0:35
Az Év Hotele (12+)
Az Év Hotele Az Év Hotele nézői szavazataik segítségével megválasztják az egyes hónapok, illetve az Év Hotelét. A versenyben induló magyarországi vidéki szálláshelyeket Pataki Zita műsorvezető járja végig egy-egy pár vagy család segítségével, akiknek saját történetét is megismerjük, legyen szó akár békülésről vagy éppen lánykérésről. A pár kipróbálja, teszteli a hotelek szolgáltatásait, értékeli a szálláshelyeket, a nézők pedig a műsor hivatalos Facebook oldalán szavazhatnak a hotelekre és nyerhetik meg a hetente kisorsolt wellness-hétvégék egyikét. Adásonként két-két szálláshelyet próbálunk ki, a nézők pedig az adást követően szavazhatnak, így alakul ki a végső sorrend, ami alapján kihirdetjük a hónap hoteleit. 2018 januárjában pedig a nézők új szavazatokkal választhatják meg Az Év Hotelét a hónapok legjobb hotelei közül, a szavazók közül egy szerencsés pedig egyhetes nyaralással kezdheti az évet Az Év Hotelében.
1:20
Keresztanyu || A kihallgatás (12+)
Keresztanyu || A kihallgatás (III / 34) Az aktuális rész ismertetője: Gina családi programot szervez, ami izgalmasan indul, de a végére veszélye lesz mindenki számára. Krasznahorkai lesújtó hírekkel keresi fel Róza mamát, akinek minden szálat meg kell mozgatnia ahhoz, hogy rendbe tegye a dolgokat. Lauráék meglepő felfedezést tesznek új otthonukban, Sótonyi pedig ismét saját kezébe veszi az irányítást a makkosszállási őrsön. A műsor ismertetése: Kezdődhet a negyedik felvonás? A válasz: Igen! A Keresztanyu és családja visszatér a képernyőre. Makkosszálláson fordulatokban és humorban a 4. évadban sem lesz hiány. A sorozat epizódjai a televíziós sugárzást követően ingyenes regisztrációval az RTL Most felületen érhetők el. \n\nA Keresztanyu előző három évada óriási sikerrel futott az RTL Klub képernyőjén. A sorozat hamar belopta magát a nézők szívébe, akik töretlen lelkesedéssel követték nyomon Róza mama és családja életét. A történet szerint Róza mama, a Keresztanyu a csempész maffia vezetője, aki a történet elején, a
2:35
Nyerő páros (12+)
Nyerő páros (VI / 4) Vadonatúj évaddal jelentkezik az RTL Klub legviccesebb sztárpárshow-ja, a Nyerő Páros. Hétköznap esténként a jól megszokott humor mellett izgalom, dráma, feszültség és elképesztő feladatok várják a nézőket. Az 5. évadban azonban lesznek nem várt fordulatok is, ahol néha muszáj kiszúrni a többiekkel. Újabb nyolc híresség bizonyíthatja, mekkora párjával az összhang, és ki az, akinek a szerelme mindent túlél és méltó a Nyerő Páros trófeára. Nádai Anikó műsorvezető, akit többek között a Reggeliből, vagy a Házasodna a gazda című társkereső reality-ből ismerhetnek a nézők, és párja, Hajmásy Péter, vagy ahogy a barátai nevezik, Hagyma, marketing menedzser száll idén versenybe, hogy bebizonyítsák, 8 hónapja tartó kapcsolatuk kiáll minden próbát. Szintén ringbe száll a Nyerő Páros trófeáért LL Junior, azaz Lesi László Csaba zenész, dalszerző és felesége, Lesi-Körtvélyessy Kinga művészeti titkárságvezető, valamint Pataki Zita, az RTL Klub meteorológiai hírszerkesztője, kommunikációs tré
4:45
Nevess csak! (12+)
Nevess csak! (XIV / 27) Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig Nevess csak! Szereplők: Denis Levasseur, Marie Pierre Bouchard, Dany Many
5:00
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
5:25
Fókusz (12+)
Fókusz Hétköznaponként jelentkező riportmagazin a legfrissebb hírekkel, aktuális információkkal, eseményekkel, emberi sorsokkal, érdekes történetekkel és helyszínekkel a világ minden részéről.
6:00
Reggeli (12+)
Reggeli Reggeli _ Interaktív és erőteljes közösségi blokkokkal, friss hírekkel, időjárás-jelentéssel minden hétköznap reggel az RTL Klub sikerműsora. A minden eddiginél interaktívabb, erős közösségi médiatámogatással bíró műsor a nézők hétköznapjait meghatározó témákat könnyed formában, fiatalosan és lendületesen dolgozza fel. A Reggeli műsorvezető-házigazdái várják hétköznap reggelente azokat, akik vidám, jókedvű, friss információkkal és humorral teli ébredésre vágynak.
9:05
Teleshop (0+)
Teleshop Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
11:50
A dadus (12+)
A dadus (II / 2) Az aktuális rész ismertetője: Fran megpróbálja rávenni Brightont arra, hogy menjen el az egyik nem túlságosan kedvelt osztálytársával táncolni. Hamarosan összetalálkoznak a dadus egyik volt osztálytársával, akivel anno ő sem ment el táncolni. Szereplők: Fran Drescher, Charles Shaughnessy, Daniel Davis
12:15
Fókusz (12+)
Fókusz Hétköznaponként jelentkező riportmagazin a legfrissebb hírekkel, aktuális információkkal, eseményekkel, emberi sorsokkal, érdekes történetekkel és helyszínekkel a világ minden részéről.
13:10
Nyomtalanul || A 32-es vádpont (12+)
Nyomtalanul || A 32-es vádpont (VI / 12) Az aktuális rész ismertetője: A csapat egy olyan ügyön dolgozik, ahol egy veterán kórházi dolgozó tűnik el, amely összefüggésbe hozható egy robbantásos merénylettel. Szereplők: Anthony LaPaglia, Poppy Montgomery, Marianne Jean-Baptiste
14:10
A mentalista || Vörös határ (12+)
A mentalista || Vörös határ (I / 8) Az aktuális rész ismertetője: Egy kisvárosban kettős gyilkosság történik. Egyikük egy kábítószer-díler elleni per koronatanúja, ezért kiemeltem fontos, hogy megtalálják az elkövetőt. A gyanú persze rögtön a dílerre terelődik, ám kiderül, hogy a másik áldozatot, egy lányt több helybélihez is szoros viszony fűzhette. Patrick azonban megint átlátja a helyzetet, és egy furfangos csapdával előcsalja a valódi tettest. A műsor ismertetése: Patrick Jane (Simon Baker) mentalista. Korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítésében, és ezért vált egy sorozatgyilkos bosszújának áldozatává a családja. Patrick azóta felhagyott a népszerűség hajhászással, és különleges képességeit megtanulta hasznosan alkalmazni. A Los Angeles-i rendőrség szolgálatába állt, hogy különleges szellemi érzékenységével segítsen a bűnügyek feltárásában, és nyomára akadjon család
15:25
A szerelem receptje (12+)
A szerelem receptje Az aktuális rész ismertetője: Egy kisvárosban kettős gyilkosság történik. Egyikük egy kábítószer-díler elleni per koronatanúja, ezért kiemeltem fontos, hogy megtalálják az elkövetőt. A gyanú persze rögtön a dílerre terelődik, ám kiderül, hogy a másik áldozatot, egy lányt több helybélihez is szoros viszony fűzhette. Patrick azonban megint átlátja a helyzetet, és egy furfangos csapdával előcsalja a valódi tettest. A műsor ismertetése: Patrick Jane (Simon Baker) mentalista. Korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítésében, és ezért vált egy sorozatgyilkos bosszújának áldozatává a családja. Patrick azóta felhagyott a népszerűség hajhászással, és különleges képességeit megtanulta hasznosan alkalmazni. A Los Angeles-i rendőrség szolgálatába állt, hogy különleges szellemi érzékenységével segítsen a bűnügyek feltárásában, és nyomára akadjon családja gyilk
16:40
Elcserélt élet (12+)
Elcserélt élet Az aktuális rész ismertetője: Úgy tűnik, eredményesen zárul Christian és Ravi akciója, de azért a terv végrehajtásába néma hiba csúszik. Ruth és Tulio is nyomon van, ráadásul utóbbi új információforráshoz is jut, miközben Lara a futballstadionban próbálja megtalálni a Renatónak hitt Christ. Barbara novellalopása újabb bonyodalmakhoz vezet, Nicole viszont talán végre megtalálja számításait. A műsor ismertetése: Christian 18 évesen tudja meg, hogy van egy ikertestvére, Renato, akit egy gazdag család fogadott örökbe, míg ő árvaházba került. A sors úgy hozza, hogy a két testvér egymásra talál Rióban, ám amikor Renato kihívja maga ellen a sorsot, és élete tragikus hirtelenséggel véget ér, Christiannak nem marad választása. A saját és szerettei életének a megóvása érdekében kénytelen elfoglalni Renato helyét. Ez azért különösen nehéz, mert fel kell adnia az igaz szerelmét, Larát, és el kell játszania a gazdagok ismeretlen világában a magabiztos, nemtörődöm ficsúr szerepét, ami teljesen ellen
18:00
RTL Híradó Esti kiadás (0+)
RTL Híradó Esti kiadás Az RTL Klubon mindennap többször is láthatjuk, mi történt a nagyvilágban. Nem csupán a fontosabb bel- és külpolitikai hírekről, hanem gazdasági, sport és kulturális vonatkozású eseményekről is tájékoztatnak bennünket a műsorvezetők.
18:55
Fókusz (12+)
Fókusz Hétköznaponként jelentkező riportmagazin a legfrissebb hírekkel, aktuális információkkal, eseményekkel, emberi sorsokkal, érdekes történetekkel és helyszínekkel a világ minden részéről.
19:50
Keresztanyu || Lesben állva (12+)
Keresztanyu || Lesben állva (IV / 45) Az aktuális rész ismertetője: Zénóban felbuzog a bizonyítási vágy, ezért újra akcióba hívja CSI Vologyát. Szergej visszavágóra készül. Zarathustráék romantikus randevúját furcsa történések szakítják félbe. Szemereki merész kéréssel állít be Bonifác atyához. Tivadar bomba információt visz Marozsánnak... A műsor ismertetése: Kezdődhet a negyedik felvonás? A válasz: Igen! A Keresztanyu és családja visszatér a képernyőre. Makkosszálláson fordulatokban és humorban a 4. évadban sem lesz hiány. A sorozat epizódjai a televíziós sugárzást követően ingyenes regisztrációval az RTL Most felületen érhetők el. \n\nA Keresztanyu előző három évada óriási sikerrel futott az RTL Klub képernyőjén. A sorozat hamar belopta magát a nézők szívébe, akik töretlen lelkesedéssel követték nyomon Róza mama és családja életét. A történet szerint Róza mama, a Keresztanyu a csempész maffia vezetője, aki a történet elején, a 69. születésnapján elhatározza, hogy egy éven belül visszavonul, és annak adja a cse
21:00
Nyerő páros (12+)
Nyerő páros (VI / 5) Vadonatúj évaddal jelentkezik az RTL Klub legviccesebb sztárpárshow-ja, a Nyerő Páros. Hétköznap esténként a jól megszokott humor mellett izgalom, dráma, feszültség és elképesztő feladatok várják a nézőket. Az 5. évadban azonban lesznek nem várt fordulatok is, ahol néha muszáj kiszúrni a többiekkel. Újabb nyolc híresség bizonyíthatja, mekkora párjával az összhang, és ki az, akinek a szerelme mindent túlél és méltó a Nyerő Páros trófeára. Nádai Anikó műsorvezető, akit többek között a Reggeliből, vagy a Házasodna a gazda című társkereső reality-ből ismerhetnek a nézők, és párja, Hajmásy Péter, vagy ahogy a barátai nevezik, Hagyma, marketing menedzser száll idén versenybe, hogy bebizonyítsák, 8 hónapja tartó kapcsolatuk kiáll minden próbát. Szintén ringbe száll a Nyerő Páros trófeáért LL Junior, azaz Lesi László Csaba zenész, dalszerző és felesége, Lesi-Körtvélyessy Kinga művészeti titkárságvezető, valamint Pataki Zita, az RTL Klub meteorológiai hírszerkesztője, kommunikációs tré
23:10
RTL Híradó - Késő esti kiadás (0+)
RTL Híradó - Késő esti kiadás Az RTL Híradó _ Késő esti kiadása a klasszikus híradó mintáját követi a hírsorrend terén; koncentrál a fontos politikai, közéleti, gazdasági, külpolitikai témákra és az ezekkel kapcsolatos információkat gyűjti, szemlézi. Így a megszokott módon a műsor elején a legfontosabb hírek, a végén pedig színesebb, könnyedebb témák várhatók.
23:45
Halálos fegyver || A kis szemtanú (16+)
Halálos fegyver || A kis szemtanú (I / 8) Az aktuális rész ismertetője: Egy kaszinóból egy motoros banda elrabolja az egymillió dolláros jackpotot, és egy pincérnő az egyetlen szemtanú, aki tud valami értékelhetőt mondani a rendőröknek. Nem sokkal később a pincérnőt megpróbálják megölni, és ekkor derül ki, hogy igazából nem is ő a szemtanú, hanem a fia. Dr. Cahill észreveszi, hogy a rémült gyereknek nagyon szimpatikus Riggs, így az ő gondjaira bízza. A kisfiút azonban mindenáron el akarják hallgattatni. A műsor ismertetése: Martin Riggs (Clayne Crawford), texasi nyomozó a felesége tragkus halála miatt betegesen veti bele magát a legveszélyesebb helyzetekbe. A veterán nyomozó, Roger Murtaugh (Damon Wayans) társa lesz, aki éppen túl van egy súlyos szívinfarktuson, és ezért minden igyekezetével azon van, hogy izgalmaktól mentes, nyugodt életet éljen. Ám Martin Riggs mellett ez korántsem egyszerű feladat. Szereplők: Clayne Crawford, Damon Wayans, Dante Brown
0:45
Bűnös Chicago || Védeni (18+)
Bűnös Chicago || Védeni (IX / 12) Az aktuális rész ismertetője: Los Temidos drgokartell tovább árulja a drogot és végez mindenkivel, aki az útjukba áll. Voight, hogy véglek leszámoljon a bandával Anna-hoz fordul, akit megpróbál beépíteni. A műsor ismertetése: A vadonatúj akciófilm-sorozat a Lángoló Chicago mintájára készült, ellenben a rendőrség munkáját kíséri figyelemmel. A chicago-i parancsnokság két részlegen teljesít szolgálatot, azaz külön egységnek számítanak a járőrök, valamint a nyomozók. Egyes bűnügyek közben a szakma rejtelmeibe avatnak be minket a készítők, miközben beleláthatunk a szereplők magánéletébe is, és szembesülhetünk a rendőrök közötti bajtársiassággal, csakúgy, mint az ellentétekkel és feszültségekkel... Szereplők: Jason Beghe, Jon Seda, Sophia Bush
1:45
Tények Este (0+)
Tények Este A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora a Tények.
2:30
Rex felügyelő || Az utolsó meccs 2. (12+)
Rex felügyelő || Az utolsó meccs 2. (XII / 12) Rex, a gyönyörű és intelligens németjuhász rendőrkutya nyomozó társával együtt minden bűnügyet megold. Szereplők: Kaspar Capparoni, Augusto Zucchi, Fabio Ferri
3:30
Rex felügyelő || A bajnok (12+)
Rex felügyelő || A bajnok (XI / 1) Rex, a gyönyörű és intelligens németjuhász rendőrkutya nyomozó társával együtt minden bűnügyet megold. Szereplők: Augusto Zucchi, Pilar Abella, Kaspar Capparoni
4:30
Lokoléo Party - Jollyval (12+)
Lokoléo Party - Jollyval Rex, a gyönyörű és intelligens németjuhász rendőrkutya nyomozó társával együtt minden bűnügyet megold. Szereplők: Augusto Zucchi, Pilar Abella, Kaspar Capparoni
5:00
Családi Titkok || Rajtakapva (12+)
Családi Titkok || Rajtakapva Családi drámák, megdöbbentő történetek, embert próbáló helyzetek. Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A legjobb forgatókönyveket az Élet írja... Családi Titkok a SuperTV2 műsorán is!
6:15
Mokka (12+)
Mokka A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
8:45
Mokkacino (12+)
Mokkacino A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
10:45
Csapdába csalva (12+)
Csapdába csalva (II / 12) Az aktuális rész ismertetője: A középiskolás Franciska nem népszerű az osztályban, strébernek tartják. Különösen sokat gúnyolja unokatestvére, Léna, akinek anyja miatt hagyta el Franciska apja a családját. De a dolgok egycsapásra megváltoznak, amikor Jörg, a legcsinosabb fiú az iskolából elkezd neki udvarolni. A műsor ismertetése: Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg... Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban olyan történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be... Szereplők: J. W. Carsle, Till Kraemer
11:15
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora a Tények.
12:00
Tények Délben (0+)
Tények Délben Az aktuális rész ismertetője: A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora a Tények. A műsor ismertetése: A TV2 déli hírműsora.
12:30
Rex felügyelő || Motorosok (12+)
Rex felügyelő || Motorosok (XI / 2) Rex, a gyönyörű és intelligens németjuhász rendőrkutya nyomozó társával együtt minden bűnügyet megold. Szereplők: Augusto Zucchi, Pilar Abella, Kaspar Capparoni
13:30
Rex felügyelő || Üvöltés (12+)
Rex felügyelő || Üvöltés (XI / 3) Rex, a gyönyörű és intelligens németjuhász rendőrkutya nyomozó társával együtt minden bűnügyet megold. Szereplők: Augusto Zucchi, Pilar Abella, Kaspar Capparoni
14:35
A szerelem aromája (12+)
A szerelem aromája Az aktuális rész ismertetője: A bíróság ártatlannak nyilvánítja Sebastiánt és fény derül Iván összes hazugságára. Julia betartja Octavio végakaratát, így az örökségének huszonöt százalékát unokájának adja. Lucía veszi a bátorságot és vállalja a felelősséget a múltban elkövetett tetteiért. Sebastián és Gaviota élete nagy fordulatot vesz. A műsor ismertetése: Gaviota az édesanyjával együtt minden évben ellátogat a Casablanca birtokra, hogy a gazdag tulajdonos és kávétermesztő Octavio Vallejonak dolgozzanak a betakarításkor. Épp akkor tartózkodnak ott, amikor egy ismeretlen csoport emberrablásra készül a földbirtokos ellen, amely végül meghiúsul a lány szerencsés közbelépése miatt. Octavio _ hálája jeléül _ egy darab földet adományoz Gaviota és édesanyja számára, ám még mielőtt ezt írásba foglalnák, a férfi váratlanul életét veszti. Miközben Gaviota a család beleegyezését próbálja elérni, hogy tiszteljék Octavio úr végakaratát, a fia, Sebastián Vallejo hazaérkezik New Yorkból. A két fiata
15:40
Fazilet asszony és lányai (12+)
Fazilet asszony és lányai (I / 161) Az aktuális rész ismertetője: Sinan a fejébe veszi, hogy mindenki meg fogja tudni az igazságot Yagizról. Hazim megszökteti Ecét, hogy nyugodt körülmények között születhessen meg a baba. Yagiz ki akarja deríteni, mit titkol előle Hazan. A műsor ismertetése: Az özvegy Fazilet két fiatal lány édesanyja. Hazan és Ece nehezen jönnek ki pénzéhes anyjukkal. Fazilet, Ece modell-karrierjével szeretne pénzt keresni, az álma az, hogy a lánya híres lesz. Szereplők: Nazan Kesal, Caglar Ertugrul, Deniz Baysal
16:45
Remények földje (12+)
Remények földje (IV / 103) Az aktuális rész ismertetője: Hakan szorult helyzetbe kerül, mikor szembe találja magát az ellenségével, váraltanul Abdulkadir igyekszik a segítségére. Vahap ultimátumot ad Serminnek és Betülnek. Fikret egyre közelebb kerül Zeynephez. Züleyha családi pihenésre indul, azonban gyanakodni kezd Hakan viselkedésére. A műsor ismertetése: A történet az 1970-es években játszódik, és egy fiatal szerelmespárról szól, akik esküvőjük helyett egy tragikus baleset miatt szökni kényszerülnek Isztambulból. Vidéken rejtőznek el a rendőrség elől, ahol a környék tehetős családjának birtokán kapnak munkát és testvérpárnak adják ki magukat. A családfő azonban beleszeret a fiatal nőbe, aki nem viszonozza a férfi érzelmeit, így a farmot irányító édesanya megzsarolja a lányt, és ezzel kezdetét veszi a küzdelem az igaz szerelemért. Szereplők: Hilal Altinbilek, Vahide Perçin, Murat Ünalmis
18:00
Tények (0+)
Tények A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora a Tények.
18:45
Tények Plusz (12+)
Tények Plusz A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora a Tények.
19:50
Séfek séfe (12+)
Séfek séfe (IV / 15) Az első évad sikerét követően vadonatúj részekkel, és Liptai Claudiával érkezik a Séfek Séfe. A gasztro-tehetségkutatóban most is amatőr és profi szakácsok próbálják meggyőzni a műsor három profi séfjét, Krausz Gábort, Wolf Andrást és Vomberg Frigyest. Az előző szériához képest lesz pár változás, a megmérettetés bizonyos fázisaiban sokkal több nehezítő feladatot kapnak a játékosok. A válogatók alatt az eddigieknél is sokszínűbb karakterekkel találkozhatnak a séfek, akik számtalan humoros, feszült és drámai pillanatnak lesznek majd tanúi. Most is futószalagon érkeznek hozzájuk a kreációk, amelyekről fogalmuk sincs, ki készítette. Kizárólag a kapott tányér alapján döntik el, kit juttatnak tovább a versenyben, majd újabb kihívások elé állítva a versenyzőket kiválasztják saját 6 fős csapatukat, hogy aztán a legjobb 18-ból csak egy maradhasson _ aki elnyeri a Séfek Séfe címet, a 10 millió forintot, valamint egy kéthetes szakmai továbbképzést a világ egyik legnívósabb séfiskolájába
22:00
Bezár a bazár! (12+)
Bezár a bazár! (III / 15) A harmadik évad egyik legszórakoztatóbb újdonságának a "Bazári majom" ígérkezik. Az emberszabású plüssfigura egy körön át segítheti a játékosokat a kihívás megoldásában. Szintén a Bazárban zajló játék újdonsága, hogy a dobozokban úgynevezett "meglepetéskártyákat" helyeznek el a szerkesztők, ezeken különböző extra nyereményeket tüntetnek fel. A kvízjátékban is lesz változás: az előző évadban már használt, fotós kvízkérdések mellett videó bejátszásokhoz kapcsolódó kérdések is lesznek. Ezek között egyaránt szerepelnek klasszikussá vált filmrészletek, kultikussá vált videoklipek, vagy épp az elmúlt évtized emlékezetes internetes mémjei. A játékosoknak az előző évad népszerű kihívásai mellett 15 új kihívással kell megbirkózniuk: a feladatok a gyorsaságukat, ügyességüket és fizikai állóképességüket egyaránt próbára teszi. Természetesen most is lesz "Varázsdoboz" a garantált 300 ezer forintos készpénz-nyereménnyel és a "Szerencsepárnák" hárommilliós nyereményében is reménykedhetnek
23:35
A csodadoktor (12+)
A csodadoktor (II / 35) Szereplők: Taner Ölmez, Onur Tuna, Sinem Ünsal
0:45
Bűnös Chicago || Állóvíz (18+)
Bűnös Chicago || Állóvíz (IX / 13) Az aktuális rész ismertetője: Kate szemtanúja egy balesetnek, melyben egy autó belehajt egy folyóba. A nő azonnal az utasok segítségére siet, azonban csak az egyiket tudja megmenteni. Később kiderül, hogy a megmentett férfi bűnöző, míg a halott nő eg áldozat. Kate minden megtesz, hogy az ügy végre járjon. A műsor ismertetése: A vadonatúj akciófilm-sorozat a Lángoló Chicago mintájára készült, ellenben a rendőrség munkáját kíséri figyelemmel. A chicago-i parancsnokság két részlegen teljesít szolgálatot, azaz külön egységnek számítanak a járőrök, valamint a nyomozók. Egyes bűnügyek közben a szakma rejtelmeibe avatnak be minket a készítők, miközben beleláthatunk a szereplők magánéletébe is, és szembesülhetünk a rendőrök közötti bajtársiassággal, csakúgy, mint az ellentétekkel és feszültségekkel... Szereplők: Jason Beghe, Jon Seda, Sophia Bush
2:15
Underworld - Az ébredés (15+)
Underworld - Az ébredés Selena, a vámpír harcosnő és Michael kapcsolatából egy kislány született. A boldogságukat azonban nem tudják élvezni, mert az emberek elfogják, a szeretteinek pedig nyoma vész. Selena-nak csak tizenkét évvel később sikerül megszöknie a fogságból. Rájön, hogy az emberek tudomást szereztek a vámpírok és a farkasemberek létéről, és most mind a két fajt ki akarják pusztítani. Megtudja, hogy a lányát kísérleti alanyként használják egy új, mutáns faj kitenyésztéséhez, melynek tagjai egyszer és mindenkorra leszámolhatnak a vámpírokkal. Szereplők: Kate Beckinsale, India Eisley, Scott Speedman
3:55
Kamukém (12+)
Kamukém Buck Yuen élete nem is lehetne unalmasabb: eladóként dolgozik, így nem csoda, hogy már nappal is csak álmodozik. Egy nap, ösztöneire hallgatva egy gyanús férfi nyomába ered. Amikor rájön, hogy a férfi a közeli ékszerüzlet kirablására készül, vakmerően fejest ugrik az akcióba, hogy meghiúsítsa a rabló tervét. Később találkozik Liuval, a magánnyomozóval, aki meggyőzi, hogy bújjon egy rendkívül gazdag üzletember rég eltűnt fiának a bőrébe. Buck belemegy a dologba, ám nem is sejti, hogy milyen macska-egér játszmába keveredett. Szereplők: Jackie Chan, Eric Tsang, Vivian Hsu
6:05
RAID - A törvény nemében (12+)
RAID - A törvény nemében Johanna Pasquali alapjaiban különbözik a rendőr kollégáitól. Csinos teremtés, de alkalmatlan a feladatok ellátására. Ennek ellenére a fejébe veszi, hogy ő lesz az első nő, aki bekerül a rendőrség Froissand ügynök vezette elit kommandójába... Szereplők: Alice Pol, Dany Boon, Michel Blanc
8:15
A csodálatos Pókember 2. (12+)
A csodálatos Pókember 2. Még a szuperhősök sem tartják be az összes ígéretüket. Peter Parker, aki vörös-kék pókruhájában üldözi a gonoszt a nagyvárosi utcákon megígérte szerelme haldokló apjának, hogy kerülni fogja a lányt _ és így gondoskodik a biztonságáról. Ám ez egyszer megszegi az ígéretét. Nem elég neki, hogy elkapjon minden bűnözőt, kevés a toronyházak fölötti, őrült tempójú száguldás és lendülés: Gwen nélkül már semmit sem ér az élete. Lehet, hogy meg fogja bánni: egy új szupergonosz ellenfél, Electro felbukkanása ugyanis minden eddiginél nagyobb veszélybe sodorja _ és a múltjából is újabb, tisztázatlan emlékek kísértik. Szereplők: Andrew Garfield, Jamie Foxx, Paul Giamatti
11:10
Transformers: Az utolsó lovag (12+)
Transformers: Az utolsó lovag Az emberek és az alakváltók háborúban állnak, Optimusz Fővezér pedig nincs többé. Jövőnk megmentésének kulcsa a múlt titkaiba van temetve, a Transzformerek rejtélyes földi történelmébe. Világunk megmentése egy valószínűtlen szövetség kezében van, melynek tagjai Cade Yeager, Űrdongó, egy angol Lord és egy oxfordi professzor is. Hőseink felveszik a harcot a gonosz Álcákkal és Optimus vezér is visszatér, kinek segítségével sikerül megmenteniük a Földet. Szereplők: Mark Wahlberg, Sir Anthony Hopkins, Stanley Tucci
14:20
A Sárkány születése (12+)
A Sárkány születése Az 1960-as évek San Franciscójában játszódó A SÁRKÁNY SZÜLETÉSE a Bruce Lee által ismert klasszikus filmek modern változata. A film a feltörekvő Bruce Lee és a kung-fu mester, Wong Jack Man közötti epikus és máig vitatott kapcsoaltból merít ihletet, amelyből egy legenda született. Szereplők: Wang Xi'An, Riley Wood, Nikson Kong
16:20
xXx: Újra akcióban (12+)
xXx: Újra akcióban Visszatér Xander Cage, az extrém sportolóból lett kormányügynök. Összeütközésbe kerül Xiang csapatával, amely a Pandora szelencéje szuper-fegyverre hajt. Mire Xander új csapatot toboroz, egy halálos összeesküvés közepén találják magukat... Szereplők: Vin Diesel, Deepika Padukone, Donnie Yen
18:30
Jurassic World (12+)
Jurassic World Steven Spielberg producerként tér vissza nagysikerű, úttörő sorozatának legújabb részével, a Jurassic World rendkívül látványos, torokszorítóan izgalmas, nagyszabású kalandjával, melyben újra megnyílik a híres sziget őslény parkja. A helyszín az eredeti Nublar sziget, amely dinoszaurusz élményparkként működik, de nem túl sikeresen. Hogy feltornázzák a bevételeket megalkotnak egy genetikailag módosított hibrid dinoszauruszt, az Indominus Rex-et, de természetesen semmi sem alakul a terv szerint... Szereplők: Chris Pratt, Lauren Lapkus, Jake Johnson
21:00
A szállító (15+)
A szállító A szállító magányos ember. A profik mindig magányosak. Egy erődszerű házban él, ha hívják, megjelenik szuper járgányán, hibátlanul, időre házhoz szállítja, amit rábíznak, majd elporzik. Sosem kérdez, sosem akar többet tudni, mint amennyit muszáj, sosem hibázik. Szigorúan betartja saját szabályait. Egyetlen egyszer azonban kivételt tesz. Azután sokszorosan megbánja. Kinyitja az egyik rábízott csomagot: persze, mert nagyon dörömböl az autója csomagtartójában. A zsákban egy beragasztott szájú, gyönyörű kínai lányt talál. Nehéz szívvel kézbesíti ugyan, de amikor nemsokára féltett autója is felrobban, visszatér a címzetthez, és olyat tesz, amit még soha: megmenti a küldeményt, sőt, a lány rábeszélésére még azt is megpróbálja kinyomozni, ki akarja megölni őket és miért... Szereplők: Jason Statham, Matt Shulze, Qi Shu
22:55
A tűzben edzett férfi (15+)
A tűzben edzett férfi A lecsúszott mogorva ex-CIA ügynök (Denzel Washington), barátja tanácsára elfogad egy munkát az emberrablásokban tobzódó Mexikóban. Egy gazdag család kislányára kell vigyáznia, ami rutinmunkának tűnik, de mégis beletörik a bicskája, amikor elrabolják a gyermeket... Szereplők: Denzel Washington, Christopher Walken, Dakota Fanning
1:20
Lángoló jég (18+)
Lángoló jég Alaszka maga a romlatlan, háborítatlan természet, az Aegis olajtársaságot azonban ez nem érdekli. Amikor a cég egyik szakembere, Taft (Steven Seagal) tudomást szerez a környezetromboló tervekről, amely a helybeli lakosság megélhetését is kockáztatná, úgy érzi, tennie kell valamit. Miután halálosan összekülönbözik a cég elnökével, Jennings-szel (Michael Caine), a szép helybeli aktivista, Masu (Joan Chen) pártjára áll. Taft és Masu tudja, veszélyes vizekre merészkedtek, de Jennings is sejti, hogy a tűz-jég kombináció halálos is lehet. Szereplők: Steven Seagal, Michael Caine, Joan Chen
3:20
A fegyver rossz végén (18+)
A fegyver rossz végén Decker (Steven Seagal), az FBI volt drogügynöke párizsi útja során megmenti a csábos Lisa (Jade Ewen) életét, aki cserébe felajánlja a kétmillió eurós zsákmány felét. Hamarosan kiderül, hogy van egy-két hátulütője az ajánlatnak. Először is zsaruk őrzik azt a kocsit, amiben a milliók vannak. Másodszor pedig az autót és a benne lévő pénzt a helyi drogbárótól foglalták le, aki bármire képes, hogy visszaszerezze ezeket. Szereplők: Steven Seagal, Florin Piersic Jr. , Alexandre Nguyen
6:10
28 nap (12+)
28 nap Gwen Cummings (Sandra Bullock) igaz partiarc, aki imád bulizni, és nincs olyan nap, hogy ne igya részegre magát. Húga esküvőjén azonban túl messzire megy, amikor részegen karambolozik az esküvői limuzinnal. Büntetésként Gwennek be kell vonulnia egy elvonókúrára. Átmeneti otthonában Gwen először az elvonási tünetek hallucinációinak tudja be a lakók furcsaságát, akik kíméletlenül őszinték egymással, és Gwent is szembesítik a hibáival. Az intézet szigorú igazgatója és a híres sportoló, Eddie Boone (Viggo Mortensen) hatására azonban lassanként sikerül emberszámba vennie az őt körülvevő csodabogarakat, és változtatni pusztító életstílusán. Szereplők: Sandra Bullock, Viggo Mortensen, Dominic West
8:10
Szellemirtók II. (12+)
Szellemirtók II. A szellemek elsöprő fölényben vannak, de a szellemirtók csapata halált megvető bátorsággal küzd a rózsaszín lélektrutymó ellen, amely már-már elárasztja New York városát. A földöntúli fenyegetés egy festményen megelevenedő alakban ölt testet. Ő Vigo, akinek egy gyermek lelkére van szüksége, hogy életre kelhessen. Választása Dana (Sigourney Weaver) gyermekére esik. Szereplők: Bill Murray, Dan Aykroyd, Sigourney Weaver
10:10
Különösen veszélyes (12+)
Különösen veszélyes Megan Wals (Hailee Steinfeld) szembenéz bármilyen veszéllyel, a legjobb a szakmájában, és őt vetik be a legtitkosabb akciókban, nemzetközi kémügyekben, és a gyönyörűségesen félelmetes Victoria Knox (Jessica Alba) ellen. A tini ügynök minden korábbinál halálosabb küldetést választ magának, amikor úgy dönt, hogy megpróbál normális gimis lenni. Megant váratlanul éri a gimiben uralkodó helyzet, és hamarosan a saját bőrén tapasztalja meg, hogy milyen nehéz akár csak egy napot is túlélni. Szereplők: Hailee Steinfeld, Samuel L. Jackson, Jessica Alba
12:10
Sodródás (12+)
Sodródás A vagány és talpraesett Tamit (Shailene Woodley) kalandvágya a festői Tahitire csábítja, ahol megismerkedik a szenvedélyes vitorlázóval, Richarddal (Sam Claflin). A két szabad szellem egymásba szeret, és együtt vágnak neki a végtelen Csendes-óceánnak, hogy eljuttassanak egy hajót Kaliforniába. Nem is sejtik, hogy minden idők egyik legpusztítóbb hurrikánja felé tartanak, amely hamarosan irtózatos erővel csap le rájuk. Amikor Tami magához tér, a hajót romokban, Richardot pedig súlyos állapotban találja. A semmi közepén, egyes-egyedül önmagára utalva a fiatal nőnek minden bátorságára és lelkierejére szüksége van, hogy életben maradjon és megmenthesse a férfit, akit szeret. Szereplők: Shailene Woodley, Sam Claflin, Jeffrey Thomas
14:10
Elektra (12+)
Elektra Elektra (Jennifer Garner) felgyógyult a halálosnak hitt sérüléséből, és azóta a világ legveszélyesebb bérgyilkosai között tartják számon. Legújabb megbízását egy titokzatos szövetségtől kapja. Egy férfit kell megölnie, akinek egyetlen bűne, hogy a nagyapja szembe került a renddel. Mark Miller (Goran Višnjić) és lánya, Abby (Kirsten Prout) azonban nehéz célpont, túlságosan szeretetre méltók. Életében először Elektra nem hajtja végre a feladatot, így Markkal és Abbyvel együtt saját élete is veszélybe kerül. Szereplők: Jennifer Garner, Colin Cunningham, Goran Višnjić
16:15
Mátrix - Forradalmak (12+)
Mátrix - Forradalmak Zion katonái, bátor önkéntesekkel az oldalukon kétségbeesetten harcolnak, hogy visszaverjék a gyilkos őrszemek támadását, amikor a géphadsereg fúrásai már-már a rejtekhelyük közelébe érnek. Nem csak saját életükért, de magáért az emberiség jövőjéért is küzdenek. Smith ügynök (Hugo Weaving), az immár öntudatra ébredt program kikerült a gépek ellenőrzése alól, és az a célja, hogy elpusztítsa a gépek birodalmát a való világgal és a Mátrix-szal együtt. Az Orákulum (Gloria Foster) végleges útmutatást ad Neónak (Keanu Reeves), de ő fenntartásokkal fogadja a szavait, mert attól tart, hogy a nőt is csak egy program irányítja. Niobe (Jada Pinkett Smith) segítségével Neo és Trinity (Carrie-Anne Moss) messzebbre merészkednek, mint eddig bármelyik ember. A gépek városának szívébe indulnak, ahol Neo szemtől szembe kerül a gépek legfőbb vezérével... Szereplők: Keanu Reeves, Laurence Fishburne, Hugo Weaving
18:50
A Macskanő (12+)
A Macskanő A félénk Patience Philipst (Halle Berry) elteszik láb alól, amikor véletlenül megtudja, hogy a nagy hatalmú cég, a Hedare új, öregedés elleni szere szélhámosság. Titokzatos erők közreműködése folytán azonban Patience újra életre kel. A félénk lány mellett egy erővel, gyorsasággal és kifinomult érzékekkel megajándékozott nő is megszületik. Életre kel benne a Macskanő, aki nem hajlandó a másik szabályai szerint játszani. Szereplők: Halle Berry, Sharon Stone, Benjamin Bratt
21:00
A sötét lovag (16+)
A sötét lovag Batman (Christian Bale), Gordon felügyelő (Gary Oldman) és a megvesztegethetetlen ügyész, Harvey Dent (Aaron Eckhart) hatásos hadjáratot indítanak a bűnözők ellen. Önként vállalt feladatukat már-már siker koronázza, ám ekkor megjelenik Joker (Heath Ledger), aki a bűnözők között is rettegett, ravaszabb és veszélyesebb bárkinél. A városban újra a félelem az úr, kitör a káosz, és mindenkit megfertőz a romlottság. Szereplők: Christian Bale, Heath Ledger, Aaron Eckhart
0:00
Brightburn – A lángoló fiú (18+)
Brightburn – A lángoló fiú TARTALOM HAMAROSAN! Szereplők: Elizabeth Banks, Meredith Hagner, Matt Jones

TV műsor (2022. 09. 23.)

Tv műsorunkban megtalálható az összes Magyarországon ismert és nézett tv csatorna és televízió adás aktuális mai műsora, holnapi, holnaputáni, vagy akár egész heti műsora.

Minden oszlop egy tv csatorna műsorát mutatja. Az oszlop tetején lévő zöld nyíllal lenyitható panelről a 18 legnépszerűbb televízió csatorna műsora közül választhatunk, majd lejjebb az összes csatorna megtalálható. Az egyes oszlopok külön-külön állíthatóak, így be tudjuk állítani, hogy csak azokat a csatornákat lássuk amik érdekelnek minket.

Az egyes oszlopok külön-külön görgethetőek, így juthatunk el a reggeli műsoroktól, a délutáni, esti műsorok megtekintéséig.

A műsormezők jobb alsó sarkában lévő “i” betűre kattintva, több infót tudhatunk meg az adott programról. A menü melletti nagyító ikonnal kereshetünk egyes tv műsorokra, illetve a hold jellel válthatunk éjszakai nézetre.