIA-ügynök Isztambulba utazik egy biztonsági munka miatt, ahová magával viszi a lányát, Kim-et (Maggie Grace) és volt feleségét, Leonore-t (Famke Janssen) is. A halottaikat gyászoló albán maffia bosszút esküszik, és Mills családjára ismét lecsapnak. A tapasztalt ügynök azonban semmitől sem riad vissza: kíméletlen, véres harcba kezd, hogy megóvja szeretteit, és kiszabadítsa túszul ejtett feleségét. Szereplők: Liam Neeson, Maggie Grace, Famke Janssen
18:20
Halálos iramban: Ötödik sebesség (12+)
Halálos iramban: Ötödik sebesség Miután Brian és Mia kiszabadította Dom-ot mielőtt az börtönbe került volna, az egyik régi haverjuknál, Vince-nél húzzák meg magukat Rio de Janeiróban. Azt hiszik, sikerül kijátszaniuk a hatóságokat, ám Luke Hobbs szövetségi ügynököt kemény fából faragták. Egy bulldog szívósságával követi a nyomaikat az embereivel. Vince közben nagy bulit ajánl a pénztelen menekülőknek, amellyel azonban kivívják a korrupt üzletember, Reyes haragját. Dom pedig tudja, ha ki akarnak szállni, le kell számolniuk az üldözőikkel... Szereplők: Vin Diesel, Dwayne Johnson, Paul Walker
21:00
A kém, aki dobott engem (15+)
A kém, aki dobott engem Audrey (Mila Kunis) és Morgan (Kate McKinnon) a legjobb barátnők, élnek, mint hal a vízben a nyüzsgő Los Angelesben. Egészen addig, amíg ki nem derül, hogy Audrey expasija (Justin Theroux) kém, és elszánt bérgyilkosok üldözik, akik történetesen épp a csajok lakásán kötnek ki. A duó akcióba lendül, és beszáll a nemzetközi kémjátszmába, csak egy a gond: halvány lila gőzük sincs, hogy mit csinálnak. A szálak Európába vezetnek, és miközben az önjelölt Mata Harik a nyomukban lihegő gyilkosokkal próbálják felvenni a harcot, még egy jóképű, ám kissé gyanús brit ügynök (Sam Heughan) is a horgukra akad... Szereplők: Mila Kunis, Kate McKinnon, Justin Theroux
23:25
Erőnek erejével (15+)
Erőnek erejével Miután Ray Owens egy balsikerű művelet miatt érzett elkeseredésében elhagyja a Los Angeles-i rendőrség kábítószerosztályát, seriffként vigyáz egy álmos határvároska, Sommerton Junction rendjére. A békés időknek azonban egyik pillanatról a másikra vége szakad, amikor a hírhedt drogbáró, Gabriel Cortez elképesztő vakmerőséggel megszökik az FBI rabkonvojából. Kíméletlen zsoldosok segítségével, akiket a jégszívű Burrell vezet, Cortez az amerikai-mexikói határ felé száguld egy felspécizett kocsiban, egy tússzal az oldalán... Szereplők: Arnold Schwarzenegger, Eduardo Noriega, Johnny Knoxville
1:50
Véres gyémánt (16+)
Véres gyémánt Solomon (Djimon Hounsou), akit elválasztanak a családjától, és arra kényszerítenek, hogy a gyémántmezőkön dolgozzon, egy nap különleges drágakövet talál, amit élete kockáztatásával elrejt, hogy az érte kapott pénzzel megmentse a családját. Archer (Leonardo DiCaprio), az exzsoldos tudomást szerez a kincsről, és Mady Bowen (Jennifer Connelly) újságírónő közvetítésével Solomon mellé szegődik abban a reményben, hogy a kincs sikeres értékesítésével ő is jól jár, és végre elhagyhatja Afrikát. A két ember sorsa végzetesen összefonódik az életveszélyes vállalkozás során. Szereplők: Leonardo DiCaprio, Djimon Hounsou, Arnold Vosloo
5:15
A négy testőr - Ez még nem a vég (12+)
A négy testőr - Ez még nem a vég 1650 táján, vagy valahogy úgy, 30 évvel a királyi háznak tett dicsőséges szolgálat után a négy muskétás öregesen éli hétköznapi életét. D'Artagnan (Pierfrancesco Favino) disznópásztor lett, fáj a térde és a könyöke, Athos (Rocco Papaleo) biszex partikkal szórakoztatja magát, Porthos (Valerio Mastandrea) lefogyott, szomorú és boldogtalan, az ópium és a bor rabja, Aramis (Sergio Rubini) szerzetes egy rendházban, azóta se fogott fegyvert. Amikor Anna királynő, aki fia, a kiskorú XIV. Lajos király helyett uralkodik, egy utolsó(előtti) szolgálatra hívja a muskétások, mind a négyen azonnal újra lóra pattannak, és új értelmet próbálnak szerezni a ",Mindenki egyért, egy mindenkiért! " jelszónak. Szereplők: Pierfrancesco Favino, Rocco Papaleo, Valerio Mastandrea
7:25
Az angyalok is esznek babot (12+)
Az angyalok is esznek babot Sonny (Giuliano Gemma) veszélyes álmodozó, aki azt gondolja magáról, hogy képes lenne megölni akár a maffia egyik vezérét is. Ebből a tuti buliból persze semmi pénzért nem hagyná ki birkózó barátját, Charlie-t (Bud Spencer). Amikor kiderül, hogy gengszterként nem állják meg a helyüket, mivel képtelenek a szegény boltosoktól behajtani a védelmi pénzt, új feladatot kapnak. Végezniük kell az amerikai kongresszus egyik tagjával. A két jómadár pillanatok alatt a legnagyobb slamasztikában találja magát. Annyira megriadnak, hogy úgy döntenek, visszatérnek a békés polgári életbe. Ám ez már nem is olyan egyszerű. Szereplők: Bud Spencer, Giuliano Gemma, Robert Middleton
9:55
A kezdet kezdete (12+)
A kezdet kezdete Zed (Jack Black) és Oh (Michael Cera), a két kőkorszaki szaki nehezen jön ki a törzs többi tagjával. Senki sem rajong a nagyszájú, botcsinálta vadászért és a félénk, szánalmas gyűjtögetőért. Amikor a törzs megunja, hogy eltartsa a két léhűtőt, kiteszik a szűrüket. Zed és Oh vándorútra indul, melynek során akarva-akaratlanul sorsdöntő események részesei lesznek. Miközben bibliai tájakon gyalogolnak, bibliai történetekbe keverednek. Találkoznak Káinnal és Ábellel, Ábrahámmal és Izsákkal, megismerkednek néhány prófétával, Szodomában közerkölcsöt bomlasztanak, és még a rabszolgaságot is megtapasztalják. Szereplők: Christopher Mintz-Plasse, Michael Cera, Oliver Platt
11:45
Tintaszív (12+)
Tintaszív Amikor Mo Folchart (Brendan Fraser) felolvas egy történetet, a szereplők életre kelnek. Egy alkalommal azonban megfordul a dolog, és váratlanul a felesége kerül át a könyv lapjaira, és a Tintaszív című könyv rabja lesz. Mo kilenc éven keresztül próbálja megtalálni a könyvet, hogy kiszabadíthassa a feleségét, amikor a regény gonosz alakja, Kaprikornusz (Andy Serkis) elrabolja Mo kislányát, Meggie-t (Eliza Bennett), hogy a segítségével életre keltse szövetségesét, az Árnyékot. Mo a hús-vér és a képzelet szülte segítőtársaival útra kel, hogy megmentse lányát, megtalálja feleségét és mindenkit visszajuttasson oda, ahová tartozik. Szereplők: Brendan Fraser, Andy Serkis, Eliza Bennett
13:55
Az igazság ára (12+)
Az igazság ára Mickey Haller (Matthew McConaughe) ügyvéd eddig javarészt piti bűnözők védelmét látta el, ám most úgy érzi, megfogta az isten lábát. Egy gazdag Beverly Hills-i playboy (Ryan Phillippe) ügyét bízzák rá, akit emberölési kísérlettel vádolnak. Az ügyvéd azt hiszi, könnyű dolga lesz, ám a rengeteg pénzzel kecsegtető eset, amely pofonegyszerűnek ígérkezik, hamarosan halálos játszmává alakul át. Hallernek nemcsak egy hozzá hasonlóan mesteri manipulátorral, de saját lelkiismeretével is meg kell küzdenie. Szereplők: Matthew McConaughey, Ryan Phillippe, Marisa Tomei
16:30
xXx 2: A következő fokozat (12+)
xXx 2: A következő fokozat Augustus Gibbons (Samuel L. Jackson) különleges ügynök sikeresen bebizonyította, hogy az utcán felnőtt rosszfiúk néha hatékonyabban küzdenek a külső vagy belső ellenséggel, mint a jól képzett profik. Csak egyetlen szépséghibája van az új módszernek. Az öntörvényű harcosoknak nem áll érdekükben a jó oldalra állni, és az életüket kockáztatni egy elvont célért. Ráadásul, aki elég jó ahhoz, hogy méltó ellenfele legyen a terroristáknak, azt nem lehet pórázon tartani. Gibbons új választottja Darius Stone (Ice Cube) meglepő módon vállalja egy katonai összeesküvés leleplezését. A tervvel azonban két baj is van. Az ellenfelük, Deckert (Willem Dafoe) ravasz kígyó, Stone pedig egy parancsnak sem engedelmeskedik. Szereplők: Ice Cube, Samuel L. Jackson, Willem Dafoe
18:30
Bűnvadászok (12+)
Bűnvadászok Wilbur Walsh (Bud Spencer) és Matt Kirby (Terence Hill) a kikötőben bóklászva próbálnak munkát szerezni. Ám a furcsa párosnak nincs nagy szerencséje, munka helyett néhány helyi gengszter és pár autó szétpüfölésével kell vigasztalódniuk. Ezért úgy döntenek, hogy kirabolnak egy szupermarketet, de az akció balul sül el. A bolt hátsó bejárata helyett a helyi rendőrőrs ajtaján robbannak be. Hogy elkerüljék a letartóztatást, beállnak rendőrnek. A törvény jó oldalán állva sem hazudtolják meg önmagukat, aktuális pofonzáporaik között nyomozni kezdenek egy kínai titokzatos halála után, és miközben a szálakat gombolyítják, előszeretettel teszik helyre a környékbeli rossz fiúk állkapcsát és más, ütésre zsibbadó testrészeit is. Szereplők: Terence Hill, Bud Spencer, Jill Flanter
21:00
Halálos fegyver 3. (16+)
Halálos fegyver 3. Riggs (Mel Gibson) és Murtaugh (Danny Glover) komoly problémával kerül szembe. Egy rendőrből lett bandafőnök támad a városra. Őrült tetteiben nincs rendszer: lopott fegyverekkel kereskedik, de árujának java részét saját maga használja. Azokat a házakat és autókat, melyeket a nyomában lévő rendőrpáros véletlenül épen hagyna, ő teszi a földdel egyenlővé. Robbanások, üldözések és utcai lövöldözések követik egymást elképesztő sebességgel. És hogy a felfordulás teljes legyen, a túlbuzgó ingatlanügynök Getzen (Joe Pesci) kívül egy harcias rendőrnő (Rene Russo) is színre lép. Szereplők: Mel Gibson, Danny Glover, Joe Pesci

TV műsor (2023. 05. 24.)

Tv műsorunkban megtalálható az összes Magyarországon ismert és nézett tv csatorna és televízió adás aktuális mai műsora, holnapi, holnaputáni, vagy akár egész heti műsora.

Minden oszlop egy tv csatorna műsorát mutatja. Az oszlop tetején lévő zöld nyíllal lenyitható panelről a 18 legnépszerűbb televízió csatorna műsora közül választhatunk, majd lejjebb az összes csatorna megtalálható. Az egyes oszlopok külön-külön állíthatóak, így be tudjuk állítani, hogy csak azokat a csatornákat lássuk amik érdekelnek minket.

Az egyes oszlopok külön-külön görgethetőek, így juthatunk el a reggeli műsoroktól, a délutáni, esti műsorok megtekintéséig.

A műsormezők jobb alsó sarkában lévő “i” betűre kattintva, több infót tudhatunk meg az adott programról. A menü melletti nagyító ikonnal kereshetünk egyes tv műsorokra, illetve a hold jellel válthatunk éjszakai nézetre.