0:40
Az 57-es utas (16+)
Az 57-es utas Charles Rane (Bruce Payne), a világ egyik legveszedelmesebb bűnözője az FBI kíséretében az 57-es járat utasa, akárcsak John Cutter (Wesley Snipes) antiterrorista szakértő, aki épp új állomáshelyére tart. Cutter nem is sejti, hogy egy gépen utazik Rane-nel, ahogy azt sem, hogy az utasok között a terrorista jól értesült, állig felfegyverzett társai is elvegyültek. Röviddel a felszállás után a fegyveresek hatalmukba kerítik a gépet, megölik az FBI embereit és kiszabadítják főnöküket. És ekkor az egyik átlagosnak tűnő utas kezébe veszi az ügyet. Szereplők: Wesley Snipes, Elizabeth Hurley, Bruce Payne
2:40
Billy, a Kölyök (18+)
Billy, a Kölyök A fiatal Rio Cutler (Jake Schur) és idősebb nővére, Sara (Leila George) kénytelenek elhagyni otthonukat, miután egy dulakodásban véletlenül megölik az apjukat. Az áldozat testvére, Grant Cutler (Chris Pratt) feldühödve ered utánuk. Kétségbeesett menekülésük során Santa Fe felé veszik útjukat, és a sors összehozza őket egy törvényen kívüli bandával, amelynek a vezére a hírhedt Billy, a Kölyök (Dane DeHaan). A testvéreknek nem sok választása van, kénytelenek együtt menekülni a bandával Pat Garrett seriff (Ethan Hawke) kíméletlen különítménye elől. Szereplők: Chris Pratt, Dane DeHaan, Ethan Hawke
4:45
CSI: New York-i helyszínelők || Titkok labirintusa (16+)
CSI: New York-i helyszínelők || Titkok labirintusa (III / 15) Az aktuális rész ismertetője: Reed Garret néhány igen érdekes információval szolgál Mac számára egy főiskolás hallgató halálával kapcsolatban. A csapat többi tagjának Ava Brandt előtt kellene egy lépéssel járniuk, hogy kitalálják, miért gyilkoltak meg egy biztonsági őrt. A műsor ismertetése: Jerry Bruckheimer (Karib-tenger kalózai, Con Air fegyencjárat) csak Spielberghez hasonlítható filmes géniusz. Nagy nevű kollégájához hasonló tévedhetetlenséggel nyúl a legjobb témákhoz és készít belőlük világra szóló sikerfilmeket. Mr. Bruckheimer azonban nem csak a moziban mozog otthonosan, hanem a tévé világában is, ahol szintén csak a legnagyobbak között említhetjük. Olyan televíziós sikerszériák fűződnek a nevéhez, mint a Titkos küldetés (E-ring), vagy a Döglött akták (Cold Case) és mindenek előtt a legnagyobb sikersorozatot arató CSI: A helyszínelők. A Las Vegas-i bűnügyi helyszínelők munkáját bemutató sorozat olyan népszerűségre tett szert az évek folyamán, hogy Bruckheimernek, ha
5:50
Nevess csak! (12+)
Nevess csak! Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak! Szereplők: Denis Levasseur, Marie Pierre Bouchard, Dany Many
6:00
Fókusz Plusz (12+)
Fókusz Plusz Megmutatjuk a világ legexkluzívabb helyeit, legkülönlegesebb embereit, és azt, hogy mi történik a legfurcsább hírek hátterében.
7:05
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
7:40
Kölyökklub (6+)
Kölyökklub A Kölyökklub az RTL Klub gyerekeknek szóló hétvégi műsorblokkja. A legkisebbektől a legnagyobbakig olyan animációs filmekből válogathatnak a nézők mint a Szilveszter és Csőrike kalandjai, Garfield, Micimackó legújabb kalandjai, A Mancs őrjárat vagy SpongyaBob Kockanadrág.
10:05
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
11:05
A Muzsika TV bemutatja (12+)
A Muzsika TV bemutatja A Muzsika TV bemutatja! a zenei csatorna népszerű Kívánságkosár című műsorával vasárnap délelőttönként jelentkezik az RTL Klubon. Kívánjon e-mailben (kivansagkosar@rtl. hu), levélben (Kívánságkosár! 1222 Budapest, Nagytétényi út 29. ), vagy akár videóüzenetben (rtl. hu/kivansagkosar)! Kéréseit teljesíti a Kívánságkosár házigazdája: Ladinek Judit.
11:45
Az Év Hotele (12+)
Az Év Hotele Az Év Hotele nézői szavazataik segítségével megválasztják az egyes hónapok, illetve az Év Hotelét. A versenyben induló magyarországi vidéki szálláshelyeket Pataki Zita műsorvezető járja végig egy-egy pár vagy család segítségével, akiknek saját történetét is megismerjük, legyen szó akár békülésről vagy éppen lánykérésről. A pár kipróbálja, teszteli a hotelek szolgáltatásait, értékeli a szálláshelyeket, a nézők pedig a műsor hivatalos Facebook oldalán szavazhatnak a hotelekre és nyerhetik meg a hetente kisorsolt wellness-hétvégék egyikét. Adásonként két-két szálláshelyet próbálunk ki, a nézők pedig az adást követően szavazhatnak, így alakul ki a végső sorrend, ami alapján kihirdetjük a hónap hoteleit. 2018 januárjában pedig a nézők új szavazatokkal választhatják meg Az Év Hotelét a hónapok legjobb hotelei közül, a szavazók közül egy szerencsés pedig egyhetes nyaralással kezdheti az évet Az Év Hotelében.
12:35
A dadus (12+)
A dadus (V / 2) Az aktuális rész ismertetője: Maxwell meghívja Frant egy nagyon előkelő vacsorára, amit Elton John rendez. Fran a vetített film miatt kisebb galibába keveredik, majd minden eszközzel próbálja titkolni, hogy őt látták a vásznon. A színjáték miatt nem sikerül túl jól a randi. Ezalatt C. C. megpróbálja felvenni a versenyt Fran nyilvánvaló előnyével. A műsor ismertetése: Fran Fine (Fran Drescher) csupaszív, életvidám ifjú hölgy, aki egyszerre veszíti el hűtlen szerelmét, egyben főnökét, s ezzel együtt az állását is. A sors egy véletlen folytán Maxwell Sheffield (Charles Shaughnessy), a gazdag özvegyember házába vezeti, ahol még aznap dadusként munkába áll. Közvetlen természete és őszinte szeretete miatt hamarosan megkedvelik a gyerekek is…Szereplők: Fran Drescher, Charles Shaughnessy, Daniel Davis
13:15
XXI. század - a legendák velünk élnek || Honnan jöttek a magyarok? (12+)
XXI. század - a legendák velünk élnek || Honnan jöttek a magyarok? Az aktuális rész ismertetője: Nincs még egy olyan pontja a múltunknak, amelyhez annyi különböző tudományos hipotézis és a fantasztikum világába tartozó hiedelem kapcsolódik, mint az őstörténetünk. Az elmúlt tíz év szenzációs régészeti felfedezései, az archeogenetika robbanásszerűen fejlődő tudománya és az írott források újraértelmezése révén azonban hirtelen minden eddiginél közelebb jutottunk a megfejtéshez. Pásztor Gábor filmje a XXI. században. A műsor ismertetése: A történelem nem unalmas, legfeljebb rosszul írják. Teljességre, azaz a összefüggések mindenre kiterjedő feltárására aligha van mód, nem csak az adatok hiányossága, hanem az élet rövidsége miatt is. A részletek azonban sokat mondanak el, mint ahogy egy-egy mondat, egy-egy gesztus sokat árul el az emberről. Az anekdoták fontosak hát _ három kis történet már jellemez egy embert, egy kort. Ezeknek a történeteknek a segítségével akarja bemutatni a történelmet a XXI. század, ahol a legendák velünk élnek.
13:50
Házon kívül (12+)
Házon kívül A Házon kívülben kritikával fogadjuk a politikusok nyilatkozatait. Utánajárunk a botrányoknak, és a valódi tények után kutatunk. És kérdezünk mindenkitől, akkor is, ha nem akarják. Szeretnénk, ha a műsor készítésében Önök is részt vennének: várjuk történeteiket a hazonkivul@rtl. hu címen és a facebookon (https://hu-hu. facebook. com/HazonKivul/).
14:30
Doc West 2. (12+)
Doc West 2. Denise (Clare Carey), a tanárnő régi vágya, hogy legyen egy kórház Holysendben. A Doki (Terence Hill) úgy dönt, hogy támogatja ezt a költséges ötletet és Basehart seriff (Paul Sorvino) segítségét kéri. A seriff szerint csak egy pénzes pókerbajnokság kell, aminek a nyereménye fedezné az építés költségeit, és a Doki örökbefogadott kislányának a tanítását. Hamarosan megérkeznek a városba a leghíresebb és legveszélyesebb pókerjátékosok, akik alaposan felbolygatják a várost. Szereplők: Terence Hill, Paul Sorvino, Boots Southerland
16:50
Rendőrakadémia 2. - Az első bevetés (12+)
Rendőrakadémia 2. - Az első bevetés Pete Lassard kapitánynak (Howard Hesseman) alaposan meggyűlt a baja a körzetében tevékenykedő bandákkal. Ha nem sikerül leszámolnia velük sürgősen, elveszti az állását, amelyre már szemet is vetett Mauser hadnagy (Art Metrano). Épp kapóra jön a rendőrakadémián frissen végzettek hada: Mahoney (Steve Guttenberg), aki soha nem akart zsaru lenni, Hightower(Bubba Smith), a fegyverbolond Tackleberry (David Graf), a hangeffektusaival népszerű Jones (Michael Winslow) és a többiek. És ezzel Lassardnak sikerül elérni azt, hogy immár nemcsak az utcákon, hanem a rendőrségen belül is teljes legyen a káosz. Szereplők: Steve Guttenberg, Bubba Smith, Howard Hesseman
19:00
RTL Híradó Esti kiadás (0+)
RTL Híradó Esti kiadás Az RTL Klubon mindennap többször is láthatjuk, mi történt a nagyvilágban. Nem csupán a fontosabb bel- és külpolitikai hírekről, hanem gazdasági, sport és kulturális vonatkozású eseményekről is tájékoztatnak bennünket a műsorvezetők.
20:00
Cápák között (12+)
Cápák között (V / 3) Az aktuális rész ismertetője: A Cápák között négy sikeres évad után vasárnap esténként új évaddal folytatódik. A formátum eredeti változata, az angol Dragons' Den 2005-ben hódította meg a világot, ma már 45 országban látható, hazánkban 2019-ben került először képernyőre, azóta évről évre nő a sikere. Az RTL üzleti show-műsorának Cápái olyan üzletemberek, akik saját pénzüket kockáztatva döntik el, hogy beszállnak-e egy üzletbe, vagy sem. Az elmúlt évadok során ennek köszönhetően több tucat kis-, és középvállalkozás, valamint startup talált befektetőt és üzleti mentort magának. A Cápák között hazai indulása óta a Cápák a műsorban összesen majdnem egymilliárd forintot ígértek oda. A már jól ismert Cápák újabb ötletekre harapnak • Tomán Szabina, a magyarországi Tomán Lifestyle tulajdonosa, cégének 4 országban 31 szalonja van. Az életmódváltás és az egészséges szépség nagykövete. • Balogh Levente _ a vízkirály. A Szentkirályi ásványvíz alapító tulajdonosa. Emellett befektető és üzle
21:30
Az Igazság Ligája (12+)
Az Igazság Ligája Bruce Wayne (Ben Affleck) tudja, hogy nem vonulhat vissza. A világnak szüksége van rá, és a hozzá hasonlókra, mert különben védtelen. Új szövetségese, Diane Prince (Gal Gadot) segítségével csapatot toboroz. Ehhez hasonló nem történt még soha: Batman és Wonder Woman mellé felsorakozik egy csapat metahumán: Aquaman (Jason Momoa), Cyborg (Ray Fisher) és Flash (Ezra Miller). És amikor végre összefognak, rá kell jönniük, hogy talán még az ő egyesített erejük is kevés. A Földet fenyegető katasztrófa már nagyon közel jár, és elképesztő hatalommal bír. Szereplők: Ben Affleck, Gal Gadot, Jason Momoa
1:25
Hajsza élő adásban (16+)
Hajsza élő adásban Frank Penny, a kegyvesztett zsaru megváltási misszióra indul, hogy megtalálja a rendőrfőnök elrabolt lányát. Mivel a lány túlélési esélyei egyre kisebbek, Penny végzetes hibát követ el, amikor megöli az emberrablót, minimálisra csökkentve ezzel az esélyét, hogy a lány nyomára bukkanjon. Pennynek szüksége van az ambiciózus újságíró, Ava segítségére, aki élőben közvetíti a keresést. Ám elszabadul a pokol, amikor felbukkan a halott emberrabló testvére, aki véres bosszút esküdött a zsaru ellen. Szereplők: Dina Meyer, Giancarlo Esposito, Aaron Eckhart
3:25
Rex felügyelő || Gyilkosság a börtönben (12+)
Rex felügyelő || Gyilkosság a börtönben Az aktuális rész ismertetője: A női börtönben meghal az egyik rab. Az ügyet öngyilkosságnak tűntetik fel, de Niki kételkedik benne, ezért "beköltözik" a börtönbe. Kiderül, hogy gyilkosság történt, mert a nő védelmezte azt, akit valóban meg akartak ölni. A kiszemelt áldozatra így már Niki vigyáz, s kiderül, hogy azért akarják a nőt megölni, mert évekkel ezelőtt rávették, hogy vállaljon magára egy gyilkosságot, s a valódi elkövető attól tart, hogy megváltoztatja a vallomását. A műsor ismertetése: Rex, a gyönyörű és intelligens németjuhász rendőrkutya nyomozó társával együtt minden bűnügyet megold. Szereplők: Kaspar Capparoni, Augusto Zucchi, Fabio Ferri
4:20
Rex felügyelő || Merénylet Rex ellen (12+)
Rex felügyelő || Merénylet Rex ellen Az aktuális rész ismertetője: Az idős nyugdíjas merénylet áldozata lesz. Halálát egy levélbomba okozza, melyet a saját tenyészetéből ellopott kedvenc galambja kézbesít. A nyomozás során kiderül, hogy a fia lopta el a galambot, s adta tovább egy dealernek a kábítószer szállítására. A műsor ismertetése: Rex, a gyönyörű és intelligens németjuhász rendőrkutya nyomozó társával együtt minden bűnügyet megold. Szereplők: Kaspar Capparoni, Augusto Zucchi, Fabio Ferri
5:10
Rex felügyelő || A kis koldusok (12+)
Rex felügyelő || A kis koldusok Az aktuális rész ismertetője: Egy elhagyatott vagonban több kelet-európai kisfiút tartanak fogva, szörnyű körülmények között. A két gátlástalan alak egyiküket brutálisan megveri, aki belehal a sérüléseibe. A holttestet másnap egy szeméttelepen találják meg. Eközben Nikolai-t, a román kisfiút használják fel a gyilkosok, hogy hamis bankjegyeket váltsanak be. Marc akcióra-, Rex pedig ugrásra kész, a nyomozás kezdetét veszi. A műsor ismertetése: Rex, a gyönyörű és intelligens németjuhász rendőrkutya nyomozó társával együtt minden bűnügyet megold. Szereplők: Kaspar Capparoni, Augusto Zucchi, Fabio Ferri
6:00
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
7:10
Hupikék törpikék || Törpilla balettcipője (12+)
Hupikék törpikék || Törpilla balettcipője (I / 13) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék... Szereplők: Don Messick, Danny Goldman, Lucille Bliss
7:35
Hupikék törpikék || A törperős úr (12+)
Hupikék törpikék || A törperős úr (I / 14) A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék... Szereplők: Don Messick, Danny Goldman, Lucille Bliss
8:05
Éljen Julien Király! || A könyv (12+)
Éljen Julien Király! || A könyv (II / 19) Az aktuális rész ismertetője: Julien király egy könyvet szeretne, Mildred Von Hootenpuff nagykönyvét a helyes viselkedésről. Mort aki bármit megtenne a királyért vállalkozik, hogy megszerzi a könyvet. A könyv segítségével Julien király át akarja vezetni a makikat az állati viselkedésből az illedelmességbe, azzal azonban nem számolt, hogy a helyes viselkedés rendkívül unalmas is lehet. A műsor ismertetése: Julien király amellett, hogy hatalmasakat bulizik és mókázik, megállíthatatlan vasöklű uralkodó is egyben! Az eredeti és vicces sorozat elhozza Madagaszkár vadvilágát, amelyben a király a legőrültebb kalandokba keveredik, amiket a dzsungel kínál. A fantasztikus, színes karakterek új szereplőgárdája csatlakozik magához Julien királyhoz, valamint helyetteséhez, Maurice-hoz és régi hívéhez, Morthoz. Színpompás és kivételesen vicces kalandokban lesz részünk minden egyes epizódban. Szereplők: Danny Jacobs, Andy Richter, Kevin Michael Richardson
8:30
Magyar népmesék || A hólyag, a szalmaszál és a tüzes üszök (12+)
Magyar népmesék || A hólyag, a szalmaszál és a tüzes üszök (I / 51) Az aktuális rész ismertetője: A hólyag, a szalmaszál és a tüzes üszök világot látni mennek. Egy vízhez érkeznek. A hólyag és a szalmaszál könnyedén átúsznak. A parázs fél, hogy kialszik, így arra kéri barátait, hogy vigyék át. A szalmaszál a parázstól elég, a parázs a víztől kialszik, a hólyag pedig megpukkad a nevetéstől. A műsor ismertetése: Jankovics Marcell avatott kézzel nyúlt a magyar népmesekincs ismert és kevésbé ismert történeteihez. A sorozat stílusában a népművészet motívumait használja fel, egyéni, mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetet nyújtó képi világot teremtve ezzel.
8:40
A kis hableány || Karkötő (12+)
A kis hableány || Karkötő (I / 6) Atlantikát, a víz alatti birodalmat sellők népesítik be. Uralkodójuk Triton király, akinek hét lánya van, közülük a legkisebb Ariel, aki megmagyarázhatatlanul vonzódik az emberek világához. Ariel az idejét a víz felett szereti tölteni, amivel gyakran ki is vívja apja haragját, aki tilt minden sellőt a víz feletti világtól... Szereplők: Jodi Benson, Samuel E. Wright, Edan Gross
9:05
Timon és Pumbaa || Alcatrazi ramazuri / Hawaii hunkok (12+)
Timon és Pumbaa || Alcatrazi ramazuri / Hawaii hunkok (II / 13) A sorozat főszereplői Timon, a szurikáta és Pumbaa, a varacskosdisznó, akikkel a Disney animációs filmjében, Az Oroszlánkirályban ismerkedhettünk meg. Kedvenceink ezúttal a dzsungel mellett a világot is bejárják... Szereplők: Quinton Flynn, Ernie Sabella, Jim Cummings
9:30
101 kiskutya || Bátorságpróba / Mutasd meg, ki vagy (12+)
101 kiskutya || Bátorságpróba / Mutasd meg, ki vagy (I / 32) A középpontban elsősorban a három dalmata kölyök, Lucky, Rolly, Cadpig és Spot, a csirke áll, akik gyakran keverednek zűrös helyzetekbe, kalandokba. Szereplők: Pamela Segall, Kath Soucie, Tara Strong
9:55
Kacsamesék || A gonosz bálna (12+)
Kacsamesék || A gonosz bálna (I / 37) Szereplők: Alan Young, Russi Taylor, Terence McGovern
10:20
A gumimacik || A hét bátor gumimaci (12+)
A gumimacik || A hét bátor gumimaci (IV / 1) Szereplők: Katie Leigh, Lorenzo Music, Noelle North
10:45
Balu kapitány kalandja || A zűrháború (12+)
Balu kapitány kalandja || A zűrháború (I / 36)
11:15
Nagy Vagy_ Gránit Family App Kupa (12+)
Nagy Vagy_ Gránit Family App Kupa A műsorban iskolai csapatok versengenek földön, vízen, levegőben, izgalmas, látványos és érdekes játékokban. Összesen 24 csapat verseng, akik az ország minden részéből érkeztek. Műsorvezető: Abaházi Csaba
11:50
Sztárok a reptéren (12+)
Sztárok a reptéren (I / 3) Láttál már egy énekest, ahogy épp egy takarítógépen ülve a reptéri terminált tisztogatja? Vagy egy színészt csomagokat pakolni a poggyászszalagról a repülőgépbe? Esetleg egy műsorvezetőt, miközben egy repülőgép tankolásában segédkezik? Most itt a lehetőség, hogy részese légy egy nem mindennapi műszaknak a Reptéren. A Sztárok a reptéren című vadonatúj magazinban magyar hírességek, műsorvezetők, influenszerek közreműködésével kapunk bepillantást a Budapest Nemzetközi Repülőtér életébe. A 12 epizódos műsorban közismert magyar énekesek, színészek, műsorvezetők, közéleti személyek és nem utolsó sorban nézőink megismerhetik a Reptér komplex működésének egyes munkafolyamatait. Minden adásban két szakterületet mutatunk be, két dolgozni vágyó híresség segítéségével. Műsorvezető: Szabó András "Csuti"Szereplők: Szabó András
12:30
Több mint TestŐr (12+)
Több mint TestŐr (XV / 3) Több mint TestŐr – élet, szépség, egészség Vámos Erikával! Egyre többen próbálnak meg egészségesen élni, ez azonban nem is olyan egyszerű, hiszen számtalan egészségmegőrző, megelőző és gyógyító módszer létezik, amelyek útvesztőjében nehéz megtalálni a számunkra legideálisabbat. Ebben segít a Több mint TestŐr hétről hétre, ahol nem csak Vámos Erika, hanem egy-egy ismert ember is kipróbálja a legújabb, legmegleglepőbb, és leghatásosabb módszereket!
13:05
Életmódi (12+)
Életmódi (IV / 3) Az egészséges életmód kialakítása nem egyik napról a másikra megy, hanem egy folyamat eredményeként jön létre. E folyamatban több tényező is fontos szerepet játszik. Az egészséges életmód feltételeként általában 9 alapelvet említenek, melyek együttesen a testi-lelki harmónia megteremtését szolgálják. Alapvetően ezen alapelvek mentén építjük fel magazinműsorunkat, amelyben a könnyedebb hangvétel érdekeben csempészünk egy kis prevenciót, egy kis szépségápolást és egy kis stíluskalauzt is.
13:45
SuperCar (12+)
SuperCar (VII / 3) Ez az a műsor, amely igyekszik mindenki számára érthetővé és szerethetővé tenni az autózás világát, megismertetni az autóimádókat és a felhasználókat az autógyárak újdonságaival. A paletta mindenre kiterjed, ami alkalmas a közlekedésre, legyen az egy egyszerű robogó, egy hibrid kerékpár vagy akár egy több mint 100 millió forintos Rolls Royce. Totti autós és motoros múltjával olyan képességekre vagy hiányosságokra tud rámutatni, ami mindenki számára érdekes lehet. Műsorvezető: Tóth Zoltán "Totti"
14:20
Így neveld a sárkányodat 3. (12+)
Így neveld a sárkányodat 3. A DreamWorks Animation bemutatja a filmtörténet egyik legnépszerűbb animációs sorozatának várva várt következő részét. Ami egy kamasz viking és egy félelmetes Éjfúria sárkány meglepő barátságaként indult, nagyszabású trilógiává nőtte ki magát, mely végig követi hőseink életét. Ebben a mostani fejezetben Hablaty és Fogatlan végre megtalálják igazi rendeltetésüket. Hablaty a falu főnöke lesz Astriddal az oldalán, míg Fogatlan a sárkányok vezérévé válik. Ám az eddig látott legsötétebb veszedelem – és egy Éjfúria lány felbukkanása – még sosem tapasztalt módon teszi próbára hőseink barátságát... Szereplők: Cate Blanchett, Kristen Wiig, T. J. Miller
16:25
Az elveszett frigyláda fosztogatói (12+)
Az elveszett frigyláda fosztogatói Indiana Jones élete egyik felében jólszituált régészprofesszor, aki félszegen ácsorogva a katedrán, szemlesütve fogadja egyetemi tanítványai rajongását. A másik felében viszont magányos hős, oldalán univerzális lasszóval és pisztolyokkal, s aki semmilyen kalandtól nem riad vissza, hogy megszerezzen egy-egy értékes műkincset a múzeumának. A németek Adolf Hitler parancsára hatalmas ásatásokba kezdenek Kairó közelében, hogy megkeressék az eltűnt Frigyládát, azaz a Biblia egyik legendás ereklyéjét. Ez az a láda, amelyben a zsidók több ezer évvel ezelőtt elhelyezték Mózes kőtábláit a Tízparancsolattal. A mítosz szerint pedig, aki a ládát birtokolja, legyőzhetetlenné válik... Szereplők: Harrison Ford, Paul Freeman, Karen Allen
19:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
19:55
Vigyázat, gyerekkel vagyok! (12+)
Vigyázat, gyerekkel vagyok! (III / 10) Visszatér a TV2 sikerműsora, a Vigyázat, gyerekkel vagyok! A családi kvízshow január 2-től Ördög Nóra vezetésével új szereplőkkel és már jól ismert arcokkal jelentkezik. A műsorban három páros, három hazai híresség és gyermeke három feladat során mérkőzik meg egymással. A szórakoztató feladatok alatt egyre többet tudunk meg a szereplők családi életéről, vicces és olykor igen meglepő történetek kerülnek napvilágra. A legtöbb pontot gyűjtő pár a végjátékban egy hatalmas memóriatábla előtt kell, hogy bizonyítson. A két perc alatt összegyűjtött összeget a páros jótékony célra ajánlja fel.
21:30
Apáca show 2. - Újra virul a fityula (12+)
Apáca show 2. - Újra virul a fityula Deloris Van Cartier (Whoopi Goldberg), a legvirgoncabb egykori apáca, polgári foglalkozását tekintve bárénekesnő nem felejtette el az apácákkal töltött mulatságos napokat. Visszahívják, hogy segítsen egy bajba jutott katolikus iskolán és énekkarán. Az énekkart fel akarják számolni, de az iskola bezárása is szerepel a helyi hatalom, Mr. Crisp (James Coburn) terveiben. Mary Clarence nővérnek, azaz Delorisnek meg kell küzdenie az énekkaros gyerekek általános érdektelenségével és a kórussal győznie kell a kórusversenyen. Szereplők: Whoopi Goldberg, Kathy Najimy, Barnard Hughes
0:00
A Kaptár - Utolsó fejezet (15+)
A Kaptár - Utolsó fejezet A világ már sosem lesz jobb hely. Az élőhalottak hordái mindent elpusztítanak, és fogalmuk sincs róla, hogy őket, meg azt a keveset, ami megmaradt a civilizációból, egyetlen óriásvállalat, az Umbrella irányítja. Már csak Washingtonban tart ki az emberi ellenállás utolsó, egyre gyengülő fészke. De van egy titkos fegyverük. Egy nő bőrruhában, motoron, gyötrő lelkiismeret-furdalással és gyilkos ösztönökkel. Ő Alice. Kénytelen visszatérni oda, ahonnan mindez elindult: Racoon Citybe, az Umbrella központjába, hogy megmentse, ami még megmenthető. Útja során zombikkal harcol, az idővel versenyez, találkozik néhány régi baráttal és szerez egy meglepő szövetségest. De nincs olyan szörny, ami eltántoríthatja bosszútervétől. Ő Alice. És ez az ő története. Az utolsó. Szereplők: Milla Jovovich, Ruby Rose, Iain Glen
2:00
Barry Seal: A beszállító (18+)
Barry Seal: A beszállító Igaz történetet alapján! Barry Seal amerikai pilóta volt, aki a Pablo Escobar-féle Medellín kartell szállítója lett, és fegyvert és drogot csempészett a repülőin, majd váratlanul beszervezte a CIA, és az amerikai történelem egyik legnagyobb titkos akcióját hajtotta végre. Szereplők: Tom Cruise, Domhnall Gleeson, Sarah Wright
4:00
A különleges alakulat (15+)
A különleges alakulat Jack Wosick-ot, az amerikai hadsereg egyik kapitányát megbíznak egy veszélyes küldetéssel: a nácik új titkos fegyverét kell felderítenie, amivel a háborút is eldönthetik. Ehhez segítségére lesz Hans Picault kapitány, aki ugyan német, de a Francia Idegen Légióban szolgálja a szövetségeseket. Ketten kezdik el kiképezni a szedett-vedett egységüket. Szereplők: Dolph Lundgren, Mickey Rourke, Ryan Kelley
5:40
Kegyenc fegyenc (12+)
Kegyenc fegyenc Stan Minton-t a kisstílű szélhámost csalásért elítélik. Agyafúrt ügyvédje segítségével azonban Stan-nek sikerül némi időt nyernie, így van valamennyi esélye túlélni a börtön kegyetlenségét. Stan ekkor úgy dönt, hogy kiképezteti magát. A titokzatos Mester segítségét kéri, hogy faragjon belőle rettenetes harcművészt, hogy képes legyen állni a sarat, mire eljön az idő. A hónapok során Stan-ből valóban kíméletlen harcos válik, s amikor bevonul a börtönbe, rá kell jönnie, hogy a dutyi egyáltalán nem olyan, mint amilyennek elképzelte... Szereplők: Rob Schneider, David Carradine, Scott Wilson
7:20
Én a vízilovakkal vagyok (12+)
Én a vízilovakkal vagyok Tom Afrikába szervez szafarikat külföldi vadászoknak. Így nem örül túlságosan fivére megjelenésének, aki önkéntes állatvédő. Slim tönkre is teszi az üzletét, amikor egyetlen lövéssel defektessé teszi testvére dzsipjét. Tom a tóban, a vízilovak közt köt ki. Ekkora sérelem pedig nem maradhat megtorlatlanul, ám a testvérháború helyett közös ellenségük, a kapzsi állatkereskedő és cinkosai ellen egyesítik erőiket... Szereplők: Terence Hill, Bud Spencer, Joe Bugner
9:20
Ne szórakozz Zohannal (12+)
Ne szórakozz Zohannal Zohan Dvir a legjobb izraeli kommandósok egyike. Nemcsak a harctéren legyőzhetetlen, de a nőknél is sikert sikerre halmoz. Ám senki sem sejti, hogy mégis elégedetlen az életével, s az örökös háborúskodással. Minden vágya ugyanis, hogy fodrász legyen. Zohan nem véletlenül az álcázás nagymestere, mert egy ügyes trükkel megrendezi saját halálát, majd felül az első New Yorkba tartó repülőgépre. Hamarosan pedig állást kap az egyik fodrászüzletben, ám gyorsan kiderül, hogy a régi beidegződésektől nem is olyan könnyű megszabadulni, miközben ráadásul felbukkan néhány régi ellensége is... Szereplők: Adam Sandler, Emmanuelle Chriqui, Nick Swardson
11:40
Nagy zűr kis Kínában (12+)
Nagy zűr kis Kínában Jack Burtont (Kurt Russell), az országutak császárát megkeresi régi barátja, Wang Chi (Dennis Dun) és a segítségét kéri. Wang zöld szemű menyasszonyát ugyanis a gonosz varázsló, Lo Pan (James Hong) emberei elrabolják. Lo Pant kegyetlen átok sújtja: örök életre van ítélve. Akkor és csak akkor lehet belőle újra földi halandó, ha talál magának egy zöld szemű feleséget. Jack Burton és Wang Chi régi barátai, Egg Shen és Wong, mindent elkövetnek, hogy kimentsék a lányt a kínai varázsló kezéből. Az események újabb fordulatot vesznek, amikor kiderül, hogy immár Jack munkaeszköze, a teherautója is az ellenfél kezére jut. Szereplők: Kurt Russell, Kim Cattrall, Dennis Dun
13:40
Beverly Hills-i zsaru 3 (12+)
Beverly Hills-i zsaru 3 Axel Foley, mialatt egy autólopási ügyön dolgozik, eljut egy olyan hálózathoz, s keresztezi olyan embereknek a dolgát, mely sokkal nagyobb üzlet, mint ahogy azt ő korábban gondolta. Kiderül, hogy ugyanazok az emberek, akik lelőtték a főnökét, most pénzhamisítási hálózatot működtetnek Los Angelesben. Így Axel ismét Beverly Hills-be utazik! Az állam legmodernebb vidámparkjában pedig nem éppen felemelő dolgok történnek: egy bűnbanda használja a parkot üzelmei álcázására. Axel régi kollégáját, Billy-t pedig előléptették. Most ő a főnök és az egyetlen, aki még bízik Axel-ban…Szereplők: Eddie Murphy, Judge Reinhold, Bronson Pinchot
15:40
Támadás a Fehér Ház ellen 2 - London ostroma (12+)
Támadás a Fehér Ház ellen 2 - London ostroma A brit miniszterelnök rejtélyes körülmények között meghal, a temetésére összegyűlnek a világ vezetői Londonban. Hiába minden óvintézkedés és biztonsági protokoll, az esemény hamar káoszba fullad egy jól szervezett terrortámadás miatt. Mike Banning-en áll vagy bukik, hogy a terroristák sikerrel járnak-e. Szereplők: Gerard Butler, Aaron Eckhart, Morgan Freeman
17:40
Jeges pokol (12+)
Jeges pokol Szereplők: Liam Neeson, Laurence Fishburne, David Crowther
19:50
Lopott idő (12+)
Lopott idő A nem is olyan távoli jövőben a születésekor mindenkinek beépítenek a karjába egy órát. Ahhoz, hogy valaki huszonöt éves koron túl is éljen, időre van szüksége. A gazdagok megvásárolják az időt, míg a gettóban kétségbeesett harc folyik minden egyes percért. A gettólakó Will Salas megmenti egy időmilliomos életét, aki cserébe rengeteg időt ad neki. Mindez felkelti az Időrendészek figyelmét, és gyilkossággal gyanúsítják. Will menekülés közben túszul ejti a fiatal, gazdag lányt. Egyik percről a másikra élnek, majd egymásba szeretnek... Szereplők: Justin Timberlake, Cillian Murphy, Olivia Wilde
22:00
Halálos iramban 7. (15+)
Halálos iramban 7. A Halálos iramban 7. több mint egy évvel az után veszi fel a cselekmény fonalát, hogy a kegyelmet kapott Dom (Vin Diesel) és Brian (Paul Walker) visszatértek az Államokba. A törvény helyes oldalán kezdenek új életet, mégsem számíthatnak boldog családi életre. Dom nehezen tud újra közel kerülni Letty-hez (Michelle Rodriguez), Brian pedig furcsán érzi magát kertvárosi átlagpolgárként felesége, Mia (Jordana Brewster) oldalán. Tej (Ludacris) és Roman (Tyrese Gibson) viszont egész jól elvan, olyan életet élnek, amilyenről álmodtak: szórják a pénzt playboyként. Egyikük sem sejti, hogy közeleg a végzet egy hidegvérű, bosszúszomjas brit orgyilkos képében. Deckard Shaw (Jason Statham) Tokióban kezdi terrorhadjáratát Han brutális meggyilkolásával... Szereplők: Vin Diesel, Paul Walker, Dwayne Johnson
0:00
John Wick: 3. felvonás - Parabellum (18+)
John Wick: 3. felvonás - Parabellum John Wick (Keanu Reeves), a rémkirály, a rettegett bérgyilkos még sosem volt ennyire szorult helyzetben. A világ összes gyilkosa őt akarja, méghozzá holtan. A befolyásos nemzetközi bérgyilkos szervezet, a Felső Kör ki akarja iktatni, mivel megszegte a legfőbb szabályt: a bűnözőknek menedéket nyújtó Continentál területén gyilkolt. És ha mindez nem lenne elég, a sebesült Wickre 14 millió dolláros vérdíjat is kitűztek. A magányos harcos a hotel igazgatójától egy órányi előnyt kap. Ám, ha a száműzött státusza életbe lép, egyetlen ember sem lesz a városban, akitől segítségre számíthat. Wick békét akar. A legenda utolsó esélye, egykori bajtársa, a dögös bérgyilkos, Sofia (Halle Berry). A nő támogatásával a profi gyilkos egy mindent elsöprő véres háborúra készül. Szereplők: Keanu Reeves, Ian McShane, Halle Berry
2:45
Tűz a mélyben (16+)
Tűz a mélyben Jack Taggart nyomozó (Steven Seagal) két FBI-ügynök és egy nyomozó halálának ügyében nyomoz, akiket azon a bányászvidéken öltek meg, ahová több ezer tonna, ismeretlen eredetű toxikus mérgező anyagot szállítottak. Hamar rájön, hogy a háttérben a helyi kiskirály, Orin Hanner (Kris Kristofferson) piszkos üzelmei állnak, aki rettegésben tartja a környéket és nem riad vissza Taggart meggyilkolásától sem. A halálos öklű nyomozó kegyetlen tisztogatásba kezd, hogy megmentse a falu megfélemlített lakóinak az életét. Szereplők: Steven Seagal, Marg Helgenberger, Stephen Lang
6:25
Vuk 2. - Kis Vuk (12+)
Vuk 2. - Kis Vuk Vadászok törnek az erdőre, egyedül a helyi vadőr tolókocsihoz kötött fia és az ő nagyothalló kutyája próbálja megállítani a vadorzókat. A környék azonban nemcsak puskaropogástól hangos, egy vándorcirkusz is a közeli réten ver sátrat. A Trilibusz cirkusszal különös, hóbortos állatsereglet is érkezik, akiket Balfék és Jobbfék gondoz _ ám a társulat igazi feje a direktor félelmetes felesége, a titokzatos múltú Arcadonna. Amikor Kis Vuk, a bátor növendékróka körülszaglászik a lakókocsik körül, az egyik plakáton a saját, rég nem látott apját ismeri fel és gondolkodás nélkül a kiszabadítására siet. Szereplők: Gálvölgyi János, Gubás Gabi, Ganxsta Zolee
8:00
Kenguru Jack (12+)
Kenguru Jack A pénzt beteszi a dzsekibe, a dzsekit ráadja egy kengurura, az meg eltűnik! Ezzel megindul az őrült kenguru-dili _ üldözés és kaland tetőfokon! Két brooklyni srác megérkezik Ausztráliába, hogy eljuttasson ötvenezer dollárt egy bizonyos személyhez. Útjukba akad azonban Kenguru Jack, a kenguruk (ken)guruja, aki fogja magát, és holtából feltámadva elvágtat a zsákmánnyal. A producer, Jerry Bruckheimer ebben a fergeteges akciókomédiában is biztosítja az izgalmat és nevetést, ja és persze a beszélő erszényest! Szereplők: Jerry O'Connell, Anthony Anderson, Estella Warren
9:45
Alibi törzs (12+)
Alibi törzs Felesége halála óta egyedül neveli három gyermekét James Krippendorf (Richard Dreyfuss), a híres néprajztudós. A gyereknevelés minden energiáját felemészti, a tudományos munkára már nem marad ideje. Mindez azzal fenyegeti, hogy vissza kell fizetnie a tudományos ösztöndíjat, amelyet azért kap, hogy egy új-guineai, eddig még ismeretlen törzs életét tanulmányozza. Ha kiderül, hogy az egészből semmi sem igaz, még bíróság elé is kerülhet. Amikor eljön a beszámoló ideje, a professzornak előadást kellene tartania a kutatásáról, sőt, az általa készített filmre is kíváncsiak. A kétségbeesett Krippendorf a családja főszereplésével nekiáll leforgatni a filmet. Szereplők: Richard Dreyfuss, Jenna Elfman, Natasha Lyonne
11:40
Fekete Lovag (12+)
Fekete Lovag Jamal (Martin Lawrence) a középkor hangulatát idéző minigolf-pálya alkalmazottja, aki meglehetősen unja a melót. A pálya nem csak a makett várak és lovagfigurák miatt tűnik ódonnak, hanem azért is, mert utoljára éppen a középkorban renoválták. Egy szerencsétlen baleset után döbbenten veszi tudomásul, hogy a XIV. századi Angliában van, ahol hős lovagnak nézik. A jövő kelekótya hírnöke hamarosan kénytelen szövetkezni egy modern gondolkodású lánnyal és egy lezüllött exlovaggal, hogy közös erővel megdöntsék a gonosz Leo király (Kevin Conway) hatalmát. Szereplők: Martin Lawrence, Tom Wilkinson, Marsha Thomason
13:40
Szikraváros (12+)
Szikraváros Lina (Saoirse Ronan) és Doon (Harry Treadaway) a föld mélyébe épített városban születtek, és még sosem látták az eget. Az építők az emberiség megmentésére hozták létre Szikravárost, és a jóslat szerint a túlélőknek 200 évig kell a föld alatt maradniuk. Az idő leteltével a páncélszekrényben őrzött utasítások segítségével térhetnek vissza a felszínre. Csakhogy időközben az üzenet elveszik, és a város energia és élelemellátása veszélybe kerül. Cole polgármester (Bill Murray) látszólag a katasztrófa elhárításán dolgozik, ám a két fiatal, Lina és Doon rájönnek, hogy valójában egész más tervei vannak, és a város hamarosan örökre sötétségbe borul. Egyetlen reményük egy régi hangüzenet, amiből kiderül, hogy Doon apja, Loris (Tim Robbins) ismeri a fénybe vezető utat, mert egyszer már megpróbált a felszínre jutni. Szereplők: Bill Murray, Saoirse Ronan, Harry Treadaway
15:40
Valerian és az ezer bolygó városa (12+)
Valerian és az ezer bolygó városa Valerian (Dane DeHaan) és Laureline (Cara Delevingne) a kormány különleges ügynökei, akiket az univerzum rendfenntartásával bíztak meg. Valerian fáradhatatlanul ostromolja Laureline-t, aki ismerve Valerian kusza nőügyeit, visszautasítja. Parancsnokuk (Clive Owen) útmutatása alapján következő küldetésük a lélegzetelállító intergalaktikus városba, Alphába vezet, ahol a lgkülönbözőbb fajból álló 17 milliós lakosság egyesítette képességeit és technológiáját a fejlődés érdekében. Ám egy láthatatlan hatalom dolgozik a háttérben, amely hatalmas veszélyt jelent az emberiségre. Szereplők: Dane DeHaan, Cara Delevingne, Clive Owen
18:30
Batman Superman ellen - Az igazság hajnala (12+)
Batman Superman ellen - Az igazság hajnala Milyen hősre van szüksége a világnak? Gotham City védelmezője úgy érzi, hogy Metropolis megmentője már istenként tekint magára, senki és semmi nem korlátozza, így szembefordul vele. De a világ nem törődik velük, mert más kérdésekre keresi a választ: senki nem tudja, mit szeretne: mindenható védelmezőt, vagy függetlenséget. Amíg Batman és Superman az egymás ellen folytatott háborújukkal vannak elfoglalva, egy új, minden eddiginél rémisztőbb fenyegetés egyre erősebbé válik. Az emberiség még sosem volt ekkora bajban, és talán már nincs, aki segíteni tud rajta. Szereplők: Gal Gadot, Ben Affleck, Henry Cavill
21:40
Törésvonal (12+)
Törésvonal Kalifornia lakói mindenre fel vannak készülve, csak erre a katasztrófára nem. Amikor 9-es erősségű földrengés dönti romokba San Franciscót, Ray, a profi pilóta (Dwayne Johnson) és válófélben lévő felesége, Emma (Carla Gugino) vállalják a lehetetlent. Megpróbálják felkutatni és megmenteni a romok között maradt lányukat. De amikor azt hiszik, túl vannak a nehezén, akkor jön csak a java. Szereplők: Dwayne Johnson, Carla Gugino, Alexandra Daddario

TV műsor (2023. 01. 22.)

Tv műsorunkban megtalálható az összes Magyarországon ismert és nézett tv csatorna és televízió adás aktuális mai műsora, holnapi, holnaputáni, vagy akár egész heti műsora.

Minden oszlop egy tv csatorna műsorát mutatja. Az oszlop tetején lévő zöld nyíllal lenyitható panelről a 18 legnépszerűbb televízió csatorna műsora közül választhatunk, majd lejjebb az összes csatorna megtalálható. Az egyes oszlopok külön-külön állíthatóak, így be tudjuk állítani, hogy csak azokat a csatornákat lássuk amik érdekelnek minket.

Az egyes oszlopok külön-külön görgethetőek, így juthatunk el a reggeli műsoroktól, a délutáni, esti műsorok megtekintéséig.

A műsormezők jobb alsó sarkában lévő “i” betűre kattintva, több infót tudhatunk meg az adott programról. A menü melletti nagyító ikonnal kereshetünk egyes tv műsorokra, illetve a hold jellel válthatunk éjszakai nézetre.